ARANY JÁNOS – TOLDY FERENCNEK

Sietek a pályaműveket, idezárt véleményemmel együtt, visszaküldeni. Az iskolai Inspector jelenléte,

n

Jegyzet

Az iskolai Inspector jelenléte

– a Schulinspektori hivatalt az 1849. okt. 9-i miniszteri rendelet vezette be

egy tanitványunk temetése s más ilyes elfoglaltatások, melyekből magamat ki nem vonhattam, alig engedének időt az átolvasásra. Pedig, mondhatom, a választás nem könnyű vala; cseppet sem csodálom, hogy az első bizottmány kifáradt belőle. Nem tarthatván tovább magamnál – két- vagy háromszori olvasás után megirtam, a mit irhattam; részletesb taglalásra hiányzott a kedv, erő, idő.

Köszönet a biztató, résztvevő szavakért! De nem remélem, hogy megjelenhessek a pályateren. Én ohajtanám legjobban: de mi haszna! Meg kell nyugodnom.

Fogadja Kegyed legszivesb üdvözlésemet, s mindenkori tiszteletem nyilvánítását.

NKőrös

Nagykőrös

, márcz. 26. 1859

alázatos szolg.

AranyJános

Szerkesztői feloldás:

Arany János

Tekintetes Akadémia!

A folyó évi Teleki-jutalomra beérkezett pályaművek közől a IV. és V. számu, mint az illető t. cz. bizottmány által aránylag legjobbnak talált s jutalomra egyformán ajánlott drámák az elsőség eldöntése végett új bizottmánynak adatván ki: miután ennek tagjául én is kineveztettem, van szerencsém véleményemet a következőkben alázatosan bemutatni.

A IV. számmal jegyzett „Egy királyné” czímű drámát

n

Jegyzet

A IV. számmal jegyzett „Egy királyné” czímű drámát

–

Tóth Kálmán

: Egy királyné.

Pest

Budapest

, 1858. Először a Nemzeti Színházban: 1860. dec. 17. Öt előadást ért meg; a koronázás után, 1867-ben is felújították.

ajánlja mindenek előtt a nemes költőiség, mely az egészen elömlik. Nyelve átalában jó, egyes könnyen javítható hibák kivételével, mint: „emeltelek fel volna” (46. l.), „nem emlékeztet rá az emberekre” (84 l.); verselése (ötös jambus) elég folyékony, rhythmusos, többnyire szabályszerű is, néhol azonban az utolsó lábra vett spondeus sértőleg hat (többek közt:

77 l.). A dictio

n

Jegyzet

dictio

– nyelv, beszéd (lat.)

emelkedett, költői képei, hasonlatai szépek s a drámai helyzethez alkalmazvák. Az egész mű nemesen van tartva, nem látszik kapkodni olcsó taps után. Cselekvénye egyszerű, halkan, de helyesen bonyolodik; megoldása is kielégítő. Jellemei közől maga a királyné, a király (II. István) a Petur-bánra emlékeztető Bors főispán sikerűltnek mondhatók. Szóval az egész, mint olvasmány, igen élvezhető: de kétlem hogy szinpadon hasonló érdeket gerjeszszen. Először is, nem levén tragoedia, csak szorosb értelemben vett dráma, hiányzik benne az érdekek, kötelességek azon mély meghasonlása, mely a magas pathoszt, s tragicai véget előidézi. A királyné téved, de mielőtt bűnig sűlyedne, keserű lemondással visszatér a kötelesség utjára: ennyi az egész. Iván bán, a darab főhőse, egyebet alig tesz a szenvedésnél; a mit tesz, az sem változtat lélekállapotán: reménytelen szerető volt a darab elején, s egy percznyi (nem jogos) remény után ismét oda esik vissza. A historia szerint Iván, mint pártütő, halált szenvedett: szerző kegyelmet ad neki, nem akarva oly súlyosan büntetni a királyné szivtévedését, meg hogy engesztelő kifejlése legyen a darabnak; s ez a kitűzött szempontból helyes is, csupán azért emlitém föl, hogy a történet tragicaibb catastrophát, s igy erősebb szenvedély-harczot, tettdúsabb cselekvényt, magasabb pathoszt is enged vala. Jól látom, hogy itt király és nemzet, magyar és kúnpárt között engesztelődés a végczél: de ezt a tragicum szenvedély-tisztitó tüzén keresztűl még nagyobb hatással lehetett volna elérni. Igy, a mint van, (csalódnom iróasztalnál lehet), alig merném sükerét jósolni a szinpadon.

Az V. számu darab, „Attila”,

n

Jegyzet

Az V. számu darab, „Attila”

– Dobsa Lajos (1824–1902): Attila és Ildikó.

Bp

Budapest

., 1903. OSzK Színháztört. Tár; nem került színre. A Ko 1863. II. évf. 8. száma hírt adott arról a tervről, amely szerint Wohl Janka nyersfordítása nyomán a darabot

Jules Janin

Janin, Jules

alkotja újra franciául ( AJÖM XII. 121. Jegyzet hozzá: 439–440.)

először is sajátságos verselése által hivja fel figyelmünket. Szerző ennek igazolásaul hosszas „Jegyzeteket” bocsát előre. Szerinte az ötös jambus feszes, nem alkalmas arra, hogy egész dráma ilyenben irassék; benne a szavalásnál oly lényeges caesurát csaknem lehetlen „mindig” megtartani; nem enged módosítást az érzelmek változása szerint, s több efféle. Nem akarom

sz.

Szerkesztői feloldás: szerző

ez állitásait vítatni, csak egyszerűen megjegyzem, hogy jó vers sohasem feszes; hogy az ötös a mienknél sokkal fejlettebb drámairodalmakban bevett idom; hogy a caesura megtartása – kellően változtatva is – szinte nem oly lehetetlen; de módosulást is enged e forma, az érzelmek szerint: lehet lassítani spondeusokkal, folyékonynyá tenni tiszta szökő, – s lázasan lüktetővé anapaestus lábak által, a nélkül, hogy jambusi természetéböl kivetkőznék. Megengedem azonban, hogy

a

Beszúrás

sz.

Szerkesztői feloldás: szerző

által (ön kifejezése szerint) „megkisérlett” versforma szinpadunkon czélszerűnek bizonyúl be, s hogy az talán „magyarabb” is lesz, mint a jambus: de kétlem, hogy szerző által mostan bemutatott fokán a technicai fejlettségnek. Üssük fel e pályamű bármelyik lapját: a rímek legtöbbnyire éktelen roszak; tűrhető jambusok közt minden nyomon mérték-, sőt rhythmus nélküli sorokra bukkanunk: a mérték, ha rím van, mellőzhető, a rhythmus soha. Szerző talán ezt is a vers „csapongó hullámzásának” szeretné betudni: de a rhythmus nélkűli vers nem hullámzat: pongyolaság az, technicai nyűg, melyen a siető vagy kevéssé gyakorlott kéz diadalt nem vőn. – A nyelv ellen is vannak kifogásaim, mind nyelvtanilag (büntessél 25 l. kivánkozsz 151 l. enmagad, 62 l. ennen vétkeér’ 63 l. közibük 88 l. oltalmazzál 107 l.); mind szókötésileg („rabszolga már levék öcsémhez én?” 14 l. mert inversiónak nem megy, – „határoz a népek, nemzetek sorsára” 26 l. „és még bevallja is” 36 l. „se birta húzni ki” 37 l. „Aetius esett le (el helyett) 100 l. „Ha is” (ha el is) 106 l. „

Buda

Budapest

vezéreit ámítni el nehéz” (helytelen nyomatékkal) 120 l. „minden nő egy gyerek” 121 l. „birálni abban” 129. l. „Félek, magunkat is szétzúzza majd karunk” 149 l. – „Ozindur: Mond(d) el tehát a „farkas és bárányt.” Priscus: A melyik (t.i. farkas és bárány) belekötött a szomjas bárányba?” 36 l. „a barázdákba” (többes) …. mit” (egyes) 126 l. stb. stb–); mind végre a tragicai emelkedettség hiánya miatt, mely azon gyakorta érezhető. – Máskép van a dolog a drámaisággal, mely e színműnek erősb oldala. Itt is vannak ugyan észrevételeim. Példaul, mingyárt a scenírozásban, noha, a hely- s időegység eskütt barátja nem vagyok, feltűnt nekem, hogy Mikolt követei (28 90 l.) a mint Attilától bucsút vesznek, következő jelenetben – igaz, hogy szin változtával – már Braktában asszonyuk előtt vannak, mi az illusiót rontja s alig hiszem, hogy

Shakspeare

Shakespeare, William

is hasonló szabadságot vett volna. – Mint a karzat tapsainak vitt áldozatot tekintem, hogy a görög Priscus, – habár Róma nyelvében jártas volt is, – holmi pedans iskolamester konyhalatinságát vegyíti beszédébe („rogo, charissime!”

n

Jegyzet

„rogo, charissime!”

– „könyörgök, drágaságom!” (lat.)

„ter turbide nequam!”

n

Jegyzet

„ter turbide nequam”

– „háromszor lázadó semmirekellő” (lat.)

etc); hogy Uzindur modern czélzásokat tesz: „Ah, csoda! egy iró ismeri a más iró művét! és még bevallja is!” (36 l.). – Átalában ez az Uzindur, ki a dőre szerepét játszsza, nem beszél oly dőrén, hogy Priscus őt eszelősnek hígye, se oly mélyen, hogy Maximin ezt mondhassa rá: „mélységre találok zilált szavaiba(n)[törölt]
« ” »
–” (40 l.). – Hogy Attila érti őt, szándékosnak látszik; hogy elsziveli, természetes, mert nem fél tőle: de hogy mások is nem értik, szinte csoda. – Ha a merész jelenet (43 lap, s másutt is), midőn Uzindur Attilát parodiázza, ez utobbinak nagyságát comicummá nem törpíti (mit csak előadás fog eldönthetni): akkor meghajlok

a

Beszúrás

mesteri kéz előtt, addig legyen szabad kételkednem. Hasonló észrevételem van a zavarra, midőn Vigil a „lovat-lovakat” hebegi stb. (47 l.), a juh-csontból jóslásra (79 l.), s azon módra, mi szerint a hetvenkedő vezérek, Attila jöttét hallva, megjuháznak

n

Jegyzet

megjuháznak

– lecsillapulnak, megszelidülnek

(116) lap:

[!]

[sic!]

az ily szándékos comicai vegyűletnek előadás fog tűzpróbája lenni. – Mintha egy pár feledségi esetet is vettem volna észre: a második felvonásban emlegetett „egy mázsa” „100 font arany” egyszer csak „fél mázsa” lesz; s a 117. lapon Attila meglepetve hallja hogy Mikolt szereti Uzindurt; noha már elébb saját szavai e szerelemre látszanak vonatkozni (70 l.):

Mind ezen – látszó vagy igazi – fogyatkozások daczára, miknek lajstroma még koránt sincs kimerítve, én Attilát erőteljes drámai szerzeménynek ismerem el, melynek egyszer meginditott cselekvénye feltartóztathatlanúl rohan a végzetes catastropha felé, jellemei ügyes kézzel vannak rajzolva; tömeges jelenetei, melyek a tárgy nagyszerűségéhez szükségesek valának, biztos körvonalakban vázol[törölt]
« vá »

ta

Beszúrás

k. Ennél fogva hamár

[!]

[sic!]

a jutalom fel nem osztható, azt, a nagyobb drámai hatást igérő V. számú pályamunkának adatni véleményezem.

Kelt

Nagy-Kőrös

Nagykőrös

ön, márcz. 26. 1859.

AranyJános

Szerkesztői feloldás:

Arany János

bizottmányi tag.

AJOM17

Megjegyzések: