X (Close panel)Bibliográfiai adatok

A KENDERESI BÍRÓ LEÁNYA

Forrás

Bibliográfiai adatok

Szövegtanúk listája

  • Szövegtanú mk-42-kbl-witNH: Nagybányai Hirlap 1895. november 23., 1. évf., 2. sz. (1–2. l.) Scarron névjelzéssel.
  • Szövegtanú mk-42-kbl-witKrk: Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 139–142.

Elektronikus kiadás adatai

A kiadásról

Kiadó: Petőfi Irodalmi Múzeum [REF] [REF]

Kiadás helye: Budapest [REF]

Dátum: 2014

©Free Access - no-reuse [REF]

 
  A KENDERESI BÍRÓ LEÁNYA  
  Kenderes nagyközséget Völgyi Sándor harmadrangú színtársulata tartotta megszállva. Nem tudtak továbbmozdulni az istentelen nagy sár miatt. Máskülönben mindegy lett volna nekik, akár itt, akár máshol, csakhogy a közönséget már kötéllel sem lehetett volna a színházba vonszolni. Az igazgató már azt is ígérte az egyik színlapon, hogy Csepü Bandit, a darabban szereplő futóbetyárt egész természetesen, annak rendje és módja szerint felakasztják, de a nagyérdemű
közönségnek
*
Szövegtanú:
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 139–142.
 
közönséguek
n
Jegyzet Nyomdahiba.
*
Szövegtanú:
Nagybányai Hirlap 1895. november 23., 1. évf., 2. sz. (1–2. l.) Scarron névjelzéssel.
 
már a 10 kros zártszékek is drágák lettek… Ez pedig megmásíthatlan állapot volt, mert ámbátor a kenderesiek műérzéke a Kárpátoktól az Adriáig ismeretes volt – törvénnyé vált szokásnak tekintették, hogy a színi idénynek náluk két hétnél tovább tartani nem szabad.  
  A rettenetes módon megszorult színigazgató végre elsütötte a mentő bombát.  
  Maga hordta ki a színlapot és a saját kitűnő rábeszélő tehetségével jelentette minden házban, hogy ma ritka műélvezetre számíthat a közönség. A népszínháznak egy elsőrendű, 100 aranyat nyert
kasszadarabját
*
Szövegtanú:
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 139–142.
 
kaszadarabját
*
Szövegtanú:
Nagybányai Hirlap 1895. november 23., 1. évf., 2. sz. (1–2. l.) Scarron névjelzéssel.
 
, A völgy liliomát fogják adni. A címszerepet a községi bíró leánya, Kenderesi Juliska fogja játszani.  
  Ez hatott. Völgyi Sándor már nem félt, hogy társulatában kiüt az éhtífusz.  
  A nagyvendéglő termében a zártszékeknek avanzsirozott
n
Jegyzet avanzsirozott – előléptetett
deszkapadok
csak úgy
*
Szövegtanú:
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 139–142.
 
csakúgy
*
Szövegtanú:
Nagybányai Hirlap 1895. november 23., 1. évf., 2. sz. (1–2. l.) Scarron névjelzéssel.
 
recsegtek
*
Szövegtanú:
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 139–142.
 
recseptek
n
Jegyzet Nyomdahiba.
*
Szövegtanú:
Nagybányai Hirlap 1895. november 23., 1. évf., 2. sz. (1–2. l.) Scarron névjelzéssel.
 
a nagy közönség alatt.  
  Módfelett nagy volt a kíváncsiság, hogy a község legszebb leánya hogyan fog majd mozogni a színpadon.  
  Az édesapja, a bíró felvilágosodott ember volt. Örült, hogy a lánya erre a nagy dologra vállalkozott. Azt mondta, hogy nem szégyen, ha az ember valamit tud. Nem úgy a szegény felesége, a bíróné. A nagy szégyenkezéstől majd a pad alá süllyedt. Nem bírta elgondolni, hogy az ő jónevelésű, kedves leánya most majd itt az egész világ előtt a többi komédiásokkal hancúrozni és óbégatni fog. Szentül tudta, hogy belebetegszik.  
  A függönyt felhúzták, és alig egy-két jelenés után, elragadó kedves mosollyal az ajkán, mint egy élő liliom, megjelenik Juliska. Bájosan csengő, üde hangon énekli, hogy  
 
Minek is az olyan legény a világon,
Aki nem kap a virágon, a leányon…
 
  A közönség majd elnyeli tekintetével a kedves teremtést, csak a bíróné sápadozott.  
  – Édes Istenem, légy velem – sóhajtozott magába –, még elforgatják a szegény Juliskám fejét. No hiszen nem is engedném ám még egyszer így bolondozni.  
  Juliska pedig a színpadon percről percre jobban belemelegedett a játékba és nótázásba. Nem adta volna a
fél világért
*
Szövegtanú:
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 139–142.
 
félvilágért
*
Szövegtanú:
Nagybányai Hirlap 1895. november 23., 1. évf., 2. sz. (1–2. l.) Scarron névjelzéssel.
 
, mikor a felvonás után kitapsolták.  
  Mikor pedig az előadás után az igazgató neje a színfalak mögött megcsókolta és őszinte elragadtatással dicsérte sokat ígérő tehetségét, szíve hangosan feldobogott, és szemében kigyúlt az a vestaláng
n
Jegyzet vestaláng – Vesta a római vallásban a házi tűzhely istennője, akinek állami kultuszában folyamatosan égnie kellett a lángnak. Kapcsolata a művész eszményének örök szép glóriájával nem értelmezhető.
, melynek fényénél örök szép glóriájában tűnik elő a művész eszménye.  
  Egész éjjel nem hunyta be szemeit. A hasadó hajnal ott találta az ablaknál, amelynek hideg tábláira szorította láztól forró homlokát.  
  Mikor reggel az igazgatónővel találkozott, félénken kérdezte tőle, hogy hova mennek.  
  – Szigetre
n
Jegyzet Szigetre – ti. Máramarosszigetre*, ami Máramaros vármegye* székhelye volt (Sighetu Marmaţiei*).
, kedvesem – válaszolta fürkésző tekintettel –, hála az égnek, hogy annyi költségünk van, mert mi nem
szeretünk
*
Szövegtanú:
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 139–142.
 
szetetünk
n
Jegyzet Nyomdahiba.
*
Szövegtanú:
Nagybányai Hirlap 1895. november 23., 1. évf., 2. sz. (1–2. l.) Scarron névjelzéssel.
 
ám alamizsnán élni vagy adósságot csinálni.  
  – És mikor mennek?  
  – Már ma, galambom, az idő pénz. Holnapután már ott fogunk játszani.  
  – Kedves jó igazgatónő, nem nevet ki engem, ha ezt mondom, hogy holnapután én is elmegyek
utánuk?
*
Szövegtanú:
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 139–142.
 
utánuk.
n
Jegyzet Nyomdahiba.
*
Szövegtanú:
Nagybányai Hirlap 1895. november 23., 1. évf., 2. sz. (1–2. l.) Scarron névjelzéssel.
 
Befogadnának-e társulatukba?  
  Az igazgatónő keblére ölelte a zokogó leányt és figyelmeztette, hogy jól gondolja meg még elhatározását, és ha aztán komolyan a színi pályára lépne, örömmel fogja pártfogásában részesíteni.  
  Három év múlt el, és Kenderesi Juliskáról a szülein kívül senki sem tudta, hogy hová lett. A bíróné el nem árulta volna a világért, hogy a leánya komédiásné lett. Megölte volna a szégyen. Néma megadással viselte el a csapást és még a levelekre sem volt kíváncsi, amelyek Juliskától jöttek.  
  Pedig azok a levelek már azt hozták hírül, hogy a kis, falusi leányból kiváló, ünnepelt művésznő lett. Az öreg Kenderesi szemeibe mindig könnyek lopództak, amikor azokból olvasta, hogy milyen boldog volna
ő, ha
*
Szövegtanú:
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 139–142.
 
őha
n
Jegyzet Nyomdahiba.
*
Szövegtanú:
Nagybányai Hirlap 1895. november 23., 1. évf., 2. sz. (1–2. l.) Scarron névjelzéssel.
 
drága szülei ott lennének oldalánál. Tejbe-vajba fürösztené őket, hiszen módja elég volna rá, sok-sokezer forintot kap évenként fizetést, telne abból mindenre.  
  A faluban nem tudták elgondolni, hogy az öreg Kenderesi most mért járat három-négy nagy fővárosi hírlapot is. Nem tudták, hogy azokban mindennap a Kenderesi Juliskát magasztalják. Ki is álmodta volna, hogy Szeghalmi Juliska, a népszínház csalogánya senki más, mint a kenderesi bíró leánya.  
  Egy szép reggelen az öreg Kenderesi alig akart a szemeinek hinni, mikor Juliska azt írja neki, hogy egy országgyűlési képviselő, Miklósi Dénes, szatmári nagybirtokos komolyan udvarol neki és nőül akarja venni. Igen jó modorú, rokonszenves fiatalember, és miután szereti is, hát azt reméli, hogy boldog lesz vele. Levelét azzal végzi, hogy neki szabadságidőt most kapni nem sikerült, és azért szépen kéri, hogy valami okkal-móddal békítse ki az édesanyját, és jöjjenek fel mielőbb Budapestre. Meglehet, hogy úgysem marad meg a színi pályán, hadd lássák meg hát egyszer, hogy mi lett a Juliskájukból.  
  Az öreg majd elképedt, hogy ilyen úri veje lesz, és nagyba törte a fejét, hogy micsoda ürügy alatt csalhatná fel az anyukot Budapestre. Eszébe jutott végre, hogy egy nagy pere van a Curián
n
Jegyzet Curián – a fellebbviteli bíróságon.
, és felmennek az ügyvédhez.  
  Kenderesiné ráállott, mert nem tudta, hogy a gonosz Juliska leánya ott van. Hanem mikor másnap este a fővárosba érkeztek, akadt meg Kenderesi uram.  
  Nem tudta a színházba elcsalni.  
  – Nem nézek én meg, apjukom, talán az életbe sem több színházat.  
  – No hát akkor elmegyünk egy kis zenét hallgatni, ha már itt vagyunk – hagyta helyben az öreg Kenderesi, és elvitte az asszonyt a – népszínházba.  
  Kenderesiné rögtön észrevette, hogy az ura rászedte, azonban csak ott maradt. Később még meg is szerette a sok szép cifra színésznőt.  
  – Hogy énekel a lelkemadta, mint a fülemüle – mondogatta. – Hej! ha Juliskám is ilyen volna, akkor még csak megnyugodnám.  
  Ekkor óriási taps zúgott fel: A völgy lilioma jelent meg a színpadon, és újra megzendült a dal bűvös-bájos hangon:  
 
Minek is az olyan legény a világon,
Aki nem kap a virágon, a lányon.
 
  – Szent Isten, hisz ez Juliskám! – sikoltotta elhalványodva az öreg
asszony
*
Szövegtanú:
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 139–142.
 
aszzony
n
Jegyzet Nyomdahiba.
*
Szövegtanú:
Nagybányai Hirlap 1895. november 23., 1. évf., 2. sz. (1–2. l.) Scarron névjelzéssel.
 
.  
  Minden szem a karzat felé, Kenderesiék felé fordult, és Juliska is észrevette őket. Alig tudta levenni róluk tekintetét. Nekik énekelt most egyedül és olyan elragadó művészettel, hogy a nagyközönség őszintén fájlalta kedvence távozását.  
  Juliskának a búcsúelőadása volt.  
  Kenderesiék kedves leányukkal még az este szűk körben a Hungária egyik különtermében fényes terítékű asztal mellett ültek.  
  Juliska kézfogója volt.  
 
 
  A KENDERESI BÍRÓ LEÁNYA  
  Kenderes nagyközséget Völgyi Sándor harmadrangú színtársulata tartotta megszállva. Nem tudtak továbbmozdulni az istentelen nagy sár miatt. Máskülönben mindegy lett volna nekik, akár itt, akár máshol, csakhogy a közönséget már kötéllel sem lehetett volna a színházba vonszolni. Az igazgató már azt is ígérte az egyik színlapon, hogy Csepü Bandit, a darabban szereplő futóbetyárt egész természetesen, annak rendje és módja szerint felakasztják, de a nagyérdemű
közönségnek
*
Szövegtanú:
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 139–142.
 
közönséguek
n
Jegyzet Nyomdahiba.
*
Szövegtanú:
Nagybányai Hirlap 1895. november 23., 1. évf., 2. sz. (1–2. l.) Scarron névjelzéssel.
 
már a 10 kros zártszékek is drágák lettek… Ez pedig megmásíthatlan állapot volt, mert ámbátor a kenderesiek műérzéke a Kárpátoktól az Adriáig ismeretes volt – törvénnyé vált szokásnak tekintették, hogy a színi idénynek náluk két hétnél tovább tartani nem szabad.  
  A rettenetes módon megszorult színigazgató végre elsütötte a mentő bombát.  
  Maga hordta ki a színlapot és a saját kitűnő rábeszélő tehetségével jelentette minden házban, hogy ma ritka műélvezetre számíthat a közönség. A népszínháznak egy elsőrendű, 100 aranyat nyert
kasszadarabját
*
Szövegtanú:
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 139–142.
 
kaszadarabját
*
Szövegtanú:
Nagybányai Hirlap 1895. november 23., 1. évf., 2. sz. (1–2. l.) Scarron névjelzéssel.
 
, A völgy liliomát fogják adni. A címszerepet a községi bíró leánya, Kenderesi Juliska fogja játszani.  
  Ez hatott. Völgyi Sándor már nem félt, hogy társulatában kiüt az éhtífusz.  
  A nagyvendéglő termében a zártszékeknek avanzsirozott
n
Jegyzet avanzsirozott – előléptetett
deszkapadok
csak úgy
*
Szövegtanú:
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 139–142.
 
csakúgy
*
Szövegtanú:
Nagybányai Hirlap 1895. november 23., 1. évf., 2. sz. (1–2. l.) Scarron névjelzéssel.
 
recsegtek
*
Szövegtanú:
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 139–142.
 
recseptek
n
Jegyzet Nyomdahiba.
*
Szövegtanú:
Nagybányai Hirlap 1895. november 23., 1. évf., 2. sz. (1–2. l.) Scarron névjelzéssel.
 
a nagy közönség alatt.  
  Módfelett nagy volt a kíváncsiság, hogy a község legszebb leánya hogyan fog majd mozogni a színpadon.  
  Az édesapja, a bíró felvilágosodott ember volt. Örült, hogy a lánya erre a nagy dologra vállalkozott. Azt mondta, hogy nem szégyen, ha az ember valamit tud. Nem úgy a szegény felesége, a bíróné. A nagy szégyenkezéstől majd a pad alá süllyedt. Nem bírta elgondolni, hogy az ő jónevelésű, kedves leánya most majd itt az egész világ előtt a többi komédiásokkal hancúrozni és óbégatni fog. Szentül tudta, hogy belebetegszik.  
  A függönyt felhúzták, és alig egy-két jelenés után, elragadó kedves mosollyal az ajkán, mint egy élő liliom, megjelenik Juliska. Bájosan csengő, üde hangon énekli, hogy  
 
Minek is az olyan legény a világon,
Aki nem kap a virágon, a leányon…
 
  A közönség majd elnyeli tekintetével a kedves teremtést, csak a bíróné sápadozott.  
  – Édes Istenem, légy velem – sóhajtozott magába –, még elforgatják a szegény Juliskám fejét. No hiszen nem is engedném ám még egyszer így bolondozni.  
  Juliska pedig a színpadon percről percre jobban belemelegedett a játékba és nótázásba. Nem adta volna a
fél világért
*
Szövegtanú:
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 139–142.
 
félvilágért
*
Szövegtanú:
Nagybányai Hirlap 1895. november 23., 1. évf., 2. sz. (1–2. l.) Scarron névjelzéssel.
 
, mikor a felvonás után kitapsolták.  
  Mikor pedig az előadás után az igazgató neje a színfalak mögött megcsókolta és őszinte elragadtatással dicsérte sokat ígérő tehetségét, szíve hangosan feldobogott, és szemében kigyúlt az a vestaláng
n
Jegyzet vestaláng – Vesta a római vallásban a házi tűzhely istennője, akinek állami kultuszában folyamatosan égnie kellett a lángnak. Kapcsolata a művész eszményének örök szép glóriájával nem értelmezhető.
, melynek fényénél örök szép glóriájában tűnik elő a művész eszménye.  
  Egész éjjel nem hunyta be szemeit. A hasadó hajnal ott találta az ablaknál, amelynek hideg tábláira szorította láztól forró homlokát.  
  Mikor reggel az igazgatónővel találkozott, félénken kérdezte tőle, hogy hova mennek.  
  – Szigetre
n
Jegyzet Szigetre – ti. Máramarosszigetre*, ami Máramaros vármegye* székhelye volt (Sighetu Marmaţiei*).
, kedvesem – válaszolta fürkésző tekintettel –, hála az égnek, hogy annyi költségünk van, mert mi nem
szeretünk
*
Szövegtanú:
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 139–142.
 
szetetünk
n
Jegyzet Nyomdahiba.
*
Szövegtanú:
Nagybányai Hirlap 1895. november 23., 1. évf., 2. sz. (1–2. l.) Scarron névjelzéssel.
 
ám alamizsnán élni vagy adósságot csinálni.  
  – És mikor mennek?  
  – Már ma, galambom, az idő pénz. Holnapután már ott fogunk játszani.  
  – Kedves jó igazgatónő, nem nevet ki engem, ha ezt mondom, hogy holnapután én is elmegyek
utánuk?
*
Szövegtanú:
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 139–142.
 
utánuk.
n
Jegyzet Nyomdahiba.
*
Szövegtanú:
Nagybányai Hirlap 1895. november 23., 1. évf., 2. sz. (1–2. l.) Scarron névjelzéssel.
 
Befogadnának-e társulatukba?  
  Az igazgatónő keblére ölelte a zokogó leányt és figyelmeztette, hogy jól gondolja meg még elhatározását, és ha aztán komolyan a színi pályára lépne, örömmel fogja pártfogásában részesíteni.  
  Három év múlt el, és Kenderesi Juliskáról a szülein kívül senki sem tudta, hogy hová lett. A bíróné el nem árulta volna a világért, hogy a leánya komédiásné lett. Megölte volna a szégyen. Néma megadással viselte el a csapást és még a levelekre sem volt kíváncsi, amelyek Juliskától jöttek.  
  Pedig azok a levelek már azt hozták hírül, hogy a kis, falusi leányból kiváló, ünnepelt művésznő lett. Az öreg Kenderesi szemeibe mindig könnyek lopództak, amikor azokból olvasta, hogy milyen boldog volna
ő, ha
*
Szövegtanú:
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 139–142.
 
őha
n
Jegyzet Nyomdahiba.
*
Szövegtanú:
Nagybányai Hirlap 1895. november 23., 1. évf., 2. sz. (1–2. l.) Scarron névjelzéssel.
 
drága szülei ott lennének oldalánál. Tejbe-vajba fürösztené őket, hiszen módja elég volna rá, sok-sokezer forintot kap évenként fizetést, telne abból mindenre.  
  A faluban nem tudták elgondolni, hogy az öreg Kenderesi most mért járat három-négy nagy fővárosi hírlapot is. Nem tudták, hogy azokban mindennap a Kenderesi Juliskát magasztalják. Ki is álmodta volna, hogy Szeghalmi Juliska, a népszínház csalogánya senki más, mint a kenderesi bíró leánya.  
  Egy szép reggelen az öreg Kenderesi alig akart a szemeinek hinni, mikor Juliska azt írja neki, hogy egy országgyűlési képviselő, Miklósi Dénes, szatmári nagybirtokos komolyan udvarol neki és nőül akarja venni. Igen jó modorú, rokonszenves fiatalember, és miután szereti is, hát azt reméli, hogy boldog lesz vele. Levelét azzal végzi, hogy neki szabadságidőt most kapni nem sikerült, és azért szépen kéri, hogy valami okkal-móddal békítse ki az édesanyját, és jöjjenek fel mielőbb Budapestre. Meglehet, hogy úgysem marad meg a színi pályán, hadd lássák meg hát egyszer, hogy mi lett a Juliskájukból.  
  Az öreg majd elképedt, hogy ilyen úri veje lesz, és nagyba törte a fejét, hogy micsoda ürügy alatt csalhatná fel az anyukot Budapestre. Eszébe jutott végre, hogy egy nagy pere van a Curián
n
Jegyzet Curián – a fellebbviteli bíróságon.
, és felmennek az ügyvédhez.  
  Kenderesiné ráállott, mert nem tudta, hogy a gonosz Juliska leánya ott van. Hanem mikor másnap este a fővárosba érkeztek, akadt meg Kenderesi uram.  
  Nem tudta a színházba elcsalni.  
  – Nem nézek én meg, apjukom, talán az életbe sem több színházat.  
  – No hát akkor elmegyünk egy kis zenét hallgatni, ha már itt vagyunk – hagyta helyben az öreg Kenderesi, és elvitte az asszonyt a – népszínházba.  
  Kenderesiné rögtön észrevette, hogy az ura rászedte, azonban csak ott maradt. Később még meg is szerette a sok szép cifra színésznőt.  
  – Hogy énekel a lelkemadta, mint a fülemüle – mondogatta. – Hej! ha Juliskám is ilyen volna, akkor még csak megnyugodnám.  
  Ekkor óriási taps zúgott fel: A völgy lilioma jelent meg a színpadon, és újra megzendült a dal bűvös-bájos hangon:  
 
Minek is az olyan legény a világon,
Aki nem kap a virágon, a lányon.
 
  – Szent Isten, hisz ez Juliskám! – sikoltotta elhalványodva az öreg
asszony
*
Szövegtanú:
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 139–142.
 
aszzony
n
Jegyzet Nyomdahiba.
*
Szövegtanú:
Nagybányai Hirlap 1895. november 23., 1. évf., 2. sz. (1–2. l.) Scarron névjelzéssel.
 
.  
  Minden szem a karzat felé, Kenderesiék felé fordult, és Juliska is észrevette őket. Alig tudta levenni róluk tekintetét. Nekik énekelt most egyedül és olyan elragadó művészettel, hogy a nagyközönség őszintén fájlalta kedvence távozását.  
  Juliskának a búcsúelőadása volt.  
  Kenderesiék kedves leányukkal még az este szűk körben a Hungária egyik különtermében fényes terítékű asztal mellett ültek.  
  Juliska kézfogója volt.