A hun trilóga töredékei

Bibliográfiai adatok

A hun trilóga töredékei

Szerző: Arany János

Bibliográfiai adatok

Cím: Arany János Összes Művei IV. kötet

Alcím: Keveháza. Buda halála. A hun trilógia töredékei.

Dátum: 1953

Kiadás helye: Budapest

Kiadó: Akadémiai Kiadó

ISBN: 809000064148

Szerkesztő: Barta János

Sajtó alá rendező: Voinovich Géza

Kézirat leírása:

Ország: Ismeretlen

A kézirat leírása:

History:

A töredékben maradt dolgozatok kézirata megvolt a költő hátrahagyott iratai közt. Ráírta: Hun monda, 1853. Legelső töredékek. A három dolgozat kéziratát a költő együtt tartotta; az ostromban mind elégett. Törlések, javítások nem voltak rajtok; tisztába írta. Fennmaradt a legelső kezdetből három sor. Tanítványainak sikerült néha a költő papírkosarából egy-egy eldobott cédulát megszerezni és eltenni. Ilyenről közölte Benkó Imre ezt a három sort: (Arany János tanársága Nagykőrösön, 183. l.) Csaba királyfiról mondok új éneket, Attila fiáról egyszerü verseket, Hogyan vitte vissza amaz őshazába.

Keletkezés:

Dátum:

Nyelvek: magyar

Kulcsszavak: elbeszélő költemény

Szövegforrások listája:

Szövegforrás I: A kritikai kiadás szövege

Elektronikus kiadás adatai:

A digitális kritikai kiadás sajtó alá rendezői: Palkó Gábor és Fellegi Zsófia

XML szerkesztő: Bobák Barbara és Fellegi Zsófia

Közreműködők: Csonki Árpád , Horváth-Márjánovics Diána , Káli Anita , Metzger Réka , Móré Tünde , Roskó Mira , Sárközi-Lindner Zsófia és Vétek Bence

Kiadás:

Digitális kritikai kiadás

A kiadásról:

Kiadó: Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Irodalomtudományi Intézet

Kiadó: Petőfi Irodalmi Múzeum

Kiadás helye: Budapest

2019 ©Free Access - no-reuse

Megjelenés:

Arany László közölte a HV-ben; másodszor Voinovich G. A. J. összes művei, I—IV. köt., Franklin Társ. kiadása, 1924. Mindegyik kiadásból hiányzik egy lap, ezt a lapot Voinovich Arany János életrajza közölte, hasonmásban, a II. kötetben; a második dolgozat III. részének első énekébe való, a 25-65. sorok más fogalmazása.

Megjegyzések

Megjegyzések:

A műhöz tartozó jegyzetek az alábbi linkeken érhetőek el:

Verzió: I : A kritikai kiadás szövege

HARMADIK ÉNEK.

Zoárd tanácsa.

n.1

Nem ült ám renyhe gondban Zoárd, a hunvezér,

n.2

Siratni gyáva könnyel a tettet rá nem ér :

n.3

Előbb is megkerüli a tornyos palotát,

n.4

Megnégyszerezve kívül az őrállók hadát.

n.5

Aztán sietve külde mind a három kapun :

n.6

Buda körül hogy állna, min egy erdő, a hun,

n.7

Fegyverben éj- s naponta, lóháton a nyereg,

n.8

Így várja bé parancsát a fennálló sereg.

n.9

Egyszersmind a kiáltók kiáltsanak jelet

Jegyzet A kiáltók, mint az első dolgozatban, I. én. 1—20. utolsó dolg.

n.10

Egész birodalomban, mint a gyors képzelet :

n.11

Hogy mindenik szabad hún, fő, vagy köznép legyen,

n.12

Legott gyűljön hadastul a rendes gyülhelyen.

n.13

Tudnillik ezt először Átila rendelé

Jegyzet II. é. 30—45. s.

n.14

Hosszú láncban kelet, dél, éjszak, nyugat felé,

n.15

Hogy ember ember ellen, mint őrszemek sora,

n.16

Budától a határig ne szűnne meg soha.

n.17

Mint hancsik a mezőben, áll egy-egy híradó,

n.18

Amennyire kiáltás ereje hallható,

n.19

És mint kakas, szomszédját ébresztve a falun,

n.20

Adá tovább a jelszót egymás között a hun.

n.21

Zoárd pedig azonnal a palotába tért,

n.22

Ottan lelé a kádárt s kemény Bulcsu vezért,

n.23

Ősz Torda is belépett ; döbbenve álla meg,

n.24

Mintha urát először most látta volna meg.

n.25

De Bulcsu a vértóban, melytől az ágy setét,

n.26

Megforgatván szemének gyilkos tekintetét :

n.27

»Mit habozunk,« kiálta,» vagy meddig habozunk?

n.28

Ha nincs erőnk segítni : van rettentő boszunk!

n.29

»Egy, ami én előttem világos, mint a nap :

n.30

Hogy ezt nem hún, szabad vér, — ezt tette szolga, rab;

n.31

A hún, kicsinye nagyja, szerette Átilát,

n.32

Imádva, mint az Istent, nem félve, mint nyilát.

n.33

»De sunnyogó királlyal e vár mindig tele,

n.34

Rájok nemes kegyelmét pazarlá Etele :

n.35

Ez a hálája, itt van! ez a jutalma, lám!

n.36

Ó, nagyszivű királyom! beh mindég gondolám!

n.37

»Ki fogja megtorolni méltóan estedet?

n.38

Vérrel beundokított fejdelmi testedet?

n.39

Szemed fényes hatalmát, mely már sötét, hideg?

n.40

Vitézségét karodnak, mely már szakadt ideg?

n.41

»De, ami bosszuállás hatalmunkban vagyon :

n.42

Igaz torod megűljük az idegen fajon ;

n.43

Mint bűnös a fakó szem, és mind a szőke arc :

n.44

Vér van köztünk s közöttök, élet-halálra harc!«

n.45

Így szóla Bulcsu. Erre felelt agg Torda bölcs :

n.46

»Megilleti e nemes bú téged vezéri hős!

n.47

Mindegyik hun szivéből szóltál — s azon felyül

n.48

Etel királyi húgát, Arát, birod nejül.

n.49

»De tudja Isten, hogy lesz. Kettős ez a dolog.

n.50

Ha egyfelől tekintem — vagy arra gondolok —

n.51

Ó! mindenkép halálos nekünk ez a halál :

n.52

Elromlunk, nemzetestűl, ha a jóslat megáll.«

n.53

Itt elhagyá zokogva s nem szólhatott az agg,

n.54

Rázkódván ősz szakála, mint ki szörnyen kacag ;

n.55

Megütközve tekinté mind a három vezér :

n.56

Minő jóslat — kiálták — az, amiről beszél?

n.57

»Midőn elhunyt — viszonzá — a jó király, Buda,

n.58

Öccsével, Átilával történt ilyen csuda :

n.59

Egy szép kies mezőben verette sátorát,

n.60

Kisded halom högyé, mint fejdelmi koronát.

n.61

»Akkor volt ez, hogy Isten csodás kardját lelé,

n.62

Mely kezdetben jövendő hatalmát jeleié ;

n.63

Majd bátyjáról gonosz hirt lehete hallani —

n.64

És a király megindult világ-hódítani.

n.65

Övé volt már az éjszak, övé a napkelet,

n.66

Indúla fegyverével megbirni a delet :

n.67

Görög földjére ronta, mélyen nyomult belé,

n.68

Ott, mondom, egy mezőben tanyáját emelé.

n.69

»Arannyal volt a bársony hímezve gazdagon,

Jegyzet

Kézai

Kézai Simon

nál: Tabernacula etiam … habere consueverat operata … unum habebat sic celebre et solemne … Columnae eius ex aurus laborate . . . pretiosis lapidibus iungebantur mirabiliter fabricate.

n.70

Maga a sátor állott vert arany rúdakon,

n.71

Gyémántos foglalóit szorítá érc-csavar :

n.72

Nem egykönnyen birá azt feldönteni vihar.

n.73

»S im hirtelen — nem ingott se fű, se falevél

n.74

Déli álmát szuny adta minden fuvóka szél,

n.75

Elfúladt a hőségben az ég lehellete,

n.76

A legkisebb pehelyszál békén pihenhete ;

n.77

»S egyszerre, ím, a sátor, derült, fényes napon,

n.78

Mint sokszinű buborék eltűnik a habon, —

n.79

Egyszerre csak leroskad Etele sátora,

n.80

Hogy ollyat földi ember nem látott még soha.

n.81

»Remegve a hatalmas nézett az ég felé ;

n.82

Nagy gazdag áldozattal Istent engesztelé :

n.83

De nem csapott fel a láng merészen, könnyedén,

n.84

Mint sárkány mászott a füst a föld felűletén.

n.85

»Egyszersmind Isten akkor súlyos igét ada :

Jegyzet 84-85. sor : Első dolg. I. én. 181—184. s. Második dolg. III. rész, I. én 14—17. s.

n.86

,Hogy elvész mind személye országa és hada ;

n.87

Csupán egy, kit nem ismer, élő fia pedig, —

n.88

Az megmarad, s hatalma ujan emelkedik.

n.89

»Most a rettenhetetlen, hallván e jós igét,

n.90

Döbbenve forditá meg hadrontó seregét,

n.91

Győzelme fele-utján megtére ; ám jövet

n.92

Száguldva ért elébe hazulról egy követ.

n.93

»Örömhirrel köszönt be, (Átila is vidult) :

n.94

Királyné, Ríka asszony hogy már megszabadult

n.95

Egy szép fiúval. Ez lőn a megjósolt Csaba,

n.96

Kit, fiai közül, még nem ismert az apa.

n.97

»De többé mégse hallók nevetni Átilát,

n.98

Hordozva nagy szivében a végzetek nyilát ;

n.99

Csabára láttuk néha kissé mosolygani. —

n.100

Azonban újra indult világhódítani.

n.101

»Háromszor még azontul, hogy e jóslat kele,

n.102

Érezte Isten ujját megdöbbent kebele :

n.103

Egyszer a Lek vizénél, hol ama csoda-nő

n.104

, Vissza, Etel!' kiálta, — s nem mert átkelni ő.

n.105

»Másszor, hogy Katalonnak mezején folyt a vér,

n.106

Hömpölyge gyászos árján ember, ló és szekér ;

n.107

Nyeregből ott magának máglyát emeltetett,

n.108

Azt híve győzelmében, hogy már legyőzetett.

n.109

»Harmadszor, Róma ellen hogy vitte harc-vasát,

n.110

Tőbül kivágni készűlt a világ városát :

n.111

De kardos ősz, csikorgva, fölötte megjelent,

n.112

S megtérve a kapuktól, Átila visszament.

Jegyzet 101-112. sor :A három intés. Első dolg. I. én. 236. s. — Második dolg. alaprajz, II. rész.

n.113

»Ó, mondom én, halálos nekünk ez a halál!

n.114

Ím bételik a jóslat — nagyon, nagyon talál :

n.115

Itt fekszik a bizonyság —« tovább nem szólhatott,

n.116

Ősz Torda nagy keserves sírásra fakadott.

n.117

Mint nyári lanyha esső, szeméből folyt a köny

n.118

Aláperegve tisztes szakálán, mint a gyöngy ;

n.119

Hallgatva jó-sokáig a három fő hun állt,

n.120

Búsan hol egymást nézve, hol a nyugvó királyt.

n.121

Végre szavát emelve Zoárd főkapitán

n.122

Fölegyenesödék, mint növény a vész után ;

n.123

»Mit ér a bánat,« ugymond,» vagy dőre lobbanás?

n.124

Istené a jövendő, emberé a tanács.

n.125

»A megtorlást bizonnyal ohajtja mindegyünk :

n.126

De vajh mikép nyomozzuk? és boszút kin vegyünk?

n.127

Mert egy-két tolvaj szolga halála itt kevés :

n.128

Nagyobb dolog van itten, nagy összeesküvés!

n.129

»Megvallatám az őrsöt : mind olyan, mint a vak :

n.130

Bejőni vagy kimenni senkit se láttanak ;

n.131

De bár, teszem, kerülne egy-két gaz cimbora :

n.132

Ez-é nagy Átilának méltó boszú-tora?!

n.133

»Ez-é a visszatorlás, mit szelleme ohajt?

n.134

Mely égi sátorában kiengesztelje majd?

n.135

Ó, vérnek itt özönnel áradni kellene,

n.136

Mégsem vón' megtorolva Átila szelleme!

n.137

»Nem mint bajnok, dicsőén, esett el a csatán,

n.138

Nem nyúgodott le, mint nap, piros vénség után,

n.139

Orozva, böcstelen tőr ejté meg a királyt :

n.140

Méltóan ki torol meg ily méltatlan halált!?

n.141

»Talán hogy bűnös a gót, és mind a szőke arc :

n.142

De ja j! vesztünkre válna most egy belföldi harc :

n.143

A hun szivét lesujtá réműlet és iszony :

n.144

Hamar fejünkre telnék ama jóslat, bizony!

n.145

»S én nem tudom, ha népünk, hallván az igazat,

n.146

Hogy így bukott el a hős, mint véres áldozat …

n.147

Én nem tudom, mi lenne. Árúló aki fél :

n.148

Mert lám a fű is hajlong, bárhonnan fú a szél.

n.149

»Ha elfogy a nap és hold, vagy a föld méhe reng,

n.150

Megbódul a közember, feje mingyárt kereng,

n.151

Bujtó temonda támad, zavargás, pártütés :

n.152

Mit nem csinálna köztük egy ily villámütés!

n.153

»Talán ép’ erre várnak az összeesküvők,

n.154

Zavarosban akarván halat fogdosni ők ;

n.155

De már kezemben a fék, az összes hadi rend :

n.156

Alig — mondom — merényök ha késő nem leend.

n.157

»Siessünk hát betöltni a végzet nagy szavát :

n.158

Királlyá tenni gyorsan távollevő Csabát,

n.159

Számára én az ország hatalmát fölveszem,

n.160

S ha megjön tenger elvől, kezébe leteszem.

n.161

»De négyünk közt maradjon eskü alatt titok,

n.162

Hogy Etelét gáládul végzé ki orgyilok :

n.163

Így mind a hun kevésbbé ijed meg és haboz,

n.164

S nem tudva mire vélni, megretten a gonosz.

n.165

»Azt költsük, hogy szivében felpattanván az ér,

n.166

Álmában elborítá lehelletét a vér ;

n.167

Könnyű lesz eltörölnünk a gyilkosság jelét,

n.168

Megtisztelvén sebekkel dicső nagy Etelét.«

Jegyzet 145-168. sor :Hogy a hun fők elpalástolnak s természetes halált költenek, arra Jordanes adott alapot sirató-ének közlésével, melyet

Thierry

Thierry Amadé

átvett: 'Nem ellenség csapása alatt, nem árulásból, hanem ünnepi örömök közt érte a halál. Nincs ebben megbosszulni való ;' — ezzel az idegenek zendülésének kívánták elejét venni a hun fők. (1. Thierrynél Attila történetében 71. 1., az Atlila-mondák közt 61. 1., Szabó Károly fordításában.)

n.169

Mindnyájan ott helyeslék amit Zoárd beszélt,

n.170

Dicsérve szép szavakkal a gondos hun vezért,

n.171

Véresküvel a titkot őrizni fogadák :

n.172

Vérök az Átiláé közzé lecsorgaták.

n.173

Legyen tanúja, mondák, amely éltet, az ég,

n.174

A fáklya, mely kezökben sugáros fénnyel ég,

n.175

A tiszta áldozat-víz, mely ott edényben áll,

n.176

A föld, melynek porába majdan Etele száll ;

n.177

Hogy, mint a puszta légben a szózat elenyész,

n.178

Tűz által a veszendő, füstbe, hamuba vész,

n.179

Mint vizben elmosódik minden salak, szemet,

n.180

S a néma föld felejti, mit gyomrában temet :

n.181

Úgy törlik el bizony, a titok minden szavát,

n.182

Felőle értesítni úgy nem fogják Csabát,

n.183

Nehogy boszúra keljen apáért a fiú,

n.184

Nehogy romlást okozzon egy belső háború.

n.185

Erre ősz Torda táltos, meg a kádár Szabolcs,

n.186

Etel sebét lemosták, fehérre mint a gyolcs :

n.187

Forrás vizével a pap öblinté szennyeit,

n.188

Hozzá, mint hegyi csurgó, csurgatván könnyeit.