AJOM12

Budapest

, Hartleben)Vészhangok. Irta

]. Panaszolja, hogy

Vajdá

Vajda János

nak sem kellő sajtója, sem kellő olvasóközönsége nincs. Többek közt ezt írja: „ De

Vajdá

Vajda János

nak valamirevaló olvasóközönsége egyáltalában nincs is. Versei a könyvkereskedések polcán háboritlanul hevernek ; fölötte illetékes irodalmi szózat alig emelkedett."

Jegyzet * Jó ideje, senki fölött sem. Szerk.

6. sz. 85. l.

Szász Károly, az előző s ebben a számban, hosszú, míntegy tizhasábos elemző bírálatban támadta meg a Belirodalom rovatban Thaly Kálmán verseit.

[szerkesztői feloldás]

Kárpáti kürt. Költemények Thali Kálmántól. A költő arcképével. Második kiadás.

Budapest

, kiadja Pfeifer Ferdinánd. 1860.

Itt, a közönség gyenge ízlését is pellengérre állítva, így ír: „A Kárpáti kürt – 1654 előfizetővel, hirtelen ér második kiadást (Zajzoni kordalai harmadikat értek) – akkor, midőn

Eötvös

Eötvös József

Kemény

Kemény Zsigmond

regényein leszállitott árakon igyekeznek tuladni a kiadók; midőn

Tompa

Tompa Mihály

költeményei halmazokban hevernek ; midőn

Arany

Arany János

költeményei a hatodik évben érnek második kiadást ;" "'

Jegyzet * Nem épen. 1856-1860 valamivel kevesebb 6 évnél. Szerk.

Jegyzet A.-nak 1856-ban jelent meg első nagyobb gyűjteményes lírai kötete (amelyben természetesen kisebb epikus munkái is helyet kaptak), Arany János kisebb költeményei címmel. Ezt 1860-ban újra kiadták, nemcsak a keresletnek téve eleget, hanem abból az alkalomból is, hogy az Akadémia A.-t szemelte ki a nagyjutalomra. – Zajzonira lásd 6. gl. – Közölve Várdai: Adalék 732. 1.

8. sz. 126. l.

Thaly Kálmán válaszol a Vegyes rovatban négyhasábos cikkben Szász Károlynak az 5. és 6. számban megjelent bírálatára.

[szerkesztői feloldás]

Néhány szó Szász Károlynak.

Elismeri

Szász Károly

elmarasztaló ítéletének jogosultságát, esztétikai tekintetben. Mégis helyesnek tartja, hogy kíadta verseit. „Én ugyanis azt tartom, hogy a költő mindenkor, de kivált nehéz időkben mindenek fölött hazafi tartozik lenni. [ ... ] E nézetből indulva ki, gyakran vdlaszték - f6- leg elbeszélő – költeményeimnek oly tárgyakat, melyek költői alakitásra teljesen alkalmatlanok, de nemzeti izgatásra igenis alkalmasok voltak. E körülményt tekintetbe kell venni ; meglehet, hogy vétettem, midőn igy cselekedtem : bocsdssa meg énnekem ez az én kedves hazdm, hogy olyan nagyon szeretem! Igy azt hiszem – csekély tehetségem szerint is – üdvösebben működhettem, – mintha másképpen cselekedtem volna. Azonban az idők jobbra fordulván : a költészetnek ama teendője immár megszünék ; jövőre az aesthetica elleni legkisebb – bár hazafias szempontból – vétséget sem fogok magamnak megengedni.*"

Jegyzet * A tant, mely e sorokban ki van mondva, nem szeretnők, ha elterjedne. A katona ugy szolgálja legjobban hazáját, ha megfelel a katonai célnak. Bizony a költő is – mint költő – ugy, ha a költői célt semminek alá nem rendeli. Am izgasson, ám lelkesitsen, de soha az aesthetika, az izlés kárával. Máskép

Berzsenyi

Berzsenyi Dániel

harsány odája helyett „A magyarokhoz" bármi fércművét azon kornak elfogadhatnók s az lenne a legjobb költemény, mely leghangosabb torokkal birja kiáltani a haza nevét. Ki egyszer ily kivételes tan zászlóihoz szegődött, ne jajduljon fel aztán, ha az itészet megrovását hallja. Szerk.

Jegyzet

Szász Károly

Thaly Kálmán

nak a Kárpáti kürt c. 1861-ben megjelent s nagy közönségsikert elért kötetét bírálta meg ( SzF I. I. 5-6. sz.) – A maga szigorúan elvi állásfoglalását, ellenvetését

Arany János

Szász Károly

hoz írt levelében még kiegészítette, nyilatkozván

Thaly Kálmán

cikkének nemcsak esztétikai tévedéseiről, hanem a fiatal

Thaly Kálmán

által képviselt stílus, írásmodor értékéről, s tovább: az antikritikákat illető felfogásáról is: „Azóta olvasod

Thaly Kálmán

ellenbirálatát – írta – Felteszem, hogy csak mosolyogsz rajta. Elébb igen pattogó hangon irottat hozott, s én elutasítám. De aztán ujra csinálta: s én oly ártatlan jószágunk gondolám, a mivel, ha árt, csak magának árt. Próbáltam lebeszélni, nem hajlott rá. Isten neki ! – gondolám, hadd töltse kedvét. Tudom azt fogod mondani, hogy elvül kellett volna megtartani, nem adni antikritikát. De sok esetben ez elv nem volna megtartható. Például az itészek közt fejlődhetnék ellenvélemény, vagy az irónak igaza volna egyben – másban. Most ez eset nincs, való; de épen az ily üres ellenbirálat talán kedvét szegi másnak, hogy igy kompromittálja magát." (1860. dec. 27. MTA Ltár 579.) – Közölve Várdai: Beöthy 337. 1. részl.

9.sz. 141. l.

„Kisfaludy Társaság" jelzésű rovathoz, miután a rovat az előző négy számból kimaradt, a rovat-jelző címszóhoz.

Jegyzet * Ezen, a társaság beléletét s működésit visszatükröző adatokat, bár megszaggatva, folytatjuk, igéretünkhöz képest. Szerk.

Jegyzet A Kisfaludy Társaság c. rovat, mint rovat lassan elmarad, vagy csak nagy időközben tér vissza. A Társaságra vonatkozó tudósítások a Vegyes rovatba kerülnek át, s többnyire Greguss Ágost, a Társaság titoknoka tollából valók.

II. sz. 162. l.

Salamon Ferencnek „Csokonai Dorottyája" c. akadémiai székfoglalóját nyolc folytatásban közli a SzP,

Salamon Ferenc

a harmadik közleményben

Csokonai

Csokonai Vitéz Mihály

alapján három csoportba osztja a parodizáló költeményeket: „vagy a cselekvő személyek aránytalanul kicsinyek azon nagy dolgokhoz képest, melyeket véghez visznek vagy nagy hősök harcolnak aránytalanul kicsinyes tárgyakért ; vagy végre mind a hős, mind a véghez vitt tettek kisszerűek. [ … ] a harmadikba tartozik Blumauer ismert travestálása, melyben mind a személyek, mind a véghez vitt tettek kisszerűek.*"

Jegyzet * A személyek kisszerűvé tett nagyok. Aeneas stb. Szerk.

Jegyzet

Salamon Ferenc

nem szó szerint, csak lényegét kivonva idézi

Csokonai

Csokonai Vitéz Mihály

ismeretes tanulmányának – Az epopeáról közönségesen – „§ 5."-jébe foglaltakat: „a furcsa epopeáról".

II. sz. I65 l.

Zilahy Károly kéthasábos bírálatot ad közre két folytatásban Szabados János verseiről.

[szerkesztői feloldás]

A hazáról és szerelemről. Költemények. Irta Szabados János. (

Budapest

, 1860. Szerző sajátja.)

Szabados

Szabados János

t a Petőfieskedők epigonsága után új hangot kereső, ekkortájt jelenkező költők csoportjához számítja s bevezetésében áttekinti a magyar líra közelmultját. A szabadságharc körüli, népies költészet két fóképviselőjéhez,

Petőfi Sándor

hez és

Arany

Arany János

hoz odaszámitja harmadikul Sárosi Gyulát is, főképpen annak Aranytrombitáját. „E hatalmas mű, ámbár kizárólag politikai szükségre készült és a letorkolt nemzet hangjával együtt csakhamar eltünt a láthatárról irodalmilag sem mulasztotta el mély nyomokat hagyni a köztudalomban. *"

Jegyzet * Mint népies, hazafias, igen; mint mű nem ennyira. Szerk.

Jegyzet Szabadosra lásd 29. gl. – A

Zilahy Károly

által emlegetett új utakat kereső költőcsoport az, amely éppen körülötte,

Zilahy Károly

körül, s másfélévvel később az Uj Nemzedék c. rövidéletű lap körül gyülekezett. (lásd 251. gl.) – A. lapjában gyakran szólt kedves, szinte gyöngéd rokonszenvvel, s nem egyszer elismeréssel is a szerencsétlen sorsú, bohémségbe menekült Sárosiról. (lásd pl. 8. gl.) Nekrológját is ő írta. (lásd SzF II. I. 2. sz.) – Közölve Várdai: Beöthy 337. 1.

Zilahy bírálata folyamán ezt a tájszót használja „a szilimán gyerek".

Jegyzet * Tájszók felvétele, ha nem roszul hangzók, nem aljasak, gazdagitja az irodalmi nyelvet, de szükség, hogy értsük. Ez itt csenevészt, véznát jelent. Szerk.

Jegyzet Az MTSZ erdélyinek, székelyföldinek jelzi e szót, ugyane jelentéssel.

A petőfieskedők hosszú epigonsága után, mondja Zilahy a továbbiakban, nemzedékének erős öntudatával, „ma már mégis ott állunk, hogy rá lehet mutatni egy kis csoportra, mely, ha hangot nem mincig is, de ösztönt önmagából merit (és ez elég, ha meggondoljuk, hogy kezdetben a járni tanuló legerősebb gyermek is megfogózik) ; mely tiszteli a technica szabályait, ez által tévén bizonyságot a művészet első törvényéről, az önismeretől, –

[szerkesztői feloldás]

s így e csoport formaismereteréől és formahasználatáról

mint az ember öltözetéről, következtetést lehet vonni termetére. E csoportba tartozik az előttünk fekvő versfüzet irója.*"

Jegyzet ** Közöljük minden lényegesb észrevétel nélkül e vázlatát költészeti állapotinknak. A lefolyt tiz év nyomorúságai közé tartozik az is, hogy az ifju nemzedék majdnem kizárólag a gyakorlatba rekedvén, elmulasztá az elméleti aesthetikai önművelést; ugyhogy két kézzel kell megragadnunk s buzditanunk minden jóravaló igyekezetet, mely ifjaink részéről az utóbbi téren nyilatkozik. Azt is érdekes látnunk, hogyan reflectálódik ifjabb pályatársaink jobbjainak lelkében a közelmúlt és jelen irodalmi mozgalom, azokéban, kik majd mirólunk is itélni fognak. Szerk.

Jegyzet Zilahy tevékenységét

Arany János

csakugyan támogató érdeklődéssel figyelte, sok cikket közölt tőle, még félbemaradt, poszthumusz tanulmányát is. (lásd 135. mj.)

13. sz. 197. l.

Szász Károly lelkes dícsérettel szól a Belirodalom rovatban két folytatáson át (13. és 14. sz.) Vida József verseskötetéről.

[szerkesztői feloldás]

Nemzeti Koszoru. Költemények, írta Vida József. 1860.

Azt álltja,

Vajdá

Vajda János

t és Tóth Kálmánt sem véve ki, „határozottabb költői egyéniség egy sem jelent meg, [ … ]

Petőfi Sándor

óta senkinek sem sikerült ugy jellemezni magát s tehetségét, oly világosan és összevéthetlenül nüanszirozni egyéniségét, mint V.].-nek." Játszi, kedves, eredeti humorú verseit dicséri: „Ö ezekben

Petőfi Sándor

nél is ártatlanabb s kedélyesebb, mert általában kevésbbé szilaj természet lévén, ez oldalon is szelídebb. A bő szüret (6. l.) Ha vannak (z6. l.) De már több bort (59.) cimüeket emlitjük, melyek közűl kivált az utóbbinak vége oly eredeti, hogy e nemben mindent felül mul :

Elvégre azt is megérem

Hogy borrá válik a vérem.

De nem bánom biz én ezt sem,

Csapra ütöm, kieresztem,

S visszatöltöm gégémen – és …

E lesz aztán vérkerengés !

Jegyzet Az eredetiségre nincs panasz; de fessük e képet: a torzkép comicumával sem fog birni. Egy vizkóros (vagy ha tetszik borkóros) szörny fog állni előttünk, ki saját testéből csapolja s dőzsöli a nedvet! Ez határozottan rút. Szerk.

Jegyzet

Vidá

Vida József

ra lásd 251. gl.

14. sz. 214. l.

10.

Szász Károly

Vidá

Vida József

ról szóló bírálatának folytatólagos, második részéhez, a bírálat végén A. a következő öthasábos, nem apróbetüs, a lap teljes tükrét elfoglaló, cikkszerű megjegyzést fűzi:

Tisztelt muikatársunk megbocsát, ha birálatára egy-két észrevételt teszünk. A Nemzeti Koszorú irójának mi is örömest megadjuk illető koszoruját: de mindenben mégsem nézhetjük őt t. barátunk, kissé talán szépítő, üvegén. Maga vallja, hogy

Vida J.

Vida József

kedvencei közé tartozik, s ez már jelent valamit, mert oly művelt izlésnek, mint birálóé, tetszeni, ifju költőnek elég dicséret. Azonban a kit egy két művében megszerettünk, könnyen esünk rá nézve oly csalódásba, hogy jó oldalai nagyitva, hibái kicsinyítve tünnek fel előttünk. Fönebb, a szerkesztői jegyzetben rámutattunk egy helyre, mit biráló mint nagyon jelest idéz: szerintünk az épen rut. E pontra nézve tehát izlésünk ellenlábas. Továbbá azzal dicséri szerzőt, hogy összegyűjtött művei fokozták a hatást, melyet előbb egy-egy költemény tett vala rá. Részünkről nem voltunk igy vele. Mi is örömmel üdvözlők Vida egyes költeményeit, de kötetje csak részben elégité ki várakozásunkat. Néhány jó darab mellett aránylag kevés eszmei tartalmat, formaépséget találtunk benne.

Biráló osztályozása szerint, melyet helyeslünk, kezdjük a humoros szinezetű verseken. Ezek közt a Bő szüret, formában, hangban, kétségkivül egyike a legjobbaknak. Az a, humoros szeszély játszik benne, mi rosz szüret alkalmával elfogja az embert, csupán mert szük a termés. E hangulat szerencsésen meg van tartva, sőt fokozva mind végig, semmi sem zavarja meg. De hasonlitsuk például Lévay, vagy Gyulai „Szüretjéhez"; némi eszmeür fog látszani benne. Igaz, hogy a költő eleget ad, ha érzületét, kedélyállapotát, bárminő legyen az, teljesen visszatükrözi költeménye, s e részben a Bő szüret minden dicséretre méltó. De mégis van fokozat, a szerint, a mint a kedély eszmeibb vagy frivolabb tárgyért jő mozgásba. S ezzel jellemeztük

Vida József

humoros költeményeit általában is. Több eszmeiséget kívánnánk azokba. Szerzőnk humorának kétcsúcsu Parnassusa itt a Bőszüretben, amott a Csizmadia legény vallomásaiban tetőzik: mely épen oly talpraesett a maga nemében. De egyik orom sem oly magas, hogy megérdemelné a humor nevet. Ártatlan könnyed játsziság – csupán, hogy játsszék.

Hanem vegyük ugy szerző humorát, a mint van, vizsgáljuk csupán a kifejezést. Az idézett két vers (utóbbi a bohózatban) legsikerültebb. De a nagy többség, ügyes részletek mellett, ritkán ad öszhangzó egészt. – A Ha vannak című két első szaka némi lankadtságot éreztet, nem is számitva, hogy a sulykot elvetni, annyi mint nagyot fillenteni, a mi nem vág oda. ( Sz. Szerző midőn népi kifejezést használ, sokszor veszi nem épen a mi kell, hanem a mellette-valót. Igy ebben: „születik, mint a bundagallér," 27. 1. nem üt a szeg fejére, csak pedzi. Terem az, nem születik.) A De már több bort … második szakát rontja e kitétel: nem hordoznám (a lábamat). Ki mondja ezt: hordozni lábamat? A harmadik, kopott „ugorka" hasonlatával, megint petyhüdt, mig a vége rutba esik le. A Jaj-baj egészen ügyes: de az a „brrr!" a házasságtól, mely bezárja, untig csépelt eszméje fiatal irodalmunknak. A Gyötrődés másik versszaka igen jó: de végén a játék – fagyos. Van egy közmondás: „holtig él az ember". Szerző azt mondja, ha igy nő baja: holtig sem él. De ha a „kis lány" nem szereti, akkor azt se bánja, „ha meg nem éri halálát."

Képtelen képzelet. A pacsirtához szép kis objectiv dal, nem tartozik ide. A Lakomára hivtak egész tartalma pusztán ennyi, hogy majd elrabolták a költő szivét. A forma jó, de a mi benne van, bizony kevés. S az a „mintha csak szép volnék!" oly furcsán hangzik. Tele vagyok boldogsággal . . Költőnk ugy van tele boldogsággal „mint a fa levéllel." Azaz a fán kívül van a levél. Sz.- ben a boldogság belül. Tovább. Szive a boldogságtól alig fér keblében. Tehát a boldogság nem a szivben, hanem rajta kivűl a mellkasban lesz: mert a szivet majd kiszoritja. Igazi lyrai confusio. Shakespeare holdas emberét*

Jegyzet Nyáréji álom

juttatja eszünkbe, ki egy lámpát visz kezében, hogy az legyen a holdvilág, ő maga és ebe a holdbeli embert és kutyát ábrázolván; mire helyesen jegyzi meg Demctrius, hogy akkor embernek kutyának a lámpásban kellene lenni. Figyelmeztetjük az ily hibára kivált ifjabb költőinket, mert igen gyakran találkozunk vele. A „de te kis lyány" kezdetű fordulat pedig sokkal jobban emlékeztet

Petőfi Sándor

hasonló fordulatára, mint a „kisöcseség" feljogositaná szerzőt. Ugyane költemény vége olyan a+b, mit nehéz utánképzelni. – A „Még is furcsá"-ban nem azért haragszik az anya, hogy az ifju nem titkolja szerelmét, hanem hogy szereti a lyányt. A kopogtatási kép is nagyon rögtön változik át csillagos-ég-féle, nem rokon képpé. – Hej csak feleségem volna – jó; de még jobb, – valamennyi e fajta közt legjobb: Ha majd megnősülök.

Az öreg dadéban nem csak a banál (mi frivol-nak neveznők) bevégzés, hanem a hang egyenlőtlensége is bánt. „Nótájában az érzelem egy hullámzó tengerre lész": hogy illik e frázis a többi közé? A Vásárfia nem csak „kirivó" – de egy el nem sült humoros célzás rontja meg. A koldusnak, ki azt kiabálja, hogy ő néma, mondja a költő, – célozván a lebilincselt szólászabadságra

Szegény koldus ! ugy szánlak, hogy

Ki nem jelentheted azt :

Jogosan mit követelhetsz

Egy krajcárt-e, vagy garast?

No, a koldus, jogosan semmit, s ezzel az egész allegoria összeomlik. Vitéz Jónás hangot formát paródiázni jó, de sikerült parodia az eredetinek menetét, fordulatait, szavaiból is minél többet megbir. Az arszlán, Én primadonnám, Szánlak titeket jók. – Még a Földhöz ragadt … ciműre van egy kis észrevételünk. Hogy költőnek „volt egy pár rézgarasa" de „rég lejárt a garaton … " ezt minden magyarul tudó ember ugy fogja érteni: volt pénze, de megitta. De aztán hogyan értse ezt:

S korpát örle csak nekem,

Az boszant, hogy molnárjának

Szemére sem vethetem

Mi lesz a korpa és ki a molnár? Alább meg azt mondja: szeretőt kapna könnyen, de nem kell neki, mert Éva lyánya mind hamis. S a vers végén „reményli, hogy lesz idő, mikor koldustarisznyájából másnak is adhat." Ez utóbbi, ha ttem házasságra, gyermekekre céloz, akkor nem tudom mire. Tehát a mi föntebb nem kellett neki azt végűl reményli. Ebben aligha van következetesség.

A biráló által ugy nevezett „eszme szikrák" közt csodálva láttuk kiemelve az olyat is, mint Az élet (56). Épen ezek a legsilányabbak szerzőnél. Csupán egy van köztük valamire való: Nagyító üvegen – a többi bizony keveset ér. Egy-egy, sem uj, sem ujjá nem szűlt gondolat, „felhősködik" bennök.

Mellőzve költőnk szerelmi lyráját, mert a kiemelt nehány darabra nézve teljesen egyetértünk birálóval, még az Egy anya fájdalmára jegyezzük: meg, hogy némi vontatottság van abban. A három utolsó versszak ugyan azt az egy eszmét készűl kimondani; a mikor az utolsó végre kinyögi, már nem uj előttünk. Ez a hosszas készülgetés olyan forma, mint ha viccét valaki előre jól megmagyarázná.

A három leiró költemény közöl csak a Szabadban érdemel föltétlen dicséretet. Kül- és belvilág itt bájos lyrai hármoniába olvad a formával. Az Erdőben, melyet biráló annyira magasztal, nélkülözi az érzület egységét. Végfordulata igen jól szövi be a költő szerelmét: s e szerelmi hangulat gerjesztésére föntebb „a madár fészek" is szépen hatna – de a kettőt photograph-szerű közönyös tárgyak választják egymástól, melyek közt azt is látnunk kell, hogyan kapkod el a gém „egy-egy kurutyoló békát." Kezdete pedig („A természet örök szentegyháza vagy te") igen ünnepélyes az egészhez, főleg a bezáráshoz képest. – A gyönyörű sor: „Ringatja is őket, bölcső dalt is zeng el" – e szükségtelen el szócskával (mely csak rimsütés) van megrontva. A Fertő vidéke nyelvben, formában pongyola. A tükör szó három versszakban, egymás után. E sorban: „Mint nyugovó tenger, felséggel terül el" rímelő szavak csoportja. A 4. vszakban sok ó-ő végű szó. „A tó,'' „tulsó", „szürkülő", „uszkáló " „ felhő" „ hanyatló, " „ kéklő" (e z az 5-dik elején). A fa-kereszt „környezete" egy csonka fenyűszál. Egy mikép lehet környezet? Végre a lebegve participium zárja az egészet. – Pedantság ugy-e? De gyakorlott fül megakad az ilyesekben, s már azért is szükség néha emlegetni, mert a hangzatosság iránti érzék kiveszőben indult közöttünk. Máskép oly költő, mint

Vida József

, nem irna le egy ilyen sort: „Jer, jer, te meg nem vetheted" (18(). Végre az elbeszélő fajhoz tartozókra egyszerűen azt jegyezzük meg, hogy azok egyikében sem találunk igazi compositiót. Ugyanazon hibában sinlenek mint legtöbbje ballada-féle ujabb költeményeinknek. A ballada, legenda, stb. iró t. i. elővesz valamely mondai vagy történeti tárgyat, s a helyen hogy, mint ezelőtt 20-25 évvel, nagy hangú, szónokias sallangokkal diszítné fel – naiv párbeszéddé tördeli, s azzal megvan. Ez, uraim, nem ballada, s általában nem is elbeszélő költemény. Tinóditól így csak nyelvben különbözünk s az is a nyelv érdeme. Költői mesét kell alkotnunk:, melynek formája legyen, bizonyos kerekdedsége: kezdete, fordulata, vége. S a balladánál ez nem könnyű. Ott egy alaphangból fakad fel a forma, minden egyes balladában máskép fejlődve, ugyhogy balladai formát utánzani nem lehet. Feladatunk megkapni a balladai tárgy azon magvát, azon csirát mintegy, melyből az egész egy diszes virággá fejleszthető ki. Ha csak versbe szedjük, dialogizáljuk a történeti vagy mondai anyagot : ezzel nem megyünk sokra. Nézzük péld. szerző Hadak uta című mondáját. Olvassuk hozzá Lugossy prózáját,

Ipolyi

Ipolyi Arnold

könyvében. Egyszerűen versbe van szedve, Bátori Gábor-ban volna törekvés balladaiságra: a lélektani mozzanat ez, melyről biráló is emlékezik. De ebben nem az megrovandó, hogy Macbethre emlékeztet – hisz akkor minden ilyes visiót kárhoztatnunk kellene – hanem az, hogy Báthorinak öntudata van mintegy, állapotáról. „Félek magam, mert a szemem csak rémeket lát ma." Nem kellene tudnia, hogy ez rém; tiszta valóságnak kéne vennie. De ugyane költemény bezárását illetőleg, védnem kell szerzőt a birálat ellenében. „Ügyetlen krónikai megjegyzéssel van félbe szakitva inkább, mint bevégezve." – Nem áll. Én ez utolsó versszakot találtam balladainak, az egészben. – A többire nem szólok, csupán Szent István stb. végét mentem a birálattól, mert benne szép a hang, nem ugy mint fölebb, hol a szent király maga mondja, hogy őbelé már csak hálni jár a lélek, mely kifejezés, a mellett, hogy triviál, megint csak pedzi a szeget. Mamlasz emberről mondják, tréfásan.

De elég.

VidaJózsef

tehetségét senkisem méltányolja inkább, mint e sorok írója, de méltánylani épen az: se tul, se innen! Szerk.

Jegyzet A „fönnebbi szerkesztői jegyzet": az előző, a 9. – A következőkben csak azokat a szövegrészeket, illetőleg verseket adjuk Vida OSZK-ban található kötetéből, amelyek nélkül A. megjegyzései nehezen érthetők.. Az oly érintett sorokat, amelyeket

Arany János

részletesen idéz vagy nem fontosak

Arany János

szövege értéséhez, nem hozzuk.

Bő szüret

Kurtafalvi szőlőhegyen

Szüretelés nagyba' megyen,

Azaz, hogy csak menne nagyba',

Ha nem hagyták volna abba.

Hajaha! Most jő még csak a java !

Megkezdették, annyi igaz,

Ebben volna egy kis vigasz,

Folytatnák is, a mint illik

Ha vón szőlő tudniillik.

Üres a tő, gyéren hajtja,

A ami kicsi volt is rajta,

Leolvasták azt régóta,

Kit a madár, kit a róka.

Csak három fürt maradt rajta,

Az is holmi veszett fajta,

Olyan kemény, oly savanyu,

Csupán nyulat lőni való –

Egy a papé lett belőle,

Ki majd beteggé lett tőle,

Másik jutott a kántornak

Könnyei még most is folynak.

Présbe került a harmadik,

Szoritották három napig,

De csak nem jött annak leve,

Hanem a prés megrepede.

Hajaha!

Igy maradt el a java !

SZERELMI VALLOMÁS

(Cselekszi egy elkeseredett csizmadialegény.)

Fejemet immáron rég furja valami,

Szeretném is, nem is, okát megvallani.

Mint a csizma, mikor rámára fölverem,

Ha szólni készülők, úgy szorul kebelem.

Ha soká feszítik, az bőr is elreped,

Szívem is ugy járhat, ha még soká eped;

Ne vegye tehát azt lányasszony rossz neven,

Ha végre megszólal bennem az érzelem.

Láthatta, lányasszony (hogy ne látta volna?)

Mily epedve néztem sokszor, alattomba;

Miatta oly fakó színe az orcámnak,

Mint az csizma, kit rég nem subiszkolának.

Mikoron még gyenge inasgyerek voltam,

Sokszor, ha az boltból szurkos fonalt hoztam,

Csakhogy megláthassam, nagy kerülőt tettem,

Az lányasszonyékat utamba ejtettem.

Bezzeg, ha elkéstem, volt ne mulass érte,

Lábsziját a majsztrom mikoron rám mérte ;

De vigasztalás volt én árva lelkemnek,

Hogy nem magamért : az lányasszonyért vernek.

Azóta nincs nyugtom, nincs vigasztalásom,

Szembehunyva is csak az lányasszonyt látom ;

Még az dolog sem megy, meg vagyok igézve,

Veszett fejsze már az világ énrám nézve.

Mikor csizmatalpat lapítok mustával

Eszem foglalkozik gyönyörű magával

Mily kemény ez a talp, – így töprenkedem én,

Az lányasszony szíve épenség oly kemény.

De immár most kérem, tovább ne kínozzon,

Fogadja el szívem az drága lányasszony,

Szeressen maga is, legyen feleségem

Ez kadenciára volna nagy szükségem.

Ha pediglen árván marad az szerelmem,

Oh lányasszony ! akkor tudom, mit kell tennem :

Vagyon még bőrvágó dikics a világon,

Egy resszentéssel a torkomat elvágom.

HA VANNAK ...

Ha vannak, kik a bort alázzák,

Uram, bocsásd meg azt nekik !

Nem tudják ők, hogy mit beszélnek,

A sulykot el azért vetik.

Részemről én, bármit beszélnek,

Cseppet sem törődöm vele …

Hála legyen Noé apánknak,

Ki szőlőt első mívele ! -

E sor: „Születik, mint a bundagallér" (ti. a költő) A költő születik c. versben található. – A De már több bort c. vers érintett részletei: „Ha úgy nem nőtt volna hozzám,

[szerkesztői feloldás]

ti. a lábam

|Bizony Istók | nem hordoznám". A „petyhüdt" harmadik versszak:

Az orrom? az nagyon nyalka,

Éppen mint egy vén ugorka,

S úgy veszem észre, hogy már rajt'

Gyönyörü szép borvirág hajt. –

A Jaj ! - baj ! c. versnek a vége: „Nőttön nő az aggodalmam; | Hát ha arra gondolok, | Hogy házasság lehet vége ! | Brr ! ez lesz csak szép dolog." A Gyötrődés c. második versszaka:

Azelőtt a delet várva vártam,

És most? – nincs egy mákszemnyi étvágyam.

Borra sem szomjazom,

Ami fölött nagyon csodálkozom.

A Lakomára hittak gáncsolt mondata – s egyben a dícsért külső forma: „A minap is csak kicsinyben | Mult, hogy el nem vesztém, | Pedig azt a furcsa dolgot | Bizony nem szeretném ! | Egy menyecske | Akkor este | Oly nyájasan mosolygott rám | Hogy még ! | Mintha csak szép volnék." – A Petőfi-szerű hasonlat a következő: a költő azt mondja, szíve vulkán, s – tán ki is tör és akkor „Szerelemnek tüzfolyama | Mindent összeéget. | De te kis lány, ne ijedj meg, | Baj nem esik rajtad" – A nehezen utána képzelhető zárófordulat: a költő szíve annyira tele van boldogsággal, hogy meg kell osztania azt: „Igen, veled megosztom azt, | Mit te adtál nékem: | Igy lesz igazán egésszé | Az én felerészem !" – A Mégis furcsa c. vers első felében az alapkép ez: a szerelem kopogtat szivének ajtaján; majd a harmadik versszakban így folytatja a költő: „Szép szemedbe addig, addig | Néztem én, | Mig szerencsecsillagomat | Fölfedeztem kék egén." – Az Öreg dádé c. vers befejezése, amely

Szász Károly

bírálata szerint „banál:" a cigányt kérdik fiai, mi szól oly szépen hegedűjében: „»Mi volna benn édes fiam, egyéb mint a cigány lelke!«" – feleli. – A Vitéz Jónás tárgya: egy garázda egér agyonütése, az éjtszaka közepén, mivel megrágta a ház urának csizmáját. A vers

Arany János

Zách Kláráját utánozza ritmusban is, rímben is; dikcióban is megkísérli, de ebben épp oly kevéssé sikerült, mint egyéb stíluseszközeiben és nyelvében, s így a paródia, ritmusra és rímre korlátozódva, valóban gyenge. Ime egy, a legsikerültebb szakaszai közül:

Ejnye ezer villám!

Oda van uj csizmám!

Ebugatta rut egere . .

Megtanitom mindjár!

A participiumos lezárás: „Pedig csak a lelkem barangol felette, | Édes emlékezet szárnyain lebegve !" –

Arany János

e határozós névutója: „a helyen": ahelyett. –

Lévay

Lévay József

szóban forgó versének pontos címe: Szüretünk,

Gyulai Pál

énak Szüreten. – Nyáréji álom: Szentivánéji álom. – Demetrius: ti. a Szentivánéji álom Demetriusa, Hermia egyik rajongója. – Ipolyi Arnold híres könyve: A magyar mythológia

Budapest

1854. igen erősen foglalkoztatta

Arany János

-t Meg is vette, több helyre lapszéli jeleket tett benne s kijegyzett belőle egyes mondatokat, elemeket. A hadak utját két helyütt is tárgyalja

Ipolyi

Ipolyi Arnold

(270., 58i1. 1.); az első alkalommal az egyetemes folklor, a másodikban a magyar szempontjából. E második helyen,

Arany János

példányában, ainelyet az MTA kézirattára őriz, máig benne van egy kis cédula, melyre A. jeleket tett. – Már előbb, a Mythológia megjelenése előtt megkérte, vagy megkérette a polihisztor akadémiai tag, Lugossy Józsefet (lásd 225. gl.), aki az adatokat

Ipolyi

Ipolyi Arnold

nak is adta, küldené el neki a monda rövid szövegét.

Lugossy

Lugossy József

eleget is tett kívánságának. (A.-hoz, 1854. ápr. 5. MTA Ltár 372.) –

Szász Károly

vetette

Vida József

szemére a Macbeth-höz való túlságos hasonlóságot, a Bátori Gábor c. versével kapcsolatban. –

Szász Károly

Arany János

e kiegészítő megjegyzéseiért, ellenkritikájáért megneheztelt.

Arany János

hosszú levélben védte álláspontját, s megengesztelve a sértődöttet, a következő végkövetkeztetésre jutott a szerkesztő ama jogát illetően, hogy a lapjában megjelenő kritikákkal szemben ellenvéleményt képviselhessen: „Vers, költői productum, mit ha a szerkesztő éretlennek talál, eldobja; birálat, ez vélemény, melynek ellenében a szerkesztő közölhet véleményt a nélkül, hogy ez által egyik tettét a másikkal pofozná. Mi az igazság nyomozása, ha nem különböző vélemények meghallgatása s ezáltal a lap és szerkesztő nem válik következetlenné magával." (

Szász Károly

hoz l861. febr. 13. MTA Ltár 581.)

16. sz. 253. l.

11.

A „Nemzeti Színház" c., nem minden számban szreplő rovat címszavát itt megcsillagozta

Arany János

Jegyzet * Mult számunkból kiszorult, de most sem véljük adni későnek.

21. sz. 323. l.

12.

Gyulai Pál

és Szász Károly vitázik a lapban a kritika jogairól, s arról a határról, amelyig a kritikus a mtű vagy egyes elemei keletkezése személyes inditóokainak kutatásában elmehet.

Szász Károly

minél szűkebbre vonná e határt. A kritikus, – úgymond, – ha „müvéért – mely tán erkölcstelen - az írót támadja meg, ugy, mintha ő volna erkölcstelen, – nemcsak jogtalanságot követhet el, de (mint az irodalom történetében számos példa bizonyítja) nemegyszer a tényleges igazság ellen is vét, azaz : hazud [ .... ] szabad legyen kérdenem : nem tul megy-e a kritika a maga jogán, ha az irónak erkölcsi intentióit kutatja. Minden irodalmi műnek céljának kell lenni s a kritikusnak kötelesége e célt fogni először is szemügyre. Szabadságot adok neki megitélni, vajon a cél maga is jól volt-e kitűzve, méltó-e fáradni utána, van-e benne valóság stb. – annyival inkább joga van, sőt kötelessége itélni a felől : a kitűzött célnak megfelel-e a választott műforma, a kidolgozás és minden egyes részlet, – s el van-e érve általában a cél? De ki nem érti, hogy itt mindig csak azon célról van szó, mely a műben, mint alapeszme benrejlik – s világért sem azon külső – a mű belalkotásán kivül eső – célokról, melyekért talán az iró művét irta.

Jegyzet Lássuk példában. Valamely dráma tele van szinfaltépő frázisokkal, hazáról, magyar dicsőségről, „Extra Hungariam" -ról stb. A szerző bizonyosan nem ezeket akarta alapeszméül tűzni, ezek csak mellesleges dolgok a szinműben. Ne legyen már most szabad a kritikának azt megmondani, hogy szerző ezek által mit akart elérni, hogy például az aesthikai éretlenek tapsait hajhássza? Ezt értekező bizonyosr,n nem akarta állitani. Szerk.

Jegyzet A vita érdemi részét nem kivonatolhatjuk, s irodalomelméleti jelentőségét sem méltathatjuk, csak menetének pontos rajzára szorítkozhatunk. A vitát tulajdonképpen közvetlenül Jósika Miklós füzete váltotta ki ( Regény és regényitészet. Irta Eszter szerzője,

Budapest

1858. ) Ebben mindenekelőtt a kritikusi pártatlanságot, a kritikusnak írói csoportok, pártok fölött való állását, azoktól való függetlenségét állítja követelményül.

Jegyzet

Gyulai Pál

, bár a nála megszokottnál mérsékeltebb hangon, de igen határozottan szembeszállt e nézetekkel ( Néhány szó a kritikáról. SZF I. 17-18. sz.) Erre felelt Szász Károly ( Még néhány szó a kritikáról. SZF I. 21 -22. sz.), miután

Gyulai Pál

kritikusi magatartását, főképp pedig a Budapesti Hirlap 1855-ös évfolyamában megjelent híres cikksorozatából, a Szépirodalmi Szemléből kivilágló kritikai elveit, már előbb Zalár költeményeiről irt bírálatában megtámadta ( Borura derű. Költemények. – Irta Zalár, 1860. SzF I. 9-10. sz.)

Gyulai Pál

Szász Károly

nak mind ellencikkére, mind e bírálatára hosszabb, s most már kemény hangú cikkel felelt ( Megint a kritikáról. SzF I. 29., 34., 35. sz.) Erre A. megírja Visszatekintés c. cikksorozatát, amelyben megkísérelte egy nevezőre hozni a szemben álló álláspontokat, vagy legalább összebékíteni a vitázókat, s kifejtette álláspontját. Közben bekapcsolódik a vitába két cikkével,

Gyulai Pál

oldalán, Salamon Ferenc is ( Az ember és iró. SZF I. 42-43. sz. – Wohl Janka költeményei. Kiadja Jókai Mór.

Budapest

1861. SzF I. 39-40. sz.)

Gyulai Pál

viszont a Visszatekintés miatt

Arany János

-nyal fordult szembe, következetlenséget, bátortalanságot vetve szemére, a lap irányának engedékenység nélküli keresztülvitelét óhajtva; s ugyanakkor mindennek ellenére is, hitet tett

Arany János

lapja mellett. ( Egy pár jegyzet a Visszatekintésekre. SzF I. 44-45. sz.)

Salamon Ferenc

után Szemere Miklós is bekapcsolódott a vitába, de Szász Károly oldalán. ( Nyílt levél Arany Jánoshoz. SzF I. 51-52. sz.) Ez viszont Brassai Sámuelnek adott alkalmat a polémiába való kapcsolódásra. A maga türhetetlenül gúnyos modorában

Szemere Miklós

valóban ingatag, s gyengén fogalmazott álláspontját igyekezett cáfolni ( Nincs már ismerettyű. SzF II. I. 6-7. sz.) S mellette újra megszólalt Salamon Ferenc is, igen lakonikusan fejtve ki és foglalva össze a maga felfogását

Szemeré

Szemere Miklós

vel szemben is; s a további vitát és érvelést, mivel ó már elmondta véleményét, úgymond, átengedi

Brassai Sámuel

nak. ( Nyilt levél Szemere Miklóshoz. SzF II. I. 9. sz.) Mire

Szemere Miklós

felhívással fordult a szemben állókhoz, főképp

Brassai Sámuel

hoz, fejtse ki álláspontját tisztán, s ha ezt megtette, úgymond, válaszoló is. ( Felhivás. SzF II. I. 9. sz.) - Brassai válaszolt is, most még gúnyosabb s még kicsinylóbb hangnemben ( Nyilt válasz Szemere Miklós urnak. SzF II. I. 19-20. sz.) –

Szemere Miklós

oly mélyen sértve érezte magát, olyannyira fölháborodott – s méltán – , hogy több ívre terjedő válaszában nyers személyességekre is ragadtatta magát. A. részint e személyes momentumok miatt, részint a dolgok ismétlésbe fulladásától tartva, csak alapos rövidités és szelidités után lett volna hajlandó közölni Szemere cikkét. (

Szemere Miklós

hez, 1862. jún. 29, MTA Ltár 638.) – Erre viszont

Szemere Miklós

sem.miféle rábeszélésre sem szánta el magát. Visszavette cikkét, s külön jelentette meg. ( Válasz Brassai Ismerettyüjére. Sárospatak 1862. ) – Ez a vita igen sok kinos percet okozott

Arany János

-nak. Legmélyebben

Szemere Miklós

s A. kapcsolatát bolygatta föl.

Szemere Miklós

egy időre határozottan elhídegült

Arany János

-tól, sőt az eset A. északi barátait –

Szemere Miklós

baráti körét -

Tompá

Tompa Mihály

Erdélyi János

Lévay

Lévay József

t és Kazinczy Gábort is némi elidegenedéssel méltatlankodással töltötte el. (

Arany János

Tompá

Tompa Mihály

hoz, 1862. szept. 13. MTA Ltár 1162.) –

Szemere Miklós

ugyan a maga barátkozó természetével, emberi jóságával, s

Arany János

-ért való rajongásánál fogva hamarosan megengesztelódött, de azért a tövis mindvégig szívében maradt, s számtalan levelében visszatért az ügyre. Am nemcsak a

Szemeré

Szemere Miklós

vel való kapcsolatában jelentett zavart, bonyodalmat ez a vita, hanem, másik oldalt,

Gyulai Pál

hoz fűződőben is. Mert teljesen

Gyulai Pál

oldalán állt ugyan az alapelvet illetően, de részint tartott

Gyulai Pál

vita-modorától, nem szerette volna, ha az a lap tónusává válik, másrészt nagyon aggódott, nehogy

Szász Károly

, leghűségesebb munkatársa elidegenedjék. Ezért a vita hátterében valóságos diplomáciai tevékenységet folytatott levelezésében, hogy a mérséklet medrében tartsa a vitát, a személyes, a sértődést szülhetó mozzanatokat eleve kiiktassa, s az álláspontokat tisztázza, közelebb hozza. Tudósította például

Gyulai Pál

Szász Károly

cikkéről, „nehogy te, a te érzékeny magányodban valami komplottnak hidd a felszólalást

[szerkesztői feloldás]

gyózódjél meg, hogy én semmi nagyon cirógató tejfel kritikát nem akarok, csupán annyi mérséklést, hogy a lap létezését ne hozzam veszélybe. Az történnék pedig, ha tekintet nélkül nekirontanánk mindennek és mindenkinek; a »fortiter in re« ellen

[szerkesztői feloldás]

erősen a dolog érdemét illetően

, csupán »suaviter in modo«-t [mérsékelten a modort illetően] ajánlanám." (

Gyulai Pál

hoz, 1861. márc. 14. MTA Ltár 181.) – Majd midőn

Gyulai Pál

hosszú, a szerkesztést és kritikát illetően igen nagy értékű elvi fejtegetésekkel teljes, de szemrehányó, ingerült, sót kioktató hangtól sem mentes levelében (1861. márc. 28. MTA Ltár 147.) támadta A.-t a közlés miatt, illetőleg amiatt, mert szerinte nem határolta el magát kellőképpen

Szász Károly

álláspontjától, szinte könyörögve próbálta

Gyulai Pál

t jobb belátásra, mérsékletre bírni. Miután előadta mily szorult helyzetben van, a jobb erők részvétlensége miatt, így folytatta: „Ne higyj olyan bomirtnak, hogy nem be ne láttam volna, hogy mi áll benne

[szerkesztői feloldás]

ti.

Szász Károly

cikkébenti.

, aztán meg arra is számítottam, hogy az igazság is kiderül, uj cikk is lesz. Immoralitás, ugy-e, – kérdi keserűen – jellemtelenség? De képzeld magad helyzetembe" (aug. 28. MTA Ltár 186.). Másik oldalt

Szász Károly

t csitította, aki sértődött és sértő nagyvonalúsággal jelentette ki: „im, fölhatalmazlak, szelidits, törülj, a mit jónak, szükségesnek látsz … " (

Arany János

-hoz, 1861. márc. 15. MTA Ltár 518.) Majd amidőn Salamon Ferenc is bekapcsolódott a vitába, erősen támadva

Szász Károly

álláspontját,

Arany János

azáltal próbálta enyhíteni

Szász Károly

sérelmét, hogy szenvedő sorstársául állította magát: „Édes Károly, a Figyelő ezen heti száma ismét ellened hoz cikket.

Salamon Ferenc

nem vihette el lelkén [ . ] ez már hiába igy megy. Aztán

Gyulai Pál

cikke "jő, ki engem balház a Visszatekintés exordiumaért. (

Szász Károly

hoz, 1861. aug. 22. MTA Ltár 586.) – Majd így folytatta: „Igy csináljuk mi ritka közönségünk mulattatására azt a tréfát, hogy mig annyi minden egyébről lehetne írni, s beszélni, egymás szavain rágódunk. Kritika kellene, irunk a kritikáról." Végül a SzF I. 30. sz-ban újabb békítő s lezáró megjegyzést csatolt a vitához. (lásd 18. mj.) – Természetesen az ősi, nemesi szállóigére utal

Arany János

: extra Hungariam non est vita: Magyarországon kívül nincsen élet stb. – Közölve Várdai: Beöthy 369. 1.

23. sz. 367. l.

13.

A lap 21. számában aláírás nélkül

Arany János

tollából kis kritika jelent meg az Értesítő rovatban a Székely József által szerkesztett „Magyar balladák könyvé"-ről.

[szerkesztői feloldás]

Magyar balladák könyve. Válogatott gyüjtemény két kötet ben. (Ez általános cim alatt is: Irodalmi kincstár: III és IV-ik kötet).

Budapest

1860, 1861. Kiadja Heckenast Gusztáv.

Egyebek mellett szemére vetette ebben a kötet szerkesztőjének, hogy az „Emlékezzünk régiekről" kezdetü verses krónikát eltorzított szöveggel, főképp elrontott sorvégekkel közli, éppenugy mint más hasonlók közt, az ő Ágnes asszonyá-t is.

Székely József

a következő Nyilt levelet küldötte A-nak, aki ezt az alábbi megjegyzéssel jelentette meg:

Nyilt levél Arany Jánoshoz.

Tisztelt barátom !

Azért a mi Sárosy érdeme, hogy a magyar balladákat ősszegyüjté; azért a mi Erdélyi emendatioja (hogy kisértetének, egyenesek, megvevék stb szókat használ Toldy kíszeritetének, egyessek, megvivék stb. szavai helyett) azért a mi Friebeisz hibája, hogy „Agnes asszony" két csonka sorát kinyujtóztatja a „Szépirodalmi Figyelő" 21. számában nekem ajánlott „Kazinczy-érdemrendet" el nem fogadhatom, s ezennel tisztelettel visszaküldőm.

Budapest

, april 8. 1861.

Székely József

Jegyzet * Köszönettel fogadom. A „vájt fület"

Kazinczy

Kazinczy Ferenc

, Horatius után, finom hallás értelemben használta, s az ellen nincs mit protestálni.

Jegyzet Szerk.

Jegyzet Székely József (1825- 1895) debreceni polgárcsaládból született, jogot tanult, s 1848-ban az ifjúság körében előbb Pozsonyban, majd Kolozsvárott szerepet vitt, és nagy hatással izgatott. A szabadságharc vezéralakjai közül ekkor sokkal került közeli ismeretségbe. Világos után újságírásból, szerkesztősködésból élt, 67 után pedig közhivatalnok, levéltáros lett. Verset, novellát, regényt, szatírát írt. Bár kortársai igen tehetségesnek tartották, nemcsak maradandót, de számba vehetót sem alkotott. Nagy tehetsége van, mondták, csak nem tudni mire. Kiszámíthatatlan, állhatatlan egyéniség; hol jóságos, hol intrikus; elvi magatartásában is van törés, ellentmondás; egy ideig majdnem az abszolutizmus kiszolgálásáig jutott; szépirodalmi munkáiban is az angolos szatirától a tájköltészetig, a

Lisznyai

Lisznyai Kálmán

-Spetykó féle népköltészetig ingadozott iránya. Az A. -

Gyulai Pál

körhöz közeli ismeretség, sőt barátság is fűzte, de épp e vonásai miatt meglazult ez, sőt alkalom adtán ellenkezőjére is vált. – A. hallomás útján tulajdoníthatta e gyűjtemény bevezetővel való ellátását, gondozását Székely Józsefnek. Valójában azonban a válogatást Sárosi Gyula végezte, s a kiadás kezdeményezése is tőle származott. Ő a kiadás megvalósulása idején azonban internálva volt, s így a kötet szerkesztési munkáját másnak kellett végeznie. ( Sárosi Gyula Kisebb költeményei, prózai munkái és levelezése. Bevezetéssel és jegyzetekkel közzéteszi Bisztray Gyula. 1954. 619-20. 1.) S ezt valóban

Székely József

vállalta; ezt nyílt levelében ő maga sem cáfolja, csak a bekerült hibák elkövetőjéül keres maga helyett bűnbakot. –

Erdélyi János

vel s

Toldy

Toldy Ferenc

val kapcsolatban Csáti Demeter ferencrendi barátnak Ének Pannonia megvételéről c. verses krónikájáról van szó, amely deák krónika nyomán 1526 körül készült, s első sora így hangzik: Emlékezzünk régiekről. Ez 18. századi másolatban maradt fönn, ezért írásának az eredetihez való hűsége bizonytalan.

Erdélyi János

1846-ban ezt is kiadta Népdalok és mondák. Kisfaludy Társaság megbízásából szerkeszti és kiadja Erdélyi János.

Budapest

, 1846. c gyűjteményében (320. 1.). Ebben tulajdonképpen csak követte Toldy Ferenc Handbuch der ungarischen Poesie,

Pesth

Budapest

und

Wien

Bécs

1826. c. munkájában lelhető közlés olvasatát (126. l.).

Toldy

Toldy Ferenc

azonban később megváltoztatta felfogását, s A magyar költészet története

Budapest

1854. c. művében újabb, a helyeshez közelebb járó olvasatot adott, (minderre 1. RMK.-tár I. köt. 230-48. 1.), s ezt

Székely József

nem vette tekintetbe. A szóban forgó sorok

Erdélyi János

nél és

Székely József

nél így hangzanak: Istentől kísértetének (7. sor), Mind egyenesek ő dolgokban (13. sor), Némettül, mert megvevék (156. sor);,a RMKtár I. kötete (vagyis Szilády Áron) szerint viszont így: Istentil is kisziríttetériek; mind eggyessek ű dolgokban; Némettül, mert megvívék. – Friebeisz István (1822- 1890) nemességet nyert hivatalnok polgárcsaládból származott; a szabadságharc előtt jogász, aztán a színházi és irodalmi életben találta meg foglalkozását: színházi közvetítő irodát nyitott, szerkesztett, kiadott, könyvet és lapot egyaránt. Az első magyar irodalmi üzletemberek közé tartozik, s bár szervező érdemei is vannak, a korrektség nem volt erős oldala, sem anyagiakban, sem a művek kezelésében. A Bach korszakra oly jellemző nagyarányú naptárirodalom egyik fő kezdeményezője.

Arany János

Ágnes asszonyát is egy ily naptárban tette közzé a Székely József által átvett torzításokkal. (Nemzeti Képesnaptár. 1857.) – Ez azonban az OSZK-ban nem található, s így pontosan nem tudjuk, valóban minden egyes Székely-féle hiba e közlésből származik-e. A „kinyujtóztatások" a következők voltak: „Ágnes a törvény előtt" helyett: „Ágnes a törvényszék előtt"; „Az világos, hogy csak őt" helyett: „Az világos, hogy csak őtet" Ezen kívül a 22. szakasz sajtóhibáktól teljesen értelmetlenné vált, s több szóalak-változás is került a versbe: („ott benn" helyett „otthon"; a „gyolcs leplet" helyett „ezt a leplet") –

Arany János

kritikáját így zárta le: „Azt hogy e ballada egy pár csonkának tetsző sorát kipótolhassa, még Friebeisz István megkísérelte volt, nem csoda hát, ha e gyűjtemény szerkesztője sem akart kevésbé »vájt fülünek« (mint

Kaziczy

Kazinczy Ferenc

mondaná) látszani." Erre utalt

Székely József

Kazinczy

Kazinczy Ferenc

érdemrenddel. – Ennek az összetűzésnek állitólag e gl-án kivül majdnem szerencsétlenebb következményei is lettek. Ercsey Sándor szerint

Székely József

eredetileg párbajra akarta hívni

Arany János

-t. ( Vojnovich III. köt. 28. 1.) – emendatio: javítás.

30. 466 l.

14.

Brassai Sámuel

tizenegy számon át tartó folytatásos cikket ír a SzF-be „Mégis valami a forditásról" címen. Szokásához híven rendkívül lazán szerkeszt, bőbeszédűen ad elő, és cikkét alig követhetően szerteágaztatja. Elsősorban mégis nyelvi és stíluskérdéseket fejteget, sorra véve a kor némely gyakori nyelvi hibáit. Így több mással együtt, kifogásolja az összefüggés szót is. Az általa kifejezett jelentésnek, – úgymond, – jobban megfelel „a kapcsolat" szó, s ez magyarabb is; „az összefüggés pedig – magyar nadrág lapos tomporán. A ki szereti, viselje !*"

Jegyzet * Az, ki e csillagot ide teszi, oly korban és körülmények közt nőtt fel, hogy két magyar nyelvet kellett tanulnia, elébb a régit, aztán az ujat. De nem emlékszik, hogy az összefüggés, vagy még vaskalaposabb alakjában egybefüggés, valaha, mint ujonnan gyártott szó ütötte volna meg fülét. Nem tudjuk, mely kelettől fogva számitja t. munkatársunk a nyelvrontást uj szavak által, de nem állhattuk meg, hogy fel ne nyissunk egy, bizonyos se nem uj, se nem ujitó könyvet találomra. Ez a Pápay Sámuel „Magyar Litteratura esmérete" volt, 1808-ból a címlap szerint, de mely, mint az előbeszéd mondja: „már egynehány esztendők előtt induló félben volt, hogy köz világra keljen." E munka 270-ik lapján olvassuk: „Szóllások által szoktuk előadni a dolgok egybefüggését;" a 43-kon: „a nélkül, hogy azoknak a tárgyakhoz valamiben hasonlitó összefüggésről vizsgálódnánk;" a 44-ken: „oly kevés hasonlatosságbeli összefüggést találunk" .. stb. Elhisszük:, hogy az összefüggés logicája roszul függ össze, de bajos lesz már kiküszöbölni.

Jegyzet Szerk.

Jegyzet

Brassai Sámuel

a tompor szót tompora féle változatban használta; tehát nem birtokragról van szó a szóvégen, – Az összefüggéssel az egybefüggéssel kapcsolatban a nyelvészeti kutatás

Arany János

-nak adott igazat, s már 1780 körül, Benyák Bernátnál meglévőnek tartja a szót (MNY IV. 192. 1.). – Pápay Sámuel (1770-1827) híres könyvébe, a régi irodalomismeret e jeles forrásmunkájába

Benyák

Benyák Bernát

hatására került ( Takáts Sándor: Benyák Bernát. Bp. 1891. 705-16. 1.). –

Brassai Sámuel

cikke: SzF I. 19„ 20, 27„ 28.1 30-33., 48-50. sz.

467. l.

15.

A továbbiakban sok más egyéb mellett,

Brassai Sámuel

az „ellátni valakit valamivel" kifejezéstől is megtagadja a magyar polgárjogot; ez is idegenes, ez is: „Magyar nadrág lapos tompordn.*"

Jegyzet *Még egy csillag. Én is Arkádiában születtem. Én is forogtam a nép közt. De hogy a magyar ember, még pedig annál inkább, minél magyarabb el ne lássa vendégét, az nem fér a fejembe. A felkészit értelem minden divatos használata mellett nem nem kötök kardot, de étellel, itallal ellátja biz az. Még pénzzel is az utra, ha kell. Ezt nem forditották, ebből kár is volna bennünket kiforditani. A vendéglátás régi erénye a magyarnak, talán régibb, mint törvénylátás. Bocsánat a közbeszólásért.

16.

Brassai Sámuel

alább így folytatja: „Szintoly nem kevésbbé vétkes fitymálása nyilatkozik ősi örökségünknek az, evvel és avval bir' kifejezésben,** és szintoly nyivasztólag súlyosodott az irodalmi stílus nyak dra, mint az elébbiek."

Jegyzet ** Hát még az ezt és azt bir?! az is van már elég.

Jegyzet Szerk.

Jegyzet Nyivasztólag: sorvasztóan, szegényítve;

Brassai Sámuel

szerette a népies és – mint ez esetben is – népies mintára alkotott szavakkal fűszerezni stílusát.

468. l.

17.

Salamon Ferenc cikket ír Teleki László drámájáról a Belirodalom rovatban,

[szerkesztői feloldás]

A Kegyenc

Teleki

Teleki László

tragikus halála alkalmával.

Arany János

a címhez csillagot tesz.

Jegyzet * Tisztelt olvasóink megbocsátanak, ha ez uttal e rovatunkat a „Kegyenc" és feledhetetlen irója emlékének szenteljük:. Szerk.

Jegyzet Két számmal elébb

Arany János

gyászkeretben e híressé lett szentenciaszerű mondattal tudósított a riagy államférfi haláláról: „Teleki Lászlómeghalt. Teleki László nem hal meg soha." ( SzF I. 28. Vegyes.)

30 sz. 478. l.

18.

Gyulai Pál

és Szász Károly vitája a kritikáról egyre folyik és élesedik a lapban.

Szász Károly

végül a következő,

Gyulai Pál

nak címzett méltatlankodó sorokat, nyilt levelet küldi a lapnak:

GYULAI PÁLNAK

Ön azt állitja, hogy én ön szavait ferditve és valótlanul terjesztem elé ; de ugy tetszik, ön ezt nem bizonyitotta be egyetlen esetben sem. Ez ellenében én bátorkodom öntől kérdeni : I-ör, Mikor mondtam én s mikor közölhetett e lapok szerkesztője oly badarságot,* minőt ön reám fog: hogy az értelmetlenség, számitni nem tudás, és badarság, mint a költői szellem szükségképi alkatrészei, szerepelhetnek. – ?

2-or, Mikor mondtam én, hogy ön valamely rögeszmét : személyes ellenszenv palástolására vett volna föl ? Általában mikor szóltam önnek személyes ellenszenvről egy szót is ?

Egész tisztelettel kérdi

Szász Károly

Jegyzet * Uraim, az istenért! ne olvassanak többet egymás iratából, mint amennyi abban irva áll.

Gyulai Pál

nem mondja, hogy

Szász K.

Szász Károly

a föntebb aláhuzott sorokat a Figyelőben, vagy másutt, elmondotta;

Gyulai Pál

csak

Szász Károly

azon tétele ellen okoskodik, melyben némi következetlenséggel rója meg: hogy t. i. „Gy. mindazt, mit eddig mondott, lerontja, mert ha a próza jelleme a józanság, hideg számitás, s értelmesség: hogy lehet prózainak jellemezni oly irót, ki szerinte őrült, tulzó, rakoncátlan képzeletü". Erre Gy. megforditja a kérdést, s igy szól: „Ön szerint (nem mondja: ön szavai, állitása szerint s igy ez általában csak azt teszi: az ön okoskodásából folyó következtetésszerint – (tehát a dagályt, affectatiót, a tulzást semminemű, még aesthetikai szempontból sem lehet prózaiságnak nevezni; ellenben az értelmetlenség, számitni nem tudás és badarság, mint a költői szellem szükségesképi alkatrészei, szerepelhetnek." Ez nem ráfogás, ez csak a kérdés visszája: ha nem lehet prózainak jellemezni az őrült, tulzó, rakoncátlan képzeletü irót: ez eo ipso költői lesz-e? – Mi elvonatkozva a vita alanyától, azt hisszük, hogy a badarság – ha csakugyan az – sem próza, sem költészet: az, amint ez, műtörvényeken alapul, melyek betöltésének kisebb nagyobb mértéke határozza ugy a vers, mint a próza jóságát.

Jegyzet A mi a rögeszme iránti felszólalást nézi: abban meg

Szász Károly

nak van igaza,

Gyulai Pál

ellenében. Nem csak azt nem mondja, hogy Gy. „személyes ellenszenv palástolására" vett fel rögeszmét, hanem a „rögeszme" szónál s fogalomnál is jóval szelidebben fejezi ki magát. „

Gyulai Pál

, hogy egy előre kimondott s bár nem egészen alaptalan, mégis tulzó és merész állitást par force kivigyen mindent megtagad költőnktől." Ez lehetne tévedés, előitélet, stb. nem mingyárt rögeszme, s épen nem a „személyes ellenszenv palástolására" való. – Becsüljük meg egymás véleményét azzal, hogy olvassuk el higgadtan s ne hagyjuk az indulatot közbe férkezni.

Jegyzet A kritika, vagy jelen esetben polemia modorát illetőleg, melyről épen a vita folyt, tisztelt barátunk

Gyulai Pál

felszólalása szembetünő tanulságot nyujt. Ime abban nincs gorombaság, nincs mégcsak illetlen élesség sem, nem mondhatnók, hogy sérti a társadalmi hangot: még is van rajta az élesség némi szine, a mi a vitázó feleket könnyen elkeseríthetné s azon térre taszithatná, a hol többé nem az igazság kiderítése, vagy nem csupán az, hanem kölcsönös sérelmek visszatorlása volna a rugó. A helyett, hogy az ellenfél állitásait egészen tárgyilag, mint pusztán véleményeket, cáfolná, egy folytonos apostrophe-val a megszólitott ellenfélnek fejére mintegy olvassa vádjait; az a folytonos ön igy, ön ugy, talán szükséges volt arra, hogy a polemia kellő „schwung" -ot kapjon, de arra bizonnyal nem alkalmas, hogy meggyőzzön a személyes indulatok távollétéről. Pedig egy rhétori figura az egész különbség. Nagy irodalmakban, hol az efféle viták külön organumokban folynak s egyik fél embere nem sokat törődik a másik félnek érzelmeivel, a polemia ezen, vagy még élesb modora sem tesz kárt; de nálunk, hol egy-egy, évek során felbukkanó aesthetikai közlöny támogatására is alig képes az ember két-három munkatársat összeszerezni, ha ezek a modorban egymás iránt az élesség tanát hirdetik és gyakorolják, lehetetlenné válik minden szerkesztés. Vagy hát jobb nem is szerkeszteni? bevárni az időt, mikor oly munkatársak bővében leszünk kiknek véleménye semmi árnyalatban nem tér el egymástól? Meggyőződésem szerint a Figyelőnek, ha egyéb érdeme nem volna is, az az egy érdeme megvan, hogy – van !

Jegyzet A vitára s A. állásfoglalására lásd a 12. mj. – Az itt idézett Gyulai-részlet a Megint a kritikáról c. cikkből való (29. sz. 450. l.); az

Arany János

által citált első Szász-idézet

Szász Károly

nak Zalár költeményeiről írt birálatából ( SzF I. 10. sz. 149. 1.), a második pedig Szásznak ugyane kritikája első feléből ( SzF I. 9. sz. 134. 1.). – eo ipso: magától értetődően; par force: erőszakkal; Schwung: lendület.

Jegyzet Szerk.

31. sz. 489. l.

19.

Garay Alajos Katona József emlékezete dmm.el verset irt. A Kisfaludy Társaság a Katona-jubileum alkalmával 10 arannyal jutalmazta a szerzőt. A. közli a verset a következel megjegyzéssel:

Jegyzet * A jutalmazott szerző ajánlatából, ismertetés végett, lapunkban is közleni jónak láttuk ezen költeményt.

Jegyzet Szerk.

Jegyzet

Katona

Katona József

halálának 1860-ban volt a 30., születésének pedig 1862-ben a 70. évfordulója. Az ünneplés Kecskemétről indult el, Horváth Döme (lásd 55. gl.) volt a legfőbb szervezője, majd a Kisfaludy Társaság és az Akadémia is belekapcsolódott. – Garay Alajos (1818- 1886) Garay János testvéröccse; pap lett, nevelősködött, káplánkodott; majd fölváltva plébános és tanár. Egész életén át irt verset, elbeszélést, egyházi műveket. Verseiben az almanach-líra vallásos változatának képviselője, Sulyánszky rokona. Elbeszéléseiben azonban gyakran sok friss folklorisztikus, sőt bizonyos együttérzésre mutató szociográfiai anyag is található. Alaphangneme azonban s célzata mindig az egyház helyzetét védő moralizálás. Betulia hölgye c. nagyobb epikus munkáját A. némi méltánylással bírálta. ( SzF I. 3. sz.)

33. sz. 522. l.

20.

A SzF közli

E. A. Poe

Poe, Edgar Alan

-nak A Mael-özönbe sodratás e. munkáját. Kenessey Albert fordításában. A. + jelzéssel a lap alján a következő megjegyzést teszi:

Jegyzet * A hires amerikai költőnek e rajzát, melyet derék hajóskapitány hazánkfia Kenessey Albert olaszból forditott leginkább oly céllal, hogy némely tengerészeti müszavainak terjedését ez által is eszközölje, – noha ez nem sajátképi novella, hanem egy természeti jelenség hű leirása, nem tartók érdektelennek közölni lapunkban.

Jegyzet Szerk.

Jegyzet

Poe

Poe, Edgar Alan

munkájának eredeti címe A descent into the Maelström. – Kenessy Albert (lásd 181. gl.) láthatólag nem tudott angolul, s a munka eredetijét aligha láthatta, mert az egyes szakkifejezéseket német és olasz megfelelőikkel értelmezi, angollal nem.

36. sz. 568. l.

21.

Pap Endrének „Szemere Pálhoz, (

Budapest

, januárban, 1850.)" című posthumus versét közli a lap; A. a szerző nevéhez csillagot tesz, s a következő megjegyzést adja a lap alján.

Jegyzet * Elhunyt derék költőnk ez egyik legszebb műve, mint az utolsó sorból is kitetszik, ajánlásul volt irva versei gyüjteménye elé, de melynek kiadásában a halál meggátolta, barátinak hagyván fel e szomoru kötelességet. Mindenki tudja, hogy e költemény uem jelenhetett volna meg az akkori sajtóviszonyok közt. Most ez oldalról nem igen tarthatni akadálytól, de igen némi félreértéstől a másik oldalon. Azonban vegyük tekintetbe, hogy a mi keserü vád feljajdul a költeményben, az 1850 táján, mondhatni, általános hangulat volt, midőn veszteségünk óriási fájdalma majd ama szereplők elleni recriminatióban kereste enyhülését. A költő alanyi panaszában ez általános hangulat benyomása tükröződik; tévedne, ki az ő akkori világát mai szemüvegen nézné, vagy a mit ő, mint dalnok, egy sötétebb órában zengett, azt a politikusnak számitaná be. – Hagyjuk pihenni sirján koszorúja ez utolsó levelét; ő remény nélkűl szállt oda le; ha mi tovább jutánk azóta(?) ne kárhoztassuk azt, ki elmaradt tőlünk … a sirban!

Jegyzet Szerk.

Jegyzet Pap Endre (1817- 1851) vagyontalan szatmári kisnemesi családból származott, jogász lett,

Kölcsey

Kölcsey Ferenc

mellett joggyakomokoskodott, s jelentős részt kapott

Wesselényi

Wesselényi Miklós

védőperének szervezésében. Verseiben és elveiben egyaránt

Kölcsey

Kölcsey Ferenc

tanítványa. Később a centralistákhoz csatlakozott, nemcsak elvrokonság, hanem barátság is fűzte hozzájuk. A fiatal Eötvös eszmevilága, törekvései iránt különösen nagy érzékenységet mutatott. A szabadságharc alatt a kultuszminisztérium magas tisztviselője lett. Világos után

Pestre

Budapest

költözött, s

Csengery

Csengery Antal

szorosabb köréhez tartozott;

Csengery

Csengery Antal

szerepet szánt neki a nemzet szellemi életének újraszervezésében; ő írta meg 1850-ben

Kölcsey

Kölcsey Ferenc

életrajzát a Magyar szónokok és státus-férfiak c. gyűjteménybe. A következő esztendőben elragadta a halál. Verse is Kemény s Csengery hatásáról tanúskodik, az ő felfogásukat követi a szabadságharcot s a Kossuth-féle vezetést illető ítéletében. Így ir pl.:

A nemzet harcra kelt, a nemzet áldozott ;

Kincse nem volt drága, becses nem volt vére

…. Azzal gazdálkodott a részeg szenvedély,

Mely az dldozatnak vérét elkoczkázta;

S mig a hitleneket borostyánnal fedte,

Az igaz nagyságot sirjdig gyalázta.

… Erény s hazafiság halni ment a harcra ;

Vérők érdemével szörnyek hivalkodtak ;

A bölcsek szavának nem állott a világ,

Azoknak hitt a kik legjobban hazudtak.

Ezekre, az ily fajta sorokra gondol

Arany János

a recriminatiók

[szerkesztői feloldás]

számonkérő megbélyegzések

emlegetésével, s nemcsak magát, de Pap Endrét is el kivánja határolni e felfogástól. – Az alkalmat a vers kiadására az adta, hogy Szemere Pál (1785-1861), a Kazinczy-féle emelkedett szellemű literátorság e köztiszteletben álló utolsó őrzője és jelképe, ez év március 14-én halt meg. A. nagy tisztelettel viseltetett iránta, s maga irt róla lapjába nekrológot ( SzF I. I. 20. sz.). – (Az utolsó sorok, melyekből kitetszik, hogy e vers egy kiadás elé volt szánva:

Boldog fiúk közé, kiket hozzád vonnak,

Szellemjátékaid, többé nem illem én.

De amit zengettem, míg oda illettem,

Tartsa fenn, nevedben, e kisded gyüjtemény.

A tervezett gyűjtemény, természetesen e vers nélkül meg is jelent: Pap Endre hátrahagyott munkái. Kiadják az elhunytnak barátai, Csengery Antal és Kemény Zsigmond.

Budapest

1859. I. II. köt. – Közölve Várdai: Adalék 740. 1. részl.

38. sz. 605. l.

22.

Jánosi Gusztáv két Horatius-fordítását közli a lap [A Thaliarchhoz. Delliushoz],

Arany János

következő lapalji jegyzetével.

Jegyzet * Adjuk e modern alaku forditást, próbául hogyan izlik Horác a mai dalformában.

Jegyzet Szerk.

Jegyzet Jánosi Gusztávra lásd 157. üz. Az első vers „modem alakja" a következő:

Nézd a Soractét hó boritja,

Fehéren állnak ormai,

Beálltak a folyók, nem birja

Terhét az erdő hordani.

A másodiké tulajdonképpen ugyanaz:

Mutass rendíthetetlen lelket

Ha sujtnak a sors karjai.

És tudj ölén, ha jólét renget

Józan mértéket tartani.

Arany János

maga is fordított éppen ezekben az esztendőkben Horatiust modernül (Ulla si juris … Ódák II. 8.) Fordítását azonban nem lehet pontosan datálni, s így nem lehet megmondani, esetleg nem éppen

Jánosi

Jánosi Gusztáv

fordítása ösztönözte-e. (1. A. Krk VI. köt. 136., 241. 1.)

39. sz. 614. l.

23.

Salamon Ferenc két folytatásban kritikát ad közre Wohl Janka verseiről, a Belirodalom rovatban.

[szerkesztői feloldás]

Wohl Janka költeményei. Kiadja Jókai Mór.

Budapest

, 1861. Nyomtatott Engel és Mandellónál.

Bevezetésként újra hozzászól a Gyulai-Szász Károly-féle kritikai vitához,

Gyulai Pál

mellett foglalván állást.

Szász Károly

, úgymond „megadhatatlant látszik kívánni, [ … ] a költő egyénisége szabad vizsgálatát kikérné a kritikától" [ … ] „Elnézze [a kritikus] a tettetet, erőnek erejével torz arcot vágó költészkedést s a rimes léhaságot, melyet egy polcra tesznek a valódi, igaz költészettel? Mig a költői szellem, maga a lélek romlik, sülyed és igy sajnosan aberrál, addig a kritika csak a rimekkel, caesurákkal, lábakkal és trophákkal vesződjék? – Ez kívánságnak is sok, ennyit a dolog természete meg nem bir ; s ennyit tán Szász Károly maga sem kiván !*"

Jegyzet * Mi is azt hisszük, hogy nem. Gyakorlatban kimondta legalább, mind pl. Thalyra, mind Vidára, mit tart rólok bensőség, hajlam, lélekirány tekintetében; vizsgálta subjectivitásokat.

Jegyzet Szerk.

Jegyzet Wohl Jankára 1ásd 381. gl. – A Szász-Gyulai-féle kritikai vitára lásd 12. mj. –

Thaly Kálmán

nak Kárpáti kürt c., Vidának pedig Nemzeti koszoru c. kötetéről írt kritikát Szász. ( SzF I. 5-6. sz., SzF 1. 13-14. sz.)

40. sz. 632. l.

24.

Gyulai Pál

nak a Tyuk és a farkasverem c. verses népmesefeldolgozásához a következő megjegyzést fűzi

Arany János

Jegyzet * Gyermekköltészetünk (nem gyermekes, hanem gyermekek számára való költészetünk) parlag mezején örömmel üdvözöljük e naiv mesét. A ki csekélylené ez[t] irodalmi lapba, ne feledje, hogy egy Puskin sem tartotta méltóságán alulinak népmeséket dolgozni ki.

Jegyzet Szerk.

Jegyzet Hogy

Arany János

mily nagyra becsülte Puskint, köztudott. Az első Puskin-fordítást Zilahy Imrétől, a következő évben ő adta közre. ( Ne zengd, óh lány, ne zengd nekem. SzF II. 1. 18. sz.) Meséit is valóban sokra tartotta; ezt bizonyítja, hogy sürgette, segítette Zilahy Imre fordítás-kötetének megjelenését, s ebbe mesét is vettek föl, alighanem az ő tanácsára (lásd 242. üz.) A Népiesség a költészetben c. tanulmányának tervvázlatában pedig, arról szólván, milyen műfaj lehet népies, ez ált: „A tündér-mese Puskin-féle kidolgozásban igen kedves." ( Arany János Összes Prózai Művei. (Franklin)

Bp.

Budapest

é. n. 423. 1.)

42. sz. 658. l.

25.

Salamon Ferenc Az ember és író című kétfolytatásos cikkében visszatér

Gyulai Pál

és Szász Károly vitájára. Támadva

Szász Károly

t, főképp e mondatát rosszallta: ,,'Nem foghatom meg, miért kelljen egy mü megitélésében a müvészeti szempontokon tul terjeszkedni"'

Salamon Ferenc

szerint a vizsgálódás „az iró meggyőződésének kisebb nagyobb erejét, érzelmi valódiságát, mélységét, emelkedettségét vagy materializmusát, sőt vérmérsékletét is illetheti. Mindezt vizsgálhatja a kritika valamely műben, s mindez nem tartozik a művészeti szempontokhoz. A művészeti szempont az összhang, a megtestesités és kifejezés szempontja. De ki nem látja be, hogy még ide is betolakodik a művész szubjektivitása? Egyebet nem emlitve, az összhang közel atyafiság az izléssel, s ez ismét az iró számos más lelki tulajdonaival? Már pedig akkor is, ha az izlést ily módon a művész egyéniségével viszonyítva vizsgáljuk, nem a művészet, hanem a lélektan körébe vágtunk át.*"

Jegyzet * Tisztelt értekezőnk, ugylátszik igen szűkre vonja a müvészeti szempont határait a fentebbi sorokban. Vajon a művészeti szempont csupán „az öszhang, megtestesités, kivitel" szempontja-e? Avagy nem két lényeges dolog tartozik-e hozzá: fogantás (conceptio) és kivitel? S midőn az iró „érzelmei valódiságát, mélységét, emelkedettségét" stb. vizsgáljuk, túl járunk-e a művészeti szemponton? Ez megalacsonyitná a (nálunk ugyis rosz hirben álló) művészeti elnevezést, elválasztva mintegy a lélektantól. Szerintünk jól mondja

Szász K.

Szász Károly

, hogy ne terjeszkedjék tul a kritika a művészeti szemponton; de a művészetit nem kell pusztán az executióra szoritani. A fogantás körüli vizsgálat mélyen belenyul a lélekbe, de azért nem esik kivül a müvészeti szempont határain. Lélektani lesz, de a müvészet is az.

Jegyzet Szerk.

Jegyzet A Gyulai-Szász féle kritikai vitára lásd 12. máj. –

Szász Károly

nak a

Salamon Ferenc

által fölhozott mondata: SzF I. 22. sz. 338. 1. – Executio: itt kivitelt ért rajta

Arany János

– A „fogantás (conceptio)" szó mellé a saját lap-példányába,

Voinovich

Voinovich Géza

szerint, odaírta A., hogy ezt a szót ő alkotta. ( Voinovich III. köt. 25. sz.) – Közölve Várdai: Beöthy 342. 1.

49. sz. 770. l.

26.

Brassai Sámuel

már előbb idézett cikkének (Mégis valami a fordításról – lásd 14. mj.) tizedik, utolsó előtti folytatásában a következő mondatban

Arany János

kijavít egy kötőszót: „Iró és szónok, a ki minden szavát ugy tudja választani, hogy nemcsak azt mondja, a mit akar, de* olvasójával vagy hallgatójával is azt képzeltesse, azt gondoltassa, a mit akar, a legnagyobb mértékben igényli s nyeri is meg bámulatunkat."

Jegyzet *Hanem.

Jegyzet Szerk.

777. l.

27.

Zilahy Károly „A székely legény. Humoreszk levelekben" c. elbeszélésében a következő mondathoz az alábbi megjegyzést fűzi

Arany János

: ,,Legelőször is egy nagy, magas ember jött előmbe a ki ugy nézett ki,* mint nálunk a regements támbour."

Jegyzet * S belopódzott volna már Székesföldre az a germanismus?

Jegyzet Szerk.

Jegyzet

Zilahy Károly

e munkáját nemcsak nyelvi botlásai miatt, tartalmi szempontból is kedvetlenül adta

Arany János

Gyulai Pál

nak panaszkodván, mekkora a szükség lapjában a jó próza tekintetében, így irt: „Ha