Aranysárkány fejléc kép
 
Szemérmes József Vörösmarty Mihályhoz
Karlowicz
Karlóca
Decz 26kán 1829.  
  Tekintetes Úr!  
  A’ háladatosság Poétává akar tenni. – Miólta a’ végzés ezen magyartalan világba vetett, a’ Soproni Magyar Társaság
n
Jegyzet
A’ Soproni Magyar Társaság…
(Lásd
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
Ódor
Ódor István
hoz Pest, 1827. febr. 24. írt levelét és jegyzetét).
ból, külömben is szomorú lelkemet, egy igen érdemes Tanítómnak,
Benká
Benka Ádám
nak halála keserítette; ’s én keserveimet (:mellyeket elnem fojthattam:) dalba önteni megpróbáltám. – Poëtai érdemei csekélyebbek ugyan, mintsem hogy a’ Koszorúban helyet foglalhatna; de a’ meg bóldogultnak virtusai némű-némüképpen még is méltóvá teszik arra azt. Azomban egyedűl Tekintetes Uraságodtól fog felvétele vagy kirekesztése függeni. Ha mindazonáltal az első tellyesűlne, bátorkodom kérni Tekintetes Uraságodat hogy az minél elébb történjen meg, mert a’ meghalálozott, már régen az Egieknek mulatoz. Azomban itt sem imponálok. – Jobban felvidámítottak a’ Serbus Köznépdalok, csak hogy nem erthetek egyet magammal, vallyon egyedűl mértékre vagy egyszersmind Cadencziákra is szorítsa
[törölt]
« k. »
m
Beszúrás
fordításomat; minthogy ezek mind danoltatnak a’ Serbus néptől. Tanátsot magamon kivűl, senkitől sem kérhetek, mert ezen tájon a’ Magyar igen ritka, kivált a’ tudós Magyar. Ha Uraságod kisegítene ezen kételkedésből, igen lekötelezettnek érezném magamat. Próbáúl közlök egyet
'gy' felett vízszintes vonal
Beszúrás
, a’ többit ha merném, jövendőben fog
[törölt]
«
[hiány]
[hiány]
Kiterjedés: ismeretlen
Ok: olvashatatlan
Egység: ismeretlen
»
n
Beszúrás
ám beküldeni.  
 
A’ mosdó Leányka.  
 
  Mosdott a’ Leányka, mosta képit
  ’S’ mosdás közben igy beszélt magában:
  Orczám! ej ha tudhatnám előre
  Hogy rád vén legény fog nyomni csókot,
  Elmennék a’ zőldelő tetőre,
  ’S ürmöt szednék a’ zőld hegy tetőjén
  ’S vízet szűrnék keserűt belőle,
  Azzal mosnám minden reggel orczám;
  Hogyha vén akarna csókot adni
  Ajkának keserű lenne orczám. –
  Ha tudnám hogy ifju csók fog érni,
  Elsietnék a’ zőld kert ölébe,
  Szagos Rózsát szednék öszve benne
  Szagos vizet facsarnék belőle,
  ’S azzal mosnám minden reggel orczám:
  Hogyha ifjú készül csókot adni
  Kellemes szagú lehessen orczám. –
  Jobb sétálni ifjuval tetőkön,
  Mint öreggel fényes udvarokban;
  Jobb kemény kőn ifjuval nyugodnom
  Mint öreggel selyem ágyban hálnom!
 
 
  Az aláirás csak ez legyen.
Sz. J.
Szemérmes József
 
 
Kárlowicz
Karlóca
on.  
 
Benka halálára.
n
Jegyzet Benka Ádám, a’ Mező-Berényi Evang. Gymnasiumnak érdemekkel tellyes Tanítója ’s Rectora. meghalt Febr. 20kán 1829dik Észt.
 
 
  Dicső Lélek, bóldogabb honodnak
  Fénykörében üdvöz légy nekem !
  Ott Angyaldal bére virtusodnak,
  Itt szültével múló énekem;
  Melly mint a’ húr’ reszkető szelével
  Létesűlt hang elhal hirtelen,
  ’S véle élted minden érdemével,
  Eltemetve lesz tán szüntelen.
 
 
  Mert bár a’ jelen század’ szakában,
  Edes emlékednek rejtekűl
  Sok szív megnyíl, több évek’ sorában,
  A’ hű szív is egykor sirba dűl:
  Akkor a’ felejtés’ bús homályát
  Messze űzze fájdalmas dalom,
  Elmellőzze nagy neved’ halálát;
  Zengőjét bár fedje sirhalom.
 
 
  Mert mihelyt a’ hírnek gyászszavában
  Búsan hallám veszted’ hangzani,
  ’S réműlt lelkem’ első bánatában
  Könnyim kezdtek szétpatakzani:
  Esküvék: hogy fényes érdemednek
  Emlék kél majd egykor ajkamon, –
  És Te hallád fényén szép Egednek –
  Létesűlj hát eskü lantomon! –
 
 
  Néked a’ dicsőség’ templomában,
  Nem rangodnak fénye szűlt helyet,
  Ifjuságod’ első hajnalában,
  Küzdve kezdéd már az életet;
  Hév kebledre szomjasan szorítád
  Zőld korodnak szép pillantatit,
  ’S a’ jelennek szorgosan szakítád
  Hirtelen muló virágjait.
 
 
  Minden órád’ zajtalan magánya
  Jót teremtve szállt át Lelkeden,
  Bár a’ szükség’ tenger árja hánya
  ’S tüskét plántált szép ösvényeden;
  ’S bár a’ súly miatt sinlődve jártad
  Élted’, bajt hordozván vállaid,
  A’ tövisek’ sértését kiálltad
  Vérpatak festé bár lábaid.
 
 
  ’S merr
[törölt]
« e »
Beszúrás
az éjszak’ oskolái állnak
  Bölcs Minerva’ lantos képivel
  ’S minden szomjast nectárral kinálnak
  A’ bőlcsesség’ égi nedvivel:
  Tenger bajnak zajgó ellenére
  Arra tértél lelked’ vágyival,
  Míg a’ nectár ajkaidhoz ére,
  ’S félistenné szűlt varázsival.
 
 
  ’S midön a’ hont újra üdvözölted
  A’ kedves hon’ szép virányait
  A’ főbb rangok’ fényeit kerülted,
  Nem szomjúzva, mint sok, pólczait.
  Erdemednek tellyes érzetében
  A’ rangok’ legszebbjét képezéd,
  S’ képzetednek csalhatlan hitében
  Napjaid’ magányba rejtezéd.
 
 
  ’S mint a’ hajdan század’ lantosához
  Hellas’ népe meszszünnen todúlt
  ’S bájos éddel tévelygő dalához
  Durva lelke gyengéden simúlt
  Úgy siettek meszsze főld’ öléből
  Hozzád ifjak, éltök’ reggelén
  Hogy fény áradjon széllyel tüzéből
  Láng elmédnek, lelkök’ éjelén.
 
 
  Es Te nyílt karokkal üdvözölted
  A’ sereglő vándor ifjakat
  Öszvegyűjtéd számosan körűlted
  ’S meg nyítád az édes ajkakat;
  ’S hah nyelvednek ékes hangozása
  Mint csatolta hozzád a’ kebelt
  Minden szózatodnak elhalása
  Lelkei
[törölt]
« n »
kben új életre kelt,
 
 
  ’S mihelyt a’ nap főldünk láthatárán
  A’ felhőt érő bérezek között
  Bíborát feltüntetvén, sugárán
  Szerte újabb
[törölt]
« fény »
éltet
Beszúrás
öntözött:
  Bétértél az ifjuság’ körébe
  Bőlcsességed’ magvát hinteni,
  Míg Apolló Thetis’ lágy ölébe
  Fáradtan tért nyugtot szerzeni.
 
 
  ’S bár nyugtával minden főldi élet
  Minden művnek zajja elhala
  Hah Te nappá alkotád az éjet
  Néked a’ féléj hajnal vala.
  ’S bár a’ látkört éj homályi rejték,
  Bár övezték Phoebus’ fényei
  Egyre folyt orczádon a’ verejték’
  Fáradt tested szűlte cseppjei.
 
 
  Akkor is hogy életed’ világát
  A’ feléd jövő halál’ kezén
  Halvány szinnel haldokolni látád
  Vég-erővel még tollat vevél
  Véle, hogy míg fáklyát szűn lobogni,
  Értelmedhez egy cseppet tehess,
  És az ifjuságnak, melly zokogni
  Fog feletted, hasznot hintegess.
 
 
  ’S még alig kezdé fagyos kezedben’
  A’ toll, nedvét szélyel önteni
  Napsugár nem szállt többé szemedbe,
  És a’ fáklya megszűnt fényleni;
  Mert mit írni szántál, Főldieknek
  Tiltva van tán tudni itt alatt
  ’S már Te félig Egi- Egieknek
  Tán leírtad vólna titkokat. –
 
 
  ’S felkelt a’ nap felhők tengerében
  Úszva, és az ifjak gyűltenek
  Hah de jaj hangzott a’ lég-ürében
  ’S réműlt szívök jéggé hűltenek.
  Mert a’ sejtés, – hah attyok’ halála’
  Bús sejtése lelkök’ álthatá
  És a’ sejtés gyász valóra vála,
  Mert őt csendes álom ringatá.
 
 
  Álom! több hajnalra nem derűlő
  Béke éjeleddel fedjed őt,
  Fed a’ főldön szüntelen hevűlő
  Jámbort, a’ Plátói szenvedőt! –
  „Ifju lelkek nem foly hű Vezértek’
  Ajkán bájhang többé itt alatt”
  És az ifjak némán viszsza tértek
  Könnyözönnel fedve arczokat.
 
 
  ’S én ki keblem’ forró bánatával
  Nem tanúltam némát játszani
  Megpróbáltam lantom’ szózatával
  Kínom árját párositani
  ’S bár a’ lélek kész vólt nagy nevednek
 
Benka
Benka Ádám
! újra éltet szerezni,
  Engedj meg gyengén zengő hívednek
  Hogy nem tudta méltán festeni.
 
 
 
S. J.
Szemérmes József
 
 
Kárlowicz
Karlóca
ón.  
 
[szerkesztői feloldás]
A levél harmadik oldalán, a versek mellett, a következő sorok vannak írva:
 
  Ha talán irni kivánna Tekintetes Úr a’ mire alázatosan kérem, csak igy méltóztassék addressálni:  
 
Josepho Szemérmes
Szemérmes József
S. S. Theologiae Candidato  
  abzugeben beym Herrn v. Geresits  
  Director des griechisch u. ung. Gymnasiums  
 
Carlowiczii
Karlóca
 
 

Megjegyzések:

A levél autográf; eredetije a MTA Ki-ban van: Vty Lev. Negyedrét, 4 l. A ’S bár… kezdetű versszak 5. és 6. sorának első betűi a kézirat lapjának itt körben kivágott részébe estek bele. Mind a két költemény megjelent a Koszorú 1830. évfolyamában,
S. J.
Szemérmes József
Kárlowicz
Karlóca
on aláírással.