OTT ALSZIK A MARCSA IS

Bibliográfiai adatok

OTT ALSZIK A MARCSA IS

Bibliográfiai adatok

Szövegforrások listája:

Szövegforrás mk-42-oam-witPn: Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.
Szövegforrás mk-42-oam-witOsz1: [1. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Újabb elbeszélések. Bp. 1901., Légrády testvérek. 145–168. l.
Szövegforrás mk-42-oam-witOsz2: [2. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Bp. 1907., Révai testvérek. MKm Új sorozat 17., uo.
Szövegforrás mk-42-oam-witJk: Jk 25. köt., Kisebb elbeszélések II. 143–160. l.
Szövegforrás mk-42-oam-witKrk: Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 71–82.

Elektronikus kiadás adatai:

A kiadásról:

Kiadó: Petőfi Irodalmi Múzeum

Kiadás helye: Budapest

2014 ©Free Access - no-reuse

Verzió: mk-42-oam-witPn : Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

OTT ALSZIK A MARCSA IS

Éppen akkor laktam Szegeden, amikor

Szövegforrás:
[1. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Újabb elbeszélések. Bp. 1901., Légrády testvérek. 145–168. l.
[2. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Bp. 1907., Révai testvérek. MKm Új sorozat 17., uo.
Jk 25. köt., Kisebb elbeszélések II. 143–160. l.
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 71–82.

Azt mondja nekem az én kedves barátom, Neményi, „Irj valamit a lapomnak; eredj ismét haza, hiszen lesz még ott neked valamid.”

Ezért aztán meg is nehezteltem (de csak ugy szeliden, magamban), hát olyan szegény ember vagyok én, hogy az otthoni fiókjaim legfenekére utasitanak egy-két morzsáért? Hiszen persze hogy visszamehetnék Palóciába is, de ez most már nekem messze van, kivált igy télen, azon a tömérdek havon, azokon a befagyott patakokon keresztül. Mi is lehet most ott?

Hát az van ott, hogy azok a szép piskótalábu leányok, menyecskék, akik csikorgós kordován csizmát viseltek, amikor utoljára láttam őket, azóta vénasszonyokká lettek és most (éppen talán ebben az órában) botosban tipegnek a kitaposott nyomokban a kert-keritések mellett. A kerteket emlitem, de nem nyilik azokban most mályva-rózsa. A mályva-rózsát emlitem, de nem tudok most senki olyat, aki a hajába tüzhetné...

Egyszóval, mért kelljen nekem éppen a szülőföldemre mennem, – nem vagyok én olyan szegény ember, hiszen van én nekem nevelő földem is, nevezetes hirös Szöged városa, távolabb a szivemtől, közelebb a szememnek. S nevelő földemen van énnekem olyan bányám, amelyhez még hozzá se nyultam, de ha egyszer kinyitom, száz évig van mit szedegetni belőle, esetleg békasót, imitt-amott egy-egy csipetnyi termés-aranyat.

Éppen akkor laktam ott, amikor

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

a Tisza olyan nagyon megharagudott, hogy elhagyta medrét, nagy zúgással, háborgással rohant a városnak.

Világraszóló katasztrófa volt,

csövestül

Szövegforrás:
[2. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Bp. 1907., Révai testvérek. MKm Új sorozat 17., uo.
Jk 25. köt., Kisebb elbeszélések II. 143–160. l.
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 71–82.

csövestől

termettek a szomorú történetek. A víz fölhasította a föld gyomrát a felsővárosi temetőben, kimosta a halottakat sírjaikból, és a koporsók beúsztak a városba, régen elhalt gazdák a régi portáikra. Jól megjósolá azt a múlt század végén a híres Menyhardus gvardián atya: „Akkor lesz naggyá a város, ha az ősapák hazajönnek.”

De én a szomorú történetek e nagy garmadájában is

a víg anyaghoz nyúlok, s csak

a vig anyaghoz nyulok a legelőbb, s csak

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

úgy találomra leveszem a tetejéről egyik élményemet a jó öreg Fritzmayer Pál uram házában – aki engem még a

vízellenes

víz elleni

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

harcok idejében meghitt vendégének, mondván:

– A víz be fog jönni. A királynak sincsen már annyi zsákja, amennyi fölfogná. (Új ember voltam Szegeden, nem tudtam, hogy zsákkal fogják a vizet, nevettem.) Ha majd egyszer nem lesz födele, Ovidius

Jegyzet Ovidius −

Ovidius

(i. e. 43−i. sz. 18) a római költészet nagy alakja nemcsak alapvető iskolai olvasmány volt a 19. században, de egyes költeményei erotikus tartalmai miatt a diáksággal kapcsolatban talán a legtöbbet emlegetett ókori szerző is.

öcsém, szívesen látom a házamnál, mert az terméskőből van és emelkedett helyen fekszik, nem esik semmi baja.

Az öreg minden firkáló embert Ovidiusnak nevezett, vagy Virgiliusnak

Jegyzet Virgiliusnak − (i. e. 70−i. e. 19)

Vergilius

a római költészeti kánon központi alakja, az iskolai latinoktatás legfontosabb költője. A

Virgilius

névalak a 19. században még általánosan használatos volt, de manapság (minthogy csak az i. sz. 5. századtól ismeretes) inkább az autentikus

Vergilius

formát részesítjük előnyben. Valószínnek látszik, hogy Fritzmayer Pálnak ez a vonása, hogy minden írástudót

Virgiliusnak

vagy

Ovidiusnak

nevez, nem

szegedi éveinek tapasztalatán, hanem pesti, országgylési élményein alapul, hiszen ugyanezekben a hetekben (1896. december 1-én) írta

Janicsáry Sándorról

: „Virgiliusnak nevez minden tudományokkal foglalkozó embert és minden újságírót. Csak ennek az egy tudósnak a neve ragadt meg az elméjében.” ()

, amelyik hamarabb eszébe jutott, több poétáról nem volt tudomása – különben is esküdt ellensége lévén a könyveken hízott

elméknek, valószínűleg

elméknek s valószinüleg

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

ő befolyásolta híres nászát, a hódmezővásárhelyi arany parasztot, Nagy András János

Jegyzet Nagy András János – a hódmezővásárhelyi adományról szóló történetet

1886-os, A parasztok c. karcolatában valamivel hosszabban meséli el, l.

uramat is, ki ezen időkben szúrta le az egész környék bámészkodására húszezer forintos adományát, nem amiként a város óhajtotta volna: idők végeiglen egy jelesen szorgalmaskodó szegény tanuló kiképzésére (hogy mindig legyen egy okos ember Hódmezővásárhelyen), hanem adta inkább egy artézi kútra, azzal az indokolással, hogy a tudomány már sok fejet megzavart, de a tiszta víz még egyet sem.

Nemzetes Fritzmayer Pál uram éppen olyan tekintélyes férfiú volt a maga nemében Szögeden, mint Nagy András János uram Vásárhelyen; nem csoda, hogy komák voltak, egymásnak a gyermekeit tartván keresztvízre – persze nem egyenlő mértékben, mert Nagy András Jánosnak csak egy fia volt, aki később a Fritzmayer Pál Juci leányát vette nőül, és hamar elhalt, ellenben Fritzmayer uramnak annyi gyermeke volt, lány, fiú, összevissza, hogy kétszer is szüksége volt, legalább az egyik kezére, ha az ujjain elszámlálta. Beszélik, hogy néhány csinos fehérnép akadt köztük, egypár már férjhez ment, és azok kikapósak, egy-kettő anyányi és eladó, egy csomó növekedő. Általában gyakran lehetett hallani: „Minden elfogy a világon, csak a Fritzmayer-lányok nem fogynak ki sohasem.” (Úgy tetszik, Fritzmayerné asszonyom, született Tóth Veronika, még mindig nem kergette el a gólyát a ház környékéről.)

Fritzmayer bácsinak még az apja vándorolt be Poroszországból Szegedre vándorló legény korában, s olyan magyarrá lett itt, mint a patyolat. Palkó fiát elküldte ugyan Temesvárra német szóra egy évig, de biz' azon nem sokat fogott. Mikor hazakerült s németül szólította meg édesapja, habozó tekintettel meredt reá:

– Hast du mich verstanden?

– Fer – felelte a fiú azon hitben, hogy ez is csak olyan, mint a szittya idioma: a „megértettél”-re a kérdés első szótagját böki oda az ember feleletnek: „Meg.”

Németségről

A németségről

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

szó sem volt aztán többé – valószínűleg maga az öreg Fritzmayer (Konrád bátyó) is elfelejtette idők jártával anyanyelvét – a szegedi levegő kihúzza a fejekből a német szavakat, mint a vizikátor

Jegyzet vizikátor − hólyaghúzó bogár (vesicantia)

a rossz anyagot a vérből.

Szóval, már Konrád bátyó alatt teljesen elszegediesedett a Fritzmayer família, Pál pedig idősebb korában, mikor jól megszedte magát mint cserzővarga, számtalan földet, rétet vásárolván, homoki szőlőket Szatymazon, kibújt a bőrkötényből, és beállott egyszerű szántóvető pógárnak. Ez ugyan nem jövedelmezett úgy, és jobban is kellett dolgoznia, de mindegy, a föld csak mégis föld – megkurtítá tehát kabátját mándli formára, s ezüst gombokat rakott véges-végig sűrűn a mellényére, ami azt jelezte, hogy nem mesterember, se nem „fisér”, se nem „super”, se nem „gányó”

Jegyzet se nem „fisér”, se nem „super”, se nem „gányó” – A szegedi tájszavak jelentése: „halász”, „hajóács”, „dohánykertész”.

, hanem a maga gazdája.

Sok mágnástempóval jár az efféle. A varga ott térül-fordul reggeltől estelig a komisz bőrök közt, és a legényeit mustrálja. A föld ellenben megnemesíti a pógárt, ebéd után elballag feketére az „Oroszlány”-hoz, ahol azon jár az esze, hogy mi történik a „torony alatt” (tudniillik a tornyos városház hivatalszobáiban), mit csinálnak a város követei a budapesti országgyűlésen? A vargának azt mondják a bőrök: „Vagy minket nyaggatsz, vagy meg nem élsz”; a pógárnak azt mondják a földjei: „Egy kis jó esőre volna szükségünk”, amit az meg nem adhat neki, következésképp rábízza az égiekre. A polgár ráér közügyekkel bíbelődni.

Így vitte bele lassankint Fritzmayert a föld a városi ügyekbe, ahol komolyságával és józanságával bizonyos tekintélyre tett szert, nagy akciót fejtvén ki a közgyűléseken, kivált az úgynevezett lópárt ellen, amely furcsa nevét a régi időkben nyerte amaz emlékezetes szavazásból kifolyólag, hogy Dugonics András lóháton legyen-e vagy gyalogosan

Jegyzet Dugonics András lóháton legyen-e vagy gyalogosan –

Dugonics András

(1740–1818) író,

Szeged

híres szülötte. Szobrát, mely ma is látható a Dugonics téren, 1876-ban állították fel.

Izsó Miklós

(1830–1875) a mester halála miatt félbemaradt alkotását

Huszár Adolf

(1843–1885) fejezte be.

Dugonics

a kezében Etelka című könyvét tartja, amely az első magyar regénynek is tekintethető. A szoborállítás ezek szerint nem sokkal előzte meg

Szegedre

érkezését, így az üggyel kapcsolatos szóbeszéd még eleven lehetett. Egy kicsivel részletesebb utalás így szól: „Nincs olyan szobor s nem is lesz soha a világon, amivel a publikum meg lenne elégedve teljesen. Még a szegedi Dugonicson is (pedig az a legszebb szobor az országban) hibát találtak az ottani városatyák, hogy hát a ló, hol maradt ki alóla? Mert ha már annyi pénzbe kerül, ne hagyták volna legalább gyalog a főtisztelendő urat!” (Deák szobra. )

? A lovat ugyan sikerült kiszavazni a szobor alól, és most gyalog áll ott Dugonics András a reáliskola épülete előtt, de a lópárt megmaradt, eleven, harcias és fickándozó most is, sőt úgy tetszik, elszaporodott az ország többi városaiba is.

Éppen a lópárt elleni közgyűlési csatározások hoztak bennünket közel egymáshoz (Fritzmayeréket támogattam az újságban). Fritzmayer kimondta egyszer: „A penna rosszabb a vasvillánál.” De úgy értette, hogy jobb a vasvillánál. Megismert, megszeretett apránkint, azért mondá aztán a veszedelem napjaiban:

– Ha ürge lesz magából, Ovidius öcsém, szívesen látom a házamnál.

Tényleg úgy készült a veszedelemre, mint hajdan Noé (akinek az Úr megsúgta), élelmiszereket vásárolt, meggyónt, testamentumot csinált, szóval mindent úgy rendezett el, hogy ha élnie adatik, megélhessen, ha pedig halnia kell, ne szoruljon ebben se külső segítségre. Még a házőrző kutyájáról, a Marosról is gondoskodott; megszoktatta, hogy egy nagy hordóban háljon, a nagy hordót pedig odakötötte egy hatalmas, égig meredő topolyfához kötéllel – úgyhogy ha éjjel tör be a víz, kutyabaja se lesz a Marosnak, csak a lakóházát emelhetik föl a hullámok.

Csakugyan éjjel tört be a víz, egy tavaszi éjjel; cudar szél süvített, dühítve, ingerelve a lázadozó Tiszát. Jött és elnyelte a várost. A ház, ahol laktam, egész fedeléig víz alá jutott. Minden élőlény elhagyta, csak a macska maradt, vándorolt följebb emeletről emeletre, végre a fedélre szorult, és ott sétálgatott nyávukolva. Én magam elmenekültem a vasúti töltésre, ott vártam be a virradatot. Mondjam-e, ne mondjam-e, milyen virradat volt? Bizony inkább nem mondom.

Hiszen a történetemhez csak annyi tartozik, hogy nappal elég idegfeszítő volt azon a körülbelül egy holdnyi területen tartózkodni, amely az Iskola utcában szárazon maradt a városból, s hallani a menekülőktől a szörnyűbbnél szörnyűbb híreket és a távoli pukkanásokat a beláthatatlan tenger különböző tájékairól (minden pukkanás egy épület összeomlását jelezte), de amint leszállott az alkony, noha még fiatal legény voltam, erőt vett rajtam a bágyadtság, éji szállás után kellett nézni. Itt a szárazföldön úgyis tarthatatlan volt az élet, ami kevés friss élelmiszer volt a vendéglőben, méregdrágán licitálták fel a szárazföldön nyüzsgő sokaságok: a leves egy forint volt, egy borjúszeletet (csak egy volt) öt forintért váltott magához Glück úr, a gazdag gabonakereskedő, aki miután elfogyasztotta jóízűen, sírva borult az asztalra, hogy honnan fizeti ő majd ezentúl a tizenötezer forint földadóját?

Ily viszonyok közt jutott eszembe a Fritzmayer meghívása; különben is hallottuk a szárazon, hogy a házának semmi baja, az ár a földszinti ablakokig se hatolt.

Nosza, hamar

keresünk

keressünk

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

egy csolnakot. Állt elég a sekélyes vízben, csak meg kellett szólítani egynek a gazdáját.

– Mit kíván ön, ha elvisz

Fritzmayerékhez

Fritzmayerhez

a Felsővárosba?

Az „ön” szó idegenszerűen érintette a füleit.

– Öt forintot – mondá foghegyről. (Olcsó volt akkor a pénz.)

– Az ángyom térdét! – pattantam föl mérgesen.

– No, no – szólt ő megjuhászodva, és a lapátját a vízbe mártotta –, látom, hogy jó magyar ember, hát elviszem egy forintért.

– Dangubálással? (Hajósnyelven veszteglést jelent a dangubálás, hogy tudniillik meg is vár, ha vissza kellene fordulnom.)

A „dangubálás” szóra elöntötte a derű az öreg hajós arcát, és elkezdte a fejét csóválni neheztelően:

– Ej, ej, hát mért nem mondja mindjárt, hogy szögedi embör? Üljön föl, elviszem ingyen.

Egy jó negyedóra múlva odaértünk a Fritzmayerék háza elé, emberi és állati holttestek úsztak a vízben, valamint házi szerszámok, a holttesteket kikerülte a csónakos, a szerszámokat ellenben egy vasmacskával elfogdosta útközben. Ahogy odaértünk, legott láttam a hordót a ház előtt, amely ide s tova

himbálódzott

himbálózott

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

a vízen, de elszabadulni nem tudott. A Maros nem látta, de megérezte a vendéget, és ugatni kezdett a hordóban. Az öreg Fritzmayer kinyitotta erre az emeleti ablakot:

– Ide, ide, Ovidius öcsémuram! – kiálta rám. – Isten hozta nálunk! No, ugye mondtam, amit mondtam? – Aztán befelé fordult, valamelyik cselédleányhoz szólt, de a templomi csöndben, amely a kihalt városban honolt, hallani lehetett: „Még egy terítéket az asztalhoz!”

Tele volt az egész ház menekülőkkel, rokonokkal, jó ismerősökkel meg a leányaival.

– Sok jó ember elfér – mondogatta az ősz hajszálait rásimogatva a koponyája kopasz vidékeire –, minden lesz, nem halunk meg éhen.

S valahányszor jött egy-egy újabb menekülő, egyre vidámabb lett, hogy valamit tehet érte. Úgy járt ott a siránkozók és jajveszékelők közt, mint egy őskori pátriárka, vidítva őket bölcs szavakkal:

– Isten egy legyet sem fullaszt meg ok nélkül. Majd meglássa, lelkem húgomasszony, hogy helyes lészen az ő cselekedete.

Egy másik csoportnak, amely a sárga bőrkanapén ült, ezeket mondá:

– Az özönvíz bizonyára még rosszabb vala, de valamelyes jó még abból is támadt, például a kőszén.

Ez bizony Kovács György sógornak szólt, aki lehorgasztott fejjel bámult a padlóra, de akinek csinos kőszénbányája van Nógrádban.

A vacsoránál vidám történeteket mesélt, hogy vendégeit eltérítse sötét gondjaiktól. Lassankint meg is olvadt a bú, egy-két pohárka bor elszedegette. Csinos menyecskék, leányok egész sora ült a rengeteg hosszú asztalnál, s Nagy András Gáborné, egy pajkos özvegyasszony (Fritzmayer Juci) elkezdte a kenyérgalacsinokkal való dobálózást. Ez az első stádium – azután jön az első kacaj, azután kezdődik a haragszom rád, a viháncolás. Ahol sok fiatal nép van együtt, ott nem nagy úr a szerencsétlenség sem.

Vacsora végeztével fölkerekedtek a

Fritzmayer fiúk. János

Fritzmayer fiúk, János

, a lakatos, akit ösmertem az Oroszlány-kávéházból, és Gyuri, a mézeskalácsos, akinek

gyönyörű

gyögyörű

Jegyzet [nyomdahiba]

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

felesége éppen az imént esett kútba (nekem kellett őt kihúzni), fölkerekedtek, hogy csónakjaikon menteni indulnak.

A Makkos erdőben

A Makkos erdő fáin

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

ugyanis már hajnal óta ott ülnek a fákon, mint a varjak, a felmenekült emberek, azokat le kell reggelig szedegetni és beszállítani száraz helyekre.

– Izmos fickók vagytok, hát menjetek – mondá az öreg Fritzmayer, mindenik fiát megcsókolva –, magam is elmennék, de már öregek a csontjaim.

Aztán egy alig észrevehető oldaltekintetet lövellt felém.

– Én borzasztóan el vagyok fáradva – siettem felelni.

– Úgy, úgy – szólt mosolyogva az öreg –, azért, hogy a pennát jól elbírja valaki, még le nem tud hozni az ölében egy másfél mázsás embert, pedig a penna nehezebb, isten úgy segéljen, nehezebb.

– Én éji szállásra jöttem ide, a Fritzmayer bácsi régi meghívása alapján, ha emlékszik…

– Éji szállásra? (Látható zavar ült ki becsületes ráncos arcára, és idegesen törülgette a tömör fehér bajuszát.) Oh, hogyne? Persze hogy emlékszem! (A homlokát vakarta, és a kialudt pipáját szelíden leeresztette a karosszéke mellé.) Persze, persze (nyugtalanul váltott egy pillantást az anyjukkal, aki a sülő birsalmákat fordította túlsó oldalukra a vígan duruzsoló tüzes vaskályha tetején). Mindenesetre, Ovidius öcsémuram.

Azzal felkelt, odatipegett az anyjukhoz, félrevonta egy ablakmélyedésbe, és ott tanakodtak, gesztikuláltak jó sokáig, míg végre elém járult nyájas képpel, mint egy olyan ember, aki nagy feladaton esett át.

– Elrendeztük – mondá, barátságosan megveregetve a váll-lapockámat –, új plánumot csináltunk… és, és rendben van. Hanem persze (s hangja alázatos, bocsánatkérő lett) csak ahogy lehet. A helyzet olyan rendkívüli. Az ördögbe is, nagyon rendkívüli. A szükség törvényt bont, hiába.

– Természetesen.

– S annyi jó ember keresett fel. Uram Isten, annyi jó ember. De semmi az. Ösmerem kedves öcsémuramat, tudom, milyen derék ember… talpig derék ember.

Úgy elérzékenyedett, hogy könyűk

Jegyzet könyű – A ’könny’ szó régies alakja talán az iparos elérzékenyedésének biedermeier hangulatához ad némi ironikus zamatot.

MK-nál

a ’könny’ alak a megszokott, és inkább csak a 70-es években hajlott az archaikus változat (akkor sem kizárólagos) használatára. Ám azért előfordul legalább egyszer a 90-es években is, mégpedig minden ironikus mellékzönge nélkül: l. Szent Péter esernyője.

serkedtek ki a szemeiből, másrészt én is hajtogattam magamat.

– Különben elő se merném hozni ilyen úri embernek, jaj, dehogy merném, hogy külön szobát nem adhatok.

– Oh, kérem, az nem baj.

– Próbáltuk mindenképpen beosztani, de nem megy, sehogy se megy… A Marcsának már nem jutott hely. Hát mármost a Marcsa is ott fog hálni. Engedelmet kérek…

– Nem tesz semmit – dadogtam –, nem tesz semmit.

Azt hiszem, el is pirultam egy kicsit (mert nagyon szégyenlős ember vagyok), körüljártattam szemeimet nagy félénken, de nem vettem észre semmi nevetgélést, semmi meglepetést az asszonyokon, hogy a Marcsa az én szobámban fog aludni, vagyis én fogok aludni a Marcsa szobájában.

Az öregúr most még vidámabban tipegett el, mint azelőtt, még az ujjait is pattogtatta, hogy ezen a feladaton túlesett. Beereszkedett ismét a zsölléjébe, onnan pislogott szelíden, szeretetteljesen az anyjukra, aki a csontokat és maradékokat szedegette össze a pecsenyés tálakról, aztán átadta a szolgálónak:

– Add oda, fiam, a kocsisnak, hogy a csónakon vigye el a hordóba

szegény Marosunknak

a szegény Marosunknak

A jó öreg anyóka mindenkire gondolt, a házőrző kutyára is.

Én pedig ezalatt eltűnődtem magamban, lopva vizsgálgatván fél szemmel a deli, szép leányokat, a piros arcú, kívánatos menyecskéket, hogy melyik lehet a Marcsa. Egyiknek-másiknak tudtam a keresztnevét (kihalásztam a beszélgetésükből), de a Marcsa név váltig ki nem hámozódott. Istenem, melyik lehet? Bárcsak az a szőke lenne, aki ott ringatja magát a nád hintaszéken almazöld szoknyájában, amely alól kilátszanak a finom pici lábak, s néha kicsillannak a formás bokák…

Ezer gondolat rajzott fejemben. Csintalan, gonosz tervek. Ejh, csillapodj, átkozott vér!

Nem megmondta

Nem megmondta-e

az öregúr, hogy talpig derék embernek tart? És mégis… Nem voltam már egy csöppet sem álmos, csak kíváncsi és türelmetlen.

Úgy izgatott, úgy taszított egy sor gonosz ördög, hogy kérdezzem meg valakitől, melyik a Marcsa. A hálótársam. Az ördögbe is, ki volt valaha közületek ilyen helyzetben? Az vessen rám követ, ha nem akart belőle hasznot húzni!

Folyt még a triccs-traccs egy darabig, az asszonyok, leányok sugdostak, nevetgéltek, egyik-másikkal én is beszélgettem, de nem mertem előhozni különös esetemet, mely örökké ott motoszkált a fejemben. Csodálkoztam, hogy ők sem tettek rá célzást. Hogy lehet az? Hiszen hallották, előttük mondta Fritzmayer. S nem mondhatni, hogy nagyon szemérmetesek lettek volna. Kivált özvegy Nagy András Gáborné meg a Lahonyi szenátorné hogyan tudták elhallgatni! Olyan csípős nyelvecskéjük volt mind a kettőjüknek, mint a csalán. A hamis, szabad szájú Bulykainéról

Jegyzet Bulykainé –

itt egy tíz évvel korábbi szövegére utal, az 1886-os A szép Bulykainé című novellára, amelyet 1890-ben felvett a Pipacsok a buzában című elbeszéléskötetébe is. Friztmayer sok (de messze nem minden) szempontból emlékeztet Bulykainé apjára a korábbi novellából, aki ott az ügyvédbojtár elbeszélı névtelen principálisa, igen gazdag ember, akinek sok háza és nagyon sok lánya van. A novella szintén névtelen alföldi városában sem volt nehéz felismerni

Szegedet

nem is beszélek.

Nyugtalanul ődöngtem egyik szobából a másikba, ide-oda csatlakozván. Az öreg Fritzmayer leült preferancot játszani a kőszénbánya-tulajdonossal, Lahonyi szenátorral és egy harmadik, rőt szakállú emberrel, akit egyszerűen „Muszkának” neveztek azon a réven, mert egy testvérnénje egyszer Szentpétervárra utazott. Illendő számú gibicek vették őket körül, részint menekülők, részint a gazda rokonai és fiai. Az ördög tudná, melyik kicsoda. Még sokkal élénkebb volt a másik szögletben a másik két asztalka, ahol Varga Mihályné asszonynéném kártyát rakott ki, s egy nagy csomó fiatalasszony nézte,

némelyik

némelyek

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

lábujjhegyre állva. Hangos nevetés csattant fel egyszer-egyszer, mintha csöngettyűk

csilingelnének

Szövegforrás:
Jk 25. köt., Kisebb elbeszélések II. 143–160. l.
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 71–82.

csillingelnének

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.
[1. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Újabb elbeszélések. Bp. 1901., Légrády testvérek. 145–168. l.
[2. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Bp. 1907., Révai testvérek. MKm Új sorozat 17., uo.

. Valami furcsát mondhatott ilyenkor a fölvetett kártya.

Ez az ebédlő melletti szobában folyt, bent az ebédlőben a nap szerencsétlen eseményeit tárgyalták. Kinek a háza dőlt össze, ki hogy menekült, ki mit vesztett – míg végre az öregasszony, Fritzmayerné fölkelt a kályha mellől, betette a kötést

a kosárkájába

a kis kosárkájába

, miután előbb a kötőtűvel megvakarta a tarkóját és ásított.

– Gyerekek, lefeküdni!

– Még maradni szeretnénk, mamuska – mondá a szép András Gáborné.

– Ti öregek maradhattok miattam, de a fiatalságnak még nőni kell.

A parancs csak a leányoknak szólt, akik nyugodalmas jó éjt kívántak (a nevelőbeliek pukedlivel

Jegyzet pukedli – térdhajlással bemutatott szertartásos bók

), aztán kivonultak, ki jobbra, ki balra, a szobákból.

De hála istennek, nekünk se lehetett sokáig maradásunk. Két drabális parasztszolgáló jelent meg nemsokára óriás csomó dunyhát cipelve, amit az ebédlő közepére hajítottak, azután eltűntek, és új szállítmánnyal tértek vissza, egy egész boglya vánkos és derékalj meredezett szinte a padlásig.

Megint eltűntek, és két-két zsúp szalmát hozott mindenik.

– Hát itt mi lesz? – kérdém.

– Hát ágyat vetnek a padlóra, a dívánokra vagy az összerakott székekre, ahogy lehet.

Erre természetesen oszladozni kezdett a társaság, a preferáncot

Jegyzet preferánc – a preferánc (vagy preferánc, preferánsz, préférence) magyar kártyával játszott, egyszerű, szolid játék

is abbahagyták, szükség volt a székekre. Az öregúr meggyújtott egy gyertyát, és megfogta a kezemet.

– No jöjjön, Ovidius öcsém, megmutatom a szobáját, de igyék még egy kvaterkát

Jegyzet kvaterka – meszely vagy félmeszely

velem.

– Köszönöm, nem iszom már.

Maga indult elől a gyertyával, én utána kullogtam az

ámbituson

ambituson

Csípős hideg volt, az öregúr fázósan gombolgatta a kabátját.

Csípős hideg volt, megborzongott.

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

– Az ott a szoba, az az utolsó, el nem lehet téveszteni.

S kezembe nyomta a gyertyatartót.

– Visszamegyek, mert nem hoztam kalapot…

– És az izé… – dadogtam – az izé… Ki van nyitva?

– Oh, hogyne?

Hiszen a Marcsa…

Hiszen a Marcsa tudja.

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

– Már bent van? – kérdém önkéntelenül, és a szívem dobogni kezdett.

Az öregúr meghallotta, hátrafordult.

– A Marcsa már régen alszik. Ne költse föl, öcsém, mert korán kell fölkelnie.

Tehát a Marcsa már alszik. Milyen kár! Hiszen az lett volna az egészben az igazi poézis, amikor a Marcsa levetkőzik. Az az incselkedés! Oh, Istenem. De kár, de vétek azért a jelenetért! Hogy irult-pirult volna! Milyen vita támad abból! Bizonyosan azt követeli, hogy oltsam el a gyertyát. Nem, nem! Nem oltom el, hanem inkább behunyom a szememet. (Persze hogy nem hunytam volna be.) Vagy pedig megindul az alkudozás: hát jól van, eloltom a gyertyát, hanem ennek fejében engedje meg a Marcsa, hogy én fűzzem ki a míderjét

Jegyzet míder – fűző (női fehérnemű)

, vagy én húzzam le a topánkáit… S így következett volna szó a szóból,

mosolygás a sok szóból, dévajkodás a mosolygásból, és a többi, meg a többi

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.
[1. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Újabb elbeszélések. Bp. 1901., Légrády testvérek. 145–168. l.
Jk 25. köt., Kisebb elbeszélések II. 143–160. l.
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 71–82.

mosolygás a sok szóból, meg a többi

Jegyzet [Azért tartottuk meg a PN és ÖSz1 szövegét – eltérve az ultima manus elvétől –, mert az ÖSz1 szedésében kb. egy sornyi szöveg kiesését a második kiadásból nyomdahibának tekintjük.]

Szövegforrás:
[2. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Bp. 1907., Révai testvérek. MKm Új sorozat 17., uo.

. Oh, Marcsa, Marcsa, mit tettél, hogy lefeküdtél!

Huh, kutya fogantotta! Egy pajkos szélroham jött, és eloltotta a gyertyámat.

No már most mit csináljak? Minden zsebemet kikutattam. Nincs benne gyufa. Egy országot egy gyufáért.

Visszatérjek az ebédlőbe? Nem, nem, ott már talán vetkeződtek az asszonyok. Legjobb lesz, ha egyszerűen benyitok (úgyis ott állottam már közvetlen az

ajtónál). Marcsa

ajtónál), Marcsa

talán fölébred, s az jogcím lesz a beszélgetésre. Egy téma. Lehet belőle valamit csinálni. Mindenekelőtt egy kérdést: „Merre van kérem, kisasszony, a gyufa?” De hát kisasszony-e Marcsa? Ejh, hát miért kellene éppen kisasszonynak lennie az én Marcsámnak? Hiszen egy kisasszonyt mégse tehetnek józan ésszel egy fiatalemberrel egy szobába. Hogy is gondolhattam ostoba eszemmel, hogy kisasszony? Az ördögbe is, egy leányban több a szemérem, hogysem ilyesmibe belemenne. Asszony a Marcsa, punktum. S az se kap ezért a pápától soha aranyrózsát

Jegyzet az se kap ezért a pápától soha aranyrózsát – Az aranyrózsa, más néven erényrózsa, egy levelekkel és virágokkal díszített, aranyból készült rózsafa, melyet a XI. század közepe táján kezdődő szokás szerint a pápa a nagyböjt 4. vasárnapján a S. Croce in Gerusalemme bazilikában megszentelt, és akkoriban valamilyen fejedelmi személynek küldött ajándékba.

. Mert még asszonynak is furcsa vállalkozás ez. Bizonyosan özvegyasszony, mert ha férje volna, hát nem tudom, hogyan igazolná az eljárását. Igaz, hogy végveszély idején történik, s ilyenkor megszűnik az etikett, csak ember és ember van, akár szoknyában jár, akár pantallóban, és menekül, ahova lehet és amiképp lehet, nem az erényét menti ilyenkor, de az életét.

Saját okoskodásomtól mintegy felbátorodva nyitottam ki az ajtót és beléptem. Koromsötétség volt bent, mint a kos szarvában

Jegyzet Koromsötétség volt bent, mint a kos szarvában –

kedvelt szóláshasonlata, l. a

. Hogy találom itt meg az ágyamat vagy a gyufát? Hátha nincs is gyufa? Szívem hangosan dobogott, s lábaim a földbe gyökereztek. Csodálatosan különös volt a helyzetem. Egyszerre eszembe villant, hogy három út áll előttem: vagy nevetségessé kell válnom, vagy gyávává, vagy szemtelenné. Tessék ebből a háromból választani. Megvallom (mi tűrés-tagadás), még a szemtelenség legjobban felelt volna meg ambíciómnak, de azt mégis meg kell kezdeni valamivel, míg ellenben a gyávaság a legkényelmesebb kezdetnek és ideiglenes folytatásnak, az ember megkeresi az ágyát vagy a gyufatartót, és levetkőzik – és rábízza magát a véletlenre, az álomra, vagy nem tudom én, mire. Csak kitalál az a kis huncut

Ámor

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.
[1. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Újabb elbeszélések. Bp. 1901., Légrády testvérek. 145–168. l.
Jk 25. köt., Kisebb elbeszélések II. 143–160. l.
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 71–82.

Amor

Szövegforrás:
[2. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Bp. 1907., Révai testvérek. MKm Új sorozat 17., uo.

valamit, vagy én belém bújva, vagy a Marcsába bújva, ami lehetővé teszi, hogy egy kicsit fecsegjünk együtt, a pikáns helyzetből kifolyólag.

Hanem már most merre tapogatózzam az ágyam után? Balról szabályos lélegzetvételek hallatszottak. Ott alszik ő. Vérem bizseregni kezdett. Szemem káprázott, szinte látni véltem alakját a habvánkosok között s keblének emelkedését. Volt egy momentum, csak az isten őrzött, oda akartam lépni… de nem, nem,

ez brutális lenne

ez brutalitás lenne

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

. Mit mondana az öreg Fritzmayer? Ovidius öcsém, maga egy komisz fráter!

Nem, én nem vagyok komisz fráter, van bennem jellem és erő; jobbra kanyarodtam, jobbra kell az ágynak lennie. Valami almáriumfélébe

ütődtem

ütődék

, ki is tört az üvegje, nagy csörömpöléssel esett szét.

– Bocsánat – mondám hangosan, azon hitben, hogy Marcsának föl kellett ébrednie a zörejre –, nincs gyufám, és az ágyamat keresem. Nem mondaná meg, nagysád?

Nem jött felelet, s a szabályos lélegzetvételek meg nem szakadtak.

Tovább tapogatóztam, s valóban ott volt az ágy, mellette egy üres szék és éji szekrény. A szekrényen azonban nem volt gyufa. Elfogott a méreg, a bosszankodás. Az ördög vigye az egész dolgot, nem így képzeltem. Megvetlek, Marcsa, te álomszuszék! Hirtelen lerángattam magamról ruhámat, és a paplan alá bújtam.

Egy darabig hallgattam meglapulva, mint a nyúl, az alvó hölgy lélegzetét, összerezzenve, ha mozdult és ágyneműje suhogott. Ah, milyen ingerlő suhogás! Szemem valóságosan átszegezte a szuroksötétséget, s nem tudtam levenni arról a környékről, ahol őt véltem. Fantáziám segítségére rohant a szememnek, s kéz kezet mos, egyik a másikat bolondította. Agyam forró volt. A női test illatát éreztem az egész szobában. – Oh, Fritzmayer, öreg Fritzmayer, de elrontottad az éjszakámat!

És mégis, ami nem illik, nem illik. Hiszen csak fel nem költhetem. Reggel panaszkodnék, és Fritzmayer szemrehányásokat tenne. Legokosabb lesz, barátom – mondám magamhoz –, ha elalszol, és játszod a hideg ángliust.

Próbáltam behunyni szemeimet és a fal felé fordulni, de hasztalan. Gonosz manók, a saját gondolataim, csak egyre szurkáltak, piszkáltak: Ejh, mit törődöl te Fritzmayerrel? Hátha az öreg kópé maga is egy kis mulatságot akart neked szerezni? Hiszen csak van esze, hogy nem akart erőnek erejével Szent Antalt csinálni egy fiatal újságíróból

Jegyzet Szent Antalt csinálni egy fiatal újságíróból –

Remete Szent Antal

(250–356) az

egyiptomi sivatag

egyik barlangjában élt, és szilárdan ellenállt a démonok folyton megújuló kísértéseinek, ami nyilván nem várható el egy fiatal újságírótól. Az egyiptomi remetékre és az ördög csábításaira éppen ekkoriban

Anatole France

Thaïs című regénye is felhívta a figyelmet, hiszen főhőse

szent Antal

egyik tanítványa. Az 1890-es regény 1893-ban magyarul is megjelent

Szemlér Ferenc

fordításában.

? De ha azt akart is, mit tehetek én róla, ha a Szent Antal tüzét érzem magamban kigyulladni

Jegyzet Szent Antal tüzét érzem magamban kigyulladni – A Szent Antal tüze az orbánc népies megnevezése. Ez a betegség kezdeti stádiumában fejfájással és magas lázzal jár. Itt vagy egyáltalán nem kell erre a betegségre gondolnunk, és a tűz

Remete Szent Antal

szerelmi vágyára utal, vagy a magas láz a szerelmi vágy éledésének metaforájaként szerepel.

? S ki tudja végre, hogy maga a szép Marcsa is

nem vágyik-e

nem-e vágyik

egy kis kalandra? De akkor miért aludt el a mamlasz?

Nem tudom, meddig hánykolódtam így az ébrenlét és az álom mezsgyéjén. Talán aludtam is egy kicsit, de milyen nyugtalan, fárasztó volt ez az alvás! Csak azt tudom, hogy amikor feleszméltem és kinyitottam a szemeimet, még mindig sötét volt a szobában, de az alvó szuszogása nem hallatszott többé.

Kissé fölemelkedtem félkönyökre, a Marcsa ágya felé pillantva. Hát néhány tűzszikra fénylett ott és sziporkázott.

Hohó! Ott ég valami. Látszott is a feketeségbe beleolvadni valami szürke sáv – mintha füst volna.

– Marcsa nagysám! – kiáltám

önkéntelenül

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.
[1. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Újabb elbeszélések. Bp. 1901., Légrády testvérek. 145–168. l.
Jk 25. köt., Kisebb elbeszélések II. 143–160. l.
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 71–82.

örömtelenül

Szövegforrás:
[2. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Bp. 1907., Révai testvérek. MKm Új sorozat 17., uo.

– Tessék? – felelt erre egy hang, egy sajátságos rezgésű hang, mely nekem rögtön feltűnt.

– Kegyed az, Marcsa nagysám?

– Én – volt a kurta felelet.

– Meggyúlt valami kegyednél, szikrákat látok…

– Ej, dehogy –

felelt az előbbi

felelte az előbbi

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

furcsa hang. – Csak a pipámból szállt ki egy-két szikra a kupakon keresztül. Semmi az.

– Szent isten! – kiáltottam fel csodálkozva. – Kegyed pipázik?

– Most gyújtottam rá – hangzott elfogulatlanul. Mintha egészen természetes lenne, hogy ő pipázik.

Soha ilyet! És milyen utálatos vastag a hangja. Hát már most mit mondjak neki erre? Egészen megzavart ez a bolondos dolog.

– És mióta pipázik kegyed?

– Már inas koromban kezdtem.

– Inas korában? Mit beszél? Hát kicsoda ön?

– Ej, hát Fritzmayernek a tímár fia.

– A fia? – hebegtem és fogaim vacogtak, egész fülem hegyéig magamra húztam a paplant. – Hát miért hívják akkor magát Marcsának?

A hálótárs felkacagott durván és szárazon – beillett röhejnek is.

– Mert Máriának kereszteltek a felsővárosi templomban.

– Mily ostobaság! Nem értem.

– Pedig sokan vagyunk úgy a Felsővároson – magyarázta Marcsa, odaütögetve a hamu kirázásának céljából pipáját a tenyeréhez, ami sajátszerűen csattogott –, akik a Bach-világ alatt születtünk. Apáink nem akartak katonát adni a császárnak, hát leányoknak diktálták be fiúgyerekeiket – mert a bába is velük érzett, s a pap Marcsának, Veronikának írta be az anyakönyvbe, mert rászedték, és engedte, hogy rászedjék, mert a pap is velük érzett…

– Hja, hja! – feleltem a falnak fordulva. Mintha nem is igen érdekelne a dolog. Egy katonát loptak el a császártól, ez az egész. Bagatell az egész…

Ott künn valahol a kakasok kukorékolnak. Mindjárt virrad. Szépen vagyunk; én még semmit sem aludtam.

Verzió: mk-42-oam-witOsz1 : [1. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Újabb elbeszélések. Bp. 1901., Légrády testvérek. 145–168. l.

OTT ALSZIK A MARCSA IS

Éppen akkor laktam Szegeden, amikor

Azt mondja nekem az én kedves barátom, Neményi, „Irj valamit a lapomnak; eredj ismét haza, hiszen lesz még ott neked valamid.”

Éppen akkor laktam ott, amikor

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

a Tisza olyan nagyon megharagudott, hogy elhagyta medrét, nagy zúgással, háborgással rohant a városnak.

Világraszóló katasztrófa volt,

csövestül

csövestől

De én a szomorú történetek e nagy garmadájában is

a víg anyaghoz nyúlok, s csak

a vig anyaghoz nyulok a legelőbb, s csak

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

úgy találomra leveszem a tetejéről egyik élményemet a jó öreg Fritzmayer Pál uram házában – aki engem még a

vízellenes

víz elleni

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

harcok idejében meghitt vendégének, mondván:

Jegyzet Ovidius −

Ovidius

öcsém, szívesen látom a házamnál, mert az terméskőből van és emelkedett helyen fekszik, nem esik semmi baja.

Az öreg minden firkáló embert Ovidiusnak nevezett, vagy Virgiliusnak

Jegyzet Virgiliusnak − (i. e. 70−i. e. 19)

Vergilius

a római költészeti kánon központi alakja, az iskolai latinoktatás legfontosabb költője. A

Virgilius

névalak a 19. században még általánosan használatos volt, de manapság (minthogy csak az i. sz. 5. századtól ismeretes) inkább az autentikus

Vergilius

formát részesítjük előnyben. Valószínnek látszik, hogy Fritzmayer Pálnak ez a vonása, hogy minden írástudót

Virgiliusnak

vagy

Ovidiusnak

nevez, nem

szegedi éveinek tapasztalatán, hanem pesti, országgylési élményein alapul, hiszen ugyanezekben a hetekben (1896. december 1-én) írta

Janicsáry Sándorról

: „Virgiliusnak nevez minden tudományokkal foglalkozó embert és minden újságírót. Csak ennek az egy tudósnak a neve ragadt meg az elméjében.” ()

, amelyik hamarabb eszébe jutott, több poétáról nem volt tudomása – különben is esküdt ellensége lévén a könyveken hízott

elméknek, valószínűleg

elméknek s valószinüleg

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

ő befolyásolta híres nászát, a hódmezővásárhelyi arany parasztot, Nagy András János

Jegyzet Nagy András János – a hódmezővásárhelyi adományról szóló történetet

1886-os, A parasztok c. karcolatában valamivel hosszabban meséli el, l.

– Hast du mich verstanden?

– Fer – felelte a fiú azon hitben, hogy ez is csak olyan, mint a szittya idioma: a „megértettél”-re a kérdés első szótagját böki oda az ember feleletnek: „Meg.”

Németségről

A németségről

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

Jegyzet vizikátor − hólyaghúzó bogár (vesicantia)

a rossz anyagot a vérből.

Jegyzet se nem „fisér”, se nem „super”, se nem „gányó” – A szegedi tájszavak jelentése: „halász”, „hajóács”, „dohánykertész”.

, hanem a maga gazdája.

Jegyzet Dugonics András lóháton legyen-e vagy gyalogosan –

Dugonics András

(1740–1818) író,

Szeged

híres szülötte. Szobrát, mely ma is látható a Dugonics téren, 1876-ban állították fel.

Izsó Miklós

(1830–1875) a mester halála miatt félbemaradt alkotását

Huszár Adolf

(1843–1885) fejezte be.

Dugonics

a kezében Etelka című könyvét tartja, amely az első magyar regénynek is tekintethető. A szoborállítás ezek szerint nem sokkal előzte meg

Szegedre

– Ha ürge lesz magából, Ovidius öcsém, szívesen látom a házamnál.

Ily viszonyok közt jutott eszembe a Fritzmayer meghívása; különben is hallottuk a szárazon, hogy a házának semmi baja, az ár a földszinti ablakokig se hatolt.

Nosza, hamar

keresünk

keressünk

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

egy csolnakot. Állt elég a sekélyes vízben, csak meg kellett szólítani egynek a gazdáját.

– Mit kíván ön, ha elvisz

Fritzmayerékhez

Fritzmayerhez

a Felsővárosba?

Az „ön” szó idegenszerűen érintette a füleit.

– Öt forintot – mondá foghegyről. (Olcsó volt akkor a pénz.)

– Az ángyom térdét! – pattantam föl mérgesen.

– No, no – szólt ő megjuhászodva, és a lapátját a vízbe mártotta –, látom, hogy jó magyar ember, hát elviszem egy forintért.

– Dangubálással? (Hajósnyelven veszteglést jelent a dangubálás, hogy tudniillik meg is vár, ha vissza kellene fordulnom.)

A „dangubálás” szóra elöntötte a derű az öreg hajós arcát, és elkezdte a fejét csóválni neheztelően:

– Ej, ej, hát mért nem mondja mindjárt, hogy szögedi embör? Üljön föl, elviszem ingyen.

himbálódzott

himbálózott

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

a vízen, de elszabadulni nem tudott. A Maros nem látta, de megérezte a vendéget, és ugatni kezdett a hordóban. Az öreg Fritzmayer kinyitotta erre az emeleti ablakot:

Tele volt az egész ház menekülőkkel, rokonokkal, jó ismerősökkel meg a leányaival.

– Sok jó ember elfér – mondogatta az ősz hajszálait rásimogatva a koponyája kopasz vidékeire –, minden lesz, nem halunk meg éhen.

– Isten egy legyet sem fullaszt meg ok nélkül. Majd meglássa, lelkem húgomasszony, hogy helyes lészen az ő cselekedete.

Egy másik csoportnak, amely a sárga bőrkanapén ült, ezeket mondá:

– Az özönvíz bizonyára még rosszabb vala, de valamelyes jó még abból is támadt, például a kőszén.

Ez bizony Kovács György sógornak szólt, aki lehorgasztott fejjel bámult a padlóra, de akinek csinos kőszénbányája van Nógrádban.

Vacsora végeztével fölkerekedtek a

Fritzmayer fiúk. János

Fritzmayer fiúk, János

, a lakatos, akit ösmertem az Oroszlány-kávéházból, és Gyuri, a mézeskalácsos, akinek

gyönyörű

gyögyörű

Jegyzet [nyomdahiba]

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

felesége éppen az imént esett kútba (nekem kellett őt kihúzni), fölkerekedtek, hogy csónakjaikon menteni indulnak.

A Makkos erdőben

A Makkos erdő fáin

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

ugyanis már hajnal óta ott ülnek a fákon, mint a varjak, a felmenekült emberek, azokat le kell reggelig szedegetni és beszállítani száraz helyekre.

– Izmos fickók vagytok, hát menjetek – mondá az öreg Fritzmayer, mindenik fiát megcsókolva –, magam is elmennék, de már öregek a csontjaim.

Aztán egy alig észrevehető oldaltekintetet lövellt felém.

– Én borzasztóan el vagyok fáradva – siettem felelni.

– Én éji szállásra jöttem ide, a Fritzmayer bácsi régi meghívása alapján, ha emlékszik…

– Természetesen.

– S annyi jó ember keresett fel. Uram Isten, annyi jó ember. De semmi az. Ösmerem kedves öcsémuramat, tudom, milyen derék ember… talpig derék ember.

Úgy elérzékenyedett, hogy könyűk

Jegyzet könyű – A ’könny’ szó régies alakja talán az iparos elérzékenyedésének biedermeier hangulatához ad némi ironikus zamatot.

MK-nál

serkedtek ki a szemeiből, másrészt én is hajtogattam magamat.

– Különben elő se merném hozni ilyen úri embernek, jaj, dehogy merném, hogy külön szobát nem adhatok.

– Oh, kérem, az nem baj.

– Próbáltuk mindenképpen beosztani, de nem megy, sehogy se megy… A Marcsának már nem jutott hely. Hát mármost a Marcsa is ott fog hálni. Engedelmet kérek…

– Nem tesz semmit – dadogtam –, nem tesz semmit.

– Add oda, fiam, a kocsisnak, hogy a csónakon vigye el a hordóba

szegény Marosunknak

a szegény Marosunknak

A jó öreg anyóka mindenkire gondolt, a házőrző kutyára is.

Ezer gondolat rajzott fejemben. Csintalan, gonosz tervek. Ejh, csillapodj, átkozott vér!

Nem megmondta

Nem megmondta-e

az öregúr, hogy talpig derék embernek tart? És mégis… Nem voltam már egy csöppet sem álmos, csak kíváncsi és türelmetlen.

Jegyzet Bulykainé –

Szegedet

nem is beszélek.

némelyik

némelyek

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

lábujjhegyre állva. Hangos nevetés csattant fel egyszer-egyszer, mintha csöngettyűk

csilingelnének

csillingelnének

. Valami furcsát mondhatott ilyenkor a fölvetett kártya.

a kosárkájába

a kis kosárkájába

, miután előbb a kötőtűvel megvakarta a tarkóját és ásított.

– Gyerekek, lefeküdni!

– Még maradni szeretnénk, mamuska – mondá a szép András Gáborné.

– Ti öregek maradhattok miattam, de a fiatalságnak még nőni kell.

A parancs csak a leányoknak szólt, akik nyugodalmas jó éjt kívántak (a nevelőbeliek pukedlivel

Jegyzet pukedli – térdhajlással bemutatott szertartásos bók

), aztán kivonultak, ki jobbra, ki balra, a szobákból.

Megint eltűntek, és két-két zsúp szalmát hozott mindenik.

– Hát itt mi lesz? – kérdém.

– Hát ágyat vetnek a padlóra, a dívánokra vagy az összerakott székekre, ahogy lehet.

Erre természetesen oszladozni kezdett a társaság, a preferáncot

Jegyzet preferánc – a preferánc (vagy preferánc, preferánsz, préférence) magyar kártyával játszott, egyszerű, szolid játék

is abbahagyták, szükség volt a székekre. Az öregúr meggyújtott egy gyertyát, és megfogta a kezemet.

– No jöjjön, Ovidius öcsém, megmutatom a szobáját, de igyék még egy kvaterkát

Jegyzet kvaterka – meszely vagy félmeszely

velem.

– Köszönöm, nem iszom már.

Maga indult elől a gyertyával, én utána kullogtam az

ámbituson

ambituson

Csípős hideg volt, az öregúr fázósan gombolgatta a kabátját.

Csípős hideg volt, megborzongott.

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

– Az ott a szoba, az az utolsó, el nem lehet téveszteni.

S kezembe nyomta a gyertyatartót.

– Visszamegyek, mert nem hoztam kalapot…

– És az izé… – dadogtam – az izé… Ki van nyitva?

– Oh, hogyne?

Hiszen a Marcsa…

Hiszen a Marcsa tudja.

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

– Már bent van? – kérdém önkéntelenül, és a szívem dobogni kezdett.

Az öregúr meghallotta, hátrafordult.

– A Marcsa már régen alszik. Ne költse föl, öcsém, mert korán kell fölkelnie.

Jegyzet míder – fűző (női fehérnemű)

, vagy én húzzam le a topánkáit… S így következett volna szó a szóból,

mosolygás a sok szóból, dévajkodás a mosolygásból, és a többi, meg a többi

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.
[1. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Újabb elbeszélések. Bp. 1901., Légrády testvérek. 145–168. l.
Jk 25. köt., Kisebb elbeszélések II. 143–160. l.
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 71–82.

mosolygás a sok szóból, meg a többi

Szövegforrás:
[2. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Bp. 1907., Révai testvérek. MKm Új sorozat 17., uo.

. Oh, Marcsa, Marcsa, mit tettél, hogy lefeküdtél!

Huh, kutya fogantotta! Egy pajkos szélroham jött, és eloltotta a gyertyámat.

No már most mit csináljak? Minden zsebemet kikutattam. Nincs benne gyufa. Egy országot egy gyufáért.

Visszatérjek az ebédlőbe? Nem, nem, ott már talán vetkeződtek az asszonyok. Legjobb lesz, ha egyszerűen benyitok (úgyis ott állottam már közvetlen az

ajtónál). Marcsa

ajtónál), Marcsa

Saját okoskodásomtól mintegy felbátorodva nyitottam ki az ajtót és beléptem. Koromsötétség volt bent, mint a kos szarvában

Jegyzet Koromsötétség volt bent, mint a kos szarvában –

kedvelt szóláshasonlata, l. a

Ámor

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.
[1. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Újabb elbeszélések. Bp. 1901., Légrády testvérek. 145–168. l.
Jk 25. köt., Kisebb elbeszélések II. 143–160. l.
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 71–82.

