Szövegforrások

Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai

Szövegkritika

A főszöveg forrása a Révai kiadó által 1935-ben megjelentetett Kosztolányi Dezső Összegyűjtött költeményei című egykötetes kiadás.

A versciklus Kosztolányi művei közül egyedülálló módon hét kiadásban jelent meg, hat önálló és egy gyűjteményes kötetben. A kiadások során Kosztolányi három alkalommal bővítette a ciklus anyagát. A kötetkiadások mellett számos folyóirat közölte a verseket válogatásokban, mutatványként. Ezen közlések különösen a kötetek megjelenése körül sűrűsödnek meg. Nem hagytuk ki a vizsgálat köréből a korabeli egyéb nyomtatott megjelenéseket, így az antológiákat sem.

A versek fennmaradtak kéziratos változatokban is. Egyetlen hosszabb, több verset tartalmazó tisztázatról tudunk, ennek az 1909-re datált kéziratnak anyaga kevés változtatással napvilágot látott a Nyugat című folyóiratban 1910-ben, még a kötetmegjelenés előtt. Ezenkívül egy korai versváltozat, valamint különböző alkalmakra szánt kéziratos formájú versmásolatok állnak rendelkezésünkre. Számolnunk kell még azzal a három korrektúrafordulóval is, mely az utolsó, 1935-ös kötet nyomdai előkészítése során készült. A főszöveg lábjegyzeteiben a kötetek, folyóiratközlések, kéziratok, korrektúrafordulók eltérő szövegváltozatai olvashatók. Szövegforrások című fejezetünk részletesen ismerteti valamennyi, a szerző életében megjelent nyomtatott szövegforrást, a kéziratokat és korrektúrafordulókat.

Az alapszöveg kiválasztása és a jegyzetelés

Az alapszöveg

A ciklus először Sziklai Jenő kiadásában (1910) jelent meg, még ugyanabban az évben, lényegileg változatlan formában Politzer Zsigmond és Fia (1910), a következő évben, szintén nagyobb változatás nélkül az Athenaeum (1911) adta ki – mindhárom kiadást Gömöri Jenő szerkesztette. Bár első olvasatra felmerül a gyanú, hogy a szedést és a tördelést tekintve a második és a harmadik kiadás az első változatlan utánnyomása, az összeolvasásnál világosan kiderült, hogy mindhárom tartalmaz egyedi eltéréseket. A negyedik, már bővített kötet Békéscsabán látott napvilágot Tevan Andor kiadásában, amatőr sorozata első darabjaként (1913), majd néhány év múlva az Athenaeum jelentette meg újra (1919), végül a végleges, hatvannégy verset tartalmazó formájában a Genius kiadásában került az olvasók elé (1923). A negyedik és a további kötetek nemcsak bővített változatai az elsőknek, de önálló ciklusváltozatoknak is számítandók.

Szövegközlésünk főszövegének alapja tehát az 1935-ben megjelent, összegyűjtött költeményeket tartalmazó, egykötetes kiadás. Kosztolányi Dezső Összegyűjtött költeményei ebben az évben egyés kétkötetes változatban is megjelent. A ciklus a két kiadásban tartalmilag és szedésében megegyezik. A címlap verzóján szereplő munkaszám (nyomdai tasakszám)

Jegyzet Kosztolányi Dezső Összegyűjtött költeményei. 1907–1935, Budapest, Révai, [1935]. Nyomdai tasakszám: 40019. Kosztolányi Dezső Összegyűjtött költeményei, I–II, Budapest, Révai, [1935]. Nyomdai tasakszám: 52955.

alapján igazolható, hogy az egykötetes változat került hamarabb nyomdába.

Kéziratos forrásunk kevés van, még a legbővebb sem tartalmazza a teljes ciklust, és szinte valamennyi a korai időkből származik. Figyelembe véve viszont az 1935-ös kötet készítési folyamatából fennmaradt, Kosztolányi autográf javításait tartalmazó korrektúrafordulókat, az utolsó kézjegy (ultima manus), és egyben az utolsó kiadás (ultima editio) elvét követve választottuk az utolsó, teljes, a költő által gondozott kiadást alapszövegnek. A ciklusnak ez a változata (noha nem önálló kiadásban jelent meg) egyben a végleges kiadvány (editio definitiva) elvének is megfelel.

Jelen kritikai kiadás valamennyi, a költő életében megjelent közlést – a felsorolt kötetközléseken kívül a folyóirat-publikációkat, az antológiákat is – és az összes fennmaradt kéziratos és gépiratos változatot külön szövegváltozatnak tekinti, valamint feltünteti a más Kosztolányi-verseskötetekből átemelt költemények ottani (összes) változatainak közléseit is.

Cím vagy kezdősor?

Fontos kérdése A szegény kisgyermek panaszai-ciklusnak, hogy az egyes versek esetében vajon címekről beszélhetünk-e, vagy kezdősorokról.

Első pillantásra inkább a cím mellett szól, hogy a hat kötetkiadásból négyben (SZKP1–2, SZKP5–6) és az Összegyűjtött költeményekben egyaránt találkozunk tartalomjegyzékkel. (A harmadik és negyedik kiadásban semmilyen indexet nem találunk.) Ez az érv ugyanakkor könnyen támadható: a különféle versciklusok kiadásaiban arra is bőven találunk példát, hogy nemcsak címek, hanem kezdősorok is kerülhetnek tartalomjegyzékbe.

Jegyzet Csak A szegény kisgyermek panaszai megszületésének évtizedét tekintve említhetjük fel a magyar könyvkiadásból Kisfaludy Sándor Himfyjének, azaz A kesergő szerelem és A boldog szerelem című versciklusainak századfordulós kiadását, ahol Tartalom megjelölés alatt a kezdősorok mutatóját olvashatjuk, ráadásul alfabetikus sorrendben. Vö. Kisfaludy Sándor Összes költeményei, I, Budapest, Lampel Róbert (Wodianer és Fiai) Cs. és Kir. Udvari Könyvkereskedésének kiadása, 1901 (Remekírók Képes Könyvtára, 3).

Ráadásul meg kell fontolnunk, hogy értelmes verscímnek tekinthető szövegrészt csak az első két kiadásnál találunk minden vers esetében. Ezekben az egy mondatból álló kezdősor esetén a teljes sor, a több mondatot magukban foglaló kezdősorok esetén pedig az első mondat szerepel következetesen a tartalomjegyzékben.

Jegyzet A probléma részletesebb ismertetését ld. a Félsor vagy sor? című alfejezetben.

Az ötödik és hatodik kiadás tartalomjegyzékében viszont többször találkozunk a versek első sorainak megrövidítésével, amely eljárás jelentésüket tekintve nem igazán értelmezhető címsorokat eredményez (Mint aki a; Mostan színes; Ez a beteg; És ott egy vén; Jaj az estét stb.). Nagyjából ezeket tartja meg az Összegyűjtött költemények is, azzal a különbséggel, hogy több ízben zárja a címsorokat három pontra – ez az első kiadásban csak két vers (Mint aki a sinek közé esett…; Este, este…), a többiben csak az Este, este… esetében volt megfigyelhető.

Az alábbi táblázatban közöljük pontosan a kötetek tartalomjegyzékeit.

A harmadik és negyedik kiadás elmaradt tartalomjegyzéke, a későbbi kiadásokban pedig ezek a verscímként nehezen értelmezhető, lerövidített sortöredékek vetik fel annak gyanúját, hogy Kosztolányi megítélése szerint a ciklus verseinek nincs önálló címük, az index csupán a könnyebb eligazodást, a keresett vers gyorsabb megtalálását szolgálja. Ezt erősítheti az is, hogy több olyan vers jut a tartalomjegyzékekben erre a sorsra, amelyet Kosztolányi más köteteiből emelt át, ahol viszont volt önálló címük.

A levelezés is inkább arra mutat, hogy a szerzői szándék a verskezdetet tekintette érvényesnek a verscímmel szemben – bár egy kivétellel számolnunk kell. A ciklus kiadástörténetének legjobban dokumentált pillanatában, a negyedik kiadás (Tevan, 1913) megjelenése előtt Kosztolányi a könyvvel kapcsolatos igényeit levelekben közli Tevan Andorral. Két levelében is a kezdetű kifejezést használja a című helyett, illetve a cím megadása helyett körülírással azonosít egy-egy verset:

Kedves Tevan uram,

az első levelem után sietve írom ezt. A Szegény kisgyermek panaszai két új, gyönyörű verssel bővül.

1. Küldöm ezt, rögtön szedesse ki, és iktassa be ama vers után, amely így kezdődik:

"Mi ez, mi ez?

Szűz Mária" stb.

Ez nagyon emeli a kötetet.

2. A második vers a Kisvárosi fotográfia, amely a Mágiában jelent meg. Ez is a ciklushoz tartozik, odavaló. Szedesse ki ezt is, és iktassa be ama kétstrófás vers után, amely a gyógyszertárról szól.

Jegyzet Kosztolányi levele Tevan Andornak, keltezés: Budapest, 1913. szeptember, in KDLN, 251.

illetve:

Kedves uram,

minden vigyázatosságom mellett is akad egy sajtóhiba az utolsó küldeményben (Szegény kisgyermek panaszai).

Abban a kétstrófás versben, amely így kezdődik: Egyszer pedig magamba mentem

az első strófa 11. sora így hangzik:

"Mely egy fa ormain borongott."

ez kijavítandó így:

"Mely a fák ormain borongott."

Jegyzet Kosztolányi levele Tevan Andornak, keltezés: Budapest, 1913. [november vége], in KDLN, 256–257.

Még egyértelműbb bizonyság, hogy az elsőként idézett levélben Kosztolányi két mondatban jellemzi is a beiktatandó verseket, ekképpen: "Címük nincs. Nagy, vörös kezdőbetű."

Jegyzet Kosztolányi levele Tevan Andornak, keltezés: Budapest, 1913. szeptember, in KDLN, 252.

Ennek ellentmondani látszik, hogy Kosztolányi egy 1918-as, Emil Isacnak írt levelében, arra a kérdésre, hogy mit emelne ki saját versei közül, többek közt ezt válaszolja: "az Őszi koncert-ből (Modern Könyvtár) a Gyümölcsös ősz… kezdetűt, és A szegény kisgyermek panaszai-ból a Mostan színes tintákról álmodom című részt".

Jegyzet Kosztolányi levele Emil Isacnak, keltezés: Budapest, 1918. július 12., in KDLN, 422.

Mégis úgy véljük, nem zárható ki, hogy csupán a szóismétlést akarta itt Kosztolányi elkerülni, másrészt a kiadóhoz írt, a kötet kiadására vonatkozó szerzői instrukciónak nagyobb a súlya, mint egy felsorolásban a Kisgyermek-ciklusból egyetlen fölemlegetett vers "című"- ként említése. Összevetve ezt a tartalomjegyzékek tanulságával, megítélésünk szerint Kosztolányi az egyes versek első sorait nem tekintette önálló verscímnek, legalábbis a harmadik kiadástól fogva.

Az első kiadással kapcsolatban viszont Karinthy vélekedését érdemes idézni, aki nagy jelentőségű Nyugat-kritikájában megkerüli a cím kifejezést: "Olvassuk el bármelyik verset – de olvassuk el például az »Anyuska régi képe…« kezdetűt vagy az »Első őszt«-t…"

Jegyzet Karinthy Frigyes, A szegény kisgyermek panaszai. Kosztolányi Dezső vers-ciklusa, Nyugat, 1910/14, [július 16.], 1011.

Kosztolányi verseinek első, szerkesztői utószóval kísért összkiadása végén Vargha Balázs az első sorok multifunkcionalitását hangsúlyozza: "A szegény kisgyermek panaszai és A bús férfi panaszai című kötetben a kezdősorok egyben címek is."

Jegyzet Vargha Balázs, Utószó, in Kosztolányi Dezső Összegyűjtött versei, I–II, gyűjt., sajtó alá rend. Vargha Balázs, bev. Szauder József, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1962, II, 443.

Réz Pál az általa szerkesztett Kosztolányi-verskiadások jegyzeteiben nem tér ki erre a problémára. A ciklussal foglalkozó szakirodalom többnyire elsiklik e kérdés fölött, legfeljebb az éppen szóba hozott vers kezdősora mellé biggyesztett című vagy kezdetű szavak segítenek az eligazodásban. Így Szauder József a Vargha Balázs szerkesztette 1962-es kötethez írt előszavában egy helyütt – a szerkesztői utószóval egybecsengő – című jelzőt használja: "A stílus különben nemcsak ezzel a túlcsorduló-pompázó ősz-képzettel, hanem annak a helyzetnek kibontásával is együttjár, melyet a ciklus Már néha gondolok a szerelemre című kis versében vázolt fel…".

Jegyzet Szauder József, Kosztolányi Dezső költészete, in Kosztolányi Dezső Összegyűjtött versei, I–II, gyűjt., sajtó alá rend. Vargha Balázs, bev. Szauder József, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1962, I, 22.

Kiss Ferenc Kisgyermek-tanulmányában két konkrét vers elemzésekor (Mostan színes tintákról álmodom; Az iskolában hatvanan vagyunk) ugyanerre a kettősségre szavaz, amikor előbb kezdősorról beszél címsor helyett: "A kezdő sor iskolásan gyermekes körülhatárolása a tárgynak", majd megpendíti a címszerűség fogalmát: "Az első sor szenvtelen tájékoztató, címszerűen elkülönítve indítja a verset".

Jegyzet Kiss Ferenc, A szegény kisgyermek panaszai, in K. F., Az érett Kosztolányi, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1979, 24, 29.

Ugyanakkor több vers felsorolásánál ő is egyértelműen fogalmaz: "van a ciklusnak néhány szigorúbban tárgyias darabja is – a Künn, a sárgára pörkölt nyári kertben, a Mi van még itt? s Az első ősz kezdetű versek…"

Jegyzet Kiss Ferenc, A szegény kisgyermek panaszai, in K. F., Az érett Kosztolányi, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1979, 31.

Bori Imre, Margócsy István és Veres András tanulmányaikban ugyancsak a kezdetű jelzővel utalnak a versek címtelenségére.

Jegyzet Vö. Bori Imre, Kosztolányi Dezső, Újvidék, Forum Könyvkiadó, 1986, 75, 78, 80, 83; Margócsy István, A szegény kisgyermek panaszai, in Számadás – Kosztolányi Dezső születésének 100. évfordulójára, szerk. Fráter Zoltán, Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem, XX. századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék, 1985, 31, 34; Veres András, A "homo aestheticus". Kosztolányi Dezső vázlatos pályaképe, Literatura, 2004/3–4, 297.

Tverdota György Ciklusépítkezés a modern költészetben című tanulmányában az egyes versek eltérő megítélésének lehetőségét veti fel.

A ciklushoz tartozó költemények címadása nem mindig következetes, anélkül, hogy ez zavarólag hatna. Így A szegény kisgyermek panaszaiban a költő a vers kezdősorát olykor elválasztja a vers testétől, ezáltal a kezdő sor címként viselkedik: Mint aki a sínek közé esett… Olykor a kezdősor nem válik külön, s így az adott versnek nincs címe: És látom Őt, a Kisdedet, sőt, van köztes megoldás is. A kezdő sor nem válik külön, de csupán félsornyi terjedelmű, ezért egyúttal mintegy címhelyzetben is van: Este, este…, A kis mécs, Én félek.nJegyzet Tverdota György, Ciklusépítkezés a modern költészetben, ItK, 2000/5–6, 624.

A "címként viselkedő" kezdősorokat viszont nem szabad az önálló verscímekkel azonos értéken kezelni. Ez a hiba okozta a ciklushoz kapcsolódó hanglemezfelvételek egyik nagy leiterjakabját. Dorogi Zsigmond, Latinovits Zoltán Verset mondok című lemezének szerkesztője, minden verset cím nélkül tett fel a lemezre. Így fordulhatott elő, hogy a Szegény anyám csak egy dalt zongorázik esetében – amelynek első sora nyomtatásban elválik a többitől, azaz a fenti rendszerben csakugyan "címként viselkedik" – Latinovits szavalata a kezdősor nélkül értelmetlen "Egy árva dalt. Azt veregeti folyton." mondatokkal indul. Azt, hogy ez szerkesztői döntés volt, bizonyítja, hogy az azóta CD-n megjelent változatban helyrehozták a hibát, ott már a kezdősort is halljuk Latinovitstól – azaz eredetileg a teljes verset vették fel vele.

Jegyzet Latinovits [Zoltán], Verset mondok, szerk. Dorogi Zsigmond, Hungaroton, 1984. LP-címkeszám: LPX 13992, CD-címkeszám: HCD 14289.

A példa nyilvánvalóan egyedi, de a belőle levonható következtetés egybecseng a tartalomjegyzékek tanulságával. A ciklus verseinek első sorait eltérő mértékben, de mindenütt viszonylagosan szabad csupán címként kezelni. Jelen kiadásban ezért – feltüntetve azt, hogy a Kosztolányi életében megjelent kiadásokban hol válik el az egyes versek első sora a következőktől – a multifunkcionalitás egységes elvét követjük, azaz az első sorokat címként viselkedő kezdősornak tekintjük, a versek említésénél pedig a vers kezdetét, nem pedig címét hangsúlyozzuk.

A kezdősorok írásmódja

Alapvető kérdése jelen kritikai kiadásnak, hogy a jegyzetekben egységesen határozzuk meg, melyik versről beszélünk, azaz egységesítsük a versek kezdősorainak írásmódját.

E kérdés megoldásához ugyancsak az alapszövegből: az Összegyűjtött költemények szövegközléséből indulunk ki. A tartalomjegyzék nem ideális minta: miként már írtuk, sok vers kezdősora önmagában értelmetlenné rövidítve szerepel benne, ráadásul sok olyan vers indexelésénél is szerepel a három pont, ahol a szövegben nem található. Ezért döntöttünk úgy, hogy az SZKP1 hosszabb kezdősorokat tartalmazó indexének elveit alkalmazzuk a későbbi bővítésekre is, a helyesírást tekintve pedig az ÖGYK szövegét vesszük alapul.

Az ekként kialakult szabályok a következőképpen foglalhatók össze:

Ahol a kezdősor egy sorból és egyetlen befejezett vagy be nem fejezett mondatból áll, ott a teljes sor megadásával azonosítjuk a verset. Ha az első sor egyetlen befejezett mondat, akkor a befejező írásjelek közül a pontot nem, de a három pontot és a kérdőjelet feltüntetjük. Ha az első sor nem befejezett mondat, akkor a sort a lezáró írásjel nélkül közöljük.

Ahol a sor két félsorból áll, ott az első félsort közöljük, a mondatot lezáró írásjelek közül megint csak a kérdőjelet és a három pontot feltüntetve, a pontot elhagyva.

Egy olyan esetet találunk (Kip-kop köveznek), ahol a kezdősor két mondatból áll, mégsem válik szét két félsorra. Itt az első mondatot közöljük, a lezáró pont nélkül.

Az elmondottak alapján az egyes verseket a jelen kiadásban így írjuk:

• Mint aki a sínek közé esett…

• És látom Őt, a Kisdedet

• A doktor bácsi

• Mult este én is jártam ottan

• Ó, a halál

• Még büszkén vallom, hogy magyar vagyok

• Azon az éjjel

• Már néha gondolok a szerelemre

• Az iskolában hatvanan vagyunk

• Mostan színes tintákról álmodom

• Ti, akik zárt ajtók előtt szepegtek

• Ó, hányszor látlak mégis bennetek

• Este, este…

• Mikor az este hirtelen leszáll

• A kis mécs

• Mi ez, mi ez?

• Én félek

• Ódon, ónémet, cifra óra

• Lánc, lánc, eszterlánc

• Akárcsak egy kormos szénégető

• Apámmal utazunk a vonaton

• Egy téli délben

• Anyuska régi képe

• Szegény anyám csak egy dalt zongorázik

• Én öngyilkos leszek…

• A rokonok

• Öreganyó

• Halottak napján

• Miért zokogsz fel oly fájón, búsan

• A játék

• Mély éjeken hányszor nézlek, te Térkép

• A kis kutya

• Ugy élünk együtt, két kis idegen

• A rút varangyot véresen megöltük

• A kis baba

• Féltizenkettő

• Künn a sárgára pörkölt nyári kertben

• Ez a beteg, boros, bús, lomha Bácska

• A napraforgó, mint az őrült

• Szemem gyakorta visszanéz

• Ott az a vén, vidéki gyógytár

• A patikának üvegajtajában

• A rosszleányok – mondják – arra laknak

• A délután pezsgett a poros utcán

• Az első ősz

• Ha néha-néha meghal valaki

• Egyszer pedig magamba mentem

• Kip-kop köveznek

• Az áprilisi délutánon

• Mi van még itt?

• Milyen lehet az élet ott kivül?

• A délutánoktól mindig futottam

• Jaj, az estét úgy szeretem

• Ilyenkor a szobánk, mint a sziget

• A sakk

• Oly jó ébredni

• A húgomat a bánat eljegyezte

• Nagy társaság

• A nagyanyámhoz vittek el aludni

• Fényképek

• Gyakran megyek el most halotti házak kapujánál

• Jaj, hová lettek a zongorás estek

• Másként halálos csend és néma untság

• Menj, kisgyerek

Ettől csak olyan esetekben térünk el, amikor valamelyik korábbi kiadásra, illetve egy adott vers ottani megjelenésére utalunk. Kosztolányi sokszor változtatott verseinek szövegén és írásmódján, ez alól a címsorok sem voltak kivételek. Csupán a nagyobb, szöveget is érintő átírásokat említve: A délutánoktól mindig futottam az SZKP1–6 kötetekben még A délutánoktól mindig búsan futottam változatban szerepel, a Mikor az este hirtelen leszáll az SZKP4–5 kötetekben Mikor az este csendesen leszáll változatban. Kosztolányi helyesírásának módosulása ugyancsak tükröződik a kezdősorokban: a Mint aki a sínek közé esett egészen az Összegyűjtött költeményekig Mint aki a sinek közé esett, a Mostan színes tintákról álmodom ugyanígy Mostan szines tintákról álmodom. Az SZKP2–4 kötetekben uccán szerepel A délután pezsgett a poros utcán kezdősorában, az Öreganyó az SZKP4-ben két szóba írva, a Milyen lehet az élet ott kivül? sor utolsó két szava pedig az SZKP1–5 kötetekben egybeírva, ottkivül formában olvasható. Egészen az Összegyűjtött költeményekig busan forma szerepel a Miért zokogsz fel oly fájón, búsan kezdetű versben, Úgy az Ugy élünk együtt, két kis idegen kezdetűben, és a Kip-kop köveznek kezdetű versből is csak 1935-ben tűnik el a közbeszúrt vessző. Ahol tehát ezeket a verseket egy korábbi kiadás vonatkozásában említjük, ottani helyesírásukat tekintjük érvényesnek.

A szegény kisgyermek panaszainak verseléséről

"A rím és ritmus ebben a költészetben még fontosabb, mint más lírában; itt minden a ritmussal együtt ringatózik és az ötös és ötödfeles jambusok bizonyos lejtése a mai versolvasóban úgy összefonódik Kosztolányi versével, mint Vörösmartyéval a hexameter és Arany Jánoséval az alexandrin."

Jegyzet Szerb Antal, Magyar irodalomtörténet, I–II, Kolozsvár, Erdélyi Szépmíves Céh, 1934, II, 480.

Szerb Antal megállapítása annyiban szorul korrekcióra, hogy általában az ötös és hatodfeles (azaz tíz és tizenegy szótagos) jambikus sorok jellemzik Kosztolányi költészetét. Ez A szegény kisgyermek panaszaira is igaz. A hatvannégy versből huszonöt kizárólag ilyen sorokból épül fel, további hét versnél pedig egyetlen sor hossza tér el ettől. A többi vers változatosabb képet mutat, nagyobb szerepet kap bennük a sorhosszúság ingadozása, de mindösszesen negyvenhat versben így is az ötös-hatodfeles jambikus sorok fölénye a jellemző.

Jegyzet A huszonöt, kizárólag ötös-hatodfeles jambusból építkező vers: Mint aki a sínek közé esett…; Még büszkén vallom, hogy magyar vagyok; Már néha gondolok a szerelemre; Az iskolában hatvanan vagyunk; Mostan színes tintákról álmodom; Ti, akik zárt ajtók előtt szepegtek; Ó, hányszor látlak mégis bennetek; Mikor az este hirtelen leszáll; Akárcsak egy kormos szénégető; Apámmal utaztunk a vonaton; Szegény anyám csak egy dalt zongorázik; Én öngyilkos leszek…; Halottak napján; Miért zokogsz fel oly fájón, búsan; Mély éjeken hányszor nézlek, te Térkép; A kis kutya; Ugy élünk együtt, két kis idegen; Ez a beteg, boros, bús, lomha Bácska; A rosszleányok – mondják – arra laknak; Az első ősz; Kip-kop, köveznek; Oly jó ébredni; Nagy társaság; Jaj, hová lettek a zongorás estek; Másként halálos csend és néma untság. A hét, mindössze egy eltérő hosszúságú sort tartalmazó vers: Anyuska régi képe; A rokonok; Mi van még itt?; Ilyenkor a szobánk, mint a sziget; A sakk; A húgomat a bánat eljegyezte; Menj, kisgyerek. A tizennégy, zömmel ötös-hatodfeles jambikus sorból építkező vers: A doktor bácsi; Ó, a halál; Én félek; Egy téli délben; A rút varangyot véresen megöltük; A kis baba; Künn a sárgán pörkölt nyári kertben; A délután pezsgett a poros utcán; Ha néha-néha meghal valaki; Milyen lehet az élet ott kivül?; A délutánoktól mindig futottam; Jaj, az estét úgy szeretem; A nagyanyámhoz vittek el aludni; Fényképek.

A cikluson belüli ritmikai változatosságot növeli a jambikus versek közé illesztett négy trochaikus lüktetésű darab is (Este, este…; A kis mécs; Lánc, lánc, eszterlánc; A játék).

A szövegek tagolására is a sokféleség a jellemző. Találunk sorkihagyás nélkül, egyhuzamban hömpölygő verseket (pl. Ti, akik zárt ajtók előtt szepegtek; Lánc, lánc, eszterlánc; Gyakran megyek el most halotti házak kapujánál), olyanokat, ahol a kezdősor különül csupán el (pl. Ó, a halál; Már néha gondolok a szerelemre; A kis mécs), szabálytalan hosszúságú egységekre osztottakat (A rokonok; A kis baba; Künn, a sárgára pörkölt nyári kertben) és végül szabályos, strofikus szerkezetű verseket is (pl. Ódon, ónémet, cifra óra; Apámmal utazunk a vonaton; Jaj, hova lettek a zongorás estek). A zárt szerkezet három klasszikus versformánál a legszigorúbb: a Halottak napján a hím- és nőrímeket előírásszerűen variáló tercinaforma, az Ott az a vén, vidéki gyógytár egyetlen, négyes és ötödfeles jambusokat váltakoztató Anyegin-strófa, az Oly jó ébredni pedig egy petrarcai szonett.

A rímelés ugyancsak lenyűgözően színes. Félrímek, kereszt-, ölelkező és párrímek a legnagyobb változatosságban találhatók a versekben. A kezdőversben bokorrímeket lelünk, három csoportot: az első és a harmadik (mindkettő négyes rím) eltér a vers kezdősorától, a középső (hatos rím) beépíti azt: így a vers kezdetén álló rímtelen sor középen, immár refrénként beépül a versbe, utána négy sor erejéig eltűnik, hogy azután a zárlatban megint rímfelelőként jöjjön vissza. Több olyan vers akad, amelyekben a korábban egyenletesnek bizonyult rímelés a vers zárlatára rafináltabb lesz. Például az Anyuska régi képe egy párrímes, nőrímes indítás után csupa félrímmel folytatódik, minden rím: hímrím, míg az utolsó strófában hirtelen nőrímre zárul a vers. Jellemző játéka Kosztolányinak a sorhosszúság és a rímelés kombinálása a vers zárlatában. Ez történhet úgy is, hogy a hosszabb, rímelő sorok közé egy rövidebb, rímelő sorpárt iktat be (pl. A játék; Milyen lehet az élet ott kívül?; Ilyenkor a szobánk, mint a sziget; Gyakran megyek el most halotti házak kapujánál), de úgy is, hogy egy hosszabb rímhívó sorra egy látványosan rövidebb rímfelelő következik befejezésképpen (pl. A kis baba; Künn a sárgára pörkölt nyári kertben; Menj, kisgyerek).

Félsor vagy sor?

A szegény kisgyermek panaszaiban rendszeresen (a ciklus végleges változatában huszonötször) találkozunk egy jellegzetes tipográfiai megoldással, amely a különböző kiadások során következetesen ismétlődik: némely sorok lényegesen beljebb kezdődnek a fölöttük elhelyezkedőnél. Nem pusztán a számos lírai műfajban (epigramma, tercina) hagyománnyá vált bekezdésnyi behúzásról van szó ezeken a helyeken, hanem sokkal többről: helyenként az alsó sor ott kezdődik, ahol a felső véget ér, másutt ugyan összecsúsznak, de csak azért, hogy az alsó sor a tükör jobb oldalán ne nyúljon túl látványosan az adott vers többi során.

A második korrektúraforduló szolgál bizonyítékul arra, hogy ez a behúzás a költő szándékának megfelelően nagyobb, mint a hagyományos bekezdésnyi távolság. Itt ugyanis Kosztolányi hat alkalommal is külön korrektúrajellel kér nagyobb behúzást (ezeket az alább következő táblázatban az adott sor mellé tett csillaggal jelöljük). Kérésének megfelelően az Összegyűjtött költemények szövegközlésének mind a hat pontján beljebb kezdődik az alsó sor, mint a kefelevonatban. (Tekintve azonban, hogy a harmadik korrektúraforduló csak töredékben maradt fenn, elképzelhető, hogy több helyütt is javított.)

Ezeknek a sortöréseknek a listája a következő:

Ezek a behúzások tipográfiailag sajátos helyzetet teremtenek: függőlegesen nézve két sort, vízszintesen viszont egy sort adnak ki, amely felül kezdődik és alul végződik.

Ez a megoldás meglehetősen ritka a líra, ám annál szokványosabb a dráma műnemén belül. A verses drámákban a ritmikailag kötött hosszúságú sor követelmény (pl. a görög tragédiák epeiszodionjaiban a jambikus trimeter vagy a shakespeare-i blank verse-ben az ötös-hatodfeles jambikus sor), de az már nem, hogy minden egyes megszólalás terjedelme megegyezzék a sorhosszúsággal. Sőt a párbeszéd elevenségét az írók szívesen érzékeltetik rövidebb, egymást sűrűbben váltó, tehát pergőbb megszólalásokkal, és ennek hagyományos tipográfiai jelzése éppen a verstanilag szigorúan egynek számító, de egymáshoz képest több sorban, lépcsőzetesen elhelyezett töredéksorokkal történik. Ez a klasszikus poétikában amoibaionnak nevezett eszköz Aiszkhülosz óta alapvető a verses drámában, Kisfaludy Károly óta pedig a magyar drámatörténetben is. Katonánál ugyanúgy találkozunk vele, mint Vörösmartynál vagy Madáchnál – hogy csak azokra a drámaírókra utaljunk, akiktől rendelkezünk kritikai vagy legalábbis filológiai szempontból igényes kiadásokkal. Ezekben a verssor verstani értelmezéséből kiindulva mindenütt egy sornak számítják az amoibaionokat.

Jegyzet Vö. Katona József, Bánk bán, sajtó alá rend. Orosz László, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1983; Vörösmarty Mihály, Ifjúkori drámák és drámatöredékek, sajtó alá rend. Fehér Géza, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1965 (Vörösmarty Mihály Összes Művei 6., Drámák 1.); Vörösmarty Mihály, A’ belső háború. Salamon király. Hábador, sajtó alá rend. Brisits Frigyes, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1971 (Vörösmarty Mihály Összes Művei 7., Drámák 2.); Vörösmarty Mihály, Kont. A’ bujdosók, sajtó alá rend. Fehér Géza, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1962 (Vörösmarty Mihály Összes Művei 8., Drámák 3.); Vörösmarty Mihály, Csongor és Tünde. Kincskeresők. Vérnász, sajtó alá rend. Fehér Géza, Staud Géza, Taxner- Tóth Ernő, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1989 (Vörösmarty Mihály Ös szes Művei 9., Drámák 4.); Vörösmarty Mihály, A’ fátyol titkai. Árpád ébredése. Marót Bán. Az áldozat. Napoleon. Örök zsidó. Drámatöredékek és drámatervek, sajtó alá rend. Fehér Géza, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1971 (Vörösmarty Mihály Összes Művei 10., Drámák 5.); Vörösmarty Mihály, Czillei és a’ Hunyadiak. Hunyady László (Töredék), sajtó alá rend. Oltványi Ambrus, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1966 (Vörösmarty Mihály Összes Művei 11., Drámák 7.); Kisfaludy Károly Válogatott drámái, szerk., vál. Kerényi Ferenc, Budapest, Unikornis, 1999 (A Magyar Dráma Gyöngyszemei, 11); Madách Imre Válogatott művei, szerk. Kerényi Ferenc, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1990.

Ennek a sortörésnek általános jellemzője ugyanakkor, hogy mindig szereplőváltáshoz kapcsolódik – akkor is, ha nagy néha lírai műben bukkan fel, például a Görög antológia néhány, több szereplőt megszólaltató, párbeszédes epigrammájában.

Jegyzet Vö. Míg élők közt leszel élő. Epigrammák a Görög Antológiából, szerk. Szilágyi János György, Budapest, Európa Könyvkiadó, 1980, 30–31, 118–119, 123.

Kosztolányi már drámai zsengéiben: a Dialóg és A kékruhás című, 1902-ben született "alkalmi jeleneteiben" él amoibaionokkal.

Jegyzet Vö. Kosztolányi Dezső, Lucifer a katedrán. Kosztolányi Dezső színpadi játékai, sajtó alá rend., utószó Réz Pál, Budapest, Balassi Kiadó, 1997.

A szegény kisgyermek panaszai keletkezése idején több verses drámai szöveget fordít, így Maupassant Régi rege című jelenetét (megjelent 1909-ben), Wilde A páduai hercegnő című tragédiáját (bemutatta a Magyar Színház 1909. szeptember 25-én, megjelent 1910-ben), Molière A szeleburdi, vagy minden lében kanál című vígjátékát (bemutatta a Nemzeti Színház 1910. december 17-én, megjelent 1911-ben).

Jegyzet A szövegeket ld. Kosztolányi Dezső, Verses drámafordítások, II, összegyűjt., szöveget gond., jegyz. Réz Pál, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1982. A megjelenések és a bemutatók adatait ugyanennek a kötetnek a Jegyzete (683– 685) alapján közöljük. Első megjelenések: Maupassant, Régi rege, in Guy de Maupassant Összes versei, ford. Kosztolányi Dezső, Budapest, Jókai Könyvnyomdai Műintézet, [1909], 76–89; Oscar Wilde, A páduai hercegnő, ford. Kosztolányi Dezső, Budapest, Lampel R. Könyvkiadóvállalata, [1910] (Magyar Könyvtár); Molière, A szeleburdi, vagy minden lében kanál, ford. Kosztolányi Dezső, Budapest, Lampel R. Könyvkiadóvállalata, [1911] (Magyar Könyvtár).

Ezekben kivétel nélkül előfordul amoibaion – ráadásul csupa ötös-hatodfeles jambikus sorban, ami a Kisgyermeknek is leggyakoribb sorfajtája. Az első kiadásban még csak tizenhat ilyen sortörést találunk, ebből tizennégy ugyanilyen terjedelmű (a végleges változatot tekintve huszonötből húsz).

Egyedi poétikai leleménynek ítélhetnénk ezeknek a drámában megszokott sortöréseknek az átemelését a lírába, azonban a Kosztolányi által ismert – sőt fordított – kortárs külföldi költőknél is találunk rá példát. Maupassant-nak több versében is felbukkan ez az eszköz, így A paraszt Vénusz VI. részében, Az utolsó kaland IV. részében és A szerelem vége című hosszabb költeményében – mindhárom szerepel Kosztolányi 1909-es Maupassant-kötetében.

Jegyzet Vö. Guy de Maupassant Összes versei, ford. Kosztolányi Dezső, Budapest, "Jókai" Könyvnyomdai Műintézet, [1909], 16, 44, 54. Az eredeti versekben (Vénus rustique; La dernière escapade; Fin d’amour) ezek a sortörések ugyanígy szerepelnek. Vö. Guy de Maupassant, Des Vers et autres poèmes. OEuvres poétiques complètes, éd. par Emmanuel Vincent, Rouen, Publications de l’Université de Rouen, 2001, 81, 92, 107, 112, 114.

Rilke a Stundenbuchban több helyütt (Mein Leben ist nicht diese steile Stunde; An den jungen Bruder – Dann bete du, wie es dich dieser lehrt; Du Gott, ich möchte viele Pilger sein) ugyanígy él vele,

Jegyzet Vö. Rainer Maria Rilke, Sämtliche Werke, I–IV, Frankfurt, Insel Verlag, 1975, I, 264, 278, 332.

s bár ezeket a szöveghelyeket Kosztolányi nem fordította, de kétségtelenül ismerte.

Jegyzet Érdekes viszont, hogy a Stundenbuchban találni egy atipikus amoibaiont is. Az Ich kann nicht glauben, daß der kleine Tod kezdetű vers tizedik sora visszarímel a hetedikre, az alatta kezdődő, mindössze két szótagú sor azonban jóval beljebb, a fölső sor vége után kezdődik, és a két sor együtt ad ki egy négyes jambust (vö. Rainer Maria Rilke, Sämtliche Werke, I–IV, Frankfurt, Insel Verlag, 1975, I, 275.). Kosztolányi ezt a szöveghelyet Én nem hiszem, hogy a kicsi halál kezdettel lefordítja, megtartva a tizedik sor visszarímelését, de őnála a nyolcadik sor hívja a rímet. Vö. Rainer Maria Rilke, Breviárium (Könyv az emberi életről, a zarándokútról, a szegénységről és a halálról), in Kosztolányi Dezső, Modern költők. Külföldi antológia, Budapest, Az "Élet" Irodalmi és Nyomda Részv. Társ. kiadása, 1914, 323–329, i. h.: 326.

Egykori drámai kezdeményeiből és a ciklussal párhuzamosan végzett dráma- és versfordítói gyakorlatából egyaránt következhetett az ötlet, hogy ezt az eredetileg dialógusokban alkalmazott, de már a lírában is polgárjogot nyert eszközt átemelje A szegény kisgyermek panaszaiba.

Huszonötből huszonegy esetben a kezdősorral játszik, kétszer (Akárcsak egy kormos szénégető; Oly jó ébredni) versen belül, kétszer pedig (A délutánoktól mindig futottam; A húgomat a bánat eljegyezte) a vers zárlatában. Egy verse van (Oly jó ébredni), ahol kétszer, a vers elején és a végén is alkalmazza. Célja az olvasó figyelmének pillanatnyi kizökkentése lehet, az olvasás lassításával elért nyomatékosítás, illetve – a régi dialógusok hagyományára utalva – annak a beszédhelyzetnek érzékeltetése, amelyben a megszólaló egy pillanatra elréved, keresi a szavakat, és azután lendületesen belevág a mondandójába (ugyanezt a szándékot valósítja meg Kosztolányi később a Hajnali részegség kiszólásaival).

A nem egy mondatból álló kezdősorok esetében az első mondat sortöréssel (és gyakran a hozzá kapcsolódó sorkihagyással!) hatásosan kiemelhető – az egész ciklus végleges változatában mindössze egy olyan kezdősor akad, ahol egy sorba szedve két mondatot találunk (Kip-kop köveznek. Itt van a tavasz.). A kezdősorok első, azaz felső mondata hat ízben az állítmányt nélkülöző hiányos mondat: a vers alaphelyzetét rögzítő jelzős szintagma (A doktor bácsi.; A kis mécs.; Egy téli délben.; A kis kutya.; A kis baba.; Az első ősz.; Nagy társaság.), amelynek különös jelentőséget ad a pont, amely a különben egy hosszabb mondat jelzős alanyaként (az Egy téli délben esetében jelzős határozójaként) szereplő szintagmát mondatértékűvé teszi. Ugyanez történik a vers belsejében is: mindkét esetben szakaszhatárhoz érkezünk a vers logikai tagolásában, a sortörés célja a kvázi újrakezdés tudatosítása. A két verszárlatban pedig az utolsó mondatnak ad erős nyomatékot a külön félsor.

Noha Kosztolányi szívesen váltogatja a verseken belül a sorhosszúságot – itt azokra az egyszerű esetekre gondolunk, amikor minden sor egymás alatt kezdődik –, e sortörések környezetében, azaz az utánuk következő (vagy a vers belsejében, előttük szereplő) sorokban a huszonötből huszonkét alkalommal verstanilag azonos hosszúságú (azaz a rímelésnek megfelelően egy szótagnyi eltérést megengedő) sorok fordulnak elő! A három kivételből kettőben a rím árulkodik a szerzői szándékról. Az Egy téli délben kezdetű vers kezdősorának második felére (Jött a kanyaró.) csap rá a második, ugyancsak tíz szótagos, jambikus sor ríme (Piskótát adtak enni s fanyar, ó). A délutánoktól mindig futottam zárlatában pedig egy nyolc szótagú, jambikus sor (sajogva lüktet homlokunk.) hívja félrímként a befejező félsort (Úgy suttogunk.). Sorhosszúság és rím szempontjából egyetlen olyan kezdősort lelünk, amelyet nem kapcsol semmi a környezetéhez: az Én félek kezdetű versét. Ebben az egyetlen esetben sem érdemes azonban két sornak tekintenünk a két félsor egységét. Kosztolányi ugyanis az egész kötetben, sőt (szabadverseit leszámítva) egész költői életművében ragaszkodik ahhoz a klasszikus poétikai szabályhoz, miszerint egy sor utolsó teljes verslábának hibátlannak kell lennie: jambikus versben jambusnak, trochaikus versben trocheusnak. Az itt tárgyalt költemények közül három (Este, este…; A kis mécs; A játék) trochaikus, a többi jambikus. Ha a kezdő félsorokat külön sornak tekintenénk, a három trochaikus versből kettőben jambikus kezdősorokra bukkannánk, a jambikus verseknél pedig kilenc esetben "csúnya", jambus helyett az utolsó teljes lábban spondeusra záródó verssorokat kapnánk (pl. A doktor bácsi.). Efféle pongyolaságra a versritmust áhítatosan tisztelő Kosztolányi aligha vetemedne.

Ráadásul két vers klasszikus formájú. Az Oly jó ébredni kezdetű két kvartettre és két tercettre tagolt, tizennégy soros petrarcai szonett, azzal a rímképlettel – a kvartettekben ölelkező helyett keresztrímekkel, a tercettekben pedig a vers tizenegyedik és tizennegyedik sorát egybecsengető rímmel –, amelyet Kosztolányi egész költői pályáján előszeretettel alkalmazott A magyar paraszttól egészen a Számadásig. Az Oly jó ébredniben két sortörés is található, a két kvartett elején. A másik a Halottak napján kezdetű, tercinában megírt, ennek megfelelően háromsoros egységekre tagolódó vers. Kosztolányi feltehetően ugyanúgy nem ír tizenhat soros szonettet, ahogyan nem ír négysoros kezdőszakaszt egy tercinás költeménybe.

A Halottak napján más okból is bizonyíték rá, hogy Kosztolányi félsoroknak tekintette a sortöréssel létrehozott verssorait. Ez a vers kötetben ugyanis először a Négy fal közöttben jelent meg, ott még Reminiscencia különálló alcímmel. Ebben a változatban szerepel a maga teljességében a kezdősor: Halottak napján este, hogyha hallom. Kosztolányi a Kisgyermek-ciklusba helyezésekor külön mondattá emelte az eredeti, az első soron túlérő mondat egyik időhatározós szerkezetét, és ez alá a külön mondat mint félsor alá nagy behúzással (a második korrektúrában ezt is javítja!) helyezi ugyanannak a verssornak a második felét.

Mindezekből következően, meggyőződésünk szerint a szerzői szándék szellemében, jelen kiadásban a verssorokat nem tipográfiai, hanem verstani egységként definiáljuk, és ennek értelmében a sortöréssel létrehozott két félsort minden esetben egy sornak számoljuk.

A magánhangzók időtartam-jelölése

A változatokban nyomon követhető helyesírási eltérések közül a legnagyobb fokú esetlegesség a magánhangzók hosszúsága, valamint az írásjelek milyensége terén jelentkezik. A főszöveg betűhíven tartalmazza az alapszöveget. Kivételt a sajtóhibák esetében tettünk, ezeket javítottuk, jegyzetben feltüntetve az eredeti sajtóhibás változatot. Azért döntöttünk a betűhű közlés mellett, mert ezen helyesírási sajátságok stiláris információt is hordozhatnak, melyek súlyozottan esnek latba a versek esetében. Ezen elv mentén nem csupán a főszöveg, de a jegyzetek szintjén is alkalmaztuk a teljes betűhűséget, kiterjesztve azt az ékezetek hosszúságának és írásjelek változatainak jelölésére is.

Tisztában vagyunk vele, hogy míg a legrangosabb folyóiratok és könyvkiadók (pl. Athenaeum, Genius, Nyugat, Tevan stb.) teljes betűkészlettel rendelkeztek, mégis sok esetben következetlenül, esetlegesen használták a rövid és hosszú magánhangzókat, más folyóiratok és kiadók a korabeli nyomdai lehetőségek miatt kényszerültek eltérő hosszúságú ékezettel rendelkező matricákat használni, így számos periodika esetében a betűkészletből hiányzott az Í, í, Ú, ú, vagy Ű, ű. (Az előbbi kettő hiányzott például a Jövendő, Kalangya, Front című újságoknál, az utóbbit nem használták az Új Időknél, mindhárom hiányzott az Érdekes Újságban megjelent változatoknál.)

