A Ferenc József-rend kiskeresztje

Bibliográfiai adatok

A Ferenc József-rend kiskeresztje

Bibliográfiai adatok

Szövegforrások listája:

Szövegforrás mk-42-fjrk1-witKrk: Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893-1897. S. a. r. Hajdu péter. Budapest, Argumentum. 2007. 92–99.
Szövegforrás mk-42-fjrk1-witPh: Pesti Hírlap 1897. április 7., 19. évf. 97. sz. 1–4. l. A tárca rovatban. Névjelzés nélkül. Az alcím nélkül.
Szövegforrás mk-42-fjrk1-witUi: Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.
Szövegforrás mk-42-fjrk1-witAh: A Hét 1902. május 18., 13. évf., 20. sz. (310–312. l.). Teljes névjelzéssel. Az alcím nélkül. (A Pesti Hírlap változata)
Szövegforrás mk-42-fjrk1-witHi: Hi. 9. (Jk 41.) köt., Dekameron II. 178–189. l. (Az Uj Idők változata)

Elektronikus kiadás adatai:

A kiadásról:

Kiadó: Petőfi Irodalmi Múzeum

Kiadás helye: Budapest

2014 ©Free Access - no-reuse

Verzió: mk-42-fjrk1-witKrk : Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893-1897. S. a. r. Hajdu péter. Budapest, Argumentum. 2007. 92–99.

A Ferenc József-rend kiskeresztje

Jegyzet Ferenc József-rend − A rendet 1849 dec. 2-án alapították, és egy 1851-es rendelet értelmében három osztálya alakult, a nagykeresztesek, a parancsnokok és a lovagok. Az egyes osztályok kitüntetései csak méretben különböztek, a legkisebbet, a lovagokét a gomblyukban lehetett viselni. A rend adományozása csak az érdemekre volt tekintettel, születés, vallás, társadalmi állás, állampolgárság nem számított.

Egy öreg képviselő elbeszélése

Régi képviselő vagyok, sok bűnöm van az országgal szemben, de minthogy disszidens lettem a múltkor

Jegyzet disszidens lettem a múltkor – A latin szó alapjelentésében: ’átülő’, vagyis olyan parlamenti képviselő, aki elhagyja a szabadelvű pártot, amelynek jelöltjeként mandátumot szerzett, és átül egy másik párt képviselői közé. Ilyesmi a magyar parlamentarizmus akkori körülményei között nem ritkán fordult elő, de itt talán az 1893-as egyházpolitikai küzdelmekre és az azokból következő párthasadásra kell gondolni, bár az akkor a szabadelvű pártból kivált „púroszok” nem tettek szert különösebb népszerűségre. Mindenesetre olyan képviselőről van szó, aki gyökeres politikai fordulatot hajtott végre.

, keresztülmentem nagy kényelmesen a tisztítótűzön, és most a jog, törvény és igazság verőfényénél melengetem köszvényes lábaimat.

Hajdan Budapest főváros egyik kerületét képviseltem, de legutóbb egy fölvidéki tót kerületbe szorultam. Ami egy csöppet se bosszant. Hisz most Budapest is csupa vidéki kalibereket választ.

Képviselősködésem alatt, minthogy mindig kormánypárti voltam, sokat láttam, hallottam és tapasztaltam. Isten ments, hogy én egyszer elkezdjek beszélni! Oh dehogy. Hiszen a tapintatra tanítottak. Mindössze egyik esetemet akarom elmondani Mayerhoff Mihály nevű választómmal.

A dolog vagy hat év előtt történt, mikor még a fővárost képviseltem, s nagy súlyt kellett fektetnem bizonyos Mayerhoff Mihályra, aki a legbefolyásosabb polgár volt a negyedben.

Nagy, tagbaszakadt termetű, pirospozsgás, egy kicsit pocakos férfiú volt; szájas, agilis, vakmerő, mézesszavú, szükség esetén goromba, mint a pokróc. Volt abban mindenféle tulajdonság, éppen úgy, ahogy mindenféle portéka volt egykor az apja boltjában, ki mint szatócs szerzett két nagy házat. Ezeknek a jövedelméből élt Mayerhoff Mihály, s ezt nevezte ő polgári foglalkozásnak.

Teljesen hatalmában volt a kerület, polgártársai körülrajongták, Isten tudja, miért. Talán, hogy olyan ünnepélyes, nagy képeket tudott vágni? Vagy talán azért, mert mindig verte a mellét: „Én demokrata vagyok, s a XIX.*Szövegforrás: Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893-1897. S. a. r. Hajdu péter. Budapest, Argumentum. 2007. 92–99. Hi. 9. (Jk 41.) köt., Dekameron II. 178–189. l. (Az Uj Idők változata) XIX-ik*Szövegforrás: Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel. század a demokráciáé, punktum.”

Aztán szó, ami szó, voltak benne bizonyos tehetségek, amelyek szükségesek a vezetők számára, tudta, kivel miről kell beszélni, mi a gyöngéje, mi a fogantyúja: melyik billentyűt kell megnyomni itt és ott, amellett önző volt, hiú és óvatos, mint egy róka.

A Peregriny asztalos, szinte egyik választóm, így nyilatkozott róla egyszer:

– A

Mayerhoff

Szövegforrás:
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893-1897. S. a. r. Hajdu péter. Budapest, Argumentum. 2007. 92–99.
Hi. 9. (Jk 41.) köt., Dekameron II. 178–189. l. (Az Uj Idők változata)

Meyerhoff

Jegyzet [Az egységes írásmód érdekében megváltoztattam, bár könnyen lehet, hogy itt Peregriny asztalos ejti valamiért másképp a nevet. A 47: 13 viszont már mindenképpen arra utal, hogy az következetlen volt a szedés.]

Szövegforrás:
Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

ügyes ember és nagy demokrata. Azonfölül sógorom is. És szereti a közügyeket, de még jobban gondozza a saját ügyeit. Mindent gondosan elrendez, mindent előre lát. Majd meglássátok, ha egyszer a halálán lesz, megírja előbb a végrendeletét, szépen bebalzsamoztatja magát, és csak azután leheli ki a nemes demokrata lelkét.

Hát igen, gondos, ügyes ember volt, s meglehetősen folyt a dolga. Pedig tömérdek üzletekbe volt bonyolódva, s mondhatnám, sokat alkalmatlankodott nekem különböző kérdésekkel és kívánságokkal. Mondhatnám, de nem mondom, mert megválasztásomat főképp neki köszönhetem, fekete hálátlanság lenne panaszkodnom. Egy csöppet se bántam, hogy mindig a nyakamon van, mert éreztem, hogy ez a nyak úgyis őtőle függ. Le nem rázhattam őt, inkább iparkodtam, hogy ő le ne rázzon. Nincs nagyobb rabszolga a világon, mint egy képviselő.

Egy nap azzal jött hozzám, hogy az anyja beteg (nem is tudtam, hogy anyja van), és hogy az orvos kimondta, nincs bajára szer a patikában, hanem valami nagy öröm, azt mondja (tudniillik, hogy az orvos mondja), még meggyógyíthatná.

– De mi lenne az a nagy öröm? – kérdém sajnálkozva, részvéttel.

Mire lehajtotta a nagy fejét, és elkezdett gondolkozni, úgyhogy a szűk ráncos homloka izzadott, mint egy lóé. Mindjárt gondoltam, hogy a fiúi szeretet leleményes, bizonyára ki fogja találni. Csakugyan rá is bukkant, s bizonyos röstelkedéssel adta elő. Hogy hát annak örülne nagyon az öregasszony, ha a fia valami rendjelet kapna. Ő ugyan demokrata, és szégyenleni fogja a dolgot a negyedben, mint a kutya, de a fiúi gyöngédség, hiszi, majd erőt fog adni neki a szégyen elviseléséhez.

Átkoztam magamban a léha felcsert, aki az öreg asszonyság baját a tudományával nem bírta elenyésztetni, de ahelyett nekem szerzett egy bajt, ellenben a fiút (tudniillik Mayerhoff Mihályt) csak dicsérni lehetett anyjához való ragaszkodásáért (Oh, istenem, vannak még szerető, hálás gyermekek!), s minthogy föltétlenül hatalmában voltam, siettem őt a belügyminiszternek ajánlani kitüntetésre azzal az indokolással, hogy a beteg anyja gyógyulása várható ettől a kormányzati lépéstől.

A miniszter őexcellenciája mosolygott és így szólt:

– Ösmerem Mayerhoffot; az anyját is. Valaha a házukban laktam Budán. Az öregasszony betegségét nem ismerem, de elhiszem, hogy kigyógyulhat. Mayerhoff Mihály betegségét ellenben ösmerem, és tudom, hogy ki nem gyógyulhat. Mert a gomblyukbetegség ragályos és gyógyíthatlan. De mindegy, a kedvedért előterjesztem. Írd föl, kérlek, a vizitkártyádra.

A miniszter zsebe egy nagy temető. Oh, mennyi halott, mennyi tömérdek halott van ott. De kétségkívül, e zsebből is van föltámadás. Ebben az ügyben határozottan szerencsém volt. Egy napon, vagy négy-öt hét múlva, fülembe súgja a miniszter a klubban:

– A Mayerhoff-féle kitüntetés már fölment Bécsbe a személy körüli kollégához

Jegyzet a személy körüli kollégához – A király személye körüli miniszter a novella megjelenésekor

Széchenyi Manó

gróf, az első változat idején azonban még

Jósika Samu

báró volt.

Mire a jövő szombaton a demokrata polgári körben tartatni szokott vacsorán én is a fülébe súgtam Mayerhoffnak:

– Minden jól megy. Hogy van az öregasszony?

– Ereje napról napra fogy – felelé szomorúan. – Sietni kell.

Tehát siettem. Levelet is írtam a személy körüli miniszternek, de személyesen is beszéltem vele. Mindent megígért.

– Csak a kétfejű sas levételét ne kívánjátok a bankgassei házról

Jegyzet bankgassei ház – A király személye körüli miniszter hivatali épülete és lakhelye, a 4-6. számú ház, a Magyar Királyi Udvari Kancellária, később a magyar követség székhelye. Mint a dualista monarchia államhivatali épülete viseli mindkét címert. A miniszter mindent megígér, de közmondásos volt a korszakban, hogy a személy körüli minisztereknek mennyire nincs befolyásuk

Bécsben

– mondá –, ámbátor azt is megígérem.

Tényleg szíves volt fölkarolni Mayerhoffot, és midőn újra lejött Pestre (persze ebbe is beletelt néhány hét), derült arccal veregette meg a váll-lapockáimat a folyosón:

– A Mayerhoff Mihály kitüntetése befejezett tény. Elreferáltam a többi ügydarabbal együtt a felségnek és nem volt kifogása. Azóta már bizonyosan aláírta, és a héten itt lesz a rendjel.

– Köszönöm, kegyelmes uram. Megmondhatom az illetőnek?

– Meg.

Alig vártam, hogy tollhoz, papiroshoz jussak, legott kanyarítottam egy szép levelet, már ahogy mi azt vén képviselők szoktuk: „Tisztelt barátom és polgártársam! Éppen e percben jelenti nekem a miniszter (igenis úgy, hogy jelenti – mert ez imponál az én kerületemben), hogy ő császári és királyi apostoli felsége önt a Ferenc József-rendjel kiskeresztjével kitüntette. Szívemből gratulálok önnek. Mondhatom, nem minden nehézség nélkül ment, de e percben már túl vagyunk rajta, s meggyőződésem, hogy örömet fog okozni az egész városrészben, mert soha még fejedelmi kegy aránylag nem ért érdemesebb honpolgárt” stb.

Másnap reggel lihegve nyitott be hozzám Mayerhoff, arca ragyogott a boldogságtól, szemei szikrát szórtak. Fekete szalonkabát volt rajta, és a kezén vadgalambszínű kesztyűk.

– Ah, nem is képzeli, kedves képviselő úr, milyen hatást tett az ön levele. Fölolvastam a drága betegnek, és azonnal könnyebbült a lélegzetvétele, az érverése is rendesebb. Enni kért rögtön, és éjjelre lement a láza egy fél fokkal. Mihelyt itt lesz a rendjel és meglátja, tessék elhinni, fölugrik az ágyból.

Azután tudakozódott, hogy mikor lesz itt.

– Bizonyosan nem mondhatom, de valószínű még e héten.

Szerette volna látni a miniszter „jelentését”.

– Élőszóval jelentette – feleltem.

Kért, hogy mondjam el neki részletesen, mi mindent mondott a miniszter, hogyan mondta, milyen arcot vágott hozzá.

Elbeszéltem apróra kétszer is a konyakos üveg mellett, koccintván vele a kitüntetés örömére és az anyja fölgyógyulására.

– Ah, milyen asszony az én anyám! – áradozott. – Ha ösmerné! Hej, nagyságos uram, ha ösmerné. De meg kell önt vele ismertetnem, mihelyt

föllábad

Jegyzet Mivel az szövege értelmetlen, mindenképpen szükségesnek látszott a szövegen változtatni. Az első kidolgozás változatához tértem vissza, mivel a mondat egészén itt különben

egyetlen betűt sem módosított, bár a Hi szövegjavítási kísérlete is megfontolandó.

Szövegforrás:
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893-1897. S. a. r. Hajdu péter. Budapest, Argumentum. 2007. 92–99.
Pesti Hírlap 1897. április 7., 19. évf. 97. sz. 1–4. l. A tárca rovatban. Névjelzés nélkül. Az alcím nélkül.

fölébred

Szövegforrás:
Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

fölépül

Szövegforrás:
Hi. 9. (Jk 41.) köt., Dekameron II. 178–189. l. (Az Uj Idők változata)

Eközben elérzékenyedett és a poharát bizonyos ünnepélyes taglejtéssel érinté az enyémhez.

– Ha már ennyiben van a dolog – szólt szelíden, szinte zavartan, s hálás tekintete mint sima bársony csúszott rajtam végig –, ha csakugyan útban van már az a rendjel, legyünk talán per tu? Mi?

– Persze hogy legyünk – feleltem meglepetésemet nem elég jól palástolva.

Kiürítettük a poharakat, megtörülte a bajuszát a vadgalambszín kesztyűivel, mire kezet fogtunk, és megjegyzé önérzetesen:

– Ez annyit jelent neked, hogy örökös képviselő vagy. Érted-e? Mert Mayerhoff Mihály nem hagyja el a per tu barátját, érted-e?

– Értem, barátom, és köszönöm.

– És most már mint bizalmas barátomhoz, egy kérdést intézek hozzád, szeretett képviselőnk, hogy milyen cím fog engem ezentúl illetni?

– Közjogilag semmi, de…

– Mi az a közjog? – vágott közbe hevesen. – Hisz az csak egy könyv. Mi közöm nekem egy könyvhöz? Oda hajítom, ahová akarom. De értem a környezetre vonatkozólag?

– Persze, persze. A környezeteddel címeztetheted magad, ahogy akarod.

Mayerhoff az ujjait petyegette jókedvében.

– És milyen látható jelt viselhetek róla, teszem azt hétköznap az utcán vagy a kávéházban, mert mégiscsak kell, hogy lássák a városrészben?

– Természetes. Egy piciny, piros bőrrózsát fogsz viselni a gomblyukban.

– Azt is a király küldi?

– Nem: azt magadnak kell venned.

– Hol árulják?

– Mit tudom én?

Ezer és ezer kérdése volt, s lázas türelmetlenség gyötörte. Napról napra növekedett a vágya, sarkallta, kergette, emésztette. Nincs az a makacs gyerek, aki nehezebben várná a krisztkindlit

Jegyzet krisztkindli – karácsonyi ajándék

. Minden áldott nap eljött vagy küldött valakit tudakozódni: nincs-e még valami hír?

Nincs, nincs. Napok, hetek múltak, nem jött semmi hír. Mayerhoff mind sápadtabban, szomorúbban jelent meg nálam. Szakasztott olyan volt már, mint egy kísértet.

– A mama egyre rosszabbul van – süvíté baljóslatú hangon, mint egy kuvik. – És én is, én is; se nem eszem, se nem alszom.

Kezdtem már sajnálni szegényt. S általában nyomta lelkemet az egész ügy, mint egy mázsás kő. Kárhoztattam magamat, mire való volt idő előtt megírni azt a levelet, s vele fölforgatni egy békés nyárspolgár életét. Csak már jönne meg az eredmény. Csodálatos türelmetlenség kapott el engem is, s egy sürgönyt menesztettem Bécsbe a személy körüli miniszterhez: „Mi van a Mayerhoff üggyel?”

Vagy egy hét múlva jött rá válasz, levél a minisztertől. Mohón bontottam föl, s ijedten akadt meg szemem az első soron: „Igen sajnálom, hogy a dolog nem ment. (No hiszen, jól vagyunk már!) A miniszter értesít, hogy a király nem akarta a Mayerhoff kitüntetését, s az akta nyilván ama híres cseresznyefa szekrénybenJegyzet ama híres cseresznyefa szekrénybe - l. jelen kötetben A táborszernagy halála c. elbeszélés . vándorolt, ahová őfelsége az olyan kitüntetési ügyeket gyömöszöli, melyek nem nyerték meg tetszését” stb.

Az első érzésem az volt, hogy lőttek a mandátumomnak, a második érzésem, hogy mentsem, ami menthető, fogtam a miniszter levelét, írtam egypár sajnálkozó sort melléje, hogy én mindent megtettem, ami tőlem telt, s elküldtem Mayerhoffnak.

Ez némi megkönnyebbülést szerzett, mint aki végre átesett valami nagy kellemetlenségen. Igaz, hogy képviselő nem leszek többé Budapestről, de legalább megszabadultam

Mayerhofftól

Meyerhofftól

Szövegforrás:
Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

Dehogy szabadultam. Másnap reggel dúlt arccal nyitott szobámba, szemei csillogtak, mint egy vadállaté.

– Ezt nem hagyom annyiban – hörgé.

Csitítottam, kérlelgettem.

– Ugyan, ne törődj vele. Anélkül is megélsz. Végre is demokrata vagy. És különben is, semmit se lehet ellene tenni.

– Mit? – pattant föl. – Személyesen fölmegyek Bécsbe a királyhoz, és számon kérem a becsületemet.

– De hisz ez nem lehet. Még ha nemes ember volnál is, az Aranybullának az a bizonyos záradéka ki volt véve a koronázási esküből

Jegyzet az Aranybullának az a bizonyos záradéka ki volt véve a koronázási esküből – Az 1222-es Aranybulla 31. fejezetének nevezetes záradéka rögzíti a nemesség ellenállási jogát arra az esetre, ha a király megszegné vállalásait. Ezt a záradékot már 1687-ben hatályon kívül helyezte a IV. t.c., de a koronázás előtt kiadott királyi hitlevelekben (diploma inaugurale) azután is mindig kiemelték, hogy ez a záradék érvénytelen. Ennek megfelelően tartalmazza a záradék érvénytelenségét

Ferenc József

királyi hitlevele, az 1867/II. t.c. A koronázási eskü a királyi hitlevél rövid kivonata volt.

– Mit bánom én az Aranybullát! A király a világ legelső gentlemanje. Ő méltányolni fogja, ha a becsületem nem hagyom, ha kérdést teszek a trónjánál térdre ereszkedve, hogy ki feketített be előtte? Hiszen nem bánnám, ha nem lettem volna fölterjesztve, de most már nem hagyom, nem hagyhatom, ha térdig koptatom is a lábamat.

– Mihály, Mihály, ne bolondozz! Nyugodj bele a

megvalósíthatlanba

Szövegforrás:
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893-1897. S. a. r. Hajdu péter. Budapest, Argumentum. 2007. 92–99.
Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

megváltozhatatlanba

Jegyzet A szerkezet meglehetősen szokatlan, mégis változatlanul hagytuk; a olvasata sem egyezik meg az első kidolgozás „megváltozhatlanba” szövegével.

Szövegforrás:
Hi. 9. (Jk 41.) köt., Dekameron II. 178–189. l. (Az Uj Idők változata)

De Mayerhoff mindjobban hánykolódott, hogy így, úgy, majd megmutatja ő nekünk, majd meglátja ő azt a cseresznyefa szekrényt, ahol a becsülete van bezárva.

– De hova gondolsz, az istenért! Hiszen az effélét nem szabad a fölségnek előhozni. Ki sem hallgat.

– Átadom neki a miniszter levelét – felelte zordonan Mayerhoff –, amit neked írt.

Halálos ijedelem fogott el.

– Add vissza azt a levelet!

– Azt ugyan nem adom.

– Nekem szól, az enyém.

– De miután nekem küldted, most már nekem szól.

Komolyan beszélt és határozottan. Egész testében reszketni látszott, a halántékai és orrcimpái lüktettek. Láttam, hogy mindenre el van szánva, és nagy botrány lehet az egészből.

– Mikor utazol? – kérdém szepegve.

Jegyzet szepegve – ijedten

– Holnap.

– Várj néhány napig, holnap én megyek fel Bécsbe, és beszélek még a miniszterrel.

Beleegyezett nagy nehezen, s én tényleg fölutaztam másnap rávenni a minisztert, hogy vagy próbáljon meg valamit a földühödött Mayerhoffal, vagy intézkedjék, hogy a királyhoz ne legyen bebocsátása.

A miniszter végighallgatott figyelmesen s fölkiáltott:

– Ez a te Mayerhoffod egy veszedelmes szamár. Még valami

szcénát

scénát

Szövegforrás:
Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

talál csinálni. Ebből egyébiránt az a tanulság: ne mondj előre soha semmit! Meddig maradsz itt?

– Ameddig parancsolod.

– Gyere föl hozzám holnapután.

Amint újra elmentem a bankgassei magyar házba, őexcellenciája vidáman fogadott:

– Jó, hogy jössz. Előkerült az akta, és őfelsége már alá is írta. Itt van.

Nem is volt aznap boldogabb ember nálamnál. Siettem sürgönyözni Mayerhoffnak: „A rendjel megvan, éjjel érkezem.”

Mikor Pestre értem, künn várt a vasútnál, nyakamba borult, hálálkodott.

– A mama rögtön túrós csuszát kért enni… és már föl akar az ágyból kelni. Becsületemre mondom, meg fog gyógyulni, és akkor… akkor te is látni fogod, és megösmered, milyen páratlan asszony.

Hideg borzongás futott végig a hátamon. Rettentő gyanúm támadt. Ez az ember velem akarja elvétetni az anyját.

Áldottam az Istent, hogy most már vége a tengeri kígyónak. De sajnos, nem úgy volt. Pár nap múlva megjött a hivatalos lapban a kitüntetés, és egy nagy bankett követte, melyet a városrész

honoráciorai

honorátorai

Szövegforrás:
Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

Jegyzet honorácior - értelmiségi, tisztviselő

rendeztek, s természetesen nekem kellett a beszédet tartanom az ünnepeltre.

E banketten meghűltem,

influenzát

ifluenzát

Jegyzet [nyomdahiba]

Szövegforrás:
Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

kaptam és sokáig nyomtam az ágyat.

Betegségem alatt Mayerhoff Bécsbe utazott megköszönni őfelségének a kitüntetést: éppen lábadozni kezdtem, midőn Mayerhoffnak az öccse (kereskedősegéd egy Váci utcai cégnél) jött hozzám csomaggal, melyet Mihály bátyja küldött.

Felbontom, egy vizitkártya volt a csomag mellett e sorokkal: „Kedves barátom és képviselőm! Légy szíves e nagyérdekű beszélgetést valamennyi lapban közzétenni, lehetőleg nagy betűkkel. Édesanyám óhajtja. Szerető híved: Mayerhoff Mihály, a Ferenc József-rend vitézenJegyzet a Ferenc József-rend vitéze - A helyes kifejezés „a Ferenc József -rend lovagja” volna; a tévesztés vagy nagyvonalú szóhasználat nem Mikszáthot , hanem a szereplőt jellemzi, lásd pl. . Ui. Remélem, ezt a csekélységet megteszed hű harcosodnak.”

Kíváncsian nyitom föl az iratnyalábot, hát vagy tíz sűrűn teleírt lap, s viseli a következő fönnhéjázó címet: „Mayerhoff Mihály beszélgetése a királlyal.”

Megdermedtem. Hatvani professzor

Jegyzet Hatvani professzor –

Hatvani István

(1718–1786)

Debrecen

legendás természettudósa, „a magyar Faust” gyakran bukkan fel

írásaiban. Alakjáról lásd a Krk jegyzeteit: és

írásai közül A magyar ördög (), A magyar Faust () és legrészletesebben Az ördöngős professzor () foglalkozott vele.

se kívánt ilyen lehetetlenséget az ördögtől. Hiszen engem kirúgnak a lapok, ha ilyen marhasággal előállok.

Elkezdtem olvasni, s hideg verejték verte ki homlokomat. Szent Isten, mennyi zöldség és hazugság! Ez az ember a hallucinációit írja le, vagy teljesen elvette eszét a rendjel. És még hogy ezt tétessem közzé valamennyi lapban!? Pláne nagy betűkkel! Hát ne ugorjak ki mérgemben a bőrömből? Mit tegyek mármost? Ha megtagadom, azt fogja mondani az egész városrészben, hogy háládatlan ember vagyok, ha a lapok tagadják meg, azt fogja mondani az egész városrészben, hogy nincs befolyásom a sajtóra. De minthogy a harmadik lehetőség az, hogy a lapok közöljék, úgyszólván ki van zárva, ennélfogva mégiscsak a két megtagadás közül kell választani.

E nagy szorultságomban támadt egy mentő ötletem: ökröt a szarvánál, rendjeles embert a hiúságánál kell megfogni. Leültem, levelet írtam Mayerhoffnak:

„Kedves Mihályom!

Szerencse, hogy hozzám címezted a csomagot, mert abban a helyzetben vagyok ezáltal, hogy egy nagy tapintatlanságtól menthetlek meg. Te a Ferenc József-rend által egyszerűen nexusba

Jegyzet nexusba – összeköttetésbe

jutottál őfelségével, és bizonyos fokig hozzátartozol az udvarhoz, ahol pedig az első regula

Jegyzet regula – szabály

, mélységes titokban tartani mindazt, amit az uralkodóval beszéltél. Isten ments ez ellen véteni.

Ej, ej, hova gondoltál, kedves barátom! A lapok persze mohón kaptak volna az érdekfeszítő prédán, ha véletlenül nem az én kezembe kerül, ki e hallatlan ballépéstől visszatart, azt a tanácsot adva, zárd el e beszélgetést legmélyebb fiókodba emlékül gyermekeidnek és unokáidnak.”

A levelet elküldtem, és hála Istennek, jó sikere volt. Mayerhoff fölkeresett másnap szokott kávéházamban, és érzékenyen megszorította a kezemet:

– Igazad van. Köszönöm, nagyon köszönöm, hogy fölvilágosítottál. Látod, én még nem tudom az udvari griffeket

Jegyzet griff – fogás

(édesdeden fölkacagott), mert én nem tanultam az efféle bolondságokat. Hiszen tudod, hogy demokrata vagyok. És végre is azért vannak az embernek államférfiú barátjai, hogy útbaigazítsák… igen, azért vannak és… és… végre is szép dolgok ezek, valóságosan szép dolgok… A mama már fönt jár, barátom… Ha látnád, hogyan lépked! Ah, istenem, szép dolgok ezek!

Verzió: mk-42-fjrk1-witPh : Pesti Hírlap 1897. április 7., 19. évf. 97. sz. 1–4. l. A tárca rovatban. Névjelzés nélkül. Az alcím nélkül.

A Ferenc József-rend kiskeresztje

Egy öreg képviselő elbeszélése

Régi képviselő vagyok, sok bűnöm van az országgal szemben, de minthogy disszidens lettem a múltkor

, keresztülmentem nagy kényelmesen a tisztítótűzön, és most a jog, törvény és igazság verőfényénél melengetem köszvényes lábaimat.

A dolog vagy hat év előtt történt, mikor még a fővárost képviseltem, s nagy súlyt kellett fektetnem bizonyos Mayerhoff Mihályra, aki a legbefolyásosabb polgár volt a negyedben.

A Peregriny asztalos, szinte egyik választóm, így nyilatkozott róla egyszer:

– A

Mayerhoff

Meyerhoff

Szövegforrás:
Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

– De mi lenne az a nagy öröm? – kérdém sajnálkozva, részvéttel.

A miniszter őexcellenciája mosolygott és így szólt:

– A Mayerhoff-féle kitüntetés már fölment Bécsbe a személy körüli kollégához

Jegyzet a személy körüli kollégához – A király személye körüli miniszter a novella megjelenésekor

Széchenyi Manó

gróf, az első változat idején azonban még

Jósika Samu

báró volt.

Mire a jövő szombaton a demokrata polgári körben tartatni szokott vacsorán én is a fülébe súgtam Mayerhoffnak:

– Minden jól megy. Hogy van az öregasszony?

– Ereje napról napra fogy – felelé szomorúan. – Sietni kell.

Tehát siettem. Levelet is írtam a személy körüli miniszternek, de személyesen is beszéltem vele. Mindent megígért.

– Csak a kétfejű sas levételét ne kívánjátok a bankgassei házról

Bécsben

– mondá –, ámbátor azt is megígérem.

Tényleg szíves volt fölkarolni Mayerhoffot, és midőn újra lejött Pestre (persze ebbe is beletelt néhány hét), derült arccal veregette meg a váll-lapockáimat a folyosón:

– Köszönöm, kegyelmes uram. Megmondhatom az illetőnek?

– Meg.

Másnap reggel lihegve nyitott be hozzám Mayerhoff, arca ragyogott a boldogságtól, szemei szikrát szórtak. Fekete szalonkabát volt rajta, és a kezén vadgalambszínű kesztyűk.

Azután tudakozódott, hogy mikor lesz itt.

– Bizonyosan nem mondhatom, de valószínű még e héten.

Szerette volna látni a miniszter „jelentését”.

– Élőszóval jelentette – feleltem.

Kért, hogy mondjam el neki részletesen, mi mindent mondott a miniszter, hogyan mondta, milyen arcot vágott hozzá.

Elbeszéltem apróra kétszer is a konyakos üveg mellett, koccintván vele a kitüntetés örömére és az anyja fölgyógyulására.

– Ah, milyen asszony az én anyám! – áradozott. – Ha ösmerné! Hej, nagyságos uram, ha ösmerné. De meg kell önt vele ismertetnem, mihelyt

föllábad

egyetlen betűt sem módosított, bár a Hi szövegjavítási kísérlete is megfontolandó.

fölébred

Szövegforrás:
Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

fölépül

Szövegforrás:
Hi. 9. (Jk 41.) köt., Dekameron II. 178–189. l. (Az Uj Idők változata)

Eközben elérzékenyedett és a poharát bizonyos ünnepélyes taglejtéssel érinté az enyémhez.

– Persze hogy legyünk – feleltem meglepetésemet nem elég jól palástolva.

Kiürítettük a poharakat, megtörülte a bajuszát a vadgalambszín kesztyűivel, mire kezet fogtunk, és megjegyzé önérzetesen:

– Ez annyit jelent neked, hogy örökös képviselő vagy. Érted-e? Mert Mayerhoff Mihály nem hagyja el a per tu barátját, érted-e?

– Értem, barátom, és köszönöm.

– És most már mint bizalmas barátomhoz, egy kérdést intézek hozzád, szeretett képviselőnk, hogy milyen cím fog engem ezentúl illetni?

– Közjogilag semmi, de…

– Mi az a közjog? – vágott közbe hevesen. – Hisz az csak egy könyv. Mi közöm nekem egy könyvhöz? Oda hajítom, ahová akarom. De értem a környezetre vonatkozólag?

– Persze, persze. A környezeteddel címeztetheted magad, ahogy akarod.

Mayerhoff az ujjait petyegette jókedvében.

– És milyen látható jelt viselhetek róla, teszem azt hétköznap az utcán vagy a kávéházban, mert mégiscsak kell, hogy lássák a városrészben?

– Természetes. Egy piciny, piros bőrrózsát fogsz viselni a gomblyukban.

– Azt is a király küldi?

– Nem: azt magadnak kell venned.

– Hol árulják?

– Mit tudom én?

Jegyzet krisztkindli – karácsonyi ajándék

. Minden áldott nap eljött vagy küldött valakit tudakozódni: nincs-e még valami hír?

Nincs, nincs. Napok, hetek múltak, nem jött semmi hír. Mayerhoff mind sápadtabban, szomorúbban jelent meg nálam. Szakasztott olyan volt már, mint egy kísértet.

– A mama egyre rosszabbul van – süvíté baljóslatú hangon, mint egy kuvik. – És én is, én is; se nem eszem, se nem alszom.

Ez némi megkönnyebbülést szerzett, mint aki végre átesett valami nagy kellemetlenségen. Igaz, hogy képviselő nem leszek többé Budapestről, de legalább megszabadultam

Mayerhofftól

Meyerhofftól

Szövegforrás:
Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

Dehogy szabadultam. Másnap reggel dúlt arccal nyitott szobámba, szemei csillogtak, mint egy vadállaté.

– Ezt nem hagyom annyiban – hörgé.

Csitítottam, kérlelgettem.

– Ugyan, ne törődj vele. Anélkül is megélsz. Végre is demokrata vagy. És különben is, semmit se lehet ellene tenni.

– Mit? – pattant föl. – Személyesen fölmegyek Bécsbe a királyhoz, és számon kérem a becsületemet.

– De hisz ez nem lehet. Még ha nemes ember volnál is, az Aranybullának az a bizonyos záradéka ki volt véve a koronázási esküből

Ferenc József

királyi hitlevele, az 1867/II. t.c. A koronázási eskü a királyi hitlevél rövid kivonata volt.

– Mihály, Mihály, ne bolondozz! Nyugodj bele a

megvalósíthatlanba

megváltozhatatlanba

Jegyzet A szerkezet meglehetősen szokatlan, mégis változatlanul hagytuk; a olvasata sem egyezik meg az első kidolgozás „megváltozhatlanba” szövegével.

Szövegforrás:
Hi. 9. (Jk 41.) köt., Dekameron II. 178–189. l. (Az Uj Idők változata)

De Mayerhoff mindjobban hánykolódott, hogy így, úgy, majd megmutatja ő nekünk, majd meglátja ő azt a cseresznyefa szekrényt, ahol a becsülete van bezárva.

– De hova gondolsz, az istenért! Hiszen az effélét nem szabad a fölségnek előhozni. Ki sem hallgat.

– Átadom neki a miniszter levelét – felelte zordonan Mayerhoff –, amit neked írt.

Halálos ijedelem fogott el.

– Add vissza azt a levelet!

– Azt ugyan nem adom.

– Nekem szól, az enyém.

– De miután nekem küldted, most már nekem szól.

Komolyan beszélt és határozottan. Egész testében reszketni látszott, a halántékai és orrcimpái lüktettek. Láttam, hogy mindenre el van szánva, és nagy botrány lehet az egészből.

– Mikor utazol? – kérdém szepegve.

Jegyzet szepegve – ijedten

– Holnap.

– Várj néhány napig, holnap én megyek fel Bécsbe, és beszélek még a miniszterrel.

A miniszter végighallgatott figyelmesen s fölkiáltott:

– Ez a te Mayerhoffod egy veszedelmes szamár. Még valami

szcénát

scénát

Szövegforrás:
Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

talál csinálni. Ebből egyébiránt az a tanulság: ne mondj előre soha semmit! Meddig maradsz itt?

– Ameddig parancsolod.

– Gyere föl hozzám holnapután.

Amint újra elmentem a bankgassei magyar házba, őexcellenciája vidáman fogadott:

– Jó, hogy jössz. Előkerült az akta, és őfelsége már alá is írta. Itt van.

Nem is volt aznap boldogabb ember nálamnál. Siettem sürgönyözni Mayerhoffnak: „A rendjel megvan, éjjel érkezem.”

Mikor Pestre értem, künn várt a vasútnál, nyakamba borult, hálálkodott.

Hideg borzongás futott végig a hátamon. Rettentő gyanúm támadt. Ez az ember velem akarja elvétetni az anyját.

honoráciorai

honorátorai

Szövegforrás:
Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

Jegyzet honorácior - értelmiségi, tisztviselő

rendeztek, s természetesen nekem kellett a beszédet tartanom az ünnepeltre.

E banketten meghűltem,

influenzát

ifluenzát

Jegyzet [nyomdahiba]

Szövegforrás:
Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

kaptam és sokáig nyomtam az ágyat.

Kíváncsian nyitom föl az iratnyalábot, hát vagy tíz sűrűn teleírt lap, s viseli a következő fönnhéjázó címet: „Mayerhoff Mihály beszélgetése a királlyal.”

Megdermedtem. Hatvani professzor

Jegyzet Hatvani professzor –

Hatvani István

(1718–1786)

Debrecen

legendás természettudósa, „a magyar Faust” gyakran bukkan fel

írásaiban. Alakjáról lásd a Krk jegyzeteit: és

írásai közül A magyar ördög (), A magyar Faust () és legrészletesebben Az ördöngős professzor () foglalkozott vele.

se kívánt ilyen lehetetlenséget az ördögtől. Hiszen engem kirúgnak a lapok, ha ilyen marhasággal előállok.

E nagy szorultságomban támadt egy mentő ötletem: ökröt a szarvánál, rendjeles embert a hiúságánál kell megfogni. Leültem, levelet írtam Mayerhoffnak:

„Kedves Mihályom!

Szerencse, hogy hozzám címezted a csomagot, mert abban a helyzetben vagyok ezáltal, hogy egy nagy tapintatlanságtól menthetlek meg. Te a Ferenc József-rend által egyszerűen nexusba

Jegyzet nexusba – összeköttetésbe

jutottál őfelségével, és bizonyos fokig hozzátartozol az udvarhoz, ahol pedig az első regula

Jegyzet regula – szabály

, mélységes titokban tartani mindazt, amit az uralkodóval beszéltél. Isten ments ez ellen véteni.

A levelet elküldtem, és hála Istennek, jó sikere volt. Mayerhoff fölkeresett másnap szokott kávéházamban, és érzékenyen megszorította a kezemet:

– Igazad van. Köszönöm, nagyon köszönöm, hogy fölvilágosítottál. Látod, én még nem tudom az udvari griffeket

Jegyzet griff – fogás

Verzió: mk-42-fjrk1-witUi : Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

A Ferenc József-rend kiskeresztje

Egy öreg képviselő elbeszélése

Régi képviselő vagyok, sok bűnöm van az országgal szemben, de minthogy disszidens lettem a múltkor

, keresztülmentem nagy kényelmesen a tisztítótűzön, és most a jog, törvény és igazság verőfényénél melengetem köszvényes lábaimat.

A dolog vagy hat év előtt történt, mikor még a fővárost képviseltem, s nagy súlyt kellett fektetnem bizonyos Mayerhoff Mihályra, aki a legbefolyásosabb polgár volt a negyedben.

A Peregriny asztalos, szinte egyik választóm, így nyilatkozott róla egyszer:

– A

Mayerhoff

Meyerhoff

Szövegforrás:
Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

– De mi lenne az a nagy öröm? – kérdém sajnálkozva, részvéttel.

A miniszter őexcellenciája mosolygott és így szólt:

– A Mayerhoff-féle kitüntetés már fölment Bécsbe a személy körüli kollégához

Jegyzet a személy körüli kollégához – A király személye körüli miniszter a novella megjelenésekor

Széchenyi Manó

gróf, az első változat idején azonban még

Jósika Samu

báró volt.

Mire a jövő szombaton a demokrata polgári körben tartatni szokott vacsorán én is a fülébe súgtam Mayerhoffnak:

– Minden jól megy. Hogy van az öregasszony?

– Ereje napról napra fogy – felelé szomorúan. – Sietni kell.

Tehát siettem. Levelet is írtam a személy körüli miniszternek, de személyesen is beszéltem vele. Mindent megígért.

– Csak a kétfejű sas levételét ne kívánjátok a bankgassei házról

Bécsben

– mondá –, ámbátor azt is megígérem.

Tényleg szíves volt fölkarolni Mayerhoffot, és midőn újra lejött Pestre (persze ebbe is beletelt néhány hét), derült arccal veregette meg a váll-lapockáimat a folyosón:

– Köszönöm, kegyelmes uram. Megmondhatom az illetőnek?

– Meg.

Másnap reggel lihegve nyitott be hozzám Mayerhoff, arca ragyogott a boldogságtól, szemei szikrát szórtak. Fekete szalonkabát volt rajta, és a kezén vadgalambszínű kesztyűk.

Azután tudakozódott, hogy mikor lesz itt.

– Bizonyosan nem mondhatom, de valószínű még e héten.

Szerette volna látni a miniszter „jelentését”.

– Élőszóval jelentette – feleltem.

Kért, hogy mondjam el neki részletesen, mi mindent mondott a miniszter, hogyan mondta, milyen arcot vágott hozzá.

Elbeszéltem apróra kétszer is a konyakos üveg mellett, koccintván vele a kitüntetés örömére és az anyja fölgyógyulására.

– Ah, milyen asszony az én anyám! – áradozott. – Ha ösmerné! Hej, nagyságos uram, ha ösmerné. De meg kell önt vele ismertetnem, mihelyt

föllábad

egyetlen betűt sem módosított, bár a Hi szövegjavítási kísérlete is megfontolandó.

fölébred

Szövegforrás:
Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

fölépül

Szövegforrás:
Hi. 9. (Jk 41.) köt., Dekameron II. 178–189. l. (Az Uj Idők változata)

Eközben elérzékenyedett és a poharát bizonyos ünnepélyes taglejtéssel érinté az enyémhez.

– Persze hogy legyünk – feleltem meglepetésemet nem elég jól palástolva.

Kiürítettük a poharakat, megtörülte a bajuszát a vadgalambszín kesztyűivel, mire kezet fogtunk, és megjegyzé önérzetesen:

– Ez annyit jelent neked, hogy örökös képviselő vagy. Érted-e? Mert Mayerhoff Mihály nem hagyja el a per tu barátját, érted-e?

– Értem, barátom, és köszönöm.

– És most már mint bizalmas barátomhoz, egy kérdést intézek hozzád, szeretett képviselőnk, hogy milyen cím fog engem ezentúl illetni?

– Közjogilag semmi, de…

– Mi az a közjog? – vágott közbe hevesen. – Hisz az csak egy könyv. Mi közöm nekem egy könyvhöz? Oda hajítom, ahová akarom. De értem a környezetre vonatkozólag?

– Persze, persze. A környezeteddel címeztetheted magad, ahogy akarod.

Mayerhoff az ujjait petyegette jókedvében.

– És milyen látható jelt viselhetek róla, teszem azt hétköznap az utcán vagy a kávéházban, mert mégiscsak kell, hogy lássák a városrészben?

– Természetes. Egy piciny, piros bőrrózsát fogsz viselni a gomblyukban.

– Azt is a király küldi?

– Nem: azt magadnak kell venned.

– Hol árulják?

– Mit tudom én?

Jegyzet krisztkindli – karácsonyi ajándék

. Minden áldott nap eljött vagy küldött valakit tudakozódni: nincs-e még valami hír?

Nincs, nincs. Napok, hetek múltak, nem jött semmi hír. Mayerhoff mind sápadtabban, szomorúbban jelent meg nálam. Szakasztott olyan volt már, mint egy kísértet.

– A mama egyre rosszabbul van – süvíté baljóslatú hangon, mint egy kuvik. – És én is, én is; se nem eszem, se nem alszom.

Ez némi megkönnyebbülést szerzett, mint aki végre átesett valami nagy kellemetlenségen. Igaz, hogy képviselő nem leszek többé Budapestről, de legalább megszabadultam

Mayerhofftól

Meyerhofftól

Szövegforrás:
Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

Dehogy szabadultam. Másnap reggel dúlt arccal nyitott szobámba, szemei csillogtak, mint egy vadállaté.

– Ezt nem hagyom annyiban – hörgé.

Csitítottam, kérlelgettem.

– Ugyan, ne törődj vele. Anélkül is megélsz. Végre is demokrata vagy. És különben is, semmit se lehet ellene tenni.

– Mit? – pattant föl. – Személyesen fölmegyek Bécsbe a királyhoz, és számon kérem a becsületemet.

– De hisz ez nem lehet. Még ha nemes ember volnál is, az Aranybullának az a bizonyos záradéka ki volt véve a koronázási esküből

Ferenc József

királyi hitlevele, az 1867/II. t.c. A koronázási eskü a királyi hitlevél rövid kivonata volt.

– Mihály, Mihály, ne bolondozz! Nyugodj bele a

megvalósíthatlanba

megváltozhatatlanba

Jegyzet A szerkezet meglehetősen szokatlan, mégis változatlanul hagytuk; a olvasata sem egyezik meg az első kidolgozás „megváltozhatlanba” szövegével.

Szövegforrás:
Hi. 9. (Jk 41.) köt., Dekameron II. 178–189. l. (Az Uj Idők változata)

De Mayerhoff mindjobban hánykolódott, hogy így, úgy, majd megmutatja ő nekünk, majd meglátja ő azt a cseresznyefa szekrényt, ahol a becsülete van bezárva.

– De hova gondolsz, az istenért! Hiszen az effélét nem szabad a fölségnek előhozni. Ki sem hallgat.

– Átadom neki a miniszter levelét – felelte zordonan Mayerhoff –, amit neked írt.

Halálos ijedelem fogott el.

– Add vissza azt a levelet!

– Azt ugyan nem adom.

– Nekem szól, az enyém.

– De miután nekem küldted, most már nekem szól.

Komolyan beszélt és határozottan. Egész testében reszketni látszott, a halántékai és orrcimpái lüktettek. Láttam, hogy mindenre el van szánva, és nagy botrány lehet az egészből.

– Mikor utazol? – kérdém szepegve.

Jegyzet szepegve – ijedten

– Holnap.

– Várj néhány napig, holnap én megyek fel Bécsbe, és beszélek még a miniszterrel.

A miniszter végighallgatott figyelmesen s fölkiáltott:

– Ez a te Mayerhoffod egy veszedelmes szamár. Még valami

szcénát

scénát

Szövegforrás:
Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

talál csinálni. Ebből egyébiránt az a tanulság: ne mondj előre soha semmit! Meddig maradsz itt?

– Ameddig parancsolod.

– Gyere föl hozzám holnapután.

Amint újra elmentem a bankgassei magyar házba, őexcellenciája vidáman fogadott:

– Jó, hogy jössz. Előkerült az akta, és őfelsége már alá is írta. Itt van.

Nem is volt aznap boldogabb ember nálamnál. Siettem sürgönyözni Mayerhoffnak: „A rendjel megvan, éjjel érkezem.”

Mikor Pestre értem, künn várt a vasútnál, nyakamba borult, hálálkodott.

Hideg borzongás futott végig a hátamon. Rettentő gyanúm támadt. Ez az ember velem akarja elvétetni az anyját.

honoráciorai

honorátorai

Szövegforrás:
Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

Jegyzet honorácior - értelmiségi, tisztviselő

rendeztek, s természetesen nekem kellett a beszédet tartanom az ünnepeltre.

E banketten meghűltem,

influenzát

ifluenzát

Jegyzet [nyomdahiba]

Szövegforrás:
Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

kaptam és sokáig nyomtam az ágyat.

Kíváncsian nyitom föl az iratnyalábot, hát vagy tíz sűrűn teleírt lap, s viseli a következő fönnhéjázó címet: „Mayerhoff Mihály beszélgetése a királlyal.”

Megdermedtem. Hatvani professzor

Jegyzet Hatvani professzor –

Hatvani István

(1718–1786)

Debrecen

legendás természettudósa, „a magyar Faust” gyakran bukkan fel

írásaiban. Alakjáról lásd a Krk jegyzeteit: és

írásai közül A magyar ördög (), A magyar Faust () és legrészletesebben Az ördöngős professzor () foglalkozott vele.

se kívánt ilyen lehetetlenséget az ördögtől. Hiszen engem kirúgnak a lapok, ha ilyen marhasággal előállok.

E nagy szorultságomban támadt egy mentő ötletem: ökröt a szarvánál, rendjeles embert a hiúságánál kell megfogni. Leültem, levelet írtam Mayerhoffnak:

„Kedves Mihályom!

Szerencse, hogy hozzám címezted a csomagot, mert abban a helyzetben vagyok ezáltal, hogy egy nagy tapintatlanságtól menthetlek meg. Te a Ferenc József-rend által egyszerűen nexusba

Jegyzet nexusba – összeköttetésbe

jutottál őfelségével, és bizonyos fokig hozzátartozol az udvarhoz, ahol pedig az első regula

Jegyzet regula – szabály

, mélységes titokban tartani mindazt, amit az uralkodóval beszéltél. Isten ments ez ellen véteni.

A levelet elküldtem, és hála Istennek, jó sikere volt. Mayerhoff fölkeresett másnap szokott kávéházamban, és érzékenyen megszorította a kezemet:

– Igazad van. Köszönöm, nagyon köszönöm, hogy fölvilágosítottál. Látod, én még nem tudom az udvari griffeket

Jegyzet griff – fogás

Verzió: mk-42-fjrk1-witAh : A Hét 1902. május 18., 13. évf., 20. sz. (310–312. l.). Teljes névjelzéssel. Az alcím nélkül. (A Pesti Hírlap változata)

A Ferenc József-rend kiskeresztje

Egy öreg képviselő elbeszélése

Régi képviselő vagyok, sok bűnöm van az országgal szemben, de minthogy disszidens lettem a múltkor

, keresztülmentem nagy kényelmesen a tisztítótűzön, és most a jog, törvény és igazság verőfényénél melengetem köszvényes lábaimat.

A dolog vagy hat év előtt történt, mikor még a fővárost képviseltem, s nagy súlyt kellett fektetnem bizonyos Mayerhoff Mihályra, aki a legbefolyásosabb polgár volt a negyedben.

A Peregriny asztalos, szinte egyik választóm, így nyilatkozott róla egyszer:

– A

Mayerhoff

Meyerhoff

Szövegforrás:
Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

– De mi lenne az a nagy öröm? – kérdém sajnálkozva, részvéttel.

A miniszter őexcellenciája mosolygott és így szólt:

– A Mayerhoff-féle kitüntetés már fölment Bécsbe a személy körüli kollégához

Jegyzet a személy körüli kollégához – A király személye körüli miniszter a novella megjelenésekor

Széchenyi Manó

gróf, az első változat idején azonban még

Jósika Samu

báró volt.

Mire a jövő szombaton a demokrata polgári körben tartatni szokott vacsorán én is a fülébe súgtam Mayerhoffnak:

– Minden jól megy. Hogy van az öregasszony?

– Ereje napról napra fogy – felelé szomorúan. – Sietni kell.

Tehát siettem. Levelet is írtam a személy körüli miniszternek, de személyesen is beszéltem vele. Mindent megígért.

– Csak a kétfejű sas levételét ne kívánjátok a bankgassei házról

Bécsben

– mondá –, ámbátor azt is megígérem.

Tényleg szíves volt fölkarolni Mayerhoffot, és midőn újra lejött Pestre (persze ebbe is beletelt néhány hét), derült arccal veregette meg a váll-lapockáimat a folyosón:

– Köszönöm, kegyelmes uram. Megmondhatom az illetőnek?

– Meg.

Másnap reggel lihegve nyitott be hozzám Mayerhoff, arca ragyogott a boldogságtól, szemei szikrát szórtak. Fekete szalonkabát volt rajta, és a kezén vadgalambszínű kesztyűk.

Azután tudakozódott, hogy mikor lesz itt.

– Bizonyosan nem mondhatom, de valószínű még e héten.

Szerette volna látni a miniszter „jelentését”.

– Élőszóval jelentette – feleltem.

Kért, hogy mondjam el neki részletesen, mi mindent mondott a miniszter, hogyan mondta, milyen arcot vágott hozzá.

Elbeszéltem apróra kétszer is a konyakos üveg mellett, koccintván vele a kitüntetés örömére és az anyja fölgyógyulására.

– Ah, milyen asszony az én anyám! – áradozott. – Ha ösmerné! Hej, nagyságos uram, ha ösmerné. De meg kell önt vele ismertetnem, mihelyt

föllábad

egyetlen betűt sem módosított, bár a Hi szövegjavítási kísérlete is megfontolandó.

fölébred

Szövegforrás:
Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

fölépül

Szövegforrás:
Hi. 9. (Jk 41.) köt., Dekameron II. 178–189. l. (Az Uj Idők változata)

Eközben elérzékenyedett és a poharát bizonyos ünnepélyes taglejtéssel érinté az enyémhez.

– Persze hogy legyünk – feleltem meglepetésemet nem elég jól palástolva.

Kiürítettük a poharakat, megtörülte a bajuszát a vadgalambszín kesztyűivel, mire kezet fogtunk, és megjegyzé önérzetesen:

– Ez annyit jelent neked, hogy örökös képviselő vagy. Érted-e? Mert Mayerhoff Mihály nem hagyja el a per tu barátját, érted-e?

– Értem, barátom, és köszönöm.

– És most már mint bizalmas barátomhoz, egy kérdést intézek hozzád, szeretett képviselőnk, hogy milyen cím fog engem ezentúl illetni?

– Közjogilag semmi, de…

– Mi az a közjog? – vágott közbe hevesen. – Hisz az csak egy könyv. Mi közöm nekem egy könyvhöz? Oda hajítom, ahová akarom. De értem a környezetre vonatkozólag?

– Persze, persze. A környezeteddel címeztetheted magad, ahogy akarod.

Mayerhoff az ujjait petyegette jókedvében.

– És milyen látható jelt viselhetek róla, teszem azt hétköznap az utcán vagy a kávéházban, mert mégiscsak kell, hogy lássák a városrészben?

– Természetes. Egy piciny, piros bőrrózsát fogsz viselni a gomblyukban.

– Azt is a király küldi?

– Nem: azt magadnak kell venned.

– Hol árulják?

– Mit tudom én?

Jegyzet krisztkindli – karácsonyi ajándék

. Minden áldott nap eljött vagy küldött valakit tudakozódni: nincs-e még valami hír?

Nincs, nincs. Napok, hetek múltak, nem jött semmi hír. Mayerhoff mind sápadtabban, szomorúbban jelent meg nálam. Szakasztott olyan volt már, mint egy kísértet.

– A mama egyre rosszabbul van – süvíté baljóslatú hangon, mint egy kuvik. – És én is, én is; se nem eszem, se nem alszom.

Ez némi megkönnyebbülést szerzett, mint aki végre átesett valami nagy kellemetlenségen. Igaz, hogy képviselő nem leszek többé Budapestről, de legalább megszabadultam

Mayerhofftól

Meyerhofftól

Szövegforrás:
Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

Dehogy szabadultam. Másnap reggel dúlt arccal nyitott szobámba, szemei csillogtak, mint egy vadállaté.

– Ezt nem hagyom annyiban – hörgé.

Csitítottam, kérlelgettem.

– Ugyan, ne törődj vele. Anélkül is megélsz. Végre is demokrata vagy. És különben is, semmit se lehet ellene tenni.

– Mit? – pattant föl. – Személyesen fölmegyek Bécsbe a királyhoz, és számon kérem a becsületemet.

– De hisz ez nem lehet. Még ha nemes ember volnál is, az Aranybullának az a bizonyos záradéka ki volt véve a koronázási esküből

Ferenc József

királyi hitlevele, az 1867/II. t.c. A koronázási eskü a királyi hitlevél rövid kivonata volt.

– Mihály, Mihály, ne bolondozz! Nyugodj bele a

megvalósíthatlanba

megváltozhatatlanba

Jegyzet A szerkezet meglehetősen szokatlan, mégis változatlanul hagytuk; a olvasata sem egyezik meg az első kidolgozás „megváltozhatlanba” szövegével.

Szövegforrás:
Hi. 9. (Jk 41.) köt., Dekameron II. 178–189. l. (Az Uj Idők változata)

De Mayerhoff mindjobban hánykolódott, hogy így, úgy, majd megmutatja ő nekünk, majd meglátja ő azt a cseresznyefa szekrényt, ahol a becsülete van bezárva.

– De hova gondolsz, az istenért! Hiszen az effélét nem szabad a fölségnek előhozni. Ki sem hallgat.

– Átadom neki a miniszter levelét – felelte zordonan Mayerhoff –, amit neked írt.

Halálos ijedelem fogott el.

– Add vissza azt a levelet!

– Azt ugyan nem adom.

– Nekem szól, az enyém.

– De miután nekem küldted, most már nekem szól.

Komolyan beszélt és határozottan. Egész testében reszketni látszott, a halántékai és orrcimpái lüktettek. Láttam, hogy mindenre el van szánva, és nagy botrány lehet az egészből.

– Mikor utazol? – kérdém szepegve.

Jegyzet szepegve – ijedten

– Holnap.

– Várj néhány napig, holnap én megyek fel Bécsbe, és beszélek még a miniszterrel.

A miniszter végighallgatott figyelmesen s fölkiáltott:

– Ez a te Mayerhoffod egy veszedelmes szamár. Még valami

szcénát

scénát

Szövegforrás:
Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

talál csinálni. Ebből egyébiránt az a tanulság: ne mondj előre soha semmit! Meddig maradsz itt?

– Ameddig parancsolod.

– Gyere föl hozzám holnapután.

Amint újra elmentem a bankgassei magyar házba, őexcellenciája vidáman fogadott:

– Jó, hogy jössz. Előkerült az akta, és őfelsége már alá is írta. Itt van.

Nem is volt aznap boldogabb ember nálamnál. Siettem sürgönyözni Mayerhoffnak: „A rendjel megvan, éjjel érkezem.”

Mikor Pestre értem, künn várt a vasútnál, nyakamba borult, hálálkodott.

Hideg borzongás futott végig a hátamon. Rettentő gyanúm támadt. Ez az ember velem akarja elvétetni az anyját.

honoráciorai

honorátorai

Szövegforrás:
Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

Jegyzet honorácior - értelmiségi, tisztviselő

rendeztek, s természetesen nekem kellett a beszédet tartanom az ünnepeltre.

E banketten meghűltem,

influenzát

ifluenzát

Jegyzet [nyomdahiba]

Szövegforrás:
Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

kaptam és sokáig nyomtam az ágyat.

Kíváncsian nyitom föl az iratnyalábot, hát vagy tíz sűrűn teleírt lap, s viseli a következő fönnhéjázó címet: „Mayerhoff Mihály beszélgetése a királlyal.”

Megdermedtem. Hatvani professzor

Jegyzet Hatvani professzor –

Hatvani István

(1718–1786)

Debrecen

legendás természettudósa, „a magyar Faust” gyakran bukkan fel

írásaiban. Alakjáról lásd a Krk jegyzeteit: és

írásai közül A magyar ördög (), A magyar Faust () és legrészletesebben Az ördöngős professzor () foglalkozott vele.

se kívánt ilyen lehetetlenséget az ördögtől. Hiszen engem kirúgnak a lapok, ha ilyen marhasággal előállok.

E nagy szorultságomban támadt egy mentő ötletem: ökröt a szarvánál, rendjeles embert a hiúságánál kell megfogni. Leültem, levelet írtam Mayerhoffnak:

„Kedves Mihályom!

Szerencse, hogy hozzám címezted a csomagot, mert abban a helyzetben vagyok ezáltal, hogy egy nagy tapintatlanságtól menthetlek meg. Te a Ferenc József-rend által egyszerűen nexusba

Jegyzet nexusba – összeköttetésbe

jutottál őfelségével, és bizonyos fokig hozzátartozol az udvarhoz, ahol pedig az első regula

Jegyzet regula – szabály

, mélységes titokban tartani mindazt, amit az uralkodóval beszéltél. Isten ments ez ellen véteni.

A levelet elküldtem, és hála Istennek, jó sikere volt. Mayerhoff fölkeresett másnap szokott kávéházamban, és érzékenyen megszorította a kezemet:

– Igazad van. Köszönöm, nagyon köszönöm, hogy fölvilágosítottál. Látod, én még nem tudom az udvari griffeket

Jegyzet griff – fogás

Verzió: mk-42-fjrk1-witHi : Hi. 9. (Jk 41.) köt., Dekameron II. 178–189. l. (Az Uj Idők változata)

A Ferenc József-rend kiskeresztje

Egy öreg képviselő elbeszélése

Régi képviselő vagyok, sok bűnöm van az országgal szemben, de minthogy disszidens lettem a múltkor

, keresztülmentem nagy kényelmesen a tisztítótűzön, és most a jog, törvény és igazság verőfényénél melengetem köszvényes lábaimat.

A dolog vagy hat év előtt történt, mikor még a fővárost képviseltem, s nagy súlyt kellett fektetnem bizonyos Mayerhoff Mihályra, aki a legbefolyásosabb polgár volt a negyedben.

A Peregriny asztalos, szinte egyik választóm, így nyilatkozott róla egyszer:

– A

Mayerhoff

Meyerhoff

Szövegforrás:
Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

– De mi lenne az a nagy öröm? – kérdém sajnálkozva, részvéttel.

A miniszter őexcellenciája mosolygott és így szólt:

– A Mayerhoff-féle kitüntetés már fölment Bécsbe a személy körüli kollégához

Jegyzet a személy körüli kollégához – A király személye körüli miniszter a novella megjelenésekor

Széchenyi Manó

gróf, az első változat idején azonban még

Jósika Samu

báró volt.

Mire a jövő szombaton a demokrata polgári körben tartatni szokott vacsorán én is a fülébe súgtam Mayerhoffnak:

– Minden jól megy. Hogy van az öregasszony?

– Ereje napról napra fogy – felelé szomorúan. – Sietni kell.

Tehát siettem. Levelet is írtam a személy körüli miniszternek, de személyesen is beszéltem vele. Mindent megígért.

– Csak a kétfejű sas levételét ne kívánjátok a bankgassei házról

Bécsben

– mondá –, ámbátor azt is megígérem.

Tényleg szíves volt fölkarolni Mayerhoffot, és midőn újra lejött Pestre (persze ebbe is beletelt néhány hét), derült arccal veregette meg a váll-lapockáimat a folyosón:

– Köszönöm, kegyelmes uram. Megmondhatom az illetőnek?

– Meg.

Másnap reggel lihegve nyitott be hozzám Mayerhoff, arca ragyogott a boldogságtól, szemei szikrát szórtak. Fekete szalonkabát volt rajta, és a kezén vadgalambszínű kesztyűk.

Azután tudakozódott, hogy mikor lesz itt.

– Bizonyosan nem mondhatom, de valószínű még e héten.

Szerette volna látni a miniszter „jelentését”.

– Élőszóval jelentette – feleltem.

Kért, hogy mondjam el neki részletesen, mi mindent mondott a miniszter, hogyan mondta, milyen arcot vágott hozzá.

Elbeszéltem apróra kétszer is a konyakos üveg mellett, koccintván vele a kitüntetés örömére és az anyja fölgyógyulására.

– Ah, milyen asszony az én anyám! – áradozott. – Ha ösmerné! Hej, nagyságos uram, ha ösmerné. De meg kell önt vele ismertetnem, mihelyt

föllábad

egyetlen betűt sem módosított, bár a Hi szövegjavítási kísérlete is megfontolandó.

fölébred

Szövegforrás:
Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

fölépül

Szövegforrás:
Hi. 9. (Jk 41.) köt., Dekameron II. 178–189. l. (Az Uj Idők változata)

Eközben elérzékenyedett és a poharát bizonyos ünnepélyes taglejtéssel érinté az enyémhez.

– Persze hogy legyünk – feleltem meglepetésemet nem elég jól palástolva.

Kiürítettük a poharakat, megtörülte a bajuszát a vadgalambszín kesztyűivel, mire kezet fogtunk, és megjegyzé önérzetesen:

– Ez annyit jelent neked, hogy örökös képviselő vagy. Érted-e? Mert Mayerhoff Mihály nem hagyja el a per tu barátját, érted-e?

– Értem, barátom, és köszönöm.

– És most már mint bizalmas barátomhoz, egy kérdést intézek hozzád, szeretett képviselőnk, hogy milyen cím fog engem ezentúl illetni?

– Közjogilag semmi, de…

– Mi az a közjog? – vágott közbe hevesen. – Hisz az csak egy könyv. Mi közöm nekem egy könyvhöz? Oda hajítom, ahová akarom. De értem a környezetre vonatkozólag?

– Persze, persze. A környezeteddel címeztetheted magad, ahogy akarod.

Mayerhoff az ujjait petyegette jókedvében.

– És milyen látható jelt viselhetek róla, teszem azt hétköznap az utcán vagy a kávéházban, mert mégiscsak kell, hogy lássák a városrészben?

– Természetes. Egy piciny, piros bőrrózsát fogsz viselni a gomblyukban.

– Azt is a király küldi?

– Nem: azt magadnak kell venned.

– Hol árulják?

– Mit tudom én?

Jegyzet krisztkindli – karácsonyi ajándék

. Minden áldott nap eljött vagy küldött valakit tudakozódni: nincs-e még valami hír?

Nincs, nincs. Napok, hetek múltak, nem jött semmi hír. Mayerhoff mind sápadtabban, szomorúbban jelent meg nálam. Szakasztott olyan volt már, mint egy kísértet.

– A mama egyre rosszabbul van – süvíté baljóslatú hangon, mint egy kuvik. – És én is, én is; se nem eszem, se nem alszom.

Ez némi megkönnyebbülést szerzett, mint aki végre átesett valami nagy kellemetlenségen. Igaz, hogy képviselő nem leszek többé Budapestről, de legalább megszabadultam

Mayerhofftól

Meyerhofftól

Szövegforrás:
Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

Dehogy szabadultam. Másnap reggel dúlt arccal nyitott szobámba, szemei csillogtak, mint egy vadállaté.

– Ezt nem hagyom annyiban – hörgé.

Csitítottam, kérlelgettem.

– Ugyan, ne törődj vele. Anélkül is megélsz. Végre is demokrata vagy. És különben is, semmit se lehet ellene tenni.

– Mit? – pattant föl. – Személyesen fölmegyek Bécsbe a királyhoz, és számon kérem a becsületemet.

– De hisz ez nem lehet. Még ha nemes ember volnál is, az Aranybullának az a bizonyos záradéka ki volt véve a koronázási esküből

Ferenc József

királyi hitlevele, az 1867/II. t.c. A koronázási eskü a királyi hitlevél rövid kivonata volt.

– Mihály, Mihály, ne bolondozz! Nyugodj bele a

megvalósíthatlanba

megváltozhatatlanba

Jegyzet A szerkezet meglehetősen szokatlan, mégis változatlanul hagytuk; a olvasata sem egyezik meg az első kidolgozás „megváltozhatlanba” szövegével.

Szövegforrás:
Hi. 9. (Jk 41.) köt., Dekameron II. 178–189. l. (Az Uj Idők változata)

De Mayerhoff mindjobban hánykolódott, hogy így, úgy, majd megmutatja ő nekünk, majd meglátja ő azt a cseresznyefa szekrényt, ahol a becsülete van bezárva.

– De hova gondolsz, az istenért! Hiszen az effélét nem szabad a fölségnek előhozni. Ki sem hallgat.

– Átadom neki a miniszter levelét – felelte zordonan Mayerhoff –, amit neked írt.

Halálos ijedelem fogott el.

– Add vissza azt a levelet!

– Azt ugyan nem adom.

– Nekem szól, az enyém.

– De miután nekem küldted, most már nekem szól.

Komolyan beszélt és határozottan. Egész testében reszketni látszott, a halántékai és orrcimpái lüktettek. Láttam, hogy mindenre el van szánva, és nagy botrány lehet az egészből.

– Mikor utazol? – kérdém szepegve.

Jegyzet szepegve – ijedten

– Holnap.

– Várj néhány napig, holnap én megyek fel Bécsbe, és beszélek még a miniszterrel.

A miniszter végighallgatott figyelmesen s fölkiáltott:

– Ez a te Mayerhoffod egy veszedelmes szamár. Még valami

szcénát

scénát

Szövegforrás:
Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

talál csinálni. Ebből egyébiránt az a tanulság: ne mondj előre soha semmit! Meddig maradsz itt?

– Ameddig parancsolod.

– Gyere föl hozzám holnapután.

Amint újra elmentem a bankgassei magyar házba, őexcellenciája vidáman fogadott:

– Jó, hogy jössz. Előkerült az akta, és őfelsége már alá is írta. Itt van.

Nem is volt aznap boldogabb ember nálamnál. Siettem sürgönyözni Mayerhoffnak: „A rendjel megvan, éjjel érkezem.”

Mikor Pestre értem, künn várt a vasútnál, nyakamba borult, hálálkodott.

Hideg borzongás futott végig a hátamon. Rettentő gyanúm támadt. Ez az ember velem akarja elvétetni az anyját.

honoráciorai

honorátorai

Szövegforrás:
Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

Jegyzet honorácior - értelmiségi, tisztviselő

rendeztek, s természetesen nekem kellett a beszédet tartanom az ünnepeltre.

E banketten meghűltem,

influenzát

ifluenzát

Jegyzet [nyomdahiba]

Szövegforrás:
Uj Idők 1900. február 18. 4. évf., 8. sz. 160–163. l. Teljes névjelzéssel.

kaptam és sokáig nyomtam az ágyat.

Kíváncsian nyitom föl az iratnyalábot, hát vagy tíz sűrűn teleírt lap, s viseli a következő fönnhéjázó címet: „Mayerhoff Mihály beszélgetése a királlyal.”

Megdermedtem. Hatvani professzor

Jegyzet Hatvani professzor –

Hatvani István

(1718–1786)

Debrecen

legendás természettudósa, „a magyar Faust” gyakran bukkan fel

írásaiban. Alakjáról lásd a Krk jegyzeteit: és

írásai közül A magyar ördög (), A magyar Faust () és legrészletesebben Az ördöngős professzor () foglalkozott vele.

se kívánt ilyen lehetetlenséget az ördögtől. Hiszen engem kirúgnak a lapok, ha ilyen marhasággal előállok.

E nagy szorultságomban támadt egy mentő ötletem: ökröt a szarvánál, rendjeles embert a hiúságánál kell megfogni. Leültem, levelet írtam Mayerhoffnak:

„Kedves Mihályom!

Szerencse, hogy hozzám címezted a csomagot, mert abban a helyzetben vagyok ezáltal, hogy egy nagy tapintatlanságtól menthetlek meg. Te a Ferenc József-rend által egyszerűen nexusba

Jegyzet nexusba – összeköttetésbe

jutottál őfelségével, és bizonyos fokig hozzátartozol az udvarhoz, ahol pedig az első regula

Jegyzet regula – szabály

, mélységes titokban tartani mindazt, amit az uralkodóval beszéltél. Isten ments ez ellen véteni.

A levelet elküldtem, és hála Istennek, jó sikere volt. Mayerhoff fölkeresett másnap szokott kávéházamban, és érzékenyen megszorította a kezemet:

– Igazad van. Köszönöm, nagyon köszönöm, hogy fölvilágosítottál. Látod, én még nem tudom az udvari griffeket

Jegyzet griff – fogás