A levél autográf; eredetije a MTA Ki-ban van: Vty Lev. Nyolcadrét, 2 l.
Vörösmarty Mihály a gimnázium négy grammaticai s I.
humanista osztályát Székesfehérvárott, a cisztercitáknál,
II. humanista osztályát pedig a piaristák pesti gimnáziumában végezte el. Az
előbbieket az 1811–16, az utóbbit pedig az
1816–17 iskolai években. Osztálytársai
között volt Perczel Sándor legidősebb fia
, aki mint a IV. grammaticai
és az I. humanista osztály tanulója a piaristák pesti, s mint a III. grammaticai
osztály növendéke a ciszterciták pécsi gimnáziumába járt. Lehet, hogy itt végezte
az I. és II. grammaticai osztályt is.
A pesti piarista gimnázium kiváló igazgatója 1808 óta, 22
éven át, Aigll Glycer volt. (
Csaplár Benedek:
Jegyzetkék a Vörösmarty
emlékünneplés előzményeiről és Vörösmarty, Toldy s Bajza pesti gymnasista
korából. Budapest 1900. 15–18.)
A II. humanista osztály első felében Vörösmarty Mihály
Eminens 21us
, Perczel István pedig
Eminens 12us
volt; a második félévben azonban
Eminens 25us
, de
csak
Eminens 37us
lett a különben 90 tanulót számláló osztályban, amelynek tanulmányi
eredménye az év végén a következő volt: Eminens 42, Classis I. 35, Classis II. 4,
Classis III. 3, Extra Classem 6. (Lásd az 1816—17. iskolai év Protocollum-ának és Informatio-jának kézirati
köteteit a piarista gimnázium irattárában.)
Ugyanebben az évben Vörösmarty Mihály
iskola-társai voltak: Bajza József és
Klauzál Gábor I. humanista osztályú,
és Zitterbach Mátyás III. grammaticai osztályú tanulók, későbbi nagy
barátai.
már mint II. osztályú
humanista, anyagi helyzete miatt, kénytelen volt magántanítással foglalkozni. Így
instruálta Kapdebo Jánost, egy özvegy nemes asszony fiát,
aki a Szarka-u. 215. sz. a. lakott. (Lásd az 1816–17. év Protocollumát.)
Mikor lett Vörösmarty Mihály a Perczel-fiúk házi tanítója és
nevelője?
1817 novemberében az iskolai év kezdetekor. Amikor
Perczel Mór
Emlékiratai során elmondja, hogy Vörösmarty Mihály milyen véletlen találkozás következtében került családjukhoz,
ennek időpontjául az 1817. év november havát jelöli
meg. (
Emlékirataimból. A Kerék Törés. Vagyis: hogy miként került Vörösmarty
Mihály hozzánk és viszont miért és mi végből jutottunk én és fivéreim
Miklós, Sándor Vörösmarty Mihály kezelése alá. – Pápai Kapok. XII.
évf. 1885. 30. sz.) Perczel Mór az 1817. évet Gyulai Pál után írta,
akinek nagy elismeréssel méltatott Vörösmarty-életrajzából vette a következőket:
„Szerencsére már 1817 novemberében a Perczel Sándor házához jutott, mint három kisebbik fiának nevelője.” (
Gyulai Pál
Vörösmarty Mihály életrajza. Összes Munkái 1884. X. 1.)
Amikor ez az eset történt, Perczel Mór még nem volt hat éves
– „magam is csak a hatodik évemet közelítém meg” – s így nem valószínű, hogy az
esemény idejére – magától – pontosan tudott volna visszaemlékezni.
Kik és mikor voltak mostmár Vörösmarty Mihály tanítványai,
akik mind a piaristák pesti gimnáziumában végezték el I–IV. o. grammaticai és I.
és II. o. humanista tanulmányaikat?
Perczel Imre
1814/5–1819/20. A Protocollum bejegyzései: 1816/7.: Instructor
. – 1818/9.: Instr.
Physicus. –
1819/20.: Instr.
.
Perczel Sándor
1817/8–1823/4. A Protocollum bejegyzései: 1817/8.: Inst.
. – 1818/9.: Instr.
Phil. II
i A. – 1819/20.: Instr.
. Phil. III
i A. – A IV. gr. osztály: Privatim instituitur.
Perczel Mór
Az I. grammaticai osztályt: 1818/9-ben. A
Protocollum bejegyzése: Inst.
II
i. Phus. – Ugyanezt az osztályt – nem tudni, mi okból, noha
az I. grammaticai osztályt mint Classis 1
ae I7
us fejezte be – megismétli. – A Protocollum bejegyzése:
Instr.
. – A II.,
III., IV. grammaticai osztályokat, 1820/3.
magánúton végezte: Privatim instituitur. Instr.
. – Az I.
humanitást 1823/4-ben, a II.-at 1824/5-ben fejezte be. A Protocollum bejegyzése:
Instr.
.
Perczel Miklós
Az I. grammaticai osztályt 1819/20-ban. A
Protocollum bejegyzése: Instr.
. – A II. és
III. grammaticai osztályokat, 1820/3. magánúton
végezte. Privatim instruitur. – A IV. grammaticai osztályt 1823/24-ben. A Protocollum bejegyzése: Instr. Vörös Martinus. – Az I. humanitást 1824/25-ben. A Protocollum bejegyzése: Instr.
Juratus. – A
II. humanitást 1825/26-ban.
Nevelő és tanítvány együtt eltöltött éveinek ritka gyönyörű és boldog emlékét őrzi
költeménye:
Volt tanítványaimhoz, amelyen rajta ragyog a közösen
átélt emlék-élmények minden szépsége, ünnepélyessége és eszményisége. A már
gyermekkorában is féktelen temperamentumú és elragadtatásra hajlamos Perczel Mór nem túloz, amikor élete alkonyatán visszagondolva ezekre
az időkre, így emlékezik meg
ról, s a reá gyakorolt
hatásán át méri le nevelői működésének értékét: „A 15–16 éves
nak Perczel Sándor házába kerülése a lehető legszerencsésb eseménynek bizonyult
be; és mint valóságos isteni adomány tekintendő, becsülendő meg ép annyira
részemről, mint az öszves Bonyhádi Perczel család részéről. De mit mondok! Még ez
a magyar nemzet is köteles elismerni, hogy az, hogy
ezen szerencséje,
vagyis a hűn ecsetelt esemény: döntő befolyást gyakorla saját jövője’ sorsa
irányzatára, megalapítására nézve és egyik legtermékenyebb, leghatalmasabb nemzője
lőn az 1821 és 1869 közti
legdicsőbb, legüdvösb történeteinek.” (Pápai Lapok I. h.)
és a Perczel-fiúk
kapcsolata későbbi életük során is megmaradt, elmélyült; de igazán csak közte és
között fejlődött ki holtig tartó
barátsággá.
Perczel Mór
Emlékirataiban is magasztaló kegyeletével gyönyörű emléket állított
nak, a nevelőnek: „Mily
viszonyunk volt
hoz a legelső években,
midőn még egészen kicsiny 6–7 éves gyermek valék, nem emlékszem. Azt hiszem,
elejénte ő is zárkózott és méla természeténél fogva közönyösen tartá magát
körünkben, s mi sem leheténk őt képesek felfogni. De a mint jobban és jobban
megismertük, s ő is honosabban érzé magát körünkben, mindinkább megnyerte szülőim
becsülését, rokonszenvét, s igen jól emlékszem, hogy tíz-tizenegy éves koromban
már nemcsak szerettem, hanem nagyra is becsültem őt. Elmondhatom, hogy testileg és
lelkileg tisztább és hibátlanabb lény nem létezett nála soha. Sok éven át együtt
voltam, egy szobában háltam, folytonosan együtt éltem vele; de soha szájából egy
tisztátalan szót, egy nemtelen hangot nem hallottam, soha egy aljas tettét, egy
rossz érzését, egy gyanús eredetű vagy gonosz szándékú cselekedetét nem láttam.
Nemhogy bűnöket–hibákat sem találtam benne. Minden érzése, szava, tette tiszta és
nemes volt. Hogy nevelői kötelességét immel-ámmal s kényszerülten végezte volna,
soha annak rajta nyomát sem észleltem. Igaz, hogy a velünk való elfoglaláson kívül
magának is sokat tanult, olvasott, képezte magát az ügyvédi s a költői pályára, és
így ideje nagy részét önmagára fordította, de sohasem hanyagolt el, sem unt minket
s mi is tisztelettel, bizalommal csüggöttünk rajta. A mi nemes érzéseket,
fogékonyságot a jó s szép iránt s kivált hazaszeretetet s szabadelvű hajlamokat
belénk a természet ültetett, azokat ő gondosan fejtette, emelte s erősbítette.
Semmi alkalmat el nem mulasztott, hogy ezt tehesse.” (Vasárnapi Ujság 1868.
1. sz.)
Az a jelenet, amikor a még gyermek Perczel Mór,
nevelő szavainak
hatása alatt, odatérdelt II. Rákóczi Ferenc képe elé és
megesküdött: „Életemet a hazának szentelem, s megmentem és megboszulom nemzetemet” (
Emlékirataiból. II. Az eskü. Vasárnapi Ujság 1868. 4.
sz.) felragyog
későbbi képzeletében
is:
n
Jegyzet
Igy ment honja felé gondos lélekkel: az uton
Kezde nehéz álmán tanakodni. Eszébe jutának
Eskei és azokat szentül tartotta halálig.
Ugy élt, mint fogadá. Erkölcsöt véve vezérül,
S a mi nagy és jó volt keblében, az édes anyának.
Drága hazájának szentelte, s az emberi nemnek.
Perczel Mórt egész életén át elkíséri az a tüntetően odaadó
ragaszkodás, amellyel gyermekkorától kezdve körülvette
t. A családi körben
kialakult ez a szeretet és bizalom csakhamar mint barátság mélyült el közöttük.
Perczel Mór előtt
lesz élete eszménye,
belőle él, s ennek nem győz eléggé rajongóan kifejezést adni.
Mint az 5. számú pesti honvédezredhez beosztott kadét, a tüzérségi utasításokat
magyarra fordította, az erődítésről és várvédelemről pedig munkát írt, amelyet
beadott, 1834-ben, az Akadémiának, s elismerést kapott
érte. E munkálatai közben – mint
Emlékirataiban írja – „a magyar
kifejezések és műszók tárgyában a legelső nyelvészi tekintélyhez
hoz fordulhattam; mert
kedves nevelőm ez időszakban sem hanyagoltam el; gyakran majdnem naponként
fölkerestem őt s akármi tüzelé föl heves véremet vagy képzelődésemet, csak hozzá
szaladtam vele; a politikai eseményeket együtt vitattuk meg, előmeneteleimet
tanulmányaim rendén elébe terjesztettem, s a nehézséget és olykori
kellemetlenségeimet neki panaszoltam el. Az osztrák tisztek, s közvetlen
előljáróim ellen, mint gondolható, legtöbb panaszom volt, a magyar nemzeti
törekvések ellen folytatott hadviselésökért. Nem egyszer sejtelmesen mondám neki:
„Meglátod, barátom, elsajátítom tudományukat s katonai titkaikat; hogy képes
legyek egykor magunk kezére kapni ágyúikat s erősségeiket. Az ellenséget saját
fegyvereivel kell megverni s én éppen azt akarom” (
Emlékiratok. III. A katonaságnál. Vasárnapi Ujság 1868.
18. –
Sabacz Gábor:
Perczel Mór emlékirataiból.
Vigilia 1958. 4. 204–12.)
Egész életét meghatározó jelleme kialakulását is
nak köszöni: „Szent
igazság, hogy
nélkül soha, de
sohasem válik belőlem az, ami csakugyan «in realitate» voltam és vagyok… radikál
reformer” (Pápai Lapok I. h.)
Ennél is tovább megy. Mindent, amit a szabadságharcban tett,
ra, ennek ihletésére és
sugallatára visz vissza:
n
Jegyzet
Oh! igen! ők ha becsülnek, nem hogy bántanak engem,
És tanaim követők, felhasználják az időt jól:
– Tudva
nknak mit bús
bánata zenge:
„Gondolj merészet és nagyot,
És tedd rá éltedet.…..”
Negyvennyolcz a dicső! hitelünk, úgy a harczi hírünk is,
Rendítlen fennállana, szentként fénylene most is.
„Trojaque nunc stares, Priamique ars alta maneres.”
Mert mindennek, akár köz – akár ha családi dolognak,
Országos, vagy házi ügyeknek: meg van az illető
Létkora, jó alkalma, szerencsés percze időben,
Melyben kell s lehet azt végezve kivinni sikerrel.
Úgy látszik, hogy
Perczel Mórnak még költői fogékonyságára is indító hatással
volt.
Viszont
is egyre fokozódó,
mélyülő s lelkes szeretettel kísérte Perczel Móricnak
szenvedélyes ütközések között vezető életét. Erre talán legjellemzőbb Gyulai Pál
Vörösmarty életrajzának kéziratában egy
tól törölt mondata: „sőt (
nak) megvolt az a
gyöngesége, hogy a forradalomban szereplő tábornokok között majdnem őt (Perczel Móricot) tartotta legkitűnőbb hadvezérnek.” (OSzK Ki. Lt.
Quart. Hung. 1385–14.)
Fizetése egy „fertályra” 150 pengőforint volt. (Lásd Perczel Sándor „
Pénzbeli Szám-Könyvét”.) Ezen kívül
Perczel Sándor gondoskodott egyetemi tanulmányai
költségének fedezéséről is. A Perczel-családnak ez a kapcsolata,
nevelői éveinek
elteltével, s az ő távozása után tovább szövődött
hozzátartozóival is.
(Lásd
Perczel Sándorhoz Pest. 25. Aug. 1826. írt levelének jegyzetét.)
gondtalan életmódja, s
megbecsülése ellenére is aligha elégítette ki a börzsönyi kúria világa, ahol, mint
–y írta,
eleinte idegennek,
szerencsétlennek érezte magát, és Perczel Sándor szigorú és
rideg modorát nehezen tudta megszokni. (Szabadság. 1884. 79. sz.)
Akármilyen előkelő, kifinomult és őt mindennel megtisztelő volt is itt az élet
formája, vajon mégis néha-néha
t nem hangolta-e le,
kedélyileg nem hervasztotta-e meg a neki idegen „vendégajkú nép” közé beékelt
puszta magányossága, jövője bizonytalansága, a tanítói munka szürke, elfárasztó
megismétlődése és társaitól elkülönült és elszakadt sorsa? Itt-ott céloz is erre a
társtalanul maradt fiatalságára:
n
Jegyzet
S hajh! ott vész örömem: megürűlt keblembe unalmas
Munkák gondja rohan, s kedvemet űzi, öli. –