Bibliográfiai adatokA FŐVÁROS KÖZGYŰLÉSÉBŐL
Szerző: Mikszáth Kálmán
Bibliográfiai adatok
Cím: Mikszáth Kálmán összes művei 39. kötet
Alcím: Mikszáth elbeszélések XIII. (1888)
Dátum: 2001
1888
Kiadás helye: Budapest
Kiadó: Argumentum Kiadó
ISBN:
Sajtó alá rendező: Hajdu Péter
Szerkesztő: Fábri Anna
Szerkesztő: Szegedy-Maszák Mihály
Nyelvek:
Kulcsszavak:
- Mikszáth Kálmán
- novella
- 19. századi szépirodalom
Szövegforrások listája:
- Szövegforrás mk-39-fk-witPEHI: Pesti Hírlap, 1888. április 12., 10. évf., 102. sz. (4.1.) A főváros közgyűléséből rovatban, névjelzés nélkül.
- Szövegforrás mk-39-fk-witKrk: Mikszáth Kálmán összes művei. 39. Elbeszélések 13, 1888. szerk. Szegedy-Maszák Mihály, Fábri Anna, S.a.r. Hajdu Péter. Budapest: Argumentum Kiadó. 2001. 48-50.
Elektronikus kiadás adatai:
project manager: Palkó Gábor
Szerkesztő: Labádi Gergely
Szerkesztő: Benke Tímea
XML szerkesztő: Mihály Eszter
XML szerkesztő: Bobák Barbara
Kiadás:
digital editionA kódolásról:
XML TEI P5 Szerkesztői megjegyzések az elektronikus kiadáshoz.
Mikor még élt és városatyáskodott az öregúr, ott ült a legelső padsorban, éppen Ráth Károllyal
n
szemben.
Gondosan kefélt, kopott szalonkabát volt rajta rendesen. De ez a kabát azt hirdette: íme, uraim, itt ül az ezüsthajú takarékosság! Régi divatú furcsa vatermördereket
n
viselt, melyek szintén azt mondották: íme, itt ül valaki a becsületes régi világból!
Jegyzet
vatermörder – a múlt század első felében divatos hosszú kabát, amely hegyes gallérjáról kapta nevét
Nehéz, fáradt szemhéjai ülés közben alácsuklottak szemeire, s a szomszédok tiszteletteljesen vonultak félre, hogy ne zavarják az öregurat. Pedig nem aludt. Ravaszul figyelt a lecsukott szemhéjak mögül az ülés folyamára, s amint valami jótékonysági ügy került szőnyegre, tüstént fölveté szemeit és gyönge hangjával, ifjúi szívóssággal tört mellette lándzsát.
Mikor roskatag alakja fölemelkedett helyéről, s beszélni óhajtott, egyszerre síri csönd támadt a teremben, s mindenki áhítattal hallgatott rá.
Amint töredezett, reszkető hangja a fülekbe csapódott, amint a levegő szétvitte a teremben, nem egy városatya suttogá elérzékenyülten:
Mikor meghalt, minden egylet kitűzte a gyászlobogót. Az egész város szinte úszott a gyásznak színében.
- Úgy van, szobrot! - hangoztatták a polgárok. - Oda kell tenni a közgyűlési terembe, hadd lássa a késő ivadék is, milyen egy „kitűnő polgár”.
Az öregurat eltemették. A temetés után, ah a temetés után - elő az éj legsűrűbb fátyolát, hogy leplezzük a megnyúlt arcokat. Denique
n
, a temetés után tegnap tartott először ülést a fővárosi egylet, melyet az öregúr kezdeményezett, s melynek elejétől végig buzgó tagja volt.
Jegyzet
Denique – végtére is
Egy tekintélyes tag, Zichy Antal
n
azt indítványozta, hogy festesse le a város az öregúr arcképét egy piktorral, s a képét akasszák föl az előszobában.
Mert a temetés után fölbontottak egy okmányt, és ebből az okmányból szobrász helyett piktor bújt elő.
Határozatba ment tehát, hogy a közgyűlésnek az öregúr lefestetését fogja ajánlani Zichy útján az egylet.
A tárca megjárta a várost, a polgárok házait, az egyletek termeit, s egyszerre minden ember úgy találta, hogy de bizony nem volt olyan túlságos jótékony lélek az öregúr.
- Csak beszélt az öregúr, de semmit sem tett. És én azt mondom, sógor, hogy többnyire gyöngén beszélt.
Szóval a mai közgyűlés jéghideg hangulatban ült össze. Az embereknek rossz kedvük volt, gyéren szállingóztak, aki jött, az is Zichy Antalt kereste mérgesen.
Mikor még élt és városatyáskodott az öregúr, ott ült a legelső padsorban, éppen Ráth Károllyal
n
szemben.
Gondosan kefélt, kopott szalonkabát volt rajta rendesen. De ez a kabát azt hirdette: íme, uraim, itt ül az ezüsthajú takarékosság! Régi divatú furcsa vatermördereket
n
viselt, melyek szintén azt mondották: íme, itt ül valaki a becsületes régi világból!
Jegyzet
vatermörder – a múlt század első felében divatos hosszú kabát, amely hegyes gallérjáról kapta nevét
Nehéz, fáradt szemhéjai ülés közben alácsuklottak szemeire, s a szomszédok tiszteletteljesen vonultak félre, hogy ne zavarják az öregurat. Pedig nem aludt. Ravaszul figyelt a lecsukott szemhéjak mögül az ülés folyamára, s amint valami jótékonysági ügy került szőnyegre, tüstént fölveté szemeit és gyönge hangjával, ifjúi szívóssággal tört mellette lándzsát.
Mikor roskatag alakja fölemelkedett helyéről, s beszélni óhajtott, egyszerre síri csönd támadt a teremben, s mindenki áhítattal hallgatott rá.
Amint töredezett, reszkető hangja a fülekbe csapódott, amint a levegő szétvitte a teremben, nem egy városatya suttogá elérzékenyülten:
Mikor meghalt, minden egylet kitűzte a gyászlobogót. Az egész város szinte úszott a gyásznak színében.
- Úgy van, szobrot! - hangoztatták a polgárok. - Oda kell tenni a közgyűlési terembe, hadd lássa a késő ivadék is, milyen egy „kitűnő polgár”.
Az öregurat eltemették. A temetés után, ah a temetés után - elő az éj legsűrűbb fátyolát, hogy leplezzük a megnyúlt arcokat. Denique
n
, a temetés után tegnap tartott először ülést a fővárosi egylet, melyet az öregúr kezdeményezett, s melynek elejétől végig buzgó tagja volt.
Jegyzet
Denique – végtére is
Egy tekintélyes tag, Zichy Antal
n
azt indítványozta, hogy festesse le a város az öregúr arcképét egy piktorral, s a képét akasszák föl az előszobában.
Mert a temetés után fölbontottak egy okmányt, és ebből az okmányból szobrász helyett piktor bújt elő.
Határozatba ment tehát, hogy a közgyűlésnek az öregúr lefestetését fogja ajánlani Zichy útján az egylet.
A tárca megjárta a várost, a polgárok házait, az egyletek termeit, s egyszerre minden ember úgy találta, hogy de bizony nem volt olyan túlságos jótékony lélek az öregúr.
- Csak beszélt az öregúr, de semmit sem tett. És én azt mondom, sógor, hogy többnyire gyöngén beszélt.
Szóval a mai közgyűlés jéghideg hangulatban ült össze. Az embereknek rossz kedvük volt, gyéren szállingóztak, aki jött, az is Zichy Antalt kereste mérgesen.