Bibliográfiai adatokA PAPI STÍLUS
Bibliográfiai adatok
Szövegforrások listája:
- Szövegforrás mk-42-ps-witPah: Pápai Hírlap. 1. évf. 21. sz., 1888. szept. 30. 1–2.
- Szövegforrás mk-42-ps-witKrk: Mikszáth Kálmán összes művei. Elbeszélések. XVI. 1893–1897. S.a.r. Hajdu Péter. Budapest, Argumentum. 2007. 160–161.
Elektronikus kiadás adatai:
A mi papjaink mindig nagy stiliszták voltak. Pázmány legszebben írt a maga korában. Haynald, Simor igazi virtuózok az elokvenciában.
De liberálisok is voltak a mi papjaink mindig azelőtt. − S ha ma egy kicsit kötekednek is egyben-másban, de csak próbálnák rángatni alólunk a szabadságot, hogy fognák görcsösen két kézzel főtisztelendő és méltóságos uraimék is!
Hát még a Rákóczy korában! Nem egy katolikus pap volt akkor, akinek erős kálvinista nyaka volt, s lelkük odaszított a gonosz, sárga csizmás kurucokhoz.
Hogy, azt mondja, a Rákóczy leveretése után ki volt adva a rendelet a császár bekövetkező neve napján istentisztelettel és szent könyörgéssel ünnepelni úgy a névnapot, mint a győzelmes fegyvereket.
Székely János félretette a hatósági rendeletet és nem tartott semmi könyörgést, hanem bevonatta gyásszal az oltárt.
Gonosz besúgók akadtak már abban az időben is, akik följelentették az esetet, mire fenyegetőbb parancs érkezett be, s a rozsnyói bíró megbízatott, hogy a rendelet végrehajtására felügyeljen s arról jelentést tenni ne mulasszon.
Az egész város lázban volt, hogy mit fog főtisztelendő Székely János uram tenni? Imádkozik-e vagy nem imádkozik?
Az egész templom megtelt, fej fej mellett volt, még a lélegzetét is elfogta mindenki. Soha nem volt még ilyen érdekes isteni tisztelet Magyarországon!
Összetette hófehér kezei könyörgésre, de szemeit nem emelte az égre, hanem a föld felé süllyeszté szégyenlősen.
Pedig mégis az lett. Mert már azt a politikát akkor is értették Bécsben, hogy a legnagyobb szájba kell beledugni a legnagyobb karáj kenyeret.
Egyszer egy falusi pap jött hozzá segélyt kérni, aki különben is gyakran alkalmatlankodott s ösmerős volt arról, hogy a patrónusokat, a nagyurakat folyton szipolyozta.
Keservesen zokogva és hosszadalmasan panaszolta el, hogy nem bír megélni, hogy a hívei nem fizetnek.
Elmondta a csapásokat, amik érték, búzája nem termett, a gyümölcseit ellopdosták, tisztességes ruhát nincs módja varratni. Emberek nem halnak, nem születnek. Kő megindult volna a panaszán, de a püspök ásítozva nézett ki az ablakon s csak fél füllel látszott vigyázni a szupplikánsra.
Mikor elvégezte, és átnyújtotta a folyamodványt, a püspök még akkor is úgy vette azt át, hogy hátra sem nézett.
A mi papjaink mindig nagy stiliszták voltak. Pázmány legszebben írt a maga korában. Haynald, Simor igazi virtuózok az elokvenciában.
De liberálisok is voltak a mi papjaink mindig azelőtt. − S ha ma egy kicsit kötekednek is egyben-másban, de csak próbálnák rángatni alólunk a szabadságot, hogy fognák görcsösen két kézzel főtisztelendő és méltóságos uraimék is!
Hát még a Rákóczy korában! Nem egy katolikus pap volt akkor, akinek erős kálvinista nyaka volt, s lelkük odaszított a gonosz, sárga csizmás kurucokhoz.
Hogy, azt mondja, a Rákóczy leveretése után ki volt adva a rendelet a császár bekövetkező neve napján istentisztelettel és szent könyörgéssel ünnepelni úgy a névnapot, mint a győzelmes fegyvereket.
Székely János félretette a hatósági rendeletet és nem tartott semmi könyörgést, hanem bevonatta gyásszal az oltárt.
Gonosz besúgók akadtak már abban az időben is, akik följelentették az esetet, mire fenyegetőbb parancs érkezett be, s a rozsnyói bíró megbízatott, hogy a rendelet végrehajtására felügyeljen s arról jelentést tenni ne mulasszon.
Az egész város lázban volt, hogy mit fog főtisztelendő Székely János uram tenni? Imádkozik-e vagy nem imádkozik?
Az egész templom megtelt, fej fej mellett volt, még a lélegzetét is elfogta mindenki. Soha nem volt még ilyen érdekes isteni tisztelet Magyarországon!
Összetette hófehér kezei könyörgésre, de szemeit nem emelte az égre, hanem a föld felé süllyeszté szégyenlősen.
Pedig mégis az lett. Mert már azt a politikát akkor is értették Bécsben, hogy a legnagyobb szájba kell beledugni a legnagyobb karáj kenyeret.
Egyszer egy falusi pap jött hozzá segélyt kérni, aki különben is gyakran alkalmatlankodott s ösmerős volt arról, hogy a patrónusokat, a nagyurakat folyton szipolyozta.
Keservesen zokogva és hosszadalmasan panaszolta el, hogy nem bír megélni, hogy a hívei nem fizetnek.
Elmondta a csapásokat, amik érték, búzája nem termett, a gyümölcseit ellopdosták, tisztességes ruhát nincs módja varratni. Emberek nem halnak, nem születnek. Kő megindult volna a panaszán, de a püspök ásítozva nézett ki az ablakon s csak fél füllel látszott vigyázni a szupplikánsra.
Mikor elvégezte, és átnyújtotta a folyamodványt, a püspök még akkor is úgy vette azt át, hogy hátra sem nézett.