Pacsirta - Szövegkritika

Szövegkritika

A szövegkiadás elvei

Kézirat

A szöveggé történő átírás mikéntjének ismertetése előtt fontos megjegyezni, hogy a kézirat szövegként való elrendezésének – a fizikai adottságokból következő – két alapvető sajátossága egyrészt a már említett keretezés: azokat a papírdarabokat, melyek utóbb leváltak helyükről, szaggatott, míg azokat, amelyek a helyükön maradtak, pontozott keretezéssel láttuk el. Emellett megkülönböztettük a nem beragasztott, de hozzátoldott, tehát a csaknem azonos nagyságú lapokból összeálló oldalakat. E lapok összetartozását a két főbb esetnek megfelelő vonalfajtával jeleztük, így tehát azokat, melyek leváltak a ragasztás mentén, s azokat, melyek eredeti helyükön maradtak. Továbbá a Függelékben ismertetett korábbi kidolgozásoknak megfelelő (későbbi) szöveghelyeket JKK a folyamatos szövegközlés adott részén halványszürke kiemeléssel jelöli.

A kézirat jórészt zöld tintával íródott, melynek az átírásban normál betűtípus felel meg. A grafitceruzával készült részeket félkövér szedés jelzi. Minden egyéb, másfajta íróeszközzel (például rozsdabarna vagy piros ceruzával) írt részt – ritka előfordulásukat tekintve – A kézirathoz csatlakozó szövegkritikai jegyzetekben jelzünk. A tintával törölt részeket < > jelek között tüntetjük föl, míg a ceruzával történő áthúzásokat alsó indexszel különböztetjük meg: < >c. A mindkét íróeszközzel kihúzottakat az egyértelműség végett így jelezzük: < >tc. E jelek olykor „beágyazottan” is szerepelnek, aminek oka, hogy az átírás megkísérli a javításon belüli javításokat a lehetőségig visszakövetni, így törekedve a különböző íróeszközök mentén elkülönülő szövegfázisok láthatóvá tételére.

Egy szó, szótag vagy betű átírással történő javítását jelen szövegközlés úgy jelzi, hogy az új szó (szótag, betű) szóköz nélkül követi a törlésjellel ellátott fölülírottat. Ebben az esetben a kihúzást sohasem követi index; annak íróeszköze értelemszerűen az új szó, szótag, illetve betű íróeszközének felel meg. Például: <l>Leszállt – a tollal írt kis kezdőbetűt ceruzával nagyra javítja. Ugyanez a szó belsejében, illetve az egész szavakra kiterjedő átírás esetén így fest: m<u>úlva, illetve <amely>az. Gyakran előfordul, hogy KD bizonyos szavakat vagy szótagokat – az eredetileg használt vagy más íróeszközzel – változtatás nélkül ír át, voltaképpen megerősít. Ez a javítás nyilvánvalóan az olvashatóságot szolgálta, s minthogy a szöveg alakulása szempontjából számottevő jelentősége nincs, sűrű előfordulása pedig inkább zsúfolttá tenné a kézirat szövegképét, ezért jelölésének mellőzése mellett döntöttünk. Kivételes esetben tüntettük csak föl, ha az valóban a regény kidolgozásának menetére enged következtetni. Így például a hatodik fejezetben, az egész szalagcím eltérő íróeszközzel való megerősítése esetében. Ám ilyen lényegi változtatásokról a szövegközlést kísérő jegyzet értesít.

Nem ritka, hogy KD többször megváltozat egy szót, halmozott átírással – ilyen esetekben az időbeli javítások egymásutániságát a szövegközlés térben követi. Például: <a><A>annak. A törölt szavak, illetve sorok fölé vagy alá írott javítások éppígy időbeli egymásutániságot képeznek le. Az ilyen beszúrásokat irányuknak megfelelően jelöljük ↑: :↑ vagy ↓: :↓ jelek között. Ettől különbözik a kiegészítés, mely egyértelműen és szembetűnően utólagos, különböző (szó, mondat, bekezdés) terjedelmű, s többnyire eltérő íróeszközzel történő kiegészítéseket jelent, illetve a beszúrás, mely történhet egy másik lap verzójáról, de az adott oldal valamely más pontjáról éppúgy, ahogy bizonyos szövegrész másik helyéről szó-, illetve mondatrend megváltoztatásakor. Ezek mindegyikét |: :| jelekkel határoljuk. Szövegrészek, szavak áthelyezésekor azok eredeti helyét { } zárójelben közöljük, a ténylegesen más lapon szereplő beszúrások eredeti helyéről pedig a kézirathoz tartozó jegyzet tájékoztat.

KD regénye írásakor szabályos korrektúrajeleket alkalmazott. Az átírás az utólagos, főként a verzókról történő beszúrások esetében

érvényesíti azokat az utasításokat, melyeket egyébkor műhelyszerűen láttat. Így a kéziratban aláhúzott szövegrészeket aláhúzással – dupla aláhúzás esetén ennek megfelelően – közöljük. Amennyiben új bekezdést jelölt szövegében, azt a kiadói megjegyzésekhez hasonlóan szögletes zárójelben közöljük, általunk alkalmazott betűjelét dőlttel szedjük. Minthogy azonban e jelölések eltérő íróeszközzel készültek, toll esetén [b], ceruza esetén [b]c jelet alkalmazunk.

Ugyancsak az autográf korrektúrajelek leképezéséből következik, hogy a szövegközlés a hosszabb, bonyolultabb kritikai megjegyzéseket elkerülendő, bizonyos jeleket is törlésjelek között tüntet föl, így a bekezdés jelét, vagy akár magukat az áthelyezés zárójeleit.

Továbbá – mint azt a kézirat leírásakor már említettük – KD egyes szövegrészeket bekeretezett – minden esetben piros ceruzával. Ezeket a folyamatos szövegközlésben (az általunk föltüntetett beragasztások körvonalait jelző szaggatott, illetve pontozott keretektől eltérően) folyamatos fekete vonallal határoltuk körbe úgy, ahogy a kéziratban is szerepelnek.

A kézirat szövegébe ékelődő kiadói megjegyzéseket minden esetben dőlt betűvel szedjük, és [ ] zárójelben tüntetjük föl.

A nehezen olvasható, általában elmosódott szövegrészeket szögletes zárójelben, a megfelelő megjegyzéssel közöljük. Például: [elmosódott: Párducok]. A bizonytalan olvasatot az adott szó mögött [?] jellel jelöljük.

Kiolvashatatlan szövegrészeket – minthogy olykor a szavak számának megállapítása is nehézséget okoz – rövidebb (egy vagy több szó esetén) vagy hosszabb (például bekezdésnyi) terjedelmüknek megfelelően […] vagy [… … …] jellel jelöljük.

Fontosabb jelölések:

↓:Párducok:↓ = fölülről beszúrva, ceruzával
↑:Párducok:↑ = alulról beszúrva, ceruzával
↓:Párducok:↓ = fölülről beszúrva, tintával
↑:Párducok:↑ = alulról beszúrva, tintával
<Párducok> = tintával írt, tintával áthúzott szöveg

<Párducok>c = tintával írt, ceruzával áthúzott szöveg
<Párducok> = ceruzával írt, tintával áthúzott szöveg
<Párducok>c = ceruzával írt, ceruzával áthúzott szöveg
<Párducok>tc = ceruzával írt, tintával és ceruzával is áthúzott szöveg
<régi <párduc>>c = a második szó tintával kihúzva, majd az elsővel együtt, ceruzával törölve
|:Párducok:| = beszúrás vagy kiegészítés, illetve az áthelyezett szó, mondat(rész), új helyén
{Párducok} = az áthelyezett szó, eredeti helyén
[b] = új bekezdés, tintával
[b]c = új bekezdés ceruzával
[sz. n.] = számozás nélküli lap

A főszöveg s a szövegváltozatok

A Pacsirta főszövegét képező Athenaeum-kiadást szöveghűen közöljük. Egyértelmű sajtóhibáit a kézirat és a szövegváltozatok alapján emendáltuk, a helytelen változatokat lapalji jegyzetben tüntettük föl. Minthogy a regény gépirata nem ismert, a kézirat pedig jobbára elővázlatok halmazának tekinthető, a szövegváltozatok hű közlése mellett döntöttünk. Az Ellenzék esetében, mely a legősibb nyomtatott változatnak tekinthető, biztonsággal nem megállapítható, mely hibák öröklődtek a KD által küldött gépiratból, s melyek a kolozsvári szedés tényleges sajtóhibái. Így a tévesnek ítélhető alakokat nem elimináltuk, mind a kolozsvári közlés, mind a Nyugat esetében jegyzetben, a megfelelő megjegyzéssel közöljük.

Bizonyos, a nyomtatott szövegforrásokra jellemző helyesírási, tipográfiai, néhol technikai sajátságokra, azoknak a kiadásban való megjelenésére itt hívjuk föl a figyelmet, miként egyes elemek figyelmen kívül hagyását is e helyütt indokoljuk.

Az Ellenzék betűkészlete hiányos, nem tartalmazza az í, Í, valamint az ú, Ú és ű, Ű magánhangzókat. A szövegközlés a kizárólag ebből adódó különbségeket – minthogy szövegváltozatbeli

értékük nincs – külön nem jelzi, egyéb eltérések föltüntetésekor azonban nem változtat az Ellenzék-beli írásmódon. A Nyugat és az Ellenzék az Athenaeum közlésétől számos esetben ugyanazt az eltérést mutatja. Ilyenkor, ha a két folyóirat szövegének különbsége mindössze a betűkészlet hiányából adódnék, azokat JKK nem hozza külön jegyzetben, így a magánhangzók hosszúsága mindenkor a Nyugat-belit tükrözi.

Egyik szövegváltozat esetében sem vettünk figyelembe tipográfiai eltéréseket, mivel jelentésük a szerzői szándék szempontjából jelentéktelennek bizonyul. A közlések ugyanis általában eltérő jelekkel, ám ugyanazt az értelmet kölcsönzik a szövegrésznek. A Nyugat például elvétve sem használ hagyományos idézőjelet, s francia idézőjele történetesen fordított irányú az Athenaeum-kiadásban alkalmazotthoz képest. Továbbá a másik két szövegközléstől eltérően – a szalagcímeket nem számítva – a kiemelt szóalakokat nem dőlt, hanem mindenkor ritkított betűtípus jelzi. Ezeket a különbségeket nem jelöltük, csak azokat az eseteket tüntettük föl jegyzetben, amikor az adott szó egyáltalán nem szerepel idézőjelben, vagy a többi közléssel ellentétben semmilyen módon nincs kiemelve.

Szükséges megjegyeznünk, hogy bizonyos szavak írásmódja eltér a három nyomtatott szövegkiadásban, melyeknek hol egyike, hol másika esik egybe a kéziratban szereplő formával, azaz KD írásmódjával. A kéziratban és az Ellenzékben podgyász, míg az Athenaeumban és a Nyugatban poggyász alak szerepel. Mindjárt áll a kéziratban és a két folyóiratban, szemben az Athenaeummal, ahol mingyárt található. Ezeket, ritka előfordulásukat tekintve, generikus voltuk ellenére is föltüntettük a jegyzetek között, ellentétben azokkal az eltérésekkel, melyek csak egyetlen szövegforrásban fordulnak elő, és számottevőbbnek mondhatók. Utóbbira példa a csak az Athenaeumban szereplő ucca alak, melyet a főszövegben – tekintve, hogy annak nyelvezetét nem modernizáltuk – meghagytunk ilyen formájában, s a jegyzetek nagy számát elkerülendő nem jeleztük a Nyugat és az Ellenzék utca változatát, mely egyébként a kéziratban is az utóbbi formában szerepel. Ugyancsak így jártunk el Cifra Géza nevének esetében, mely egyedül az Ellenzék szövegében szerepel

cz-vel, a többi közlésben – beleértve az autográf fogalmazványokat is – nem a hagyományőrző írásmódot követi.

A lapalji jegyzetek hatókörét tekintve egy adott szón belül történő változtatáskor, például eltérő toldalékolás esetén, illetve szócserekor mindig az adott szóra, kihagyás, illetve betoldás esetén pedig – legyen szó akár tagmondat vagy egész mondat hosszúságú részről – mindig az első és utolsó változatlan szóra kerül a jegyzet. Kivételnek tekinthető, amikor a két szövegváltozat jegyzeteit közelségük miatt s a szövegközlés könnyebb átláthatósága végett összevontuk, értelemszerűen egymáshoz igazítottuk. A szavakat követő írásjeleket tapadó jelnek tekintjük, hiányuk esetén a jegyzet az adott szóra kerül, de a lábjegyzetben a szó megismétlése nélkül mindössze a megfelelő szövegkritikai megjegyzés szerepel.