Az utolsó magyar

Bibliográfiai adatok

Az utolsó magyar

Szerző: Arany János

Bibliográfiai adatok

Cím: Arany János Összes Művei VI. kötet

Alcím: Zsengék. Töredékek. Rögtönzések.

Dátum: 1952

Kiadás helye: Budapest

Kiadó: Akadémiai Kiadó

ISBN: 0659001228236

Szerkesztő: Barta János

Sajtó alá rendező: Voinovich Géza

Kézirat leírása:

Ország: Ismeretlen

A kézirat leírása:

History:

Kéziratán nem volt törlés. Erről a tárgyról több feljegyzés maradt a költő hagyatékában. Az első, legrégebbi, egy papírszeletkén, irónnal, ez: »Az utolsó magyar. II. Topografia. III. Ogmánd laka. Gyűlés hívatik össze. IV. Tanácskozás a kivándorlásról. V. (Szende) Szendike. A tatár főnök. VI. A tanácskozás folytatása. Vége. Küldöttek. VII. Szendike a tatárt megmenti. VIII. (A tatárdúlás híre.) Szendike halál révén. A (Dzsingisz) Timur hada. IX. Harc. Ogmánd két fia elesik. X. Harc. Ogmánd kétségbeesett küzdelme. Az utolsó feljegyzés, mely a költemény végéhez van csatolva, kerekebb s magába olvasztja a korábbiakat.

Keletkezés:

Nyelvek: magyar

Kulcsszavak: elbeszélő költemény (töredék)

Szövegforrások listája:

Szövegforrás I: A kritikai kiadás szövege

Elektronikus kiadás adatai:

A digitális kritikai kiadás sajtó alá rendezői: Palkó Gábor és Fellegi Zsófia

XML szerkesztő: Bobák Barbara és Fellegi Zsófia

Közreműködők: Csonki Árpád , Horváth-Márjánovics Diána , Káli Anita , Metzger Réka , Móré Tünde , Roskó Mira , Sárközi-Lindner Zsófia és Vétek Bence

Kiadás:

Digitális kritikai kiadás

A kiadásról:

Kiadó: Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Irodalomtudományi Intézet

Kiadó: Petőfi Irodalmi Múzeum

Kiadás helye: Budapest

2019 ©Free Access - no-reuse

Megjegyzések

Megjegyzések:

A művekhez tartozó jegyzetek az alábbi linken érhetőek el:

Verzió: I : A kritikai kiadás szövege

AZ UTOLSÓ MAGYAR.

(1858.)

ELSŐ ÉNEK.

n.1

Hol ősz fejét agg Iremel

Jegyzet Az Ural hegylánc egyik csúcsa, délnek.

A. J.

Arany János

jegyzete.

n.2

Mint óriás ütötte fel

n.3

S a messze puszták őrekint

n.4

Ural hegységin eltekint,

n.5

s Slt hajdan egy maroknyi nép.

n.6

Mint ősei romlatlan, ép,

n.7

Mint ősei szilaj, szabad,

n.8

Akár viselni bősz. hadat,

n.9

Akár megűzni a vadat.

n.10

E múlatság, ama veszély

n.11

Volt nála szükség, szenvedély:

n.12

Ezzel tartá fon életét,

n.13

Azzal faját, kis nemzetét,

n.14

Mely elszakadt testvértelen,

n.15

1s Apadva, fogyva szüntelen.

n.16

E nép ajkának ottkörül

n.17

Siket vala mindannyi fül ;

n.18

E nép fülének — bárha szólt,

n.19

A szomszéd ajka néma volt:

n.20

Hegyen, völgyön, lapályokon

n.21

Lakott ember — de nem rokon.

n.22

S mind szűkebb lőn a szűk határ,

n.23

Nyomá összébb mongol, tatár,

n.24

Vérszomju, hűtlen, ronda nép,

n.25

Résútszemű, ebarcu kép,

n.26

Harcon veszett, békében ál

n.27

Így is halál, úgy is halál.

II.

n.28

Nem büszke várak láncöve

n.29

E tartomány határköve ;

n.30

Nem védi sánc, nem védi fal

n.31

Emberrakott bástyáival;

n.32

Nem dárdaerdő a fokon,

n.33

Nem gályaraj hullámokon;

n.34

Nem a tömeg, a százezer,

n.35

Mely zsoldon él, zsoldért vesz el.

n.36

De bástya itt, de védtorony

n.37

A sziklafal, függő orom,

n.38

Felbukkanó szirt, kőhasáb

n.39

Mely az útnak utját elállja,

n.40

Azt mondja néki ne tovább !

n.41

Csak keselyií és. zerge járja.

n.42

Néhol a bérc kettészakad,

n.43

Csekély víznek nagy útat ad,

n.44

Mélyen, csak mintha rémlenék,

n.45

Felcsillan a sötét fenék.

n.46

Néhutt a völgy, ösvény nekűl,

n.47

Jeges bárlangba menekűl,

n.48

Vagy vaskapun csuszam1ik át,

n.49

Hol tóba veszti önmagát.

n.50

Sehol egy út, egy vadcsapás,

n.51

Csak az, mit a zuhatag ás,

n.52

Hol a folyó, kő és porond

n.53

Lábnak veszélyes, csalfa pont.

n.54

:f:s mintha nem, kik lábon járnak,

n.55

Hanem csupán szálló madárnak

n.56

Alkotva lenne itt a föld :

n.57

Mindig ziláltabb arcot ölt.

n.58

Itt tomyosúl, ott megsülyed,

n.59

Itt öble van, ott kidülyed

n.60

Széthányt idomtalan idom,

n.61

Mind összevissza heverő,

n.62

A hány darab, megannyi rom:

n.63

Vagy minth' az alkotó erő,

n.64

Midőn hegyet gyúrt és rakott,

n.65

Elszórta voln' az anyagot.

III.

n.66

De fönn, e zord héjon belill,

n.67

Szelídebb tartomány terill.

n.68

Még ott tavasz, még enyhe nyár,

n.69

Még van virány és legelő,

n.70

Hol méh zsibong, száz csorda jár,

n.71

Mély völgyeken fehérelő.

n.72

Itt él e nép. A nyáj, a vad,

n.73

Mit völgye táplál, berke ad,

n.74

Az édes méz, a telt köpű,

n.75

Mit nyújt zamatos hegyi fű,

n.76

A tiszta víz, a tiszta lég,

n.77

Másnak kevés - neki elég.

n.78

Nem is vagyonnak éhe-szomja

n.79

Bőszíti rája ellenit :

n.80

De, mert egy nép független itt,

n.81

Kell jőni másnak, hogy lenyomja.

n.82

És jő, felváltva, idegen,

n.83

Örök harc foly a széleken,

n.84

S ha zajja nem mindegyre hallszik,

n.85

A béke ott nyílt szemmel alszik :

n.86

Ott minden egyes szemfül őr,

n.87

Vállán tegez, övébe' tőr,

n.88

S jaj annak, kit balsorsa hoz

n.89

E hegylakók buvóihoz,

n.90

Ki zergelábon felhatol ;

n.91

Jaj annak, mert szörnyen lakol !

n.92

Utjába ejté az a sírt,

n.93

Utjáról nem visz, élve, hírt.

IV.

n.94

Ogmánd parancsol itt, az ősz,

n.95

Ogmánd javall, int és vezet

n.96

Mióta az emlékezet

n.97

A multba visszamenni győz,

n.98

Az egy-ívásu emberek

n.99

Öltője porban szendereg,

n.100

Csak itt-amott áll még egy-egy,

n.101

Mint vén fa, bokrokkal elegy.

n.102

Ő a törzs feje, bölcse, papja,

n.103

Kezében a bot és a szablya.

n.104

Itél, varázsol és fenyít,

n.105

Emészti a hon ellenit.

n.106

Ő híja fel, vész idején,

n.107

Az elhunyt ősök szellemit,

n.108

Kik a holtak nyugvó helyén

n.109

Forrásvizeknél és berekben,

n.110

Tanyáznak láthatlan seregben.

n.111

De Ogmánd látja azokat,

n.112

Tőlök tanácsot kér s fogad :

n.113

Mi szolgál a kis nép javára,

n.114

Mi lesz pedig romlása, kára.

n.115

Ő fejti meg a szent diófa

n.115

Héján levő irásokat,

n.117

Hol a nemzet törvénye róva,

n.118

S halált, vagy éltet osztogat.

n.119

Ő áldoz, a néptörzs ha gyűl,

n.120

Folyókutnál, kövek körül,

n.121

Juhot, tinót, vagy harci mént,

n.122

Idő és alkalom szerént.

n.123

Az ö szeme virraszt, vigyáz,

n.124

Ha szétterül az éji gyász ;

n.125

Az ő füle mindenha résen,

n.126

Jelt adva bármi zendülésen;

n.127

S ha karja már lankadva sújt :

n.128

Erőt ezrek bizalma nyújt.

n.129

Még nem pirult a völgyi domb,

n.130

Még nem neszelt nyáj és kolomp,

n.131

Midőn a tiszta csendes ürt

n.132

Felbúgta zengő bérci kürt.

n.133

Ogmánd hegyormi fészkinél

n.134

A hang csodás hatalma kél

n.135

Öblén kivájt fenyősudárnak,

n.136

Négy sarkihoz a láthatámak:

n.137

Amerre nap támad s el-űl,

n.138

Amerre dél s árnyéka dűl.

n.139

S oromrul a hapg száll oromra,

n.140

Megbődül a mélységek gyomra,

n.141

Minden tető visszhangot ad,

n.142

Minden tetőn új kürt riad,

n.143

Zengésük szájrul szájra megy,

n.144

Tovább, tovább kondúl a hegy,

n.145

Míg a legszéleken hal el

n.146

A híradó, vagy harci jel.

n.147

És minden férfi talpra szökken,

n.148

A dárda kész, az íj kezökben,

n.149

Csípőiken a bőrtegez

n.150

Halálvető nyíllal degesz ;

n.151

Így áll ki mirtd — egy bérci vad,

n.152

Mely kétes hangra felriad,

n.153

Nem tudja: víni? futni kell?

n.154

A szem villog, az arc figyel,

n.155

Az orrnyilás tágulni kezd,

n.156

A fül megérez bármi neszt, —

n.157

Így áll ki a hajlék előtt,

n.158

Várván a messzibbről jövőt.

n.159

Mi lesz a hír? mi lesz a baj?

n.160

Nemzettanács? vagy harci zaj?

n.161

Vagy Ogmánd apa — mint szokás —

n.162

Vakon riaszt? nem új fogás.

n.163

Mi lesz a hír? — S mint hangyaboly,·

n.164

Középre a had összefoly :

n.165

Mint bérci kő, pereg, pereg,

n.166

Míg rendben együtt a sereg.

VI.

n.167

Fönsíkon áll a nagy diófa,

n.168

Vész és idő ellen megóva,

n.169

Idő és vész dacára ép ;

n.170

Annak körébe gyűlt a nép.

n.171

A barna törzs egy szirttömeg,

n.172

Mintegy a kőnek folytatása,

n.173

Hová mély gyökerit beássa,

n.174

S szétroppanástól őrzi meg.

n.175

Az ágak — egy élőfa mind,

n.176

Arnyékot messzeföldre hint,

n.177

És míg alant szellő se jár,

n.178

Fenn zúg, köszönget a sudár.