Bár nincs elég adatunk arról, hogy Kosztolányi mennyire szólt bele ezekbe a helyesírási eltérésekbe, mit tartalmazott az általa leadott kézirat egyes vagy más esetekben, a korrektúrakörökből kiderül, hogy sokszor és tudatosan javította ezeket a – mondjuk úgy – hibákat, más esetekben viszont nem, vagyis maga Kosztolányi is következetlen volt a magánhangzók hosszúságát illetően. Mivel a hosszú és rövid magánhangzók használata terén így sok esetben nem lehet egyértelműen megállapítani a költői szándékot, jónak láttuk az összes eltérés feltüntetését. Bár általános az a hit, hogy a korabeli sajtótermékekben a szerkesztők, szedők a verseknél jobban figyeltek arra, hogy lehetőleg a szerző leadott kéziratát kövessék, a variánsokban érdekes változatsorokat figyelhetünk meg, így az ingázó váltakozás a magánhangzók hosszú és rövid ékezése között megkérdőjelezi ezen előfeltevést is. Emiatt minden esetben jelezzük a magánhangzó-hosszúság eltéréseit a betűhíven közölt alapszöveg és a változatok között is.

Egyéb helyesírási kérdések

Betűhű szövegközlésünk a főszövegben az 1930-as évek nyelvi és helyesírásbeli állapotát rögzíti. A több mint huszonöt éven át formálódó ciklust a szerző a kötet kialakítása során a nyelvhasználat szempontjából is egységesítette, az utolsó kiadásban több, az egész kötetet érintő formai változtatást hajtott végre, amit a jelen kiadás követ.

Ilyen többek között a sorkezdő nagybetűk kisbetűre cserélése, ha azok nem estek mondatkezdő helyzetbe. Mivel Kosztolányi a korrektúrakörök során szisztematikusan átjavította ezeket a kezdőbetűket, a jegyzetekbe nem vettük fel ezeket a változásokat. A sorok a korábbi kiadásokban minden esetben egységesen nagybetűvel kezdődtek, így ezen az alapszövegtől való eltéréseket a többi nyomdai vagy kéziratos változathoz tartozó jegyzetekben nem jelöljük külön, az adott szövegváltozatok esetében ennek megfelelően az érintett kezdőszavakat külön megjegyzés nélkül nagybetűvel kezdjük. A korrektúrafordulók során ez a változás alapvetően a korr1-et érinti. Kosztolányi kétféle módon javította a sorkezdeteket, ráírt a kezdőbetűre, vagy áthúzta (tintával és/vagy ceruzával) a sorkezdő betűt, szótagot vagy szót, és karikázva a javított rész alá, fölé vagy mellé írta javításait.

A szavak sok helyen alakváltozatokban jelennek meg, váltakozásuk nem mutat rendszerességet, ugyanígy a különírás/egybeírás változatai sem. A szövegváltozatok feltüntetésekor ezen részproblémákat is jelöljük. Az utóbbi kérdés azért is érdekes, mert a korrektúrakörök során Kosztolányi autográf javításai mutatnak rá arra, hogy eredetileg több köteten keresztül egybeírt szavakat szétválaszt, vagy ellenkezőleg, korábban különírt szavakat összevon vagy kötőjellel lát el.

Nyelvhasználat

A kötetek szerkesztése és átdolgozása során való stiláris módosítások közé sorolhatjuk az e/ö és az ö/ü váltást, valamint az utolsó két kötetben megritkuló bús és egyéb sokszor használt jelzők lecserélését, az idegen szavak kerülését, bizonyos szavak magyarítását. Így lesz a füstös, bús szobából füstfelhős szoba, máshol a bús helyére kis, olyan vagy bölcs kerül, a búsan helyén lassan, némán, esetleg hittel áll, vagy a jelző, határozó végleg elmarad. Így jelenik meg az utolsó kiadásban a luftbalón helyett a léggömb szó, az üveg-almárjom helyett az üveges-szekrény. Egyes esetekben egyedi megoldásokkal is találkozunk, melyeket bizonyíthatóan Kosztolányi javított a kötet szerkesztése során. Így például az első időkben használt divány alakból az utolsó kiadásra díván [!] lesz. Ez utóbbi szövegváltozatait példaként idézzük:

Alapszöveg [ÖGYK]

A díván elbújik félve.

Szövegváltozatok

[k, Ny, SZKP1] divány [SZKP2] dívány [UMK, SZKP3] divány [SZKP4] dívány [SZKP5–6] divány [MK] dívány [korr1] diván<y> [korr2] d<i>|:í:|ván

A források jelölése

A jegyzetben közölt változatok a forrás rövidítésével vannak jelölve, például: [SZKP1] – A szegény kisgyermek panaszai, Budapest, Sziklai Jenő kiadása, 1910; [Ny] – Nyugat című folyóirat. A rövidítések feloldása és a források pontos adatai az egyes versek alatt, a Szövegforrások részben szerepelnek, valamint általános feloldásuk a Rövidítésjegyzékben található.

Az első hat kiadást sorszámmal [SZKP1], [SZKP2], [SZKP3], [SZKP4], [SZKP5], [SZKP6], az Összegyűjtött költeményeket (Révai, 1935) [ÖGYK]-val jelöljük. Ugyanígy járunk el Kosztolányi egyéb köteteinél is – mivel a máshonnan a ciklusba átemelt verseket minden megjelenési helyén végigkövetjük –, így a Négy fal között kiadásait [NFK1], [NFK2], [NFK3], [NFK4] rövidítés alatt, a Mágia köteteit [Mágia1] és [Mágia2] jelzés alatt, a Mák megjelenéseit [Mák1] és [Mák2] jelzés alatt hozzuk. A Lánc, lánc, eszterlánc… [LLE] rövidítéssel, valamint a Kenyér és bor [KB] rövidítéssel, egy kiadással szerepel a szövegváltozatok között és a jegyzetekben. A folyóiratoknál a kritikai kiadásokban elfogadott rövidítéseket követjük. Kéziratoknál az adott kéziratot minden esetben [k]-val jelöljük, majd a vershez tartozó jegyzetek után, a Szövegforrások alatt feloldjuk. Korrektúrapéldányok esetében a [korr] rövidítés mellett indexszám – [korr1], [korr2], [korr3] – jelöli, hogy a három korrektúraforduló közül melyikről van szó.

A szövegkiadásban az eltérések jelölésekor a változási határ két szinten meghatározott. Elsősorban a változást megelőző szó, valamint az azt követő szó és/vagy írásjel jelent azonosítási határt. Eltekintünk a környező szavak közlésétől, ha egy szóhoz tartozó tapadó írásjel, a szón belüli magánhangzó-hosszúság, vagy tisztán azonosítható szón belüli változás történt. Másodsorban a megelőző és követő szó vagy írásjel mellett karakteres változási határnak tekintjük a sort magát. A szövegváltozatok között nem jelölünk sorfolytonos változásokat, kivéve, ha nagyobb egységek kihagyásáról van szó (jellemzően a második és harmadik korrektúraforduló esetében), valamint ha sorcsere történt a szedéskor.

A Szövegváltozatok jegyzetsoraiban az egyes változatokat időrendben soroltuk fel. Az azonos változatot tartalmazó források rövidítései közös szögletes zárójelben, vesszővel elválasztva találhatók, például: [Ny, SZKP1]. A változatok egymáshoz viszonyított sorrendjét a szövegalakulás időbeli sorrendje határozza meg, zárójelen belül és kívül egyaránt. Így fordulhat elő, hogy az azonos változatok közé beékelődik egy eltérő változatot tartalmazó forrás, ez esetben az azonos változatot az eltérő közlése előtt a korábbi forrás jelével hozzuk, majd az eltérő változat után megismételjük az időben későbbi forrás feltüntetésével. A tájékozódás megkönnyítése érdekében a szövegkiadás Szövegforrások pontja alatt minden egyes versnél időrendi sorrendben írjuk le a hozzá tartozó változatok pontos adatait.

Jegyzet Az egyes szövegváltozatok megjelenésével, kiadásával kapcsolatban részletesebben a Jegyzetek Szövegforrások fejezete, valamint a Bibliográfia adott helyei igazítanak el.

Az elmondottakat az alábbi példán mutatjuk be:

Alapszöveg [ÖGYK]

szemérmetes, szerelmes, rikitó,

Szövegváltozatok

[Ren] rikító. [A sor végén pont.] [H] rikitó. [A sor végén pont.] [SZKP1–2, Móka, SZKP3] rikító. [A sor végén pont.] [SZKP4, ÉÚ] rikitó. [A sor végén pont.] [k] rikitó [A sor végén nincs írásjel.] [SZKP5] rikító. [A sor végén pont.] [SZKP6, MKK] rikitó. [A sor végén pont.] [TVL] rikító. [A sor végén pont.] [korr1] rikitó. [A sor végén pont.] [korr2] rikító. [A sor végén pont.] [korr3] rik<í>|:i:|tó. [A sor végén pont.] [Ka] rikitó. [A sor végén pont.]

Ha egy soron belül több külön helyre vonatkozó változást jelölünk, a helyek sorrendjében külön jegyzetsorban tüntetjük fel azokat, minden esetben újra kezdve a szövegforrások időrendbeli felsorolását. Ez a jegyzetekben így néz ki:

Alapszöveg [ÖGYK]

kékkel húgomnak, anyának arannyal:

Szövegváltozatok

[Ren, SZKP1, H, SZKP2, Móka, SZKP3–4, ÉÚ, k, SZKP5–6, korr1] hugomnak, [korr2] h<u>|:ú:|gomnak [k] anyámnak [Ren, SZKP1, H, SZKP2, Móka, SZKP3–4] aranynyal; [A sor végén pontosvessző.] [ÉÚ] aranynyal, [A sor végén vessző.] [k] arannyal, [A sor végén vessző.] [SZKP5–6, MKK, TVL, korr1] arannyal; [A sor végén pontosvessző.] [korr2] arannyal<;>|:::| [A sor végén a pontosvessző kettőspontra javítva.]

A változások jelölése

Számozások és jegyzetek

Minden vers a ciklusban elfoglalt végleges helye szerint számot kap. A ciklus verseinek nincs címük, az első sorok mint kezdősorok azonosítják őket.

Jegyzet Erről bővebben ld. a Cím vagy kezdősor? című alfejezetet.

Ha az első sor nem csak egy mondatból áll, Kosztolányi két félsorba szedte, és verskezdetként csak az első félsort – azaz az első mondatot – adta meg, mi is ehhez tartjuk magunkat.

A versszám alatt a vers következik, a verssorokat megszámoztuk és ötösével jelöltük. Ezek a sorszámok szolgálnak a vers alatt található szövegváltozatok helyének azonosítására. A verssorokat nem tipográfiai, hanem verstani egységként kezeltük, ezért a versekben gyakran előforduló félsorok esetében a két félsor értelemszerűen egy számot kap.

Jegyzet Erről bővebben ld. a Félsor vagy sor? című alfejezetet.

A változások jelölése két, egymást kiegészítő jegyzetcsoport segítségével történik: széljegyzetekkel és szövegkritikai jegyzetekkel.

A széljegyzet, mely minden versszám alatt a jobb felső sarokban található és a számmal együtt értelmezendő, a vers kötetekben – [SZKP1–6, ÖGYK] – elfoglalt helyét jelöli, az előtte és utána következő vers sorszámával együtt szerepel, eltérés esetén a kötetkiadásokra vetítve mutatja meg az adott versnek a ciklus verssorrendjében elfoglalt helyét. A versszámok a JKK-ban közölt számozáson alapulnak, a versek ezek alapján válnak visszakereshetővé a jegyzethez. A széljegyzet segítséget nyújt abban, hogy az olvasó nyomon követhesse e több mint harminc évig alakuló ciklus egyes kiadásainak bővüléseit és a versek sorrendjének változásait.

Jegyzet A széljegyzetek formai megoldásainak kialakítását Józan Ildikó javaslatai alapján végeztük.

A szövegkritikai jegyzetek a versek után következnek, Szövegváltozatok és Szövegforrások címek alatt. A szövegkritikai jegyzetsorok elején az érintett vers adott sorának számára hivatkozunk. A jegyzetekben a forrásokat rövidítve adjuk meg. A forrásokat, illetve minden szerkesztői megjegyzést szögletes zárójelben közlünk, például [Ny], vagy [A sor után sorkihagyás.] stb. Az eltérő szövegváltozatot tartalmazó szövegforrásokat a lábjegyzetben időrendben soroljuk fel. A különböző változatokat egy sorban közöljük. A verssorokon belüli különböző változásokat külön sorokban közöljük.

A Szövegváltozatok jegyzetsoraiban a források megnevezése után megadjuk a változásokat, majd egyes esetekben szögletes zárójelben a változás típusát. A változástípusok néhány jellemző csoportját minden esetben magyarázattal látjuk el. Így az írásjelek változásait, nyomdahibát, autográf javítást. Írásjel változásakor értelemszerűen mindig együtt közöljük az írásjelet az előtte álló szóval. Ha egy szóban változás történik, ám a hozzá tapadó írásjelben nem, a változatot nem követi az írásjelre vonatkozó jegyzet. Ha azonban a szóhoz tapadó írásjel megváltozik, akkor azt magyarázó jegyzettel látjuk el, attól függetlenül, hogy magában a szóban történt-e változás. Ezt azért láttuk szükségesnek, mivel az írásjel változása kevésbé feltűnő. A szavakon belüli egyéb eltérés összevetendő az alapszöveg megfelelő helyével.

Különírás, egybeírás, kötőjelezés esetén szintén csak az adott szó vagy szókapcsolat szerepel a lábjegyzetben, melyet a javításhoz tartozó jegyzet követ. Szón belüli kisebb javítások – például ékezetjavítás – esetén a szó belsejében a javított betű(ke)t követi a javítás. Egész sorokat érintő változás esetén a teljes sor szerepel a jegyzetben.

A szövegkritikai jegyzetek (Szövegváltozatok és Szövegforrások)

A verseket követő, a szövegváltozatokat és szövegforrásokat összegyűjtő jegyzetekben a forrásokra általánosan az alábbi jelöléseket alkalmazzuk:

[Mottó] Egyetlen esetben a ciklus legelejére illesztett – és utólag kihúzott – mottó is található a kéziratos források között. Ezt a Mint aki a sínek közé esett… kezdetű vers jegyzeteinek első sorában tüntettük fel.

[Cím] Ha a vers egyes esetekben – más kötetekben és folyóiratközlésekben – rendelkezik címmel, azt a jegyzetek elején tüntetjük fel.

[Nyomdahiba.] A lábjegyzetben a hibás szó után megjegyzés áll. Ahol a hiba nem egyértelműen kikövetkeztethető, ott a hibás szó, szókapcsolat, sor után a megjegyzés után a nyomdahiba jellegét is közöljük. Például: [Nyomdahiba: a sor kimaradt.]. A folyóiratok változatainak nyomdahibáit csak kivételes (szövegkritikailag indokolt) esetben jelöljük.

[Nyomdahiba miatt a főszövegben javítva.] A főszöveg betűhíven tartalmazza az alapszöveget, kivételt a nyomdahibáknál tettünk. Ilyenkor a jegyzetben egyedi megjegyzéssel ellátva közöljük a hibás változatot.

[!] Hibás szóalak jelölése.

A magánhangzók hosszúságának eltéréseit minden esetben pontosan jelöljük. A változások jellegét [szögletes zárójelben] a változás jelölése után közöljük. Tisztában vagyunk azzal, hogy a korban a nem egységes ékezethasználat mellett egyes nyomdáknak nem volt bizonyos magánhangzókból hosszú készletük, ennek ellenére, a verses formánál elvárható legnagyobb pontosság érdekében, minden eltérő változatot közlünk, a Jegyzetek fejezetben pedig részletesebben foglalkozunk az egyes nyomdákkal.

Kosztolányi autográf javításainak jelölésére a kéziratos forrásokban és a korrektúrafordulókban az alábbi kiegészítéseket használjuk a szövegváltozatok ismertetésénél:

< > Áthúzás, törlés, átírás. A törölt, átírt szöveget kúpos zárójelben közöljük.

|: :| Javítás.

< |: :| > Javított alak törlése.

Ha egy szón belül csak egy betű került javításra, a javított betűt kúpos zárójelbe írjuk, a zárójelet pedig a javítás követi |: :| jelek közé illesztve. Ez igaz a tapadó írásjelekre is. Törlésen belüli törlés esetén egyes esetekben zárójelen belüli zárójelet használunk. Azokban az esetekben, amikor a többszörös javítás miatt a változtatások sorrendje nehezen követhető, a javításokat szöveges megjegyzés kíséri. Ilyenkor az időben egymást követő változtatások egyes fázisait az előbb, majd, végül megjegyzések után kibontjuk.

Alapszöveg [ÖGYK]

az árva nyártól búcsúzik talán.

Szövegváltozat

[korr1] <<Az árva> nyártól> |:<a késő> |:az árva:| nyártól:| [Előbb: a késő nyártól, majd: az árva nyártól.]

[A sorvégi pont vesszőre javítva.] Szerkesztői megjegyzés a változás, javítás jellegével kapcsolatban mindig a javítás után, [szögletes zárójelben] található.

[Szedési hiba.] A korrektúrapéldányok esetében a nyomdahiba helyett a szedési hiba megjegyzést használjuk, mivel szerkesztési stádiumban lévő nyomdai levonatokról van szó. Ahol a hiba nem egyértelműen kikövetkeztethető, ott a megjegyzés után annak jellegét is közöljük. Például: [Szedési hiba: a betűk egy részének lenyomata kivehető, ám nyomdafesték nélkül nyomva. A hely nincs javítva.].

Ha az írásjel változik, a javított írásjelet <kúpos zárójelben>, a javítást |: :| jelek között, egymás után közöljük. Ha tapadó írásjelről van szó, a megváltozott írásjel a hozzátapadó szóval együtt kerül lábjegyzetbe. A nem tapadó, illetve az új mondatot generáló írásjelek, illetve az eredetileg egy mondatból két tagmondatot generáló írásjelek esetén az írásjelet határoló mindkét szó szerepel a lábjegyzetben, amennyiben nem következik utána sortörés. Az írásjel változásának jellegét [szögletes zárójelben] a változás jelölése után közöljük.

A Kosztolányi által használt írószerek és a javítások módjának részletes leírása a Szövegforrások fejezetben található. A ránk maradt autográf lejegyzések és javítások szövegszintjei időrendjüket és jellegüket tekintve nem rétegezhetők az írószerszám használata szerint. Ezeket a forrásokat kéziratokra és korrektúrafordulókra osztjuk, és a két csoportra kétféle jelölési módot használunk.

A kéziratok alapvető jellegzetessége, hogy szinte minden esetben tisztázatok. Ebből adódóan a javítások elhanyagolhatók, legtöbb esetben a lejegyzési folyamat során történt azonnali javításról beszélhetünk. Azon ritka esetekben, amikor később, vagy más írószerszámmal történt javítás, és ez jelentőséggel bír, ezt az adott változás leírásakor jelezzük.

A korrektúrafordulók esetében, a jobb átláthatóság kedvéért, a ceruzás javításokat félkövér betűtípussal emeljük ki. Ez a jegyzetekben így néz ki:

Alapszöveg [ÖGYK]

kasza van a kezében, nincsen ajka

Szövegváltozat

[korr1] <<csúf az> |:nincsen:| ajka> <|:csúf az ajka:|> nincsen ajka [Előbb az eredeti mondatrészből a csúf az kihúzva, alatta javítás: nincsen. Majd az egész áthúzva, a sor végére kiírva: csúf az ajka. Végül a javítás is átsatírozva, alatta a végleges változat: nincsen ajka.]

Nem emeljük ki külön az íróeszközt azokban az esetekben sem, amikor Kosztolányi a javítás során korrektúrajeleket használ, és azok az írásképben nem megjeleníthetők (így szavak összevonása vagy szétválasztása, betűk kihúzása stb.). Ezekben az esetekben a változtatás jellegét a változat utáni szögletes zárójeles jegyzetben írjuk le.

A versek alatti jegyzetekben Szövegforrások alcím alatt közöljük minden egyes vers valamennyi szövegváltozatának könyvészeti adatait. A kéziratoknál lelőhelyet és könyvtári jelzetet, az antológiáknál könyvészeti adatokat, oldalszámokat, a folyóiratoknál feloldott címet és pontos megjelenési adatokat tüntetünk fel. A köteteknél a rövidítés mellett oldalszámokat közlünk. A rövidítések feloldását és pontos könyvészeti adatait a Rövidítésjegyzék tartalmazza.

Az első korrektúrafordulónál a hivatkozás elején csak a lapokra kézzel írt oldalszámot tüntetjük fel, majd zárójelben utalunk a korrektúra alapjául szolgáló SZKP6 eredeti oldalszámaira. Például: [korr1] = PIM, V. 4966/1–2, 31. (= SZKP6, 65–66.). A második és harmadik korrektúrafordulónál először a lapokon kézírással szereplő oldalszámokat, majd [szögletes zárójelben] a levonatokra nyomtatott oldalszámokat tüntetjük fel. Például: [korr2] = PIM, V. 4966/1–2, 2. [31.].

A szövegforrások tételei időrendi sorrendbe rendezve szerepelnek. A leírások megadják a kéziratokban, korrektúrákban lévő javítások jellegét, az annotációkat, a címeket, az összefoglaló címeket, a tördelőnek szánt autográf megjegyzéseket, valamint egyes, a versek szövegéhez szorosan nem tartozó, a kéziratokon, korrektúralapokon szereplő autográf jelöléseket. Nem jelöljük a kéziratokon és korrektúrafordulók lapjain szereplő allográf jelzéseket és jegyzeteket. Ha az egyes versek egy adott antológiában vagy folyóiratban más (a ciklusba tartozó vagy egyéb, Kosztolányi által írt) versekkel együtt jelentek meg, ezeket a verseket, a Kosztolányi életében megjelent kötetközléseik adataival együtt a szövegforrások leírásánál tüntetjük fel.

Kéziratos szövegváltozatok

A szöveggondozás során arra törekedtünk, hogy a szerzői változtatásokat jól áttekinthető formában tárjuk az olvasó elé. A csekély számú kéziratos anyag szinte összes darabja tisztázat, vagy emlékkönyvbe, levél szövegébe illesztett másolat, elenyésző számú hibával, javítással, szerkesztéssel.

Korrektúrafordulók

A Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményében V. 4966/1–2. jelzet alatt található három dokumentumcsomag anyaga kötetünkben a kéziratos és nyomtatott szövegforrások között kap helyet. A hatodik kiadás lapjaira (korr1), valamint nyomdai levonatokra (korr2, korr3) Kosztolányi saját kezűleg vezette fel javításait. Ezekből kirajzolódik, utolsó, gyűjteményes kötete számára hogyan véglegesítette a sokáig alakuló ciklus elemeit formai és stiláris szinten. A legutolsó általunk ismert fordulót április 8-án látta el Kosztolányi autográf jegyzettel, melyben még egy levonatot kért a véglegesítés előtt.

A korrektúra második és harmadik fordulójában felbukkanó szedési hibák egy részét Kosztolányi észrevette és javította, ám több a szövegben maradt. Ezek közül néhány az ÖGYK-ban már javított formában jelent meg, más szöveghelyek viszont rontott változatban kerültek be az ÖGYK-ba. Az előbbi esetre jellemző példa az Akárcsak egy kormos szénégető kezdetű vers, ahol az ötödik sor végén a szótlanul eszünk szókapcsolat második szavának utolsó betűje a korr2 szedésében lemaradt. Noha a hibát Kosztolányi jelezte, a szedés tovább romlott a korr3-ban, ahol már csak szótlanul es szerepelt, a betűk egy részének lenyomata bár festék nélkül nyomott, mégis kivehető. Ezt a hibát az ÖGYK-ban már nem találjuk meg.

Más hibák viszont az ÖGYK-ban, sőt a későbbi szöveghagyományozódásban is javítatlanul maradtak. Így történt a Gyakran megyek el most halotti házak kapujánál kezdetű vers esetében is, ahol a hetedik sor végéről az olyan szó és a sorzáró vessző is lemaradt. A hiba oka, hogy a hatodik kiadásban helyhiány miatt ezt a sor alá szedték. Mivel a vers sem a korr2-ben, sem a korr3-ban nem maradt fenn, nem tudjuk nyomon követni, mikor keletkezett a szedési hiba. A sor azonban az ÖGYK-ban csonka.

Alapszöveg (javítva)

a barna bőrdívánt nézem, mely mostan is egész olyan,

Szövegváltozat

[ÖGYK] a barna bőrdívánt nézem, mely mostan is egész [Nyomdahiba miatt a főszövegben javítva. A sor utolsó szava és a sorvégi írásjel hiányzik. A SZKP6-ban a sornak ez a része helyhiány miatt a következő (elején üres) sor végére szedve.]

A szedési hibák legszembetűnőbb példája az a feltételezhetően figyelmetlenségen alapuló hely, mely a korr2-ben tűnik fel, s mind ott, mind a korr3-ban javítatlan marad, így kerül az ÖGYK-ba is, és azóta is ebben a formában szerepel a legtöbb kiadásban, sőt a szakirodalom is így idézi. A szöveghelyet a rendezés során javítottuk a főszövegben:

Alapszöveg (javítva)

A kisgyerek lesunyja a fejét

Szövegváltozatok

[SZKP4–6, korr1] lesunyja [korr2, korr3] lehúnyja [Szedési hiba.] [ÖGYK] lehúnyja [Nyomdahiba miatt a főszövegben javítva.]

Egyes esetekben, bár a hiányos korrektúrafordulók miatt nem igazolható a szedő felelőssége, az ÖGYK-ban szereplő és jelen kritikai kiadás alapszövegében javított hibák valószínűleg ugyanilyen módon keletkeztek. Ilyen példa a Mély éjeken kezdetű vers első sora. Míg kivétel nélkül valamennyi kötetkiadásban, folyóiratközlésben, antológiában, valamint a korr1-ben és korr2-ben éjeken alak található, a korr3-ból hiányzik ez a vers, az ÖGYK-ban pedig éjjeken alak szerepel. Kosztolányi a ciklus egyéb szöveghelyein is, jóllehet egyes számban, következetesen az előbbi helyesírási változatot követi (Ó, a halál, 21. sor: farsangos éjen; Ó, hányszor látlak mégis bennetek, 14. sor: messze éjen; Ódon, ónémet, cifra óra, 36. sor: egy éjen; A rokonok, 36. sor: téli éjen; Fényképek, 9. sor: báli éjen stb.), ezért úgy gondoljuk, ez esetben is az éjeken forma tükrözi a szerzői szándékot.

Nyomtatott szövegváltozatok

Jelen kiadás célja, hogy Kosztolányi második, nyomtatásban megjelent verseskötetét, ezt a korabeli közönség – és maga a költő – által rajongásig szeretett ciklust teljes szövegfejlődésében bemutassuk. A csekély számú kézirat és a korrektúrafordulók mellett így a szövegkiadás forrásai között szerepelnek a Kosztolányi életében megjelent kiadások (SZKP1–6, ÖGYK), azon verseskötetek (NFK1–4, Mágia1–2, LLE, Mák1–2, KB), melyekből az évek során versek kerültek át A szegény kisgyermek panaszaiba, a versek folyóiratközlései, valamint a Kosztolányi haláláig megjelent antológiák. Célunk ezzel azt bemutatni, hogyan változott – még a nyomtatott kiadások folyamán is – a versek írásmódja, írásképe, szövege. Tisztában vagyunk azzal, hogy egyes kiadási formáknál a megjelenés mikéntjébe a szerzőnek kevés beleszólása lehetett. Így, míg elvileg a kötetmegjelenések során Kosztolányi felügyelte a munkálatokat, a folyóirat-megjelenések egyike esetén sem tudunk korrektúrafordulókról vagy a költő által kért javításokról. Ugyanígy az antológiák számbavétele során is el kell fogadnunk azt a tényt, hogy a kötetekben szereplő versek összeválogatása és kiadása kevésbé Kosztolányi, mint a szerkesztő intenciója szerint történt.