Aranysárkány fejléc kép
MegjegyzésekBibliográfiai adatok
 
SZÉPIRODALMI FIGYELŐ. II. ÉVF. II. FÉLÉV l861-62  
  2. sz. 23. l.  
  46.  
  Kun Béla négy folytatásban a Külirodalom rovatban ismerteti a finn mondavilágot. (A finnek hitregéi és mondái.) Egyebek közt Ahti viziistennek az őszinte és becsületes halászlegénnyel való históriáját is előadja; e szerint ez a halászlegény vizbeesett kése helyett sem arany, sem ezüst kést nem volt hajlandó elfogadni az istentől, hanem ragaszkodott a maga „ vaskó' ' - jához; A. hozzáfűzi, e részlethez a lap alján:  
 
n
Jegyzet * Ime, Aesopus meséje (A favágó és Mercur) a finn mythologiában!
n
Jegyzet Kún Béla (1845-1896) észak-magyarországi kálvinista papcsalád fia, jogot végzett, s szépirodalmi kísérletek rövid epizódja után ujságiró lett, majd Sárospatakon jogakadémiai tanár. Ahhoz a sajátos csoporthoz tartozott ő is, amely a kiegyezés politikájával elégedetlen volt s a konzervatív s a függetlenségi irányzatok között ingadozott, hogy végül teljesen izolálódjék.
A.
Arany János
figyelmébe
Lévay
Lévay József
ajánlotta mint egy barátjának fiát, „mint kitünő tehetségű ifju"-t. (
A.
Arany János
-hoz, 1864. nov. 8. MTA Ltár 3341.) – Cikke inkább csak alkalmi érdeklődés eredménye, semmint rendszeres nyelvészeti és néprajzi foglalkozásé. A cikk elsi'I folytatásának címénél csillagot s a következiő lapalji jegyzetet találjuk: „A »Kalevala« egy pár epizódját közleni akarván, előrebocsátjuk ez értekezést Westermann folyóirata szerint." E megjegyzés alatt nem áll ugyan a szokásos s alig egy-két esetben elmaradt „szerk". jelzés, mégis valószínű, hogy
A.
Arany János
-tól származik, hiszen ekkor már levélben megállapodott Fábián István fertőszéplaki plébánossal, (lásd 95. üz.) hogy annak Kalevala-fordításából részleteket fog közölni (
Fábián
Fábián István
A.
Arany János
-hoz, 1862. nov. 5. MTA Ltár 106.), s a SzF következő évfolyamában meg is kezdte s közölte 9 számon át e fordítást. ( SzF II. II. 9-18. sz.) – Westermann folyóirata: Westermanns Monathefte, a XIX. század egyik népszerű, liberális családi folyóirata volt, szépirodalmi és népszerű tudományo tartalommal. 1856-ban Georg Westermann braunschweigi könyvkereskedő alapította, s egészen a legújabb időkig megjelent.
 
  4. sz. 49. l.  
  47.  
  Kazinczy Gábor Moliere-forditásai elé szánta F. Aragonak a nagy vigjátékiróról szóló beszédét, s lefordította ezt is. A. főcikként közli ezt a beszédet, s a következő lapalji jegyzetet fűzi hozzá:  
 
n
Jegyzet * Tudva lesz t. olvasóink előtt, hogy a Kisfaludy-társaság elhatározta Moliere nehány vígjátékát (vajha minél többet!) Kazinczy Gábor remek forditásában közrebocsátani. E szándék valósitása eddig nem a társaság mellőzésén, hanem azon lelkiösméretes szorgalmon, soha ki nem elégülő javítási ügyekezeten mult, mellyel a forditó nagy eredetijéhez méltóvá akarja tenni dolgozatát, és nincs nyugta, mig e célra valamely eszközt hiányzani vél. Igy
Aragó
Arago Ferenc
nak itten közlött remek beszédét is arra szánta, hogy Moliéreje elé bocsássa. Arago Ferenc e beszédet 1844 január l5-én a Moliere szobrának inauguratiója alkalmával mondotta. A szobor „nemzeti aláirás" utján eszközöltetett, s Arago az aláirási bizottmány alelnöke volt. Tisztelt olvasóink érezni fogják e beszéd klasszikai erejét. Alig van példa, hogy irórul ily röviden, ily mélyen s ily szépen szólott volna valaki.
 
 
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet Kazinczy Gábor Moliére fordításaira lásd 227. üz. – Arago Francois Victor Emanauel (1812-1896) francia republikánus, liberális politikus, több ízben miniszter, a második császárság alapításának és politikájának heves ellenzője; kezdetben színdarabokat is frt, később inkább csak tanulmányokat és regényeket. – Az őszinte elismerésen és tiszteleten kívül, amellyel
A.
Arany János
Kazinczy
Kazinczy Gábor
iránt viseltetett, alighanem az engesztelési szándék is vezette tollát e jegyzet írásakor. Előbb ui.
Kazinczy
Kazinczy Gábor
mérhetetlenül pedáns, nyűgös körülményessége következtében
A.
Arany János
elvesztette türelmét, s néhány levelében meg üz.-ben kifakadt, ami a betegesen érzékeny
Kazinczy
Kazinczy Gábor
t rendkívül bántotta. (lásd levelét A.-hoz, 1862. jan. elején MTA Ltár 253., 1862. jan. 14. MTA Ltár 254., 1862. máj. 12. MTA Ltár 255.) – inauguratio: felavatás, beiktatás, megindítás Közölve Várdai: Adalék 739. 1. részl.
 
