Aranysárkány fejléc kép
 
Vörösmarty Mihály édesanyjához, Csáti Annához Pest. 27. Mart. 1820.  
  Kedves Asszony anyám! Gyakrabban írhatnék ugyan levelet, mivel erre más foglalatosságaim mellett is elég üdőm marad, de az elküldés esik nehezemre, minthogy Budán kell keresnem levelem vivőjét s ezt sem találom mindenkor ott bizonyosan, postán pedig nem akarok k. A Asszony anyámnak költséget szerezni; megbocsát, tudom, ezért s nem magyarázza roszszá, ha oly ritkán tisztelem meg levelemmel. De bár ezen kevés leveleimben is fiúi tiszteletemen kivűl ennek bizonyítására valami mást tehetnék: örömest vennék, tudom, ruhátlan öcséim; örömest venné k. A. anyám is, ha valami olyant küldhetnék, a mire szüksége van; de nem küldhetek én egyebet a jó kívánságnál, mert szegény ember szándokát boldog Isten bírja, nem segíthetek, mint szívemből segíteni akarnék. Segítse tehát és gyámolítsa k. A. anyámat testvéreimmel együtt az özvegyek és árvák Istene és áldja meg mindenek előtt jó egészséggel, valamint, hála fölségének – megáldott engem is.  
  A múlt vásárkor levelet kaptam
Jancsi
Vörösmarty János
öcsémtől, melyben megírja szolgálatba állását. Valóban kedvetlenül vettem ezen levelet, valamint még azelőtt szegődése említését. Bár még akkor sürgetőbben ügyekeztem volna leverni szándékáról s bár eléggé megmondhattam volna néki, hogy közöttünk az, melyet ő választott, legalábbvaló állapot, tán eddig már szerencsésebb választása után jobb hivatalban állana és nem kellene pirulva arról emlékeznie, hogy szolga volt. Tudom én környűlállásainkat, de mindazok mellett is, mást kell vala tennie, mert mit reménylhet ő szolgálatjából? sem kilátása sincs boldogabb s illendőbb állapotra. A mit már említettem, s neki elég hosszasan megírtam, azt állítom most is: legyen ő inkább akármiféle mesterember, mint szolga, s ez ámbár már későnek látszik, mégis sokkal jobb mostani sorsánál, vagy amit talán még inkább javalhatok, legyen falusi iskolában tanító, ha már íródeák nem lehet. A velenczei nótárius befogadja maga mellé, és ő erre tán legjobban ráállhat. A mi
Ferkó
Vörösmarty Ferenc
öcsémet illeti, tanuljon egy darabig, hogy mind az írást, olvasást, mind a számvetést jobban megtanulhassa; de ne tanuljon három iskolánál többet, (ha csak valamely kedvező eset szerint nem reményiheti, hogy ezáltal szerencsés lesz,) különben ő is elkésik, mint a
Jancsi
Vörösmarty János
s csak hasztalan tölti az üdéjét. Kisebb öcséimét is fogja rá k. A. anyám, hogy a mennyire lehet az írást, olvasást megtanulják, utóbbi állapotjaikról majd rendel a jó Isten. Én az ünnepekre haza nem mehetek, kívánom pedig hogy azokat k. A. anyám s mind az otthon valók boldogan töltsék el. A tisztelendő plébános urat köszöntőm alázatosan. Egyébiránt kívánok minden jót s anyai kezeit és testvéreimet csókolván maradok Asszonyanyámnak hű tisztelő fia,
Vörösmarty Mihál
Vörösmarty Mihály
m. k. III. eszt. bölcselkedő.  
 

Megjegyzések:

A levél eredetije ismeretlen. A levél 1820-ból való, amikor
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
„III Eszt. Bölcselkedő” s ugyannekkor a Perczel-családnál nevelő volt. Egyénisége még nem kész, de – mint e levél bizonyítja – már számos olyan vonás tűnik fel benne, amely egész életére jellemző marad: Az isteni Gondviselésbe vetett erős hite, fiúi hűsége, gondoskodó szeretete, testvéri együttérzése, szerénysége, önérzete, érzékenysége, nemes humanizmusa és az emberi méltóság megbecsülése.
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
e korán kialakuló egyéniségének s e levél teljes megértésének megvilágítására jellemző adatokat hoz fel e levél kiadója Latkóczy Mihály Vörösmarty ifjúságából című cikkében, amelyhez forrása az „a tisztes nő” volt, akihez
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
M … szemei költeményét írta. E cikk szerint
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
ifjúságában kedvelte a magányt. Szeretett ,,félreeső szép kies ponton megállapodni és egy fatörzset kiválasztva, kövecseket dobálni, míg magában halkan valamely népdal szövegét dúdolgatta. Ismételten kellett nevén szólítani, mire elmélyedéséból fölrezzent s a beszélő felé fordult. A munkásokkal, vincellérékkel, szőllős gazdákkal inkább meséltetni, mint dolgoztatni szeretett. A Két Szomszédvár meséjét is öccsének,
János
Vörösmarty János
nak vincellérétől hallotta.
János
Vörösmarty János
azonban, nem tudta elnézni bátyjának ezt a szokását s e miatt össze is zördültek. Atyjuk halála után – mikor még
Mihály
Vörösmarty Mihály
nem volt nevelő Perczeléknél – a fiúk közösen gazdálkodtak Velencén. Megtörtént, hogy öreg őszszel, mikor már javában terem a pókfonal, egyszerre dolgoztattak:
János
Vörösmarty János
kukoriczát töretett,
Mihály
Vörösmarty Mihály
pedig szüreteltetett. Időközben megeredt az eső, mire
János
Vörösmarty János
nak természetesen félbe kellett szakítani a kukoriczatörést. Nehogy a nap kárba veszszen,
János
Vörösmarty János
a maga embereivel átment
Mihály
Vörösmarty Mihály
hoz, hogy segítsen. De mekkora lőn haragja, midőn
Mihály
Vörösmarty Mihály
t a présházban találta, maga előtt egy kancsó borral, míg a béresek köröskörül a földön guggoltak és meséltek.
János
Vörösmarty János
kifakadt,
Mihály
Vörösmarty Mihály
nem tűrte és végre birokra kelve szépen legurultak a pár ölnyi hegyről, melyen a présház állott. Haragjuk elröppenvén, belátták, hogy ez így nem maradhat,
János
Vörösmarty János
tehát elment szolgálatot keresni és talált is. –
Mihály
Vörösmarty Mihály
, ki időközben eltávozott és Pesten nevelősködött a Perczel–családnál, édesanyja leveléből tudta meg, hogy öccse szolgál. Az önérzetes
Mihály
Vörösmarty Mihály
ra, ki maga is nagy nehezen tűrte az öreg
Perczel
Perczel János
katonás természetét, e hír csapásként hatott. Egy eddig kiadatlan levelében, melyet alább közlünk, szemrehányásokat tesz anyjának e miatt és minden áron más pályát ajánl. Pedig ez tulajdonképp nem is volt szolgai állás.
János
Vörösmarty János
Zlinszkynél volt Bezerédy Miklósnak, a híres Flóri nagybátyjának apósánál, de nem mint szolga, hanem kulcsári czímmel az őreg Zlinszky fogadott fia volt. Igaz, hogy az öreg úr kurtára fogta, de ez leginkább
János
Vörösmarty János
lustasága miatt törrént. Egyszer csaknem egy hétig mondogatta neki, hogy hozzon ki zsákokat; utoljára aztán a hátán kellett őket a városon keresztül vinni; ekkor
János
Vörösmarty János
szintén megunta a dicsőséget és más hely után nézett
Mihály
Vörösmarty Mihály
nak nem csekély örömére.” ( PH 1885. 205. sz.) Úgy látszik, hogy
Mihály
Vörösmarty Mihály
tanácsai mégiscsak hatottak. Mind a négy testvéröccse gimnaziális iskolát végzett, s azután gazdaatiszt lett. (Lásd Dormuth Árpád: A Vörösmarty-család múltja. Székesfehérvár 1934. 10. – Nyéki Mézes Mózes: A Nyéki Méhes család és a rokon családok. Bp. 1933.)
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
édesanyjára vonatkozólag lás a Függelékben Vörösmarty Jánosnak 1863 júliusában Gyulai Pálhoz írt levelét, amellynek adatait
Gyulai
Gyulai Pál
beledolgozta
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
életrajzába. – Petkó Béla: Vörösmarty Mihály vérségi összeköttetései.
Czapáry
Czapáry László
: Emlékkönyv. 55–6. –
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
édesanyjáról és ifjúságáról érdekes és kedves adatokat közölt: – i.: Vörösmarty Mihály életrajza és jellemzése. Eredeti kútforrások nyomán. A nagy költő nevenapja alkalmából. Szabadság, Hetenként kétszer megjelenő lap, Székesfehérvár 1884. 78. sz. vasárnap, szept. 28. -y jelzéssel u. a. címmmel ,79. sz. szerda, okt. 1. „
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
anyja már leánykorában készített népdalokat, melyeket aztán széltében énekeltek. Milyen meleg kedélyű asszony lett belőle, azt elárulta háztartásának költői berendezése. Mintha azon korban élt volna, midőn a királylányok a rózsás hajnalon vizet merítni jártak a tengetpartra, oly igazi költeszete, oly megható világnézlete, minőnek mását sehol fel nem találhatjuk… Azután szeretett az erdőn, mezőn bolyongani, hol mindig gyógyfüveket keresett. A falunak csakhamar orvosa lőn, gyógyította a betegeket áhítatos beszédeivel és gyógyszereivel. De nem ismerte az embereket, bízott bennök s természetesen többször csalódott… A két testvér sokban különbözött egymástól. Az egyik életrvaló, a másik ábrándos. Annyi való, hogy
Mihály
Vörösmarty Mihály
mindig első volt osztályában. Székesfehérvárott tanult meg németül is.” (Szabadság. 78. sz.) „A jó öres asszony örvendett, mikor dicső gyermeke kiadott műveinek egy-egy díszpéldányával lepte meg. El is olvasott abból néhány lapot, de a fellengős nyelvet nem igen értette s ismét imádságos könyvét vette elő.” (Uo. 79. sz.)