Vörösmarty Levelezés 1. kötet

Jegyzet

Ő…

Perczel Etelka – negyedik gyermeke, egyben második leánya volt Perczel Sándornak. Első leánya, szintén , egyesztendős korában halt meg (1805). A második 1807. november 2-án született. Ez a szerelem lassan fejlődik. Eleinte aligha több és más, mint tündériség, egy boldog képzeletnek a maga alkotta világban elmerült gyönyöre, tisztelő szép-érzés, a valóságra ráfeledkező eszményítés. Ez az álmodozás azonban egyre gyötrőbb és kiábrándítóbb fordulatot kap. számon tartja helyzetét csakúgy, mint lelkiállapotát, s nem tud, de nem is akar szentimentális, avagy hamis hőse lenni sorsának. Amikor a börzsönyi évek letelőben vannak, akkor ébred rá, hogy szerelmes ba, de ez a szerelem tele van „a bánat és evődő fájdalom” kínjaival, mert valami összeegyeztethetetlen és kibékíthetetlen kettősség van benne! Gyötrődő és tiltó értelme tükrében megjelenik valósága: „remény, szerelem hervadtan áll jó kedvem sírjánál”, s ugyanekkor érzelme tovább folytatja benne céltalan küzdelmét. nak ez a belső vívódása „képzelt boldogsága” és „minden képtelenségek belátása” között, amelynek feltárása Stettner Györgyhöz 1825. aug. 21-i levelében kezdődött, itt emelkedik feszültsége legfájdalmasabb magasságába, e mostani levelében. A levél, amely nak talán legszebb e nemű írása, tele van homállyal vagy csak félig megvilágított mondatokkal, célzásokkal. Tóth Dezső akribiája jelentősen mutatott rá ezekre. ( Vörösmarty Mihály. Bp., 1957. 52–56.) De ezek után is marad még megfejteni való a levélben. Abban a jelenetben, amikor és szinte utoljára találkoznak, s amelyet teljesen objektíve s a maga kilátásait végleg felszámoltatóan ír le, annyit mégis mintha sejtetne, hogyha magatartásából hiányzott is minden kifejezett vonzalom, de , a szokásos érdeklődésen túlmenően, nem volt közömbös előtte! Ez az részéről történt tapintatos, visszahúzódó tartózkodás egyúttal értelmet ad a levél legkritikusabb mondatának, amelyben viszont mintha arra engedne következtetni, hogy Perczel Etelka s talán anyja beleláttak szenvedő érzéseinek loyalis hallgatásába s önmagát néha önkéntelenül is eláruló küzdelmeibe: „Kimélnek jelenlétemben”… Az a mondat pedig, amelyben ezeket írja: „Itthon van, de majd bizonyos jelensége van már, hogy nem soká marad” – nem föltétlenül értendő arra, hogy itt férjhezmenetelére céloz. Lehet, hogy erről szó esett. De hogy nem történt meg, mutatja, hogy amikor 1827. aug. 23. levelet ír nek arról, hogy esetleg találkozik Pesten val, nem említi ezt. Perczel Etelka csak 1833-ban ment férjhez Vojnits Barnabáshoz, Szabadkára. „1833. aug. 8. d. e. 11 órakor Tettes Ns Ifju Vojnits Barnabás de Bajsa n 27-ik Esztendőbe járandó, házasságre lépet

 [!]

[sic!]

Bonyhádi Perczel Etelka Kiss Asszonnyal. 26 Évében” (Kiszely Ádám plébános bejegyzése a bonyhádi házassági anyakönyvbe. 1833. 29. szám). Ha előbb történt volna férjhezmenetele, t bizonyára értesítette volna. A kérdéses mondat tehát vonatkozhatik Perczel Etelka elutazására, olyanra, amelyről éppen ennek a levelének az elején tesz említést: „Ő nem örökre távozott innen.” Perczel Sándor „Gazdaságos Könyve” sokszor emlékezik meg a család ilyen „utazásáról”. Az Etelka-élmény azonban két évtizeden túl is benne marad költő szenzóriumában és emlékezetében. Egyébként is ez a reménytelen szerelem lett nak legnagyobb útja: ezen át jutott el önmagához. Költészetéből eltűntek „a képzetek”, a nyájas „ideák”, felfedezte az élet első nagy élményét, amely a maga megszólaltatására ihlette. Költői fejlődése szempontjából ez a szerelem nem azért volt fontos, mert az Etelka-képre mintázta rá jó ideig női alakjainak változatait, hanem mert ez a megbolygatott, feldúlt gyötrődés termelte ki belőle azt az új anyagot, amelyet majd beépít képzeletének formálódni kezdő világába, és felrázta alkotó kedvét. Elfogadhatatlan tehát Gálos Rezső felfogása, amely az Etelka-motívum jelentőségének kiemelését költészetében túlzottnak tartotta. ( Etelka. It 1950. 4. sz. 69–75. – Lásd Horváth Károly: Vörösmarty szerelmi lírája. ItK 1951. 1. sz. 48–59. – Vty Akad. Kiad. I. 576–579.)

Jegyzet

Maróthi

Maróthy István

…

(Lásd hoz Temesvárott, Július 29^d. 1825. írt levelének jegyzetét).