A PIROS HARANGOK – apparátus Hajdu Péter PIM:32408 VIAF:48585251 project manager: Palkó Gábor KOHA_AUTH:121463 editor: Labádi Gergely XML-editor: Bobák Barbara digital edition creator DigiPhil http://digiphil.hu Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Irodalomtudományi Intézet http://viaf.org/viaf/312925875/ http://www.iti.mta.hu/ Petőfi Irodalmi Múzeum http://viaf.org/viaf/152132060/ http://www.pim.hu Budapest http://www.geonames.org/3054643 2015 ©Free Access - no-reuse http://www.europeana.eu/rights/rr-f/ o:mk-42-ph-app Mikszáth Kálmán összes művei Mikszáth Kálmán PIM:65261 VIAF:46774986 Mikszáth Kálmán összes művei 42. kötet Mikszáth elbeszélések XIV. 1893-1897 9789634464464 arranged for publication: Hajdu Péter PIM:32408 VIAF:48585251 editor: Fábri Anna PIM:53725 VIAF:23307366 2001 Budapest Argumentum Kiadó 1893-1897 Akadémiai Értesítő. Budapest: MTA. 1890–1955. OSZK:1022498 Mikszáth Kálmán: Kísértet Lublón és egyéb elbeszélések. Budapest: Légrády testvérek. OSZK:1542429 Kísértet Lublón és egyéb elbeszélések Mühlbek Lajos [Mühlbeck Károly], Neogrády Antal és Jankó János rajzaival. Bp. [1896] Légrády testvérek kiad. 127–141. l.OSZK:XXXX Kísértet Lublón és egyéb elbeszélések Mühlbek Lajos [Mühlbeck Károly], Neogrády Antal és Jankó János rajzaival. Bp. [1899] Légrády testvérek kiad. 127–141. l.OSZK:XXXX Mikszáth Kálmán összes művei. Szerk. Bisztray Gyula, Király István. Budapest: Akadémiai. 1958– OSZK:2811607 Kiss Ernő: Mikszáth Kálmán. Kolozsvár, Gámán Ny., 1910.OSZK:2997896 Várdai Béla: Mikszáth Kálmán. Budapest, Franklin, 1910.OSZK:1536980 Századutóról, századelőről: Irodalom- és művelődéstörténeti tanulmányok / Németh G. Béla, Budapest, Magvető, 1985.OSZK:620258 Eisemann Gyögy: Mikszáth Kálmán. Budapest, Korona, 1998.OSZK:332913 Mikszáth Kálmán PIM:65261 VIAF:46774986 Langsch Carl PIM:XXXXX VIAF:52695378 Kiss Ernő PIM:61019 VIAF:121528594 Várdai Béla PIM:80258 VIAF:306153851 Németh G. Béla PIM:66310 VIAF:9890199 Eisemann György PIM:52470 VIAF:56742196 XML TEI P5 Szerkesztői megjegyzések az elektronikus kiadáshoz. Szövegváltozaton belüli egységhatárokat jelöl. magyar Mikszáth Kálmán novella 19. századi szépirodalom tagging, data recording proofreading, tagging, data recording A piros harangok Megjelent I. Szabadság (Cleveland) 1895. március 13., 5. évf., 11. sz., 6. l. A »Tárca« rovatban, teljes névjelzéssel. II. a) [1. kiad.] Kísértet Lublón és egyéb elbeszélések Mühlbek Lajos [Mühlbeck Károly], Neogrády Antal és Jankó János rajzaival. Bp. [1896] Légrády testvérek kiad. 221–231. l. b) 2. kiad. [1899] Ua. c) [3. kiad.] Kísértet Lublón és egyéb elbeszélések. Bp. 1901., Légrády testvérek 207–215. l. Képek nélkül. d) [4. kiad.] Kísértet Lublón és egyébb [!] elbeszélések. Bp. 1901. Révai testvérek. MKm Új sorozat 3., 207–215. l. (A Légrády testvérektől átvett ívekkel készült.) III. Jk 24. köt., Kisebb elbeszélések I. 134–139. l. Fordítás Német: Die rothen Glocken. Ford. C. LangschVIAF:52695378 , Kirschners Universal-Redakteur. Als Manuskript gedruckt (lásd Akadéiai értesítő 21 [1910] 576). Keletkezése Ennek a szakirodalomban oly nagyra értékelt elbeszélésnek a keletkezési körülményeiről, forrásairól semmit sem tudunk. Az életműben elfoglalt helyéről, motivikus kapcsolatairól viszont az alább idézett irodalom alapos tájékoztatást nyújt. Szövegváltozatok Minthogy a Kísértet Lublón és egyéb elbeszélések négy kiadása közül (melyből a 2. és a 3. belső címlapján a »Második kiadás« felirat szerepel) az első kettőnek azonos a szedése, a harmadiknak és a negyediknek szintén, a Kí1 az első két (képes) kiadást, a Kí2 a harmadik és negyedik (képek nélküli) kiadást jelöli. Az eltérések száma csekély. A Krk szövege az ultima manus elve alapján a Kí2-n alapul. [A szövegváltozatokat beépítettük a novellaközlés szövegébe.] Tárgyi magyarázatok [A tárgyi magyarázatokat beépítettük a novellaközlés szövegébe.] Irodalom Kiss ErnőKOHA_AUTH:115769 ( Mikszáth Kálmán . Kolozsvár, 1910. Gámán J. Örököse, 21–22) ezen a novellán mutatja be MKKOHA_AUTH:119814 meseszövési technikáját: »A realitás iránt való élénk érzéke még jelentősebben nyilvánul meg meseszövésének módjában. Említettem már, hogy mihelyt valami tárgyat egy-egy intuícióval megismert, ez elég volt arra, hogy megalkossa művét. Ilyenkor meséje is igen egyszerű. Természetes, hogy e meséket is a legegyszerűbben szövi. Mintha nem is volna bennük semmi művészet. Pedig éppen ezekben nyilvánul meg meseszövésének legművészibb tulajdonsága, az arányosság.« A novella tartalmának ismertetése után így folytatja: »Ennyi az egész elbeszélés […]: egyszerű és arányos szövésű, melyhez még néhány bevezető sort csatol az író, melyekkel magával hozza kapcsolatba. Csak úgy találomra vettük ezt elő; de igen sokat lehetne idéznünk, melyek ilyenek. Nincs ezekben semmi fölös, semmi henye részlet; de megvan művészi bevégzettségük.« Várdai BélaKOHA_AUTH:134717 ( Mikszáth Kálmán . Budapest, 1910. Franklin-Társulat 133-134) Jánoska halálával kapcsolatban A ló, a bárányka és a nyúl című novellát »kis remeknek« nevezi, »melyben a gyermekszoba poézise oly szívetindítón vegyül az apai lélek marcangoló kínjával. Ez a kis elbeszélés többet ér, mint Mikszáth összes gyermekmesekönyvei együttvéve. Méltó párját írta meg ennek később A piros harangok-ban.« A novellát újra megemlíti a Kísértet Lublón kapcsán mint a vele »egy kötetben megjelent nehány kisebb elbeszélés« egyikét, melyet »bájos kedvességében is mélyen megindító gyermektörténetnek« nevez (147. l.). Németh G. BélaKOHA_AUTH:120843 ( Az eszmélkedő, kései Mikszáth. In Századutóról – századelőről: irodalmi és művelődéstörténeti tanulmányok . Budapest, 1985. Magvető) a novellát mint »a természet funkcionális rendjét világ- és történetszemléletté emelő kesernyés-rezignált-elégikus magyarázat« (121) egyik példáját említi: »A gyerek (s az állat) biztosabban felel a célelvűség kérdésére, mint a természeti szükség útmutatásának hátat fordító felnőtt. Őszinte és igaz világ az övéké; a létezés törvényeit és szükségeit tisztábban mutatja meg, mint a felnőtteké. S jobban beleilleszkedik a természeti egyetemesség rendjébe is. Elfogadó nyugalommal veszi az élet ama természeti megrázkódtatásait, magát a halált is, amiket a felnőtt mint abszurdakat tekint. Nemcsak öreg korának, s nemcsak az ő termésének, de a magyar elbeszélő művészetnek is egyik legszebb darabját alkotta meg az irdatlan búzatáblán pipacsok és lepkék, fürjfiak és kisnyulak után halálba kódorgó, fáradó, álmosodó, szepegő és szunnyadó kis parasztgyerek történetében, a Piros harangok-ban«. »A kétféle lét- és értéktudat, cselekvés- és célösztön összeütközéséből – a gyerekéből és a felnőttéből – a fabulálás hangnemén, az elmondás modalitásán át a természeti erő hatalmának oly tragikus látomását és egyben olyan elfogadó elégiáját teremti meg, amely már az ún. végső kérdések sürgetésének és meddőségének melankóliáját csendíti