Arany – Tisza Domokosnak

Arany – Tisza Domokosnak Nagy-Kőrös, Nov. 22. 1851.

Tisza Domokos

Azt, hogy jó fiú, én régen tudom; de azt hogy olly szorgalmas levél és versíró lenne, kevésbbé tapasztaltam: azért nehezen se essék, ha mingyárt levelem elején, szorgalmáért megdícsérem. Minden esetre mérsékleni fogja e dícséret fölötti örömét az alantabb következő kritika.

Már, pap bácsira nézve, elszunnyadt kissé „a lelkiismere, tem”,

Jegyzet

pap bácsira nézve, elszunnyadt kissé „a lelkiismeretem”, stb.

Szabó József geszti lelkész hivatkozott

Arany János

lelkifurdalási kötelezettségére, mivel még nem írt neki. „Én vétkem, én igen nagy vétkem” – idézi

Arany János

tréfásan a bűnbánat szavait. (Szabó József üzenetét lásd

Tisza Domokos

nov. 16-i levelében.)

az igaz: mea culpa, mea maxima culpa! de ki tehet rólahogy én nem vagyok képes két három levelet egy szuszszal megírni? Már pedig most is erőszakot tettem magamon, a mennyiben, egy napról,

Kovács

Kovács János

bácsinak is írok: ha még pap bácsinak is írtam volna (ugyanazon tárgyakról, vagy inkább ugyanazon semmiről) bizonyosan megfekünném. Tehát csak türelem! annyival is inkább, mert a mint a költő mondja: „Nyulak szigetében el is temettetett.”

Jegyzet

„Nyulak szigetében el is temettetett.”

Várható kőrösi elszigeteltsége illusztrálására ezt az idézetet már nov. 12-i levele utóiratában üzente „Pap bácsi”-nak, azaz Szabó Józsefnek, a geszti lelkésznek.

A Nyulak szigete: Nagy-Kőrös; az eltemetett legény: saját uri magam.

No, de térjünk a dologra.

Mult – Jelen – Jövő

Jegyzet

Mult, Jelen, Jövő – Végszó – Visegrád

E verseit

Tisza Domokos

nov. 16-i levelében küldte, szövegüket lásd 415–417. l.-on.

Álom karában – nekem nem vág; inkább szeretném példa

[!]

[sic!]

ul:

szép (vagy valami egytagú szó) álmaimban.

fátyolként sűrű köd: elég egyik hasonlat: vagy köd,

vagy a fátyol; metaphorát még máshoz hasonlítni igen mesterkélt = bombast.

de türő! én nem kiáltanék fel, csak nyugott beszédben folytatnám; mert semmi szükség itt pathetikus beszédre.

sok sohajt. A sok-at, ha lehet, substantivum nélkül használni nem kell: itt is például, első olvasásra kétértelmű; mintha ezt tenné: multa suspiria. Pedig correct stílusban első olvasásra is minden mondatnak világosnak kell lenni.

Dolgozz(ál): mert dolgozik.

Nyers de tiszta kép: mi az? nyers kép?

Emberek! már másodszor. Majd Orbán-Petős lesz.

Mindent, mi ember: talán ki ember.

Ahogy az ifjak a jelenen tul haladtak, azaz jövőben kalandoznak s a vének elmaradtak, azaz a multban sovárganak: szép eszme. Az alkalmazásban (tulhaladtak – elmaradtak) van uj: mert az eszme maga már

Petőfi

Petőfi Sándor

nél meg van. De az nem baj: eredeti eszme ritka, – s az ismeretes eszme, uj alkalmazás által, mintegy eredeti zamatot nyer.

Ha eddig csak gáncsoltam: most dicsérnem kell. A jövő allegoriája: délibáb, puszta, etc. igen szép. Illyeneket

Domokos

Tisza Domokos

, illyeneket mindíg! – A kidolgozáson látszik valami gyakorlatlanság: de az eszme, elegendő csínnal eléadva, bármelly költőnek becsűletére válna.

Tágláljuk, mint

Lisznyai

Lisznyai Kálmán

mondaná.

„A tág jövő egy széles pusztaság,

Rajt a remény, a tünde délibáb”,

	ist
irnám én: Rajta remény	est	tünde délibáb. pont.
	van

Falu és erdő, mint jövő napok

Reménytől, ezen tündértől ragyog”.

itt az a hiba, hogy a hasonlitás fordítva történik: a délibábtól ragyogó erdő a jövő napokhoz, nem megfordítva, van hásonlítva. A szerkezet hibás csak, nem az eszme. Illyen formán írtam volna, például:

S e délibábban erdő, ház ragyog:

Fényes reményben [törölt]
« még … »
a jövő napok.

De ha elértük az erdőt, tovább

Tovább, előttünk, fut a délibáb etc.

„Villám sebesen” nincs miért. A képzelet, mióta megláttuk a délibábot, folyvást vele van, kíséri azt; a mint a délibáb tovább halad, a képzelet is halad vele. Hisz épen a képzelet csinálja a

dbábot

Szerkesztői feloldás: délibábot

: a reményt.

„Küld tarkabarka képeket” küld? honnan? hova? hiszen, eo ipso, hogy a reményt délibábhoz hasonlítottuk, tudnivaló, hogy az valami lényegtelen csalkép. Azután: nem a képzelet az, melly a csalódást észreveszi, hanem az értelem; a tapasztalás; t.i. hogy midőn az olly tündéri erdőkhöz falukhoz vagy akármihez érünk mi: akkor látjuk

[szerkesztői feloldás]

hogy az is csak ollyan, mint a többi; ha az erdőnek árnya van, vannak vadai s kigyói is; ha a falu nyugalmat ajánl, nyomort is tüntet fel etc. Igy volna ép az allegória: a képzelet, bár meddig repdes a délibáb után, azt mindig bájosnak találandja: az értelem az, melly, ha a bűfényben tükröző tárgyakig eljutottunk, észreveszi a csalódást. –

A rémkép: rémképnek nem átalánosan minden tűneményt, hanem csupán a rémeseket (mint kísértet) nevezzük: noha eredetileg rém – rémlik, mindenre alkalmazható lenne, a mi előttünk hirtelen föllebben s eltűnik, a nélkűl, hogy alakját [törölt]
« láthatnók »
kivehetnők szemmel. –

Végszó.

Jegyzet Lásd e kötetben 416. l.

„Szeretlek”.

„Oh hisz[törölt]
« en »
én még most is ugy szeretlek,

„Mint az ifjú aranyálmait,

„Mint az isten teremtett világát,

„Mint a költő gondolatjait”.

ez a mint tudom

Kálmán

Tisza Kálmán

nak (

Byron

Byron, George Gordon

hoz méltó) szép verse. Ezt látszik utánozni az 1^ső strophában: de ez utánozhatatlan! „Szent balzsam?” mi az? átalában a beteg nem szereti az orvosságot: a szeretet szívből jő: a balzsam szeretete csak a fejből.

„Gyönyörtelt óra” „szívem gyilkos kínai”: duzzadt.

Naptól rég felejtett fellegek Bajos ezt állítani. Mondom: allegóriában „szembetűnő hasonlatnak kell lenni”: az, hogy a nap felejti a fellegeket semmi hasonlati alappal nem bír, épen ugy nem, mint az, hogy a nap házas ember [törölt]
« pe »

Petőfi

Petőfi Sándor

nél; melly vers rosz allegóriáit egyszer szóval kimutattam volt.

Ugy ugy jövendek el számolni: csonka sor. –

Az egész vers Szelesztey Lászlóhoz méltó.

Visegrád.

Jegyzet Lásd e kötetben 416–417. l.

Kezdem a 2^ik strophát. Mellesleg az 1^ső stropháról:

a hóra szállott hajnal: gyönyörű.

bő szerelem- a bő rosz epitheton.

mint ágról ágra hangját (dalját szebb) a madár: ez szép hasonlat és ép.

Midőn a hű: az a felesleges. A hű arája olvasva ezt is tehetné a hűnek arája. Szabatosabb: midőn hű arája.

Már behunyt szeme: a hegynek? szeme behunyva sem maradhatott meg, – miután a leány elváltozott.

A mi az egészet illeti: a vizsegrádi hegy elváltozott leánynak, nagyon óriás (átalában irtódzom óriás leányok eszméjétől – mert a leányban kellemet követelek; a nagyságban fönnség, erő etc. lehet, de kellem nincs; ezért óriás hölgy: kiállhatlan kép); a Dunát könnynek nevezi ugyan

Eötvös

Eötvös József

, de a haza könnyének; s a hazához, a proportione, mégis inkább illik könnynek, mint a visegrádi hegyhez; hol még az a falsum is van, hogy a Duna nem e hegyből ered. A koszorú eszméje még leginkább passolna, a mennyiben vár, bércz tetőn, koszorú, korona formán áll: de ha az óriás leányt nem szeretem, koszorúját sem szerethetem. Im ezek őszinte egyéni nézeteim, mellyeket azonban, ha hely volna, aestheticai tekintélyekkel is támogathatnék. –

És most, kedves

Domokos

Tisza Domokos

! miután jól kiveszekedtük magunkat, legyünk ismét jó barátok. Ne hagyja magát zsémbelésim által elrettentetni, hanem írjon s küldje el verseit megint: jövő alkalommal bizonynyal jobb humorban talál levele: s akkor csupán dícsérni fogom. Most pedig vegye elő képzelőtehetségét és képzelje hogy jobbját ugy megszorítom, mint fogom akkor, ha igéretét beváltandja s itt

Kőrös

Nagykőrös

ön meglátogat. Isten velünk!

barátja:

Arany János

AJOM 15

Megjegyzések: