VÖRÖSMARTY HASZONBÉRLŐJE
Kézirat
OSZK Fol. Hung. 2169/3 137-139.
folio
Megjelent
M. Pesti Hírlap, 1888. október 3.,
10. évf, 273. sz. (1-, 2.1.) »A Pesti Hírlap tárcája« rovatban,
névjelzés nélkül.
Mikszáth Kálmán összes művei. 39.
Elbeszélések 13, 1888. szerk. Szegedy-Maszák Mihály, Fábri Anna, S.a.r.
Hajdu Péter. Budapest: Argumentum Kiadó. 2001. 127-129.
Hogy Batthány Kázmér ily módon segélyezte Vörösmartyt, Gyulai Pál is említi: „Valódi segély
volt körülményei között gróf Batthyány Kázmér
jóindulata, ki midőn a bicskei uradalmához tartozó Mány tagosíttatott, két maradványtelket
ajándékozott neki, melyeket később visszaváltott tőle évenként egész
haláláig fizetendő 500 forint díjában.” (Gyulai P.:
Vörösmarty életrajza
*
. Budapest, 1895(4),
Franklin, 279.1.) Az azonban már csak az évi apanázs összegét, valamint a
birtok helyét illető különbségekből is nyilvánvaló, hogy különböző
forrásokra támaszkodtak. A helyet Gyulai, az összeget MK tudta jól.
Gyulai Pál: Vörösmarty életrajza. 4. kiadás.
Budapest. 1895.
[OSZK]
Mind Gyulai Pál, mind
MK a korszak közfelfogását
fejezi ki Batthány Kázmér mecenatúrájával kapcsolatban. A Gerő József által 1932-ben publikált levelek (ItK
*
1932, 313-15. 1.) azonban tisztázták a helyzetet.
Batthány Kázmérnak valóban szándékában állott két jobbágytelket
ajándékozni a költőnek, erre azonban bizonyos, immár kideríthetetlen
akadályok közbejöttével nem kerülhetett sor. Ezért fennmaradt levelében arra
kérte Vörösmartyt,
hogy fogadja el helyettük a telkek várható évi jövedelmét Az ügy egyébként
hosszan elhúzódott, minthogy a sajtó már 1845-ben
cikkezett arról, hogy az ajándékozás megtörtént de Vörösmarty csak 1847. január l-jétől kapta az évi 400 pengő
forintokat negyedévi részletekben a bicskei uradalom pénztárából. Ezek az
1845-ös sajtóközlemények, melyek Lukácsy S. - Balassa L.:
Vörösmarty Mihály
1800-1855
c. forrásgyűjteményében olvashatók (Budapest
1955, 390-391. 1.), azért is tanulságosak, mert
jelzik, hogy a közvélemény alig értesült az ajándékozás elmaradásáról.
Irodalomtörténeti Közlemények. Budapest. MTA. 1891–
[OSZK]
1850-ben a nehéz anyagi helyzetben élő Vörösmarty azzal a
kérelemmel fordult a Batthány Kázmér zárolt vagyonát kezelő Királyi Jogügyek
Igazgatóságához, hogy a Batthány által a neki szánt telkek helyett fizetett
vitaliciumot, az 1849. január 1. óta elmaradt részletekkel együtt fizessék
ki. Az Igazgatóság ezt méltányosnak találta, és valóban kifizette. Vörösmarty ebben a
levelében nem hivatkozhatott másra, mint Batthány ajándékozási
szándékára; az igazgatóság tehát mintegy méltányosságból elfogadta azt a
fikciót, mintha ez a vitalicium be lett volna táblázva a birtokra.
A ismertetett események nyilván nem elégítették volna ki a hazafias
közvéleményt. Nyilvánvaló, hogy mind Gyulai, mind MK szóbeli hagyományra támaszkodhatott.
Lehetséges, hogy már a szóbeli hagyomány kapcsolatba hozta a vitaliciummal
Deák Ferenc
alakját, akiről közismert volt, hogy milyen buzgón igyekezett segíteni Vörösmarty árváin. Ha
tehát feltesszük, hogy ez a kapcsolat nem MK képzeletében született meg (ami persze
szintén nem zárható ki), szóbeli közléssel kell számolni.
A kéziratról
Az elbeszélést MK 2 db
hozzávetőleg 45 cm hosszú és 14,7 cm széles és egy hozzávetőleg 37 cm hosszú
és 14,7 cm széles szerkesztőségi kutyanyelvre, valamint egy ilyennek
hozzávetőleg 23 cm hosszú töredékére irta. Az egyes lapok közül MK a harmadikat 3-as arab
számmal számozta meg. A K-ot
a nyomdában a gyorsabb szedés érdekében részekre vágták, és az egyes
részeket A, B, C, D, E, E, P, G, H, I, K, L, M betűkkel jelölték. A 0 jelű
darabot utóbb kettévágtak. Az első lap bal felső sarkában idegen kéz adta
meg a szedési utasítást: „garm”.