KOSZORÚ. II. ÉVF. I. FÉLÉV 1864
Kemény
nek Classicismus és romanticismus c. ismeretes esszéjét közli a lap három
folytatásban főcikként. A címhez Kemény Zsigmond
A.
csillagot tesz a következő lapalji megjegyzéssel.
Arany János
n
Jegyzet * E cikk bevezetése a szerző egy nagy terjedelmű tanulmányának, melyet
Vörösmarty
munkáiról
készit. Ezt azért látjuk szükségesnek megjegyezni, hogy egy pár hézagot vehetni
észre benne, melyek a tanulmány folytában ugyan kipótoltatnak, de a melyeket itt az
egész munka terve mintegy kényszerűvé tett. Azonban e bevezetés igy is elég önálló
cikk és sokkal jobban és szebben rajzolja a classicizmus és romanticizmus
kifejlődését az európai irodalomban, mint sok kötetes munka; irodalmunkban pedig
első ilynemű tárgyalása e kérdésnek, melyet, a mint egy pár közelebbi példa mutatja,
még íróink sem igen látszanak eléggé érteni.Vörösmarty Mihály
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet
Kemény
e híres tanulmányát nem folytatta; itt megjelent formájában
maradt az. Kemény Zsigmond
Vörösmarty
ról dolgozott
ugyan ezután is: emlékbeszédet készített róla, s el is modta a Kisfaludy Társaság
1864. febr. 6-án tartott
közgyűlésén. De ezt a tanulmányt nem illesztette ahhoz. – Utolsó mondatában
Vörösmarty
Várdai
szerint „Várdai Béla
Arany
a Arany János
Gyulai
és Zilahy Károly
között lefolyt ismeretes polemiára gondolhatott, mely a Tartuffe-ből kiindulva a körül forgott; romantikus iró-e Gyulai Pál
Moliere
".
Várdai: Adalék 238. 1. – Közölve
uo.Jean-Baptiste Poquelin
n
Jegyzet *
Vörösmarty
e még
kiadatlan költeményét a Vörösmarty Minden Munkái kiadójának szivességéből
közöljük.Vörösmarty
K-i jelű kritikus beszámol a Képzőművészetek rovatban a Pesti Műegylet 1863-64. december-január havi kiállitásáról,
s itt a saját szövegében szereplő „staffage-képen" szó után, zárójelben, ezt a
megjegyzést teszi „ (mikor lesz erre már jó magyar szó)"*
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet E kritikát Keleti Gusztáv írta. Keleti Gusztáv (1834-
1902) pozsonyi német eredetű polgárcsalád fia, a híres statisztikusnak,
Keleti Károlynak testvéröccse. Bécsben Rahl iskolájában tanult festeni, majd különféle német
festőtelepeken. Mint tájfestő tett névre szert, mindvégig idealizáló, klasszicizáló
törekvést mutat. Mint kritikusnak azonban nagyobb volt a szerepe. A művészeti
kritika egyik úttörője nálunk. Egyideig Eötvös Lóránd mellett nevelő, s ekkor közeli
viszonyba került Eötvös Józseffel, aki
esztétikai fölfogására igen erősen hatott, de már nem annyira a realista regényíró,
mint inkább a Gondolatok szerzője. – A „staffage-képen"
szó nem -on, -en, -ön-ragos helyhatározó, hanem -képp, -képpen ragos módhatározó; ám
ennek ellenére sem látszik egészen találónak A. szóajánlása.
Torkos Sándor az Irodalom rovatban Egy üldözött szenvedő c. nyelvészeti tárgyú tárcájában a
szenvedő igeragozás használatának visszásságairól, jogtalan visszaszorításáról szól,
egyebek közt így: „Törvényes régi jó Külszenvedő ige alakunk, szeretett nemzeti
nyelvünk egyik fontos életszerve, már-már teljes elnyomatással fenyegettetik* a
leszek (fio) igével képzett korcs szenvedő ige alak által".
n
Jegyzet * Nem kell félteni! Kárpótlásul mindenütt használják a hol nincs rá
szükség. Igy a cselekvő többes 3-ik személye helyett, midőn határozatlan. Ide s tova
nem irják: „harangoznak" hanem „harangoztatik". Olvastunk egy beszélyt, melynek ez
volt a cime: „Lefőzettem!" Igy mindenütt, hol activ constructio volna a
könnyebb, természetesebb, magyarosabb.
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet
Torkos Sándorra lásd 206. gl. – A külszenvedő ige alak a
passzívum, a valóságos szenvedő, az, amelyet mai szóhasználatunkban is így nevezünk.
Belszenvedő igealakon a -va, -ve végű határozói igenévből s a
lenni létigéből képzett összetett alakokat értették;
Torkos
példáiból: „a községek érdekei
szorgosan és alaposan meg lőnek vitatva"; „compromittálva lett"; „A ministeri
felelőség elvül lett kimondva" – fio, latinul:
leszek.Torkos Sándor
A továbbiakban a lesz segédigés kapcsolattal való visszaélésekről szólva így ír: a
segédigés alakok közül „Eleinte csak a történeti és általános mult harmadik
személye (lőn, lett) lőn használva, az is csak elvétve; [ … ] most már pedig [ ]
minden időnek minden személye divatozik.*"
n
Jegyzet * Mi is érezzük s irtjuk a lesz igével összetett szenvedő alak
germanismusát, legtöbb felhozott esetben. De gondolkozzunk egy kissé. A
van összetett hasonló alakot senki sem mondhatja idegennek. A
gabona le van kaszálva, le volt kaszálva, le
lesz kaszálva. Ez, ugy hiszem, magyar. A lesz igével
is, bizonyos szófüzésben mond a nép hasonlót. „Mire a gabona le lett
vágva, egészen besötétedett." Nehogy ezt is ki akarjuk irtani. „Gertrud meg
lőn mentve" a fentebbi példákban ehhez húz, mert jelene igy volna:
meg van mentve.
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet
Torkos Sándorra lásd 206. gl. – A külszenvedő ige alak a
passzívum, a valóságos szenvedő, az, amelyet mai szóhasználatunkban is így nevezünk.
Belszenvedő igealakon a -va, -ve végű határozói igenévből s a
lenni létigéből képzett összetett alakokat értették;
Torkos
példáiból: „a községek érdekei
szorgosan és alaposan meg lőnek vitatva"; „compromittálva lett"; „A ministeri
felelőség elvül lett kimondva" – fio, latinul:
leszek.Torkos Sándor
Árpádfi Géza A szellemi fásultság címmel egy kissé fellengző,
régiesen tudálékos, paposan magabiztos, moralizálva oktató hangu, feícikként közölt
eszmefuttatást ad közre a szellemi közömbösség ellen, nyelvészeti problémákat is
érintve. A maga cikkéhez fűzött egyik lapalji jegyzetében ezt írja: „ Talán ideje
már az elig - satis-t az etymon szerint irva is megkülönböztetni az elég -
conflagrattól. A kezdemény nem tőlem származik. Akadémiai tag adott rá
példát.*
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet Az Árpádfi Géza álnevet a K-ban Csaplár Benedek
(lásd 383. üz.) használta. Meglepő Csaplár Benedek e megkülönböztetést célzó javaslata, hiszen ő olyan
vidékeken is élt, amelyeken a zárt és nyilt e ejtésével világosan éreztetik a
különbséget az elég ige és az ëlég határozatlan számnév között. Történeti alapja
sincs javaslatának; az ëlég az általánosabb alak a nyelvtörténet folyamán s nem az
ëlig. – etymon szerint: szóeredet szerint; satis, latinul: ëlég; conflagrat,
latinul: elég.
-i. -r. jelzésű kritikus jó logikával, erős nyelvérzékkel, szolíd hangnemben hosszan
fejtegeti, miképp tarthatná fenn magát a csődbe jutott budai Népszínház, amelynek nagy
kezdeményező készségű igazgatója, Molnár most a bukás elől az operetthez és bohózathoz
látszik végképp pártolni. Ám játszon a hét nagyobb részében operettet, javasolja a
cikkíró, de néhány napot hagyjon meg minden héten irodalmi szintű vígjátékra és
népszinműre. Így, e kettős megoldással megtarthatja „tisztelt közönségét," fönnmaradhat,
de nagy elvi feladatáról, a budai közönség ízlésének iskolázásáról és magyarosításáról
sem mond le egészen. –
A.
a következő
hosszú, kisebb cikknek beillő megjegyzést fűzi e javaslathoz:
Arany János
n
Jegyzet * Érdekesnek láttuk közölni e jószándékú és jól irt cikket, habár minden
pontját nem helyeselhetjük is. A budai szinház nem a nemzeti szinház, hogy nemzeti
igényeket kössünk hozzá, sem oly intézet, melytől a drámai művészet magasb nemeit
várjuk. Segitettek ugyan egyes adakozók, de nem a nemzet s elvégre is csak a maga
erején kell megélnie. Ezért nem hibáztathatni az igazgatót, ha megélni törekszik és
szinháza fenntartására minden oly eszközt megragad, mely erre alkalmas. De élénken
kell hibáztatnunk valahányszor az izlést és erkölcsöt lábbal tapodja. Botrányra
senkinek sincs joga. Például a cancan nem szinpadra való s még Páris egyetlen
szinpadán sem láthatni. Ilyesmit tenni semmi nemű körülmények között nem szabad. Az
operette jogos műnem, nem hibáztatjuk, csak ohajtjuk: vajha igazgató, költők és
zeneszerzők némi nemzeti operette megalapitásán fáradoznának. A látványosság sem
hiba, csak oly látványos műveket kell választani, melyeknek némi költői becsök is
van. Átalában pedig nagyon ohajtandó, hogy a budai népszinház szünjön meg a nemzeti
szinházzal versenyezni, válasszon magának saját kört, az operettek, bohózatok,
népszinművek körét s igyekezzék ezt minél nemzetibb alapon kifejteni. Hanem ide
költők is kellenek. Egy pár költő, sőt tehetséges átdolgozó is erős lendületet
adhatna a budai szinház ügyének. Hány oly francia vaudeville, bluette stb. van,
melynek alapeszméjét átvéve, igen eredetien, a magyar és pesti viszonyokhoz
alkalmazva, lehetne feldolgozni. Szóval a budai szinháznak az alsóbb, de azért jogos
drámai nemek képviselőjének kellene lenni, s minél nemzetibb alapon. Lételének csak
igy van értelme, különben aligha lesz több üvegházi növénynél.
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet A cikk szerzője nyilván Almási Tihamér (lásd 251. gl.), aki ez időben kezdte
népszínműveit írni, és sokat forgott a Budai Népszínház körü; ugyanakkor mint
egykori kőrösi
A.
tanítvány, akit
továbbra is tisztelő, szívélyes jóviszony fűzött nemcsak A.-hoz, hanem családjához és barátaihoz is (lásd levele
Arany János
A.
-hoz, 1862. nov. 11. MTA Ltár 36.),
alkalmasnak látszott, hogy a K és Népszínház, illetőleg ennek
pártolói között keletkezett ellenszenv megszüntetésén munkáljon. Almási Tihamér szerzősége mellett szól az említett levél is,
amelyben közremunkálását ígérte Arany János
A.
-nak (lásd uo.), s továbbá az, hogy valamennyi kézikönyv, életrajzi
összefoglalás, amelyek javarészt a kortársak adatai s a saját önéletrajzi közlései
alapján nyugszanak, a K munkatársának mondják, holott nevével
alig egy-két cikk jelent meg a lapban. Erre utal testvérének, Balogh Zoltánnak Arany János
A.
-hoz intézett bocsánatkérő levele is (1862. nov. 17. MTA Ltár 37.), amelyben a laptól való
elszakadását mentegeti, jóllehet az ő neve öccsénél jóval gyakrabban fordult elő
eddig is, azután is Arany János
A.
lapjában. –
A Népszinház működését mindig nagy figyelemmel kisérte a K;
eleinte, mig Molnár (lásd 56. gl.) az anyagi
sikert nem bármi áron akarta biztosítani, igen meleg pártfogással szólt ügyéről;
hogy azonban Molnár
Párizsból hazaterve Arany János
Offenbach
divatos operettjei közül is a
legsekélyesebbekkel s más hasonlókkal, meg színházi masinériával előállított vásári
látványosságokkal csalogatta a közönséget, élesen szembe fordult vele. – vaudeville:
énekes, zenés, nevettető, érzelmes színházi játék, az operett egy válfaja; bluette:
a vaude ville testvér műfaja; a poén, a vicc még erősebben érvényesül
benne.Offenbach, Jacques
Dalmady Gyöző
Karácsony estéjén c. versét közli a lap e – márc. 13-iki – száma, a következő
lábjegyzettel:
Z. A. aláírással három folytatásban, Társadalmunk című tárcácikk
boncolgatja az akkori Magyarország művelődési és civilizációs
problémáit. Szól az öltözködésről is, s a nyugatias, kényelmesebb öltözet mellett száll
síkra. Mert „Két hibája van a mi nemzeti magyar ruhánknak ; egyik, hogy nagyon
cifra ; másik, hogy kényelmetlen. E két oknál fogva uraknak való inkább, semmint
olyan embernek, a ki dolgozik.*"
n
Jegyzet * Ez nem épen ugy van. Minden iuha cifra, ha cifrán csináltatjuk, s
kényelmetlen, ha diszöltözet. Magunk is oly magyar ruhát hordunk, mely se nem cifra
se nem kényelmetlen. Azt, hogy csak urnak való, megcáfolja az a körülmény, hogy
népünk, a legdolgozóbb osztály, mindig magyar ruhában járt. Egyébiránt arra való a
divat, hogy módosítson rajta szükség szerint. Árpádtól napjainkig sok változáson
ment át nemzeti öltözetünk, s vajon miért ne mehetne át ezután
is.
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet A cikk írója Zichy Antal (1823-1898), Zichy Mihálynak, a
jeles festőnek testvérbátyja. Somogyi középnemescsaládból született, jogász lett, a
szabadságharc idején követ, a Békepárt tagja; a hatvanas években tevékenyen
közreműködött a kiegyezés előkészítésén, 67
után Deák-párti képviselő, majd főrendiházi tag. Némi konzervativizmusra
hajló szabadelvűség jellemezte; nyugati, polgárias széleskörű, főképp irodalmi és
festtészettörténeti érdeklődés volt kezdettől sajátja. Bár verset, drámát és
elbeszélést is írt, történeti tanulmányai hoztak neki nevet és elismerést, s az
Akadémia tagságát is. Különösen
Széchenyi
írásainak gondozásában buzgólkodott sokat. A. felhívására, hogy munkatársa legyen a K-nak előzékeny levélben tett ígéretet. (1862. nov. 11. MTA Ltár 36., 1256.)
A magyar nemzeti viselet pártolása, szorgalmazása A. egyik kedvenc vesszőparipája volt. Több glosszájában is
síkraszállt mellette. Így pl. átvett egy rendkívül hosszú tudósítást a PN-ból szóról szóra, amely arról írt, hogy a portugál király s
a párizsi közönség mekkora elragadtatással nézte egy, a nyugati országokat járó
magyar festő, Kovács Mihály ruháját, majd
gúnyosan hozzáfűzte: „Hátha még Széchenyi István
Pest
re jőne az az
úr , s meglátná, mily nagy a kegyelet itt nálunk nemzeti
viseletünk iránt, akkor lehetnénk csak igazán büszkék." (
K II. II. 4. sz. Vegyes.) – A. – ismeretes – mindig szívesen hordott csizmát, fekete magyaros
szabású sima nadrágot, egyszerű zsinóros, nyakig zárt, de nem túl magas gallérú
fekete kabátot, fehér inggel és csokorra kötött rojtos magyaros nyakkendővel. Amidőn
az 59-es föllendülés idején újra divatba jött a magyar viselet, óvatos volt: „Félek,
hogy ha csináltatok, kimegy a divatból… Felöltönyöm mindig volt magyar
is, az most is van és hordom." Félt, hogy reményeiben újra csalódnia kell s az újra
divatját mult magyar ruha e csalódásra emlékezteti folyton. (
A.
krk. VI. köt. 236. 1.)Budapest
Salamon Ferenc két folytatásban rövid esszét,
esszévázlatot ad közre Shakespeare címmel. A nagy drámairóra serkentően ható
népszokásokról szólva megemlíti, egyebek közt, a május elsejei népünnepélyt, midőn
„az egész nép fiatala, vénje már napfeljötte elött künn volt az erdőn és mezőn
s muzsika szónál szedte a tavaszi virágokat*"
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet Ilyen célzások találhatók rögtön az első
szín folyamán, Hermia és Lysander beszélgetésében, pl. ott, hol Lysander éjtszakai
találkozóra hívja Hermiát: „Ha hát szeretsz, osonj ki holnap éjjel / Atyád lakából,
és ama ligetbe, / Mely városunkhoz egy mérföldnyire van) / Hol téged egykor s a
kedves Helénát /Találtak volt május ünnepén" .
[szerkesztői feloldás]
A. fordítása
Vilmos aláírással Az életből címmel elbeszélés jelenik meg e
számban, melynek utolsó mondatához csillagot tesz a szerkeszteí a következő
megjegyzéssel:
n
Jegyzet * Minden félreértés megelőzése végett kijelentjük, hogy e beszély kézirata
már nálunk volt, midőn egy némileg hasonló fejleményű novelletta megjelent a Koszorúban.
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet Vilmos néven Csapó Vilmos (lásd 491. üz.) írt a K-ba. –
A „némileg hasonló fejleményű novelletta": Dallos Gyula (lásd 430. gl.) fordítása meg nem jelölt angol szerzőtől:
Egy szinésznő életéből címmel (
K II. 1. 17-18. sz.).
Torkos Sándor egy csokorra való szólást,
szójátékot, szállóigét ad közre A magyar nép szójátékai címmel.
Köztük ezt is „Ennyihány birkának hány a lába? mire megjegyzendő, hogy Dunántul*
ennyihány = egy nehány, de ennyi hány, mint két szó azt jelenti = enni hány, innen a
kétértelmüség, a felelet az, hogy: két lába van, márt. i. annak, ki a birkának enni
hány."
A továbbiakban a nyelvbotlásos szójátékokról is szól
Torkos
. Pl. ,,Ajánlom magamat, kecses
begyébe' e. h., becses kegyébe' (az Üstökösből)."*
Torkos Sándor
A Vegyes rovat egyik kis, nem a szerkesztő által irt glosszája így kezdődik:
„Külföldön az emberek sokkal élelmesebbek, mint minálunk :"*
F. Szabó Sámuel Székely népköltemények címmel két
folytatásban népdalokat, balladákat és balladaváltozatokat ad közre, nevezetesen a
Gyulai
által közrebocsátott Ajgó
Márton két változatát is (Molnár Anna, Sajgó Márton), de előttük újra közli
összehasonlításul a Gyulai-féle szöveget is. A második változat, azaz tehát a harmadik
vers utolsó sorához Gyulai Pál
A.
csillagot tesz a
következő jegyzettel:
Arany János
n
Jegyzet * Egy variánsa a középsőnek megjelent a Koszorú folyó évi első számában. De nem árt közölni, ha már csak azért
is, mert közelebb a „Fővárosi Lapok"-ban cikk jelent meg
bizonyos román hazafi tollából, mely némi hasonlóságot mutatván ki Molnár Anna és
valamely oláh költemény közt, nemcsak azt vindicálja, hogy e ballada az oláh
néptől származhatott, (mi vita tárgya lehet) a székely
nép közé, hanem egyenesen azt, hogy irói plagium, a
gyüjtők forditják most hevenyében, hogy megmutassák, mennyire gazdag a
székely elbeszélő költészet, a minek eddig semmi hire nem volt. Nem ám, mert
senkisem törődött vele, csak most kezd a gyüjtés lábra kapni: s e három különböző
variánsa is ugyanazon költeménynek mutatja, hogy ez nem irodalmi humbug
: ilyet iró nem is képes csinálni, a mit mindenki átláthat, ki az eredeti
népszerzeményt az irói utánzástól meg birja különböztetni.
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet A már korábban, „a folyó évi első
számban" közölt variáns Molnár Anna (Ószékely ballada)
címmel, illetőleg alcímmel jelent meg a következő lapalji jegyzettel: Kriza J.
Vadrózsáinak sajtó alá adandó második kötetéből. – Szabó Sámuelra lásd 523. gl.; közleményének első fele:
K II. 1. 22. sz. – E variáns közlője Gálfi Sándor (1810-1871), aki székely középnemescsaládból származott, jogász lett,
megyei tisztséget töltött be, de jobban érdekelte az irodalom a jogtudománynál.
Fiatalabb éveiben maga is írt verseket, később
Kriza
egyik legjobb szemű és készültségű gyüjtőtársa lett. – A
FL cikkét Grocescu Julián írta; s egy része volt ez a híres Vadrózsapörnek (lásd 441.
gl.).Kriza János
A továbbiakban elemzi a közlő a Molnár Anna féle változatot, majd így ír: „Ajgó
Mártont
Gyulai
ra bizom, hadd vezesse
be ujra, – ha jónak látja, – a »Koszorú« olvasóközönségénél."
Gyulai Pál
n
Jegyzet *
Gyulai
a Budapesti Szemlében ezt már megtette; egyébiránt a Kisfaludy-társaság
népköltési gyüjteményéhez csatolt jegyzetekben fog szólni a variánsokról
is.Gyulai Pál
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet
Gyulai
cikke, amelyet az Erdélyi Muzeum Egylet 1860. febr.-i tudományos ülésén
olvasott föl, már sokat fölvetett a Vadrózsapör által felszínre hozott problémákból,
de az egyes balladákkal általános esztétikai és nem annyira a folklór s főképp az
éredet szempontjából foglalkozott. (BpSz 1860. XXX. füzet.) –
Gyulai Pál
Gyulai
a Kisfaludy Társaság
megbízásából Arany Lászlóval együtt adta ki
A magyar népköltési gyüjtemény uj folyamát, 1871-72 és 1882-ben.Gyulai Pál
Az Északi Tenger mélysége címmel s a cím alá zárójelbe tett – „(Dán)" – eredetjelzéssel
Erdélyi János népdalt közöl. A szerkesztő
csillagot tesz a címhez a következő lapalji jegyzettel:
n
Jegyzet * E népkölteményt (castis omnia casta) annak megmutatására közöljük, hogy a
legtöbb eredeti invenció a néptől származik. Ezt is már ismerjük német
(gondolom Hölty-féle) átdolgozásban, s magyar forditása köztünk is elterjedt s az
Erdélyi
Népdalgyüjteményébe
is bejutott.Erdélyi János
n
Jegyzet Szerk.
n
Jegyzet Ez a közlés nyilván a Vadrózsapör
visszhangja, s nyilván (lásd 441. gl.); arra kivánt újra nyomatékkal visszautalni,
amit már egy jegyzetében emlitett, hogy ti. a népköltészetben nincsen értelme a
plágiumnak, mert egyik nép mindent bátran birtokába vesz a másik költészetéből;
vagyis az átvétel körülményei s nem a plágium kérdése lehet tárgya a kutatásnak. – A
Hölty-féle változat kétséges; alighanem tévedett A.; mindenesetre nem sikerült megtalálnunk a rendelkezésre álló
Hölthy-kötetekben. –
Erdélyi
népdalgyűjteménye:
Magyar Népköltési Gyüjtemény;
Népdalok és mondák; a Kisfaludy Társaságból
megbizásából szerkeszti Erdélyi János,
Erdélyi János
Pest
1846- 48. 1-111. köt. –
Közölve
Várdai: Adalék 730. 1. – castis
omnia casta: tisztának minden tiszta; e latin szólást erotikus, suexualis téma,
vonatkozás mentegetésére szokták mondani. Itt is erről van szó: a románc-szerű vers
párbeszéd egy legény és huga között; arról tudakozódik a legény, mért volt csizma a
lány ágya előtt s aztán később mért hallatszott gyereksírás a lány
szobájából.Budapest