meg. Mégpedig anélkül, hogy kiiktatná az adott szociális tényezőket, a lehető szociális következtetéseket. A kis Marci a dűlő menti testvérőrzésből indul neki gyermeki játékszükségletével a tenger búzatáblának, s ott is találják meg, a nyárvégén, a napszítta apró csontokat, mesélvén róla immár históriává szelídített elbeszéléssel, természeti történéssé értelmeződött tudomásulvétellel. A ›végső‹ kérdéseket csendíti meg ez a kis remekmű. Itt nem reflexív fogalmisággal, hanem a látomás sugalmi erejével« (123. l.). »A gyerek (és az állat) világában megvan és megmutatkozik az egyesben is a nem, a species törvényének érvénye és lényegének azonossága. A nem és az egyed törvénye, lényege romlatlan természeti távlattal nézve azonos. A kis Marci a búzatáblában boldogan fedezi föl ›tavalyi nyulát‹, ›virágát‹, ›madarát‹ (Piros harangok)« (125) »Az egymásra átmutató, de a végső feleletekkel adós paralelizmusok melankóliája« című alfejezetben a kiemelt részben hivatkozik jelen novellánkra: »Nem gyerekidillek ezek […] Alapvető szerkezeti, hangnemi, értékutaló jelrendszeri tényezőjük, jelentésrendszeri sajátságuk egyfajta paralelizmus és analogizmus. Nem szorosabb értelmű jelképiségről, nem határozott átutalásról, nem korrespondenciáról van szó, hanem párhuzamos egymásra mutatásokról, hasonlóságok egymásra mutatásáról. Az író narrátori szava nemcsak s tán nem is elsősorban a fabula családi, szülői s emlékezési volta miatt oly személyes és bensőséges, otthonos és barátságos, kedv- és bizalomteli, hanem a megtalált állandóságok, hasonlóságok, párhuzamosságok miatt. A ›tavalyi nyúl‹ s az idei, a Berci gyerek, a család mostani öröme és Jánoska, az egykori, Szontágh Pál kutyáinak hűsége régi és új gazdáihoz, az író gyermekeihez, a gólya porontymentő fortélya és a vadrécéé, sőt a kedves Timpi szamár ezer furfanggal való ragaszkodása természetéhez s szélházi gazdájáé is, valahol s valahogy párhuzamos, analóg; az életnek, a létezésnek mindig ugyanarra a rendező erőjére, elvére, törvényére mutatnak. Ugyanannak a reménynek a birodalmára – de ugyanannak a reménynek a mélabújára is. Mert az erő, az elv, a törvény tudása még nem egyben értése is. Nem egyben ama ›végső kérdéseké‹ is, amelyeknek maguk vélte értőivel is, s amelynek maguk vélte kiiktatóival, fölöslegessé tevőivel, értelmetlenné tudóival is kételkedő mélabúval áll szemben az emberi lélek, az emberi szellem.« (126–127) Eisemann GyörgyKOHA_AUTH:107524 ( Mikszáth Kálmán . Budapest, 1998. Korona 74–75. l.) Németh G. BélaKOHA_AUTH:120843 gondolatmenetét reprodukálja és idézi, néhány módosító megjegyzéssel. Csak az utóbbiakat idézzük: »Mikszáth művészetének ›filozofikuma‹, bizonyos bölcseleti diszkurzusokkal való kapcsolata tehát nem a közvetlen (akár intertextuális) viszonyulás, hanem – Németh G. Béla szavait idézve – a ›hangnemi képesség‹ szintjén valósult meg. S hogy e szint a korban időszerű ›végső kérdések‹ tekintetében ezért mindig csak forgácsokat, részleteket (folytonosan transzformálódó mozzanatokat) vetett fel, s hogy az ekként mozaikos életművet ezért nem lehet ›egységként, egységes egészként jellemezni‹, azt ma már talán nem mindig hanyatlásnak, hanem esetenként modern produktivitásnak tarthatjuk. Azzal együtt, hogy ›gondolati szélességben és lelki bonyolultságban‹, vagyis a modernség itt felhozható szempontjai körül alig tájékozódik e próza. Németh G. Béla a kései novellák közül méltán emeli ki még A piros harangok (1901) [?] című remeket.«