A hun trilóga töredékei

Bibliográfiai adatok

A hun trilóga töredékei

Szerző: Arany János

Bibliográfiai adatok

Cím: Arany János Összes Művei IV. kötet

Alcím: Keveháza. Buda halála. A hun trilógia töredékei.

Dátum: 1953

Kiadás helye: Budapest

Kiadó: Akadémiai Kiadó

ISBN: 809000064148

Szerkesztő: Barta János

Sajtó alá rendező: Voinovich Géza

Kézirat leírása:

Ország: Ismeretlen

A kézirat leírása:

History:

A töredékben maradt dolgozatok kézirata megvolt a költő hátrahagyott iratai közt. Ráírta: Hun monda, 1853. Legelső töredékek. A három dolgozat kéziratát a költő együtt tartotta; az ostromban mind elégett. Törlések, javítások nem voltak rajtok; tisztába írta. Fennmaradt a legelső kezdetből három sor. Tanítványainak sikerült néha a költő papírkosarából egy-egy eldobott cédulát megszerezni és eltenni. Ilyenről közölte Benkó Imre ezt a három sort: (Arany János tanársága Nagykőrösön, 183. l.) Csaba királyfiról mondok új éneket, Attila fiáról egyszerü verseket, Hogyan vitte vissza amaz őshazába.

Keletkezés:

Dátum:

Nyelvek: magyar

Kulcsszavak: elbeszélő költemény

Szövegforrások listája:

Szövegforrás I: A kritikai kiadás szövege

Elektronikus kiadás adatai:

A digitális kritikai kiadás sajtó alá rendezői: Palkó Gábor és Fellegi Zsófia

XML szerkesztő: Bobák Barbara és Fellegi Zsófia

Közreműködők: Csonki Árpád , Horváth-Márjánovics Diána , Káli Anita , Metzger Réka , Móré Tünde , Roskó Mira , Sárközi-Lindner Zsófia és Vétek Bence

Kiadás:

Digitális kritikai kiadás

A kiadásról:

Kiadó: Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Irodalomtudományi Intézet

Kiadó: Petőfi Irodalmi Múzeum

Kiadás helye: Budapest

2019 ©Free Access - no-reuse

Megjelenés:

Arany László közölte a HV-ben; másodszor Voinovich G. A. J. összes művei, I—IV. köt., Franklin Társ. kiadása, 1924. Mindegyik kiadásból hiányzik egy lap, ezt a lapot Voinovich Arany János életrajza közölte, hasonmásban, a II. kötetben; a második dolgozat III. részének első énekébe való, a 25-65. sorok más fogalmazása.

Megjegyzések

Megjegyzések:

A műhöz tartozó jegyzetek az alábbi linkeken érhetőek el:

Verzió: I : A kritikai kiadás szövege

ELSŐ DOLGOZAT

(1853.)

»Csuda dolog, hogy mindeddig nem emlékeztünk erről.«

Ilosvai Péter

ELSŐ ÉNEK

Szász Detre.

n.1

Harsog vala egy szó nyugattól keletig,

n.2

Etele nagy király hogy már közeledik ;

n.3

Adria tengernél utolsó szem őre

n.4

Kezdé a kiáltást és adta előre.

n.5

Széles birodalma országain átal,

n.6

Nyilallék a szózat, emberi hang által :

n.7

Minden nyillövésre más vitéz fogadta :

n.8

Mint felhő a dörgést tovább tovább adta.

n.9

Tudniillik, egész nagy birodalmában

n.10

Őrállói voltak, széltiben hosszában,

n.11

Akik éjjel nappal egymást rendre váltsák,

n.12

Mi esik künn, vagy benn: egyszerre kiáltsák.

n.13

Négy lánc vala illyen, mint a rege mondja,

n.14

Tisza-Duna síkján volt középső pontja,

n.15

Tisza-Duna víznek áldott rónaterén,

n.16

Hol ma búsan hallgat kürtjével Jászberény.

n.17

Onnan pedig a hír elfut a Rajnához,

n.18

Etel ősfolyamhoz, és a Visztulához ;

n.19

Mint a pók megérzi háló rezzenését :

n.20

Érzé minden ország Etele jövését.

Jegyzet 1—20. sor. : A híradók lánca

Kézai

Kézai Simon

nál és a Budai krónikában. Csak kiáltással adják tovább ajhírt. A második dolg. harm. rész, III. én. 9—21. s. ; a harmadik dolgozatban II. én. 30—45. s. Ilyen jeladó szolgálatot írt le Marco Polo (1271) Kublaj kán mongol birodalmában.

n.21

Ott, hol napkeletre kanyarúl a Zagyva,

n.22

Gyűlt össze az udvar, mind kicsínye, nagyja ;

n.23

Ott vala a város : Etele királyi

n.24

LLakóhelye, könnyed sátor-palotái.

n.25

Nem szorúlt e város tetemes falakra,

n.26

Nagy nehéz kövekből nem volt összerakva,

n.27

Az erőnek szolgált kirepítő fészkűl,

n.28

Nem a gyávaságnak biztos menedékűl.

n.29

Tündér palotának bizonyára hinnéd,

n.30

Melyet egy fúvó szél tovalehel innét,

n.31

Oly könnyűden volt az, csak fából, faragva,

n.32

Mesteri munkával díszesen kirakva.

Jegyzet 25—32. sor. : így írta le Attila palotáját Priszkosz ; Buda Halálában I. én. 15—20. s.

n.33

Az épületek közt, valamint a méhraj,

n.34

Sürög-forog a nép, van mindenfelé zaj :

n.35

Gyermekek és vének, asszonyok, leányok,

n.36

Idegenek, húnok, szolgák és királyok.

n.37

Detre pedig, a szász, űlt a kapufélen,

n.38

Ősz haja, mint felhő, lebegett a szélen,

n.39

Homlokában hordá ama nyildarabot,

n.40

Melyet a Hunbércnél ütközetben kapott.

n.41

Bendeguztól kapta, jó ideje annak,

n.42

Azóta nevezik : »a halhatatlannak« ;

Jegyzet 38—42 sor. : L. : Keveháza jegyzetét. Detréről itt a II. én. jegyzetét.

n.43

Három ivadékot láta elhullani,

n.44

És negyedik öltő immár a mostani.

n.45

Ott vigyázza mindég a jövőmenőket,

n.46

Vadmacska szemével kisérgeti őket,

n.47

Némelyik után a fejét sem billenti,

n.48

Másikat szép szóval, nyájasan köszönti.

n.49

Mert ha szittya úr jő, csát, Önögész, Bere,

n.50

Avagy Etelének más főfő embere,

n.51

Feláll, nem is űl le, míg el nem haladnak,

n.52

És utána görnyed a parancsolatnak.

n.53

Ám, ha Oresztesz jő, vagy fia (ki végre

n.54

Augusztulusz néven űlt császári székre) :

n.55

Csak vállhegyről nézi a puha rómait,

n.56

Fogadja is, nem is, köszönő szavait.

n.57

Ellenben, ha gót, vagy alán fejedelmek

n.58

A magas kapunál olykor megjelennek :

n.59

Odalopott szóval, egy-egy pillantással,

n.60

Néha beszélgetnek hosszú hallgatással.

n.61

Épen Walamir jött, a gotok királya,

Jegyzet 49—61. sor : A hun fők nevei Priszkosznál Scattos, Berikhos, Szabó Károly magyarításában Csát, Bere; Onegesios helyébe a költő később Zoárdot tett, második dolgozat, harmadik rész, III. én.

n.62

(Másszor volt az ! mostan Etele szolgája) ;

n.63

Detre a vitéznek oda nyujtá jobbját,

n.64

Nyájasan kérdezték egymás állapotját.

n.65

Ama titkos ármányt kezdem énekelni,

n.66

Melyet forralának nyugot fejedelmi,

n.67

Hogy Etele jármát egy nap összetörnék,

n.68

A hatalmas királyt orozva megölnék.

