AJOM jegyzetek

  ELSŐ DOLGOZAT.  

  1850-ben fogott az új kidolgozásba. 1850. május 7-én azt írja Szilágyi Sándornak : »Időmet főleg egy eposzra (respective költői beszély csak) fordítom, mi második darabja lesz Toldi nak«. — A cím a kéziraton — Toldi. Második darab. — A borító lapra Arany László ráírta : 1850—52.  

  Az I. ének megmaradt, a II-nak elején is a készülődés, de a cselekvény már itt megváltozik : Toldi szíve megesik Piroskán, legyőzi a nyertes Holubárt s elveszi életét; ezért a király száműzi. Így elnyeri ugyan Piroskát, de mindjárt el is veszti. szemében népmesei elemek : a királylányért vívó hős, gyűlöletes lovag diadala, a szabadító hős (Lohengrin). A III. énekben már megjön Nápolyból a gyászhír, a IV. készülődés a háborúra, ettől reméli Toldi, hogy jóraigazítja dolgát III. 3. ; ott van egész házanépe : anyja, húga, Piroska, Bence, Lajos körül is az udvar főbbjei; minden népes, eleven. A csodadolgok félrehárulnak, Izolda egyetlen sorrá zsugorodik (IV. én. 20. ) Toldi tündér-szerelme helyébe Eszterrel való kalandja lép. Minden való élet. A történelmi részben pontos kronológiát állít össze bekötési táblájának belső lapján: » nőszik 1320, meghal 1342 ; 1330. — születik 1326, király lesz 1342., 1320, Endre (hihetően) 1327, meghal 1345. (18 éves) — Endre és 1343 (16 évesek). — Első hadjárat 1347—48. — Feketehalál 1348. — Második hadjárat 1350. — 1348. — 28 éves, 22 éves, meghal 1382. 56 éves.«  

  Átlapozza Nagy Lajos korát a keze-ügyében levő krónikákban. Kiveszi ból a neveket. Összeállítja a főbb személyek adatait. »Történeti, korrajzi és egyéb adatok a „Szép idők" című népies eposzhoz« felirattal, nagy árkusokat ír össze Nagy Lajos nápolyi hadjáratára vonatkozóan. Összefoglalja Nápoly egész történetét a normannokon kezdve Nagy Lajos és Endre koráig. »Böngészet Horváthból« címen sokat vesz Horváth Mihály könyvéből ( A magyarok története. Pápa, 1842—46. II. köt. 2 szakasz, Nápolyi események és hadmenetek), az erkölcsi, műveltségi és gazdasági állapotokról és a hadjárat eseményeiről. Budai Ferenc: Magyarország polgári históriájára való lexikon-ából sorra veszi azok életrajzait, akiket ban megemlítve talált. és könyveiből kiírja egykorúit. (L. TSz. VII.) ból hosszú névsort ír ki azokról, »kik voltak még, vagy lehettek Nápolyban«. » egykorúi, kik vele Nápolyban voltak vagy lehettek«, azután : »Azok nevei, kikről áll, hogy sal Nápolyban voltak.« Szűkebb jegyzék azokról, kikről »történetileg tudva van, hogy Nápolyban jártak.« Kivonatokat készít többtagú családok történetéről s egész táblázatot állít össze a történelmi személyekről. (»Kora hozzávetőleg, szülői vagy rokonsága, micsoda hivatalt viselt, micsoda birtokai voltak átaljában, históriai érdemei, és micsoda jutalmat nyert tól vagy tól; végül : ezekből kivont jelleme és szerepe, ami költőileg felhasználtatik.«) Ismeri Nagy Lajos korának minden nevesebb emberét.  

  1850. őszén n járt Szilágyi István, látta a készülő művet, s szorgalmasan küldözi a könyveket (lev. 1850. nov. 13.) Chronicájából (1559.) neveket, meg hogy »döghalál, földindulás... regnált az országban.« 1850. dec. végén megküldi III. kötetét; »annak még legtöbb hasznát lehet venni« — (Arany lev. 1851. jan. 18. — Ebben olvasott Nagy Lajos lengyelországi háborúi során Eszterről.) Küldi egy XVI. századbeli Eques Hungaricus rajzát, atyja könyvei közül egy képes útleírást ( : Neapel und Sicilien, 1794.), »kár, hogy a rezek kivesztek belőle.« — : ». . .nem sokra megyek vele ; nekem nem a távolabb vidék, hanem épen Aversa... topographiája kellene«. (1851. jan. 18.) Küldi Kállay Ferenc értekezését az istenítéletekről, a Tudománytárból (1835. évf.), de nak »practica manipulatiója« volna jó. El is hagyta, mert Horváth Mihálynál ezt olvasta : »Az istenítéletet nak még apja eltörölte« — »tehát idejében ilyet írni nem lehet«, tette hozzá. Le Bret Italia históriájára, Horvát Istvántól Nagy Lajos védelmére nincs nála hivatkozás. ből is készített kivonatokat, a lovagrendről, az istenitéletekről. (Középkor, II. időszak, III. szakasz.)  

  Nagyon érezte azonban a mondák híját. Mikor Toldy Ferenc értekezését olvasta ról az Új Magyar Muzeumban (utóbb : A magyar történeti költészet Zrinyi előtt, Bécs, 1850.) rögtön megkérte t, irassa le neki az ő nála meglevő 1746-i kiadásból hiányzó verseket, »mind pedig az egész Toldi-mondát, mert hasonlíthatatlanul többet érne, ha magából a mondakörből vehetném az anyagot.« (1851. ápr. 3.) Röstellt volna is valami fönnlevőt és felhasználhatót fel nem dolgozni. »Ugy vagyok én a régi mondákkal, mint a pap a jeligével, szeretek ahol csak lehet, rájok támaszkodni.« (1851. ápr. 3.) megnyugtatja, hogy az 1629. évi lőcsei kiadásban általa lelt tizenöt versszak ismeretes a költő előtt, a jeligékből látja. ban azonban Toldi ezen korára illőt nem talált egyebet, az özveggyel volt esetén kívül, amit fel is használt. Először jeligéket is népdalokból kellett venni. Végre is 1851-ben azt írta Szilágyi Istvánnak: »felfogom a kort a históriából..., a többit csinálom fejből. Ideje volna, hogy elkészítsem már egyszer, mielőtt tökéletesen beleúnok. Már is nagyon megszoktam s nálam valamely művem megszokása után következik a megúnás . . . Több ízben tapasztaltam, amit hevenyében kivittem, kiment, amivel sok komédiát csináltam, rendesen belesültem.« (Jan. 18.) Meg is jelenteti az I. éneket a Losonci Phoenixben (szerk. Vahot Imre, 1851.). A mutatványról nyomban elismeréssel ír a Reményben (209. 1.) Atádi: »Minden bötüjében magyar, lelkünkhöz szóló természetes egyszerűségével megragadó kifejezései sajátságában egészen nemzeti.« Nagy Ignác, könyvkiadó társulat elnöke, készséggel ajánlkozik a mű kiadására, 1851. ápr. 12. Toldy Ferencet a mutatvány aggódtatja, hogy »Toldi nagyon korán fogatik a szent igába« (1851. ápr. 16.) A Toldi nőtlenségéről szóló sorokat — az első Toldi végén — csak figyelmeztetésére vette észre ; akkor azt tanácsolja : »A kedves Piroskának suo tempore meg kell halnia« (1851. május 9.) megvillantja tervét: a »szent iga« el is maradhat. (1851. ápr. 28.) Toldy Ferenc tól egy magyar Odüsseát óhajt maholnap olvasni, mert »az első Toldi egyik legszebb műve költészetünknek, azt senki sem képes meghaladni, csak ön.« is biztatja : »A harmadik Toldi, ha kiviheted, az első magyar könyv lesz, az első nagyszerű eposz«, — csak ét tartja többre. (1850. András nap.) egy lovagi eposzra igyekszik t rábeszélni. »Nem volna-e kegyed hajlandó t Lajossal Nápolyba, - és Oroszországba vinni ?«, ezzel a cselekményt »a történet felsőbb köreibe vonni« (1851. ápr. 16.). fiókjában már ekkor készen volt a III. és IV. ének. »Tekintetes úr eltalálta gondolatim egy részét, mi igen felvidámított. A nápolyi hadjárat csakugyan befűzendő lesz.« (1851. ápr. 25.) »Érezve, hogy maga a sikeretlen szerelmi kaland nem elég cselekvény: valami nagyobb, történeti eseményhez, jelesül a nápolyi hadjárathoz akartam támasztani, oly módon, hogy Toldi szerelme annak mintegy epizódja legyen : azért neveztem általánosabb címmel: Daliás Időknek.« (T. Sz. Előszó.) Így változtatja meg a címlapot. A történeti anyagnak bőséges befogadásával az egész mű megváltozott: nek még azt írta: ». . . én nem tulajdon értelemben vett eposzt, hanem úgynevezett költői beszélyt írok« (1848. ápr. 22.). Szilágyi Sándornak is, amint kiszaladt tollából, hogy idejét egy eposzra fordítja, rögtön kijavítja, »respective költői beszély csak«. (1850. május 7.) Most Toldy Ferencnek mégis azt írja: ». . .egy nagyobb (népies) eposzon dolgozom«. (1851. ápr. 3.) A terv most: »Tehát egy eposz (quasi népies epopeia), benne Toldi a kiválóbb hősök egyike, s az ő kalandjai, szerelme egy nagy epizód.« »Címe nem volt már Toldi.« (T. Sz., Előszó.)  

  Két évet szánt rá, mint egyik leveléből látni. (1851. Szt. György napján.) Toldy Ferencnek 1851. ápr. 3-án azt írta : »Már szinte az ötödik énekig előhaladtam.« Májusban felkereste Gyulai Pál, Erdélybe menet; neki felolvasott belőle. ( leírta látogatását Erdélyi úti benyomások. Pesti Napló, 1854. jul.-aug. , utóbb az Olcsó Könyvtárban.) meg is érezte, hogy e részben magasabb fokon jelenik meg az epikai erő, s az idilli képek közt sejteni a tragikumot. Ekkoriban úgy számított a költő, hogy »nyár folytán kész lesz«; bízott a geszti csendben, meg is írta ott az ötödik éneket : Toldiné háztűznézni megy. Egy-egy eszébe ötlött rímpárt feljegyzett bekötési táblájának belső lapjára, Bence: »Nem gondolta volna, hogy még összeasszon, Vénségére . . . mint egy öreg asszony.« Egyes sorok már a befejező hangokból hullonganak :