ARANY JÁNOS – GYULAI PÁLNAK

Miután te szerkesztői dolgodat a baráti érzelmesség terére vitted: kénytelen vagyok én is abból a hangból válaszolni.

Elmondtam neked szóval, miért nem akarok legujabb költeményeimmel a nyilvánosság előtt fellépni. Ha te még is most irásban kivánsz tőlem testimonium paupertatist

n

Jegyzet

testimonium paupertatist

– szegénységi bizonyítványt (lat.

– nem örömest bár: megadom.

Tudod már, mi vitt engem közelebb a versfaragásra. Szemem anynyira rosz,

n

Jegyzet

Szemem annyira rosz

– Lásd

AJ

Arany János

1876. nov. 11-én

Szász Károly

nak (2466.) és 1877. szept. 6-án Hirschler Ignácnak (2478.) írt levelét. Vesd össze Még egy c. versével (1877):

Mit is akarsz?... nézz az időre:

Ősz van, s neked bús télre jár,

Szemedben köd lett a sugár,

Dér, hó leszállott a tetőre.

Ezt folytatja, ugyanebben az évben, az Ex tenebris:

Ma ködös szem, mord kedéllyel,

Holnap tisztább mindenik:

Meghozhatja – tán egy éjjel,

Hogy majd „új fény jelenik”.

Vagy, ha ez nem, a vakságnak

Kiürítem poharát,

S az „örök világosságnak”

Várom fénylő sugarát.

hogy régibb töredékeimen, melyeket ujra meg ujra olvasnom, a vezérfonalat, tervet, részleteket ujabb tanulmányok által összekötnöm, kiegészitnem kellene, – nem dolgozhatom.

Aristophanes

Arisztophanész

nél szinte a szöveg és forditás gondos egybevetése, a commentárok, jegyzetek bő tanulmánya, kritikai egybeállitása volna szükséges:

n

Jegyzet

Aristophanes

Arisztophanész

nél szinte a szöveg és forditás gondos egybevetése, a commentárok, jegyzetek bő tanulmánya, kritikai egybeállitása volna szükséges

– Arisztophanész fordításai Ponori Thewrewk Emil magyarázó jegyzeteivel jelentek meg három kötetben (1880–1881). Vesd össze AJÖM VIII. 369–370.

ily munkára az én szemem képtelen. Hivatali „szabadságom” kezdetével tehát arra a gondolatra jöttem, hogy unalmas időm röviditése, egyszersmind a helyzetemből folyó leverő gondok enyhitése végett, ötleteimet jól roszul versbe foglaljam s igy magamnak egy kis szellemi commotiót

n

Jegyzet

commotiót

– izgalmat (lat.) – Vesd össze

AJ

Arany János

, Naturam furcâ expellas (1877):

Gyermekkoromban felköték

A színben egy nagy tökharangot

A mely ugyan nem ada hangot,

De máskép vígan működék;

Megvolt a súlya, lódulása,

Kötelét hogy jól visszarántsa

S vele a kis harangozót; –

Szóval: csinált commótiót.

szerezzek. Ehhez nem kellett sok nézés; kezemben irón és papir, s olykor egykét sornak papirra tétele, a mint a gondolat a formába ömlik. Tetszett ez a játék; könnyen és szabadon dolgoztam, mert közönségre való tekintet nélkül felvettem, sorra megénekeltem beteges élményeimet, panaszaimat, öreg korom apró emlékezéseit stb., melyek, nem bánom, ha holtom után nyilvánosság elé jutnak, de most azokkal föllépni eszem ágában sem volt. Talán gondoltam olyan formát, hogy ha egy kötetkére való gyül össze, kézirat gyanánt, saját költségemen, kiadom vagy 100 példányban, s barátim, rokonim közt emlékül osztom el.

Azonban te szelét vetted a dolognak és nem nyugodtál, mig szerzeményeimet meg nem ismertettem veled. Most bekövetkezett, a mitől féltem: az ostromlás, hogy adjak a Szemle számára verseimből. Megmondtam, mitől félek, ha kérelmedet teljesitem: és az, ugy sejtem, már is bekövetkezett. Az a szűkkörű nyilvánosság is, melynek eddig átengedtem e versecskéket (kivüled még

Laczi

Arany László

olvasgatta), kétkedővé tett legjobbnak hitt darabjaim értéke iránt. Nem bizom többé magamban, itéletemben; s ezzel megszűnik a lehetség, hogy elkezdett munkámat folytassam, hogy csak egy ujabb költeményt is irhassak (a minthogy egész októberben egyet sem irtam); minden sornál, melyet kezdeni akarok, kivont karddal áll előttem: „vigyázz! nagy közönségnek irsz, melynek izlése már nem az, a mi volt anno 48. és te sem vagy az, ki akkor voltál!” Szóval, poétai utolsó fellobbanásom rövid véget ért, s én visszasüllyedhetek a tétlen semmiségbe és unalomba, melyből menekülni akartam. Még nagyobb, azaz teljes nyilvánosság csak növelni fogja bennem ez érzetet; s tisztán tudom előre, hogy ha ezek közölve lesznek, két sornyi költeményt sem fogok többé kigondolni, vagy papirra vetni.

Mindazáltal, mert baráti érzelmeimre hivatkozol, hát legyen meg; de nem a mint te szabtad feltételeidet.

Azon kezdem, hogy nekem honorarium – se kétszáz, se két forint – nem kell. Nem azért dolgoztam. Arra se kötelezhetem magam, hogy 5 már most kiválasztandó darabot rendelkezésedre bocsássak. Hanem „esetről esetre” való politikát űzzünk. Gyere most, és válaszsz, – azaz, tán

Laczi

Arany László

izlését is figyelembe véve, válaszszunk együtt a januári számra egy darabot, s ha az megjelent, és meglátom mikép fogadják, akkor a következő számra megint egyet, és igy tovább. Hanem a választandó költeményt (a mennyiben nálam tisztázva még nincs) bizony magadnak kell a kapcsos könyvből kiirnya, mert én, mint láthatod e betükből, már e hosszu levél irásában is egészen megvakultam.

Budapest, 1877. oct. 22.

igaz barátod

AranyJános

Szerkesztői feloldás:

Arany János

n

Jegyzet

Arany László

jegyzete: „E levélváltás után adta

Arany

Arany János

a SZEMLÉ-nek először a TÖLGYEK ALATT, azután a TETEMRE-HÍVÁS című költeményeit; az utóbbi a Kisfaludy-társaságban is felolvastatván, ez alkalommal az egyetemi ifjúság a költőt ezüst babérkoszorúval tisztelte meg. Ő, némi viszonzásúl, az egyetemi ifjak segély-egyletének alapítótagjai sorába lépett s az alapítványi összeget, 50 frtot, a SZEMLÉ-től járó honoráriumából,

Gyulai

Gyulai Pál

tette le. Később egyszer

Gyulai

Gyulai Pál

, míg

Arany

Arany János

nem volt otthon, szobájába egy szőnyeget csempészett (melyet most a szalontai Arany-szobában őriznek) a következő számla kiséretében”. AJLÍ II. 451. Az alapítványról lásd

AJ

Arany János

1878. márc. 6-án Nagy Miklóshoz írt levelének jegyzetét (2497.); a számla:

Gyulai

Gyulai Pál

AJ

Arany János

-nak, 1878. okt. 3. (2515.).

AJOM19

Megjegyzések: