Mikor megindultak a menyasszonyi háztól, egész a
malomzúgóig ért a nászmenet, olyan hosszú volt; hogyne! hisz két mágnás-familia került
össze: az elhalt Csillom ék Józsi fia Bodokról és a majornoki Biró Jánosék Anna leánya.
Kilenc szekérben ült csupán a násznép, a tizedikben a Gilagóék bandája. A legutolsó kocsin a
tulipántos ládákat hozták, meg az ágyat. A vőlegény
ott lovagolt hóka lován a menyasszonya mellett.
Hanem mikor a bódoki köves határba értek, megbotlott a Csillom
Józsi híres
lova: pedig nem vak, de meg lámpás is van a homlokán. Mégpedig úgy megbotlott,
hogy a lovas maga is lefordult róla a hóba, mert ha alácsúszott a nyereg, hiába
volt kezére csavarva a kantárszár.
Leesett; az ügyetlen állat a hátulsó bonta lábával ráhágott a cifra pitykés dolmányára is; alig tudott föltápászkodni s mi tűrés-tagadás, megütötte magát
a fagyos rögökön és elkezdett keservesen sírni.
A kis menyasszony csak nézte, nézte egy darabig, és mert
mindenki nevetett, addig-addig csucsorította a száját ő is nevetésre, hogy
egyszer csak eltört a mécses és elpityeredett.
Józsi nem mert többé lóra ülni. Odaültették a
menyasszonyához a kocsiba, a ló pedig saroglyához kötve,
kevélyen hányta vetette kendős fejét, míg
bent a gyerekek érzékenyen zokogtak, ami aztán lassankint csöndes, fuldokló pihegésbe ment át.
Homokos Pálné, Filcsikné és Felsővégi Kapos István – aki nagyobb
pletyka a vászonnépnél is – gúnyosan nevették ezt a dolgot.
Hát még ezek is házasemberek! Oh, hogy is lehetett ilyen
két tacskót összeadni! Az egyiknek bábu kellene még, a másiknak papiros-sárkány,
de nem
feleség!
Vagy ha már
meg akarta házasítani a gyámja, kerestek volna neki olyan párt, akinek már
megjött az esze. Ott van, teszem azt, mindjárt a szomszédban a nagyobbik
Péri-leány. Azzal
jól jár
valaki.
Hiszen szép, szép a menyasszony, akár a gyönge majoránna; a legényke is nyúlánk, jó növésű, mint a
rozmarinszál, össze is illenének talán valamikor, de most még – uram én istenem! – mi lesz
ezekből, ha majd a lakodalom után hazamegy Biróné asszonyom meg Seregély uram, a
gyám, és
magukra maradnak a nagy Csillom-portán?
Hát bizony az lett belőlük, hogy egész nap csókolóztak,
mint a turbékoló galambok, és mikor a zajos lakodalmas nép elszállinkózott, még
zajosabb lett a ház, az ő nevetésüktől és az ő
ajtócsapkodásaiktól.
A kis Anna elgondolkozott; fehér
homlokát asszonyosan ráncba szedte s a jobb kezét méltóságosan a csípőjére
szorítá.
– Hát hogyne tudnék! – felelte vontatottan és kisietett a konyhára. A Józsi meg a gazdaság után nézett addig
a félóráig. Hanem biz abból két óra is lett, sőt a viceispán ebédjét is
megfőzhették volna addig, míg a kis Anna a ciberelevessel kínlódott s azt a
csíkos abrosszal terített asztalra behozta.
Belemerítette Józsi a kanalat mohó étvággyal, de amint
megízlelte a levest, egyszerre csak rosszul lett tőle. Rettenetes íze volt annak
az ételnek.
A legnagyobb ijedelmében voltak a picinyek,
amikor éppen benyitott özvegy
Kozmás Jánosné s megízlelvén az ételt, kitalálta, hogy az bizony nem méreg,
hanem igazi só helyett timsót vett ki a pohárszékből a fiatal
menyecske, s azzal sózta meg a kis gyámoltalan a ciberelevest.
Híre is terjedt
azonnal ennek a nagy
szégyennek az egész faluban s az lett a következése, hogy Kozmásnét
meg kellett fogadni szakácsnénak. − Negyven váltó forint, tizenkét rőf vászon és egy
pár új csizma gyertyaszentelőkor.
Meg is érte volna Kozmásné ezt a summát, mert meg tudta adni
savát-borsát az ételnek; nem hiába, hogy a főtisztelendő esperesnek főzött
hajadon korában – csak ne lett volna olyan nagyon kötekedő és goromba! Alig hogy megmelegedett a Csillom-portán, nagy nyelvével és kardos modorával
egészen kifogott az együgyű fiatalokon.
Lassankint ő lett az úr a háznál, s hol
Józsit szidta, hol a menyecskét keserítette el annyira, hogy a gyerekek úgy
féltek tőle, mint a mesebeli hétfejű sárkánytól. Pletykának, háborúnak és egyenetlenségnek volt ő a szítója; a faluba ő hordta szét a különböző
híreket, s amennyit vitt, annyit hozott s az mindegyik egy-egy éles tövis volt, vagy
ha nem, ő idomította át olyan ügyesen tövissé, hogy ahova szúrta, az vérig
hatott.
A gyerekek csak
tűrték egy ideig s lopva sompolyogtak be
a házba vagy ki a házból, nehogy Kozmás
néni szóba találjon
velük ereszkedni, hanem végre is a
forradalom szelleme megszállotta az ő
ártatlan szíveiket is, mert csordultig tele voltak keserűséggel Kozmás néni
iránt.
− Jól beszélsz, édes
bogaram! Úgy ám. Segíthetünk mi is a dolgon. Küldd el, édes Annácskám! Ne
kínozzon itt bennünket, mert én megszököm innen.
De azért másnap is,
harmadnap is ott maradt Kozmásné és pattogott, lármázott, mintha az egész
világot el akarná nyelni nagy kevélységében. Ember, állat nem maradhatott meg nyugton miatta. Gazdáját kamasznak nevezte,
apró gazdasszonyát veréssel is fenyegette.
De biz’ ez is csak a szónál maradt. Dehogy mert volna szólni Kozmásnénak, dehogy.
Inkább megverekedett volna a tüzes ördögökkel…
De már mégis nagy lett
a csúfság. Valamit okvetlenül tenni kellett, hogy a nénémasszony megfosztassék
nagyhatalmi állásától, mert a zsarnoksága immár arra is kezdett kiterjeszkedni,
hogy ha a gyerekeknek csirkét főzött és babfőzeléket ebédre − csak a
babfőzeléket vitte be, s a pecsenye elvándorolt nyomtalanul.
Nagy tanácskozások után
végre megfogamzott a rettenetes ötlet, melynek szomorú következményei lőnek
Kozmás Jánosné asszonyomra.
Határozatba ment, hogy
Anna másnap reggel hajnalban szánra ül s elmegy félnapi járóföldre Majornokra az
édesanyjához és elhozza estére. Majd nem fél az! Majd elbánik az
Kozmásnéval!
Ezen terv ugyan nem
volt kivihető másnap, mert Annácska nem akart csengők nélkül menni, Józsi pedig
azt mondta, hogy ő a csengőket nem adja. − Efölött aztán összevesztek, s hogy
egymást truccolják: kijelentették, hogy hadd maradjon hát meg Kozmásné, úgyis jó
asszony az; hála istennek, hogy itt van.
Harmadnapra Anna elutazott az anyjáért, és Józsi egész nap nagy szorongatással várta
megérkezésöket.
– Ej hó! Hol van hát az
az asszony? Hadd lássam azt az áspiskígyót!
Majd mindjárt megtanítom én becsületre!
Mordizom adta Kozmásnéja! Még az én gyermekem felett hatalmaskodik. Héj,
Kozmásné! gyüjjön csak ki!