Amor

Szövegforrás:
[2. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Bp. 1907., Révai testvérek. MKm Új sorozat 17., uo.

valamit, vagy én belém bújva, vagy a Marcsába bújva, ami lehetővé teszi, hogy egy kicsit fecsegjünk együtt, a pikáns helyzetből kifolyólag.

ez brutális lenne

ez brutalitás lenne

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

. Mit mondana az öreg Fritzmayer? Ovidius öcsém, maga egy komisz fráter!

Nem, én nem vagyok komisz fráter, van bennem jellem és erő; jobbra kanyarodtam, jobbra kell az ágynak lennie. Valami almáriumfélébe

ütődtem

ütődék

, ki is tört az üvegje, nagy csörömpöléssel esett szét.

– Bocsánat – mondám hangosan, azon hitben, hogy Marcsának föl kellett ébrednie a zörejre –, nincs gyufám, és az ágyamat keresem. Nem mondaná meg, nagysád?

Nem jött felelet, s a szabályos lélegzetvételek meg nem szakadtak.

Jegyzet Szent Antalt csinálni egy fiatal újságíróból –

Remete Szent Antal

(250–356) az

egyiptomi sivatag

Anatole France

Thaïs című regénye is felhívta a figyelmet, hiszen főhőse

szent Antal

egyik tanítványa. Az 1890-es regény 1893-ban magyarul is megjelent

Szemlér Ferenc

fordításában.

? De ha azt akart is, mit tehetek én róla, ha a Szent Antal tüzét érzem magamban kigyulladni

Remete Szent Antal

szerelmi vágyára utal, vagy a magas láz a szerelmi vágy éledésének metaforájaként szerepel.

? S ki tudja végre, hogy maga a szép Marcsa is

nem vágyik-e

nem-e vágyik

egy kis kalandra? De akkor miért aludt el a mamlasz?

Kissé fölemelkedtem félkönyökre, a Marcsa ágya felé pillantva. Hát néhány tűzszikra fénylett ott és sziporkázott.

Hohó! Ott ég valami. Látszott is a feketeségbe beleolvadni valami szürke sáv – mintha füst volna.

– Marcsa nagysám! – kiáltám

önkéntelenül

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.
[1. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Újabb elbeszélések. Bp. 1901., Légrády testvérek. 145–168. l.
Jk 25. köt., Kisebb elbeszélések II. 143–160. l.
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 71–82.

örömtelenül

Szövegforrás:
[2. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Bp. 1907., Révai testvérek. MKm Új sorozat 17., uo.

– Tessék? – felelt erre egy hang, egy sajátságos rezgésű hang, mely nekem rögtön feltűnt.

– Kegyed az, Marcsa nagysám?

– Én – volt a kurta felelet.

– Meggyúlt valami kegyednél, szikrákat látok…

– Ej, dehogy –

felelt az előbbi

felelte az előbbi

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

furcsa hang. – Csak a pipámból szállt ki egy-két szikra a kupakon keresztül. Semmi az.

– Szent isten! – kiáltottam fel csodálkozva. – Kegyed pipázik?

– Most gyújtottam rá – hangzott elfogulatlanul. Mintha egészen természetes lenne, hogy ő pipázik.

Soha ilyet! És milyen utálatos vastag a hangja. Hát már most mit mondjak neki erre? Egészen megzavart ez a bolondos dolog.

– És mióta pipázik kegyed?

– Már inas koromban kezdtem.

– Inas korában? Mit beszél? Hát kicsoda ön?

– Ej, hát Fritzmayernek a tímár fia.

– A fia? – hebegtem és fogaim vacogtak, egész fülem hegyéig magamra húztam a paplant. – Hát miért hívják akkor magát Marcsának?

A hálótárs felkacagott durván és szárazon – beillett röhejnek is.

– Mert Máriának kereszteltek a felsővárosi templomban.

– Mily ostobaság! Nem értem.

– Hja, hja! – feleltem a falnak fordulva. Mintha nem is igen érdekelne a dolog. Egy katonát loptak el a császártól, ez az egész. Bagatell az egész…

Ott künn valahol a kakasok kukorékolnak. Mindjárt virrad. Szépen vagyunk; én még semmit sem aludtam.

Verzió: mk-42-oam-witOsz2 : [2. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Bp. 1907., Révai testvérek. MKm Új sorozat 17., uo.

OTT ALSZIK A MARCSA IS

Éppen akkor laktam Szegeden, amikor

Azt mondja nekem az én kedves barátom, Neményi, „Irj valamit a lapomnak; eredj ismét haza, hiszen lesz még ott neked valamid.”

Éppen akkor laktam ott, amikor

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

a Tisza olyan nagyon megharagudott, hogy elhagyta medrét, nagy zúgással, háborgással rohant a városnak.

Világraszóló katasztrófa volt,

csövestül

csövestől

De én a szomorú történetek e nagy garmadájában is

a víg anyaghoz nyúlok, s csak

a vig anyaghoz nyulok a legelőbb, s csak

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

úgy találomra leveszem a tetejéről egyik élményemet a jó öreg Fritzmayer Pál uram házában – aki engem még a

vízellenes

víz elleni

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

harcok idejében meghitt vendégének, mondván:

Jegyzet Ovidius −

Ovidius

öcsém, szívesen látom a házamnál, mert az terméskőből van és emelkedett helyen fekszik, nem esik semmi baja.

Az öreg minden firkáló embert Ovidiusnak nevezett, vagy Virgiliusnak

Jegyzet Virgiliusnak − (i. e. 70−i. e. 19)

Vergilius

a római költészeti kánon központi alakja, az iskolai latinoktatás legfontosabb költője. A

Virgilius

névalak a 19. században még általánosan használatos volt, de manapság (minthogy csak az i. sz. 5. századtól ismeretes) inkább az autentikus

Vergilius

formát részesítjük előnyben. Valószínnek látszik, hogy Fritzmayer Pálnak ez a vonása, hogy minden írástudót

Virgiliusnak

vagy

Ovidiusnak

nevez, nem

szegedi éveinek tapasztalatán, hanem pesti, országgylési élményein alapul, hiszen ugyanezekben a hetekben (1896. december 1-én) írta

Janicsáry Sándorról

: „Virgiliusnak nevez minden tudományokkal foglalkozó embert és minden újságírót. Csak ennek az egy tudósnak a neve ragadt meg az elméjében.” ()

, amelyik hamarabb eszébe jutott, több poétáról nem volt tudomása – különben is esküdt ellensége lévén a könyveken hízott

elméknek, valószínűleg

elméknek s valószinüleg

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

ő befolyásolta híres nászát, a hódmezővásárhelyi arany parasztot, Nagy András János

Jegyzet Nagy András János – a hódmezővásárhelyi adományról szóló történetet

1886-os, A parasztok c. karcolatában valamivel hosszabban meséli el, l.

– Hast du mich verstanden?

– Fer – felelte a fiú azon hitben, hogy ez is csak olyan, mint a szittya idioma: a „megértettél”-re a kérdés első szótagját böki oda az ember feleletnek: „Meg.”

Németségről

A németségről

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

Jegyzet vizikátor − hólyaghúzó bogár (vesicantia)

a rossz anyagot a vérből.

Jegyzet se nem „fisér”, se nem „super”, se nem „gányó” – A szegedi tájszavak jelentése: „halász”, „hajóács”, „dohánykertész”.

, hanem a maga gazdája.

Jegyzet Dugonics András lóháton legyen-e vagy gyalogosan –

Dugonics András

(1740–1818) író,

Szeged

híres szülötte. Szobrát, mely ma is látható a Dugonics téren, 1876-ban állították fel.

Izsó Miklós

(1830–1875) a mester halála miatt félbemaradt alkotását

Huszár Adolf

(1843–1885) fejezte be.

Dugonics

a kezében Etelka című könyvét tartja, amely az első magyar regénynek is tekintethető. A szoborállítás ezek szerint nem sokkal előzte meg

Szegedre

– Ha ürge lesz magából, Ovidius öcsém, szívesen látom a házamnál.

Ily viszonyok közt jutott eszembe a Fritzmayer meghívása; különben is hallottuk a szárazon, hogy a házának semmi baja, az ár a földszinti ablakokig se hatolt.

Nosza, hamar

keresünk

keressünk

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

egy csolnakot. Állt elég a sekélyes vízben, csak meg kellett szólítani egynek a gazdáját.

– Mit kíván ön, ha elvisz

Fritzmayerékhez

Fritzmayerhez

a Felsővárosba?

Az „ön” szó idegenszerűen érintette a füleit.

– Öt forintot – mondá foghegyről. (Olcsó volt akkor a pénz.)

– Az ángyom térdét! – pattantam föl mérgesen.

– No, no – szólt ő megjuhászodva, és a lapátját a vízbe mártotta –, látom, hogy jó magyar ember, hát elviszem egy forintért.

– Dangubálással? (Hajósnyelven veszteglést jelent a dangubálás, hogy tudniillik meg is vár, ha vissza kellene fordulnom.)

A „dangubálás” szóra elöntötte a derű az öreg hajós arcát, és elkezdte a fejét csóválni neheztelően:

– Ej, ej, hát mért nem mondja mindjárt, hogy szögedi embör? Üljön föl, elviszem ingyen.

himbálódzott

himbálózott

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

a vízen, de elszabadulni nem tudott. A Maros nem látta, de megérezte a vendéget, és ugatni kezdett a hordóban. Az öreg Fritzmayer kinyitotta erre az emeleti ablakot:

Tele volt az egész ház menekülőkkel, rokonokkal, jó ismerősökkel meg a leányaival.

– Sok jó ember elfér – mondogatta az ősz hajszálait rásimogatva a koponyája kopasz vidékeire –, minden lesz, nem halunk meg éhen.

– Isten egy legyet sem fullaszt meg ok nélkül. Majd meglássa, lelkem húgomasszony, hogy helyes lészen az ő cselekedete.

Egy másik csoportnak, amely a sárga bőrkanapén ült, ezeket mondá:

– Az özönvíz bizonyára még rosszabb vala, de valamelyes jó még abból is támadt, például a kőszén.

Ez bizony Kovács György sógornak szólt, aki lehorgasztott fejjel bámult a padlóra, de akinek csinos kőszénbányája van Nógrádban.

Vacsora végeztével fölkerekedtek a

Fritzmayer fiúk. János

Fritzmayer fiúk, János

, a lakatos, akit ösmertem az Oroszlány-kávéházból, és Gyuri, a mézeskalácsos, akinek

gyönyörű

gyögyörű

Jegyzet [nyomdahiba]

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

felesége éppen az imént esett kútba (nekem kellett őt kihúzni), fölkerekedtek, hogy csónakjaikon menteni indulnak.

A Makkos erdőben

A Makkos erdő fáin

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

ugyanis már hajnal óta ott ülnek a fákon, mint a varjak, a felmenekült emberek, azokat le kell reggelig szedegetni és beszállítani száraz helyekre.

– Izmos fickók vagytok, hát menjetek – mondá az öreg Fritzmayer, mindenik fiát megcsókolva –, magam is elmennék, de már öregek a csontjaim.

Aztán egy alig észrevehető oldaltekintetet lövellt felém.

– Én borzasztóan el vagyok fáradva – siettem felelni.

– Én éji szállásra jöttem ide, a Fritzmayer bácsi régi meghívása alapján, ha emlékszik…

– Természetesen.

– S annyi jó ember keresett fel. Uram Isten, annyi jó ember. De semmi az. Ösmerem kedves öcsémuramat, tudom, milyen derék ember… talpig derék ember.

Úgy elérzékenyedett, hogy könyűk

Jegyzet könyű – A ’könny’ szó régies alakja talán az iparos elérzékenyedésének biedermeier hangulatához ad némi ironikus zamatot.

MK-nál

serkedtek ki a szemeiből, másrészt én is hajtogattam magamat.

– Különben elő se merném hozni ilyen úri embernek, jaj, dehogy merném, hogy külön szobát nem adhatok.

– Oh, kérem, az nem baj.

– Próbáltuk mindenképpen beosztani, de nem megy, sehogy se megy… A Marcsának már nem jutott hely. Hát mármost a Marcsa is ott fog hálni. Engedelmet kérek…

– Nem tesz semmit – dadogtam –, nem tesz semmit.

– Add oda, fiam, a kocsisnak, hogy a csónakon vigye el a hordóba

szegény Marosunknak

a szegény Marosunknak

A jó öreg anyóka mindenkire gondolt, a házőrző kutyára is.

Ezer gondolat rajzott fejemben. Csintalan, gonosz tervek. Ejh, csillapodj, átkozott vér!

Nem megmondta

Nem megmondta-e

az öregúr, hogy talpig derék embernek tart? És mégis… Nem voltam már egy csöppet sem álmos, csak kíváncsi és türelmetlen.

Jegyzet Bulykainé –

Szegedet

nem is beszélek.

némelyik

némelyek

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

lábujjhegyre állva. Hangos nevetés csattant fel egyszer-egyszer, mintha csöngettyűk

csilingelnének

csillingelnének

. Valami furcsát mondhatott ilyenkor a fölvetett kártya.

a kosárkájába

a kis kosárkájába

, miután előbb a kötőtűvel megvakarta a tarkóját és ásított.

– Gyerekek, lefeküdni!

– Még maradni szeretnénk, mamuska – mondá a szép András Gáborné.

– Ti öregek maradhattok miattam, de a fiatalságnak még nőni kell.

A parancs csak a leányoknak szólt, akik nyugodalmas jó éjt kívántak (a nevelőbeliek pukedlivel

Jegyzet pukedli – térdhajlással bemutatott szertartásos bók

), aztán kivonultak, ki jobbra, ki balra, a szobákból.

Megint eltűntek, és két-két zsúp szalmát hozott mindenik.

– Hát itt mi lesz? – kérdém.

– Hát ágyat vetnek a padlóra, a dívánokra vagy az összerakott székekre, ahogy lehet.

Erre természetesen oszladozni kezdett a társaság, a preferáncot

Jegyzet preferánc – a preferánc (vagy preferánc, preferánsz, préférence) magyar kártyával játszott, egyszerű, szolid játék

is abbahagyták, szükség volt a székekre. Az öregúr meggyújtott egy gyertyát, és megfogta a kezemet.

– No jöjjön, Ovidius öcsém, megmutatom a szobáját, de igyék még egy kvaterkát

Jegyzet kvaterka – meszely vagy félmeszely

velem.

– Köszönöm, nem iszom már.

Maga indult elől a gyertyával, én utána kullogtam az

ámbituson

ambituson

Csípős hideg volt, az öregúr fázósan gombolgatta a kabátját.

Csípős hideg volt, megborzongott.

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

– Az ott a szoba, az az utolsó, el nem lehet téveszteni.

S kezembe nyomta a gyertyatartót.

– Visszamegyek, mert nem hoztam kalapot…

– És az izé… – dadogtam – az izé… Ki van nyitva?

– Oh, hogyne?

Hiszen a Marcsa…

Hiszen a Marcsa tudja.

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

– Már bent van? – kérdém önkéntelenül, és a szívem dobogni kezdett.

Az öregúr meghallotta, hátrafordult.

– A Marcsa már régen alszik. Ne költse föl, öcsém, mert korán kell fölkelnie.

Jegyzet míder – fűző (női fehérnemű)

, vagy én húzzam le a topánkáit… S így következett volna szó a szóból,

mosolygás a sok szóból, dévajkodás a mosolygásból, és a többi, meg a többi

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.
[1. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Újabb elbeszélések. Bp. 1901., Légrády testvérek. 145–168. l.
Jk 25. köt., Kisebb elbeszélések II. 143–160. l.
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 71–82.

mosolygás a sok szóból, meg a többi

Szövegforrás:
[2. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Bp. 1907., Révai testvérek. MKm Új sorozat 17., uo.

. Oh, Marcsa, Marcsa, mit tettél, hogy lefeküdtél!

Huh, kutya fogantotta! Egy pajkos szélroham jött, és eloltotta a gyertyámat.

No már most mit csináljak? Minden zsebemet kikutattam. Nincs benne gyufa. Egy országot egy gyufáért.

Visszatérjek az ebédlőbe? Nem, nem, ott már talán vetkeződtek az asszonyok. Legjobb lesz, ha egyszerűen benyitok (úgyis ott állottam már közvetlen az

ajtónál). Marcsa

ajtónál), Marcsa

Saját okoskodásomtól mintegy felbátorodva nyitottam ki az ajtót és beléptem. Koromsötétség volt bent, mint a kos szarvában

Jegyzet Koromsötétség volt bent, mint a kos szarvában –

kedvelt szóláshasonlata, l. a

Ámor

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.
[1. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Újabb elbeszélések. Bp. 1901., Légrády testvérek. 145–168. l.
Jk 25. köt., Kisebb elbeszélések II. 143–160. l.
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 71–82.

Amor

Szövegforrás:
[2. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Bp. 1907., Révai testvérek. MKm Új sorozat 17., uo.

valamit, vagy én belém bújva, vagy a Marcsába bújva, ami lehetővé teszi, hogy egy kicsit fecsegjünk együtt, a pikáns helyzetből kifolyólag.

ez brutális lenne

ez brutalitás lenne

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

. Mit mondana az öreg Fritzmayer? Ovidius öcsém, maga egy komisz fráter!

Nem, én nem vagyok komisz fráter, van bennem jellem és erő; jobbra kanyarodtam, jobbra kell az ágynak lennie. Valami almáriumfélébe

ütődtem

ütődék

, ki is tört az üvegje, nagy csörömpöléssel esett szét.

– Bocsánat – mondám hangosan, azon hitben, hogy Marcsának föl kellett ébrednie a zörejre –, nincs gyufám, és az ágyamat keresem. Nem mondaná meg, nagysád?

Nem jött felelet, s a szabályos lélegzetvételek meg nem szakadtak.

Jegyzet Szent Antalt csinálni egy fiatal újságíróból –

Remete Szent Antal

(250–356) az

egyiptomi sivatag

Anatole France

Thaïs című regénye is felhívta a figyelmet, hiszen főhőse

szent Antal

egyik tanítványa. Az 1890-es regény 1893-ban magyarul is megjelent

Szemlér Ferenc

fordításában.

? De ha azt akart is, mit tehetek én róla, ha a Szent Antal tüzét érzem magamban kigyulladni

Remete Szent Antal

szerelmi vágyára utal, vagy a magas láz a szerelmi vágy éledésének metaforájaként szerepel.

? S ki tudja végre, hogy maga a szép Marcsa is

nem vágyik-e

nem-e vágyik

egy kis kalandra? De akkor miért aludt el a mamlasz?

Kissé fölemelkedtem félkönyökre, a Marcsa ágya felé pillantva. Hát néhány tűzszikra fénylett ott és sziporkázott.

Hohó! Ott ég valami. Látszott is a feketeségbe beleolvadni valami szürke sáv – mintha füst volna.

– Marcsa nagysám! – kiáltám

önkéntelenül

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.
[1. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Újabb elbeszélések. Bp. 1901., Légrády testvérek. 145–168. l.
Jk 25. köt., Kisebb elbeszélések II. 143–160. l.
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 71–82.

örömtelenül

Szövegforrás:
[2. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Bp. 1907., Révai testvérek. MKm Új sorozat 17., uo.

– Tessék? – felelt erre egy hang, egy sajátságos rezgésű hang, mely nekem rögtön feltűnt.

– Kegyed az, Marcsa nagysám?

– Én – volt a kurta felelet.

– Meggyúlt valami kegyednél, szikrákat látok…

– Ej, dehogy –

felelt az előbbi

felelte az előbbi

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

furcsa hang. – Csak a pipámból szállt ki egy-két szikra a kupakon keresztül. Semmi az.

– Szent isten! – kiáltottam fel csodálkozva. – Kegyed pipázik?

– Most gyújtottam rá – hangzott elfogulatlanul. Mintha egészen természetes lenne, hogy ő pipázik.

Soha ilyet! És milyen utálatos vastag a hangja. Hát már most mit mondjak neki erre? Egészen megzavart ez a bolondos dolog.

– És mióta pipázik kegyed?

– Már inas koromban kezdtem.

– Inas korában? Mit beszél? Hát kicsoda ön?

– Ej, hát Fritzmayernek a tímár fia.

– A fia? – hebegtem és fogaim vacogtak, egész fülem hegyéig magamra húztam a paplant. – Hát miért hívják akkor magát Marcsának?

A hálótárs felkacagott durván és szárazon – beillett röhejnek is.

– Mert Máriának kereszteltek a felsővárosi templomban.

– Mily ostobaság! Nem értem.

– Hja, hja! – feleltem a falnak fordulva. Mintha nem is igen érdekelne a dolog. Egy katonát loptak el a császártól, ez az egész. Bagatell az egész…

Ott künn valahol a kakasok kukorékolnak. Mindjárt virrad. Szépen vagyunk; én még semmit sem aludtam.

Verzió: mk-42-oam-witJk : Jk 25. köt., Kisebb elbeszélések II. 143–160. l.

OTT ALSZIK A MARCSA IS

Éppen akkor laktam Szegeden, amikor

Azt mondja nekem az én kedves barátom, Neményi, „Irj valamit a lapomnak; eredj ismét haza, hiszen lesz még ott neked valamid.”

Éppen akkor laktam ott, amikor

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

a Tisza olyan nagyon megharagudott, hogy elhagyta medrét, nagy zúgással, háborgással rohant a városnak.

Világraszóló katasztrófa volt,

csövestül

csövestől

De én a szomorú történetek e nagy garmadájában is

a víg anyaghoz nyúlok, s csak

a vig anyaghoz nyulok a legelőbb, s csak

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

úgy találomra leveszem a tetejéről egyik élményemet a jó öreg Fritzmayer Pál uram házában – aki engem még a

vízellenes

víz elleni

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

harcok idejében meghitt vendégének, mondván:

Jegyzet Ovidius −

Ovidius

öcsém, szívesen látom a házamnál, mert az terméskőből van és emelkedett helyen fekszik, nem esik semmi baja.

Az öreg minden firkáló embert Ovidiusnak nevezett, vagy Virgiliusnak

Jegyzet Virgiliusnak − (i. e. 70−i. e. 19)

Vergilius

a római költészeti kánon központi alakja, az iskolai latinoktatás legfontosabb költője. A

Virgilius

névalak a 19. században még általánosan használatos volt, de manapság (minthogy csak az i. sz. 5. századtól ismeretes) inkább az autentikus

Vergilius

formát részesítjük előnyben. Valószínnek látszik, hogy Fritzmayer Pálnak ez a vonása, hogy minden írástudót

Virgiliusnak

vagy

Ovidiusnak

nevez, nem

szegedi éveinek tapasztalatán, hanem pesti, országgylési élményein alapul, hiszen ugyanezekben a hetekben (1896. december 1-én) írta

Janicsáry Sándorról

: „Virgiliusnak nevez minden tudományokkal foglalkozó embert és minden újságírót. Csak ennek az egy tudósnak a neve ragadt meg az elméjében.” ()

, amelyik hamarabb eszébe jutott, több poétáról nem volt tudomása – különben is esküdt ellensége lévén a könyveken hízott

elméknek, valószínűleg

elméknek s valószinüleg

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

ő befolyásolta híres nászát, a hódmezővásárhelyi arany parasztot, Nagy András János

Jegyzet Nagy András János – a hódmezővásárhelyi adományról szóló történetet

1886-os, A parasztok c. karcolatában valamivel hosszabban meséli el, l.

– Hast du mich verstanden?

– Fer – felelte a fiú azon hitben, hogy ez is csak olyan, mint a szittya idioma: a „megértettél”-re a kérdés első szótagját böki oda az ember feleletnek: „Meg.”

Németségről

A németségről

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

Jegyzet vizikátor − hólyaghúzó bogár (vesicantia)

a rossz anyagot a vérből.

Jegyzet se nem „fisér”, se nem „super”, se nem „gányó” – A szegedi tájszavak jelentése: „halász”, „hajóács”, „dohánykertész”.

, hanem a maga gazdája.

Jegyzet Dugonics András lóháton legyen-e vagy gyalogosan –

Dugonics András

(1740–1818) író,

Szeged

híres szülötte. Szobrát, mely ma is látható a Dugonics téren, 1876-ban állították fel.

Izsó Miklós

(1830–1875) a mester halála miatt félbemaradt alkotását

Huszár Adolf

(1843–1885) fejezte be.

Dugonics

a kezében Etelka című könyvét tartja, amely az első magyar regénynek is tekintethető. A szoborállítás ezek szerint nem sokkal előzte meg

Szegedre

– Ha ürge lesz magából, Ovidius öcsém, szívesen látom a házamnál.

Ily viszonyok közt jutott eszembe a Fritzmayer meghívása; különben is hallottuk a szárazon, hogy a házának semmi baja, az ár a földszinti ablakokig se hatolt.

Nosza, hamar

keresünk

keressünk

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

egy csolnakot. Állt elég a sekélyes vízben, csak meg kellett szólítani egynek a gazdáját.

– Mit kíván ön, ha elvisz

Fritzmayerékhez

Fritzmayerhez

a Felsővárosba?

Az „ön” szó idegenszerűen érintette a füleit.

– Öt forintot – mondá foghegyről. (Olcsó volt akkor a pénz.)

– Az ángyom térdét! – pattantam föl mérgesen.

– No, no – szólt ő megjuhászodva, és a lapátját a vízbe mártotta –, látom, hogy jó magyar ember, hát elviszem egy forintért.

– Dangubálással? (Hajósnyelven veszteglést jelent a dangubálás, hogy tudniillik meg is vár, ha vissza kellene fordulnom.)

A „dangubálás” szóra elöntötte a derű az öreg hajós arcát, és elkezdte a fejét csóválni neheztelően:

– Ej, ej, hát mért nem mondja mindjárt, hogy szögedi embör? Üljön föl, elviszem ingyen.

himbálódzott

himbálózott

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

a vízen, de elszabadulni nem tudott. A Maros nem látta, de megérezte a vendéget, és ugatni kezdett a hordóban. Az öreg Fritzmayer kinyitotta erre az emeleti ablakot:

Tele volt az egész ház menekülőkkel, rokonokkal, jó ismerősökkel meg a leányaival.

– Sok jó ember elfér – mondogatta az ősz hajszálait rásimogatva a koponyája kopasz vidékeire –, minden lesz, nem halunk meg éhen.

– Isten egy legyet sem fullaszt meg ok nélkül. Majd meglássa, lelkem húgomasszony, hogy helyes lészen az ő cselekedete.

Egy másik csoportnak, amely a sárga bőrkanapén ült, ezeket mondá:

– Az özönvíz bizonyára még rosszabb vala, de valamelyes jó még abból is támadt, például a kőszén.

Ez bizony Kovács György sógornak szólt, aki lehorgasztott fejjel bámult a padlóra, de akinek csinos kőszénbányája van Nógrádban.

Vacsora végeztével fölkerekedtek a

Fritzmayer fiúk. János

Fritzmayer fiúk, János

, a lakatos, akit ösmertem az Oroszlány-kávéházból, és Gyuri, a mézeskalácsos, akinek

gyönyörű

gyögyörű

Jegyzet [nyomdahiba]

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

felesége éppen az imént esett kútba (nekem kellett őt kihúzni), fölkerekedtek, hogy csónakjaikon menteni indulnak.

A Makkos erdőben

A Makkos erdő fáin

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

ugyanis már hajnal óta ott ülnek a fákon, mint a varjak, a felmenekült emberek, azokat le kell reggelig szedegetni és beszállítani száraz helyekre.

– Izmos fickók vagytok, hát menjetek – mondá az öreg Fritzmayer, mindenik fiát megcsókolva –, magam is elmennék, de már öregek a csontjaim.

Aztán egy alig észrevehető oldaltekintetet lövellt felém.

– Én borzasztóan el vagyok fáradva – siettem felelni.

– Én éji szállásra jöttem ide, a Fritzmayer bácsi régi meghívása alapján, ha emlékszik…

– Természetesen.

– S annyi jó ember keresett fel. Uram Isten, annyi jó ember. De semmi az. Ösmerem kedves öcsémuramat, tudom, milyen derék ember… talpig derék ember.

Úgy elérzékenyedett, hogy könyűk

Jegyzet könyű – A ’könny’ szó régies alakja talán az iparos elérzékenyedésének biedermeier hangulatához ad némi ironikus zamatot.

MK-nál

serkedtek ki a szemeiből, másrészt én is hajtogattam magamat.

– Különben elő se merném hozni ilyen úri embernek, jaj, dehogy merném, hogy külön szobát nem adhatok.

– Oh, kérem, az nem baj.

– Próbáltuk mindenképpen beosztani, de nem megy, sehogy se megy… A Marcsának már nem jutott hely. Hát mármost a Marcsa is ott fog hálni. Engedelmet kérek…

– Nem tesz semmit – dadogtam –, nem tesz semmit.

– Add oda, fiam, a kocsisnak, hogy a csónakon vigye el a hordóba

szegény Marosunknak

a szegény Marosunknak

A jó öreg anyóka mindenkire gondolt, a házőrző kutyára is.

Ezer gondolat rajzott fejemben. Csintalan, gonosz tervek. Ejh, csillapodj, átkozott vér!

Nem megmondta

Nem megmondta-e

az öregúr, hogy talpig derék embernek tart? És mégis… Nem voltam már egy csöppet sem álmos, csak kíváncsi és türelmetlen.

Jegyzet Bulykainé –

Szegedet

nem is beszélek.

némelyik

némelyek

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

lábujjhegyre állva. Hangos nevetés csattant fel egyszer-egyszer, mintha csöngettyűk

csilingelnének

csillingelnének

. Valami furcsát mondhatott ilyenkor a fölvetett kártya.

a kosárkájába

a kis kosárkájába

, miután előbb a kötőtűvel megvakarta a tarkóját és ásított.

– Gyerekek, lefeküdni!

– Még maradni szeretnénk, mamuska – mondá a szép András Gáborné.

– Ti öregek maradhattok miattam, de a fiatalságnak még nőni kell.

A parancs csak a leányoknak szólt, akik nyugodalmas jó éjt kívántak (a nevelőbeliek pukedlivel

Jegyzet pukedli – térdhajlással bemutatott szertartásos bók

), aztán kivonultak, ki jobbra, ki balra, a szobákból.

Megint eltűntek, és két-két zsúp szalmát hozott mindenik.

– Hát itt mi lesz? – kérdém.

– Hát ágyat vetnek a padlóra, a dívánokra vagy az összerakott székekre, ahogy lehet.

Erre természetesen oszladozni kezdett a társaság, a preferáncot

Jegyzet preferánc – a preferánc (vagy preferánc, preferánsz, préférence) magyar kártyával játszott, egyszerű, szolid játék

is abbahagyták, szükség volt a székekre. Az öregúr meggyújtott egy gyertyát, és megfogta a kezemet.

– No jöjjön, Ovidius öcsém, megmutatom a szobáját, de igyék még egy kvaterkát

Jegyzet kvaterka – meszely vagy félmeszely

velem.

– Köszönöm, nem iszom már.

Maga indult elől a gyertyával, én utána kullogtam az

ámbituson

ambituson

Csípős hideg volt, az öregúr fázósan gombolgatta a kabátját.

Csípős hideg volt, megborzongott.

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

– Az ott a szoba, az az utolsó, el nem lehet téveszteni.

S kezembe nyomta a gyertyatartót.

– Visszamegyek, mert nem hoztam kalapot…

– És az izé… – dadogtam – az izé… Ki van nyitva?

– Oh, hogyne?

Hiszen a Marcsa…

Hiszen a Marcsa tudja.

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

– Már bent van? – kérdém önkéntelenül, és a szívem dobogni kezdett.

Az öregúr meghallotta, hátrafordult.

– A Marcsa már régen alszik. Ne költse föl, öcsém, mert korán kell fölkelnie.

Jegyzet míder – fűző (női fehérnemű)

, vagy én húzzam le a topánkáit… S így következett volna szó a szóból,

mosolygás a sok szóból, dévajkodás a mosolygásból, és a többi, meg a többi

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.
[1. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Újabb elbeszélések. Bp. 1901., Légrády testvérek. 145–168. l.
Jk 25. köt., Kisebb elbeszélések II. 143–160. l.
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 71–82.

mosolygás a sok szóból, meg a többi

Szövegforrás:
[2. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Bp. 1907., Révai testvérek. MKm Új sorozat 17., uo.

. Oh, Marcsa, Marcsa, mit tettél, hogy lefeküdtél!

Huh, kutya fogantotta! Egy pajkos szélroham jött, és eloltotta a gyertyámat.

No már most mit csináljak? Minden zsebemet kikutattam. Nincs benne gyufa. Egy országot egy gyufáért.

Visszatérjek az ebédlőbe? Nem, nem, ott már talán vetkeződtek az asszonyok. Legjobb lesz, ha egyszerűen benyitok (úgyis ott állottam már közvetlen az

ajtónál). Marcsa

ajtónál), Marcsa

Saját okoskodásomtól mintegy felbátorodva nyitottam ki az ajtót és beléptem. Koromsötétség volt bent, mint a kos szarvában

Jegyzet Koromsötétség volt bent, mint a kos szarvában –

kedvelt szóláshasonlata, l. a

Ámor

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.
[1. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Újabb elbeszélések. Bp. 1901., Légrády testvérek. 145–168. l.
Jk 25. köt., Kisebb elbeszélések II. 143–160. l.
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 71–82.

Amor

Szövegforrás:
[2. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Bp. 1907., Révai testvérek. MKm Új sorozat 17., uo.

valamit, vagy én belém bújva, vagy a Marcsába bújva, ami lehetővé teszi, hogy egy kicsit fecsegjünk együtt, a pikáns helyzetből kifolyólag.

ez brutális lenne

ez brutalitás lenne

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

. Mit mondana az öreg Fritzmayer? Ovidius öcsém, maga egy komisz fráter!

Nem, én nem vagyok komisz fráter, van bennem jellem és erő; jobbra kanyarodtam, jobbra kell az ágynak lennie. Valami almáriumfélébe

ütődtem

ütődék

, ki is tört az üvegje, nagy csörömpöléssel esett szét.

– Bocsánat – mondám hangosan, azon hitben, hogy Marcsának föl kellett ébrednie a zörejre –, nincs gyufám, és az ágyamat keresem. Nem mondaná meg, nagysád?

Nem jött felelet, s a szabályos lélegzetvételek meg nem szakadtak.

Jegyzet Szent Antalt csinálni egy fiatal újságíróból –

Remete Szent Antal

(250–356) az

egyiptomi sivatag

Anatole France

Thaïs című regénye is felhívta a figyelmet, hiszen főhőse

szent Antal

egyik tanítványa. Az 1890-es regény 1893-ban magyarul is megjelent

Szemlér Ferenc

fordításában.

? De ha azt akart is, mit tehetek én róla, ha a Szent Antal tüzét érzem magamban kigyulladni

Remete Szent Antal

szerelmi vágyára utal, vagy a magas láz a szerelmi vágy éledésének metaforájaként szerepel.

? S ki tudja végre, hogy maga a szép Marcsa is

nem vágyik-e

nem-e vágyik

egy kis kalandra? De akkor miért aludt el a mamlasz?

Kissé fölemelkedtem félkönyökre, a Marcsa ágya felé pillantva. Hát néhány tűzszikra fénylett ott és sziporkázott.

Hohó! Ott ég valami. Látszott is a feketeségbe beleolvadni valami szürke sáv – mintha füst volna.

– Marcsa nagysám! – kiáltám

önkéntelenül

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.
[1. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Újabb elbeszélések. Bp. 1901., Légrády testvérek. 145–168. l.
Jk 25. köt., Kisebb elbeszélések II. 143–160. l.
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 71–82.

örömtelenül

Szövegforrás:
[2. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Bp. 1907., Révai testvérek. MKm Új sorozat 17., uo.

– Tessék? – felelt erre egy hang, egy sajátságos rezgésű hang, mely nekem rögtön feltűnt.

– Kegyed az, Marcsa nagysám?

– Én – volt a kurta felelet.

– Meggyúlt valami kegyednél, szikrákat látok…

– Ej, dehogy –

felelt az előbbi

felelte az előbbi

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

furcsa hang. – Csak a pipámból szállt ki egy-két szikra a kupakon keresztül. Semmi az.

– Szent isten! – kiáltottam fel csodálkozva. – Kegyed pipázik?

– Most gyújtottam rá – hangzott elfogulatlanul. Mintha egészen természetes lenne, hogy ő pipázik.

Soha ilyet! És milyen utálatos vastag a hangja. Hát már most mit mondjak neki erre? Egészen megzavart ez a bolondos dolog.

– És mióta pipázik kegyed?

– Már inas koromban kezdtem.

– Inas korában? Mit beszél? Hát kicsoda ön?

– Ej, hát Fritzmayernek a tímár fia.

– A fia? – hebegtem és fogaim vacogtak, egész fülem hegyéig magamra húztam a paplant. – Hát miért hívják akkor magát Marcsának?

A hálótárs felkacagott durván és szárazon – beillett röhejnek is.

– Mert Máriának kereszteltek a felsővárosi templomban.

– Mily ostobaság! Nem értem.

– Hja, hja! – feleltem a falnak fordulva. Mintha nem is igen érdekelne a dolog. Egy katonát loptak el a császártól, ez az egész. Bagatell az egész…

Ott künn valahol a kakasok kukorékolnak. Mindjárt virrad. Szépen vagyunk; én még semmit sem aludtam.

Verzió: mk-42-oam-witKrk : Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 71–82.

OTT ALSZIK A MARCSA IS

Éppen akkor laktam Szegeden, amikor

Azt mondja nekem az én kedves barátom, Neményi, „Irj valamit a lapomnak; eredj ismét haza, hiszen lesz még ott neked valamid.”

Éppen akkor laktam ott, amikor

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

a Tisza olyan nagyon megharagudott, hogy elhagyta medrét, nagy zúgással, háborgással rohant a városnak.

Világraszóló katasztrófa volt,

csövestül

csövestől

De én a szomorú történetek e nagy garmadájában is

a víg anyaghoz nyúlok, s csak

a vig anyaghoz nyulok a legelőbb, s csak

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

úgy találomra leveszem a tetejéről egyik élményemet a jó öreg Fritzmayer Pál uram házában – aki engem még a

vízellenes

víz elleni

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

harcok idejében meghitt vendégének, mondván:

Jegyzet Ovidius −

Ovidius

öcsém, szívesen látom a házamnál, mert az terméskőből van és emelkedett helyen fekszik, nem esik semmi baja.

Az öreg minden firkáló embert Ovidiusnak nevezett, vagy Virgiliusnak

Jegyzet Virgiliusnak − (i. e. 70−i. e. 19)

Vergilius

a római költészeti kánon központi alakja, az iskolai latinoktatás legfontosabb költője. A

Virgilius

névalak a 19. században még általánosan használatos volt, de manapság (minthogy csak az i. sz. 5. századtól ismeretes) inkább az autentikus

Vergilius

formát részesítjük előnyben. Valószínnek látszik, hogy Fritzmayer Pálnak ez a vonása, hogy minden írástudót

Virgiliusnak

vagy

Ovidiusnak

nevez, nem

szegedi éveinek tapasztalatán, hanem pesti, országgylési élményein alapul, hiszen ugyanezekben a hetekben (1896. december 1-én) írta

Janicsáry Sándorról

: „Virgiliusnak nevez minden tudományokkal foglalkozó embert és minden újságírót. Csak ennek az egy tudósnak a neve ragadt meg az elméjében.” ()

, amelyik hamarabb eszébe jutott, több poétáról nem volt tudomása – különben is esküdt ellensége lévén a könyveken hízott

elméknek, valószínűleg

elméknek s valószinüleg

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

ő befolyásolta híres nászát, a hódmezővásárhelyi arany parasztot, Nagy András János

Jegyzet Nagy András János – a hódmezővásárhelyi adományról szóló történetet

1886-os, A parasztok c. karcolatában valamivel hosszabban meséli el, l.

– Hast du mich verstanden?

– Fer – felelte a fiú azon hitben, hogy ez is csak olyan, mint a szittya idioma: a „megértettél”-re a kérdés első szótagját böki oda az ember feleletnek: „Meg.”

Németségről

A németségről

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

Jegyzet vizikátor − hólyaghúzó bogár (vesicantia)

a rossz anyagot a vérből.

Jegyzet se nem „fisér”, se nem „super”, se nem „gányó” – A szegedi tájszavak jelentése: „halász”, „hajóács”, „dohánykertész”.

, hanem a maga gazdája.

Jegyzet Dugonics András lóháton legyen-e vagy gyalogosan –

Dugonics András

(1740–1818) író,

Szeged

híres szülötte. Szobrát, mely ma is látható a Dugonics téren, 1876-ban állították fel.

Izsó Miklós

(1830–1875) a mester halála miatt félbemaradt alkotását

Huszár Adolf

(1843–1885) fejezte be.

Dugonics

a kezében Etelka című könyvét tartja, amely az első magyar regénynek is tekintethető. A szoborállítás ezek szerint nem sokkal előzte meg

Szegedre

– Ha ürge lesz magából, Ovidius öcsém, szívesen látom a házamnál.

Ily viszonyok közt jutott eszembe a Fritzmayer meghívása; különben is hallottuk a szárazon, hogy a házának semmi baja, az ár a földszinti ablakokig se hatolt.

Nosza, hamar

keresünk

keressünk

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

egy csolnakot. Állt elég a sekélyes vízben, csak meg kellett szólítani egynek a gazdáját.

– Mit kíván ön, ha elvisz

Fritzmayerékhez

Fritzmayerhez

a Felsővárosba?

Az „ön” szó idegenszerűen érintette a füleit.

– Öt forintot – mondá foghegyről. (Olcsó volt akkor a pénz.)

– Az ángyom térdét! – pattantam föl mérgesen.

– No, no – szólt ő megjuhászodva, és a lapátját a vízbe mártotta –, látom, hogy jó magyar ember, hát elviszem egy forintért.

– Dangubálással? (Hajósnyelven veszteglést jelent a dangubálás, hogy tudniillik meg is vár, ha vissza kellene fordulnom.)

A „dangubálás” szóra elöntötte a derű az öreg hajós arcát, és elkezdte a fejét csóválni neheztelően:

– Ej, ej, hát mért nem mondja mindjárt, hogy szögedi embör? Üljön föl, elviszem ingyen.

himbálódzott

himbálózott

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

a vízen, de elszabadulni nem tudott. A Maros nem látta, de megérezte a vendéget, és ugatni kezdett a hordóban. Az öreg Fritzmayer kinyitotta erre az emeleti ablakot:

Tele volt az egész ház menekülőkkel, rokonokkal, jó ismerősökkel meg a leányaival.

– Sok jó ember elfér – mondogatta az ősz hajszálait rásimogatva a koponyája kopasz vidékeire –, minden lesz, nem halunk meg éhen.

– Isten egy legyet sem fullaszt meg ok nélkül. Majd meglássa, lelkem húgomasszony, hogy helyes lészen az ő cselekedete.

Egy másik csoportnak, amely a sárga bőrkanapén ült, ezeket mondá:

– Az özönvíz bizonyára még rosszabb vala, de valamelyes jó még abból is támadt, például a kőszén.

Ez bizony Kovács György sógornak szólt, aki lehorgasztott fejjel bámult a padlóra, de akinek csinos kőszénbányája van Nógrádban.

Vacsora végeztével fölkerekedtek a

Fritzmayer fiúk. János

Fritzmayer fiúk, János

, a lakatos, akit ösmertem az Oroszlány-kávéházból, és Gyuri, a mézeskalácsos, akinek

gyönyörű

gyögyörű

Jegyzet [nyomdahiba]

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

felesége éppen az imént esett kútba (nekem kellett őt kihúzni), fölkerekedtek, hogy csónakjaikon menteni indulnak.

A Makkos erdőben

A Makkos erdő fáin

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

ugyanis már hajnal óta ott ülnek a fákon, mint a varjak, a felmenekült emberek, azokat le kell reggelig szedegetni és beszállítani száraz helyekre.

– Izmos fickók vagytok, hát menjetek – mondá az öreg Fritzmayer, mindenik fiát megcsókolva –, magam is elmennék, de már öregek a csontjaim.

Aztán egy alig észrevehető oldaltekintetet lövellt felém.

– Én borzasztóan el vagyok fáradva – siettem felelni.

– Én éji szállásra jöttem ide, a Fritzmayer bácsi régi meghívása alapján, ha emlékszik…

– Természetesen.

– S annyi jó ember keresett fel. Uram Isten, annyi jó ember. De semmi az. Ösmerem kedves öcsémuramat, tudom, milyen derék ember… talpig derék ember.

Úgy elérzékenyedett, hogy könyűk

Jegyzet könyű – A ’könny’ szó régies alakja talán az iparos elérzékenyedésének biedermeier hangulatához ad némi ironikus zamatot.

MK-nál

serkedtek ki a szemeiből, másrészt én is hajtogattam magamat.

– Különben elő se merném hozni ilyen úri embernek, jaj, dehogy merném, hogy külön szobát nem adhatok.

– Oh, kérem, az nem baj.

– Próbáltuk mindenképpen beosztani, de nem megy, sehogy se megy… A Marcsának már nem jutott hely. Hát mármost a Marcsa is ott fog hálni. Engedelmet kérek…

– Nem tesz semmit – dadogtam –, nem tesz semmit.

– Add oda, fiam, a kocsisnak, hogy a csónakon vigye el a hordóba

szegény Marosunknak

a szegény Marosunknak

A jó öreg anyóka mindenkire gondolt, a házőrző kutyára is.

Ezer gondolat rajzott fejemben. Csintalan, gonosz tervek. Ejh, csillapodj, átkozott vér!

Nem megmondta

Nem megmondta-e

az öregúr, hogy talpig derék embernek tart? És mégis… Nem voltam már egy csöppet sem álmos, csak kíváncsi és türelmetlen.

Jegyzet Bulykainé –

Szegedet

nem is beszélek.

némelyik

némelyek

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

lábujjhegyre állva. Hangos nevetés csattant fel egyszer-egyszer, mintha csöngettyűk

csilingelnének

csillingelnének

. Valami furcsát mondhatott ilyenkor a fölvetett kártya.

a kosárkájába

a kis kosárkájába

, miután előbb a kötőtűvel megvakarta a tarkóját és ásított.

– Gyerekek, lefeküdni!

– Még maradni szeretnénk, mamuska – mondá a szép András Gáborné.

– Ti öregek maradhattok miattam, de a fiatalságnak még nőni kell.

A parancs csak a leányoknak szólt, akik nyugodalmas jó éjt kívántak (a nevelőbeliek pukedlivel

Jegyzet pukedli – térdhajlással bemutatott szertartásos bók

), aztán kivonultak, ki jobbra, ki balra, a szobákból.

Megint eltűntek, és két-két zsúp szalmát hozott mindenik.

– Hát itt mi lesz? – kérdém.

– Hát ágyat vetnek a padlóra, a dívánokra vagy az összerakott székekre, ahogy lehet.

Erre természetesen oszladozni kezdett a társaság, a preferáncot

Jegyzet preferánc – a preferánc (vagy preferánc, preferánsz, préférence) magyar kártyával játszott, egyszerű, szolid játék

is abbahagyták, szükség volt a székekre. Az öregúr meggyújtott egy gyertyát, és megfogta a kezemet.

– No jöjjön, Ovidius öcsém, megmutatom a szobáját, de igyék még egy kvaterkát

Jegyzet kvaterka – meszely vagy félmeszely

velem.

– Köszönöm, nem iszom már.

Maga indult elől a gyertyával, én utána kullogtam az

ámbituson

ambituson

Csípős hideg volt, az öregúr fázósan gombolgatta a kabátját.

Csípős hideg volt, megborzongott.

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

– Az ott a szoba, az az utolsó, el nem lehet téveszteni.

S kezembe nyomta a gyertyatartót.

– Visszamegyek, mert nem hoztam kalapot…

– És az izé… – dadogtam – az izé… Ki van nyitva?

– Oh, hogyne?

Hiszen a Marcsa…

Hiszen a Marcsa tudja.

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

– Már bent van? – kérdém önkéntelenül, és a szívem dobogni kezdett.

Az öregúr meghallotta, hátrafordult.

– A Marcsa már régen alszik. Ne költse föl, öcsém, mert korán kell fölkelnie.

Jegyzet míder – fűző (női fehérnemű)

, vagy én húzzam le a topánkáit… S így következett volna szó a szóból,

mosolygás a sok szóból, dévajkodás a mosolygásból, és a többi, meg a többi

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.
[1. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Újabb elbeszélések. Bp. 1901., Légrády testvérek. 145–168. l.
Jk 25. köt., Kisebb elbeszélések II. 143–160. l.
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 71–82.

mosolygás a sok szóból, meg a többi

Szövegforrás:
[2. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Bp. 1907., Révai testvérek. MKm Új sorozat 17., uo.

. Oh, Marcsa, Marcsa, mit tettél, hogy lefeküdtél!

Huh, kutya fogantotta! Egy pajkos szélroham jött, és eloltotta a gyertyámat.

No már most mit csináljak? Minden zsebemet kikutattam. Nincs benne gyufa. Egy országot egy gyufáért.

Visszatérjek az ebédlőbe? Nem, nem, ott már talán vetkeződtek az asszonyok. Legjobb lesz, ha egyszerűen benyitok (úgyis ott állottam már közvetlen az

ajtónál). Marcsa

ajtónál), Marcsa

Saját okoskodásomtól mintegy felbátorodva nyitottam ki az ajtót és beléptem. Koromsötétség volt bent, mint a kos szarvában

Jegyzet Koromsötétség volt bent, mint a kos szarvában –

kedvelt szóláshasonlata, l. a

Ámor

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.
[1. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Újabb elbeszélések. Bp. 1901., Légrády testvérek. 145–168. l.
Jk 25. köt., Kisebb elbeszélések II. 143–160. l.
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 71–82.

Amor

Szövegforrás:
[2. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Bp. 1907., Révai testvérek. MKm Új sorozat 17., uo.

valamit, vagy én belém bújva, vagy a Marcsába bújva, ami lehetővé teszi, hogy egy kicsit fecsegjünk együtt, a pikáns helyzetből kifolyólag.

ez brutális lenne

ez brutalitás lenne

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

. Mit mondana az öreg Fritzmayer? Ovidius öcsém, maga egy komisz fráter!

Nem, én nem vagyok komisz fráter, van bennem jellem és erő; jobbra kanyarodtam, jobbra kell az ágynak lennie. Valami almáriumfélébe

ütődtem

ütődék

, ki is tört az üvegje, nagy csörömpöléssel esett szét.

– Bocsánat – mondám hangosan, azon hitben, hogy Marcsának föl kellett ébrednie a zörejre –, nincs gyufám, és az ágyamat keresem. Nem mondaná meg, nagysád?

Nem jött felelet, s a szabályos lélegzetvételek meg nem szakadtak.

Jegyzet Szent Antalt csinálni egy fiatal újságíróból –

Remete Szent Antal

(250–356) az

egyiptomi sivatag

Anatole France

Thaïs című regénye is felhívta a figyelmet, hiszen főhőse

szent Antal

egyik tanítványa. Az 1890-es regény 1893-ban magyarul is megjelent

Szemlér Ferenc

fordításában.

? De ha azt akart is, mit tehetek én róla, ha a Szent Antal tüzét érzem magamban kigyulladni

Remete Szent Antal

szerelmi vágyára utal, vagy a magas láz a szerelmi vágy éledésének metaforájaként szerepel.

? S ki tudja végre, hogy maga a szép Marcsa is

nem vágyik-e

nem-e vágyik

egy kis kalandra? De akkor miért aludt el a mamlasz?

Kissé fölemelkedtem félkönyökre, a Marcsa ágya felé pillantva. Hát néhány tűzszikra fénylett ott és sziporkázott.

Hohó! Ott ég valami. Látszott is a feketeségbe beleolvadni valami szürke sáv – mintha füst volna.

– Marcsa nagysám! – kiáltám

önkéntelenül

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.
[1. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Újabb elbeszélések. Bp. 1901., Légrády testvérek. 145–168. l.
Jk 25. köt., Kisebb elbeszélések II. 143–160. l.
Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 71–82.

örömtelenül

Szövegforrás:
[2. kiad.] Öreg szekér fakó hám. Bp. 1907., Révai testvérek. MKm Új sorozat 17., uo.

– Tessék? – felelt erre egy hang, egy sajátságos rezgésű hang, mely nekem rögtön feltűnt.

– Kegyed az, Marcsa nagysám?

– Én – volt a kurta felelet.

– Meggyúlt valami kegyednél, szikrákat látok…

– Ej, dehogy –

felelt az előbbi

felelte az előbbi

Szövegforrás:
Pesti Napló. 1896. december 25., 47. évf. 355. sz. (18–20. l.) Teljes névjelzéssel.

furcsa hang. – Csak a pipámból szállt ki egy-két szikra a kupakon keresztül. Semmi az.

– Szent isten! – kiáltottam fel csodálkozva. – Kegyed pipázik?

– Most gyújtottam rá – hangzott elfogulatlanul. Mintha egészen természetes lenne, hogy ő pipázik.

Soha ilyet! És milyen utálatos vastag a hangja. Hát már most mit mondjak neki erre? Egészen megzavart ez a bolondos dolog.

– És mióta pipázik kegyed?

– Már inas koromban kezdtem.

– Inas korában? Mit beszél? Hát kicsoda ön?

– Ej, hát Fritzmayernek a tímár fia.

– A fia? – hebegtem és fogaim vacogtak, egész fülem hegyéig magamra húztam a paplant. – Hát miért hívják akkor magát Marcsának?

A hálótárs felkacagott durván és szárazon – beillett röhejnek is.

– Mert Máriának kereszteltek a felsővárosi templomban.

– Mily ostobaság! Nem értem.

– Hja, hja! – feleltem a falnak fordulva. Mintha nem is igen érdekelne a dolog. Egy katonát loptak el a császártól, ez az egész. Bagatell az egész…

Ott künn valahol a kakasok kukorékolnak. Mindjárt virrad. Szépen vagyunk; én még semmit sem aludtam.