AJOM12

hackeray Vilmos

1863. dec. 24-én halt meg. — Félbemaradt műve a Denis Duval. — Az Esmond fordítására éppen

Arany János

, mint a Kisfaludy Társaság igazgatója adott

Szász Károly

nak megbízást. (Szász

Arany János

-hoz, 1862. ápr. 12. MTA Ltár 537.) — A Négy György c. művéből pedig részleteket, illetőleg kivonatokat közölt a lap, névtelen fordításban, talán Nagy Pétertől vagy

Salamon

Salamon Ferenc

tól. ( SzF II. II. 22—23. sz.)

(?)

3. sz.

411.

—

Thalés Bernard

Bernard, Thales

„Histoire de la Poesie” cím alatt egy 900 lapra terjedő, egy kötetes munkát irt, melyben a magyar költészetről is ad ismertetést s mutatványokat francia forditásban. Mint e lapok szerkesztőjének irja, igen szeretné, ha könyvére Magyarországban is történnének aláirások, lévén az ára ott helyben 10 franc, postán pedig 12 franc. Annál inkább szeretné ezt: „car, en France, le goût de la poesie étrangère n'est pas encore très répandu, mais les admirables inspirations de la Muse magyare contribueront sans doute à changer notre goût.” (Mert Franciaországban az idegen költészet iránti izlés nem igen van még elterjedve; de a magyar múzsa bámulatos ihlései bizonnyal hozzájárulnak, hogy izlésünk változzék.) Könyvárusaink jól tennék, ha előfizetéseket fogadnának el. Adresse: 7 rue des Feuillantines,

Paris

Párizs

.

n

Jegyzet Thalés Bernhard (1821—1873) nagyműveltségű francia költő és irodalomtörténész; nehéz körülmények között élt; versek mellett regényeket is írt, és többféle műfajból fordított. Különösen a keleteurópai, főképp a magyar és román irodalom megismertetését tartotta szívügyének; antológiáját is adott ki e két irodalomból.

Arany János

a SzF-ben egy alkalommal szólt már

Th. Bernard

Bernard, Thales

ról ( SzF 1. 1. 6. sz. Értesítő rovat), s ott a hálás elismerés mellett azt is szóvá teszi, hogy a fordító olykor átültetéseit eredetiként közli. — Ez évből egy levele maradt fönn

Arany János

-hoz, amelyben itt említett kötete megjelenéséről értesítette a költőt. Az e gl. által is közölt sorok után arról szólt

Bernard

Thalés Bernard

, hogy a Toldit is lefordította, s annak kiadhatása ez irodalomtörténeti kötetének sikerétől vagy sikertelenségétől függ. Levele aljára még azt írta, nem tudván, hogy

Arany János

jártas-e a franciában: „Sie können deutsch schreiben.” (

Arany János

-hoz, 1863. jan. 5. MTA Ltár 1266.) —

Arany János

válaszáról, s az esetleges előfizetések számáról nincs tudomásunk.

5. sz.

412.

— A nagy gyűlés lefolytával az akadémia heti ülései f. hó 25-én ismét rendes kerékvágásba jöttek. A mathematikai és természettudományi osztály levén soros: az első szakra tartozólag Weninger Vince 1. t. tartott értekezést, vagy inkább olvasta egy nagyobb munkája „tárgyait és eredményeit” e cimmel: „a kölcsönügy mathematicai szempontból.” Gyakorlati eredményeül a tudományos vizsgálatnak azt emelhetjük ki, hogy a magyar földhitel intézet kölcsöne több mint 7 százalékkal előnyösebb a bécsi bankénál.

[szerkesztői feloldás]

..

n

Jegyzet Weninger Vincére l. 93. gl. — A Földhitel Intézet Csengeryék által a középnemesség érdekében letrehozott pénzintézet, amelynek később,

Csengery

Csengery Antal

után,

Arany János

fia, Arany László lett az igazgatója. — A Kisfaludy Társaság nagygyűlését minden esztendőben febr. 6-án tartották, Kisfaludy Károly születése napján.

7. sz.

413.

* A „Hon”-ban valaki (J. M.) szót emel a Kisfaludy-társaság működésének iránya ellen, s nem helyesli a titoknoki jelentés azon részét, melyben az mondatik, hogy a Kisfaludy-társaság nem azért nem ad eredeti műveket, mert pénze kevés — pedig ez is vajmi kevés — hanem azért, mert a (hozzá beküldött) jó eredeti munka még kevesebb, vagy épen semmi. Erre a választ megolvashatja J. M. magában a titoknoki jelentésben, hanem arra meg mi szeretnők a választ olvasni, hogy melyek azok a művek, melyeket az általa emlitett írók egy részétől a társaság inkább kiadhatna mint

Moliére

Poquelin, Jean-Baptiste

,

Elliot

Eliot, George

,

Hugo

Hugo, Victor

,

Thackeray, William Makepeace

és

Sand

Sand, George

műveit? — mert az nem áll, hogy Antonia leggyöngébb regénye lenne

Sand

Sand, George

nak.

n

Jegyzet A Hon (l. 518. gl.)

J. M.

Jókai Mór

jegyű írója nyilván maga a szerkesztő, Jókai Mór. —

Moliere

Poquelin, Jean-Baptiste

-től a Tartuffe-öt,

G. Eliot

Eliot, George

-tól az Adam Bede-t,

V. Hugo

Hugo, Victor

-tól a Századok legendái t,

Thackeray, William Makepeace

-tól peig a Henry Esmond-ot adta a Kisfaludy Társaság illetményül.

Jókai

Jókai Mór

, a kiadásra méltó magyar írókat fölsorolva, ezt írta: „Azt sem írjuk alá, hogy azért nem adhat ki a Kisfaludy Társaság eredeti műveket, mert kiadásra méltókat nem talál; mert pl. ott vannak

Arany

Arany János

nak, Tóth Kálmánnak újabb művei,

Gyulai Pál

,

Dobsa

Dobsa Lajos

,

Degré

Degré Alajos

,

Bérczy

Bérczy Károly

,

Pompéry

Pompéry János

,

Szász

Szász Károly

stb. válogatott munkái, azok bizonyosan kiállnák a versenyt Sand György leggyöngébb és amellett élvezhetetlen forditásu regényével, az Antoniával, hanem valljuk meg őszintén, hogy nincs pénzünk, nem versenyezhetünk a könyvárusokkal, a kik nagyobb jutalmakat ígérhetnek s ne adjunk irodalmunkról szellemi szegénységi bizonyítványt, mikor egyedüli bajunk anyagi szegénységünk.” ( 1864. febr. 7. 30. sz.)

414.

— Egy iró szerkesztőségünknél Táncsicsné számára, 3 uj forintot tett le, mint a „Fővárosi Lapok” hasábjain megjelent költeményének tiszteletdíját. Átadtuk.

n

Jegyzet

Táncsics

Táncsics Mihály

ot, miután az amnesztia következtében végre előmerészkedhetett rejtekhelyéről, 1860 szeptemberében újra megfosztották szabadságától, 15 évi börtönre ítélve, politikai izgatás címén; felesége ezután még nagyobb szükségben élt. — Ki volt e fiatal költő, nem lehet megállapítani.

8. sz.

415.

— Az akadémia heti ülésében (philosophiai, törvény- és történettudományi osztályok, febr. 15-kén)

[szerkesztői feloldás]

...

a titoknok felolvasá

Brassai Sámuel

Sámuel válaszát az akadémia kérdésére, akarja-e hogy a mathematikai osztályból a philosophiaiba tétessék át, melyre emlí- tett tudósunk igenlőleg válaszol. E szerint csak a philosophiai osztály méltányosságától függ, hogy a jövő választáskor

Brassai Sámuel

t rendes tagul ajánlja; az összes akadémia bizonyára kész szívvel fog rászavazni.

n

Jegyzet

Brassai Sámuel

és az Akadémia vitájára s

Brassai Sámuel

akadémiai tagságára 1. 185. gl.

416.

— A nemzeti szinház igazgatósága tudatja egy hirdetésben, hogy a pályaelőadásra bocsátott, de jutalmat nem nyert hét vigjáték jeligés leveleit tanúk előtt felbontá, s megnevezvén mindenik vigjáték iróját, felszólítja őket, hogy illető osztalékaik iránt rendelkezzenek. Méltó megütközéssel vette ez eljárást az iró közönség, s bizonyára magok a vigjátékok birálói is.

n

Jegyzet Csak most, a javításkor látjuk. hogy e tárgyat szinbirálónk is felhozza. De már hadd maradjon. Az az ő szavazata, ez a miénk.

A biráló választmány csak azért nem égette el ama jeligés leveleket a többivel, azért adta az igazgatóságnak, hogy a tantiemere jogosítottak ugyanazonsága felől kétes esetben magának meggyőződést szerezhessen: de e végre nem volt szükség a nem nyertes darabok szerzőit nyilvánosan megnevezni: a mi egy pályázatnál sincs szokásban. Hátha valaki nem is tart igényt tantièmre; azon az áron pedig bizonnyal egy sem, hogy a neve, mint bukott mű irójáé, a közönség elé hozassék. Mi nem örömest gáncsoljuk az igazgatóságot de ez esetben mintegy erkölcsileg kényszeritve valánk.

n

Jegyzet A K Nemzeti Színház c. rovatába

Gyulai Pál

írt —

Gy. P.

Gyulai Pál

aláírással — rendes heti színikritikájában erről a kérdésről is: „Sajnáljuk — úgymond —, hogy nemcsak a pályadíj elítélését kell legalább részben hibáztatnunk, hanem a nem nyertes vígjátékok jeligés levélkéi felbontását is. Tudjuk, hogy ezt nem a bíráló választmány tette, hanem az igazgatóság. Azt is elhisszük, hogy nz igazgatóság részéről nem rosz célzatból történt, hanem a hiba hiba marad, akár miből foly.” (1. ue. sz. 190. 1.)

417.

— A F. L. szerkesztősége magára veszi múltkori tudósitásunkat, mely szerint egy iró 3 ftot jótékony célra fordit. Mi legkevésbé avatkozunk más lap pénzügyeibe s háztartásába; de ha valaki jótékony célra ád, föl kell jegyeznünk; s ha azt is meg kivánja mondani, hol vette a pénzt, mi kifogásunk lehet ellene? föltéve hogy becsiiletes úton-módon jutott hozzá.

n

Jegyzet A FL-tól zokonvett tudósítás: 414. gl. A FL ezt írta: „Nem tudjuk, mi szükség egy ily ajándéknak körülményeit leírni, hogy az illető honnét és miért kapta azt a pénzt s így sokan azt hiszik, hogy azon közlés, honoráriumaink csekélységének föltüntetése akar lenni. Erre csak azt jegyezzük meg, hogy adott a 'FL' egyes munkákért százakat is s ha a közönség elé tartoznék s lapunk díjazási méltányosságát akarnók menteni, tán azt is ki tudnók mutatni, hogy noha a »F.-lapok«-nak van valamennyi szépirodalini lap közt legtöbb előfizetője, a szerkesztő évnegyed végén aligha lesz abban a helyzetben, hogy a ráhárult illetékből, csak az említett fiatal költőéhez hasonló jótékonyságot is gyakorolhasson.” ( 1864. febr. 16. 37. sz.) Ez az utolsó mondat csípős fullánkot rejt magában

Arany János

vagyoni helyzetének javulásával szemben.

Sainte-Claire-Deville, Charles

Arany János

a szalontai tűzkárról adott jelentését ugyanis azzal végezte, hogy maga fölajánlott 20 Ft-ot a károsult város javára. (371. gl.)

9. sz.

418.

— Az akadémia közelebbi heti ülésében (febr. 22.), a math. és természettudományi osztályokon levén a sor,

Than

Than Károly

Károly tartott — nem felolvasást, hanem experimentummal kisért előadást, „a szabály ellenes térfogatú gőzökről.” Nem kisértjük meg ez előadás tárgyáról fogalmat nyujtani olvasóinknak; annyit azonban megjegyezhetünk, hogy

Than

Than Károly

úr saját vegyészi kisérletei eredményét mutatta be az akadémiának, melyek Deville francia vegyésznek a fenforgó tárgy körül tett tapasztalataival, vagy is inkább az azokból vont következtetésekkel, ellenkezőt bizonyítnak. Dicsérnünk kell

Than

Than Károly

úr világos, szabatos, folyékony előadását, mely a jó tanárt s alapos gondolkozót előnyösen tünteté ki benne —

[szerkesztői feloldás]

..

n

Jegyzet Than Károly (1834—1908) magyarosodó német polgárcsaládból származott; miután gyermekfővel részt vett a szabadságharchan, itthon és külföldön tanulva, vegyész, a magyar vegyészet és a magyar vegyészeti oktatás egyik úttörője lett. Első jelentős kísérletei közül való ez az itt emített is. —

Charles, Sainte-Claire-Deville

(1814—1876) francia geológus, vegyész és meteorológus, aki egész sor ásvány első precíz vegyelemzését végezte el.

11. sz.

419.

— A nyelv- és széptudományok akadémiai ülésében (márc. 7.)

Fogarassy

Fogarassy János

János r. tag értekezett egy XV-dik századbeli nyelvemlék, a sajószentpéteriek 1403-diki végzése, sajátságairól nyelvészeti tekintetben. E legrégibb magyar végzés ki van ugyan már nyomva a R. M. Nyelvemlékek II. kötetében: mindazáltal élénk óhajtás nyilvánult, vajha az akadémia az eredeti oklevél birtokába jutna, minek eszközlését egyik tag megigérte.

Kovács

Kovács Frigyes

Frigyes kézirati műve felől a nyelvtudományi bizottság nem kedvezően nyilatkozott, pedig abban a magyar nyelv ily talpraesett fejtegetése található: hypothesis, eredeti magyar szó, ebből összevonva: hibás nézet tán ez is. Nem rosz. Igy lehetne: Palmerston is ebből: Pál mer sokat a briton. Ajánljuk az Üstökös figyelmébe.

n

Jegyzet A megszerzés eszközlését „a mélt. másod elnök ur”, azaz Eötvös József ígérte meg. (MTA Kisgyűlési jegyzőkönyve, 1864. MTA Ltár) — Kovács Frigyesre 1. 151. gl. — Természetesen,

Jókai

Jókai Mór

élclapjára gondol.

Arany János

, az Üstökös emlegetésével.

420.

* Ormody Bertalan 5—6 ives költeményfüzért akar kiadni, melyben mind csak zsidó tárgyú versek lesznek, „Héber lant” cim alatt. A F. L. „szerző elismert tehetsége mellett” szives fogadtatást jósol neki. Annyi áll, hogy legalább változtatja a hangot az irodalomban.

n

Jegyzet

Ormodi

Ormody Bertalan

-ra 1. 30. gl. Nem jelent meg ilyen című kötete; de a FL-ban sem található ily tudósítás. A FL csak arról irt, hogy

Ormodi

Ormody Bertalan

„»Szülamid« című hőskölteményt nyújtott be a Kisfaludy Társasághoz, melyről a bírálók ilyen kedvezőleg nyilatkoznak''. (1864. márc. 10. 57. sz.) E mű megjelenésének sincs azonban könyvészeti nyoma.

12. sz.

421.

— Folyó hó 14-én, az akadémia philos. törv. és történettudományi osztályai ülésében Horváth Boldizsár , mint a történettudományi osztály lev. tagja, tartá székfoglaló értekezését: „azon befolyásról, melyet az osztrák törvénykezési reform gyakorolt a közel multban erkölcsi és anyagi életünkre.” Kiemelvén a reform jó oldalait, valamint némely hátrányait is, fejtegetése során arra a végeredményre jut, hogy nem elég a törvényeknek csupán absolute jóknak lenniök, hanem szükség, hogy a nép szokásaiban, meggyőződéseiben, hajlamában gyökerezzenek, máskép a legjobbak is ellenszenvet költenek és demoralisáló hatást gyakorolnak; úgy hogy a törvényhozás, mely messzire előzi korát ép oly káros lehet, mint a mely sokkal mögötte marad. Innen magyarázza, s abból hogy a magán jog is politikai céloknak rendeltetett alá, hogy a kilönben sok részt célszerű reformok nem találnak fogékonyságra nálunk, kivéve a telekkönyvi intézményt. — Ezután

Purgstaller

Purgstaller József

r. tag,

Fichte

Fichte, Johann Gottlieb

,

Schelling

Schelling, Friedrich Wilhelm Joseph

és

Kant

Kant, Immanuel

nézeteit „a létezők eszmeiségéről” fejtegette és birálta.

Ballagi

Ballagi Mór

r. tag a dialectica szó magyaritásául a viszontos-t ajánlja, miből rövid eszmecsere következvén, megállapodás abban lőn, hogy a dialecticát magyarosítani nem is szükség, bajos is, mert e szónak, ha történetét nézzük, egészen különböző jelentései vannak s különösen

Hegel

Hegel, Georg Wilhelm Friedrich

dialecticája épen nem az, a mit különben e szó jelentene. — Gróf

Dessewffy

Dessewffy Emil

elnök bejelentvén az Ö Felsége által az akadémiai könyvtár kiegészitésére az országos alapból utalványozott 15.000 ftot, egyszersmind bizottságot nevez ki, mely a könyvtár hiányai pótlása iránt javaslatot terjesszen az akadémia elé. Tóth Lőrinc pénztárnok ujabb lelkes adományokat jelent be: Szabadka városét, az alaptőkéhez 10,000, a házépítésre 5000 ftot, és néhai

Zmeskal

Zmeskal József

József szóbeli hagyományát 3000 ftot, melyet örökösei kifizettek.

[szerkesztői feloldás]

...

n

Jegyzet Természetesen Horvát Boldizsárról (1822—1898), a kitűnő jogászról, a polgári liberalizmus e puritán, plebejus rokonszenvű és színezetű képviselőjéről van szó. — Purgstaller József (1806—1867) kőszegi polgárcsaládból származó piarista egyetemi tanár, aki elsősorban etikai és esztétikai problémákkal foglalkozott, az egyház álláspontjának megfelelő szellemben. — Az Akadémia jegyzőkönyveiből, sajnos, nem derül ki, kik ellenezték

Ballagi

Ballagi Mór

e nem szerencsés indítványát. — Dessewffy Emilről van szó. — Tóth Lőrinczre 1. 12. gl. — Zmeskál Józsefről bővebbet nem tudunk. A Felföldön gyakori e név, viselői között magyarok és szlovákok egyaránt akadtak.

13. sz.

422.

— A mathematikai és természettudományi osztály tartott közelebb (f. hó 21-én) ülést az akadémiában.

[szerkesztői feloldás]

...

A másik székfoglaló, dr. Schwarz Gyuláé volt „az emberi nem egységéről”. Hosszú értekezésének csak egyes részeit olvasta fel, szaggatva, töredékesen; ugy hogy abból a mit hallottunk csak általános benyomást lehetett nyerni az értekező roppant olvasottságáról, de egyszersmind arról is, hogy a ki tárgyát ugy áthatotta mint ő, annak előadásában több rendet, világosságot méltán kereshetnénk.

[szerkesztői feloldás]

..

n

Jegyzet Schwarcz Gyula (1839—1900) megmagyarosodott német családbó származott radikális szellemű egyetemi tanár, aki különösen a 80-as évektől nemcsak hazai, hanem külföldi lapokban is — erős társadalmi érdeklődéséről és kritikáról tanúskodó — cikkeket közölt; elsők között vette hazánkban bírálat alá a liberalizmus gazdaságpolitikáját és elméletét. Kritikája azonban a radikalizmus és egyfajta konzervativizmus között ingadozott.

423.

— A „Fővárosi Lapok” ezt irják lapunk szinbirálójáról: „Fiatal drámaírók, ha azt ohajtják, hogy tekintélyes kritikusunk Gyulai Pál megdicsérje műveiket, akkor kérjék meg előbb a többi kritikust, hogy azok meg ócsárolják őket minél jobban. Akkor óhajtásuk bizonyosan teljesül, mert Gyulai Pál — minden esetben — szereti magát megkülönböztetni a többitől. Lásd a „Gályarab” koszorús birálatából. Pedig egy kis köszörü jobban ráfért volna, mint a koszorú.” Hogy szinbirálónk máskép szokta indokolni itéletcit, mint a legtöbb lap kritikusa s néha itéletében is különbözik tőlök, az igaz, de ez még magában se azt nem bizonyitja, hogy itélete vagy indokolása hibás, se azt, hogy gyermekies szeszélyből bírál. Legjobb volna, ha azok, kik birálataiban megbotránkoznak, egyszersmind megcáfolni is igyekeznének, s igy nemcsak rosz élccel, hanem valami egyébbel is paralysálnák általok tekintélyesnek hirdetett befolyását. Hogy szinbirálónk a „Gályarab”-ot megkoszorúzta volna, valótlan; se többet, se kevesebbet nem mondott róla, mint azt, hogy nem költői mű, csak csinálmány, mint csinálmány sem a legsikerültebb, de eléggé ügyes. Ha ezt a F. L. koszorúnak tartják, ily olcsó koszorúval egy egész öllel szolgálhatunk.

n

Jegyzet A Gályarab c. darabot 1863. márc. 13-án mutatták be a Nemzeti Színházban; a

Victor Hugo

Hugo, Victor

Nyomorultakjából készült francia eredeti színdarabot Némethy György (1. 293. gl.) fordította s dolgozta át a magyar színpad számára. —

Gyulai Pál

a K színházi rovatában szólt róla. ( K II. I. 12. sz.) — A

Gyulai Pál

t ért vádat néhány soros gl. foglalja magában a FL-ban, s a gl., természetesen névtelen. ( 1864. márc. 23. 68. sz.)

14. sz.

424.

— Kövérné Komlóssy Ida asszony még egyre panaszkodik quasi elbocsáttatása, azaz alsóbb fizetési fokra helyezése ellen. Mi a dolog érdemébe nem szólhatnnk, de annyit kimondunk, hogy miután a nevezett művésznő 22 év óta tagja a szinháznak, méltányos volna vele a dolgot ugy egyenlíteni ki, hogy a szinháznál még egy pár évig maradhasson, addig legalább, mig a nyugdíjazásra kellő évszámot betölti. Ajánljuk az illetők figyelmébe.

n

Jegyzet Kövérné Komlóssy Ida (1828—1893) színészcsaládból származott, s kezdeti vidéki játék után, 1845 óta a Nemzeti Színház tagja, s naivát játszott. Vagyis

Arany János

az éveket illetően tévedett.

17. sz.

425.

— Az akadémia nyelvosztályának közelebbi (apr. 18.) ülésén Télfy János lev. tag s egyetemi tanár foglalta el székét, „az Iliász egységéről” értekezvén. Azok véleményét cáfolgatta, kik a

Homér

Homérosz

i két nagy költeményt nem egy elme művének, hanem több névtelen dalnok kisebb költeményeiből előállitott, összeverődött, s egészszé simult csoportozatnak tartják.

Télfy

Télfy János

, a classicus régiek tanuságára támaszkodva, ezuttal egyikre, az Iliászra nézve, erősen vitatja az egy-szerzőjüséget, s hogy a szerző maga Homérosz volt, nem egy név, egy fogalom, hanem élő ember. Egyenkint hordja fel s igyekszik megdönteni a másik fél okait: elébb az általános, aztán a különös ellenvetésekre felelvén. Mi az érvek ismertetésébe, ily szük helyecskén, nem ereszkedhetünk: annyit azonban megjegyzünk, hogy a homéri művek egysége, s maga

Homér

Homérosz

is mint szerző, megállhat: a nélkül, hogy őt amolyan irogató, csiszolgató költőnekkellene képzelni. A tárgyakat, sőt részben a formát is, örökölhette előbbi dalnokoktól, s az igy nyert anyagot geniusza ujjá teremthette, eggyé is olvaszthatta, a nélkül, hogy művét szükségkép le kellett volna irnia, segitvén emlékezetét az ismeretes anyag, sőt az alak némi durványa is. Ily módon nem kell hozzá oly hihetetlen emlékező tehetség, mint ha elejétől fogva sorrul sorra az egészen ujon költöttet meg kellett volna tartania elméjében. Nem is von ez le semmit

Homér

Homérosz

geniusza nagyságából, valamint az ujkori lángelme teremtő erejéből sem, hogy drámái anyagját holmi kész novellákból meritette. — Azután

Bérczy K.

Bérczy Károly

olvasta fel Madách Imre székfoglalóját: „a nőről, különösen aesthetikai szempontból.” A különösen szó mutatja, hogy az aesthetikai szempont nem egyedüli, mely értekezőt e sok elmeéllel összeállitott értekezésben vezette; annálfogva ha ember- és lélektani, társadalmi, népismei és történelmi szempontokat, szóval a nő minden oldalról való felfogását találjuk benne: az kitűzött céljához képest történik, mely nem egyébb

[!]

[sic!]

, mint hogy végül a nőt, mint költői és aesthetikai világunk méltán legkiválóbb tárgyát, mutassa be. — Végre a Szabó István forditotta „

Hesiodus

Hésziodosz

ról” birálói dicsérettel nyilatkozván, kiadását az akadémia eszközleni fogja.

n

Jegyzet Télfy János (vagy Iván, 1816—1898) felföldi polgárcsalád gyermeke, előbb papnak készült, s ekkor ismerkedett meg a klasszika filológiával, amelynek a reverenda levetése után is, haláláig lelkes munkása, s az egyetemen előadója maradt. Az újgörög irodalom is erősen foglalkoztatta. —

Madách

Madách Imre

nak: ez a Bérczy Károly által fölolvasott tanulmánya meg is jelent előcikként a K-ban. (II. II. r. sz.) — Szabó István (1801—1892) parasztcsaládból származó kat. plébános, aki passzióval foglalkozott a klasszika filológiával s görög és magyar mitológia-történettel. Kik voltak bírálói, az Akadémia jegyzőkönyveiből nem derül ki, s fordítása megjelenésének sincsen nyoma.

426.

* Beszélik, hogy az egyetemnél megüresült történelmi tanszék betöltésére Szalay Lászlót fognák fölkérni. Minden egyetem büszke lehetne ily tanárra s igy ohajtandó, hogy e hir ne maradjon csak hir.

n

Jegyzet

Szalay

Szalay László

nem foglalhatta el a neki szánt katedrát, mert betegsége egyre súlyosbodott, a következő év nyarán el is ragadta.

427.

— Reinecke Fuchs a hottentotáknál. Ily cim alatt jelent meg egy könyv angolul, mely déli Afrika népeinek meséit és mondáit tartalmazza és ismerteti. Csaknem mindazon mese előfordul bennök, melyek a német „Rajnaszögi rókát” nevezetessé teszik, s melyeknek egyes töredékei, variatiói a magyar népnél is honosak. Csakhogy Afrikában a rókát a sakál, a farkast a hiéna helyettesiti. Érdekes az a mese kivált, mikor a sakál a szekérről halat hány le a hiénának, s majdnem az történik vele, mi nálunk a rókával, a mint ezt már

Heltai Gáspár

is megirta.

n

Jegyzet Mily angol kiadványban olvasta

Arany János

a Reinecke Fuchs e rokonát, nemtudjuk. —

Heltai Gáspár

nak: talán A farkasról, a rókáról, meg a jó bárányhúsról szóló fabulájára céloz a gl.; abban lelhető némi rokonság a Reinecke Fuchs témájával; de az is lehet, hogy valamely más, nem

Heltai Gáspár

nál olvasott mese merült föl

Arany János

képzeletében, s tévedésből kapcsolta

Heltai Gáspár

hoz.

428.

* Aigner Lajos, Kölnben tartozkodó hazánkfia, ki könyvészeti munkálkodásairól lapunkból is ismeretes,

Garay

Garay János

költeményeit forditja németre. A száz költeményt tartalmazó első füzetet már nyomtatja is. Itt természetesen nem a mi, hanem a hogyan a főkérdés.

n

Jegyzet

Aigner (Abafi) Lajos

Aigner Lajos

(1. 44. mj.) Garay-fordításainak nincs könyvészeti nyomuk.

429.

*

Hugo Viktor

Hugo, Viktor

Shakespeare, William

ről irt, csak most megjelent könyvét Vajda János, mint mondják, már forditja is magyarra.

Hugo

Hugo, Viktor

, mint tudva van, e müvet azért adta névtelenül ki, mert nem akarja, hogy az ő neve

Shakespeare, William

ével egy lapra legyen nyomva. Ritka — s talán egy kissé comicus — szerénység.

n

Jegyzet

Vajda

Vajda János

e

Hugo

Hugo, Viktor

fordításának nincs nyoma. Alighanem csupán terv, szándék volt.

Vajda

Vajda János

életrajzírója, Komlós Aladár sem tud róla.

[szerkesztői feloldás]

Szóbeli közlése.

18. sz.

430.

* A

Shakespeare, William

ünnepek lefolytak, s talán már el is vannak feledve, de hadd maradjon lapunkban is nyomuk. Pénteken a budai népszínház kezdé meg III. Richard és

Dobsa

Dobsa Lajos

„István királya”-ja egy-egy felvonásával, magyar tánccal, és

Shakespeare, William

apotheosisával. —

Pest

Budapest

en a „Szentiván-éji álmot” nézte meg annyi ember, a mennyi csak a szinházba beférhetett, bár a „P. H.” szinbirálója nem helyesli, hogy épen e darab választatott az ünnepélyre. Különös, hogy Europa különböző részein legalább tiz fővárosban ugyan ezen hibába estek a választásra nézve. — A képzőmüvészeti társulat első nyilvános felolvasását is majdnem Sh. ünnepélynek lehet tekinteni — bár a társulat tiltakozott ellene — a mennyiben

Dallos Gy.

Dallos Gyula

Sh.

Shakespeare, William

élet- és jellemrajzát adta elő benne,

Egressy

Egressy Gábor

pedig igen szépen szavalta Szász Károlynak egy alkalmi költeményét. Ez utóbbit lapunk fogja közölni. — Sőt még a vidéken is megülték e nagy napot: Sopronyban Szigeti Imre szintársulata, „Julius Caesarral”; Aradon is szándékoztak; de közbejött akadályok miatt nem lehetett megtartani.

n

Jegyzet

Shakespeare, William

születésének 300. évfordulóját ünnepelték ekkor. — Dobsa Lajos I. István király c. tragédiáját 1861. dec. 14-én adta először a Budai Népszínház. A PH (1. 355. gl.) színi bírálójának személyét nem lehet megállapítani. A lapnak az OSzK-ban levő példánya hiányos, s éppen az e bírálatot tartalmazó lapok hiányoznak. Más pesti könyvtárban szintén nem található a teljes lap. — A KépzőművészetiTársulatra 1. 70. gl. — Dallos Gyula (1827—1884) polgárcsaládból származó angol tanár Szarvason, a pesti egyetemen pedig magántanár. — Szász Károly Shakespeare-verse, amelyet Egressy Gábor szavalt, meg is jelent a K-ban. (II. I. 19. sz.) — Szigeti Imre (1831—1902) Szigeti Józsefnek, a híres színésznek és népszínműírónak testvéröccse, aki előbb vidéki városokban vezette jólszervezett társulatát, majd a 60-as évek közepétől Pesten játszott, és tekintélynek számított színészi szervezetekben.

431.

* Dietze Sándor és Sternberg Adolf, Arany János „Buda halálá”-t németre forditják. Csak kár, hogy a forditók kiadót nem kapván, kénytelenek művöket egyik helybeli német lapban közzé tenni, pedig hosszabb műnek a szakadozott olvasás mindig hátrányára van. Egyébiránt a könyv külön lenyomatban is kapható lesz. Hát

Dietze

Dietze Sándor

több rendbeli forditásaiból — „Ember Tragédiája”, „Petőfi elbeszélő költeményei” — mi lett?

n

Jegyzet

Alexander Dietze

Dietze, Alexander

-re l. 346. gl. — Sternberg Adolf (?—1903) német, majd kétnyelvű pesti újságíró. A Buda Halála e német fordítása könyvben nem jelent meg; s részletei melyik német lapban, ha egyáltalán e fordítási szándék valóra vált, nem tudni.

(?)

432.

* Két angol nagyság életrajza jelent meg nem rég. Egyik

Scott Walter

Scott, Walter

é

Elze Károly

Elze, Karl

tól, németül, a másik Sterne Lőrincé Fitzgerald Percytől, angol nyelven. Mindkét munka már tört uton halad, de az „Europa” szerint egyiknek ugy megvan becse és érdeke, mint a másiknak. Különösen az utóbbiról szól nagy elismeréssel, s köszönetet szavaz neki, hogy

Sterné

Sterne Lőrinc

ből ismét embert csinált. Tudniillik

Thackeray, William Makepeace

igen kevésre becsülte.

n

Jegyzet Elze, Karl (1821—1889) az angol irodalommal foglalkozó, halle-i egyetemi tanár; Percy Fitzgerald-ról nem tudunk bővebbet. — Az Európára 1. 377. gl.

(?)

433.

* Egy francia főpap következő hatalmas cáfolattal lépett föl Renan ellen: Nomine non solum, verum re nanus haberis. Azaz: Renan nemcsak névleg, hanem valóban is (re) törpe (nanus).

(?)

19. sz.

434.

— Az akadémia hétfői ülésében (maj. 2.)

[szerkesztői feloldás]

...

Hollán Ernő r. tag bejelenti könyvét, melyet arról irt: „miképen kellene Magyarországon a vasutakat gazdaságosabban épiteni — miután az eddigiek igen költségesek a jövedelemhez képest.” — Az olcsóság nagyon kivánatos, csak az utazó közönség élete nagyobb veszélyeztetésével ne járjon, mint ez az olcsón épült vasutaknál gyakori.

[szerkesztői feloldás]

..

n

Jegyzet Hollán Ernő (1824—1900) szombathelyi polgárcsaládból származó hadmérnök, a vasútépítésben elismert szakember, aki később a politikai életben is részt vett a Deák-párt oldalán; mint altábornagy halt meg.

435.

— „A Kisfaludy-társaság nem szokta kiadványait beküldeni a lapokhoz.” Ez most a legnagyobb ujság, melyet egyik lap megpenditett, a másik átvette, s igy hihetőleg sorba járja valamennyit, még talán azokat is, melyekhez a társaság beküldte kiadványait. A dolog ugy áll, hogy a társaság mindig küldött be példányt nehány laphoz: hogy mindhez küldjön, annak szükségét annál kevésbbé látta, mert kiadványait nem árulta könyvárusi uton, és mert pártolói folytonos szaporodtával, kivált a vége felé, nem maradtak fölös példányai. Könyvárushoz még eddig csak

Shakespeare, William

t adta, ebből is mindjárt küldött a nagyobb politikai s egy pár szépirodalmi lapnak; s azóta a felszólalókhoz is utasitott példányt; de hihetőleg ezt el fogják hallgatni. Denique: mit ér egy olyan társaság, mely még „a lapokhoz sem szokta beküldeni kiadványait.”

n

Jegyzet A lapok által kritikára kiadott példányokról van szó. — denique: végülis, az a vége.

436.

* A M. S. szerint Noseda könyvnyomdász ur szabadkozik a föntebb olvasható megemlités ellen, mintha az ugynevezett „Birálat”-ot a „Buda haláláról” ő küldötte volna be a Kisfaludy-társasághoz. Igy hát „nem akad ura.”

n

Jegyzet A Kisfaludy Társaság iratai rendezetlenek, így nem sikerült bizonyosan megállapítani, miféle Bírálat-ról van szó, de alighanem Földy Géza névtelenül, előbb a PH-ben (1864. már. 25. 70. sz., ápr. 5. 76. sz., ápr. 7. 78. sz.), majd különlenyomatban is megjelent, a Buda halálát illető bírálatáról van szó. — Ez a hírhedt bírálat, amelyet nyilván a kálvinista-gyűlölő, s az akadémiát és

Arany János

körét a kálvinizmussal azonosító Török János (1. 355. gl.) sugallt, mindenekelőtt időszerűtlenségéért rójja meg

Arany János

eposzát; majd azt fejtegeti, mennyire nem felel meg

Arany János

műve sem cselekményében, sem hangnemében, sem a mű-, sem a naiv eposz követelményeinek; végül pedig kijelenti, hogy az eposz nyelve is semnntérő, mert „népies, sőt gyakran pórias, mely egy idő óta irodalmunkban félelmesen kezd elharapódzni, s melyen, bár magasabb élvezetről mellette szó sem lehet, költőink nagyrésze írja műveit”. Megtetézi ezt a vádat azzal, hogy

Arany János

nyelve prózai, szabatosság nélkül való, s minduntalan vét a nyelv elemi szabályai ellen. A koronát aztán ezzel teszi munkájára: „Szólanunk kellene még versbeli technikájáról; kellene, mondjuk; mert a hol nincs, ott a német példabeszéd szerint, a császár sem kereshet semmit.” Mindazáltal, e sok képtelen állítás ellenére, az jól kivehető a bírálatból, hogy irodalomban iskolázott, a problémák iránt bizonyos érzékenységet mutató ember áll mögötte. A bírálat, szándékosan és gyűlölettől fűtve, viszi ad abszurdum elmarasztaló alapszempontját s terjeszti ki az eposz minden vonatkozására az értékelésben. Ám ennek ellenére, jól kivehetően jár körül egy alapvető problémát: van-e jogosultsága az eposznak ma, a modem korban, s főképpen az iskolázott, modem költő vállalkozhat-e naiv eposz alkotására. — Földy Géza (1846—?) bihari nemesi értelmiségi származású újságíró, aki Török János PH-énél (1. 355. gl.) kezdte, s aztán igen sok és különféle lapnál újságiróskodott. Bírálata

Noseda

Noseda Gyula

nyomdásznál jelent meg különlenyomatban: „Birálat. Buda halála (Nádasdy dijjal jutalmazott eposz, Arany János. Pest 1864.)” —

Noseda

Noseda Gyula

nyomdász a beküldést elhárító tiltakozása: Magyar Sajtó 1864. máj. 4. 102. sz. Fővárosi Hírek rovat.

20. sz.

437.

— Az akadémia közelebbi ülésében (máj. 9-én) Duka Tivadar , a természettudományi osztálynak 1863-ban választott levelező tagja foglalá el székét. E napra ugyan a bölcseleti, törvénytudományi és történelmi osztályok ülése volt kitüzve, azonban derék hazánkfia kedvéért, ki Kelet-Indiából jött s nem sokáig időzhet

Pest

Budapest

en, az emtitett osztályok ülését megelőzőleg összes ülés rögtönöztetett.

Duka

Duka Tivadar

értekezése a Ganga (Gangesz) deltájának természeti és különösen éghajlatai leirását tárgyazta. A tapasztalatok tudományos alapossága, a közvetlen szemlélődés elevensége jellemzik ez értekezést. E mellett különösen meglepett bennünket az, hogy derék hazánkfia, ki tiz év óta Kelet-Indiában él, angol szolgálatban, általában véve még jól ir magyarul, jobban mint a természettudományi osztály némely folyvást itthon lakó tagjai. — Az összes ülésnek még egy tárgya volt. Fölolvastatott

Kubinyi

Kubinyi Ágoston

Ágoston t. tag, s muzeumi igazgató levele, melyben köszönetet mond az akadémiának, hogy Duka Tivadar becses ajándékaival (természeti ritkaságok és készitmények Indiából) a nemzeti muzeumot gazdagitotta; jelenti egyszersmind, hogy e küldemények már megérkeztek.

[szerkesztői feloldás]

...

n

Jegyzet Duka Tivadar (1825—1908), középnemesi családból származott; a szabadságharcban

Görgey

Görgei Artur

segédtisztje; 49 után Londonba ment, ahol orvosnak tanult, és orvosként belépett a gyarmati hadseregbe, és őmagyig vitte. Több ízben hazalátogatott, mint angol állampolgár, az 50-es, 60-as évek folyamán. — Kubinyi Ágoston (1799— 1873) felföldi gazdag középnemes család fia, aki a közművelődés terén, főképp gyűjtemények fölállitásában a szabadságharc előtt és után lelkesen tevékenykedett. Konzervatív beállítottságánál fogva elfogadható volt Bécs számára is, és így megtarthatta az 1843-ban reá bízott múzeumigazgatóságot, amelyet 1869-ig töltött be.

438.

— A „Fővárosi Lapok” azzal vádolják a „Koszorú”-t, hogy megzavarta a Shakespeare-ünnepélyt, mert szinkritikusa a „Szent Iván éji álom”-ról irt birálatába némi polemiát vegyitett s polemiára adott alkalmat. E szerint tehát az irodalmi és tudományos ünnepélyek ki vannak véve a birálat alól, s még az ünnepély tárgyát sem lehet védeni bárminő megtámadások ellen. Följegyezzük, mint uj tant a „jövő irodalma” számára. Egyébiránt ha a „Fővárosi Lapok” annyira lelkesülnek

Shakespeare, William

ért, tiszteljék meg valamelyik művét oly birálattal, mely e nevet megérdemli.

n

Jegyzet A FL által kifogásolt kritika a Nemzeti Szinház c. rovatban jelent meg; szerzője

Gyulai Pál

. (KII. I. 18. sz.) — A FL e kis cikkét pedig a lap Fővárosi hírek c. rovatában találjuk, névtelenül. A kicsinylő hangú cikkecske határozottan

Gyulai Pál

ellen van irányozva; miközben — átlátszó taktikával — dícséri

Arany János

-t, mesteri műfordításáért,

Gyulai Pál

polemikus cikkét a kakasviadalokat hiányolók figyelmébe ajánlja. ( 1864. máj. 10. 106. sz.) — Kötetünk lektora, Barta János e gl.-t

Gyulai Pál

énak véli. Felfogásának helyessége nincs kizárva, mégis inkább

Arany János

-énak látszik. A — jeles jelzés ez időben majdnem kizárólagosan

Arany János

-é, s

Gyulai Pál

t védeni, mellette szót emelni korlátolt támadással szemben, többször tárgya gl.-inak; különösen valószínűsíti szerzőségét az, hogy a FL az ő nevét igyekezett

Gyulai Pál

val szemben kijátszani.

(?)

439.

* A „Fővárosi Lapok” figyelemre méltó inditványt tesznek. Az akadémiai könyvtár hiányának pótlására 12000 frt. utalványoztatott felsőbb helyen. A megveendő művek összeirásával Csengery Antal, Than Károly, Szabó József stb. vannak megbizva, s igy ezek megválogatásában tökéletesen bizhatunk. A viszonylag csekély öszvegből azonban — ezuttal — művészeti könyvekre nem jut, s e hiányon, az emlitett lap szerént, a képzőművészeti társulatok: műegylet, magyar képzőművészeti társulat segithetnének, még pedig az által, hogy az általok szerzendő becses művészeti könyveket, albumokat, — kiadványaikat stb. az akadémia könyvtárában, ha tetszik elkülönitve helyeznék el. E célra, mi is ugy hiszszük, az uj palotában jutna egy kis hely, s egyelőre, mig mindnyájan szerezhetnénk, egymáson kell segitnünk. Pártoljuk az inditványt.

n

Jegyzet Than Károlyra 1. 418. gl. — Szabó Józsefre 1. 181. gl. A FL indítványa Az akadémiai könyvtár c. cikkben olvasható ( 1864. máj. II. 107. sz.).

(?)

22. sz.

440.

*

[szerkesztői feloldás]

...

Horárik János, ki 1808-ban születvén, 21-ben kath. pappá szenteltetett, de a vegyes házasságok ügyében tett nyilatkozata miatt hivatalából felfüggesztetett, majd Németországba vonulván, onnan szabadelvü irataiért kiutasittatott, s

Pest

Budapest

re költözve, itt az irodalomnak szentelé tevékenységét: e hó 20-kán, Besztercebányán testvérénél meghalt. Áldás mindkettő emlékére.

n

Jegyzet Horárik János (1808—1864) felföldi iparoscsalád gyermeke; pap lett, majd a vegyes házasság kérdésében elfoglalt álláspontja s filozófiai nézetei miatt kilépett az egyházból, és felekezeten kívüliként kívánt élni. Németországba ment, hogy eszméinek talajt s rokonokat találjon. A szabadságharc idején visszatért, s utána tanítással tengette életét, lelkesen dolgozott filozófiai gondolatain, melyek

Holbach

Holbach, P. H.

éihoz álltak közel. —

Arany János

-nak ismernie kellett

Horárik

Horárik János

nak nemcsak sorsát, hanem felfogását is, mert az e kéziratos művét

Greguss

Greguss Ágost

ra bízta, az Akadémiában való megőrzésre. — A gl. föl nem vett első fele egy erdélyi újságíró haláláról tudósít, tényszerűen, — innét a lezáró mondat többes száma.

(?)

441.

* A „F. L.” mult héten Grocescu Juliántól, egy cikket közölt, melyben bizonyítva akar lenni, hogy a mi Kriza-féle székely népballadáink oláhból vannak „szolgailag plagizálva” Most a „P. Napló”-ban Arany Lászlótól e cikk ellen, a „F. Lapok”-ban pedig szintén e cikk és

A. L.

Arany László

„diákos fitymáló hangu” cáfolata ellen lehet közleményeket olvasni. Az egész követelődzés különben nem érdemel egyebet fitymálásnál, mert a ki csak valamicskét ismeri a népköltészetet, az jól tudja, hogy a mű, forditás által, nem hogy tisztulna és magvasulna (v. ö. a mi magvas Ajgó Mártonunkat, Kőmives Kelemenünket az oláhok elterpedt állitólagos eredetijével) sőt inkább elnyúlik és meglazúl. Ha pedig

Kriza János

annyira birja a nép utánozhatlan naivitását, mint az emlitett darabokban olvasható, (mert

G.

Grocescu Julián

ur azt mondja, hogy K. „szolgailag plagizált” akkor gratulálunk neki, s ajánljuk, csak irjon minél több ilyen oláh balladát, mert meg lehet győződve, hogy az irodalomtörténet, legelső koszorusai közt fog neki helyet mutatni. Egyébiránt az „Agrisi zárda” melyből „Kőmives Kelemenné” „szolgailag van plagizálva” nem is ballada, hanem legenda. E vitából még az is kitünik, hogy

Shakespeare, William

„szolgailag plagizált”, mert hisz ösmerjük „Leart” és a „Velencei kalmárt” mint népballadákat is, melyekből alkotvák.

n

Jegyzet Grocescu vagy Grozescu Julian (1838—1872) bánsági román családból származott, korán Pestre került, ahol irodalommal kezdett foglalkozni, bár jogot végzett az egyetemen. Eleinte a magyar román közeledés és irodalmi kölcsönös ismerkedés híve, forditott egyik nyelvről a másikra; egy versét pl. azonos időben közölte egy pesti román lap s

Arany János

K-ja is. Igazában azonban inkább kulturális közíró, mint költő. Ez a vita azonban úgy látszik kedvét szegte a közvetítő és megbékéltető munkásságban, s elidegenítette a magyar kultúrától. — A Vadrózsapör (

Arany János

nevezte el így e vitát), Grocescu Juliannak a FL-ban közölt cikkével kezdődött. ( Egy pár székely „vadrózsáról, fölvilágosltásul. — 1864. máj. 20. 114. sz.) —

Grocescu Julian

úgy vélte, a

Kriza János

és gyűjtőtársai által közreadott balladák nem eredetiek, hanem a román népballadák jó-rossz fordításai. Világosan kimondta, hogy plágiumot sejt; nem

Krizá

Kriza János

t vádolta ugyan a plágiummal, hanem gyíijtőtársait. Őt a kellő óvatosság hiányában marasztalta el. Közölte is ugyane számban a Toma c. román népballada magyar fordítását, amely szerinte az Ajgó Márton eredetije.

Grocescu Julian

cikke kétségtelenül jóhiszemű, s hangneme is mérsékelt, udvarias. Módszere és érvei azonban már ekkor is tudománytalannak számítottak. Nemzetkarakterológiai érveket sorakoztatott föl: a magyarságot faji karaktere nem teszi alkalmassá epikus alkotások létrehozására; a finnek is a germánoktól tanulták el ezt a műfajt, s így jöhetett létre a Kalevala. Az epikus költészet s főképpen a ballada mindenekelőtt a latin népek faji velejárója, megnyilatkozási formája. Ez elvi megállapítás mellett a székely balladák néhány oly motívumát is említi, amelyek rendkívül jellegzetesek, s amelyek szerinte, csakis a román népéletből vehetik eredetüket és magyarázatukat (pl. a befalazás szükségének motlvumát a várépítésnél). Erre a cikkre a Fővárosi Lapok-ban Tihany álnevű szerző felelt, meglehetősen a felszínen mozogva, erősen nacionalista szellemben s bizonyos leereszkedéssel. A szóban forgó balladákat telje n magyar, székely eredetűeknek vallja; az Ajgó Márton, ill. Molnár Anna román párját, a Toma-t vajmi kevésre becsüli, az Agrisi zárdá-ról azonban úgy véli, talán szebb is a Kőmíves Kelemenné-nél; az Erdélyen kívüli románsághoz, szerinte, a Moldvába, és Havasalföldre kitelepülő magyarság vitte e balladákat. Végül arra a képtelen eredményre jut, „hogy

[szerkesztői feloldás]

bár

vannak csatornák, melyek egy nép kincseit egy más ismeretlen néphez elviszik; de azért nem lesznek ennek tulajdonává”. ( FL 1864. máj. 26. 119. sz.) A Pest Napló-ban az ifjú Arany László válaszolt

Grocescu Julian

. Cikkének hangneme kétségkívül kissé türelmetlen, fiatalosan heves és fölényes, de az is bizonyos, hogy e kérdéskörben alapos jártasságról tanúskodik, következtetéseiben igen józan és óvatos. Mindenekelőtt

Grocescu Julian

fő érvét, a nemzetkarakterológiait cáfolja egy sor ténnyel, kimutatva, hogy éppen azoknál a népeknél is kitűnő epikus költészet lelhető, amelyektől, ily spekulatív alapon,

Grocescu Julian

elvitatja azt. Majd a balladák, s általában az ősi műfajok népi eredete mellett szállt síkra

Grocescu Julian

val szemben, hangoztatva, hogy sokkal inkább teremtették a nép ajkán keletkezett balladák a trubadúrokat, mint a trubadúrok a balladákat. A hasonlóságokat a magyar és román balladák közt elismeri, bár nyomatékosan aláhuzza, hogy a különbségek is nagyok. S a hasonlóság elismerése mellett azt is megállapítja, más népek folklór kincse között is van ilyen hasonlóság. „...talán még az őskorból (ki tudja hány évszázada), midőn a két nép talán együtt lakott, származik az, talán később fejlett ily egyformán az eszme mindkettőnél: nem felelhet rá határozottan senki.” Azt azonban — így kiált föl — nem „merném állítani, hogy melyik volt a kölcsönvevő!” ( PN 1864. máj. 25. 118. sz.) — Arany László cikkére a Fővárosi Lapok Fővárosi hirek c. rovatában reagált egy 30 soros gl.-ban. Helyesen rótta meg Arany László cikkének kissé heves és fölényes hangnemét. S jól mutatott rá, mily nagy kárt okozhat, mennyi félreértéshez, az ellenszenvek mily erősödéséhez vezethet ez egy oly vitában, amely annyi sérülésre alkalmat adó kérdést is érint, mint aminő a nemzetiségi kérdés. „. .nem helyeselhetjük azt a diákos, fitymáló hangot, amelyet Arany László, egy társnemzet írójával szemközt fölvenni jónak látott. Beszélünk a társnemzetek iránt való meleg rokonszenvünkről. Tanúsítsuk ezt tehát irodalmi vitákban is. Azért, hogy valaki ferde állításokat mondott ki, egész lenézéssel ne jámborozgassuk, mert ez bizonyára csak növeli az idegenkedést.”

[szerkesztői feloldás]

Arany László ugyanis

Grocescu Julian

nak a tárgyban való járatlanságát s tájékozatlanságát bizonyítva, megemlítette, hogy

Grocescu Julian

Kriza János

könyvét még nem is látta, majd ily kitételre ragadtatta magát: „Ezért mondja azt is, hogy

Kriza János

»egy kötet balladával állott elő« (1. saját szavait), mert azt hiszi a jámbor, hogy csupa ballada az a kötet, pedig a népköltészet minden ágára kiterjed, ballada, fájdalom — alig 8—10 van benne.” (Uo.)

A továbbiakban azonban a Fővárosi Lapok e glosszázó cikke abban is gáncsolja Arany Lászlót, amiben az igen is helyes, a vitázók közt a leghelyesebb álláspontot foglalta el. Szűk, mondhatnánk, praepozitivista felfogással nehezményezi, miért nem csupán a két szóban forgó balladáról szól Arany László, azaz minek fejtegeti a dolog elvi részét; „szeretnők továbbá — így folytatta —, ha e vitában valamivel alaposabb cikkeket közlenének; ne a mellékdolgokról, hanem magáról a két balladáról szólva. Mi

Grocescu Julian

cikkét, mint annak közlése alkalmával megjegyeztük, csupán azért adtuk ki, hogy egy román író ne gyanúsíthassa a magyar sajtót szükkeblüséggel, s hogy elzártuk előtte a nyilatkozás útját; sokkal örömöstebb adnánk oly cikket, mely az ő állitásait nyomósan megcáfolja.” ( FL 1864. máj. 26. 119. sz.) A Fővárosi Lapok e gl.-jára a Pesti Napló ellenglosszával válaszolt, mindenekelőtt azzal vádolva a Fővárosi Lapok-at, hogy egy „tisztán irodalmi vitát” politikai térre terel. E gl. kétségtelenül nacionalista izíi, némi szemforgatástól s formális érveléstől sem ment. „

Grocescu Julian

úr (jogász) oly kevéssé képviseli ebben az ügyben az oláh nemzetet, mint Arany László úr (szintén jogász) a magyart.

[szerkesztői feloldás]

...

Grocescu Julian

úr, mint író azért, mert egy társnemzet tagja, nem követelhet magának különös kiváltságot, — sőt lehetünk legnagyobb rokonszenvvel egy-egy társnemzet iránt, s megróhatjuk mégis egyes tagjában a ferde állításokat.” „A jámborozgatás nem oly súlyos szó, mint a plágium vádja. Van-e érdekelve legkevésbé is itt az oláh nemzet? Ama jámborozgatásnil sokkal szomorúbbnak tartjuk, hogy van oly magyar journalista, kinek nincs annyi politikai tapintata és érzéke, hogy egy tisztán irodalmi kérdést maga akar politikai kérdéssé alakitani át.” Azt azonban jól látja e gl. írója, hogy Arany László a dolog lényegére felelt cikkében. ( PN 1864. máj. 29. 121. sz.) Ezután maga

Kriza János

szólalt föl a FL-ben. Előbb a maga személyét s gyűjtő társaiét tisztázza a plágium vádja alól. „Sajnálatos — mondja —, hogy sem ő, sem gyűjtőtársai nem tudnak románul. Nem ismerik a román irodalmat, mint ahogy „elég sajnálatos, de való”, hogy az erdélyi magyar értelmiség is teljesen tájékozatlan a román költészetet, népköltészetet illetően. Majd

Gyulai Pál

ama tételére építi polémiáját, hogy a valódi eredetiség mind a nép-, mind a műköltészetben nem annyira „a tárgyban, az alapeszmében rejlik, mint a szellem feltaláló s főképp alkotó erejében” s „a székely népelme alkotásai is egészen sajátságosan·elütők a románétól; az alapeszmét bárhonnan vette légyen is, a székely népköltő, vagy költő nép, azt »lelke teremtő erejével olvasztotta fel, s szabadon alakította a nemzeti formát«”. ( A két „vadrózsáról” egy-két szó. FL 1864. jún. 2. 124. sz.)

Gyulai Pál

cikke, amelyre

Kriza János

hivatkozik, a Budapesti Szemleben jelent meg, s akkor írta, midőn „egy román ajkú névtelen hazánkfia arra figyelmeztette”, hogy a Molnár Anna balladája nem eredeti, hanem a román népköltészetből van kölcsönözve. ( Budapesti Szemle 1860. XXX. füzet.)

Kriza János

a továbbiakban kétségtelenül a népnemzeti iskola formát túlbecsülő felfogása irányába, érvelés módja felé tereli a vitát, s ezen az alapon — „»forma dat esse rei« s „»a test nem használ semmit, a lélek az a mi megelevenít«” — a magyar balladáknak látszik adni a rangbeli elsőbbséget, de az eredet kérdését józanul, ő is nyitva hagyja, s nem tartja sem megoldhatónak, sem megoldandónak, mert, úgymond, mindkét lehetőség a székely s a román eredet is egyaránt fönnáll. (Uo.)

Grocescu Julian

a FL-ben válaszolt, nem egészen jogtalanul megbántódva, főképp Arany László cikke miatt: „ ...a sértegetéseket meg nem említeném, ha azok csak csekély személyemet illetnék, s nem igyekezett volna a cikkíró egyszersmind a magyar és a román nemzet jellemének különbségét is feszegetni, pellengérre állitván n román nép jellemét, mintha n románnak vérében volna a gyilkos bosszúúllás, az agyonverés.” E nem egészen jogtalan megbántódás, sajnálatosan, korábbi álláspontjának merev védelmére ösztönözte

Grocescu Julian

t, s így nem is válaszolt Arany Lászlónak a dolog velejét érintő elvi, történeti észrevételeire és érveire. Helyette Tihany ama képtelen álláspontját cáfolta könnyedén, amely szerint a balladákat a Moldvába költözött magyarok vitték volna a románokhoz, s

Kriza János

val vitázott egyes motívumokat illetően, végkonklúzióul megmaradva ama korábbi álláspontja mellett, hogy a magyar balladák csak kevésbé sikerült fordítások, „a váznak testet adott a román népköltő, míg a magyar fordítónak működését ugy fogom fel, hogy az megelégedett a váznak utánzásaival, mivel az alak szépségeit nem alkothatá”. ( FL. 1864. jún. 10. 131. sz.) — Ezek a vita főbb stádiumai.

Arany János

maga is több ízben hozzászólott a vitához, mindvégig valamennyi fél közt a legjózanabb álláspontot foglalva el. — E nagyjelentőségű vitának nemcsak korszerű összegezése, megítélése nincs, de egyáltalán semminemű újabb tudományosan számbavehető összefoglalása sincs. Az Etnográphiában megjelent összefoglalás ugyanis nem más, mint gyermeteg soviniszta botránkozás azon, hogy egy román szerzőnek ilyesfajta állítás egyáltalán eszébe juthatott, s tovább, az elhatalmasodó sovinizmus szellemében, a balladák magyar eredetének újabb variánsokkal, illetve példákkal való mindenáron való igazolása; jóllehet az eredet kérdésének ily fajta feszegetésén

Arany János

,

Gyulai Pál

, Arany László kezdettől túljutottak ( Alexics György: A Vadrózsapör. Etnográphia 1897.). — Az „oláhozó”, fölényeskedő nacionalista szemlélettől, sajnos, a kitűnő Solymossy Sándor összegzése sem ment. ( A magyarság szellemi néprajza.

Bp

Budapest

. én. 80—145. 1.) A gl. a csillag ellenére teljesen

Arany János

-énak látszik; nemcsak a népköltészetről, a fordításról való felfogása, hanem stílusa — pl.

Arany János

jellegzetes pejorativ szava a formát illetően: elterpedt —

Arany János

-ra mutat. Talán a közvetlen beavatkozás látszatát akarta kerülni, mivel fia oly élesen exponálta magát a vitában.

23. sz.

442.

— Az akadémia hétfői (máj. 30.) ülése.

[szerkesztői feloldás]

...

Felolvasó ez ülésben Thaly Kálmán 1. tag volt, ki székfoglaló értekezését tartá ily cimmel: „Bottyán János, II. Rákóczy Ferenc vezénylő tábornoka.” Részletes tanulmányok után készült monographiájának: csak általános jellemzőbb helyeit, s a részletekből olvasott föl, tiszta, jó előadással: amazok a hallgatót jobban lekötötték, ezek az olvasót fogják kielégiteni, mert

Thaly

Thaly Kálmán

a

Rákóczy

II. Rákóczy Ferenc

forradalmat, annak szereplőit nagyobb részt eredeti s még ismeretlen okiratok nyomán, egész az aprólékosságig tanulmányozta. Dicséretes szorgalma e fiatal irónak követést érdemel.

n

Jegyzet

Thaly

Thaly Kálmán

műve, melyből részleteket olvasott: Bottyán János, II. Rákóczi Ferenc fejedelem vezénylő tábornoka. Történeti életrajz a kuruc világ hadjárataival. Pest 1865. címmel meg is jelent.

24. sz.

443.

— Az akadémia közelebbi ülése kedden jun. 8. tartatott meg

[szerkesztői feloldás]

...

Végül azon karlovici gépész levele fordult elő, ki régebben jelentette volt, hogy ő oly gépet talált fel, melyhez az eddig ismert hajtó erők egyike sem szükséges. A gépet, a gépet kellene bemutatni.

n

Jegyzet Az akadémiai jegyzőkönyvek nem közlik a karlovici „föltaláló” nevét, de egy másik Vegyes-beli tudósításban szerepel egy Stoján István nevű karlovici gépész; nyilván azonos az itt említettel. ( K II. II. 5. sz.)

444.

* Minthogy elejét s közepét megemlitettük, megemlitjük végét is, — a ballada vita be van fejezve. Parliamenti szokás szerint Grozescu ur, mint első szóló, az utolsó szót is fentartja magának. Egyik ellene irt cikkről „megvan győződve, hogy a közvélemény elitéli”, más kettő ellen „fegyvere a hallgatás,” — hanem a negyedikből kikap egy pár mondatot s cáfolgatja. A plagizálást megemlíti, de nem igyekszik bizonyítni, hanem azt fejtegeti, melyik nép vehette a másik néptől. Igy már jól van. Erről lehet higgadtan, komolyan vitázni, de ama súlyos vádról nem, s azért méltán volt megtámadva keményebben.

n

Jegyzet

Grocescu Julian

nak a 441. gl.-ban említett válaszáról van szó ismét. A cikk, amelyet „a közvélemény elítél” Arany Lászlóé; amely ellen fegyvere a hallgatás, az pedig a Pesti Napló anonim cikke s a Koszorú-é (1. ezekre is 441. gl.); a negyedik amelyből „kikap egy pár mondatot”

Kriza János

é (1. uo.). A „keményebb megtámadás” meg Arany László cikke volt, s nyilván ennek hangját védi, menti e gl.-ban