  61. l.  
  48.  
  Ifj. Kun Pál három arab verset fordít. Ezeket a következő lapalji jegyzettel adja közre
A.
Arany János
:  
 
n
Jegyzet * Nem annyira becsökért, mint azon való örömünkben közöljük e versecskéket, hogy ime szaporodik azon lelkes ifjak száma, kik a nálunk annyira elhanyagolt keleti nyelveknek adják magukat. Igy kell, igy!
 
 
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet Kun Pálra, Ballagi és Budenz tanítványára, aki általános nyelvészet iránt·is érdeklődött, lásd 312. gl. A három vers: A nagyravágyó, A kételkedő, Abu-l'Ola-tól (989- 1058) az izlám egyik ünnepelt költőjétől; s A hálátlan lbn Said-tól (1214- 1274) filológus költőtől.
 
  6. sz. 86. l.  
  49.  
  Az Akadémia Értesítőjé-ből átvesz egy finn tárgyu tanulmányt a SzF (A finn népköltészet); a címhez csillagot tesz a szerkesztő, s a következó lapalji megjegyzést fűzi a közleményhez:  
 
n
Jegyzet * E mutatványt a magyar t. akadémia Értesítőjének legujabban megjelent füzetéből annál érdekesbnek véljük közölni, mert mintegy kiegészíti, a mit közelebbi számaink a finn hitregéről mondottak; amaz a finn költészet régi, ez mostani vagy nem régmult alakját, amaz inkább az eposzt, ez a lyrát tüntetvén föl. S valamint az Castrén nyomozásain épül, ugy ez
Lönrot
Elias Lőnrót
 tollából foly, kik mindketten első tekintélyek a finn nyelv és költészet körül. Fordította ezt Hunfalvy Pál , az eredeti szöveget pedig Finn Olvasókönyvébe vette föl, melyre szintén figyelmeztetjük,. kivált a tanulni vágyó ifjuságot. Az akad. Értesitők, fájdalom,. nem forognak annyira a közönség kezén, hogy e mutatványnak szélesb körben ismeretes voltától kellene tartanunk. Szerk.
n
Jegyzet E tanulmány Hunfalvy Pál 1861. nov. l-én tartott akadémiai előadásához volt csatolva, s megjelent az Akadémiai Értesítő Nyelv és Széptudományi Osztálya közleményeinek 1861. II. köt. II. sz.-ban. Szerzőjének
Hunfalvy
Hunfalvy Pál
Lőnrót
Elias Lőnrót
ot mondja, s a Kalevala egyik „előbeszéd"-éból, előszavából valónak, de forrásának adatait pontosabban nem közli. –
Hunfalvy
Hunfalvy Pál
finn olvasókönyvére lásd 192. gl. – A. M. Castrén (1813-1852) a finnugor nyelvészet korai korszakának egyik legjelesebb alakja. – Elias Lőnrót (1802 - 1884) filológus, a finn művelődés és néprajzi kutatás egyik legnagyobb alakja, a Kalevala összegyűjtöje. – „A közelebbi számokban" közölte a lap Kún Béla cikkét: A finnek hitregéi és mondái. (SzF II. II. 2.sz .)
 
  9. sz. 132. l.  
  50.  
 
Brassai
Brassai Sámuel
nak nyolc számon át közölt, a nyelvtudomány feladatait, s ezen belül egyes nyelvhelyességi kérdéseket is, részletesen fejtegető tanulmányához (Nyelv és nyelvészet) több ·megjegyzést fűz a szerkesztő.
Brassai
Brassai Sámuel
egyebek közt gímyos hangon polemizál Hunfalvy Pállal, kiváltképp annak e mondatával: „Ha vannak kérdések a magyar nyelvben, melyekben az önleges nyelvtudat nem teremthet szabályt s melyekben se az élő köznyelv,. se az uj irodalmi nyelv nem utasithat: azon kérdésekben vagy a régi nyelvemlékek és a régibb irodalom fognak dönthetni, vagy ha ezek sem elegendők arra, tehát azokban semmi mód sem juthatunk bizonyosságra."
Brassai
Brassai Sámuel
szerint
Hunfalvy
Hunfalvy Pál
nak „hiányos fogalma" lehet „a szabatos stylusról" .. „Nekem a II-ik Frigyes hevenyészö papja juta eszembe reá, a ki a szószéken a királytól ígért textus helyett csak egy levél fejér papirost lele bibliájában. Megnézé jobbról, meg balról, s vizsgálatát e szavakkal kiséré: »Itt nincs semmi : itt sincs· semmi isten e világot semmiből teremté ; szóljunk tehát a teremtésről.« Továbbá. nemfüzöm*".  
 
n
Jegyzet * Nem akartuk e rövid passusnak egy kissé csípős kritikája miatt az egész cikk kapcsolatát megbontani. De azt véljük, hogy ha érzik is némi nehézkesség amaz idézeten, azt, hogy értelmetlen vagy üres volna, nem mondhatni. „Ha vannak ilyen s ilyen kérdések (H ur felteszi, hogy vannak) akkor vagy a nyelv története igazit el, vagy semmi." Ily szerkezetben, mi legalább, nem látunk gunyra valót.
n
Jegyzet
Hunfalvy
Hunfalvy Pál
nak
Brassai
Brassai Sámuel
által megtámadott cikke: PN 1862. márc. 16- 61. sz. –
Brassai
Brassai Sámuel
tanulmánya: Nyelv és nyelvészet. SzF II. II. 8- 15. sz. Nagy Frigyes porosz király papjáról szól az anekdota.
 
  133. l.  
  51.  
  Néhány bekezdéssel alább
Brassai
Brassai Sámuel
azt állítja, hogy a kettős negatiót még csak megtüri a magyar nyelv; ezt, – úgymond, – „az Uristen csak a magyar kedviért teremtette", de a hármast már nem s ezért, megint csak gúnyolodva, idézi
Hunfalvy
Hunfalvy Pál
t, aki hármas negatiót is használ. Majd csillagot tesz saját szövegéhez s a lap alján így folytatja elmélkedését:  
  „ De hármas negatio már magyarnak is igen sok. »Nem láttam sehol sem,« vagy nem leltem senkit sem« oly pleonasticus kifejezések, a melyek elél ordulhatnak a közélet nyelvében, sőt egy vagy mds korldtolt vidéken divatozhatnak is ; de a magyar nyelvnek bizonyosan nem sajdtjai, és az irodalomban csak comicus effectusra haszndlhatni. Vagy tán ily hatásra célzott
H.
Hunfalvy Pál
is, a mikor ezt irta : »értekező nem bírt még semmit sem felfedezni ?« Szintoly hiba, kettős negatioval élni ott, a hol egyes kell, p. o. »mem ismeri a ldt vala és láta alakokat sem.« Másutt pedig jól írja : »oly jelességre sem talált még.« Vagy az egyik rosz, vagy a másik ; mindakettő jó, vagy mindakettő rosz nem lehet.*
Arany
Arany János
Brassai
Brassai Sámuel
e lapalji jegyzete végére keresztet téve, a következőt fűzi hozzá:  
 
n
Jegyzet * Ez a hármas negatio kitagadása előttünk uj tan, mert bizony használja azt a köznyelv; igy a nyelvérzék el nem igazit, helyes-e az uj szabály, vagy sem. De talán megerősiti az, hogy ily esetben a magyar ezt is mondja; nem láttam senkit is, a mi arra látszik mutatni, hogy a harmadik tagadás csakugyan fölösleges.
 
 
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet A hármas tagadás miatt megrótt
Hunfalvy
Hunfalvy Pál
idézet a PN ugyanazon cikkében fordul elő. – A hármas tagadásra vonatkozóan a nyelvtudomány határozottan cáfolta
Brassai
Brassai Sámuel
álláspontját (utoljára Nagy J. Béla: Nyelvhelyességi babonák. Nyelvművelő. Szerk. Lőrincze Lajos. Bp. 1956. 313. 1.) – pleonasticus kifejezés: szószaporító kifejezés; comicus effectus: komikus hatás.
 
  52.  
  Pár mondattal később
Brassai
Brassai Sámuel
Hunfalvy
Hunfalvy Pál
nak az igeidőkről alkotott felfogását támadja s megint túlságosan is erős kitételeket használ: a helyes nyelvérzéket, ugymond, gyakran,
Hunfalvy
Hunfalvy Pál
esetében is, elnyomja „az elfogultság és divaton kapás kővetelő kiabálása !***"  
  *** Részünkről sajnáljuk, ha e cikk hangja netalán egy kissé p
n
Jegyzet olemicusabb, mint a fenforgó esetben kivánnók, vagy elkerülhetetlenül szükségesnek tartanók. Hanem a polemicus hév is -olyan, mint a nyelvérzék, törölhetne az ember szavakat, az animo, a láthatatlan szellem, ott marad benne. De a mi a tárgy érdemét illeti, a „nyelvérzékre" mi is tartunk valamit s nem szeretnők, ha érvényre kapna annak semmibe vétele: az „igeidők" iránt nem tudunk megnyugodni H. ur rendszerében; noha az élő nyelvben ·sem találjuk,
Brassai
Brassai Sámuel
val, azok kellő distincióját.
 
 
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet Ez a jegyzet általános jellegén kívül egyrészt
Brassai
Brassai Sámuel
nak szól; ez ugyanis 1861. jan. 28-i (MTA Ltár 43.) leveleben azt kérte, a szavakat, amelyek
A.
Arany János
„kényes fülét vagy érzését bántanák, tessék minden alkudozáson kivül, az illető helyet a logikai kapcsolatok megszakadása elkerültével megvörösplajbászozni", azaz kíhúzni, kihagyni. Másrészt szól Szemere Miklósnak és baráti körének, akik, köztük
Tompa
Tompa Mihály
is, háborogtak, hogy
Brassai
Brassai Sámuel
cikkeiben
A.
Arany János
megtűri az erős kítételeket, elnézi annak „inhumánus" modorát, holott
Szemere
Szemere Miklós
cikkét (lásd 12. mj.) ilyenek miatt utasította vissza. (
A.
Arany János
Tompa
Tompa Mihály
hoz, 1862. szept. 13. MTA Ltár 1162.) – Közölve Várdai: Beöthy 341. 1. – Az „igeidők iránt : ide nyilván szedési hiba következtében került az idézőjel. – animo: lélekkel, lendülettel, erőteljesen.
 
  134.  
  53.  
  Szász Károly a Belirodalom rovatban bírálatot tesz közzé Tóth Endre verseskötetéről. ( Harangvirágok Tóth Endrétől,
Pest
Budapest
,
Emich
Emich Gusztáv
1862.) Bevezetésképpen személyes, túlságig éles mondatokkal utal vissza a kritika jogairól közte és
Gyulai
Gyulai Pál
között lezajlott vitára: sértődötten és méltatlankodva veti ellenfele szemére, hogy az nem egyszer megengedhetetlen gyanusításokkal él, s a következőképpen zárja le a részletet: „Részemről sokkal jobban tisztelem (őt s magamat, s mi mindkettőnknél több : az irodalmat, semhogy őt, az egészen alap- és, ismétlem minden apropos nélkül gyanusitások terére követnhn. Békesség velünk.*"  
 
n
Jegyzet * Amen ! De ugylátszik, e száma a Figyelőnek bal lábával kelt fel. Vagy nem lehet 3-4 dolgozótársnak, ég, föld, tenger annyi tárgyáról imi, a nélkül, hogy egymással örök polemiát cselekedjék? A mi a jelen esetet illeti, ha
Gyulai
Gyulai Pál
,
Petőfi
Petőfi Sándor
ről irván, nem felejtheti Szász Károlyt, nem volna tőlünk méltányos meg nem engedni, hogy Szász Károly, Tóth Endréről irtában,
Gyulai
Gyulai Pál
n kezdje. Csak arra kérjük a mostani felszólalót, ne vegye személyes bántalomnak, ha ellenfele az elvét nem akarja hagyni.
 
 
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet Tóth Endrére lásd 209. gl. – A Gyulai-Szász-féle kritikai vitára 1. 12. mj. –
A.
Arany János
már torkíg volt e vitával, innét a szokottnál türehnetlenebb hangja. –
Gyulai
Gyulai Pál
Szeberényi Lajos könyvéről írt kritikáját ( Néhány év Petőfi életéből. Szeged Burgernél. 1861., SzF II. II. 3. sz. 38. 1.) ugyanis azzal zárta le, hogy meglehetős éles, majdnem kíoktató hangon újra leszögezte a maga álláspontját, s ismét szemére vetette
Szász
Szász Károly
nak, bár nevét nem említette, mily képtelen fölfogást véd.
 
  10. sz. 145. l.  
  54.  
 
Brassai
Brassai
a „Nyelv és nyelvészet" című, már korábban említett (lásd 50. mj.) tanulmányának befejező közleményében megrója
Hunfalvy
Hunfalvy Pál
t, amiatt, hogy az ő „Magyar mondat" c. értekezéséről, jóllehet az tárgyába vág, nem vesz tudomást. S mint ahogy erről, ugyanúgy Finály e tárgyú munkáiról sem látszik tudni, továbbá
A.
Arany János
„Visszatekintések" c. cikkéről sem, pedig az is „a szóban forgó tárgyat érinté. *"  
 
n
Jegyzet * Mi ezért nem ingeráljuk magunkat a pörbe és semmi sem fájna inkább, mint ha e cikk közlése csak legkisebbé is repressaliák szinében tűnnék föl az illetőnek.
 
 
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet
Brassai
Brassai
nak három folytatásban jelent meg A magyar mondat c. tanulmánya az Akadémiai Értesitő Nyelv- és Széptudományi Osztálya Közleményében. (1860. I. köt. I. sz., 1863. III. köt. 1-II. sz.) – Finály Henrik akadémiai székfoglalójában szólt ugyane tárgyról. ( A magyar ige időformáiról. uo. 1860. I. köt. I. sz. –
A.
Arany János
Visszatekintések c. cikke: SzF 1. 36-41. sz.) – ingeralni: beavatkozni, befolyást éreztetni;
A.
Arany János
valahányszor a vita-felek a maguk oldalán be akarták vonni a polémiába, mindig tett ilyen elhatároló jegyzetet. (lásd pl. K II. II. 8. sz.
 
  158. l.  
  55.  
 
Kriza
Kriza János
gyűjteményében két székely népdalt közöl a lap. (Végig menék a temetőn; A hol kerekedik egy kerek dombocska.). Az elsőnek második versszakához a szerkesztő csillagot tesz a következő megjegyzéssel:  
 
n
Jegyzet **Nálunk is ismeretes rész.
 
 
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet A szóban forgó „ismeretes" szakasz: Ha jősz a temetőkertbe | Ird fel sirhahnom fejére: | Itt nyugszik egy hiv szerető; | Nyugtassa meg a Teremtő.
 
  12. sz. 190. l.  
  56.  
  Jécsai A. Lajos az Értesítő rovatban könyvészeti adatokat közöl (Adalék az 1862. jan-jún. könyvészethez.) Bevezetőjében azt írja, hogy, bár a kiadott művek száma szaporodik, színvonaluk nem emelkedik s „az irodalom-barát" „kénytelen szomorkodva felkiáltani: „Ezen az uton nem boldogulunk, mert ez lefelé vezet, más, magasb irányu ösvényt kell keresnünk, mert különben a növekvő szám dacára sülyedve sülyed irodalmunk!*"  
 
n
Jegyzet * Hagyjuk mi ez átalános sopánkodást másoknak. A mi lapunk célja nem sükertelen jeremiád, hanem polyva közül is kikeresni a magot, ha talál. A mint hogy talál is.
 
 
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet A cikk szerzője Aigner Lajos (lásd 44. mj.), aki a Torontál megyei Nagyjécsán született, s kezdetben ingadozott, mire változtassa német nevét. Csak később döntött az Abafi mellett.
 
  14. sz. 213. l.  
  57.  
  A lap hat folytatásban közli
Gyulai
Gyulai Pál
nak -i jelzéssel ellátott ismeretes kritikáját Vajda János röpiratáról. (Önbirálat. Irta Arisztidesz. Lipcse 1862. Gerhard Volfgang.) A második folytatásban
Gyulai
Gyulai Pál
egyebek közt, az irodalomtörténetben való járatlanságot vet
Vajda
Vajda János
szemére. . „még azt sem tudja, hogy
Csokonai
Csokonai Vitéz Mihály
Lillához irt versei tettek korukban legnagyobb hatást, a középrend majd minden lánya és ifja énekelte, és »Csikóbörös kulacs«-át épen ezek ellenében leginkdbb a kritika, Kölcsey kritikája, ünnepelte, kire bizony nem lehet ráfogni, hogy korhely ember lett volna. Az sem igaz, hogy
Csokonai
Csokonai Vitéz Mihály
nak ez a verse a legsikerültebb. A »Parasztdal«, »Zsuzsi« cimüek szintén ily sikerültek, sőt amazt egy s más részben felül is mulják. A »Csikóbörös kulacs«-ból soha sem lett valódi népdal,* mig Zsuzsit maig is énekli a nép."  
 
n
Jegyzet * Köznépi, az egész, már hosszassága miatt sem, de a középrend énekelte országszerte.
 
 
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet Csikóbőrös kulacs: Szerelemdal a csikóbörős kulacshoz; Zsuzsi: Szegény Zsuzsi a táborozáskor.
 
  18. sz. 274. l.  
  58.  
  Hunfalvy Pál felel „Szerény diótördelés" c. cikkében
Brassai
Brassai Sámuel
már említett Nyelv és nyelvészet c. vitázó tanulmányára. A lát vala igealakot értelmezve, ezt írja: „mit jelent a lát vala alak? Teszem kétfélét : I) a régi néhány példa, s ujabb szokás szerint, melyhez
Brassai
Brassai Sámuel
is áll, azt, mit a latin amavisset, vagy a franczia akdr si j' avais eu, akár j' aura is eu. * 2) igazi imperfectumot, mint : »Egy udvarló lányra akada, ki … várja vala, mig asszonya délesti álmát kialunná« ( Faludi, éjtsz. 132. lap.)"*"  
 
n
Jegyzet ** Oly cselekvényt vagy állapotot jelent itt a várja vala, melynek tartama közben más cselekvés – akada történik. Jónak látjuk rnegjegyezni kevésbbé jártas olvasóink előtt.
 
 
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet
Brassai
Brassai Sámuel
Nyelv és nyelvészet c. cikkére:lásd 50. mj. – amavisset: szerettem volna, latinul; praeteritum perf conjunctivus. – Si j' avais eu: ha nekem lett volna, franciául; plusqueparfait, mégpedig a si jelenléte miatt. – j'aurais eu: nekem lett volna, franciául; conditionel passé: – A jegyzetben nyilvánvalóan szedés hiba van, s a helyes szöveg ez: „más cselekvés – akada – történik." – Faludi Ferenc Téli éjtszakák c. művéről van szó. – E vitára lásd 61 -63. mj.
 
  19. sz. 299. l.  
  59.  
  A lap
Petőfi
Petőfi Sándor
prózai műforditás-töredékeit közli (Petőfi Sándor műforditmányi töredékei I. Seneca leveleiből: a III. levél. II. Ossiántól; Oithona.) a szerkesztő e lapalji jegyzetével.  
 
n
Jegyzet * E töredéket a sajtó alatt levő „Petőfi vegyes művei" -nek kiadója volt szives közölrú velünk. Legyen itt elég annyit megjegyeznünk, hogy Petőfi műforditmányi töredékei közül még eddig csak ennyi került kézre. Mind kettő
Petőfi
Petőfi Sándor
saját kéziratából van másolva; az első Orlay Petrics Soma birtokában van, a második iratai között találtatott. Tacitusból forditott töredékei, ugy látszik örökre elvesztek.
 
 
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet Petőfi Vegyes Müvei-t
Gyulai
Gyulai Pál
készítette sajtó alá, s Pfeifer Ferdinándnál jelentek meg 1863-ban két kötetben. –
Petőfi
Petőfi Sándor
Seneca III. levelét forditotta, amely az igaz barátságról szól; valószínűleg 1846-ból való a fordítás, Orlay Petrics Soma számára megemlékezésül, mikor ez Bécsbe ment, hogy ott a festészetben képezze magát (Petőfi Sándor krk IV. köt. 481-82. 1.). – Machperson Ossianjának e részletét
Petőfi
Petőfi Sándor
nem a közönségnek szánta, hanem feleségének fordította, ki nem értett angolul; valószínűleg 1847 őszén készült a fordítás (im. 482. 1.). – A Tacitus fordítások azóta sem kerültek napvilágra.
 
  21. sz. 322. l.  
  60.  
 
Brassai
Brassai Sámuel
Nyelv és nyelvészet c. dolgozata ötödik folytatásának egyik lapalji jegyzetében ezt írja: „
Budenz
Budenz József
, a ki ezelőtt tiz évvel, azt hiszem, nem tudott különbséget tenni a b és p között, ma már minket akar figyelmeztetni germanismusainkra, s nem régiben azt vitatá, hogy ,mindenok nélkül' nem magyaros kifejezés, - mert a német is ugy mondja, hogy 'ohne allen Grund!'*"  
 
n
Jegyzet * Csak
Brassai
Brassai Sámuel
et ne bántsuk mi! azt hiszem, senki sem vitte annyira oly rövid idő alatt, a magyar nyelv sajátságainak (nyelvérzékkel határos) ismeretét, mint épen ő.
 
 
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet Budenz József ezt mondja: „Hogy most ilyeneket mondunk: »minden ok nélkül«, «minden kétség nélkül» stb. Teljességgel a' magyar nyelv eszejárásával ellenkező, mert a' német: »ohne allen Grund, ohne allen Zweifel« félék helytelen utánzasa" (Magyar Nyelvészet, 1861. IV. éf. Nyelvészeti Hulladékok. 16. 1.) –
Brassai
Brassai Sámuel
a maga csufondáros módján
Budenz
Budenz József
német voltára utal, arra, hogy a nagy tudós, modem nyelvészetünk ez egyik legfőbb alapvetője, csak 1858-ban jött hazánkba, s magyarul is mindössze 1856-ban kezdett tanulni. –
A.
Arany János
-t kevés tudóshoz vonta oly mély rokonszenv, mint
Budenz
Budenz József
hez. Ahol lehetett dícsérte (1ásd pl. 512. gl.); nyilván
Budenz
Budenz József
tárgyilagos, iskolázott tudományossága, kitűnő módszere, tárgyias előadása fogta meg, s az a színte hihetetlen munkabírás, amely
Budenz
Budenz József
-et jellemezte.
Brassai
Brassai Sámuel
egyik levelében szemére is vetette e rokonszenvet, s elfogultsággal vádolta
A.
Arany János
-t; őt,
Brassai
Brassai Sámuel
, úgymond, megrója
A.
Arany János
állítólagos hibáiért is. „Bezzeg
Budenz
Budenz József
nak, az ön kegyencének … !" míndíg van megbocsátás (1863. máj. 18. MTA Ltár 47.) –
Brassai
Brassai Sámuel
Nyelv és nyelvészet c. cikkére lásd 50. mj.)
 
  22. sz. 337 l.  
  61.  
  Hunfalvy Pál A magyar igeidők a kötött beszédben c. értekezésében azt állítja, hogy
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
e szakaszában  
 
 
 
Mig ezek itt késnek, s hatalommal vágtat előre
 
Árpád a győző seregek fejedelme Tiszánál
 
És füves Alpárnak haddal közelíti határát:
 
Fattyú Csoma szívét egy dölfös gondolat éri.
 
 
  „a késnek, vágtat előre, közeíti szakasztott olyan multat fejeznek ki, milyen a  
 
 
 
Regia solis erat sublimibus alta columnis,
 
Clara micante auro, flammasque imitante pyropo,
 
Cujus ebur nitidum f astigia summa tegebat ;
 
Argenti bifores radiabant lumine valvae.
 
Materiam superabat opus. Nam Mulciber illic
 
Aequora caelarat stb.
 
 
  féle szakaszban „az erat, tegebat, radiabant, superabat*"  
 
n
Jegyzet * Csakhogy a tárgy vagy az előadás hangulata, vagy egyéb benső ok, melyet a költő érez, sokszor nem engedi, hogy a nagyon eleven hatású jelenidőt használja mult helyett mindaz esetekben, hol folytonos vagy tartós multra van szüksége. Sokszor nyugalmas elbeszélés a jellemző forma: s akkor jelenitni valóságos kontárság volna.
 
 
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet
Vörösmarty
Vörösmarty Mihály
e részlete a Zalán futása III. énekében olvasható; 1-4. sor. – A latin részlet P. Ovidius Metamorphoses-ának (átváltozásainak) második könyvéből való; 1-3. sor. – Régi magyar fordítása Egyed Antaltól (lásd 249. gl.) így hangzik:
 
 
 
Főnöki csarnoka a napnak nagy szobrokon álla,
 
Fényes aranytól és ragyogó tűzszinű pyroptól;
 
Melynek villog a hó elefántcsont oromzatáról ;
 
És kapujának ézüst sugárt két szárnya lövelt szét.
 
Felmúlt mű anyagot; mert Mulciber aba bevéste
 
A' szárazt környülkaroló sóstenger alakját
 
 
( Átváltozások P. Ovidius Násótól, Fordította Egyed Antal,
Pest
Budapest
en 1851. 33. 1.) –
Hunfalvy
Hunfalvy Pál
e tanulmánya két folytatásban fő cikként jelent meg. ( SzF II. II. 22-23. sz.) – Közölve Várdai: Adalék 730. 1.)
 
  339. l.  
  62.  
  A cikk folyamán
Hunfalvy
Hunfalvy Pál
Kölcsey
Kölcsey Ferenc
Homeros-fordításábó1 idézve példát:  
 
 
 
S bérceiről jön Olümposznak, szivében haraggal,
 
S vállain a nyilak elcsördültenek a haragosnak
 
Mozdulási között, s maga halkkal száll vala mint éj.
 
 
  s azt állitja, hogy abban „a jön és száll vala a fő időmozzanatot teszik, az elcsördültenek azt a mozzanatot teszi, mely amazokat kiséri; s ha valamelyik végzetlen multat vagy valóságos imperfectumot tenne, az elcsördültenek* volna az."  
 
n
Jegyzet * Ez inchativum volna itt a valóságos imperfectum? el kezdetét jelenti valaminek.
 
 
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet
Kölcsey
Kölcsey Ferenc
– ismeretes – csak töredékeket fordított Homeros Iliászából, az első, második és harmadik énekből. Ez a részlet az első énekbő1 való, a 44-46. sor. – inchoativum: kezdőige.
 
  23. sz. 354. l.  
  63.  
  Hunfalvy Pál az előző számban kezdett „A magyar igeidők a kötött beszédben" c. cikkét folytatva egyebek közt a lát vala-féle múlt időnek a költői nyelvben való jogosultságáról szól: „
Zrinyi
Zrínyi Miklós
példája is azt mutatja, hogy a magyar költői nyelv élhet a lát vala alakkal ;"  
 
n
Jegyzet *Igen is élhet. Fentebb láttuk, hogy a hexameterben jól elgördül, ha nem kell is. De ezen kivül temérdek versalak van, egyik kényesb mint a másik. A
Zrinyi
Zrínyi Miklós
é csak az egy valaki által ugy nevezett „paraszt" alexandrin. Mégis milyen rimekre kényszeriti a vala a költőt. Vagy nekünk is jó lesz efféle rim: kostolá, eltünik vala : szakasztá, mondja vala. Mi e részben is olvastuk, sőt tanulmányoztuk
Zrinyi
Zrínyi Miklós
t, s épen az ő példája volt egyik, mely összeférhetetlennek bizonyitá előttünk a vala formát kifejlett versidomokkal.
 
 
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet „Fentebb láttuk": ti.
Hunfalvy
Hunfalvy Pál
cikkében, mivel cikkében
Hunfalvy
Hunfalvy Pál
tizenöt oly hosszabb-rövidebb részletet idézett, az első hat énekből, melyekben vala-s múltidő előfordul. – Az egy valaki, aki „paraszt" alexandrinnak nevezte
Zrinyi
Zrínyi Miklós
tizenkettőseit, alighanem maga
A.
Arany János
Legalábbis Horváth János neki látszik tulajdonítani. ( Horváth János: A magyar vers.
Bp
Budapest
. 1948. 188-217. 1.) Esetleg Fogarassy János, mivel
A.
Arany János
gyakran kapcsolódott verstani kérdésekben
Fogarassy
Fogarassy János
hoz.
[szerkesztői feloldás]
Gáldí László szíves szóbeli közlése.
– „Sőt tanulmányoztuk": nyilván Zrinyi és Tassó c. tanulmányára gondolt itt
A.
Arany János
– Közölve Várdai: Adalék 731. 1.
 
  24. sz. 369. l.  
  64.  
 
Brassai
Brassai Sámuel
Nyelv és nyelvészet című cikkének ötödik folytatását, amelyben csípős kritikát mond a Czuczor-Fogarassy féle Nagyszótárról, ezzel a mondattal kezdi: „Háromszáz év telt vala el s még egynéhány esztendő azután, hogy az első magyar könyvet nyomtatták, s a magyar nyelvnek még nem vala szótára.*"  
 
n
Jegyzet *Hogy jelen értekezésnek ezt a részét is fölvesszük, semmi ellenséges indulatot nem jelent se az akadémia, se szótára irói iránt. Az alább mondandókban sokat találunk mit szükség elmondani: kivált a mi a szók történetére vonatkozik. Részünkről is, hiánynak tartjuk, hogy a nagy szótár nem igazit el mindig: avult-e, régi-e, ujan csinált-e valamely szó? stb. Azt sem hisszük, hogy illőbb lett volna e szótárt agyon hallgatni (legtöbb lap ugy cselekszik) mint hozzá szólani, habár itt ott gáncsolólag.
 
 
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet „Az alább mondandókban", melyekben
A.
Arany János
sokat talált, „mit szükség elmondani", egyebek közt így irt
Brassai
Brassai Sámuel
: „Megkívánjuk hát a szótártól, minden külön szó történelmét, nem többet és nem kevesebbet. De itt megint megujul a kérdés: hogy mi hát a szó történelme? – Felosztáson kezdem a feleletet. A szó történelme kétféle: u. m. belső és külső. Belső: a szó alakulása betűiből, gyökérből, képzőből stb. A külsőt teszik azok a viszontagságok, melyekben az illető szó átment, használata tekintetében." ( SzF II. II. 24. sz. 370-71. l.)
 
  65.  
  Néhány bekezdéssel alább igy fűzi tovább
Brassai
Brassai Sámuel
bíráló megjegyzéseit: „Egy szótárnak, hogy »nemzeti emlék« nevet érdemeljen, a nyelv történelmét kell minden cikkében visszatükrözni.*"  
 
n
Jegyzet * Az a kérdés, vajon e derék elv fel volt-e véve azon utasitásba, mely a megbizottak számára készült. Ha nem akkor nem őket, hanem az utasitást kell okolnunk.
 
 
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet Lásd előző mj. –
Brassai
Brassai Sámuel
a közbeeső részekben, egyebek közt azt fejtegette, hogy az olyan magyar szótár, amely valóban megfelel „egy magyar szótár eszményének": nemzeti emlék, létrehozása pedíg történelmi tett; a maga előbbi fordulatát idézi tehát itt idézőjelek között. –
A.
Arany János
e megjegyzése meglehetősen kétélű: a hibáztatás egyszerre érheti az utasítást, de a szótár szerkesztőit is. Mert az utasítás szól ugyan a történetiség fontosságáról. „Tökéletes magyar szótárnak. a nyelv gyermekkora, előmenetele, virágzása s megromlásának philosophiai történetét kell magában foglalnia; ebből következik, hogy ily nemű szótárakban puszta előadással megelégedni nem lehet, hanem megkívántatik, hogy minden szónak eredete lehetőleg kimutattassék, változásainak vagy talán hanyatlásának kora és okai kifejtessenek. E szerint a szótár dolgozó a nyelvbeli szóknak történeirója, s mint ilyennek soha okoskodásból történeti adatokat meritenie, sem valamely szónak jelen divatját elmagyaráznia
[szerkesztői feloldás]
félremagyaráznia, elferdítenie
s megváltoztatnia nem szabad; jövendőre pedig másithatatlan törvények szine alatt javaslatokat adni épen veszedelmes." Ezt az elvi tételt azonban a továbbiakban az utasítás kifejtetlenül hagyja, érvényesítésének módját nem határozza meg. Sőt a továbbiakban az utasítás ezzel a fenti elvvel ellentétbe is kerül: „a szótárban mindazáltal az egyes szóknál megjegyeztessék, melyik uj, régi vagy avult szó, melyek helyes, vagy helytelen alkotásuak, vidékiek vagy közszokásbeliek, s országosak; továbbá mely uj, vidéki vagy elavult szók érdemlik a megtartást s felélesztést." ( dőltA Magyar Nyelv Szótára. A Magyar Tudományos Akadémia megbizásából készitették Czuczor Gergely és Fogarassy János M. Tudom. Akad. rendes tagok,
Pest
Budapest
1862. Előbeszéd. Ezen szótár keletkezése, Akadémiai utasítás és a szerzők vezérelvei annak készítésében. 2-3. 1.) Már maguk a szótár szerkesztői is látták némiképp ezt az ellentétet, s A szó származtatásról c. szakaszhoz lábjegyzetet fűzve így írtak: „E szakasz az, melytől némi határozatlansága miatt is eltérve, noha kiküldetésünkkor főleg csak az értelmezésre valánk utalva, az elemzésekbe és hasonlitásokba is mélyebben ereszkedtünk. [ … ] E szakasz elején t. i. az mondatik: »A szó eredetének kinyomozásában a könnyen hivőség s tulságos kétkedés közt középutat kell tartani s inkább tudatlanságunkat megvallani, mint hibát tanitani.« Továbbá »ezek (a gyökszók) eredetéről, a természeti hang után képzetteket kivéve alig mondhatni valamit.« Végül »a származék és összetett szóknál ki kell jelölni azon elemeket, melyekből összeállottak,hacsak a származás és összetétel könnyen érthetősége szükségtelenné nem teszio«". Így hát, mondják a szerkesztők „alig maradna, mit elemezzünk". (uo. 6-7. 1.) Mindazáltal „a mélyebben ereszkedés" valóban nem volt oly mérvű s rendszeres, hogy történeti igényeknek is megfelelt volna.
 
  66.  
  Továbbiakban azt hangoztatja
Brassai
Brassai Sámuel
, hogy nálunk, mert eddig hiányzott, különösen fontos a történeti elv érvényesítése. „Nálunk, ahol azt merték, egy nemzeti akadémia kebelében s egyetlen egy tiltakozó szózat mukkanása nélkül, kimondani : hogy nemzetnek egy ember, akár ki lett légyen, nyelvet alkotott, s még azt is hozzá téve, hogy az előtt nem volt!!***  
 
n
Jegyzet *** De talán csak versben? Az pedig egészen más dolog.
 
 
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet Talán
Toldy
Toldy Ferenc
beszédére gondol
Brassai
Brassai Sámuel
, amelyet ez 1858. nov. 22-én „az Akadémia összes ülésében" tartott: „Beszéd az Akadémiához Kazinczy Ferenc megdicsőítése tárgyában". Igaz,
A.
Arany János
megjegyzése inkább arra enged következtetni, hogy talán valamely ünnepi vers forog szóban,
Tompá
Tompa Mihály
é (Kazinczy Ferenc emlékezete) vagy méginkább Szász Károlyé (Kazinczy Ferenc emlékezete), amelynek 15. versszakában ez olvasható: „Kazinczy adta e nyelvet nekünk." A vers – mint
Szász
Szász Károly
maga mondja – „sokkal nagyobb hatást tett, mint érdemelette", – s talán ez váltotta ki az örökké ellentmondó
Brassai
Brassai Sámuel
kritizáló kedvét. (lásd Szász Károly kisebb költeményei.
Bp
Budapest
1883. 398. l.)
 
  26. sz. 401. l.  
  67.  
 
Brassai
Brassai Sámuel
szóban forgó cikke befejező közleményében, egyebek közt szóvá teszi a Nagyszótár hibái közül az AZON névmásról szóló cikk elégtelen voltát. Az érdeklődő e magyarázatból, kérdi, „Kitanulhatja-e, hogy régiebb irodalmunkban, magyar stilusunk arany korában szintugy, mint az élő nyelvben, mindég igazi idem, ille, ipse értelemben használják. Kitanulhatja-e, hogy a közelebb mult XVIII. században kapott be az irodalmi stílusba eleinte gyérebbben, és az igazi mutatóval cserélgetve ; aztán mind sűrübben s emezt kiküszöbölve : midőn még az a jelenség is mutatkozik, mintha íróink némi docta elegantiát kerestek volna benne s meg akarták volna különböztetni vele az irói nyelvet a természetesebb, de előttünk pongyolábbnak ldtszó élő nyelvtől?*"  
 
n
Jegyzet * Figyelmeztett-e a t. értekező az az a, ez a mutatóval járó ama stilaris inconvenientiára, hogy birtokos főnév előtt nem állhat, hacsak ki nincs téve a sajátitó nak. Nem mondhatjuk: az az ember háza, hanem igy kell mondanunk: annak az embernek a háza: mig azon ember háza összefér. Ha már most a sajátitó nak jogosultságát tagadjuk minden oly esetben, hol a birtokos név megelőzi a birtokot: akkor az a mutatóval nem vagyunk képesek kitenni a birtokviszonyt.
 
 
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet A nyelvészet itt is A.-nak adott igazat, megengedve, igazolva az idem jelentésen kívül az ille, hic értelmében való használatot is. (MNy X. 95. 1.) idem: ugyanaz ille: ez, az; hic: ez, az; ipse: ez, az; - sajátitó -nak, -nek.: birtokosrag; mutató: mutatónévmás; inconvenientia: következetlenség.
 
 

Megjegyzések: