A RECIPROCITÁS - apparátus

Pesti Hírlap, 1889. január 1., 11. évf., 1. sz. (1., 2., 3. l.) »A Pesti Hírlap tárcája« rovatban, névjelzés nélkül.

MK szokásos írói gyakorlatának megfelelően ebben a novellában is tanú-elbeszélőt alkalmazott, aki természetesen nem lehet azonos a szerzővel.

Az elbeszéléssel jelen formájában elégedetlen lehetett, minthogy pár évvel később átdolgozta Huszár a teknőben

+

Mikszáth Kálmán [PIM][VIAF]

címmel. Akkor külső elbeszélőt alkalmazott, de a történet vázán nemigen változtatott semmit. Mindössze Vencel pálfordulását tette drámaibbá egy előkészítő jelenet beiktatásával, amelyben Vencel a Talpas tehén leölésével fenyegette a családot, és a végére beillesztette még a huszár megfestetésének ötletét. A szöveg jelentős részét azonban változtatás nélkül megtartotta. A cseh asszony levelén például egy betűt sem változtatott, eltekintve attól, hogy az aláírás Bohuska helyett Bohumila lett. Megfigyelhető az idegen szavak magyarra cserélése is: „Ugyan, ugyan, mit fraternizálsz vele? - pirongatta a keresztanyám” helyett az áll: „Ugyan, ugyan, mit barátkozol vele? - pirongatta a nagyasszony”; „Aha! Reciprocitás az egész!” helyett „Aha! Most már értem. Minden csak kölcsönbe megy.”

A második változat hosszabb bevezetést kapott, mely a főszereplő egész előéletét bemutatja, viszont eltűnt az első bevezető bekezdés, amely a történetnek mintegy politikai aktualitást adott. A katonai javaslatokat, amelyek körül MK 1888 decemberében nagy vitákat jósolt, valamint az egész szituációt így foglalta össze Eötvös Károly:

„Tisza Kálmán kormánya 1888. évi november hó 3-án báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter jegyzése mellett a tiz évenkénti rendszeres véderőjavaslatot a képviselőház elé terjesztette. A javaslat kisebb és nagyobb fontosságu több pontban eltér a korábbi törvényektől, de különösen két pontnál nyomban fölébresztette a nemzet különös figyelmét s bizalmatlanságát. Az egyik pont a javaslat 14-ik §-ára vonatkozik. Ebben Magyarországnak s Ausztriának évi ujoncz-jutaléka 103,100 főben van megállapitva, de nincs megmondva, hogy ez hány évre állapittatik meg. Ez lényegesen módosítja az 1868. évi XL-ik törvényt, a mely csak tiz évi érvényt biztositott a Magyarország és Ausztria közt kötött véderő-egyezménynek. Az uj törvényjavaslat szerint tehát az ország egyik legfontosabb joga, az ujonczok létszámának meghatározása egyszersmindenkorra megcsorbult volna. A másik sulyos pont a 25-ik §-ra vonatkozik. Ez a magyar középosztály értelmes, tanult ifjait sujtotta, a mennyiben az egyéves önkéntes, ha a tiszti vizsgát német nyelven nem tudja letenni, két évi fegyveres szolgálatra kényszerittetik. Ez hát voltaképen nem egyéb, mint erőszakos németesités a hadkötelezettség segitségével. A képviselőház véderőbizottsága letárgyalta s elfogadta a javaslatot s előadója, Münnich Aurél, deczember hó 12-én a képviselőház elé terjesztette. A Ház, figyelemmel a karácsoni és ujévi szünetekre, a javaslat tárgyalását 1889. évi január 12-ére tüzte ki.” ( Harcz a nemzeti hadseregért. Eötvös Károly munkái 20

*

Eötvös Károly, Harcz a nemzeti hadseregért, Budapest, Révai, 1906.

, Révai Testvérek, Budapest, 1906, 23-24.l.)

Minthogy MK csak a második kidolgozást vette fel kötetbe, kritikai fogadtatásról is csak azzal kapcsolatban beszélhetünk. A kritika kifogásolta a két történet összetűzésének lazaságát Ezért érdemes rámutatni, hogy MK a második változatban fokozta a két történet különállását Külön alcímekkel látta el, ami által mintegy szétválasztotta őket és az összekötő láncszemet („elhatározta, hogy ezentúl kegyetlen lesz a hadsereggel... Sőt nemsokára bővebb alkalma is nyílt kiadni a mérgét a katonákon.”) kihagyta, és egy inkább újrakezdést jelző mondatocskával helyettesítette („Sok mindenfélén kellett még átesni.”).