X (Close panel)Bibliográfiai adatok

A Szent-Iván éji álom. III.

Szerző: Arany János

Bibliográfiai adatok

Cím: Arany János Összes Művei VII. kötet
Alcím: Drámafordítások 1. Shakespeare. A Szent-iván éji álom. Hamlet, Dán királyfi. János király.
Dátum: 1961
Kiadás helye: Budapest
Kiadó: Akadémiai Kiadó
ISBN: 0749000033150
Szerkesztő: Keresztury Dezső
Sajtó alá rendező: Ruttkay Kálmán

Kézirat leírása:

Ország: Magyarország
Lelőhely: Budapest
Intézmény: Magyar Tudományos Akadémia
Gyűjtemény: Kézirattár
Azonosító: K 507.
Magasság: 19,7 mm
Szélesség: 12,5 mm
A kézirat leírása:
History:
Az MTA Könyvtárának kézirattárában, K. 507. sz. alatt, egybekötve a Hamlet és a János király fordításával. A végleges tisztázat alapjául szolgáló kézirat. = Kl. Nagyszalontán, a Csonka-toronyban, II. 77. sz. alatt. Mikrofilmje az MTA Könyvtárának mikrofilmtárában, A 4/3, illetőleg a pozitív B 4/3. sz. alatt. A végleges tisztázat, amely az első kiadáskor a nyomdába ment. = K2. Súgópéldány az OSzK Színháztörténeti Osztályának gyűjteményében Nemz. Szính. Sz. 73. sz. alatt. Idegen kéz írása, csak a ap és egy lapalji jegyzet látszik A. írásának. Jegyzeteinkben mindössze ez utóbbiakat vettük figyelembe. = K3.

Keletkezés:

Dátum:

Hely: Budapes
Nyelvek: magyar
Kulcsszavak: drámafordítás

Szövegforrások listája:

  • Szövegforrás I: A kritikai kiadás szövege
  • Szövegforrás II: K1
  • Szövegforrás III: K2
  • Szövegforrás IV: 1. kiad.
  • Szövegforrás V: 2. kiad.
  • Szövegforrás VI: 3. kiad
  • Szövegforrás VII: Ko.

Elektronikus kiadás adatai:

A kritikai kiadás sajtó alá rendezői: Palkó Gábor és Fellegi Zsófia
XML szerkesztő: Bobák Barbara és Fellegi Zsófia
Közreműködők: Csonki Árpád , Horváth-Márjánovics Diána , Káli Anita , Metzger Réka , Móré Tünde , Roskó Mira , Sárközi-Lindner Zsófia és Vétek Bence

Kiadás:

Digitális kritikai kiadás
A kiadásról:
Kiadó: Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Irodalomtudományi Intézet
Kiadó: Petőfi Irodalmi Múzeum
Kiadás helye: Budapest
2019 ©Free Access - no-reuse

Megjelenés:

Shakspere minden munkái. Fordítják többen. Kiadja a Kisfaludy Társaság. Tomori Anasztáz költségén. I. köt.
Emich
Emich Gusztáv
, Pest 1864. 139-224. 1.
[szerkesztői feloldás]
Egy kötetben Szász Károly Othello forditásával.Egy kötetben
Shakspere minden munkái. Fordítják többen. 2. kiad. I. köt. Ráth Mór,
Bp
Budapest
. 1879. Shakspere, A Szent-Iván éji álom.
[szerkesztői feloldás]
3. kiad.
Ráth Mór,
Bp.
Budapest
1880. Szemelvények: Egy tündér dala. – „A szent-iván éji álomban." – Arany János forditásábó1.
[szerkesztői feloldás]
II. felv. 2-13. sor.
Fővárosi Lapok, 1864. 301.1. = F. L. A Szent-Iván éji álomból. (Mutatvány.)
[szerkesztői feloldás]
III. felv. 1-568. sor.
Koszorú, 1864. I. félév. 348-353. 1.=Ko.
X (Close panel)Megjegyzések

Megjegyzések:

A jegyzet az alábbi linken érhető el:
 
MÁSODIK SZÍN.  
 
A liget más része.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
*
Szövegforrás:
K1
 
 
 
OBERON .
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
*
Szövegforrás:
K1
 
 
OBERON.
  Ugyan fölébredt-é Titánia;
  S mi tűnt először a szemébe, mellyen
  Otromba szenvedéllyel csüggni kelljen?
 
PUCK .
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
PUCK
*
Szövegforrás:
K1
 
 
  Itt jő futárom. – Nos, bohóka szellem,
 
n.195
Mi
ujság
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
újság
*
Szövegforrás:
K2
 
e varázs liget
körül?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
körűl ?
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
PUCK.
  Királyném szíve egy szörnyért
hevül.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
hevűl.
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
  Mig ő szent lugosába rejtve szunnyad
  Az álom-órán, ím, nem messze onnat
  Egy durva kézműves
ringyrongy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ringy-rongy
*
Szövegforrás:
K1
 
sereg,
 
n.200
Mely kenyerét műhelyben szerzi meg,
  Gyült össze, próba végett egy darabra,
  Mit Theseusnak szánt a nászi napra.
  E
vastagbőrüekből
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
vastag bőrüekből
*
Szövegforrás:
Ko.
 
egy szikár,
  Ki Pyramus szerepét fútta már,
 
n.205
Jelenet végin a bokorba
mén;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
mén,
*
Szövegforrás:
K1
 
 
Igy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Így
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
rá büvös hatalmat nyertem
én
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
én,
*
Szövegforrás:
K1
 
  S vállára nyomtam egy szamárfejet:
  Most jő Thisbének
ujra
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
újra
*
Szövegforrás:
K2
 
felelet
  S az én játszóm kilép. A többi meg,
 
n.210
Mint egy vadászt sejtő
vadlud-tömeg,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
vadlud tömeg,
*
Szövegforrás:
K1
 
vadlúd-tömeg,
*
Szövegforrás:
K2
 
  Vagy
rőt lábú
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
rőtlábú
*
Szövegforrás:
K1
 
varjak csoportja, mely
  Lövés után károgva röppen
el
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
el,
*
Szövegforrás:
K1
 
  S széledve söpri a híg levegőt:
 
Úgy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Ugy
*
Szövegforrás:
K1
 
futnak el mind, megpillantva őt.
 
n.215
Én űzöm: bukdosik egymáson ált',
 
Ki
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Ki,
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
Ko.
 
tolvajt,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
tolvajt
*
Szövegforrás:
K1
 
ki
segitséget
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
segítséget
*
Szövegforrás:
K1
 
kiált
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
kiiált.
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
Ko.
 
.
  Igy halva el érzésök, szellemök,
  Az érzéketlen támad ellenök:
  Megtépi tüske, galy, s egy-egy
darab
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
darab @
*
Szövegforrás:
K1
 
 
n.220
– Itt köntös-ujj, ott
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Itt köntös ujj ott
*
Szövegforrás:
K1
 
föveg
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
főveg
*
Szövegforrás:
K1
 
fűveg
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
Ko.
 
– elmarad
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
elmarad
*
Szövegforrás:
K1
 
.
  Míg őket én
igy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
így
*
Szövegforrás:
K2
 
kergetem agyon
  S szép Pyramust változva ott hagyom:
 
Véletlenűl
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
véletlenül
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
ébred Titánia,
  És egy szamárba kell bódulnia.
OBERON.
 
n.225
Jobban ütött ki,
hogysem
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
hogy sem
*
Szövegforrás:
K1
 
gondolám.
  De csöppentél az
atheni
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
áthéni
*
Szövegforrás:
K1
 
athéni
*
Szövegforrás:
K2
 
szemébe
  Szerelmi nedvet, mint parancsolám?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Demetrius, athénei ifiu, kedvese Heléna iránt meghidegülve, Hermiát üldözi szerelmével, a ki pedig Lysandert szereti, s Lysander is őt viszont. A tündér király, hogy Demetrius szívét Helénához visszahajlítsa, elküldi Puckot, .szolgáját, keresse föl az athénei ifjat, altassa el és csöppentsen szemébe alféle szerelmi nedvet, milyennel ő a tündérkirálynét elbüvölte. Puck csöppent is, de nem Demetrius, hanem a Lysander szemébe, ki főlébredvén, Helénát látja először s halálosan belészeret. Innen a nagy confusio a szerelmes párok közt. Szerk.
*
Szövegforrás:
K2
 
PUCK.
  Aludva leltem; és ott
közelébe
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
közelébe'
*
Szövegforrás:
K1
 
  Van a leány is, (ebben sincs hiba,)
 
n.230
Ha ébred, elsőbb azt kell látnia.
  DEMETRIUS és HERMIA jőnek.  
OBERON.
  Állj félre: itt jő az én emberem.
PUCK.
  A nőszemély az, de a férfi nem.
DEMETRIUS.
  Oh mért orcázod a ki úgy
szeret!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
szeret ?
*
Szövegforrás:
K1
 
  Ily szóval öld megölő ellened.
HERMIA.
 
n.235
Köszönd,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Köszönd
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
ha szidlak: mást érdemlenél,
  Mert
félek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
félek
*
Szövegforrás:
K1
 
átkomra méltót tevél.
  Ha meggyilkoltad álmában Lysandert
  S vérben bokáig vagy: gázold a tengert
  És ölj meg engem is.
 
n.240
Fényéhez a nap oly hű nem vala
  Mint Hermiához ő. S elillana
 
Mig
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Míg
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
én aluttam? … Inkább elhiszem
  Hogy a kerek föld
átlyukad,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
átlyukad
*
Szövegforrás:
K1
 
s ezen
 
Keresztül
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Keresztűl
*
Szövegforrás:
K1
 
búvik az éjféli hold
 
n.245
Hogy
elbámul
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
elbámúl
*
Szövegforrás:
K2
 
délben az ántipód.
  Te gyilkolád meg; úgy van, nincs különben,
  Gyilkos lehet
csak,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
csak
*
Szövegforrás:
K1
3. kiad
 
ily halotti szinben.
DEM:ETRIUS.
  Nem, a legyilkolt lesz inkább ilyen;
  Kegyetlenséged átveré szivem,
 
n.250
S te, gyilkosom, te szép
vagy,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
vagy
*
Szövegforrás:
K1
 
mint maga
  Amott Venus tündöklő csillaga.
HERMIA.
  S hogy illik e beszéd Lysanderemre?
  Add
vissza
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
Ko.
 
vissza,
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
 
fiú;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
3. kiad
Ko.
 
fiu ;
*
Szövegforrás:
2. kiad.
 
fiú,
*
Szövegforrás:
K1
 
mondd, hol van?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
mondd hol van,
*
Szövegforrás:
K1
 
merre?
DEMETRIUS.
  Kutyáknak adnám inkább tetemét.
HERMIA.
 
n.255
Kutya! ne bosszants hogy
szüz
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
Ko.
 
szűz
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
 
illemét
  Áthágja nyelvem. Meggyilkoltad őt?
  Ember se légy hát emberek előtt.
  Oh, mondj valót ez egyszer kedvemér':
  Ébren, ugy-é, ránézni sem merél
 
n.260
S álmába' mérted rá a hős csapást?
  Egy féreg, egy
kigyó
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
kígyó
*
Szövegforrás:
K1
 
se tenne mást!
  Az tette, kígyó: kettősb nyelvvel a
  Sem szúr, mint a tiéd, te vipera.
DEMETRIUS.
  Kár
igy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
így
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
tüzelni ok
nélkül
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
így
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
Ko.
 
, leány:
 
n.265
Lysander vére nem kiált reám,
  Nem is
tudom,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
tudom
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
hogy meghalt volna már.
HERMIA.
  Oh
monddsza,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
monddsza
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
kérlek: jól
van
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
van,
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
ugy-e
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
úgy-e
*
Szövegforrás:
K2
 
bár?
DEMETRIUS.
  S ha
megsugom,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
meg
[törölt]
« mond »
sug
Beszúrás
om,
*
Szövegforrás:
K1
 
mi a jutalmazás?
HERMIA.
 
Felszabaditlak:,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Felszabadítlak,
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
hogy többé ne láss. –
 
n.270
Utált
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Útált
*
Szövegforrás:
K1
 
körödből most megyek, tova;
  Ha él, ha nem: engem ne láss
soha.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
soha,
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
  (El.)  
DEMETRIUS.
  Minek
kövessem
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
kövessem,
*
Szövegforrás:
K1
 
mig
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
míg
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
igy dühödik:
  Jobb itt maradnom egy kis ideig.
  Búm a teherrel súlyosbnak találom
 
n.275
Mellyel adós neki a bukott álom;
  Hadd rója most
le,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
le
*
Szövegforrás:
K1
 
vagy csak részbeli
  Kamatját is: hagyom törleszteni.
  (Lefekszik.)  
OBERON.
  Puck, mit miveltél! mily nagy baklövés!
  Most egy igaz szerelmest a nedü
 
n.280
Varázsa által megront bűvöd, és
  A hű lesz csalfa, nem a csalfa hű.
PUCK.
  Rendes dolog: hogy
mig
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
míg
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
hű marad egy,
  Az eskübontó milliókra megy.
OBERON.
 
Repülj
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Röpülj
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
szélgyorsasággal e cserén át,
 
n.285
Ne nyúgodj
mig
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
míg
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
föl nem leled Helénát,
  Szerelmi gondban ő beteg, sohajt,
  Halvány szegényke, szenved annyi bajt.
  Te holmi káprázattal csald elő,
  Ha ez
fölébred
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
felébred
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
, már itt
legyen
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
légyen
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
ő.
PUCK.
 
n.290
Futok, repülök;
igy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
így
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
ni, la!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ni la;
*
Szövegforrás:
K1
 
  Gyorsabban mint tatár nyila.
  (El.)  
OBERON.
  Bíborszínü kis
virág,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
virág
*
Szövegforrás:
K1
 
 
Melyet
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Mellyet
*
Szövegforrás:
K1
 
Me
[törölt]
« l »
lyet
n
Jegyzet az első l áthúzásával Melyet-re javítva
*
Szövegforrás:
K2
 
Ámor íve lőtt,
  Önts szemére
báj-erőt.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
bífoerőt.
*
Szövegforrás:
K1
 
 
n.295
Hogy, ha ébred s látja őt,
  Benne
leljen
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« lásson »
leljen
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
égi nőt,
  Mint ott Vénus, oly dicsőt.
  No, ha ébredsz s látod őt,
  Tőle kérd a gyógyerőt.
  PUCK visszajő.  
PUCK.
 
n.300
Tündér táborunk feje!
  Heléna, és vele
  Az elvétett hű legény
  Ki szerelmet esd szegény.
  Nézzük úgy-e? furcsa baj:
 
n.305
Beh bolond az
ember faj!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
ember-faj!
*
Szövegforrás:
Ko.
 
OBERON.
  Állj idébb; a neszre majd
 
Melyet
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Mellyet
*
Szövegforrás:
K1
 
ütnek, ébred
ez
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ez
n
Jegyzet aláhúzva, a kíadások mégsem dőlt szedéssel közlik.
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
.
PUCK.
  S kettő egy után sohajt;
  E bizony jó tréfa lesz.
 
n.310
Nincs nekem oly múlatság
  Mint az
összevisszaság
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
össze-visszaság
*
Szövegforrás:
K1
 
.
  LYSANDER és HELÉNA jőnek.  
LYSANDER.
  Csak azt ne mondd, hogy gúnyból
hódolok;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
hódol k?
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A sorok a Kl.-ben két betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Gúny és nevetség nem hullajt könyet;
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A sorok a Kl.-ben két betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Nézd, sirva esküszöm, s a mely dolog
 
n.315
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A sorok a Kl.-ben két betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Könnyel fogant, gyanúba nem jöhet.
  Hogy volna ez csúfság? hogy nézed annak
  Őszinte zálogit igaz szavamnak?
HELÉNA.
  Mind
többre-többre
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
többre többre
*
Szövegforrás:
K1
 
mén az álkodás.
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet a sor két betűhellyel beljebb kezdődik
*
Szövegforrás:
K1
 
Eskü öl
esküt:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
esküt;
*
Szövegforrás:
K1
 
oh, ördögi szentség!
 
n.320
Mind Hermiáé volt e fogadás:
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A sor a K1-ben két betűhellyel beljebb kezdődik
*
Szövegforrás:
K1
 
Mérj esküt esküvel, nem lesz különbség;
  Tedd serpenyőbe az
enyim
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
enyém
*
Szövegforrás:
K1
 
s övét,
  Egyforma
könnyűk
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
könnyü
*
Szövegforrás:
K1
 
, mint hitvány meséd.
LYSANDER.
  Nem volt eszem, hogy néki esküvém.
HELÉNA.
 
n.325
Most nincs ha megtöröd, azt mondom én.
LYSANDER.
  Demetrius nem érted, érte lángol.
DEMETRIUS .
 
(felserken)
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
(fölserken)
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
 
 
Helén, te nimfa
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Helén
[törölt]
« a, égi »
te nimfa
Beszúrás
n
Jegyzet Heléna a-ja és az égi áthuzva; fölé: te nimfa,
*
Szövegforrás:
K1
 
, istennő, remek!
  Oh mert mihez hasonlók e szemek!
  Kristály ehez sár. Oh, és hogy dagad
 
n.330
E csókoló cseresznye: ajjakad!
  Taurus
hegyormán
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
hegy ormán
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
a fehér fagyott hó,
  Mit a fölszél
tisztára
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« legyez »
 [!]
[sic!]
tisztára,
n
Jegyzet a sor fölött beszúrva:
söpre
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
söpre, holló
  A te
kezedhez
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« karodhoz »
kezedhez
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
. Oh, e fejedelem-
 
Fehérszint
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Fehér szint
*
Szövegforrás:
K1
 
hagyd csókkal pecsétlenem!
HELÉNA.
 
n.335
Szégyen! gyalázat! így rám esni mind;
  Csúfot belőlem űzni terv szerint;
  Ha lovag-érzés volna bennetek,
  Nem hagyna ily bántalmat tennetek.
  Tudom, gyülöltök: hát gyülölni sem
 
n.340
Birtok,
csupán
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« ha nem »
n
Jegyzet a nem hullámosan aláhúzva, majd áthúzva az egész, fölé: csupán
csupán
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
gúnyt űzve kettesen?
  Volnátok férfi, mint így szemre-főre,
  Tekint'nétek bizony a gyenge nőre;
  Miért ez eskü, bók,
túlzó
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
tulsó
*
Szövegforrás:
K1
 
magaszt,
  Midőn gyülöltök
szívből
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
szivből
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
, tudom azt.
 
n.345
Vágytársak lévén Hermiát szeretni,
  Vetélkedtek Helénát kinevetni.
 
Be
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Be
[törölt]
« h »
*
Szövegforrás:
K1
 
hősi tett,
be
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
be
[törölt]
« h »
*
Szövegforrás:
K1
 
férfias
merény,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
merény
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
 
Könyet
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Könnyet
*
Szövegforrás:
K1
 
facsarni gúnnyal egy szegény
  Leány szeméből! tenné azt nevelt,
 
n.350
Így
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Igy
*
Szövegforrás:
K1
 
sértegetni gyönge szűz kebelt,
  Csak, mert türelmét szegni kedve telt?
LYSANDER.
  Nem szép, Demetrius, ne tégy ilyet;
 
Tudom,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Tudom
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
hogy Hermiáért ég szived,
  S én tiszta
szivből
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
 
szivbűl
*
Szövegforrás:
2. kiad.
3. kiad
 
szivbül
*
Szövegforrás:
Ko.
 
önként
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
önkint
*
Szövegforrás:
K1
K2
3. kiad
 
rád hagyom
 
n.355
Szerelméből a mi részem vagyon,
  S Helénához te
hagyj egész
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« hadj »
hagj
Beszúrás
 [!]
[sic!]
[törölt]
« egész »
n
Jegyzet áthúzva, fölé:
nekem
Beszúrás
n
Jegyzet szintén áthúzva; a lap szélén: egész
*
Szövegforrás:
K1
 
jogot,
  Kit szeretek, halálig is fogok.
HELÉNA.
  No, ember ennyi gúnyt még nem lehellett.
DEMETRIUS.
  Lysander, csak maradj Hermia mellett,
 
n.360
Ő nem kell, s ha szerettem, vége már.
  Őnála vendég volt szivem, de már
  Helénájához megtért, mint haza,
  Ott is marad.
LYSANDER.
  Helén, nem igaz a !
DEMETRIUS.
  Meg ne hazudtold,
ha nem ismered
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« míg »
n
Jegyzet áthúzva, fölé:
ha
Beszúrás
nem ösmered,
*
Szövegforrás:
K1
 
 
n.365
– Mert meglakolsz – igaz hűségemet. –
  Ott jő a kedves, ki téged szeret.
  HERMIA .  
HERMIA.
  Az éj, ki a szem tisztét elveszi,
  Fülünk
hallásra
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
hallását
*
Szövegforrás:
K1
 
élesbbé teszi,
  S a mennyi részben csökkenté a látást,
 
n.370
A
hallószervnek
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
halló szervnek
*
Szövegforrás:
K1
 
ád megannyi rá'dást.
 
Szemem,
n
Jegyzet Kiadásunk a K1., K2., az 1. és 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Szemem
*
Szövegforrás:
Ko.
 
Lysander, téged nem lele,
 
Fülem hangod nyomán vezérele.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Fülem
Beszúrás
Hangod
n
Jegyzet a Hangod kezdőbetűjét A. elfelejtette kis h-ra javítani.
[törölt]
« nyomára »
nyomán
Beszúrás
[törölt]
« fül »
n
Jegyzet áthúzva
vezérele.
*
Szövegforrás:
K1
 
  De
mér'
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
mért
*
Szövegforrás:
K1
 
hagyál ott oly gyöngédtelen?
LISANDER.
  Maradhat-é, kit űz a szerelem?
HERMIA.
 
n.375
Lysandert tőlem szerelem? miféle?
LYSANDER.
  Saját szerelmem: a bájos
Heléne
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Heléne,
*
Szövegforrás:
K1
 
  Ki az éjt dicsőbben aranyozza meg
 
Mint ott ama tüzes O-k, s fényszemek.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Mint mind ama
[törölt]
« fenntündöklő »
n
Jegyzet áthúzva, fölé:
tüzes O-k s fény
Beszúrás
n
Jegyzet a lap alján olvashatóbban: tüzes O-k s fényszemek. A lap szélén ugyanez lehetett ceruzával, utóbb az olvashatatlanságig kitörölve.
szemek.
*
Szövegforrás:
K1
 
  Mit jársz
utánam?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
utánam,
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
vagy nem érted el:
 
n.380
Hogy útálatból szöktem tőled el?
HERMIA.
  Nem, e szavad nem érzésből jövő.
HELÉNA.
  No lám! ez is egy összeesküvő.
  Oh, értem, hárman összefogtatok
  Hogy velem ily
galádul
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
galádúl
*
Szövegforrás:
K1
 
bánjatok.
 
n.385
Rosz Hermia, te hálátlan leány !
  Együtt ezekkel fúvod a követ
  Hogy, mint csalétek, gúny-verembe csalj?
  Hát mind ama közös terv, fogadott
  Testvéri hűség, jól telt kedves órák,
 
n.390
Midőn
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Midön
*
Szövegforrás:
K1
 
szidtuk a
gyors lábú
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
gyorslábú
*
Szövegforrás:
K1
 
időt
  Ha válni kelle – mind felejtve van?
  El iskolánk? az ártatlan gyerekkor?
  S midőn, két művész istennő gyanánt,
  Együtt teremténk tűvel egy virágot,
 
n.395
Egy mintaképről, és egy pamlagon,
  Egy dalt csicsergve, egy
hangkulcs szerint,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
hangkúlcs szerént,
*
Szövegforrás:
K1
 
  Mintha kezünk, keblünk, elménk, szavunk
  Csak egy lett volna. – Így növénk együtt
  Mint összeforradt két cseresznye, mely
 
n.400
Elválva látszik, válva mégis egy;
  Mint egy kocsányon termett
pár bogyó
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« két »
n
Jegyzet áthúzva, a lap szélén:
két
Beszúrás
bogyó
*
Szövegforrás:
K2
 
;
  Ránézve két test, benne szív csak egy;
  Vagy mint cImerben lévő két paizs,
  Egy úr sajátja, egy sisak födi.
 
n.405
S te szétszakítnád régi szent frigyünk
  Hogy sértegetni férfiakhoz állj ?
  Ez nem barátság, nem leányhoz illő:
  Ezért nemünk is megró,
nemcsak
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
nem csak
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
én,
  Habár csak én érzem bántalmidat.
HERMIA.
 
n.410
Bámúlok e tüzes beszédiden;
  Nem én gunyollak: úgy látszik te engem.
HELÉNA.
  Hát nem te
kiszletéd
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« kisztetéd »
kiszletéd
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
gúnyból reám
  Lysandert, hogy szemem s arcom
dicsérje?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
dicsérje,
*
Szövegforrás:
K1
 
 
S Demetriust
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
A
 [!]
[sic!]
Demetriust
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
, a másik kedvesed
 
n.415
(Ki
az imént
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
azimént
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
K2
 
még lábbal rugdosa)
  Hogy nimfa, égi, istennő, remek
  Névvel ruházzon? Mért beszél ilyet
  Ha gyűlöl engem? És mérthogy Lysander
  Tagadja lángját, mellyel keble dús
 
n.420
Irántad, és nekem
szinlel
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
színlel
*
Szövegforrás:
K2
 
szerelmet,
  Ha nem te kisztéd, ha tudtodra nincs?
  Bár, mint te, oly kapós én nem vagyok,
  Nincs annyi kedvesem, se oly szerencsém,
  De, hogy viszonzás
nélkül
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
nélkűl
*
Szövegforrás:
K1
 
kell szeretnem,
 
n.425
Megszánnod illenék, nem gúnyolódni.
HERMIA.
  Nem foghatom meg a miket beszélsz.
HELÉNA.
  Csak rajta hát! úgy! ölts szent képeket
  S vond félre a szád ha háttal leszek;
  Csak integessetek; szép tréfa ez,
 
n.430
Jól végrejátszva krónikába méltó.
  Ha volna érzés, illem
bennetek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
bennetek
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
  Nem
tüztök
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
Ko.
 
tűztök
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
 
engem
ilyen
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ílyen
*
Szövegforrás:
K1
 
[törölt]
« ilyen »
ílyen
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K2
 
célra ki.
  Jó múlatást;
egyrészt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
egy részt
*
Szövegforrás:
K1
 
magam hibája;
  Enyhíti majd távollét, vagy halál.
LYSANDER.
 
n.435
Várj, szép Heléna! halld mentségemet.
  Szerelmem, éltem, lelkem, szép Heléna!
HELÉNA.
  Ez már dicső!
HERMIA.
  Ne gúnyold, édesem!
DEMETRIUS.
  Ha nem fog a kérés: megtiltom én.
LYSANDER.
  Tilalmod annyi, mint kérése volt:
 
n.440
Fenyegetésed nem hatalmasabb
  Mint az ő léha esdeklései.
  Helén, szeretlek, mondom,
életemre!
n
Jegyzet A 3. kiad. sem dőlt szedéssel közli. Kiadásunk a K2., az 1. és 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
életemre!
n
Jegyzet A K1. aláhúzással nem ad utasítást a dőlt szedésre.
*
Szövegforrás:
K1
 
  S úgy esküszöm rá, hogy feláldozom
  Az ellen, ki tagadná hogy szeretlek.
DEMETRIUS.
 
n.445
No,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
No
*
Szövegforrás:
K1
 
én azt mondom, hogy jobban szeretlek.
LYSANDER.
  Ha mondod, állj ki, tettel bizonyítsd.
DEMETRIUS.
 
Jer
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Jöj »
n
Jegyzet kivakarva, javítva:
Jer
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
hát –
HERMIA.
  Lysander, mit jelentsen ez?
LYSANDER.
  Odább, te szerecsen !
DEMETRIUS.
  Nemi! nem fog ő –
 
Csak úgy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Csak úgy »
n
Jegyzet egy szóvá összevonva:
Csakúgy
Beszúrás
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
mutatja; teszed úgy-e, mintha
 
n.450
Jönnél, de nem
jösz
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
jősz
*
Szövegforrás:
K1
 
. Gyáva hős, eredj!
LYSANDER.
  Bocsáss, te macska, bojtorján, te, te!
  Mert úgy lerázlak:, mint hitvány kigyót.
HERMIA.
  Mily durvaság ez? Hogy
váltál ilyenné
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« lettél »
váltál
Beszúrás
ilyen
Beszúrás
,
n
Jegyzet átírással, toldással javítva
*
Szövegforrás:
K1
 
  Kedves?
LYSANDER.
  Kedves? odább, cirmos tatár!
 
n.455
Te undok gyógyszer, te gyülölt italt
HERMIA.
  Nem tréfa ez?
HELÉNA.
  Dehogy nem; a tiéd is.
LYSANDER.
  Demetrius, én állok a szavamnak.
DEMETRIUS.
  Kötés
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet Tudniillik Hermia Lysander karjaiba kapaszkodott már fölebb, a hol, mint kígyót le akarja rázni.
*
Szövegforrás:
1. kiad.
 
jobb volna; mert lám visszatart
  Gyenge kötés is; nem bízom szavadba.
LYSANDER.
 
n.460
Mi! hát megüssem, megverjem, megöljem?
  Bár
gyűlölöm
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
gyülölöm,
*
Szövegforrás:
K1
 
, csak nem bántom talán?
HERMIA.
  Bánthatsz-e jobban, mint
gyülőleteddel
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
[törölt]
« gyülöleteddel »
gyűlőleteddel
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
3. kiad
 
?
  Gyülölsz! miért? Oh jaj ! mi dolog ez?
  Nem Hermia vagyok? s te nem Lysander?
 
n.465
Rútabb se volnék tán mint azelőtt.
  Hisz még szerettél csak ez éjjel is,
  S elhagytál
volna,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
volna
*
Szövegforrás:
K1
 
(oh, ne adja isten!)
  Nem tréfa ez?
LYSANDER.
  Akár megesküszöm.
  Én többé látni sem ohajtalak.
 
n.470
Reményt se táplálj, nincs kérdés, se kétség;
  Nem tréfa,
szentvaló
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
szent való
*
Szövegforrás:
K1
 
, elhidd bizonnyal:
 
Gyülőllek
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
Gyűlöllek
*
Szövegforrás:
K1
 
Gyülöllek
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
, és Helénát szeretem.
HERMIA.
  Oh jaj! – te szemfényvesztő! te virágmoly!
  Szerelem tolvajja te! Azért jövél,
 
n.475
Hogy éjjel ellopd kedvesem szivét?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A K2.-ben a sor alatt, a lap alján ceruzával: Nincs még letisztdzva végig, egyébiránt az impurumból is lehet szedni, ha rákerűl a sor. Az egész ceruzával áthúzva.
*
Szövegforrás:
K2
 
HELÉNA.
  Szép,szép; bizony szép! Hát nincs benned egy csöp
  Leány
szemérem,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
szemérem
*
Szövegforrás:
K1
 
vagy tartózkodás?
  Nem nyugszol a míg gyöngéd nyelvem is
  Ki nem tör ellened? Te váz, te báb te!
HERMIA.
 
n.480
Még báb? dehogy! Most értem a bibét:
  Ő termetünket
hasonlíttatá
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
hasoníittatá
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
  Egymással össze: hogy ő lám magas,
  Ő
ilyen olyan
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
Ko.
 
ilyen-olyan
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
 
szál derék személy,
  Míg végre győzött nyulga termete. –
 
n.485
Azért növél hát oly nagyot
kegyében,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
kegyében
*
Szövegforrás:
K1
 
  Mert én
ily
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
íly
*
Szövegforrás:
K1
 
törpe,
ily
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
íly
*
Szövegforrás:
K1
 
kicsiny vagyok?
  Milyen kicsiny, te? te festett karó, he?
  Milyen kicsiny, he? csak nem oly kicsiny
  Hogy fel ne érje körmöm a szemed?
HELÉNA.
 
n.490
Kérlek, ha gúnyolódtak is, urak,
  Ne hagyjatok: sohsem voltam hamis,
  Civódni mint ő, semmi hajlamom,
  Igazi leány vagyok a gyávaságban:
  Ne hagyjátok rám jőni, hogy megüssön.
 
n.495
S ne gondoljátok, hogy mivel kisebb
  Birok vele.
HERMIA.
  Kisebb! no lám, megint.
HELÉNA.
  Ne bosszankodjál, édes Hermiám,
  Hisz jól tudod, mindig szerettelek,
 
Sohsem vétettem, őrzém
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Sohse vétettem, megörzém »
n
Jegyzet toldással és áthúzással javítva:
Sohse vétettem, örzém
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
titkaid,
 
n.500
Kivéve most egyszer Demetriusnak
  Sugtam meg éji elszökésteket.
  Ő jött utánad, én meg
őutána
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ő utána
*
Szövegforrás:
K2
 
;
  De elszidott, s
ijeszgetett
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ijesz
[törölt]
« t »
getett
n
Jegyzet a Kl.-ben átírással, a K2.-ben a t kivakarásával és összevonó-jellel javítva: ijeszgetett
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
nagyon
  Hogy megver, megtapos, sőt hogy megöl.
 
n.505
Most hát, ha békén hagytok, elmegyek
  Bolondságimmal, vissza Athenébe,
  És nem bolyongok itt. Eresszetek:
  Lám mily bohó és
együgyű
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
együgyü
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
vagyok.
HERMIA.
  No hát eredj. Ki gátol hogy ne menj?
HELÉNA.
 
n.510
Ez a bohó szív a mely itt marad.
HERMIA.
  Lysandernél, ugy-é?
HELÉNA.
  Demetriusnál.
LYSANDER.
  Ne félj, Heléna: egy
ujjal
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
újjal
*
Szövegforrás:
K1
 
se bánt.
DEMETRIUS.
  Nem ám! dacára hogy te pártolod.
HELÉNA.
  Jaj, ez nagyon gonosz ha megharagszik,
 
n.515
Szilaj volt már az
oskolában
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« iskolában »
oskolában
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
is.
  S nagyon erős tud lenni, bár kicsiny.
HERMIA.
  Megint kicsiny?
alacson
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
alacson,
*
Szövegforrás:
K1
 
meg kicsiny?
  Eltűritek hogy
így
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
igy
*
Szövegforrás:
K1
 
csúffá
teszen
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« tegyen »
teszen?
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K2
 
?
  Bocsássatok rá.
LYSANDER.
 
Elmenj
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Elmenj,
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
törpe jószág!
 
n.520
Te cseppnyi-csepp, te kis göcs, te parányi,
  Te makkopáncs.
DEMETRIUS.
  Be kész
vagy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
vagy,
*
Szövegforrás:
K1
 
egy olyan
  Mellett, ki megveti szolgálatod.
  Ne törd magad; ne szólj Heléna mellett;
  Pártját se fogd, mert hogyha még iránta
 
n.525
Csak legkisebb szerelmet is mutatsz,
  Torkodra forr.
LYSANDER.
 
No
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
No,
*
Szövegforrás:
K1
 
már nem csüng nyakamban,
  Kövess, ha mersz; lássuk melyőnk joga
  Helénához különb:
enyim? tied?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
enyim, tiéd?
*
Szövegforrás:
K1
 
DEMETRIUS.
  Kövesselek? lépést tartok veled.
  (LYSANDER és DEMETRIUS el.  
HERMIA.
 
n.530
No szép kisasszony! ez mind a te
műved,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
műved
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  Csak ne osonj el.
HELÉNA.
  Nem hiszek neked,
  S gyülölt körödben nem időzhetek.
  Kezed cibálni gyorsabb mint enyém,
  De lábam hosszabb, így elfutok én.
  (El.)  
HERMIA.
 
n.535
S mit mondjak erre? csak
bámulok
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
bámúlok
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
én.
  (El.)  
OBERON.
  Ez a te munkád: mindig ily bakot lősz,
  Vagy készakarva is dévajkodol.
PUCK.
  Árnyak királya, hidd meg, tévedés.
  Nem azt mondád-e, hogy megismerem
 
n.540
Athéni öltözetrül emberem?
  És annyiban nem jártam el hibásan
  Hogy átheni szemére
hullt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
húllt
*
Szövegforrás:
K1
 
varázsam;
  És annyiban még
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
jó,
*
Szövegforrás:
K1
 
hogy így esett,
  Mert e kocódás furcsa egy eset.
OBERON.
 
n.545
Most viadalra helyet nézni járnak:
  Vess hát, Robin, az éjre felleg-árnyat;
  A csillagos menny boltját vastagon
  Fedd barna köddel mint az Acheron;
  Vezesd tévútra úgy e két konok
 
n.550
Szerelmest, hogy veszítsenek nyomot.
  S majd a Lysander hangját vedd elő,
  Boszantsd Demetriust míg tűzbe jő;
  Majd mint Demetrius szórj szitkokat,
  Csald
messzi
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
messze
*
Szövegforrás:
K1
 
egymástól az ifjakat,
 
n.555
Míg
homlokukra,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
homlokukra
*
Szövegforrás:
K1
 
verdő szárnyon, ólom
  Lábbal csúsz a halált utánzó álom:
  Akkor Lysandemek facsard szemébe
  Ezt a füvet: van oly erő levébe'
  Hogy róla minden bűbáj tűnni fog
 
n.560
S a szemgolyó szokott fénnyel forog.
  Ha ébrednek, mind e visszavonás
  Álom legyen csak, meddő látomás.
 
És
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Úgy »
n
Jegyzet áthúzva; elé:
És
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
Athenébe
visszatérjenek
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
vissza térjenek
*
Szövegforrás:
K1
 
,
  Halálig tartó
frigyben
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
frigyben
*
Szövegforrás:
K2
 
éljenek.
 
n.565
Míg ebbe' jársz, én elkérem,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Mig ebben eljársz, én kérem, »
n
Jegyzet áthúzásokkal, toldással javítva:
Míg ebbe' jársz, én elkérem, megyek,
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
megyek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A K2.-ben a sorhoz 3.) jelzéssel lapalji jegyzet:
n
Jegyzet Mert e miatt koccantak össze, s azért büntette férje a bűvőléssel. szerk.
n
Jegyzet A lap szélén: Arany János.
*
Szövegforrás:
K2
 
n
Jegyzet Mert e miatt koccantak össze, s azért büntette férje a bűvőléssel. Szerk.
n
Jegyzet A lap szélén: Arany János.
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  Királynémtól az indus gyermeket;
  Szemét az ocsmány bű alól feloldom,
  S szent lesz a békeség, a régi módon.
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Uram, siessünk; ím gyorsan szegik
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.570
Az éj sárkányi
a föld
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« a föld »
n
Jegyzet áthúzva; fölé:
[törölt]
«
útjok
Beszúrás
»
n
Jegyzet áthúzva; a lap szélén:
a föld
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
fellegit;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ím Aurora követje már közelget,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Fényes világa minden kósza lelket
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
A
cinterembe
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
cínterembe
*
Szövegforrás:
K2
 
űz;
s
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
és
n
Jegyzet nyilvánvalóan sajtóhiba.
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
a kárhozottak
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Kik átalút- s folyamsírban nyugodtak,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.575
Mind féregágyba visszamentenek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hogy a napfény ne lássa
szégyenek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
szégyenek
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Mely
napvilágról
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« napvilágtól »
napvilágról
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
önkint számüzé
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
S örökre, az éj árnyai közé.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
OBERON.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
De mi nemesebb szellemek vagyunk.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet Az 579. sor negyedik szavától kezdve az 580. sor végéig ceruzával aláhúzva; a lap szélén ceruzával: D. Az 579. és az 581. sorok részben, az 580. sor egészen áthúzva; javítások a sorok fölött és végén.
[törölt]
« De a mi lényünk jobb, nemesb idom, »
[törölt]
«
De a mi lényünk jobb, nemesebb fajta,
Beszúrás
»
n
Jegyzet Az 579. sor a De és a mi kivételével áthúzva; a sor vége fölött: szelle A sor végleges változata a K2.-ben alakult ki.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.580
Mert én a Hajnal kedvesével is
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« Én a hajnallal is kacérkodom, »
[törölt]
« Mert én »
Beszúrás
n
Jegyzet áthúzva, elé:
Én be
Beszúrás
vadásztam együtt már gyakorta
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
[törölt]
« Én már »
n
Jegyzet áthúzva, fölé
Mert én
Beszúrás
a hajnallal is kacérkodom,
*
Szövegforrás:
K2
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Gyakran vadászva járom a pagonyt,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« És mint vadász járom be a pagonyt; »
A Hajnal kedvesével a pagonyt;
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
A Hajnal kedvesével a pagonyt:
*
Szövegforrás:
K2
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Míg napkelet
kapúja
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
kapuja
*
Szövegforrás:
K1
 
lángot ont,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
S tengerre
tárva
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« nyitván »
n
Jegyzet áthúzva, utána:
tárván
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K2
 
ékes szárnyait
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Arannyá festi zöld hullámait.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.585
Te
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
De
*
Szövegforrás:
K1
 
mindazáltal ne időzz, siess,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hogy víradatra
készen itt lehess
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« jól készen lehess. »
n
Jegyzet Áthúzással és toldással javítva:
készen itt lehess.
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (El.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Fel s alá, fel s alá,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hordom
őket
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
őket,
*
Szövegforrás:
K1
 
fel s alá;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Falu, város fél, ha lát;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Goblin, hurcold fel s alá!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.590
Itt jő egyik.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  LYSANDER .  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
LYSANDER.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hol vagy, Demetrius, te
büszke?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« büszke, »
büszke?
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
szólj!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Itt, itt gazember! készen. Hát te hol?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
LYSANDER.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Megyek no!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Jer hát; víni jobb e hely
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.595
S egyenlőbb.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  LYSANDER a hang után el.  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  DEMETRIUS .  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
DEMETRIUS.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hé! Lysander! hát felelj.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Te nyúl, te gyáva! elszöktél ugy-e?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hová
rejtéd a bőröd?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
rejtéd bőröd?
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
Itt vagy-e?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Te gyáva szájhős! teli kérkeded
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
A bokrokat s a csillagos eget:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.600
S nem mersz kiállni? jer, gaz
fattyuja !
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
fattyúja!
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Vesszőre várlak: mert hitvány pulya
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ki fegyvert vonna rád.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
DEMETRIUS.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ott vagy? megállj!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Kövesd a hangom: víni jobb e táj.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  DEMETRIUS és PUCK el.  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  PUCK visszajő.  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
LYSANDER.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ő fut
előlem,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
előlem
*
Szövegforrás:
K1
 
mégis ő dacol,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.605
A merre hí, megyek, s nincs ott sehol.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
A gazfi gyorsabb lábu mint magam,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Váltig futottam, de ő meg rohan;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
El is buktam: sötét van,
zord a
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« csúnya »
n
Jegyzet áthúzva, fölé:
zord a
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
hely;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Lenyugszom. Áldott napvilág, jövel!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (Lefekszik.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.610
Csak egyszer lássam szürke fényedet:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Majd .megtalálom, hogy megemleget.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (Elalszik.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  PUCK és DEMETRIUS
visszajőnek
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
visszajő.
*
Szövegforrás:
K1
 
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ha! ha! ha!
nyúlszivű;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
nyúlszivű,
*
Szövegforrás:
K1
 
lám elmaradsz!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
DEMETRIUS.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Várj meg ha mersz, no! de jól tudom azt,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Csak bújsz előlem, zugról zugra
méssz
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
méssz,
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.615
S nem mersz
megállni
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
megállni,
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
hogy szemembe nézz.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
No
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
No,
*
Szövegforrás:
K1
 
merre vagy hát?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Itt la: ide gyer !
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
DEMETRIUS.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Nem; mert
bolonditsz.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
bolonditsz,
*
Szövegforrás:
K1
 
De nem viszed el:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Csak én szemedbe lássak napvilágon!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Most menj dolgodra. Szörnyü bágyadságom
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.620
E gyepre hosszan nyúlni kényszerit.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Várj el mihelyt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« De várj, mihent »
n
Jegyzet áthúzással, átírással és betoldással javítva:
Várj el, mihelyt
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
a napfény
közelit
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
közelít
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (Lefekszik s elalszik.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  HELÉNA .  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
HELÉN
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Oh, terhes éj ! hosszú unalmas éj !
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Rövidülj már; s te, reggel, hozz vigaszt,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hogy hazatérjek a
nap fényinél
n
Jegyzet Kiadásunk a K1., K2. és a 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
2. kiad.
 
napfényinél
*
Szövegforrás:
1. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.625
Ezektől, kiket
köröm úgy riaszt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
[törölt]
« társköröm »
n
Jegyzet társ áthúzva; a lap szélére írt úgy-gyal a javított változat:
köröm úgy
Beszúrás
riaszt
*
Szövegforrás:
K1
 
köröm ugy riaszt
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
S te, ki nem mindég futsz a bú
szemétől,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« szeméből »
szemétől
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Oh vonj el,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Oh,
[törölt]
« lopj ki »
n
Jegyzet áthúzva, alá
,
vonj el
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
álom, a magam
körétől
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« köréből »
körétől
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Még csak három? Egy
hián
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
hián;
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Kétszer kettő
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Kétszer-kettő,
*
Szövegforrás:
K1
 
férfi,
lány
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
lyány
*
Szövegforrás:
K1
 
..
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.630
Jön az is, de halovány.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Amor úrfi nagy zsivány,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Tőle ily bolond a lyány.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  HERMIA .  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
HERMIA.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Soha ily
aléltság !
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
aléltság,
*
Szövegforrás:
K1
 
ennyi leverő!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A sorok a K1.-ben négy betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Megtépve tüskén, ázva harmaton:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.635
Nem
járni, bennem
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
3. kiad
 
járni bennem,
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
 
csúszni sincs erő;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n
Jegyzet Kiadásunk a 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A sorok a K1.-ben négy betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Lábam nem oly gyors mint kivánatom.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Virradtig itten egyet pihenek.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ég óvd Lysandert, ha megküzdenek!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (Lefekszik.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Úgy, úgy,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.640
Jól alugy:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hadd kenem
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Szerelem-
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Vert szemedre
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben egy sor.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Gyógyszerem.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben egy sor.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (A nedvet LYSANDER szemébe facsarva.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.645
Ha ébredsz,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Érezz
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Nagy gyönyört
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
A gyülölt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Régi kedves bájain.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.650
Édes álom elmultával
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Teljesűljön
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Teljesüljön,
*
Szövegforrás:
K1
 
a nótával:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
„Kiki a maga párjával"
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Kiki a maga párjával
*
Szövegforrás:
K1
 
;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Jancsi
Pannit
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« Sárit »
n
Jegyzet áthúzva, a lap szélén:
Pannit
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
nyerje meg,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Zsák a foltját lelje meg;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.655
Hím
n
Jegyzet Kiadásunk a K1., K2., az 1. és 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
Him
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
a nőstényt vigye haza,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
S ne legyen panasza.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (PUCK el. LYSANDER, DEMETRIUS
stb.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
stb
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
alva
maradnak.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
maradnak
*
Szövegforrás:
K1
 
)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
 
MÁSODIK SZÍN.  
 
A liget más része.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
*
Szövegforrás:
K1
 
 
 
OBERON .
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
*
Szövegforrás:
K1
 
 
OBERON.
  Ugyan fölébredt-é Titánia;
  S mi tűnt először a szemébe, mellyen
  Otromba szenvedéllyel csüggni kelljen?
 
PUCK .
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
PUCK
*
Szövegforrás:
K1
 
 
  Itt jő futárom. – Nos, bohóka szellem,
 
n.195
Mi
ujság
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
újság
*
Szövegforrás:
K2
 
e varázs liget
körül?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
körűl ?
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
PUCK.
  Királyném szíve egy szörnyért
hevül.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
hevűl.
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
  Mig ő szent lugosába rejtve szunnyad
  Az álom-órán, ím, nem messze onnat
  Egy durva kézműves
ringyrongy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ringy-rongy
*
Szövegforrás:
K1
 
sereg,
 
n.200
Mely kenyerét műhelyben szerzi meg,
  Gyült össze, próba végett egy darabra,
  Mit Theseusnak szánt a nászi napra.
  E
vastagbőrüekből
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
vastag bőrüekből
*
Szövegforrás:
Ko.
 
egy szikár,
  Ki Pyramus szerepét fútta már,
 
n.205
Jelenet végin a bokorba
mén;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
mén,
*
Szövegforrás:
K1
 
 
Igy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Így
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
rá büvös hatalmat nyertem
én
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
én,
*
Szövegforrás:
K1
 
  S vállára nyomtam egy szamárfejet:
  Most jő Thisbének
ujra
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
újra
*
Szövegforrás:
K2
 
felelet
  S az én játszóm kilép. A többi meg,
 
n.210
Mint egy vadászt sejtő
vadlud-tömeg,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
vadlud tömeg,
*
Szövegforrás:
K1
 
vadlúd-tömeg,
*
Szövegforrás:
K2
 
  Vagy
rőt lábú
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
rőtlábú
*
Szövegforrás:
K1
 
varjak csoportja, mely
  Lövés után károgva röppen
el
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
el,
*
Szövegforrás:
K1
 
  S széledve söpri a híg levegőt:
 
Úgy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Ugy
*
Szövegforrás:
K1
 
futnak el mind, megpillantva őt.
 
n.215
Én űzöm: bukdosik egymáson ált',
 
Ki
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Ki,
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
Ko.
 
tolvajt,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
tolvajt
*
Szövegforrás:
K1
 
ki
segitséget
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
segítséget
*
Szövegforrás:
K1
 
kiált
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
kiiált.
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
Ko.
 
.
  Igy halva el érzésök, szellemök,
  Az érzéketlen támad ellenök:
  Megtépi tüske, galy, s egy-egy
darab
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
darab @
*
Szövegforrás:
K1
 
 
n.220
– Itt köntös-ujj, ott
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Itt köntös ujj ott
*
Szövegforrás:
K1
 
föveg
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
főveg
*
Szövegforrás:
K1
 
fűveg
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
Ko.
 
– elmarad
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
elmarad
*
Szövegforrás:
K1
 
.
  Míg őket én
igy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
így
*
Szövegforrás:
K2
 
kergetem agyon
  S szép Pyramust változva ott hagyom:
 
Véletlenűl
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
véletlenül
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
ébred Titánia,
  És egy szamárba kell bódulnia.
OBERON.
 
n.225
Jobban ütött ki,
hogysem
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
hogy sem
*
Szövegforrás:
K1
 
gondolám.
  De csöppentél az
atheni
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
áthéni
*
Szövegforrás:
K1
 
athéni
*
Szövegforrás:
K2
 
szemébe
  Szerelmi nedvet, mint parancsolám?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Demetrius, athénei ifiu, kedvese Heléna iránt meghidegülve, Hermiát üldözi szerelmével, a ki pedig Lysandert szereti, s Lysander is őt viszont. A tündér király, hogy Demetrius szívét Helénához visszahajlítsa, elküldi Puckot, .szolgáját, keresse föl az athénei ifjat, altassa el és csöppentsen szemébe alféle szerelmi nedvet, milyennel ő a tündérkirálynét elbüvölte. Puck csöppent is, de nem Demetrius, hanem a Lysander szemébe, ki főlébredvén, Helénát látja először s halálosan belészeret. Innen a nagy confusio a szerelmes párok közt. Szerk.
*
Szövegforrás:
K2
 
PUCK.
  Aludva leltem; és ott
közelébe
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
közelébe'
*
Szövegforrás:
K1
 
  Van a leány is, (ebben sincs hiba,)
 
n.230
Ha ébred, elsőbb azt kell látnia.
  DEMETRIUS és HERMIA jőnek.  
OBERON.
  Állj félre: itt jő az én emberem.
PUCK.
  A nőszemély az, de a férfi nem.
DEMETRIUS.
  Oh mért orcázod a ki úgy
szeret!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
szeret ?
*
Szövegforrás:
K1
 
  Ily szóval öld megölő ellened.
HERMIA.
 
n.235
Köszönd,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Köszönd
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
ha szidlak: mást érdemlenél,
  Mert
félek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
félek
*
Szövegforrás:
K1
 
átkomra méltót tevél.
  Ha meggyilkoltad álmában Lysandert
  S vérben bokáig vagy: gázold a tengert
  És ölj meg engem is.
 
n.240
Fényéhez a nap oly hű nem vala
  Mint Hermiához ő. S elillana
 
Mig
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Míg
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
én aluttam? … Inkább elhiszem
  Hogy a kerek föld
átlyukad,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
átlyukad
*
Szövegforrás:
K1
 
s ezen
 
Keresztül
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Keresztűl
*
Szövegforrás:
K1
 
búvik az éjféli hold
 
n.245
Hogy
elbámul
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
elbámúl
*
Szövegforrás:
K2
 
délben az ántipód.
  Te gyilkolád meg; úgy van, nincs különben,
  Gyilkos lehet
csak,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
csak
*
Szövegforrás:
K1
3. kiad
 
ily halotti szinben.
DEM:ETRIUS.
  Nem, a legyilkolt lesz inkább ilyen;
  Kegyetlenséged átveré szivem,
 
n.250
S te, gyilkosom, te szép
vagy,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
vagy
*
Szövegforrás:
K1
 
mint maga
  Amott Venus tündöklő csillaga.
HERMIA.
  S hogy illik e beszéd Lysanderemre?
  Add
vissza
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
Ko.
 
vissza,
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
 
fiú;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
3. kiad
Ko.
 
fiu ;
*
Szövegforrás:
2. kiad.
 
fiú,
*
Szövegforrás:
K1
 
mondd, hol van?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
mondd hol van,
*
Szövegforrás:
K1
 
merre?
DEMETRIUS.
  Kutyáknak adnám inkább tetemét.
HERMIA.
 
n.255
Kutya! ne bosszants hogy
szüz
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
Ko.
 
szűz
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
 
illemét
  Áthágja nyelvem. Meggyilkoltad őt?
  Ember se légy hát emberek előtt.
  Oh, mondj valót ez egyszer kedvemér':
  Ébren, ugy-é, ránézni sem merél
 
n.260
S álmába' mérted rá a hős csapást?
  Egy féreg, egy
kigyó
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
kígyó
*
Szövegforrás:
K1
 
se tenne mást!
  Az tette, kígyó: kettősb nyelvvel a
  Sem szúr, mint a tiéd, te vipera.
DEMETRIUS.
  Kár
igy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
így
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
tüzelni ok
nélkül
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
így
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
Ko.
 
, leány:
 
n.265
Lysander vére nem kiált reám,
  Nem is
tudom,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
tudom
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
hogy meghalt volna már.
HERMIA.
  Oh
monddsza,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
monddsza
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
kérlek: jól
van
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
van,
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
ugy-e
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
úgy-e
*
Szövegforrás:
K2
 
bár?
DEMETRIUS.
  S ha
megsugom,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
meg
[törölt]
« mond »
sug
Beszúrás
om,
*
Szövegforrás:
K1
 
mi a jutalmazás?
HERMIA.
 
Felszabaditlak:,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Felszabadítlak,
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
hogy többé ne láss. –
 
n.270
Utált
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Útált
*
Szövegforrás:
K1
 
körödből most megyek, tova;
  Ha él, ha nem: engem ne láss
soha.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
soha,
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
  (El.)  
DEMETRIUS.
  Minek
kövessem
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
kövessem,
*
Szövegforrás:
K1
 
mig
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
míg
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
igy dühödik:
  Jobb itt maradnom egy kis ideig.
  Búm a teherrel súlyosbnak találom
 
n.275
Mellyel adós neki a bukott álom;
  Hadd rója most
le,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
le
*
Szövegforrás:
K1
 
vagy csak részbeli
  Kamatját is: hagyom törleszteni.
  (Lefekszik.)  
OBERON.
  Puck, mit miveltél! mily nagy baklövés!
  Most egy igaz szerelmest a nedü
 
n.280
Varázsa által megront bűvöd, és
  A hű lesz csalfa, nem a csalfa hű.
PUCK.
  Rendes dolog: hogy
mig
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
míg
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
hű marad egy,
  Az eskübontó milliókra megy.
OBERON.
 
Repülj
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Röpülj
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
szélgyorsasággal e cserén át,
 
n.285
Ne nyúgodj
mig
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
míg
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
föl nem leled Helénát,
  Szerelmi gondban ő beteg, sohajt,
  Halvány szegényke, szenved annyi bajt.
  Te holmi káprázattal csald elő,
  Ha ez
fölébred
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
felébred
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
, már itt
legyen
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
légyen
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
ő.
PUCK.
 
n.290
Futok, repülök;
igy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
így
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
ni, la!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ni la;
*
Szövegforrás:
K1
 
  Gyorsabban mint tatár nyila.
  (El.)  
OBERON.
  Bíborszínü kis
virág,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
virág
*
Szövegforrás:
K1
 
 
Melyet
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Mellyet
*
Szövegforrás:
K1
 
Me
[törölt]
« l »
lyet
n
Jegyzet az első l áthúzásával Melyet-re javítva
*
Szövegforrás:
K2
 
Ámor íve lőtt,
  Önts szemére
báj-erőt.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
bífoerőt.
*
Szövegforrás:
K1
 
 
n.295
Hogy, ha ébred s látja őt,
  Benne
leljen
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« lásson »
leljen
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
égi nőt,
  Mint ott Vénus, oly dicsőt.
  No, ha ébredsz s látod őt,
  Tőle kérd a gyógyerőt.
  PUCK visszajő.  
PUCK.
 
n.300
Tündér táborunk feje!
  Heléna, és vele
  Az elvétett hű legény
  Ki szerelmet esd szegény.
  Nézzük úgy-e? furcsa baj:
 
n.305
Beh bolond az
ember faj!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
ember-faj!
*
Szövegforrás:
Ko.
 
OBERON.
  Állj idébb; a neszre majd
 
Melyet
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Mellyet
*
Szövegforrás:
K1
 
ütnek, ébred
ez
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ez
n
Jegyzet aláhúzva, a kíadások mégsem dőlt szedéssel közlik.
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
.
PUCK.
  S kettő egy után sohajt;
  E bizony jó tréfa lesz.
 
n.310
Nincs nekem oly múlatság
  Mint az
összevisszaság
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
össze-visszaság
*
Szövegforrás:
K1
 
.
  LYSANDER és HELÉNA jőnek.  
LYSANDER.
  Csak azt ne mondd, hogy gúnyból
hódolok;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
hódol k?
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A sorok a Kl.-ben két betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Gúny és nevetség nem hullajt könyet;
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A sorok a Kl.-ben két betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Nézd, sirva esküszöm, s a mely dolog
 
n.315
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A sorok a Kl.-ben két betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Könnyel fogant, gyanúba nem jöhet.
  Hogy volna ez csúfság? hogy nézed annak
  Őszinte zálogit igaz szavamnak?
HELÉNA.
  Mind
többre-többre
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
többre többre
*
Szövegforrás:
K1
 
mén az álkodás.
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet a sor két betűhellyel beljebb kezdődik
*
Szövegforrás:
K1
 
Eskü öl
esküt:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
esküt;
*
Szövegforrás:
K1
 
oh, ördögi szentség!
 
n.320
Mind Hermiáé volt e fogadás:
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A sor a K1-ben két betűhellyel beljebb kezdődik
*
Szövegforrás:
K1
 
Mérj esküt esküvel, nem lesz különbség;
  Tedd serpenyőbe az
enyim
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
enyém
*
Szövegforrás:
K1
 
s övét,
  Egyforma
könnyűk
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
könnyü
*
Szövegforrás:
K1
 
, mint hitvány meséd.
LYSANDER.
  Nem volt eszem, hogy néki esküvém.
HELÉNA.
 
n.325
Most nincs ha megtöröd, azt mondom én.
LYSANDER.
  Demetrius nem érted, érte lángol.
DEMETRIUS .
 
(felserken)
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
(fölserken)
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
 
 
Helén, te nimfa
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Helén
[törölt]
« a, égi »
te nimfa
Beszúrás
n
Jegyzet Heléna a-ja és az égi áthuzva; fölé: te nimfa,
*
Szövegforrás:
K1
 
, istennő, remek!
  Oh mert mihez hasonlók e szemek!
  Kristály ehez sár. Oh, és hogy dagad
 
n.330
E csókoló cseresznye: ajjakad!
  Taurus
hegyormán
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
hegy ormán
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
a fehér fagyott hó,
  Mit a fölszél
tisztára
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« legyez »
 [!]
[sic!]
tisztára,
n
Jegyzet a sor fölött beszúrva:
söpre
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
söpre, holló
  A te
kezedhez
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« karodhoz »
kezedhez
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
. Oh, e fejedelem-
 
Fehérszint
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Fehér szint
*
Szövegforrás:
K1
 
hagyd csókkal pecsétlenem!
HELÉNA.
 
n.335
Szégyen! gyalázat! így rám esni mind;
  Csúfot belőlem űzni terv szerint;
  Ha lovag-érzés volna bennetek,
  Nem hagyna ily bántalmat tennetek.
  Tudom, gyülöltök: hát gyülölni sem
 
n.340
Birtok,
csupán
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« ha nem »
n
Jegyzet a nem hullámosan aláhúzva, majd áthúzva az egész, fölé: csupán
csupán
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
gúnyt űzve kettesen?
  Volnátok férfi, mint így szemre-főre,
  Tekint'nétek bizony a gyenge nőre;
  Miért ez eskü, bók,
túlzó
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
tulsó
*
Szövegforrás:
K1
 
magaszt,
  Midőn gyülöltök
szívből
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
szivből
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
, tudom azt.
 
n.345
Vágytársak lévén Hermiát szeretni,
  Vetélkedtek Helénát kinevetni.
 
Be
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Be
[törölt]
« h »
*
Szövegforrás:
K1
 
hősi tett,
be
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
be
[törölt]
« h »
*
Szövegforrás:
K1
 
férfias
merény,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
merény
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
 
Könyet
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Könnyet
*
Szövegforrás:
K1
 
facsarni gúnnyal egy szegény
  Leány szeméből! tenné azt nevelt,
 
n.350
Így
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Igy
*
Szövegforrás:
K1
 
sértegetni gyönge szűz kebelt,
  Csak, mert türelmét szegni kedve telt?
LYSANDER.
  Nem szép, Demetrius, ne tégy ilyet;
 
Tudom,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Tudom
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
hogy Hermiáért ég szived,
  S én tiszta
szivből
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
 
szivbűl
*
Szövegforrás:
2. kiad.
3. kiad
 
szivbül
*
Szövegforrás:
Ko.
 
önként
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
önkint
*
Szövegforrás:
K1
K2
3. kiad
 
rád hagyom
 
n.355
Szerelméből a mi részem vagyon,
  S Helénához te
hagyj egész
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« hadj »
hagj
Beszúrás
 [!]
[sic!]
[törölt]
« egész »
n
Jegyzet áthúzva, fölé:
nekem
Beszúrás
n
Jegyzet szintén áthúzva; a lap szélén: egész
*
Szövegforrás:
K1
 
jogot,
  Kit szeretek, halálig is fogok.
HELÉNA.
  No, ember ennyi gúnyt még nem lehellett.
DEMETRIUS.
  Lysander, csak maradj Hermia mellett,
 
n.360
Ő nem kell, s ha szerettem, vége már.
  Őnála vendég volt szivem, de már
  Helénájához megtért, mint haza,
  Ott is marad.
LYSANDER.
  Helén, nem igaz a !
DEMETRIUS.
  Meg ne hazudtold,
ha nem ismered
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« míg »
n
Jegyzet áthúzva, fölé:
ha
Beszúrás
nem ösmered,
*
Szövegforrás:
K1
 
 
n.365
– Mert meglakolsz – igaz hűségemet. –
  Ott jő a kedves, ki téged szeret.
  HERMIA .  
HERMIA.
  Az éj, ki a szem tisztét elveszi,
  Fülünk
hallásra
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
hallását
*
Szövegforrás:
K1
 
élesbbé teszi,
  S a mennyi részben csökkenté a látást,
 
n.370
A
hallószervnek
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
halló szervnek
*
Szövegforrás:
K1
 
ád megannyi rá'dást.
 
Szemem,
n
Jegyzet Kiadásunk a K1., K2., az 1. és 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Szemem
*
Szövegforrás:
Ko.
 
Lysander, téged nem lele,
 
Fülem hangod nyomán vezérele.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Fülem
Beszúrás
Hangod
n
Jegyzet a Hangod kezdőbetűjét A. elfelejtette kis h-ra javítani.
[törölt]
« nyomára »
nyomán
Beszúrás
[törölt]
« fül »
n
Jegyzet áthúzva
vezérele.
*
Szövegforrás:
K1
 
  De
mér'
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
mért
*
Szövegforrás:
K1
 
hagyál ott oly gyöngédtelen?
LISANDER.
  Maradhat-é, kit űz a szerelem?
HERMIA.
 
n.375
Lysandert tőlem szerelem? miféle?
LYSANDER.
  Saját szerelmem: a bájos
Heléne
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Heléne,
*
Szövegforrás:
K1
 
  Ki az éjt dicsőbben aranyozza meg
 
Mint ott ama tüzes O-k, s fényszemek.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Mint mind ama
[törölt]
« fenntündöklő »
n
Jegyzet áthúzva, fölé:
tüzes O-k s fény
Beszúrás
n
Jegyzet a lap alján olvashatóbban: tüzes O-k s fényszemek. A lap szélén ugyanez lehetett ceruzával, utóbb az olvashatatlanságig kitörölve.
szemek.
*
Szövegforrás:
K1
 
  Mit jársz
utánam?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
utánam,
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
vagy nem érted el:
 
n.380
Hogy útálatból szöktem tőled el?
HERMIA.
  Nem, e szavad nem érzésből jövő.
HELÉNA.
  No lám! ez is egy összeesküvő.
  Oh, értem, hárman összefogtatok
  Hogy velem ily
galádul
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
galádúl
*
Szövegforrás:
K1
 
bánjatok.
 
n.385
Rosz Hermia, te hálátlan leány !
  Együtt ezekkel fúvod a követ
  Hogy, mint csalétek, gúny-verembe csalj?
  Hát mind ama közös terv, fogadott
  Testvéri hűség, jól telt kedves órák,
 
n.390
Midőn
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Midön
*
Szövegforrás:
K1
 
szidtuk a
gyors lábú
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
gyorslábú
*
Szövegforrás:
K1
 
időt
  Ha válni kelle – mind felejtve van?
  El iskolánk? az ártatlan gyerekkor?
  S midőn, két művész istennő gyanánt,
  Együtt teremténk tűvel egy virágot,
 
n.395
Egy mintaképről, és egy pamlagon,
  Egy dalt csicsergve, egy
hangkulcs szerint,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
hangkúlcs szerént,
*
Szövegforrás:
K1
 
  Mintha kezünk, keblünk, elménk, szavunk
  Csak egy lett volna. – Így növénk együtt
  Mint összeforradt két cseresznye, mely
 
n.400
Elválva látszik, válva mégis egy;
  Mint egy kocsányon termett
pár bogyó
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« két »
n
Jegyzet áthúzva, a lap szélén:
két
Beszúrás
bogyó
*
Szövegforrás:
K2
 
;
  Ránézve két test, benne szív csak egy;
  Vagy mint cImerben lévő két paizs,
  Egy úr sajátja, egy sisak födi.
 
n.405
S te szétszakítnád régi szent frigyünk
  Hogy sértegetni férfiakhoz állj ?
  Ez nem barátság, nem leányhoz illő:
  Ezért nemünk is megró,
nemcsak
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
nem csak
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
én,
  Habár csak én érzem bántalmidat.
HERMIA.
 
n.410
Bámúlok e tüzes beszédiden;
  Nem én gunyollak: úgy látszik te engem.
HELÉNA.
  Hát nem te
kiszletéd
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« kisztetéd »
kiszletéd
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
gúnyból reám
  Lysandert, hogy szemem s arcom
dicsérje?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
dicsérje,
*
Szövegforrás:
K1
 
 
S Demetriust
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
A
 [!]
[sic!]
Demetriust
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
, a másik kedvesed
 
n.415
(Ki
az imént
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
azimént
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
K2
 
még lábbal rugdosa)
  Hogy nimfa, égi, istennő, remek
  Névvel ruházzon? Mért beszél ilyet
  Ha gyűlöl engem? És mérthogy Lysander
  Tagadja lángját, mellyel keble dús
 
n.420
Irántad, és nekem
szinlel
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
színlel
*
Szövegforrás:
K2
 
szerelmet,
  Ha nem te kisztéd, ha tudtodra nincs?
  Bár, mint te, oly kapós én nem vagyok,
  Nincs annyi kedvesem, se oly szerencsém,
  De, hogy viszonzás
nélkül
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
nélkűl
*
Szövegforrás:
K1
 
kell szeretnem,
 
n.425
Megszánnod illenék, nem gúnyolódni.
HERMIA.
  Nem foghatom meg a miket beszélsz.
HELÉNA.
  Csak rajta hát! úgy! ölts szent képeket
  S vond félre a szád ha háttal leszek;
  Csak integessetek; szép tréfa ez,
 
n.430
Jól végrejátszva krónikába méltó.
  Ha volna érzés, illem
bennetek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
bennetek
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
  Nem
tüztök
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
Ko.
 
tűztök
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
 
engem
ilyen
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ílyen
*
Szövegforrás:
K1
 
[törölt]
« ilyen »
ílyen
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K2
 
célra ki.
  Jó múlatást;
egyrészt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
egy részt
*
Szövegforrás:
K1
 
magam hibája;
  Enyhíti majd távollét, vagy halál.
LYSANDER.
 
n.435
Várj, szép Heléna! halld mentségemet.
  Szerelmem, éltem, lelkem, szép Heléna!
HELÉNA.
  Ez már dicső!
HERMIA.
  Ne gúnyold, édesem!
DEMETRIUS.
  Ha nem fog a kérés: megtiltom én.
LYSANDER.
  Tilalmod annyi, mint kérése volt:
 
n.440
Fenyegetésed nem hatalmasabb
  Mint az ő léha esdeklései.
  Helén, szeretlek, mondom,
életemre!
n
Jegyzet A 3. kiad. sem dőlt szedéssel közli. Kiadásunk a K2., az 1. és 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
életemre!
n
Jegyzet A K1. aláhúzással nem ad utasítást a dőlt szedésre.
*
Szövegforrás:
K1
 
  S úgy esküszöm rá, hogy feláldozom
  Az ellen, ki tagadná hogy szeretlek.
DEMETRIUS.
 
n.445
No,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
No
*
Szövegforrás:
K1
 
én azt mondom, hogy jobban szeretlek.
LYSANDER.
  Ha mondod, állj ki, tettel bizonyítsd.
DEMETRIUS.
 
Jer
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Jöj »
n
Jegyzet kivakarva, javítva:
Jer
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
hát –
HERMIA.
  Lysander, mit jelentsen ez?
LYSANDER.
  Odább, te szerecsen !
DEMETRIUS.
  Nemi! nem fog ő –
 
Csak úgy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Csak úgy »
n
Jegyzet egy szóvá összevonva:
Csakúgy
Beszúrás
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
mutatja; teszed úgy-e, mintha
 
n.450
Jönnél, de nem
jösz
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
jősz
*
Szövegforrás:
K1
 
. Gyáva hős, eredj!
LYSANDER.
  Bocsáss, te macska, bojtorján, te, te!
  Mert úgy lerázlak:, mint hitvány kigyót.
HERMIA.
  Mily durvaság ez? Hogy
váltál ilyenné
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« lettél »
váltál
Beszúrás
ilyen
Beszúrás
,
n
Jegyzet átírással, toldással javítva
*
Szövegforrás:
K1
 
  Kedves?
LYSANDER.
  Kedves? odább, cirmos tatár!
 
n.455
Te undok gyógyszer, te gyülölt italt
HERMIA.
  Nem tréfa ez?
HELÉNA.
  Dehogy nem; a tiéd is.
LYSANDER.
  Demetrius, én állok a szavamnak.
DEMETRIUS.
  Kötés
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet Tudniillik Hermia Lysander karjaiba kapaszkodott már fölebb, a hol, mint kígyót le akarja rázni.
*
Szövegforrás:
1. kiad.
 
jobb volna; mert lám visszatart
  Gyenge kötés is; nem bízom szavadba.
LYSANDER.
 
n.460
Mi! hát megüssem, megverjem, megöljem?
  Bár
gyűlölöm
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
gyülölöm,
*
Szövegforrás:
K1
 
, csak nem bántom talán?
HERMIA.
  Bánthatsz-e jobban, mint
gyülőleteddel
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
[törölt]
« gyülöleteddel »
gyűlőleteddel
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
3. kiad
 
?
  Gyülölsz! miért? Oh jaj ! mi dolog ez?
  Nem Hermia vagyok? s te nem Lysander?
 
n.465
Rútabb se volnék tán mint azelőtt.
  Hisz még szerettél csak ez éjjel is,
  S elhagytál
volna,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
volna
*
Szövegforrás:
K1
 
(oh, ne adja isten!)
  Nem tréfa ez?
LYSANDER.
  Akár megesküszöm.
  Én többé látni sem ohajtalak.
 
n.470
Reményt se táplálj, nincs kérdés, se kétség;
  Nem tréfa,
szentvaló
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
szent való
*
Szövegforrás:
K1
 
, elhidd bizonnyal:
 
Gyülőllek
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
Gyűlöllek
*
Szövegforrás:
K1
 
Gyülöllek
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
, és Helénát szeretem.
HERMIA.
  Oh jaj! – te szemfényvesztő! te virágmoly!
  Szerelem tolvajja te! Azért jövél,
 
n.475
Hogy éjjel ellopd kedvesem szivét?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A K2.-ben a sor alatt, a lap alján ceruzával: Nincs még letisztdzva végig, egyébiránt az impurumból is lehet szedni, ha rákerűl a sor. Az egész ceruzával áthúzva.
*
Szövegforrás:
K2
 
HELÉNA.
  Szép,szép; bizony szép! Hát nincs benned egy csöp
  Leány
szemérem,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
szemérem
*
Szövegforrás:
K1
 
vagy tartózkodás?
  Nem nyugszol a míg gyöngéd nyelvem is
  Ki nem tör ellened? Te váz, te báb te!
HERMIA.
 
n.480
Még báb? dehogy! Most értem a bibét:
  Ő termetünket
hasonlíttatá
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
hasoníittatá
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
  Egymással össze: hogy ő lám magas,
  Ő
ilyen olyan
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
Ko.
 
ilyen-olyan
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
 
szál derék személy,
  Míg végre győzött nyulga termete. –
 
n.485
Azért növél hát oly nagyot
kegyében,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
kegyében
*
Szövegforrás:
K1
 
  Mert én
ily
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
íly
*
Szövegforrás:
K1
 
törpe,
ily
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
íly
*
Szövegforrás:
K1
 
kicsiny vagyok?
  Milyen kicsiny, te? te festett karó, he?
  Milyen kicsiny, he? csak nem oly kicsiny
  Hogy fel ne érje körmöm a szemed?
HELÉNA.
 
n.490
Kérlek, ha gúnyolódtak is, urak,
  Ne hagyjatok: sohsem voltam hamis,
  Civódni mint ő, semmi hajlamom,
  Igazi leány vagyok a gyávaságban:
  Ne hagyjátok rám jőni, hogy megüssön.
 
n.495
S ne gondoljátok, hogy mivel kisebb
  Birok vele.
HERMIA.
  Kisebb! no lám, megint.
HELÉNA.
  Ne bosszankodjál, édes Hermiám,
  Hisz jól tudod, mindig szerettelek,
 
Sohsem vétettem, őrzém
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Sohse vétettem, megörzém »
n
Jegyzet toldással és áthúzással javítva:
Sohse vétettem, örzém
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
titkaid,
 
n.500
Kivéve most egyszer Demetriusnak
  Sugtam meg éji elszökésteket.
  Ő jött utánad, én meg
őutána
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ő utána
*
Szövegforrás:
K2
 
;
  De elszidott, s
ijeszgetett
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ijesz
[törölt]
« t »
getett
n
Jegyzet a Kl.-ben átírással, a K2.-ben a t kivakarásával és összevonó-jellel javítva: ijeszgetett
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
nagyon
  Hogy megver, megtapos, sőt hogy megöl.
 
n.505
Most hát, ha békén hagytok, elmegyek
  Bolondságimmal, vissza Athenébe,
  És nem bolyongok itt. Eresszetek:
  Lám mily bohó és
együgyű
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
együgyü
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
vagyok.
HERMIA.
  No hát eredj. Ki gátol hogy ne menj?
HELÉNA.
 
n.510
Ez a bohó szív a mely itt marad.
HERMIA.
  Lysandernél, ugy-é?
HELÉNA.
  Demetriusnál.
LYSANDER.
  Ne félj, Heléna: egy
ujjal
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
újjal
*
Szövegforrás:
K1
 
se bánt.
DEMETRIUS.
  Nem ám! dacára hogy te pártolod.
HELÉNA.
  Jaj, ez nagyon gonosz ha megharagszik,
 
n.515
Szilaj volt már az
oskolában
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« iskolában »
oskolában
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
is.
  S nagyon erős tud lenni, bár kicsiny.
HERMIA.
  Megint kicsiny?
alacson
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
alacson,
*
Szövegforrás:
K1
 
meg kicsiny?
  Eltűritek hogy
így
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
igy
*
Szövegforrás:
K1
 
csúffá
teszen
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« tegyen »
teszen?
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K2
 
?
  Bocsássatok rá.
LYSANDER.
 
