Vörösmarty Mihály Stettner Györgyhöz

Vörösmarty Mihály Stettner

Jegyzet

Stettner…

Stettner György (Lásd

Vörösmarty

Vörösmarty Mihály

Stettner

Stettner György

hez Börzsöny 29. Septemb. 1824. írt levelének jegyzetét).

Györgyhöz Pest 2 Januar 1826.

Kedves Barátom!

Mindenek előtt tudtodra ad[törölt]
« … »

Beszúrás

, hogy nem sokára ez az általad annyira kárhoztatott tenta elfogyván azonnal onnan szándékozom hozatni, hová utasítál; valamint megnyugtatlak arról is, hogy Hébét, minek előtte levelemet végezném, megfogom szerezni: ezek után pedig „megszállom Világos várát az jó vitéz Urra, Stettner Györgyre, miért hogy igen sürüen küldöz vala rám kóborló hajdúkat, a’ kik gyakorta megüték táboromat, és fölverék azt” (

Pethő

Pethő Gergely

nek

Jegyzet

PethőPethő Gergely nek…

Pethő Gergely (1670–1629) – Krónikaíró. Munkáját Zrínyi Miklós adta ki Rövid magyar krónika címmel. Bécs 1660. A hunoktól kezdve 1626-ig mondja el a magyarok történetét „a régi annalisticai Módon” Nyelve „nincs erő s tetsző folyamatosság nélkül.” ( Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története. Bp., 1878.⁴ 89–90.)

, vagy is inkább Zrínyinek krónicai stílusa) – Mivel látom, hogy még nem vagy egészen lecsépelve, ’s még egy kis élet van benned, íme kész vagyok vélekedésidet elönteni mázsás okaimmal

Jegyzet

Ime kész vagyok vélekédésidet elönteni mázsás okaimml…

Azok „a különözések”, amelyeket Stettner György kifogásolt a Zalán futásában (Lásd

Vörösmarty

Vörösmarty Mihály

hoz Világos, December 4d. 1825. írt levelét.), s amelyekre

Vörösmarty

Vörösmarty Mihály

Stettner

Stettner György

hez Pest, 12. Dec. 1825. és e mostani levelében válaszolt, nemcsak helyesírási, hanem nyelvészeti kérdések is, amelyek

Vörösmarty

Vörösmarty Mihály

fejtegetéseiben együtt jelennek meg.

Vörösmarty

Vörösmarty Mihály

mind helyesírási, mind nyelvészeti alapelvekben

Révay

Révai Miklós

tanítványa,

Kazinczy

Kazinczy Ferenc

követője, és állandóan szemben áll

Verseghy

Verseghy Ferenc

vel. Részletekben azonban

Vörösmarty

Vörösmarty Mihály

sokszor egyéni felfogást vall, ilyenkor aztán laikus s osztozik kora nyelvészeinek ama jellegében, hogy inkább „csak történetileg és nem tudományos szempontból érdekes.” (Ifj. Szinnyei József: Vörösmarty mint nyelvész. – Abafi Lajos Figyelő 1876. 281. – Mikesy Sándor: A nyelvész Vörösmarty. Magyar Nyelv 1950. 4. sz.) Mégis mind e leveleknek, mind pedig később önállóan megjelent nyelvészeti értekezéseinek: Némely nyelvünkben különözésekről (Tud. Gyűjt. 1826.), Gondolatok a magyar nyelv eredetéről (Tud. Gyűjt. 1828.), Észrevételek az „Év” és ,Tekéletes” szókra (Tud. Gyűjt. 1833.), Az összetett mássalhangzók egyszerítéséről (Tud. Gyűjt. 1834.), Szóbirálatok az Athenaeumban és a Figyelőben (1837–41.), amelyekben a levelekben érintett problémák visszatérnek – nagy a jelentősége a nyelvtudomány fejlődésének jövője, kilátása felé. Mind a leveleknek, mind pedig a dolgozatoknak az ad különös érdeket, hogy bennük vannak megvitatva vagy legalábbis megpendítve mindazok a kérdések, amelyek a nyelvtudományt a későbbi években legtöbbet foglalkoztatták ( Szinnyei József: I. h. 281.). Ilyenek: a magyar szókincs eredeti tisztaságának ügye, a hangrend, az ik-es igék, a szenvedő igeragozás, az összetett mássalhangzók egyszerítése, a jottista és az ypsilonista írásmód, a szótövek, a képzők eredete, a nyelvújítás, a hibás szóalkotás, az etymologia, a nyelvszokás, az analógia, a jó hangzás. Mindezekben sokszor hibás felfogást hangoztat. De meglepő, hogy némely kérdésben milyen világosan lát. Így például akkor, amikor a képzők tana még nagyjában sem volt tisztázva, a képzők eredetét, hogy valamikor önálló szavak voltak, milyen szabatosan magyarázza. Csak arra nem gondolt, hogy a szók képzővé válásukkor mind jelentésileg, mind alakilag hogyan gyengültek el, változtak el, úgy, hogy legnagyobb részüknek sem alakja, sem eredeti jelentése már nem ismerhető fel, csak funkciója. Ilyenkor azután úrrá lett felette a délibábos nyelvészkedés, és a frekventatív d képzőt az ad szóból, az ász-ész képzőt pedig az ész szóból magyarázta ( Szinnyei József: I. h. 283–4.). A hat-het képzőt azonban hibátlanul eredeztette. Viszont ha sok esetben csak vitatható felfogásra jutott is el, mégis érdeme, hogy megbolygatott olyan nyelvi kérdéseket, minők a hinni, nyugodni, aludni igék problematikája, amelyekre a nyelvtudomány csak később tudott döntő és kimerítő választ adni. ( Horváth Károly: Az sz-szel és dé-vel bővülő u-tövű igék története. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai. 61. sz. Bp., 1941.)

Vörösmarty

Vörösmarty Mihály

nak e levelekben kifejtett helyesírási elvei, ha még nem is teljesen, de bizonyos fokban már mégis „kikristályosodási folyamatot” mutatnak A Magyar Tudós Társaság helyesírási rendszere felé, amelynek majd

Vörösmarty

Vörösmarty Mihály

lesz az értelmi szerzője.

Vörösmarty

Vörösmarty Mihály

már itt, e levelekben is, magáévá tette Kazinczy Ferencnek és írói körének helyesírási gyakorlatát: a vitás írásjeleket sz, zs, ez, cs, ő, ű formákban rögzítette; ő is jottista lett. Ez került be A Magyar Tudós Társaság helyesírási szabályai közé, amely e névvel jelent meg: A Magyar Helyesírás’ és szóragasztás’ főbb szabályai. Pest, 1832. Ezeken kívül már e levelekben is, hol világosan, hol csak sejtetően fellelhetők azok az elvek, amelyeknek „keveredésén” fog majd alapulni A Magyar Tudós Társaság helyesírása: „A hagyomány, a kiejtés, a szóelemzés, az egyszerűsítés, azaz a tőszavakban az első jegy kettőződik: hattyú, asszony, az összetételekben, képzők és ragok előtt mind a kettő: jegygyűrű, öcscse, nagygyá, Mihálylyal.” „A magyar helyesírásnak elvi kérdései így alakultak ki a reformkor előtt. A reformkorra nem maradt megoldandó feladatként más, s ezt az Akadémia végezte el, hogy azokat a kérdéseket döntse el, amelyek a század első három évtizedében még bizonytalanság és ingadozás forrásai” voltak. Így szentesítette a Magyar Tudós társaság

Kazinczy

Kazinczy Ferenc

és

Vörösmarty

Vörösmarty Mihály

helyesírási gyakorlatát, amelyet azután – az ő szabályain át – az egész ország elfogadott és magáévá tett. (Lásd A Magyar Nyelv’ Rendszere ² Közre Bocsátá A’ Magyar Tudós Társaság. Budán. MDCCCXLVII. 244–6. – Kniezsa István: A magyar helyesírás története 20–23. – Deme László: Az irodalmi nyelv hangállománya és a nyelvjárások. Nyelvünk a reformkorszakban. Szerk.: Pais Dezső. 31–42.)

. Először is: a’ nyugodni-ról mindent feszegetsz, csak azt nem, a’ mit leginkább kellene. Elhallgatom, hogy a’ „győzödelemről” mintha nem is neked mondtam volna, említést sem tettél, holott már az maga a’ ,,nyugodalom”-tól vett erősségedet egészen leveri, nyilván [törölt]
« mutat »

jelentvén

Beszúrás

, hogy az öd, od, ed, csak pótolék, vagy inkább [törölt]
« közbevetés »
szokásbeli közbevetés, mellynek a’ gyökérhez semmi köze; de nagyobbat lobbantok szemedre, ’s mivel kevéssel meg nem elégedtél, bűntetésűl szemed’ láttára fogom megbizonyítani, hogy nem csak nyugonni, hanem ha etymologice veszszük, (pedig úgy kell; mert magad is [törölt]
« , »
etymologiaból viaskodol) még nyugott, nyugottam is jó. Nem kell itt sem múlt üdőt, sem foglalót piszkálni; mert azok nem gyökerek. Mi hát a’ gyöker? A’ jelentő mód harmadik személye egyes számban, a’ mit senki sem tagad; de ha te csak ugyan kétlenéd legalább az infinitivusra nézve, lásd ezeket: fut, futni, jár, járni sat. vësz, venni, hisz, hin-ni sat. isz-ik, inni, [törölt]
« játszik »

játsz-ik

Beszúrás

, játszni, vagy játszani, fesl-ik, fesleni, feselni, buk-ik, buk-ni sat. A’ két utolsó rendű példákon, értelmes ember lévén, nem fogsz fölakadni, egyszersmind át láthatván azt is, hogy a’ mi csekély kifogások itt lehetnének, azokat vagy a’ könnyebb és szebb kimondás, u. m. fesl-(e)ni, hin(sz)ni; vagy az ik toldásnak a’ gyökértől elválasztása megvilágosítja. A gyökér tehat ez: nyúgoszik, nyugszik, nyúgodik, vagy inkább ik nélkül: nyúgosz, nyugod. Már most valld meg magad: azon különbözésék, mellyek ezen ige’ hajtogatásában előkerűlnek, nem e’ kettős gyökértől vannak-e? Nem innen van-e nyugodó, és nyugovó? Mert tapasztalhattad, hogy az gyökérben az sz végbetű néha n, néha t, néha v-re változik u. m. hisz, hitt, hittem, hinni, hivő: a’ törvényes; [törölt]
« hiszn »
de hangatlanabb hisz-t, hisz-tem, hisz-ni, hisző helyett és így:

nyúgosz-ni		nyugon-ni	= nyugod-ni
nyugosz-t	helye-	nyugot-t	= nyugod-t
nyugosz-tam sat	sebben	nyugot-tam	= nyugod-tam
nyúgosz-ó		nyugov-ó	= nyugod-ó.

Azért, ha akár [törölt]
« a’ »
szebb, [törölt]
« avagy »

akár

Beszúrás

nyomosabb hangért irjuk a’ múlt üdő egyes 3^ik személyében nyugodott, irhatjuk ellenben a’ másik gyökér után a’ nehéz kimondású nyugodtan helyett, természetesebben, és kimondhatóbban=nyugottam; sőt azt is tehetjük, hogy a’ nyugodott lehet perfect. Ind. a’ nyugott participium, szint így esküdött, eskütt. Aludt tehát rosszúl van, vagy elavúlt gyökérből huzatott. Alud-d is csak így származik: alugyad, alugy-d, aludd, mint hi-gyed, higyd, hidd; vagy inkább így alusz-d, hisz-d; mert a’ gyökérhez csak d járúl a’ parancs 2^ik személyében u. m. fog-d, ad-d. Az sz betű tehát közönségesen a’ ragaszték’ betűjére változik, noha némelly kivételek vannak, mellyeket rövidség’ okáért elhallgatok, azokat ide nem értvén, mellyek épen nem változnak u. m. csúsz-ott, sat.

Ne neheztelj, hogy illy rondán irok: sebesen jár eszem, ’s kezem nem győzi; de különben is tudós levélnek elég tiszta ez. – Betűzgetésemhez [törölt]
« , »
most még csak ezt adom, hogy én efféle igéink’ két ágazatján nem hogy búsúlnék, még inkább örűlök, mert bőséget mutat a’ hangváltozásban, és néha segítséget a’ metrumban. A’ mi pedig a’ többieket illeti, tetszésem azokban is csak úgy uralkodik, ha döntő okaim nincsenek. A’ sehol ellen olly igen harczolsz, holott az csak híriért is úgy maradhat, mivel a’ szokás eddig megszenvedte; és jeléűl [törölt]
« annak, hogy »

összetételi

Beszúrás

származásának. E’ mellett nem húz maga után több illy rendetlenségeket, midőn ellenben a’ „tetők-en” olly véghetetlenűl szaporítja rokonai’ seregével az e-ket, hogy két regement

Varjas

Varjas János

beérhetné velök

Jegyzet

Szaporítja az e-ket, hogy két regement VarjasVarjas János beérhetné velök…

Varjas János (1721–1786) – Kecskeméten és Debrecenben református főiskolai tanár és lelkész. Munkái: Elegia. Debrecini. 1775. A latin előszó után következik a csupa e magánhangzóból álló Elégia. – Josepho II. imperatori pio. Vácii, 1874. E magánhangzóval írt magyar szöveg. ( Sz. J. XIV. 929–30.)

. Pedig mi birt erre benneteket? egy félszeg okoskodás, hogy tudnunk illik, ti jól származtattok, ’s megtartjátok a’ törvényes ragasztékok’ hangzóját. (itt a’ ragasztók által minden nemű ragasztékot értek; mert nálunk a’ szavak mind igy származnak) Ugyan mondd meg kérlek, mellyik az eredeti ragaszték’ hangzója? Aligha nem az e; mert régen így irtak, holálnek, holálá-el, holz, világbe (Alig hiszem hogy ezt tót, vagy más ember irta; mert az alig maradt volna minden ágazatban olly hű hibáihoz) Az e tehát az eredeti ragaszték’ hangzója; de hát azért most is úgy irjunk? Nem lehet; mert a’ szokás szebb hangot keresvén, behozta az a-t is, p. o. halálnak; behozta az o-t, p. o. magyar-ok, juh-ok; behozta az ö-t, p. o. körm-ök, tőr-ök; ’sat. Ne mondd, hogy a’ dativus választja meg a’ dolgot; mert akkor csak a és e maradna; pedig így csak nem akartok irni: magyarakan, körmeken? vagy az accusativus; mert így sem akartok irni: hatalmak-an, magyarakan, várakan: noha mondjuk az accusban hatalmasakat, magyar-ok-at, várak-at; miért írtok tehát így tetőken csupán azért, mivel nem mondjuk

Verseghy

Verseghy Ferenc

vel: tetőköt, hanem tetőket? Hiszen szembetünő: hatalmakat, utakat, és mégis hatalmak-on, utak-on, és tetők-et, tetők-ön: ott az a helyett o, itt az e helyett ö van téve. Inconsequensek vagytok, ha vagy mind a’ kettőt így, vagy amúgy nem írjátok. Tudom, hogy a’ gőzök mellett mondunk őzeket is; de mi ez? Nem kell oktalanúl rúgolódnunk a’ szokás ellen is: tudod, én annak vak imádója nem vagyok; de mikor sem Etymologia, sem Analógia, sem Euphonia, sőt még a’ legutolsó Oeconomia sem biztat, minek pártoljak én el csupa literatori kényességből az élő, olvasó, de nem író többségtől? Minek sértsem füleit, mikor azok a’ méltó különözések által is már eléggé sértve vannak?

[szerkesztői feloldás]

3 sor olvashatatlanúl áthúzva

Ha a’ goromba Grammaticus megbántott, a’ szelídebb költő talán meg fog e[törölt]
«
[hiány]
[hiány]
Kiterjedés: ismeretlen
Ok: olvashatatlan
Egység: ismeretlen
»

ngesztelni

Beszúrás

, noha nem mutathat valami különös újat, a’ mi elragadhatna; de vedd jó neven a’ gyengébbet is.

Sugd meg nekem kis fúvalom

a’ lányka’ álmait.

Te láttad, és kisérted el,

hogy hantra dőle itt.

Midőn fölötte bujdosott

esthajnal’ csillaga,

’S elnyúgován sugárinál

itt szúnyadott maga.

Midőn én búmban elhagyék

virágot és tavaszt,

Melly álmot akkor álmodott,

jó szellő súgd meg azt.

Oh abban fekszik párosan

élet, ’s kínos halál.

Élet, ha rólam álmodott;

ha másról kín ’s halál;

De élni kell, vagy halni már,

közép itt nem nyugaszt.

Szellő melly álmot álmodott

Oh sugd meg nekem azt!

Nem tudom mért ohajtottad olly nagyon ezt az üres nótát; de ime itt van, gyönyörködjél benne. Itt egy másik is melegében, épen ma csináltam. Szintolly bágyadt, mint amaz; de valamivel még is több van benne: legalább most még jobb’ szeretem.

Helvila halálán.

Álom, álom, édes álom,

Altass engem légy halálom.

Hadd álmodjam Helviláról,

Szép szeméről, szép hajáról

’S ékes arcza’ hajnaláról.

Álom, álom, édes álom,

Altass engem, légy halálom,

Ah csak [törölt]
« addig »
mig te altatsz engem,

Addig nem gyötör szerelmem.

Addig érzem őt ölemben,

Addig állok véle szemben.

Ah csak addig nem tudom hogy

Szép alakja por között fogy

Por között a’ sír üregben,

És mind mélyen, és mélyebben

’S romlottabban száll alá.

Ott hol Rába kék vizében

Rázza arnyékat a’ szélben

Két sudár fa, és virágzó

Ágain zeng bús madárszó;

Ott van dísze a’ vilagnak,

Helvilája bús Csabának.

Ott van, ’s nem bocsát magához,

’S nem siet föl karjaimhoz.

Hallgassam, vagy kérdjem őt bár,

Nem hall többé, nem felel már.

Álom, álom, édes álom,

Altass engem, légy halálom.

Régy halála életemnek,

’S élte haldokló szivemnek.

És igy fogyton fogy a [törölt]
«
[hiány]
[hiány]
Kiterjedés: ismeretlen
Ok: olvashatatlan
Egység: ismeretlen
»
költői szellem, és íme még egy régibb

Jegyzet

Ime még egy régibb…

A költemény Földi menny címen jelent meg az 1827. évi Aurorában (Lásd Vty Akad. Kiad. I. 727.).

„Mennyet kell a’ földön is keresni,

Mennyet! a’ föld úgy is elveszendő

Elveszendők, a’ kik rajta élnek.”

’S Elmenék én, és hiába jártam

Messze földön, a’ hegyek’ tetőin:

Nincsen ég a’ földön nem találtam.

’S ím hogy elfáradva dombra dőlök,

Dombra Bodrog’ csendes árja’ partján;

Eljön a’ lány ifju kellemében,

És eget hoz tiszta kék szemében,

’S oh ki hinné! üdvözült gyönyörrel

Lelkem ott űl szeme’ szép egében.

Ne fuss lányka, oh ne fuss előlem,

Vagy ha elfutsz, zárd be kék szemeidet,

hogy belőlők lelkem el ne veszszen,

el ne veszszen, mint az árva gyermek,

a’ kit mostohája messze űzött. Sat.

A’ „menjek-e mint villám” igen derék; de ne csodáld

Jegyzet

A „menjek-e mint villám” igen derék; de ne csodáld…

Vörösmarty

Vörösmarty Mihály

mondata nagyon tömör, fel kell bontani.

Vörösmarty

Vörösmarty Mihály

nak jólesik

Stettner

Stettner György

(Világos, December 18^d. 1825.) levelének közlése arról, hogy a világosi plébánosnak a jelzett kis részlet tetszett legjobban a Zalán futásában.

Vörösmarty

Vörösmarty Mihály

azonban ugyanekkor mintha meg is akarná nyugtatni

Stettner

Stettner György

finomultabb esztétikai érzékét, amellyel érthetetlenül áll az előtt, hogy valakinek nem az egész hatalmas Zalán futása, hanem csak egy hasonlat fogja meg érdeklődését és gyönyörködteti ízlését.

Vörösmarty

Vörösmarty Mihály

t, bár neki is kedvesek az idézett sorok, ez nem bántja.

Fáy

Fáy András

példájára hivatkozik, aki bár magasabb irodalmi kultúrával rendelkezik, szintén a világosi pap esztétikai nyomában jár, és nem a Zalán futásának, hanem a Kis gyermek halálára című költeményének adja az elsőséget. Az ízlések különbözők és éppen ezért az esztétikai értékítéletek sem egyformák. Az egész levél

Vörösmarty

Vörösmarty Mihály

esztétikai érzékelésére, fölényes tudatosságára és költeményeihez való viszonyára vet igen jellemző megvilágítást.

Fáy

Fáy András

azt mondja, hogy a’ kis gyermek’ halálára irt versemet majd megette, mellékesen éríntvén, hogy „hm bizony Zalánban is vannak szépek és a’ Cserhalomban is; hanem a’ kis gyermek

Jegyzet

FáyFáy András azt mondja, hogy „hm bizony a’ Zalánban is vannak szépek…; hanem a’ kis gyermek…

Lásd erre vonatkozólag Toldy Ferenc nyilatkozatát: „Mert noha költőnk a’ községet hidegséggel épen nem vádolhatja, illy igyekezet felesleges nem lehet, midőn legjobb fejeink’ egyike ezt mondogatá, hogy Zalán szép munka ugyan, de a’ kis gyermek’ halálára írt vers még is kedvesb adomány. Ez fájhat mind a’ költőnek, mind annak, ki a’ költő érdemeit általlátni tanúlta. De illy férfiú’ megtérítését szerénységem nem irányozhatá; azokat pedig kik vele egy polczon nem állanak, hasonló tévedésektől megóvnom kötelességemnek tartám.” ( Aesthetikai levelek. Pest 1827. Az olvasóhoz.)

!” Sokféle az izlés. Hiszen mind nem rossz az talán a’ maga helyén; de, noha nem rossz a’ pacsirta hús is; [törölt]
« de »
tán még is közönségesen jobbnak tartatik a’ fáczán. Nekem azonban mindegy; mert mind az enyim.

Fábián

Fábián Gábor

(engedelméből adom tudtodra) rosszul van hölgyével, a’ kit én is másokkal olly sokáig angyalnak gondoltam, Haj! pedig be nem az, milly véghetetlenűl nem az! Ő azonban le fogja jármát rázni ’s még boldog ember lesz. Én [törölt]
« n »

Beszúrás

em a’ legbizonyosabb állapotban vagyok: egy kedvetlen levelet kellett irnom, mellynek reám nézve is lehetnek kedvetlen következései az öregtől; de Isten neki, ha máskép nem lehet. – Te is, azt tartom, hagyd ott azt a’

Perecsenyi

Perecsényi Nagy László

országát, jer Pestre, lakjunk, és vitézkedjünk együtt, úgy is hiddel, ott nem boldogúlsz.

Balla

Balla Károly

’ regéi kijöttek

Jegyzet

BallaBalla Károly ’ regéi kijöttek…

Csővár. Rege a’ magyar előidőkbül. Először az Aurora 1825. évfolyamában jelent meg.

, íme belőlök egy falat, mellyet az elbúsúlt szerető, megsebesűlt jegyese’ levelére válaszol:

Halálod állt leveledben,

ebben küldöm enyímet.

Hazádért öl téged a’ harcz,

’s értted a’ kín engemet sat.

Mátyás Bécsben, Somi Greczben,

az büszkén, ez betegen,

tekint, végig, ’s buzdúl égig

a’ tönkre tett seregen sat.

Tovább nem folytatom; mert közönségesen legjobb gondolatját is csak úgy elharapja vagy elmesterkéli, mintha nem is oda tartoznék. Az egészre nézve meg kell vallanom, hogy nem lelketlen munka; de

Ballá

Balla Károly

ra nagyon ráfér: „Si ingenio suo temperare, [törölt]
« magis »

potius

Beszúrás

, quam indulgere mallet

Jegyzet

Si ingenio suo tempore temperare potius, quam indulgere mallet…

Ha tehetségének jobban tudna parancsolni, mint iránta elnézően annak engedelmeskedni.

” úgy lehetne belőle classicus iró; mert így csak mázol többnyire

Szinte irtózom, ha végig nézem ezt a’ rendetlen levelet; de nem tudom mi hajt, olly tűrelmetlen vagyok, hogy máskép nem irhatok. Tudom, fél napi munkádba kerűl elbetűzése; de ne búsúlj, máskép lesz ezután.

Schedel

Toldy Ferenc

igen szépen irt rólam az Irisben

Jegyzet

SchedelToldy Ferenc igen szépen írt rólam az Irisben…

Nemcsak most, hanem máskor is. Így például az Iris 1826. évfolyamában így emlékezett meg

Vörösmarty

Vörösmarty Mihály

drámai működéséről: „Der anerkannte geniale Dichter

Vörösmarty

Vörösmarty Mihály

, den der schőnste epische Kranz ziert, und der auch im Lyrischen viel Braves, ja Treffliches lieferte, zeigt nun eine Ausgabe an, deren erstes Bändchen ein Trauerspiel in Jambus und 5 Akte: König Salome (Salamon király) enthalten wird.” (Iris, 1826. II. 121. Okt. 10.) – (Lásd Vty Akad. Kiad. IV. )

: [törölt]
« ott »

nem

Beszúrás

sokára azt is megküldöm.

Panasz.

Jaj nekem, Jaj annak, a’ ki engem

Verset irni búmra megtanított.

A’ ki [törölt]
« láng »

fáklyát

Beszúrás

gyujta képzetimnek,

’S lágy szivembe fúvalt gerjedelmet