n.179

Ott fészkel a turul, — lakása 1so

n.180

Az égi felhők állomása;

n.181

Ott még nem járt ledér suhanc,

n.182

Vagy élet nélkül lezuhant,

n.183

Mivel szent a fa és madár,

n.184

A nemzet-ág védelme, őre ;

n.185

Jaj volna ott. . . . a vakmerőre

n.186

Isten nehéz haragja vár !

n.187

Fenn zúg a lomb, himbál a galy,

n.188

De néma, veszteg lent az alj,

n.189

Szellő sem ing, fő sem neszel, —

n.190

S mely a hegyormot ellepi,

n.191

Döbbenve vár a nép-ezer, —

n.192

A hallgatás oly ünnepi !

n.193

Mit zúg a lomb? a szent tető?

n.194

Szava kinek lesz érthető?

n.195

Szerencse bal? szerencse jó,

n.196

Mi a nemzetre jőni fog?

n.197

S mit nyelve zeng, a millió,

n.198

Midőn az éggel társalog?

VII.

n.199

Egyszerre, mint hullámgyűrű,

n.200

Megimbolyúl a népsürű,

n.201

És a fehér díszben kelő

n.202

Sátorbul Ogmánd lép elő.

n.203

Felzeng az üdvözlő moraj,

n.204

Tovább-tovább gördül a zaj ;

n.205

Ő áll s a népen eltekint

n.206

És várja, míg csend lesz megint.

n.207

Baljának a dús markolat

n.208

Méltóságos nyugalmat ad;

n.209

Jobbját alásimítja békén

n.210

Omló szakálla tisztes ékén ;

n.211

És szólni kezd, - és míg beszél,

n.212

A hallgató lehellni fél,

n.213

Minden szem őreá szegezve,

n.214

Az ő szaván csügg minden eszme ;

n.215

És míg a nép szívét, eszét

n.216

Kényin vezérli a beszéd,

n.217

Királyi termetét fedő

n.218

Ruháján nem rendül redő,

n.219

Alig moccantja jobb kezét ;

n.220

De arca, mint hű-lámpa, gyúl,

n.221

Áttetszik és átvékonyúl ;

n.222

Arcon, szemekben, homlokon

n.223

Fel-felcsap a mély lelki tűz ;

n.224

Fény és homály játékot űz

n.225

Az átvilágló izmokon ;

n.226

És a beszéd, mit ajka tesz —

n.227

Annak erőtlen mássa ez :

VIII.

n.228

»Mindnyájan, összegyűlt sereg,

n.229

Hallgass reám, ifju, öreg :

n.230

Ti bátrak, fegyverfoghatók,

n.231

Ti bölcs vének, tanácsadók :

n.232

Nagy a dolog és szent a hely;

n.233

A szó enyim : nép ! te figyelj :

n.234

Szemem ha végig járatom

n.235

E nemzeten, kicsiny hadon,

n.236

Nem sejtek itt mag~m korút,

n.237

Nem hogy talán vénebb sorút.

n.238

Imhol Csatár, vagy Dengeleg,

n.239

Imhol Szerind: ő mondja meg,

n.240

Ha birt-e ívet ajzani,

n.241

Vagy szürke vadra menni bátran,

n.242

Midőn én már hadakba jártam,

n.243

Mongol- s tatárra hajtani?

n.244

Ki az? . . . de egy sincs, bármi vén,

n.245

Felnőni hogy ne láttam én ;

n.246

Útam legtávolabb ered,

n.247

Én már futék, midőn ti nem :

n.248

Én a folyó, ti az erek,

n.249

Később találkozók velem.

n.250

No hát, a kis folyam, az ér

n.251

Ne bánja, ha nagyot kísér ;

n.252

No hát, az ép, az ifju tag

n.253

Ne bánja, hogy vezérli ag;

n.254

Mert érve jó az értelem,

n.255

Tanúlva jő meg a tanács,

n.256

Midőn gyengűl a testi szem,

n.257

Lát jobban a tapasztalás.

n.258

Az én szemem is elborult,

n.259

Hamar elveszti a turult,

n.260

Nem látja már, mint néhanap,

n.261

Midőn a fényes égbe csap ;

n.262

De lelkem Isten megnyitá,

n.263

Határait megtágitá,

n.264

Hogy nézze, mit homály fedez,

n.265

Azt, anú volt, nú van, mi lesz ;

n.266

Hogy hasson el, hová nem ér

n.267

A leghatalmasabb szem-él ;

n.268

Hogy lásson egy, midőn sokat

n.269

Vakság borít, csak tapogat ;

n.270

Hogy lásson ő, és nála ti,

n.271

Hirben nagy ősök magzati.

IX.

n.272

»Mert nagy vala, nagy mind — az ős,

n.273

Nemcsak regél a hegedős.

n.274

Világbiró Etel hada

n.275

Nem kósza hírből támada.

n.276

Országa négy tengerre dölt,

n.277

Közbfü övé volt mind a föld,

n.278

Sok nagy folyó abban futott,

n.279

Belőle ki — egy sem tudott.

n.280

Etelvíztől addig, hun a

n.281

Gyors Tisza foly, regés Duna,

n.282

Egy volt a nép — bár kún, avar, —

n.283

Egy volt a nyelv : és ez magyar.

n.284

Ott megdöfé Etelt kaján,

n.285

Hű népe is romlott vele ;

n.286

De nyomdokin támadt Baján,

n.287

Országa új hírben kele ;

n.288

Mig ő is tova költözött —

n.289

Hiú árnyék, bús lomb között !

n.290

Akkor a szent folyó, Etel,

n.291

Vizét mélyen kavarta fel,

n.292

Haraggal hányt sötét habot,

n.293

Elrejté a fényes napot ;

n.294

Akkor a nép, az ős rokon

n.295

Felháborult a partokon

n.296

Viszály dúlá meg a magyart,

n.297

Kettéhasont, kettőt akart.

n.298

Jerünk — kiált egyik fele —

n.299

Megűlni a földet jerünk,

n.300

Mit ránk hagyott Úr-Etele !

n.301

Vesszen, ki ellent tart velünk !

n.302

Ne menjetek ! ne hígyetek !

n.303

Zárja ki a szót fületek !

n.304

Piros volt a folyam s mező,

n.305

Magyarságnak temetkező.

n.306

Nagy volt Etel, nagy volt Baján,

n.307

Világ rettegte fegyverök :

n.308

De földjük, im, nem lett örök :

n.309

Ti lesztek-é nagyobb talán ? . . .

n.310

S már szóba ferde szó akad,

n.311

Már szembe szem nyilat lövel,

n.312

Már cseng a kard, boszút növel,

n.313

Önvériben dühöng a had,

n.314

Midőn Álmos vezér ki-vált :

n.315

»Eszeveszett magyar ! — kiált —

n.316

Nincs nép körűl, nincs halni harc,

n.317

Hogy így a ten-húsodba rnarsz? . . .

n.318

Nem úgy, nem úgy, édes felem !

n.319

Ki jót akar, jőjön velem ;

n.320

Ki nem akar — az is szabad :

n.321

Áldás reá : jön, vagy marad ! —«

n.322

Ily szóra megdöbbent kiki,

n.323

Felvont iját nem lőtte ki,

n.324

Suhantában a kard megállt,

n.325

Féken ragadta a halált ;

n.326

A dőre dac meglohada,

n.327

Kemény nézés megolvada,

n.328

Vér-búcsuját könnyel zokon

n.329

Fejezte bé rokon s rokon.

n.330

Hét törzs kivála mindenestül,

n.331

Megvála, mint tagok a testtül ;

n.332

Álmos Etel földjébe ment ;

n.333

Etelvíznél maradt Levent.

n.334

»Ő az, Levent, a hír fia,

n.335

Kiről dalt zeng a dalia,

n.336

Kitől nemem leszármazik,

n.337

Mint a fa, mely elágazik.

n.338

Ha van méltó egy csöppnyi vér,

n.339

Szívemben mely valamit ér ;

n.340

E kar, ha benne volt erő,

n.341

Tatárölő, mongolverő ;

n.342

Tisztem a nép előtt ha van,

n.343

Tanácsom nem tanácstalan;

n.344

És ha mi jobbá, ha mi szentté

n.345

Tesz engemet : az a Leventé.

n.346

Őtőle én, — őtőle ti !

n.347

Az ő hadának nemzeti,

n.348

Kik vele osztának harácsot,

n.349

És vele űltek egy tanácsot,

n.350

Míg Etel őket uralá,

n.351

Szabad folyam, erős magyart,

n.352

S még nem hajolt bitang alá

n.353

Az ősi szék, a rónapart.

n.354

Ott laktak ők, — nem egy marok,

n.355

De nagy nemzet, — a magyarok :

n.356

Övék volt mind : a víz, a tér,

n.357

Hová a menny kék sátra ér ;

n.358

Az édes fűvü legelők,

n.359

A zöld tanyák friss delelők,

n.360

Nyáj és gulya temérdeki,

n.361

(A puszták bárány fellegi) ;

n.362

Vad ménesek falkája sok,

n.363

Kivel nem birt had és hurok,

n.364

Hol a csikó széltől fogant

n.365

S vadan nevelte ősi hant ;

n.366

Bő martalék : ezüst, arany,

n.367

Rabszolga, rabnő számtalan,

n.368

Becses szőnyegmarhák, minőt

n.369

A déli fárz, a hindu szőtt ; —

n.370

Egyszóval, mindenféle kincs,

n.371

Mellyel nép dús, — szegény, ha nincs.

n.372

Soká fénylett köztük Levent,

n.373

S midőn e hosszu nap lement,

n.374

Soká azontúl is nyomán

n.375

Boldog maradt a tartomány.

n.376

Mert, bár megoszlott a magyar,

n.377

S ki jobbja volt, elvált a kar :

n.378

Bár elszakadt, és megfogyott :

n.379

De birta még az elhagyott,

n.380

Még harcait megtisztelé

n.381

Minden faj a négy sark felé.

n.382

Míg szörnyü Dzsingiz és hada,

n.383

Mint döghalál, feltámada.

n.384

Nyomán lehervadt fű, virág.

n.385

A félvilág

n.386

Másik felére roskada.

n.387

Nép, nép után dölt meg alattok —

n.388

És a magyar — ti vagytok !

XI.

n.389

»Még nem porolt a vész szele,

n.390

Vihar-Dzsingiz még nem kele ;

n.391

Apáink a völgyek lesét,

n.392

Mint rókafaj, nem keresék :

n.393

Midőn egy nap az Etelen

n.394

Zarándok férfi megjelen,

n.395

Hozván nekik hirt messziről,

n.396

Az elszakadt vérek felől.

n.397

Szemnek idegen volt az ősz,

n.398

De fülnek édes ismerős.

n.399

Fedé alakját durva öltöny,

n.400

Ember olyat nem lát e földön,

n.401

Daróca hosszu, barna-pej ;

n.402

Egy köntössel ruházva fej,

n.403

Tarkó, derék s a többi rész ;

n.404

Fedetlen csak az arc, a kéz.

n.405

Csipőit nem övezte szablya,

n.406

Öve silány kötél darabja ;

n.407

Fegyver helyett csak gyámoló

n.408

Hosszú bot a kézbenvaló ;

n.409

Nem is volt rajta semmi vas,

n.410

Tekintete nem harcias :

n.411

Szakálla símán összefolyt,

n.412

Ajkán ezüstből függe rojt ;

n.413

Békés az arc, szivet nyerő ;

n.414

Táltos vala — szent ember ő.

n.415

De mint az édes anyatéj.

n.416

Mit csecsemőnek szívni kéj —

n.417

Hozzátapad kacsóival,

n.418

Kis lába fickánd, mint a hal — :

n.419

Úgy folyt magyar nyelvén a szó,

n.420

Testvéreink hirét hozó ;

n.421

És aszerint csüggött szaván

n.422

A hű rokonszív, mind a hány.

n.423

Beszélte a múltat s mait :

n.424

A bujdosók nagy harcait ;

n.425

Hogy vítta meg a kincses Kárpát

n.426

Havas bércét Almosfi Árpád ;

n.427

A szép hazát, mely Etelé

n.428

S örökje volt, hogyan lelé ;

n.429

Világgá onnan a bitangot

n.430

Hogy űzte, mint gyors szél katangot.

n.431

Beszélte még a tisztes ajk,

n.432

Árpád nemén hogy kele Vajk :

n.433

Ez koronát fejére tőn,

n.434

István nevet viselni vőn ;

n.435

Népének ez törvényt ada,

n.436

Nagy volt tanácsa, mint hada ;

n.437

Elődi nyertét örökűl

n.438

Megállatá, hogy a magyart

n.439

Duna s Tisza két víz mögűl,

n.440

Mig napok, éjek lánca tart,

n.441

Ne űzné ki se csel, se kard.

n.442

Igy több királyt az idegen,

n.443

Számlála húszat kereken ;

n.444

Felhozta Endrét, barna Bélát,

n.445

Dicsérte László hős acélát,

n.446

És többet ily neven sokat

n.447

Említ vala, meg másokat,

n.448

Kit tettiről, kit névszerint, —

n.449

Árpád hatalmas vére mind.

n.450

Most Béla — mondá — huszadik

n.451

Király immár uralkodik :

n.452

Alatta rend, alatta béke,

n.453

Rablónak ott nincs menedéke ;

n.454

Kövér a nyáj, dús a tanya,

n.455

Fiút öröm ha szül anya ;

n.456

Kard éle ott ritkán szegik,

n.457

De fényét messze rettegik ;

n.458

Nagy és kicsiny bízvást örülhet,

n.459

Országol a törvény, becsűlet.

n.460

Hűség virul, álság pirul,

n.461

Mert Béla — mondá — ott az úr.

Jegyzet Dum licuit, tua dum viguit rex Bela potestas: Fraus latuit, pax firma fuit, regnavit honestas. IV. Béla sírkövén.

XII.

n.462

»Száz éve már — lehet, korább,

n.463

Száznak felével szaporább —

n.464

Midőn Etel sik fövenyén

n.465

Imigy beszélt a jövevény.

n.466

Azóta Béla — hol van ő?

n.467

Porábul lenge fű ha nő ;

n.468

Hol a követ, a hírhozó?

n.469

Tovább lehellém : puszta szó.

n.470

A nép se nép, mely akkoron

n.471

Őt hallgatá közös toron,

n.472

Amely körötte gyűlve gyűlt ;

n.473

Vén, ifju, férfi, nő vegyűlt,

n.474

Körűltolongván a helyet

n.475

Mint szomju nyáj hűs kútfejet.

n.476

S mint elszakadt nyáj össze sí,

n.477

Fél a fele, társ társa végett

n.478

Boldog mezőn is visszabéget,

n.479

Szagát a szélben keresi :

n.480

Úgy fájdult a nép szíve meg,

n.481

Édes ohajtásban remeg,

n.482

Övéihez lobban szerelme,

n.483

Mint láng felé a lángnak nyelve,

n.484

És szó szülemlik hirtelen,

n.485

Támad örömzaj Etelen,

n.486

Ajakról mind ajakra száll,

n.487

Egy nyíl az, mely lelket talál :

n.488

Menjünk ! — — — — — — —

n.489

De Dzsingiz és hada

n.490

Hogy elborítá a világot,

n.491

Utban, szegény nemzet, kivágott

n.492

Vagy lől hegyek bújó vada.

n.493

Hanem az egy szó most is él,

n.494

Szívemben itt most is beszél ;

n.495

S nem mondaná már a tiétek?

n.496

Ti e szavat nem értenétek?

n.497

Hogy csöpp felé siet a csöpp,

n.498

Közzészakad, ha társa több,

n.499

Hogy lánghoz a láng elegyűl,

n.500

Köd, pára nagy fellegbe gyűl ;

n.501

Apró fövenyből nő a part,

n.502

A nyáj, a csorda összetart :

n.503

Csak a magyar húz szanaszét,

n.504

Amennyi törzs, megannyi nép !

n.505

Veszünk, enyészünk, olvadunk :

n.506

Jobb egyesülni, míg vagyunk.

n.507

Lent, merre száll a téli nap,

n.508

Még van magyar föld, nagy darab ;

n.509

Mert nem való, hogy Dzsingiz átka,

n.510

Mint híre jött, azt is kivágta :

n.511

Van még nemes boldog rokonság,

n.512

— S vízzé a vér nem válhatik

n.513

Honunk az, hol magyar lakik —

n.514

Szavamra íme a bizonyság !«

Itt vége szakad a mű kidolgozott töredékének.

A mese további folytatása és befejezése ez lett volna :

I. Miután Ogmánd, elbeszélése által, felgyujtotta hallgatóiban a vágyat Magyarországra költözni : előléptet egy barátot, ki szintén Magyarországból jött, beszél nekik sokat Lajos királyról, ki már negyven év óta dicsően uralkodik, ki őt is küldte az ázsiai rokonok fölkeresésére, hogy híja Magyarországra, testvéreikhez. A barát beszéde úgy hat a már különben is elkészült kedélyekre, hogy rögtön elhatározzák a kiköltözést, csupán arról kell még tanácskozniok, hogyan eszközölhessék ezt Kipcsakon, a tatárok földén keresztül, mely Lajos országától őket elválasztja

II. A véletlen segítségükre jő. Kipcsak urának, a tatárok királyának fia, fényes kisérettel útban van Timurlenkhez, ki már (1366 óta) hatalmasan uralkodik Szamarkandban. Útja a magyarok bércei alatt vivén el, ezek megtámadják, kíséretét levágják, magát elfogják. Igen jó alkalom most már a fogolyért kialkudni a szabad átkelést Kipcsakon. E célra követeket küldenek a tatár királyhoz, a ki kénytelen beleegyezik, de mire a követek hazaérnének, Ogmánd leánya a tatár király fiát szerelemből megszöktette. No, a magyaroknál törvény van, mely halállal bünteti a nőt, ha csak férjhez is megy idegenhez : mi büntetés vár most Ogmánd leányára, ki épen megszöktet ily nagy fontosságú rabot Ogmánd, keserű szívvel, de példát kell, hogy adjon. A leány halálra van ítélve.

III. A tatár király azonban, felbőszülve a történt dolgon, és Timur parancsától is ösztönözve, fiát küldi nagy sereggel, hogy hódítsa meg s törölje el a föld szinéről a maroknyi magyart. A királyfi föltételt szab : hogy adják neki feleségül a leányt, s ismerjék el a Timur felsőbbségét : úgy békén maradnak. A magyarok halálig való ellentállásra határozzák magukat : s Ogmánd, kiben eddig az atyai érzelem küzd vala a törvény szigorával most feláldozza érzelmét s a leányt megöleti. Erre a tatárok megkezdik a támadást, elkeseredetten foly a harc — minek vége, hogy a magyar egy lábig elhull, maga Ogmánd is, az utolsó magyar, egy barlangban, hova legutóljára vonult, a tatár királyfi keze által elesik.

A. J.

Arany János

följegyzése.