AJOM3

Arany János

n.95

Óriás kőszálak viselik ott gondját,

n.96

És, mint féltő kincset, tenyerükben hordják.

n.97

Az ágyúgolyó is félúton leszédül

n.98

S szárnya-szegve hull le légi ösvenyérül,

n.99

Vagy a sziklafalba ütve olykor magát,

n.100

Széjjelzúzza benne kemény vas homlokát.

n.101

Hányszor megkisértők, mint kőszáli zerge,

n.102

Egyenkint hatolni fel a meredekre ?

n.103

De szemes vadászok álltak lest felettünk,

n.104

S jól jártunk nehányan, akik lejöhettünk.

n.105

Nincs tehát mit tenni, nagyságos vezérem,

n.106

Mint tovább nem víni egyenetlen téren,

n.107

Felhagyni a harccal, mit a föld embere

n.108

Ezredeket élő sziklák ellen mere.

n.109

S e kövekben Isten kezére ismervén

n.110

Túladni az ostrom sikeretlen tervén ;

n.111

Mit ha gyalázatul róna fel valaki,

n.112

Jőjön maga és a kaput nyittassa ki.«

n.113

Elmondá s leűle a derék Kazai.

n.114

Ráhagyák beszédit alvezér társai :

n.115

Gábor Pál, két Farkas : Ferenc s öccse Fábján ;

n.116

De fölállt Vadászi homlokát megrázván,

n.117

monda

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege

monda

Szövegforrás:
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege

: »Mindezt immár hasztalan beszéljük,

n.118

Bár saját tettinket hozzá elregéljük,

n.119

S ami szépet tettünk : hol, mikor és mennyit,

n.120

Mind fölemlegessük, nem kérkedve semmit.

n.121

Régen megismertem a fővezért ebben,

n.122

Hogy nem enged fogytig semmi föltételben :

n.123

A félbenszakítást azért ne sürgessük,

n.124

Inkább az ostromnak végét siettessük.

n.125

Íme a szép nyárnak nemsokára fele

n.126

Múlik, amióta itt vesződünk vele :

n.127

És vajon a célhoz mennyit közeledtünk ?

n.128

Jó remény fejébe' sok vitézt vesztettünk.

n.129

Eljöhet az ősz is szürke hajszálakkal,

n.130

És elűzhet innen üres gyalázattal,

n.131

S a világ utána mondja majd nevünknek :

n.132

Azok, kik oly soká Murány alatt ültek.

n.133

Hát ne üldögéljünk meddő kétkedésben :

n.134

Még az éjjel, majd ha szép holdvilág lészen,

n.135

Csendesen másszuk meg e kevély sziklákat,

n.136

Holdvilágon az őr nem oly messze láthat.

n.137

S vagy sikerül végre bevennünk a várat,

n.138

Vagy kiontott vérünk e kövekre szárad —

n.139

S hadd száradjon inkább vérünk sziklafélre,

n.140

Mint szennyes gyalázat ennyi tiszta névre.«

n.141

Most Fekete László hátrább tette székét,

n.142

Fölemelkedett és így kezdé beszédét

n.143

Halk, nyugott, mély hangon, és ha néhol megállt,

n.144

Kezével törölvén szép magas homlokát :

n.145

»Illik a vitéznek, kivált aki nem vén,

n.146

A veszélyt keresni, háborúba menvén,

n.147

Illik, ha már nem tud becsületben élni,

n.148

Pironságos éltet halállal cserélni.

n.149

De szükségtelenül tenni azt kockára,

n.150

Míg csillog felétek jobb remény sugára :

n.151

Ez nem csak botorság : valóságos vétek,

n.152

Mit a közügy ellen tudva cselekvétek.

n.153

Vegyük gondolóra : hiába hogy nyár van :

n.154

Aratás ideje nincs magas Murányban ;

n.155

És az ég, midőn hull éjjeli harmatja,

n.156

Hogy szomjat eloltson, oly bőven nem adja.

n.157

Ivó víz nem léte és a kínos éhség

n.158

Sok várnak lerontá büszke erősségét :

n.159

S ami már nem egyen, hanem akárhányon

n.160

Megesett, miért nem eshetnék Murányon ?

n.161

Én hát azt javaslom, legyünk türelemmel,

n.162

A várnak útait tartsuk vizsga szemmel ;

n.163

Így remélem, hogy e gőgös várbeliek

n.164

Magok kérnek egykor : hagyjuk lejőniek.«

n.165

Mindenik helyeslé amit ez tanácsolt,

n.166

Mert a többieknél érettebb korú volt ;

n.167

Maga Veselényi hajtott a szavára ;

n.168

Mostan is figyelt rá, mihelyest felálla.

n.169

S monda : »Erről én is sokat gondolkoztam,

n.170

Kémeim által is gyakran tudakoztam :

n.171

Van-e a megszállott népnek elesége

n.172

És ivó kútvizben nincsen-é szüksége ?

n.173

Bizonytalan hírnél nem hoztak egyebet :

n.174

Ma tehát Solymosit küldtem, mint követet,

n.175

Fenyegető szókkal kísérletet tenni ;

n.176

Nem soká meglátjuk, mire tudott menni.

n.177

se'

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

sem

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

mondta még jól, mikor a mogorva

n.178

Vén követ betoppant a hüves sátorba,

n.179

Eltörődött és a déli nap sugára

n.180

Sötét piros színt csalt az ábrázatára.

n.181

Nagy lélekzetet

vőn

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

vön

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

és körültekintett,

n.182

De nem szólt előbb, mint Veselényi intett ;

n.183

Csak midőn a vezér megengedte jellel,

n.184

Kezdte el nyers hangon, de gyakorlott nyelvvel :

n.185

»Ne gondolja senki, hogy talán mesélek,

n.186

Vagy déli álmomban történtet beszélek ;

n.187

Amit mondok, úgy van mindenik szócskája,

n.188

Akár most előre hitet tegyek rája.

n.189

Magas Murányvárba amint feljutottam,

n.190

Annak parancsnokát kérdezém legottan ;

n.191

Mosolygott az ember, s ismeretes helyre

n.192

A hóhér bástyára vezetett egyszerre.

n.193

De mily rendkívüli

lőn

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

lön

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

meglepetésem,

n.194

Midőn a nevezett bástyára felértem :

n.195

Fegyvert öltve, mint egy szép ifjú katona,

n.196

Maga állt előttem a várnak asszonya.

n.197

Sisak fedte fejét, szép aranyos sisak,

n.198

Róla háromszínü tollak lobogtanak,

n.199

Magas bokor tollak, hajlongván kevélyen,

n.200

Mint sugár jegenyék a tolongó szélen.

n.201

Gömbölyű vállait és karcsú derekát

n.202

Kékellő zománcos páncél övezte át,

n.203

Mellén vert ezüsttel gazdagon borítva

n.204

S két kisded halommá vala domborítva.

n.205

Csípejéig nyúlt a páncél, attól fogva

n.206

Földig ért tengerzöld nehéz bársony szoknya —

n.207

Nehéz már magában a nagybecsü kelme,

n.208

Nehezebb, arannyal pazarul terhelve.

n.209

Kopja volt kezében, támaszkodott rajta,

n.210

És az őrség felett hadi szemlét tarta :

n.211

Szóló ajakáról messze csengett a hang

n.212

S egyik ó toronyrul a másikra pattant.

n.213

Amint szembe lettünk a falon egymással

n.214

S köszöntém az úrnőt illő meghajlással,

n.215

S láttam ékes arcát, gyönge állát, melybe

n.216

Sisak-állazója el vala mélyedve ;

n.217

Villogó szemeit amint rám vetette,

n.218

Szemöldöke ívét egyenesre vette,

n.219

Alsó ajakával felnyomá a felsőt

n.220

S homlokán redőkbül könnyű felleget szőtt :

n.221

Kétes habozásban állék egy darabig :

n.222

Merjek, vagy ne merjek mondani valamit ?

n.223

Végre megszólaltam, illően és szépen,

n.224

Válogatván a szót kitelhetőképen :

n.225

»Asszonyom, így mondék, én, uram vezérem

n.226

Hatalmas nevében, váradat fölkérem :

n.227

Nyittasd meg kapuid hős Veselényinek,

n.228

S harmadik Ferdinánd győztes sereginek.

n.229

Nem kívánja rosszad a vezér, s ne véljed,

n.230

Hogy miatta bút lát nagyságos személyed :

n.231

Népedet foglyául, vagy kincses táraid

n.232

Nem kívánja, csupán váradnak kulcsait,

n.233

Melyeket ha átadsz néki jószántodbul,

n.234

Úgy egész váradban egy cserép sem csorbul,

n.235

Kiki bátorsággal viheti vagyonát,

n.236

Egy ujjal se’ bántják a békés katonák.

n.237

De ha átaladni még tovább is késel

n.238

S a vezért ingerled ellenszegüléssel ;

n.239

Akkor jaj neked s jaj a nyomorúltaknak,

n.240

Kik e fecskefészek üregében laknak !

n.241

Kő kövön nem áll meg reszkető faladon,

n.242

Szabad zsákmányra jut mindennemű vagyon,

n.243

Kardra hányatik mind : férfi, asszony, gyermek,

n.244

Még a csecsszopója sem talál kegyelmet.

n.245

Mert ne hidd, hogy addig Fel-Murányt itt hagyja,

n.246

Míg fokán zászlóit szél nem lobogtatja,

n.247

Eszközölje bár azt okos hadi csellel,

n.248

Kínozó éhséggel vagy tüzes fegyverrel.«

n.249

Meghallá beszédem gróf Szécsi Mária,

n.250

De nem adott választ annak szavaira,

n.251

Elfordult, fogával bíbor ajkit marván

n.252

S nagy felindulását nehezen takarván.

n.253

Végre szóla gúnnyal : »Elmondhatd uradnak

n.254

Amik e falak közt szemedbe akadnak,

n.255

Fenyegetésére az legyen a válasz.

n.256

Menj, mutass meg mindent a követnek, Kádas !«

n.257

Nagy kopasz ember volt, hajlott férfikorban,

n.258

Ki e névrül értett, s elvezetett sorban,

n.259

Megmutatva mindent : a derék őrséget,

n.260

Kútat, éléskamrát, bástyaerősséget.

n.261

Válogatott nép az, mind derék emberek,

n.262

Víni sík mezőn is dolgot adna velek :

n.263

Hátha még falaknak biztos vértje őrzi !

n.264

Nincs erő, mely bírjon ővelök mérkőzni.

n.265

Ismerem Muránynak külsejét, belsejét,

n.266

Szembehunyva járom tekergő ösvényét,

n.267

Laktam egykor benne Szécsi György korában,

n.268

De sokkal különb most, mint volt hajdanában.

n.269

Mily roppant erősség! egy falat sem lelnél,

n.270

Mely csekélyebb volna a tizenkét ölnél ;

n.271

Pattantyúk, mozsarak, nagy golyók halommal,

n.272

Fegyverek és lőpor két egész toronnyal.

n.273

Élelem, mi három évre is sok lenne,

n.274

Százöles kút, gazdag tiszta forrás benne,

n.275

Nyers anyag : fa, kő, vas; műhelyek, munkások . . .

n.276

Szóval, semmiben sincs megfogyatkozások.

n.277

Azért esztelenség itt tovább tanyáznunk,

n.278

Hő napon felégnünk, harmaton megáznunk :

n.279

Mert elébb ledőlnek e magas kőszálak,

n.280

Mint mi bévehetnők híres Murányvárat.«

n.281

Solymosi tovább is akart még beszélni,

n.282

De felállt tüzesen bajnok Veselényi,

n.283

Ki eddig hallgatott egész figyelemmel,

n.284

De szembetünőleg fogyó türelemmel.

n.285

Most felugrott hévvel s hármat avagy négyet,

n.286

Mintha futva menne, oly sebesen lépett ;

n.287

Hirtelen megállott s monda békevesztve,

n.288

Solymosit szemével mintegy átszegezve :

n.289

»Tudsz-e még Murányra s gőgös asszonyára

n.290

Több dicsőítő szót halmozni rakásra ?

n.291

Mérthogy róla nyelved olyan ékesen szól?

n.292

Hogy nem győz kitérni a magasztalásból?

n.293

Tán megvert szemével, és azért raggatod

n.294

Rá a napot, holdat és minden csillagot?

n.295

Vén, aszott velődet megzavarta véred,

n.296

S eszed rovására bolondul dicséred ?

n.297

Nem. . .erre vén volnál ; pénzt adtak, ugye pénzt?

n.298

Vén embert, mint te vagy, a fösvénység emészt.

n.299

Rakodva, mint a méh, kellett visszatérned :

n.300

Szájad hazug hirrel, arannyal erszényed.

n.301

Az asszony asszony mind ; egy asszonytól ki fél?

n.302

Belőled, ősz, mégis a félelem beszél ;

n.303

Nem vesztegettek meg, van tiszta jellemed,

n.304

De rémet láttatott a félelem veled.

n.305

Öreg vagy a résre, félénk, erőtelen,

n.306

Azért akarsz mást is leverni szüntelen.

n.307

Eredj öreg, pihenj ; ne költs rossz híreket :

n.308

Ne félj, a zsákmányból majd juttatunk neked.«

n.309

Az ősz katonának igen fájt e beszéd,

Mert öreg szolgának a szó is vereség,

n.310

Nehéz lecke ez, mit vén fejével tanul,

És, azt súgja lelke, most is ártatlanul.

Vér tódult szemébe, csikorgatta fogát

S már kemény szavakra megnyitá ajakát,

n.315

De az alvezérek integettek kézzel :

Hagyja el, ne szóljon, békén távozzék el.

Meggondolta magát, szó nélkül kifordult,

Őszes bajuszára nagy nehéz könny csordult,

Észrevette, mert a szíve könnyebbedett,

n.320

S titkon a kárpithoz törülé azt menet.

A vezér csak később, vére higgadtával,

Bánta meg amit tett az ősz katonával ;

Most még fogva tartá első gerjedelme,

Indulatvihartól elborult az elme.

n.325

Gyorsan járt alá s fel tágas sátorában,

A hallott beszédet forgatván agyában ;

Meg-megállott néha és nézett merően,

Ismét menni kezdett s ajka járt menőben.

Sziklavár, magas fal, víhatlan erősség,

n.330

Hadszerek, telt kamrák, jól gyakorlott őrség,

És kormányon egy nő, aki páncélt visel,

Hősöket kigünyol dölyfös szemeivel. . .

Evvel tépelődött, e szókbul szalajta

Egy-egy érthetetlen töredéket ajka.

n.335

Egymásra néztek a hadnagyok s kelének,

Rossz kedvét, haragját látván a vezérnek.

Hirtelen eléjök álla Veselényi :

»Szégyen és pironság« így kezdett beszélni,

»Szégyen és pironság víni olyan várat,

n.340

Melyben asszonyi kar vezet gyeplüszárat.

De ha már megűltük, nincs egyéb mit tennünk,

Mint akármi áron falait bevennünk ;

Mert egy nőt legyőzni fél gyalázat, igaz,

De győzetni tőle. . . mondjátok meg : mi az ?

n.345

Nem segít az éhség ? ne habozzunk sokat :

Folytassuk a véres megrohanásokat ;

Mert erő, vér, élet legyen

bármi

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

bármilly

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

drága,

Drágább a vitézi névnek tisztasága.

Isten szent nevére esküszöm, hogy innen

n.350

Még eszembe sem jut hadamat elvinnem,

És nem is mozdúlok, míg vagy életem vesz,

Vagy Muránynak kulcsát felszúrom övemhez.«

Alig távoztak az osztályok vezéri,

Alighogy magában maradt Veselényi,

n.355

Kémek jelentkeztek, izzadt, poros kémek,

Kik nehéz hírekkel terhelten jövének.

Rákóczinak, mondák (amaz első Györgynek),

Erdélyi hadai nagy-sietve jönnek,

Mind erős, edzett nép, vérszomjas fenevad,

n.360

Melyet a csatára vak buzgalom ragad.

Útat irtogatnak embererdők felett,

Vérrel írogatnak útazó levelet,

Rá pecsétül fényes győzelmöket nyomják,

S jaj azoknak akik ezt kétségbe vonnák.

n.365

Ott van Illyésházi, s hallva, hogy Muránynak

Kénytelen-kelletlen vendégi volnának,

Siet szabadítni a vár nővezérét,

Mert hitvesül bírja ennek a testvérét.

És már, adák hozzá, nem is messze vannak,

n.370

Csak egy napi járó föld a köze annak ;

Ha nem hisz a vezér, ma-holnap itt lesznek

S a hallott beszédről tanúságot tesznek.

Lesujtá e balhír Veselényi lelkét,

Szokatlan kétségnek vad kínai szelték,

n.375

Mert, midőn valami becsületben jára,

Maga volt magának kegyetlen birája.

Tudta, hogy a népes erdélyi seregnek,

Kis számú hadával, ő nem felelhet meg ;

Bizonyosnak hitte, hogy, ha azt bevárja,

n.380

A murányi völgyön romlását találja.

Elfusson-e hát most, kerülve a csatát ?

Vagy cél s haszon nélkül elvezesse hadát ? —

Így sem, úgy sem övé híres Murány, csak a

Husszu ostromlásnak híres gyalázata.

n.385

Meghagyá, hogy senkit ne eresszenek be,

Elzárkózott mélyen a sátorfenekbe,

Tábori ágyára ott leborult arccal,

És küzdött sokáig nehéz, benső harccal.

Néma volt a nagy harc. Végre könnyebbűle,

n.390

A gyötrő szorongás szavakban enyhűle,

S mit emberi fülek sohasem hallának,

Panaszolni kezde a csendes magánynak.

»Azért jöttem-é hát« szóla kifakadtan,

»Magas Murányvárhoz, fenyegető hadban,

n.395

Hogy rideg völgyében, rút bélyegü helyen,

El sem feledhető síromat megleljem !

Vagy azért jövék-e, hogy hetekig ülvén

Meredek szikláit hasztalan kerülném,

S végre, mint a tolvaj, szökném meg gáládul,

n.400

Üldözve egy asszony méltó kacaj átül !

Hah ! legnemesb kincsem', féltő drágaságom’,

Melyért hősek ellen harcoltam csatákon :

Lovagsarkántyúmat, híremmel-nevemmel,

Sárba tapossa egy félénk asszonyember ?

n.405

Egy némber, egy özvegy, egy hősködő asszony,

Aki páncélt hordoz, hogy kacajt támasszon,

Aki gyáva kézzel nyúl hadi szerszámhoz,

S katonásdit játszó gyermeket utánoz ?

Hős asszony ! asszonyhős ! neme kinövése,

n.410

A csodás természet méla tévedése ;

Férfi, aki tűt fog, vagy guzsalyát őrzi,

Tűkörét bámulja és magát kendőzi.

Vagy ad-é a páncél, bárhogyan viselve,

Férfi-bátorságot a női kebelbe ?

n.415

S a nehéz acél kard, női kézzel fogva,

Önt-e férfierőt a gyenge karokba ?

A szívben, ha védi mellvas borítéka,

Megszün-é a vérnek hullámzó játéka ?

Gyáva rettegésre nincs-e mindig résen ?

n.420

És nem döbben-é meg minden zörrenésen ?

Nem hiú, szeszélyes, változó, hivékeny ?

Könnyű, játszi sajka tenger gyöngeségen ?

Nem teremtve másért, mint, hogy készakarva

Meggyőzetés legyen legszebb diadalma ?

n.425

Egy nő, egy ilyen nő kacagjon engem ki . . . !

Hah, őket úgy, mint én, nem ismeri senki . . . !

Diadal, diadal ! enyém a diadal :

Murány ! semmi dolgom kemény szikláiddal.

Kemény a te bérced, magas és meredek,

n.430

Falaid tövérek, megvehetetlenek,

Tornyaid, bástyáid, kapuidnak íve —

Minden, minden erős ! csak nem úrnőd szíve.

Hiába fedi azt vassal és acéllal,

Biztató paizzsal, férfias páncéllal :

n.435

Az lesz az én résem, melyen áthatolván

Felütöm zászlómat a vár büszke ormán.«

Monda, és tenyérrel homlokára vágott,

Csengetett, hivatta Pétert a deákot :

»Fel, Murányba, Péter ! szárnyakéit léptekkel,

n.440

Szécsi Máriához ilyen izenettel :

Asszonyom, köszöntet és általam kéri

Magas személyedet uram Veselényi,

(Ki, bár ellensége pártfogolt ügyednek,

Buzgó tisztelője hősi erényednek) :

n.445

Fontos tárgyak iránt, értekezés végett,

Hozzád küldene egy tábori segédet,

Ha, becses bizalmad által megtisztelve,

Annak szabad járást, kihallgatást nyerne’.

Add hozzá : e kérést — nagy a reménységem —

n.450

Hogy nem tagadja meg nemes ellenségem,

Kit, ámbár személyét nem láttam, becsülni

Megtanított a hír s annyi veszteségem.«

Péter ment. Utána nézett Veselényi,

Látta bércösvényén jobbra-balra térni,

n.455

Végre elvesztette s többé nem lelé fel

A sziklák oldalán kereső szemével.

Visszament tehát a sátor bensejébe,

Íróeszközöket vett maga elébe,

Írt sokáig ottan, és megpecsételvén,

n.460

Íratát elrejté felső köntösébe.

MÁSODIK SZAKASZ.

Jót haladt eközben a nagy ég vándora,

Fellengő ösvénye lejtővé hajola,

S mintha nyugtanyáján kedvesi volnának,

Mind jobban sietett fogytán a pályának.

n.5

Murány falán állt a szép özvegy, Mária,

Nézve napkeletnek kéklő ormaira,

Napkelet tájáról várva segítséget :

Illyésházi Gábort s az erdélyi népet.

Jött azonban Kádas kopasz homlokával,

n.10

Szólván Máriához dörmögő szavával :

»Asszonyom, össze van hordva a gabona,

Mely a hombárokon szétterítve vala.

Mérni nem mértem, de hozzávetve szemmel

Hiszem és állítom akárhány hitemmel,

n.15

Hogy tíz nap sem eszünk kenyérből eleget,

Tíz nap múlva pedig éhhalál fenyeget.«

»Tíz nap !« felelt a hölgy »tudod hogy tíz napban

Egy ostromlott várnak egész századja van :

Várom Illyésházit, az erdélyi hadak

n.20

Nem lehet Muránnyal hogy ne gondoljanak.

Másfelől reményt nyújt egynémi sejtelem,

Hogy most tán elűzi Veselényit cselem —

Legalább nem számit többé az éhségre —

Nem vett-é követje semmi csalást észre ?«

n.25

»Dehogy vett ! remek volt a játék« felele

Kádas, Máriának leghívebb embere,

»Rakva lőn a magtár, mintha színig volna

Rozzsal a sok hombár, liszttel a sok tonna.

Meg-megállt csudálva benn az éléstárban,

n.30

Nézte a gabonát a tele hombárban,

Majd megint járkált a fenékre fordított

Hordók közt, melyeket ujjnyi liszt borított.

Féltem, ha koccanni talál kardja vége,

Elárul a hordók hangos üressége ;

n.35

Vagy, ha ujjaival a búzát megvájja,

Csalfa deszka padját benne megtalálja ;

De jobban elámult mintsem hogy ilyesmi

Fortélyt észrevenne, vagy tudna keresni ;

Összecsapta kezét s esküvék nagy hittel :

n.40

Három évig sem fogy az eleség itt el.«

Most félbenszakítá a kapus réz kürtje

Vitéz Kádas Mártont, kit asszonya külde,

Hogy vezesse fel az alvezért, ki hozzá

Veselényi fontos közleményit hozná.

n.45

Kádas távozék, de megtért nemsokára,

Két lovász egy pár mént vezetvén utána :

Almás szürke, épvér, hatodfű paripát,

Melyekben irigység sem találna hibát.

Hasonlók egészen : mindenik arab faj,

n.50

Váltság gyanánt nyerte Veselényi tavaly

A szolnoki bégért, kit nagyon megszokott

Zsákmánylásin érve körülvett s elfogott.

Most, takarva hímzett drága szőnyegekkel

És fölékesítve csillogó nyereggel,

n.55

Ajándékul jöttek Murányba, nehezen

Vergődhetve csak fel a sziklaösvenyen.

Hátul két legény jött, valamit emelve,

Szekrény volt az, ékes ajándokkal telve ;

Felnyitotta Kádas és kivett egy drága

n.60

Páncélt, vérpirosat, vert arany virágra.

Kékszinű sisak volt a vas derék megett,

Melyet nagy ezüst sas szárnyaival fedett ;

Ezt a vezér, alig serdülő korában,

Harcjátékon nyerte volt Lengyelországban.

n.65

De mindenek között leggazdagabb a kard,

Melyet drágaköves bársony hüvely takart,

Ritkaszép török mű, úgyhogy árát szabni

Sem lehetne könnyen, nemhogy azt megadni.

Nem kevésbbé díszes egy ezüst kis óra :

n.70

Hátul a hadistent képezi tartója

Szerelem-istennőt fedve paizsával . . .

Az óramutató annak paizsán van.

Ragyogó szemekkel nézte a hölgy, kivált

A nyeregszerszámot s a két szép paripát,

n.75

És hol a lovakra, hol Kádasra vetett,

Nyugtalan örömmel, kérdő tekintetet.

»Veselényi küldi« szóla Kádas végre,

»Künn a kapuban vár tábori segéde,

Utasítva lévén be sem lépni addig,

n.80

Míg ez az ajándék el nem fogadtatik.

Ha megnyerné, úgymond, nagyságos kegyedet

Jó neven fogadni e csekélységeket,

Ez pecsét, ez zálog lenne, hogy azontúl

Nem tarthat személye semmi bántalomtul.

n.85

Ellenben, ha e részt nyer tagadó választ,

Ugy magas Murányig céltalanul fáradt,

Benne semmi dolga, s megfordított nyommal,

Ösvényén, ahol jött, visszatér azonnal.«

Mária neheztelt : mérthogy Veselényi

n.90

Az adott kezes szót oly kevésre nézi,

Hogy, szabad járásnak birva is szentségét,

Aljas bántalomtul félti követségét.

Másrészt kedve telt a drága küldeményben,

Hősi fegyverekben, két szép hadi ménben ;

n.95

De, főleg, ki kelle elégítni vágyát,

Mivel égett tudni a követség tárgyát.

Azért a lovakat kötteté ólába,

A fegyvert vitette fegyveres házába,

S küldte Kádast, hogy a tábori segédet

n.100

Vezetné elébe kihallgatás végett.

Jött az nemsokára, szétvigyázva jövet,

De nem volt ám segéd, sem hadnagy, sem követ

Szécsi Máriának bajnok Veselényi

Maga állt előtte s így kezde beszélni :

n.105

»Magas Murányvárban légy

üdvöz

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

idvez

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

, asszonyom !

Veselényi Ferenc köszöntését hozom,

Aki nagyra becsül, nagyon tisztel téged,

Mint magához méltó vitéz ellenséget.

Gyermek volt, midőn már ismeré a nevet,

n.110

Melyet hős apáktól nemződ örökbe vett,

S mikor első kardját oldalára fűzte,

Példányul magának Szécsi Györgyöt tűzte.

Ennek tábora lön néki versenypálya,

Hol első babérját nyerte homlokára,

n.115

S a fényes dicsőség, mely vezérét fedte,

Egy vagy két sugárát őrá is vetette.

A halál azonban (mely irigy határt von,

Hogy halandó ember istenné ne váljon)

Sokalá a Szécsi névnek dicsőségét

n.120

S egy csapással hitte annak vetni végét.

De feledni látszott számítása mellett,

Hogy a Szécsi hír-név mindkét ágat illet,

És ha a fiágat eltörülte végkép,

Nőág örökli a család vitézségét.

n.125

Megdönté hatalma bajnok Szécsi Györgyöt,

Fiágon kihalt a Rimaszécsi törzsök,

S íme a ledőlt törzs életerős fát hoz,

Bajnok leányt, méltót a hősi apákhoz. . .

Hanem...« monda mélyebb hangon »fővezérem

n.130

Meghagyá egyszersmind bocsánatot kérnem,

S kimondanom hogy te, nagyságos asszonyom,

Nem haladsz mindenben az apai nyomon.

Tévedésen kezdte Szécsi György a pályát,

Bocskainak tartá hajdan koronáját,

n.135

De megbánta vétkét s hódolva megtére

Törvényes királya igaz hűségére.

Ellenben a grófné — ne

vegyed

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

vegye

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

sértésül —

Pártütőkhöz álla igaz fejdelmétül,

S melyen atyja járdáit érettebb korában,

n.140

Elhagyá az útat ifjú mámorában.

Vagy talán szégyenled, asszonyom, az ösvényt,

Melyen édes nemződ a sir széléig ment ?

Gondolod, hogy az tán nem becsület útja ?

S honnak ellensége minden, aki futja ?

n.145

Hát nem félne ütni egy Szécsi Mária

Árulás bélyegét atyja hamvaira ?

Vagy, kinek porában áldja jó emlékét,

Képes megátkozni annak véleményét . . . ?

Nem, nem édes úrnő ! Engedd elismernem :

n.150

Káromlék ellened és az elhunyt ellen ;

Kinek nem pirultál fegyverét fölvenni,

Mért pirulnál annak nyomdokain menni ?

Engedd hírüladnom lenn a fővezérnek,

Hogy vívó hadával más vidékre térhet,

n.155

Mert sziklás Murány, mint asszonyának szíve,

Mától kezdve immár Ferdinándnak híve.

És én — mit vezérem tisztemül is szabott —

Királyom nevében teljes bocsánatot ígérek

Muránynak, s benne mindazoknak,

n.160

Akik a hűségre visszafolyamodnak.«

Mária csak mostan vette magát észre,

Hogy ráfeledkezett lelke a beszédre.

Másfelé tekintett, elpirult az arca,

Vérrel hintve azt meg pillanatnyi harca.

n.165

S monda : »Mit apámról emlegetsz, a tetten

Nincs mit szégyenelnem, nincs is mit követnem ;

Tette, amit kívánt hóna jobb reménye

S az akkori idők súlyos körülménye.

De ki van fárasztva a remény türelme,

n.170

A súlyos körülmény súlyosbbá növelve,

És lábbal tiporva minden ami drága :

Nemzetiség, törvény, s a hit szabadsága.

Vagy tovább is várjunk ? várjuk, hogy az ellen

Békés tűzhelyénél békóvasat verjen ?

n.175

És, ha kész a békó, járom, vagy kaloda,

Lábunkat, nyakunkat szépen tartsuk oda ?

Nem kell messze néznünk, országokon végig,

Nézzünk csak a szegény romlott cseh szomszédig

Amit ottan látunk, megtanít a példa,

n.180

Milyen tervet vettek ellenünk is célba.

Vagy, ha nem tanít meg a más kára minket,

Érezzük legalább tulajdon sebünket,

És, midőn naponkint újra vérzik, sajog,

Ne hazudjuk azt, hogy megszűntek a bajok.

n.185

Még nem pártütés, ha nem segít kérelmünk,

Törvényadta módon kardunkat emelnünk ;

Mért várnók tehát a szolgaibb napokat,

Mikor lázadás lesz egy szó, egy gondolat ?

Vagy talán vezéred oly gyengének tartott,

n.190

Hogy nem érzem mélyen, mért kötöttem kardot ?

Ha ! máskor is harcolt — tudnia kellene —

Hona mellett a nő, de soha ellene.

Azért, ha velem most nem akart egyebet,

Mint hogy honvédőbül árulóvá legyek :

n.195

Köszönöm tanácsát most egyszer, jövőre

Legyen lovagias megkímélni tőle.

Mert ezen az úton — bizonyossá teszem —

Míg élek, Muránynak urává nem leszen ;

Fegyverét sem félem, de ha bízik abban,

n.200

Ostromát folytassa minél szorgosabban.«

A dac, a hevesség, mellyel szólt Mária,

Gyenge mosolyt csalt a vezér ajkaira ;

Most komoly szint ölte nemes ábrázata,

S válaszúl a hölgynek ilyen szókat ada :

n.205

»Nagyon fájlalhatja uram Veselényi,

Hogy kegyes grófnémnak sújtják véleményi,

Mintha ő, azért hogy nem szegett hűséget,

Árulókkal ülne kárhozatos széket.

Hidd el, asszonyom, hogy előtte is drága

n.210

A nemzet, vélemény, vallás szabadsága

S meghal inkább, hogysem a szabadság ellen

Szentségtörő szókat, kezeket emeljen.

Sőt, ha a nemzetsérv már oly fokon állna,

Hogy orvoslatot csak fegyverben találna,

n.215

Hidd, vezérem kardja nem vonúlna félre,

Se az ellenséghez nem szegődnék bérbe.

És, ne adja Isten, de jöhet gonosz nap,

Melyen a remények hozzá csatlakoznak,

S ő lesz első azok közt, akik megóják

n.220

A nemzetszabadság sértett lobogóját.

De, míg tanácsosabb, módunkban is vagyon

Törvényhozás által segítni a bajon,

Addig a legszentebb ügy elleni vétség,

Pártokra szaggatni az erők egységét.

n.225

Nézz körül a honban, haj ez árva honban,

Mely török kanóctul füstölög még romban,

Melyben amit hagyott a had dühössége,

Azt is elrabolja hűtlen török béke :

Nincs-e többé szükség hazavédő karra,

n.230

Hogy kardját emelte magyar a magyarra

S mihez még török tőr és tatár nyil nem fért,

Kíméletlen önti egymásból ki a vért ?

Mit nyerünk ha ekkép vesztegetjük egymást?

A hazát juttatjuk végveszélyre, meglásd :

n.235

Kitépik kezünkből lázongó vasunkat

S foglalt tartománynak nevezik honunkat.

Végre : hát Rákóczi György-e a szabadság,

Hogy hazánkat érte ennyit nyomorgassák

S aljas érdek végett, zsarnok önkény alatt,

n.240

Keserű legyen az el nem húzott falat . . . ?«

»Uram« vága közbe Mária nagy hévvel,

»Óvatos légy itten élni zsarnok névvel,

Mert. . . azonban ez volt követséged tárgya ?

Úgy kihallgattalak. Semmi sincsen hátra ?«

n.245

»De van« mond a bajnok : »ha Szécsi Mária

Nem hajol beszédem józan okaira,

Akkor Veselényi — fogadd el asszonyom —

E levélkét hagyta kezedbe nyujtanom.«

Átadá a vezér s távozék sietve,

n.250

Utána tekintett a hölgy meglepetve,

S mintha háboritná különös sejtelem,

Tétovázott keze a feltört levelen.

Átfutá s azalatt olyanná lön arca,

Mintha vére mindjárt csöppenni akarna,

n.255

Zavartan tekintett Veselényi után,

Aki épen eltűnt a várnak kapuján.

marconglá

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

marcanglá

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

a levelet két kézzel

És kettészakítá minden erejével,

Egyszersmind, darabját jobbra-balra vetve,

n.260

Magános lakába ment fel nagy-sietve.

Kádas pedig, aki nem vala oly messze,

Hogy a történt dolgot észre ne vehesse,

Óvatos léptekkel ballagott most elé

S a roncsolt levelet gyorsan fölemelé.

n.265

Összeillesztette, olvasgatta soká,

Rázta fejét, midőn értelmét felfogá,

S elrejtvén az írást dolmánya keblében,

Érthetetlen szókat mormogott mentében.

Felment asszonyához s benyitott sebesen ;

n.270

Járt az teremében fel s alá hevesen,

Hirtelen megfordult hogy Kádas belépett,

S visszatiltva kérdé : »Hivattalak téged ?

Az öreg megállott, nem ment se ki’, sem be,

Csak nézett merően asszonyával szembe,

n.275

S szóla, megfeszítve ujját a kilincsen :

»Nem tudám, hogy szabad járhatásom nincsen.«

»Igazad van, Kádas« a nemes hölgy monda,

»Mindenkor szabadon béjöhetsz lakomba,

De most hagyj magamra, látod, semmi kedvem,

n.280

Hagyjad a vár gondját egy kissé felednem.«. .

»Nem is a vár gondja« válaszok Kádas,

»Hozta most asszonyom, régi hű szolgádat ;

Négyszemközt akartam egyet szólni veled ;

Szándékosan dobtad így el e levelet ?«

n.285

»Hah !« kiáltott a hölgy »mit nem költenének . . .

Szégyen és boszúság szelessé tevének ;

Milyen vakm erőség . . .ily ajánlat s nekem . . .

Aztán néma lészesz . . . addsza, elégetem.«

Elvévé az írást, s mely szünetlen égett,

n.290

A mécs fölé tartá elhamvadás végett ;

De mást gondolt megint : gyorsan visszakapá,

És, hogy olvasná fel, az öregnek adá.

»Olvasd« szólt nevetve »mit ir az az ember,

Meg sem érthetém jól fölgerjedésemben,

n.295

Most nyugodt a vérem és kacaghatom már,

Mint kellene néki mindenáron a vár.«

Kádas elfogadta s olvasott ekképen,

»Asszonyom, remélem megbocsátasz nékem,

Hogy, ki mind máig nem láttalak tégedet,

n.300

Íly uton kerestem ismeretségedet.

óhajtottam

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

ohajtottam

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

lenni veled szembe,

Messzehangzó híred elhatott fülembe,

És képzeletemben bálványomul lakott

Amazon szépséged, istennő alakod.

n.305

Mert a hír, mely fukar midőn dicsérni kell,

Felruháza téged dicső erényekkel,

S míg felmagasztalta benned saját nemed,

Feste másrészt bátor, férfias jellemet.

Mindenünnen tisztes hangok emelkednek

n.310

Szigorú voltáról női erényednek,

Mely, mikép Murányvár, sőt erősben annál,

Sérthetlen, világos, büszke magasban áll.

Emiatt lelkemben lángoló vágy éledt

Színről színre látnom hódító személyed,

n.315

És aki előtted álla mostan épen,

Veselényi volt az, a követ képében.

De ne vedd, asszonyom, tőlem hízelgésnek,

Ha híred beszédit tartom mind kevésnek,

S a hallott csudákat a látott valóhoz

n.320

Mérve, ámultomban alig jutok szóhoz.

Nincs nekem költői szárnyas képzeletem,

Szólni bájaidról meg nem kísérthetem,

Azt az érzelmet sem bírom kifejezni,

Mely égő lelkemet véges-végig rezgi ;

n.325

De, ha szólok egyet, elődbe omolva,

Kérlek a mennybéli örök irgalomra,

Fogadd meg azt a szót, az egyetlen egyet :

Add nekem cserébe kezeddel szivedet.

És, mivel Muránynál becsesek az órák,

n.330

Várom válaszodnak fejér lobogóját,

Várom azt epedve, harcolok kínommal,

Oh küldj békét nekem, küldj választ azonnal !«

»No lásd« kezdte a hölgy keserűn nevetve

S a levelet záros fiókjába vetve,

n.335

»No lásd, hogyan űznek és micsoda szemmel

Láthatóan csúfot ezen gyáva nemmel.

Oh ! szégyen, gyalázat, amely lelket éget,

Föl is tenni rólam ennyi gyöngeséget,

Hogy nem látnak által asszonyi szemeim

n.340

Jó haszon fejébe csinált érzelmein.

Amazoni szépség ! istennői alak !

S minden képzeleten felül találtalak !

És mindezt megírja otthonn, jó előre,

Későbbi szerelmét szépen jövendölve !

n.345

Mégis, nincsen egy nő, nincsen ezer közül,

Ki az efféléknek nem hiszen, nem örül,

Aki, hízelgő szók által elhitetve,

Rabbá nem aljasul, midőn úr lehetne.

Vagy nem ember a nő«, folytatá gerjedve,

n.350

»Hogy törvényét szabja férfi kénye, kedve ?

Hogy, mikép a kisded, járjon vezetéken ?

Szabad akarata megnyügözve légyen ?

Ki adá jogotok, büszke férfiak ti !

A cselekvéstérről minket letiltani,

n.355

S arra kárhoztatni ártatlan fejünket,

Hogy tűrésben leljük minden erényünket ?

Vajha minden asszony olyan volna, mint én !

Úgy az amazon-kort újra felderítném,

S illő tiszteletet vínék ki a nemnek,

n.360

Mely most bábja csupán puha szerelemnek.

Büszke Veselényi . . . ! bárcsak úgy lángolna,

Oly mélyen szeretne, amint irja tolla :

Hadd bosszulhatnám meg — mit ő tépe széjjel —

A sok nőerényért gúnyos megvetéssel.

n.365

És miként eped most Murány birtokáért,

Égne százszor jobban annak asszonyáért,

Hogy, midőn falamra nézne bús sóhajjal,

Űzném messze onnan egy éles kacajjal.«

Kapva kapott Márton e tüzes beszéden,

n.370

Ő is azt akarta, hogy ne máskép légyen :

Mert sehogysem esnék lelke nyugalmára,

Hogy más kézre birjék Murány erős vára.

Jegyzet «Erőteljes, régi forma a bir cselekvő igétől, úgy, mint a hall-tól hallik. Példa rá többek közt vitéz Kádár István históriájában: Mingyárt a város is pogány kézre birék, mi azonban az Erdélyi által kiadott Népdalok első kötetében, kétségkívül valamely újabb hibás nyomtatvány után, így van kijavítva: Mingyárt a várost is pogány keze bírék. Javítása rosszabb.« — Vesd össze : II. én., 372.)

Mint Rákóczi híve, most azon lőn tehát,

Hogy szilárddá tegye pártjához asszonyát,

n.375

S míg az elmerülve ablakába hajlék,

Kádas ajakiról ilyen beszéd hallék :

»Nincsen is véredben, bágyadózó szemmel

Bíbelődni apró, léha szerelemmel,

S négy fal börtönébe hagyva zárni magad,

n.380

Élvezni a házi boldog unalmakat.

Gyermekséged óta lángol a vágy benned,

Nemed szűk körén túl hősi módra tenned,

S míg egyrészt irigyléd a férfi küzdelmét,

Megvetetted másrészt hódoló szerelmét.

n.385

Jut-e még eszedbe, mily makacs, mily hideg

Szívvel gúnyolád el számos kérőidet,

És midőn ajtódnál esdett a szerelem,

Mily nyugottan kérdéd : ki az ? nem ismerem.

Eljött végre Bethlen, a szép ifjú bajnok,

n.390

Szüleid reménye, kedve hozzá hajlott,

De atyád parancsi, szilárd akarata

Ellenére, lelked hajthatlan marada.

Sőt, ámbár az apa, bőszült haragjában,

Harminc napig tarta sanyarú fogságban,

n.395

Azt is tűrted inkább, mintsem élethosszat

Férfi uralomnak magad feláldozzad.

Csak, midőn könnyezve esdekelt agg nemződ,

Hogy fogadd el érte a reményteljes vőt,

Aki felfrissítse már haldokló vérét,

n.400

Gyűrűdet Bethlennel csak akkor cseréléd.

Hanem új rabságod sem soká viseléd :

A halál elmetszé kényszerű kötelét ;

S most midőn szabad vagy, mint az égi madár,

Nyűgöző kalitkát miért választanál ?

n.405

De nemcsak egyéni szabadságod forog

Kérdésben, hanem egy még fontosabb dolog,

A veszteség, amely pártodat sújtaná,

Ha Murányt s Balogvárt másnak szalasztaná . . .«

»Jó hogy erre térték a hölgy közbevága,

n.410

Szabadságom ugyan nem hajtom igába,

S nem uralok férjet . . .semmi esetre nem . . .

De van e dologbul egy derék ötletem.

Cselfogás ugyan, de helyzetem mentheti :

Váramat rövidnap éhség fenyegeti. . .

n.415

És melyik csel volna, egy ostromlott várban,

Árulás a vívó ellen irányában ?

Illyésházi jötte szinte bizonytalan,

Rákóczi hadának sokfelé dolga van ;

De, bár jönének is, bár feloldoznának,

n.420

Mit magunk kibírunk, mért köszönnők másnak ?

Azért siess, öreg, siess a völgybe le,

Hamar választ kíván kérőmnek levele,

Légy, ha még nem voltál, vénséged korára

Harcias vitézből szerelem futára.

n.425

Mit bámulsz ? nincs minek megütköznöd ezen :

Veselényi még ma hatalmamban leszen,

S a kevély oroszlán, rázza bár sörényét,

Kényszerül követni egy asszony törvényét.«

Kádas kopasz fejét rázta kételkedve,

n.430

Nem hivé a dolgot, hogy való lehetne.

«Mégsem érted öreg ?» mosolyga Mária,

Leült asztalához és levelet ira.

Csakhamar készen lett a rövid levéllel,

S Kádasnak szeméhez tartá két kezével :

n.435

Elolvasta Márton, hanem csak magában,

De még a szava is elállt bámultában.

«Hadd vigyem !» kiálta lelkesülten végre,

«Asszonyom, nincs párod okos cselvetésre,

Hadd vigyem !» vitte is, azt is alig várta,

n.440

Sárga pecsétjével míg a hölgy lezárta.

Most előkereste a bajnok levelét

Mária s a mécsen elégette felét ;

A másik darabját, míg amazt égette,

Átfutotta szemmel s halkan visszatette.

HARMADIK SZAKASZ.

Murány alja megett, délszaki oldalon,

Tiszolc felé menve domborul egy halom,

E halom lejtőjén feküvék a tábor,

Tetején piroslott a vezéri sátor.

n.5

Megszállottá immár a völgyet az este,

Szürke félhomálya áradozni kezde,

Lassan elborítá a tábort, a halmot,

A sátort s vezért, ki a tetőn andalgott.

Ott áll Veselényi a halomnak ormán,

n.10

Domború mellében új szerelme forrván,

Ifjú még szerelme, van sebes növésben,

S már is kínosan fér öblös kebelében.

Szemeit függeszti magas Murány várra,

Melyen ég a napnak visszavert sugára :

n.15

Azt reméli tán, hogy valamint e kövek,

Úgy gyul szerelmétől asszonya szive meg ?

Vagy talán azt nézi kétes borongásban,

Gondolati láncként fűződvén egymásban,

Mint ver a kő vissza minden szál sugarat,

n.20

S maga kemény, hideg, érzéketlen marad. . . ?

De im, jó jel gyanánt — ha nem csak képzelet

Galambcsoport szállong az őrtorony felett.

Fejér szárnyaikat megfestette a nap,

S megannyi aranyos lepkének látszanak.

n.25

Jöttök-é, szerelem s hűség madarai,

A váró kebelnek édes hirt mondani ?

Hoztok-é a hősnek — ami üdvet áraszt —

Szécsi Máriától örvendetes választ ?

Nem, azok nem jőnek, nem, azok nem hoznak :

n.30

Párosán enyelgnek, vígan múlatoznak,

Alantabb sötétlik, a szikla oldalán,

Egy . . . holló ? vagy ember ? az a hírnök talán.

Sem holló, sem ember a bércösvenyen már,

Elhagyá Murányt is a végső napsugár,

n.35

Tornyai sötéten merednek a falon,

Vár és szikla együtt egy óriási rom.

Elszállt az esthajnal a hegytetők felett,

Bő harmatot síra búcsukönnyek helyett.

Ormokon és völgyön gyászos

éjtszaka

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

éjszaka

Szövegforrás:
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege

ül,

n.40

Búsan feketéllik az őrtüzek körül.

A vezér ott áll még háborús kebellel.

Érkezik azonban Kádas a levéllel,

Kézbe adja és megy, tovább szónak sem áll,

Vissza a teljes hold kelő világánál.

n.45

Veselényi pedig sátorába mégyen,

A pecsétnek színén megdöbben keményen,

Felszakasztja mégis, bár retteg előre,

S tartalmát ekképen olvassa belőle :

»A levél írója, ha válaszát várja,

n.50

Maga jőjön annak elfogadására,

Most kitüntetheti férfi-merészségét

S bebizonyíthatja szerelme mélységét.

Éjfélkor, a várnak éjszaki oldalán,

Egy ablakfény alatt kötélhágcsót talál :

n.55

Azon siessen fel, hallgatva, egyedül ;

Belépve megtudja sorsát, hogy mire dűl.«

A vezér habozott egy kevés ideig,

Megfordult eszében, hogy tőrbe ejthetik,

Gondolt ó mesékre, szomorú példákra,

n.60

Férfiaknak ártott női ravaszságra.

Sokkal ébrebb volt ám szörnye szerelmének,

Hogy sem elringassa régi mesés ének,

Sokkal kívánatosb vére kiomlása,

Hogysem gyávaságát szíve hölgye lássa.

n.65

Azt is átallátta, hogy, ha van reménye,

Csak az elmenésből csillog az feléje :

Ellenben, ha marad, úgy Szécsi Mária

Kezéről örökre le kell mondania.

Azért Vadászi Pált hívatja magához

n.70

És ily szókat intéz kedves hadnagyához :

»Kedves jó vitézem, leghívebb emberem,

Nekem még ez éjjel Murányba kell mennem.

Hogy miért ? ne kérdezd, mert azt meg nem mondom,

Azt tudod, hogy a vár gondja főfő gondom,

n.75

Most sem teszek olyat, megnyughatol benne,

Ami terveimnek ártalmára lenne.

éjfél előtt, egyedül

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

éjfélelőtt egyedül

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

megyek ki,

Amiről kívüled nem fog tudni senki,

Azalatt te a rád bízottakat teszed

n.80

S legmélyebb titokban ezeket végezed :

Kiszemelsz száz embert a legjobbak közül,

Összegyűjtőd szélen, valamely tűz körül,

Csörgő fegyverüket fűvel némíttatod,

Zörgő sarkantyúik szíját leoldatod.

n.85

Jeladásra vártok, hallgatózva, készen :

Föltekert mordályom köntösujjban lészen,

Ha rosszúl találna kalandom kiütni,

Módot ejtek azt egy ablakon kisütni.

Csendes éj van : a hang lehallik bizonnyal ;

n.90

Hallván, talpra keltek és jöttök azonnal,

Felmásztok Murányhoz s éjszaki oldalon

Kötélhágcsót leltek függeni a falon.

Felhágtok e lépcsőn, és ha ottfenn lesztek,

További parancsot akkor tőlem vesztek ;

n.95

Oly dolgot viszünk ki, mely hírünk megedzi,

Fejünk hervadatlan babérral övedzi.

Ha pedig a hágcsót nem lelnétek ottan,

Jele, hogy Murányban fogságra jutottam :

Akkor nincs egyéb mód. . . nem vezet célra más. . .

n.100

Mint véletlen, elszánt, teljes megrohanás.«

A hadnagy merész volt, néha vakmerő is,

Életét kockára sokszor tette ő is :

Mégis elszörnyedt most, hallván e szándokot

S felhordott az ellen minden józan okot.

n.105

De van-é ok, amely nyomna csak felényit,

Mint az a kettő, mely vonzza Veselényit :

Szerelem, becsület, kettős küzdelmi bér,

Hősi életével mindegyike fölér.

Engedett Vadászi, engednie kellett;

n.110

De legott agyában merész terv szülemlett :

Haderőt javaslott a hágcsón vinni be,

S egyéb kaland helyett, a várat venni be.

A vezér azonban, e nem várt szavakra,

A tanácsló ellen gyűlt nemes haragra,

n.115

Felelés helyett csak elfordúla tőle,

Forduló szeméből villámokat lőve.

Érezé Vadászi, sebheté őt mélyen

Ez a néma feddés a vezér szemében,

Észrevette mindjárt hogy amit ajánla,

n.120

A cselt Veselényi aljasnak találja.

Abbahagyta hát azt megkövetés gyanánt,

És egyebet nem kért, egyebet nem ajánlt,

Csak hogy vészes útra ne keljen egyedül :

Hagyja őt legalább menni kíséretül.

n.125

De vezére abba sem egyezett belé,

Küldte, hogy végezzen amikép rendelé.

Távozott a hadnagy ; Veselényi pedig

A rejtélyes útra tette készületit. —

Eközben az éjnek tündér fejedelme

n.130

A mennyre királyi székét fölemelte,

R ajt' ült maga, s a hold, szép szende arája,

Félénk szerelemmel símul vala rája.

Az ég szürke boltja keleten tiszta volt,

A nagy országútig nem födte semmi folt,

n.135

Szerény csillagocskák álltak őrt, csoportban,

Királynéjok körül, illemes távolban.

Nyugaton ellenben halkal emelkedtek

Óriás sziklái sötét fellegeknek,

Tarajos tetőik messze kihajlának,

n.140

Mintha minden percben földre szakadnának.

Messze, a látkörnek nyúgati legalján,

Vad vihar szágulda, szekéren nyargalván,

Rezgett a föld háta lassú morajától,

Szikrát hányt a felleg lova patkójától.

n.145

Most előre küldé gyenge hűs fuvalmát,

Mely tovább lehellte az őrtüzek hamvát,

És a lenge álmot, mely könnyedén fedte,

Az őrök szeméről el-ellebbentette.

Csendes volt a tábor, mély álmát aluván —

n.150

Mint a vér mezeje öldöklő harc után.

Melyen a halottak vérfagyasztó csendét

Egy-két álomszerű hörgés zavarja még.

S mint ott, a halálnak termékeny határán,

Olykor egy-egy árnykép széttekint, felállván,

n.155

De megint leszédül a földre (ah, hogy a

Lelkére nőtt álmot örökké alugya!)

Úgy állt, úgy fekütt le itt egy sötét alak ;

Csakhogy nincs halálköd szempillái alatt,

Testén volt elég seb, de m ár egy sem vérzik. . .

n.160

Legfölebb az idő változását érzik.

De mint eleven seb, melyre balzsam helyett

Irgalmatlan orvos szíta izzó szenét,

Úgy ujúl örökké lelkének egy sebe :

Kedves ember által bántott becsülete.

n.165

Solymosi ez, a vén ; — vénebb korú, hogysem

Elvett bántalmakat álomba temessen :

De nem oly vén, hogy ha boszúlni akarna,

Ebbeli segélyét megtagadná karja.

Nem talála nyugtot éji sátorában,

n.170

Ridegen virasztott az alvók sorában,

Bosszúsan

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

boszusan

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

Jegyzet (mindenütt: boszu)

hallgatva egyik avagy másik

Első álmu szomszéd éles horkanásit.

Kelt tehát, s mikép ezt egyébkor is tette,

A tábor őreit sorra kerülgette ;

n.175

Most elvégezé azt, s a táboron kivűl

Félreeső árnyas helyen alunni dűl.

De hiába nyitja s hányja szeme héjját

Ki- s bezárva ennek két ezüst rostélyát,

Mert az enyhe álmot nem rekesztheti be

n.180

Benső küzdelemtől éber szemeibe.

Nem vala szivének egyéb óhajtása,

Mint hogy Veselényit megtorolva lássa :

Megboszúlva bátor, dicséretes tettel

És egy diadalmas büszke tekintettel.

n.185

Míg igy tépelődnék húzamos ideig,

Sík gyepen nyugasztva fáradt tetemeit,

Egyszer — amint füllel földön fekve vala —

Mintha tompa, csendes dobogást hallana.

Felüté fejét, de lecsapá megint, mert

n.190

Tiszta holdvilágnál a vezérre ismert,

Aki, burkolózva sötét palástjába,

A tábor felől jött Murány irányába.

Várta hogy haladjon : halkan emelé fel

Magát félkönyökre s kisérte szemével,

n.195

Majd fennült sokáig, azután felálla

S ballagó léptekkel indult meg utána.

Messziről követte, nem, hogy elérhesse,

Csak, hogy szemeivel folyvást kisérhesse ;

Egyszer elvesztette : az ég borulása

n.200

Elfödé előle, nem hagyá, hogy lássa.

Egyszersmind nyugotról megzúdult a vihar

Csapkodván az erdőt széles szárnyaival,

Közelebb közelebb hallott mormolása,

Búgó bömbölése, füttyös sípolása.

n.205

Rémes, idomtalan, óriás fellegek

Lomha testeikkel átfekvék az eget,

Holdat, csillagokat éktelen, mogorva

Csudás szájaikkal elnyelének sorra.

Az apró, tüzelő villámok feljöttek,

n.210

Mindmegannyi hosszú lángkigyóvá nőttek,

Mérges üvöltéssel víttak a felhőben,

S nagyokat csattantak olykor, leesőben.

Egy percben a menny, föld villámfényben égett,

Más percben lesulykolt vastag sötétség lett :

n.215

Mintha a vihar, hogy gazdagítsa magát,

Kirabolta volna a napot s éjtszakát.

A vezér azonban nem gondolt veszéllyel,

Szembeszállt viharral, birkozott a széllel,

Úti szövétnekül villámfény vezette,

n.220

A sötétben útja célpontját kereste.

Magasan, a várnak éjszaki oldalán,

Halvány lámpa rémlett égni annak falán,

Ködszerűn sillámlott kétséges világa :

Jegyzet »Sillámlik: tájszó a nép ajkán. Mondatik arról, ami sötétben, fehérség vagy világosság által feltetsző ugyan, de fénye nincs: tehát nem az, ami csillámlik ; s mivel helyette más szavunk nincs, talán az irodalmi nyelvbe is felvehető.

Irányában a hős bércről bércre hága.

n.225

Régen elvesztette azt a sziklaösvenyt,

Mely Murányaljától a várkapuig ment,

Most magának kellett föllelni az útat,

Melyen küzdelemmel a falakig juthat.

Olykor, ha a felhők lángseb módra nyilván

n.230

Szemvakító fénnyel lecsapott a villám,

Olykor meg-megállott, s fénybiró sas szemmel

Kémelé az útat, merre mehessen fel.

Ha pedig a szilaj tűzroham kiége

S összecsapott az éj sűrű sötétsége

n.235

És meg mert jelenni várfalon a ködfény :

Megindult a bajnok, feljebb erőlködvén.

Így folytatta útját, míg egyszer fölére

A M urányt emelő sziklák tetejére,

És megállt pihenni, hol a töves falak

n.240

A szirtkaponyába gyökért bocsátanak.

Felleli a hágcsót, a függő kötelet,

Halad ingadozva sötét mélység felett —

S amint egy-egy villám lobban el újonnan

Rettenetes lőn a letekintés onnan.

n.245

De azért nem szédült, ment fölebb merészen,

Feljutott s belépett a nagy ablakrésen,

S amely pillanatban a hágcsót elhagyá,

Akkor ért Solymosi a várablak alá.

Feltekintett arra : egy ragyogó villám

n.250

A belépő vezért láttatá meg nyilván ;

Most sötét lön újra ; a merész öregnek

Kezei a hágcsón kétesen remegtek.

E percben füleit tompa nesz üté meg,

Hallatszott felülről, mintha küzdenének,

n.255

Megfeszített lábak súlyos dobogása,

Titkos erőszaknak vad dulakodása.

Közbe hallott néha egy csikorgó nyögés

Amelybe kitört a néma erölködés,

Egy-egy káromkodás dörmögő darabja

n.260

Fog közül bocsátva, meg’ visszaharapva.

Solymosi fölfelé sietett ezalatt,

És már a hágcsónak legderekán haladt,

Fenn a tompa küzdés folyvást hallatott még,

De ugy vette észre, mintha távolodnék.

n.265

Végre sürüebben dobogtak a lábak,

De lágyabb ütéssel, amint távozának,

S tisztán kivehette dörgeni a vezért :

»Áruló zsivány had ! meglakoltok ezért.«

Hosszú, elhagyatott falsikátor vala

n.270

Melynek távolába kémlő szeme hala,

Melyet függő lámpa homályos bősénye*

Jegyzet Bősény; lantorna. Hártya, mit üveg gyanánt használtak : ablakhoz lámpához. —

Arany János

Megől világított egy mécs fakó fénye.

Nem nyílt abból ajtó sem jobbra, se’ balra,

Szája egyenesen szolgált az udvarra,

n.275

Most az is sötét volt, de, ha villant az ég,

Fénye innen és túl egybetalálkozék.

E szűk folyosórul (ismeré Solymosi)

Hányták le a várnak régi birtokosi

Akit el akartak veszteni s innen vett

n.280

Mellette a bástya hóhérbástya nevet.

n.285

Nézett s hallgatódzott ottan egy darabig

Anélkül hogy látna s hallana valamit ;

Egyszer kialutt a mécsnek fakó fénye

S láthatatlanná lön a lámpa bősénye.

Lebocsátkozék most a fogas kötélén,

n.290

Jártasan tekergett a sziklaösvényen,

Melyen biztosabban jött imént fölfelé

Veselényinél, ki azt úgy nem ismeré.

Ez alatt kifogyott az ég a villámból,

Hulló szövétneke már sehol sem lángol,

n.295

Gyorsan száguldozó fekete fellegek

Meddő csoportjai borítják az eget.

Elszállt a vihar, de a felleg nem sira

Engesztelő záport pusztult nyomaira,

Itt-amott ha egy-két csöppet elhullatott,

n.300

Zúgó szelek szárnyán az is fennakadott.

Solymosi nem soká a táborhoz ére

S ráakadt Vadászi kisded seregére,

Mindjárt félrehitta Vadászit, Feketét

S elmondá azoknak a vezér esetét.

n.305

Ott a három hadnagy mély tanácskozással

Húzamos időig suttogott egymással ;

Végre elvált tőlük a derék Fekete

S a táborba vévén útját, elsiete.

Ellenben a kettő inte a csapatnak . . .

n.310

De mig ők Murányig küzködve haladnak,

Sólyom szárnyaidon, oh tündér képzelet !

Hagyj a sziklavárba felrepülnöm veled. —

Szép hölgye a várnak tűnődik magában,

Nyugtalanul víraszt éji szobájában,

n.315

S mintha tán szerelem ellen védné magát,

Harcias páncélban tölti az éjtszakát.

Néha gazdag bíbor kerevetjére dül,

Majd sebesen jár-kel és beszél egyedül ;

Most leűl, majd feláll; nyughelyét nem leli ;

n.320

Arcán indulatok változó jelei.

Csend van körülötte, a vár népe alszik,

Csak a kisded óra szívverése hallik,

Arra veti néha nyugtalan szemeit,

S elmerengve nézi szobor-isteneit.

n.325

Gyakrabban

tekinget

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

tekintget

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

a mutatólapra,

Hogy siet, hogy késik, boszankodik rajta :

Éjfélig hibául késedelmét veti,

Akkor sietését rója vétkül neki.

Tán azért nincs nyugta, attól látszik félni,

n.330

Hogy kelepcéjébe nem jut Veselényi,

Tőrét bizonyosra hasztalan vetette,

A vezér átlátott cselén s kinevette.

Ím az éjfél elmúlt, nincs semmi nesz mégis,

Mely előbb viharzott, már hallgat az ég is :

n.335

S tán alszik a bajnok édesen álmodva,

Hasztalan ül Kádas lesben ólálkodva.

»Esztelenség is volt« monda »amit tettem,

Hogy színes szavakra tervem építettem,

S pártom érdekébe', jó remény fejébe,

n.340

Gyöngéd becsületem kockára vetettem.

Hisz' tudhattam akkor s tudtam jó eleve,

Hogy nincs szerelmének mélysége és heve,

Hidegen kiszámolt aljas hadicsel volt,

Hogy bukjék el a vár s egy nő tiszta neve.

n.345

Mint írja előre : ,Ne vedd hizelgésnek,

Ha híred beszédit tartom mind kevésnek

S a hallott csudákat a látott valóhoz

Mérve, ámultomban alig jutok szóhoz.'

A látott valóhoz ! s ,mely lelkem átrezgi

n.350

Nem birom az érzést szóval kifejezni. . .'

Mind szépen kigondolt hazug érzemények,

Csalhatlan tanúi színlelt szerelmének.

És én« folytatá most tűzzel, kifakadtan

»E csalárd beszédre kézvonásim adtam !

n.355

Titkos helyet tűztem a találkozásra . . . .

Lesz mit magyarázni egyre avagy másra.

Ah ! ha Veselényi mint győzelem-jelet

Fogná mutogatni a kapott levelet,

S kacajt indítnának Szécsi Máriának

n.360

Férfiak iránti büszkesége felett . . . .

Nem, nem . . . ! De láb kopog, hozzám valaki jő.

Pedig ki volt volna egyéb az érkező,

Mint az öreg Kádas, aki örömittan

Benyitott s kiálta : »Veselényi itt van !«

n.365

Megdöbbent a szép hölgy Veselényi nevén,

Megrezzent a lelke mint a nyárfa-levél,

Sohasem érezte ily gyöngének magát.

Egy szóra sem birta megnyitni ajakát.

Ő, ki félt az imént, hogy a hős elmarad,

n.370

Ravaszul kivetett horgába nem harap,

Most, midőn kezében a várt győzedelem,

Azt látszék kivánni : bár ne volna jelen !

Végre, hogy zavarát némileg fedezze,

Örömet színlelvén : »hol van ő ?« kérdezte ;

n.375

Erőltette hangját, de minden csengése

Mellett elárulta őt a hang rezgése.

Kádas elbeszélte diadalérzéssel

Az álarcosok mit tettek a vitézzel,

A sötét zugolyból hogy rohantak elé

n.380

Gyorsan a belépett Veselényi felé.

Hogy ragadták őt meg, aki szerencsére

Fegyvert sem vonhatott maga védelmére,

Egy mordálya volt, de az a küzdés alatt

Nyakából lefoszlott köntösében maradt.

n.385

Hogyan hurcolák el záros helyre rabul.

Honnan (biztositá) élve nem szabadul,

Csak, ha felfogadja eskü szentségével,

Hogy Rákóczihoz tér egész seregével.

De a bajnok, ámbár mint a zárt oroszlán

n.390

Dúl-ful, árulói vérét szomjuhozván

Készebb elviselni örökös rabságot,

Mint e feltétellel nyerni szabadságot.

