Ideje volna beváltanom ígéretemet, s megküldeni az autobiographiát, mely iránt
felszólitottál. Megvallom, hozzá is fogtam, nagy tudós képpel, amúgy a 3-ik személyben
beszélgetvén magamról, mint afféle elhunyt celebritásról, de megijedtem
tőle, halva képzelvén magamat. Most tehát röviden, a tények felsorolására fogok
szoritkozni: állitsd belőle össze, a mit tudsz.
Toldi
nak sem küldök mást, használhatja a tiedet, - ha kell neki.
Toldi Ferenc
Születtem N. Szalontán, Biharban,
1817. A napra nézve nem
vagyok egészen tisztában. Szüleimtől mindig azt hallám, hogy azon vasárnap volt az, mely
Gergely és József nap, tehát mart. 12-19 közt esik, ezért előbb Józsefnek
is akartak keresztelni. Hogy jutottam a János szép névhez mégis, nem tudom.
Ki lehetne számitani, hányadikra esett 1817-ben azon vasárnap, de később keresztelő-levelem az anyakönyvből
kivonatván, megütközve láttam, hogy mart.
8án
már meg is kereszteltettem s igy szüleim
tévedhettek; tekintve a szokást, hogy nálunk nyolcad napra keresztelnek a születés után,
s nálam sem volt ez alól kivétel, mart.
1. gondolom a napot megállapithatni. Egyébiránt apám kevés földdel s egy kis
házzal biró földmives volt. Apám
György
, anyám Megyeri Sára. - Szüleim már mindketten öregek, mikor születtem, s én egyetlen
fiok, a menynyiben legidősb leányuk már régóta férjnél vala, (nálam annyival korosabb,
hogy első gyermeke velem egykorú) a többi számos testvéreim pedig, kik közül én egyet
sem ismerék, előttem mind elhaltak. Így hát én valék öreg szüleim egyetlen reménye,
vigasza, szerettek is az öregség minden vonzalmával, mindig körükben tartottak, és
rendkivül vallásosak lévén, e hajlam rám is korán elragadt: az ének és szentírás vonzóbb
helyei lettek első tápja gyönge lelkemnek, s a bogárhátú viskó szentegyház vala, hol
fülem soha egy trágár szót nem hallott, - nem lévén cseléd vagy más lakó, mint öreg
szüleim és én. Azt hiszem, hogy a kora komolyság ettől van kedélyemben. Testvéreim nem
voltak, más gyermekekkel ritkábban volt alkalmam játszani, természetes, hogy a lélek
komolyabb irányt vőn. E mellett tanulékonyságom a szalontai „nagy" világban némileg
szokatlan jelenség gyanánt tünt fel. A zsoltárokat, a biblia vonzóbb részeit, -
emlékezetemet meghaladó idő előtt, hallásból már elsajátitottam, - alig három-négy éves
koromban apám, ki értelmes, írástudó paraszt ember volt, hamuba írt betűkön megtanított
olvasni, ugyhogy mire iskolába adtak, hová mód nélkül vágytam, s a mi nem erős
testalkatom s a szülők féltékenysége miatt csak 6-ik esztendős koromban történt, már
nemcsak tökéletesen olvastam, de némi olvasottsággal is birtam, természetesen olly
könyvekben, mellyek kezem ügyébe kerültek s mellyekhez inkább vonzódtam, mint bibliai
történetek, énekek, a ponyva irodalom némelly termékei etc. A tanitó, megpróbálván,
tögtön a mint felvittek, elsőnek tett osztályában, s e helyet folyvást megtartottam. A
többi tanitók, s a növendékek a nagyobb osztályokból, sőt külső emberek is, csodámra
jártak, s én nem egy krajcárt kaptam egy vagy más productióm jutalmául. (Többek közt
apám, ki diákos ember is volt, egy kissé, a latin Pater nostert és
Credot, az egyes szavak értelmét (Arany György
Jacotot
modorában!) magyarázván meg csak,
betanította volt - s ez volt productióimban a legnagyobb csoda) Az iskolázás folyvást
kitünő sikerrel haladt előre (Szalontán persze, hol 1 rector és
5 altanitó alatt, úgynevezett particula volt s lehetett végezni poesist,
rhetoricát) de a mellett minden könyv, a mi kezem ügyébe került, mohó vágygyal lőn
felemésztve. Jacotot, Jean Joseph
Gvadányi
, a
Hármas historia (Halleré) Erbia, s több e féle dolgok, Gvadányi József
Decsi
Osmanographiája, Fortunatus s mit én
tudom miféle grapsák a ponyva irodalom egész özönével együtt, az egész városban
felkutatva, elkölcsönözve, és megéve lőnek. A bibliának nem maradt része olvasatlan,
kétszer háromszor is, stb. s még a grammaticai osztályba alig érve, már nem tartottam
nagyobb embert, mint a könyv, főleg versiró - megis próbáltam a rimelést, mellynek
tárgyát iskolai s játszásközbeni kalandok képezék. - Valahára eljött a költészeti
osztály s én halommal irtam verseimet. Sajnálom, hogy ezek közül semmi sincs meg;
rectorom a tisztázatot magához vévén, fűnek fának mutogatván, s elvivén magával. Arra
emlékszem, hogy mielőtt a nagyobb világ tudná, a szalontai kis világ s a
környék már akkor úgy ismert, mint afféle poétát s ez nem kevéssé hizelgett
hiuságomnak. (
Décsi Sámuel
Tisza
még
nem régiben is felhozta, ő is, mint tractualis gondnok, emlékezvén rám, milly híres kis
poéta voltam.) A honi költészet uj iskolája már akkor (1831) teljes virágában volt, de én azt nem ismertem még. Tanitóim a
Debrecenben beszítt hajlamuk szerint, Tisza Lajos
Csokonai
t tűzték elém példányul, kit igen
szerettem, s Kovács Józsefet, kinek bámultam
rímeit. Kovács Pál (most debr. gymn. igazgató,
akkor szalontai co-rector, majd rectorom) társalgásának, utmutatásának, tanításának
sokat köszönök e részben. De a római classicusokat - Csokonai Vitéz Mihály
Ovid
, Publius Ovidius Naso
Virgil
, Publius Vergilius Maro
Horác
- is nemcsak örömmel tanultam,
hanem igyekeztem az iskolában nem olvasott helyeket is átbuvárlani, valamint egyéb, az
iskolában nem tanítottakat is, mikhez hozzá férhettem, Quintus Horatius Flaccus
Justin
t, Justinianus
Curtius
t, Quintus Curtius Rufus
Livius
néhány könyvét, Eutropiust, Livius, Titus
Svetonius
t, a skót Buchanan
latin verseit etce., mely lectura által gyarapodtam a latin nyelvben. Verseket is e
nyelven, az akkori divat szerint; irogattam, millyenek lehettek, nem tudom most már
megítélni. Megismertem
Tasso
t, persze
rosz magyar prózai fordításban (Caius Suetonius Tranquillus
Tanárky
tól) és
Tanárky János
Milton
Elv. paradicsomát (Milton, John
Bessenyei
től) a
Henriast (Bessenyei György
Péczeli
től) Péczeli József
Vályi
Pártos Jerusálemét, Vályi János
Gáthi
„Mármarosi éhségét" Gáthi János
Dugonics
regényeit s több hasonló teremtményeit az epicai muzsának;
szóval olly magyar irodalmat, melly az előtt fél századdal volt divatjában. Mert a
vidéki közönség jobbadára még mind ezeken rágódott, - az új iskola coryphaeusai
Szalontára nézve még nem léteztek. Első
tünemény előttem az új világból a
Lant
s egy
Aurora volt, de az új modor, mellybe nem nőttem volt bele magamat, rám
nézve inkább idegenítő, mint vonzó vala. - Igy folyt le aszalontai tanpálya, mellynek
pár utolsó éve már nem a jó szülék közvetlen felügyelete alatt telt el - mert hogy őket
további költségtől megkíméljem (t.i. ruházatra és könyvekre) s a collegiumi tartózkodás
első pár évét is lehetővé tegyem, a tanulás mellett tanítottam is, s mint illyen az
iskolában laktam, kevés előnyére akár szorgalmamnak, akár erkölcsömnek. Mert e
particulák mind megannyi collegiumok akartak lenni kicsinyben,
férfiasságot keresvén benne, ha a főiskola bravour-csínjait, mellyekről sok anecdota
szivárgott hozzánk, utánozhatják. Mindazáltal engem jó szellemem nagyobb kihágástól
megőrzött, szorgalmam sem csüggedt szembetűnőleg: de anyagi reményem, miért a
praeceptorságot felvállalám, igen szegényül ütött ki. Hogy is ne? rosz tartás mellett az
egész évi jövedelem alig ment 100 vftra strictissimo calculo, s én nem
tudtam ezzel gazdálkodni. Debrecenbe alig vittem annyit, hogy a
beöltözés költségét fedezhessem, hazulról nem vártam, de tudván, hogy
szüleim, ha a kis házat fejök felül s a pár köblös földet szájakból el nem adják, nem
küldhetnek, nem is kértem. E helyzet iszonyú volt rám nézve. Hány kiussza igy a
collegiumot? Nekem nem volt erélyem küzdeni. Kedvem a tanulástól elment, s márciusban
Kisujszállásra mentem, ideiglenes tanítónak egy évre, hogy
eszközt szerezzek tanulmányom folytatására. De e tél mégsem veszett el egészen, ha
keveset tanultam: annál többet olvastam. Megtörtem a német grammaticát, az uj iskola
költőivel, sőt, egy nagyobb diák francia nyelvtana kezemre esvén, a francia nyelv
elemeivel is megbarátkozám. Kisujszálláson Török Pál az esperest s Pesti pap volt a rector. Könyvtára a
hazai és külföldi irodalmat válogatott munkákkal képviselte, s az szívesen megnyílt
számomra. Olvastam éjjel-nappal, ha hivatalom engedte. Itt a hazai - főleg az uj költői
iskolához tartozó - olvasmányaimat mindinkább kiegészitém. Dugonics András
Virgil
Aeneise pár könyvét (hex.) leforditám, (rég eltéptem) s a németben
Publius Vergilius Maro
Schiller
ig vittem. Uj
erővel s buzgalommal, de szinte sovány erszénnyel visszamenék Debrecenbe, olly jó ajánlatok kiséretében a kisujszállási pártfogók
részéről, hogy professoraim azonnal különösebben figyeltek rám, s őszig a gradus elejére
vergődtem. Anyagilag is segítve lőn rajtam, egyik tanár (Erdélyi) kis leányát bízta tanitásom alá, egyéb jelei sem hiányzottak
a figyelemnek tanáraim részéről, - de én, kalandos életpályáról ábrándozva, únni kezdém
az iskolai egyhanguságot, hosszallani a pályát, majd festő, majd
szobrász vágytam lenni, a nélkül hogy tudnám, mint kezdjek hozzá: végre
1836. februárban önként,
minden anyagi vagy erkölcsi kényszerités nélkül, odahagyám a
collegiumot, soha vissza nem térendő. -
Schiller, Friedrich
Eddig van, barátom, életem ez első időszaka, s itt következik a fordulat. Jelenlegi
állásom, hol a külsőre is kell tekinteni, nem engedi, hogy életirásom teljes legyen. Ha
meghalok, ám jegyezze föl a biograph - ha lesz. De neked megvallom - privatim ! és te
nem fogsz visszaélni bizalmammal. Fáncsis László
etc. jeles szintársaságot tartván akkor Debrecenben, én, hamár
szobrász nem leheték Ferency mellett, könnyebbnek
találtam Thalia zászlója alá esküdni. Elhatározásom mindenkit meglepett. Magok a tanárok
e szokatlan jelenséget, hogy legjobb tanulójok egyike, csupán a müvészet iránti
vonzalomból, minden anyagi kényszer nélkül, komédiássá akar lenni, a hivatás kétségtelen
jeléül tekinték. Erdélyi, pártfogóm, mit se
szólott ellene, sőt az agg Sárvári magához
hivatott, szavaltatott (s akkor szép csengő hangom volt) és énekeltetett, s elégülten
ajánlá: „csak Sekszpirt ! Sekszpirt domine !" Igy lettem én szinész, azontul is
folytatva tanóráimat Erdélyi leányánál, azontul is
hozzájárva ebédre, mig Debrecenben voltam. De a debreceni
társaságot egy szinészi intrigue, nekem egész váratlanul, felbontotta, s april
1én szét oszlott az, a nélkül, hogy hozzám valaki szólott,
vagy sorsomról intézkedett volna, kivéve hogy
Hubay
nehány ujoncot (köztük Hegedüst, ki kevéssel én előttem állott volt be) nehány más vidéki
kóborokkal együvé verbuválván, az indulás percében engem is megszólítottak, hogy
követném sorsukat. Nekem nem volt mit tennem. Haza, öreg szüleimhez, kik belőlem papot
vártak? Vissza a collegiumba, honnan olly magas reményekkel távozám? Ez mind kettő
lehetetlennek tetszett előttem s így Hubayhoz
csatlakoztam, annyi időt sem vehetvén, hogy szállásomról ágyamat és ládámat
fehérnemümmel s könyveimmel együtt magamhoz vegyem - de nem is fért volna a szekérre,
hol kezdő szinésznek nem competál ennyi lomot hordani. Nkároly majd Szathmár, végre Máramaros-sziget lőn vándorlásunk Eldorádója. Képzeld a nyomort! padon
hálni, kabáttal takarózni, s kölcsön kérni ruhát, míg az ember mosat. És ez rajtam
történék, kit szegény öreg szüleim, minden vagyontalanságok mellett, kissé mégis
elkényeztettek. Rajtam, ki u.n. élelmes ember soha sem voltam, rajtam, kit
éltemben minden legkisebb csekélység végtelenül affligált. Ha volt is
kedvem a szinészethez, a mint, hiszem, Debrecenben, jó
társaságnál, volt, - végkép elment az, e lumpok közt, e mellett az öntudat kigyói,
szegény apám s anyám nyugtalansága, martak éjjel, nappal. Magánosan bolyongék Sziget hegyein, az Iza partján, - elmélkedtem, vezeklettem. Egy nap,
hasonló gyötrelmek közt álom ért rám, - s jó édes anyámat halva láttam. A benyomás olly
erős volt, hogy többé nem vethetém ki fejemből, ellenállhatatlan ösztönt érzék
hazamenni, de mikép? Sziget
Szalontához, az általam ismert uton kerülve, körülbelül 50
mérföld. A directorhoz Hubayhoz fordulék, egy
huszast kértem tőle, lehető dijamból, de fölöslegesnek láttam vele közölni szándékomat.
Egy zsebkendőbe kötém egész vagyonomat, - kimentem a piacra hol 8 pengő krból egy cipót
s egy kevés szalonnát vettem, azzal megindultam egyedül, gyalog. Első éjt az erdőben
töltém, oláh fuvarosok tüze mellett, a többit korcsmapadokon, - s igy végre Szatmáron, Nkárolyon, Debrecenen át, 7 napi gyalog vándorlás után hazaértem, nem nagy
örömére szegény szüleimnek. E szakaszát életemnek csupán igy szeretném
összefoglalni:
„Nehány havi sanyarú vándorlás s hányattatás után, mi életében forduló pontot képez,
u.azon év nyarán, már Szalontán leljük őt stb."
De az 1836-ik év még nem merítette ki
csapásait rám nézve. Alig pár héttel hazaérkeztem után szegény jó anyám meghalt
cholerában, hirtelen. Apám, az én kóborlásom ideje alatt szeme világát teljesen elveszté
(mi nehány év mulva ismét, orvoslás nélkül, megjött) - s most nézni a galambősz öreg
embert, jó társát, egyedüli támaszát siratva, mint gyermek! Ha eddigi viszontagságom meg
nem tanított volna is, hogy belőlem sohasem lesz nagy ember: most föl kelle
ébredni a kötelesség érzetnek, s meggyőzni engem, hogy ősz atyámat nem lehet, nem szabad
többé elhagynom. Elhatározám vele lakni a kis házikóban, mellyet nem akart elhagyni hogy
leányához költözzék. A város és egyház elöljárói részvéttel tekinték sorsomat, - még
azon ősszel megválasztának u.n. corectornak (tanító a rector után, de jobb
fizetéssel és több önállósággal mint a többi altanitók) - jóllehet e hely tavaszig nem
lett volna üres, s igy kedvemért egyszerre 2 corector lőn. Egy darabig atyámmal laktam,
majd őt néném magához vévén, az iskola épületébe költöztem én is. E hivatal, mellyben a
magyar s latin grammaticai osztályokat tanítám, 1839-tavaszáig tartott, akkor egy évig irnok a városnál, aztán rendes
aljegyző lettem, nem megyei jegyző, mint
Kertbeny
irja. 1840. novemberében, 23 éves koromban, megházasodtam, szivem régi
választását követvén. Ez idő alatt, 1836-40, nem szüntem meg folytatni olvasmányaimat, de inkább csak
szórakozásból, mint ábrándos céljaimat létesitendő, mellyekről, ha nem mondtam le
végkép, nem volt reményem őket valaha elérni. De izlésem igy is a jobb könyvekre vezette
választásomat, s inkább olvastam ollyat, miről hallottam, hogy remekmű, mint ollyat, mi
több mulatságot igért ugyan, de kevésbbé volt nevezetes. Kertbeny Károly
Shakespeare
német forditásait ekkor forgattam
először, - s különös, hogy egy bizalmas körben (1836) Bánk-Bánt elébe tevém Stibornak, miért illően ki is nevettettem. Homért is elővettem ottan
ottan, küszködvén a nyelvvel, mellyből alig tudtam többet, mint az iskolában tanulhattam
s az nem volt sok. (William Shakespeare
Plutarch
életrajzaival már Debrecenben birkoztam volt hasonlóul.) Mind
ezek céltalan erővesztéseknek látszottak, s mégis ösztönt érzék tenni, - keresni a
nehezet, még mulatságból is. A franciában Telemaque és Florián után
Plutarkhosz
Moliere
be kaptam, a mi
nagy feladat volt, - s Poquelin, Jean-Baptiste
Crebillon
rémdrámáival gyötrém magamat. Mindez házasságomig tartott,
akkor föltettem magamban, nem olvasni többet, hanem élni hivatalomnak, családomnak,
lenni közönséges ember, mint más.
Claude-Prosper Jolyot de Crébillon
Pár évig meg is állám fogadásomat. Az uj, a kedves viszony, mellybe léptem, elszórt,
boldogitott, hirlap is alig fordult meg kezemben. Szándékom volt gazdaság után látni,
mellyhez nem birtam elég ügyességgel, aztán hivatalom apró dolgai folytonos jelenlétemet
igényelték a tanácsháznál. Csak az est - a késő est volt az enyém, s azt olly boldogul
tudtam tölteni. 1842 tavaszán Szilágyi István, az iró, egykori iskola társam, jött, mint
rector, Szalontára; ki már ismételve koszorút nyert a
Kisf.társaságnál s az Academia, épen Szalontán léte alatt 100
arannyal jutalmazá nyelvtani munkáját. Barátom, később asztali társam, tehát mindennapos
vendégem lévén, természetes, hogy a társalgás legtöbbször irodalmi tárgyakról folyt. Ő
minden könyvet, mi szeme elé akadt, hozzám hozott, kéretlen, sokszor tukmálva,
ellenemre. Majd a görög tragicusok forditására unszolt, mellyeket akkor a Kisf.társaság
kezde kiadni (s igy állt elé egy
Philoctetes
) majd dolgozatait olvasta fel, s kérte ki róluk
véleményemet, majd angol nyelvtant hagyott nálam, melly nyelvet akkor ő sem értett,
curiosum gyanánt. S én addig forgatám ez utóbbit, addig nevettem az olvasás
bizarrságain, addig törtem Hamlet magánbeszédét, mellynek egy angol nyelvtanból sem
szabad hiányzani, hogy kedvet kaptam a német Shakespearet összenézni az eredetivel. A
munka nehéz, de annál ingerlőbb vala: egy debreceni vásár meghozta nekem János
király és II. Richard olcsó stereotyp kiadását, - remekebb művei a
nagy mesternek nem lévén kaphatók. És nem sokára János király
magyar
jambusokban szólalt meg, hogy ismét elhallgasson. Később (1848) midőn a nyelvben már járatosb valék, ujra elővettem
forditni Shakespearet, de az eredmény, a közbejött politicai viszonyok miatt, nehány
töredéken kivül, csak az lőn, hogy nevem, mint Sh. egyik forditójáé, a
Petőfi
Coriolánja cimlapjára került. Visszatérve az előbbi korszakhoz - én tehát
ismét beléestem az olvasás ragályába, a nélkül, hogy szándékom lett volna valaha mint
iró föllépni. De nehéz volt ellenállnom a kisértésnek. (1843 nyarán Pestre és Bécsbe tett rövid utam - hivatalos minőségben - szélesíté ugyan egy
kevéssé látkörömet, de mint ide nem tartozó, egészen kimaradhat). - Egy falusi beszélyem
némi tetszéssel fogadtatott az Életképekben. 1845 nyarán a megyei élet kicsapongásai, mellyek szemem előtt
folytak, némi satyricus hangulatot gerjcsztének bennem, és megkezdém, minden előleges
terv nélkül, irni az Elveszett alkotmányt. A darab, eredetileg, nem volt a
nagy közönség elibe szánva, csak magán időtöltésül kezdék abba, hogy kiöntsem
bosszuságomat, mire más térem nem igen vala, nem tartozván a kiváltságos osztályhoz.
(NB. Nagy apám nemes volt, s apám, a kutyabőrnek birtokában nem vala képes
visszaszerezni a kiváltságot, minthogy erdélyi fejedelemtől (I Rákóczi György) nyerte volt azt a család). Hivatalommal, mint fönebb
érintém, napestig el lévén foglalva, tudtam időt nyerni, százával önteni ama
szép hexametereket, s tovább hurcolni a rám nőtt, a mind inkább
szélesedő költeményt, a mint épen a pillanat szeszélye hozta magával. Időközben a
Kisfaludy társ. jutalom hirdetése vig eposra, melly figyelmem először
kikerülte volt, nyár folytában ismételtetett s én e véletlen összetalálkozás által
meglepetve, siettem satirai eposzomat befejezni s felküldeni. Ha Petőfi Sándor
Szilágyi
még Szalontán
van, kétségkívül tüzbe dobtam volna: de ő még 1844. bevégzé a rectori hivatalt s a Szepességre
majd Pestre végre Szigetre ment. Engem
egy részről a 25 arany csiklandott - szerettem volna látni, hogy érez az ember, ki
irodalmi téren jutalmat kap; másrészt ugy sem volt mit féltenem ismeretlen
nevemen. Különben, hogy már a munka folytában éreztem annak tökéletlenségét, annak
magában e költeményben elég nyoma van. A VI. énekben az idő malmáról
szólván melly mindent, még az irodalmi müveket is leőrli garadján, föl emlitve némelly
rosz könyveket, e sorok következnek saját munkámról:
Szilágyi István
Az aranyokat, mintha lotterián, megnyerém, birálóim közül egy elismerőleg, egy szinte
magasztalólag, szólt a műről: de fülemben csak ama harmadik szó hangzott: „nyelv,
verselés ollyan, mintha irodalmunk vaskorát élnők." - Ugy véltem, hogy már most
megállapodnom nem lehet, s 1846-ra népies
költői beszély lévén feladva, még az év
nyarán írtam Toldit. Ekkori fogalmam a népköltészetről egy
Szilágyi
hoz intézett levélben, nem ugyan
széptanilag formulázva, de talán még is elég öntudattal, igy van kifejezve: „a
népköltő feladata nem az, hogy elvegyüljön a durva nép között: hanem, hogy tanulja
meg a legfensőbb költői szépségeket is a népnek élvezhető alakban adni elé."
Toldi jutalma nemcsak az eredetileg 15 aranyból álló díjnak, kivételkép,
20-ra emeltetése, nemcsak a váratlan fogadtatás kritika és közönség részéről de
Szilágyi István
Petőfi
s több írók barátsága is
lőn, kik azonnal sietének az egyszerű vidéki jegyzőt, mint hasonlójukat, körükbe
fogadni, s a választottak közé avatni. 1847. készen lett Murány ostroma és nagy része a Toldi
estéjének. Murányban olly nyelvet akarék megkísérteni, melly az
irodalmi s népies nyelv közt mintegy középet tartson - erős legyen, de ne cikornyás,
olly nyelvet, melly szélesebb olvasó körrel bírhasson, mint csupán a müvelt közönség,
igy akarván egy részről a költészi nyelvnek nagyobb népszerűséget szerezni, más részt a
népet egy fokkal magasabb olvasmányhoz szoktatni. A cél ugy hiszem megjárja - sikerült-e
nekem, az már más. Különben sokat ártott Muránynak, hogy a cselekvényt
mindenütt drámaivá akartam tenni, érzelmeket, indulatokat apró részletekig festeni,
mintha leírhatná azt költő, mit a színész mimikájával ki tud fejezni. Mindazáltal e mű
jobb fogadtatást érdemelt volna, mert 1848-ban jelenvén meg, a politicai rajongás miatt teljesen ignorálták, -
soha senki meg nem birálta, tudtommal. Egyébiránt Petőfi Sándor
Kertbeny
hibáz, midőn azt mondja, hogy ez pályamű
volt, s hogy én Kertbeny Károly
Petőfi
, Petőfi Sándor
Tompa
, mind versenyezvén Szécsi
Máriával, Szász Károly nyerte el orrunk
elől a jutalmat. Igaz, hogy a Kisf.Társ. pálya feladása ébreszté bennünk a gondolatot,
Szécsi Máriáról irni, de egyikönk sem olly
céllal, hogy pályázzon. Te ezt magad is tudod, gondolom. Az 1848-49 viharos évek izgatottsága alatt keveset dolgoztam, mert
nekem erre nyugalom kell. Nehány vers, nehány kisebb elbeszélés a folyóiratokban, ez
volt minden. De már ekkor megkisértettem a balladának ama népi, eredeti formáját,
(mellyek közül, a mint tudod, legjobban sikerült Rákócziné; bár az
illyeneket: A rab gólya - Szőke Panni, Varró leányok -
szinte e nemhez lehet sorolni) - ellentétbe a mi németes, mesterkélt s érzelgős vagy
dedamáló balladáinkkal. Tompa Mihály
Petőfi
e
részben inkább utánam jött mint megelőzött, legalább a Megy a juhász nem volt
az én mintám, de az övéi, lehettek az én kisérleteim. (Ujabb versei közt van egypár
efféle). A forradalomnak egy ideig csupán távoli szemlélője voltam, s a Vasárnapi
ujságnak, mellynek szerkesztésével megkináltatám, csupán nevemet kölcsönöztem
oda, mint szerkesztő társ, (azaz csak dolgozó társ) - magam folyvást Szalontán maradván. De 1849
tavaszán, bureauhivatalt kértem s nyertem a magyar belügy minister alatt, s előbb
Debrecenbe, majd Pestre tettem át
lakásomat. Az okok, mellyek e szerencsétlen elhatározásra bírtak, kevéssé valának
politicai jellemüek. 1848. folytán többször
is (3 szor) megfordultam Pesten, s fényét megkezdém
kívánni, mi természetesen elégületlenné tőn alacsony helyzetemmel; nevelé ez
elégületlenséget az is, hogy a zürzavaros időszak alatt alig kaptam meg valamit jegyzői
fizetésemből, a város belügyei mindinkább bonyolodtak, a hivatal, a körülmények miatt,
mind terhesebbé vált. Ehez járult író barátim ösztönzése: keressek magamnak valami
állomást, melly a központhoz közelebb vigyen, - s magam is vágytam az irói körökkel
gyakoribb érintkezésbe jőni. lgy tehát, a forradalmi fegyverek szerencséjét is hallván,
1849-tavaszon előbb Debrecenbe, majd Pestre mentem a ministeriummal,
mint fogalmazó. Családom egy előre Szalontán maradt, holmimat
eladandó és készülve a felutazásra; midőn a hírre, hogy az orosz Debrecen alatt van, búcsut vevék a miniskriumtól s jun. végén visszasiettem családomhoz. Nem is foglalám el
többé hivatalomat a belügynél, Szegeden nem voltam, Váradon a belügy oda menekült Szegedről -
már csak látogatni. Bekövetkezvén a catastropha, mint magán egyén laktam Szalontán 1851 őszeig, midőn
Kőrösre meghivattam. Attól fogva itt vagyok. Szalontai
tartózkodásom idejére esik a félév (1851)
midőn, többnyire Geszten tanyázva, Petőfi Sándor
Domokos
nak órákat adtam a költészetben. A forr.
legyőzetése után kevesebbet dolgoztam mint a forr. előtt aránylag; bizonyos lyrai
hangulatba estem, a nélkül hogy lyrám mindig teljes hangot adna. Munkáim a
Divatlap - s más folyóiratokban közlött apróbb verseimen kivül, ez
időszakban Katalin költői beszély - A nagyidai cigányok (mellyet
ugyan már Kőrösön végeztem be) népies vig eposz, olly
kedélyállapot kifolyása, midőn a világ folyásával és önmagammal meghasonlva, torzalakok
festésében akartam kárpótlást keresni. Legközelebb (1854) némi változtatással az első kidolgozásban, megjelent Toldi
estéje. E művet Pesten, egy irói bizalmas körben, hol
a jeles itész, a veterán Szemere Pál is jelen
volt, még 1848-ban, felolvasván, szóba
jött, milly célszerü lenne a hős férfi korából is dolgozva egy epost, az egészet
trilogiává alakítni. Ettől fogva sokat foglalkozom ez eszmével, megis kezdettem
Daliás idők cim alatt, nehány énekig vittem, majd ujra meg ujra
dolgoztam, a nélkül, hogy eddig befejezhettem volna. Legfőbb akadály, mi e tekintetben
rám sulyosul, az, hogy a Toldi monda a más két darabban már szinte ki van
meritve - én pedig az eposzt mondára, a nép tudalmában is élő mondára
szeretem alapitni, a légből kapott eposzok iránt ellenszenvvel viseltetem, hiányozván
azokból az, mit én eposzi hitelnek nevezek. Le fogom-e küzdhetni ezt az
akadályt, még nem tudom. Egyéb működésim a folyóiratokba 1849-óta előtted is tudvák: (Hölgyfutár,
Csokonai lapok, Emléklapok, Magy. irók füzetei,
Röpivek, Losonczi Phoenix, Remény, Enyedi
Album, Nők könyve. Viszhang. Szépirod. lapok.
Délibáb. Müller naptára. Thalia.
Divatcsarnok, mind hoz tőlem valamit. Népkönyve, Falusi
esték, Prot. naptár.)
Tisza Domokos
Ime, barátom, itt életrajzom, elég hosszan, mégis röviden. Egyszerű élet az, de mégsem
nyugott, csendes, mint némely gondolná: folytonos küzdés, mellyben én
voltam a gyöngébb fél. Több eréllyel, szilárdsággal, kitartással tán lett volna belőlem
valami, de ez hiányzott mindig. Tehetségem (a mit elvitázni nem lehet, különben nem
volnék ott, ahol most vagyok) mindig előre tolt, erélyem hiánya mindig hátravetett, s
igy lettem, mint munkáim nagyobb része, - töredék. Csinálj te belőle
egészet és kérlek, ha az idő kiadja (de hiszen erre csak pár nap kell - ) küldd el
nekem, mielőtt sajtó alá adnád, hogy lássam, nem csuszott-e be valamely hiba. Egyébiránt
azt hiszem, Berecznek akarod írni s engem meg
akartál csalni, hamis ! Nekem mind egy, akárhová teszed. Élj boldogul!
Petőfi
veli viszonyomat bővebben is
érintheted, az ismeretség kezdetét, látogatását jun. 1847. (jun.
1-10) majd nőjével october
végén, mikor vitte Pestre. - 1848
Pesten kétszer, Debr. egyszer voltam
vendége s január végétől májusig
(1849) családja nálam lakott Szalontán.
Petőfi Sándor
n
Jegyzet
HIL 1. köt. (Bp.
Ráth-kiadás 1888. XXXV -LI.
1.)- Utána
A. J. összes munkái 1. (Bp. Franklin Társulat, é. n. 21-26. 1.) Ez szinte
betűről betűre követi az első kiadást, pedig megállapításunk szerint a kézirat
és Arany László közlése közt lényeges
eltérések is vannak. Mi
Egyébként a 117. l. 1. sorában emlegetett
Berecz Károly (1821-1901), aki Nagy Ignác halála után két évig szerkesztette a
Hölgyfutárt, valóban láthatta
A.
kéziratát követtük, de közöljük itt a variánsokat:
Arany János
| Lap | Sor | Kéziratban | Arany Lászlónál |
| 107 | 4 | küldök | küldünk |
| 6 | 1817 napra nézve | napra nézve. [A. jellemző kiemeléseit a későbbiekben is sokszor figyehnen kívül hagyja] | |
| 9 | mart. | március [A rövidítéseket általában kiírja, magyarosan] | |
| 17 | Egyébiránt | Új bekezdéssel ! [Általában jobban tagolja A. előadását!] | |
| 27 | s a bogárhátú viskó | a kis bogárhátú viskó | |
| 41 | olly | oly [a helyesírásban másutt is vannak eltérések] | |
| 107 | 43 | ponyva irodalom némelly termékei | ponyva irodalom termékei |
| 108 | 2 | felvittek | felvettek |
| 7 | az egyes szavak értelmét (Jacotot modorában!) magyarázván meg | [a zárójeles rész elmaradt] [Jacotot híres francia nyelvpedagógus, (1770-1840), aki ismert értelmű szövegb61 a tanulókkal kerestette ki az új nyelv megfelelő részeit. | |
| 13 | minden könyv. . . mohó vággyal lőn felemésztve | minden könyvet mohó vággyal emésztettem föl | |
| 15 | grapsák | apróságok | |
| 17 | felkutatva . . . lőnek | fel lett kutatva | |
| 20 | versiró | versirót | |
| 21 | képezék | képezték | |
| 22 | halommal irtam | halomra írtam | |
| 23 | rectorom | rektorom | |
| 24 | vévén mutogatván | vette mutogatta | |
| 25 | elvivén | elvitte | |
| 28 | Tisza | [*alatt, a lap alján megjegyzi: Lajos, az idősb] | |
| 29 | milly | milyen | |
| 30 | virágában | virágzásban | |
| 31 | de én azt nem ismertem még a Debrecenben | de én azt még nem ismertem Debrecenben | |
| 34 | debr. gymn. | debreceni gymn. | |
| 35 | rectorom | rektor | |
| 36 | classicusokat - Ovid, Virgil, Horác . . | klasszikusokat, névszetint Ovidot, Virgilt és Horácot | |
| 39 | mikhez | mihez | |
| 41 | Buchanan | Buchananus | |
| 42 | Verseket is e nyelven . . irogattam | Verseket is írogattam e nyelven | |
| 109 | 1 | rosz | rossz [többször !] |
| 2 | Elv. | Elveszett | |
| 5 | epicai | epikai | |
| 20 | anecdota | anekdota | |
| 22 | csüggedt | csökkent | |
| 25 | vftra strictissimo calculo | váltó forintra [kimaradt] | |
| 35 | Megtörtem | [Bekezdve!] | |
| 36 | nyelvtana | nyelvtan | |
| 37 | megbarátkozám Kisujszálláson Török Pál az esperest s Pesti pap | megbarátkoztam Kis-Újszálláson Török Pál a mostani pesti pap | |
| 42 | pár könyvét (hex) lefordítám | pár könyvét lefordítám | |
| 110 | 11 | odahagytam | odahagyám |
| 110 | 17 | Fáncsis László etc. | Fáncsis László [etc. elmaradt. Pedig társas vállalkozás volt. Voinovich I. köt. 41. 1. szerint is „a társulatot részvényes igazgatók vezetik, köztük Fáncsy, László és Szákfi". Az eredeti színlapok is Fáncsy, László, Szdkfi (y) neveket ismernek. Fáncsy utóneve különben is Lajos volt] |
| 19 | Ferency | Ferenczy | |
| 24 | tekinték | tekintették | |
| 25 | (s akkor . . .) | (akkor . . .) | |
| 27 | "csak. . . | "Csak . . . | |
| 31 | april | aprilis | |
| 43 | NKároly | Nagy-Károly | |
| 111 | 8 | e mellett | a mellett |
| 16 | mérföld | mértföld | |
| 19 | 8 pengő krból | nyolc krajcárból | |
| 27 | u.azon | ugyanazon | |
| 31 | cholerában | kolerában | |
| 41 | corectornak | korrektornak [Vesd össze 108 1. 34 sorral] | |
| 42 | jobb fizetéssel | több fizetéssel | |
| 112 | 1 | Egy darabig | [Új bekezdéssel!] |
| 14 | ekkor | akkor | |
| 17 | ottan ottan | ottan-ottan | |
| 18 | s az nem volt sok | s ez nem volt sok | |
| 29 | kezemben | kezeimben | |
| 35 | Kisf. | Kisfaludy | |
| 39 | mi szeme elé akadt | a mi . . . | |
| 113 | 1 | ő sem értett | ő nem értett |
| 10 | Később | [Új bekezdéssel!] | |
| 17 | ellentállnom | ellenállnom | |
| 26 | térem | terem | |
| 30 | György | Györgytől | |
| 31 | fönebb | fönnebb | |
| 34 | Időközben | Idő közben | |
| 35 | társ. | társaság | |
| 39 | 1844. bevégzé | 1844-ben bevégezte | |
| 42 | ki irodalmi téren | ha irodalmi téren | |
| 114 | 1 | éreztem annak tökéletlenségét | éreztem tökéletlenségét |
| 12 | megnyerém | megnyerem | |
| 22 | adni elé | adni elő | |
| 26 | sietének | siettek | |
| 27 | hasonlójukat | hasonlójokat | |
| 28 | 1847. | [Új bekezdéssel!] | |
| 33 | költészi | költészeti | |
| 114 | 38 | részletekig | részletekre |
| 115 | 1 | politicai | politikai |
| 7 | egyikönk | egyikünk | |
| 9 | Az 1848-49 | [Új bekezdéssel!] | |
| 10 | Nehány . . . nehány | Néhány . . . néhány | |
| 14 | Varró leányok szinte | Varró leányok szintén | |
| 15 | ellentétbe | ellentétben | |
| 18 | lehettek | lehetnek | |
| 20 | Vasárnapi ujságnak | Nép Barátjának [Már A. is így javította Toldy Ferenchez írt levelében: HIL II. 60.] | |
| 25 | Az okok . . . | [Új bekezdéssel!] | |
| 29 | tőn | tett | |
| 33 | Ehez író barátim | Ehhez író barátaim | |
| 36 | jőni | jönni | |
| 37 | 1849-tavaszon ministeriummal | 1849 tavaszán miniszteriummal | |
| 39 | eladandó | eladni | |
| 43 | Váradon - a belügy odamenekült Szegedről - már csak . . . | Váradon már csak | |
| 116 | 1 | catastropha | katasztrófa |
| 2 | 1851 őszeig | 1851.őszig | |
| 4 | Domokosnak | Tisza Domokosnak | |
| 5 | forr. | forradalom | |
| 6 | forr. előtt aránylag; | forradalom előtt; | |
| 14 | E művet | [Új bekezdéssel!] | |
| 15 | itész jelen volt, még 1848-ban | műbíró jelenvolt, | |
| 17 | epost | eposzt | |
| 18 | megis kezdettem | meg is kezdettem | |
| 21 | rám | reám | |
| 27 | folyóiratokba | folyóiratokban | |
| 28 | tudvák | tudva van | |
| 34 | nyugott | nyugodt | |
| 117 | 6 | Petőfivel érintheted | Petőfivel való érintheted: |
| 8 | jun. 1847. (jun. 1-10.), nejével october | 1847. június 1-10.), nejével október | |
| 9 | mikor vitte Pestre 1848 Pesten | mikor Pestre vitte 1848-ban Pesten |
A.
önéletrajzát, mert a folyóirat Arcképalbuma
(Pest, 1855) egy lapnyi emlékezésében (41. 1.) nem egy szólamát átveszi. -
Legjobban mégis Toldy Ferenc aknázta ki,
ugyanezen évben megjelent A magyar költészet kézikönyve c. nagy műve
819-28. lapján.
Megjegyezzük, hogy van még egy, „táblás kimutatás" formájában, az MTA részére
készített önéletrajza, melyet azonban a
JKK
XIV. kötete az akadémikusi iratok keretében
közöl (9 - 11. l.), három más, Nagykőrösről kelt
hivatalos iratával együtt (7-8. l.). Ez az önéletrajz 1860. jan. 18-án kelt, A. utolsó nagykőrösi évében.
Arany János