A levél autográf; eredetije a MTA Ki-ban van: A volt Vörösmarty-szoba kézirati
anyaga.
diákkori füzetében.
:
Cikkek.
Bírálatok. Jegyzetek. II.
A levél magyar szövege:
Kedves Atyám Uram!
Ha a mindenható Isten azt egykor úgy rendelte, hogy valamit megünnepeljünk, akkor
nékem első sorban bizonyára ázért kell örvendeznem, mert Szeretett Atyám Uram,
miután hosszú élete folyamán minden halandónak kijáró sorsban volt része, ezt a
napot egyrészt anyagi gondok nélkül, másrészt pedig jó erőben és egészségben érte
meg. Hogy az év változékony járása közepette is visszatért ez a nap, ez az isteni
Gondviselés jóságából részünkre eső rendelkezésnek tetszik, amelyen örvendeznünk
kell azért, hogy oly sok év szerencsés kimenetele után megnyugvással szemlélheti
fiai állapotját, s ugyanakkor igazolva láthatja gyermekeinek az élet nehéz
terheitől megtörődötten is mindent hűségesen megadó nevelői gondoskodását. Én,
amennyire az csak erőimtől telik, arra tötekszem, hogy atyai szívének
vigasztalására és örömére legyek – az emberi életet ugyanis ezek nemcsak
megkönnyítik, hanem meg is hosszabbítják – mégpedig azáltal, hogy igaz úton járok,
erérlyes étetre törekszem, tanulmányaimnak élek s így a korával járó törődöttséget
ha nem is tudom vállairól levenni, de legalább annak elviseléséhez hozzásegítem,
és így Atyám Uramat, életét nyugodtan, gondtalanságban, sok-sok éven át, iúi
hűségemmel, szüntelenül gyámolíthatom és gondozhat om.
A levélen hiányzik a keltezés. A levél írásának ideje azonban megállapítható, mert
a levél
nak egy diákkori
füzetében maradt meg. A negyedrét alakú füzet borítéklapján pedig ez a cím
áll:
Keltezés: Annum 2
dum Humanitatis
Scholae Auditoris 816.
E szerint
e levelet 1816-ban, Pesten írta, mint a pesti
piarista gimnázium II. humanitásának tanulója.
Tekintettel arra, hogy a levelet
új esztendőre írta, a
levél keletkezésének ideje: 1816. decembere.
A levél, kétségkívül, fogalmazvány. Hogy mostmár itt egy szokásos iskolai levél
stílusgyakorlattal van-e dolgunk, avagy valóságos levélírói szándékkal, azt nem
lehet végleg eldönteni. Talán mégis az utóbbival. A levélírásnak újesztendei,
szinte kötelező alkalma oly konkrét;
fiúi szeretetének és
életvállalása tudatosságának hangja pedig oly közelről, emberien melegen s nem egy
feladvány fiktív messzeségéből avagy sablonjából hangzik s lélektanilag annyira
megokoltan mgnyilatkozásra, közlésre szánt és vágyódó, hogy valószínűnek vehetjük:
valódi levéllel van dolgunk.
A levél latin nyelvűsége e korban természetes. De ugyanakkor
latin tudásának
latinos műveltségű édesatyja előtt történt igazolása is.
latin nyelve
tagadhatatlanul deákos ízű. A mondatok latin erezetébén lehetetlen észre nem venni
fiatal, de máris
költői képzeletének magyaros sujtásait. Viszont ennek a magyaros fogalmazásnak
latin viszaadásában feltűnő a latin nyelvnek csak grammatikai ismeretén felül
emelkedő szabad és könnyed, váItozatosság, és a kifejezést gazdagon szolgáló és
árnyékoló erejű szókészlet.
édesatyjára
vonatkozólag lásd Vörösmarty Jánosnak a Függelékben közölt
leveleit
hoz és
hoz. –
Dormuth Árpád:
A Vörösmarty család múltja.
Székesfehérvár 1934. –
Schneider Miklós:
A Vörösmarty család
múltja Székesfehérvár 1934.