Elmenj
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Elmenj,
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
törpe jószág!
 
n.520
Te cseppnyi-csepp, te kis göcs, te parányi,
  Te makkopáncs.
DEMETRIUS.
  Be kész
vagy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
vagy,
*
Szövegforrás:
K1
 
egy olyan
  Mellett, ki megveti szolgálatod.
  Ne törd magad; ne szólj Heléna mellett;
  Pártját se fogd, mert hogyha még iránta
 
n.525
Csak legkisebb szerelmet is mutatsz,
  Torkodra forr.
LYSANDER.
 
No
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
No,
*
Szövegforrás:
K1
 
már nem csüng nyakamban,
  Kövess, ha mersz; lássuk melyőnk joga
  Helénához különb:
enyim? tied?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
enyim, tiéd?
*
Szövegforrás:
K1
 
DEMETRIUS.
  Kövesselek? lépést tartok veled.
  (LYSANDER és DEMETRIUS el.  
HERMIA.
 
n.530
No szép kisasszony! ez mind a te
műved,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
műved
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  Csak ne osonj el.
HELÉNA.
  Nem hiszek neked,
  S gyülölt körödben nem időzhetek.
  Kezed cibálni gyorsabb mint enyém,
  De lábam hosszabb, így elfutok én.
  (El.)  
HERMIA.
 
n.535
S mit mondjak erre? csak
bámulok
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
bámúlok
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
én.
  (El.)  
OBERON.
  Ez a te munkád: mindig ily bakot lősz,
  Vagy készakarva is dévajkodol.
PUCK.
  Árnyak királya, hidd meg, tévedés.
  Nem azt mondád-e, hogy megismerem
 
n.540
Athéni öltözetrül emberem?
  És annyiban nem jártam el hibásan
  Hogy átheni szemére
hullt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
húllt
*
Szövegforrás:
K1
 
varázsam;
  És annyiban még
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
jó,
*
Szövegforrás:
K1
 
hogy így esett,
  Mert e kocódás furcsa egy eset.
OBERON.
 
n.545
Most viadalra helyet nézni járnak:
  Vess hát, Robin, az éjre felleg-árnyat;
  A csillagos menny boltját vastagon
  Fedd barna köddel mint az Acheron;
  Vezesd tévútra úgy e két konok
 
n.550
Szerelmest, hogy veszítsenek nyomot.
  S majd a Lysander hangját vedd elő,
  Boszantsd Demetriust míg tűzbe jő;
  Majd mint Demetrius szórj szitkokat,
  Csald
messzi
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
messze
*
Szövegforrás:
K1
 
egymástól az ifjakat,
 
n.555
Míg
homlokukra,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
homlokukra
*
Szövegforrás:
K1
 
verdő szárnyon, ólom
  Lábbal csúsz a halált utánzó álom:
  Akkor Lysandemek facsard szemébe
  Ezt a füvet: van oly erő levébe'
  Hogy róla minden bűbáj tűnni fog
 
n.560
S a szemgolyó szokott fénnyel forog.
  Ha ébrednek, mind e visszavonás
  Álom legyen csak, meddő látomás.
 
És
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Úgy »
n
Jegyzet áthúzva; elé:
És
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
Athenébe
visszatérjenek
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
vissza térjenek
*
Szövegforrás:
K1
 
,
  Halálig tartó
frigyben
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
frigyben
*
Szövegforrás:
K2
 
éljenek.
 
n.565
Míg ebbe' jársz, én elkérem,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Mig ebben eljársz, én kérem, »
n
Jegyzet áthúzásokkal, toldással javítva:
Míg ebbe' jársz, én elkérem, megyek,
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
megyek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A K2.-ben a sorhoz 3.) jelzéssel lapalji jegyzet:
n
Jegyzet Mert e miatt koccantak össze, s azért büntette férje a bűvőléssel. szerk.
n
Jegyzet A lap szélén: Arany János.
*
Szövegforrás:
K2
 
n
Jegyzet Mert e miatt koccantak össze, s azért büntette férje a bűvőléssel. Szerk.
n
Jegyzet A lap szélén: Arany János.
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  Királynémtól az indus gyermeket;
  Szemét az ocsmány bű alól feloldom,
  S szent lesz a békeség, a régi módon.
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Uram, siessünk; ím gyorsan szegik
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.570
Az éj sárkányi
a föld
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« a föld »
n
Jegyzet áthúzva; fölé:
[törölt]
«
útjok
Beszúrás
»
n
Jegyzet áthúzva; a lap szélén:
a föld
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
fellegit;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ím Aurora követje már közelget,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Fényes világa minden kósza lelket
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
A
cinterembe
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
cínterembe
*
Szövegforrás:
K2
 
űz;
s
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
és
n
Jegyzet nyilvánvalóan sajtóhiba.
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
a kárhozottak
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Kik átalút- s folyamsírban nyugodtak,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.575
Mind féregágyba visszamentenek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hogy a napfény ne lássa
szégyenek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
szégyenek
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Mely
napvilágról
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« napvilágtól »
napvilágról
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
önkint számüzé
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
S örökre, az éj árnyai közé.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
OBERON.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
De mi nemesebb szellemek vagyunk.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet Az 579. sor negyedik szavától kezdve az 580. sor végéig ceruzával aláhúzva; a lap szélén ceruzával: D. Az 579. és az 581. sorok részben, az 580. sor egészen áthúzva; javítások a sorok fölött és végén.
[törölt]
« De a mi lényünk jobb, nemesb idom, »
[törölt]
«
De a mi lényünk jobb, nemesebb fajta,
Beszúrás
»
n
Jegyzet Az 579. sor a De és a mi kivételével áthúzva; a sor vége fölött: szelle A sor végleges változata a K2.-ben alakult ki.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.580
Mert én a Hajnal kedvesével is
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« Én a hajnallal is kacérkodom, »
[törölt]
« Mert én »
Beszúrás
n
Jegyzet áthúzva, elé:
Én be
Beszúrás
vadásztam együtt már gyakorta
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
[törölt]
« Én már »
n
Jegyzet áthúzva, fölé
Mert én
Beszúrás
a hajnallal is kacérkodom,
*
Szövegforrás:
K2
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Gyakran vadászva járom a pagonyt,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« És mint vadász járom be a pagonyt; »
A Hajnal kedvesével a pagonyt;
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
A Hajnal kedvesével a pagonyt:
*
Szövegforrás:
K2
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Míg napkelet
kapúja
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
kapuja
*
Szövegforrás:
K1
 
lángot ont,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
S tengerre
tárva
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« nyitván »
n
Jegyzet áthúzva, utána:
tárván
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K2
 
ékes szárnyait
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Arannyá festi zöld hullámait.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.585
Te
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
De
*
Szövegforrás:
K1
 
mindazáltal ne időzz, siess,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hogy víradatra
készen itt lehess
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« jól készen lehess. »
n
Jegyzet Áthúzással és toldással javítva:
készen itt lehess.
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (El.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Fel s alá, fel s alá,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hordom
őket
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
őket,
*
Szövegforrás:
K1
 
fel s alá;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Falu, város fél, ha lát;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Goblin, hurcold fel s alá!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.590
Itt jő egyik.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  LYSANDER .  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
LYSANDER.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hol vagy, Demetrius, te
büszke?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« büszke, »
büszke?
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
szólj!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Itt, itt gazember! készen. Hát te hol?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
LYSANDER.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Megyek no!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Jer hát; víni jobb e hely
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.595
S egyenlőbb.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  LYSANDER a hang után el.  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  DEMETRIUS .  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
DEMETRIUS.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hé! Lysander! hát felelj.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Te nyúl, te gyáva! elszöktél ugy-e?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hová
rejtéd a bőröd?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
rejtéd bőröd?
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
Itt vagy-e?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Te gyáva szájhős! teli kérkeded
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
A bokrokat s a csillagos eget:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.600
S nem mersz kiállni? jer, gaz
fattyuja !
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
fattyúja!
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Vesszőre várlak: mert hitvány pulya
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ki fegyvert vonna rád.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
DEMETRIUS.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ott vagy? megállj!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Kövesd a hangom: víni jobb e táj.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  DEMETRIUS és PUCK el.  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  PUCK visszajő.  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
LYSANDER.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ő fut
előlem,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
előlem
*
Szövegforrás:
K1
 
mégis ő dacol,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.605
A merre hí, megyek, s nincs ott sehol.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
A gazfi gyorsabb lábu mint magam,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Váltig futottam, de ő meg rohan;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
El is buktam: sötét van,
zord a
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« csúnya »
n
Jegyzet áthúzva, fölé:
zord a
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
hely;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Lenyugszom. Áldott napvilág, jövel!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (Lefekszik.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.610
Csak egyszer lássam szürke fényedet:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Majd .megtalálom, hogy megemleget.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (Elalszik.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  PUCK és DEMETRIUS
visszajőnek
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
visszajő.
*
Szövegforrás:
K1
 
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ha! ha! ha!
nyúlszivű;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
nyúlszivű,
*
Szövegforrás:
K1
 
lám elmaradsz!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
DEMETRIUS.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Várj meg ha mersz, no! de jól tudom azt,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Csak bújsz előlem, zugról zugra
méssz
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
méssz,
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.615
S nem mersz
megállni
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
megállni,
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
hogy szemembe nézz.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
No
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
No,
*
Szövegforrás:
K1
 
merre vagy hát?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Itt la: ide gyer !
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
DEMETRIUS.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Nem; mert
bolonditsz.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
bolonditsz,
*
Szövegforrás:
K1
 
De nem viszed el:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Csak én szemedbe lássak napvilágon!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Most menj dolgodra. Szörnyü bágyadságom
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.620
E gyepre hosszan nyúlni kényszerit.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Várj el mihelyt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« De várj, mihent »
n
Jegyzet áthúzással, átírással és betoldással javítva:
Várj el, mihelyt
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
a napfény
közelit
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
közelít
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (Lefekszik s elalszik.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  HELÉNA .  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
HELÉN
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Oh, terhes éj ! hosszú unalmas éj !
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Rövidülj már; s te, reggel, hozz vigaszt,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hogy hazatérjek a
nap fényinél
n
Jegyzet Kiadásunk a K1., K2. és a 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
2. kiad.
 
napfényinél
*
Szövegforrás:
1. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.625
Ezektől, kiket
köröm úgy riaszt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
[törölt]
« társköröm »
n
Jegyzet társ áthúzva; a lap szélére írt úgy-gyal a javított változat:
köröm úgy
Beszúrás
riaszt
*
Szövegforrás:
K1
 
köröm ugy riaszt
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
S te, ki nem mindég futsz a bú
szemétől,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« szeméből »
szemétől
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Oh vonj el,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Oh,
[törölt]
« lopj ki »
n
Jegyzet áthúzva, alá
,
vonj el
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
álom, a magam
körétől
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« köréből »
körétől
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Még csak három? Egy
hián
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
hián;
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Kétszer kettő
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Kétszer-kettő,
*
Szövegforrás:
K1
 
férfi,
lány
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
lyány
*
Szövegforrás:
K1
 
..
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.630
Jön az is, de halovány.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Amor úrfi nagy zsivány,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Tőle ily bolond a lyány.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  HERMIA .  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
HERMIA.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Soha ily
aléltság !
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
aléltság,
*
Szövegforrás:
K1
 
ennyi leverő!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A sorok a K1.-ben négy betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Megtépve tüskén, ázva harmaton:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.635
Nem
járni, bennem
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
3. kiad
 
járni bennem,
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
 
csúszni sincs erő;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n
Jegyzet Kiadásunk a 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A sorok a K1.-ben négy betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Lábam nem oly gyors mint kivánatom.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Virradtig itten egyet pihenek.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ég óvd Lysandert, ha megküzdenek!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (Lefekszik.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Úgy, úgy,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.640
Jól alugy:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hadd kenem
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Szerelem-
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Vert szemedre
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben egy sor.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Gyógyszerem.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben egy sor.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (A nedvet LYSANDER szemébe facsarva.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.645
Ha ébredsz,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Érezz
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Nagy gyönyört
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
A gyülölt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Régi kedves bájain.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.650
Édes álom elmultával
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Teljesűljön
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Teljesüljön,
*
Szövegforrás:
K1
 
a nótával:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
„Kiki a maga párjával"
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Kiki a maga párjával
*
Szövegforrás:
K1
 
;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Jancsi
Pannit
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« Sárit »
n
Jegyzet áthúzva, a lap szélén:
Pannit
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
nyerje meg,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Zsák a foltját lelje meg;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.655
Hím
n
Jegyzet Kiadásunk a K1., K2., az 1. és 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
Him
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
a nőstényt vigye haza,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
S ne legyen panasza.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (PUCK el. LYSANDER, DEMETRIUS
stb.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
stb
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
alva
maradnak.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
maradnak
*
Szövegforrás:
K1
 
)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
 
MÁSODIK SZÍN.  
 
A liget más része.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
*
Szövegforrás:
K1
 
 
 
OBERON .
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
*
Szövegforrás:
K1
 
 
OBERON.
  Ugyan fölébredt-é Titánia;
  S mi tűnt először a szemébe, mellyen
  Otromba szenvedéllyel csüggni kelljen?
 
PUCK .
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
PUCK
*
Szövegforrás:
K1
 
 
  Itt jő futárom. – Nos, bohóka szellem,
 
n.195
Mi
ujság
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
újság
*
Szövegforrás:
K2
 
e varázs liget
körül?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
körűl ?
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
PUCK.
  Királyném szíve egy szörnyért
hevül.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
hevűl.
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
  Mig ő szent lugosába rejtve szunnyad
  Az álom-órán, ím, nem messze onnat
  Egy durva kézműves
ringyrongy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ringy-rongy
*
Szövegforrás:
K1
 
sereg,
 
n.200
Mely kenyerét műhelyben szerzi meg,
  Gyült össze, próba végett egy darabra,
  Mit Theseusnak szánt a nászi napra.
  E
vastagbőrüekből
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
vastag bőrüekből
*
Szövegforrás:
Ko.
 
egy szikár,
  Ki Pyramus szerepét fútta már,
 
n.205
Jelenet végin a bokorba
mén;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
mén,
*
Szövegforrás:
K1
 
 
Igy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Így
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
rá büvös hatalmat nyertem
én
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
én,
*
Szövegforrás:
K1
 
  S vállára nyomtam egy szamárfejet:
  Most jő Thisbének
ujra
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
újra
*
Szövegforrás:
K2
 
felelet
  S az én játszóm kilép. A többi meg,
 
n.210
Mint egy vadászt sejtő
vadlud-tömeg,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
vadlud tömeg,
*
Szövegforrás:
K1
 
vadlúd-tömeg,
*
Szövegforrás:
K2
 
  Vagy
rőt lábú
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
rőtlábú
*
Szövegforrás:
K1
 
varjak csoportja, mely
  Lövés után károgva röppen
el
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
el,
*
Szövegforrás:
K1
 
  S széledve söpri a híg levegőt:
 
Úgy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Ugy
*
Szövegforrás:
K1
 
futnak el mind, megpillantva őt.
 
n.215
Én űzöm: bukdosik egymáson ált',
 
Ki
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Ki,
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
Ko.
 
tolvajt,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
tolvajt
*
Szövegforrás:
K1
 
ki
segitséget
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
segítséget
*
Szövegforrás:
K1
 
kiált
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
kiiált.
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
Ko.
 
.
  Igy halva el érzésök, szellemök,
  Az érzéketlen támad ellenök:
  Megtépi tüske, galy, s egy-egy
darab
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
darab @
*
Szövegforrás:
K1
 
 
n.220
– Itt köntös-ujj, ott
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Itt köntös ujj ott
*
Szövegforrás:
K1
 
föveg
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
főveg
*
Szövegforrás:
K1
 
fűveg
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
Ko.
 
– elmarad
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
elmarad
*
Szövegforrás:
K1
 
.
  Míg őket én
igy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
így
*
Szövegforrás:
K2
 
kergetem agyon
  S szép Pyramust változva ott hagyom:
 
Véletlenűl
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
véletlenül
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
ébred Titánia,
  És egy szamárba kell bódulnia.
OBERON.
 
n.225
Jobban ütött ki,
hogysem
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
hogy sem
*
Szövegforrás:
K1
 
gondolám.
  De csöppentél az
atheni
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
áthéni
*
Szövegforrás:
K1
 
athéni
*
Szövegforrás:
K2
 
szemébe
  Szerelmi nedvet, mint parancsolám?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Demetrius, athénei ifiu, kedvese Heléna iránt meghidegülve, Hermiát üldözi szerelmével, a ki pedig Lysandert szereti, s Lysander is őt viszont. A tündér király, hogy Demetrius szívét Helénához visszahajlítsa, elküldi Puckot, .szolgáját, keresse föl az athénei ifjat, altassa el és csöppentsen szemébe alféle szerelmi nedvet, milyennel ő a tündérkirálynét elbüvölte. Puck csöppent is, de nem Demetrius, hanem a Lysander szemébe, ki főlébredvén, Helénát látja először s halálosan belészeret. Innen a nagy confusio a szerelmes párok közt. Szerk.
*
Szövegforrás:
K2
 
PUCK.
  Aludva leltem; és ott
közelébe
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
közelébe'
*
Szövegforrás:
K1
 
  Van a leány is, (ebben sincs hiba,)
 
n.230
Ha ébred, elsőbb azt kell látnia.
  DEMETRIUS és HERMIA jőnek.  
OBERON.
  Állj félre: itt jő az én emberem.
PUCK.
  A nőszemély az, de a férfi nem.
DEMETRIUS.
  Oh mért orcázod a ki úgy
szeret!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
szeret ?
*
Szövegforrás:
K1
 
  Ily szóval öld megölő ellened.
HERMIA.
 
n.235
Köszönd,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Köszönd
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
ha szidlak: mást érdemlenél,
  Mert
félek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
félek
*
Szövegforrás:
K1
 
átkomra méltót tevél.
  Ha meggyilkoltad álmában Lysandert
  S vérben bokáig vagy: gázold a tengert
  És ölj meg engem is.
 
n.240
Fényéhez a nap oly hű nem vala
  Mint Hermiához ő. S elillana
 
Mig
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Míg
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
én aluttam? … Inkább elhiszem
  Hogy a kerek föld
átlyukad,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
átlyukad
*
Szövegforrás:
K1
 
s ezen
 
Keresztül
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Keresztűl
*
Szövegforrás:
K1
 
búvik az éjféli hold
 
n.245
Hogy
elbámul
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
elbámúl
*
Szövegforrás:
K2
 
délben az ántipód.
  Te gyilkolád meg; úgy van, nincs különben,
  Gyilkos lehet
csak,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
csak
*
Szövegforrás:
K1
3. kiad
 
ily halotti szinben.
DEM:ETRIUS.
  Nem, a legyilkolt lesz inkább ilyen;
  Kegyetlenséged átveré szivem,
 
n.250
S te, gyilkosom, te szép
vagy,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
vagy
*
Szövegforrás:
K1
 
mint maga
  Amott Venus tündöklő csillaga.
HERMIA.
  S hogy illik e beszéd Lysanderemre?
  Add
vissza
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
Ko.
 
vissza,
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
 
fiú;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
3. kiad
Ko.
 
fiu ;
*
Szövegforrás:
2. kiad.
 
fiú,
*
Szövegforrás:
K1
 
mondd, hol van?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
mondd hol van,
*
Szövegforrás:
K1
 
merre?
DEMETRIUS.
  Kutyáknak adnám inkább tetemét.
HERMIA.
 
n.255
Kutya! ne bosszants hogy
szüz
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
Ko.
 
szűz
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
 
illemét
  Áthágja nyelvem. Meggyilkoltad őt?
  Ember se légy hát emberek előtt.
  Oh, mondj valót ez egyszer kedvemér':
  Ébren, ugy-é, ránézni sem merél
 
n.260
S álmába' mérted rá a hős csapást?
  Egy féreg, egy
kigyó
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
kígyó
*
Szövegforrás:
K1
 
se tenne mást!
  Az tette, kígyó: kettősb nyelvvel a
  Sem szúr, mint a tiéd, te vipera.
DEMETRIUS.
  Kár
igy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
így
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
tüzelni ok
nélkül
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
így
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
Ko.
 
, leány:
 
n.265
Lysander vére nem kiált reám,
  Nem is
tudom,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
tudom
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
hogy meghalt volna már.
HERMIA.
  Oh
monddsza,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
monddsza
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
kérlek: jól
van
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
van,
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
ugy-e
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
úgy-e
*
Szövegforrás:
K2
 
bár?
DEMETRIUS.
  S ha
megsugom,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
meg
[törölt]
« mond »
sug
Beszúrás
om,
*
Szövegforrás:
K1
 
mi a jutalmazás?
HERMIA.
 
Felszabaditlak:,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Felszabadítlak,
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
hogy többé ne láss. –
 
n.270
Utált
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Útált
*
Szövegforrás:
K1
 
körödből most megyek, tova;
  Ha él, ha nem: engem ne láss
soha.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
soha,
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
  (El.)  
DEMETRIUS.
  Minek
kövessem
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
kövessem,
*
Szövegforrás:
K1
 
mig
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
míg
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
igy dühödik:
  Jobb itt maradnom egy kis ideig.
  Búm a teherrel súlyosbnak találom
 
n.275
Mellyel adós neki a bukott álom;
  Hadd rója most
le,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
le
*
Szövegforrás:
K1
 
vagy csak részbeli
  Kamatját is: hagyom törleszteni.
  (Lefekszik.)  
OBERON.
  Puck, mit miveltél! mily nagy baklövés!
  Most egy igaz szerelmest a nedü
 
n.280
Varázsa által megront bűvöd, és
  A hű lesz csalfa, nem a csalfa hű.
PUCK.
  Rendes dolog: hogy
mig
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
míg
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
hű marad egy,
  Az eskübontó milliókra megy.
OBERON.
 
Repülj
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Röpülj
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
szélgyorsasággal e cserén át,
 
n.285
Ne nyúgodj
mig
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
míg
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
föl nem leled Helénát,
  Szerelmi gondban ő beteg, sohajt,
  Halvány szegényke, szenved annyi bajt.
  Te holmi káprázattal csald elő,
  Ha ez
fölébred
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
felébred
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
, már itt
legyen
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
légyen
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
ő.
PUCK.
 
n.290
Futok, repülök;
igy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
így
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
ni, la!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ni la;
*
Szövegforrás:
K1
 
  Gyorsabban mint tatár nyila.
  (El.)  
OBERON.
  Bíborszínü kis
virág,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
virág
*
Szövegforrás:
K1
 
 
Melyet
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Mellyet
*
Szövegforrás:
K1
 
Me
[törölt]
« l »
lyet
n
Jegyzet az első l áthúzásával Melyet-re javítva
*
Szövegforrás:
K2
 
Ámor íve lőtt,
  Önts szemére
báj-erőt.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
bífoerőt.
*
Szövegforrás:
K1
 
 
n.295
Hogy, ha ébred s látja őt,
  Benne
leljen
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« lásson »
leljen
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
égi nőt,
  Mint ott Vénus, oly dicsőt.
  No, ha ébredsz s látod őt,
  Tőle kérd a gyógyerőt.
  PUCK visszajő.  
PUCK.
 
n.300
Tündér táborunk feje!
  Heléna, és vele
  Az elvétett hű legény
  Ki szerelmet esd szegény.
  Nézzük úgy-e? furcsa baj:
 
n.305
Beh bolond az
ember faj!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
ember-faj!
*
Szövegforrás:
Ko.
 
OBERON.
  Állj idébb; a neszre majd
 
Melyet
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Mellyet
*
Szövegforrás:
K1
 
ütnek, ébred
ez
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ez
n
Jegyzet aláhúzva, a kíadások mégsem dőlt szedéssel közlik.
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
.
PUCK.
  S kettő egy után sohajt;
  E bizony jó tréfa lesz.
 
n.310
Nincs nekem oly múlatság
  Mint az
összevisszaság
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
össze-visszaság
*
Szövegforrás:
K1
 
.
  LYSANDER és HELÉNA jőnek.  
LYSANDER.
  Csak azt ne mondd, hogy gúnyból
hódolok;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
hódol k?
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A sorok a Kl.-ben két betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Gúny és nevetség nem hullajt könyet;
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A sorok a Kl.-ben két betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Nézd, sirva esküszöm, s a mely dolog
 
n.315
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A sorok a Kl.-ben két betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Könnyel fogant, gyanúba nem jöhet.
  Hogy volna ez csúfság? hogy nézed annak
  Őszinte zálogit igaz szavamnak?
HELÉNA.
  Mind
többre-többre
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
többre többre
*
Szövegforrás:
K1
 
mén az álkodás.
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet a sor két betűhellyel beljebb kezdődik
*
Szövegforrás:
K1
 
Eskü öl
esküt:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
esküt;
*
Szövegforrás:
K1
 
oh, ördögi szentség!
 
n.320
Mind Hermiáé volt e fogadás:
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A sor a K1-ben két betűhellyel beljebb kezdődik
*
Szövegforrás:
K1
 
Mérj esküt esküvel, nem lesz különbség;
  Tedd serpenyőbe az
enyim
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
enyém
*
Szövegforrás:
K1
 
s övét,
  Egyforma
könnyűk
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
könnyü
*
Szövegforrás:
K1
 
, mint hitvány meséd.
LYSANDER.
  Nem volt eszem, hogy néki esküvém.
HELÉNA.
 
n.325
Most nincs ha megtöröd, azt mondom én.
LYSANDER.
  Demetrius nem érted, érte lángol.
DEMETRIUS .
 
(felserken)
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
(fölserken)
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
 
 
Helén, te nimfa
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Helén
[törölt]
« a, égi »
te nimfa
Beszúrás
n
Jegyzet Heléna a-ja és az égi áthuzva; fölé: te nimfa,
*
Szövegforrás:
K1
 
, istennő, remek!
  Oh mert mihez hasonlók e szemek!
  Kristály ehez sár. Oh, és hogy dagad
 
n.330
E csókoló cseresznye: ajjakad!
  Taurus
hegyormán
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
hegy ormán
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
a fehér fagyott hó,
  Mit a fölszél
tisztára
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« legyez »
 [!]
[sic!]
tisztára,
n
Jegyzet a sor fölött beszúrva:
söpre
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
söpre, holló
  A te
kezedhez
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« karodhoz »
kezedhez
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
. Oh, e fejedelem-
 
Fehérszint
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Fehér szint
*
Szövegforrás:
K1
 
hagyd csókkal pecsétlenem!
HELÉNA.
 
n.335
Szégyen! gyalázat! így rám esni mind;
  Csúfot belőlem űzni terv szerint;
  Ha lovag-érzés volna bennetek,
  Nem hagyna ily bántalmat tennetek.
  Tudom, gyülöltök: hát gyülölni sem
 
n.340
Birtok,
csupán
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« ha nem »
n
Jegyzet a nem hullámosan aláhúzva, majd áthúzva az egész, fölé: csupán
csupán
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
gúnyt űzve kettesen?
  Volnátok férfi, mint így szemre-főre,
  Tekint'nétek bizony a gyenge nőre;
  Miért ez eskü, bók,
túlzó
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
tulsó
*
Szövegforrás:
K1
 
magaszt,
  Midőn gyülöltök
szívből
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
szivből
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
, tudom azt.
 
n.345
Vágytársak lévén Hermiát szeretni,
  Vetélkedtek Helénát kinevetni.
 
Be
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Be
[törölt]
« h »
*
Szövegforrás:
K1
 
hősi tett,
be
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
be
[törölt]
« h »
*
Szövegforrás:
K1
 
férfias
merény,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
merény
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
 
Könyet
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Könnyet
*
Szövegforrás:
K1
 
facsarni gúnnyal egy szegény
  Leány szeméből! tenné azt nevelt,
 
n.350
Így
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Igy
*
Szövegforrás:
K1
 
sértegetni gyönge szűz kebelt,
  Csak, mert türelmét szegni kedve telt?
LYSANDER.
  Nem szép, Demetrius, ne tégy ilyet;
 
Tudom,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Tudom
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
hogy Hermiáért ég szived,
  S én tiszta
szivből
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
 
szivbűl
*
Szövegforrás:
2. kiad.
3. kiad
 
szivbül
*
Szövegforrás:
Ko.
 
önként
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
önkint
*
Szövegforrás:
K1
K2
3. kiad
 
rád hagyom
 
n.355
Szerelméből a mi részem vagyon,
  S Helénához te
hagyj egész
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« hadj »
hagj
Beszúrás
 [!]
[sic!]
[törölt]
« egész »
n
Jegyzet áthúzva, fölé:
nekem
Beszúrás
n
Jegyzet szintén áthúzva; a lap szélén: egész
*
Szövegforrás:
K1
 
jogot,
  Kit szeretek, halálig is fogok.
HELÉNA.
  No, ember ennyi gúnyt még nem lehellett.
DEMETRIUS.
  Lysander, csak maradj Hermia mellett,
 
n.360
Ő nem kell, s ha szerettem, vége már.
  Őnála vendég volt szivem, de már
  Helénájához megtért, mint haza,
  Ott is marad.
LYSANDER.
  Helén, nem igaz a !
DEMETRIUS.
  Meg ne hazudtold,
ha nem ismered
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« míg »
n
Jegyzet áthúzva, fölé:
ha
Beszúrás
nem ösmered,
*
Szövegforrás:
K1
 
 
n.365
– Mert meglakolsz – igaz hűségemet. –
  Ott jő a kedves, ki téged szeret.
  HERMIA .  
HERMIA.
  Az éj, ki a szem tisztét elveszi,
  Fülünk
hallásra
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
hallását
*
Szövegforrás:
K1
 
élesbbé teszi,
  S a mennyi részben csökkenté a látást,
 
n.370
A
hallószervnek
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
halló szervnek
*
Szövegforrás:
K1
 
ád megannyi rá'dást.
 
Szemem,
n
Jegyzet Kiadásunk a K1., K2., az 1. és 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Szemem
*
Szövegforrás:
Ko.
 
Lysander, téged nem lele,
 
Fülem hangod nyomán vezérele.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Fülem
Beszúrás
Hangod
n
Jegyzet a Hangod kezdőbetűjét A. elfelejtette kis h-ra javítani.
[törölt]
« nyomára »
nyomán
Beszúrás
[törölt]
« fül »
n
Jegyzet áthúzva
vezérele.
*
Szövegforrás:
K1
 
  De
mér'
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
mért
*
Szövegforrás:
K1
 
hagyál ott oly gyöngédtelen?
LISANDER.
  Maradhat-é, kit űz a szerelem?
HERMIA.
 
n.375
Lysandert tőlem szerelem? miféle?
LYSANDER.
  Saját szerelmem: a bájos
Heléne
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Heléne,
*
Szövegforrás:
K1
 
  Ki az éjt dicsőbben aranyozza meg
 
Mint ott ama tüzes O-k, s fényszemek.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Mint mind ama
[törölt]
« fenntündöklő »
n
Jegyzet áthúzva, fölé:
tüzes O-k s fény
Beszúrás
n
Jegyzet a lap alján olvashatóbban: tüzes O-k s fényszemek. A lap szélén ugyanez lehetett ceruzával, utóbb az olvashatatlanságig kitörölve.
szemek.
*
Szövegforrás:
K1
 
  Mit jársz
utánam?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
utánam,
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
vagy nem érted el:
 
n.380
Hogy útálatból szöktem tőled el?
HERMIA.
  Nem, e szavad nem érzésből jövő.
HELÉNA.
  No lám! ez is egy összeesküvő.
  Oh, értem, hárman összefogtatok
  Hogy velem ily
galádul
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
galádúl
*
Szövegforrás:
K1
 
bánjatok.
 
n.385
Rosz Hermia, te hálátlan leány !
  Együtt ezekkel fúvod a követ
  Hogy, mint csalétek, gúny-verembe csalj?
  Hát mind ama közös terv, fogadott
  Testvéri hűség, jól telt kedves órák,
 
n.390
Midőn
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Midön
*
Szövegforrás:
K1
 
szidtuk a
gyors lábú
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
gyorslábú
*
Szövegforrás:
K1
 
időt
  Ha válni kelle – mind felejtve van?
  El iskolánk? az ártatlan gyerekkor?
  S midőn, két művész istennő gyanánt,
  Együtt teremténk tűvel egy virágot,
 
n.395
Egy mintaképről, és egy pamlagon,
  Egy dalt csicsergve, egy
hangkulcs szerint,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
hangkúlcs szerént,
*
Szövegforrás:
K1
 
  Mintha kezünk, keblünk, elménk, szavunk
  Csak egy lett volna. – Így növénk együtt
  Mint összeforradt két cseresznye, mely
 
n.400
Elválva látszik, válva mégis egy;
  Mint egy kocsányon termett
pár bogyó
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« két »
n
Jegyzet áthúzva, a lap szélén:
két
Beszúrás
bogyó
*
Szövegforrás:
K2
 
;
  Ránézve két test, benne szív csak egy;
  Vagy mint cImerben lévő két paizs,
  Egy úr sajátja, egy sisak födi.
 
n.405
S te szétszakítnád régi szent frigyünk
  Hogy sértegetni férfiakhoz állj ?
  Ez nem barátság, nem leányhoz illő:
  Ezért nemünk is megró,
nemcsak
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
nem csak
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
én,
  Habár csak én érzem bántalmidat.
HERMIA.
 
n.410
Bámúlok e tüzes beszédiden;
  Nem én gunyollak: úgy látszik te engem.
HELÉNA.
  Hát nem te
kiszletéd
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« kisztetéd »
kiszletéd
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
gúnyból reám
  Lysandert, hogy szemem s arcom
dicsérje?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
dicsérje,
*
Szövegforrás:
K1
 
 
S Demetriust
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
A
 [!]
[sic!]
Demetriust
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
, a másik kedvesed
 
n.415
(Ki
az imént
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
azimént
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
K2
 
még lábbal rugdosa)
  Hogy nimfa, égi, istennő, remek
  Névvel ruházzon? Mért beszél ilyet
  Ha gyűlöl engem? És mérthogy Lysander
  Tagadja lángját, mellyel keble dús
 
n.420
Irántad, és nekem
szinlel
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
színlel
*
Szövegforrás:
K2
 
szerelmet,
  Ha nem te kisztéd, ha tudtodra nincs?
  Bár, mint te, oly kapós én nem vagyok,
  Nincs annyi kedvesem, se oly szerencsém,
  De, hogy viszonzás
nélkül
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
nélkűl
*
Szövegforrás:
K1
 
kell szeretnem,
 
n.425
Megszánnod illenék, nem gúnyolódni.
HERMIA.
  Nem foghatom meg a miket beszélsz.
HELÉNA.
  Csak rajta hát! úgy! ölts szent képeket
  S vond félre a szád ha háttal leszek;
  Csak integessetek; szép tréfa ez,
 
n.430
Jól végrejátszva krónikába méltó.
  Ha volna érzés, illem
bennetek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
bennetek
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
  Nem
tüztök
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
Ko.
 
tűztök
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
 
engem
ilyen
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ílyen
*
Szövegforrás:
K1
 
[törölt]
« ilyen »
ílyen
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K2
 
célra ki.
  Jó múlatást;
egyrészt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
egy részt
*
Szövegforrás:
K1
 
magam hibája;
  Enyhíti majd távollét, vagy halál.
LYSANDER.
 
n.435
Várj, szép Heléna! halld mentségemet.
  Szerelmem, éltem, lelkem, szép Heléna!
HELÉNA.
  Ez már dicső!
HERMIA.
  Ne gúnyold, édesem!
DEMETRIUS.
  Ha nem fog a kérés: megtiltom én.
LYSANDER.
  Tilalmod annyi, mint kérése volt:
 
n.440
Fenyegetésed nem hatalmasabb
  Mint az ő léha esdeklései.
  Helén, szeretlek, mondom,
életemre!
n
Jegyzet A 3. kiad. sem dőlt szedéssel közli. Kiadásunk a K2., az 1. és 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
életemre!
n
Jegyzet A K1. aláhúzással nem ad utasítást a dőlt szedésre.
*
Szövegforrás:
K1
 
  S úgy esküszöm rá, hogy feláldozom
  Az ellen, ki tagadná hogy szeretlek.
DEMETRIUS.
 
n.445
No,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
No
*
Szövegforrás:
K1
 
én azt mondom, hogy jobban szeretlek.
LYSANDER.
  Ha mondod, állj ki, tettel bizonyítsd.
DEMETRIUS.
 
Jer
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Jöj »
n
Jegyzet kivakarva, javítva:
Jer
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
hát –
HERMIA.
  Lysander, mit jelentsen ez?
LYSANDER.
  Odább, te szerecsen !
DEMETRIUS.
  Nemi! nem fog ő –
 
Csak úgy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Csak úgy »
n
Jegyzet egy szóvá összevonva:
Csakúgy
Beszúrás
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
mutatja; teszed úgy-e, mintha
 
n.450
Jönnél, de nem
jösz
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
jősz
*
Szövegforrás:
K1
 
. Gyáva hős, eredj!
LYSANDER.
  Bocsáss, te macska, bojtorján, te, te!
  Mert úgy lerázlak:, mint hitvány kigyót.
HERMIA.
  Mily durvaság ez? Hogy
váltál ilyenné
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« lettél »
váltál
Beszúrás
ilyen
Beszúrás
,
n
Jegyzet átírással, toldással javítva
*
Szövegforrás:
K1
 
  Kedves?
LYSANDER.
  Kedves? odább, cirmos tatár!
 
n.455
Te undok gyógyszer, te gyülölt italt
HERMIA.
  Nem tréfa ez?
HELÉNA.
  Dehogy nem; a tiéd is.
LYSANDER.
  Demetrius, én állok a szavamnak.
DEMETRIUS.
  Kötés
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet Tudniillik Hermia Lysander karjaiba kapaszkodott már fölebb, a hol, mint kígyót le akarja rázni.
*
Szövegforrás:
1. kiad.
 
jobb volna; mert lám visszatart
  Gyenge kötés is; nem bízom szavadba.
LYSANDER.
 
n.460
Mi! hát megüssem, megverjem, megöljem?
  Bár
gyűlölöm
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
gyülölöm,
*
Szövegforrás:
K1
 
, csak nem bántom talán?
HERMIA.
  Bánthatsz-e jobban, mint
gyülőleteddel
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
[törölt]
« gyülöleteddel »
gyűlőleteddel
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
3. kiad
 
?
  Gyülölsz! miért? Oh jaj ! mi dolog ez?
  Nem Hermia vagyok? s te nem Lysander?
 
n.465
Rútabb se volnék tán mint azelőtt.
  Hisz még szerettél csak ez éjjel is,
  S elhagytál
volna,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
volna
*
Szövegforrás:
K1
 
(oh, ne adja isten!)
  Nem tréfa ez?
LYSANDER.
  Akár megesküszöm.
  Én többé látni sem ohajtalak.
 
n.470
Reményt se táplálj, nincs kérdés, se kétség;
  Nem tréfa,
szentvaló
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
szent való
*
Szövegforrás:
K1
 
, elhidd bizonnyal:
 
Gyülőllek
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
Gyűlöllek
*
Szövegforrás:
K1
 
Gyülöllek
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
, és Helénát szeretem.
HERMIA.
  Oh jaj! – te szemfényvesztő! te virágmoly!
  Szerelem tolvajja te! Azért jövél,
 
n.475
Hogy éjjel ellopd kedvesem szivét?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A K2.-ben a sor alatt, a lap alján ceruzával: Nincs még letisztdzva végig, egyébiránt az impurumból is lehet szedni, ha rákerűl a sor. Az egész ceruzával áthúzva.
*
Szövegforrás:
K2
 
HELÉNA.
  Szép,szép; bizony szép! Hát nincs benned egy csöp
  Leány
szemérem,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
szemérem
*
Szövegforrás:
K1
 
vagy tartózkodás?
  Nem nyugszol a míg gyöngéd nyelvem is
  Ki nem tör ellened? Te váz, te báb te!
HERMIA.
 
n.480
Még báb? dehogy! Most értem a bibét:
  Ő termetünket
hasonlíttatá
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
hasoníittatá
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
  Egymással össze: hogy ő lám magas,
  Ő
ilyen olyan
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
Ko.
 
ilyen-olyan
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
 
szál derék személy,
  Míg végre győzött nyulga termete. –
 
n.485
Azért növél hát oly nagyot
kegyében,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
kegyében
*
Szövegforrás:
K1
 
  Mert én
ily
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
íly
*
Szövegforrás:
K1
 
törpe,
ily
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
íly
*
Szövegforrás:
K1
 
kicsiny vagyok?
  Milyen kicsiny, te? te festett karó, he?
  Milyen kicsiny, he? csak nem oly kicsiny
  Hogy fel ne érje körmöm a szemed?
HELÉNA.
 
n.490
Kérlek, ha gúnyolódtak is, urak,
  Ne hagyjatok: sohsem voltam hamis,
  Civódni mint ő, semmi hajlamom,
  Igazi leány vagyok a gyávaságban:
  Ne hagyjátok rám jőni, hogy megüssön.
 
n.495
S ne gondoljátok, hogy mivel kisebb
  Birok vele.
HERMIA.
  Kisebb! no lám, megint.
HELÉNA.
  Ne bosszankodjál, édes Hermiám,
  Hisz jól tudod, mindig szerettelek,
 
Sohsem vétettem, őrzém
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Sohse vétettem, megörzém »
n
Jegyzet toldással és áthúzással javítva:
Sohse vétettem, örzém
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
titkaid,
 
n.500
Kivéve most egyszer Demetriusnak
  Sugtam meg éji elszökésteket.
  Ő jött utánad, én meg
őutána
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ő utána
*
Szövegforrás:
K2
 
;
  De elszidott, s
ijeszgetett
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ijesz
[törölt]
« t »
getett
n
Jegyzet a Kl.-ben átírással, a K2.-ben a t kivakarásával és összevonó-jellel javítva: ijeszgetett
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
nagyon
  Hogy megver, megtapos, sőt hogy megöl.
 
n.505
Most hát, ha békén hagytok, elmegyek
  Bolondságimmal, vissza Athenébe,
  És nem bolyongok itt. Eresszetek:
  Lám mily bohó és
együgyű
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
együgyü
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
vagyok.
HERMIA.
  No hát eredj. Ki gátol hogy ne menj?
HELÉNA.
 
n.510
Ez a bohó szív a mely itt marad.
HERMIA.
  Lysandernél, ugy-é?
HELÉNA.
  Demetriusnál.
LYSANDER.
  Ne félj, Heléna: egy
ujjal
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
újjal
*
Szövegforrás:
K1
 
se bánt.
DEMETRIUS.
  Nem ám! dacára hogy te pártolod.
HELÉNA.
  Jaj, ez nagyon gonosz ha megharagszik,
 
n.515
Szilaj volt már az
oskolában
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« iskolában »
oskolában
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
is.
  S nagyon erős tud lenni, bár kicsiny.
HERMIA.
  Megint kicsiny?
alacson
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
alacson,
*
Szövegforrás:
K1
 
meg kicsiny?
  Eltűritek hogy
így
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
igy
*
Szövegforrás:
K1
 
csúffá
teszen
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« tegyen »
teszen?
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K2
 
?
  Bocsássatok rá.
LYSANDER.
 
Elmenj
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Elmenj,
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
törpe jószág!
 
n.520
Te cseppnyi-csepp, te kis göcs, te parányi,
  Te makkopáncs.
DEMETRIUS.
  Be kész
vagy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
vagy,
*
Szövegforrás:
K1
 
egy olyan
  Mellett, ki megveti szolgálatod.
  Ne törd magad; ne szólj Heléna mellett;
  Pártját se fogd, mert hogyha még iránta
 
n.525
Csak legkisebb szerelmet is mutatsz,
  Torkodra forr.
LYSANDER.
 
No
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
No,
*
Szövegforrás:
K1
 
már nem csüng nyakamban,
  Kövess, ha mersz; lássuk melyőnk joga
  Helénához különb:
enyim? tied?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
enyim, tiéd?
*
Szövegforrás:
K1
 
DEMETRIUS.
  Kövesselek? lépést tartok veled.
  (LYSANDER és DEMETRIUS el.  
HERMIA.
 
n.530
No szép kisasszony! ez mind a te
műved,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
műved
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  Csak ne osonj el.
HELÉNA.
  Nem hiszek neked,
  S gyülölt körödben nem időzhetek.
  Kezed cibálni gyorsabb mint enyém,
  De lábam hosszabb, így elfutok én.
  (El.)  
HERMIA.
 
n.535
S mit mondjak erre? csak
bámulok
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
bámúlok
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
én.
  (El.)  
OBERON.
  Ez a te munkád: mindig ily bakot lősz,
  Vagy készakarva is dévajkodol.
PUCK.
  Árnyak királya, hidd meg, tévedés.
  Nem azt mondád-e, hogy megismerem
 
n.540
Athéni öltözetrül emberem?
  És annyiban nem jártam el hibásan
  Hogy átheni szemére
hullt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
húllt
*
Szövegforrás:
K1
 
varázsam;
  És annyiban még
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
jó,
*
Szövegforrás:
K1
 
hogy így esett,
  Mert e kocódás furcsa egy eset.
OBERON.
 
n.545
Most viadalra helyet nézni járnak:
  Vess hát, Robin, az éjre felleg-árnyat;
  A csillagos menny boltját vastagon
  Fedd barna köddel mint az Acheron;
  Vezesd tévútra úgy e két konok
 
n.550
Szerelmest, hogy veszítsenek nyomot.
  S majd a Lysander hangját vedd elő,
  Boszantsd Demetriust míg tűzbe jő;
  Majd mint Demetrius szórj szitkokat,
  Csald
messzi
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
messze
*
Szövegforrás:
K1
 
egymástól az ifjakat,
 
n.555
Míg
homlokukra,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
homlokukra
*
Szövegforrás:
K1
 
verdő szárnyon, ólom
  Lábbal csúsz a halált utánzó álom:
  Akkor Lysandemek facsard szemébe
  Ezt a füvet: van oly erő levébe'
  Hogy róla minden bűbáj tűnni fog
 
n.560
S a szemgolyó szokott fénnyel forog.
  Ha ébrednek, mind e visszavonás
  Álom legyen csak, meddő látomás.
 
És
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Úgy »
n
Jegyzet áthúzva; elé:
És
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
Athenébe
visszatérjenek
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
vissza térjenek
*
Szövegforrás:
K1
 
,
  Halálig tartó
frigyben
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
frigyben
*
Szövegforrás:
K2
 
éljenek.
 
n.565
Míg ebbe' jársz, én elkérem,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Mig ebben eljársz, én kérem, »
n
Jegyzet áthúzásokkal, toldással javítva:
Míg ebbe' jársz, én elkérem, megyek,
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
megyek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A K2.-ben a sorhoz 3.) jelzéssel lapalji jegyzet:
n
Jegyzet Mert e miatt koccantak össze, s azért büntette férje a bűvőléssel. szerk.
n
Jegyzet A lap szélén: Arany János.
*
Szövegforrás:
K2
 
n
Jegyzet Mert e miatt koccantak össze, s azért büntette férje a bűvőléssel. Szerk.
n
Jegyzet A lap szélén: Arany János.
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  Királynémtól az indus gyermeket;
  Szemét az ocsmány bű alól feloldom,
  S szent lesz a békeség, a régi módon.
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Uram, siessünk; ím gyorsan szegik
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.570
Az éj sárkányi
a föld
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« a föld »
n
Jegyzet áthúzva; fölé:
[törölt]
«
útjok
Beszúrás
»
n
Jegyzet áthúzva; a lap szélén:
a föld
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
fellegit;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ím Aurora követje már közelget,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Fényes világa minden kósza lelket
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
A
cinterembe
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
cínterembe
*
Szövegforrás:
K2
 
űz;
s
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
és
n
Jegyzet nyilvánvalóan sajtóhiba.
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
a kárhozottak
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Kik átalút- s folyamsírban nyugodtak,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.575
Mind féregágyba visszamentenek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hogy a napfény ne lássa
szégyenek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
szégyenek
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Mely
napvilágról
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« napvilágtól »
napvilágról
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
önkint számüzé
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
S örökre, az éj árnyai közé.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
OBERON.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
De mi nemesebb szellemek vagyunk.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet Az 579. sor negyedik szavától kezdve az 580. sor végéig ceruzával aláhúzva; a lap szélén ceruzával: D. Az 579. és az 581. sorok részben, az 580. sor egészen áthúzva; javítások a sorok fölött és végén.
[törölt]
« De a mi lényünk jobb, nemesb idom, »
[törölt]
«
De a mi lényünk jobb, nemesebb fajta,
Beszúrás
»
n
Jegyzet Az 579. sor a De és a mi kivételével áthúzva; a sor vége fölött: szelle A sor végleges változata a K2.-ben alakult ki.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.580
Mert én a Hajnal kedvesével is
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« Én a hajnallal is kacérkodom, »
[törölt]
« Mert én »
Beszúrás
n
Jegyzet áthúzva, elé:
Én be
Beszúrás
vadásztam együtt már gyakorta
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
[törölt]
« Én már »
n
Jegyzet áthúzva, fölé
Mert én
Beszúrás
a hajnallal is kacérkodom,
*
Szövegforrás:
K2
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Gyakran vadászva járom a pagonyt,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« És mint vadász járom be a pagonyt; »
A Hajnal kedvesével a pagonyt;
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
A Hajnal kedvesével a pagonyt:
*
Szövegforrás:
K2
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Míg napkelet
kapúja
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
kapuja
*
Szövegforrás:
K1
 
lángot ont,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
S tengerre
tárva
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« nyitván »
n
Jegyzet áthúzva, utána:
tárván
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K2
 
ékes szárnyait
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Arannyá festi zöld hullámait.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.585
Te
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
De
*
Szövegforrás:
K1
 
mindazáltal ne időzz, siess,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hogy víradatra
készen itt lehess
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« jól készen lehess. »
n
Jegyzet Áthúzással és toldással javítva:
készen itt lehess.
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (El.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Fel s alá, fel s alá,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hordom
őket
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
őket,
*
Szövegforrás:
K1
 
fel s alá;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Falu, város fél, ha lát;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Goblin, hurcold fel s alá!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.590
Itt jő egyik.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  LYSANDER .  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
LYSANDER.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hol vagy, Demetrius, te
büszke?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« büszke, »
büszke?
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
szólj!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Itt, itt gazember! készen. Hát te hol?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
LYSANDER.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Megyek no!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Jer hát; víni jobb e hely
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.595
S egyenlőbb.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  LYSANDER a hang után el.  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  DEMETRIUS .  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
DEMETRIUS.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hé! Lysander! hát felelj.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Te nyúl, te gyáva! elszöktél ugy-e?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hová
rejtéd a bőröd?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
rejtéd bőröd?
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
Itt vagy-e?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Te gyáva szájhős! teli kérkeded
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
A bokrokat s a csillagos eget:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.600
S nem mersz kiállni? jer, gaz
fattyuja !
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
fattyúja!
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Vesszőre várlak: mert hitvány pulya
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ki fegyvert vonna rád.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
DEMETRIUS.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ott vagy? megállj!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Kövesd a hangom: víni jobb e táj.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  DEMETRIUS és PUCK el.  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  PUCK visszajő.  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
LYSANDER.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ő fut
előlem,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
előlem
*
Szövegforrás:
K1
 
mégis ő dacol,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.605
A merre hí, megyek, s nincs ott sehol.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
A gazfi gyorsabb lábu mint magam,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Váltig futottam, de ő meg rohan;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
El is buktam: sötét van,
zord a
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« csúnya »
n
Jegyzet áthúzva, fölé:
zord a
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
hely;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Lenyugszom. Áldott napvilág, jövel!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (Lefekszik.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.610
Csak egyszer lássam szürke fényedet:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Majd .megtalálom, hogy megemleget.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (Elalszik.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  PUCK és DEMETRIUS
visszajőnek
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
visszajő.
*
Szövegforrás:
K1
 
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ha! ha! ha!
nyúlszivű;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
nyúlszivű,
*
Szövegforrás:
K1
 
lám elmaradsz!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
DEMETRIUS.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Várj meg ha mersz, no! de jól tudom azt,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Csak bújsz előlem, zugról zugra
méssz
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
méssz,
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.615
S nem mersz
megállni
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
megállni,
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
hogy szemembe nézz.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
No
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
No,
*
Szövegforrás:
K1
 
merre vagy hát?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Itt la: ide gyer !
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
DEMETRIUS.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Nem; mert
bolonditsz.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
bolonditsz,
*
Szövegforrás:
K1
 
De nem viszed el:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Csak én szemedbe lássak napvilágon!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Most menj dolgodra. Szörnyü bágyadságom
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.620
E gyepre hosszan nyúlni kényszerit.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Várj el mihelyt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« De várj, mihent »
n
Jegyzet áthúzással, átírással és betoldással javítva:
Várj el, mihelyt
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
a napfény
közelit
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
közelít
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (Lefekszik s elalszik.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  HELÉNA .  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
HELÉN
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Oh, terhes éj ! hosszú unalmas éj !
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Rövidülj már; s te, reggel, hozz vigaszt,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hogy hazatérjek a
nap fényinél
n
Jegyzet Kiadásunk a K1., K2. és a 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
2. kiad.
 
napfényinél
*
Szövegforrás:
1. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.625
Ezektől, kiket
köröm úgy riaszt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
[törölt]
« társköröm »
n
Jegyzet társ áthúzva; a lap szélére írt úgy-gyal a javított változat:
köröm úgy
Beszúrás
riaszt
*
Szövegforrás:
K1
 
köröm ugy riaszt
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
S te, ki nem mindég futsz a bú
szemétől,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« szeméből »
szemétől
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Oh vonj el,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Oh,
[törölt]
« lopj ki »
n
Jegyzet áthúzva, alá
,
vonj el
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
álom, a magam
körétől
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« köréből »
körétől
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Még csak három? Egy
hián
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
hián;
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Kétszer kettő
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Kétszer-kettő,
*
Szövegforrás:
K1
 
férfi,
lány
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
lyány
*
Szövegforrás:
K1
 
..
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.630
Jön az is, de halovány.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Amor úrfi nagy zsivány,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Tőle ily bolond a lyány.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  HERMIA .  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
HERMIA.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Soha ily
aléltság !
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
aléltság,
*
Szövegforrás:
K1
 
ennyi leverő!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A sorok a K1.-ben négy betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Megtépve tüskén, ázva harmaton:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.635
Nem
járni, bennem
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
3. kiad
 
járni bennem,
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
 
csúszni sincs erő;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n
Jegyzet Kiadásunk a 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A sorok a K1.-ben négy betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Lábam nem oly gyors mint kivánatom.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Virradtig itten egyet pihenek.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ég óvd Lysandert, ha megküzdenek!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (Lefekszik.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Úgy, úgy,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.640
Jól alugy:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hadd kenem
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Szerelem-
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Vert szemedre
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben egy sor.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Gyógyszerem.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben egy sor.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (A nedvet LYSANDER szemébe facsarva.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.645
Ha ébredsz,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Érezz
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Nagy gyönyört
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
A gyülölt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Régi kedves bájain.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.650
Édes álom elmultával
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Teljesűljön
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Teljesüljön,
*
Szövegforrás:
K1
 
a nótával:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
„Kiki a maga párjával"
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Kiki a maga párjával
*
Szövegforrás:
K1
 
;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Jancsi
Pannit
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« Sárit »
n
Jegyzet áthúzva, a lap szélén:
Pannit
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
nyerje meg,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Zsák a foltját lelje meg;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.655
Hím
n
Jegyzet Kiadásunk a K1., K2., az 1. és 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
Him
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
a nőstényt vigye haza,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
S ne legyen panasza.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (PUCK el. LYSANDER, DEMETRIUS
stb.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
stb
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
alva
maradnak.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
maradnak
*
Szövegforrás:
K1
 
)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
 
MÁSODIK SZÍN.  
 
A liget más része.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
*
Szövegforrás:
K1
 
 
 
OBERON .
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
*
Szövegforrás:
K1
 
 
OBERON.
  Ugyan fölébredt-é Titánia;
  S mi tűnt először a szemébe, mellyen
  Otromba szenvedéllyel csüggni kelljen?
 
PUCK .
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
PUCK
*
Szövegforrás:
K1
 
 
  Itt jő futárom. – Nos, bohóka szellem,
 
n.195
Mi
ujság
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
újság
*
Szövegforrás:
K2
 
e varázs liget
körül?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
körűl ?
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
PUCK.
  Királyném szíve egy szörnyért
hevül.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
hevűl.
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
  Mig ő szent lugosába rejtve szunnyad
  Az álom-órán, ím, nem messze onnat
  Egy durva kézműves
ringyrongy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ringy-rongy
*
Szövegforrás:
K1
 
sereg,
 
n.200
Mely kenyerét műhelyben szerzi meg,
  Gyült össze, próba végett egy darabra,
  Mit Theseusnak szánt a nászi napra.
  E
vastagbőrüekből
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
vastag bőrüekből
*
Szövegforrás:
Ko.
 
egy szikár,
  Ki Pyramus szerepét fútta már,
 
n.205
Jelenet végin a bokorba
mén;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
mén,
*
Szövegforrás:
K1
 
 
Igy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Így
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
rá büvös hatalmat nyertem
én
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
én,
*
Szövegforrás:
K1
 
  S vállára nyomtam egy szamárfejet:
  Most jő Thisbének
ujra
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
újra
*
Szövegforrás:
K2
 
felelet
  S az én játszóm kilép. A többi meg,
 
n.210
Mint egy vadászt sejtő
vadlud-tömeg,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
vadlud tömeg,
*
Szövegforrás:
K1
 
vadlúd-tömeg,
*
Szövegforrás:
K2
 
  Vagy
rőt lábú
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
rőtlábú
*
Szövegforrás:
K1
 
varjak csoportja, mely
  Lövés után károgva röppen
el
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
el,
*
Szövegforrás:
K1
 
  S széledve söpri a híg levegőt:
 
Úgy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Ugy
*
Szövegforrás:
K1
 
futnak el mind, megpillantva őt.
 
n.215
Én űzöm: bukdosik egymáson ált',
 
Ki
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Ki,
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
Ko.
 
tolvajt,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
tolvajt
*
Szövegforrás:
K1
 
ki
segitséget
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
segítséget
*
Szövegforrás:
K1
 
kiált
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
kiiált.
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
Ko.
 
.
  Igy halva el érzésök, szellemök,
  Az érzéketlen támad ellenök:
  Megtépi tüske, galy, s egy-egy
darab
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
darab @
*
Szövegforrás:
K1
 
 
n.220
– Itt köntös-ujj, ott
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Itt köntös ujj ott
*
Szövegforrás:
K1
 
föveg
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
főveg
*
Szövegforrás:
K1
 
fűveg
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
Ko.
 
– elmarad
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
elmarad
*
Szövegforrás:
K1
 
.
  Míg őket én
igy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
így
*
Szövegforrás:
K2
 
kergetem agyon
  S szép Pyramust változva ott hagyom:
 
Véletlenűl
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
véletlenül
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
ébred Titánia,
  És egy szamárba kell bódulnia.
OBERON.
 
n.225
Jobban ütött ki,
hogysem
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
hogy sem
*
Szövegforrás:
K1
 
gondolám.
  De csöppentél az
atheni
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
áthéni
*
Szövegforrás:
K1
 
athéni
*
Szövegforrás:
K2
 
szemébe
  Szerelmi nedvet, mint parancsolám?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Demetrius, athénei ifiu, kedvese Heléna iránt meghidegülve, Hermiát üldözi szerelmével, a ki pedig Lysandert szereti, s Lysander is őt viszont. A tündér király, hogy Demetrius szívét Helénához visszahajlítsa, elküldi Puckot, .szolgáját, keresse föl az athénei ifjat, altassa el és csöppentsen szemébe alféle szerelmi nedvet, milyennel ő a tündérkirálynét elbüvölte. Puck csöppent is, de nem Demetrius, hanem a Lysander szemébe, ki főlébredvén, Helénát látja először s halálosan belészeret. Innen a nagy confusio a szerelmes párok közt. Szerk.
*
Szövegforrás:
K2
 
PUCK.
  Aludva leltem; és ott
közelébe
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
közelébe'
*
Szövegforrás:
K1
 
  Van a leány is, (ebben sincs hiba,)
 
n.230
Ha ébred, elsőbb azt kell látnia.
  DEMETRIUS és HERMIA jőnek.  
OBERON.
  Állj félre: itt jő az én emberem.
PUCK.
  A nőszemély az, de a férfi nem.
DEMETRIUS.
  Oh mért orcázod a ki úgy
szeret!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
szeret ?
*
Szövegforrás:
K1
 
  Ily szóval öld megölő ellened.
HERMIA.
 
n.235
Köszönd,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Köszönd
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
ha szidlak: mást érdemlenél,
  Mert
félek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
félek
*
Szövegforrás:
K1
 
átkomra méltót tevél.
  Ha meggyilkoltad álmában Lysandert
  S vérben bokáig vagy: gázold a tengert
  És ölj meg engem is.
 
n.240
Fényéhez a nap oly hű nem vala
  Mint Hermiához ő. S elillana
 
Mig
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Míg
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
én aluttam? … Inkább elhiszem
  Hogy a kerek föld
átlyukad,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
átlyukad
*
Szövegforrás:
K1
 
s ezen
 
Keresztül
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Keresztűl
*
Szövegforrás:
K1
 
búvik az éjféli hold
 
n.245
Hogy
elbámul
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
elbámúl
*
Szövegforrás:
K2
 
délben az ántipód.
  Te gyilkolád meg; úgy van, nincs különben,
  Gyilkos lehet
csak,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
csak
*
Szövegforrás:
K1
3. kiad
 
ily halotti szinben.
DEM:ETRIUS.
  Nem, a legyilkolt lesz inkább ilyen;
  Kegyetlenséged átveré szivem,
 
n.250
S te, gyilkosom, te szép
vagy,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
vagy
*
Szövegforrás:
K1
 
mint maga
  Amott Venus tündöklő csillaga.
HERMIA.
  S hogy illik e beszéd Lysanderemre?
  Add
vissza
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
Ko.
 
vissza,
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
 
fiú;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
3. kiad
Ko.
 
fiu ;
*
Szövegforrás:
2. kiad.
 
fiú,
*
Szövegforrás:
K1
 
mondd, hol van?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
mondd hol van,
*
Szövegforrás:
K1
 
merre?
DEMETRIUS.
  Kutyáknak adnám inkább tetemét.
HERMIA.
 
n.255
Kutya! ne bosszants hogy
szüz
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
Ko.
 
szűz
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
 
illemét
  Áthágja nyelvem. Meggyilkoltad őt?
  Ember se légy hát emberek előtt.
  Oh, mondj valót ez egyszer kedvemér':
  Ébren, ugy-é, ránézni sem merél
 
n.260
S álmába' mérted rá a hős csapást?
  Egy féreg, egy
kigyó
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
kígyó
*
Szövegforrás:
K1
 
se tenne mást!
  Az tette, kígyó: kettősb nyelvvel a
  Sem szúr, mint a tiéd, te vipera.
DEMETRIUS.
  Kár
igy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
így
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
tüzelni ok
nélkül
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
így
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
Ko.
 
, leány:
 
n.265
Lysander vére nem kiált reám,
  Nem is
tudom,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
tudom
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
hogy meghalt volna már.
HERMIA.
  Oh
monddsza,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
monddsza
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
kérlek: jól
van
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
van,
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
ugy-e
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
úgy-e
*
Szövegforrás:
K2
 
bár?
DEMETRIUS.
  S ha
megsugom,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
meg
[törölt]
« mond »
sug
Beszúrás
om,
*
Szövegforrás:
K1
 
mi a jutalmazás?
HERMIA.
 
Felszabaditlak:,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Felszabadítlak,
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
hogy többé ne láss. –
 
n.270
Utált
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Útált
*
Szövegforrás:
K1
 
körödből most megyek, tova;
  Ha él, ha nem: engem ne láss
soha.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
soha,
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
  (El.)  
DEMETRIUS.
  Minek
kövessem
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
kövessem,
*
Szövegforrás:
K1
 
mig
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
míg
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
igy dühödik:
  Jobb itt maradnom egy kis ideig.
  Búm a teherrel súlyosbnak találom
 
n.275
Mellyel adós neki a bukott álom;
  Hadd rója most
le,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
le
*
Szövegforrás:
K1
 
vagy csak részbeli
  Kamatját is: hagyom törleszteni.
  (Lefekszik.)  
OBERON.
  Puck, mit miveltél! mily nagy baklövés!
  Most egy igaz szerelmest a nedü
 
n.280
Varázsa által megront bűvöd, és
  A hű lesz csalfa, nem a csalfa hű.
PUCK.
  Rendes dolog: hogy
mig
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
míg
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
hű marad egy,
  Az eskübontó milliókra megy.
OBERON.
 
Repülj
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Röpülj
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
szélgyorsasággal e cserén át,
 
n.285
Ne nyúgodj
mig
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
míg
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
föl nem leled Helénát,
  Szerelmi gondban ő beteg, sohajt,
  Halvány szegényke, szenved annyi bajt.
  Te holmi káprázattal csald elő,
  Ha ez
fölébred
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
felébred
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
, már itt
legyen
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
légyen
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
ő.
PUCK.
 
n.290
Futok, repülök;
igy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
így
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
ni, la!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ni la;
*
Szövegforrás:
K1
 
  Gyorsabban mint tatár nyila.
  (El.)  
OBERON.
  Bíborszínü kis
virág,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
virág
*
Szövegforrás:
K1
 
 
Melyet
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Mellyet
*
Szövegforrás:
K1
 
Me
[törölt]
« l »
lyet
n
Jegyzet az első l áthúzásával Melyet-re javítva
*
Szövegforrás:
K2
 
Ámor íve lőtt,
  Önts szemére
báj-erőt.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
bífoerőt.
*
Szövegforrás:
K1
 
 
n.295
Hogy, ha ébred s látja őt,
  Benne
leljen
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« lásson »
leljen
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
égi nőt,
  Mint ott Vénus, oly dicsőt.
  No, ha ébredsz s látod őt,
  Tőle kérd a gyógyerőt.
  PUCK visszajő.  
PUCK.
 
n.300
Tündér táborunk feje!
  Heléna, és vele
  Az elvétett hű legény
  Ki szerelmet esd szegény.
  Nézzük úgy-e? furcsa baj:
 
n.305
Beh bolond az
ember faj!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
ember-faj!
*
Szövegforrás:
Ko.
 
OBERON.
  Állj idébb; a neszre majd
 
Melyet
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Mellyet
*
Szövegforrás:
K1
 
ütnek, ébred
ez
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ez
n
Jegyzet aláhúzva, a kíadások mégsem dőlt szedéssel közlik.
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
.
PUCK.
  S kettő egy után sohajt;
  E bizony jó tréfa lesz.
 
n.310
Nincs nekem oly múlatság
  Mint az
összevisszaság
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
össze-visszaság
*
Szövegforrás:
K1
 
.
  LYSANDER és HELÉNA jőnek.  
LYSANDER.
  Csak azt ne mondd, hogy gúnyból
hódolok;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
hódol k?
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A sorok a Kl.-ben két betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Gúny és nevetség nem hullajt könyet;
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A sorok a Kl.-ben két betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Nézd, sirva esküszöm, s a mely dolog
 
n.315
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A sorok a Kl.-ben két betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Könnyel fogant, gyanúba nem jöhet.
  Hogy volna ez csúfság? hogy nézed annak
  Őszinte zálogit igaz szavamnak?
HELÉNA.
  Mind
többre-többre
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
többre többre
*
Szövegforrás:
K1
 
mén az álkodás.
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet a sor két betűhellyel beljebb kezdődik
*
Szövegforrás:
K1
 
Eskü öl
esküt:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
esküt;
*
Szövegforrás:
K1
 
oh, ördögi szentség!
 
n.320
Mind Hermiáé volt e fogadás:
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A sor a K1-ben két betűhellyel beljebb kezdődik
*
Szövegforrás:
K1
 
Mérj esküt esküvel, nem lesz különbség;
  Tedd serpenyőbe az
enyim
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
enyém
*
Szövegforrás:
K1
 
s övét,
  Egyforma
könnyűk
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
könnyü
*
Szövegforrás:
K1
 
, mint hitvány meséd.
LYSANDER.
  Nem volt eszem, hogy néki esküvém.
HELÉNA.
 
n.325
Most nincs ha megtöröd, azt mondom én.
LYSANDER.
  Demetrius nem érted, érte lángol.
DEMETRIUS .
 
(felserken)
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
(fölserken)
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
 
 
Helén, te nimfa
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Helén
[törölt]
« a, égi »
te nimfa
Beszúrás
n
Jegyzet Heléna a-ja és az égi áthuzva; fölé: te nimfa,
*
Szövegforrás:
K1
 
, istennő, remek!
  Oh mert mihez hasonlók e szemek!
  Kristály ehez sár. Oh, és hogy dagad
 
n.330
E csókoló cseresznye: ajjakad!
  Taurus
hegyormán
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
hegy ormán
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
a fehér fagyott hó,
  Mit a fölszél
tisztára
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« legyez »
 [!]
[sic!]
tisztára,
n
Jegyzet a sor fölött beszúrva:
söpre
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
söpre, holló
  A te
kezedhez
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« karodhoz »
kezedhez
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
. Oh, e fejedelem-
 
Fehérszint
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Fehér szint
*
Szövegforrás:
K1
 
hagyd csókkal pecsétlenem!
HELÉNA.
 
n.335
Szégyen! gyalázat! így rám esni mind;
  Csúfot belőlem űzni terv szerint;
  Ha lovag-érzés volna bennetek,
  Nem hagyna ily bántalmat tennetek.
  Tudom, gyülöltök: hát gyülölni sem
 
n.340
Birtok,
csupán
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« ha nem »
n
Jegyzet a nem hullámosan aláhúzva, majd áthúzva az egész, fölé: csupán
csupán
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
gúnyt űzve kettesen?
  Volnátok férfi, mint így szemre-főre,
  Tekint'nétek bizony a gyenge nőre;
  Miért ez eskü, bók,
túlzó
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
tulsó
*
Szövegforrás:
K1
 
magaszt,
  Midőn gyülöltök
szívből
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
szivből
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
, tudom azt.
 
n.345
Vágytársak lévén Hermiát szeretni,
  Vetélkedtek Helénát kinevetni.
 
Be
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Be
[törölt]
« h »
*
Szövegforrás:
K1
 
hősi tett,
be
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
be
[törölt]
« h »
*
Szövegforrás:
K1
 
férfias
merény,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
merény
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
 
Könyet
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Könnyet
*
Szövegforrás:
K1
 
facsarni gúnnyal egy szegény
  Leány szeméből! tenné azt nevelt,
 
n.350
Így
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Igy
*
Szövegforrás:
K1
 
sértegetni gyönge szűz kebelt,
  Csak, mert türelmét szegni kedve telt?
LYSANDER.
  Nem szép, Demetrius, ne tégy ilyet;
 
Tudom,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Tudom
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
hogy Hermiáért ég szived,
  S én tiszta
szivből
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
 
szivbűl
*
Szövegforrás:
2. kiad.
3. kiad
 
szivbül
*
Szövegforrás:
Ko.
 
önként
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
önkint
*
Szövegforrás:
K1
K2
3. kiad
 
rád hagyom
 
n.355
Szerelméből a mi részem vagyon,
  S Helénához te
hagyj egész
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« hadj »
hagj
Beszúrás
 [!]
[sic!]
[törölt]
« egész »
n
Jegyzet áthúzva, fölé:
nekem
Beszúrás
n
Jegyzet szintén áthúzva; a lap szélén: egész
*
Szövegforrás:
K1
 
jogot,
  Kit szeretek, halálig is fogok.
HELÉNA.
  No, ember ennyi gúnyt még nem lehellett.
DEMETRIUS.
  Lysander, csak maradj Hermia mellett,
 
n.360
Ő nem kell, s ha szerettem, vége már.
  Őnála vendég volt szivem, de már
  Helénájához megtért, mint haza,
  Ott is marad.
LYSANDER.
  Helén, nem igaz a !
DEMETRIUS.
  Meg ne hazudtold,
ha nem ismered
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« míg »
n
Jegyzet áthúzva, fölé:
ha
Beszúrás
nem ösmered,
*
Szövegforrás:
K1
 
 
n.365
– Mert meglakolsz – igaz hűségemet. –
  Ott jő a kedves, ki téged szeret.
  HERMIA .  
HERMIA.
  Az éj, ki a szem tisztét elveszi,
  Fülünk
hallásra
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
hallását
*
Szövegforrás:
K1
 
élesbbé teszi,
  S a mennyi részben csökkenté a látást,
 
n.370
A
hallószervnek
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
halló szervnek
*
Szövegforrás:
K1
 
ád megannyi rá'dást.
 
Szemem,
n
Jegyzet Kiadásunk a K1., K2., az 1. és 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Szemem
*
Szövegforrás:
Ko.
 
Lysander, téged nem lele,
 
Fülem hangod nyomán vezérele.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Fülem
Beszúrás
Hangod
n
Jegyzet a Hangod kezdőbetűjét A. elfelejtette kis h-ra javítani.
[törölt]
« nyomára »
nyomán
Beszúrás
[törölt]
« fül »
n
Jegyzet áthúzva
vezérele.
*
Szövegforrás:
K1
 
  De
mér'
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
mért
*
Szövegforrás:
K1
 
hagyál ott oly gyöngédtelen?
LISANDER.
  Maradhat-é, kit űz a szerelem?
HERMIA.
 
n.375
Lysandert tőlem szerelem? miféle?
LYSANDER.
  Saját szerelmem: a bájos
Heléne
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Heléne,
*
Szövegforrás:
K1
 
  Ki az éjt dicsőbben aranyozza meg
 
Mint ott ama tüzes O-k, s fényszemek.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Mint mind ama
[törölt]
« fenntündöklő »
n
Jegyzet áthúzva, fölé:
tüzes O-k s fény
Beszúrás
n
Jegyzet a lap alján olvashatóbban: tüzes O-k s fényszemek. A lap szélén ugyanez lehetett ceruzával, utóbb az olvashatatlanságig kitörölve.
szemek.
*
Szövegforrás:
K1
 
  Mit jársz
utánam?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
utánam,
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
vagy nem érted el:
 
n.380
Hogy útálatból szöktem tőled el?
HERMIA.
  Nem, e szavad nem érzésből jövő.
HELÉNA.
  No lám! ez is egy összeesküvő.
  Oh, értem, hárman összefogtatok
  Hogy velem ily
galádul
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
galádúl
*
Szövegforrás:
K1
 
bánjatok.
 
n.385
Rosz Hermia, te hálátlan leány !
  Együtt ezekkel fúvod a követ
  Hogy, mint csalétek, gúny-verembe csalj?
  Hát mind ama közös terv, fogadott
  Testvéri hűség, jól telt kedves órák,
 
n.390
Midőn
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Midön
*
Szövegforrás:
K1
 
szidtuk a
gyors lábú
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
gyorslábú
*
Szövegforrás:
K1
 
időt
  Ha válni kelle – mind felejtve van?
  El iskolánk? az ártatlan gyerekkor?
  S midőn, két művész istennő gyanánt,
  Együtt teremténk tűvel egy virágot,
 
n.395
Egy mintaképről, és egy pamlagon,
  Egy dalt csicsergve, egy
hangkulcs szerint,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
hangkúlcs szerént,
*
Szövegforrás:
K1
 
  Mintha kezünk, keblünk, elménk, szavunk
  Csak egy lett volna. – Így növénk együtt
  Mint összeforradt két cseresznye, mely
 
n.400
Elválva látszik, válva mégis egy;
  Mint egy kocsányon termett
pár bogyó
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« két »
n
Jegyzet áthúzva, a lap szélén:
két
Beszúrás
bogyó
*
Szövegforrás:
K2
 
;
  Ránézve két test, benne szív csak egy;
  Vagy mint cImerben lévő két paizs,
  Egy úr sajátja, egy sisak födi.
 
n.405
S te szétszakítnád régi szent frigyünk
  Hogy sértegetni férfiakhoz állj ?
  Ez nem barátság, nem leányhoz illő:
  Ezért nemünk is megró,
nemcsak
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
nem csak
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
én,
  Habár csak én érzem bántalmidat.
HERMIA.
 
n.410
Bámúlok e tüzes beszédiden;
  Nem én gunyollak: úgy látszik te engem.
HELÉNA.
  Hát nem te
kiszletéd
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« kisztetéd »
kiszletéd
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
gúnyból reám
  Lysandert, hogy szemem s arcom
dicsérje?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
dicsérje,
*
Szövegforrás:
K1
 
 
S Demetriust
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
A
 [!]
[sic!]
Demetriust
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
, a másik kedvesed
 
n.415
(Ki
az imént
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
azimént
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
K2
 
még lábbal rugdosa)
  Hogy nimfa, égi, istennő, remek
  Névvel ruházzon? Mért beszél ilyet
  Ha gyűlöl engem? És mérthogy Lysander
  Tagadja lángját, mellyel keble dús
 
n.420
Irántad, és nekem
szinlel
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
színlel
*
Szövegforrás:
K2
 
szerelmet,
  Ha nem te kisztéd, ha tudtodra nincs?
  Bár, mint te, oly kapós én nem vagyok,
  Nincs annyi kedvesem, se oly szerencsém,
  De, hogy viszonzás
nélkül
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
nélkűl
*
Szövegforrás:
K1
 
kell szeretnem,
 
n.425
Megszánnod illenék, nem gúnyolódni.
HERMIA.
  Nem foghatom meg a miket beszélsz.
HELÉNA.
  Csak rajta hát! úgy! ölts szent képeket
  S vond félre a szád ha háttal leszek;
  Csak integessetek; szép tréfa ez,
 
n.430
Jól végrejátszva krónikába méltó.
  Ha volna érzés, illem
bennetek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
bennetek
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
  Nem
tüztök
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
Ko.
 
tűztök
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
 
engem
ilyen
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ílyen
*
Szövegforrás:
K1
 
[törölt]
« ilyen »
ílyen
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K2
 
célra ki.
  Jó múlatást;
egyrészt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
egy részt
*
Szövegforrás:
K1
 
magam hibája;
  Enyhíti majd távollét, vagy halál.
LYSANDER.
 
n.435
Várj, szép Heléna! halld mentségemet.
  Szerelmem, éltem, lelkem, szép Heléna!
HELÉNA.
  Ez már dicső!
HERMIA.
  Ne gúnyold, édesem!
DEMETRIUS.
  Ha nem fog a kérés: megtiltom én.
LYSANDER.
  Tilalmod annyi, mint kérése volt:
 
n.440
Fenyegetésed nem hatalmasabb
  Mint az ő léha esdeklései.
  Helén, szeretlek, mondom,
életemre!
n
Jegyzet A 3. kiad. sem dőlt szedéssel közli. Kiadásunk a K2., az 1. és 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
életemre!
n
Jegyzet A K1. aláhúzással nem ad utasítást a dőlt szedésre.
*
Szövegforrás:
K1
 
  S úgy esküszöm rá, hogy feláldozom
  Az ellen, ki tagadná hogy szeretlek.
DEMETRIUS.
 
n.445
No,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
No
*
Szövegforrás:
K1
 
én azt mondom, hogy jobban szeretlek.
LYSANDER.
  Ha mondod, állj ki, tettel bizonyítsd.
DEMETRIUS.
 
Jer
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Jöj »
n
Jegyzet kivakarva, javítva:
Jer
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
hát –
HERMIA.
  Lysander, mit jelentsen ez?
LYSANDER.
  Odább, te szerecsen !
DEMETRIUS.
  Nemi! nem fog ő –
 
Csak úgy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Csak úgy »
n
Jegyzet egy szóvá összevonva:
Csakúgy
Beszúrás
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
mutatja; teszed úgy-e, mintha
 
n.450
Jönnél, de nem
jösz
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
jősz
*
Szövegforrás:
K1
 
. Gyáva hős, eredj!
LYSANDER.
  Bocsáss, te macska, bojtorján, te, te!
  Mert úgy lerázlak:, mint hitvány kigyót.
HERMIA.
  Mily durvaság ez? Hogy
váltál ilyenné
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« lettél »
váltál
Beszúrás
ilyen
Beszúrás
,
n
Jegyzet átírással, toldással javítva
*
Szövegforrás:
K1
 
  Kedves?
LYSANDER.
  Kedves? odább, cirmos tatár!
 
n.455
Te undok gyógyszer, te gyülölt italt
HERMIA.
  Nem tréfa ez?
HELÉNA.
  Dehogy nem; a tiéd is.
LYSANDER.
  Demetrius, én állok a szavamnak.
DEMETRIUS.
  Kötés
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet Tudniillik Hermia Lysander karjaiba kapaszkodott már fölebb, a hol, mint kígyót le akarja rázni.
*
Szövegforrás:
1. kiad.
 
jobb volna; mert lám visszatart
  Gyenge kötés is; nem bízom szavadba.
LYSANDER.
 
n.460
Mi! hát megüssem, megverjem, megöljem?
  Bár
gyűlölöm
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
gyülölöm,
*
Szövegforrás:
K1
 
, csak nem bántom talán?
HERMIA.
  Bánthatsz-e jobban, mint
gyülőleteddel
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
[törölt]
« gyülöleteddel »
gyűlőleteddel
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
3. kiad
 
?
  Gyülölsz! miért? Oh jaj ! mi dolog ez?
  Nem Hermia vagyok? s te nem Lysander?
 
n.465
Rútabb se volnék tán mint azelőtt.
  Hisz még szerettél csak ez éjjel is,
  S elhagytál
volna,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
volna
*
Szövegforrás:
K1
 
(oh, ne adja isten!)
  Nem tréfa ez?
LYSANDER.
  Akár megesküszöm.
  Én többé látni sem ohajtalak.
 
n.470
Reményt se táplálj, nincs kérdés, se kétség;
  Nem tréfa,
szentvaló
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
szent való
*
Szövegforrás:
K1
 
, elhidd bizonnyal:
 
Gyülőllek
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
Gyűlöllek
*
Szövegforrás:
K1
 
Gyülöllek
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
, és Helénát szeretem.
HERMIA.
  Oh jaj! – te szemfényvesztő! te virágmoly!
  Szerelem tolvajja te! Azért jövél,
 
n.475
Hogy éjjel ellopd kedvesem szivét?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A K2.-ben a sor alatt, a lap alján ceruzával: Nincs még letisztdzva végig, egyébiránt az impurumból is lehet szedni, ha rákerűl a sor. Az egész ceruzával áthúzva.
*
Szövegforrás:
K2
 
HELÉNA.
  Szép,szép; bizony szép! Hát nincs benned egy csöp
  Leány
szemérem,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
szemérem
*
Szövegforrás:
K1
 
vagy tartózkodás?
  Nem nyugszol a míg gyöngéd nyelvem is
  Ki nem tör ellened? Te váz, te báb te!
HERMIA.
 
n.480
Még báb? dehogy! Most értem a bibét:
  Ő termetünket
hasonlíttatá
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
hasoníittatá
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
  Egymással össze: hogy ő lám magas,
  Ő
ilyen olyan
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
Ko.
 
ilyen-olyan
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
 
szál derék személy,
  Míg végre győzött nyulga termete. –
 
n.485
Azért növél hát oly nagyot
kegyében,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
kegyében
*
Szövegforrás:
K1
 
  Mert én
ily
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
íly
*
Szövegforrás:
K1
 
törpe,
ily
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
íly
*
Szövegforrás:
K1
 
kicsiny vagyok?
  Milyen kicsiny, te? te festett karó, he?
  Milyen kicsiny, he? csak nem oly kicsiny
  Hogy fel ne érje körmöm a szemed?
HELÉNA.
 
n.490
Kérlek, ha gúnyolódtak is, urak,
  Ne hagyjatok: sohsem voltam hamis,
  Civódni mint ő, semmi hajlamom,
  Igazi leány vagyok a gyávaságban:
  Ne hagyjátok rám jőni, hogy megüssön.
 
n.495
S ne gondoljátok, hogy mivel kisebb
  Birok vele.
HERMIA.
  Kisebb! no lám, megint.
HELÉNA.
  Ne bosszankodjál, édes Hermiám,
  Hisz jól tudod, mindig szerettelek,
 
Sohsem vétettem, őrzém
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Sohse vétettem, megörzém »
n
Jegyzet toldással és áthúzással javítva:
Sohse vétettem, örzém
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
titkaid,
 
n.500
Kivéve most egyszer Demetriusnak
  Sugtam meg éji elszökésteket.
  Ő jött utánad, én meg
őutána
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ő utána
*
Szövegforrás:
K2
 
;
  De elszidott, s
ijeszgetett
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ijesz
[törölt]
« t »
getett
n
Jegyzet a Kl.-ben átírással, a K2.-ben a t kivakarásával és összevonó-jellel javítva: ijeszgetett
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
nagyon
  Hogy megver, megtapos, sőt hogy megöl.
 
n.505
Most hát, ha békén hagytok, elmegyek
  Bolondságimmal, vissza Athenébe,
  És nem bolyongok itt. Eresszetek:
  Lám mily bohó és
együgyű
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
együgyü
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
vagyok.
HERMIA.
  No hát eredj. Ki gátol hogy ne menj?
HELÉNA.
 
n.510
Ez a bohó szív a mely itt marad.
HERMIA.
  Lysandernél, ugy-é?
HELÉNA.
  Demetriusnál.
LYSANDER.
  Ne félj, Heléna: egy
ujjal
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
újjal
*
Szövegforrás:
K1
 
se bánt.
DEMETRIUS.
  Nem ám! dacára hogy te pártolod.
HELÉNA.
  Jaj, ez nagyon gonosz ha megharagszik,
 
n.515
Szilaj volt már az
oskolában
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« iskolában »
oskolában
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
is.
  S nagyon erős tud lenni, bár kicsiny.
HERMIA.
  Megint kicsiny?
alacson
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
alacson,
*
Szövegforrás:
K1
 
meg kicsiny?
  Eltűritek hogy
így
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
igy
*
Szövegforrás:
K1
 
csúffá
teszen
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« tegyen »
teszen?
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K2
 
?
  Bocsássatok rá.
LYSANDER.
 
Elmenj
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Elmenj,
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
törpe jószág!
 
n.520
Te cseppnyi-csepp, te kis göcs, te parányi,
  Te makkopáncs.
DEMETRIUS.
  Be kész
vagy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
vagy,
*
Szövegforrás:
K1
 
egy olyan
  Mellett, ki megveti szolgálatod.
  Ne törd magad; ne szólj Heléna mellett;
  Pártját se fogd, mert hogyha még iránta
 
n.525
Csak legkisebb szerelmet is mutatsz,
  Torkodra forr.
LYSANDER.
 
No
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
No,
*
Szövegforrás:
K1
 
már nem csüng nyakamban,
  Kövess, ha mersz; lássuk melyőnk joga
  Helénához különb:
enyim? tied?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
enyim, tiéd?
*
Szövegforrás:
K1
 
DEMETRIUS.
  Kövesselek? lépést tartok veled.
  (LYSANDER és DEMETRIUS el.  
HERMIA.
 
n.530
No szép kisasszony! ez mind a te
műved,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
műved
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  Csak ne osonj el.
HELÉNA.
  Nem hiszek neked,
  S gyülölt körödben nem időzhetek.
  Kezed cibálni gyorsabb mint enyém,
  De lábam hosszabb, így elfutok én.
  (El.)  
HERMIA.
 
n.535
S mit mondjak erre? csak
bámulok
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
bámúlok
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
én.
  (El.)  
OBERON.
  Ez a te munkád: mindig ily bakot lősz,
  Vagy készakarva is dévajkodol.
PUCK.
  Árnyak királya, hidd meg, tévedés.
  Nem azt mondád-e, hogy megismerem
 
n.540
Athéni öltözetrül emberem?
  És annyiban nem jártam el hibásan
  Hogy átheni szemére
hullt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
húllt
*
Szövegforrás:
K1
 
varázsam;
  És annyiban még
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
jó,
*
Szövegforrás:
K1
 
hogy így esett,
  Mert e kocódás furcsa egy eset.
OBERON.
 
n.545
Most viadalra helyet nézni járnak:
  Vess hát, Robin, az éjre felleg-árnyat;
  A csillagos menny boltját vastagon
  Fedd barna köddel mint az Acheron;
  Vezesd tévútra úgy e két konok
 
n.550
Szerelmest, hogy veszítsenek nyomot.
  S majd a Lysander hangját vedd elő,
  Boszantsd Demetriust míg tűzbe jő;
  Majd mint Demetrius szórj szitkokat,
  Csald
messzi
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
messze
*
Szövegforrás:
K1
 
egymástól az ifjakat,
 
n.555
Míg
homlokukra,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
homlokukra
*
Szövegforrás:
K1
 
verdő szárnyon, ólom
  Lábbal csúsz a halált utánzó álom:
  Akkor Lysandemek facsard szemébe
  Ezt a füvet: van oly erő levébe'
  Hogy róla minden bűbáj tűnni fog
 
n.560
S a szemgolyó szokott fénnyel forog.
  Ha ébrednek, mind e visszavonás
  Álom legyen csak, meddő látomás.
 
És
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Úgy »
n
Jegyzet áthúzva; elé:
És
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
Athenébe
visszatérjenek
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
vissza térjenek
*
Szövegforrás:
K1
 
,
  Halálig tartó
frigyben
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
frigyben
*
Szövegforrás:
K2
 
éljenek.
 
n.565
Míg ebbe' jársz, én elkérem,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Mig ebben eljársz, én kérem, »
n
Jegyzet áthúzásokkal, toldással javítva:
Míg ebbe' jársz, én elkérem, megyek,
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
megyek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A K2.-ben a sorhoz 3.) jelzéssel lapalji jegyzet:
n
Jegyzet Mert e miatt koccantak össze, s azért büntette férje a bűvőléssel. szerk.
n
Jegyzet A lap szélén: Arany János.
*
Szövegforrás:
K2
 
n
Jegyzet Mert e miatt koccantak össze, s azért büntette férje a bűvőléssel. Szerk.
n
Jegyzet A lap szélén: Arany János.
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  Királynémtól az indus gyermeket;
  Szemét az ocsmány bű alól feloldom,
  S szent lesz a békeség, a régi módon.
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Uram, siessünk; ím gyorsan szegik
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.570
Az éj sárkányi
a föld
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« a föld »
n
Jegyzet áthúzva; fölé:
[törölt]
«
útjok
Beszúrás
»
n
Jegyzet áthúzva; a lap szélén:
a föld
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
fellegit;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ím Aurora követje már közelget,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Fényes világa minden kósza lelket
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
A
cinterembe
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
cínterembe
*
Szövegforrás:
K2
 
űz;
s
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
és
n
Jegyzet nyilvánvalóan sajtóhiba.
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
a kárhozottak
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Kik átalút- s folyamsírban nyugodtak,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.575
Mind féregágyba visszamentenek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hogy a napfény ne lássa
szégyenek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
szégyenek
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Mely
napvilágról
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« napvilágtól »
napvilágról
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
önkint számüzé
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
S örökre, az éj árnyai közé.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
OBERON.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
De mi nemesebb szellemek vagyunk.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet Az 579. sor negyedik szavától kezdve az 580. sor végéig ceruzával aláhúzva; a lap szélén ceruzával: D. Az 579. és az 581. sorok részben, az 580. sor egészen áthúzva; javítások a sorok fölött és végén.
[törölt]
« De a mi lényünk jobb, nemesb idom, »
[törölt]
«
De a mi lényünk jobb, nemesebb fajta,
Beszúrás
»
n
Jegyzet Az 579. sor a De és a mi kivételével áthúzva; a sor vége fölött: szelle A sor végleges változata a K2.-ben alakult ki.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.580
Mert én a Hajnal kedvesével is
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« Én a hajnallal is kacérkodom, »
[törölt]
« Mert én »
Beszúrás
n
Jegyzet áthúzva, elé:
Én be
Beszúrás
vadásztam együtt már gyakorta
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
[törölt]
« Én már »
n
Jegyzet áthúzva, fölé
Mert én
Beszúrás
a hajnallal is kacérkodom,
*
Szövegforrás:
K2
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Gyakran vadászva járom a pagonyt,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« És mint vadász járom be a pagonyt; »
A Hajnal kedvesével a pagonyt;
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
A Hajnal kedvesével a pagonyt:
*
Szövegforrás:
K2
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Míg napkelet
kapúja
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
kapuja
*
Szövegforrás:
K1
 
lángot ont,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
S tengerre
tárva
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« nyitván »
n
Jegyzet áthúzva, utána:
tárván
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K2
 
ékes szárnyait
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Arannyá festi zöld hullámait.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.585
Te
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
De
*
Szövegforrás:
K1
 
mindazáltal ne időzz, siess,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hogy víradatra
készen itt lehess
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« jól készen lehess. »
n
Jegyzet Áthúzással és toldással javítva:
készen itt lehess.
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (El.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Fel s alá, fel s alá,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hordom
őket
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
őket,
*
Szövegforrás:
K1
 
fel s alá;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Falu, város fél, ha lát;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Goblin, hurcold fel s alá!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.590
Itt jő egyik.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  LYSANDER .  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
LYSANDER.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hol vagy, Demetrius, te
büszke?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« büszke, »
büszke?
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
szólj!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Itt, itt gazember! készen. Hát te hol?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
LYSANDER.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Megyek no!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Jer hát; víni jobb e hely
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.595
S egyenlőbb.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  LYSANDER a hang után el.  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  DEMETRIUS .  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
DEMETRIUS.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hé! Lysander! hát felelj.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Te nyúl, te gyáva! elszöktél ugy-e?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hová
rejtéd a bőröd?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
rejtéd bőröd?
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
Itt vagy-e?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Te gyáva szájhős! teli kérkeded
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
A bokrokat s a csillagos eget:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.600
S nem mersz kiállni? jer, gaz
fattyuja !
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
fattyúja!
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Vesszőre várlak: mert hitvány pulya
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ki fegyvert vonna rád.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
DEMETRIUS.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ott vagy? megállj!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Kövesd a hangom: víni jobb e táj.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  DEMETRIUS és PUCK el.  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  PUCK visszajő.  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
LYSANDER.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ő fut
előlem,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
előlem
*
Szövegforrás:
K1
 
mégis ő dacol,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.605
A merre hí, megyek, s nincs ott sehol.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
A gazfi gyorsabb lábu mint magam,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Váltig futottam, de ő meg rohan;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
El is buktam: sötét van,
zord a
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« csúnya »
n
Jegyzet áthúzva, fölé:
zord a
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
hely;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Lenyugszom. Áldott napvilág, jövel!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (Lefekszik.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.610
Csak egyszer lássam szürke fényedet:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Majd .megtalálom, hogy megemleget.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (Elalszik.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  PUCK és DEMETRIUS
visszajőnek
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
visszajő.
*
Szövegforrás:
K1
 
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ha! ha! ha!
nyúlszivű;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
nyúlszivű,
*
Szövegforrás:
K1
 
lám elmaradsz!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
DEMETRIUS.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Várj meg ha mersz, no! de jól tudom azt,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Csak bújsz előlem, zugról zugra
méssz
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
méssz,
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.615
S nem mersz
megállni
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
megállni,
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
hogy szemembe nézz.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
No
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
No,
*
Szövegforrás:
K1
 
merre vagy hát?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Itt la: ide gyer !
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
DEMETRIUS.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Nem; mert
bolonditsz.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
bolonditsz,
*
Szövegforrás:
K1
 
De nem viszed el:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Csak én szemedbe lássak napvilágon!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Most menj dolgodra. Szörnyü bágyadságom
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.620
E gyepre hosszan nyúlni kényszerit.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Várj el mihelyt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« De várj, mihent »
n
Jegyzet áthúzással, átírással és betoldással javítva:
Várj el, mihelyt
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
a napfény
közelit
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
közelít
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (Lefekszik s elalszik.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  HELÉNA .  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
HELÉN
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Oh, terhes éj ! hosszú unalmas éj !
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Rövidülj már; s te, reggel, hozz vigaszt,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hogy hazatérjek a
nap fényinél
n
Jegyzet Kiadásunk a K1., K2. és a 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
2. kiad.
 
napfényinél
*
Szövegforrás:
1. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.625
Ezektől, kiket
köröm úgy riaszt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
[törölt]
« társköröm »
n
Jegyzet társ áthúzva; a lap szélére írt úgy-gyal a javított változat:
köröm úgy
Beszúrás
riaszt
*
Szövegforrás:
K1
 
köröm ugy riaszt
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
S te, ki nem mindég futsz a bú
szemétől,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« szeméből »
szemétől
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Oh vonj el,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Oh,
[törölt]
« lopj ki »
n
Jegyzet áthúzva, alá
,
vonj el
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
álom, a magam
körétől
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« köréből »
körétől
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Még csak három? Egy
hián
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
hián;
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Kétszer kettő
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Kétszer-kettő,
*
Szövegforrás:
K1
 
férfi,
lány
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
lyány
*
Szövegforrás:
K1
 
..
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.630
Jön az is, de halovány.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Amor úrfi nagy zsivány,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Tőle ily bolond a lyány.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  HERMIA .  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
HERMIA.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Soha ily
aléltság !
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
aléltság,
*
Szövegforrás:
K1
 
ennyi leverő!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A sorok a K1.-ben négy betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Megtépve tüskén, ázva harmaton:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.635
Nem
járni, bennem
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
3. kiad
 
járni bennem,
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
 
csúszni sincs erő;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n
Jegyzet Kiadásunk a 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A sorok a K1.-ben négy betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Lábam nem oly gyors mint kivánatom.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Virradtig itten egyet pihenek.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ég óvd Lysandert, ha megküzdenek!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (Lefekszik.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Úgy, úgy,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.640
Jól alugy:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hadd kenem
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Szerelem-
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Vert szemedre
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben egy sor.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Gyógyszerem.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben egy sor.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (A nedvet LYSANDER szemébe facsarva.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.645
Ha ébredsz,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Érezz
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Nagy gyönyört
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
A gyülölt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Régi kedves bájain.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.650
Édes álom elmultával
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Teljesűljön
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Teljesüljön,
*
Szövegforrás:
K1
 
a nótával:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
„Kiki a maga párjával"
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Kiki a maga párjával
*
Szövegforrás:
K1
 
;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Jancsi
Pannit
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« Sárit »
n
Jegyzet áthúzva, a lap szélén:
Pannit
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
nyerje meg,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Zsák a foltját lelje meg;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.655
Hím
n
Jegyzet Kiadásunk a K1., K2., az 1. és 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
Him
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
a nőstényt vigye haza,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
S ne legyen panasza.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (PUCK el. LYSANDER, DEMETRIUS
stb.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
stb
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
alva
maradnak.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
maradnak
*
Szövegforrás:
K1
 
)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
 
MÁSODIK SZÍN.  
 
