Aranysárkány fejléc kép
 
THEODOR OPITZ – ARANY JÁNOSNAK
[szerkesztői feloldás]
Pless, 1863. október 20.
 
  Hochgeehrter Herr!  
  Sie haben meinen Versuch eben so gerecht, wie mild beurtheilt,
n
Jegyzet
Sie haben meinen Versuch eben so gerecht, wie mild beurtheilt
– Elveszett levélre utal, vesd össze az 1715. és 1719. sz. levelekkel.
ich danke dafür aufs Wärmste.  
  Ich hatte die Zeilen verhältnißmäßig sehr rasch hingeworfen, schrieb sie in noch erregter Stim̃ ung ab
u.
Szerkesztői feloldás: u.nd
schickte sie Ihnen, ohne sie kritisch zu mustern, etwas vorschnell hin. Als ich sie später wieder betrachtete, fielen mir selbst einige starke Fehler ins Auge, und das Blut stieg mir unwillkürlich in die Wangen, weñ ich nun an Sie dachte. Um mich zu beruhigen, verbeßerte ich, und so, wie ich’s Ihnen jetzt schicke, ist das Ding, scheint mir, wenigstens von groben Fehlern frei. Wie weit freilich gut ungarisch, ist eine andere Frage. Mir steckt indessen Ihre schöne Sprache, möcht’ ich sagen, im Blut
u.
Szerkesztői feloldás: und
in der Seele,
u.
Szerkesztői feloldás: und
weñ mir zu schriftlichen Übungen nur einige Zeit bliebe, zweifle ich nicht, daß ich sie bald ziemlich gewandt schreiben würde. Doch ich widme schon der Lectüre aus entschiedener Vorliebe mehr Zeit, als meine übrigen Studien und Sorgen eigentlich gestatten.  
  Mein Herr Verleger beeilt sich nicht mit der Herausgabe meines Buches.
n
Jegyzet
Mein Herr Verleger beeilt sich nicht mit der Herausgabe meines Buches
Petőfi
Petőfi Sándor
verseinek fordítására utal; l. az 1678. sz. levél jegyzetét.
Ich rechnete sicher darauf, daß Ihnen daßelbe zugleich mit meinem letzten Briefe oder bald nachher zukom̃ en würde; deñ ich habe die letzten Correcturbogen schon vor Wochen zurückgesandt.  
  Durch Ihre von dem berechtigtsten Selbstgefühl dictirten Verse im ’Koszorú’ veranlaßt,
n
Jegyzet
Durch Ihre von dem berechtigtsten Selbstgefühl dictirten Verse im‚ Koszorú’ veranlasst
Ko 1863. I. 26. sz. jún. 28. 616–617.: Bolond Istók II. énekéből. (Tartalomjegyzéki cím, a vers fölött csak rovatcím: Irodalom. és rövid bevezető.)
AJ
Arany János
a Bolond Istók II. énekének eme 11 kezdő strófájában a kritika által értetlenül fogadott hősköltemény (A nagyidai cigányok, 1851) magyarázatát adta (l. AJÖM III. 333.).
las ich vor einigen Monaten die mir bis dahin noch unbekañten ’Nagyidai Czigányok’. Das Gedicht hatte jetzt für mich ein erhöhtes Interesse: wie viel reine Vaterlandsliebe und Seelengüte gehört dazu, um einer das Gemüth schmerzlichst bewegenden Wahrheit in dieser Weise Ausdruck zu geben! Hierin tritt die Verschiedenheit Ihrer Natur von der
Petőfi
Petőfi Sándor
’s ungemein scharf hervor. Wie würde er sich ausgedrückt haben, weñ er jenen traurigen
[törölt]
« Zeit/en »
 [!]
[sic!]
Ausgang erlebt hätte! Hätte er überhaupt noch Worte gehabt? So gewaltsam, seltsam, wunderbar, erscheint mir sein Tod doch für ihn das Natürlichste, Nothwendigste, Beste.  
  Aber auch abgesehen von dem hinteren politischen Sinne Ihres „Heldengedichts”, der nicht erfaßt wurde, zeigen Sie hier eine so eigenthümliche Meisterschaft in reiner Komik, daß ich mich wundere, daß auch diese in Ungarn nicht die verdiente Würdigung gefunden hat. Seltsam! eine Nation, deren Hauptvorzug Geradheit des Charakters, Aufrichtigkeit, Wahrheitsliebe ist, scheint geneigt, in der Litteratur die Bezeichnung der Dinge beim rechten Namen gemein und roh zu finden. So fiel mir sehr auf, als ich vor Jahren einmal las, daß es bei Ihnen Gegenstand ernster Debatte werden konnte, ob man
Shakespeare
Shakespeare, William
’s Derbheiten nackt, ohne Höschen und Feigenblätter, ungarisch wiedergeben solle oder nicht? Ein Glück, daß dañ doch schließlich die Entscheidung für das Nackte fiel.
n
Jegyzet
Ein Glück, daß dan̄ doch schließlich die Entscheidung für das Nackte fiel
Kemény Zsigmond
Kemény Zsigmond
azt javasolta, hogy hagyják ki
Shakespeare
Shakespeare, William
műveinek illetlen részeit, attól tartva, hogy a szalonok kényesebb ízlését sértenék;
AJ
Arany János
ezzel szemben a teljes szöveghűség álláspontját képviselte (l.
Szász Károly
Szász Károly
nak írt levelét 1859. márc. 19-én: AJÖM XVII. 1075. 283.). A Kisfaludy Társaság keretein belül 1860. szept. 27-én megalakult a fordításokat felügyelő Shakespeare-bizottság: az okt. 25-i zárt ülésen döntöttek a Shakespearefordítások alapelveiről: „Fontos kérdés továbbá, vajjon
Shakespeare
Shakespeare, William
, úgy a mint van, sikamlós, nem ritkán obscenus részeivel adassék-e a magyar kö- zönség kezébe. Itt az a kérdés áll elé: teljes
Shakespeare
Shakespeare, William
t akarunk-e, vagy egy megcsonkított, hézagos, castralt kiadást.
[szerkesztői feloldás]
A bizottság tehát azt ajánlja: fordítassa
 [!]
[sic!]
a
t.
Szerkesztői feloldás: tisztelt
Társaság, más nemzetek, különösen a németek példájára,
Shakespeare
Shakespeare, William
t egészen, meg nem csonkítva, csupán arra utasítva fordítóit, hogy részletekben, s hol a darab kára nélkül történhetik, igyekezzenek az oly sikamlós helyeket szelidebben adni vissza s a botrányt a mennyire lehetséges, eltávolítani.” ( AJÖM VII. 355–357.; AJÖM XIII. 341.)
 
  Mit vorzüglicher Hochachtung  
  ergebener  
 
Theodor Opitz
Opitz, Theodor
 
  am 20 ten October  
  1863  
 

Megjegyzések:

Arany László
Arany László
hagyatékából ( AkÉrt 1899. 669.)
Vallomás  
Nem vagyok szent, de meghajtom magám’
 [!]
[sic!]
Minden előtt, ki azzá lett éltében,
Ki, a Mája fátyolát átlátva,
Megtért, s itt már részesült öröklétben;
 
Ki a pusztába vonult el azért,
Mert a világot teljesen ismerte,
Mert ő lelkében minden sovárgás
Bűbájos erejét már elvesztette.
 
Nem vagyok szent, nem! összefont vagyok
A földi életnek kerekzetével;
Az én ereimben még forr a vér,
Úgy mint forrott, pezsgett tizennyolc évvel.
 
Nem vagyok szent, nem! forrón gyülölöm
A gyávák s roszlelküek sár-családját,
S nagy örömmel tiszta kézben latom
 [!]
[sic!]
A sors elitélő, villámló kardját.
 
Bujan
 [!]
[sic!]
terem a gaz a nap alatt:
Hogy az erény birjon csak kicsiny helylyel,
Kell óriási vágás időnként
Ifju erő- és ifju szenvedélylyel.
 
 
Opic Tivadár
Opitz, Theodor
.
 [!]
[sic!]
Magyarul (Bódyné Márkus Rozália fordításában): Mélyen tisztelt Uram! Költői próbálkozásomat éppoly igazságosan mint amilyen elnézően ítélte meg, s ezt a legmelegebben köszönöm. Meglehetősen gyorsan vetettem papírra, még felzaklatott hangulatban tisztáztam le és kicsit elsietve küldtem el Önnek azokat a sorokat, anélkül, hogy kritikus szemmel átolvastam volna őket. Amikor később ismét elolvastam őket, nekem magamnak is szemembe tűnt néhány súlyos hiba, és akaratlanul is elpirultam, ha ezután Önre gondoltam. Hogy megnyugtassam magamat, javítottam a dolgon, és úgy, ahogy most küldöm azt Önnek, úgy tűnik számomra, legalább a súlyos hibáktól ment. Hogy mennyire van helyesen, az persze egy másik kérdés. Az Ön szép anyanyelve mindazonáltal, hogy úgy mondjam, véremben és lelkemben lüktet, és ha az írásbeli nyelvgyakorlatokra csak valami kis időm maradna, nem kételkedem benne, hogy hamarosan igen gyakorlottan írnék. De már a kedvtelésből való olvasásnak is több időt szentelek, mint amennyit egyéb tanulmányaim és gondjaim tulajdonképpen megengednének. Kiadóm nem siet könyvem megjelentetésével. Biztosra vettem, hogy legutóbbi levelemmel egy időben, vagy nem sokkal azután eljut a könyv Önhöz, mivel már hetekkel ezelőtt visszaküldtem az utolsó korrektúraíveket. Miután olvastam a ’Koszorúban’ sorait, melyeket a legjogosabb önérzet diktált, néhány hónapja elolvastam a ’Nagyidai czigányokat’, amelyet azelőtt nem ismertem. Ez a vers most különösen érdekelt engem: mennyi tiszta hazaszeretet és lelki jóság kell ahhoz, hogy ily módon juttasson valaki kifejezésre egy igazságot, mely a legfájdalmasabb érzéseket ébreszti. Ebben rendkívül élesen kifejezésre jut a különbség az Ön és
Petőfi
Petőfi Sándor
természete között! Hogyan fejezte volna vajon ki magát ő, ha azt a szomorú végkimenetelt megérte volna! Lettek volna egyáltalán még szavai? Ha mégoly erőszakos, különös, csodálatos is, halála mégis akként tűnik fel, mint ami a számára a legtermészetesebb, a legszükségszerűbb, a legjobb volt. De ha eltekintünk is az Ön „hőskölteményének” mögöttes politikai értelmétől, melyet nem értettek meg, Ön itt olyannyira a tiszta komika mesterének mutatkozik, hogy csodálkozom, hogy ezt sem értékelték Magyarországon érdemének megfelelően. Különös! egy nemzet, melynek legfőbb érdeme a jellem egyenessége, az őszinteség, az igazságszeretet, arra tűnik hajlani, hogy az irodalomban közönségesnek és durvának találja azt, ha a dolgokat a nevükön nevezik. Nagyon feltűnőnek találtam például évekkel ezelőtt, amikor egyszer arról olvastam, hogy Önöknél komoly vita tárgya lehetett, hogy
Shakespeare
Shakespeare, William
durvaságait kendőzetlenül, lepel és fügefalevelek nélkül adják-e vissza magyar nyelven vagy ne. Még szerencse, hogy végül is a kendőzetlenség mellett döntöttek. Legkiválóbb tisztelettel híve
Theodor Opitz
Opitz, Theodor
Pless 1863. okt. 20. Válasz
AJ
Arany János
1864. okt. eleji elveszett levelére (1719.)