Most kikelt az özvegy őszinte haraggal :

»Ha ! mily durva bánás egy nemes lovaggal :

n.395

Utána zsiványkép lest hányni bokorbul,

Hát megől ráütni s rabbá tenni orvul.«

Kádas álmélkodva nézett asszonyára,

Nem lőn gondolatja, elméje megálla ;

Végre, összeszedvén a hallott szavakat,

n.400

Kérdé : »Avagy nem így rendelted-e magad ?«

»Igen« felelt a hölgy »s te, amint elleséd,

Mit szól belőlem a megsértett büszkeség,

Siettél — hogy közbe ne jőjön valami —

Azt vad mohósággal végre is hajtani.

n.405

Ki hitte, hogy eljő ! ha ezt hittem volna,

Kormányozó tisztem nem úgy vittem volna . . .

De nem hivém azt, és azért adott neked

Haragom játéka olyan rendeletet.«

»És most, midőn eljött« csudálkozék Kádas,

n.410

»Panaszra nem tudom miért nyitod szádat ;

Szerencsédet, midőn a vár felszabadul,

Miért kárhoztatod megfoghatatlanúl.

Magának köszönje . . . senkit ne okoljon . . .

Rajta állt eljőni, vagy maradni otthon . . .

n.415

Nem hoztuk erővel : ha mégis megjelent . . .

Szorult állapotunk minden bánást kiment.«

»Oh !« felelt Bethlenné »nincs szorult állapot,

M ely lemossa rólunk ezen gyalázatot :

Cél az aljas eszközt soha ki nem menti,

n.420

S itt nem Veselényit veti okul senki.

Íme ő elszánja magát jóhiszemmel,

Bátorítja keblét hősi szerelemmel,

Bérceket mász éjjel, viharban, egyedül,

Ellenséges várba lép fegyvertelenül :

n.425

És mi bizalmáért miképen fizetünk ?

Lábára véletlen bilincseket vetünk,

S kit virágfüzérrel szerelem csalogat,

Rút árulást talál s nehéz rabláncokat.

De, bár viszonozni szerelmét nem fogom,

n.430

Őt azért büntetni van-e méltó okom ?

Égő szenvedélye, tár nyugottan nézem,

Nem érdemli-é meg hideg tisztelésem ?

Ah ! a világ előtt — ilyen úton győzve —

Engem kárhozatos árulás szeplőz be,

n.435

És míg őt dicsővé teszi a szerelem,

Én varázsló névnek átkait viselem.«

Erre hallgatás lön egy darab ideig :

A hölgy sorra nézte fénylő fegyvereit,

Vagy talán szemei csak tévedezének,

n.440

Nem lévén bennök a kormányvivő lélek.

Kádas pedig ott állt egy állóhelyében,

A hallott beszédet forgatá fejében,

A hallott beszédet, a látott jeleket :

Összeillesztgeté gyanúja ezeket.

n.445

Tisztán kezdte látni, hogy erősen gyúlad

A hölgy kebelében amaz uj indúlat ;

Nőttön nő tagadva, gerjedez titokban,

Visszafojtva éled, míg egyszer kilobban.

Ő ugyan nem bánná, nem törődnék vele,

n.450

Csak Muránynak sorsa ettől ne függene,

S melyért ő buzog, az erdélyországi párt

Egy ingatag nőért ne vallna ennyi kárt.

De félt, hogy egy percben, ha szive fölpezsdül,

Átengedi kezét s várát mindenestül,

n.455

Büszkeségét, pártja érdekét feledi,

S győztes szerelmének áldozatul veti.

Azt is tudta másrészt, hogy e titkos hevet

Hideg tanáccsal már kihűtni nem lehet,

Sem elnyomni többé . . . ki ilyet akarna :

n.460

Tűzokádó hegyet tenyérrel takarna.

Most azért mindenkép azon mesterkedett,

Hogyan egyesítsen két külön érdeket :

Hogy, ha a büszke sziv láncra lesz is verve,

Árulóvá mégse változzék szerelme.

n.465

Szóla hát : »Asszonyom, én meg nem foghatom,

Miért ne bánhatnál foglyoddal szabadon,

És, midőn e cseltől élet függ vagy halál,

Kezedből ily fegyvert ki mért

bocsátanál.

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

bocsátanál :

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

Ám, ha világ előtt, mintegy fölöslegül,

n.470

Igazolni tetted van könnyebbségedül :

Íme a mód, melyen e célt is eléred :

A fogoly vezérnek kezedet ígéred . . . .«

Mária, e szókon igen megütközve,

»Ki beszél itt kézről« vága gyorsan közbe,

n.475

»Ki kérd ily tanácsot tőled, s ki emleget

Gyáva nőhöz illő hitvány szerelmeket. . . ?«

»Hallgasd végig előbb asszonyom« mond amaz,

»És ne szaggasd félbe jó célú szavamat :

Mondám, a vitéznek kezedet nyújthatod,

n.480

Csakhogy a feltételt ilyenformán szabod :

»Jól van, ám legyen meg, birja hát a lovag

Egy feltétel alatt szívemet s jobbomat :

Ha esküt teszen hogy Ferdinánd királytol

A szabadság ügyhöz — Rákóczihoz — pártol.«

n.485

Ezt, ha szerelmének nem a vár birtoka,

Hanem személyed volt felingerlő oka,

Megtenni éretted nem oly nagy áldozat,

S te győztél, mert dicsőn nevelted pártodat.

Ellenben, asszonyom, ha nem fogadja el,

n.490

Aljas haszonlesés vezérli, ott a jel !

Akkor kitűnik, hogy csábitó és csalárd,

Akkor méltán lakol . . . érdemli a halált.

Így , a rágalmazó kaján világ előtt,

Ha ő halált választ, te nem léssz felelős :

n.495

Akár a bástyáról fővel levetteted,

Akár kegyelmet adsz s szeliden bünteted.«

Elhallgatott Kádas. Nem felelt Mária,

Szép arcát lehajtá fekvő karjaira ;

Tünődött sokáig, és mire felálla,

n.500

Rózsát nyomott vérből fejér homlokára.

Szóla most: »Hatalmas két erő küzd bennem :

Lázad egész lényem férfi-járom ellen ;

Másrészt a közügyért égek s mindenáron

Annak előmentét óhajtom, munkálom.

n.505

Szeretem egyéni szép szabadságomat ;

Tőle megfosztatnom . . . iszonyú gondolat !

És minden bilincstől visszaborzad kezem,

Mert csak hidegségét, csak súlyát érezem.

De midőn ama szent szabadság követel

n.510

Tőlem áldozatot és választanom kell :

Akkor . . . ha a közjót előmozdíthatom,

Keblemben az önző szívet megtagadom.

A lovag kezem közt. Fogsága, halála

Ügyünknek bizonnyal szolgálna javára,

n.515

Mert midőn nagyot veszt és gyengül az ellen,

Nem lehet: a más fél hogy nagyot ne nyerjen.

De ha Veselényit pártom szent ügyének

Buzgó és hatalmas bajnokul nyerém meg,

Nem tettem -e így mind emberileg szebbet,

n.520

Mind az ügyre nézve nyereségesebbet ?

És ezért . . . nem másért . . . igen, csupán ezért

Elszántam . . . férjemül fogadni a vezért ;

Szenvedni egymagam gyülölt bilincseket,

Ha szabadnak látnám végre a nemzetet !

n.525

Most eredj s tudassad. Megállj . . . azt ne hazudd,

Hogy erről valamit talán szivem is tud :

Mert nem hő szerelem . . . oh ! kinos áldozat

Adja — szívemet nem — csak hideg jobbomat.«

Kádas eltávozék. Sietett az öreg,

n.530

Szólítá asszonya, de nem hallotta meg ;

Vagy talán jól hallá, csak félt visszamenni,

Hogy szavát megbánta s vissza fogja venni ?

Mária még egyet kiáltott utána.

»Elment már !« sohajtott s tűköréhez álla,

n.535

Kalpagát fejéről egy szögletbe dobta,

Hollószín fürteit körül leontotta.

Hollószín fürtei amint leomlának,

Elfödék páncélját karcsu derekának,

Eltakartak mindent, ami csak férfias,

n.540

Válltól csípejéig nem látszik semmi vas.

Csak mellén tör elő, jobb és bal oldalon,

Sötét fürtök közül egy-egy ezüst halom,

Melyen a mécs fénye játszik enyelegve

És hullámzik rajta, mintha az remegne.

n.545

Vagy valóban remeg a szép hölgy kebele ?

S a hideg kemény érc, az is remeg vele ?

Mi az, ami bántja : borzadó félelem ?

Vagy sokáig szunnyadt, nem ismert szerelem ?

Érzi-e már szíve — amit szája tagad —

n.550

A csiklándva metsző lelki fájdalmakat ?

Érzi-e a lángot, mely midőn áthatja,

Fázlaló hevétől reszket minden tagja ?

Nem, mégse szerelem . . . lám nem hiszi ő sem,

Hogy szerelme birna kelni oly erősen :

n.555

Tán csak álmatlanság vett hatalmat testén,

Amiatt lön rosszul, forró lázba esvén . . .

Ellankadva dőlt le bársony pamlagára,

Kádas vissza jöttét rettegve és várva,

Ki azalatt az éj visszhangját föl veré,

n.560

Kopogván a lépcsőn le, a börtön felé.

Hallá kopogását a vár nemes foglya,

Aki négy fal között ült nagy-buslakodva ;

Háborús melléből sóhajok kelének :

Kínai s átkai vészes szerelmének.

n.565

Nem félt a haláltól : hányszor látta szembe ?

Hányszor ingerlé azt, ütközetre menve ?

Rabságát se' bánná, ha vére-szakadva,

Kétségb’esett harcon jutott volna abba.

De egy asszony által ekkép kijátszatni,

n.570

Élni gúny alatt és bosszút nem állhatni,

Szenvedélye tárgyát átokkal illetni,

Vérét szomjuhozni — és mégis szeretni . . .

Majd higgatag vérrel rágondolni végre

A kemény vádlóra, a kötelességre,

n.575

Látni ennek rémét, mint halálfőt, jelen,

Melyet a gyalázat kínos fája terem . . . .

Kell-e még egyéb ok, hogy kétségbe essék !

Égő szerelem és fagyos kötelesség :

Az kigúnyoltatva, eldobva, megvetve ;

n.580

Ez fenyegetőleg ujjait zörgetve. —

Megbirá nagy lelke a kemény ostromot,

Megrendült alatta, de le mégsem rogyott ;

S most, amint erében lohadni kezd a vér,

Szokott szilárdsága s nyúgalma visszatér.

n.585

Helyzetét vizsgálja. Nem kétkedik semmit,

Hogy hiv seregétől várnia nincsen mit ;

Sőt, amint eszébe jutnak rendeleti,

Szégyenli azokat s keserűn neveti :

Mintha meg lett volna verve kemény bortul,

n.590

És most józanodnék zavaros mámorbul,

És eszébe jutván egy-két dőre tette,

Félne : hátha mégsem álomban követte.

De ébren, józanul, miképen jöhetne

Veselényi Ferenc oly balga ötletre :

n.595

Ellenséges várban lövéssel adni jelt,

S hinni hogy az őrség nem gyanít semmi cselt ?

Vagy, hát várhatá-e, hogy (amit meghagyott)

Szabadítására jőnek a hadnagyok,

S rögtön, egy rohammal beveszik a várat,

n.600

Melynek vívásából őmaga kifáradt ?

Felkacagott erre, keserűn, hangosan ;

Érezé hogy sorsa egy nő kezében van ;

És amint füleit kopogás üté meg,

Úgy képzelé, mintha gyilkosi jőnének.

n.605

Most csikorgott a zár és kioltott nyelve

Kétszer visszapattant, nagy kulccsal tekerve :

Megnyílt a vas ajtó, és aki belépett,

Kádas Márton emigy kezdé a beszédet :

»Úgy hiszem volt időd, uram nemes lovag,

n.610

Jól szemügyre venni ez uj szállásodat,

Mely erős falával talán meggyőzhetett,

Hogy kegyelemtől függ eljátszott életed.

De ím, midőn épen kezében a halál,

Nagylelkű asszonyom szabadságot ajánl,

n.615

Jobbját azonfelül — ha a nemes vitéz

Rákóczi s a vallás ügyéhez állni kész.

Ellenben, ha magad annyira felednéd,

Hogy ezen feltételt így is visszavetnéd,

Akkor . . . a szép hajnalt többé nem láthatod :

n.620

Menyegzős ágy helyett választál vérpadot.«

Hallván e beszédet bajnok Veselényi,

Szíve gyors örömnek már-már kezde nyilni ;

De midőn Kádas a feltételhez ére,

Összekulcsolódék s visszahökkent vére.

n.625

Végre felelt büszkén : »Szünjék meg« izeni

»Asszonyod lelkemet tovább kisérteni,

Mert nincsen előttem semmi drága — ollyan,

Hogy hűségem árán is megvásároljam.

Tudja a grófné, hogy nem szabad éltemmel,

n.630

Gyilkosságra talán vetemedni nem mer :

De inkább választom a tőrt, vagy vérpadot,

Mint akármi díjért ama gyalázatot.«

Kádas megütközék e kerek válaszon,

Nem várta, hogy a hős oly ham ar válasszon.

n.635

»Kérj időt« unszolta »és határozz jobban :

Lovag. . . minden késő, ha a mécs kilobban !«

Így szól amaz kérve, de a hős nem felel,

Csak megrázza fejet gazdag fürteivel,

Nagy sötét szemeit a szólóra veti,

Melyek égetését Kádas nem tűrheti.

Megfordul tehát és a rabot elhagyja ;

Küzd a kulcs a zárral s fogát csikorgatja,

Csörömpöl a vas rúd a nehéz ajtókon,

n.640

S elhal a kopogás messze folyosókon.

NEGYEDIK SZAKASZ.

Bethlen Istvánnénak éjjeli szobája

Csendes, mintha volna halottak tanyája,

Azt hinné az ember, nincs benne más élő

Csak az ezüst mécs, mely függ mennyezetéről.

n.5

Ott áll pedig Kádas, szemét lefüggesztve,

Gondok között fonta karjait keresztbe :

Gondjai szerzője a hatás lehetett,

Mit a hozott válasz a szép özvegyre tett.

Nem felelt az, foglya izenetét hallván,

n.10

Ábrázata elhűlt: hideg lőn és halvány ;

Fölkelt a nyugágyról, de visszahanyatlék,

S szótalanul fekszik fél dülésben ott még.

Hímezett vánkosát arcára öleli,

Keserves könnyével zokogja azt teli,

n.15

Melyet önt szerelem, önt szégyen és harag,

Kik most kebelében együtt viharzanak.

Majd felszökik onnan. Lángol ábrázatja,

Sűrü zápor könnye tüzét nem olthatja,

— Sűrü zápor könnye még olaj e tűznek —

n.20

Meg-megriad, mint kit kísértetek űznek.

»Ezt kelle megérnem« kezdé kifakadtan,

»Megérnem a szégyent, hogy jobbomat adjam,

Legyőzve a makacs természetet bennem :

És nyújtott kezemet vissza kelljen vennem !

n.25

Ha ! rút, becstelen kéz, mely unszolva sem kell,

Miért nem vágtak el . . . miért nem dobtak el . . .

Miért nem születtél nyomorú bénának :

Hadd okoznál undort : így nem gyaláznának.

Azt gondolám, kincs vagy — hiú egy gondolat !

n.30

Mint nagy drágaságot őrzém birtokodat ;

Epedve tekintett rád a férfi sereg :

Te hívem maradtál, s büszke voltam veled !

Mit nem adtak volna — nem áldoztak volna

Egy szem-intésemre, egy biztató szómra :

n.35

Éltet, becsületet, örök idvességet :

Mindent rajtad kivül . . . hogy bírjanak téged.

És ím . . . ! ez a büszke, ez a gőgös, kevély !

Még véleményt : egy szót, egy semmit sem cserél !

S midőn engem és a szabadság zászlaját

n.40

Együtt ölelhetne, inkább választ halált.

Halált . . . ! mi a halál, ha ismernem szabad ?

Ismerni szeretném új vetélytársamat :

Mint ama tükörben, szebb-e képe mása ?

S én rútabb vagyok, mint ösztövér csontváza ?

n.45

Tudja-é a dölyfös fogoly, mi a halál ?

Képzeli-e fagyos ölét, mely rája vár ?

Nem borzad-e vissza, nem fázik-e vére,

Nem vágy melegebb kar hév ölelésére ?

Hah ! tudja-e mi az : ott állani, szembe,

n.50

Fegyvert sem emelni önnön védelemre,

Zúgó füleiben hallgatni az eret,

Mint háborús örvényt szédült feje felett ? . . .

Egyszer : »suh . . .« az érnek szétpattan a medre,

Kiront a piros vér, tóvá kerekedve ;

n.55

De míg az utolsó csepp vér is elakad,

Szenved . . . ki mondja meg, miféle kínokat?

Képzelted-e, ember, mily szörnyű a halál,

Hogy azt jegyezéd el, midőn választhatál?

Nincsenek reményid, melyek elhervadnak?

n.60

Nincsenek gyermekid, kik árván maradnak?” —

— »Hadd lássa közelrül« szünet múlva kezdi

»Amint váz karjait felé kiterjeszti,

Hadd érezze arcán hideg fúvallatát,

Mely egyet leheli még s . . . az ember nincs tovább.

n.65

Kádas ! a fekete szobába vérpadot !

Ha kész . . . közel leszek s uj rendelést adok.

Ne állj meg, ne nézz rám : miért vagy oly halvány ?

Vígadni akarok kérőm lakodalmán !

Megfogadta Kádas s ahhoz láta tüstént,

n.70

Nem mintha örülne Veselényi vesztén,

De nem is fél attól, mert nem hiszi soha,

Hogy pártért szerelmet áldozzon asszonya.

Azt ohajtá csak a pártjához hű öreg,

Hogy véleményét a bajnok cserélje meg :

n.75

És most e céljához jó eszközi vannak :

Nem a halál, hanem félelmei annak.

Mária sebesen járt körül ezalatt ;

Szeme véletlenül egy tükrén megakadt,

Hirtelen megálla, mintegy felijedve,

n.80

S monda, képmására mérges szemet vetve :

»Ez hát az a kép, mit szépnek tart a világ ?

Melyet, mint egy csudát, kikürtöl és kiált ?

Ez hát az a termet — e nyúlánk, pongyola —

Mit tőlem irígyel félország asszonya?

n.85

Rúttá tesz e páncél . . . nehéz is : levetem.

Benne oly férfias, zordon a termetem,

Oly visszataszító . . . hideg, mint a halál :

Ily nőtül a férfi iszonyodik talán.«

Csengetett azonban, háromszor keményen,

n.90

Mert a szobahölgyek már aludtak mélyen ;

Titkába nem akart beavatni nőket,

Azért este mindjárt elküldötte őket.

»Így látott a bajnok« folytatá gerjedten,

»Karcsu derekamat páncéllal öveztem.

n.95

Rút sisak borítá szép hajfürteimet,

Elfödé homlokom és képemből kivett.

Hadd lásson egyszer még. Hadd lásson engemet

Amikor magam is hiszem szépségemet :

Gazdag öltözetben, mely ékszertül ragyog,

n.100

Melyben én a hölgyek királynéja vagyok.

Ha ! mily élvezet lesz . . . majd midőn a vitéz

A halál szemébe összeroskadva néz.

Széttekint segélyért s csak a bakót látja,

Mint villog kezében irgalmatlan bárdja ;

n.105

Majd, midőn kezeit ég felé emeli,

De az imádságnak egy szavát sem leli,

Ajka értelmetlen zagyvalékot rebeg.

Szólítja gyermekit, de nem láthatja meg :

Ah ! mily élvezet lesz akkor megjelennem,

n.110

Új menyasszonyának nyoszolyója lennem :

Hadd érezze szíve, összehasonlítván,

Mit nyert a halálban, és mit veszte bennem.

S majd midőn lelkének elnyomott lángjai

Önmegátkozásban fognak kirontani —

n.115

És az élet sem kell, ha nem nyer szerelmet :

Akkor dobni gúnnyal a hideg kegyelmet.«

Most közelgni

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

Most közelgni

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

hallván felrettent hölgyeit,

Árnyékba fordítá kisírott szemeit,

Mert nem akará, hogy megsejtsék a nyomot,

n.120

Dúló könnyek árja melyet arcán hagyott.

Páncéla kapcsait velök megoldatá,

Legszebb kösöntyűit, ékszerét hozatá,

Köntöst válogatott, s öltözék gazdagon,

Hogy hódítást tegyen mindjárt . . . a vérpadon.

n.125

A vérpad fennáll már. Egyszerű valami,

Melyről semmi szörnyűt nem lehet mondani :

Négyszegű pad, egypár lépcsőig emelve,

Lépcseit és magát födi vérszin

kelme.

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

kelme,

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

Rajta áll a bakó, némán és mereven,

n.130

Mintha nem is volna érző és eleven ;

Olyan ottálltában, mint egy vérbe mártott

Kőszobor, mely visel hosszú fényes bárdot.

A teremnek fala merevül fekete :

Sötétebb időknek munkája lehete,

n.135

Mikor mintegy házi szükségnek tartatott,

S ily célokra, mint ma, többször használtatott.

Ajtaja kettő van : középén és balra,

Emennek ablaka fátyollal takarva,

Amaz kettős ajtó, a folyosóra ki, —

n.140

Keményen csukódvák egymáshoz ajaki.

Nyílnak most. A bakó megmoccan és figyel,

Arra tekint apró fényes szemeivel,

Látja jőni Kádas megett a bajnokot,

Kit hat erős szolga fegyver közé fogott.

n.145

A hős arca nyugott, léptei szilárdak

Legrövidebb útján a szörnyű halálnak,

Viselete komoly, elszántsága erős,

Mely a félelemmel távol sem ismerős.

És ha választani jőne egy idegen :

n.150

Melyik ezek közzül aki halni megyen,

Változékony arcról vetve hozzá, talán

A bakót magát is inkább választaná.

Midőn a kis csapat a vesztőpadig ért,

Kádas megszólítá kérőleg a vezért :

n.155

»Ím, látod a pallost ; ez nem játék, lovag ;

Ne erőszakold ki tőlünk halálodat.

Még nem volna késő ; nem kerül egyébbe :

Egy ajkmoccanásba, egy hitvány igébe,

Hogy élet, szabadság, hatalom, szerelem —

n.160

Nagyobbá mint valál s boldogabbá tegyen.

Hisz' szabadságodnak van-e illőbb ára

Mint a szabadságnak kelned oltalmára?

Miért még akkor is ez árt sokallanod,

Ha Szécsi Máriát fölöslegül kapod?

n.165

És vajon e hölgyet mikép győzheted meg

Tiszta szándokárul ajánlt szerelmednek,

Ha az áldozattal ekkép fösvénykedel,

Midőn nem bűnre készt, sőt erényt követel?

Bizony, hidd el nékem, kiomolhat véred,

n.170

asszu

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

aszu

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

hamvaidból kihalhat a féreg,

Mégsem hiszi ő, hogy e vakmerő tettet

Nem váráért, hanem szerelemből tetted.«

Mondott volna Kádas akármit egyebet,

Veselényi szívén nem vágna uj sebet,

n.175

Sebjei, amelyek előbb fakadának,

El vannak zsibbadva, és többé nem fájnak.

Megszokta volt immár a halálnak képét,

Kezde lassan-lassan kötni vele békét ;

Sőt, mint rossz számoló tévedésből a kárt,

n.180

Nyereségnek kezdte számítni a halált.

Minek éljen? úgymond, mi öröme benne?

Élete ezentúl csak gyalázat lenne ;

És a szabadsággal, nyerne bár, mit érne?

Csúfos hadi törvényt vonnának fejére.

n.185

Így — midőn hűségét halállal pecsétli,

Annak tisztaságát a világ nem kétli,

Legnagyobb vétkéül vak szerelmét rója,

hajlott

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

hajolt

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

az asszonyi szóra.

Sőt szerelme — oh sziv csudás önzései ! —

n.190

Édes bosszút hitt a halálban rejleni :

Méreg-édes bosszút, hogy, ha neki vége,

Gyötri majd a hölgyet kisértő emléke.

Ily gondolatokból veve nyugasztalást

És ilyen alakban szokta meg a halált ;

n.195

De száz rémarca van e rút szörnyetegnek :

Mást mutat, ha egytől a szív nem ijed meg.

Iszonyúvá lön most, Kádas szavaira.

Tehát mégsem hinné szerelmét Mária?

Hát csak rajtavesztett kalandornak veszi,

n.200

Ki mindezt csupán a vár fejébe teszi?

Ím meghal, anélkül, hogy akiért elvész,

Hígye,

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

hígye,

Szövegforrás:
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege

méltányolja, tisztelje szerelmét !

Oda lesz, mint olyan levélnek írati,

Melyet olvasatlan éget el valaki !

n.205

És meghal anélkül, hogy legördült feje

A kegyetlen nőben szerelmet költene,

Szerelmet, mely annak, halál órájáig,

Bosszút teremjen : a megbánás kínjait.

De mit tegyen hát most? megszegje a hitet,

n.210

Melyet zászlajának hűségére letett?

Elfogadja ez egy gyalázatos útat,

Melyen szerelmének céljához eljuthat? —

E gondolat kellett, hogy csüggedő lelke

Nagyságát, erejét ujfent visszanyerje ;

n.215

Arca elszántságot öltözék magára . . . .

Rendületlen hágott a vérnek padára.

Szóla ott, bal kezét megfeszítve mellén,

S jobbját ünnepéllyel ég felé emelvén :

»Bizonyságom Isten, aki ottfenn lakik,

n.220

Mily igen szerettem . . . amaz egy valakit.

De ha nem elégli amit eddig tettem,

Ha kevésli amit zálogul vetettem :

Szép szabadságomat, reménydús éltemet —

S áldozatul kéri ép becsületemet :

n.225

Úgy, bár jogtalanul vett is rajtam erőt,

— Miért tiltakozom Isten s világ előtt —

Áldozatul inkább életemet adom . . .

Mely szerelme nélkül úgyis rideg, vadon.«

Azzal térdre hullva könyörög magában,

n.230

Istennek ajánlja lelkét egy fohászban ;

— Méltóság van arcán, nyugott, lelkigható —

És szól erős hangon : »Most vágj, ha mersz, bakó.«

De a bakó nem vág . . . bámul meglepetve :

Suhogó selyemben hölgyalak siet be,

n.235

Melyen a legtisztább, a legszebb nőiség

Királyilag üli diadalünnepét.

Szenvedély-ragadtan siet a vérpadra,

Megáll a hős előtt, és szól kezet adva :

»Vitéz, vedd jobbomat . . . csudát tesz erényed :

n.240

Pártomat elhagyom, hogy kövessek férjet.«

Veselényi fölnéz, hallja e szavakat,

Szeme, szive, vére, elméje elakad,

Remegő kezében érzi a hő kezet :

Összefoly lelkében remény, emlékezet.

n.245

Megtapintja fejét, mintegy kételkedve,

Hogy élő embernek ily álma lehetne :

Hát majd, ha föleszmél hogy való amit lát,

Megbirja-e szíve üdvének rohamát?

Nem birta volna meg földi gyarló kebel,

n.250

Hogy ily boldog legyen s mégse repedjen el,

Mégse váljon mennye küszöbén semmivé,

Csak az oly erős, mint a Veselényié.

Eldobá a múltat kínzó álom gyanánt

A valóért, melyet a jelenben talált,

n.255

S gyötrelme feloszlott e pár feddő szóba :

»Oh Mária, miért e kegyetlen próba !«

A hölgy elpirult a feddő szemek előtt,

Mosolygva emelte föl a térdepelőt :

Fölkelt Veselényi, a délceg levente,

n.260

S tündöklő aráját szívéhez ölelte. —

Nem esett ínyére az öreg Mártonnak,

Hogy a dolgok itten ilyeténkép folynak,

Bosszúsan vakarta üstökének helyét,

Köszörülte torkát és csóválta fejét.

n.265

Végre nem állhatta hogy ki ne fakadjon :

»Asszonyom« zsémbele, »ez igen jól vagyon,

Igen szépen vagyon, én megnyugszom benne,

Ha nem nyugonnám is, tudom egyre menne.

De talán jó volna megkérdezned elébb :

n.270

Ha belé egyez-e a Muránybeli nép

Hogy a várt, melyet ők védnek, más kézre add

S vele ráadásul őket mint juhokat.

Mert, bár tied a vár, az őrség is tiéd,

De Rákóczi birja a katonák szivét :

n.275

Csak egy lázasztó kell . . . aztán ki bir velek?

Isten óhat ugyan, de én nem felelek.«

Szóla és megindult, távozni akarván,

Hanem Veselényi megragadta karján :

»Itt maradsz,« mennydörgé, »te itt fogsz maradni,

n.280

A többi nép alszik, nem ér rá lázadni.

Hűséges szolgáid ezek itt, asszonyom . . .?

Mint ura e várnak, nektek parancsolom,

Fegyver közzé mindjárt e vén árulóval

S le kell vágni, ha zajt ütne csak egy szóval.

n.285

Addsza kardod, öreg, arra szükségem lesz :

Vissza kell sietnem váró seregemhez ;

Jó erős a hágcsó : ha megbirt engemet,

Mért ne birna meg egy csapat emberemet.«

Mária csudálvá nézett jegyesére ;

n.290

De bezzeg kihűlt a szegény Kádas vére,

Kit a hajdúk s bakó, mint hiv új cselédek,

Fegyver alá venni legott sietének.

Nem birta megoldni a kard szíjazatját,

Rajta járt a keze, mégsem lelte csatját,

n.295

Megtalálta végre, búsan kipeckelé

S fanyalogva nyujtá Veselényi felé.

De az másra figyelt : hirtelen valami

Lábak topogása kezde hallatszani :

Megnyílt a nagy ajtó és rajta bejöttek

n.300

Solymosi, Vadászi, Gábor Pál és többek.

A derék Solymosi bosszút állva vetett

A vezérre győztes, büszke tekintetet :

»Uram vezér, téged szabadítni jövénk :

Jer velünk, szabad vagy, a vár pedig miénk.«

n.305

Veselényi alig mert hinni szemének

Amint hű vitézi begyülekezének ;

Meglepetve kérdé : az égből estek-e,

Vagy honnan teremtek ily váratlan ide?

»Nem az égből estünk« vén Solymosi felel,

n.310

»Inkább mély pokolbul vergődtünk ide fel . . .

Ámbár, amint sejtem, már szükségtelenül . . .

De hisz elbeszélnem semmibe sem kerül.

Nem sokat ér, ha vén, ez az emberféle,

Másnak és magának van csupán terhére,

n.315

Sokat fekszik, mégis keveset alhatik, —

Tán, mivel majd ráér az ítéletnapig.

Kehel-kahol mindig ; itt is fáj, ott is fáj,

Hol egyik, hol másik nyilallás kezdi rá,

Sebje, amit egész éltében felszedett,

n.320

Meg-meg újul, mint a fájós emlékezet.

Az álom szép leány ; a vén nem kell neki,

Irtózva fut tőle, hiába kergeti :

ifjat

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

ifjut

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

ölébe fogadja,

S arcát simogatván szépen elaltatja.

n.325

Rajtam is úgy történt. Vén szemem, hiába

Hogy oly sokat nézett élte világába,

Nem akart alunni tegnap egy mákszemnyit,

Soká nézte fájva a fekete semmit.

Fölkelék tehát és mentem a mezőre,

n.330

Ott vártam az álmot egy part megé dőlve,

Láttalak, vezér, a vár felé sietni,

Unatkoztam úgyis, kedvem jött követni.

Messziről kisérlek, fel a várig épen ;

Hallom a siket zajt a rés közelében ;

n.335

Gondolám : vigan megy ottfenn a lakoma !

De az ördög benne a násznagy, a koma.

Inam szakadtában sietek lefelé ;

Vadászit az Isten útamba rendelé,

Így s így van a dolog, elbeszélem neki :

n.340

,Megmondtam« kiált ő, »hogy most nyakát szegi !’

De, bajtárs, az idő« mondok »igen drága,

Egy pillanat is sok a sopánkodásra,

Ott a kötélhágcsó, készen vár bennünket . . .

Vagy rabbá hagyjuk-e lenni vezérünket?

n.345

Azonnal Feketét küldjük siettébe :

Vezesse hadunkat fel, a vár elébe ;

Kis csapatunk pedig némán indul, halad,

Mint fellegek árnya, mely a mezőn szalad.

Csakhamar rálelünk a kötélhágcsóra,

n.350

Feljutunk a hosszú régi folyosóra,

Ott bevárjuk egymást és nyugodva késünk,

Míg lecsillapodik fáradt pihegésünk.

keressünk fel

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

keressünk fel?

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

— az volt a bökkenő —

Hogy zajt, verekedést ne idézzünk elő?

n.355

Lármát kiált az őr, ez éji vészkakas :

Kibúnak a baglyok, s fogva marad a sas.

A kakasnak kell hát előbb szegni nyakát,

Hogy ne háborítsa a csendes éjtszakát ;

Titkon elfoglalni minden őrhelyeket,

n.360

Fegyver alá venni az őr vitézeket.

Úgy lett : az őröknek elnémúla nyelve,

Megnémítá azt a halálnak félelme.

És most nagy fordítást tenne e kis csapat . . .

— De, sejtem, nagyobbat tettél, uram, magad.«

n.365

Nem várta a hős, hogy végződjék a beszéd,

Megrázta erősen az ősz bajnok kezét,

A jobbot ; — szabadon lévén pedig a bal,

Verzió: II : Első kiadás szövege

könnyeit

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

könyjeit

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

avval.

Ekkor Veselényi, a vitézek felé

n.370

Nyájasan fordulva, szavát fölemelé :

»Bajtársak ! a hajnal, mely imé ott derül,

Emlékezetes lesz Murány hőseirül.

Tettetek dicső, de én is követelem

Hogy babérotokat megosszátok velem :

n.375

ily erősségnek

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

erőség

Szövegforrás:
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege

Jegyzet dőlt betűkkel, egy s-sel minden kiadásban.

lettem hódítója,

Mikép . . .? Isten annak a megmondhatója.«

Szóla, s elhagyandó a rémség tanyáját,

Jobb karjára fűzte mosolygó aráját :

Megnyílt minden lélek, megnyílt minden ajak,

n.380

S a szép párnak öröm-éljent riadtanak.

Csak az öreg Kádas, csak ő áll ott félre,

Nézvén szomorúan a nemes vezérre,

Ott tartá, leoldva, fegyverét kezében

S mindenféle dolgot forgatott eszében.

n.385

»Uram, ha már igy van« megszólala végre,

»Hagyd ez ócska vasat felkötnöm helyére ;

Már kopott : de van még belőle valami,

Hűségem irántad megbizonyítani.«

»Kösd fel« mond a vezér, vállát veregetve,

n.390

»Kösd fel, öreg,« monda Mária nevetve,

»Most legyőzeténk, de csak azért hódolunk,

Hogy biztosabb legyen egykor diadalunk.«

Távoztak. Lenn pedig megperdűl a dobszó,

Harsog hahotával a réz tárogató,

n.395

Felriad az őrség . . . markában fegyvere :

De nem viaskodni, hódolni jön vele.

Es mire a napnak felkelő sugára

Röptében pihenni száll magas Murányra,

Csattogó zászlókat, mint győzelmi jelet,

n.400

Lobogtat a hűs szél a nyilt kapuk felett.

Pénteki nap lévén mely reájok viradt,

Nem ültek menyegzőt e baljós nap miatt.

Murányt Veselényi két éjen, két napon

Megrakta Fülekről éléssel gazdagon.

n.405

Harmadnap a völgyet hadsereg télé be :

Rákóczi zászlai, Illyésházi népe.

Fenn mozsarak zúgtak s tomboló vitézek

Termetes kupákkal leköszöngetének.

Néz föl Illyésházi, fölnéz keseredve,

n.410

Nem jön az áldomást elfogadni kedve :

Mély völgyén Muránynak, mint tolvaj, elhalad,

Meg sem áll hadával a büszke vár alatt.

ELSŐ SZAKASZ.

n.1

Álla még Murányvár szűzi épségében

n.2

Hozzáférhetetlen szikla tetejében,

n.3

Kevélyen tekintett völgye lapályára,

n.4

Veselényi Ferenc ostromló hadára.

n.5

A tábor hatalmasb erővel, mint számmal,

n.6

Mind szemen szedett nép, gazdag borostyánnal,

n.7

De, ha nem mind órjás, aki bércet szaggat,

n.8

Hogyan víhatna meg a sziklás Muránnyal ?

n.9

E miatt boszúság, aggodalom, szégyen

n.10

Váltogatja egymást a vezér lelkében ;

n.11

Tervre tervet épít, de mind csak hiába :

n.12

Áll Murány, a sok terv összerogy magába'.

n.13

A csapatvezérlő hadnagyok elunták

n.14

Arcpirulva nézni a napok lehunytát,

n.15

Sarkalák a vezért : hagyja e sasfészket,

n.16

Másfelé keressen könnyebb dicsőséget.

n.17

Össze voltak gyűlve szellős sátorában

n.18

Órákat veszítni hasztalan vitában,

n.19

Mert nincs oly tanácsuk, mely megingathassa

n.20

Veselényi lelkét föltett szándokában.

n.21

»Ne beszéljen nékem, monda, senki olyat,

n.22

Hogy célom nem érve innen elmozduljak,

n.23

S annyi drága időn, annyi drága véren

n.24

Vásárlott gyalázat legyen minden bérem.

n.25

Azért kezdtem-é el, hogy végre ne hajtsam,

n.26

S a magamnál gyávább kacajt üssön rajtam,

n.27

Nagy fáról mesélvén s gyönge kis fejszéről :

n.28

Veselényieknek füstbe ment tervéről ?

n.29

Vagy azért jövék-e várat ülni itten,

n.30

Hogy talán a dolgot tréfaságnak hittem,

n.31

S hogy vén napjaimra, kérkedhetés végett,

n.32

Lopjak, munka nélkül, olcsó dicsőséget ?

n.33

Küzdelmet kerestem e helyen, nem álmot,

n.34

S nem feledtem ama hires vezért, Salmot,

n.35

Ki e sziklavölgyet, előbb egy századdal,

n.36

Hasztalan sokáig ülte vívó haddal.

n.37

Elejét, utóját meghánytam tettemnek :

n.38

Csak nehéznek láttam, nem lehetetlennek :

n.39

S mit egyszer magamban föltevék előre,

n.40

Ember nem, csak Isten tántorít el tőle.«

n.41

Így szólván felállott. Csakhamar utána

n.42

Gombkötő emelt szót, Fülek kapitánya ;

n.43

Hallgatott a többi, nem volt szólni kedve,

n.44

Látván hogy a vezér fel vagyon gerjedve.

n.45

S monda Gombköt.:

n.46

Az ostromot félbenhagyni tanácsoltam,

n.47

»Én előbbi szóltomban De mostan (amiben nincsen semmi szégyen)

n.48

Ellenkező részre fordult véleményem.

n.49

Könnyű itt

minékünk

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

minekünk

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

apró hadnagyoknak

n.50

Ez s amaz tanácsot adni a nagyobbnak ;

n.51

Könnyű megszállt várat hagyogatni sorba :

n.52

A mi hírnevünkön nem esik nagy csorba.

n.53

Nézzük ám a dicső Veselényi nevet :

n.54

Retteg ettől Eger, Hatvan, Szolnok, Heves,

n.55

Reszket, míg kimondja, a pogány nép ajka,

n.56

Csecsemőket

ijjeszt

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

ijeszt

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

véle török dajka.

n.57

Ismeri hatalmát a ravasz Rákóczi,

n.58

Fáj neki, hogy véle nem szeret fogózni ;

n.59

S hol babérja termett, a felső országok,

n.60

Róla tesznek élő tanúbizonyságot.

n.61

E dicső gyémántot szilárdul ölelve

n.62

Ékesen foglalja a király kegyelme.

n.63

S e nevet ha félti vezér ő nagysága :

n.64

Kérdem én, bajtársak, nincs-e igazsága ?«

n.65

Végezé s leűle ; fél szemét azonban

n.66

A vezérre veté, lesve alattomban,

n.67

De nem hallgatá az a színes beszédet,

n.68

Sátorajtón állott és Murányra nézett.

n.69

Benn pedig felálla s így kezdé Kazai :

n.70

«Nem uj dolog, amit akarok mondani,

n.71

Isten bizonyságom, hogy ha kell s eszélyes,

n.72

Nem félek hazámért vérem kiontani.

n.73

Kérkedés, dicsekvés nem szokott kenyerem,

n.74

Nem szólok magamról, szóljon a fegyverem,

n.75

Szóljon a gyalogság, amelyet vezérlek,

n.76

Hisz elég csatát nyert néhanapján velem.

n.77

Nincs, mi férfit inkább férfivá emeljen,

n.78

Mint szilárd kitűrés, állhatatos jellem ;

n.79

Ez hitem, vallásom ,— szólhat bármi tettem,

n.80

E hitet magam is mindenkor követtem.

n.81

Így tehát ölömmel hallom vezéremtül

n.82

Azt, hogy szándokában soha meg nem rendül,

n.83

És, hogy amit egyszer célbavett előre,

n.84

Ember nem, csak Isten tántorítja tőle.

n.85

De vajon, barátim, Murányvárt megülve,

n.86

Emberrel van-é most a bajunk meggyűlve ?

n.87

Nem békén tanyáz-e fent a renyhe őrség

n.88

S neveti a völgynek feltörekvő hősét ?

n.89

És kérdem : mi volna e falakat nékünk

n.91

Meghágnunk, bevennünk, izre-porra tépnünk,

n.92

Ha e sziklatömeg, mit Isten alkotott,

n.93

Semmivé nem tenne minden ily szándokot ?

n.94

Szédítő magasra helyheték e várat,

n.95

Hová felrepülve a madár is fárad

Jegyzet Gyöngyösi szavai. —

Arany János

n.95

Óriás kőszálak viselik ott gondját,

n.96

És, mint féltő kincset, tenyerükben hordják.

n.97

Az ágyúgolyó is félúton leszédül

n.98

S szárnya-szegve hull le légi ösvenyérül,

n.99

Vagy a sziklafalba ütve olykor magát,

n.100

Széjjelzúzza benne kemény vas homlokát.

n.101

Hányszor megkisértők, mint kőszáli zerge,

n.102

Egyenkint hatolni fel a meredekre ?

n.103

De szemes vadászok álltak lest felettünk,

n.104

S jól jártunk nehányan, akik lejöhettünk.

n.105

Nincs tehát mit tenni, nagyságos vezérem,

n.106

Mint tovább nem víni egyenetlen téren,

n.107

Felhagyni a harccal, mit a föld embere

n.108

Ezredeket élő sziklák ellen mere.

n.109

S e kövekben Isten kezére ismervén

n.110

Túladni az ostrom sikeretlen tervén ;

n.111

Mit ha gyalázatul róna fel valaki,

n.112

Jőjön maga és a kaput nyittassa ki.«

n.113

Elmondá s leűle a derék Kazai.

n.114

Ráhagyák beszédit alvezér társai :

n.115

Gábor Pál, két Farkas : Ferenc s öccse Fábján ;

n.116

De fölállt Vadászi homlokát megrázván,

n.117

monda

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege

monda

Szövegforrás:
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege

: »Mindezt immár hasztalan beszéljük,

n.118

Bár saját tettinket hozzá elregéljük,

n.119

S ami szépet tettünk : hol, mikor és mennyit,

n.120

Mind fölemlegessük, nem kérkedve semmit.

n.121

Régen megismertem a fővezért ebben,

n.122

Hogy nem enged fogytig semmi föltételben :

n.123

A félbenszakítást azért ne sürgessük,

n.124

Inkább az ostromnak végét siettessük.

n.125

Íme a szép nyárnak nemsokára fele

n.126

Múlik, amióta itt vesződünk vele :

n.127

És vajon a célhoz mennyit közeledtünk ?

n.128

Jó remény fejébe' sok vitézt vesztettünk.

n.129

Eljöhet az ősz is szürke hajszálakkal,

n.130

És elűzhet innen üres gyalázattal,

n.131

S a világ utána mondja majd nevünknek :

n.132

Azok, kik oly soká Murány alatt ültek.

n.133

Hát ne üldögéljünk meddő kétkedésben :

n.134

Még az éjjel, majd ha szép holdvilág lészen,

n.135

Csendesen másszuk meg e kevély sziklákat,

n.136

Holdvilágon az őr nem oly messze láthat.

n.137

S vagy sikerül végre bevennünk a várat,

n.138

Vagy kiontott vérünk e kövekre szárad —

n.139

S hadd száradjon inkább vérünk sziklafélre,

n.140

Mint szennyes gyalázat ennyi tiszta névre.«

n.141

Most Fekete László hátrább tette székét,

n.142

Fölemelkedett és így kezdé beszédét

n.143

Halk, nyugott, mély hangon, és ha néhol megállt,

n.144

Kezével törölvén szép magas homlokát :

n.145

»Illik a vitéznek, kivált aki nem vén,

n.146

A veszélyt keresni, háborúba menvén,

n.147

Illik, ha már nem tud becsületben élni,

n.148

Pironságos éltet halállal cserélni.

n.149

De szükségtelenül tenni azt kockára,

n.150

Míg csillog felétek jobb remény sugára :

n.151

Ez nem csak botorság : valóságos vétek,

n.152

Mit a közügy ellen tudva cselekvétek.

n.153

Vegyük gondolóra : hiába hogy nyár van :

n.154

Aratás ideje nincs magas Murányban ;

n.155

És az ég, midőn hull éjjeli harmatja,

n.156

Hogy szomjat eloltson, oly bőven nem adja.

n.157

Ivó víz nem léte és a kínos éhség

n.158

Sok várnak lerontá büszke erősségét :

n.159

S ami már nem egyen, hanem akárhányon

n.160

Megesett, miért nem eshetnék Murányon ?

n.161

Én hát azt javaslom, legyünk türelemmel,

n.162

A várnak útait tartsuk vizsga szemmel ;

n.163

Így remélem, hogy e gőgös várbeliek

n.164

Magok kérnek egykor : hagyjuk lejőniek.«

n.165

Mindenik helyeslé amit ez tanácsolt,

n.166

Mert a többieknél érettebb korú volt ;

n.167

Maga Veselényi hajtott a szavára ;

n.168

Mostan is figyelt rá, mihelyest felálla.

n.169

S monda : »Erről én is sokat gondolkoztam,

n.170

Kémeim által is gyakran tudakoztam :

n.171

Van-e a megszállott népnek elesége

n.172

És ivó kútvizben nincsen-é szüksége ?

n.173

Bizonytalan hírnél nem hoztak egyebet :

n.174

Ma tehát Solymosit küldtem, mint követet,

n.175

Fenyegető szókkal kísérletet tenni ;

n.176

Nem soká meglátjuk, mire tudott menni.

n.177

se'

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

sem

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

mondta még jól, mikor a mogorva

n.178

Vén követ betoppant a hüves sátorba,

n.179

Eltörődött és a déli nap sugára

n.180

Sötét piros színt csalt az ábrázatára.

n.181

Nagy lélekzetet

vőn

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

vön

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

és körültekintett,

n.182

De nem szólt előbb, mint Veselényi intett ;

n.183

Csak midőn a vezér megengedte jellel,

n.184

Kezdte el nyers hangon, de gyakorlott nyelvvel :

n.185

»Ne gondolja senki, hogy talán mesélek,

n.186

Vagy déli álmomban történtet beszélek ;

n.187

Amit mondok, úgy van mindenik szócskája,

n.188

Akár most előre hitet tegyek rája.

n.189

Magas Murányvárba amint feljutottam,

n.190

Annak parancsnokát kérdezém legottan ;

n.191

Mosolygott az ember, s ismeretes helyre

n.192

A hóhér bástyára vezetett egyszerre.

n.193

De mily rendkívüli

lőn

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

lön

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

meglepetésem,

n.194

Midőn a nevezett bástyára felértem :

n.195

Fegyvert öltve, mint egy szép ifjú katona,

n.196

Maga állt előttem a várnak asszonya.

n.197

Sisak fedte fejét, szép aranyos sisak,

n.198

Róla háromszínü tollak lobogtanak,

n.199

Magas bokor tollak, hajlongván kevélyen,

n.200

Mint sugár jegenyék a tolongó szélen.

n.201

Gömbölyű vállait és karcsú derekát

n.202

Kékellő zománcos páncél övezte át,

n.203

Mellén vert ezüsttel gazdagon borítva

n.204

S két kisded halommá vala domborítva.

n.205

Csípejéig nyúlt a páncél, attól fogva

n.206

Földig ért tengerzöld nehéz bársony szoknya —

n.207

Nehéz már magában a nagybecsü kelme,

n.208

Nehezebb, arannyal pazarul terhelve.

n.209

Kopja volt kezében, támaszkodott rajta,

n.210

És az őrség felett hadi szemlét tarta :

n.211

Szóló ajakáról messze csengett a hang

n.212

S egyik ó toronyrul a másikra pattant.

n.213

Amint szembe lettünk a falon egymással

n.214

S köszöntém az úrnőt illő meghajlással,

n.215

S láttam ékes arcát, gyönge állát, melybe

n.216

Sisak-állazója el vala mélyedve ;

n.217

Villogó szemeit amint rám vetette,

n.218

Szemöldöke ívét egyenesre vette,

n.219

Alsó ajakával felnyomá a felsőt

n.220

S homlokán redőkbül könnyű felleget szőtt :

n.221

Kétes habozásban állék egy darabig :

n.222

Merjek, vagy ne merjek mondani valamit ?

n.223

Végre megszólaltam, illően és szépen,

n.224

Válogatván a szót kitelhetőképen :

n.225

»Asszonyom, így mondék, én, uram vezérem

n.226

Hatalmas nevében, váradat fölkérem :

n.227

Nyittasd meg kapuid hős Veselényinek,

n.228

S harmadik Ferdinánd győztes sereginek.

n.229

Nem kívánja rosszad a vezér, s ne véljed,

n.230

Hogy miatta bút lát nagyságos személyed :

n.231

Népedet foglyául, vagy kincses táraid

n.232

Nem kívánja, csupán váradnak kulcsait,

n.233

Melyeket ha átadsz néki jószántodbul,

n.234

Úgy egész váradban egy cserép sem csorbul,

n.235

Kiki bátorsággal viheti vagyonát,

n.236

Egy ujjal se’ bántják a békés katonák.

n.237

De ha átaladni még tovább is késel

n.238

S a vezért ingerled ellenszegüléssel ;

n.239

Akkor jaj neked s jaj a nyomorúltaknak,

n.240

Kik e fecskefészek üregében laknak !

n.241

Kő kövön nem áll meg reszkető faladon,

n.242

Szabad zsákmányra jut mindennemű vagyon,

n.243

Kardra hányatik mind : férfi, asszony, gyermek,

n.244

Még a csecsszopója sem talál kegyelmet.

n.245

Mert ne hidd, hogy addig Fel-Murányt itt hagyja,

n.246

Míg fokán zászlóit szél nem lobogtatja,

n.247

Eszközölje bár azt okos hadi csellel,

n.248

Kínozó éhséggel vagy tüzes fegyverrel.«

n.249

Meghallá beszédem gróf Szécsi Mária,

n.250

De nem adott választ annak szavaira,

n.251

Elfordult, fogával bíbor ajkit marván

n.252

S nagy felindulását nehezen takarván.

n.253

Végre szóla gúnnyal : »Elmondhatd uradnak

n.254

Amik e falak közt szemedbe akadnak,

n.255

Fenyegetésére az legyen a válasz.

n.256

Menj, mutass meg mindent a követnek, Kádas !«

n.257

Nagy kopasz ember volt, hajlott férfikorban,

n.258

Ki e névrül értett, s elvezetett sorban,

n.259

Megmutatva mindent : a derék őrséget,

n.260

Kútat, éléskamrát, bástyaerősséget.

n.261

Válogatott nép az, mind derék emberek,

n.262

Víni sík mezőn is dolgot adna velek :

n.263

Hátha még falaknak biztos vértje őrzi !

n.264

Nincs erő, mely bírjon ővelök mérkőzni.

n.265

Ismerem Muránynak külsejét, belsejét,

n.266

Szembehunyva járom tekergő ösvényét,

n.267

Laktam egykor benne Szécsi György korában,

n.268

De sokkal különb most, mint volt hajdanában.

n.269

Mily roppant erősség! egy falat sem lelnél,

n.270

Mely csekélyebb volna a tizenkét ölnél ;

n.271

Pattantyúk, mozsarak, nagy golyók halommal,

n.272

Fegyverek és lőpor két egész toronnyal.

n.273

Élelem, mi három évre is sok lenne,

n.274

Százöles kút, gazdag tiszta forrás benne,

n.275

Nyers anyag : fa, kő, vas; műhelyek, munkások . . .

n.276

Szóval, semmiben sincs megfogyatkozások.

n.277

Azért esztelenség itt tovább tanyáznunk,

n.278

Hő napon felégnünk, harmaton megáznunk :

n.279

Mert elébb ledőlnek e magas kőszálak,

n.280

Mint mi bévehetnők híres Murányvárat.«

n.281

Solymosi tovább is akart még beszélni,

n.282

De felállt tüzesen bajnok Veselényi,

n.283

Ki eddig hallgatott egész figyelemmel,

n.284

De szembetünőleg fogyó türelemmel.

n.285

Most felugrott hévvel s hármat avagy négyet,

n.286

Mintha futva menne, oly sebesen lépett ;

n.287

Hirtelen megállott s monda békevesztve,

n.288

Solymosit szemével mintegy átszegezve :

n.289

»Tudsz-e még Murányra s gőgös asszonyára

n.290

Több dicsőítő szót halmozni rakásra ?

n.291

Mérthogy róla nyelved olyan ékesen szól?

n.292

Hogy nem győz kitérni a magasztalásból?

n.293

Tán megvert szemével, és azért raggatod

n.294

Rá a napot, holdat és minden csillagot?

n.295

Vén, aszott velődet megzavarta véred,

n.296

S eszed rovására bolondul dicséred ?

n.297

Nem. . .erre vén volnál ; pénzt adtak, ugye pénzt?

n.298

Vén embert, mint te vagy, a fösvénység emészt.

n.299

Rakodva, mint a méh, kellett visszatérned :

n.300

Szájad hazug hirrel, arannyal erszényed.

n.301

Az asszony asszony mind ; egy asszonytól ki fél?

n.302

Belőled, ősz, mégis a félelem beszél ;

n.303

Nem vesztegettek meg, van tiszta jellemed,

n.304

De rémet láttatott a félelem veled.

n.305

Öreg vagy a résre, félénk, erőtelen,

n.306

Azért akarsz mást is leverni szüntelen.

n.307

Eredj öreg, pihenj ; ne költs rossz híreket :

n.308

Ne félj, a zsákmányból majd juttatunk neked.«

n.309

Az ősz katonának igen fájt e beszéd,

Mert öreg szolgának a szó is vereség,

n.310

Nehéz lecke ez, mit vén fejével tanul,

És, azt súgja lelke, most is ártatlanul.

Vér tódult szemébe, csikorgatta fogát

S már kemény szavakra megnyitá ajakát,

n.315

De az alvezérek integettek kézzel :

Hagyja el, ne szóljon, békén távozzék el.

Meggondolta magát, szó nélkül kifordult,

Őszes bajuszára nagy nehéz könny csordult,

Észrevette, mert a szíve könnyebbedett,

n.320

S titkon a kárpithoz törülé azt menet.

A vezér csak később, vére higgadtával,

Bánta meg amit tett az ősz katonával ;

Most még fogva tartá első gerjedelme,

Indulatvihartól elborult az elme.

n.325

Gyorsan járt alá s fel tágas sátorában,

A hallott beszédet forgatván agyában ;

Meg-megállott néha és nézett merően,

Ismét menni kezdett s ajka járt menőben.

Sziklavár, magas fal, víhatlan erősség,

n.330

Hadszerek, telt kamrák, jól gyakorlott őrség,

És kormányon egy nő, aki páncélt visel,

Hősöket kigünyol dölyfös szemeivel. . .

Evvel tépelődött, e szókbul szalajta

Egy-egy érthetetlen töredéket ajka.

n.335

Egymásra néztek a hadnagyok s kelének,

Rossz kedvét, haragját látván a vezérnek.

Hirtelen eléjök álla Veselényi :

»Szégyen és pironság« így kezdett beszélni,

»Szégyen és pironság víni olyan várat,

n.340

Melyben asszonyi kar vezet gyeplüszárat.

De ha már megűltük, nincs egyéb mit tennünk,

Mint akármi áron falait bevennünk ;

Mert egy nőt legyőzni fél gyalázat, igaz,

De győzetni tőle. . . mondjátok meg : mi az ?

n.345

Nem segít az éhség ? ne habozzunk sokat :

Folytassuk a véres megrohanásokat ;

Mert erő, vér, élet legyen

bármi

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

bármilly

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

drága,

Drágább a vitézi névnek tisztasága.

Isten szent nevére esküszöm, hogy innen

n.350

Még eszembe sem jut hadamat elvinnem,

És nem is mozdúlok, míg vagy életem vesz,

Vagy Muránynak kulcsát felszúrom övemhez.«

Alig távoztak az osztályok vezéri,

Alighogy magában maradt Veselényi,

n.355

Kémek jelentkeztek, izzadt, poros kémek,

Kik nehéz hírekkel terhelten jövének.

Rákóczinak, mondák (amaz első Györgynek),

Erdélyi hadai nagy-sietve jönnek,

Mind erős, edzett nép, vérszomjas fenevad,

n.360

Melyet a csatára vak buzgalom ragad.

Útat irtogatnak embererdők felett,

Vérrel írogatnak útazó levelet,

Rá pecsétül fényes győzelmöket nyomják,

S jaj azoknak akik ezt kétségbe vonnák.

n.365

Ott van Illyésházi, s hallva, hogy Muránynak

Kénytelen-kelletlen vendégi volnának,

Siet szabadítni a vár nővezérét,

Mert hitvesül bírja ennek a testvérét.

És már, adák hozzá, nem is messze vannak,

n.370

Csak egy napi járó föld a köze annak ;

Ha nem hisz a vezér, ma-holnap itt lesznek

S a hallott beszédről tanúságot tesznek.

Lesujtá e balhír Veselényi lelkét,

Szokatlan kétségnek vad kínai szelték,

n.375

Mert, midőn valami becsületben jára,

Maga volt magának kegyetlen birája.

Tudta, hogy a népes erdélyi seregnek,

Kis számú hadával, ő nem felelhet meg ;

Bizonyosnak hitte, hogy, ha azt bevárja,

n.380

A murányi völgyön romlását találja.

Elfusson-e hát most, kerülve a csatát ?

Vagy cél s haszon nélkül elvezesse hadát ? —

Így sem, úgy sem övé híres Murány, csak a

Husszu ostromlásnak híres gyalázata.

n.385

Meghagyá, hogy senkit ne eresszenek be,

Elzárkózott mélyen a sátorfenekbe,

Tábori ágyára ott leborult arccal,

És küzdött sokáig nehéz, benső harccal.

Néma volt a nagy harc. Végre könnyebbűle,

n.390

A gyötrő szorongás szavakban enyhűle,

S mit emberi fülek sohasem hallának,

Panaszolni kezde a csendes magánynak.

»Azért jöttem-é hát« szóla kifakadtan,

»Magas Murányvárhoz, fenyegető hadban,

n.395

Hogy rideg völgyében, rút bélyegü helyen,

El sem feledhető síromat megleljem !

Vagy azért jövék-e, hogy hetekig ülvén

Meredek szikláit hasztalan kerülném,

S végre, mint a tolvaj, szökném meg gáládul,

n.400

Üldözve egy asszony méltó kacaj átül !

Hah ! legnemesb kincsem', féltő drágaságom’,

Melyért hősek ellen harcoltam csatákon :

Lovagsarkántyúmat, híremmel-nevemmel,

Sárba tapossa egy félénk asszonyember ?

n.405

Egy némber, egy özvegy, egy hősködő asszony,

Aki páncélt hordoz, hogy kacajt támasszon,

Aki gyáva kézzel nyúl hadi szerszámhoz,

S katonásdit játszó gyermeket utánoz ?

Hős asszony ! asszonyhős ! neme kinövése,

n.410

A csodás természet méla tévedése ;

Férfi, aki tűt fog, vagy guzsalyát őrzi,

Tűkörét bámulja és magát kendőzi.

Vagy ad-é a páncél, bárhogyan viselve,

Férfi-bátorságot a női kebelbe ?

n.415

S a nehéz acél kard, női kézzel fogva,

Önt-e férfierőt a gyenge karokba ?

A szívben, ha védi mellvas borítéka,

Megszün-é a vérnek hullámzó játéka ?

Gyáva rettegésre nincs-e mindig résen ?

n.420

És nem döbben-é meg minden zörrenésen ?

Nem hiú, szeszélyes, változó, hivékeny ?

Könnyű, játszi sajka tenger gyöngeségen ?

Nem teremtve másért, mint, hogy készakarva

Meggyőzetés legyen legszebb diadalma ?

n.425

Egy nő, egy ilyen nő kacagjon engem ki . . . !

Hah, őket úgy, mint én, nem ismeri senki . . . !

Diadal, diadal ! enyém a diadal :

Murány ! semmi dolgom kemény szikláiddal.

Kemény a te bérced, magas és meredek,

n.430

Falaid tövérek, megvehetetlenek,

Tornyaid, bástyáid, kapuidnak íve —

Minden, minden erős ! csak nem úrnőd szíve.

Hiába fedi azt vassal és acéllal,

Biztató paizzsal, férfias páncéllal :

n.435

Az lesz az én résem, melyen áthatolván

Felütöm zászlómat a vár büszke ormán.«

Monda, és tenyérrel homlokára vágott,

Csengetett, hivatta Pétert a deákot :

»Fel, Murányba, Péter ! szárnyakéit léptekkel,

n.440

Szécsi Máriához ilyen izenettel :

Asszonyom, köszöntet és általam kéri

Magas személyedet uram Veselényi,

(Ki, bár ellensége pártfogolt ügyednek,

Buzgó tisztelője hősi erényednek) :

n.445

Fontos tárgyak iránt, értekezés végett,

Hozzád küldene egy tábori segédet,

Ha, becses bizalmad által megtisztelve,

Annak szabad járást, kihallgatást nyerne’.

Add hozzá : e kérést — nagy a reménységem —

n.450

Hogy nem tagadja meg nemes ellenségem,

Kit, ámbár személyét nem láttam, becsülni

Megtanított a hír s annyi veszteségem.«

Péter ment. Utána nézett Veselényi,

Látta bércösvényén jobbra-balra térni,

n.455

Végre elvesztette s többé nem lelé fel

A sziklák oldalán kereső szemével.

Visszament tehát a sátor bensejébe,

Íróeszközöket vett maga elébe,

Írt sokáig ottan, és megpecsételvén,

n.460

Íratát elrejté felső köntösébe.

MÁSODIK SZAKASZ.

Jót haladt eközben a nagy ég vándora,

Fellengő ösvénye lejtővé hajola,

S mintha nyugtanyáján kedvesi volnának,

Mind jobban sietett fogytán a pályának.

n.5

Murány falán állt a szép özvegy, Mária,

Nézve napkeletnek kéklő ormaira,

Napkelet tájáról várva segítséget :

Illyésházi Gábort s az erdélyi népet.

Jött azonban Kádas kopasz homlokával,

n.10

Szólván Máriához dörmögő szavával :

»Asszonyom, össze van hordva a gabona,

Mely a hombárokon szétterítve vala.

Mérni nem mértem, de hozzávetve szemmel

Hiszem és állítom akárhány hitemmel,

n.15

Hogy tíz nap sem eszünk kenyérből eleget,

Tíz nap múlva pedig éhhalál fenyeget.«

»Tíz nap !« felelt a hölgy »tudod hogy tíz napban

Egy ostromlott várnak egész századja van :

Várom Illyésházit, az erdélyi hadak

n.20

Nem lehet Muránnyal hogy ne gondoljanak.

Másfelől reményt nyújt egynémi sejtelem,

Hogy most tán elűzi Veselényit cselem —

Legalább nem számit többé az éhségre —

Nem vett-é követje semmi csalást észre ?«

n.25

»Dehogy vett ! remek volt a játék« felele

Kádas, Máriának leghívebb embere,

»Rakva lőn a magtár, mintha színig volna

Rozzsal a sok hombár, liszttel a sok tonna.

Meg-megállt csudálva benn az éléstárban,

n.30

Nézte a gabonát a tele hombárban,

Majd megint járkált a fenékre fordított

Hordók közt, melyeket ujjnyi liszt borított.

Féltem, ha koccanni talál kardja vége,

Elárul a hordók hangos üressége ;

n.35

Vagy, ha ujjaival a búzát megvájja,

Csalfa deszka padját benne megtalálja ;

De jobban elámult mintsem hogy ilyesmi

Fortélyt észrevenne, vagy tudna keresni ;

Összecsapta kezét s esküvék nagy hittel :

n.40

Három évig sem fogy az eleség itt el.«

Most félbenszakítá a kapus réz kürtje

Vitéz Kádas Mártont, kit asszonya külde,

Hogy vezesse fel az alvezért, ki hozzá

Veselényi fontos közleményit hozná.

n.45

Kádas távozék, de megtért nemsokára,

Két lovász egy pár mént vezetvén utána :

Almás szürke, épvér, hatodfű paripát,

Melyekben irigység sem találna hibát.

Hasonlók egészen : mindenik arab faj,

n.50

Váltság gyanánt nyerte Veselényi tavaly

A szolnoki bégért, kit nagyon megszokott

Zsákmánylásin érve körülvett s elfogott.

Most, takarva hímzett drága szőnyegekkel

És fölékesítve csillogó nyereggel,

n.55

Ajándékul jöttek Murányba, nehezen

Vergődhetve csak fel a sziklaösvenyen.

Hátul két legény jött, valamit emelve,

Szekrény volt az, ékes ajándokkal telve ;

Felnyitotta Kádas és kivett egy drága

n.60

Páncélt, vérpirosat, vert arany virágra.

Kékszinű sisak volt a vas derék megett,

Melyet nagy ezüst sas szárnyaival fedett ;

Ezt a vezér, alig serdülő korában,

Harcjátékon nyerte volt Lengyelországban.

n.65

De mindenek között leggazdagabb a kard,

Melyet drágaköves bársony hüvely takart,

Ritkaszép török mű, úgyhogy árát szabni

Sem lehetne könnyen, nemhogy azt megadni.

Nem kevésbbé díszes egy ezüst kis óra :

n.70

Hátul a hadistent képezi tartója

Szerelem-istennőt fedve paizsával . . .

Az óramutató annak paizsán van.

Ragyogó szemekkel nézte a hölgy, kivált

A nyeregszerszámot s a két szép paripát,

n.75

És hol a lovakra, hol Kádasra vetett,

Nyugtalan örömmel, kérdő tekintetet.

»Veselényi küldi« szóla Kádas végre,

»Künn a kapuban vár tábori segéde,

Utasítva lévén be sem lépni addig,

n.80

Míg ez az ajándék el nem fogadtatik.

Ha megnyerné, úgymond, nagyságos kegyedet

Jó neven fogadni e csekélységeket,

Ez pecsét, ez zálog lenne, hogy azontúl

Nem tarthat személye semmi bántalomtul.

n.85

Ellenben, ha e részt nyer tagadó választ,

Ugy magas Murányig céltalanul fáradt,

Benne semmi dolga, s megfordított nyommal,

Ösvényén, ahol jött, visszatér azonnal.«

Mária neheztelt : mérthogy Veselényi

n.90

Az adott kezes szót oly kevésre nézi,

Hogy, szabad járásnak birva is szentségét,

Aljas bántalomtul félti követségét.

Másrészt kedve telt a drága küldeményben,

Hősi fegyverekben, két szép hadi ménben ;

n.95

De, főleg, ki kelle elégítni vágyát,

Mivel égett tudni a követség tárgyát.

Azért a lovakat kötteté ólába,

A fegyvert vitette fegyveres házába,

S küldte Kádast, hogy a tábori segédet

n.100

Vezetné elébe kihallgatás végett.

Jött az nemsokára, szétvigyázva jövet,

De nem volt ám segéd, sem hadnagy, sem követ

Szécsi Máriának bajnok Veselényi

Maga állt előtte s így kezde beszélni :

n.105

»Magas Murányvárban légy

üdvöz

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

idvez

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

, asszonyom !

Veselényi Ferenc köszöntését hozom,

Aki nagyra becsül, nagyon tisztel téged,

Mint magához méltó vitéz ellenséget.

Gyermek volt, midőn már ismeré a nevet,

n.110

Melyet hős apáktól nemződ örökbe vett,

S mikor első kardját oldalára fűzte,

Példányul magának Szécsi Györgyöt tűzte.

Ennek tábora lön néki versenypálya,

Hol első babérját nyerte homlokára,

n.115

S a fényes dicsőség, mely vezérét fedte,

Egy vagy két sugárát őrá is vetette.

A halál azonban (mely irigy határt von,

Hogy halandó ember istenné ne váljon)

Sokalá a Szécsi névnek dicsőségét

n.120

S egy csapással hitte annak vetni végét.

De feledni látszott számítása mellett,

Hogy a Szécsi hír-név mindkét ágat illet,

És ha a fiágat eltörülte végkép,

Nőág örökli a család vitézségét.

n.125

Megdönté hatalma bajnok Szécsi Györgyöt,

Fiágon kihalt a Rimaszécsi törzsök,

S íme a ledőlt törzs életerős fát hoz,

Bajnok leányt, méltót a hősi apákhoz. . .

Hanem...« monda mélyebb hangon »fővezérem

n.130

Meghagyá egyszersmind bocsánatot kérnem,

S kimondanom hogy te, nagyságos asszonyom,

Nem haladsz mindenben az apai nyomon.

Tévedésen kezdte Szécsi György a pályát,

Bocskainak tartá hajdan koronáját,

n.135

De megbánta vétkét s hódolva megtére

Törvényes királya igaz hűségére.

Ellenben a grófné — ne

vegyed

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

vegye

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

sértésül —

Pártütőkhöz álla igaz fejdelmétül,

S melyen atyja járdáit érettebb korában,

n.140

Elhagyá az útat ifjú mámorában.

Vagy talán szégyenled, asszonyom, az ösvényt,

Melyen édes nemződ a sir széléig ment ?

Gondolod, hogy az tán nem becsület útja ?

S honnak ellensége minden, aki futja ?

n.145

Hát nem félne ütni egy Szécsi Mária

Árulás bélyegét atyja hamvaira ?

Vagy, kinek porában áldja jó emlékét,

Képes megátkozni annak véleményét . . . ?

Nem, nem édes úrnő ! Engedd elismernem :

n.150

Káromlék ellened és az elhunyt ellen ;

Kinek nem pirultál fegyverét fölvenni,

Mért pirulnál annak nyomdokain menni ?

Engedd hírüladnom lenn a fővezérnek,

Hogy vívó hadával más vidékre térhet,

n.155

Mert sziklás Murány, mint asszonyának szíve,

Mától kezdve immár Ferdinándnak híve.

És én — mit vezérem tisztemül is szabott —

Királyom nevében teljes bocsánatot ígérek

Muránynak, s benne mindazoknak,

n.160

Akik a hűségre visszafolyamodnak.«

Mária csak mostan vette magát észre,

Hogy ráfeledkezett lelke a beszédre.

Másfelé tekintett, elpirult az arca,

Vérrel hintve azt meg pillanatnyi harca.

n.165

S monda : »Mit apámról emlegetsz, a tetten

Nincs mit szégyenelnem, nincs is mit követnem ;

Tette, amit kívánt hóna jobb reménye

S az akkori idők súlyos körülménye.

De ki van fárasztva a remény türelme,

n.170

A súlyos körülmény súlyosbbá növelve,

És lábbal tiporva minden ami drága :

Nemzetiség, törvény, s a hit szabadsága.

Vagy tovább is várjunk ? várjuk, hogy az ellen

Békés tűzhelyénél békóvasat verjen ?

n.175

És, ha kész a békó, járom, vagy kaloda,

Lábunkat, nyakunkat szépen tartsuk oda ?

Nem kell messze néznünk, országokon végig,

Nézzünk csak a szegény romlott cseh szomszédig

Amit ottan látunk, megtanít a példa,

n.180

Milyen tervet vettek ellenünk is célba.

Vagy, ha nem tanít meg a más kára minket,

Érezzük legalább tulajdon sebünket,

És, midőn naponkint újra vérzik, sajog,

Ne hazudjuk azt, hogy megszűntek a bajok.

n.185

Még nem pártütés, ha nem segít kérelmünk,

Törvényadta módon kardunkat emelnünk ;

Mért várnók tehát a szolgaibb napokat,

Mikor lázadás lesz egy szó, egy gondolat ?

Vagy talán vezéred oly gyengének tartott,

n.190

Hogy nem érzem mélyen, mért kötöttem kardot ?

Ha ! máskor is harcolt — tudnia kellene —

Hona mellett a nő, de soha ellene.

Azért, ha velem most nem akart egyebet,

Mint hogy honvédőbül árulóvá legyek :

n.195

Köszönöm tanácsát most egyszer, jövőre

Legyen lovagias megkímélni tőle.

Mert ezen az úton — bizonyossá teszem —

Míg élek, Muránynak urává nem leszen ;

Fegyverét sem félem, de ha bízik abban,

n.200

Ostromát folytassa minél szorgosabban.«

A dac, a hevesség, mellyel szólt Mária,

Gyenge mosolyt csalt a vezér ajkaira ;

Most komoly szint ölte nemes ábrázata,

S válaszúl a hölgynek ilyen szókat ada :

n.205

»Nagyon fájlalhatja uram Veselényi,

Hogy kegyes grófnémnak sújtják véleményi,

Mintha ő, azért hogy nem szegett hűséget,

Árulókkal ülne kárhozatos széket.

Hidd el, asszonyom, hogy előtte is drága

n.210

A nemzet, vélemény, vallás szabadsága

S meghal inkább, hogysem a szabadság ellen

Szentségtörő szókat, kezeket emeljen.

Sőt, ha a nemzetsérv már oly fokon állna,

Hogy orvoslatot csak fegyverben találna,

n.215

Hidd, vezérem kardja nem vonúlna félre,

Se az ellenséghez nem szegődnék bérbe.

És, ne adja Isten, de jöhet gonosz nap,

Melyen a remények hozzá csatlakoznak,

S ő lesz első azok közt, akik megóják

n.220

A nemzetszabadság sértett lobogóját.

De, míg tanácsosabb, módunkban is vagyon

Törvényhozás által segítni a bajon,

Addig a legszentebb ügy elleni vétség,

Pártokra szaggatni az erők egységét.

n.225

Nézz körül a honban, haj ez árva honban,

Mely török kanóctul füstölög még romban,

Melyben amit hagyott a had dühössége,

Azt is elrabolja hűtlen török béke :

Nincs-e többé szükség hazavédő karra,

n.230

Hogy kardját emelte magyar a magyarra

S mihez még török tőr és tatár nyil nem fért,

Kíméletlen önti egymásból ki a vért ?

Mit nyerünk ha ekkép vesztegetjük egymást?

A hazát juttatjuk végveszélyre, meglásd :

n.235

Kitépik kezünkből lázongó vasunkat

S foglalt tartománynak nevezik honunkat.

Végre : hát Rákóczi György-e a szabadság,

Hogy hazánkat érte ennyit nyomorgassák

S aljas érdek végett, zsarnok önkény alatt,

n.240

Keserű legyen az el nem húzott falat . . . ?«

»Uram« vága közbe Mária nagy hévvel,

»Óvatos légy itten élni zsarnok névvel,

Mert. . . azonban ez volt követséged tárgya ?

Úgy kihallgattalak. Semmi sincsen hátra ?«

n.245

»De van« mond a bajnok : »ha Szécsi Mária

Nem hajol beszédem józan okaira,

Akkor Veselényi — fogadd el asszonyom —

E levélkét hagyta kezedbe nyujtanom.«

Átadá a vezér s távozék sietve,

n.250

Utána tekintett a hölgy meglepetve,

S mintha háboritná különös sejtelem,

Tétovázott keze a feltört levelen.

Átfutá s azalatt olyanná lön arca,

Mintha vére mindjárt csöppenni akarna,

n.255

Zavartan tekintett Veselényi után,

Aki épen eltűnt a várnak kapuján.

marconglá

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

marcanglá

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

a levelet két kézzel

És kettészakítá minden erejével,

Egyszersmind, darabját jobbra-balra vetve,

n.260

Magános lakába ment fel nagy-sietve.

Kádas pedig, aki nem vala oly messze,

Hogy a történt dolgot észre ne vehesse,

Óvatos léptekkel ballagott most elé

S a roncsolt levelet gyorsan fölemelé.

n.265

Összeillesztette, olvasgatta soká,

Rázta fejét, midőn értelmét felfogá,

S elrejtvén az írást dolmánya keblében,

Érthetetlen szókat mormogott mentében.

Felment asszonyához s benyitott sebesen ;

n.270

Járt az teremében fel s alá hevesen,

Hirtelen megfordult hogy Kádas belépett,

S visszatiltva kérdé : »Hivattalak téged ?

Az öreg megállott, nem ment se ki’, sem be,

Csak nézett merően asszonyával szembe,

n.275

S szóla, megfeszítve ujját a kilincsen :

»Nem tudám, hogy szabad járhatásom nincsen.«

»Igazad van, Kádas« a nemes hölgy monda,

»Mindenkor szabadon béjöhetsz lakomba,

De most hagyj magamra, látod, semmi kedvem,

n.280

Hagyjad a vár gondját egy kissé felednem.«. .

»Nem is a vár gondja« válaszok Kádas,

»Hozta most asszonyom, régi hű szolgádat ;

Négyszemközt akartam egyet szólni veled ;

Szándékosan dobtad így el e levelet ?«

n.285

»Hah !« kiáltott a hölgy »mit nem költenének . . .

Szégyen és boszúság szelessé tevének ;

Milyen vakm erőség . . .ily ajánlat s nekem . . .

Aztán néma lészesz . . . addsza, elégetem.«

Elvévé az írást, s mely szünetlen égett,

n.290

A mécs fölé tartá elhamvadás végett ;

De mást gondolt megint : gyorsan visszakapá,

És, hogy olvasná fel, az öregnek adá.

»Olvasd« szólt nevetve »mit ir az az ember,

Meg sem érthetém jól fölgerjedésemben,

n.295

Most nyugodt a vérem és kacaghatom már,

Mint kellene néki mindenáron a vár.«

Kádas elfogadta s olvasott ekképen,

»Asszonyom, remélem megbocsátasz nékem,

Hogy, ki mind máig nem láttalak tégedet,

n.300

Íly uton kerestem ismeretségedet.

óhajtottam

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

ohajtottam

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

lenni veled szembe,

Messzehangzó híred elhatott fülembe,

És képzeletemben bálványomul lakott

Amazon szépséged, istennő alakod.

n.305

Mert a hír, mely fukar midőn dicsérni kell,

Felruháza téged dicső erényekkel,

S míg felmagasztalta benned saját nemed,

Feste másrészt bátor, férfias jellemet.

Mindenünnen tisztes hangok emelkednek

n.310

Szigorú voltáról női erényednek,

Mely, mikép Murányvár, sőt erősben annál,

Sérthetlen, világos, büszke magasban áll.

Emiatt lelkemben lángoló vágy éledt

Színről színre látnom hódító személyed,

n.315

És aki előtted álla mostan épen,

Veselényi volt az, a követ képében.

De ne vedd, asszonyom, tőlem hízelgésnek,

Ha híred beszédit tartom mind kevésnek,

S a hallott csudákat a látott valóhoz

n.320

Mérve, ámultomban alig jutok szóhoz.

Nincs nekem költői szárnyas képzeletem,

Szólni bájaidról meg nem kísérthetem,

Azt az érzelmet sem bírom kifejezni,

Mely égő lelkemet véges-végig rezgi ;

n.325

De, ha szólok egyet, elődbe omolva,

Kérlek a mennybéli örök irgalomra,

Fogadd meg azt a szót, az egyetlen egyet :

Add nekem cserébe kezeddel szivedet.

És, mivel Muránynál becsesek az órák,

n.330

Várom válaszodnak fejér lobogóját,

Várom azt epedve, harcolok kínommal,

Oh küldj békét nekem, küldj választ azonnal !«

»No lásd« kezdte a hölgy keserűn nevetve

S a levelet záros fiókjába vetve,

n.335

»No lásd, hogyan űznek és micsoda szemmel

Láthatóan csúfot ezen gyáva nemmel.

Oh ! szégyen, gyalázat, amely lelket éget,

Föl is tenni rólam ennyi gyöngeséget,

Hogy nem látnak által asszonyi szemeim

n.340

Jó haszon fejébe csinált érzelmein.

Amazoni szépség ! istennői alak !

S minden képzeleten felül találtalak !

És mindezt megírja otthonn, jó előre,

Későbbi szerelmét szépen jövendölve !

n.345

Mégis, nincsen egy nő, nincsen ezer közül,

Ki az efféléknek nem hiszen, nem örül,

Aki, hízelgő szók által elhitetve,

Rabbá nem aljasul, midőn úr lehetne.

Vagy nem ember a nő«, folytatá gerjedve,

n.350

»Hogy törvényét szabja férfi kénye, kedve ?

Hogy, mikép a kisded, járjon vezetéken ?

Szabad akarata megnyügözve légyen ?

Ki adá jogotok, büszke férfiak ti !

A cselekvéstérről minket letiltani,

n.355

S arra kárhoztatni ártatlan fejünket,

Hogy tűrésben leljük minden erényünket ?

Vajha minden asszony olyan volna, mint én !

Úgy az amazon-kort újra felderítném,

S illő tiszteletet vínék ki a nemnek,

n.360

Mely most bábja csupán puha szerelemnek.

Büszke Veselényi . . . ! bárcsak úgy lángolna,

Oly mélyen szeretne, amint irja tolla :

Hadd bosszulhatnám meg — mit ő tépe széjjel —

A sok nőerényért gúnyos megvetéssel.

n.365

És miként eped most Murány birtokáért,

Égne százszor jobban annak asszonyáért,

Hogy, midőn falamra nézne bús sóhajjal,

Űzném messze onnan egy éles kacajjal.«

Kapva kapott Márton e tüzes beszéden,

n.370

Ő is azt akarta, hogy ne máskép légyen :

Mert sehogysem esnék lelke nyugalmára,

Hogy más kézre birjék Murány erős vára.

Mint Rákóczi híve, most azon lőn tehát,

Hogy szilárddá tegye pártjához asszonyát,

n.375

S míg az elmerülve ablakába hajlék,

Kádas ajakiról ilyen beszéd hallék :

»Nincsen is véredben, bágyadózó szemmel

Bíbelődni apró, léha szerelemmel,

S négy fal börtönébe hagyva zárni magad,

n.380

Élvezni a házi boldog unalmakat.

Gyermekséged óta lángol a vágy benned,

Nemed szűk körén túl hősi módra tenned,

S míg egyrészt irigyléd a férfi küzdelmét,

Megvetetted másrészt hódoló szerelmét.

n.385

Jut-e még eszedbe, mily makacs, mily hideg

Szívvel gúnyolád el számos kérőidet,

És midőn ajtódnál esdett a szerelem,

Mily nyugottan kérdéd : ki az ? nem ismerem.

Eljött végre Bethlen, a szép ifjú bajnok,

n.390

Szüleid reménye, kedve hozzá hajlott,

De atyád parancsi, szilárd akarata

Ellenére, lelked hajthatlan marada.

Sőt, ámbár az apa, bőszült haragjában,

Harminc napig tarta sanyarú fogságban,

n.395

Azt is tűrted inkább, mintsem élethosszat

Férfi uralomnak magad feláldozzad.

Csak, midőn könnyezve esdekelt agg nemződ,

Hogy fogadd el érte a reményteljes vőt,

Aki felfrissítse már haldokló vérét,

n.400

Gyűrűdet Bethlennel csak akkor cseréléd.

Hanem új rabságod sem soká viseléd :

A halál elmetszé kényszerű kötelét ;

S most midőn szabad vagy, mint az égi madár,

Nyűgöző kalitkát miért választanál ?

n.405

De nemcsak egyéni szabadságod forog

Kérdésben, hanem egy még fontosabb dolog,

A veszteség, amely pártodat sújtaná,

Ha Murányt s Balogvárt másnak szalasztaná . . .«

»Jó hogy erre térték a hölgy közbevága,

n.410

Szabadságom ugyan nem hajtom igába,

S nem uralok férjet . . .semmi esetre nem . . .

De van e dologbul egy derék ötletem.

Cselfogás ugyan, de helyzetem mentheti :

Váramat rövidnap éhség fenyegeti. . .

n.415

És melyik csel volna, egy ostromlott várban,

Árulás a vívó ellen irányában ?

Illyésházi jötte szinte bizonytalan,

Rákóczi hadának sokfelé dolga van ;

De, bár jönének is, bár feloldoznának,

n.420

Mit magunk kibírunk, mért köszönnők másnak ?

Azért siess, öreg, siess a völgybe le,

Hamar választ kíván kérőmnek levele,

Légy, ha még nem voltál, vénséged korára

Harcias vitézből szerelem futára.

n.425

Mit bámulsz ? nincs minek megütköznöd ezen :

Veselényi még ma hatalmamban leszen,

S a kevély oroszlán, rázza bár sörényét,

Kényszerül követni egy asszony törvényét.«

Kádas kopasz fejét rázta kételkedve,

n.430

Nem hivé a dolgot, hogy való lehetne.

«Mégsem érted öreg ?» mosolyga Mária,

Leült asztalához és levelet ira.

Csakhamar készen lett a rövid levéllel,

S Kádasnak szeméhez tartá két kezével :

n.435

Elolvasta Márton, hanem csak magában,

De még a szava is elállt bámultában.

«Hadd vigyem !» kiálta lelkesülten végre,

«Asszonyom, nincs párod okos cselvetésre,

Hadd vigyem !» vitte is, azt is alig várta,

n.440

Sárga pecsétjével míg a hölgy lezárta.

Most előkereste a bajnok levelét

Mária s a mécsen elégette felét ;

A másik darabját, míg amazt égette,

Átfutotta szemmel s halkan visszatette.

HARMADIK SZAKASZ.

Murány alja megett, délszaki oldalon,

Tiszolc felé menve domborul egy halom,

E halom lejtőjén feküvék a tábor,

Tetején piroslott a vezéri sátor.

n.5

Megszállottá immár a völgyet az este,

Szürke félhomálya áradozni kezde,

Lassan elborítá a tábort, a halmot,

A sátort s vezért, ki a tetőn andalgott.

Ott áll Veselényi a halomnak ormán,

n.10

Domború mellében új szerelme forrván,

Ifjú még szerelme, van sebes növésben,

S már is kínosan fér öblös kebelében.

Szemeit függeszti magas Murány várra,

Melyen ég a napnak visszavert sugára :

n.15

Azt reméli tán, hogy valamint e kövek,

Úgy gyul szerelmétől asszonya szive meg ?

Vagy talán azt nézi kétes borongásban,

Gondolati láncként fűződvén egymásban,

Mint ver a kő vissza minden szál sugarat,

n.20

S maga kemény, hideg, érzéketlen marad. . . ?

De im, jó jel gyanánt — ha nem csak képzelet

Galambcsoport szállong az őrtorony felett.

Fejér szárnyaikat megfestette a nap,

S megannyi aranyos lepkének látszanak.

n.25

Jöttök-é, szerelem s hűség madarai,

A váró kebelnek édes hirt mondani ?

Hoztok-é a hősnek — ami üdvet áraszt —

Szécsi Máriától örvendetes választ ?

Nem, azok nem jőnek, nem, azok nem hoznak :

n.30

Párosán enyelgnek, vígan múlatoznak,

Alantabb sötétlik, a szikla oldalán,

Egy . . . holló ? vagy ember ? az a hírnök talán.

Sem holló, sem ember a bércösvenyen már,

Elhagyá Murányt is a végső napsugár,

n.35

Tornyai sötéten merednek a falon,

Vár és szikla együtt egy óriási rom.

Elszállt az esthajnal a hegytetők felett,

Bő harmatot síra búcsukönnyek helyett.

Ormokon és völgyön gyászos

éjtszaka

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

éjszaka

Szövegforrás:
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege

ül,

n.40

Búsan feketéllik az őrtüzek körül.

A vezér ott áll még háborús kebellel.

Érkezik azonban Kádas a levéllel,

Kézbe adja és megy, tovább szónak sem áll,

Vissza a teljes hold kelő világánál.

n.45

Veselényi pedig sátorába mégyen,

A pecsétnek színén megdöbben keményen,

Felszakasztja mégis, bár retteg előre,

S tartalmát ekképen olvassa belőle :

»A levél írója, ha válaszát várja,

n.50

Maga jőjön annak elfogadására,

Most kitüntetheti férfi-merészségét

S bebizonyíthatja szerelme mélységét.

Éjfélkor, a várnak éjszaki oldalán,

Egy ablakfény alatt kötélhágcsót talál :

n.55

Azon siessen fel, hallgatva, egyedül ;

Belépve megtudja sorsát, hogy mire dűl.«

A vezér habozott egy kevés ideig,

Megfordult eszében, hogy tőrbe ejthetik,

Gondolt ó mesékre, szomorú példákra,

n.60

Férfiaknak ártott női ravaszságra.

Sokkal ébrebb volt ám szörnye szerelmének,

Hogy sem elringassa régi mesés ének,

Sokkal kívánatosb vére kiomlása,

Hogysem gyávaságát szíve hölgye lássa.

n.65

Azt is átallátta, hogy, ha van reménye,

Csak az elmenésből csillog az feléje :

Ellenben, ha marad, úgy Szécsi Mária

Kezéről örökre le kell mondania.

Azért Vadászi Pált hívatja magához

n.70

És ily szókat intéz kedves hadnagyához :

»Kedves jó vitézem, leghívebb emberem,

Nekem még ez éjjel Murányba kell mennem.

Hogy miért ? ne kérdezd, mert azt meg nem mondom,

Azt tudod, hogy a vár gondja főfő gondom,

n.75

Most sem teszek olyat, megnyughatol benne,

Ami terveimnek ártalmára lenne.

éjfél előtt, egyedül

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

éjfélelőtt egyedül

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

megyek ki,

Amiről kívüled nem fog tudni senki,

Azalatt te a rád bízottakat teszed

n.80

S legmélyebb titokban ezeket végezed :

Kiszemelsz száz embert a legjobbak közül,

Összegyűjtőd szélen, valamely tűz körül,

Csörgő fegyverüket fűvel némíttatod,

Zörgő sarkantyúik szíját leoldatod.

n.85

Jeladásra vártok, hallgatózva, készen :

Föltekert mordályom köntösujjban lészen,

Ha rosszúl találna kalandom kiütni,

Módot ejtek azt egy ablakon kisütni.

Csendes éj van : a hang lehallik bizonnyal ;

n.90

Hallván, talpra keltek és jöttök azonnal,

Felmásztok Murányhoz s éjszaki oldalon

Kötélhágcsót leltek függeni a falon.

Felhágtok e lépcsőn, és ha ottfenn lesztek,

További parancsot akkor tőlem vesztek ;

n.95

Oly dolgot viszünk ki, mely hírünk megedzi,

Fejünk hervadatlan babérral övedzi.

Ha pedig a hágcsót nem lelnétek ottan,

Jele, hogy Murányban fogságra jutottam :

Akkor nincs egyéb mód. . . nem vezet célra más. . .

n.100

Mint véletlen, elszánt, teljes megrohanás.«

A hadnagy merész volt, néha vakmerő is,

Életét kockára sokszor tette ő is :

Mégis elszörnyedt most, hallván e szándokot

S felhordott az ellen minden józan okot.

n.105

De van-é ok, amely nyomna csak felényit,

Mint az a kettő, mely vonzza Veselényit :

Szerelem, becsület, kettős küzdelmi bér,

Hősi életével mindegyike fölér.

Engedett Vadászi, engednie kellett;

n.110

De legott agyában merész terv szülemlett :

Haderőt javaslott a hágcsón vinni be,

S egyéb kaland helyett, a várat venni be.

A vezér azonban, e nem várt szavakra,

A tanácsló ellen gyűlt nemes haragra,

n.115

Felelés helyett csak elfordúla tőle,

Forduló szeméből villámokat lőve.

Érezé Vadászi, sebheté őt mélyen

Ez a néma feddés a vezér szemében,

Észrevette mindjárt hogy amit ajánla,

n.120

A cselt Veselényi aljasnak találja.

Abbahagyta hát azt megkövetés gyanánt,

És egyebet nem kért, egyebet nem ajánlt,

Csak hogy vészes útra ne keljen egyedül :

Hagyja őt legalább menni kíséretül.

n.125

De vezére abba sem egyezett belé,

Küldte, hogy végezzen amikép rendelé.

Távozott a hadnagy ; Veselényi pedig

A rejtélyes útra tette készületit. —

Eközben az éjnek tündér fejedelme

n.130

A mennyre királyi székét fölemelte,

R ajt' ült maga, s a hold, szép szende arája,

Félénk szerelemmel símul vala rája.

Az ég szürke boltja keleten tiszta volt,

A nagy országútig nem födte semmi folt,

n.135

Szerény csillagocskák álltak őrt, csoportban,

Királynéjok körül, illemes távolban.

Nyugaton ellenben halkal emelkedtek

Óriás sziklái sötét fellegeknek,

Tarajos tetőik messze kihajlának,

n.140

Mintha minden percben földre szakadnának.

Messze, a látkörnek nyúgati legalján,

Vad vihar szágulda, szekéren nyargalván,

Rezgett a föld háta lassú morajától,

Szikrát hányt a felleg lova patkójától.

n.145

Most előre küldé gyenge hűs fuvalmát,

Mely tovább lehellte az őrtüzek hamvát,

És a lenge álmot, mely könnyedén fedte,

Az őrök szeméről el-ellebbentette.

Csendes volt a tábor, mély álmát aluván —

n.150

Mint a vér mezeje öldöklő harc után.

Melyen a halottak vérfagyasztó csendét

Egy-két álomszerű hörgés zavarja még.

S mint ott, a halálnak termékeny határán,

Olykor egy-egy árnykép széttekint, felállván,

n.155

De megint leszédül a földre (ah, hogy a

Lelkére nőtt álmot örökké alugya!)

Úgy állt, úgy fekütt le itt egy sötét alak ;

Csakhogy nincs halálköd szempillái alatt,

Testén volt elég seb, de m ár egy sem vérzik. . .

n.160

Legfölebb az idő változását érzik.

De mint eleven seb, melyre balzsam helyett

Irgalmatlan orvos szíta izzó szenét,

Úgy ujúl örökké lelkének egy sebe :

Kedves ember által bántott becsülete.

n.165

Solymosi ez, a vén ; — vénebb korú, hogysem

Elvett bántalmakat álomba temessen :

De nem oly vén, hogy ha boszúlni akarna,

Ebbeli segélyét megtagadná karja.

Nem talála nyugtot éji sátorában,

n.170

Ridegen virasztott az alvók sorában,

Bosszúsan

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

boszusan

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

Jegyzet (mindenütt: boszu)

hallgatva egyik avagy másik

Első álmu szomszéd éles horkanásit.

Kelt tehát, s mikép ezt egyébkor is tette,

A tábor őreit sorra kerülgette ;

n.175

Most elvégezé azt, s a táboron kivűl

Félreeső árnyas helyen alunni dűl.

De hiába nyitja s hányja szeme héjját

Ki- s bezárva ennek két ezüst rostélyát,

Mert az enyhe álmot nem rekesztheti be

n.180

Benső küzdelemtől éber szemeibe.

Nem vala szivének egyéb óhajtása,

Mint hogy Veselényit megtorolva lássa :

Megboszúlva bátor, dicséretes tettel

És egy diadalmas büszke tekintettel.

n.185

Míg igy tépelődnék húzamos ideig,

Sík gyepen nyugasztva fáradt tetemeit,

Egyszer — amint füllel földön fekve vala —

Mintha tompa, csendes dobogást hallana.

Felüté fejét, de lecsapá megint, mert

n.190

Tiszta holdvilágnál a vezérre ismert,

Aki, burkolózva sötét palástjába,

A tábor felől jött Murány irányába.

Várta hogy haladjon : halkan emelé fel

Magát félkönyökre s kisérte szemével,

n.195

Majd fennült sokáig, azután felálla

S ballagó léptekkel indult meg utána.

Messziről követte, nem, hogy elérhesse,

Csak, hogy szemeivel folyvást kisérhesse ;

Egyszer elvesztette : az ég borulása

n.200

Elfödé előle, nem hagyá, hogy lássa.

Egyszersmind nyugotról megzúdult a vihar

Csapkodván az erdőt széles szárnyaival,

Közelebb közelebb hallott mormolása,

Búgó bömbölése, füttyös sípolása.

n.205

Rémes, idomtalan, óriás fellegek

Lomha testeikkel átfekvék az eget,

Holdat, csillagokat éktelen, mogorva

Csudás szájaikkal elnyelének sorra.

Az apró, tüzelő villámok feljöttek,

n.210

Mindmegannyi hosszú lángkigyóvá nőttek,

Mérges üvöltéssel víttak a felhőben,

S nagyokat csattantak olykor, leesőben.

Egy percben a menny, föld villámfényben égett,

Más percben lesulykolt vastag sötétség lett :

n.215

Mintha a vihar, hogy gazdagítsa magát,

Kirabolta volna a napot s éjtszakát.

A vezér azonban nem gondolt veszéllyel,

Szembeszállt viharral, birkozott a széllel,

Úti szövétnekül villámfény vezette,

n.220

A sötétben útja célpontját kereste.

Magasan, a várnak éjszaki oldalán,

Halvány lámpa rémlett égni annak falán,

Ködszerűn sillámlott kétséges világa :

Irányában a hős bércről bércre hága.

n.225

Régen elvesztette azt a sziklaösvenyt,

Mely Murányaljától a várkapuig ment,

Most magának kellett föllelni az útat,

Melyen küzdelemmel a falakig juthat.

Olykor, ha a felhők lángseb módra nyilván

n.230

Szemvakító fénnyel lecsapott a villám,

Olykor meg-megállott, s fénybiró sas szemmel

Kémelé az útat, merre mehessen fel.

Ha pedig a szilaj tűzroham kiége

S összecsapott az éj sűrű sötétsége

n.235

És meg mert jelenni várfalon a ködfény :

Megindult a bajnok, feljebb erőlködvén.

Így folytatta útját, míg egyszer fölére

A M urányt emelő sziklák tetejére,

És megállt pihenni, hol a töves falak

n.240

A szirtkaponyába gyökért bocsátanak.

Felleli a hágcsót, a függő kötelet,

Halad ingadozva sötét mélység felett —

S amint egy-egy villám lobban el újonnan

Rettenetes lőn a letekintés onnan.

n.245

De azért nem szédült, ment fölebb merészen,

Feljutott s belépett a nagy ablakrésen,

S amely pillanatban a hágcsót elhagyá,

Akkor ért Solymosi a várablak alá.

Feltekintett arra : egy ragyogó villám

n.250

A belépő vezért láttatá meg nyilván ;

Most sötét lön újra ; a merész öregnek

Kezei a hágcsón kétesen remegtek.

E percben füleit tompa nesz üté meg,

Hallatszott felülről, mintha küzdenének,

n.255

Megfeszített lábak súlyos dobogása,

Titkos erőszaknak vad dulakodása.

Közbe hallott néha egy csikorgó nyögés

Amelybe kitört a néma erölködés,

Egy-egy káromkodás dörmögő darabja

n.260

Fog közül bocsátva, meg’ visszaharapva.

Solymosi fölfelé sietett ezalatt,

És már a hágcsónak legderekán haladt,

Fenn a tompa küzdés folyvást hallatott még,

De ugy vette észre, mintha távolodnék.

n.265

Végre sürüebben dobogtak a lábak,

De lágyabb ütéssel, amint távozának,

S tisztán kivehette dörgeni a vezért :

»Áruló zsivány had ! meglakoltok ezért.«

Hosszú, elhagyatott falsikátor vala

n.270

Melynek távolába kémlő szeme hala,

Melyet függő lámpa homályos bősénye*

Jegyzet Bősény; lantorna. Hártya, mit üveg gyanánt használtak : ablakhoz lámpához. —

Arany János

Megől világított egy mécs fakó fénye.

Nem nyílt abból ajtó sem jobbra, se’ balra,

Szája egyenesen szolgált az udvarra,

n.275

Most az is sötét volt, de, ha villant az ég,

Fénye innen és túl egybetalálkozék.

E szűk folyosórul (ismeré Solymosi)

Hányták le a várnak régi birtokosi

Akit el akartak veszteni s innen vett

n.280

Mellette a bástya hóhérbástya nevet.

n.285

Nézett s hallgatódzott ottan egy darabig

Anélkül hogy látna s hallana valamit ;

Egyszer kialutt a mécsnek fakó fénye

S láthatatlanná lön a lámpa bősénye.

Lebocsátkozék most a fogas kötélén,

n.290

Jártasan tekergett a sziklaösvényen,

Melyen biztosabban jött imént fölfelé

Veselényinél, ki azt úgy nem ismeré.

Ez alatt kifogyott az ég a villámból,

Hulló szövétneke már sehol sem lángol,

n.295

Gyorsan száguldozó fekete fellegek

Meddő csoportjai borítják az eget.

Elszállt a vihar, de a felleg nem sira

Engesztelő záport pusztult nyomaira,

Itt-amott ha egy-két csöppet elhullatott,

n.300

Zúgó szelek szárnyán az is fennakadott.

Solymosi nem soká a táborhoz ére

S ráakadt Vadászi kisded seregére,

Mindjárt félrehitta Vadászit, Feketét

S elmondá azoknak a vezér esetét.

n.305

Ott a három hadnagy mély tanácskozással

Húzamos időig suttogott egymással ;

Végre elvált tőlük a derék Fekete

S a táborba vévén útját, elsiete.

Ellenben a kettő inte a csapatnak . . .

n.310

De mig ők Murányig küzködve haladnak,

Sólyom szárnyaidon, oh tündér képzelet !

Hagyj a sziklavárba felrepülnöm veled. —

Szép hölgye a várnak tűnődik magában,

Nyugtalanul víraszt éji szobájában,

n.315

S mintha tán szerelem ellen védné magát,

Harcias páncélban tölti az éjtszakát.

Néha gazdag bíbor kerevetjére dül,

Majd sebesen jár-kel és beszél egyedül ;

Most leűl, majd feláll; nyughelyét nem leli ;

n.320

Arcán indulatok változó jelei.

Csend van körülötte, a vár népe alszik,

Csak a kisded óra szívverése hallik,

Arra veti néha nyugtalan szemeit,

S elmerengve nézi szobor-isteneit.

n.325

Gyakrabban

tekinget

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

tekintget

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

a mutatólapra,

Hogy siet, hogy késik, boszankodik rajta :

Éjfélig hibául késedelmét veti,

Akkor sietését rója vétkül neki.

Tán azért nincs nyugta, attól látszik félni,

n.330

Hogy kelepcéjébe nem jut Veselényi,

Tőrét bizonyosra hasztalan vetette,

A vezér átlátott cselén s kinevette.

Ím az éjfél elmúlt, nincs semmi nesz mégis,

Mely előbb viharzott, már hallgat az ég is :

n.335

S tán alszik a bajnok édesen álmodva,

Hasztalan ül Kádas lesben ólálkodva.

»Esztelenség is volt« monda »amit tettem,

Hogy színes szavakra tervem építettem,

S pártom érdekébe', jó remény fejébe,

n.340

Gyöngéd becsületem kockára vetettem.

Hisz' tudhattam akkor s tudtam jó eleve,

Hogy nincs szerelmének mélysége és heve,

Hidegen kiszámolt aljas hadicsel volt,

Hogy bukjék el a vár s egy nő tiszta neve.

n.345

Mint írja előre : ,Ne vedd hizelgésnek,

Ha híred beszédit tartom mind kevésnek

S a hallott csudákat a látott valóhoz

Mérve, ámultomban alig jutok szóhoz.'

A látott valóhoz ! s ,mely lelkem átrezgi

n.350

Nem birom az érzést szóval kifejezni. . .'

Mind szépen kigondolt hazug érzemények,

Csalhatlan tanúi színlelt szerelmének.

És én« folytatá most tűzzel, kifakadtan

»E csalárd beszédre kézvonásim adtam !

n.355

Titkos helyet tűztem a találkozásra . . . .

Lesz mit magyarázni egyre avagy másra.

Ah ! ha Veselényi mint győzelem-jelet

Fogná mutogatni a kapott levelet,

S kacajt indítnának Szécsi Máriának

n.360

Férfiak iránti büszkesége felett . . . .

Nem, nem . . . ! De láb kopog, hozzám valaki jő.

Pedig ki volt volna egyéb az érkező,

Mint az öreg Kádas, aki örömittan

Benyitott s kiálta : »Veselényi itt van !«

n.365

Megdöbbent a szép hölgy Veselényi nevén,

Megrezzent a lelke mint a nyárfa-levél,

Sohasem érezte ily gyöngének magát.

Egy szóra sem birta megnyitni ajakát.

Ő, ki félt az imént, hogy a hős elmarad,

n.370

Ravaszul kivetett horgába nem harap,

Most, midőn kezében a várt győzedelem,

Azt látszék kivánni : bár ne volna jelen !

Végre, hogy zavarát némileg fedezze,

Örömet színlelvén : »hol van ő ?« kérdezte ;

n.375

Erőltette hangját, de minden csengése

Mellett elárulta őt a hang rezgése.

Kádas elbeszélte diadalérzéssel

Az álarcosok mit tettek a vitézzel,

A sötét zugolyból hogy rohantak elé

n.380

Gyorsan a belépett Veselényi felé.

Hogy ragadták őt meg, aki szerencsére

Fegyvert sem vonhatott maga védelmére,

Egy mordálya volt, de az a küzdés alatt

Nyakából lefoszlott köntösében maradt.

n.385

Hogyan hurcolák el záros helyre rabul.

Honnan (biztositá) élve nem szabadul,

Csak, ha felfogadja eskü szentségével,

Hogy Rákóczihoz tér egész seregével.

De a bajnok, ámbár mint a zárt oroszlán

n.390

Dúl-ful, árulói vérét szomjuhozván

Készebb elviselni örökös rabságot,

Mint e feltétellel nyerni szabadságot.

Most kikelt az özvegy őszinte haraggal :

»Ha ! mily durva bánás egy nemes lovaggal :

n.395

Utána zsiványkép lest hányni bokorbul,

Hát megől ráütni s rabbá tenni orvul.«

Kádas álmélkodva nézett asszonyára,

Nem lőn gondolatja, elméje megálla ;

Végre, összeszedvén a hallott szavakat,

n.400

Kérdé : »Avagy nem így rendelted-e magad ?«

»Igen« felelt a hölgy »s te, amint elleséd,

Mit szól belőlem a megsértett büszkeség,

Siettél — hogy közbe ne jőjön valami —

Azt vad mohósággal végre is hajtani.

n.405

Ki hitte, hogy eljő ! ha ezt hittem volna,

Kormányozó tisztem nem úgy vittem volna . . .

De nem hivém azt, és azért adott neked

Haragom játéka olyan rendeletet.«

»És most, midőn eljött« csudálkozék Kádas,

n.410

»Panaszra nem tudom miért nyitod szádat ;

Szerencsédet, midőn a vár felszabadul,

Miért kárhoztatod megfoghatatlanúl.

Magának köszönje . . . senkit ne okoljon . . .

Rajta állt eljőni, vagy maradni otthon . . .

n.415

Nem hoztuk erővel : ha mégis megjelent . . .

Szorult állapotunk minden bánást kiment.«

»Oh !« felelt Bethlenné »nincs szorult állapot,

M ely lemossa rólunk ezen gyalázatot :

Cél az aljas eszközt soha ki nem menti,

n.420

S itt nem Veselényit veti okul senki.

Íme ő elszánja magát jóhiszemmel,

Bátorítja keblét hősi szerelemmel,

Bérceket mász éjjel, viharban, egyedül,

Ellenséges várba lép fegyvertelenül :

n.425

És mi bizalmáért miképen fizetünk ?

Lábára véletlen bilincseket vetünk,

S kit virágfüzérrel szerelem csalogat,

Rút árulást talál s nehéz rabláncokat.

De, bár viszonozni szerelmét nem fogom,

n.430

Őt azért büntetni van-e méltó okom ?

Égő szenvedélye, tár nyugottan nézem,

Nem érdemli-é meg hideg tisztelésem ?

Ah ! a világ előtt — ilyen úton győzve —

Engem kárhozatos árulás szeplőz be,

n.435

És míg őt dicsővé teszi a szerelem,

Én varázsló névnek átkait viselem.«

Erre hallgatás lön egy darab ideig :

A hölgy sorra nézte fénylő fegyvereit,

Vagy talán szemei csak tévedezének,

n.440

Nem lévén bennök a kormányvivő lélek.

Kádas pedig ott állt egy állóhelyében,

A hallott beszédet forgatá fejében,

A hallott beszédet, a látott jeleket :

Összeillesztgeté gyanúja ezeket.

n.445

Tisztán kezdte látni, hogy erősen gyúlad

A hölgy kebelében amaz uj indúlat ;

Nőttön nő tagadva, gerjedez titokban,

Visszafojtva éled, míg egyszer kilobban.

Ő ugyan nem bánná, nem törődnék vele,

n.450

Csak Muránynak sorsa ettől ne függene,

S melyért ő buzog, az erdélyországi párt

Egy ingatag nőért ne vallna ennyi kárt.

De félt, hogy egy percben, ha szive fölpezsdül,

Átengedi kezét s várát mindenestül,

n.455

Büszkeségét, pártja érdekét feledi,

S győztes szerelmének áldozatul veti.

Azt is tudta másrészt, hogy e titkos hevet

Hideg tanáccsal már kihűtni nem lehet,

Sem elnyomni többé . . . ki ilyet akarna :

n.460

Tűzokádó hegyet tenyérrel takarna.

Most azért mindenkép azon mesterkedett,

Hogyan egyesítsen két külön érdeket :

Hogy, ha a büszke sziv láncra lesz is verve,

Árulóvá mégse változzék szerelme.

n.465

Szóla hát : »Asszonyom, én meg nem foghatom,

Miért ne bánhatnál foglyoddal szabadon,

És, midőn e cseltől élet függ vagy halál,

Kezedből ily fegyvert ki mért

bocsátanál.

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

bocsátanál :

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

Ám, ha világ előtt, mintegy fölöslegül,

n.470

Igazolni tetted van könnyebbségedül :

Íme a mód, melyen e célt is eléred :

A fogoly vezérnek kezedet ígéred . . . .«

Mária, e szókon igen megütközve,

»Ki beszél itt kézről« vága gyorsan közbe,

n.475

»Ki kérd ily tanácsot tőled, s ki emleget

Gyáva nőhöz illő hitvány szerelmeket. . . ?«

»Hallgasd végig előbb asszonyom« mond amaz,

»És ne szaggasd félbe jó célú szavamat :

Mondám, a vitéznek kezedet nyújthatod,

n.480

Csakhogy a feltételt ilyenformán szabod :

»Jól van, ám legyen meg, birja hát a lovag

Egy feltétel alatt szívemet s jobbomat :

Ha esküt teszen hogy Ferdinánd királytol

A szabadság ügyhöz — Rákóczihoz — pártol.«

n.485

Ezt, ha szerelmének nem a vár birtoka,

Hanem személyed volt felingerlő oka,

Megtenni éretted nem oly nagy áldozat,

S te győztél, mert dicsőn nevelted pártodat.

Ellenben, asszonyom, ha nem fogadja el,

n.490

Aljas haszonlesés vezérli, ott a jel !

Akkor kitűnik, hogy csábitó és csalárd,

Akkor méltán lakol . . . érdemli a halált.

Így , a rágalmazó kaján világ előtt,

Ha ő halált választ, te nem léssz felelős :

n.495

Akár a bástyáról fővel levetteted,

Akár kegyelmet adsz s szeliden bünteted.«

Elhallgatott Kádas. Nem felelt Mária,

Szép arcát lehajtá fekvő karjaira ;

Tünődött sokáig, és mire felálla,

n.500

Rózsát nyomott vérből fejér homlokára.

Szóla most: »Hatalmas két erő küzd bennem :

Lázad egész lényem férfi-járom ellen ;

Másrészt a közügyért égek s mindenáron

Annak előmentét óhajtom, munkálom.

n.505

Szeretem egyéni szép szabadságomat ;

Tőle megfosztatnom . . . iszonyú gondolat !

És minden bilincstől visszaborzad kezem,

Mert csak hidegségét, csak súlyát érezem.

De midőn ama szent szabadság követel

n.510

Tőlem áldozatot és választanom kell :

Akkor . . . ha a közjót előmozdíthatom,

Keblemben az önző szívet megtagadom.

A lovag kezem közt. Fogsága, halála

Ügyünknek bizonnyal szolgálna javára,

n.515

Mert midőn nagyot veszt és gyengül az ellen,

Nem lehet: a más fél hogy nagyot ne nyerjen.

De ha Veselényit pártom szent ügyének

Buzgó és hatalmas bajnokul nyerém meg,

Nem tettem -e így mind emberileg szebbet,

n.520

Mind az ügyre nézve nyereségesebbet ?

És ezért . . . nem másért . . . igen, csupán ezért

Elszántam . . . férjemül fogadni a vezért ;

Szenvedni egymagam gyülölt bilincseket,

Ha szabadnak látnám végre a nemzetet !

n.525

Most eredj s tudassad. Megállj . . . azt ne hazudd,

Hogy erről valamit talán szivem is tud :

Mert nem hő szerelem . . . oh ! kinos áldozat

Adja — szívemet nem — csak hideg jobbomat.«

Kádas eltávozék. Sietett az öreg,

n.530

Szólítá asszonya, de nem hallotta meg ;

Vagy talán jól hallá, csak félt visszamenni,

Hogy szavát megbánta s vissza fogja venni ?

Mária még egyet kiáltott utána.

»Elment már !« sohajtott s tűköréhez álla,

n.535

Kalpagát fejéről egy szögletbe dobta,

Hollószín fürteit körül leontotta.

Hollószín fürtei amint leomlának,

Elfödék páncélját karcsu derekának,

Eltakartak mindent, ami csak férfias,

n.540

Válltól csípejéig nem látszik semmi vas.

Csak mellén tör elő, jobb és bal oldalon,

Sötét fürtök közül egy-egy ezüst halom,

Melyen a mécs fénye játszik enyelegve

És hullámzik rajta, mintha az remegne.

n.545

Vagy valóban remeg a szép hölgy kebele ?

S a hideg kemény érc, az is remeg vele ?

Mi az, ami bántja : borzadó félelem ?

Vagy sokáig szunnyadt, nem ismert szerelem ?

Érzi-e már szíve — amit szája tagad —

n.550

A csiklándva metsző lelki fájdalmakat ?

Érzi-e a lángot, mely midőn áthatja,

Fázlaló hevétől reszket minden tagja ?

Nem, mégse szerelem . . . lám nem hiszi ő sem,

Hogy szerelme birna kelni oly erősen :

n.555

Tán csak álmatlanság vett hatalmat testén,

Amiatt lön rosszul, forró lázba esvén . . .

Ellankadva dőlt le bársony pamlagára,

Kádas vissza jöttét rettegve és várva,

Ki azalatt az éj visszhangját föl veré,

n.560

Kopogván a lépcsőn le, a börtön felé.

Hallá kopogását a vár nemes foglya,

Aki négy fal között ült nagy-buslakodva ;

Háborús melléből sóhajok kelének :

Kínai s átkai vészes szerelmének.

n.565

Nem félt a haláltól : hányszor látta szembe ?

Hányszor ingerlé azt, ütközetre menve ?

Rabságát se' bánná, ha vére-szakadva,

Kétségb’esett harcon jutott volna abba.

De egy asszony által ekkép kijátszatni,

n.570

Élni gúny alatt és bosszút nem állhatni,

Szenvedélye tárgyát átokkal illetni,

Vérét szomjuhozni — és mégis szeretni . . .

Majd higgatag vérrel rágondolni végre

A kemény vádlóra, a kötelességre,

n.575

Látni ennek rémét, mint halálfőt, jelen,

Melyet a gyalázat kínos fája terem . . . .

Kell-e még egyéb ok, hogy kétségbe essék !

Égő szerelem és fagyos kötelesség :

Az kigúnyoltatva, eldobva, megvetve ;

n.580

Ez fenyegetőleg ujjait zörgetve. —

Megbirá nagy lelke a kemény ostromot,

Megrendült alatta, de le mégsem rogyott ;

S most, amint erében lohadni kezd a vér,

Szokott szilárdsága s nyúgalma visszatér.

n.585

Helyzetét vizsgálja. Nem kétkedik semmit,

Hogy hiv seregétől várnia nincsen mit ;

Sőt, amint eszébe jutnak rendeleti,

Szégyenli azokat s keserűn neveti :

Mintha meg lett volna verve kemény bortul,

n.590

És most józanodnék zavaros mámorbul,

És eszébe jutván egy-két dőre tette,

Félne : hátha mégsem álomban követte.

De ébren, józanul, miképen jöhetne

Veselényi Ferenc oly balga ötletre :

n.595

Ellenséges várban lövéssel adni jelt,

S hinni hogy az őrség nem gyanít semmi cselt ?

Vagy, hát várhatá-e, hogy (amit meghagyott)

Szabadítására jőnek a hadnagyok,

S rögtön, egy rohammal beveszik a várat,

n.600

Melynek vívásából őmaga kifáradt ?

Felkacagott erre, keserűn, hangosan ;

Érezé hogy sorsa egy nő kezében van ;

És amint füleit kopogás üté meg,

Úgy képzelé, mintha gyilkosi jőnének.

n.605

Most csikorgott a zár és kioltott nyelve

Kétszer visszapattant, nagy kulccsal tekerve :

Megnyílt a vas ajtó, és aki belépett,

Kádas Márton emigy kezdé a beszédet :

»Úgy hiszem volt időd, uram nemes lovag,

n.610

Jól szemügyre venni ez uj szállásodat,

Mely erős falával talán meggyőzhetett,

Hogy kegyelemtől függ eljátszott életed.

De ím, midőn épen kezében a halál,

Nagylelkű asszonyom szabadságot ajánl,

n.615

Jobbját azonfelül — ha a nemes vitéz

Rákóczi s a vallás ügyéhez állni kész.

Ellenben, ha magad annyira felednéd,

Hogy ezen feltételt így is visszavetnéd,

Akkor . . . a szép hajnalt többé nem láthatod :

n.620

Menyegzős ágy helyett választál vérpadot.«

Hallván e beszédet bajnok Veselényi,

Szíve gyors örömnek már-már kezde nyilni ;

De midőn Kádas a feltételhez ére,

Összekulcsolódék s visszahökkent vére.

n.625

Végre felelt büszkén : »Szünjék meg« izeni

»Asszonyod lelkemet tovább kisérteni,

Mert nincsen előttem semmi drága — ollyan,

Hogy hűségem árán is megvásároljam.

Tudja a grófné, hogy nem szabad éltemmel,

n.630

Gyilkosságra talán vetemedni nem mer :

De inkább választom a tőrt, vagy vérpadot,

Mint akármi díjért ama gyalázatot.«

Kádas megütközék e kerek válaszon,

Nem várta, hogy a hős oly ham ar válasszon.

n.635

»Kérj időt« unszolta »és határozz jobban :

Lovag. . . minden késő, ha a mécs kilobban !«

Így szól amaz kérve, de a hős nem felel,

Csak megrázza fejet gazdag fürteivel,

Nagy sötét szemeit a szólóra veti,

Melyek égetését Kádas nem tűrheti.

Megfordul tehát és a rabot elhagyja ;

Küzd a kulcs a zárral s fogát csikorgatja,

Csörömpöl a vas rúd a nehéz ajtókon,

n.640

S elhal a kopogás messze folyosókon.

NEGYEDIK SZAKASZ.

Bethlen Istvánnénak éjjeli szobája

Csendes, mintha volna halottak tanyája,

Azt hinné az ember, nincs benne más élő

Csak az ezüst mécs, mely függ mennyezetéről.

n.5

Ott áll pedig Kádas, szemét lefüggesztve,

Gondok között fonta karjait keresztbe :

Gondjai szerzője a hatás lehetett,

Mit a hozott válasz a szép özvegyre tett.

Nem felelt az, foglya izenetét hallván,

n.10

Ábrázata elhűlt: hideg lőn és halvány ;

Fölkelt a nyugágyról, de visszahanyatlék,

S szótalanul fekszik fél dülésben ott még.

Hímezett vánkosát arcára öleli,

Keserves könnyével zokogja azt teli,

n.15

Melyet önt szerelem, önt szégyen és harag,

Kik most kebelében együtt viharzanak.

Majd felszökik onnan. Lángol ábrázatja,

Sűrü zápor könnye tüzét nem olthatja,

— Sűrü zápor könnye még olaj e tűznek —

n.20

Meg-megriad, mint kit kísértetek űznek.

»Ezt kelle megérnem« kezdé kifakadtan,

»Megérnem a szégyent, hogy jobbomat adjam,

Legyőzve a makacs természetet bennem :

És nyújtott kezemet vissza kelljen vennem !

n.25

Ha ! rút, becstelen kéz, mely unszolva sem kell,

Miért nem vágtak el . . . miért nem dobtak el . . .

Miért nem születtél nyomorú bénának :

Hadd okoznál undort : így nem gyaláznának.

Azt gondolám, kincs vagy — hiú egy gondolat !

n.30

Mint nagy drágaságot őrzém birtokodat ;

Epedve tekintett rád a férfi sereg :

Te hívem maradtál, s büszke voltam veled !

Mit nem adtak volna — nem áldoztak volna

Egy szem-intésemre, egy biztató szómra :

n.35

Éltet, becsületet, örök idvességet :

Mindent rajtad kivül . . . hogy bírjanak téged.

És ím . . . ! ez a büszke, ez a gőgös, kevély !

Még véleményt : egy szót, egy semmit sem cserél !

S midőn engem és a szabadság zászlaját

n.40

Együtt ölelhetne, inkább választ halált.

Halált . . . ! mi a halál, ha ismernem szabad ?

Ismerni szeretném új vetélytársamat :

Mint ama tükörben, szebb-e képe mása ?

S én rútabb vagyok, mint ösztövér csontváza ?

n.45

Tudja-é a dölyfös fogoly, mi a halál ?

Képzeli-e fagyos ölét, mely rája vár ?

Nem borzad-e vissza, nem fázik-e vére,

Nem vágy melegebb kar hév ölelésére ?

Hah ! tudja-e mi az : ott állani, szembe,

n.50

Fegyvert sem emelni önnön védelemre,

Zúgó füleiben hallgatni az eret,

Mint háborús örvényt szédült feje felett ? . . .

Egyszer : »suh . . .« az érnek szétpattan a medre,

Kiront a piros vér, tóvá kerekedve ;

n.55

De míg az utolsó csepp vér is elakad,

Szenved . . . ki mondja meg, miféle kínokat?

Képzelted-e, ember, mily szörnyű a halál,

Hogy azt jegyezéd el, midőn választhatál?

Nincsenek reményid, melyek elhervadnak?

n.60

Nincsenek gyermekid, kik árván maradnak?” —

— »Hadd lássa közelrül« szünet múlva kezdi

»Amint váz karjait felé kiterjeszti,

Hadd érezze arcán hideg fúvallatát,

Mely egyet leheli még s . . . az ember nincs tovább.

n.65

Kádas ! a fekete szobába vérpadot !

Ha kész . . . közel leszek s uj rendelést adok.

Ne állj meg, ne nézz rám : miért vagy oly halvány ?

Vígadni akarok kérőm lakodalmán !

Megfogadta Kádas s ahhoz láta tüstént,

n.70

Nem mintha örülne Veselényi vesztén,

De nem is fél attól, mert nem hiszi soha,

Hogy pártért szerelmet áldozzon asszonya.

Azt ohajtá csak a pártjához hű öreg,

Hogy véleményét a bajnok cserélje meg :

n.75

És most e céljához jó eszközi vannak :

Nem a halál, hanem félelmei annak.

Mária sebesen járt körül ezalatt ;

Szeme véletlenül egy tükrén megakadt,

Hirtelen megálla, mintegy felijedve,

n.80

S monda, képmására mérges szemet vetve :

»Ez hát az a kép, mit szépnek tart a világ ?

Melyet, mint egy csudát, kikürtöl és kiált ?

Ez hát az a termet — e nyúlánk, pongyola —

Mit tőlem irígyel félország asszonya?

n.85

Rúttá tesz e páncél . . . nehéz is : levetem.

Benne oly férfias, zordon a termetem,

Oly visszataszító . . . hideg, mint a halál :

Ily nőtül a férfi iszonyodik talán.«

Csengetett azonban, háromszor keményen,

n.90

Mert a szobahölgyek már aludtak mélyen ;

Titkába nem akart beavatni nőket,

Azért este mindjárt elküldötte őket.

»Így látott a bajnok« folytatá gerjedten,

»Karcsu derekamat páncéllal öveztem.

n.95

Rút sisak borítá szép hajfürteimet,

Elfödé homlokom és képemből kivett.

Hadd lásson egyszer még. Hadd lásson engemet

Amikor magam is hiszem szépségemet :

Gazdag öltözetben, mely ékszertül ragyog,

n.100

Melyben én a hölgyek királynéja vagyok.

Ha ! mily élvezet lesz . . . majd midőn a vitéz

A halál szemébe összeroskadva néz.

Széttekint segélyért s csak a bakót látja,

Mint villog kezében irgalmatlan bárdja ;

n.105

Majd, midőn kezeit ég felé emeli,

De az imádságnak egy szavát sem leli,

Ajka értelmetlen zagyvalékot rebeg.

Szólítja gyermekit, de nem láthatja meg :

Ah ! mily élvezet lesz akkor megjelennem,

n.110

Új menyasszonyának nyoszolyója lennem :

Hadd érezze szíve, összehasonlítván,

Mit nyert a halálban, és mit veszte bennem.

S majd midőn lelkének elnyomott lángjai

Önmegátkozásban fognak kirontani —

n.115

És az élet sem kell, ha nem nyer szerelmet :

Akkor dobni gúnnyal a hideg kegyelmet.«

Most közelgni

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

Most közelgni

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

hallván felrettent hölgyeit,

Árnyékba fordítá kisírott szemeit,

Mert nem akará, hogy megsejtsék a nyomot,

n.120

Dúló könnyek árja melyet arcán hagyott.

Páncéla kapcsait velök megoldatá,

Legszebb kösöntyűit, ékszerét hozatá,

Köntöst válogatott, s öltözék gazdagon,

Hogy hódítást tegyen mindjárt . . . a vérpadon.

n.125

A vérpad fennáll már. Egyszerű valami,

Melyről semmi szörnyűt nem lehet mondani :

Négyszegű pad, egypár lépcsőig emelve,

Lépcseit és magát födi vérszin

kelme.

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

kelme,

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

Rajta áll a bakó, némán és mereven,

n.130

Mintha nem is volna érző és eleven ;

Olyan ottálltában, mint egy vérbe mártott

Kőszobor, mely visel hosszú fényes bárdot.

A teremnek fala merevül fekete :

Sötétebb időknek munkája lehete,

n.135

Mikor mintegy házi szükségnek tartatott,

S ily célokra, mint ma, többször használtatott.

Ajtaja kettő van : középén és balra,

Emennek ablaka fátyollal takarva,

Amaz kettős ajtó, a folyosóra ki, —

n.140

Keményen csukódvák egymáshoz ajaki.

Nyílnak most. A bakó megmoccan és figyel,

Arra tekint apró fényes szemeivel,

Látja jőni Kádas megett a bajnokot,

Kit hat erős szolga fegyver közé fogott.

n.145

A hős arca nyugott, léptei szilárdak

Legrövidebb útján a szörnyű halálnak,

Viselete komoly, elszántsága erős,

Mely a félelemmel távol sem ismerős.

És ha választani jőne egy idegen :

n.150

Melyik ezek közzül aki halni megyen,

Változékony arcról vetve hozzá, talán

A bakót magát is inkább választaná.

Midőn a kis csapat a vesztőpadig ért,

Kádas megszólítá kérőleg a vezért :

n.155

»Ím, látod a pallost ; ez nem játék, lovag ;

Ne erőszakold ki tőlünk halálodat.

Még nem volna késő ; nem kerül egyébbe :

Egy ajkmoccanásba, egy hitvány igébe,

Hogy élet, szabadság, hatalom, szerelem —

n.160

Nagyobbá mint valál s boldogabbá tegyen.

Hisz' szabadságodnak van-e illőbb ára

Mint a szabadságnak kelned oltalmára?

Miért még akkor is ez árt sokallanod,

Ha Szécsi Máriát fölöslegül kapod?

n.165

És vajon e hölgyet mikép győzheted meg

Tiszta szándokárul ajánlt szerelmednek,

Ha az áldozattal ekkép fösvénykedel,

Midőn nem bűnre készt, sőt erényt követel?

Bizony, hidd el nékem, kiomolhat véred,

n.170

asszu

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

aszu

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

hamvaidból kihalhat a féreg,

Mégsem hiszi ő, hogy e vakmerő tettet

Nem váráért, hanem szerelemből tetted.«

Mondott volna Kádas akármit egyebet,

Veselényi szívén nem vágna uj sebet,

n.175

Sebjei, amelyek előbb fakadának,

El vannak zsibbadva, és többé nem fájnak.

Megszokta volt immár a halálnak képét,

Kezde lassan-lassan kötni vele békét ;

Sőt, mint rossz számoló tévedésből a kárt,

n.180

Nyereségnek kezdte számítni a halált.

Minek éljen? úgymond, mi öröme benne?

Élete ezentúl csak gyalázat lenne ;

És a szabadsággal, nyerne bár, mit érne?

Csúfos hadi törvényt vonnának fejére.

n.185

Így — midőn hűségét halállal pecsétli,

Annak tisztaságát a világ nem kétli,

Legnagyobb vétkéül vak szerelmét rója,

hajlott

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

hajolt

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

az asszonyi szóra.

Sőt szerelme — oh sziv csudás önzései ! —

n.190

Édes bosszút hitt a halálban rejleni :

Méreg-édes bosszút, hogy, ha neki vége,

Gyötri majd a hölgyet kisértő emléke.

Ily gondolatokból veve nyugasztalást

És ilyen alakban szokta meg a halált ;

n.195

De száz rémarca van e rút szörnyetegnek :

Mást mutat, ha egytől a szív nem ijed meg.

Iszonyúvá lön most, Kádas szavaira.

Tehát mégsem hinné szerelmét Mária?

Hát csak rajtavesztett kalandornak veszi,

n.200

Ki mindezt csupán a vár fejébe teszi?

Ím meghal, anélkül, hogy akiért elvész,

Hígye,

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

hígye,

Szövegforrás:
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege

méltányolja, tisztelje szerelmét !

Oda lesz, mint olyan levélnek írati,

Melyet olvasatlan éget el valaki !

n.205

És meghal anélkül, hogy legördült feje

A kegyetlen nőben szerelmet költene,

Szerelmet, mely annak, halál órájáig,

Bosszút teremjen : a megbánás kínjait.

De mit tegyen hát most? megszegje a hitet,

n.210

Melyet zászlajának hűségére letett?

Elfogadja ez egy gyalázatos útat,

Melyen szerelmének céljához eljuthat? —

E gondolat kellett, hogy csüggedő lelke

Nagyságát, erejét ujfent visszanyerje ;

n.215

Arca elszántságot öltözék magára . . . .

Rendületlen hágott a vérnek padára.

Szóla ott, bal kezét megfeszítve mellén,

S jobbját ünnepéllyel ég felé emelvén :

»Bizonyságom Isten, aki ottfenn lakik,

n.220

Mily igen szerettem . . . amaz egy valakit.

De ha nem elégli amit eddig tettem,

Ha kevésli amit zálogul vetettem :

Szép szabadságomat, reménydús éltemet —

S áldozatul kéri ép becsületemet :

n.225

Úgy, bár jogtalanul vett is rajtam erőt,

— Miért tiltakozom Isten s világ előtt —

Áldozatul inkább életemet adom . . .

Mely szerelme nélkül úgyis rideg, vadon.«

Azzal térdre hullva könyörög magában,

n.230

Istennek ajánlja lelkét egy fohászban ;

— Méltóság van arcán, nyugott, lelkigható —

És szól erős hangon : »Most vágj, ha mersz, bakó.«

De a bakó nem vág . . . bámul meglepetve :

Suhogó selyemben hölgyalak siet be,

n.235

Melyen a legtisztább, a legszebb nőiség

Királyilag üli diadalünnepét.

Szenvedély-ragadtan siet a vérpadra,

Megáll a hős előtt, és szól kezet adva :

»Vitéz, vedd jobbomat . . . csudát tesz erényed :

n.240

Pártomat elhagyom, hogy kövessek férjet.«

Veselényi fölnéz, hallja e szavakat,

Szeme, szive, vére, elméje elakad,

Remegő kezében érzi a hő kezet :

Összefoly lelkében remény, emlékezet.

n.245

Megtapintja fejét, mintegy kételkedve,

Hogy élő embernek ily álma lehetne :

Hát majd, ha föleszmél hogy való amit lát,

Megbirja-e szíve üdvének rohamát?

Nem birta volna meg földi gyarló kebel,

n.250

Hogy ily boldog legyen s mégse repedjen el,

Mégse váljon mennye küszöbén semmivé,

Csak az oly erős, mint a Veselényié.

Eldobá a múltat kínzó álom gyanánt

A valóért, melyet a jelenben talált,

n.255

S gyötrelme feloszlott e pár feddő szóba :

»Oh Mária, miért e kegyetlen próba !«

A hölgy elpirult a feddő szemek előtt,

Mosolygva emelte föl a térdepelőt :

Fölkelt Veselényi, a délceg levente,

n.260

S tündöklő aráját szívéhez ölelte. —

Nem esett ínyére az öreg Mártonnak,

Hogy a dolgok itten ilyeténkép folynak,

Bosszúsan vakarta üstökének helyét,

Köszörülte torkát és csóválta fejét.

n.265

Végre nem állhatta hogy ki ne fakadjon :

»Asszonyom« zsémbele, »ez igen jól vagyon,

Igen szépen vagyon, én megnyugszom benne,

Ha nem nyugonnám is, tudom egyre menne.

De talán jó volna megkérdezned elébb :

n.270

Ha belé egyez-e a Muránybeli nép

Hogy a várt, melyet ők védnek, más kézre add

S vele ráadásul őket mint juhokat.

Mert, bár tied a vár, az őrség is tiéd,

De Rákóczi birja a katonák szivét :

n.275

Csak egy lázasztó kell . . . aztán ki bir velek?

Isten óhat ugyan, de én nem felelek.«

Szóla és megindult, távozni akarván,

Hanem Veselényi megragadta karján :

»Itt maradsz,« mennydörgé, »te itt fogsz maradni,

n.280

A többi nép alszik, nem ér rá lázadni.

Hűséges szolgáid ezek itt, asszonyom . . .?

Mint ura e várnak, nektek parancsolom,

Fegyver közzé mindjárt e vén árulóval

S le kell vágni, ha zajt ütne csak egy szóval.

n.285

Addsza kardod, öreg, arra szükségem lesz :

Vissza kell sietnem váró seregemhez ;

Jó erős a hágcsó : ha megbirt engemet,

Mért ne birna meg egy csapat emberemet.«

Mária csudálvá nézett jegyesére ;

n.290

De bezzeg kihűlt a szegény Kádas vére,

Kit a hajdúk s bakó, mint hiv új cselédek,

Fegyver alá venni legott sietének.

Nem birta megoldni a kard szíjazatját,

Rajta járt a keze, mégsem lelte csatját,

n.295

Megtalálta végre, búsan kipeckelé

S fanyalogva nyujtá Veselényi felé.

De az másra figyelt : hirtelen valami

Lábak topogása kezde hallatszani :

Megnyílt a nagy ajtó és rajta bejöttek

n.300

Solymosi, Vadászi, Gábor Pál és többek.

A derék Solymosi bosszút állva vetett

A vezérre győztes, büszke tekintetet :

»Uram vezér, téged szabadítni jövénk :

Jer velünk, szabad vagy, a vár pedig miénk.«

n.305

Veselényi alig mert hinni szemének

Amint hű vitézi begyülekezének ;

Meglepetve kérdé : az égből estek-e,

Vagy honnan teremtek ily váratlan ide?

»Nem az égből estünk« vén Solymosi felel,

n.310

»Inkább mély pokolbul vergődtünk ide fel . . .

Ámbár, amint sejtem, már szükségtelenül . . .

De hisz elbeszélnem semmibe sem kerül.

Nem sokat ér, ha vén, ez az emberféle,

Másnak és magának van csupán terhére,

n.315

Sokat fekszik, mégis keveset alhatik, —

Tán, mivel majd ráér az ítéletnapig.

Kehel-kahol mindig ; itt is fáj, ott is fáj,

Hol egyik, hol másik nyilallás kezdi rá,

Sebje, amit egész éltében felszedett,

n.320

Meg-meg újul, mint a fájós emlékezet.

Az álom szép leány ; a vén nem kell neki,

Irtózva fut tőle, hiába kergeti :

ifjat

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

ifjut

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

ölébe fogadja,

S arcát simogatván szépen elaltatja.

n.325

Rajtam is úgy történt. Vén szemem, hiába

Hogy oly sokat nézett élte világába,

Nem akart alunni tegnap egy mákszemnyit,

Soká nézte fájva a fekete semmit.

Fölkelék tehát és mentem a mezőre,

n.330

Ott vártam az álmot egy part megé dőlve,

Láttalak, vezér, a vár felé sietni,

Unatkoztam úgyis, kedvem jött követni.

Messziről kisérlek, fel a várig épen ;

Hallom a siket zajt a rés közelében ;

n.335

Gondolám : vigan megy ottfenn a lakoma !

De az ördög benne a násznagy, a koma.

Inam szakadtában sietek lefelé ;

Vadászit az Isten útamba rendelé,

Így s így van a dolog, elbeszélem neki :

n.340

,Megmondtam« kiált ő, »hogy most nyakát szegi !’

De, bajtárs, az idő« mondok »igen drága,

Egy pillanat is sok a sopánkodásra,

Ott a kötélhágcsó, készen vár bennünket . . .

Vagy rabbá hagyjuk-e lenni vezérünket?

n.345

Azonnal Feketét küldjük siettébe :

Vezesse hadunkat fel, a vár elébe ;

Kis csapatunk pedig némán indul, halad,

Mint fellegek árnya, mely a mezőn szalad.

Csakhamar rálelünk a kötélhágcsóra,

n.350

Feljutunk a hosszú régi folyosóra,

Ott bevárjuk egymást és nyugodva késünk,

Míg lecsillapodik fáradt pihegésünk.

keressünk fel

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

keressünk fel?

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

— az volt a bökkenő —

Hogy zajt, verekedést ne idézzünk elő?

n.355

Lármát kiált az őr, ez éji vészkakas :

Kibúnak a baglyok, s fogva marad a sas.

A kakasnak kell hát előbb szegni nyakát,

Hogy ne háborítsa a csendes éjtszakát ;

Titkon elfoglalni minden őrhelyeket,

n.360

Fegyver alá venni az őr vitézeket.

Úgy lett : az őröknek elnémúla nyelve,

Megnémítá azt a halálnak félelme.

És most nagy fordítást tenne e kis csapat . . .

— De, sejtem, nagyobbat tettél, uram, magad.«

n.365

Nem várta a hős, hogy végződjék a beszéd,

Megrázta erősen az ősz bajnok kezét,

A jobbot ; — szabadon lévén pedig a bal,

Verzió: III : Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege

könnyeit

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

könyjeit

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

avval.

Ekkor Veselényi, a vitézek felé

n.370

Nyájasan fordulva, szavát fölemelé :

»Bajtársak ! a hajnal, mely imé ott derül,

Emlékezetes lesz Murány hőseirül.

Tettetek dicső, de én is követelem

Hogy babérotokat megosszátok velem :

n.375

ily erősségnek

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

erőség

Szövegforrás:
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege

Jegyzet dőlt betűkkel, egy s-sel minden kiadásban.

lettem hódítója,

Mikép . . .? Isten annak a megmondhatója.«

Szóla, s elhagyandó a rémség tanyáját,

Jobb karjára fűzte mosolygó aráját :

Megnyílt minden lélek, megnyílt minden ajak,

n.380

S a szép párnak öröm-éljent riadtanak.

Csak az öreg Kádas, csak ő áll ott félre,

Nézvén szomorúan a nemes vezérre,

Ott tartá, leoldva, fegyverét kezében

S mindenféle dolgot forgatott eszében.

n.385

»Uram, ha már igy van« megszólala végre,

»Hagyd ez ócska vasat felkötnöm helyére ;

Már kopott : de van még belőle valami,

Hűségem irántad megbizonyítani.«

»Kösd fel« mond a vezér, vállát veregetve,

n.390

»Kösd fel, öreg,« monda Mária nevetve,

»Most legyőzeténk, de csak azért hódolunk,

Hogy biztosabb legyen egykor diadalunk.«

Távoztak. Lenn pedig megperdűl a dobszó,

Harsog hahotával a réz tárogató,

n.395

Felriad az őrség . . . markában fegyvere :

De nem viaskodni, hódolni jön vele.

Es mire a napnak felkelő sugára

Röptében pihenni száll magas Murányra,

Csattogó zászlókat, mint győzelmi jelet,

n.400

Lobogtat a hűs szél a nyilt kapuk felett.

Pénteki nap lévén mely reájok viradt,

Nem ültek menyegzőt e baljós nap miatt.

Murányt Veselényi két éjen, két napon

Megrakta Fülekről éléssel gazdagon.

n.405

Harmadnap a völgyet hadsereg télé be :

Rákóczi zászlai, Illyésházi népe.

Fenn mozsarak zúgtak s tomboló vitézek

Termetes kupákkal leköszöngetének.

Néz föl Illyésházi, fölnéz keseredve,

n.410

Nem jön az áldomást elfogadni kedve :

Mély völgyén Muránynak, mint tolvaj, elhalad,

Meg sem áll hadával a büszke vár alatt.

ELSŐ SZAKASZ.

n.1

Álla még Murányvár szűzi épségében

n.2

Hozzáférhetetlen szikla tetejében,

n.3

Kevélyen tekintett völgye lapályára,

n.4

Veselényi Ferenc ostromló hadára.

n.5

A tábor hatalmasb erővel, mint számmal,

n.6

Mind szemen szedett nép, gazdag borostyánnal,

n.7

De, ha nem mind órjás, aki bércet szaggat,

n.8

Hogyan víhatna meg a sziklás Muránnyal ?

n.9

E miatt boszúság, aggodalom, szégyen

n.10

Váltogatja egymást a vezér lelkében ;

n.11

Tervre tervet épít, de mind csak hiába :

n.12

Áll Murány, a sok terv összerogy magába'.

n.13

A csapatvezérlő hadnagyok elunták

n.14

Arcpirulva nézni a napok lehunytát,

n.15

Sarkalák a vezért : hagyja e sasfészket,

n.16

Másfelé keressen könnyebb dicsőséget.

n.17

Össze voltak gyűlve szellős sátorában

n.18

Órákat veszítni hasztalan vitában,

n.19

Mert nincs oly tanácsuk, mely megingathassa

n.20

Veselényi lelkét föltett szándokában.

n.21

»Ne beszéljen nékem, monda, senki olyat,

n.22

Hogy célom nem érve innen elmozduljak,

n.23

S annyi drága időn, annyi drága véren

n.24

Vásárlott gyalázat legyen minden bérem.

n.25

Azért kezdtem-é el, hogy végre ne hajtsam,

n.26

S a magamnál gyávább kacajt üssön rajtam,

n.27

Nagy fáról mesélvén s gyönge kis fejszéről :

n.28

Veselényieknek füstbe ment tervéről ?

n.29

Vagy azért jövék-e várat ülni itten,

n.30

Hogy talán a dolgot tréfaságnak hittem,

n.31

S hogy vén napjaimra, kérkedhetés végett,

n.32

Lopjak, munka nélkül, olcsó dicsőséget ?

n.33

Küzdelmet kerestem e helyen, nem álmot,

n.34

S nem feledtem ama hires vezért, Salmot,

n.35

Ki e sziklavölgyet, előbb egy századdal,

n.36

Hasztalan sokáig ülte vívó haddal.

n.37

Elejét, utóját meghánytam tettemnek :

n.38

Csak nehéznek láttam, nem lehetetlennek :

n.39

S mit egyszer magamban föltevék előre,

n.40

Ember nem, csak Isten tántorít el tőle.«

n.41

Így szólván felállott. Csakhamar utána

n.42

Gombkötő emelt szót, Fülek kapitánya ;

n.43

Hallgatott a többi, nem volt szólni kedve,

n.44

Látván hogy a vezér fel vagyon gerjedve.

n.45

S monda Gombköt.:

n.46

Az ostromot félbenhagyni tanácsoltam,

n.47

»Én előbbi szóltomban De mostan (amiben nincsen semmi szégyen)

n.48

Ellenkező részre fordult véleményem.

n.49

Könnyű itt

minékünk

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

minekünk

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

apró hadnagyoknak

n.50

Ez s amaz tanácsot adni a nagyobbnak ;

n.51

Könnyű megszállt várat hagyogatni sorba :

n.52

A mi hírnevünkön nem esik nagy csorba.

n.53

Nézzük ám a dicső Veselényi nevet :

n.54

Retteg ettől Eger, Hatvan, Szolnok, Heves,

n.55

Reszket, míg kimondja, a pogány nép ajka,

n.56

Csecsemőket

ijjeszt

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

ijeszt

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

véle török dajka.

n.57

Ismeri hatalmát a ravasz Rákóczi,

n.58

Fáj neki, hogy véle nem szeret fogózni ;

n.59

S hol babérja termett, a felső országok,

n.60

Róla tesznek élő tanúbizonyságot.

n.61

E dicső gyémántot szilárdul ölelve

n.62

Ékesen foglalja a király kegyelme.

n.63

S e nevet ha félti vezér ő nagysága :

n.64

Kérdem én, bajtársak, nincs-e igazsága ?«

n.65

Végezé s leűle ; fél szemét azonban

n.66

A vezérre veté, lesve alattomban,

n.67

De nem hallgatá az a színes beszédet,

n.68

Sátorajtón állott és Murányra nézett.

n.69

Benn pedig felálla s így kezdé Kazai :

n.70

«Nem uj dolog, amit akarok mondani,

n.71

Isten bizonyságom, hogy ha kell s eszélyes,

n.72

Nem félek hazámért vérem kiontani.

n.73

Kérkedés, dicsekvés nem szokott kenyerem,

n.74

Nem szólok magamról, szóljon a fegyverem,

n.75

Szóljon a gyalogság, amelyet vezérlek,

n.76

Hisz elég csatát nyert néhanapján velem.

n.77

Nincs, mi férfit inkább férfivá emeljen,

n.78

Mint szilárd kitűrés, állhatatos jellem ;

n.79

Ez hitem, vallásom ,— szólhat bármi tettem,

n.80

E hitet magam is mindenkor követtem.

n.81

Így tehát ölömmel hallom vezéremtül

n.82

Azt, hogy szándokában soha meg nem rendül,

n.83

És, hogy amit egyszer célbavett előre,

n.84

Ember nem, csak Isten tántorítja tőle.

n.85

De vajon, barátim, Murányvárt megülve,

n.86

Emberrel van-é most a bajunk meggyűlve ?

n.87

Nem békén tanyáz-e fent a renyhe őrség

n.88

S neveti a völgynek feltörekvő hősét ?

n.89

És kérdem : mi volna e falakat nékünk

n.91

Meghágnunk, bevennünk, izre-porra tépnünk,

n.92

Ha e sziklatömeg, mit Isten alkotott,

n.93

Semmivé nem tenne minden ily szándokot ?

n.94

Szédítő magasra helyheték e várat,

n.95

Hová felrepülve a madár is fárad

Jegyzet Gyöngyösi szavai. —

Arany János

n.95

Óriás kőszálak viselik ott gondját,

n.96

És, mint féltő kincset, tenyerükben hordják.

n.97

Az ágyúgolyó is félúton leszédül

n.98

S szárnya-szegve hull le légi ösvenyérül,

n.99

Vagy a sziklafalba ütve olykor magát,

n.100

Széjjelzúzza benne kemény vas homlokát.

n.101

Hányszor megkisértők, mint kőszáli zerge,

n.102

Egyenkint hatolni fel a meredekre ?

n.103

De szemes vadászok álltak lest felettünk,

n.104

S jól jártunk nehányan, akik lejöhettünk.

n.105

Nincs tehát mit tenni, nagyságos vezérem,

n.106

Mint tovább nem víni egyenetlen téren,

n.107

Felhagyni a harccal, mit a föld embere

n.108

Ezredeket élő sziklák ellen mere.

n.109

S e kövekben Isten kezére ismervén

n.110

Túladni az ostrom sikeretlen tervén ;

n.111

Mit ha gyalázatul róna fel valaki,

n.112

Jőjön maga és a kaput nyittassa ki.«

n.113

Elmondá s leűle a derék Kazai.

n.114

Ráhagyák beszédit alvezér társai :

n.115

Gábor Pál, két Farkas : Ferenc s öccse Fábján ;

n.116

De fölállt Vadászi homlokát megrázván,

n.117

monda

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege

monda

Szövegforrás:
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege

: »Mindezt immár hasztalan beszéljük,

n.118

Bár saját tettinket hozzá elregéljük,

n.119

S ami szépet tettünk : hol, mikor és mennyit,

n.120

Mind fölemlegessük, nem kérkedve semmit.

n.121

Régen megismertem a fővezért ebben,

n.122

Hogy nem enged fogytig semmi föltételben :

n.123

A félbenszakítást azért ne sürgessük,

n.124

Inkább az ostromnak végét siettessük.

n.125

Íme a szép nyárnak nemsokára fele

n.126

Múlik, amióta itt vesződünk vele :

n.127

És vajon a célhoz mennyit közeledtünk ?

n.128

Jó remény fejébe' sok vitézt vesztettünk.

n.129

Eljöhet az ősz is szürke hajszálakkal,

n.130

És elűzhet innen üres gyalázattal,

n.131

S a világ utána mondja majd nevünknek :

n.132

Azok, kik oly soká Murány alatt ültek.

n.133

Hát ne üldögéljünk meddő kétkedésben :

n.134

Még az éjjel, majd ha szép holdvilág lészen,

n.135

Csendesen másszuk meg e kevély sziklákat,

n.136

Holdvilágon az őr nem oly messze láthat.

n.137

S vagy sikerül végre bevennünk a várat,

n.138

Vagy kiontott vérünk e kövekre szárad —

n.139

S hadd száradjon inkább vérünk sziklafélre,

n.140

Mint szennyes gyalázat ennyi tiszta névre.«

n.141

Most Fekete László hátrább tette székét,

n.142

Fölemelkedett és így kezdé beszédét

n.143

Halk, nyugott, mély hangon, és ha néhol megállt,

n.144

Kezével törölvén szép magas homlokát :

n.145

»Illik a vitéznek, kivált aki nem vén,

n.146

A veszélyt keresni, háborúba menvén,

n.147

Illik, ha már nem tud becsületben élni,

n.148

Pironságos éltet halállal cserélni.

n.149

De szükségtelenül tenni azt kockára,

n.150

Míg csillog felétek jobb remény sugára :

n.151

Ez nem csak botorság : valóságos vétek,

n.152

Mit a közügy ellen tudva cselekvétek.

n.153

Vegyük gondolóra : hiába hogy nyár van :

n.154

Aratás ideje nincs magas Murányban ;

n.155

És az ég, midőn hull éjjeli harmatja,

n.156

Hogy szomjat eloltson, oly bőven nem adja.

n.157

Ivó víz nem léte és a kínos éhség

n.158

Sok várnak lerontá büszke erősségét :

n.159

S ami már nem egyen, hanem akárhányon

n.160

Megesett, miért nem eshetnék Murányon ?

n.161

Én hát azt javaslom, legyünk türelemmel,

n.162

A várnak útait tartsuk vizsga szemmel ;

n.163

Így remélem, hogy e gőgös várbeliek

n.164

Magok kérnek egykor : hagyjuk lejőniek.«

n.165

Mindenik helyeslé amit ez tanácsolt,

n.166

Mert a többieknél érettebb korú volt ;

n.167

Maga Veselényi hajtott a szavára ;

n.168

Mostan is figyelt rá, mihelyest felálla.

n.169

S monda : »Erről én is sokat gondolkoztam,

n.170

Kémeim által is gyakran tudakoztam :

n.171

Van-e a megszállott népnek elesége

n.172

És ivó kútvizben nincsen-é szüksége ?

n.173

Bizonytalan hírnél nem hoztak egyebet :

n.174

Ma tehát Solymosit küldtem, mint követet,

n.175

Fenyegető szókkal kísérletet tenni ;

n.176

Nem soká meglátjuk, mire tudott menni.

n.177

se'

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

sem

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

mondta még jól, mikor a mogorva

n.178

Vén követ betoppant a hüves sátorba,

n.179

Eltörődött és a déli nap sugára

n.180

Sötét piros színt csalt az ábrázatára.

n.181

Nagy lélekzetet

vőn

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

vön

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

és körültekintett,

n.182

De nem szólt előbb, mint Veselényi intett ;

n.183

Csak midőn a vezér megengedte jellel,

n.184

Kezdte el nyers hangon, de gyakorlott nyelvvel :

n.185

»Ne gondolja senki, hogy talán mesélek,

n.186

Vagy déli álmomban történtet beszélek ;

n.187

Amit mondok, úgy van mindenik szócskája,

n.188

Akár most előre hitet tegyek rája.

n.189

Magas Murányvárba amint feljutottam,

n.190

Annak parancsnokát kérdezém legottan ;

n.191

Mosolygott az ember, s ismeretes helyre

n.192

A hóhér bástyára vezetett egyszerre.

n.193

De mily rendkívüli

lőn

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

lön

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

meglepetésem,

n.194

Midőn a nevezett bástyára felértem :

n.195

Fegyvert öltve, mint egy szép ifjú katona,

n.196

Maga állt előttem a várnak asszonya.

n.197

Sisak fedte fejét, szép aranyos sisak,

n.198

Róla háromszínü tollak lobogtanak,

n.199

Magas bokor tollak, hajlongván kevélyen,

n.200

Mint sugár jegenyék a tolongó szélen.

n.201

Gömbölyű vállait és karcsú derekát

n.202

Kékellő zománcos páncél övezte át,

n.203

Mellén vert ezüsttel gazdagon borítva

n.204

S két kisded halommá vala domborítva.

n.205

Csípejéig nyúlt a páncél, attól fogva

n.206

Földig ért tengerzöld nehéz bársony szoknya —

n.207

Nehéz már magában a nagybecsü kelme,

n.208

Nehezebb, arannyal pazarul terhelve.

n.209

Kopja volt kezében, támaszkodott rajta,

n.210

És az őrség felett hadi szemlét tarta :

n.211

Szóló ajakáról messze csengett a hang

n.212

S egyik ó toronyrul a másikra pattant.

n.213

Amint szembe lettünk a falon egymással

n.214

S köszöntém az úrnőt illő meghajlással,

n.215

S láttam ékes arcát, gyönge állát, melybe

n.216

Sisak-állazója el vala mélyedve ;

n.217

Villogó szemeit amint rám vetette,

n.218

Szemöldöke ívét egyenesre vette,

n.219

Alsó ajakával felnyomá a felsőt

n.220

S homlokán redőkbül könnyű felleget szőtt :

n.221

Kétes habozásban állék egy darabig :

n.222

Merjek, vagy ne merjek mondani valamit ?

n.223

Végre megszólaltam, illően és szépen,

n.224

Válogatván a szót kitelhetőképen :

n.225

»Asszonyom, így mondék, én, uram vezérem

n.226

Hatalmas nevében, váradat fölkérem :

n.227

Nyittasd meg kapuid hős Veselényinek,

n.228

S harmadik Ferdinánd győztes sereginek.

n.229

Nem kívánja rosszad a vezér, s ne véljed,

n.230

Hogy miatta bút lát nagyságos személyed :

n.231

Népedet foglyául, vagy kincses táraid

n.232

Nem kívánja, csupán váradnak kulcsait,

n.233

Melyeket ha átadsz néki jószántodbul,

n.234

Úgy egész váradban egy cserép sem csorbul,

n.235

Kiki bátorsággal viheti vagyonát,

n.236

Egy ujjal se’ bántják a békés katonák.

n.237

De ha átaladni még tovább is késel

n.238

S a vezért ingerled ellenszegüléssel ;

n.239

Akkor jaj neked s jaj a nyomorúltaknak,

n.240

Kik e fecskefészek üregében laknak !

n.241

Kő kövön nem áll meg reszkető faladon,

n.242

Szabad zsákmányra jut mindennemű vagyon,

n.243

Kardra hányatik mind : férfi, asszony, gyermek,

n.244

Még a csecsszopója sem talál kegyelmet.

n.245

Mert ne hidd, hogy addig Fel-Murányt itt hagyja,

n.246

Míg fokán zászlóit szél nem lobogtatja,

n.247

Eszközölje bár azt okos hadi csellel,

n.248

Kínozó éhséggel vagy tüzes fegyverrel.«

n.249

Meghallá beszédem gróf Szécsi Mária,

n.250

De nem adott választ annak szavaira,

n.251

Elfordult, fogával bíbor ajkit marván

n.252

S nagy felindulását nehezen takarván.

n.253

Végre szóla gúnnyal : »Elmondhatd uradnak

n.254

Amik e falak közt szemedbe akadnak,

n.255

Fenyegetésére az legyen a válasz.

n.256

Menj, mutass meg mindent a követnek, Kádas !«

n.257

Nagy kopasz ember volt, hajlott férfikorban,

n.258

Ki e névrül értett, s elvezetett sorban,

n.259

Megmutatva mindent : a derék őrséget,

n.260

Kútat, éléskamrát, bástyaerősséget.

n.261

Válogatott nép az, mind derék emberek,

n.262

Víni sík mezőn is dolgot adna velek :

n.263

Hátha még falaknak biztos vértje őrzi !

n.264

Nincs erő, mely bírjon ővelök mérkőzni.

n.265

Ismerem Muránynak külsejét, belsejét,

n.266

Szembehunyva járom tekergő ösvényét,

n.267

Laktam egykor benne Szécsi György korában,

n.268

De sokkal különb most, mint volt hajdanában.

n.269

Mily roppant erősség! egy falat sem lelnél,

n.270

Mely csekélyebb volna a tizenkét ölnél ;

n.271

Pattantyúk, mozsarak, nagy golyók halommal,

n.272

Fegyverek és lőpor két egész toronnyal.

n.273

Élelem, mi három évre is sok lenne,

n.274

Százöles kút, gazdag tiszta forrás benne,

n.275

Nyers anyag : fa, kő, vas; műhelyek, munkások . . .

n.276

Szóval, semmiben sincs megfogyatkozások.

n.277

Azért esztelenség itt tovább tanyáznunk,

n.278

Hő napon felégnünk, harmaton megáznunk :

n.279

Mert elébb ledőlnek e magas kőszálak,

n.280

Mint mi bévehetnők híres Murányvárat.«

n.281

Solymosi tovább is akart még beszélni,

n.282

De felállt tüzesen bajnok Veselényi,

n.283

Ki eddig hallgatott egész figyelemmel,

n.284

De szembetünőleg fogyó türelemmel.

n.285

Most felugrott hévvel s hármat avagy négyet,

n.286

Mintha futva menne, oly sebesen lépett ;

n.287

Hirtelen megállott s monda békevesztve,

n.288

Solymosit szemével mintegy átszegezve :

n.289

»Tudsz-e még Murányra s gőgös asszonyára

n.290

Több dicsőítő szót halmozni rakásra ?

n.291

Mérthogy róla nyelved olyan ékesen szól?

n.292

Hogy nem győz kitérni a magasztalásból?

n.293

Tán megvert szemével, és azért raggatod

n.294

Rá a napot, holdat és minden csillagot?

n.295

Vén, aszott velődet megzavarta véred,

n.296

S eszed rovására bolondul dicséred ?

n.297

Nem. . .erre vén volnál ; pénzt adtak, ugye pénzt?

n.298

Vén embert, mint te vagy, a fösvénység emészt.

n.299

Rakodva, mint a méh, kellett visszatérned :

n.300

Szájad hazug hirrel, arannyal erszényed.

n.301

Az asszony asszony mind ; egy asszonytól ki fél?

n.302

Belőled, ősz, mégis a félelem beszél ;

n.303

Nem vesztegettek meg, van tiszta jellemed,

n.304

De rémet láttatott a félelem veled.

n.305

Öreg vagy a résre, félénk, erőtelen,

n.306

Azért akarsz mást is leverni szüntelen.

n.307

Eredj öreg, pihenj ; ne költs rossz híreket :

n.308

Ne félj, a zsákmányból majd juttatunk neked.«

n.309

Az ősz katonának igen fájt e beszéd,

Mert öreg szolgának a szó is vereség,

n.310

Nehéz lecke ez, mit vén fejével tanul,

És, azt súgja lelke, most is ártatlanul.

Vér tódult szemébe, csikorgatta fogát

S már kemény szavakra megnyitá ajakát,

n.315

De az alvezérek integettek kézzel :

Hagyja el, ne szóljon, békén távozzék el.

Meggondolta magát, szó nélkül kifordult,

Őszes bajuszára nagy nehéz könny csordult,

Észrevette, mert a szíve könnyebbedett,

n.320

S titkon a kárpithoz törülé azt menet.

A vezér csak később, vére higgadtával,

Bánta meg amit tett az ősz katonával ;

Most még fogva tartá első gerjedelme,

Indulatvihartól elborult az elme.

n.325

Gyorsan járt alá s fel tágas sátorában,

A hallott beszédet forgatván agyában ;

Meg-megállott néha és nézett merően,

Ismét menni kezdett s ajka járt menőben.

Sziklavár, magas fal, víhatlan erősség,

n.330

Hadszerek, telt kamrák, jól gyakorlott őrség,

És kormányon egy nő, aki páncélt visel,

Hősöket kigünyol dölyfös szemeivel. . .

Evvel tépelődött, e szókbul szalajta

Egy-egy érthetetlen töredéket ajka.

n.335

Egymásra néztek a hadnagyok s kelének,

Rossz kedvét, haragját látván a vezérnek.

Hirtelen eléjök álla Veselényi :

»Szégyen és pironság« így kezdett beszélni,

»Szégyen és pironság víni olyan várat,

n.340

Melyben asszonyi kar vezet gyeplüszárat.

De ha már megűltük, nincs egyéb mit tennünk,

Mint akármi áron falait bevennünk ;

Mert egy nőt legyőzni fél gyalázat, igaz,

De győzetni tőle. . . mondjátok meg : mi az ?

n.345

Nem segít az éhség ? ne habozzunk sokat :

Folytassuk a véres megrohanásokat ;

Mert erő, vér, élet legyen

bármi

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

bármilly

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

drága,

Drágább a vitézi névnek tisztasága.

Isten szent nevére esküszöm, hogy innen

n.350

Még eszembe sem jut hadamat elvinnem,

És nem is mozdúlok, míg vagy életem vesz,

Vagy Muránynak kulcsát felszúrom övemhez.«

Alig távoztak az osztályok vezéri,

Alighogy magában maradt Veselényi,

n.355

Kémek jelentkeztek, izzadt, poros kémek,

Kik nehéz hírekkel terhelten jövének.

Rákóczinak, mondák (amaz első Györgynek),

Erdélyi hadai nagy-sietve jönnek,

Mind erős, edzett nép, vérszomjas fenevad,

n.360

Melyet a csatára vak buzgalom ragad.

Útat irtogatnak embererdők felett,

Vérrel írogatnak útazó levelet,

Rá pecsétül fényes győzelmöket nyomják,

S jaj azoknak akik ezt kétségbe vonnák.

n.365

Ott van Illyésházi, s hallva, hogy Muránynak

Kénytelen-kelletlen vendégi volnának,

Siet szabadítni a vár nővezérét,

Mert hitvesül bírja ennek a testvérét.

És már, adák hozzá, nem is messze vannak,

n.370

Csak egy napi járó föld a köze annak ;

Ha nem hisz a vezér, ma-holnap itt lesznek

S a hallott beszédről tanúságot tesznek.

Lesujtá e balhír Veselényi lelkét,

Szokatlan kétségnek vad kínai szelték,

n.375

Mert, midőn valami becsületben jára,

Maga volt magának kegyetlen birája.

Tudta, hogy a népes erdélyi seregnek,

Kis számú hadával, ő nem felelhet meg ;

Bizonyosnak hitte, hogy, ha azt bevárja,

n.380

A murányi völgyön romlását találja.

Elfusson-e hát most, kerülve a csatát ?

Vagy cél s haszon nélkül elvezesse hadát ? —

Így sem, úgy sem övé híres Murány, csak a

Husszu ostromlásnak híres gyalázata.

n.385

Meghagyá, hogy senkit ne eresszenek be,

Elzárkózott mélyen a sátorfenekbe,

Tábori ágyára ott leborult arccal,

És küzdött sokáig nehéz, benső harccal.

Néma volt a nagy harc. Végre könnyebbűle,

n.390

A gyötrő szorongás szavakban enyhűle,

S mit emberi fülek sohasem hallának,

Panaszolni kezde a csendes magánynak.

»Azért jöttem-é hát« szóla kifakadtan,

»Magas Murányvárhoz, fenyegető hadban,

n.395

Hogy rideg völgyében, rút bélyegü helyen,

El sem feledhető síromat megleljem !

Vagy azért jövék-e, hogy hetekig ülvén

Meredek szikláit hasztalan kerülném,

S végre, mint a tolvaj, szökném meg gáládul,

n.400

Üldözve egy asszony méltó kacaj átül !

Hah ! legnemesb kincsem', féltő drágaságom’,

Melyért hősek ellen harcoltam csatákon :

Lovagsarkántyúmat, híremmel-nevemmel,

Sárba tapossa egy félénk asszonyember ?

n.405

Egy némber, egy özvegy, egy hősködő asszony,

Aki páncélt hordoz, hogy kacajt támasszon,

Aki gyáva kézzel nyúl hadi szerszámhoz,

S katonásdit játszó gyermeket utánoz ?

Hős asszony ! asszonyhős ! neme kinövése,

n.410

A csodás természet méla tévedése ;

Férfi, aki tűt fog, vagy guzsalyát őrzi,

Tűkörét bámulja és magát kendőzi.

Vagy ad-é a páncél, bárhogyan viselve,

Férfi-bátorságot a női kebelbe ?

n.415

S a nehéz acél kard, női kézzel fogva,

Önt-e férfierőt a gyenge karokba ?

A szívben, ha védi mellvas borítéka,

Megszün-é a vérnek hullámzó játéka ?

Gyáva rettegésre nincs-e mindig résen ?

n.420

És nem döbben-é meg minden zörrenésen ?

Nem hiú, szeszélyes, változó, hivékeny ?

Könnyű, játszi sajka tenger gyöngeségen ?

Nem teremtve másért, mint, hogy készakarva

Meggyőzetés legyen legszebb diadalma ?

n.425

Egy nő, egy ilyen nő kacagjon engem ki . . . !

Hah, őket úgy, mint én, nem ismeri senki . . . !

Diadal, diadal ! enyém a diadal :

Murány ! semmi dolgom kemény szikláiddal.

Kemény a te bérced, magas és meredek,

n.430

Falaid tövérek, megvehetetlenek,

Tornyaid, bástyáid, kapuidnak íve —

Minden, minden erős ! csak nem úrnőd szíve.

Hiába fedi azt vassal és acéllal,

Biztató paizzsal, férfias páncéllal :

n.435

Az lesz az én résem, melyen áthatolván

Felütöm zászlómat a vár büszke ormán.«

Monda, és tenyérrel homlokára vágott,

Csengetett, hivatta Pétert a deákot :

»Fel, Murányba, Péter ! szárnyakéit léptekkel,

n.440

Szécsi Máriához ilyen izenettel :

Asszonyom, köszöntet és általam kéri

Magas személyedet uram Veselényi,

(Ki, bár ellensége pártfogolt ügyednek,

Buzgó tisztelője hősi erényednek) :

n.445

Fontos tárgyak iránt, értekezés végett,

Hozzád küldene egy tábori segédet,

Ha, becses bizalmad által megtisztelve,

Annak szabad járást, kihallgatást nyerne’.

Add hozzá : e kérést — nagy a reménységem —

n.450

Hogy nem tagadja meg nemes ellenségem,

Kit, ámbár személyét nem láttam, becsülni

Megtanított a hír s annyi veszteségem.«

Péter ment. Utána nézett Veselényi,

Látta bércösvényén jobbra-balra térni,

n.455

Végre elvesztette s többé nem lelé fel

A sziklák oldalán kereső szemével.

Visszament tehát a sátor bensejébe,

Íróeszközöket vett maga elébe,

Írt sokáig ottan, és megpecsételvén,

n.460

Íratát elrejté felső köntösébe.

MÁSODIK SZAKASZ.

Jót haladt eközben a nagy ég vándora,

Fellengő ösvénye lejtővé hajola,

S mintha nyugtanyáján kedvesi volnának,

Mind jobban sietett fogytán a pályának.

n.5

Murány falán állt a szép özvegy, Mária,

Nézve napkeletnek kéklő ormaira,

Napkelet tájáról várva segítséget :

Illyésházi Gábort s az erdélyi népet.

Jött azonban Kádas kopasz homlokával,

n.10

Szólván Máriához dörmögő szavával :

»Asszonyom, össze van hordva a gabona,

Mely a hombárokon szétterítve vala.

Mérni nem mértem, de hozzávetve szemmel

Hiszem és állítom akárhány hitemmel,

n.15

Hogy tíz nap sem eszünk kenyérből eleget,

Tíz nap múlva pedig éhhalál fenyeget.«

»Tíz nap !« felelt a hölgy »tudod hogy tíz napban

Egy ostromlott várnak egész századja van :

Várom Illyésházit, az erdélyi hadak

n.20

Nem lehet Muránnyal hogy ne gondoljanak.

Másfelől reményt nyújt egynémi sejtelem,

Hogy most tán elűzi Veselényit cselem —

Legalább nem számit többé az éhségre —

Nem vett-é követje semmi csalást észre ?«

n.25

»Dehogy vett ! remek volt a játék« felele

Kádas, Máriának leghívebb embere,

»Rakva lőn a magtár, mintha színig volna

Rozzsal a sok hombár, liszttel a sok tonna.

Meg-megállt csudálva benn az éléstárban,

n.30

Nézte a gabonát a tele hombárban,

Majd megint járkált a fenékre fordított

Hordók közt, melyeket ujjnyi liszt borított.

Féltem, ha koccanni talál kardja vége,

Elárul a hordók hangos üressége ;

n.35

Vagy, ha ujjaival a búzát megvájja,

Csalfa deszka padját benne megtalálja ;

De jobban elámult mintsem hogy ilyesmi

Fortélyt észrevenne, vagy tudna keresni ;

Összecsapta kezét s esküvék nagy hittel :

n.40

Három évig sem fogy az eleség itt el.«

Most félbenszakítá a kapus réz kürtje

Vitéz Kádas Mártont, kit asszonya külde,

Hogy vezesse fel az alvezért, ki hozzá

Veselényi fontos közleményit hozná.

n.45

Kádas távozék, de megtért nemsokára,

Két lovász egy pár mént vezetvén utána :

Almás szürke, épvér, hatodfű paripát,

Melyekben irigység sem találna hibát.

Hasonlók egészen : mindenik arab faj,

n.50

Váltság gyanánt nyerte Veselényi tavaly

A szolnoki bégért, kit nagyon megszokott

Zsákmánylásin érve körülvett s elfogott.

Most, takarva hímzett drága szőnyegekkel

És fölékesítve csillogó nyereggel,

n.55

Ajándékul jöttek Murányba, nehezen

Vergődhetve csak fel a sziklaösvenyen.

Hátul két legény jött, valamit emelve,

Szekrény volt az, ékes ajándokkal telve ;

Felnyitotta Kádas és kivett egy drága

n.60

Páncélt, vérpirosat, vert arany virágra.

Kékszinű sisak volt a vas derék megett,

Melyet nagy ezüst sas szárnyaival fedett ;

Ezt a vezér, alig serdülő korában,

Harcjátékon nyerte volt Lengyelországban.

n.65

De mindenek között leggazdagabb a kard,

Melyet drágaköves bársony hüvely takart,

Ritkaszép török mű, úgyhogy árát szabni

Sem lehetne könnyen, nemhogy azt megadni.

Nem kevésbbé díszes egy ezüst kis óra :

n.70

Hátul a hadistent képezi tartója

Szerelem-istennőt fedve paizsával . . .

Az óramutató annak paizsán van.

Ragyogó szemekkel nézte a hölgy, kivált

A nyeregszerszámot s a két szép paripát,

n.75

És hol a lovakra, hol Kádasra vetett,

Nyugtalan örömmel, kérdő tekintetet.

»Veselényi küldi« szóla Kádas végre,

»Künn a kapuban vár tábori segéde,

Utasítva lévén be sem lépni addig,

n.80

Míg ez az ajándék el nem fogadtatik.

Ha megnyerné, úgymond, nagyságos kegyedet

Jó neven fogadni e csekélységeket,

Ez pecsét, ez zálog lenne, hogy azontúl

Nem tarthat személye semmi bántalomtul.

n.85

Ellenben, ha e részt nyer tagadó választ,

Ugy magas Murányig céltalanul fáradt,

Benne semmi dolga, s megfordított nyommal,

Ösvényén, ahol jött, visszatér azonnal.«

Mária neheztelt : mérthogy Veselényi

n.90

Az adott kezes szót oly kevésre nézi,

Hogy, szabad járásnak birva is szentségét,

Aljas bántalomtul félti követségét.

Másrészt kedve telt a drága küldeményben,

Hősi fegyverekben, két szép hadi ménben ;

n.95

De, főleg, ki kelle elégítni vágyát,

Mivel égett tudni a követség tárgyát.

Azért a lovakat kötteté ólába,

A fegyvert vitette fegyveres házába,

S küldte Kádast, hogy a tábori segédet

n.100

Vezetné elébe kihallgatás végett.

Jött az nemsokára, szétvigyázva jövet,

De nem volt ám segéd, sem hadnagy, sem követ

Szécsi Máriának bajnok Veselényi

Maga állt előtte s így kezde beszélni :

n.105

»Magas Murányvárban légy

üdvöz

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

idvez

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

, asszonyom !

Veselényi Ferenc köszöntését hozom,

Aki nagyra becsül, nagyon tisztel téged,

Mint magához méltó vitéz ellenséget.

Gyermek volt, midőn már ismeré a nevet,

n.110

Melyet hős apáktól nemződ örökbe vett,

S mikor első kardját oldalára fűzte,

Példányul magának Szécsi Györgyöt tűzte.

Ennek tábora lön néki versenypálya,

Hol első babérját nyerte homlokára,

n.115

S a fényes dicsőség, mely vezérét fedte,

Egy vagy két sugárát őrá is vetette.

A halál azonban (mely irigy határt von,

Hogy halandó ember istenné ne váljon)

Sokalá a Szécsi névnek dicsőségét

n.120

S egy csapással hitte annak vetni végét.

De feledni látszott számítása mellett,

Hogy a Szécsi hír-név mindkét ágat illet,

És ha a fiágat eltörülte végkép,

Nőág örökli a család vitézségét.

n.125

Megdönté hatalma bajnok Szécsi Györgyöt,

Fiágon kihalt a Rimaszécsi törzsök,

S íme a ledőlt törzs életerős fát hoz,

Bajnok leányt, méltót a hősi apákhoz. . .

Hanem...« monda mélyebb hangon »fővezérem

n.130

Meghagyá egyszersmind bocsánatot kérnem,

S kimondanom hogy te, nagyságos asszonyom,

Nem haladsz mindenben az apai nyomon.

Tévedésen kezdte Szécsi György a pályát,

Bocskainak tartá hajdan koronáját,

n.135

De megbánta vétkét s hódolva megtére

Törvényes királya igaz hűségére.

Ellenben a grófné — ne

vegyed

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

vegye

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

sértésül —

Pártütőkhöz álla igaz fejdelmétül,

S melyen atyja járdáit érettebb korában,

n.140

Elhagyá az útat ifjú mámorában.

Vagy talán szégyenled, asszonyom, az ösvényt,

Melyen édes nemződ a sir széléig ment ?

Gondolod, hogy az tán nem becsület útja ?

S honnak ellensége minden, aki futja ?

n.145

Hát nem félne ütni egy Szécsi Mária

Árulás bélyegét atyja hamvaira ?

Vagy, kinek porában áldja jó emlékét,

Képes megátkozni annak véleményét . . . ?

Nem, nem édes úrnő ! Engedd elismernem :

n.150

Káromlék ellened és az elhunyt ellen ;

Kinek nem pirultál fegyverét fölvenni,

Mért pirulnál annak nyomdokain menni ?

Engedd hírüladnom lenn a fővezérnek,

Hogy vívó hadával más vidékre térhet,

n.155

Mert sziklás Murány, mint asszonyának szíve,

Mától kezdve immár Ferdinándnak híve.

És én — mit vezérem tisztemül is szabott —

Királyom nevében teljes bocsánatot ígérek

Muránynak, s benne mindazoknak,

n.160

Akik a hűségre visszafolyamodnak.«

Mária csak mostan vette magát észre,

Hogy ráfeledkezett lelke a beszédre.

Másfelé tekintett, elpirult az arca,

Vérrel hintve azt meg pillanatnyi harca.

n.165

S monda : »Mit apámról emlegetsz, a tetten

Nincs mit szégyenelnem, nincs is mit követnem ;

Tette, amit kívánt hóna jobb reménye

S az akkori idők súlyos körülménye.

De ki van fárasztva a remény türelme,

n.170

A súlyos körülmény súlyosbbá növelve,

És lábbal tiporva minden ami drága :

Nemzetiség, törvény, s a hit szabadsága.

Vagy tovább is várjunk ? várjuk, hogy az ellen

Békés tűzhelyénél békóvasat verjen ?

n.175

És, ha kész a békó, járom, vagy kaloda,

Lábunkat, nyakunkat szépen tartsuk oda ?

Nem kell messze néznünk, országokon végig,

Nézzünk csak a szegény romlott cseh szomszédig

Amit ottan látunk, megtanít a példa,

n.180

Milyen tervet vettek ellenünk is célba.

Vagy, ha nem tanít meg a más kára minket,

Érezzük legalább tulajdon sebünket,

És, midőn naponkint újra vérzik, sajog,

Ne hazudjuk azt, hogy megszűntek a bajok.

n.185

Még nem pártütés, ha nem segít kérelmünk,

Törvényadta módon kardunkat emelnünk ;

Mért várnók tehát a szolgaibb napokat,

Mikor lázadás lesz egy szó, egy gondolat ?

Vagy talán vezéred oly gyengének tartott,

n.190

Hogy nem érzem mélyen, mért kötöttem kardot ?

Ha ! máskor is harcolt — tudnia kellene —

Hona mellett a nő, de soha ellene.

Azért, ha velem most nem akart egyebet,

Mint hogy honvédőbül árulóvá legyek :

n.195

Köszönöm tanácsát most egyszer, jövőre

Legyen lovagias megkímélni tőle.

Mert ezen az úton — bizonyossá teszem —

Míg élek, Muránynak urává nem leszen ;

Fegyverét sem félem, de ha bízik abban,

n.200

Ostromát folytassa minél szorgosabban.«

A dac, a hevesség, mellyel szólt Mária,

Gyenge mosolyt csalt a vezér ajkaira ;

Most komoly szint ölte nemes ábrázata,

S válaszúl a hölgynek ilyen szókat ada :

n.205

»Nagyon fájlalhatja uram Veselényi,

Hogy kegyes grófnémnak sújtják véleményi,

Mintha ő, azért hogy nem szegett hűséget,

Árulókkal ülne kárhozatos széket.

Hidd el, asszonyom, hogy előtte is drága

n.210

A nemzet, vélemény, vallás szabadsága

S meghal inkább, hogysem a szabadság ellen

Szentségtörő szókat, kezeket emeljen.

Sőt, ha a nemzetsérv már oly fokon állna,

Hogy orvoslatot csak fegyverben találna,

n.215

Hidd, vezérem kardja nem vonúlna félre,

Se az ellenséghez nem szegődnék bérbe.

És, ne adja Isten, de jöhet gonosz nap,

Melyen a remények hozzá csatlakoznak,

S ő lesz első azok közt, akik megóják

n.220

A nemzetszabadság sértett lobogóját.

De, míg tanácsosabb, módunkban is vagyon

Törvényhozás által segítni a bajon,

Addig a legszentebb ügy elleni vétség,

Pártokra szaggatni az erők egységét.

n.225

Nézz körül a honban, haj ez árva honban,

Mely török kanóctul füstölög még romban,

Melyben amit hagyott a had dühössége,

Azt is elrabolja hűtlen török béke :

Nincs-e többé szükség hazavédő karra,

n.230

Hogy kardját emelte magyar a magyarra

S mihez még török tőr és tatár nyil nem fért,

Kíméletlen önti egymásból ki a vért ?

Mit nyerünk ha ekkép vesztegetjük egymást?

A hazát juttatjuk végveszélyre, meglásd :

n.235

Kitépik kezünkből lázongó vasunkat

S foglalt tartománynak nevezik honunkat.

Végre : hát Rákóczi György-e a szabadság,

Hogy hazánkat érte ennyit nyomorgassák

S aljas érdek végett, zsarnok önkény alatt,

n.240

Keserű legyen az el nem húzott falat . . . ?«

»Uram« vága közbe Mária nagy hévvel,

»Óvatos légy itten élni zsarnok névvel,

Mert. . . azonban ez volt követséged tárgya ?

Úgy kihallgattalak. Semmi sincsen hátra ?«

n.245

»De van« mond a bajnok : »ha Szécsi Mária

Nem hajol beszédem józan okaira,

Akkor Veselényi — fogadd el asszonyom —

E levélkét hagyta kezedbe nyujtanom.«

Átadá a vezér s távozék sietve,

n.250

Utána tekintett a hölgy meglepetve,

S mintha háboritná különös sejtelem,

Tétovázott keze a feltört levelen.

Átfutá s azalatt olyanná lön arca,

Mintha vére mindjárt csöppenni akarna,

n.255

Zavartan tekintett Veselényi után,

Aki épen eltűnt a várnak kapuján.

marconglá

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

marcanglá

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

a levelet két kézzel

És kettészakítá minden erejével,

Egyszersmind, darabját jobbra-balra vetve,

n.260

Magános lakába ment fel nagy-sietve.

Kádas pedig, aki nem vala oly messze,

Hogy a történt dolgot észre ne vehesse,

Óvatos léptekkel ballagott most elé

S a roncsolt levelet gyorsan fölemelé.

n.265

Összeillesztette, olvasgatta soká,

Rázta fejét, midőn értelmét felfogá,

S elrejtvén az írást dolmánya keblében,

Érthetetlen szókat mormogott mentében.

Felment asszonyához s benyitott sebesen ;

n.270

Járt az teremében fel s alá hevesen,

Hirtelen megfordult hogy Kádas belépett,

S visszatiltva kérdé : »Hivattalak téged ?

Az öreg megállott, nem ment se ki’, sem be,

Csak nézett merően asszonyával szembe,

n.275

S szóla, megfeszítve ujját a kilincsen :

»Nem tudám, hogy szabad járhatásom nincsen.«

»Igazad van, Kádas« a nemes hölgy monda,

»Mindenkor szabadon béjöhetsz lakomba,

De most hagyj magamra, látod, semmi kedvem,

n.280

Hagyjad a vár gondját egy kissé felednem.«. .

»Nem is a vár gondja« válaszok Kádas,

»Hozta most asszonyom, régi hű szolgádat ;

Négyszemközt akartam egyet szólni veled ;

Szándékosan dobtad így el e levelet ?«

n.285

»Hah !« kiáltott a hölgy »mit nem költenének . . .

Szégyen és boszúság szelessé tevének ;

Milyen vakm erőség . . .ily ajánlat s nekem . . .

Aztán néma lészesz . . . addsza, elégetem.«

Elvévé az írást, s mely szünetlen égett,

n.290

A mécs fölé tartá elhamvadás végett ;

De mást gondolt megint : gyorsan visszakapá,

És, hogy olvasná fel, az öregnek adá.

»Olvasd« szólt nevetve »mit ir az az ember,

Meg sem érthetém jól fölgerjedésemben,

n.295

Most nyugodt a vérem és kacaghatom már,

Mint kellene néki mindenáron a vár.«

Kádas elfogadta s olvasott ekképen,

»Asszonyom, remélem megbocsátasz nékem,

Hogy, ki mind máig nem láttalak tégedet,

n.300

Íly uton kerestem ismeretségedet.

óhajtottam

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

ohajtottam

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

lenni veled szembe,

Messzehangzó híred elhatott fülembe,

És képzeletemben bálványomul lakott

Amazon szépséged, istennő alakod.

n.305

Mert a hír, mely fukar midőn dicsérni kell,

Felruháza téged dicső erényekkel,

S míg felmagasztalta benned saját nemed,

Feste másrészt bátor, férfias jellemet.

Mindenünnen tisztes hangok emelkednek

n.310

Szigorú voltáról női erényednek,

Mely, mikép Murányvár, sőt erősben annál,

Sérthetlen, világos, büszke magasban áll.

Emiatt lelkemben lángoló vágy éledt

Színről színre látnom hódító személyed,

n.315

És aki előtted álla mostan épen,

Veselényi volt az, a követ képében.

De ne vedd, asszonyom, tőlem hízelgésnek,

Ha híred beszédit tartom mind kevésnek,

S a hallott csudákat a látott valóhoz

n.320

Mérve, ámultomban alig jutok szóhoz.

Nincs nekem költői szárnyas képzeletem,

Szólni bájaidról meg nem kísérthetem,

Azt az érzelmet sem bírom kifejezni,

Mely égő lelkemet véges-végig rezgi ;

n.325

De, ha szólok egyet, elődbe omolva,

Kérlek a mennybéli örök irgalomra,

Fogadd meg azt a szót, az egyetlen egyet :

Add nekem cserébe kezeddel szivedet.

És, mivel Muránynál becsesek az órák,

n.330

Várom válaszodnak fejér lobogóját,

Várom azt epedve, harcolok kínommal,

Oh küldj békét nekem, küldj választ azonnal !«

»No lásd« kezdte a hölgy keserűn nevetve

S a levelet záros fiókjába vetve,

n.335

»No lásd, hogyan űznek és micsoda szemmel

Láthatóan csúfot ezen gyáva nemmel.

Oh ! szégyen, gyalázat, amely lelket éget,

Föl is tenni rólam ennyi gyöngeséget,

Hogy nem látnak által asszonyi szemeim

n.340

Jó haszon fejébe csinált érzelmein.

Amazoni szépség ! istennői alak !

S minden képzeleten felül találtalak !

És mindezt megírja otthonn, jó előre,

Későbbi szerelmét szépen jövendölve !

n.345

Mégis, nincsen egy nő, nincsen ezer közül,

Ki az efféléknek nem hiszen, nem örül,

Aki, hízelgő szók által elhitetve,

Rabbá nem aljasul, midőn úr lehetne.

Vagy nem ember a nő«, folytatá gerjedve,

n.350

»Hogy törvényét szabja férfi kénye, kedve ?

Hogy, mikép a kisded, járjon vezetéken ?

Szabad akarata megnyügözve légyen ?

Ki adá jogotok, büszke férfiak ti !

A cselekvéstérről minket letiltani,

n.355

S arra kárhoztatni ártatlan fejünket,

Hogy tűrésben leljük minden erényünket ?

Vajha minden asszony olyan volna, mint én !

Úgy az amazon-kort újra felderítném,

S illő tiszteletet vínék ki a nemnek,

n.360

Mely most bábja csupán puha szerelemnek.

Büszke Veselényi . . . ! bárcsak úgy lángolna,

Oly mélyen szeretne, amint irja tolla :

Hadd bosszulhatnám meg — mit ő tépe széjjel —

A sok nőerényért gúnyos megvetéssel.

n.365

És miként eped most Murány birtokáért,

Égne százszor jobban annak asszonyáért,

Hogy, midőn falamra nézne bús sóhajjal,

Űzném messze onnan egy éles kacajjal.«

Kapva kapott Márton e tüzes beszéden,

n.370

Ő is azt akarta, hogy ne máskép légyen :

Mert sehogysem esnék lelke nyugalmára,

Hogy más kézre birjék Murány erős vára.

Mint Rákóczi híve, most azon lőn tehát,

Hogy szilárddá tegye pártjához asszonyát,

n.375

S míg az elmerülve ablakába hajlék,

Kádas ajakiról ilyen beszéd hallék :

»Nincsen is véredben, bágyadózó szemmel

Bíbelődni apró, léha szerelemmel,

S négy fal börtönébe hagyva zárni magad,

n.380

Élvezni a házi boldog unalmakat.

Gyermekséged óta lángol a vágy benned,

Nemed szűk körén túl hősi módra tenned,

S míg egyrészt irigyléd a férfi küzdelmét,

Megvetetted másrészt hódoló szerelmét.

n.385

Jut-e még eszedbe, mily makacs, mily hideg

Szívvel gúnyolád el számos kérőidet,

És midőn ajtódnál esdett a szerelem,

Mily nyugottan kérdéd : ki az ? nem ismerem.

Eljött végre Bethlen, a szép ifjú bajnok,

n.390

Szüleid reménye, kedve hozzá hajlott,

De atyád parancsi, szilárd akarata

Ellenére, lelked hajthatlan marada.

Sőt, ámbár az apa, bőszült haragjában,

Harminc napig tarta sanyarú fogságban,

n.395

Azt is tűrted inkább, mintsem élethosszat

Férfi uralomnak magad feláldozzad.

Csak, midőn könnyezve esdekelt agg nemződ,

Hogy fogadd el érte a reményteljes vőt,

Aki felfrissítse már haldokló vérét,

n.400

Gyűrűdet Bethlennel csak akkor cseréléd.

Hanem új rabságod sem soká viseléd :

A halál elmetszé kényszerű kötelét ;

S most midőn szabad vagy, mint az égi madár,

Nyűgöző kalitkát miért választanál ?

n.405

De nemcsak egyéni szabadságod forog

Kérdésben, hanem egy még fontosabb dolog,

A veszteség, amely pártodat sújtaná,

Ha Murányt s Balogvárt másnak szalasztaná . . .«

»Jó hogy erre térték a hölgy közbevága,

n.410

Szabadságom ugyan nem hajtom igába,

S nem uralok férjet . . .semmi esetre nem . . .

De van e dologbul egy derék ötletem.

Cselfogás ugyan, de helyzetem mentheti :

Váramat rövidnap éhség fenyegeti. . .

n.415

És melyik csel volna, egy ostromlott várban,

Árulás a vívó ellen irányában ?

Illyésházi jötte szinte bizonytalan,

Rákóczi hadának sokfelé dolga van ;

De, bár jönének is, bár feloldoznának,

n.420

Mit magunk kibírunk, mért köszönnők másnak ?

Azért siess, öreg, siess a völgybe le,

Hamar választ kíván kérőmnek levele,

Légy, ha még nem voltál, vénséged korára

Harcias vitézből szerelem futára.

n.425

Mit bámulsz ? nincs minek megütköznöd ezen :

Veselényi még ma hatalmamban leszen,

S a kevély oroszlán, rázza bár sörényét,

Kényszerül követni egy asszony törvényét.«

Kádas kopasz fejét rázta kételkedve,

n.430

Nem hivé a dolgot, hogy való lehetne.

«Mégsem érted öreg ?» mosolyga Mária,

Leült asztalához és levelet ira.

Csakhamar készen lett a rövid levéllel,

S Kádasnak szeméhez tartá két kezével :

n.435

Elolvasta Márton, hanem csak magában,

De még a szava is elállt bámultában.

«Hadd vigyem !» kiálta lelkesülten végre,

«Asszonyom, nincs párod okos cselvetésre,

Hadd vigyem !» vitte is, azt is alig várta,

n.440

Sárga pecsétjével míg a hölgy lezárta.

Most előkereste a bajnok levelét

Mária s a mécsen elégette felét ;

A másik darabját, míg amazt égette,

Átfutotta szemmel s halkan visszatette.

HARMADIK SZAKASZ.

Murány alja megett, délszaki oldalon,

Tiszolc felé menve domborul egy halom,

E halom lejtőjén feküvék a tábor,

Tetején piroslott a vezéri sátor.

n.5

Megszállottá immár a völgyet az este,

Szürke félhomálya áradozni kezde,

Lassan elborítá a tábort, a halmot,

A sátort s vezért, ki a tetőn andalgott.

Ott áll Veselényi a halomnak ormán,

n.10

Domború mellében új szerelme forrván,

Ifjú még szerelme, van sebes növésben,

S már is kínosan fér öblös kebelében.

Szemeit függeszti magas Murány várra,

Melyen ég a napnak visszavert sugára :

n.15

Azt reméli tán, hogy valamint e kövek,

Úgy gyul szerelmétől asszonya szive meg ?

Vagy talán azt nézi kétes borongásban,

Gondolati láncként fűződvén egymásban,

Mint ver a kő vissza minden szál sugarat,

n.20

S maga kemény, hideg, érzéketlen marad. . . ?

De im, jó jel gyanánt — ha nem csak képzelet

Galambcsoport szállong az őrtorony felett.

Fejér szárnyaikat megfestette a nap,

S megannyi aranyos lepkének látszanak.

n.25

Jöttök-é, szerelem s hűség madarai,

A váró kebelnek édes hirt mondani ?

Hoztok-é a hősnek — ami üdvet áraszt —

Szécsi Máriától örvendetes választ ?

Nem, azok nem jőnek, nem, azok nem hoznak :

n.30

Párosán enyelgnek, vígan múlatoznak,

Alantabb sötétlik, a szikla oldalán,

Egy . . . holló ? vagy ember ? az a hírnök talán.

Sem holló, sem ember a bércösvenyen már,

Elhagyá Murányt is a végső napsugár,

n.35

Tornyai sötéten merednek a falon,

Vár és szikla együtt egy óriási rom.

Elszállt az esthajnal a hegytetők felett,

Bő harmatot síra búcsukönnyek helyett.

Ormokon és völgyön gyászos

éjtszaka

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

éjszaka

Szövegforrás:
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege

ül,

n.40

Búsan feketéllik az őrtüzek körül.

A vezér ott áll még háborús kebellel.

Érkezik azonban Kádas a levéllel,

Kézbe adja és megy, tovább szónak sem áll,

Vissza a teljes hold kelő világánál.

n.45

Veselényi pedig sátorába mégyen,

A pecsétnek színén megdöbben keményen,

Felszakasztja mégis, bár retteg előre,

S tartalmát ekképen olvassa belőle :

»A levél írója, ha válaszát várja,

n.50

Maga jőjön annak elfogadására,

Most kitüntetheti férfi-merészségét

S bebizonyíthatja szerelme mélységét.

Éjfélkor, a várnak éjszaki oldalán,

Egy ablakfény alatt kötélhágcsót talál :

n.55

Azon siessen fel, hallgatva, egyedül ;

Belépve megtudja sorsát, hogy mire dűl.«

A vezér habozott egy kevés ideig,

Megfordult eszében, hogy tőrbe ejthetik,

Gondolt ó mesékre, szomorú példákra,

n.60

Férfiaknak ártott női ravaszságra.

Sokkal ébrebb volt ám szörnye szerelmének,

Hogy sem elringassa régi mesés ének,

Sokkal kívánatosb vére kiomlása,

Hogysem gyávaságát szíve hölgye lássa.

n.65

Azt is átallátta, hogy, ha van reménye,

Csak az elmenésből csillog az feléje :

Ellenben, ha marad, úgy Szécsi Mária

Kezéről örökre le kell mondania.

Azért Vadászi Pált hívatja magához

n.70

És ily szókat intéz kedves hadnagyához :

»Kedves jó vitézem, leghívebb emberem,

Nekem még ez éjjel Murányba kell mennem.

Hogy miért ? ne kérdezd, mert azt meg nem mondom,

Azt tudod, hogy a vár gondja főfő gondom,

n.75

Most sem teszek olyat, megnyughatol benne,

Ami terveimnek ártalmára lenne.

éjfél előtt, egyedül

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

éjfélelőtt egyedül

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

megyek ki,

Amiről kívüled nem fog tudni senki,

Azalatt te a rád bízottakat teszed

n.80

S legmélyebb titokban ezeket végezed :

Kiszemelsz száz embert a legjobbak közül,

Összegyűjtőd szélen, valamely tűz körül,

Csörgő fegyverüket fűvel némíttatod,

Zörgő sarkantyúik szíját leoldatod.

n.85

Jeladásra vártok, hallgatózva, készen :

Föltekert mordályom köntösujjban lészen,

Ha rosszúl találna kalandom kiütni,

Módot ejtek azt egy ablakon kisütni.

Csendes éj van : a hang lehallik bizonnyal ;

n.90

Hallván, talpra keltek és jöttök azonnal,

Felmásztok Murányhoz s éjszaki oldalon

Kötélhágcsót leltek függeni a falon.

Felhágtok e lépcsőn, és ha ottfenn lesztek,

További parancsot akkor tőlem vesztek ;

n.95

Oly dolgot viszünk ki, mely hírünk megedzi,

Fejünk hervadatlan babérral övedzi.

Ha pedig a hágcsót nem lelnétek ottan,

Jele, hogy Murányban fogságra jutottam :

Akkor nincs egyéb mód. . . nem vezet célra más. . .

n.100

Mint véletlen, elszánt, teljes megrohanás.«

A hadnagy merész volt, néha vakmerő is,

Életét kockára sokszor tette ő is :

Mégis elszörnyedt most, hallván e szándokot

S felhordott az ellen minden józan okot.

n.105

De van-é ok, amely nyomna csak felényit,

Mint az a kettő, mely vonzza Veselényit :

Szerelem, becsület, kettős küzdelmi bér,

Hősi életével mindegyike fölér.

Engedett Vadászi, engednie kellett;

n.110

De legott agyában merész terv szülemlett :

Haderőt javaslott a hágcsón vinni be,

S egyéb kaland helyett, a várat venni be.

A vezér azonban, e nem várt szavakra,

A tanácsló ellen gyűlt nemes haragra,

n.115

Felelés helyett csak elfordúla tőle,

Forduló szeméből villámokat lőve.

Érezé Vadászi, sebheté őt mélyen

Ez a néma feddés a vezér szemében,

Észrevette mindjárt hogy amit ajánla,

n.120

A cselt Veselényi aljasnak találja.

Abbahagyta hát azt megkövetés gyanánt,

És egyebet nem kért, egyebet nem ajánlt,

Csak hogy vészes útra ne keljen egyedül :

Hagyja őt legalább menni kíséretül.

n.125

De vezére abba sem egyezett belé,

Küldte, hogy végezzen amikép rendelé.

Távozott a hadnagy ; Veselényi pedig

A rejtélyes útra tette készületit. —

Eközben az éjnek tündér fejedelme

n.130

A mennyre királyi székét fölemelte,

R ajt' ült maga, s a hold, szép szende arája,

Félénk szerelemmel símul vala rája.

Az ég szürke boltja keleten tiszta volt,

A nagy országútig nem födte semmi folt,

n.135

Szerény csillagocskák álltak őrt, csoportban,

Királynéjok körül, illemes távolban.

Nyugaton ellenben halkal emelkedtek

Óriás sziklái sötét fellegeknek,

Tarajos tetőik messze kihajlának,

n.140

Mintha minden percben földre szakadnának.

Messze, a látkörnek nyúgati legalján,

Vad vihar szágulda, szekéren nyargalván,

Rezgett a föld háta lassú morajától,

Szikrát hányt a felleg lova patkójától.

n.145

Most előre küldé gyenge hűs fuvalmát,

Mely tovább lehellte az őrtüzek hamvát,

És a lenge álmot, mely könnyedén fedte,

Az őrök szeméről el-ellebbentette.

Csendes volt a tábor, mély álmát aluván —

n.150

Mint a vér mezeje öldöklő harc után.

Melyen a halottak vérfagyasztó csendét

Egy-két álomszerű hörgés zavarja még.

S mint ott, a halálnak termékeny határán,

Olykor egy-egy árnykép széttekint, felállván,

n.155

De megint leszédül a földre (ah, hogy a

Lelkére nőtt álmot örökké alugya!)

Úgy állt, úgy fekütt le itt egy sötét alak ;

Csakhogy nincs halálköd szempillái alatt,

Testén volt elég seb, de m ár egy sem vérzik. . .

n.160

Legfölebb az idő változását érzik.

De mint eleven seb, melyre balzsam helyett

Irgalmatlan orvos szíta izzó szenét,

Úgy ujúl örökké lelkének egy sebe :

Kedves ember által bántott becsülete.

n.165

Solymosi ez, a vén ; — vénebb korú, hogysem

Elvett bántalmakat álomba temessen :

De nem oly vén, hogy ha boszúlni akarna,

Ebbeli segélyét megtagadná karja.

Nem talála nyugtot éji sátorában,

n.170

Ridegen virasztott az alvók sorában,

Bosszúsan

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

boszusan

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

Jegyzet (mindenütt: boszu)

hallgatva egyik avagy másik

Első álmu szomszéd éles horkanásit.

Kelt tehát, s mikép ezt egyébkor is tette,

A tábor őreit sorra kerülgette ;

n.175

Most elvégezé azt, s a táboron kivűl

Félreeső árnyas helyen alunni dűl.

De hiába nyitja s hányja szeme héjját

Ki- s bezárva ennek két ezüst rostélyát,

Mert az enyhe álmot nem rekesztheti be

n.180

Benső küzdelemtől éber szemeibe.

Nem vala szivének egyéb óhajtása,

Mint hogy Veselényit megtorolva lássa :

Megboszúlva bátor, dicséretes tettel

És egy diadalmas büszke tekintettel.

n.185

Míg igy tépelődnék húzamos ideig,

Sík gyepen nyugasztva fáradt tetemeit,

Egyszer — amint füllel földön fekve vala —

Mintha tompa, csendes dobogást hallana.

Felüté fejét, de lecsapá megint, mert

n.190

Tiszta holdvilágnál a vezérre ismert,

Aki, burkolózva sötét palástjába,

A tábor felől jött Murány irányába.

Várta hogy haladjon : halkan emelé fel

Magát félkönyökre s kisérte szemével,

n.195

Majd fennült sokáig, azután felálla

S ballagó léptekkel indult meg utána.

Messziről követte, nem, hogy elérhesse,

Csak, hogy szemeivel folyvást kisérhesse ;

Egyszer elvesztette : az ég borulása

n.200

Elfödé előle, nem hagyá, hogy lássa.

Egyszersmind nyugotról megzúdult a vihar

Csapkodván az erdőt széles szárnyaival,

Közelebb közelebb hallott mormolása,

Búgó bömbölése, füttyös sípolása.

n.205

Rémes, idomtalan, óriás fellegek

Lomha testeikkel átfekvék az eget,

Holdat, csillagokat éktelen, mogorva

Csudás szájaikkal elnyelének sorra.

Az apró, tüzelő villámok feljöttek,

n.210

Mindmegannyi hosszú lángkigyóvá nőttek,

Mérges üvöltéssel víttak a felhőben,

S nagyokat csattantak olykor, leesőben.

Egy percben a menny, föld villámfényben égett,

Más percben lesulykolt vastag sötétség lett :

n.215

Mintha a vihar, hogy gazdagítsa magát,

Kirabolta volna a napot s éjtszakát.

A vezér azonban nem gondolt veszéllyel,

Szembeszállt viharral, birkozott a széllel,

Úti szövétnekül villámfény vezette,

n.220

A sötétben útja célpontját kereste.

Magasan, a várnak éjszaki oldalán,

Halvány lámpa rémlett égni annak falán,

Ködszerűn sillámlott kétséges világa :

Irányában a hős bércről bércre hága.

n.225

Régen elvesztette azt a sziklaösvenyt,

Mely Murányaljától a várkapuig ment,

Most magának kellett föllelni az útat,

Melyen küzdelemmel a falakig juthat.

Olykor, ha a felhők lángseb módra nyilván

n.230

Szemvakító fénnyel lecsapott a villám,

Olykor meg-megállott, s fénybiró sas szemmel

Kémelé az útat, merre mehessen fel.

Ha pedig a szilaj tűzroham kiége

S összecsapott az éj sűrű sötétsége

n.235

És meg mert jelenni várfalon a ködfény :

Megindult a bajnok, feljebb erőlködvén.

Így folytatta útját, míg egyszer fölére

A M urányt emelő sziklák tetejére,

És megállt pihenni, hol a töves falak

n.240

A szirtkaponyába gyökért bocsátanak.

Felleli a hágcsót, a függő kötelet,

Halad ingadozva sötét mélység felett —

S amint egy-egy villám lobban el újonnan

Rettenetes lőn a letekintés onnan.

n.245

De azért nem szédült, ment fölebb merészen,

Feljutott s belépett a nagy ablakrésen,

S amely pillanatban a hágcsót elhagyá,

Akkor ért Solymosi a várablak alá.

Feltekintett arra : egy ragyogó villám

n.250

A belépő vezért láttatá meg nyilván ;

Most sötét lön újra ; a merész öregnek

Kezei a hágcsón kétesen remegtek.

E percben füleit tompa nesz üté meg,

Hallatszott felülről, mintha küzdenének,

n.255

Megfeszített lábak súlyos dobogása,

Titkos erőszaknak vad dulakodása.

Közbe hallott néha egy csikorgó nyögés

Amelybe kitört a néma erölködés,

Egy-egy káromkodás dörmögő darabja

n.260

Fog közül bocsátva, meg’ visszaharapva.

Solymosi fölfelé sietett ezalatt,

És már a hágcsónak legderekán haladt,

Fenn a tompa küzdés folyvást hallatott még,

De ugy vette észre, mintha távolodnék.

n.265

Végre sürüebben dobogtak a lábak,

De lágyabb ütéssel, amint távozának,

S tisztán kivehette dörgeni a vezért :

»Áruló zsivány had ! meglakoltok ezért.«

Hosszú, elhagyatott falsikátor vala

n.270

Melynek távolába kémlő szeme hala,

Melyet függő lámpa homályos bősénye*

Jegyzet Bősény; lantorna. Hártya, mit üveg gyanánt használtak : ablakhoz lámpához. —

Arany János

Megől világított egy mécs fakó fénye.

Nem nyílt abból ajtó sem jobbra, se’ balra,

Szája egyenesen szolgált az udvarra,

n.275

Most az is sötét volt, de, ha villant az ég,

Fénye innen és túl egybetalálkozék.

E szűk folyosórul (ismeré Solymosi)

Hányták le a várnak régi birtokosi

Akit el akartak veszteni s innen vett

n.280

Mellette a bástya hóhérbástya nevet.

n.285

Nézett s hallgatódzott ottan egy darabig

Anélkül hogy látna s hallana valamit ;

Egyszer kialutt a mécsnek fakó fénye

S láthatatlanná lön a lámpa bősénye.

Lebocsátkozék most a fogas kötélén,

n.290

Jártasan tekergett a sziklaösvényen,

Melyen biztosabban jött imént fölfelé

Veselényinél, ki azt úgy nem ismeré.

Ez alatt kifogyott az ég a villámból,

Hulló szövétneke már sehol sem lángol,

n.295

Gyorsan száguldozó fekete fellegek

Meddő csoportjai borítják az eget.

Elszállt a vihar, de a felleg nem sira

Engesztelő záport pusztult nyomaira,

Itt-amott ha egy-két csöppet elhullatott,

n.300

Zúgó szelek szárnyán az is fennakadott.

Solymosi nem soká a táborhoz ére

S ráakadt Vadászi kisded seregére,

Mindjárt félrehitta Vadászit, Feketét

S elmondá azoknak a vezér esetét.

n.305

Ott a három hadnagy mély tanácskozással

Húzamos időig suttogott egymással ;

Végre elvált tőlük a derék Fekete

S a táborba vévén útját, elsiete.

Ellenben a kettő inte a csapatnak . . .

n.310

De mig ők Murányig küzködve haladnak,

Sólyom szárnyaidon, oh tündér képzelet !

Hagyj a sziklavárba felrepülnöm veled. —

Szép hölgye a várnak tűnődik magában,

Nyugtalanul víraszt éji szobájában,

n.315

S mintha tán szerelem ellen védné magát,

Harcias páncélban tölti az éjtszakát.

Néha gazdag bíbor kerevetjére dül,

Majd sebesen jár-kel és beszél egyedül ;

Most leűl, majd feláll; nyughelyét nem leli ;

n.320

Arcán indulatok változó jelei.

Csend van körülötte, a vár népe alszik,

Csak a kisded óra szívverése hallik,

Arra veti néha nyugtalan szemeit,

S elmerengve nézi szobor-isteneit.

n.325

Gyakrabban

tekinget

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

tekintget

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

a mutatólapra,

Hogy siet, hogy késik, boszankodik rajta :

Éjfélig hibául késedelmét veti,

Akkor sietését rója vétkül neki.

Tán azért nincs nyugta, attól látszik félni,

n.330

Hogy kelepcéjébe nem jut Veselényi,

Tőrét bizonyosra hasztalan vetette,

A vezér átlátott cselén s kinevette.

Ím az éjfél elmúlt, nincs semmi nesz mégis,

Mely előbb viharzott, már hallgat az ég is :

n.335

S tán alszik a bajnok édesen álmodva,

Hasztalan ül Kádas lesben ólálkodva.

»Esztelenség is volt« monda »amit tettem,

Hogy színes szavakra tervem építettem,

S pártom érdekébe', jó remény fejébe,

n.340

Gyöngéd becsületem kockára vetettem.

Hisz' tudhattam akkor s tudtam jó eleve,

Hogy nincs szerelmének mélysége és heve,

Hidegen kiszámolt aljas hadicsel volt,

Hogy bukjék el a vár s egy nő tiszta neve.

n.345

Mint írja előre : ,Ne vedd hizelgésnek,

Ha híred beszédit tartom mind kevésnek

S a hallott csudákat a látott valóhoz

Mérve, ámultomban alig jutok szóhoz.'

A látott valóhoz ! s ,mely lelkem átrezgi

n.350

Nem birom az érzést szóval kifejezni. . .'

Mind szépen kigondolt hazug érzemények,

Csalhatlan tanúi színlelt szerelmének.

És én« folytatá most tűzzel, kifakadtan

»E csalárd beszédre kézvonásim adtam !

n.355

Titkos helyet tűztem a találkozásra . . . .

Lesz mit magyarázni egyre avagy másra.

Ah ! ha Veselényi mint győzelem-jelet

Fogná mutogatni a kapott levelet,

S kacajt indítnának Szécsi Máriának

n.360

Férfiak iránti büszkesége felett . . . .

Nem, nem . . . ! De láb kopog, hozzám valaki jő.

Pedig ki volt volna egyéb az érkező,

Mint az öreg Kádas, aki örömittan

Benyitott s kiálta : »Veselényi itt van !«

n.365

Megdöbbent a szép hölgy Veselényi nevén,

Megrezzent a lelke mint a nyárfa-levél,

Sohasem érezte ily gyöngének magát.

Egy szóra sem birta megnyitni ajakát.

Ő, ki félt az imént, hogy a hős elmarad,

n.370

Ravaszul kivetett horgába nem harap,

Most, midőn kezében a várt győzedelem,

Azt látszék kivánni : bár ne volna jelen !

Végre, hogy zavarát némileg fedezze,

Örömet színlelvén : »hol van ő ?« kérdezte ;

n.375

Erőltette hangját, de minden csengése

Mellett elárulta őt a hang rezgése.

Kádas elbeszélte diadalérzéssel

Az álarcosok mit tettek a vitézzel,

A sötét zugolyból hogy rohantak elé

n.380

Gyorsan a belépett Veselényi felé.

Hogy ragadták őt meg, aki szerencsére

Fegyvert sem vonhatott maga védelmére,

Egy mordálya volt, de az a küzdés alatt

Nyakából lefoszlott köntösében maradt.

n.385

Hogyan hurcolák el záros helyre rabul.

Honnan (biztositá) élve nem szabadul,

Csak, ha felfogadja eskü szentségével,

Hogy Rákóczihoz tér egész seregével.

De a bajnok, ámbár mint a zárt oroszlán

n.390

Dúl-ful, árulói vérét szomjuhozván

Készebb elviselni örökös rabságot,

Mint e feltétellel nyerni szabadságot.

Most kikelt az özvegy őszinte haraggal :

»Ha ! mily durva bánás egy nemes lovaggal :

n.395

Utána zsiványkép lest hányni bokorbul,

Hát megől ráütni s rabbá tenni orvul.«

Kádas álmélkodva nézett asszonyára,

Nem lőn gondolatja, elméje megálla ;

Végre, összeszedvén a hallott szavakat,

n.400

Kérdé : »Avagy nem így rendelted-e magad ?«

»Igen« felelt a hölgy »s te, amint elleséd,

Mit szól belőlem a megsértett büszkeség,

Siettél — hogy közbe ne jőjön valami —

Azt vad mohósággal végre is hajtani.

n.405

Ki hitte, hogy eljő ! ha ezt hittem volna,

Kormányozó tisztem nem úgy vittem volna . . .

De nem hivém azt, és azért adott neked

Haragom játéka olyan rendeletet.«

»És most, midőn eljött« csudálkozék Kádas,

n.410

»Panaszra nem tudom miért nyitod szádat ;

Szerencsédet, midőn a vár felszabadul,

Miért kárhoztatod megfoghatatlanúl.

Magának köszönje . . . senkit ne okoljon . . .

Rajta állt eljőni, vagy maradni otthon . . .

n.415

Nem hoztuk erővel : ha mégis megjelent . . .

Szorult állapotunk minden bánást kiment.«

»Oh !« felelt Bethlenné »nincs szorult állapot,

M ely lemossa rólunk ezen gyalázatot :

Cél az aljas eszközt soha ki nem menti,

n.420

S itt nem Veselényit veti okul senki.

Íme ő elszánja magát jóhiszemmel,

Bátorítja keblét hősi szerelemmel,

Bérceket mász éjjel, viharban, egyedül,

Ellenséges várba lép fegyvertelenül :

n.425

És mi bizalmáért miképen fizetünk ?

Lábára véletlen bilincseket vetünk,

S kit virágfüzérrel szerelem csalogat,

Rút árulást talál s nehéz rabláncokat.

De, bár viszonozni szerelmét nem fogom,

n.430

Őt azért büntetni van-e méltó okom ?

Égő szenvedélye, tár nyugottan nézem,

Nem érdemli-é meg hideg tisztelésem ?

Ah ! a világ előtt — ilyen úton győzve —

Engem kárhozatos árulás szeplőz be,

n.435

És míg őt dicsővé teszi a szerelem,

Én varázsló névnek átkait viselem.«

Erre hallgatás lön egy darab ideig :

A hölgy sorra nézte fénylő fegyvereit,

Vagy talán szemei csak tévedezének,

n.440

Nem lévén bennök a kormányvivő lélek.

Kádas pedig ott állt egy állóhelyében,

A hallott beszédet forgatá fejében,

A hallott beszédet, a látott jeleket :

Összeillesztgeté gyanúja ezeket.

n.445

Tisztán kezdte látni, hogy erősen gyúlad

A hölgy kebelében amaz uj indúlat ;

Nőttön nő tagadva, gerjedez titokban,

Visszafojtva éled, míg egyszer kilobban.

Ő ugyan nem bánná, nem törődnék vele,

n.450

Csak Muránynak sorsa ettől ne függene,

S melyért ő buzog, az erdélyországi párt

Egy ingatag nőért ne vallna ennyi kárt.

De félt, hogy egy percben, ha szive fölpezsdül,

Átengedi kezét s várát mindenestül,

n.455

Büszkeségét, pártja érdekét feledi,

S győztes szerelmének áldozatul veti.

Azt is tudta másrészt, hogy e titkos hevet

Hideg tanáccsal már kihűtni nem lehet,

Sem elnyomni többé . . . ki ilyet akarna :

n.460

Tűzokádó hegyet tenyérrel takarna.

Most azért mindenkép azon mesterkedett,

Hogyan egyesítsen két külön érdeket :

Hogy, ha a büszke sziv láncra lesz is verve,

Árulóvá mégse változzék szerelme.

n.465

Szóla hát : »Asszonyom, én meg nem foghatom,

Miért ne bánhatnál foglyoddal szabadon,

És, midőn e cseltől élet függ vagy halál,

Kezedből ily fegyvert ki mért

bocsátanál.

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

bocsátanál :

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

Ám, ha világ előtt, mintegy fölöslegül,

n.470

Igazolni tetted van könnyebbségedül :

Íme a mód, melyen e célt is eléred :

A fogoly vezérnek kezedet ígéred . . . .«

Mária, e szókon igen megütközve,

»Ki beszél itt kézről« vága gyorsan közbe,

n.475

»Ki kérd ily tanácsot tőled, s ki emleget

Gyáva nőhöz illő hitvány szerelmeket. . . ?«

»Hallgasd végig előbb asszonyom« mond amaz,

»És ne szaggasd félbe jó célú szavamat :

Mondám, a vitéznek kezedet nyújthatod,

n.480

Csakhogy a feltételt ilyenformán szabod :

»Jól van, ám legyen meg, birja hát a lovag

Egy feltétel alatt szívemet s jobbomat :

Ha esküt teszen hogy Ferdinánd királytol

A szabadság ügyhöz — Rákóczihoz — pártol.«

n.485

Ezt, ha szerelmének nem a vár birtoka,

Hanem személyed volt felingerlő oka,

Megtenni éretted nem oly nagy áldozat,

S te győztél, mert dicsőn nevelted pártodat.

Ellenben, asszonyom, ha nem fogadja el,

n.490

Aljas haszonlesés vezérli, ott a jel !

Akkor kitűnik, hogy csábitó és csalárd,

Akkor méltán lakol . . . érdemli a halált.

Így , a rágalmazó kaján világ előtt,

Ha ő halált választ, te nem léssz felelős :

n.495

Akár a bástyáról fővel levetteted,

Akár kegyelmet adsz s szeliden bünteted.«

Elhallgatott Kádas. Nem felelt Mária,

Szép arcát lehajtá fekvő karjaira ;

Tünődött sokáig, és mire felálla,

n.500

Rózsát nyomott vérből fejér homlokára.

Szóla most: »Hatalmas két erő küzd bennem :

Lázad egész lényem férfi-járom ellen ;

Másrészt a közügyért égek s mindenáron

Annak előmentét óhajtom, munkálom.

n.505

Szeretem egyéni szép szabadságomat ;

Tőle megfosztatnom . . . iszonyú gondolat !

És minden bilincstől visszaborzad kezem,

Mert csak hidegségét, csak súlyát érezem.

De midőn ama szent szabadság követel

n.510

Tőlem áldozatot és választanom kell :

Akkor . . . ha a közjót előmozdíthatom,

Keblemben az önző szívet megtagadom.

A lovag kezem közt. Fogsága, halála

Ügyünknek bizonnyal szolgálna javára,

n.515

Mert midőn nagyot veszt és gyengül az ellen,

Nem lehet: a más fél hogy nagyot ne nyerjen.

De ha Veselényit pártom szent ügyének

Buzgó és hatalmas bajnokul nyerém meg,

Nem tettem -e így mind emberileg szebbet,

n.520

Mind az ügyre nézve nyereségesebbet ?

És ezért . . . nem másért . . . igen, csupán ezért

Elszántam . . . férjemül fogadni a vezért ;

Szenvedni egymagam gyülölt bilincseket,

Ha szabadnak látnám végre a nemzetet !

n.525

Most eredj s tudassad. Megállj . . . azt ne hazudd,

Hogy erről valamit talán szivem is tud :

Mert nem hő szerelem . . . oh ! kinos áldozat

Adja — szívemet nem — csak hideg jobbomat.«

Kádas eltávozék. Sietett az öreg,

n.530

Szólítá asszonya, de nem hallotta meg ;

Vagy talán jól hallá, csak félt visszamenni,

Hogy szavát megbánta s vissza fogja venni ?

Mária még egyet kiáltott utána.

»Elment már !« sohajtott s tűköréhez álla,

n.535

Kalpagát fejéről egy szögletbe dobta,

Hollószín fürteit körül leontotta.

Hollószín fürtei amint leomlának,

Elfödék páncélját karcsu derekának,

Eltakartak mindent, ami csak férfias,

n.540

Válltól csípejéig nem látszik semmi vas.

Csak mellén tör elő, jobb és bal oldalon,

Sötét fürtök közül egy-egy ezüst halom,

Melyen a mécs fénye játszik enyelegve

És hullámzik rajta, mintha az remegne.

n.545

Vagy valóban remeg a szép hölgy kebele ?

S a hideg kemény érc, az is remeg vele ?

Mi az, ami bántja : borzadó félelem ?

Vagy sokáig szunnyadt, nem ismert szerelem ?

Érzi-e már szíve — amit szája tagad —

n.550

A csiklándva metsző lelki fájdalmakat ?

Érzi-e a lángot, mely midőn áthatja,

Fázlaló hevétől reszket minden tagja ?

Nem, mégse szerelem . . . lám nem hiszi ő sem,

Hogy szerelme birna kelni oly erősen :

n.555

Tán csak álmatlanság vett hatalmat testén,

Amiatt lön rosszul, forró lázba esvén . . .

Ellankadva dőlt le bársony pamlagára,

Kádas vissza jöttét rettegve és várva,

Ki azalatt az éj visszhangját föl veré,

n.560

Kopogván a lépcsőn le, a börtön felé.

Hallá kopogását a vár nemes foglya,

Aki négy fal között ült nagy-buslakodva ;

Háborús melléből sóhajok kelének :

Kínai s átkai vészes szerelmének.

n.565

Nem félt a haláltól : hányszor látta szembe ?

Hányszor ingerlé azt, ütközetre menve ?

Rabságát se' bánná, ha vére-szakadva,

Kétségb’esett harcon jutott volna abba.

De egy asszony által ekkép kijátszatni,

n.570

Élni gúny alatt és bosszút nem állhatni,

Szenvedélye tárgyát átokkal illetni,

Vérét szomjuhozni — és mégis szeretni . . .

Majd higgatag vérrel rágondolni végre

A kemény vádlóra, a kötelességre,

n.575

Látni ennek rémét, mint halálfőt, jelen,

Melyet a gyalázat kínos fája terem . . . .

Kell-e még egyéb ok, hogy kétségbe essék !

Égő szerelem és fagyos kötelesség :

Az kigúnyoltatva, eldobva, megvetve ;

n.580

Ez fenyegetőleg ujjait zörgetve. —

Megbirá nagy lelke a kemény ostromot,

Megrendült alatta, de le mégsem rogyott ;

S most, amint erében lohadni kezd a vér,

Szokott szilárdsága s nyúgalma visszatér.

n.585

Helyzetét vizsgálja. Nem kétkedik semmit,

Hogy hiv seregétől várnia nincsen mit ;

Sőt, amint eszébe jutnak rendeleti,

Szégyenli azokat s keserűn neveti :

Mintha meg lett volna verve kemény bortul,

n.590

És most józanodnék zavaros mámorbul,

És eszébe jutván egy-két dőre tette,

Félne : hátha mégsem álomban követte.

De ébren, józanul, miképen jöhetne

Veselényi Ferenc oly balga ötletre :

n.595

Ellenséges várban lövéssel adni jelt,

S hinni hogy az őrség nem gyanít semmi cselt ?

Vagy, hát várhatá-e, hogy (amit meghagyott)

Szabadítására jőnek a hadnagyok,

S rögtön, egy rohammal beveszik a várat,

n.600

Melynek vívásából őmaga kifáradt ?

Felkacagott erre, keserűn, hangosan ;

Érezé hogy sorsa egy nő kezében van ;

És amint füleit kopogás üté meg,

Úgy képzelé, mintha gyilkosi jőnének.

n.605

Most csikorgott a zár és kioltott nyelve

Kétszer visszapattant, nagy kulccsal tekerve :

Megnyílt a vas ajtó, és aki belépett,

Kádas Márton emigy kezdé a beszédet :

»Úgy hiszem volt időd, uram nemes lovag,

n.610

Jól szemügyre venni ez uj szállásodat,

Mely erős falával talán meggyőzhetett,

Hogy kegyelemtől függ eljátszott életed.

De ím, midőn épen kezében a halál,

Nagylelkű asszonyom szabadságot ajánl,

n.615

Jobbját azonfelül — ha a nemes vitéz

Rákóczi s a vallás ügyéhez állni kész.

Ellenben, ha magad annyira felednéd,

Hogy ezen feltételt így is visszavetnéd,

Akkor . . . a szép hajnalt többé nem láthatod :

n.620

Menyegzős ágy helyett választál vérpadot.«

Hallván e beszédet bajnok Veselényi,

Szíve gyors örömnek már-már kezde nyilni ;

De midőn Kádas a feltételhez ére,

Összekulcsolódék s visszahökkent vére.

n.625

Végre felelt büszkén : »Szünjék meg« izeni

»Asszonyod lelkemet tovább kisérteni,

Mert nincsen előttem semmi drága — ollyan,

Hogy hűségem árán is megvásároljam.

Tudja a grófné, hogy nem szabad éltemmel,

n.630

Gyilkosságra talán vetemedni nem mer :

De inkább választom a tőrt, vagy vérpadot,

Mint akármi díjért ama gyalázatot.«

Kádas megütközék e kerek válaszon,

Nem várta, hogy a hős oly ham ar válasszon.

n.635

»Kérj időt« unszolta »és határozz jobban :

Lovag. . . minden késő, ha a mécs kilobban !«

Így szól amaz kérve, de a hős nem felel,

Csak megrázza fejet gazdag fürteivel,

Nagy sötét szemeit a szólóra veti,

Melyek égetését Kádas nem tűrheti.

Megfordul tehát és a rabot elhagyja ;

Küzd a kulcs a zárral s fogát csikorgatja,

Csörömpöl a vas rúd a nehéz ajtókon,

n.640

S elhal a kopogás messze folyosókon.

NEGYEDIK SZAKASZ.

Bethlen Istvánnénak éjjeli szobája

Csendes, mintha volna halottak tanyája,

Azt hinné az ember, nincs benne más élő

Csak az ezüst mécs, mely függ mennyezetéről.

n.5

Ott áll pedig Kádas, szemét lefüggesztve,

Gondok között fonta karjait keresztbe :

Gondjai szerzője a hatás lehetett,

Mit a hozott válasz a szép özvegyre tett.

Nem felelt az, foglya izenetét hallván,

n.10

Ábrázata elhűlt: hideg lőn és halvány ;

Fölkelt a nyugágyról, de visszahanyatlék,

S szótalanul fekszik fél dülésben ott még.

Hímezett vánkosát arcára öleli,

Keserves könnyével zokogja azt teli,

n.15

Melyet önt szerelem, önt szégyen és harag,

Kik most kebelében együtt viharzanak.

Majd felszökik onnan. Lángol ábrázatja,

Sűrü zápor könnye tüzét nem olthatja,

— Sűrü zápor könnye még olaj e tűznek —

n.20

Meg-megriad, mint kit kísértetek űznek.

»Ezt kelle megérnem« kezdé kifakadtan,

»Megérnem a szégyent, hogy jobbomat adjam,

Legyőzve a makacs természetet bennem :

És nyújtott kezemet vissza kelljen vennem !

n.25

Ha ! rút, becstelen kéz, mely unszolva sem kell,

Miért nem vágtak el . . . miért nem dobtak el . . .

Miért nem születtél nyomorú bénának :

Hadd okoznál undort : így nem gyaláznának.

Azt gondolám, kincs vagy — hiú egy gondolat !

n.30

Mint nagy drágaságot őrzém birtokodat ;

Epedve tekintett rád a férfi sereg :

Te hívem maradtál, s büszke voltam veled !

Mit nem adtak volna — nem áldoztak volna

Egy szem-intésemre, egy biztató szómra :

n.35

Éltet, becsületet, örök idvességet :

Mindent rajtad kivül . . . hogy bírjanak téged.

És ím . . . ! ez a büszke, ez a gőgös, kevély !

Még véleményt : egy szót, egy semmit sem cserél !

S midőn engem és a szabadság zászlaját

n.40

Együtt ölelhetne, inkább választ halált.

Halált . . . ! mi a halál, ha ismernem szabad ?

Ismerni szeretném új vetélytársamat :

Mint ama tükörben, szebb-e képe mása ?

S én rútabb vagyok, mint ösztövér csontváza ?

n.45

Tudja-é a dölyfös fogoly, mi a halál ?

Képzeli-e fagyos ölét, mely rája vár ?

Nem borzad-e vissza, nem fázik-e vére,

Nem vágy melegebb kar hév ölelésére ?

Hah ! tudja-e mi az : ott állani, szembe,

n.50

Fegyvert sem emelni önnön védelemre,

Zúgó füleiben hallgatni az eret,

Mint háborús örvényt szédült feje felett ? . . .

Egyszer : »suh . . .« az érnek szétpattan a medre,

Kiront a piros vér, tóvá kerekedve ;

n.55

De míg az utolsó csepp vér is elakad,

Szenved . . . ki mondja meg, miféle kínokat?

Képzelted-e, ember, mily szörnyű a halál,

Hogy azt jegyezéd el, midőn választhatál?

Nincsenek reményid, melyek elhervadnak?

n.60

Nincsenek gyermekid, kik árván maradnak?” —

— »Hadd lássa közelrül« szünet múlva kezdi

»Amint váz karjait felé kiterjeszti,

Hadd érezze arcán hideg fúvallatát,

Mely egyet leheli még s . . . az ember nincs tovább.

n.65

Kádas ! a fekete szobába vérpadot !

Ha kész . . . közel leszek s uj rendelést adok.

Ne állj meg, ne nézz rám : miért vagy oly halvány ?

Vígadni akarok kérőm lakodalmán !

Megfogadta Kádas s ahhoz láta tüstént,

n.70

Nem mintha örülne Veselényi vesztén,

De nem is fél attól, mert nem hiszi soha,

Hogy pártért szerelmet áldozzon asszonya.

Azt ohajtá csak a pártjához hű öreg,

Hogy véleményét a bajnok cserélje meg :

n.75

És most e céljához jó eszközi vannak :

Nem a halál, hanem félelmei annak.

Mária sebesen járt körül ezalatt ;

Szeme véletlenül egy tükrén megakadt,

Hirtelen megálla, mintegy felijedve,

n.80

S monda, képmására mérges szemet vetve :

»Ez hát az a kép, mit szépnek tart a világ ?

Melyet, mint egy csudát, kikürtöl és kiált ?

Ez hát az a termet — e nyúlánk, pongyola —

Mit tőlem irígyel félország asszonya?

n.85

Rúttá tesz e páncél . . . nehéz is : levetem.

Benne oly férfias, zordon a termetem,

Oly visszataszító . . . hideg, mint a halál :

Ily nőtül a férfi iszonyodik talán.«

Csengetett azonban, háromszor keményen,

n.90

Mert a szobahölgyek már aludtak mélyen ;

Titkába nem akart beavatni nőket,

Azért este mindjárt elküldötte őket.

»Így látott a bajnok« folytatá gerjedten,

»Karcsu derekamat páncéllal öveztem.

n.95

Rút sisak borítá szép hajfürteimet,

Elfödé homlokom és képemből kivett.

Hadd lásson egyszer még. Hadd lásson engemet

Amikor magam is hiszem szépségemet :

Gazdag öltözetben, mely ékszertül ragyog,

n.100

Melyben én a hölgyek királynéja vagyok.

Ha ! mily élvezet lesz . . . majd midőn a vitéz

A halál szemébe összeroskadva néz.

Széttekint segélyért s csak a bakót látja,

Mint villog kezében irgalmatlan bárdja ;

n.105

Majd, midőn kezeit ég felé emeli,

De az imádságnak egy szavát sem leli,

Ajka értelmetlen zagyvalékot rebeg.

Szólítja gyermekit, de nem láthatja meg :

Ah ! mily élvezet lesz akkor megjelennem,

n.110

Új menyasszonyának nyoszolyója lennem :

Hadd érezze szíve, összehasonlítván,

Mit nyert a halálban, és mit veszte bennem.

S majd midőn lelkének elnyomott lángjai

Önmegátkozásban fognak kirontani —

n.115

És az élet sem kell, ha nem nyer szerelmet :

Akkor dobni gúnnyal a hideg kegyelmet.«

Most közelgni

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

Most közelgni

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

hallván felrettent hölgyeit,

Árnyékba fordítá kisírott szemeit,

Mert nem akará, hogy megsejtsék a nyomot,

n.120

Dúló könnyek árja melyet arcán hagyott.

Páncéla kapcsait velök megoldatá,

Legszebb kösöntyűit, ékszerét hozatá,

Köntöst válogatott, s öltözék gazdagon,

Hogy hódítást tegyen mindjárt . . . a vérpadon.

n.125

A vérpad fennáll már. Egyszerű valami,

Melyről semmi szörnyűt nem lehet mondani :

Négyszegű pad, egypár lépcsőig emelve,

Lépcseit és magát födi vérszin

kelme.

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

kelme,

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

Rajta áll a bakó, némán és mereven,

n.130

Mintha nem is volna érző és eleven ;

Olyan ottálltában, mint egy vérbe mártott

Kőszobor, mely visel hosszú fényes bárdot.

A teremnek fala merevül fekete :

Sötétebb időknek munkája lehete,

n.135

Mikor mintegy házi szükségnek tartatott,

S ily célokra, mint ma, többször használtatott.

Ajtaja kettő van : középén és balra,

Emennek ablaka fátyollal takarva,

Amaz kettős ajtó, a folyosóra ki, —

n.140

Keményen csukódvák egymáshoz ajaki.

Nyílnak most. A bakó megmoccan és figyel,

Arra tekint apró fényes szemeivel,

Látja jőni Kádas megett a bajnokot,

Kit hat erős szolga fegyver közé fogott.

n.145

A hős arca nyugott, léptei szilárdak

Legrövidebb útján a szörnyű halálnak,

Viselete komoly, elszántsága erős,

Mely a félelemmel távol sem ismerős.

És ha választani jőne egy idegen :

n.150

Melyik ezek közzül aki halni megyen,

Változékony arcról vetve hozzá, talán

A bakót magát is inkább választaná.

Midőn a kis csapat a vesztőpadig ért,

Kádas megszólítá kérőleg a vezért :

n.155

»Ím, látod a pallost ; ez nem játék, lovag ;

Ne erőszakold ki tőlünk halálodat.

Még nem volna késő ; nem kerül egyébbe :

Egy ajkmoccanásba, egy hitvány igébe,

Hogy élet, szabadság, hatalom, szerelem —

n.160

Nagyobbá mint valál s boldogabbá tegyen.

Hisz' szabadságodnak van-e illőbb ára

Mint a szabadságnak kelned oltalmára?

Miért még akkor is ez árt sokallanod,

Ha Szécsi Máriát fölöslegül kapod?

n.165

És vajon e hölgyet mikép győzheted meg

Tiszta szándokárul ajánlt szerelmednek,

Ha az áldozattal ekkép fösvénykedel,

Midőn nem bűnre készt, sőt erényt követel?

Bizony, hidd el nékem, kiomolhat véred,

n.170

asszu

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

aszu

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

hamvaidból kihalhat a féreg,

Mégsem hiszi ő, hogy e vakmerő tettet

Nem váráért, hanem szerelemből tetted.«

Mondott volna Kádas akármit egyebet,

Veselényi szívén nem vágna uj sebet,

n.175

Sebjei, amelyek előbb fakadának,

El vannak zsibbadva, és többé nem fájnak.

Megszokta volt immár a halálnak képét,

Kezde lassan-lassan kötni vele békét ;

Sőt, mint rossz számoló tévedésből a kárt,

n.180

Nyereségnek kezdte számítni a halált.

Minek éljen? úgymond, mi öröme benne?

Élete ezentúl csak gyalázat lenne ;

És a szabadsággal, nyerne bár, mit érne?

Csúfos hadi törvényt vonnának fejére.

n.185

Így — midőn hűségét halállal pecsétli,

Annak tisztaságát a világ nem kétli,

Legnagyobb vétkéül vak szerelmét rója,

hajlott

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

hajolt

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

az asszonyi szóra.

Sőt szerelme — oh sziv csudás önzései ! —

n.190

Édes bosszút hitt a halálban rejleni :

Méreg-édes bosszút, hogy, ha neki vége,

Gyötri majd a hölgyet kisértő emléke.

Ily gondolatokból veve nyugasztalást

És ilyen alakban szokta meg a halált ;

n.195

De száz rémarca van e rút szörnyetegnek :

Mást mutat, ha egytől a szív nem ijed meg.

Iszonyúvá lön most, Kádas szavaira.

Tehát mégsem hinné szerelmét Mária?

Hát csak rajtavesztett kalandornak veszi,

n.200

Ki mindezt csupán a vár fejébe teszi?

Ím meghal, anélkül, hogy akiért elvész,

Hígye,

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

hígye,

Szövegforrás:
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege

méltányolja, tisztelje szerelmét !

Oda lesz, mint olyan levélnek írati,

Melyet olvasatlan éget el valaki !

n.205

És meghal anélkül, hogy legördült feje

A kegyetlen nőben szerelmet költene,

Szerelmet, mely annak, halál órájáig,

Bosszút teremjen : a megbánás kínjait.

De mit tegyen hát most? megszegje a hitet,

n.210

Melyet zászlajának hűségére letett?

Elfogadja ez egy gyalázatos útat,

Melyen szerelmének céljához eljuthat? —

E gondolat kellett, hogy csüggedő lelke

Nagyságát, erejét ujfent visszanyerje ;

n.215

Arca elszántságot öltözék magára . . . .

Rendületlen hágott a vérnek padára.

Szóla ott, bal kezét megfeszítve mellén,

S jobbját ünnepéllyel ég felé emelvén :

»Bizonyságom Isten, aki ottfenn lakik,

n.220

Mily igen szerettem . . . amaz egy valakit.

De ha nem elégli amit eddig tettem,

Ha kevésli amit zálogul vetettem :

Szép szabadságomat, reménydús éltemet —

S áldozatul kéri ép becsületemet :

n.225

Úgy, bár jogtalanul vett is rajtam erőt,

— Miért tiltakozom Isten s világ előtt —

Áldozatul inkább életemet adom . . .

Mely szerelme nélkül úgyis rideg, vadon.«

Azzal térdre hullva könyörög magában,

n.230

Istennek ajánlja lelkét egy fohászban ;

— Méltóság van arcán, nyugott, lelkigható —

És szól erős hangon : »Most vágj, ha mersz, bakó.«

De a bakó nem vág . . . bámul meglepetve :

Suhogó selyemben hölgyalak siet be,

n.235

Melyen a legtisztább, a legszebb nőiség

Királyilag üli diadalünnepét.

Szenvedély-ragadtan siet a vérpadra,

Megáll a hős előtt, és szól kezet adva :

»Vitéz, vedd jobbomat . . . csudát tesz erényed :

n.240

Pártomat elhagyom, hogy kövessek férjet.«

Veselényi fölnéz, hallja e szavakat,

Szeme, szive, vére, elméje elakad,

Remegő kezében érzi a hő kezet :

Összefoly lelkében remény, emlékezet.

n.245

Megtapintja fejét, mintegy kételkedve,

Hogy élő embernek ily álma lehetne :

Hát majd, ha föleszmél hogy való amit lát,

Megbirja-e szíve üdvének rohamát?

Nem birta volna meg földi gyarló kebel,

n.250

Hogy ily boldog legyen s mégse repedjen el,

Mégse váljon mennye küszöbén semmivé,

Csak az oly erős, mint a Veselényié.

Eldobá a múltat kínzó álom gyanánt

A valóért, melyet a jelenben talált,

n.255

S gyötrelme feloszlott e pár feddő szóba :

»Oh Mária, miért e kegyetlen próba !«

A hölgy elpirult a feddő szemek előtt,

Mosolygva emelte föl a térdepelőt :

Fölkelt Veselényi, a délceg levente,

n.260

S tündöklő aráját szívéhez ölelte. —

Nem esett ínyére az öreg Mártonnak,

Hogy a dolgok itten ilyeténkép folynak,

Bosszúsan vakarta üstökének helyét,

Köszörülte torkát és csóválta fejét.

n.265

Végre nem állhatta hogy ki ne fakadjon :

»Asszonyom« zsémbele, »ez igen jól vagyon,

Igen szépen vagyon, én megnyugszom benne,

Ha nem nyugonnám is, tudom egyre menne.

De talán jó volna megkérdezned elébb :

n.270

Ha belé egyez-e a Muránybeli nép

Hogy a várt, melyet ők védnek, más kézre add

S vele ráadásul őket mint juhokat.

Mert, bár tied a vár, az őrség is tiéd,

De Rákóczi birja a katonák szivét :

n.275

Csak egy lázasztó kell . . . aztán ki bir velek?

Isten óhat ugyan, de én nem felelek.«

Szóla és megindult, távozni akarván,

Hanem Veselényi megragadta karján :

»Itt maradsz,« mennydörgé, »te itt fogsz maradni,

n.280

A többi nép alszik, nem ér rá lázadni.

Hűséges szolgáid ezek itt, asszonyom . . .?

Mint ura e várnak, nektek parancsolom,

Fegyver közzé mindjárt e vén árulóval

S le kell vágni, ha zajt ütne csak egy szóval.

n.285

Addsza kardod, öreg, arra szükségem lesz :

Vissza kell sietnem váró seregemhez ;

Jó erős a hágcsó : ha megbirt engemet,

Mért ne birna meg egy csapat emberemet.«

Mária csudálvá nézett jegyesére ;

n.290

De bezzeg kihűlt a szegény Kádas vére,

Kit a hajdúk s bakó, mint hiv új cselédek,

Fegyver alá venni legott sietének.

Nem birta megoldni a kard szíjazatját,

Rajta járt a keze, mégsem lelte csatját,

n.295

Megtalálta végre, búsan kipeckelé

S fanyalogva nyujtá Veselényi felé.

De az másra figyelt : hirtelen valami

Lábak topogása kezde hallatszani :

Megnyílt a nagy ajtó és rajta bejöttek

n.300

Solymosi, Vadászi, Gábor Pál és többek.

A derék Solymosi bosszút állva vetett

A vezérre győztes, büszke tekintetet :

»Uram vezér, téged szabadítni jövénk :

Jer velünk, szabad vagy, a vár pedig miénk.«

n.305

Veselényi alig mert hinni szemének

Amint hű vitézi begyülekezének ;

Meglepetve kérdé : az égből estek-e,

Vagy honnan teremtek ily váratlan ide?

»Nem az égből estünk« vén Solymosi felel,

n.310

»Inkább mély pokolbul vergődtünk ide fel . . .

Ámbár, amint sejtem, már szükségtelenül . . .

De hisz elbeszélnem semmibe sem kerül.

Nem sokat ér, ha vén, ez az emberféle,

Másnak és magának van csupán terhére,

n.315

Sokat fekszik, mégis keveset alhatik, —

Tán, mivel majd ráér az ítéletnapig.

Kehel-kahol mindig ; itt is fáj, ott is fáj,

Hol egyik, hol másik nyilallás kezdi rá,

Sebje, amit egész éltében felszedett,

n.320

Meg-meg újul, mint a fájós emlékezet.

Az álom szép leány ; a vén nem kell neki,

Irtózva fut tőle, hiába kergeti :

ifjat

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

ifjut

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

ölébe fogadja,

S arcát simogatván szépen elaltatja.

n.325

Rajtam is úgy történt. Vén szemem, hiába

Hogy oly sokat nézett élte világába,

Nem akart alunni tegnap egy mákszemnyit,

Soká nézte fájva a fekete semmit.

Fölkelék tehát és mentem a mezőre,

n.330

Ott vártam az álmot egy part megé dőlve,

Láttalak, vezér, a vár felé sietni,

Unatkoztam úgyis, kedvem jött követni.

Messziről kisérlek, fel a várig épen ;

Hallom a siket zajt a rés közelében ;

n.335

Gondolám : vigan megy ottfenn a lakoma !

De az ördög benne a násznagy, a koma.

Inam szakadtában sietek lefelé ;

Vadászit az Isten útamba rendelé,

Így s így van a dolog, elbeszélem neki :

n.340

,Megmondtam« kiált ő, »hogy most nyakát szegi !’

De, bajtárs, az idő« mondok »igen drága,

Egy pillanat is sok a sopánkodásra,

Ott a kötélhágcsó, készen vár bennünket . . .

Vagy rabbá hagyjuk-e lenni vezérünket?

n.345

Azonnal Feketét küldjük siettébe :

Vezesse hadunkat fel, a vár elébe ;

Kis csapatunk pedig némán indul, halad,

Mint fellegek árnya, mely a mezőn szalad.

Csakhamar rálelünk a kötélhágcsóra,

n.350

Feljutunk a hosszú régi folyosóra,

Ott bevárjuk egymást és nyugodva késünk,

Míg lecsillapodik fáradt pihegésünk.

keressünk fel

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

keressünk fel?

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

— az volt a bökkenő —

Hogy zajt, verekedést ne idézzünk elő?

n.355

Lármát kiált az őr, ez éji vészkakas :

Kibúnak a baglyok, s fogva marad a sas.

A kakasnak kell hát előbb szegni nyakát,

Hogy ne háborítsa a csendes éjtszakát ;

Titkon elfoglalni minden őrhelyeket,

n.360

Fegyver alá venni az őr vitézeket.

Úgy lett : az őröknek elnémúla nyelve,

Megnémítá azt a halálnak félelme.

És most nagy fordítást tenne e kis csapat . . .

— De, sejtem, nagyobbat tettél, uram, magad.«

n.365

Nem várta a hős, hogy végződjék a beszéd,

Megrázta erősen az ősz bajnok kezét,

A jobbot ; — szabadon lévén pedig a bal,

Verzió: IV : Arany János Összes Művei 1884

könnyeit

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

könyjeit

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

avval.

Ekkor Veselényi, a vitézek felé

n.370

Nyájasan fordulva, szavát fölemelé :

»Bajtársak ! a hajnal, mely imé ott derül,

Emlékezetes lesz Murány hőseirül.

Tettetek dicső, de én is követelem

Hogy babérotokat megosszátok velem :

n.375

ily erősségnek

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

erőség

Szövegforrás:
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege

Jegyzet dőlt betűkkel, egy s-sel minden kiadásban.

lettem hódítója,

Mikép . . .? Isten annak a megmondhatója.«

Szóla, s elhagyandó a rémség tanyáját,

Jobb karjára fűzte mosolygó aráját :

Megnyílt minden lélek, megnyílt minden ajak,

n.380

S a szép párnak öröm-éljent riadtanak.

Csak az öreg Kádas, csak ő áll ott félre,

Nézvén szomorúan a nemes vezérre,

Ott tartá, leoldva, fegyverét kezében

S mindenféle dolgot forgatott eszében.

n.385

»Uram, ha már igy van« megszólala végre,

»Hagyd ez ócska vasat felkötnöm helyére ;

Már kopott : de van még belőle valami,

Hűségem irántad megbizonyítani.«

»Kösd fel« mond a vezér, vállát veregetve,

n.390

»Kösd fel, öreg,« monda Mária nevetve,

»Most legyőzeténk, de csak azért hódolunk,

Hogy biztosabb legyen egykor diadalunk.«

Távoztak. Lenn pedig megperdűl a dobszó,

Harsog hahotával a réz tárogató,

n.395

Felriad az őrség . . . markában fegyvere :

De nem viaskodni, hódolni jön vele.

Es mire a napnak felkelő sugára

Röptében pihenni száll magas Murányra,

Csattogó zászlókat, mint győzelmi jelet,

n.400

Lobogtat a hűs szél a nyilt kapuk felett.

Pénteki nap lévén mely reájok viradt,

Nem ültek menyegzőt e baljós nap miatt.

Murányt Veselényi két éjen, két napon

Megrakta Fülekről éléssel gazdagon.

n.405

Harmadnap a völgyet hadsereg télé be :

Rákóczi zászlai, Illyésházi népe.

Fenn mozsarak zúgtak s tomboló vitézek

Termetes kupákkal leköszöngetének.

Néz föl Illyésházi, fölnéz keseredve,

n.410

Nem jön az áldomást elfogadni kedve :

Mély völgyén Muránynak, mint tolvaj, elhalad,

Meg sem áll hadával a büszke vár alatt.

ELSŐ SZAKASZ.

n.1

Álla még Murányvár szűzi épségében

n.2

Hozzáférhetetlen szikla tetejében,

n.3

Kevélyen tekintett völgye lapályára,

n.4

Veselényi Ferenc ostromló hadára.

n.5

A tábor hatalmasb erővel, mint számmal,

n.6

Mind szemen szedett nép, gazdag borostyánnal,

n.7

De, ha nem mind órjás, aki bércet szaggat,

n.8

Hogyan víhatna meg a sziklás Muránnyal ?

n.9

E miatt boszúság, aggodalom, szégyen

n.10

Váltogatja egymást a vezér lelkében ;

n.11

Tervre tervet épít, de mind csak hiába :

n.12

Áll Murány, a sok terv összerogy magába'.

n.13

A csapatvezérlő hadnagyok elunták

n.14

Arcpirulva nézni a napok lehunytát,

n.15

Sarkalák a vezért : hagyja e sasfészket,

n.16

Másfelé keressen könnyebb dicsőséget.

n.17

Össze voltak gyűlve szellős sátorában

n.18

Órákat veszítni hasztalan vitában,

n.19

Mert nincs oly tanácsuk, mely megingathassa

n.20

Veselényi lelkét föltett szándokában.

n.21

»Ne beszéljen nékem, monda, senki olyat,

n.22

Hogy célom nem érve innen elmozduljak,

n.23

S annyi drága időn, annyi drága véren

n.24

Vásárlott gyalázat legyen minden bérem.

n.25

Azért kezdtem-é el, hogy végre ne hajtsam,

n.26

S a magamnál gyávább kacajt üssön rajtam,

n.27

Nagy fáról mesélvén s gyönge kis fejszéről :

n.28

Veselényieknek füstbe ment tervéről ?

n.29

Vagy azért jövék-e várat ülni itten,

n.30

Hogy talán a dolgot tréfaságnak hittem,

n.31

S hogy vén napjaimra, kérkedhetés végett,

n.32

Lopjak, munka nélkül, olcsó dicsőséget ?

n.33

Küzdelmet kerestem e helyen, nem álmot,

n.34

S nem feledtem ama hires vezért, Salmot,

n.35

Ki e sziklavölgyet, előbb egy századdal,

n.36

Hasztalan sokáig ülte vívó haddal.

n.37

Elejét, utóját meghánytam tettemnek :

n.38

Csak nehéznek láttam, nem lehetetlennek :

n.39

S mit egyszer magamban föltevék előre,

n.40

Ember nem, csak Isten tántorít el tőle.«

n.41

Így szólván felállott. Csakhamar utána

n.42

Gombkötő emelt szót, Fülek kapitánya ;

n.43

Hallgatott a többi, nem volt szólni kedve,

n.44

Látván hogy a vezér fel vagyon gerjedve.

n.45

S monda Gombköt.:

n.46

Az ostromot félbenhagyni tanácsoltam,

n.47

»Én előbbi szóltomban De mostan (amiben nincsen semmi szégyen)

n.48

Ellenkező részre fordult véleményem.

n.49

Könnyű itt

minékünk

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

minekünk

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

apró hadnagyoknak

n.50

Ez s amaz tanácsot adni a nagyobbnak ;

n.51

Könnyű megszállt várat hagyogatni sorba :

n.52

A mi hírnevünkön nem esik nagy csorba.

n.53

Nézzük ám a dicső Veselényi nevet :

n.54

Retteg ettől Eger, Hatvan, Szolnok, Heves,

n.55

Reszket, míg kimondja, a pogány nép ajka,

n.56

Csecsemőket

ijjeszt

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

ijeszt

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

véle török dajka.

n.57

Ismeri hatalmát a ravasz Rákóczi,

n.58

Fáj neki, hogy véle nem szeret fogózni ;

n.59

S hol babérja termett, a felső országok,

n.60

Róla tesznek élő tanúbizonyságot.

n.61

E dicső gyémántot szilárdul ölelve

n.62

Ékesen foglalja a király kegyelme.

n.63

S e nevet ha félti vezér ő nagysága :

n.64

Kérdem én, bajtársak, nincs-e igazsága ?«

n.65

Végezé s leűle ; fél szemét azonban

n.66

A vezérre veté, lesve alattomban,

n.67

De nem hallgatá az a színes beszédet,

n.68

Sátorajtón állott és Murányra nézett.

n.69

Benn pedig felálla s így kezdé Kazai :

n.70

«Nem uj dolog, amit akarok mondani,

n.71

Isten bizonyságom, hogy ha kell s eszélyes,

n.72

Nem félek hazámért vérem kiontani.

n.73

Kérkedés, dicsekvés nem szokott kenyerem,

n.74

Nem szólok magamról, szóljon a fegyverem,

n.75

Szóljon a gyalogság, amelyet vezérlek,

n.76

Hisz elég csatát nyert néhanapján velem.

n.77

Nincs, mi férfit inkább férfivá emeljen,

n.78

Mint szilárd kitűrés, állhatatos jellem ;

n.79

Ez hitem, vallásom ,— szólhat bármi tettem,

n.80

E hitet magam is mindenkor követtem.

n.81

Így tehát ölömmel hallom vezéremtül

n.82

Azt, hogy szándokában soha meg nem rendül,

n.83

És, hogy amit egyszer célbavett előre,

n.84

Ember nem, csak Isten tántorítja tőle.

n.85

De vajon, barátim, Murányvárt megülve,

n.86

Emberrel van-é most a bajunk meggyűlve ?

n.87

Nem békén tanyáz-e fent a renyhe őrség

n.88

S neveti a völgynek feltörekvő hősét ?

n.89

És kérdem : mi volna e falakat nékünk

n.91

Meghágnunk, bevennünk, izre-porra tépnünk,

n.92

Ha e sziklatömeg, mit Isten alkotott,

n.93

Semmivé nem tenne minden ily szándokot ?

n.94

Szédítő magasra helyheték e várat,

n.95

Hová felrepülve a madár is fárad

Jegyzet Gyöngyösi szavai. —

Arany János

n.95

Óriás kőszálak viselik ott gondját,

n.96

És, mint féltő kincset, tenyerükben hordják.

n.97

Az ágyúgolyó is félúton leszédül

n.98

S szárnya-szegve hull le légi ösvenyérül,

n.99

Vagy a sziklafalba ütve olykor magát,

n.100

Széjjelzúzza benne kemény vas homlokát.

n.101

Hányszor megkisértők, mint kőszáli zerge,

n.102

Egyenkint hatolni fel a meredekre ?

n.103

De szemes vadászok álltak lest felettünk,

n.104

S jól jártunk nehányan, akik lejöhettünk.

n.105

Nincs tehát mit tenni, nagyságos vezérem,

n.106

Mint tovább nem víni egyenetlen téren,

n.107

Felhagyni a harccal, mit a föld embere

n.108

Ezredeket élő sziklák ellen mere.

n.109

S e kövekben Isten kezére ismervén

n.110

Túladni az ostrom sikeretlen tervén ;

n.111

Mit ha gyalázatul róna fel valaki,

n.112

Jőjön maga és a kaput nyittassa ki.«

n.113

Elmondá s leűle a derék Kazai.

n.114

Ráhagyák beszédit alvezér társai :

n.115

Gábor Pál, két Farkas : Ferenc s öccse Fábján ;

n.116

De fölállt Vadászi homlokát megrázván,

n.117

monda

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege

monda

Szövegforrás:
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege

: »Mindezt immár hasztalan beszéljük,

n.118

Bár saját tettinket hozzá elregéljük,

n.119

S ami szépet tettünk : hol, mikor és mennyit,

n.120

Mind fölemlegessük, nem kérkedve semmit.

n.121

Régen megismertem a fővezért ebben,

n.122

Hogy nem enged fogytig semmi föltételben :

n.123

A félbenszakítást azért ne sürgessük,

n.124

Inkább az ostromnak végét siettessük.

n.125

Íme a szép nyárnak nemsokára fele

n.126

Múlik, amióta itt vesződünk vele :

n.127

És vajon a célhoz mennyit közeledtünk ?

n.128

Jó remény fejébe' sok vitézt vesztettünk.

n.129

Eljöhet az ősz is szürke hajszálakkal,

n.130

És elűzhet innen üres gyalázattal,

n.131

S a világ utána mondja majd nevünknek :

n.132

Azok, kik oly soká Murány alatt ültek.

n.133

Hát ne üldögéljünk meddő kétkedésben :

n.134

Még az éjjel, majd ha szép holdvilág lészen,

n.135

Csendesen másszuk meg e kevély sziklákat,

n.136

Holdvilágon az őr nem oly messze láthat.

n.137

S vagy sikerül végre bevennünk a várat,

n.138

Vagy kiontott vérünk e kövekre szárad —

n.139

S hadd száradjon inkább vérünk sziklafélre,

n.140

Mint szennyes gyalázat ennyi tiszta névre.«

n.141

Most Fekete László hátrább tette székét,

n.142

Fölemelkedett és így kezdé beszédét

n.143

Halk, nyugott, mély hangon, és ha néhol megállt,

n.144

Kezével törölvén szép magas homlokát :

n.145

»Illik a vitéznek, kivált aki nem vén,

n.146

A veszélyt keresni, háborúba menvén,

n.147

Illik, ha már nem tud becsületben élni,

n.148

Pironságos éltet halállal cserélni.

n.149

De szükségtelenül tenni azt kockára,

n.150

Míg csillog felétek jobb remény sugára :

n.151

Ez nem csak botorság : valóságos vétek,

n.152

Mit a közügy ellen tudva cselekvétek.

n.153

Vegyük gondolóra : hiába hogy nyár van :

n.154

Aratás ideje nincs magas Murányban ;

n.155

És az ég, midőn hull éjjeli harmatja,

n.156

Hogy szomjat eloltson, oly bőven nem adja.

n.157

Ivó víz nem léte és a kínos éhség

n.158

Sok várnak lerontá büszke erősségét :

n.159

S ami már nem egyen, hanem akárhányon

n.160

Megesett, miért nem eshetnék Murányon ?

n.161

Én hát azt javaslom, legyünk türelemmel,

n.162

A várnak útait tartsuk vizsga szemmel ;

n.163

Így remélem, hogy e gőgös várbeliek

n.164

Magok kérnek egykor : hagyjuk lejőniek.«

n.165

Mindenik helyeslé amit ez tanácsolt,

n.166

Mert a többieknél érettebb korú volt ;

n.167

Maga Veselényi hajtott a szavára ;

n.168

Mostan is figyelt rá, mihelyest felálla.

n.169

S monda : »Erről én is sokat gondolkoztam,

n.170

Kémeim által is gyakran tudakoztam :

n.171

Van-e a megszállott népnek elesége

n.172

És ivó kútvizben nincsen-é szüksége ?

n.173

Bizonytalan hírnél nem hoztak egyebet :

n.174

Ma tehát Solymosit küldtem, mint követet,

n.175

Fenyegető szókkal kísérletet tenni ;

n.176

Nem soká meglátjuk, mire tudott menni.

n.177

se'

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

sem

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

mondta még jól, mikor a mogorva

n.178

Vén követ betoppant a hüves sátorba,

n.179

Eltörődött és a déli nap sugára

n.180

Sötét piros színt csalt az ábrázatára.

n.181

Nagy lélekzetet

vőn

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

vön

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

és körültekintett,

n.182

De nem szólt előbb, mint Veselényi intett ;

n.183

Csak midőn a vezér megengedte jellel,

n.184

Kezdte el nyers hangon, de gyakorlott nyelvvel :

n.185

»Ne gondolja senki, hogy talán mesélek,

n.186

Vagy déli álmomban történtet beszélek ;

n.187

Amit mondok, úgy van mindenik szócskája,

n.188

Akár most előre hitet tegyek rája.

n.189

Magas Murányvárba amint feljutottam,

n.190

Annak parancsnokát kérdezém legottan ;

n.191

Mosolygott az ember, s ismeretes helyre

n.192

A hóhér bástyára vezetett egyszerre.

n.193

De mily rendkívüli

lőn

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

lön

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

meglepetésem,

n.194

Midőn a nevezett bástyára felértem :

n.195

Fegyvert öltve, mint egy szép ifjú katona,

n.196

Maga állt előttem a várnak asszonya.

n.197

Sisak fedte fejét, szép aranyos sisak,

n.198

Róla háromszínü tollak lobogtanak,

n.199

Magas bokor tollak, hajlongván kevélyen,

n.200

Mint sugár jegenyék a tolongó szélen.

n.201

Gömbölyű vállait és karcsú derekát

n.202

Kékellő zománcos páncél övezte át,

n.203

Mellén vert ezüsttel gazdagon borítva

n.204

S két kisded halommá vala domborítva.

n.205

Csípejéig nyúlt a páncél, attól fogva

n.206

Földig ért tengerzöld nehéz bársony szoknya —

n.207

Nehéz már magában a nagybecsü kelme,

n.208

Nehezebb, arannyal pazarul terhelve.

n.209

Kopja volt kezében, támaszkodott rajta,

n.210

És az őrség felett hadi szemlét tarta :

n.211

Szóló ajakáról messze csengett a hang

n.212

S egyik ó toronyrul a másikra pattant.

n.213

Amint szembe lettünk a falon egymással

n.214

S köszöntém az úrnőt illő meghajlással,

n.215

S láttam ékes arcát, gyönge állát, melybe

n.216

Sisak-állazója el vala mélyedve ;

n.217

Villogó szemeit amint rám vetette,

n.218

Szemöldöke ívét egyenesre vette,

n.219

Alsó ajakával felnyomá a felsőt

n.220

S homlokán redőkbül könnyű felleget szőtt :

n.221

Kétes habozásban állék egy darabig :

n.222

Merjek, vagy ne merjek mondani valamit ?

n.223

Végre megszólaltam, illően és szépen,

n.224

Válogatván a szót kitelhetőképen :

n.225

»Asszonyom, így mondék, én, uram vezérem

n.226

Hatalmas nevében, váradat fölkérem :

n.227

Nyittasd meg kapuid hős Veselényinek,

n.228

S harmadik Ferdinánd győztes sereginek.

n.229

Nem kívánja rosszad a vezér, s ne véljed,

n.230

Hogy miatta bút lát nagyságos személyed :

n.231

Népedet foglyául, vagy kincses táraid

n.232

Nem kívánja, csupán váradnak kulcsait,

n.233

Melyeket ha átadsz néki jószántodbul,

n.234

Úgy egész váradban egy cserép sem csorbul,

n.235

Kiki bátorsággal viheti vagyonát,

n.236

Egy ujjal se’ bántják a békés katonák.

n.237

De ha átaladni még tovább is késel

n.238

S a vezért ingerled ellenszegüléssel ;

n.239

Akkor jaj neked s jaj a nyomorúltaknak,

n.240

Kik e fecskefészek üregében laknak !

n.241

Kő kövön nem áll meg reszkető faladon,

n.242

Szabad zsákmányra jut mindennemű vagyon,

n.243

Kardra hányatik mind : férfi, asszony, gyermek,

n.244

Még a csecsszopója sem talál kegyelmet.

n.245

Mert ne hidd, hogy addig Fel-Murányt itt hagyja,

n.246

Míg fokán zászlóit szél nem lobogtatja,

n.247

Eszközölje bár azt okos hadi csellel,

n.248

Kínozó éhséggel vagy tüzes fegyverrel.«

n.249

Meghallá beszédem gróf Szécsi Mária,

n.250

De nem adott választ annak szavaira,

n.251

Elfordult, fogával bíbor ajkit marván

n.252

S nagy felindulását nehezen takarván.

n.253

Végre szóla gúnnyal : »Elmondhatd uradnak

n.254

Amik e falak közt szemedbe akadnak,

n.255

Fenyegetésére az legyen a válasz.

n.256

Menj, mutass meg mindent a követnek, Kádas !«

n.257

Nagy kopasz ember volt, hajlott férfikorban,

n.258

Ki e névrül értett, s elvezetett sorban,

n.259

Megmutatva mindent : a derék őrséget,

n.260

Kútat, éléskamrát, bástyaerősséget.

n.261

Válogatott nép az, mind derék emberek,

n.262

Víni sík mezőn is dolgot adna velek :

n.263

Hátha még falaknak biztos vértje őrzi !

n.264

Nincs erő, mely bírjon ővelök mérkőzni.

n.265

Ismerem Muránynak külsejét, belsejét,

n.266

Szembehunyva járom tekergő ösvényét,

n.267

Laktam egykor benne Szécsi György korában,

n.268

De sokkal különb most, mint volt hajdanában.

n.269

Mily roppant erősség! egy falat sem lelnél,

n.270

Mely csekélyebb volna a tizenkét ölnél ;

n.271

Pattantyúk, mozsarak, nagy golyók halommal,

n.272

Fegyverek és lőpor két egész toronnyal.

n.273

Élelem, mi három évre is sok lenne,

n.274

Százöles kút, gazdag tiszta forrás benne,

n.275

Nyers anyag : fa, kő, vas; műhelyek, munkások . . .

n.276

Szóval, semmiben sincs megfogyatkozások.

n.277

Azért esztelenség itt tovább tanyáznunk,

n.278

Hő napon felégnünk, harmaton megáznunk :

n.279

Mert elébb ledőlnek e magas kőszálak,

n.280

Mint mi bévehetnők híres Murányvárat.«

n.281

Solymosi tovább is akart még beszélni,

n.282

De felállt tüzesen bajnok Veselényi,

n.283

Ki eddig hallgatott egész figyelemmel,

n.284

De szembetünőleg fogyó türelemmel.

n.285

Most felugrott hévvel s hármat avagy négyet,

n.286

Mintha futva menne, oly sebesen lépett ;

n.287

Hirtelen megállott s monda békevesztve,

n.288

Solymosit szemével mintegy átszegezve :

n.289

»Tudsz-e még Murányra s gőgös asszonyára

n.290

Több dicsőítő szót halmozni rakásra ?

n.291

Mérthogy róla nyelved olyan ékesen szól?

n.292

Hogy nem győz kitérni a magasztalásból?

n.293

Tán megvert szemével, és azért raggatod

n.294

Rá a napot, holdat és minden csillagot?

n.295

Vén, aszott velődet megzavarta véred,

n.296

S eszed rovására bolondul dicséred ?

n.297

Nem. . .erre vén volnál ; pénzt adtak, ugye pénzt?

n.298

Vén embert, mint te vagy, a fösvénység emészt.

n.299

Rakodva, mint a méh, kellett visszatérned :

n.300

Szájad hazug hirrel, arannyal erszényed.

n.301

Az asszony asszony mind ; egy asszonytól ki fél?

n.302

Belőled, ősz, mégis a félelem beszél ;

n.303

Nem vesztegettek meg, van tiszta jellemed,

n.304

De rémet láttatott a félelem veled.

n.305

Öreg vagy a résre, félénk, erőtelen,

n.306

Azért akarsz mást is leverni szüntelen.

n.307

Eredj öreg, pihenj ; ne költs rossz híreket :

n.308

Ne félj, a zsákmányból majd juttatunk neked.«

n.309

Az ősz katonának igen fájt e beszéd,

Mert öreg szolgának a szó is vereség,

n.310

Nehéz lecke ez, mit vén fejével tanul,

És, azt súgja lelke, most is ártatlanul.

Vér tódult szemébe, csikorgatta fogát

S már kemény szavakra megnyitá ajakát,

n.315

De az alvezérek integettek kézzel :

Hagyja el, ne szóljon, békén távozzék el.

Meggondolta magát, szó nélkül kifordult,

Őszes bajuszára nagy nehéz könny csordult,

Észrevette, mert a szíve könnyebbedett,

n.320

S titkon a kárpithoz törülé azt menet.

A vezér csak később, vére higgadtával,

Bánta meg amit tett az ősz katonával ;

Most még fogva tartá első gerjedelme,

Indulatvihartól elborult az elme.

n.325

Gyorsan járt alá s fel tágas sátorában,

A hallott beszédet forgatván agyában ;

Meg-megállott néha és nézett merően,

Ismét menni kezdett s ajka járt menőben.

Sziklavár, magas fal, víhatlan erősség,

n.330

Hadszerek, telt kamrák, jól gyakorlott őrség,

És kormányon egy nő, aki páncélt visel,

Hősöket kigünyol dölyfös szemeivel. . .

Evvel tépelődött, e szókbul szalajta

Egy-egy érthetetlen töredéket ajka.

n.335

Egymásra néztek a hadnagyok s kelének,

Rossz kedvét, haragját látván a vezérnek.

Hirtelen eléjök álla Veselényi :

»Szégyen és pironság« így kezdett beszélni,

»Szégyen és pironság víni olyan várat,

n.340

Melyben asszonyi kar vezet gyeplüszárat.

De ha már megűltük, nincs egyéb mit tennünk,

Mint akármi áron falait bevennünk ;

Mert egy nőt legyőzni fél gyalázat, igaz,

De győzetni tőle. . . mondjátok meg : mi az ?

n.345

Nem segít az éhség ? ne habozzunk sokat :

Folytassuk a véres megrohanásokat ;

Mert erő, vér, élet legyen

bármi

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

bármilly

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

drága,

Drágább a vitézi névnek tisztasága.

Isten szent nevére esküszöm, hogy innen

n.350

Még eszembe sem jut hadamat elvinnem,

És nem is mozdúlok, míg vagy életem vesz,

Vagy Muránynak kulcsát felszúrom övemhez.«

Alig távoztak az osztályok vezéri,

Alighogy magában maradt Veselényi,

n.355

Kémek jelentkeztek, izzadt, poros kémek,

Kik nehéz hírekkel terhelten jövének.

Rákóczinak, mondák (amaz első Györgynek),

Erdélyi hadai nagy-sietve jönnek,

Mind erős, edzett nép, vérszomjas fenevad,

n.360

Melyet a csatára vak buzgalom ragad.

Útat irtogatnak embererdők felett,

Vérrel írogatnak útazó levelet,

Rá pecsétül fényes győzelmöket nyomják,

S jaj azoknak akik ezt kétségbe vonnák.

n.365

Ott van Illyésházi, s hallva, hogy Muránynak

Kénytelen-kelletlen vendégi volnának,

Siet szabadítni a vár nővezérét,

Mert hitvesül bírja ennek a testvérét.

És már, adák hozzá, nem is messze vannak,

n.370

Csak egy napi járó föld a köze annak ;

Ha nem hisz a vezér, ma-holnap itt lesznek

S a hallott beszédről tanúságot tesznek.

Lesujtá e balhír Veselényi lelkét,

Szokatlan kétségnek vad kínai szelték,

n.375

Mert, midőn valami becsületben jára,

Maga volt magának kegyetlen birája.

Tudta, hogy a népes erdélyi seregnek,

Kis számú hadával, ő nem felelhet meg ;

Bizonyosnak hitte, hogy, ha azt bevárja,

n.380

A murányi völgyön romlását találja.

Elfusson-e hát most, kerülve a csatát ?

Vagy cél s haszon nélkül elvezesse hadát ? —

Így sem, úgy sem övé híres Murány, csak a

Husszu ostromlásnak híres gyalázata.

n.385

Meghagyá, hogy senkit ne eresszenek be,

Elzárkózott mélyen a sátorfenekbe,

Tábori ágyára ott leborult arccal,

És küzdött sokáig nehéz, benső harccal.

Néma volt a nagy harc. Végre könnyebbűle,

n.390

A gyötrő szorongás szavakban enyhűle,

S mit emberi fülek sohasem hallának,

Panaszolni kezde a csendes magánynak.

»Azért jöttem-é hát« szóla kifakadtan,

»Magas Murányvárhoz, fenyegető hadban,

n.395

Hogy rideg völgyében, rút bélyegü helyen,

El sem feledhető síromat megleljem !

Vagy azért jövék-e, hogy hetekig ülvén

Meredek szikláit hasztalan kerülném,

S végre, mint a tolvaj, szökném meg gáládul,

n.400

Üldözve egy asszony méltó kacaj átül !

Hah ! legnemesb kincsem', féltő drágaságom’,

Melyért hősek ellen harcoltam csatákon :

Lovagsarkántyúmat, híremmel-nevemmel,

Sárba tapossa egy félénk asszonyember ?

n.405

Egy némber, egy özvegy, egy hősködő asszony,

Aki páncélt hordoz, hogy kacajt támasszon,

Aki gyáva kézzel nyúl hadi szerszámhoz,

S katonásdit játszó gyermeket utánoz ?

Hős asszony ! asszonyhős ! neme kinövése,

n.410

A csodás természet méla tévedése ;

Férfi, aki tűt fog, vagy guzsalyát őrzi,

Tűkörét bámulja és magát kendőzi.

Vagy ad-é a páncél, bárhogyan viselve,

Férfi-bátorságot a női kebelbe ?

n.415

S a nehéz acél kard, női kézzel fogva,

Önt-e férfierőt a gyenge karokba ?

A szívben, ha védi mellvas borítéka,

Megszün-é a vérnek hullámzó játéka ?

Gyáva rettegésre nincs-e mindig résen ?

n.420

És nem döbben-é meg minden zörrenésen ?

Nem hiú, szeszélyes, változó, hivékeny ?

Könnyű, játszi sajka tenger gyöngeségen ?

Nem teremtve másért, mint, hogy készakarva

Meggyőzetés legyen legszebb diadalma ?

n.425

Egy nő, egy ilyen nő kacagjon engem ki . . . !

Hah, őket úgy, mint én, nem ismeri senki . . . !

Diadal, diadal ! enyém a diadal :

Murány ! semmi dolgom kemény szikláiddal.

Kemény a te bérced, magas és meredek,

n.430

Falaid tövérek, megvehetetlenek,

Tornyaid, bástyáid, kapuidnak íve —

Minden, minden erős ! csak nem úrnőd szíve.

Hiába fedi azt vassal és acéllal,

Biztató paizzsal, férfias páncéllal :

n.435

Az lesz az én résem, melyen áthatolván

Felütöm zászlómat a vár büszke ormán.«

Monda, és tenyérrel homlokára vágott,

Csengetett, hivatta Pétert a deákot :

»Fel, Murányba, Péter ! szárnyakéit léptekkel,

n.440

Szécsi Máriához ilyen izenettel :

Asszonyom, köszöntet és általam kéri

Magas személyedet uram Veselényi,

(Ki, bár ellensége pártfogolt ügyednek,

Buzgó tisztelője hősi erényednek) :

n.445

Fontos tárgyak iránt, értekezés végett,

Hozzád küldene egy tábori segédet,

Ha, becses bizalmad által megtisztelve,

Annak szabad járást, kihallgatást nyerne’.

Add hozzá : e kérést — nagy a reménységem —

n.450

Hogy nem tagadja meg nemes ellenségem,

Kit, ámbár személyét nem láttam, becsülni

Megtanított a hír s annyi veszteségem.«

Péter ment. Utána nézett Veselényi,

Látta bércösvényén jobbra-balra térni,

n.455

Végre elvesztette s többé nem lelé fel

A sziklák oldalán kereső szemével.

Visszament tehát a sátor bensejébe,

Íróeszközöket vett maga elébe,

Írt sokáig ottan, és megpecsételvén,

n.460

Íratát elrejté felső köntösébe.

MÁSODIK SZAKASZ.

Jót haladt eközben a nagy ég vándora,

Fellengő ösvénye lejtővé hajola,

S mintha nyugtanyáján kedvesi volnának,

Mind jobban sietett fogytán a pályának.

n.5

Murány falán állt a szép özvegy, Mária,

Nézve napkeletnek kéklő ormaira,

Napkelet tájáról várva segítséget :

Illyésházi Gábort s az erdélyi népet.

Jött azonban Kádas kopasz homlokával,

n.10

Szólván Máriához dörmögő szavával :

»Asszonyom, össze van hordva a gabona,

Mely a hombárokon szétterítve vala.

Mérni nem mértem, de hozzávetve szemmel

Hiszem és állítom akárhány hitemmel,

n.15

Hogy tíz nap sem eszünk kenyérből eleget,

Tíz nap múlva pedig éhhalál fenyeget.«

»Tíz nap !« felelt a hölgy »tudod hogy tíz napban

Egy ostromlott várnak egész századja van :

Várom Illyésházit, az erdélyi hadak

n.20

Nem lehet Muránnyal hogy ne gondoljanak.

Másfelől reményt nyújt egynémi sejtelem,

Hogy most tán elűzi Veselényit cselem —

Legalább nem számit többé az éhségre —

Nem vett-é követje semmi csalást észre ?«

n.25

»Dehogy vett ! remek volt a játék« felele

Kádas, Máriának leghívebb embere,

»Rakva lőn a magtár, mintha színig volna

Rozzsal a sok hombár, liszttel a sok tonna.

Meg-megállt csudálva benn az éléstárban,

n.30

Nézte a gabonát a tele hombárban,

Majd megint járkált a fenékre fordított

Hordók közt, melyeket ujjnyi liszt borított.

Féltem, ha koccanni talál kardja vége,

Elárul a hordók hangos üressége ;

n.35

Vagy, ha ujjaival a búzát megvájja,

Csalfa deszka padját benne megtalálja ;

De jobban elámult mintsem hogy ilyesmi

Fortélyt észrevenne, vagy tudna keresni ;

Összecsapta kezét s esküvék nagy hittel :

n.40

Három évig sem fogy az eleség itt el.«

Most félbenszakítá a kapus réz kürtje

Vitéz Kádas Mártont, kit asszonya külde,

Hogy vezesse fel az alvezért, ki hozzá

Veselényi fontos közleményit hozná.

n.45

Kádas távozék, de megtért nemsokára,

Két lovász egy pár mént vezetvén utána :

Almás szürke, épvér, hatodfű paripát,

Melyekben irigység sem találna hibát.

Hasonlók egészen : mindenik arab faj,

n.50

Váltság gyanánt nyerte Veselényi tavaly

A szolnoki bégért, kit nagyon megszokott

Zsákmánylásin érve körülvett s elfogott.

Most, takarva hímzett drága szőnyegekkel

És fölékesítve csillogó nyereggel,

n.55

Ajándékul jöttek Murányba, nehezen

Vergődhetve csak fel a sziklaösvenyen.

Hátul két legény jött, valamit emelve,

Szekrény volt az, ékes ajándokkal telve ;

Felnyitotta Kádas és kivett egy drága

n.60

Páncélt, vérpirosat, vert arany virágra.

Kékszinű sisak volt a vas derék megett,

Melyet nagy ezüst sas szárnyaival fedett ;

Ezt a vezér, alig serdülő korában,

Harcjátékon nyerte volt Lengyelországban.

n.65

De mindenek között leggazdagabb a kard,

Melyet drágaköves bársony hüvely takart,

Ritkaszép török mű, úgyhogy árát szabni

Sem lehetne könnyen, nemhogy azt megadni.

Nem kevésbbé díszes egy ezüst kis óra :

n.70

Hátul a hadistent képezi tartója

Szerelem-istennőt fedve paizsával . . .

Az óramutató annak paizsán van.

Ragyogó szemekkel nézte a hölgy, kivált

A nyeregszerszámot s a két szép paripát,

n.75

És hol a lovakra, hol Kádasra vetett,

Nyugtalan örömmel, kérdő tekintetet.

»Veselényi küldi« szóla Kádas végre,

»Künn a kapuban vár tábori segéde,

Utasítva lévén be sem lépni addig,

n.80

Míg ez az ajándék el nem fogadtatik.

Ha megnyerné, úgymond, nagyságos kegyedet

Jó neven fogadni e csekélységeket,

Ez pecsét, ez zálog lenne, hogy azontúl

Nem tarthat személye semmi bántalomtul.

n.85

Ellenben, ha e részt nyer tagadó választ,

Ugy magas Murányig céltalanul fáradt,

Benne semmi dolga, s megfordított nyommal,

Ösvényén, ahol jött, visszatér azonnal.«

Mária neheztelt : mérthogy Veselényi

n.90

Az adott kezes szót oly kevésre nézi,

Hogy, szabad járásnak birva is szentségét,

Aljas bántalomtul félti követségét.

Másrészt kedve telt a drága küldeményben,

Hősi fegyverekben, két szép hadi ménben ;

n.95

De, főleg, ki kelle elégítni vágyát,

Mivel égett tudni a követség tárgyát.

Azért a lovakat kötteté ólába,

A fegyvert vitette fegyveres házába,

S küldte Kádast, hogy a tábori segédet

n.100

Vezetné elébe kihallgatás végett.

Jött az nemsokára, szétvigyázva jövet,

De nem volt ám segéd, sem hadnagy, sem követ

Szécsi Máriának bajnok Veselényi

Maga állt előtte s így kezde beszélni :

n.105

»Magas Murányvárban légy

üdvöz

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

idvez

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

, asszonyom !

Veselényi Ferenc köszöntését hozom,

Aki nagyra becsül, nagyon tisztel téged,

Mint magához méltó vitéz ellenséget.

Gyermek volt, midőn már ismeré a nevet,

n.110

Melyet hős apáktól nemződ örökbe vett,

S mikor első kardját oldalára fűzte,

Példányul magának Szécsi Györgyöt tűzte.

Ennek tábora lön néki versenypálya,

Hol első babérját nyerte homlokára,

n.115

S a fényes dicsőség, mely vezérét fedte,

Egy vagy két sugárát őrá is vetette.

A halál azonban (mely irigy határt von,

Hogy halandó ember istenné ne váljon)

Sokalá a Szécsi névnek dicsőségét

n.120

S egy csapással hitte annak vetni végét.

De feledni látszott számítása mellett,

Hogy a Szécsi hír-név mindkét ágat illet,

És ha a fiágat eltörülte végkép,

Nőág örökli a család vitézségét.

n.125

Megdönté hatalma bajnok Szécsi Györgyöt,

Fiágon kihalt a Rimaszécsi törzsök,

S íme a ledőlt törzs életerős fát hoz,

Bajnok leányt, méltót a hősi apákhoz. . .

Hanem...« monda mélyebb hangon »fővezérem

n.130

Meghagyá egyszersmind bocsánatot kérnem,

S kimondanom hogy te, nagyságos asszonyom,

Nem haladsz mindenben az apai nyomon.

Tévedésen kezdte Szécsi György a pályát,

Bocskainak tartá hajdan koronáját,

n.135

De megbánta vétkét s hódolva megtére

Törvényes királya igaz hűségére.

Ellenben a grófné — ne

vegyed

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

vegye

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

sértésül —

Pártütőkhöz álla igaz fejdelmétül,

S melyen atyja járdáit érettebb korában,

n.140

Elhagyá az útat ifjú mámorában.

Vagy talán szégyenled, asszonyom, az ösvényt,

Melyen édes nemződ a sir széléig ment ?

Gondolod, hogy az tán nem becsület útja ?

S honnak ellensége minden, aki futja ?

n.145

Hát nem félne ütni egy Szécsi Mária

Árulás bélyegét atyja hamvaira ?

Vagy, kinek porában áldja jó emlékét,

Képes megátkozni annak véleményét . . . ?

Nem, nem édes úrnő ! Engedd elismernem :

n.150

Káromlék ellened és az elhunyt ellen ;

Kinek nem pirultál fegyverét fölvenni,

Mért pirulnál annak nyomdokain menni ?

Engedd hírüladnom lenn a fővezérnek,

Hogy vívó hadával más vidékre térhet,

n.155

Mert sziklás Murány, mint asszonyának szíve,

Mától kezdve immár Ferdinándnak híve.

És én — mit vezérem tisztemül is szabott —

Királyom nevében teljes bocsánatot ígérek

Muránynak, s benne mindazoknak,

n.160

Akik a hűségre visszafolyamodnak.«

Mária csak mostan vette magát észre,

Hogy ráfeledkezett lelke a beszédre.

Másfelé tekintett, elpirult az arca,

Vérrel hintve azt meg pillanatnyi harca.

n.165

S monda : »Mit apámról emlegetsz, a tetten

Nincs mit szégyenelnem, nincs is mit követnem ;

Tette, amit kívánt hóna jobb reménye

S az akkori idők súlyos körülménye.

De ki van fárasztva a remény türelme,

n.170

A súlyos körülmény súlyosbbá növelve,

És lábbal tiporva minden ami drága :

Nemzetiség, törvény, s a hit szabadsága.

Vagy tovább is várjunk ? várjuk, hogy az ellen

Békés tűzhelyénél békóvasat verjen ?

n.175

És, ha kész a békó, járom, vagy kaloda,

Lábunkat, nyakunkat szépen tartsuk oda ?

Nem kell messze néznünk, országokon végig,

Nézzünk csak a szegény romlott cseh szomszédig

Amit ottan látunk, megtanít a példa,

n.180

Milyen tervet vettek ellenünk is célba.

Vagy, ha nem tanít meg a más kára minket,

Érezzük legalább tulajdon sebünket,

És, midőn naponkint újra vérzik, sajog,

Ne hazudjuk azt, hogy megszűntek a bajok.

n.185

Még nem pártütés, ha nem segít kérelmünk,

Törvényadta módon kardunkat emelnünk ;

Mért várnók tehát a szolgaibb napokat,

Mikor lázadás lesz egy szó, egy gondolat ?

Vagy talán vezéred oly gyengének tartott,

n.190

Hogy nem érzem mélyen, mért kötöttem kardot ?

Ha ! máskor is harcolt — tudnia kellene —

Hona mellett a nő, de soha ellene.

Azért, ha velem most nem akart egyebet,

Mint hogy honvédőbül árulóvá legyek :

n.195

Köszönöm tanácsát most egyszer, jövőre

Legyen lovagias megkímélni tőle.

Mert ezen az úton — bizonyossá teszem —

Míg élek, Muránynak urává nem leszen ;

Fegyverét sem félem, de ha bízik abban,

n.200

Ostromát folytassa minél szorgosabban.«

A dac, a hevesség, mellyel szólt Mária,

Gyenge mosolyt csalt a vezér ajkaira ;

Most komoly szint ölte nemes ábrázata,

S válaszúl a hölgynek ilyen szókat ada :

n.205

»Nagyon fájlalhatja uram Veselényi,

Hogy kegyes grófnémnak sújtják véleményi,

Mintha ő, azért hogy nem szegett hűséget,

Árulókkal ülne kárhozatos széket.

Hidd el, asszonyom, hogy előtte is drága

n.210

A nemzet, vélemény, vallás szabadsága

S meghal inkább, hogysem a szabadság ellen

Szentségtörő szókat, kezeket emeljen.

Sőt, ha a nemzetsérv már oly fokon állna,

Hogy orvoslatot csak fegyverben találna,

n.215

Hidd, vezérem kardja nem vonúlna félre,

Se az ellenséghez nem szegődnék bérbe.

És, ne adja Isten, de jöhet gonosz nap,

Melyen a remények hozzá csatlakoznak,

S ő lesz első azok közt, akik megóják

n.220

A nemzetszabadság sértett lobogóját.

De, míg tanácsosabb, módunkban is vagyon

Törvényhozás által segítni a bajon,

Addig a legszentebb ügy elleni vétség,

Pártokra szaggatni az erők egységét.

n.225

Nézz körül a honban, haj ez árva honban,

Mely török kanóctul füstölög még romban,

Melyben amit hagyott a had dühössége,

Azt is elrabolja hűtlen török béke :

Nincs-e többé szükség hazavédő karra,

n.230

Hogy kardját emelte magyar a magyarra

S mihez még török tőr és tatár nyil nem fért,

Kíméletlen önti egymásból ki a vért ?

Mit nyerünk ha ekkép vesztegetjük egymást?

A hazát juttatjuk végveszélyre, meglásd :

n.235

Kitépik kezünkből lázongó vasunkat

S foglalt tartománynak nevezik honunkat.

Végre : hát Rákóczi György-e a szabadság,

Hogy hazánkat érte ennyit nyomorgassák

S aljas érdek végett, zsarnok önkény alatt,

n.240

Keserű legyen az el nem húzott falat . . . ?«

»Uram« vága közbe Mária nagy hévvel,

»Óvatos légy itten élni zsarnok névvel,

Mert. . . azonban ez volt követséged tárgya ?

Úgy kihallgattalak. Semmi sincsen hátra ?«

n.245

»De van« mond a bajnok : »ha Szécsi Mária

Nem hajol beszédem józan okaira,

Akkor Veselényi — fogadd el asszonyom —

E levélkét hagyta kezedbe nyujtanom.«

Átadá a vezér s távozék sietve,

n.250

Utána tekintett a hölgy meglepetve,

S mintha háboritná különös sejtelem,

Tétovázott keze a feltört levelen.

Átfutá s azalatt olyanná lön arca,

Mintha vére mindjárt csöppenni akarna,

n.255

Zavartan tekintett Veselényi után,

Aki épen eltűnt a várnak kapuján.

marconglá

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

marcanglá

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

a levelet két kézzel

És kettészakítá minden erejével,

Egyszersmind, darabját jobbra-balra vetve,

n.260

Magános lakába ment fel nagy-sietve.

Kádas pedig, aki nem vala oly messze,

Hogy a történt dolgot észre ne vehesse,

Óvatos léptekkel ballagott most elé

S a roncsolt levelet gyorsan fölemelé.

n.265

Összeillesztette, olvasgatta soká,

Rázta fejét, midőn értelmét felfogá,

S elrejtvén az írást dolmánya keblében,

Érthetetlen szókat mormogott mentében.

Felment asszonyához s benyitott sebesen ;

n.270

Járt az teremében fel s alá hevesen,

Hirtelen megfordult hogy Kádas belépett,

S visszatiltva kérdé : »Hivattalak téged ?

Az öreg megállott, nem ment se ki’, sem be,

Csak nézett merően asszonyával szembe,

n.275

S szóla, megfeszítve ujját a kilincsen :

»Nem tudám, hogy szabad járhatásom nincsen.«

»Igazad van, Kádas« a nemes hölgy monda,

»Mindenkor szabadon béjöhetsz lakomba,

De most hagyj magamra, látod, semmi kedvem,

n.280

Hagyjad a vár gondját egy kissé felednem.«. .

»Nem is a vár gondja« válaszok Kádas,

»Hozta most asszonyom, régi hű szolgádat ;

Négyszemközt akartam egyet szólni veled ;

Szándékosan dobtad így el e levelet ?«

n.285

»Hah !« kiáltott a hölgy »mit nem költenének . . .

Szégyen és boszúság szelessé tevének ;

Milyen vakm erőség . . .ily ajánlat s nekem . . .

Aztán néma lészesz . . . addsza, elégetem.«

Elvévé az írást, s mely szünetlen égett,

n.290

A mécs fölé tartá elhamvadás végett ;

De mást gondolt megint : gyorsan visszakapá,

És, hogy olvasná fel, az öregnek adá.

»Olvasd« szólt nevetve »mit ir az az ember,

Meg sem érthetém jól fölgerjedésemben,

n.295

Most nyugodt a vérem és kacaghatom már,

Mint kellene néki mindenáron a vár.«

Kádas elfogadta s olvasott ekképen,

»Asszonyom, remélem megbocsátasz nékem,

Hogy, ki mind máig nem láttalak tégedet,

n.300

Íly uton kerestem ismeretségedet.

óhajtottam

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

ohajtottam

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

lenni veled szembe,

Messzehangzó híred elhatott fülembe,

És képzeletemben bálványomul lakott

Amazon szépséged, istennő alakod.

n.305

Mert a hír, mely fukar midőn dicsérni kell,

Felruháza téged dicső erényekkel,

S míg felmagasztalta benned saját nemed,

Feste másrészt bátor, férfias jellemet.

Mindenünnen tisztes hangok emelkednek

n.310

Szigorú voltáról női erényednek,

Mely, mikép Murányvár, sőt erősben annál,

Sérthetlen, világos, büszke magasban áll.

Emiatt lelkemben lángoló vágy éledt

Színről színre látnom hódító személyed,

n.315

És aki előtted álla mostan épen,

Veselényi volt az, a követ képében.

De ne vedd, asszonyom, tőlem hízelgésnek,

Ha híred beszédit tartom mind kevésnek,

S a hallott csudákat a látott valóhoz

n.320

Mérve, ámultomban alig jutok szóhoz.

Nincs nekem költői szárnyas képzeletem,

Szólni bájaidról meg nem kísérthetem,

Azt az érzelmet sem bírom kifejezni,

Mely égő lelkemet véges-végig rezgi ;

n.325

De, ha szólok egyet, elődbe omolva,

Kérlek a mennybéli örök irgalomra,

Fogadd meg azt a szót, az egyetlen egyet :

Add nekem cserébe kezeddel szivedet.

És, mivel Muránynál becsesek az órák,

n.330

Várom válaszodnak fejér lobogóját,

Várom azt epedve, harcolok kínommal,

Oh küldj békét nekem, küldj választ azonnal !«

»No lásd« kezdte a hölgy keserűn nevetve

S a levelet záros fiókjába vetve,

n.335

»No lásd, hogyan űznek és micsoda szemmel

Láthatóan csúfot ezen gyáva nemmel.

Oh ! szégyen, gyalázat, amely lelket éget,

Föl is tenni rólam ennyi gyöngeséget,

Hogy nem látnak által asszonyi szemeim

n.340

Jó haszon fejébe csinált érzelmein.

Amazoni szépség ! istennői alak !

S minden képzeleten felül találtalak !

És mindezt megírja otthonn, jó előre,

Későbbi szerelmét szépen jövendölve !

n.345

Mégis, nincsen egy nő, nincsen ezer közül,

Ki az efféléknek nem hiszen, nem örül,

Aki, hízelgő szók által elhitetve,

Rabbá nem aljasul, midőn úr lehetne.

Vagy nem ember a nő«, folytatá gerjedve,

n.350

»Hogy törvényét szabja férfi kénye, kedve ?

Hogy, mikép a kisded, járjon vezetéken ?

Szabad akarata megnyügözve légyen ?

Ki adá jogotok, büszke férfiak ti !

A cselekvéstérről minket letiltani,

n.355

S arra kárhoztatni ártatlan fejünket,

Hogy tűrésben leljük minden erényünket ?

Vajha minden asszony olyan volna, mint én !

Úgy az amazon-kort újra felderítném,

S illő tiszteletet vínék ki a nemnek,

n.360

Mely most bábja csupán puha szerelemnek.

Büszke Veselényi . . . ! bárcsak úgy lángolna,

Oly mélyen szeretne, amint irja tolla :

Hadd bosszulhatnám meg — mit ő tépe széjjel —

A sok nőerényért gúnyos megvetéssel.

n.365

És miként eped most Murány birtokáért,

Égne százszor jobban annak asszonyáért,

Hogy, midőn falamra nézne bús sóhajjal,

Űzném messze onnan egy éles kacajjal.«

Kapva kapott Márton e tüzes beszéden,

n.370

Ő is azt akarta, hogy ne máskép légyen :

Mert sehogysem esnék lelke nyugalmára,

Hogy más kézre birjék Murány erős vára.

Mint Rákóczi híve, most azon lőn tehát,

Hogy szilárddá tegye pártjához asszonyát,

n.375

S míg az elmerülve ablakába hajlék,

Kádas ajakiról ilyen beszéd hallék :

»Nincsen is véredben, bágyadózó szemmel

Bíbelődni apró, léha szerelemmel,

S négy fal börtönébe hagyva zárni magad,

n.380

Élvezni a házi boldog unalmakat.

Gyermekséged óta lángol a vágy benned,

Nemed szűk körén túl hősi módra tenned,

S míg egyrészt irigyléd a férfi küzdelmét,

Megvetetted másrészt hódoló szerelmét.

n.385

Jut-e még eszedbe, mily makacs, mily hideg

Szívvel gúnyolád el számos kérőidet,

És midőn ajtódnál esdett a szerelem,

Mily nyugottan kérdéd : ki az ? nem ismerem.

Eljött végre Bethlen, a szép ifjú bajnok,

n.390

Szüleid reménye, kedve hozzá hajlott,

De atyád parancsi, szilárd akarata

Ellenére, lelked hajthatlan marada.

Sőt, ámbár az apa, bőszült haragjában,

Harminc napig tarta sanyarú fogságban,

n.395

Azt is tűrted inkább, mintsem élethosszat

Férfi uralomnak magad feláldozzad.

Csak, midőn könnyezve esdekelt agg nemződ,

Hogy fogadd el érte a reményteljes vőt,

Aki felfrissítse már haldokló vérét,

n.400

Gyűrűdet Bethlennel csak akkor cseréléd.

Hanem új rabságod sem soká viseléd :

A halál elmetszé kényszerű kötelét ;

S most midőn szabad vagy, mint az égi madár,

Nyűgöző kalitkát miért választanál ?

n.405

De nemcsak egyéni szabadságod forog

Kérdésben, hanem egy még fontosabb dolog,

A veszteség, amely pártodat sújtaná,

Ha Murányt s Balogvárt másnak szalasztaná . . .«

»Jó hogy erre térték a hölgy közbevága,

n.410

Szabadságom ugyan nem hajtom igába,

S nem uralok férjet . . .semmi esetre nem . . .

De van e dologbul egy derék ötletem.

Cselfogás ugyan, de helyzetem mentheti :

Váramat rövidnap éhség fenyegeti. . .

n.415

És melyik csel volna, egy ostromlott várban,

Árulás a vívó ellen irányában ?

Illyésházi jötte szinte bizonytalan,

Rákóczi hadának sokfelé dolga van ;

De, bár jönének is, bár feloldoznának,

n.420

Mit magunk kibírunk, mért köszönnők másnak ?

Azért siess, öreg, siess a völgybe le,

Hamar választ kíván kérőmnek levele,

Légy, ha még nem voltál, vénséged korára

Harcias vitézből szerelem futára.

n.425

Mit bámulsz ? nincs minek megütköznöd ezen :

Veselényi még ma hatalmamban leszen,

S a kevély oroszlán, rázza bár sörényét,

Kényszerül követni egy asszony törvényét.«

Kádas kopasz fejét rázta kételkedve,

n.430

Nem hivé a dolgot, hogy való lehetne.

«Mégsem érted öreg ?» mosolyga Mária,

Leült asztalához és levelet ira.

Csakhamar készen lett a rövid levéllel,

S Kádasnak szeméhez tartá két kezével :

n.435

Elolvasta Márton, hanem csak magában,

De még a szava is elállt bámultában.

«Hadd vigyem !» kiálta lelkesülten végre,

«Asszonyom, nincs párod okos cselvetésre,

Hadd vigyem !» vitte is, azt is alig várta,

n.440

Sárga pecsétjével míg a hölgy lezárta.

Most előkereste a bajnok levelét

Mária s a mécsen elégette felét ;

A másik darabját, míg amazt égette,

Átfutotta szemmel s halkan visszatette.

HARMADIK SZAKASZ.

Murány alja megett, délszaki oldalon,

Tiszolc felé menve domborul egy halom,

E halom lejtőjén feküvék a tábor,

Tetején piroslott a vezéri sátor.

n.5

Megszállottá immár a völgyet az este,

Szürke félhomálya áradozni kezde,

Lassan elborítá a tábort, a halmot,

A sátort s vezért, ki a tetőn andalgott.

Ott áll Veselényi a halomnak ormán,

n.10

Domború mellében új szerelme forrván,

Ifjú még szerelme, van sebes növésben,

S már is kínosan fér öblös kebelében.

Szemeit függeszti magas Murány várra,

Melyen ég a napnak visszavert sugára :

n.15

Azt reméli tán, hogy valamint e kövek,

Úgy gyul szerelmétől asszonya szive meg ?

Vagy talán azt nézi kétes borongásban,

Gondolati láncként fűződvén egymásban,

Mint ver a kő vissza minden szál sugarat,

n.20

S maga kemény, hideg, érzéketlen marad. . . ?

De im, jó jel gyanánt — ha nem csak képzelet

Galambcsoport szállong az őrtorony felett.

Fejér szárnyaikat megfestette a nap,

S megannyi aranyos lepkének látszanak.

n.25

Jöttök-é, szerelem s hűség madarai,

A váró kebelnek édes hirt mondani ?

Hoztok-é a hősnek — ami üdvet áraszt —

Szécsi Máriától örvendetes választ ?

Nem, azok nem jőnek, nem, azok nem hoznak :

n.30

Párosán enyelgnek, vígan múlatoznak,

Alantabb sötétlik, a szikla oldalán,

Egy . . . holló ? vagy ember ? az a hírnök talán.

Sem holló, sem ember a bércösvenyen már,

Elhagyá Murányt is a végső napsugár,

n.35

Tornyai sötéten merednek a falon,

Vár és szikla együtt egy óriási rom.

Elszállt az esthajnal a hegytetők felett,

Bő harmatot síra búcsukönnyek helyett.

Ormokon és völgyön gyászos

éjtszaka

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

éjszaka

Szövegforrás:
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege

ül,

n.40

Búsan feketéllik az őrtüzek körül.

A vezér ott áll még háborús kebellel.

Érkezik azonban Kádas a levéllel,

Kézbe adja és megy, tovább szónak sem áll,

Vissza a teljes hold kelő világánál.

n.45

Veselényi pedig sátorába mégyen,

A pecsétnek színén megdöbben keményen,

Felszakasztja mégis, bár retteg előre,

S tartalmát ekképen olvassa belőle :

»A levél írója, ha válaszát várja,

n.50

Maga jőjön annak elfogadására,

Most kitüntetheti férfi-merészségét

S bebizonyíthatja szerelme mélységét.

Éjfélkor, a várnak éjszaki oldalán,

Egy ablakfény alatt kötélhágcsót talál :

n.55

Azon siessen fel, hallgatva, egyedül ;

Belépve megtudja sorsát, hogy mire dűl.«

A vezér habozott egy kevés ideig,

Megfordult eszében, hogy tőrbe ejthetik,

Gondolt ó mesékre, szomorú példákra,

n.60

Férfiaknak ártott női ravaszságra.

Sokkal ébrebb volt ám szörnye szerelmének,

Hogy sem elringassa régi mesés ének,

Sokkal kívánatosb vére kiomlása,

Hogysem gyávaságát szíve hölgye lássa.

n.65

Azt is átallátta, hogy, ha van reménye,

Csak az elmenésből csillog az feléje :

Ellenben, ha marad, úgy Szécsi Mária

Kezéről örökre le kell mondania.

Azért Vadászi Pált hívatja magához

n.70

És ily szókat intéz kedves hadnagyához :

»Kedves jó vitézem, leghívebb emberem,

Nekem még ez éjjel Murányba kell mennem.

Hogy miért ? ne kérdezd, mert azt meg nem mondom,

Azt tudod, hogy a vár gondja főfő gondom,

n.75

Most sem teszek olyat, megnyughatol benne,

Ami terveimnek ártalmára lenne.

éjfél előtt, egyedül

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

éjfélelőtt egyedül

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

megyek ki,

Amiről kívüled nem fog tudni senki,

Azalatt te a rád bízottakat teszed

n.80

S legmélyebb titokban ezeket végezed :

Kiszemelsz száz embert a legjobbak közül,

Összegyűjtőd szélen, valamely tűz körül,

Csörgő fegyverüket fűvel némíttatod,

Zörgő sarkantyúik szíját leoldatod.

n.85

Jeladásra vártok, hallgatózva, készen :

Föltekert mordályom köntösujjban lészen,

Ha rosszúl találna kalandom kiütni,

Módot ejtek azt egy ablakon kisütni.

Csendes éj van : a hang lehallik bizonnyal ;

n.90

Hallván, talpra keltek és jöttök azonnal,

Felmásztok Murányhoz s éjszaki oldalon

Kötélhágcsót leltek függeni a falon.

Felhágtok e lépcsőn, és ha ottfenn lesztek,

További parancsot akkor tőlem vesztek ;

n.95

Oly dolgot viszünk ki, mely hírünk megedzi,

Fejünk hervadatlan babérral övedzi.

Ha pedig a hágcsót nem lelnétek ottan,

Jele, hogy Murányban fogságra jutottam :

Akkor nincs egyéb mód. . . nem vezet célra más. . .

n.100

Mint véletlen, elszánt, teljes megrohanás.«

A hadnagy merész volt, néha vakmerő is,

Életét kockára sokszor tette ő is :

Mégis elszörnyedt most, hallván e szándokot

S felhordott az ellen minden józan okot.

n.105

De van-é ok, amely nyomna csak felényit,

Mint az a kettő, mely vonzza Veselényit :

Szerelem, becsület, kettős küzdelmi bér,

Hősi életével mindegyike fölér.

Engedett Vadászi, engednie kellett;

n.110

De legott agyában merész terv szülemlett :

Haderőt javaslott a hágcsón vinni be,

S egyéb kaland helyett, a várat venni be.

A vezér azonban, e nem várt szavakra,

A tanácsló ellen gyűlt nemes haragra,

n.115

Felelés helyett csak elfordúla tőle,

Forduló szeméből villámokat lőve.

Érezé Vadászi, sebheté őt mélyen

Ez a néma feddés a vezér szemében,

Észrevette mindjárt hogy amit ajánla,

n.120

A cselt Veselényi aljasnak találja.

Abbahagyta hát azt megkövetés gyanánt,

És egyebet nem kért, egyebet nem ajánlt,

Csak hogy vészes útra ne keljen egyedül :

Hagyja őt legalább menni kíséretül.

n.125

De vezére abba sem egyezett belé,

Küldte, hogy végezzen amikép rendelé.

Távozott a hadnagy ; Veselényi pedig

A rejtélyes útra tette készületit. —

Eközben az éjnek tündér fejedelme

n.130

A mennyre királyi székét fölemelte,

R ajt' ült maga, s a hold, szép szende arája,

Félénk szerelemmel símul vala rája.

Az ég szürke boltja keleten tiszta volt,

A nagy országútig nem födte semmi folt,

n.135

Szerény csillagocskák álltak őrt, csoportban,

Királynéjok körül, illemes távolban.

Nyugaton ellenben halkal emelkedtek

Óriás sziklái sötét fellegeknek,

Tarajos tetőik messze kihajlának,

n.140

Mintha minden percben földre szakadnának.

Messze, a látkörnek nyúgati legalján,

Vad vihar szágulda, szekéren nyargalván,

Rezgett a föld háta lassú morajától,

Szikrát hányt a felleg lova patkójától.

n.145

Most előre küldé gyenge hűs fuvalmát,

Mely tovább lehellte az őrtüzek hamvát,

És a lenge álmot, mely könnyedén fedte,

Az őrök szeméről el-ellebbentette.

Csendes volt a tábor, mély álmát aluván —

n.150

Mint a vér mezeje öldöklő harc után.

Melyen a halottak vérfagyasztó csendét

Egy-két álomszerű hörgés zavarja még.

S mint ott, a halálnak termékeny határán,

Olykor egy-egy árnykép széttekint, felállván,

n.155

De megint leszédül a földre (ah, hogy a

Lelkére nőtt álmot örökké alugya!)

Úgy állt, úgy fekütt le itt egy sötét alak ;

Csakhogy nincs halálköd szempillái alatt,

Testén volt elég seb, de m ár egy sem vérzik. . .

n.160

Legfölebb az idő változását érzik.

De mint eleven seb, melyre balzsam helyett

Irgalmatlan orvos szíta izzó szenét,

Úgy ujúl örökké lelkének egy sebe :

Kedves ember által bántott becsülete.

n.165

Solymosi ez, a vén ; — vénebb korú, hogysem

Elvett bántalmakat álomba temessen :

De nem oly vén, hogy ha boszúlni akarna,

Ebbeli segélyét megtagadná karja.

Nem talála nyugtot éji sátorában,

n.170

Ridegen virasztott az alvók sorában,

Bosszúsan

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

boszusan

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

Jegyzet (mindenütt: boszu)

hallgatva egyik avagy másik

Első álmu szomszéd éles horkanásit.

Kelt tehát, s mikép ezt egyébkor is tette,

A tábor őreit sorra kerülgette ;

n.175

Most elvégezé azt, s a táboron kivűl

Félreeső árnyas helyen alunni dűl.

De hiába nyitja s hányja szeme héjját

Ki- s bezárva ennek két ezüst rostélyát,

Mert az enyhe álmot nem rekesztheti be

n.180

Benső küzdelemtől éber szemeibe.

Nem vala szivének egyéb óhajtása,

Mint hogy Veselényit megtorolva lássa :

Megboszúlva bátor, dicséretes tettel

És egy diadalmas büszke tekintettel.

n.185

Míg igy tépelődnék húzamos ideig,

Sík gyepen nyugasztva fáradt tetemeit,

Egyszer — amint füllel földön fekve vala —

Mintha tompa, csendes dobogást hallana.

Felüté fejét, de lecsapá megint, mert

n.190

Tiszta holdvilágnál a vezérre ismert,

Aki, burkolózva sötét palástjába,

A tábor felől jött Murány irányába.

Várta hogy haladjon : halkan emelé fel

Magát félkönyökre s kisérte szemével,

n.195

Majd fennült sokáig, azután felálla

S ballagó léptekkel indult meg utána.

Messziről követte, nem, hogy elérhesse,

Csak, hogy szemeivel folyvást kisérhesse ;

Egyszer elvesztette : az ég borulása

n.200

Elfödé előle, nem hagyá, hogy lássa.

Egyszersmind nyugotról megzúdult a vihar

Csapkodván az erdőt széles szárnyaival,

Közelebb közelebb hallott mormolása,

Búgó bömbölése, füttyös sípolása.

n.205

Rémes, idomtalan, óriás fellegek

Lomha testeikkel átfekvék az eget,

Holdat, csillagokat éktelen, mogorva

Csudás szájaikkal elnyelének sorra.

Az apró, tüzelő villámok feljöttek,

n.210

Mindmegannyi hosszú lángkigyóvá nőttek,

Mérges üvöltéssel víttak a felhőben,

S nagyokat csattantak olykor, leesőben.

Egy percben a menny, föld villámfényben égett,

Más percben lesulykolt vastag sötétség lett :

n.215

Mintha a vihar, hogy gazdagítsa magát,

Kirabolta volna a napot s éjtszakát.

A vezér azonban nem gondolt veszéllyel,

Szembeszállt viharral, birkozott a széllel,

Úti szövétnekül villámfény vezette,

n.220

A sötétben útja célpontját kereste.

Magasan, a várnak éjszaki oldalán,

Halvány lámpa rémlett égni annak falán,

Ködszerűn sillámlott kétséges világa :

Irányában a hős bércről bércre hága.

n.225

Régen elvesztette azt a sziklaösvenyt,

Mely Murányaljától a várkapuig ment,

Most magának kellett föllelni az útat,

Melyen küzdelemmel a falakig juthat.

Olykor, ha a felhők lángseb módra nyilván

n.230

Szemvakító fénnyel lecsapott a villám,

Olykor meg-megállott, s fénybiró sas szemmel

Kémelé az útat, merre mehessen fel.

Ha pedig a szilaj tűzroham kiége

S összecsapott az éj sűrű sötétsége

n.235

És meg mert jelenni várfalon a ködfény :

Megindult a bajnok, feljebb erőlködvén.

Így folytatta útját, míg egyszer fölére

A M urányt emelő sziklák tetejére,

És megállt pihenni, hol a töves falak

n.240

A szirtkaponyába gyökért bocsátanak.

Felleli a hágcsót, a függő kötelet,

Halad ingadozva sötét mélység felett —

S amint egy-egy villám lobban el újonnan

Rettenetes lőn a letekintés onnan.

n.245

De azért nem szédült, ment fölebb merészen,

Feljutott s belépett a nagy ablakrésen,

S amely pillanatban a hágcsót elhagyá,

Akkor ért Solymosi a várablak alá.

Feltekintett arra : egy ragyogó villám

n.250

A belépő vezért láttatá meg nyilván ;

Most sötét lön újra ; a merész öregnek

Kezei a hágcsón kétesen remegtek.

E percben füleit tompa nesz üté meg,

Hallatszott felülről, mintha küzdenének,

n.255

Megfeszített lábak súlyos dobogása,

Titkos erőszaknak vad dulakodása.

Közbe hallott néha egy csikorgó nyögés

Amelybe kitört a néma erölködés,

Egy-egy káromkodás dörmögő darabja

n.260

Fog közül bocsátva, meg’ visszaharapva.

Solymosi fölfelé sietett ezalatt,

És már a hágcsónak legderekán haladt,

Fenn a tompa küzdés folyvást hallatott még,

De ugy vette észre, mintha távolodnék.

n.265

Végre sürüebben dobogtak a lábak,

De lágyabb ütéssel, amint távozának,

S tisztán kivehette dörgeni a vezért :

»Áruló zsivány had ! meglakoltok ezért.«

Hosszú, elhagyatott falsikátor vala

n.270

Melynek távolába kémlő szeme hala,

Melyet függő lámpa homályos bősénye*

Jegyzet Bősény; lantorna. Hártya, mit üveg gyanánt használtak : ablakhoz lámpához. —

Arany János

Megől világított egy mécs fakó fénye.

Nem nyílt abból ajtó sem jobbra, se’ balra,

Szája egyenesen szolgált az udvarra,

n.275

Most az is sötét volt, de, ha villant az ég,

Fénye innen és túl egybetalálkozék.

E szűk folyosórul (ismeré Solymosi)

Hányták le a várnak régi birtokosi

Akit el akartak veszteni s innen vett

n.280

Mellette a bástya hóhérbástya nevet.

n.285

Nézett s hallgatódzott ottan egy darabig

Anélkül hogy látna s hallana valamit ;

Egyszer kialutt a mécsnek fakó fénye

S láthatatlanná lön a lámpa bősénye.

Lebocsátkozék most a fogas kötélén,

n.290

Jártasan tekergett a sziklaösvényen,

Melyen biztosabban jött imént fölfelé

Veselényinél, ki azt úgy nem ismeré.

Ez alatt kifogyott az ég a villámból,

Hulló szövétneke már sehol sem lángol,

n.295

Gyorsan száguldozó fekete fellegek

Meddő csoportjai borítják az eget.

Elszállt a vihar, de a felleg nem sira

Engesztelő záport pusztult nyomaira,

Itt-amott ha egy-két csöppet elhullatott,

n.300

Zúgó szelek szárnyán az is fennakadott.

Solymosi nem soká a táborhoz ére

S ráakadt Vadászi kisded seregére,

Mindjárt félrehitta Vadászit, Feketét

S elmondá azoknak a vezér esetét.

n.305

Ott a három hadnagy mély tanácskozással

Húzamos időig suttogott egymással ;

Végre elvált tőlük a derék Fekete

S a táborba vévén útját, elsiete.

Ellenben a kettő inte a csapatnak . . .

n.310

De mig ők Murányig küzködve haladnak,

Sólyom szárnyaidon, oh tündér képzelet !

Hagyj a sziklavárba felrepülnöm veled. —

Szép hölgye a várnak tűnődik magában,

Nyugtalanul víraszt éji szobájában,

n.315

S mintha tán szerelem ellen védné magát,

Harcias páncélban tölti az éjtszakát.

Néha gazdag bíbor kerevetjére dül,

Majd sebesen jár-kel és beszél egyedül ;

Most leűl, majd feláll; nyughelyét nem leli ;

n.320

Arcán indulatok változó jelei.

Csend van körülötte, a vár népe alszik,

Csak a kisded óra szívverése hallik,

Arra veti néha nyugtalan szemeit,

S elmerengve nézi szobor-isteneit.

n.325

Gyakrabban

tekinget

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

tekintget

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

a mutatólapra,

Hogy siet, hogy késik, boszankodik rajta :

Éjfélig hibául késedelmét veti,

Akkor sietését rója vétkül neki.

Tán azért nincs nyugta, attól látszik félni,

n.330

Hogy kelepcéjébe nem jut Veselényi,

Tőrét bizonyosra hasztalan vetette,

A vezér átlátott cselén s kinevette.

Ím az éjfél elmúlt, nincs semmi nesz mégis,

Mely előbb viharzott, már hallgat az ég is :

n.335

S tán alszik a bajnok édesen álmodva,

Hasztalan ül Kádas lesben ólálkodva.

»Esztelenség is volt« monda »amit tettem,

Hogy színes szavakra tervem építettem,

S pártom érdekébe', jó remény fejébe,

n.340

Gyöngéd becsületem kockára vetettem.

Hisz' tudhattam akkor s tudtam jó eleve,

Hogy nincs szerelmének mélysége és heve,

Hidegen kiszámolt aljas hadicsel volt,

Hogy bukjék el a vár s egy nő tiszta neve.

n.345

Mint írja előre : ,Ne vedd hizelgésnek,

Ha híred beszédit tartom mind kevésnek

S a hallott csudákat a látott valóhoz

Mérve, ámultomban alig jutok szóhoz.'

A látott valóhoz ! s ,mely lelkem átrezgi

n.350

Nem birom az érzést szóval kifejezni. . .'

Mind szépen kigondolt hazug érzemények,

Csalhatlan tanúi színlelt szerelmének.

És én« folytatá most tűzzel, kifakadtan

»E csalárd beszédre kézvonásim adtam !

n.355

Titkos helyet tűztem a találkozásra . . . .

Lesz mit magyarázni egyre avagy másra.

Ah ! ha Veselényi mint győzelem-jelet

Fogná mutogatni a kapott levelet,

S kacajt indítnának Szécsi Máriának

n.360

Férfiak iránti büszkesége felett . . . .

Nem, nem . . . ! De láb kopog, hozzám valaki jő.

Pedig ki volt volna egyéb az érkező,

Mint az öreg Kádas, aki örömittan

Benyitott s kiálta : »Veselényi itt van !«

n.365

Megdöbbent a szép hölgy Veselényi nevén,

Megrezzent a lelke mint a nyárfa-levél,

Sohasem érezte ily gyöngének magát.

Egy szóra sem birta megnyitni ajakát.

Ő, ki félt az imént, hogy a hős elmarad,

n.370

Ravaszul kivetett horgába nem harap,

Most, midőn kezében a várt győzedelem,

Azt látszék kivánni : bár ne volna jelen !

Végre, hogy zavarát némileg fedezze,

Örömet színlelvén : »hol van ő ?« kérdezte ;

n.375

Erőltette hangját, de minden csengése

Mellett elárulta őt a hang rezgése.

Kádas elbeszélte diadalérzéssel

Az álarcosok mit tettek a vitézzel,

A sötét zugolyból hogy rohantak elé

n.380

Gyorsan a belépett Veselényi felé.

Hogy ragadták őt meg, aki szerencsére

Fegyvert sem vonhatott maga védelmére,

Egy mordálya volt, de az a küzdés alatt

Nyakából lefoszlott köntösében maradt.

n.385

Hogyan hurcolák el záros helyre rabul.

Honnan (biztositá) élve nem szabadul,

Csak, ha felfogadja eskü szentségével,

Hogy Rákóczihoz tér egész seregével.

De a bajnok, ámbár mint a zárt oroszlán

n.390

Dúl-ful, árulói vérét szomjuhozván

Készebb elviselni örökös rabságot,

Mint e feltétellel nyerni szabadságot.

Most kikelt az özvegy őszinte haraggal :

»Ha ! mily durva bánás egy nemes lovaggal :

n.395

Utána zsiványkép lest hányni bokorbul,

Hát megől ráütni s rabbá tenni orvul.«

Kádas álmélkodva nézett asszonyára,

Nem lőn gondolatja, elméje megálla ;

Végre, összeszedvén a hallott szavakat,

n.400

Kérdé : »Avagy nem így rendelted-e magad ?«

»Igen« felelt a hölgy »s te, amint elleséd,

Mit szól belőlem a megsértett büszkeség,

Siettél — hogy közbe ne jőjön valami —

Azt vad mohósággal végre is hajtani.

n.405

Ki hitte, hogy eljő ! ha ezt hittem volna,

Kormányozó tisztem nem úgy vittem volna . . .

De nem hivém azt, és azért adott neked

Haragom játéka olyan rendeletet.«

»És most, midőn eljött« csudálkozék Kádas,

n.410

»Panaszra nem tudom miért nyitod szádat ;

Szerencsédet, midőn a vár felszabadul,

Miért kárhoztatod megfoghatatlanúl.

Magának köszönje . . . senkit ne okoljon . . .

Rajta állt eljőni, vagy maradni otthon . . .

n.415

Nem hoztuk erővel : ha mégis megjelent . . .

Szorult állapotunk minden bánást kiment.«

»Oh !« felelt Bethlenné »nincs szorult állapot,

M ely lemossa rólunk ezen gyalázatot :

Cél az aljas eszközt soha ki nem menti,

n.420

S itt nem Veselényit veti okul senki.

Íme ő elszánja magát jóhiszemmel,

Bátorítja keblét hősi szerelemmel,

Bérceket mász éjjel, viharban, egyedül,

Ellenséges várba lép fegyvertelenül :

n.425

És mi bizalmáért miképen fizetünk ?

Lábára véletlen bilincseket vetünk,

S kit virágfüzérrel szerelem csalogat,

Rút árulást talál s nehéz rabláncokat.

De, bár viszonozni szerelmét nem fogom,

n.430

Őt azért büntetni van-e méltó okom ?

Égő szenvedélye, tár nyugottan nézem,

Nem érdemli-é meg hideg tisztelésem ?

Ah ! a világ előtt — ilyen úton győzve —

Engem kárhozatos árulás szeplőz be,

n.435

És míg őt dicsővé teszi a szerelem,

Én varázsló névnek átkait viselem.«

Erre hallgatás lön egy darab ideig :

A hölgy sorra nézte fénylő fegyvereit,

Vagy talán szemei csak tévedezének,

n.440

Nem lévén bennök a kormányvivő lélek.

Kádas pedig ott állt egy állóhelyében,

A hallott beszédet forgatá fejében,

A hallott beszédet, a látott jeleket :

Összeillesztgeté gyanúja ezeket.

n.445

Tisztán kezdte látni, hogy erősen gyúlad

A hölgy kebelében amaz uj indúlat ;

Nőttön nő tagadva, gerjedez titokban,

Visszafojtva éled, míg egyszer kilobban.

Ő ugyan nem bánná, nem törődnék vele,

n.450

Csak Muránynak sorsa ettől ne függene,

S melyért ő buzog, az erdélyországi párt

Egy ingatag nőért ne vallna ennyi kárt.

De félt, hogy egy percben, ha szive fölpezsdül,

Átengedi kezét s várát mindenestül,

n.455

Büszkeségét, pártja érdekét feledi,

S győztes szerelmének áldozatul veti.

Azt is tudta másrészt, hogy e titkos hevet

Hideg tanáccsal már kihűtni nem lehet,

Sem elnyomni többé . . . ki ilyet akarna :

n.460

Tűzokádó hegyet tenyérrel takarna.

Most azért mindenkép azon mesterkedett,

Hogyan egyesítsen két külön érdeket :

Hogy, ha a büszke sziv láncra lesz is verve,

Árulóvá mégse változzék szerelme.

n.465

Szóla hát : »Asszonyom, én meg nem foghatom,

Miért ne bánhatnál foglyoddal szabadon,

És, midőn e cseltől élet függ vagy halál,

Kezedből ily fegyvert ki mért

bocsátanál.

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

bocsátanál :

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

Ám, ha világ előtt, mintegy fölöslegül,

n.470

Igazolni tetted van könnyebbségedül :

Íme a mód, melyen e célt is eléred :

A fogoly vezérnek kezedet ígéred . . . .«

Mária, e szókon igen megütközve,

»Ki beszél itt kézről« vága gyorsan közbe,

n.475

»Ki kérd ily tanácsot tőled, s ki emleget

Gyáva nőhöz illő hitvány szerelmeket. . . ?«

»Hallgasd végig előbb asszonyom« mond amaz,

»És ne szaggasd félbe jó célú szavamat :

Mondám, a vitéznek kezedet nyújthatod,

n.480

Csakhogy a feltételt ilyenformán szabod :

»Jól van, ám legyen meg, birja hát a lovag

Egy feltétel alatt szívemet s jobbomat :

Ha esküt teszen hogy Ferdinánd királytol

A szabadság ügyhöz — Rákóczihoz — pártol.«

n.485

Ezt, ha szerelmének nem a vár birtoka,

Hanem személyed volt felingerlő oka,

Megtenni éretted nem oly nagy áldozat,

S te győztél, mert dicsőn nevelted pártodat.

Ellenben, asszonyom, ha nem fogadja el,

n.490

Aljas haszonlesés vezérli, ott a jel !

Akkor kitűnik, hogy csábitó és csalárd,

Akkor méltán lakol . . . érdemli a halált.

Így , a rágalmazó kaján világ előtt,

Ha ő halált választ, te nem léssz felelős :

n.495

Akár a bástyáról fővel levetteted,

Akár kegyelmet adsz s szeliden bünteted.«

Elhallgatott Kádas. Nem felelt Mária,

Szép arcát lehajtá fekvő karjaira ;

Tünődött sokáig, és mire felálla,

n.500

Rózsát nyomott vérből fejér homlokára.

Szóla most: »Hatalmas két erő küzd bennem :

Lázad egész lényem férfi-járom ellen ;

Másrészt a közügyért égek s mindenáron

Annak előmentét óhajtom, munkálom.

n.505

Szeretem egyéni szép szabadságomat ;

Tőle megfosztatnom . . . iszonyú gondolat !

És minden bilincstől visszaborzad kezem,

Mert csak hidegségét, csak súlyát érezem.

De midőn ama szent szabadság követel

n.510

Tőlem áldozatot és választanom kell :

Akkor . . . ha a közjót előmozdíthatom,

Keblemben az önző szívet megtagadom.

A lovag kezem közt. Fogsága, halála

Ügyünknek bizonnyal szolgálna javára,

n.515

Mert midőn nagyot veszt és gyengül az ellen,

Nem lehet: a más fél hogy nagyot ne nyerjen.

De ha Veselényit pártom szent ügyének

Buzgó és hatalmas bajnokul nyerém meg,

Nem tettem -e így mind emberileg szebbet,

n.520

Mind az ügyre nézve nyereségesebbet ?

És ezért . . . nem másért . . . igen, csupán ezért

Elszántam . . . férjemül fogadni a vezért ;

Szenvedni egymagam gyülölt bilincseket,

Ha szabadnak látnám végre a nemzetet !

n.525

Most eredj s tudassad. Megállj . . . azt ne hazudd,

Hogy erről valamit talán szivem is tud :

Mert nem hő szerelem . . . oh ! kinos áldozat

Adja — szívemet nem — csak hideg jobbomat.«

Kádas eltávozék. Sietett az öreg,

n.530

Szólítá asszonya, de nem hallotta meg ;

Vagy talán jól hallá, csak félt visszamenni,

Hogy szavát megbánta s vissza fogja venni ?

Mária még egyet kiáltott utána.

»Elment már !« sohajtott s tűköréhez álla,

n.535

Kalpagát fejéről egy szögletbe dobta,

Hollószín fürteit körül leontotta.

Hollószín fürtei amint leomlának,

Elfödék páncélját karcsu derekának,

Eltakartak mindent, ami csak férfias,

n.540

Válltól csípejéig nem látszik semmi vas.

Csak mellén tör elő, jobb és bal oldalon,

Sötét fürtök közül egy-egy ezüst halom,

Melyen a mécs fénye játszik enyelegve

És hullámzik rajta, mintha az remegne.

n.545

Vagy valóban remeg a szép hölgy kebele ?

S a hideg kemény érc, az is remeg vele ?

Mi az, ami bántja : borzadó félelem ?

Vagy sokáig szunnyadt, nem ismert szerelem ?

Érzi-e már szíve — amit szája tagad —

n.550

A csiklándva metsző lelki fájdalmakat ?

Érzi-e a lángot, mely midőn áthatja,

Fázlaló hevétől reszket minden tagja ?

Nem, mégse szerelem . . . lám nem hiszi ő sem,

Hogy szerelme birna kelni oly erősen :

n.555

Tán csak álmatlanság vett hatalmat testén,

Amiatt lön rosszul, forró lázba esvén . . .

Ellankadva dőlt le bársony pamlagára,

Kádas vissza jöttét rettegve és várva,

Ki azalatt az éj visszhangját föl veré,

n.560

Kopogván a lépcsőn le, a börtön felé.

Hallá kopogását a vár nemes foglya,

Aki négy fal között ült nagy-buslakodva ;

Háborús melléből sóhajok kelének :

Kínai s átkai vészes szerelmének.

n.565

Nem félt a haláltól : hányszor látta szembe ?

Hányszor ingerlé azt, ütközetre menve ?

Rabságát se' bánná, ha vére-szakadva,

Kétségb’esett harcon jutott volna abba.

De egy asszony által ekkép kijátszatni,

n.570

Élni gúny alatt és bosszút nem állhatni,

Szenvedélye tárgyát átokkal illetni,

Vérét szomjuhozni — és mégis szeretni . . .

Majd higgatag vérrel rágondolni végre

A kemény vádlóra, a kötelességre,

n.575

Látni ennek rémét, mint halálfőt, jelen,

Melyet a gyalázat kínos fája terem . . . .

Kell-e még egyéb ok, hogy kétségbe essék !

Égő szerelem és fagyos kötelesség :

Az kigúnyoltatva, eldobva, megvetve ;

n.580

Ez fenyegetőleg ujjait zörgetve. —

Megbirá nagy lelke a kemény ostromot,

Megrendült alatta, de le mégsem rogyott ;

S most, amint erében lohadni kezd a vér,

Szokott szilárdsága s nyúgalma visszatér.

n.585

Helyzetét vizsgálja. Nem kétkedik semmit,

Hogy hiv seregétől várnia nincsen mit ;

Sőt, amint eszébe jutnak rendeleti,

Szégyenli azokat s keserűn neveti :

Mintha meg lett volna verve kemény bortul,

n.590

És most józanodnék zavaros mámorbul,

És eszébe jutván egy-két dőre tette,

Félne : hátha mégsem álomban követte.

De ébren, józanul, miképen jöhetne

Veselényi Ferenc oly balga ötletre :

n.595

Ellenséges várban lövéssel adni jelt,

S hinni hogy az őrség nem gyanít semmi cselt ?

Vagy, hát várhatá-e, hogy (amit meghagyott)

Szabadítására jőnek a hadnagyok,

S rögtön, egy rohammal beveszik a várat,

n.600

Melynek vívásából őmaga kifáradt ?

Felkacagott erre, keserűn, hangosan ;

Érezé hogy sorsa egy nő kezében van ;

És amint füleit kopogás üté meg,

Úgy képzelé, mintha gyilkosi jőnének.

n.605

Most csikorgott a zár és kioltott nyelve

Kétszer visszapattant, nagy kulccsal tekerve :

Megnyílt a vas ajtó, és aki belépett,

Kádas Márton emigy kezdé a beszédet :

»Úgy hiszem volt időd, uram nemes lovag,

n.610

Jól szemügyre venni ez uj szállásodat,

Mely erős falával talán meggyőzhetett,

Hogy kegyelemtől függ eljátszott életed.

De ím, midőn épen kezében a halál,

Nagylelkű asszonyom szabadságot ajánl,

n.615

Jobbját azonfelül — ha a nemes vitéz

Rákóczi s a vallás ügyéhez állni kész.

Ellenben, ha magad annyira felednéd,

Hogy ezen feltételt így is visszavetnéd,

Akkor . . . a szép hajnalt többé nem láthatod :

n.620

Menyegzős ágy helyett választál vérpadot.«

Hallván e beszédet bajnok Veselényi,

Szíve gyors örömnek már-már kezde nyilni ;

De midőn Kádas a feltételhez ére,

Összekulcsolódék s visszahökkent vére.

n.625

Végre felelt büszkén : »Szünjék meg« izeni

»Asszonyod lelkemet tovább kisérteni,

Mert nincsen előttem semmi drága — ollyan,

Hogy hűségem árán is megvásároljam.

Tudja a grófné, hogy nem szabad éltemmel,

n.630

Gyilkosságra talán vetemedni nem mer :

De inkább választom a tőrt, vagy vérpadot,

Mint akármi díjért ama gyalázatot.«

Kádas megütközék e kerek válaszon,

Nem várta, hogy a hős oly ham ar válasszon.

n.635

»Kérj időt« unszolta »és határozz jobban :

Lovag. . . minden késő, ha a mécs kilobban !«

Így szól amaz kérve, de a hős nem felel,

Csak megrázza fejet gazdag fürteivel,

Nagy sötét szemeit a szólóra veti,

Melyek égetését Kádas nem tűrheti.

Megfordul tehát és a rabot elhagyja ;

Küzd a kulcs a zárral s fogát csikorgatja,

Csörömpöl a vas rúd a nehéz ajtókon,

n.640

S elhal a kopogás messze folyosókon.

NEGYEDIK SZAKASZ.

Bethlen Istvánnénak éjjeli szobája

Csendes, mintha volna halottak tanyája,

Azt hinné az ember, nincs benne más élő

Csak az ezüst mécs, mely függ mennyezetéről.

n.5

Ott áll pedig Kádas, szemét lefüggesztve,

Gondok között fonta karjait keresztbe :

Gondjai szerzője a hatás lehetett,

Mit a hozott válasz a szép özvegyre tett.

Nem felelt az, foglya izenetét hallván,

n.10

Ábrázata elhűlt: hideg lőn és halvány ;

Fölkelt a nyugágyról, de visszahanyatlék,

S szótalanul fekszik fél dülésben ott még.

Hímezett vánkosát arcára öleli,

Keserves könnyével zokogja azt teli,

n.15

Melyet önt szerelem, önt szégyen és harag,

Kik most kebelében együtt viharzanak.

Majd felszökik onnan. Lángol ábrázatja,

Sűrü zápor könnye tüzét nem olthatja,

— Sűrü zápor könnye még olaj e tűznek —

n.20

Meg-megriad, mint kit kísértetek űznek.

»Ezt kelle megérnem« kezdé kifakadtan,

»Megérnem a szégyent, hogy jobbomat adjam,

Legyőzve a makacs természetet bennem :

És nyújtott kezemet vissza kelljen vennem !

n.25

Ha ! rút, becstelen kéz, mely unszolva sem kell,

Miért nem vágtak el . . . miért nem dobtak el . . .

Miért nem születtél nyomorú bénának :

Hadd okoznál undort : így nem gyaláznának.

Azt gondolám, kincs vagy — hiú egy gondolat !

n.30

Mint nagy drágaságot őrzém birtokodat ;

Epedve tekintett rád a férfi sereg :

Te hívem maradtál, s büszke voltam veled !

Mit nem adtak volna — nem áldoztak volna

Egy szem-intésemre, egy biztató szómra :

n.35

Éltet, becsületet, örök idvességet :

Mindent rajtad kivül . . . hogy bírjanak téged.

És ím . . . ! ez a büszke, ez a gőgös, kevély !

Még véleményt : egy szót, egy semmit sem cserél !

S midőn engem és a szabadság zászlaját

n.40

Együtt ölelhetne, inkább választ halált.

Halált . . . ! mi a halál, ha ismernem szabad ?

Ismerni szeretném új vetélytársamat :

Mint ama tükörben, szebb-e képe mása ?

S én rútabb vagyok, mint ösztövér csontváza ?

n.45

Tudja-é a dölyfös fogoly, mi a halál ?

Képzeli-e fagyos ölét, mely rája vár ?

Nem borzad-e vissza, nem fázik-e vére,

Nem vágy melegebb kar hév ölelésére ?

Hah ! tudja-e mi az : ott állani, szembe,

n.50

Fegyvert sem emelni önnön védelemre,

Zúgó füleiben hallgatni az eret,

Mint háborús örvényt szédült feje felett ? . . .

Egyszer : »suh . . .« az érnek szétpattan a medre,

Kiront a piros vér, tóvá kerekedve ;

n.55

De míg az utolsó csepp vér is elakad,

Szenved . . . ki mondja meg, miféle kínokat?

Képzelted-e, ember, mily szörnyű a halál,

Hogy azt jegyezéd el, midőn választhatál?

Nincsenek reményid, melyek elhervadnak?

n.60

Nincsenek gyermekid, kik árván maradnak?” —

— »Hadd lássa közelrül« szünet múlva kezdi

»Amint váz karjait felé kiterjeszti,

Hadd érezze arcán hideg fúvallatát,

Mely egyet leheli még s . . . az ember nincs tovább.

n.65

Kádas ! a fekete szobába vérpadot !

Ha kész . . . közel leszek s uj rendelést adok.

Ne állj meg, ne nézz rám : miért vagy oly halvány ?

Vígadni akarok kérőm lakodalmán !

Megfogadta Kádas s ahhoz láta tüstént,

n.70

Nem mintha örülne Veselényi vesztén,

De nem is fél attól, mert nem hiszi soha,

Hogy pártért szerelmet áldozzon asszonya.

Azt ohajtá csak a pártjához hű öreg,

Hogy véleményét a bajnok cserélje meg :

n.75

És most e céljához jó eszközi vannak :

Nem a halál, hanem félelmei annak.

Mária sebesen járt körül ezalatt ;

Szeme véletlenül egy tükrén megakadt,

Hirtelen megálla, mintegy felijedve,

n.80

S monda, képmására mérges szemet vetve :

»Ez hát az a kép, mit szépnek tart a világ ?

Melyet, mint egy csudát, kikürtöl és kiált ?

Ez hát az a termet — e nyúlánk, pongyola —

Mit tőlem irígyel félország asszonya?

n.85

Rúttá tesz e páncél . . . nehéz is : levetem.

Benne oly férfias, zordon a termetem,

Oly visszataszító . . . hideg, mint a halál :

Ily nőtül a férfi iszonyodik talán.«

Csengetett azonban, háromszor keményen,

n.90

Mert a szobahölgyek már aludtak mélyen ;

Titkába nem akart beavatni nőket,

Azért este mindjárt elküldötte őket.

»Így látott a bajnok« folytatá gerjedten,

»Karcsu derekamat páncéllal öveztem.

n.95

Rút sisak borítá szép hajfürteimet,

Elfödé homlokom és képemből kivett.

Hadd lásson egyszer még. Hadd lásson engemet

Amikor magam is hiszem szépségemet :

Gazdag öltözetben, mely ékszertül ragyog,

n.100

Melyben én a hölgyek királynéja vagyok.

Ha ! mily élvezet lesz . . . majd midőn a vitéz

A halál szemébe összeroskadva néz.

Széttekint segélyért s csak a bakót látja,

Mint villog kezében irgalmatlan bárdja ;

n.105

Majd, midőn kezeit ég felé emeli,

De az imádságnak egy szavát sem leli,

Ajka értelmetlen zagyvalékot rebeg.

Szólítja gyermekit, de nem láthatja meg :

Ah ! mily élvezet lesz akkor megjelennem,

n.110

Új menyasszonyának nyoszolyója lennem :

Hadd érezze szíve, összehasonlítván,

Mit nyert a halálban, és mit veszte bennem.

S majd midőn lelkének elnyomott lángjai

Önmegátkozásban fognak kirontani —

n.115

És az élet sem kell, ha nem nyer szerelmet :

Akkor dobni gúnnyal a hideg kegyelmet.«

Most közelgni

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

Most közelgni

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

hallván felrettent hölgyeit,

Árnyékba fordítá kisírott szemeit,

Mert nem akará, hogy megsejtsék a nyomot,

n.120

Dúló könnyek árja melyet arcán hagyott.

Páncéla kapcsait velök megoldatá,

Legszebb kösöntyűit, ékszerét hozatá,

Köntöst válogatott, s öltözék gazdagon,

Hogy hódítást tegyen mindjárt . . . a vérpadon.

n.125

A vérpad fennáll már. Egyszerű valami,

Melyről semmi szörnyűt nem lehet mondani :

Négyszegű pad, egypár lépcsőig emelve,

Lépcseit és magát födi vérszin

kelme.

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

kelme,

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

Rajta áll a bakó, némán és mereven,

n.130

Mintha nem is volna érző és eleven ;

Olyan ottálltában, mint egy vérbe mártott

Kőszobor, mely visel hosszú fényes bárdot.

A teremnek fala merevül fekete :

Sötétebb időknek munkája lehete,

n.135

Mikor mintegy házi szükségnek tartatott,

S ily célokra, mint ma, többször használtatott.

Ajtaja kettő van : középén és balra,

Emennek ablaka fátyollal takarva,

Amaz kettős ajtó, a folyosóra ki, —

n.140

Keményen csukódvák egymáshoz ajaki.

Nyílnak most. A bakó megmoccan és figyel,

Arra tekint apró fényes szemeivel,

Látja jőni Kádas megett a bajnokot,

Kit hat erős szolga fegyver közé fogott.

n.145

A hős arca nyugott, léptei szilárdak

Legrövidebb útján a szörnyű halálnak,

Viselete komoly, elszántsága erős,

Mely a félelemmel távol sem ismerős.

És ha választani jőne egy idegen :

n.150

Melyik ezek közzül aki halni megyen,

Változékony arcról vetve hozzá, talán

A bakót magát is inkább választaná.

Midőn a kis csapat a vesztőpadig ért,

Kádas megszólítá kérőleg a vezért :

n.155

»Ím, látod a pallost ; ez nem játék, lovag ;

Ne erőszakold ki tőlünk halálodat.

Még nem volna késő ; nem kerül egyébbe :

Egy ajkmoccanásba, egy hitvány igébe,

Hogy élet, szabadság, hatalom, szerelem —

n.160

Nagyobbá mint valál s boldogabbá tegyen.

Hisz' szabadságodnak van-e illőbb ára

Mint a szabadságnak kelned oltalmára?

Miért még akkor is ez árt sokallanod,

Ha Szécsi Máriát fölöslegül kapod?

n.165

És vajon e hölgyet mikép győzheted meg

Tiszta szándokárul ajánlt szerelmednek,

Ha az áldozattal ekkép fösvénykedel,

Midőn nem bűnre készt, sőt erényt követel?

Bizony, hidd el nékem, kiomolhat véred,

n.170

asszu

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

aszu

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

hamvaidból kihalhat a féreg,

Mégsem hiszi ő, hogy e vakmerő tettet

Nem váráért, hanem szerelemből tetted.«

Mondott volna Kádas akármit egyebet,

Veselényi szívén nem vágna uj sebet,

n.175

Sebjei, amelyek előbb fakadának,

El vannak zsibbadva, és többé nem fájnak.

Megszokta volt immár a halálnak képét,

Kezde lassan-lassan kötni vele békét ;

Sőt, mint rossz számoló tévedésből a kárt,

n.180

Nyereségnek kezdte számítni a halált.

Minek éljen? úgymond, mi öröme benne?

Élete ezentúl csak gyalázat lenne ;

És a szabadsággal, nyerne bár, mit érne?

Csúfos hadi törvényt vonnának fejére.

n.185

Így — midőn hűségét halállal pecsétli,

Annak tisztaságát a világ nem kétli,

Legnagyobb vétkéül vak szerelmét rója,

hajlott

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

hajolt

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

az asszonyi szóra.

Sőt szerelme — oh sziv csudás önzései ! —

n.190

Édes bosszút hitt a halálban rejleni :

Méreg-édes bosszút, hogy, ha neki vége,

Gyötri majd a hölgyet kisértő emléke.

Ily gondolatokból veve nyugasztalást

És ilyen alakban szokta meg a halált ;

n.195

De száz rémarca van e rút szörnyetegnek :

Mást mutat, ha egytől a szív nem ijed meg.

Iszonyúvá lön most, Kádas szavaira.

Tehát mégsem hinné szerelmét Mária?

Hát csak rajtavesztett kalandornak veszi,

n.200

Ki mindezt csupán a vár fejébe teszi?

Ím meghal, anélkül, hogy akiért elvész,

Hígye,

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

hígye,

Szövegforrás:
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege

méltányolja, tisztelje szerelmét !

Oda lesz, mint olyan levélnek írati,

Melyet olvasatlan éget el valaki !

n.205

És meghal anélkül, hogy legördült feje

A kegyetlen nőben szerelmet költene,

Szerelmet, mely annak, halál órájáig,

Bosszút teremjen : a megbánás kínjait.

De mit tegyen hát most? megszegje a hitet,

n.210

Melyet zászlajának hűségére letett?

Elfogadja ez egy gyalázatos útat,

Melyen szerelmének céljához eljuthat? —

E gondolat kellett, hogy csüggedő lelke

Nagyságát, erejét ujfent visszanyerje ;

n.215

Arca elszántságot öltözék magára . . . .

Rendületlen hágott a vérnek padára.

Szóla ott, bal kezét megfeszítve mellén,

S jobbját ünnepéllyel ég felé emelvén :

»Bizonyságom Isten, aki ottfenn lakik,

n.220

Mily igen szerettem . . . amaz egy valakit.

De ha nem elégli amit eddig tettem,

Ha kevésli amit zálogul vetettem :

Szép szabadságomat, reménydús éltemet —

S áldozatul kéri ép becsületemet :

n.225

Úgy, bár jogtalanul vett is rajtam erőt,

— Miért tiltakozom Isten s világ előtt —

Áldozatul inkább életemet adom . . .

Mely szerelme nélkül úgyis rideg, vadon.«

Azzal térdre hullva könyörög magában,

n.230

Istennek ajánlja lelkét egy fohászban ;

— Méltóság van arcán, nyugott, lelkigható —

És szól erős hangon : »Most vágj, ha mersz, bakó.«

De a bakó nem vág . . . bámul meglepetve :

Suhogó selyemben hölgyalak siet be,

n.235

Melyen a legtisztább, a legszebb nőiség

Királyilag üli diadalünnepét.

Szenvedély-ragadtan siet a vérpadra,

Megáll a hős előtt, és szól kezet adva :

»Vitéz, vedd jobbomat . . . csudát tesz erényed :

n.240

Pártomat elhagyom, hogy kövessek férjet.«

Veselényi fölnéz, hallja e szavakat,

Szeme, szive, vére, elméje elakad,

Remegő kezében érzi a hő kezet :

Összefoly lelkében remény, emlékezet.

n.245

Megtapintja fejét, mintegy kételkedve,

Hogy élő embernek ily álma lehetne :

Hát majd, ha föleszmél hogy való amit lát,

Megbirja-e szíve üdvének rohamát?

Nem birta volna meg földi gyarló kebel,

n.250

Hogy ily boldog legyen s mégse repedjen el,

Mégse váljon mennye küszöbén semmivé,

Csak az oly erős, mint a Veselényié.

Eldobá a múltat kínzó álom gyanánt

A valóért, melyet a jelenben talált,

n.255

S gyötrelme feloszlott e pár feddő szóba :

»Oh Mária, miért e kegyetlen próba !«

A hölgy elpirult a feddő szemek előtt,

Mosolygva emelte föl a térdepelőt :

Fölkelt Veselényi, a délceg levente,

n.260

S tündöklő aráját szívéhez ölelte. —

Nem esett ínyére az öreg Mártonnak,

Hogy a dolgok itten ilyeténkép folynak,

Bosszúsan vakarta üstökének helyét,

Köszörülte torkát és csóválta fejét.

n.265

Végre nem állhatta hogy ki ne fakadjon :

»Asszonyom« zsémbele, »ez igen jól vagyon,

Igen szépen vagyon, én megnyugszom benne,

Ha nem nyugonnám is, tudom egyre menne.

De talán jó volna megkérdezned elébb :

n.270

Ha belé egyez-e a Muránybeli nép

Hogy a várt, melyet ők védnek, más kézre add

S vele ráadásul őket mint juhokat.

Mert, bár tied a vár, az őrség is tiéd,

De Rákóczi birja a katonák szivét :

n.275

Csak egy lázasztó kell . . . aztán ki bir velek?

Isten óhat ugyan, de én nem felelek.«

Szóla és megindult, távozni akarván,

Hanem Veselényi megragadta karján :

»Itt maradsz,« mennydörgé, »te itt fogsz maradni,

n.280

A többi nép alszik, nem ér rá lázadni.

Hűséges szolgáid ezek itt, asszonyom . . .?

Mint ura e várnak, nektek parancsolom,

Fegyver közzé mindjárt e vén árulóval

S le kell vágni, ha zajt ütne csak egy szóval.

n.285

Addsza kardod, öreg, arra szükségem lesz :

Vissza kell sietnem váró seregemhez ;

Jó erős a hágcsó : ha megbirt engemet,

Mért ne birna meg egy csapat emberemet.«

Mária csudálvá nézett jegyesére ;

n.290

De bezzeg kihűlt a szegény Kádas vére,

Kit a hajdúk s bakó, mint hiv új cselédek,

Fegyver alá venni legott sietének.

Nem birta megoldni a kard szíjazatját,

Rajta járt a keze, mégsem lelte csatját,

n.295

Megtalálta végre, búsan kipeckelé

S fanyalogva nyujtá Veselényi felé.

De az másra figyelt : hirtelen valami

Lábak topogása kezde hallatszani :

Megnyílt a nagy ajtó és rajta bejöttek

n.300

Solymosi, Vadászi, Gábor Pál és többek.

A derék Solymosi bosszút állva vetett

A vezérre győztes, büszke tekintetet :

»Uram vezér, téged szabadítni jövénk :

Jer velünk, szabad vagy, a vár pedig miénk.«

n.305

Veselényi alig mert hinni szemének

Amint hű vitézi begyülekezének ;

Meglepetve kérdé : az égből estek-e,

Vagy honnan teremtek ily váratlan ide?

»Nem az égből estünk« vén Solymosi felel,

n.310

»Inkább mély pokolbul vergődtünk ide fel . . .

Ámbár, amint sejtem, már szükségtelenül . . .

De hisz elbeszélnem semmibe sem kerül.

Nem sokat ér, ha vén, ez az emberféle,

Másnak és magának van csupán terhére,

n.315

Sokat fekszik, mégis keveset alhatik, —

Tán, mivel majd ráér az ítéletnapig.

Kehel-kahol mindig ; itt is fáj, ott is fáj,

Hol egyik, hol másik nyilallás kezdi rá,

Sebje, amit egész éltében felszedett,

n.320

Meg-meg újul, mint a fájós emlékezet.

Az álom szép leány ; a vén nem kell neki,

Irtózva fut tőle, hiába kergeti :

ifjat

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

ifjut

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

ölébe fogadja,

S arcát simogatván szépen elaltatja.

n.325

Rajtam is úgy történt. Vén szemem, hiába

Hogy oly sokat nézett élte világába,

Nem akart alunni tegnap egy mákszemnyit,

Soká nézte fájva a fekete semmit.

Fölkelék tehát és mentem a mezőre,

n.330

Ott vártam az álmot egy part megé dőlve,

Láttalak, vezér, a vár felé sietni,

Unatkoztam úgyis, kedvem jött követni.

Messziről kisérlek, fel a várig épen ;

Hallom a siket zajt a rés közelében ;

n.335

Gondolám : vigan megy ottfenn a lakoma !

De az ördög benne a násznagy, a koma.

Inam szakadtában sietek lefelé ;

Vadászit az Isten útamba rendelé,

Így s így van a dolog, elbeszélem neki :

n.340

,Megmondtam« kiált ő, »hogy most nyakát szegi !’

De, bajtárs, az idő« mondok »igen drága,

Egy pillanat is sok a sopánkodásra,

Ott a kötélhágcsó, készen vár bennünket . . .

Vagy rabbá hagyjuk-e lenni vezérünket?

n.345

Azonnal Feketét küldjük siettébe :

Vezesse hadunkat fel, a vár elébe ;

Kis csapatunk pedig némán indul, halad,

Mint fellegek árnya, mely a mezőn szalad.

Csakhamar rálelünk a kötélhágcsóra,

n.350

Feljutunk a hosszú régi folyosóra,

Ott bevárjuk egymást és nyugodva késünk,

Míg lecsillapodik fáradt pihegésünk.

keressünk fel

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

keressünk fel?

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

— az volt a bökkenő —

Hogy zajt, verekedést ne idézzünk elő?

n.355

Lármát kiált az őr, ez éji vészkakas :

Kibúnak a baglyok, s fogva marad a sas.

A kakasnak kell hát előbb szegni nyakát,

Hogy ne háborítsa a csendes éjtszakát ;

Titkon elfoglalni minden őrhelyeket,

n.360

Fegyver alá venni az őr vitézeket.

Úgy lett : az őröknek elnémúla nyelve,

Megnémítá azt a halálnak félelme.

És most nagy fordítást tenne e kis csapat . . .

— De, sejtem, nagyobbat tettél, uram, magad.«

n.365

Nem várta a hős, hogy végződjék a beszéd,

Megrázta erősen az ősz bajnok kezét,

A jobbot ; — szabadon lévén pedig a bal,

könnyeit

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

könyjeit

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

avval.

Ekkor Veselényi, a vitézek felé

n.370

Nyájasan fordulva, szavát fölemelé :

»Bajtársak ! a hajnal, mely imé ott derül,

Emlékezetes lesz Murány hőseirül.

Tettetek dicső, de én is követelem

Hogy babérotokat megosszátok velem :

n.375

ily erősségnek

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

erőség

Szövegforrás:
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege

Jegyzet dőlt betűkkel, egy s-sel minden kiadásban.

lettem hódítója,

Mikép . . .? Isten annak a megmondhatója.«

Szóla, s elhagyandó a rémség tanyáját,

Jobb karjára fűzte mosolygó aráját :

Megnyílt minden lélek, megnyílt minden ajak,

n.380

S a szép párnak öröm-éljent riadtanak.

Csak az öreg Kádas, csak ő áll ott félre,

Nézvén szomorúan a nemes vezérre,

Ott tartá, leoldva, fegyverét kezében

S mindenféle dolgot forgatott eszében.

n.385

»Uram, ha már igy van« megszólala végre,

»Hagyd ez ócska vasat felkötnöm helyére ;

Már kopott : de van még belőle valami,

Hűségem irántad megbizonyítani.«

»Kösd fel« mond a vezér, vállát veregetve,

n.390

»Kösd fel, öreg,« monda Mária nevetve,

»Most legyőzeténk, de csak azért hódolunk,

Hogy biztosabb legyen egykor diadalunk.«

Távoztak. Lenn pedig megperdűl a dobszó,

Harsog hahotával a réz tárogató,

n.395

Felriad az őrség . . . markában fegyvere :

De nem viaskodni, hódolni jön vele.

Es mire a napnak felkelő sugára

Röptében pihenni száll magas Murányra,

Csattogó zászlókat, mint győzelmi jelet,

n.400

Lobogtat a hűs szél a nyilt kapuk felett.

Pénteki nap lévén mely reájok viradt,

Nem ültek menyegzőt e baljós nap miatt.

Murányt Veselényi két éjen, két napon

Megrakta Fülekről éléssel gazdagon.

n.405

Harmadnap a völgyet hadsereg télé be :

Rákóczi zászlai, Illyésházi népe.

Fenn mozsarak zúgtak s tomboló vitézek

Termetes kupákkal leköszöngetének.

Néz föl Illyésházi, fölnéz keseredve,

n.410

Nem jön az áldomást elfogadni kedve :

Mély völgyén Muránynak, mint tolvaj, elhalad,

Meg sem áll hadával a büszke vár alatt.

Verzió: V : Többi kiadás

ELSŐ SZAKASZ.

n.1

Álla még Murányvár szűzi épségében

n.2

Hozzáférhetetlen szikla tetejében,

n.3

Kevélyen tekintett völgye lapályára,

n.4

Veselényi Ferenc ostromló hadára.

n.5

A tábor hatalmasb erővel, mint számmal,

n.6

Mind szemen szedett nép, gazdag borostyánnal,

n.7

De, ha nem mind órjás, aki bércet szaggat,

n.8

Hogyan víhatna meg a sziklás Muránnyal ?

n.9

E miatt boszúság, aggodalom, szégyen

n.10

Váltogatja egymást a vezér lelkében ;

n.11

Tervre tervet épít, de mind csak hiába :

n.12

Áll Murány, a sok terv összerogy magába'.

n.13

A csapatvezérlő hadnagyok elunták

n.14

Arcpirulva nézni a napok lehunytát,

n.15

Sarkalák a vezért : hagyja e sasfészket,

n.16

Másfelé keressen könnyebb dicsőséget.

n.17

Össze voltak gyűlve szellős sátorában

n.18

Órákat veszítni hasztalan vitában,

n.19

Mert nincs oly tanácsuk, mely megingathassa

n.20

Veselényi lelkét föltett szándokában.

n.21

»Ne beszéljen nékem, monda, senki olyat,

n.22

Hogy célom nem érve innen elmozduljak,

n.23

S annyi drága időn, annyi drága véren

n.24

Vásárlott gyalázat legyen minden bérem.

n.25

Azért kezdtem-é el, hogy végre ne hajtsam,

n.26

S a magamnál gyávább kacajt üssön rajtam,

n.27

Nagy fáról mesélvén s gyönge kis fejszéről :

n.28

Veselényieknek füstbe ment tervéről ?

n.29

Vagy azért jövék-e várat ülni itten,

n.30

Hogy talán a dolgot tréfaságnak hittem,

n.31

S hogy vén napjaimra, kérkedhetés végett,

n.32

Lopjak, munka nélkül, olcsó dicsőséget ?

n.33

Küzdelmet kerestem e helyen, nem álmot,

n.34

S nem feledtem ama hires vezért, Salmot,

n.35

Ki e sziklavölgyet, előbb egy századdal,

n.36

Hasztalan sokáig ülte vívó haddal.

n.37

Elejét, utóját meghánytam tettemnek :

n.38

Csak nehéznek láttam, nem lehetetlennek :

n.39

S mit egyszer magamban föltevék előre,

n.40

Ember nem, csak Isten tántorít el tőle.«

n.41

Így szólván felállott. Csakhamar utána

n.42

Gombkötő emelt szót, Fülek kapitánya ;

n.43

Hallgatott a többi, nem volt szólni kedve,

n.44

Látván hogy a vezér fel vagyon gerjedve.

n.45

S monda Gombköt.:

n.46

Az ostromot félbenhagyni tanácsoltam,

n.47

»Én előbbi szóltomban De mostan (amiben nincsen semmi szégyen)

n.48

Ellenkező részre fordult véleményem.

n.49

Könnyű itt

minékünk

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

minekünk

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

apró hadnagyoknak

n.50

Ez s amaz tanácsot adni a nagyobbnak ;

n.51

Könnyű megszállt várat hagyogatni sorba :

n.52

A mi hírnevünkön nem esik nagy csorba.

n.53

Nézzük ám a dicső Veselényi nevet :

n.54

Retteg ettől Eger, Hatvan, Szolnok, Heves,

n.55

Reszket, míg kimondja, a pogány nép ajka,

n.56

Csecsemőket

ijjeszt

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

ijeszt

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

véle török dajka.

n.57

Ismeri hatalmát a ravasz Rákóczi,

n.58

Fáj neki, hogy véle nem szeret fogózni ;

n.59

S hol babérja termett, a felső országok,

n.60

Róla tesznek élő tanúbizonyságot.

n.61

E dicső gyémántot szilárdul ölelve

n.62

Ékesen foglalja a király kegyelme.

n.63

S e nevet ha félti vezér ő nagysága :

n.64

Kérdem én, bajtársak, nincs-e igazsága ?«

n.65

Végezé s leűle ; fél szemét azonban

n.66

A vezérre veté, lesve alattomban,

n.67

De nem hallgatá az a színes beszédet,

n.68

Sátorajtón állott és Murányra nézett.

n.69

Benn pedig felálla s így kezdé Kazai :

n.70

«Nem uj dolog, amit akarok mondani,

n.71

Isten bizonyságom, hogy ha kell s eszélyes,

n.72

Nem félek hazámért vérem kiontani.

n.73

Kérkedés, dicsekvés nem szokott kenyerem,

n.74

Nem szólok magamról, szóljon a fegyverem,

n.75

Szóljon a gyalogság, amelyet vezérlek,

n.76

Hisz elég csatát nyert néhanapján velem.

n.77

Nincs, mi férfit inkább férfivá emeljen,

n.78

Mint szilárd kitűrés, állhatatos jellem ;

n.79

Ez hitem, vallásom ,— szólhat bármi tettem,

n.80

E hitet magam is mindenkor követtem.

n.81

Így tehát ölömmel hallom vezéremtül

n.82

Azt, hogy szándokában soha meg nem rendül,

n.83

És, hogy amit egyszer célbavett előre,

n.84

Ember nem, csak Isten tántorítja tőle.

n.85

De vajon, barátim, Murányvárt megülve,

n.86

Emberrel van-é most a bajunk meggyűlve ?

n.87

Nem békén tanyáz-e fent a renyhe őrség

n.88

S neveti a völgynek feltörekvő hősét ?

n.89

És kérdem : mi volna e falakat nékünk

n.91

Meghágnunk, bevennünk, izre-porra tépnünk,

n.92

Ha e sziklatömeg, mit Isten alkotott,

n.93

Semmivé nem tenne minden ily szándokot ?

n.94

Szédítő magasra helyheték e várat,

n.95

Hová felrepülve a madár is fárad

Jegyzet Gyöngyösi szavai. —

Arany János

n.95

Óriás kőszálak viselik ott gondját,

n.96

És, mint féltő kincset, tenyerükben hordják.

n.97

Az ágyúgolyó is félúton leszédül

n.98

S szárnya-szegve hull le légi ösvenyérül,

n.99

Vagy a sziklafalba ütve olykor magát,

n.100

Széjjelzúzza benne kemény vas homlokát.

n.101

Hányszor megkisértők, mint kőszáli zerge,

n.102

Egyenkint hatolni fel a meredekre ?

n.103

De szemes vadászok álltak lest felettünk,

n.104

S jól jártunk nehányan, akik lejöhettünk.

n.105

Nincs tehát mit tenni, nagyságos vezérem,

n.106

Mint tovább nem víni egyenetlen téren,

n.107

Felhagyni a harccal, mit a föld embere

n.108

Ezredeket élő sziklák ellen mere.

n.109

S e kövekben Isten kezére ismervén

n.110

Túladni az ostrom sikeretlen tervén ;

n.111

Mit ha gyalázatul róna fel valaki,

n.112

Jőjön maga és a kaput nyittassa ki.«

n.113

Elmondá s leűle a derék Kazai.

n.114

Ráhagyák beszédit alvezér társai :

n.115

Gábor Pál, két Farkas : Ferenc s öccse Fábján ;

n.116

De fölállt Vadászi homlokát megrázván,

n.117

monda

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege

monda

Szövegforrás:
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege

: »Mindezt immár hasztalan beszéljük,

n.118

Bár saját tettinket hozzá elregéljük,

n.119

S ami szépet tettünk : hol, mikor és mennyit,

n.120

Mind fölemlegessük, nem kérkedve semmit.

n.121

Régen megismertem a fővezért ebben,

n.122

Hogy nem enged fogytig semmi föltételben :

n.123

A félbenszakítást azért ne sürgessük,

n.124

Inkább az ostromnak végét siettessük.

n.125

Íme a szép nyárnak nemsokára fele

n.126

Múlik, amióta itt vesződünk vele :

n.127

És vajon a célhoz mennyit közeledtünk ?

n.128

Jó remény fejébe' sok vitézt vesztettünk.

n.129

Eljöhet az ősz is szürke hajszálakkal,

n.130

És elűzhet innen üres gyalázattal,

n.131

S a világ utána mondja majd nevünknek :

n.132

Azok, kik oly soká Murány alatt ültek.

n.133

Hát ne üldögéljünk meddő kétkedésben :

n.134

Még az éjjel, majd ha szép holdvilág lészen,

n.135

Csendesen másszuk meg e kevély sziklákat,

n.136

Holdvilágon az őr nem oly messze láthat.

n.137

S vagy sikerül végre bevennünk a várat,

n.138

Vagy kiontott vérünk e kövekre szárad —

n.139

S hadd száradjon inkább vérünk sziklafélre,

n.140

Mint szennyes gyalázat ennyi tiszta névre.«

n.141

Most Fekete László hátrább tette székét,

n.142

Fölemelkedett és így kezdé beszédét

n.143

Halk, nyugott, mély hangon, és ha néhol megállt,

n.144

Kezével törölvén szép magas homlokát :

n.145

»Illik a vitéznek, kivált aki nem vén,

n.146

A veszélyt keresni, háborúba menvén,

n.147

Illik, ha már nem tud becsületben élni,

n.148

Pironságos éltet halállal cserélni.

n.149

De szükségtelenül tenni azt kockára,

n.150

Míg csillog felétek jobb remény sugára :

n.151

Ez nem csak botorság : valóságos vétek,

n.152

Mit a közügy ellen tudva cselekvétek.

n.153

Vegyük gondolóra : hiába hogy nyár van :

n.154

Aratás ideje nincs magas Murányban ;

n.155

És az ég, midőn hull éjjeli harmatja,

n.156

Hogy szomjat eloltson, oly bőven nem adja.

n.157

Ivó víz nem léte és a kínos éhség

n.158

Sok várnak lerontá büszke erősségét :

n.159

S ami már nem egyen, hanem akárhányon

n.160

Megesett, miért nem eshetnék Murányon ?

n.161

Én hát azt javaslom, legyünk türelemmel,

n.162

A várnak útait tartsuk vizsga szemmel ;

n.163

Így remélem, hogy e gőgös várbeliek

n.164

Magok kérnek egykor : hagyjuk lejőniek.«

n.165

Mindenik helyeslé amit ez tanácsolt,

n.166

Mert a többieknél érettebb korú volt ;

n.167

Maga Veselényi hajtott a szavára ;

n.168

Mostan is figyelt rá, mihelyest felálla.

n.169

S monda : »Erről én is sokat gondolkoztam,

n.170

Kémeim által is gyakran tudakoztam :

n.171

Van-e a megszállott népnek elesége

n.172

És ivó kútvizben nincsen-é szüksége ?

n.173

Bizonytalan hírnél nem hoztak egyebet :

n.174

Ma tehát Solymosit küldtem, mint követet,

n.175

Fenyegető szókkal kísérletet tenni ;

n.176

Nem soká meglátjuk, mire tudott menni.

n.177

se'

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

sem

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

mondta még jól, mikor a mogorva

n.178

Vén követ betoppant a hüves sátorba,

n.179

Eltörődött és a déli nap sugára

n.180

Sötét piros színt csalt az ábrázatára.

n.181

Nagy lélekzetet

vőn

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

vön

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

és körültekintett,

n.182

De nem szólt előbb, mint Veselényi intett ;

n.183

Csak midőn a vezér megengedte jellel,

n.184

Kezdte el nyers hangon, de gyakorlott nyelvvel :

n.185

»Ne gondolja senki, hogy talán mesélek,

n.186

Vagy déli álmomban történtet beszélek ;

n.187

Amit mondok, úgy van mindenik szócskája,

n.188

Akár most előre hitet tegyek rája.

n.189

Magas Murányvárba amint feljutottam,

n.190

Annak parancsnokát kérdezém legottan ;

n.191

Mosolygott az ember, s ismeretes helyre

n.192

A hóhér bástyára vezetett egyszerre.

n.193

De mily rendkívüli

lőn

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

lön

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

meglepetésem,

n.194

Midőn a nevezett bástyára felértem :

n.195

Fegyvert öltve, mint egy szép ifjú katona,

n.196

Maga állt előttem a várnak asszonya.

n.197

Sisak fedte fejét, szép aranyos sisak,

n.198

Róla háromszínü tollak lobogtanak,

n.199

Magas bokor tollak, hajlongván kevélyen,

n.200

Mint sugár jegenyék a tolongó szélen.

n.201

Gömbölyű vállait és karcsú derekát

n.202

Kékellő zománcos páncél övezte át,

n.203

Mellén vert ezüsttel gazdagon borítva

n.204

S két kisded halommá vala domborítva.

n.205

Csípejéig nyúlt a páncél, attól fogva

n.206

Földig ért tengerzöld nehéz bársony szoknya —

n.207

Nehéz már magában a nagybecsü kelme,

n.208

Nehezebb, arannyal pazarul terhelve.

n.209

Kopja volt kezében, támaszkodott rajta,

n.210

És az őrség felett hadi szemlét tarta :

n.211

Szóló ajakáról messze csengett a hang

n.212

S egyik ó toronyrul a másikra pattant.

n.213

Amint szembe lettünk a falon egymással

n.214

S köszöntém az úrnőt illő meghajlással,

n.215

S láttam ékes arcát, gyönge állát, melybe

n.216

Sisak-állazója el vala mélyedve ;

n.217

Villogó szemeit amint rám vetette,

n.218

Szemöldöke ívét egyenesre vette,

n.219

Alsó ajakával felnyomá a felsőt

n.220

S homlokán redőkbül könnyű felleget szőtt :

n.221

Kétes habozásban állék egy darabig :

n.222

Merjek, vagy ne merjek mondani valamit ?

n.223

Végre megszólaltam, illően és szépen,

n.224

Válogatván a szót kitelhetőképen :

n.225

»Asszonyom, így mondék, én, uram vezérem

n.226

Hatalmas nevében, váradat fölkérem :

n.227

Nyittasd meg kapuid hős Veselényinek,

n.228

S harmadik Ferdinánd győztes sereginek.

n.229

Nem kívánja rosszad a vezér, s ne véljed,

n.230

Hogy miatta bút lát nagyságos személyed :

n.231

Népedet foglyául, vagy kincses táraid

n.232

Nem kívánja, csupán váradnak kulcsait,

n.233

Melyeket ha átadsz néki jószántodbul,

n.234

Úgy egész váradban egy cserép sem csorbul,

n.235

Kiki bátorsággal viheti vagyonát,

n.236

Egy ujjal se’ bántják a békés katonák.

n.237

De ha átaladni még tovább is késel

n.238

S a vezért ingerled ellenszegüléssel ;

n.239

Akkor jaj neked s jaj a nyomorúltaknak,

n.240

Kik e fecskefészek üregében laknak !

n.241

Kő kövön nem áll meg reszkető faladon,

n.242

Szabad zsákmányra jut mindennemű vagyon,

n.243

Kardra hányatik mind : férfi, asszony, gyermek,

n.244

Még a csecsszopója sem talál kegyelmet.

n.245

Mert ne hidd, hogy addig Fel-Murányt itt hagyja,

n.246

Míg fokán zászlóit szél nem lobogtatja,

n.247

Eszközölje bár azt okos hadi csellel,

n.248

Kínozó éhséggel vagy tüzes fegyverrel.«

n.249

Meghallá beszédem gróf Szécsi Mária,

n.250

De nem adott választ annak szavaira,

n.251

Elfordult, fogával bíbor ajkit marván

n.252

S nagy felindulását nehezen takarván.

n.253

Végre szóla gúnnyal : »Elmondhatd uradnak

n.254

Amik e falak közt szemedbe akadnak,

n.255

Fenyegetésére az legyen a válasz.

n.256

Menj, mutass meg mindent a követnek, Kádas !«

n.257

Nagy kopasz ember volt, hajlott férfikorban,

n.258

Ki e névrül értett, s elvezetett sorban,

n.259

Megmutatva mindent : a derék őrséget,

n.260

Kútat, éléskamrát, bástyaerősséget.

n.261

Válogatott nép az, mind derék emberek,

n.262

Víni sík mezőn is dolgot adna velek :

n.263

Hátha még falaknak biztos vértje őrzi !

n.264

Nincs erő, mely bírjon ővelök mérkőzni.

n.265

Ismerem Muránynak külsejét, belsejét,

n.266

Szembehunyva járom tekergő ösvényét,

n.267

Laktam egykor benne Szécsi György korában,

n.268

De sokkal különb most, mint volt hajdanában.

n.269

Mily roppant erősség! egy falat sem lelnél,

n.270

Mely csekélyebb volna a tizenkét ölnél ;

n.271

Pattantyúk, mozsarak, nagy golyók halommal,

n.272

Fegyverek és lőpor két egész toronnyal.

n.273

Élelem, mi három évre is sok lenne,

n.274

Százöles kút, gazdag tiszta forrás benne,

n.275

Nyers anyag : fa, kő, vas; műhelyek, munkások . . .

n.276

Szóval, semmiben sincs megfogyatkozások.

n.277

Azért esztelenség itt tovább tanyáznunk,

n.278

Hő napon felégnünk, harmaton megáznunk :

n.279

Mert elébb ledőlnek e magas kőszálak,

n.280

Mint mi bévehetnők híres Murányvárat.«

n.281

Solymosi tovább is akart még beszélni,

n.282

De felállt tüzesen bajnok Veselényi,

n.283

Ki eddig hallgatott egész figyelemmel,

n.284

De szembetünőleg fogyó türelemmel.

n.285

Most felugrott hévvel s hármat avagy négyet,

n.286

Mintha futva menne, oly sebesen lépett ;

n.287

Hirtelen megállott s monda békevesztve,

n.288

Solymosit szemével mintegy átszegezve :

n.289

»Tudsz-e még Murányra s gőgös asszonyára

n.290

Több dicsőítő szót halmozni rakásra ?

n.291

Mérthogy róla nyelved olyan ékesen szól?

n.292

Hogy nem győz kitérni a magasztalásból?

n.293

Tán megvert szemével, és azért raggatod

n.294

Rá a napot, holdat és minden csillagot?

n.295

Vén, aszott velődet megzavarta véred,

n.296

S eszed rovására bolondul dicséred ?

n.297

Nem. . .erre vén volnál ; pénzt adtak, ugye pénzt?

n.298

Vén embert, mint te vagy, a fösvénység emészt.

n.299

Rakodva, mint a méh, kellett visszatérned :

n.300

Szájad hazug hirrel, arannyal erszényed.

n.301

Az asszony asszony mind ; egy asszonytól ki fél?

n.302

Belőled, ősz, mégis a félelem beszél ;

n.303

Nem vesztegettek meg, van tiszta jellemed,

n.304

De rémet láttatott a félelem veled.

n.305

Öreg vagy a résre, félénk, erőtelen,

n.306

Azért akarsz mást is leverni szüntelen.

n.307

Eredj öreg, pihenj ; ne költs rossz híreket :

n.308

Ne félj, a zsákmányból majd juttatunk neked.«

n.309

Az ősz katonának igen fájt e beszéd,

Mert öreg szolgának a szó is vereség,

n.310

Nehéz lecke ez, mit vén fejével tanul,

És, azt súgja lelke, most is ártatlanul.

Vér tódult szemébe, csikorgatta fogát

S már kemény szavakra megnyitá ajakát,

n.315

De az alvezérek integettek kézzel :

Hagyja el, ne szóljon, békén távozzék el.

Meggondolta magát, szó nélkül kifordult,

Őszes bajuszára nagy nehéz könny csordult,

Észrevette, mert a szíve könnyebbedett,

n.320

S titkon a kárpithoz törülé azt menet.

A vezér csak később, vére higgadtával,

Bánta meg amit tett az ősz katonával ;

Most még fogva tartá első gerjedelme,

Indulatvihartól elborult az elme.

n.325

Gyorsan járt alá s fel tágas sátorában,

A hallott beszédet forgatván agyában ;

Meg-megállott néha és nézett merően,

Ismét menni kezdett s ajka járt menőben.

Sziklavár, magas fal, víhatlan erősség,

n.330

Hadszerek, telt kamrák, jól gyakorlott őrség,

És kormányon egy nő, aki páncélt visel,

Hősöket kigünyol dölyfös szemeivel. . .

Evvel tépelődött, e szókbul szalajta

Egy-egy érthetetlen töredéket ajka.

n.335

Egymásra néztek a hadnagyok s kelének,

Rossz kedvét, haragját látván a vezérnek.

Hirtelen eléjök álla Veselényi :

»Szégyen és pironság« így kezdett beszélni,

»Szégyen és pironság víni olyan várat,

n.340

Melyben asszonyi kar vezet gyeplüszárat.

De ha már megűltük, nincs egyéb mit tennünk,

Mint akármi áron falait bevennünk ;

Mert egy nőt legyőzni fél gyalázat, igaz,

De győzetni tőle. . . mondjátok meg : mi az ?

n.345

Nem segít az éhség ? ne habozzunk sokat :

Folytassuk a véres megrohanásokat ;

Mert erő, vér, élet legyen

bármi

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

bármilly

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

drága,

Drágább a vitézi névnek tisztasága.

Isten szent nevére esküszöm, hogy innen

n.350

Még eszembe sem jut hadamat elvinnem,

És nem is mozdúlok, míg vagy életem vesz,

Vagy Muránynak kulcsát felszúrom övemhez.«

Alig távoztak az osztályok vezéri,

Alighogy magában maradt Veselényi,

n.355

Kémek jelentkeztek, izzadt, poros kémek,

Kik nehéz hírekkel terhelten jövének.

Rákóczinak, mondák (amaz első Györgynek),

Erdélyi hadai nagy-sietve jönnek,

Mind erős, edzett nép, vérszomjas fenevad,

n.360

Melyet a csatára vak buzgalom ragad.

Útat irtogatnak embererdők felett,

Vérrel írogatnak útazó levelet,

Rá pecsétül fényes győzelmöket nyomják,

S jaj azoknak akik ezt kétségbe vonnák.

n.365

Ott van Illyésházi, s hallva, hogy Muránynak

Kénytelen-kelletlen vendégi volnának,

Siet szabadítni a vár nővezérét,

Mert hitvesül bírja ennek a testvérét.

És már, adák hozzá, nem is messze vannak,

n.370

Csak egy napi járó föld a köze annak ;

Ha nem hisz a vezér, ma-holnap itt lesznek

S a hallott beszédről tanúságot tesznek.

Lesujtá e balhír Veselényi lelkét,

Szokatlan kétségnek vad kínai szelték,

n.375

Mert, midőn valami becsületben jára,

Maga volt magának kegyetlen birája.

Tudta, hogy a népes erdélyi seregnek,

Kis számú hadával, ő nem felelhet meg ;

Bizonyosnak hitte, hogy, ha azt bevárja,

n.380

A murányi völgyön romlását találja.

Elfusson-e hát most, kerülve a csatát ?

Vagy cél s haszon nélkül elvezesse hadát ? —

Így sem, úgy sem övé híres Murány, csak a

Husszu ostromlásnak híres gyalázata.

n.385

Meghagyá, hogy senkit ne eresszenek be,

Elzárkózott mélyen a sátorfenekbe,

Tábori ágyára ott leborult arccal,

És küzdött sokáig nehéz, benső harccal.

Néma volt a nagy harc. Végre könnyebbűle,

n.390

A gyötrő szorongás szavakban enyhűle,

S mit emberi fülek sohasem hallának,

Panaszolni kezde a csendes magánynak.

»Azért jöttem-é hát« szóla kifakadtan,

»Magas Murányvárhoz, fenyegető hadban,

n.395

Hogy rideg völgyében, rút bélyegü helyen,

El sem feledhető síromat megleljem !

Vagy azért jövék-e, hogy hetekig ülvén

Meredek szikláit hasztalan kerülném,

S végre, mint a tolvaj, szökném meg gáládul,

n.400

Üldözve egy asszony méltó kacaj átül !

Hah ! legnemesb kincsem', féltő drágaságom’,

Melyért hősek ellen harcoltam csatákon :

Lovagsarkántyúmat, híremmel-nevemmel,

Sárba tapossa egy félénk asszonyember ?

n.405

Egy némber, egy özvegy, egy hősködő asszony,

Aki páncélt hordoz, hogy kacajt támasszon,

Aki gyáva kézzel nyúl hadi szerszámhoz,

S katonásdit játszó gyermeket utánoz ?

Hős asszony ! asszonyhős ! neme kinövése,

n.410

A csodás természet méla tévedése ;

Férfi, aki tűt fog, vagy guzsalyát őrzi,

Tűkörét bámulja és magát kendőzi.

Vagy ad-é a páncél, bárhogyan viselve,

Férfi-bátorságot a női kebelbe ?

n.415

S a nehéz acél kard, női kézzel fogva,

Önt-e férfierőt a gyenge karokba ?

A szívben, ha védi mellvas borítéka,

Megszün-é a vérnek hullámzó játéka ?

Gyáva rettegésre nincs-e mindig résen ?

n.420

És nem döbben-é meg minden zörrenésen ?

Nem hiú, szeszélyes, változó, hivékeny ?

Könnyű, játszi sajka tenger gyöngeségen ?

Nem teremtve másért, mint, hogy készakarva

Meggyőzetés legyen legszebb diadalma ?

n.425

Egy nő, egy ilyen nő kacagjon engem ki . . . !

Hah, őket úgy, mint én, nem ismeri senki . . . !

Diadal, diadal ! enyém a diadal :

Murány ! semmi dolgom kemény szikláiddal.

Kemény a te bérced, magas és meredek,

n.430

Falaid tövérek, megvehetetlenek,

Tornyaid, bástyáid, kapuidnak íve —

Minden, minden erős ! csak nem úrnőd szíve.

Hiába fedi azt vassal és acéllal,

Biztató paizzsal, férfias páncéllal :

n.435

Az lesz az én résem, melyen áthatolván

Felütöm zászlómat a vár büszke ormán.«

Monda, és tenyérrel homlokára vágott,

Csengetett, hivatta Pétert a deákot :

»Fel, Murányba, Péter ! szárnyakéit léptekkel,

n.440

Szécsi Máriához ilyen izenettel :

Asszonyom, köszöntet és általam kéri

Magas személyedet uram Veselényi,

(Ki, bár ellensége pártfogolt ügyednek,

Buzgó tisztelője hősi erényednek) :

n.445

Fontos tárgyak iránt, értekezés végett,

Hozzád küldene egy tábori segédet,

Ha, becses bizalmad által megtisztelve,

Annak szabad járást, kihallgatást nyerne’.

Add hozzá : e kérést — nagy a reménységem —

n.450

Hogy nem tagadja meg nemes ellenségem,

Kit, ámbár személyét nem láttam, becsülni

Megtanított a hír s annyi veszteségem.«

Péter ment. Utána nézett Veselényi,

Látta bércösvényén jobbra-balra térni,

n.455

Végre elvesztette s többé nem lelé fel

A sziklák oldalán kereső szemével.

Visszament tehát a sátor bensejébe,

Íróeszközöket vett maga elébe,

Írt sokáig ottan, és megpecsételvén,

n.460

Íratát elrejté felső köntösébe.

MÁSODIK SZAKASZ.

Jót haladt eközben a nagy ég vándora,

Fellengő ösvénye lejtővé hajola,

S mintha nyugtanyáján kedvesi volnának,

Mind jobban sietett fogytán a pályának.

n.5

Murány falán állt a szép özvegy, Mária,

Nézve napkeletnek kéklő ormaira,

Napkelet tájáról várva segítséget :

Illyésházi Gábort s az erdélyi népet.

Jött azonban Kádas kopasz homlokával,

n.10

Szólván Máriához dörmögő szavával :

»Asszonyom, össze van hordva a gabona,

Mely a hombárokon szétterítve vala.

Mérni nem mértem, de hozzávetve szemmel

Hiszem és állítom akárhány hitemmel,

n.15

Hogy tíz nap sem eszünk kenyérből eleget,

Tíz nap múlva pedig éhhalál fenyeget.«

»Tíz nap !« felelt a hölgy »tudod hogy tíz napban

Egy ostromlott várnak egész századja van :

Várom Illyésházit, az erdélyi hadak

n.20

Nem lehet Muránnyal hogy ne gondoljanak.

Másfelől reményt nyújt egynémi sejtelem,

Hogy most tán elűzi Veselényit cselem —

Legalább nem számit többé az éhségre —

Nem vett-é követje semmi csalást észre ?«

n.25

»Dehogy vett ! remek volt a játék« felele

Kádas, Máriának leghívebb embere,

»Rakva lőn a magtár, mintha színig volna

Rozzsal a sok hombár, liszttel a sok tonna.

Meg-megállt csudálva benn az éléstárban,

n.30

Nézte a gabonát a tele hombárban,

Majd megint járkált a fenékre fordított

Hordók közt, melyeket ujjnyi liszt borított.

Féltem, ha koccanni talál kardja vége,

Elárul a hordók hangos üressége ;

n.35

Vagy, ha ujjaival a búzát megvájja,

Csalfa deszka padját benne megtalálja ;

De jobban elámult mintsem hogy ilyesmi

Fortélyt észrevenne, vagy tudna keresni ;

Összecsapta kezét s esküvék nagy hittel :

n.40

Három évig sem fogy az eleség itt el.«

Most félbenszakítá a kapus réz kürtje

Vitéz Kádas Mártont, kit asszonya külde,

Hogy vezesse fel az alvezért, ki hozzá

Veselényi fontos közleményit hozná.

n.45

Kádas távozék, de megtért nemsokára,

Két lovász egy pár mént vezetvén utána :

Almás szürke, épvér, hatodfű paripát,

Melyekben irigység sem találna hibát.

Hasonlók egészen : mindenik arab faj,

n.50

Váltság gyanánt nyerte Veselényi tavaly

A szolnoki bégért, kit nagyon megszokott

Zsákmánylásin érve körülvett s elfogott.

Most, takarva hímzett drága szőnyegekkel

És fölékesítve csillogó nyereggel,

n.55

Ajándékul jöttek Murányba, nehezen

Vergődhetve csak fel a sziklaösvenyen.

Hátul két legény jött, valamit emelve,

Szekrény volt az, ékes ajándokkal telve ;

Felnyitotta Kádas és kivett egy drága

n.60

Páncélt, vérpirosat, vert arany virágra.

Kékszinű sisak volt a vas derék megett,

Melyet nagy ezüst sas szárnyaival fedett ;

Ezt a vezér, alig serdülő korában,

Harcjátékon nyerte volt Lengyelországban.

n.65

De mindenek között leggazdagabb a kard,

Melyet drágaköves bársony hüvely takart,

Ritkaszép török mű, úgyhogy árát szabni

Sem lehetne könnyen, nemhogy azt megadni.

Nem kevésbbé díszes egy ezüst kis óra :

n.70

Hátul a hadistent képezi tartója

Szerelem-istennőt fedve paizsával . . .

Az óramutató annak paizsán van.

Ragyogó szemekkel nézte a hölgy, kivált

A nyeregszerszámot s a két szép paripát,

n.75

És hol a lovakra, hol Kádasra vetett,

Nyugtalan örömmel, kérdő tekintetet.

»Veselényi küldi« szóla Kádas végre,

»Künn a kapuban vár tábori segéde,

Utasítva lévén be sem lépni addig,

n.80

Míg ez az ajándék el nem fogadtatik.

Ha megnyerné, úgymond, nagyságos kegyedet

Jó neven fogadni e csekélységeket,

Ez pecsét, ez zálog lenne, hogy azontúl

Nem tarthat személye semmi bántalomtul.

n.85

Ellenben, ha e részt nyer tagadó választ,

Ugy magas Murányig céltalanul fáradt,

Benne semmi dolga, s megfordított nyommal,

Ösvényén, ahol jött, visszatér azonnal.«

Mária neheztelt : mérthogy Veselényi

n.90

Az adott kezes szót oly kevésre nézi,

Hogy, szabad járásnak birva is szentségét,

Aljas bántalomtul félti követségét.

Másrészt kedve telt a drága küldeményben,

Hősi fegyverekben, két szép hadi ménben ;

n.95

De, főleg, ki kelle elégítni vágyát,

Mivel égett tudni a követség tárgyát.

Azért a lovakat kötteté ólába,

A fegyvert vitette fegyveres házába,

S küldte Kádast, hogy a tábori segédet

n.100

Vezetné elébe kihallgatás végett.

Jött az nemsokára, szétvigyázva jövet,

De nem volt ám segéd, sem hadnagy, sem követ

Szécsi Máriának bajnok Veselényi

Maga állt előtte s így kezde beszélni :

n.105

»Magas Murányvárban légy

üdvöz

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

idvez

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

, asszonyom !

Veselényi Ferenc köszöntését hozom,

Aki nagyra becsül, nagyon tisztel téged,

Mint magához méltó vitéz ellenséget.

Gyermek volt, midőn már ismeré a nevet,

n.110

Melyet hős apáktól nemződ örökbe vett,

S mikor első kardját oldalára fűzte,

Példányul magának Szécsi Györgyöt tűzte.

Ennek tábora lön néki versenypálya,

Hol első babérját nyerte homlokára,

n.115

S a fényes dicsőség, mely vezérét fedte,

Egy vagy két sugárát őrá is vetette.

A halál azonban (mely irigy határt von,

Hogy halandó ember istenné ne váljon)

Sokalá a Szécsi névnek dicsőségét

n.120

S egy csapással hitte annak vetni végét.

De feledni látszott számítása mellett,

Hogy a Szécsi hír-név mindkét ágat illet,

És ha a fiágat eltörülte végkép,

Nőág örökli a család vitézségét.

n.125

Megdönté hatalma bajnok Szécsi Györgyöt,

Fiágon kihalt a Rimaszécsi törzsök,

S íme a ledőlt törzs életerős fát hoz,

Bajnok leányt, méltót a hősi apákhoz. . .

Hanem...« monda mélyebb hangon »fővezérem

n.130

Meghagyá egyszersmind bocsánatot kérnem,

S kimondanom hogy te, nagyságos asszonyom,

Nem haladsz mindenben az apai nyomon.

Tévedésen kezdte Szécsi György a pályát,

Bocskainak tartá hajdan koronáját,

n.135

De megbánta vétkét s hódolva megtére

Törvényes királya igaz hűségére.

Ellenben a grófné — ne

vegyed

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

vegye

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

sértésül —

Pártütőkhöz álla igaz fejdelmétül,

S melyen atyja járdáit érettebb korában,

n.140

Elhagyá az útat ifjú mámorában.

Vagy talán szégyenled, asszonyom, az ösvényt,

Melyen édes nemződ a sir széléig ment ?

Gondolod, hogy az tán nem becsület útja ?

S honnak ellensége minden, aki futja ?

n.145

Hát nem félne ütni egy Szécsi Mária

Árulás bélyegét atyja hamvaira ?

Vagy, kinek porában áldja jó emlékét,

Képes megátkozni annak véleményét . . . ?

Nem, nem édes úrnő ! Engedd elismernem :

n.150

Káromlék ellened és az elhunyt ellen ;

Kinek nem pirultál fegyverét fölvenni,

Mért pirulnál annak nyomdokain menni ?

Engedd hírüladnom lenn a fővezérnek,

Hogy vívó hadával más vidékre térhet,

n.155

Mert sziklás Murány, mint asszonyának szíve,

Mától kezdve immár Ferdinándnak híve.

És én — mit vezérem tisztemül is szabott —

Királyom nevében teljes bocsánatot ígérek

Muránynak, s benne mindazoknak,

n.160

Akik a hűségre visszafolyamodnak.«

Mária csak mostan vette magát észre,

Hogy ráfeledkezett lelke a beszédre.

Másfelé tekintett, elpirult az arca,

Vérrel hintve azt meg pillanatnyi harca.

n.165

S monda : »Mit apámról emlegetsz, a tetten

Nincs mit szégyenelnem, nincs is mit követnem ;

Tette, amit kívánt hóna jobb reménye

S az akkori idők súlyos körülménye.

De ki van fárasztva a remény türelme,

n.170

A súlyos körülmény súlyosbbá növelve,

És lábbal tiporva minden ami drága :

Nemzetiség, törvény, s a hit szabadsága.

Vagy tovább is várjunk ? várjuk, hogy az ellen

Békés tűzhelyénél békóvasat verjen ?

n.175

És, ha kész a békó, járom, vagy kaloda,

Lábunkat, nyakunkat szépen tartsuk oda ?

Nem kell messze néznünk, országokon végig,

Nézzünk csak a szegény romlott cseh szomszédig

Amit ottan látunk, megtanít a példa,

n.180

Milyen tervet vettek ellenünk is célba.

Vagy, ha nem tanít meg a más kára minket,

Érezzük legalább tulajdon sebünket,

És, midőn naponkint újra vérzik, sajog,

Ne hazudjuk azt, hogy megszűntek a bajok.

n.185

Még nem pártütés, ha nem segít kérelmünk,

Törvényadta módon kardunkat emelnünk ;

Mért várnók tehát a szolgaibb napokat,

Mikor lázadás lesz egy szó, egy gondolat ?

Vagy talán vezéred oly gyengének tartott,

n.190

Hogy nem érzem mélyen, mért kötöttem kardot ?

Ha ! máskor is harcolt — tudnia kellene —

Hona mellett a nő, de soha ellene.

Azért, ha velem most nem akart egyebet,

Mint hogy honvédőbül árulóvá legyek :

n.195

Köszönöm tanácsát most egyszer, jövőre

Legyen lovagias megkímélni tőle.

Mert ezen az úton — bizonyossá teszem —

Míg élek, Muránynak urává nem leszen ;

Fegyverét sem félem, de ha bízik abban,

n.200

Ostromát folytassa minél szorgosabban.«

A dac, a hevesség, mellyel szólt Mária,

Gyenge mosolyt csalt a vezér ajkaira ;

Most komoly szint ölte nemes ábrázata,

S válaszúl a hölgynek ilyen szókat ada :

n.205

»Nagyon fájlalhatja uram Veselényi,

Hogy kegyes grófnémnak sújtják véleményi,

Mintha ő, azért hogy nem szegett hűséget,

Árulókkal ülne kárhozatos széket.

Hidd el, asszonyom, hogy előtte is drága

n.210

A nemzet, vélemény, vallás szabadsága

S meghal inkább, hogysem a szabadság ellen

Szentségtörő szókat, kezeket emeljen.

Sőt, ha a nemzetsérv már oly fokon állna,

Hogy orvoslatot csak fegyverben találna,

n.215

Hidd, vezérem kardja nem vonúlna félre,

Se az ellenséghez nem szegődnék bérbe.

És, ne adja Isten, de jöhet gonosz nap,

Melyen a remények hozzá csatlakoznak,

S ő lesz első azok közt, akik megóják

n.220

A nemzetszabadság sértett lobogóját.

De, míg tanácsosabb, módunkban is vagyon

Törvényhozás által segítni a bajon,

Addig a legszentebb ügy elleni vétség,

Pártokra szaggatni az erők egységét.

n.225

Nézz körül a honban, haj ez árva honban,

Mely török kanóctul füstölög még romban,

Melyben amit hagyott a had dühössége,

Azt is elrabolja hűtlen török béke :

Nincs-e többé szükség hazavédő karra,

n.230

Hogy kardját emelte magyar a magyarra

S mihez még török tőr és tatár nyil nem fért,

Kíméletlen önti egymásból ki a vért ?

Mit nyerünk ha ekkép vesztegetjük egymást?

A hazát juttatjuk végveszélyre, meglásd :

n.235

Kitépik kezünkből lázongó vasunkat

S foglalt tartománynak nevezik honunkat.

Végre : hát Rákóczi György-e a szabadság,

Hogy hazánkat érte ennyit nyomorgassák

S aljas érdek végett, zsarnok önkény alatt,

n.240

Keserű legyen az el nem húzott falat . . . ?«

»Uram« vága közbe Mária nagy hévvel,

»Óvatos légy itten élni zsarnok névvel,

Mert. . . azonban ez volt követséged tárgya ?

Úgy kihallgattalak. Semmi sincsen hátra ?«

n.245

»De van« mond a bajnok : »ha Szécsi Mária

Nem hajol beszédem józan okaira,

Akkor Veselényi — fogadd el asszonyom —

E levélkét hagyta kezedbe nyujtanom.«

Átadá a vezér s távozék sietve,

n.250

Utána tekintett a hölgy meglepetve,

S mintha háboritná különös sejtelem,

Tétovázott keze a feltört levelen.

Átfutá s azalatt olyanná lön arca,

Mintha vére mindjárt csöppenni akarna,

n.255

Zavartan tekintett Veselényi után,

Aki épen eltűnt a várnak kapuján.

marconglá

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

marcanglá

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

a levelet két kézzel

És kettészakítá minden erejével,

Egyszersmind, darabját jobbra-balra vetve,

n.260

Magános lakába ment fel nagy-sietve.

Kádas pedig, aki nem vala oly messze,

Hogy a történt dolgot észre ne vehesse,

Óvatos léptekkel ballagott most elé

S a roncsolt levelet gyorsan fölemelé.

n.265

Összeillesztette, olvasgatta soká,

Rázta fejét, midőn értelmét felfogá,

S elrejtvén az írást dolmánya keblében,

Érthetetlen szókat mormogott mentében.

Felment asszonyához s benyitott sebesen ;

n.270

Járt az teremében fel s alá hevesen,

Hirtelen megfordult hogy Kádas belépett,

S visszatiltva kérdé : »Hivattalak téged ?

Az öreg megállott, nem ment se ki’, sem be,

Csak nézett merően asszonyával szembe,

n.275

S szóla, megfeszítve ujját a kilincsen :

»Nem tudám, hogy szabad járhatásom nincsen.«

»Igazad van, Kádas« a nemes hölgy monda,

»Mindenkor szabadon béjöhetsz lakomba,

De most hagyj magamra, látod, semmi kedvem,

n.280

Hagyjad a vár gondját egy kissé felednem.«. .

»Nem is a vár gondja« válaszok Kádas,

»Hozta most asszonyom, régi hű szolgádat ;

Négyszemközt akartam egyet szólni veled ;

Szándékosan dobtad így el e levelet ?«

n.285

»Hah !« kiáltott a hölgy »mit nem költenének . . .

Szégyen és boszúság szelessé tevének ;

Milyen vakm erőség . . .ily ajánlat s nekem . . .

Aztán néma lészesz . . . addsza, elégetem.«

Elvévé az írást, s mely szünetlen égett,

n.290

A mécs fölé tartá elhamvadás végett ;

De mást gondolt megint : gyorsan visszakapá,

És, hogy olvasná fel, az öregnek adá.

»Olvasd« szólt nevetve »mit ir az az ember,

Meg sem érthetém jól fölgerjedésemben,

n.295

Most nyugodt a vérem és kacaghatom már,

Mint kellene néki mindenáron a vár.«

Kádas elfogadta s olvasott ekképen,

»Asszonyom, remélem megbocsátasz nékem,

Hogy, ki mind máig nem láttalak tégedet,

n.300

Íly uton kerestem ismeretségedet.

óhajtottam

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

ohajtottam

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

lenni veled szembe,

Messzehangzó híred elhatott fülembe,

És képzeletemben bálványomul lakott

Amazon szépséged, istennő alakod.

n.305

Mert a hír, mely fukar midőn dicsérni kell,

Felruháza téged dicső erényekkel,

S míg felmagasztalta benned saját nemed,

Feste másrészt bátor, férfias jellemet.

Mindenünnen tisztes hangok emelkednek

n.310

Szigorú voltáról női erényednek,

Mely, mikép Murányvár, sőt erősben annál,

Sérthetlen, világos, büszke magasban áll.

Emiatt lelkemben lángoló vágy éledt

Színről színre látnom hódító személyed,

n.315

És aki előtted álla mostan épen,

Veselényi volt az, a követ képében.

De ne vedd, asszonyom, tőlem hízelgésnek,

Ha híred beszédit tartom mind kevésnek,

S a hallott csudákat a látott valóhoz

n.320

Mérve, ámultomban alig jutok szóhoz.

Nincs nekem költői szárnyas képzeletem,

Szólni bájaidról meg nem kísérthetem,

Azt az érzelmet sem bírom kifejezni,

Mely égő lelkemet véges-végig rezgi ;

n.325

De, ha szólok egyet, elődbe omolva,

Kérlek a mennybéli örök irgalomra,

Fogadd meg azt a szót, az egyetlen egyet :

Add nekem cserébe kezeddel szivedet.

És, mivel Muránynál becsesek az órák,

n.330

Várom válaszodnak fejér lobogóját,

Várom azt epedve, harcolok kínommal,

Oh küldj békét nekem, küldj választ azonnal !«

»No lásd« kezdte a hölgy keserűn nevetve

S a levelet záros fiókjába vetve,

n.335

»No lásd, hogyan űznek és micsoda szemmel

Láthatóan csúfot ezen gyáva nemmel.

Oh ! szégyen, gyalázat, amely lelket éget,

Föl is tenni rólam ennyi gyöngeséget,

Hogy nem látnak által asszonyi szemeim

n.340

Jó haszon fejébe csinált érzelmein.

Amazoni szépség ! istennői alak !

S minden képzeleten felül találtalak !

És mindezt megírja otthonn, jó előre,

Későbbi szerelmét szépen jövendölve !

n.345

Mégis, nincsen egy nő, nincsen ezer közül,

Ki az efféléknek nem hiszen, nem örül,

Aki, hízelgő szók által elhitetve,

Rabbá nem aljasul, midőn úr lehetne.

Vagy nem ember a nő«, folytatá gerjedve,

n.350

»Hogy törvényét szabja férfi kénye, kedve ?

Hogy, mikép a kisded, járjon vezetéken ?

Szabad akarata megnyügözve légyen ?

Ki adá jogotok, büszke férfiak ti !

A cselekvéstérről minket letiltani,

n.355

S arra kárhoztatni ártatlan fejünket,

Hogy tűrésben leljük minden erényünket ?

Vajha minden asszony olyan volna, mint én !

Úgy az amazon-kort újra felderítném,

S illő tiszteletet vínék ki a nemnek,

n.360

Mely most bábja csupán puha szerelemnek.

Büszke Veselényi . . . ! bárcsak úgy lángolna,

Oly mélyen szeretne, amint irja tolla :

Hadd bosszulhatnám meg — mit ő tépe széjjel —

A sok nőerényért gúnyos megvetéssel.

n.365

És miként eped most Murány birtokáért,

Égne százszor jobban annak asszonyáért,

Hogy, midőn falamra nézne bús sóhajjal,

Űzném messze onnan egy éles kacajjal.«

Kapva kapott Márton e tüzes beszéden,

n.370

Ő is azt akarta, hogy ne máskép légyen :

Mert sehogysem esnék lelke nyugalmára,

Hogy más kézre birjék Murány erős vára.

Mint Rákóczi híve, most azon lőn tehát,

Hogy szilárddá tegye pártjához asszonyát,

n.375

S míg az elmerülve ablakába hajlék,

Kádas ajakiról ilyen beszéd hallék :

»Nincsen is véredben, bágyadózó szemmel

Bíbelődni apró, léha szerelemmel,

S négy fal börtönébe hagyva zárni magad,

n.380

Élvezni a házi boldog unalmakat.

Gyermekséged óta lángol a vágy benned,

Nemed szűk körén túl hősi módra tenned,

S míg egyrészt irigyléd a férfi küzdelmét,

Megvetetted másrészt hódoló szerelmét.

n.385

Jut-e még eszedbe, mily makacs, mily hideg

Szívvel gúnyolád el számos kérőidet,

És midőn ajtódnál esdett a szerelem,

Mily nyugottan kérdéd : ki az ? nem ismerem.

Eljött végre Bethlen, a szép ifjú bajnok,

n.390

Szüleid reménye, kedve hozzá hajlott,

De atyád parancsi, szilárd akarata

Ellenére, lelked hajthatlan marada.

Sőt, ámbár az apa, bőszült haragjában,

Harminc napig tarta sanyarú fogságban,

n.395

Azt is tűrted inkább, mintsem élethosszat

Férfi uralomnak magad feláldozzad.

Csak, midőn könnyezve esdekelt agg nemződ,

Hogy fogadd el érte a reményteljes vőt,

Aki felfrissítse már haldokló vérét,

n.400

Gyűrűdet Bethlennel csak akkor cseréléd.

Hanem új rabságod sem soká viseléd :

A halál elmetszé kényszerű kötelét ;

S most midőn szabad vagy, mint az égi madár,

Nyűgöző kalitkát miért választanál ?

n.405

De nemcsak egyéni szabadságod forog

Kérdésben, hanem egy még fontosabb dolog,

A veszteség, amely pártodat sújtaná,

Ha Murányt s Balogvárt másnak szalasztaná . . .«

»Jó hogy erre térték a hölgy közbevága,

n.410

Szabadságom ugyan nem hajtom igába,

S nem uralok férjet . . .semmi esetre nem . . .

De van e dologbul egy derék ötletem.

Cselfogás ugyan, de helyzetem mentheti :

Váramat rövidnap éhség fenyegeti. . .

n.415

És melyik csel volna, egy ostromlott várban,

Árulás a vívó ellen irányában ?

Illyésházi jötte szinte bizonytalan,

Rákóczi hadának sokfelé dolga van ;

De, bár jönének is, bár feloldoznának,

n.420

Mit magunk kibírunk, mért köszönnők másnak ?

Azért siess, öreg, siess a völgybe le,

Hamar választ kíván kérőmnek levele,

Légy, ha még nem voltál, vénséged korára

Harcias vitézből szerelem futára.

n.425

Mit bámulsz ? nincs minek megütköznöd ezen :

Veselényi még ma hatalmamban leszen,

S a kevély oroszlán, rázza bár sörényét,

Kényszerül követni egy asszony törvényét.«

Kádas kopasz fejét rázta kételkedve,

n.430

Nem hivé a dolgot, hogy való lehetne.

«Mégsem érted öreg ?» mosolyga Mária,

Leült asztalához és levelet ira.

Csakhamar készen lett a rövid levéllel,

S Kádasnak szeméhez tartá két kezével :

n.435

Elolvasta Márton, hanem csak magában,

De még a szava is elállt bámultában.

«Hadd vigyem !» kiálta lelkesülten végre,

«Asszonyom, nincs párod okos cselvetésre,

Hadd vigyem !» vitte is, azt is alig várta,

n.440

Sárga pecsétjével míg a hölgy lezárta.

Most előkereste a bajnok levelét

Mária s a mécsen elégette felét ;

A másik darabját, míg amazt égette,

Átfutotta szemmel s halkan visszatette.

HARMADIK SZAKASZ.

Murány alja megett, délszaki oldalon,

Tiszolc felé menve domborul egy halom,

E halom lejtőjén feküvék a tábor,

Tetején piroslott a vezéri sátor.

n.5

Megszállottá immár a völgyet az este,

Szürke félhomálya áradozni kezde,

Lassan elborítá a tábort, a halmot,

A sátort s vezért, ki a tetőn andalgott.

Ott áll Veselényi a halomnak ormán,

n.10

Domború mellében új szerelme forrván,

Ifjú még szerelme, van sebes növésben,

S már is kínosan fér öblös kebelében.

Szemeit függeszti magas Murány várra,

Melyen ég a napnak visszavert sugára :

n.15

Azt reméli tán, hogy valamint e kövek,

Úgy gyul szerelmétől asszonya szive meg ?

Vagy talán azt nézi kétes borongásban,

Gondolati láncként fűződvén egymásban,

Mint ver a kő vissza minden szál sugarat,

n.20

S maga kemény, hideg, érzéketlen marad. . . ?

De im, jó jel gyanánt — ha nem csak képzelet

Galambcsoport szállong az őrtorony felett.

Fejér szárnyaikat megfestette a nap,

S megannyi aranyos lepkének látszanak.

n.25

Jöttök-é, szerelem s hűség madarai,

A váró kebelnek édes hirt mondani ?

Hoztok-é a hősnek — ami üdvet áraszt —

Szécsi Máriától örvendetes választ ?

Nem, azok nem jőnek, nem, azok nem hoznak :

n.30

Párosán enyelgnek, vígan múlatoznak,

Alantabb sötétlik, a szikla oldalán,

Egy . . . holló ? vagy ember ? az a hírnök talán.

Sem holló, sem ember a bércösvenyen már,

Elhagyá Murányt is a végső napsugár,

n.35

Tornyai sötéten merednek a falon,

Vár és szikla együtt egy óriási rom.

Elszállt az esthajnal a hegytetők felett,

Bő harmatot síra búcsukönnyek helyett.

Ormokon és völgyön gyászos

éjtszaka

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Első kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

éjszaka

Szövegforrás:
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege

ül,

n.40

Búsan feketéllik az őrtüzek körül.

A vezér ott áll még háborús kebellel.

Érkezik azonban Kádas a levéllel,

Kézbe adja és megy, tovább szónak sem áll,

Vissza a teljes hold kelő világánál.

n.45

Veselényi pedig sátorába mégyen,

A pecsétnek színén megdöbben keményen,

Felszakasztja mégis, bár retteg előre,

S tartalmát ekképen olvassa belőle :

»A levél írója, ha válaszát várja,

n.50

Maga jőjön annak elfogadására,

Most kitüntetheti férfi-merészségét

S bebizonyíthatja szerelme mélységét.

Éjfélkor, a várnak éjszaki oldalán,

Egy ablakfény alatt kötélhágcsót talál :

n.55

Azon siessen fel, hallgatva, egyedül ;

Belépve megtudja sorsát, hogy mire dűl.«

A vezér habozott egy kevés ideig,

Megfordult eszében, hogy tőrbe ejthetik,

Gondolt ó mesékre, szomorú példákra,

n.60

Férfiaknak ártott női ravaszságra.

Sokkal ébrebb volt ám szörnye szerelmének,

Hogy sem elringassa régi mesés ének,

Sokkal kívánatosb vére kiomlása,

Hogysem gyávaságát szíve hölgye lássa.

n.65

Azt is átallátta, hogy, ha van reménye,

Csak az elmenésből csillog az feléje :

Ellenben, ha marad, úgy Szécsi Mária

Kezéről örökre le kell mondania.

Azért Vadászi Pált hívatja magához

n.70

És ily szókat intéz kedves hadnagyához :

»Kedves jó vitézem, leghívebb emberem,

Nekem még ez éjjel Murányba kell mennem.

Hogy miért ? ne kérdezd, mert azt meg nem mondom,

Azt tudod, hogy a vár gondja főfő gondom,

n.75

Most sem teszek olyat, megnyughatol benne,

Ami terveimnek ártalmára lenne.

éjfél előtt, egyedül

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

éjfélelőtt egyedül

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

megyek ki,

Amiről kívüled nem fog tudni senki,

Azalatt te a rád bízottakat teszed

n.80

S legmélyebb titokban ezeket végezed :

Kiszemelsz száz embert a legjobbak közül,

Összegyűjtőd szélen, valamely tűz körül,

Csörgő fegyverüket fűvel némíttatod,

Zörgő sarkantyúik szíját leoldatod.

n.85

Jeladásra vártok, hallgatózva, készen :

Föltekert mordályom köntösujjban lészen,

Ha rosszúl találna kalandom kiütni,

Módot ejtek azt egy ablakon kisütni.

Csendes éj van : a hang lehallik bizonnyal ;

n.90

Hallván, talpra keltek és jöttök azonnal,

Felmásztok Murányhoz s éjszaki oldalon

Kötélhágcsót leltek függeni a falon.

Felhágtok e lépcsőn, és ha ottfenn lesztek,

További parancsot akkor tőlem vesztek ;

n.95

Oly dolgot viszünk ki, mely hírünk megedzi,

Fejünk hervadatlan babérral övedzi.

Ha pedig a hágcsót nem lelnétek ottan,

Jele, hogy Murányban fogságra jutottam :

Akkor nincs egyéb mód. . . nem vezet célra más. . .

n.100

Mint véletlen, elszánt, teljes megrohanás.«

A hadnagy merész volt, néha vakmerő is,

Életét kockára sokszor tette ő is :

Mégis elszörnyedt most, hallván e szándokot

S felhordott az ellen minden józan okot.

n.105

De van-é ok, amely nyomna csak felényit,

Mint az a kettő, mely vonzza Veselényit :

Szerelem, becsület, kettős küzdelmi bér,

Hősi életével mindegyike fölér.

Engedett Vadászi, engednie kellett;

n.110

De legott agyában merész terv szülemlett :

Haderőt javaslott a hágcsón vinni be,

S egyéb kaland helyett, a várat venni be.

A vezér azonban, e nem várt szavakra,

A tanácsló ellen gyűlt nemes haragra,

n.115

Felelés helyett csak elfordúla tőle,

Forduló szeméből villámokat lőve.

Érezé Vadászi, sebheté őt mélyen

Ez a néma feddés a vezér szemében,

Észrevette mindjárt hogy amit ajánla,

n.120

A cselt Veselényi aljasnak találja.

Abbahagyta hát azt megkövetés gyanánt,

És egyebet nem kért, egyebet nem ajánlt,

Csak hogy vészes útra ne keljen egyedül :

Hagyja őt legalább menni kíséretül.

n.125

De vezére abba sem egyezett belé,

Küldte, hogy végezzen amikép rendelé.

Távozott a hadnagy ; Veselényi pedig

A rejtélyes útra tette készületit. —

Eközben az éjnek tündér fejedelme

n.130

A mennyre királyi székét fölemelte,

R ajt' ült maga, s a hold, szép szende arája,

Félénk szerelemmel símul vala rája.

Az ég szürke boltja keleten tiszta volt,

A nagy országútig nem födte semmi folt,

n.135

Szerény csillagocskák álltak őrt, csoportban,

Királynéjok körül, illemes távolban.

Nyugaton ellenben halkal emelkedtek

Óriás sziklái sötét fellegeknek,

Tarajos tetőik messze kihajlának,

n.140

Mintha minden percben földre szakadnának.

Messze, a látkörnek nyúgati legalján,

Vad vihar szágulda, szekéren nyargalván,

Rezgett a föld háta lassú morajától,

Szikrát hányt a felleg lova patkójától.

n.145

Most előre küldé gyenge hűs fuvalmát,

Mely tovább lehellte az őrtüzek hamvát,

És a lenge álmot, mely könnyedén fedte,

Az őrök szeméről el-ellebbentette.

Csendes volt a tábor, mély álmát aluván —

n.150

Mint a vér mezeje öldöklő harc után.

Melyen a halottak vérfagyasztó csendét

Egy-két álomszerű hörgés zavarja még.

S mint ott, a halálnak termékeny határán,

Olykor egy-egy árnykép széttekint, felállván,

n.155

De megint leszédül a földre (ah, hogy a

Lelkére nőtt álmot örökké alugya!)

Úgy állt, úgy fekütt le itt egy sötét alak ;

Csakhogy nincs halálköd szempillái alatt,

Testén volt elég seb, de m ár egy sem vérzik. . .

n.160

Legfölebb az idő változását érzik.

De mint eleven seb, melyre balzsam helyett

Irgalmatlan orvos szíta izzó szenét,

Úgy ujúl örökké lelkének egy sebe :

Kedves ember által bántott becsülete.

n.165

Solymosi ez, a vén ; — vénebb korú, hogysem

Elvett bántalmakat álomba temessen :

De nem oly vén, hogy ha boszúlni akarna,

Ebbeli segélyét megtagadná karja.

Nem talála nyugtot éji sátorában,

n.170

Ridegen virasztott az alvók sorában,

Bosszúsan

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

boszusan

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

Jegyzet (mindenütt: boszu)

hallgatva egyik avagy másik

Első álmu szomszéd éles horkanásit.

Kelt tehát, s mikép ezt egyébkor is tette,

A tábor őreit sorra kerülgette ;

n.175

Most elvégezé azt, s a táboron kivűl

Félreeső árnyas helyen alunni dűl.

De hiába nyitja s hányja szeme héjját

Ki- s bezárva ennek két ezüst rostélyát,

Mert az enyhe álmot nem rekesztheti be

n.180

Benső küzdelemtől éber szemeibe.

Nem vala szivének egyéb óhajtása,

Mint hogy Veselényit megtorolva lássa :

Megboszúlva bátor, dicséretes tettel

És egy diadalmas büszke tekintettel.

n.185

Míg igy tépelődnék húzamos ideig,

Sík gyepen nyugasztva fáradt tetemeit,

Egyszer — amint füllel földön fekve vala —

Mintha tompa, csendes dobogást hallana.

Felüté fejét, de lecsapá megint, mert

n.190

Tiszta holdvilágnál a vezérre ismert,

Aki, burkolózva sötét palástjába,

A tábor felől jött Murány irányába.

Várta hogy haladjon : halkan emelé fel

Magát félkönyökre s kisérte szemével,

n.195

Majd fennült sokáig, azután felálla

S ballagó léptekkel indult meg utána.

Messziről követte, nem, hogy elérhesse,

Csak, hogy szemeivel folyvást kisérhesse ;

Egyszer elvesztette : az ég borulása

n.200

Elfödé előle, nem hagyá, hogy lássa.

Egyszersmind nyugotról megzúdult a vihar

Csapkodván az erdőt széles szárnyaival,

Közelebb közelebb hallott mormolása,

Búgó bömbölése, füttyös sípolása.

n.205

Rémes, idomtalan, óriás fellegek

Lomha testeikkel átfekvék az eget,

Holdat, csillagokat éktelen, mogorva

Csudás szájaikkal elnyelének sorra.

Az apró, tüzelő villámok feljöttek,

n.210

Mindmegannyi hosszú lángkigyóvá nőttek,

Mérges üvöltéssel víttak a felhőben,

S nagyokat csattantak olykor, leesőben.

Egy percben a menny, föld villámfényben égett,

Más percben lesulykolt vastag sötétség lett :

n.215

Mintha a vihar, hogy gazdagítsa magát,

Kirabolta volna a napot s éjtszakát.

A vezér azonban nem gondolt veszéllyel,

Szembeszállt viharral, birkozott a széllel,

Úti szövétnekül villámfény vezette,

n.220

A sötétben útja célpontját kereste.

Magasan, a várnak éjszaki oldalán,

Halvány lámpa rémlett égni annak falán,

Ködszerűn sillámlott kétséges világa :

Irányában a hős bércről bércre hága.

n.225

Régen elvesztette azt a sziklaösvenyt,

Mely Murányaljától a várkapuig ment,

Most magának kellett föllelni az útat,

Melyen küzdelemmel a falakig juthat.

Olykor, ha a felhők lángseb módra nyilván

n.230

Szemvakító fénnyel lecsapott a villám,

Olykor meg-megállott, s fénybiró sas szemmel

Kémelé az útat, merre mehessen fel.

Ha pedig a szilaj tűzroham kiége

S összecsapott az éj sűrű sötétsége

n.235

És meg mert jelenni várfalon a ködfény :

Megindult a bajnok, feljebb erőlködvén.

Így folytatta útját, míg egyszer fölére

A M urányt emelő sziklák tetejére,

És megállt pihenni, hol a töves falak

n.240

A szirtkaponyába gyökért bocsátanak.

Felleli a hágcsót, a függő kötelet,

Halad ingadozva sötét mélység felett —

S amint egy-egy villám lobban el újonnan

Rettenetes lőn a letekintés onnan.

n.245

De azért nem szédült, ment fölebb merészen,

Feljutott s belépett a nagy ablakrésen,

S amely pillanatban a hágcsót elhagyá,

Akkor ért Solymosi a várablak alá.

Feltekintett arra : egy ragyogó villám

n.250

A belépő vezért láttatá meg nyilván ;

Most sötét lön újra ; a merész öregnek

Kezei a hágcsón kétesen remegtek.

E percben füleit tompa nesz üté meg,

Hallatszott felülről, mintha küzdenének,

n.255

Megfeszített lábak súlyos dobogása,

Titkos erőszaknak vad dulakodása.

Közbe hallott néha egy csikorgó nyögés

Amelybe kitört a néma erölködés,

Egy-egy káromkodás dörmögő darabja

n.260

Fog közül bocsátva, meg’ visszaharapva.

Solymosi fölfelé sietett ezalatt,

És már a hágcsónak legderekán haladt,

Fenn a tompa küzdés folyvást hallatott még,

De ugy vette észre, mintha távolodnék.

n.265

Végre sürüebben dobogtak a lábak,

De lágyabb ütéssel, amint távozának,

S tisztán kivehette dörgeni a vezért :

»Áruló zsivány had ! meglakoltok ezért.«

Hosszú, elhagyatott falsikátor vala

n.270

Melynek távolába kémlő szeme hala,

Melyet függő lámpa homályos bősénye*

Jegyzet Bősény; lantorna. Hártya, mit üveg gyanánt használtak : ablakhoz lámpához. —

Arany János

Megől világított egy mécs fakó fénye.

Nem nyílt abból ajtó sem jobbra, se’ balra,

Szája egyenesen szolgált az udvarra,

n.275

Most az is sötét volt, de, ha villant az ég,

Fénye innen és túl egybetalálkozék.

E szűk folyosórul (ismeré Solymosi)

Hányták le a várnak régi birtokosi

Akit el akartak veszteni s innen vett

n.280

Mellette a bástya hóhérbástya nevet.

n.285

Nézett s hallgatódzott ottan egy darabig

Anélkül hogy látna s hallana valamit ;

Egyszer kialutt a mécsnek fakó fénye

S láthatatlanná lön a lámpa bősénye.

Lebocsátkozék most a fogas kötélén,

n.290

Jártasan tekergett a sziklaösvényen,

Melyen biztosabban jött imént fölfelé

Veselényinél, ki azt úgy nem ismeré.

Ez alatt kifogyott az ég a villámból,

Hulló szövétneke már sehol sem lángol,

n.295

Gyorsan száguldozó fekete fellegek

Meddő csoportjai borítják az eget.

Elszállt a vihar, de a felleg nem sira

Engesztelő záport pusztult nyomaira,

Itt-amott ha egy-két csöppet elhullatott,

n.300

Zúgó szelek szárnyán az is fennakadott.

Solymosi nem soká a táborhoz ére

S ráakadt Vadászi kisded seregére,

Mindjárt félrehitta Vadászit, Feketét

S elmondá azoknak a vezér esetét.

n.305

Ott a három hadnagy mély tanácskozással

Húzamos időig suttogott egymással ;

Végre elvált tőlük a derék Fekete

S a táborba vévén útját, elsiete.

Ellenben a kettő inte a csapatnak . . .

n.310

De mig ők Murányig küzködve haladnak,

Sólyom szárnyaidon, oh tündér képzelet !

Hagyj a sziklavárba felrepülnöm veled. —

Szép hölgye a várnak tűnődik magában,

Nyugtalanul víraszt éji szobájában,

n.315

S mintha tán szerelem ellen védné magát,

Harcias páncélban tölti az éjtszakát.

Néha gazdag bíbor kerevetjére dül,

Majd sebesen jár-kel és beszél egyedül ;

Most leűl, majd feláll; nyughelyét nem leli ;

n.320

Arcán indulatok változó jelei.

Csend van körülötte, a vár népe alszik,

Csak a kisded óra szívverése hallik,

Arra veti néha nyugtalan szemeit,

S elmerengve nézi szobor-isteneit.

n.325

Gyakrabban

tekinget

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

tekintget

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

a mutatólapra,

Hogy siet, hogy késik, boszankodik rajta :

Éjfélig hibául késedelmét veti,

Akkor sietését rója vétkül neki.

Tán azért nincs nyugta, attól látszik félni,

n.330

Hogy kelepcéjébe nem jut Veselényi,

Tőrét bizonyosra hasztalan vetette,

A vezér átlátott cselén s kinevette.

Ím az éjfél elmúlt, nincs semmi nesz mégis,

Mely előbb viharzott, már hallgat az ég is :

n.335

S tán alszik a bajnok édesen álmodva,

Hasztalan ül Kádas lesben ólálkodva.

»Esztelenség is volt« monda »amit tettem,

Hogy színes szavakra tervem építettem,

S pártom érdekébe', jó remény fejébe,

n.340

Gyöngéd becsületem kockára vetettem.

Hisz' tudhattam akkor s tudtam jó eleve,

Hogy nincs szerelmének mélysége és heve,

Hidegen kiszámolt aljas hadicsel volt,

Hogy bukjék el a vár s egy nő tiszta neve.

n.345

Mint írja előre : ,Ne vedd hizelgésnek,

Ha híred beszédit tartom mind kevésnek

S a hallott csudákat a látott valóhoz

Mérve, ámultomban alig jutok szóhoz.'

A látott valóhoz ! s ,mely lelkem átrezgi

n.350

Nem birom az érzést szóval kifejezni. . .'

Mind szépen kigondolt hazug érzemények,

Csalhatlan tanúi színlelt szerelmének.

És én« folytatá most tűzzel, kifakadtan

»E csalárd beszédre kézvonásim adtam !

n.355

Titkos helyet tűztem a találkozásra . . . .

Lesz mit magyarázni egyre avagy másra.

Ah ! ha Veselényi mint győzelem-jelet

Fogná mutogatni a kapott levelet,

S kacajt indítnának Szécsi Máriának

n.360

Férfiak iránti büszkesége felett . . . .

Nem, nem . . . ! De láb kopog, hozzám valaki jő.

Pedig ki volt volna egyéb az érkező,

Mint az öreg Kádas, aki örömittan

Benyitott s kiálta : »Veselényi itt van !«

n.365

Megdöbbent a szép hölgy Veselényi nevén,

Megrezzent a lelke mint a nyárfa-levél,

Sohasem érezte ily gyöngének magát.

Egy szóra sem birta megnyitni ajakát.

Ő, ki félt az imént, hogy a hős elmarad,

n.370

Ravaszul kivetett horgába nem harap,

Most, midőn kezében a várt győzedelem,

Azt látszék kivánni : bár ne volna jelen !

Végre, hogy zavarát némileg fedezze,

Örömet színlelvén : »hol van ő ?« kérdezte ;

n.375

Erőltette hangját, de minden csengése

Mellett elárulta őt a hang rezgése.

Kádas elbeszélte diadalérzéssel

Az álarcosok mit tettek a vitézzel,

A sötét zugolyból hogy rohantak elé

n.380

Gyorsan a belépett Veselényi felé.

Hogy ragadták őt meg, aki szerencsére

Fegyvert sem vonhatott maga védelmére,

Egy mordálya volt, de az a küzdés alatt

Nyakából lefoszlott köntösében maradt.

n.385

Hogyan hurcolák el záros helyre rabul.

Honnan (biztositá) élve nem szabadul,

Csak, ha felfogadja eskü szentségével,

Hogy Rákóczihoz tér egész seregével.

De a bajnok, ámbár mint a zárt oroszlán

n.390

Dúl-ful, árulói vérét szomjuhozván

Készebb elviselni örökös rabságot,

Mint e feltétellel nyerni szabadságot.

Most kikelt az özvegy őszinte haraggal :

»Ha ! mily durva bánás egy nemes lovaggal :

n.395

Utána zsiványkép lest hányni bokorbul,

Hát megől ráütni s rabbá tenni orvul.«

Kádas álmélkodva nézett asszonyára,

Nem lőn gondolatja, elméje megálla ;

Végre, összeszedvén a hallott szavakat,

n.400

Kérdé : »Avagy nem így rendelted-e magad ?«

»Igen« felelt a hölgy »s te, amint elleséd,

Mit szól belőlem a megsértett büszkeség,

Siettél — hogy közbe ne jőjön valami —

Azt vad mohósággal végre is hajtani.

n.405

Ki hitte, hogy eljő ! ha ezt hittem volna,

Kormányozó tisztem nem úgy vittem volna . . .

De nem hivém azt, és azért adott neked

Haragom játéka olyan rendeletet.«

»És most, midőn eljött« csudálkozék Kádas,

n.410

»Panaszra nem tudom miért nyitod szádat ;

Szerencsédet, midőn a vár felszabadul,

Miért kárhoztatod megfoghatatlanúl.

Magának köszönje . . . senkit ne okoljon . . .

Rajta állt eljőni, vagy maradni otthon . . .

n.415

Nem hoztuk erővel : ha mégis megjelent . . .

Szorult állapotunk minden bánást kiment.«

»Oh !« felelt Bethlenné »nincs szorult állapot,

M ely lemossa rólunk ezen gyalázatot :

Cél az aljas eszközt soha ki nem menti,

n.420

S itt nem Veselényit veti okul senki.

Íme ő elszánja magát jóhiszemmel,

Bátorítja keblét hősi szerelemmel,

Bérceket mász éjjel, viharban, egyedül,

Ellenséges várba lép fegyvertelenül :

n.425

És mi bizalmáért miképen fizetünk ?

Lábára véletlen bilincseket vetünk,

S kit virágfüzérrel szerelem csalogat,

Rút árulást talál s nehéz rabláncokat.

De, bár viszonozni szerelmét nem fogom,

n.430

Őt azért büntetni van-e méltó okom ?

Égő szenvedélye, tár nyugottan nézem,

Nem érdemli-é meg hideg tisztelésem ?

Ah ! a világ előtt — ilyen úton győzve —

Engem kárhozatos árulás szeplőz be,

n.435

És míg őt dicsővé teszi a szerelem,

Én varázsló névnek átkait viselem.«

Erre hallgatás lön egy darab ideig :

A hölgy sorra nézte fénylő fegyvereit,

Vagy talán szemei csak tévedezének,

n.440

Nem lévén bennök a kormányvivő lélek.

Kádas pedig ott állt egy állóhelyében,

A hallott beszédet forgatá fejében,

A hallott beszédet, a látott jeleket :

Összeillesztgeté gyanúja ezeket.

n.445

Tisztán kezdte látni, hogy erősen gyúlad

A hölgy kebelében amaz uj indúlat ;

Nőttön nő tagadva, gerjedez titokban,

Visszafojtva éled, míg egyszer kilobban.

Ő ugyan nem bánná, nem törődnék vele,

n.450

Csak Muránynak sorsa ettől ne függene,

S melyért ő buzog, az erdélyországi párt

Egy ingatag nőért ne vallna ennyi kárt.

De félt, hogy egy percben, ha szive fölpezsdül,

Átengedi kezét s várát mindenestül,

n.455

Büszkeségét, pártja érdekét feledi,

S győztes szerelmének áldozatul veti.

Azt is tudta másrészt, hogy e titkos hevet

Hideg tanáccsal már kihűtni nem lehet,

Sem elnyomni többé . . . ki ilyet akarna :

n.460

Tűzokádó hegyet tenyérrel takarna.

Most azért mindenkép azon mesterkedett,

Hogyan egyesítsen két külön érdeket :

Hogy, ha a büszke sziv láncra lesz is verve,

Árulóvá mégse változzék szerelme.

n.465

Szóla hát : »Asszonyom, én meg nem foghatom,

Miért ne bánhatnál foglyoddal szabadon,

És, midőn e cseltől élet függ vagy halál,

Kezedből ily fegyvert ki mért

bocsátanál.

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

bocsátanál :

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

Ám, ha világ előtt, mintegy fölöslegül,

n.470

Igazolni tetted van könnyebbségedül :

Íme a mód, melyen e célt is eléred :

A fogoly vezérnek kezedet ígéred . . . .«

Mária, e szókon igen megütközve,

»Ki beszél itt kézről« vága gyorsan közbe,

n.475

»Ki kérd ily tanácsot tőled, s ki emleget

Gyáva nőhöz illő hitvány szerelmeket. . . ?«

»Hallgasd végig előbb asszonyom« mond amaz,

»És ne szaggasd félbe jó célú szavamat :

Mondám, a vitéznek kezedet nyújthatod,

n.480

Csakhogy a feltételt ilyenformán szabod :

»Jól van, ám legyen meg, birja hát a lovag

Egy feltétel alatt szívemet s jobbomat :

Ha esküt teszen hogy Ferdinánd királytol

A szabadság ügyhöz — Rákóczihoz — pártol.«

n.485

Ezt, ha szerelmének nem a vár birtoka,

Hanem személyed volt felingerlő oka,

Megtenni éretted nem oly nagy áldozat,

S te győztél, mert dicsőn nevelted pártodat.

Ellenben, asszonyom, ha nem fogadja el,

n.490

Aljas haszonlesés vezérli, ott a jel !

Akkor kitűnik, hogy csábitó és csalárd,

Akkor méltán lakol . . . érdemli a halált.

Így , a rágalmazó kaján világ előtt,

Ha ő halált választ, te nem léssz felelős :

n.495

Akár a bástyáról fővel levetteted,

Akár kegyelmet adsz s szeliden bünteted.«

Elhallgatott Kádas. Nem felelt Mária,

Szép arcát lehajtá fekvő karjaira ;

Tünődött sokáig, és mire felálla,

n.500

Rózsát nyomott vérből fejér homlokára.

Szóla most: »Hatalmas két erő küzd bennem :

Lázad egész lényem férfi-járom ellen ;

Másrészt a közügyért égek s mindenáron

Annak előmentét óhajtom, munkálom.

n.505

Szeretem egyéni szép szabadságomat ;

Tőle megfosztatnom . . . iszonyú gondolat !

És minden bilincstől visszaborzad kezem,

Mert csak hidegségét, csak súlyát érezem.

De midőn ama szent szabadság követel

n.510

Tőlem áldozatot és választanom kell :

Akkor . . . ha a közjót előmozdíthatom,

Keblemben az önző szívet megtagadom.

A lovag kezem közt. Fogsága, halála

Ügyünknek bizonnyal szolgálna javára,

n.515

Mert midőn nagyot veszt és gyengül az ellen,

Nem lehet: a más fél hogy nagyot ne nyerjen.

De ha Veselényit pártom szent ügyének

Buzgó és hatalmas bajnokul nyerém meg,

Nem tettem -e így mind emberileg szebbet,

n.520

Mind az ügyre nézve nyereségesebbet ?

És ezért . . . nem másért . . . igen, csupán ezért

Elszántam . . . férjemül fogadni a vezért ;

Szenvedni egymagam gyülölt bilincseket,

Ha szabadnak látnám végre a nemzetet !

n.525

Most eredj s tudassad. Megállj . . . azt ne hazudd,

Hogy erről valamit talán szivem is tud :

Mert nem hő szerelem . . . oh ! kinos áldozat

Adja — szívemet nem — csak hideg jobbomat.«

Kádas eltávozék. Sietett az öreg,

n.530

Szólítá asszonya, de nem hallotta meg ;

Vagy talán jól hallá, csak félt visszamenni,

Hogy szavát megbánta s vissza fogja venni ?

Mária még egyet kiáltott utána.

»Elment már !« sohajtott s tűköréhez álla,

n.535

Kalpagát fejéről egy szögletbe dobta,

Hollószín fürteit körül leontotta.

Hollószín fürtei amint leomlának,

Elfödék páncélját karcsu derekának,

Eltakartak mindent, ami csak férfias,

n.540

Válltól csípejéig nem látszik semmi vas.

Csak mellén tör elő, jobb és bal oldalon,

Sötét fürtök közül egy-egy ezüst halom,

Melyen a mécs fénye játszik enyelegve

És hullámzik rajta, mintha az remegne.

n.545

Vagy valóban remeg a szép hölgy kebele ?

S a hideg kemény érc, az is remeg vele ?

Mi az, ami bántja : borzadó félelem ?

Vagy sokáig szunnyadt, nem ismert szerelem ?

Érzi-e már szíve — amit szája tagad —

n.550

A csiklándva metsző lelki fájdalmakat ?

Érzi-e a lángot, mely midőn áthatja,

Fázlaló hevétől reszket minden tagja ?

Nem, mégse szerelem . . . lám nem hiszi ő sem,

Hogy szerelme birna kelni oly erősen :

n.555

Tán csak álmatlanság vett hatalmat testén,

Amiatt lön rosszul, forró lázba esvén . . .

Ellankadva dőlt le bársony pamlagára,

Kádas vissza jöttét rettegve és várva,

Ki azalatt az éj visszhangját föl veré,

n.560

Kopogván a lépcsőn le, a börtön felé.

Hallá kopogását a vár nemes foglya,

Aki négy fal között ült nagy-buslakodva ;

Háborús melléből sóhajok kelének :

Kínai s átkai vészes szerelmének.

n.565

Nem félt a haláltól : hányszor látta szembe ?

Hányszor ingerlé azt, ütközetre menve ?

Rabságát se' bánná, ha vére-szakadva,

Kétségb’esett harcon jutott volna abba.

De egy asszony által ekkép kijátszatni,

n.570

Élni gúny alatt és bosszút nem állhatni,

Szenvedélye tárgyát átokkal illetni,

Vérét szomjuhozni — és mégis szeretni . . .

Majd higgatag vérrel rágondolni végre

A kemény vádlóra, a kötelességre,

n.575

Látni ennek rémét, mint halálfőt, jelen,

Melyet a gyalázat kínos fája terem . . . .

Kell-e még egyéb ok, hogy kétségbe essék !

Égő szerelem és fagyos kötelesség :

Az kigúnyoltatva, eldobva, megvetve ;

n.580

Ez fenyegetőleg ujjait zörgetve. —

Megbirá nagy lelke a kemény ostromot,

Megrendült alatta, de le mégsem rogyott ;

S most, amint erében lohadni kezd a vér,

Szokott szilárdsága s nyúgalma visszatér.

n.585

Helyzetét vizsgálja. Nem kétkedik semmit,

Hogy hiv seregétől várnia nincsen mit ;

Sőt, amint eszébe jutnak rendeleti,

Szégyenli azokat s keserűn neveti :

Mintha meg lett volna verve kemény bortul,

n.590

És most józanodnék zavaros mámorbul,

És eszébe jutván egy-két dőre tette,

Félne : hátha mégsem álomban követte.

De ébren, józanul, miképen jöhetne

Veselényi Ferenc oly balga ötletre :

n.595

Ellenséges várban lövéssel adni jelt,

S hinni hogy az őrség nem gyanít semmi cselt ?

Vagy, hát várhatá-e, hogy (amit meghagyott)

Szabadítására jőnek a hadnagyok,

S rögtön, egy rohammal beveszik a várat,

n.600

Melynek vívásából őmaga kifáradt ?

Felkacagott erre, keserűn, hangosan ;

Érezé hogy sorsa egy nő kezében van ;

És amint füleit kopogás üté meg,

Úgy képzelé, mintha gyilkosi jőnének.

n.605

Most csikorgott a zár és kioltott nyelve

Kétszer visszapattant, nagy kulccsal tekerve :

Megnyílt a vas ajtó, és aki belépett,

Kádas Márton emigy kezdé a beszédet :

»Úgy hiszem volt időd, uram nemes lovag,

n.610

Jól szemügyre venni ez uj szállásodat,

Mely erős falával talán meggyőzhetett,

Hogy kegyelemtől függ eljátszott életed.

De ím, midőn épen kezében a halál,

Nagylelkű asszonyom szabadságot ajánl,

n.615

Jobbját azonfelül — ha a nemes vitéz

Rákóczi s a vallás ügyéhez állni kész.

Ellenben, ha magad annyira felednéd,

Hogy ezen feltételt így is visszavetnéd,

Akkor . . . a szép hajnalt többé nem láthatod :

n.620

Menyegzős ágy helyett választál vérpadot.«

Hallván e beszédet bajnok Veselényi,

Szíve gyors örömnek már-már kezde nyilni ;

De midőn Kádas a feltételhez ére,

Összekulcsolódék s visszahökkent vére.

n.625

Végre felelt büszkén : »Szünjék meg« izeni

»Asszonyod lelkemet tovább kisérteni,

Mert nincsen előttem semmi drága — ollyan,

Hogy hűségem árán is megvásároljam.

Tudja a grófné, hogy nem szabad éltemmel,

n.630

Gyilkosságra talán vetemedni nem mer :

De inkább választom a tőrt, vagy vérpadot,

Mint akármi díjért ama gyalázatot.«

Kádas megütközék e kerek válaszon,

Nem várta, hogy a hős oly ham ar válasszon.

n.635

»Kérj időt« unszolta »és határozz jobban :

Lovag. . . minden késő, ha a mécs kilobban !«

Így szól amaz kérve, de a hős nem felel,

Csak megrázza fejet gazdag fürteivel,

Nagy sötét szemeit a szólóra veti,

Melyek égetését Kádas nem tűrheti.

Megfordul tehát és a rabot elhagyja ;

Küzd a kulcs a zárral s fogát csikorgatja,

Csörömpöl a vas rúd a nehéz ajtókon,

n.640

S elhal a kopogás messze folyosókon.

NEGYEDIK SZAKASZ.

Bethlen Istvánnénak éjjeli szobája

Csendes, mintha volna halottak tanyája,

Azt hinné az ember, nincs benne más élő

Csak az ezüst mécs, mely függ mennyezetéről.

n.5

Ott áll pedig Kádas, szemét lefüggesztve,

Gondok között fonta karjait keresztbe :

Gondjai szerzője a hatás lehetett,

Mit a hozott válasz a szép özvegyre tett.

Nem felelt az, foglya izenetét hallván,

n.10

Ábrázata elhűlt: hideg lőn és halvány ;

Fölkelt a nyugágyról, de visszahanyatlék,

S szótalanul fekszik fél dülésben ott még.

Hímezett vánkosát arcára öleli,

Keserves könnyével zokogja azt teli,

n.15

Melyet önt szerelem, önt szégyen és harag,

Kik most kebelében együtt viharzanak.

Majd felszökik onnan. Lángol ábrázatja,

Sűrü zápor könnye tüzét nem olthatja,

— Sűrü zápor könnye még olaj e tűznek —

n.20

Meg-megriad, mint kit kísértetek űznek.

»Ezt kelle megérnem« kezdé kifakadtan,

»Megérnem a szégyent, hogy jobbomat adjam,

Legyőzve a makacs természetet bennem :

És nyújtott kezemet vissza kelljen vennem !

n.25

Ha ! rút, becstelen kéz, mely unszolva sem kell,

Miért nem vágtak el . . . miért nem dobtak el . . .

Miért nem születtél nyomorú bénának :

Hadd okoznál undort : így nem gyaláznának.

Azt gondolám, kincs vagy — hiú egy gondolat !

n.30

Mint nagy drágaságot őrzém birtokodat ;

Epedve tekintett rád a férfi sereg :

Te hívem maradtál, s büszke voltam veled !

Mit nem adtak volna — nem áldoztak volna

Egy szem-intésemre, egy biztató szómra :

n.35

Éltet, becsületet, örök idvességet :

Mindent rajtad kivül . . . hogy bírjanak téged.

És ím . . . ! ez a büszke, ez a gőgös, kevély !

Még véleményt : egy szót, egy semmit sem cserél !

S midőn engem és a szabadság zászlaját

n.40

Együtt ölelhetne, inkább választ halált.

Halált . . . ! mi a halál, ha ismernem szabad ?

Ismerni szeretném új vetélytársamat :

Mint ama tükörben, szebb-e képe mása ?

S én rútabb vagyok, mint ösztövér csontváza ?

n.45

Tudja-é a dölyfös fogoly, mi a halál ?

Képzeli-e fagyos ölét, mely rája vár ?

Nem borzad-e vissza, nem fázik-e vére,

Nem vágy melegebb kar hév ölelésére ?

Hah ! tudja-e mi az : ott állani, szembe,

n.50

Fegyvert sem emelni önnön védelemre,

Zúgó füleiben hallgatni az eret,

Mint háborús örvényt szédült feje felett ? . . .

Egyszer : »suh . . .« az érnek szétpattan a medre,

Kiront a piros vér, tóvá kerekedve ;

n.55

De míg az utolsó csepp vér is elakad,

Szenved . . . ki mondja meg, miféle kínokat?

Képzelted-e, ember, mily szörnyű a halál,

Hogy azt jegyezéd el, midőn választhatál?

Nincsenek reményid, melyek elhervadnak?

n.60

Nincsenek gyermekid, kik árván maradnak?” —

— »Hadd lássa közelrül« szünet múlva kezdi

»Amint váz karjait felé kiterjeszti,

Hadd érezze arcán hideg fúvallatát,

Mely egyet leheli még s . . . az ember nincs tovább.

n.65

Kádas ! a fekete szobába vérpadot !

Ha kész . . . közel leszek s uj rendelést adok.

Ne állj meg, ne nézz rám : miért vagy oly halvány ?

Vígadni akarok kérőm lakodalmán !

Megfogadta Kádas s ahhoz láta tüstént,

n.70

Nem mintha örülne Veselényi vesztén,

De nem is fél attól, mert nem hiszi soha,

Hogy pártért szerelmet áldozzon asszonya.

Azt ohajtá csak a pártjához hű öreg,

Hogy véleményét a bajnok cserélje meg :

n.75

És most e céljához jó eszközi vannak :

Nem a halál, hanem félelmei annak.

Mária sebesen járt körül ezalatt ;

Szeme véletlenül egy tükrén megakadt,

Hirtelen megálla, mintegy felijedve,

n.80

S monda, képmására mérges szemet vetve :

»Ez hát az a kép, mit szépnek tart a világ ?

Melyet, mint egy csudát, kikürtöl és kiált ?

Ez hát az a termet — e nyúlánk, pongyola —

Mit tőlem irígyel félország asszonya?

n.85

Rúttá tesz e páncél . . . nehéz is : levetem.

Benne oly férfias, zordon a termetem,

Oly visszataszító . . . hideg, mint a halál :

Ily nőtül a férfi iszonyodik talán.«

Csengetett azonban, háromszor keményen,

n.90

Mert a szobahölgyek már aludtak mélyen ;

Titkába nem akart beavatni nőket,

Azért este mindjárt elküldötte őket.

»Így látott a bajnok« folytatá gerjedten,

»Karcsu derekamat páncéllal öveztem.

n.95

Rút sisak borítá szép hajfürteimet,

Elfödé homlokom és képemből kivett.

Hadd lásson egyszer még. Hadd lásson engemet

Amikor magam is hiszem szépségemet :

Gazdag öltözetben, mely ékszertül ragyog,

n.100

Melyben én a hölgyek királynéja vagyok.

Ha ! mily élvezet lesz . . . majd midőn a vitéz

A halál szemébe összeroskadva néz.

Széttekint segélyért s csak a bakót látja,

Mint villog kezében irgalmatlan bárdja ;

n.105

Majd, midőn kezeit ég felé emeli,

De az imádságnak egy szavát sem leli,

Ajka értelmetlen zagyvalékot rebeg.

Szólítja gyermekit, de nem láthatja meg :

Ah ! mily élvezet lesz akkor megjelennem,

n.110

Új menyasszonyának nyoszolyója lennem :

Hadd érezze szíve, összehasonlítván,

Mit nyert a halálban, és mit veszte bennem.

S majd midőn lelkének elnyomott lángjai

Önmegátkozásban fognak kirontani —

n.115

És az élet sem kell, ha nem nyer szerelmet :

Akkor dobni gúnnyal a hideg kegyelmet.«

Most közelgni

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

Most közelgni

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

hallván felrettent hölgyeit,

Árnyékba fordítá kisírott szemeit,

Mert nem akará, hogy megsejtsék a nyomot,

n.120

Dúló könnyek árja melyet arcán hagyott.

Páncéla kapcsait velök megoldatá,

Legszebb kösöntyűit, ékszerét hozatá,

Köntöst válogatott, s öltözék gazdagon,

Hogy hódítást tegyen mindjárt . . . a vérpadon.

n.125

A vérpad fennáll már. Egyszerű valami,

Melyről semmi szörnyűt nem lehet mondani :

Négyszegű pad, egypár lépcsőig emelve,

Lépcseit és magát födi vérszin

kelme.

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

kelme,

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

Rajta áll a bakó, némán és mereven,

n.130

Mintha nem is volna érző és eleven ;

Olyan ottálltában, mint egy vérbe mártott

Kőszobor, mely visel hosszú fényes bárdot.

A teremnek fala merevül fekete :

Sötétebb időknek munkája lehete,

n.135

Mikor mintegy házi szükségnek tartatott,

S ily célokra, mint ma, többször használtatott.

Ajtaja kettő van : középén és balra,

Emennek ablaka fátyollal takarva,

Amaz kettős ajtó, a folyosóra ki, —

n.140

Keményen csukódvák egymáshoz ajaki.

Nyílnak most. A bakó megmoccan és figyel,

Arra tekint apró fényes szemeivel,

Látja jőni Kádas megett a bajnokot,

Kit hat erős szolga fegyver közé fogott.

n.145

A hős arca nyugott, léptei szilárdak

Legrövidebb útján a szörnyű halálnak,

Viselete komoly, elszántsága erős,

Mely a félelemmel távol sem ismerős.

És ha választani jőne egy idegen :

n.150

Melyik ezek közzül aki halni megyen,

Változékony arcról vetve hozzá, talán

A bakót magát is inkább választaná.

Midőn a kis csapat a vesztőpadig ért,

Kádas megszólítá kérőleg a vezért :

n.155

»Ím, látod a pallost ; ez nem játék, lovag ;

Ne erőszakold ki tőlünk halálodat.

Még nem volna késő ; nem kerül egyébbe :

Egy ajkmoccanásba, egy hitvány igébe,

Hogy élet, szabadság, hatalom, szerelem —

n.160

Nagyobbá mint valál s boldogabbá tegyen.

Hisz' szabadságodnak van-e illőbb ára

Mint a szabadságnak kelned oltalmára?

Miért még akkor is ez árt sokallanod,

Ha Szécsi Máriát fölöslegül kapod?

n.165

És vajon e hölgyet mikép győzheted meg

Tiszta szándokárul ajánlt szerelmednek,

Ha az áldozattal ekkép fösvénykedel,

Midőn nem bűnre készt, sőt erényt követel?

Bizony, hidd el nékem, kiomolhat véred,

n.170

asszu

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

aszu

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

hamvaidból kihalhat a féreg,

Mégsem hiszi ő, hogy e vakmerő tettet

Nem váráért, hanem szerelemből tetted.«

Mondott volna Kádas akármit egyebet,

Veselényi szívén nem vágna uj sebet,

n.175

Sebjei, amelyek előbb fakadának,

El vannak zsibbadva, és többé nem fájnak.

Megszokta volt immár a halálnak képét,

Kezde lassan-lassan kötni vele békét ;

Sőt, mint rossz számoló tévedésből a kárt,

n.180

Nyereségnek kezdte számítni a halált.

Minek éljen? úgymond, mi öröme benne?

Élete ezentúl csak gyalázat lenne ;

És a szabadsággal, nyerne bár, mit érne?

Csúfos hadi törvényt vonnának fejére.

n.185

Így — midőn hűségét halállal pecsétli,

Annak tisztaságát a világ nem kétli,

Legnagyobb vétkéül vak szerelmét rója,

hajlott

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

hajolt

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

az asszonyi szóra.

Sőt szerelme — oh sziv csudás önzései ! —

n.190

Édes bosszút hitt a halálban rejleni :

Méreg-édes bosszút, hogy, ha neki vége,

Gyötri majd a hölgyet kisértő emléke.

Ily gondolatokból veve nyugasztalást

És ilyen alakban szokta meg a halált ;

n.195

De száz rémarca van e rút szörnyetegnek :

Mást mutat, ha egytől a szív nem ijed meg.

Iszonyúvá lön most, Kádas szavaira.

Tehát mégsem hinné szerelmét Mária?

Hát csak rajtavesztett kalandornak veszi,

n.200

Ki mindezt csupán a vár fejébe teszi?

Ím meghal, anélkül, hogy akiért elvész,

Hígye,

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

hígye,

Szövegforrás:
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege

méltányolja, tisztelje szerelmét !

Oda lesz, mint olyan levélnek írati,

Melyet olvasatlan éget el valaki !

n.205

És meghal anélkül, hogy legördült feje

A kegyetlen nőben szerelmet költene,

Szerelmet, mely annak, halál órájáig,

Bosszút teremjen : a megbánás kínjait.

De mit tegyen hát most? megszegje a hitet,

n.210

Melyet zászlajának hűségére letett?

Elfogadja ez egy gyalázatos útat,

Melyen szerelmének céljához eljuthat? —

E gondolat kellett, hogy csüggedő lelke

Nagyságát, erejét ujfent visszanyerje ;

n.215

Arca elszántságot öltözék magára . . . .

Rendületlen hágott a vérnek padára.

Szóla ott, bal kezét megfeszítve mellén,

S jobbját ünnepéllyel ég felé emelvén :

»Bizonyságom Isten, aki ottfenn lakik,

n.220

Mily igen szerettem . . . amaz egy valakit.

De ha nem elégli amit eddig tettem,

Ha kevésli amit zálogul vetettem :

Szép szabadságomat, reménydús éltemet —

S áldozatul kéri ép becsületemet :

n.225

Úgy, bár jogtalanul vett is rajtam erőt,

— Miért tiltakozom Isten s világ előtt —

Áldozatul inkább életemet adom . . .

Mely szerelme nélkül úgyis rideg, vadon.«

Azzal térdre hullva könyörög magában,

n.230

Istennek ajánlja lelkét egy fohászban ;

— Méltóság van arcán, nyugott, lelkigható —

És szól erős hangon : »Most vágj, ha mersz, bakó.«

De a bakó nem vág . . . bámul meglepetve :

Suhogó selyemben hölgyalak siet be,

n.235

Melyen a legtisztább, a legszebb nőiség

Királyilag üli diadalünnepét.

Szenvedély-ragadtan siet a vérpadra,

Megáll a hős előtt, és szól kezet adva :

»Vitéz, vedd jobbomat . . . csudát tesz erényed :

n.240

Pártomat elhagyom, hogy kövessek férjet.«

Veselényi fölnéz, hallja e szavakat,

Szeme, szive, vére, elméje elakad,

Remegő kezében érzi a hő kezet :

Összefoly lelkében remény, emlékezet.

n.245

Megtapintja fejét, mintegy kételkedve,

Hogy élő embernek ily álma lehetne :

Hát majd, ha föleszmél hogy való amit lát,

Megbirja-e szíve üdvének rohamát?

Nem birta volna meg földi gyarló kebel,

n.250

Hogy ily boldog legyen s mégse repedjen el,

Mégse váljon mennye küszöbén semmivé,

Csak az oly erős, mint a Veselényié.

Eldobá a múltat kínzó álom gyanánt

A valóért, melyet a jelenben talált,

n.255

S gyötrelme feloszlott e pár feddő szóba :

»Oh Mária, miért e kegyetlen próba !«

A hölgy elpirult a feddő szemek előtt,

Mosolygva emelte föl a térdepelőt :

Fölkelt Veselényi, a délceg levente,

n.260

S tündöklő aráját szívéhez ölelte. —

Nem esett ínyére az öreg Mártonnak,

Hogy a dolgok itten ilyeténkép folynak,

Bosszúsan vakarta üstökének helyét,

Köszörülte torkát és csóválta fejét.

n.265

Végre nem állhatta hogy ki ne fakadjon :

»Asszonyom« zsémbele, »ez igen jól vagyon,

Igen szépen vagyon, én megnyugszom benne,

Ha nem nyugonnám is, tudom egyre menne.

De talán jó volna megkérdezned elébb :

n.270

Ha belé egyez-e a Muránybeli nép

Hogy a várt, melyet ők védnek, más kézre add

S vele ráadásul őket mint juhokat.

Mert, bár tied a vár, az őrség is tiéd,

De Rákóczi birja a katonák szivét :

n.275

Csak egy lázasztó kell . . . aztán ki bir velek?

Isten óhat ugyan, de én nem felelek.«

Szóla és megindult, távozni akarván,

Hanem Veselényi megragadta karján :

»Itt maradsz,« mennydörgé, »te itt fogsz maradni,

n.280

A többi nép alszik, nem ér rá lázadni.

Hűséges szolgáid ezek itt, asszonyom . . .?

Mint ura e várnak, nektek parancsolom,

Fegyver közzé mindjárt e vén árulóval

S le kell vágni, ha zajt ütne csak egy szóval.

n.285

Addsza kardod, öreg, arra szükségem lesz :

Vissza kell sietnem váró seregemhez ;

Jó erős a hágcsó : ha megbirt engemet,

Mért ne birna meg egy csapat emberemet.«

Mária csudálvá nézett jegyesére ;

n.290

De bezzeg kihűlt a szegény Kádas vére,

Kit a hajdúk s bakó, mint hiv új cselédek,

Fegyver alá venni legott sietének.

Nem birta megoldni a kard szíjazatját,

Rajta járt a keze, mégsem lelte csatját,

n.295

Megtalálta végre, búsan kipeckelé

S fanyalogva nyujtá Veselényi felé.

De az másra figyelt : hirtelen valami

Lábak topogása kezde hallatszani :

Megnyílt a nagy ajtó és rajta bejöttek

n.300

Solymosi, Vadászi, Gábor Pál és többek.

A derék Solymosi bosszút állva vetett

A vezérre győztes, büszke tekintetet :

»Uram vezér, téged szabadítni jövénk :

Jer velünk, szabad vagy, a vár pedig miénk.«

n.305

Veselényi alig mert hinni szemének

Amint hű vitézi begyülekezének ;

Meglepetve kérdé : az égből estek-e,

Vagy honnan teremtek ily váratlan ide?

»Nem az égből estünk« vén Solymosi felel,

n.310

»Inkább mély pokolbul vergődtünk ide fel . . .

Ámbár, amint sejtem, már szükségtelenül . . .

De hisz elbeszélnem semmibe sem kerül.

Nem sokat ér, ha vén, ez az emberféle,

Másnak és magának van csupán terhére,

n.315

Sokat fekszik, mégis keveset alhatik, —

Tán, mivel majd ráér az ítéletnapig.

Kehel-kahol mindig ; itt is fáj, ott is fáj,

Hol egyik, hol másik nyilallás kezdi rá,

Sebje, amit egész éltében felszedett,

n.320

Meg-meg újul, mint a fájós emlékezet.

Az álom szép leány ; a vén nem kell neki,

Irtózva fut tőle, hiába kergeti :

ifjat

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

ifjut

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

ölébe fogadja,

S arcát simogatván szépen elaltatja.

n.325

Rajtam is úgy történt. Vén szemem, hiába

Hogy oly sokat nézett élte világába,

Nem akart alunni tegnap egy mákszemnyit,

Soká nézte fájva a fekete semmit.

Fölkelék tehát és mentem a mezőre,

n.330

Ott vártam az álmot egy part megé dőlve,

Láttalak, vezér, a vár felé sietni,

Unatkoztam úgyis, kedvem jött követni.

Messziről kisérlek, fel a várig épen ;

Hallom a siket zajt a rés közelében ;

n.335

Gondolám : vigan megy ottfenn a lakoma !

De az ördög benne a násznagy, a koma.

Inam szakadtában sietek lefelé ;

Vadászit az Isten útamba rendelé,

Így s így van a dolog, elbeszélem neki :

n.340

,Megmondtam« kiált ő, »hogy most nyakát szegi !’

De, bajtárs, az idő« mondok »igen drága,

Egy pillanat is sok a sopánkodásra,

Ott a kötélhágcsó, készen vár bennünket . . .

Vagy rabbá hagyjuk-e lenni vezérünket?

n.345

Azonnal Feketét küldjük siettébe :

Vezesse hadunkat fel, a vár elébe ;

Kis csapatunk pedig némán indul, halad,

Mint fellegek árnya, mely a mezőn szalad.

Csakhamar rálelünk a kötélhágcsóra,

n.350

Feljutunk a hosszú régi folyosóra,

Ott bevárjuk egymást és nyugodva késünk,

Míg lecsillapodik fáradt pihegésünk.

keressünk fel

Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
Arany János Összes Költeményei 1856-os és 1860-as kiadás szövege
Arany János Összes Művei 1884
Többi kiadás

keressünk fel?

Szövegforrás:
Első kiadás szövege

— az volt a bökkenő —

Hogy zajt, verekedést ne idézzünk elő?

n.355

Lármát kiált az őr, ez éji vészkakas :

Kibúnak a baglyok, s fogva marad a sas.

A kakasnak kell hát előbb szegni nyakát,

Hogy ne háborítsa a csendes éjtszakát ;

Titkon elfoglalni minden őrhelyeket,

n.360

Fegyver alá venni az őr vitézeket.

Úgy lett : az őröknek elnémúla nyelve,

Megnémítá azt a halálnak félelme.

És most nagy fordítást tenne e kis csapat . . .

— De, sejtem, nagyobbat tettél, uram, magad.«

n.365

Nem várta a hős, hogy végződjék a beszéd,

Megrázta erősen az ősz bajnok kezét,

A jobbot ; — szabadon lévén pedig a bal,