n.69

Detre a kezdője, vannak hozzá többen,

n.70

Hanem a szász Detre főfő cinkos ebben ;

n.71

Igaz, hogy Walamir nem volt részes benne,

n.72

Távol országból jön gótok fejedelme.

n.73

Monda neki a szász : »Bizony könnyű élet,

n.74

Fejedelmi ember könnyebben nem élhet,

n.75

Ahogy mi, királyok, — mint már én, vagy magad,

n.76

Etelének biztos védszárnyai alatt.

n.77

Nincs a mi fejünkön uralkodás gondja,

n.78

Koronánk azt csupán díszíti, nem nyomja,

n.79

Máskor a szemünket sem mertük behúnni,

n.80

Most egyéb dolgunk sincs : enni és alunni.

n.81

Nem félünk hogy a nép ellenünk fellázad,

n.82

Csata elveszése nem nekünk gyalázat,

n.83

Vagyon országunknak őre, pártfogója,

n.84

Minden ellenségtől aki hogy megója,

n.85

És az ütközetben, ha vesztünk, ha nyerünk,

n.86

Marad Etelénél egy darab kenyerünk,

n.87

Csekély a szolgálat, a tartás királyi,

n.88

Korán sem élnek úgy Etele szolgái«.

n.89

Erre jó Walamir felsohajta elébb,

n.90

Szaggatott sóhajjal, mint ki hűs vízbe lép,

n.91

Hátra-hátra nézett s így felele aztán,

n.92

Szemében a könnyeet ujjal megfakasztván :

n.93

»Ó öreg barátom, mind az isten dolga !

n.94

Ki még tennap úr volt, ma már lehet szolga ;

n.95

Bizony a kerék is mutatja példával :

n.96

Egyszer fel, másszor le, forog a talpával.

n.97

Mi tagadás benne : fáj nekem, ha látom

n.98

Ülni a kapuban régi jó barátom'

n.99

Edekót, vagy téged, vagy más öreg embert,

n.100

Akit a nagy Etel házőrzeni rendelt.

n.101

Mi tagadás benne : fáj nekem, virágát —

n.102

Nézni országomnak szép fiatalságát,

n.103

Mikor, Etelével a had előtt járván,

n.104

Hallgatnak szegények, mint az ölő-bárány.

n.105

De ki tehet róla — ki merészel tenni !

n.106

Nem mondom, hogy tenni, csak egy szót emelni ;

n.107

Nem mondom hogy szólni, csupán gondolkodni,

n.108

Éjjel a sötétben, álmokat álmodni.

n.109

Ime ! neki hódol mind nyugat és kelet,

n.110

Urrá tette isten széles világ felett,

n.111

És valahányszor csak a lábát kihúzza,

n.112

Győzedelmes utját hirnév koszorúzza.

n.113

Most is diadallal tére visszafelé :

n.114

Várasok omlanak büszke lába elé,

n.115

Mint a fű hogy omlik a kaszás elébe,

n.116

Mint gabonaföldön hever a sok kéve.

n.117

Mert soha nem enged, ha mi feltett célja :

n.118

Bizonyság közelebb hires Akviléja,

Jegyzet Aquileia ostromát, a gólyák mondáját elbeszéli

Kézai

Kézai Simon

is,

Thuróczi

Thuróczy János

is. A nyergek felhalmozását

Kézai

Kézai Simon

ide teszi át a katalóni csatából

n.119

Melyet egy huzamban három évig űltünk,

n.120

Három álló évig hiába kerűltünk.

n.121

Tiz százezeren ott a hunok valának,

n.122

Tizből négy jutott már éhségnek, halálnak ;

n.123

Tábori tüzekként, a mezőben széllyel

n.124

Nagy halottas máglyák égtek minden éjjel.

n.125

Etele pedig járt kívül a sáncokon,

n.126

Népei romlása esvén neki zokon,

n.127

Sem a nyögő panaszt és jaj szót hallani —

n.128

Sem a szándokától nem birt elállani.

n.129

De midőn a várost egy napon kerűlte,

n.130

Jósok, fejedelmek : mi valánk körűlte),

n.131

Ím csudát az isten, bizonyos jelt adott,

n.132

Mire a nagy Etel újjal így mutatott :

n.133

Nézzétek, bajtársim, ottan ama gólyát,

n.134

Isten akaratja biztos jeladóját :

n.135

Érzi, hogy elpusztul Akviléja tornya,

n.136

Fiait egyenként a nádasba hordja.

n.137

No azért, e dolgot vévén eszetekben,

n.138

Legyetek serények holnap ütközetben :

n.139

Mért eljött az idő, és megért az átok :

n.140

Porba száll a város, bizony meglássátok. —

n.141

Korán holnap tehát rendelé a serget,

n.142

Tízszázezer lótól ugyanannyi nyerget :

n.143

Fal köré hányatta iszonyú halmazzal

n.144

S meggyújtván — a követ megolvasztá azzal.

n.145

Eltiprá a bástyát, valamint a sarat,

n.146

Élő ember ottan, s kő kövön nem maradt ;

n.147

Odalőn a város, gazdag Akviléja :

n.148

Így teljesűl mindég Etele nagy célja.

n.149

Hamar azon földet, mint tűz elfutotta,

n.150

Ravenna kapuit lábbal megtapodta,

n.151

Hatalma jeléül csak átmene falán ;

n.152

Ellenben haragját megérezte Milán.

n.153

Haragját Milánó, kegyelmét Kremóna,

n.154

Mántua, Pádova és a büszke Róma :

Jegyzet Attilának Ravennáig elébement Leo római pápa (Kézainál IV. 2.) : »Inter colloquia contigit Ethelam sursum aspicere superque caput suum in aere hominem pendere, gladimn tenentem versatilem, qui caput eius auferre minabatur. Unde quidem corde perterritus … Rex Ravennam est ingressus.«

n.155

Jól könyörge a pap, a főpap Oroszlán,

n.156

Róma fejedelmit őmagával hozván :

n.157

Te, ki mindeneket, úgy monda, legyőzhetsz,

n.158

Hirre, hatalomra, kincsre megelőzhetsz,

n.159

Múld felyűl ebben is : győzd le tenmagadat !

n.160

Szűntesd meg irántunk való haragodat.

n.161

Monda, és Etele szemét égre veté,

n.162

Csudálatos alak onnan fenyegeté :

n.163

Egy ősz, papi ember, tisztelendő arccal,

n.164

Csikorgatta fogát, éles kivont karddal.

n.165

Melynek is láttára királyi Etele,

n.166

Mint valamely gímvad, úgy visszarettene ;

n.167

Mint az, aki csupa élet és egészség,

n.168

Megdöbben ha érzi a halál intését.

n.169

Nyomban megfordítá fékét jó lovának,

n.170

Megadá kegyelmét Róma városának ;

n.171

Onnan külde engem, hogy a hírt meghozzam ;

n.172

Magam sem tudom, hol késik ilyen hosszan. —

n.173

Így beszélt Walamir, gótok fejedelme,

n.174

Nem tudá, honnét van ura késedelme :

n.175

Hogy szerelmi lángja gyúladott szivében,

n.176

Kézfogóját lakja tenger szigetében.

n.177

Öt éve kerűli szerelem játékát,

n.178

Özvegyi bús szive mert gyászolja Ríkát,

n.179

Aki örömére Csaba fiát szűlte,

n.180

Kiről a nagy isten jós igéit küldte.

n.181

Mert az vala egykor neki jövendölve :

n.182

Birodalma elvész a semmibe dölve,

n.183

Széthull a nagy ország, elzüllik a szittya :

n.184

Hanem Csaba végre mind visszaállítja.

Jegyzet 181—184. sor : A jövendölést megsúgta Priszkosznak egy főhun. ( Uj Magyar Muzeum, 1851. 621. 1.) — Második dolgozat harmadik rész I. é. 14—17. s. III. én. 85—88. s. Utolsó dolgozat I. én. 80—84. s.

n.185

És ezért, hogy szive Csaba felé vonta,

n.186

Minden fiai közt, születése olta !

n.187

És azért, hogy Ríkát, a szélső határig,

n.188

Minden hölgyei közt, szerette halálig !

n.189

Ott pihen, ott pihen zúgó cser tövében,

n.190

Regés Székelyföldön, Ríka erdejében,

Jegyzet Rika neve Priszkosznál Kreka, Rékán. A sírjáról szóló mondát Kriza János közölte az Uj Magyar Múzeum 1853. márc. füzetében, átvette a Magyar Népköltési Gyűjtemény, III. 399.1. Udvarhelyszék és Erdély vidék közt, Vargyasfalu közelében áll meredeken Hegyes domb. Tetején őskori várrom, ez volt Attila vára. Szeretett itt vadászni Rika erdejében. A hegy alatt folyik Rika patakja. »E várban halt meg Réka, az Attila nője … Megegyeztek azon, hogy a vártér élén álló nagy mészkőszirt darabot hengerítsék le, s hol az aljban megáll, oda kell temetni Rékát … A szirtdarab lehengeredett s Réka eltemettetvén, ráfordíttatott.« A szirten őskori betűmetszések voltak láthatók ; 1820-ban egy mennykő derékban elszakította. A vár helyén ezüstpénzeket találtak.

n.191

Kőszirtja fölébe hives árnyék hajolt,

n.192

Csendes álmaihoz danát mormog az Olt.

n.193

Magas hegytetőről, Rika vize mellé,

n.194

Onták le a bércet, hogy a sírt jelölné,

n.195

S hol megállt a nagy kő, oda szállt a völgybe,

n.196

Most is ottan nyugszik Etele szép hölgye.

n.197

A király pediglen gyászolta halálát.

n.198

Nagyszámú nejei kedvét nem találák :

n.199

Sem az ifju Észka tündéri szépsége,

Jegyzet Észka

Thierry

Thierry Amadé

nél Escam főhun leánya. Szabó Károlynál Écska a leány neve.

n.200

Sem a Krimhild asszony ezer mestersége.

n.201

De most, visszajövet, Ádria szigetjén

n.202

Szemeit a bájos Mikoltára vetvén,

Jegyzet Mikóltáról 1. a második dolgozat harmadik rész II. én.

n.203

Özvegy üres szíve megeléglé gyászát :

n.204

Nem-várt menyegzővel lepi meg a házát. —

n.205

Ravaszúl azonban ílyes feleletre

n.206

Nyitá vékony ajkát fejedelmi Detre :

n.207

»Sohse' tudj' az ember, mit mondjon, ne mondjon,

n.208

Mert, ami azt nézi, bajos az, lám-mondom.

n.209

Öreg cseléd vagyok, nem mostani gyermek,

n.210

Nagyapja lehetnék a mai embernek,

n.211

Sok esett énrajtam, sok mindent megértem,

n.212

Tán az isten azt már nem engedi érnem.

n.213

De te tovább élhetsz, mert idő szerint is

n.214

Úgy kívánja már a természeti rend is ;

n.215

Félek hogy megéred, szomorú példában :

n.216

Nem mindig jó űlni nagy fa árnyékában.

n.217

Jó, ha szép idő van, tiszta, engedelmes ;

n.218

Záporban, viharban sokszor veszedelmes,

n.219

Hamidőn a szél fú, rohan, bömböl, csapkod,

n.220

Megnyilik a felhő, dörög, hull és csattog.

n.221

Ótalom nekünk most Etele nagy széke,

n.222

Az ő háborúi legbiztosabb béke,

n.223

Mint kemény vas abroncs, egyedüli karja

n.224

Roppant birodalmát szépen összetartja.

n.225

Ja j ! de ha ez abroncs egykor széllyelpattan …

n.226

Mert nem lehetetlen, — bár megfoghatatlan,

n.227

Mert ki egy világgal kénye szerint játszik,

n.228

Az nem földi pornak — az istennek látszik.

n.229

Ámde őt is anyja szerelemmel hordván

n.230

Szűlte Bendeguznak, Etel vize partján ;

n.231

Halandói sorsban enyészet kiséri,

n.232

Ott, ahol és akkor, amikor — eléri

n.233

Úgy lehet, az idő nincs is olyan messze,

n.234

Ámbár isten dolga, hogy meddig eressze,

n.235

Az emberi elme gyakran botlik, téved . . .

n.236

De különös az a római történet.

Jegyzet A három visszarettentő intést a második dolgozat tervvázlata is kiemeli. Ép úgy a harmadik dolgozat alaprajza, második rész. Az elsőt 1. fentebb, a 154. s. ; a Lech melletti intést Oláh Miklósnál olvasta

Arany

Arany János

: »quadain mulier fanatica — tér frementi voce aclamavisse : retro Attila.«

Ipolyi

Ipolyi Arnold

nál 75. 1. Előbb az Uj Magyar Muzeum -béli közleményben, 1851. 602. 1. A harmadik intés itt, 245. sor. Második dolg. III. rész, III. én. 101—112. Mind a három

Thierry

Thierry Amadé

nél: Histoire d’Attila, I. 212., 174., II. 373. 1. —

Ipolyi

Ipolyi Arnold

nál 75., 76. 1.

n.237

Mert csudálatosán a hármas szám betelt :

n.238

Három ízben láttuk megréműlni Etelt :

n.239

Egyszer, midőn a szűz, Lekh folyama partján,

n.240

Vissza Etel ! zúgá, jobb kezét feltartván.

n.241

Másodszor, midőn a Katalón mezeje

n.242

Annyi tenger hadnak lőn temető helye.

n.243

Tiz király hatalma, tiz nagy ország népe

n.244

Jött Aétiusszal a hunok elébe.

n.245

Akkor is Etelhez egy papot vivének,

n.246

Mondá a földnépe isten emberének,

n.247

Egyedűl lakott az rengeteg vad pusztán,

n.248

Éhezett, szigorlott, mindig imádkozván.

n.249

Kinek a szavára Etel úgy megrezzent,

n.250

Mint az, kit üres hang álomból felrezzent,

n.251

Mint a büszke tölgy, bár tudni hogy le nem dűl,

n.252

Egy fejszecsapástól gyökeréig rendűl.

n.253

Ostora istennek ! a jövevény szóla,

n.254

Kit bűnér’ bocsát az földi halandóra,

n.255

És adá kezedbe az üldözés kardját :

n.256

Tőlem e csatáról kérded akaratját ?

n.257

Még nem jött el a nap, hanem el fog jőni,

n.258

Melyen birodalmad semmibe fog dőlni,

n.259

Üldözés szablyája kiesik kezedből,

n.260

Más ember veszi fel, — ne vesd ki eszedből.

Jegyzet 245—260. sor :

Thuróczi

Thuróczy János

krónikájában a katalóni mezőn egy remete azt jósolta Attilának: Deus omnipotens hac vice suae austritatis gladium tuas dedit in manus. Tu enim es flagellum Dei. (253—256. s.) Et tua severitate a sua declinantium iustitia impietatem ipse Deus, corrigere voíuit. . . (254. s.) Azt jósolta, hogy a csatát Attila el fogja veszíteni: tuis de manibus persecutionis gladius cadet (259. s.) ------ illum alteri tradet (266. s.). E jóslattól féltében rakatott Attila máglyát nyergekből, hogy végveszélyesetén felgyújtsák alatta, nehogy élve vagy halva az ellenség kezébe essék. Aétius sem kockáztatta első diadalát ; keveset bízván idegen csapataiban, hagyta, hogy Attila legyőzetlenül elvonuljon. (

Thierry

Thierry Amadé

, II. francia kiad. II. köt. 495. 1. — Váczy Péter : A hunok Európában. — Attila és hunjai c. kötetben (szerk. Németh Gyula), 133. 1. A flagellum Dei kifejezést a krónikás

Thierry

Thierry Amadé

szerint Esaiásból vette: ’virga furoris Dei’. VI. 5. — Attila mondák, I. fej. 2. Mikor Attila a rómaiak távozását látta, akkor fakadt erre a fennhéjázó felkiáltásra. (L. Buda Halála, IX. én. 136. s.)

n.261

Így beszélt a jámbor; de meg az áldozat

n.262

Es meg a nézők is jövendöltek roszat ;

n.263

S ütközetre híván, nap lehanyatláskor,

n.264

Siketebben szólt a nagy tülök, mint másszor.

n.265

Sok ember esett el aznap a két részen :

n.266

Négyszázezer bajnok, ha nem is egészen ;

n.267

A fok, mely alig birt voln’ el egy hajszálat,

Jegyzet A vérfolyó megduzzadása

Kézai

Kézai Simon

nál.

n.268

Szekeret elsodró vérözönné áradt.

n.269

Akkor lőn, hogy Etel, kardját összemérve,

Jegyzet

Thierry

Thierry Amadé

írja (48. 1.), hogy Aëtius a rómaiak kezese volt Roffnál. A hunoknál tanulta első hadi gyakorlatait, Attila, cserében, a rómaiaknál. Barátság volt köztük, ajándékokat küldtek egymásnak, Attila egyszer egy törpét Aëtiusnak. A kataloni síkon Aétius állt vele szemben. Mindig foglalkoztatta Attila gondolatát, álomlátásában is vele hadakozik. (Buda Halála, IX. én.)

n.270

Ráismert ama nagy római vezérre,

n.271

Kivel Bendegúznál, apja sátorában,

n.272

Nőtt és nevekedett fiatal korában.

n.273

Aétiusz volt az, gyermekkori társa,

n.274

En kapattam őket fegyverforgatásra,

n.275

Midőn még a vérem gyorsabban szökellett

n.276

S hej ! bizony a kard se támaszkodni kellett.

n.277

Mondom tehát, a harc késő éjig tarta,

n.278

Egyik fél se győzött, isten úgy akarta ;

n.279

És a csatamező senkié maradott,

n.280

Mint egy préda, melyen két vad összecsapott.

n.281

S Etele, virasztván az egész sereggel,

n.282

Táborát övedzé kaszás szekerekkel ;

Jegyzet A kaszás szekerek

Kézai

Kézai Simon

nál: »… arma … metallis varris diversio mode fuerant laborata, ferens arcus, cultros et lanceas.«

n.283

Mágláját a hunok búsan összerakták,

n.284

Tetejében állva, várta a viradtát.

n.285

Nagy halom nyeregből a máglyát rakatta,

n.286

Hogy veszély percében gyujtnák fel alatta,

n.287

Hanem az ellenség tovaszállott éjjel ;

n.288

Ő meg így kiálta, büszkén emelt fejjel :

n.289

Csillagok lehullnak, hegyek kimozdulnak,

Jegyzet L.: Buda Halála. IX. én. 136. s.

n.290

Megrázkódik a föld, mindenek elmulnak ;

n.291

Én vagyok Atila, én vagyok imhol a

n.292

Világnak pőrölye, istennek ostora !

n.293

Amint hogy azóta viseli e nevet,

n.294

Útja e világban egy diadalmenet, —

n.295

Hanem a szerencse isten dolga, mondom,

n.296

Földi féreg ember, jobb, semmit se mondjon.

n.297

Mert sohasem tudja, mi követi holnap,

n.298

Egy rövid sohajtás élte halandónak,

n.299

Verje bár valaki az eget fejével,

n.300

Sohase feledje, hogy a földön lépdel.«

n.301

Így végezte a szász óvatos beszédét,

n.302

S döfölé a porba hosszu kardja végét,

n.303

Sokáig a földre néztek mind a ketten ;

n.304

Monda végre amaz, egykissé rekedten :

n.305

»Jól beszélsz, öreg, bár, vigyázván szavadra

n.306

Fátyolkép teríted azt a gondolatra,

n.307

Kíméled is a szót, bő beszéddel élvén,

n.308

Ismeretes dolgot hosszan elmesélvén.

n.309

Tudom én, hogy itt sok különféle nemzet

n.310

Egy szvvel-lélekkel várja ama percet ;

n.311

Mert melyik állatnak kedves az ő járma ?

n.312

S nem visszanyomúl-e a lenyomott párna ?

n.313

Azt remélik, hogy majd fiai Etelnek

n.314

Rút visszavonásban háborúra kelnek ;

n.315

Mint bizonyos azon fának elfajzása,

n.316

Melynek egy gyökérről ezer a hajtása.

n.317

S jóllehet ő mindnél többre teszi Csabát,

n.318

És talán a húnok, tisztelvén a szavát,

n.319

Örömest választják helyébe királyul :

n.320

Sok minden jöhet még közbe akadályúl.

n.321

Mert a susogó hír azt gyanítja már is,

n.322

Nagy akadály lehet ebben Aladár is,

n.323

Mivelhogy titokban gyűlöli testvérét,

n.324

A kegyenc Csabának szomjúhozza vérét.

n.325

És ez onnan volna, mert talán Krimhilde,

n.326

Egy fiát, Aladárt, közjóra nevelte,

Jegyzet Aladárius nevét a krónikások talán Ardaricus gepida király nevéből faragták. (Eckhardt Sándor : Attila a mondában.) Attila és hunjai c. kötetben (szerk. Németh Gyula).

n.327

Rokoni, vérei, nemzete javára,

n.328

Kiket napnyugaton nyom Etele járma.«

n.329

Felelt erre a szász : »Most hallom ezeket !

n.330

Nem jó, ha az ember olyasmit feszeget,

n.331

Aminek későbben urát adni nehéz,

n.332

Mert bizony feje is könnyen utána vész.

n.333

Hátha már most, teszem, valaki feladna ?

n.334

S olyan ember kettőnk közül is akadna ?

n.335

Mert kötelessége hű alattvalónak

n.336

Bármit is utánatenni a közjónak.«

n.337

Walamir ijedten lépett visszafelé,

n.338

Tenyerét paizsúl tartá maga elé,

n.339

Változott a színe, remegett az ajka,

n.340

Heves indulatban ily szó tört ki rajta :

n.341

»Áruló ! ármányos ! aki vén létedre

n.342

Madárfogó lépet kensz hamis nyelvedre ;

n.343

Szép szóval az embert, mint egy bölcs, oktatod ;

n.344

Tigrisként rohansz rá, midőn megkaphatod.

n.345

Tán nem tudom én, hogy mint a pók a zugban,

n.346

Régen szőtök-fontok homályos titokban,

n.347

Krimhild asszony, és te, s a többiek itten,

n.348

Ármányos lelketek tudja, hogy mit ? mit nem ?

n.349

Mert, ha súgni-búgni olykor összeűltök,

n.350

Mingyárt veszem észre, hogy engem kerűűltök,

n.351

Mint folyam a sziklát, melyre föl se' mászhat,

n.352

Kemény gyökerének alája sem áshat.

n.353

Mert a hit nem szellő : bizony meg is állom,

n.354

Hűséggel, tanáccsal uramat szolgálom,

n.355

Vérrel és fegyverrel, amikép fogadtam,

n.356

Midőn, eskü gyanánt, jobb kezemet adtam.

n.357

Mert megölhetett von' : egy ujjal se bánta,

n.358

Kisdedeim anyját kegyesen megszánta,

n.359

Rám bízta bizalmát, vagyonnal tetőzött :

n.360

Remélhet-e ennyit máshol a legyőzött ?«

n.361

Szóla s menni akart ; de, kezét megfogva,

n.362

Felelt neki a szász, gúnnyal mosolyogva :

n.363

»Bizony, képes volnál, a nagy hűség miatt,

n.364

Gyanúba keverni legjobb barátidat.

n.365

Ne cselekedd azt, hé, ne adj el bennünket,

n.366

Jobb helyre temessed mai beszédünket :

n.367

Majd kikél az egyszer, majd fel is nő, tettre :

n.368

Mert nem élt hiába ily sokáig Detre. — «

n.369

Azzal egyik jobbra, másik mene balra,

n.370

Gót Walamir indult a király-udvarra ;

n.371

Detre is elúnt már ülni kapufelen :

n.372

Másuvá gondolta a szász fejedelem.