A novella MK egyik
1888-as karcolatának témáját dolgozza fel bővebben. A
Zólyom non bibit
*
című
szöveg ( ) a nagy költséggel járó
eszem-iszomok ellen hozott megyei határozat kapcsán elmélkedik, és komótos
elkalandozás során jut el a drága keresztelőkön át addig, hogy a felkért komának is
ki kell tennie magáért pénzadománnyal: „„Ma már faluhelyen is számításból
választják a keresztszülőket. Hát még a városokban a félproletár elem”” ( ). Ezután következik majdnem egy oldal
terjedelemben az állásra várni kényszerülő ember története. Az ott egészen vázlatos:
„„a hivatalt kereső családapa”” névtelen marad, nincs hely jellemzésére,
előtörténetének előadására. Puszta párbeszédet kapunk, amelyben rövid mondatokban
fontolgatja, hogyan húzhatja ki az állás elnyeréséig. A felkérendő keresztkomák
személye nem egyezik, de az elvárt összeg azonos: „„Mert úgy áll a dolog, hogy
Tisza Kálmánt és József főherceget akarom felkérni keresztkomáknak, s ez egyenkint
legalábbis ötven forint. Ön nem gondolja?”” ( ) Ebből a rövid ötletből bomlik ki aztán mintegy nyolc évvel
később az önálló novella, amely ilyeténképpen nem annyira MK írói fejlődését, mint
inkább írói módszerét szemléltetheti. Egyrészt azt, ahogyan korábbi témáihoz újra és
újra visszatér, ahogyan az egyes történetek (vagy a Mikszáth-szakirodalomban szokásos
kifejezéssel: anekdoták) számára új kontextusokat keres akár úgy, hogy a nézőpontot,
az elbeszélőt változtatja meg, akár úgy, hogy más történetekkel hozza őket
kapcsolatba. Az első kidolgozás ezúttal politikai karcolat, egy megyei határozatot
értelmez két történet révén, az egyik a sok keresztelő és halotti tor miatt
elszegényedett paraszté, a másik a városi „„félproletáré”” (ami a korszak
szóhasználatában afféle ingyenélőt, kóklert jelentett). A második kidolgozás
irodalmiságát jelzi az aktuálpolitikai kiindulópont hiányán kívül a meglehetősen
árnyalt jellemrajz, a részletesen kidolgozott cselekmény, a sok, egymással bonyolult
stratégiákkal összekötött jelenet.
Mikszáth Kálmán összes művei. 77. Cikkek és karcolatok 27,
1888-1889, kiad. S. Fürth Éva, Rejtő István, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1983.
[OSZK]
A helyzet exponálásánál MK egyik kedves és sokszor előadott témáját
használja fel: a mindenféle kérelmezőket, akik ilyen-olyan indokkal kisebb-nagyobb
összegeket próbálnak a képviselőkből kizsarolni. Ilyen felsorolással, tablóval
indított
A jó ember
*
című elbeszélés is, a képviselő előszobájában várakozók bemutatásával ( ), és megemlíthető
A hernyókMikszáth Kálmán összes művei. 39. Elbeszélések 13, 1888. szerk.
Szegedy-Maszák Mihály, Fábri Anna, S.a.r. Hajdu Péter. Budapest: Argumentum Kiadó.
2001.
[OSZK]
*
című sorozat, amely éppen a
mandátum fáján rágó élősdieket tárgyalja ( ).
A csalafinta pénzkizsarolók lajstromozásának egyébként nemcsak MK szövegeiben van meg a maga
évtizedeken át fennmaradó vonulata, hanem a 19. századi magyar irodalomban általában
is erős hagyománya van. Az alapszöveg alighanem Nagy Ignác
Magyar titkok
című
regényének »A kérelmezők« című fejezete. ( ) Ebbe a helyzetbe illeszkedik Gerencsy
Mihály kéréseinek sorozata, melyek egyre hosszabban kifejtett, egyre részletgazdagabb
jelenetek formáját öltik. Ez egyébként, hogy a novella fő története csak a szövegnek
körülbelül a felénél veszi kezdetét, és addig kisebb történetek, narrátori
elmélkedések készítik elő a terepet, MK kisprózájának egyik jellegzetes, bár nem
kizárólagos stratégiája. Ezúttal az előkészítő történetek közül a legfontosabb a
honvédnyugdíj kérelmezése Gerencsy részéről – holott nem is volt honvéd. A nyugdíjak
körüli visszaéléseket, a ’48-as szabadságharc hőseinek csodálatos szaporodását
MK máskor is
gúny tárgyává teszi, elég
Az új
kor csodáiMikszáth Kálmán összes művei. 39. Elbeszélések 13, 1888. szerk.
Szegedy-Maszák Mihály, Fábri Anna, S.a.r. Hajdu Péter. Budapest: Argumentum Kiadó.
2001.
[OSZK]
*
című gyűjtemény második darabjára, »A halhatatlanok«-ra
hivatkozni ( ).
Mikszáth Kálmán összes művei. 40. Elbeszélések 14, 1889–1891.
Szerk. Bisztray Gyula. Budapest: Akadémiai, 1975.
[OSZK]
Jól látható, hogy a másféle történetek, amelyek közé az előkelő keresztkoma felkérése
kerül, mennyire eltérő jelentésmezőt hoznak létre: az első esetben a magyar
társadalmi élet egyik általános jelenségéről van szó, a túlzott költekezésről, a nagy
anyagi terhet jelentő közösségi összejövetelekről, a másodikban szerencsétlen emberek
apró ügyeskedéseiről, melyeket az elbeszélő feladva fenntartásait (melyeket a novella
során végig hangsúlyoz: nem tudni valójában milyen ember Gerencsy) végül hajlandó
elnézéssel és szimpátiával szemlélni. A téma kidolgozásait MK természetesen nem
tekintette egyenrangúnak. Az 1888-as szöveg mint alkalmi
szösszenet névtelenül jelent meg (hitelessége azonban kétségtelen, minthogy a kézirat
is fennmaradt), az 1896-os elbeszélés viszont nemcsak hogy
teljes névjelzéssel, de ráadásul az
Uj
Idők
*
címoldalán jelent meg, ahogyan az egy jó nevű író
reprezentatív alkotásához illik.
Új idők. Szépirodalmi, művészeti és társadalmi képes hetilap.
Budapest, Singer és Wolfner. 1898–1919.
[OSZK]
Irodalom
Várdai Béla
(
Mikszáth Kálmán
*
. Budapest,
1910. Franklin-Társulat, 167)
Az öreg szekér fakó hámVárdai Béla: Mikszáth Kálmán. Budapest, Franklin, 1910.
[OSZK]
*
elemzése során röviden
említi a novellát, és azt írja róla: „»Züllött gentry alakokat rajzol.«”