A liget más része.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
*
Szövegforrás:
K1
 
 
 
OBERON .
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
*
Szövegforrás:
K1
 
 
OBERON.
  Ugyan fölébredt-é Titánia;
  S mi tűnt először a szemébe, mellyen
  Otromba szenvedéllyel csüggni kelljen?
 
PUCK .
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
PUCK
*
Szövegforrás:
K1
 
 
  Itt jő futárom. – Nos, bohóka szellem,
 
n.195
Mi
ujság
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
újság
*
Szövegforrás:
K2
 
e varázs liget
körül?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
körűl ?
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
PUCK.
  Királyném szíve egy szörnyért
hevül.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
hevűl.
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
  Mig ő szent lugosába rejtve szunnyad
  Az álom-órán, ím, nem messze onnat
  Egy durva kézműves
ringyrongy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ringy-rongy
*
Szövegforrás:
K1
 
sereg,
 
n.200
Mely kenyerét műhelyben szerzi meg,
  Gyült össze, próba végett egy darabra,
  Mit Theseusnak szánt a nászi napra.
  E
vastagbőrüekből
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
vastag bőrüekből
*
Szövegforrás:
Ko.
 
egy szikár,
  Ki Pyramus szerepét fútta már,
 
n.205
Jelenet végin a bokorba
mén;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
mén,
*
Szövegforrás:
K1
 
 
Igy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Így
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
rá büvös hatalmat nyertem
én
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
én,
*
Szövegforrás:
K1
 
  S vállára nyomtam egy szamárfejet:
  Most jő Thisbének
ujra
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
újra
*
Szövegforrás:
K2
 
felelet
  S az én játszóm kilép. A többi meg,
 
n.210
Mint egy vadászt sejtő
vadlud-tömeg,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
vadlud tömeg,
*
Szövegforrás:
K1
 
vadlúd-tömeg,
*
Szövegforrás:
K2
 
  Vagy
rőt lábú
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
rőtlábú
*
Szövegforrás:
K1
 
varjak csoportja, mely
  Lövés után károgva röppen
el
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
el,
*
Szövegforrás:
K1
 
  S széledve söpri a híg levegőt:
 
Úgy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Ugy
*
Szövegforrás:
K1
 
futnak el mind, megpillantva őt.
 
n.215
Én űzöm: bukdosik egymáson ált',
 
Ki
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Ki,
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
Ko.
 
tolvajt,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
tolvajt
*
Szövegforrás:
K1
 
ki
segitséget
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
segítséget
*
Szövegforrás:
K1
 
kiált
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
kiiált.
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
Ko.
 
.
  Igy halva el érzésök, szellemök,
  Az érzéketlen támad ellenök:
  Megtépi tüske, galy, s egy-egy
darab
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
darab @
*
Szövegforrás:
K1
 
 
n.220
– Itt köntös-ujj, ott
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Itt köntös ujj ott
*
Szövegforrás:
K1
 
föveg
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
főveg
*
Szövegforrás:
K1
 
fűveg
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
Ko.
 
– elmarad
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
elmarad
*
Szövegforrás:
K1
 
.
  Míg őket én
igy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
így
*
Szövegforrás:
K2
 
kergetem agyon
  S szép Pyramust változva ott hagyom:
 
Véletlenűl
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
véletlenül
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
ébred Titánia,
  És egy szamárba kell bódulnia.
OBERON.
 
n.225
Jobban ütött ki,
hogysem
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
hogy sem
*
Szövegforrás:
K1
 
gondolám.
  De csöppentél az
atheni
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
áthéni
*
Szövegforrás:
K1
 
athéni
*
Szövegforrás:
K2
 
szemébe
  Szerelmi nedvet, mint parancsolám?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Demetrius, athénei ifiu, kedvese Heléna iránt meghidegülve, Hermiát üldözi szerelmével, a ki pedig Lysandert szereti, s Lysander is őt viszont. A tündér király, hogy Demetrius szívét Helénához visszahajlítsa, elküldi Puckot, .szolgáját, keresse föl az athénei ifjat, altassa el és csöppentsen szemébe alféle szerelmi nedvet, milyennel ő a tündérkirálynét elbüvölte. Puck csöppent is, de nem Demetrius, hanem a Lysander szemébe, ki főlébredvén, Helénát látja először s halálosan belészeret. Innen a nagy confusio a szerelmes párok közt. Szerk.
*
Szövegforrás:
K2
 
PUCK.
  Aludva leltem; és ott
közelébe
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
közelébe'
*
Szövegforrás:
K1
 
  Van a leány is, (ebben sincs hiba,)
 
n.230
Ha ébred, elsőbb azt kell látnia.
  DEMETRIUS és HERMIA jőnek.  
OBERON.
  Állj félre: itt jő az én emberem.
PUCK.
  A nőszemély az, de a férfi nem.
DEMETRIUS.
  Oh mért orcázod a ki úgy
szeret!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
szeret ?
*
Szövegforrás:
K1
 
  Ily szóval öld megölő ellened.
HERMIA.
 
n.235
Köszönd,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Köszönd
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
ha szidlak: mást érdemlenél,
  Mert
félek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
félek
*
Szövegforrás:
K1
 
átkomra méltót tevél.
  Ha meggyilkoltad álmában Lysandert
  S vérben bokáig vagy: gázold a tengert
  És ölj meg engem is.
 
n.240
Fényéhez a nap oly hű nem vala
  Mint Hermiához ő. S elillana
 
Mig
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Míg
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
én aluttam? … Inkább elhiszem
  Hogy a kerek föld
átlyukad,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
átlyukad
*
Szövegforrás:
K1
 
s ezen
 
Keresztül
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Keresztűl
*
Szövegforrás:
K1
 
búvik az éjféli hold
 
n.245
Hogy
elbámul
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
elbámúl
*
Szövegforrás:
K2
 
délben az ántipód.
  Te gyilkolád meg; úgy van, nincs különben,
  Gyilkos lehet
csak,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
csak
*
Szövegforrás:
K1
3. kiad
 
ily halotti szinben.
DEM:ETRIUS.
  Nem, a legyilkolt lesz inkább ilyen;
  Kegyetlenséged átveré szivem,
 
n.250
S te, gyilkosom, te szép
vagy,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
vagy
*
Szövegforrás:
K1
 
mint maga
  Amott Venus tündöklő csillaga.
HERMIA.
  S hogy illik e beszéd Lysanderemre?
  Add
vissza
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
Ko.
 
vissza,
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
 
fiú;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
3. kiad
Ko.
 
fiu ;
*
Szövegforrás:
2. kiad.
 
fiú,
*
Szövegforrás:
K1
 
mondd, hol van?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
mondd hol van,
*
Szövegforrás:
K1
 
merre?
DEMETRIUS.
  Kutyáknak adnám inkább tetemét.
HERMIA.
 
n.255
Kutya! ne bosszants hogy
szüz
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
Ko.
 
szűz
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
 
illemét
  Áthágja nyelvem. Meggyilkoltad őt?
  Ember se légy hát emberek előtt.
  Oh, mondj valót ez egyszer kedvemér':
  Ébren, ugy-é, ránézni sem merél
 
n.260
S álmába' mérted rá a hős csapást?
  Egy féreg, egy
kigyó
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
kígyó
*
Szövegforrás:
K1
 
se tenne mást!
  Az tette, kígyó: kettősb nyelvvel a
  Sem szúr, mint a tiéd, te vipera.
DEMETRIUS.
  Kár
igy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
így
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
tüzelni ok
nélkül
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
így
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
Ko.
 
, leány:
 
n.265
Lysander vére nem kiált reám,
  Nem is
tudom,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
tudom
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
hogy meghalt volna már.
HERMIA.
  Oh
monddsza,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
monddsza
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
kérlek: jól
van
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
van,
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
ugy-e
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
úgy-e
*
Szövegforrás:
K2
 
bár?
DEMETRIUS.
  S ha
megsugom,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
meg
[törölt]
« mond »
sug
Beszúrás
om,
*
Szövegforrás:
K1
 
mi a jutalmazás?
HERMIA.
 
Felszabaditlak:,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Felszabadítlak,
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
hogy többé ne láss. –
 
n.270
Utált
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Útált
*
Szövegforrás:
K1
 
körödből most megyek, tova;
  Ha él, ha nem: engem ne láss
soha.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
soha,
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
  (El.)  
DEMETRIUS.
  Minek
kövessem
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
kövessem,
*
Szövegforrás:
K1
 
mig
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
míg
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
igy dühödik:
  Jobb itt maradnom egy kis ideig.
  Búm a teherrel súlyosbnak találom
 
n.275
Mellyel adós neki a bukott álom;
  Hadd rója most
le,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
le
*
Szövegforrás:
K1
 
vagy csak részbeli
  Kamatját is: hagyom törleszteni.
  (Lefekszik.)  
OBERON.
  Puck, mit miveltél! mily nagy baklövés!
  Most egy igaz szerelmest a nedü
 
n.280
Varázsa által megront bűvöd, és
  A hű lesz csalfa, nem a csalfa hű.
PUCK.
  Rendes dolog: hogy
mig
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
míg
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
hű marad egy,
  Az eskübontó milliókra megy.
OBERON.
 
Repülj
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Röpülj
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
szélgyorsasággal e cserén át,
 
n.285
Ne nyúgodj
mig
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
míg
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
föl nem leled Helénát,
  Szerelmi gondban ő beteg, sohajt,
  Halvány szegényke, szenved annyi bajt.
  Te holmi káprázattal csald elő,
  Ha ez
fölébred
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
felébred
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
, már itt
legyen
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
légyen
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
ő.
PUCK.
 
n.290
Futok, repülök;
igy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
így
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
ni, la!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ni la;
*
Szövegforrás:
K1
 
  Gyorsabban mint tatár nyila.
  (El.)  
OBERON.
  Bíborszínü kis
virág,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
virág
*
Szövegforrás:
K1
 
 
Melyet
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Mellyet
*
Szövegforrás:
K1
 
Me
[törölt]
« l »
lyet
n
Jegyzet az első l áthúzásával Melyet-re javítva
*
Szövegforrás:
K2
 
Ámor íve lőtt,
  Önts szemére
báj-erőt.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
bífoerőt.
*
Szövegforrás:
K1
 
 
n.295
Hogy, ha ébred s látja őt,
  Benne
leljen
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« lásson »
leljen
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
égi nőt,
  Mint ott Vénus, oly dicsőt.
  No, ha ébredsz s látod őt,
  Tőle kérd a gyógyerőt.
  PUCK visszajő.  
PUCK.
 
n.300
Tündér táborunk feje!
  Heléna, és vele
  Az elvétett hű legény
  Ki szerelmet esd szegény.
  Nézzük úgy-e? furcsa baj:
 
n.305
Beh bolond az
ember faj!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
ember-faj!
*
Szövegforrás:
Ko.
 
OBERON.
  Állj idébb; a neszre majd
 
Melyet
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Mellyet
*
Szövegforrás:
K1
 
ütnek, ébred
ez
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ez
n
Jegyzet aláhúzva, a kíadások mégsem dőlt szedéssel közlik.
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
.
PUCK.
  S kettő egy után sohajt;
  E bizony jó tréfa lesz.
 
n.310
Nincs nekem oly múlatság
  Mint az
összevisszaság
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
össze-visszaság
*
Szövegforrás:
K1
 
.
  LYSANDER és HELÉNA jőnek.  
LYSANDER.
  Csak azt ne mondd, hogy gúnyból
hódolok;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
hódol k?
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A sorok a Kl.-ben két betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Gúny és nevetség nem hullajt könyet;
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A sorok a Kl.-ben két betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Nézd, sirva esküszöm, s a mely dolog
 
n.315
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A sorok a Kl.-ben két betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Könnyel fogant, gyanúba nem jöhet.
  Hogy volna ez csúfság? hogy nézed annak
  Őszinte zálogit igaz szavamnak?
HELÉNA.
  Mind
többre-többre
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
többre többre
*
Szövegforrás:
K1
 
mén az álkodás.
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet a sor két betűhellyel beljebb kezdődik
*
Szövegforrás:
K1
 
Eskü öl
esküt:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
esküt;
*
Szövegforrás:
K1
 
oh, ördögi szentség!
 
n.320
Mind Hermiáé volt e fogadás:
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A sor a K1-ben két betűhellyel beljebb kezdődik
*
Szövegforrás:
K1
 
Mérj esküt esküvel, nem lesz különbség;
  Tedd serpenyőbe az
enyim
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
enyém
*
Szövegforrás:
K1
 
s övét,
  Egyforma
könnyűk
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
könnyü
*
Szövegforrás:
K1
 
, mint hitvány meséd.
LYSANDER.
  Nem volt eszem, hogy néki esküvém.
HELÉNA.
 
n.325
Most nincs ha megtöröd, azt mondom én.
LYSANDER.
  Demetrius nem érted, érte lángol.
DEMETRIUS .
 
(felserken)
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
(fölserken)
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
 
 
Helén, te nimfa
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Helén
[törölt]
« a, égi »
te nimfa
Beszúrás
n
Jegyzet Heléna a-ja és az égi áthuzva; fölé: te nimfa,
*
Szövegforrás:
K1
 
, istennő, remek!
  Oh mert mihez hasonlók e szemek!
  Kristály ehez sár. Oh, és hogy dagad
 
n.330
E csókoló cseresznye: ajjakad!
  Taurus
hegyormán
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
hegy ormán
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
a fehér fagyott hó,
  Mit a fölszél
tisztára
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« legyez »
 [!]
[sic!]
tisztára,
n
Jegyzet a sor fölött beszúrva:
söpre
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
söpre, holló
  A te
kezedhez
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« karodhoz »
kezedhez
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
. Oh, e fejedelem-
 
Fehérszint
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Fehér szint
*
Szövegforrás:
K1
 
hagyd csókkal pecsétlenem!
HELÉNA.
 
n.335
Szégyen! gyalázat! így rám esni mind;
  Csúfot belőlem űzni terv szerint;
  Ha lovag-érzés volna bennetek,
  Nem hagyna ily bántalmat tennetek.
  Tudom, gyülöltök: hát gyülölni sem
 
n.340
Birtok,
csupán
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« ha nem »
n
Jegyzet a nem hullámosan aláhúzva, majd áthúzva az egész, fölé: csupán
csupán
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
gúnyt űzve kettesen?
  Volnátok férfi, mint így szemre-főre,
  Tekint'nétek bizony a gyenge nőre;
  Miért ez eskü, bók,
túlzó
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
tulsó
*
Szövegforrás:
K1
 
magaszt,
  Midőn gyülöltök
szívből
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
szivből
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
, tudom azt.
 
n.345
Vágytársak lévén Hermiát szeretni,
  Vetélkedtek Helénát kinevetni.
 
Be
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Be
[törölt]
« h »
*
Szövegforrás:
K1
 
hősi tett,
be
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
be
[törölt]
« h »
*
Szövegforrás:
K1
 
férfias
merény,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
merény
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
 
Könyet
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Könnyet
*
Szövegforrás:
K1
 
facsarni gúnnyal egy szegény
  Leány szeméből! tenné azt nevelt,
 
n.350
Így
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Igy
*
Szövegforrás:
K1
 
sértegetni gyönge szűz kebelt,
  Csak, mert türelmét szegni kedve telt?
LYSANDER.
  Nem szép, Demetrius, ne tégy ilyet;
 
Tudom,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Tudom
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
hogy Hermiáért ég szived,
  S én tiszta
szivből
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
 
szivbűl
*
Szövegforrás:
2. kiad.
3. kiad
 
szivbül
*
Szövegforrás:
Ko.
 
önként
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
önkint
*
Szövegforrás:
K1
K2
3. kiad
 
rád hagyom
 
n.355
Szerelméből a mi részem vagyon,
  S Helénához te
hagyj egész
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« hadj »
hagj
Beszúrás
 [!]
[sic!]
[törölt]
« egész »
n
Jegyzet áthúzva, fölé:
nekem
Beszúrás
n
Jegyzet szintén áthúzva; a lap szélén: egész
*
Szövegforrás:
K1
 
jogot,
  Kit szeretek, halálig is fogok.
HELÉNA.
  No, ember ennyi gúnyt még nem lehellett.
DEMETRIUS.
  Lysander, csak maradj Hermia mellett,
 
n.360
Ő nem kell, s ha szerettem, vége már.
  Őnála vendég volt szivem, de már
  Helénájához megtért, mint haza,
  Ott is marad.
LYSANDER.
  Helén, nem igaz a !
DEMETRIUS.
  Meg ne hazudtold,
ha nem ismered
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« míg »
n
Jegyzet áthúzva, fölé:
ha
Beszúrás
nem ösmered,
*
Szövegforrás:
K1
 
 
n.365
– Mert meglakolsz – igaz hűségemet. –
  Ott jő a kedves, ki téged szeret.
  HERMIA .  
HERMIA.
  Az éj, ki a szem tisztét elveszi,
  Fülünk
hallásra
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
hallását
*
Szövegforrás:
K1
 
élesbbé teszi,
  S a mennyi részben csökkenté a látást,
 
n.370
A
hallószervnek
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
halló szervnek
*
Szövegforrás:
K1
 
ád megannyi rá'dást.
 
Szemem,
n
Jegyzet Kiadásunk a K1., K2., az 1. és 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Szemem
*
Szövegforrás:
Ko.
 
Lysander, téged nem lele,
 
Fülem hangod nyomán vezérele.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Fülem
Beszúrás
Hangod
n
Jegyzet a Hangod kezdőbetűjét A. elfelejtette kis h-ra javítani.
[törölt]
« nyomára »
nyomán
Beszúrás
[törölt]
« fül »
n
Jegyzet áthúzva
vezérele.
*
Szövegforrás:
K1
 
  De
mér'
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
mért
*
Szövegforrás:
K1
 
hagyál ott oly gyöngédtelen?
LISANDER.
  Maradhat-é, kit űz a szerelem?
HERMIA.
 
n.375
Lysandert tőlem szerelem? miféle?
LYSANDER.
  Saját szerelmem: a bájos
Heléne
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Heléne,
*
Szövegforrás:
K1
 
  Ki az éjt dicsőbben aranyozza meg
 
Mint ott ama tüzes O-k, s fényszemek.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Mint mind ama
[törölt]
« fenntündöklő »
n
Jegyzet áthúzva, fölé:
tüzes O-k s fény
Beszúrás
n
Jegyzet a lap alján olvashatóbban: tüzes O-k s fényszemek. A lap szélén ugyanez lehetett ceruzával, utóbb az olvashatatlanságig kitörölve.
szemek.
*
Szövegforrás:
K1
 
  Mit jársz
utánam?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
utánam,
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
vagy nem érted el:
 
n.380
Hogy útálatból szöktem tőled el?
HERMIA.
  Nem, e szavad nem érzésből jövő.
HELÉNA.
  No lám! ez is egy összeesküvő.
  Oh, értem, hárman összefogtatok
  Hogy velem ily
galádul
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
galádúl
*
Szövegforrás:
K1
 
bánjatok.
 
n.385
Rosz Hermia, te hálátlan leány !
  Együtt ezekkel fúvod a követ
  Hogy, mint csalétek, gúny-verembe csalj?
  Hát mind ama közös terv, fogadott
  Testvéri hűség, jól telt kedves órák,
 
n.390
Midőn
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Midön
*
Szövegforrás:
K1
 
szidtuk a
gyors lábú
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
gyorslábú
*
Szövegforrás:
K1
 
időt
  Ha válni kelle – mind felejtve van?
  El iskolánk? az ártatlan gyerekkor?
  S midőn, két művész istennő gyanánt,
  Együtt teremténk tűvel egy virágot,
 
n.395
Egy mintaképről, és egy pamlagon,
  Egy dalt csicsergve, egy
hangkulcs szerint,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
hangkúlcs szerént,
*
Szövegforrás:
K1
 
  Mintha kezünk, keblünk, elménk, szavunk
  Csak egy lett volna. – Így növénk együtt
  Mint összeforradt két cseresznye, mely
 
n.400
Elválva látszik, válva mégis egy;
  Mint egy kocsányon termett
pár bogyó
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« két »
n
Jegyzet áthúzva, a lap szélén:
két
Beszúrás
bogyó
*
Szövegforrás:
K2
 
;
  Ránézve két test, benne szív csak egy;
  Vagy mint cImerben lévő két paizs,
  Egy úr sajátja, egy sisak födi.
 
n.405
S te szétszakítnád régi szent frigyünk
  Hogy sértegetni férfiakhoz állj ?
  Ez nem barátság, nem leányhoz illő:
  Ezért nemünk is megró,
nemcsak
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
nem csak
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
én,
  Habár csak én érzem bántalmidat.
HERMIA.
 
n.410
Bámúlok e tüzes beszédiden;
  Nem én gunyollak: úgy látszik te engem.
HELÉNA.
  Hát nem te
kiszletéd
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« kisztetéd »
kiszletéd
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
gúnyból reám
  Lysandert, hogy szemem s arcom
dicsérje?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
dicsérje,
*
Szövegforrás:
K1
 
 
S Demetriust
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
A
 [!]
[sic!]
Demetriust
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
, a másik kedvesed
 
n.415
(Ki
az imént
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
azimént
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
K2
 
még lábbal rugdosa)
  Hogy nimfa, égi, istennő, remek
  Névvel ruházzon? Mért beszél ilyet
  Ha gyűlöl engem? És mérthogy Lysander
  Tagadja lángját, mellyel keble dús
 
n.420
Irántad, és nekem
szinlel
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
színlel
*
Szövegforrás:
K2
 
szerelmet,
  Ha nem te kisztéd, ha tudtodra nincs?
  Bár, mint te, oly kapós én nem vagyok,
  Nincs annyi kedvesem, se oly szerencsém,
  De, hogy viszonzás
nélkül
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
nélkűl
*
Szövegforrás:
K1
 
kell szeretnem,
 
n.425
Megszánnod illenék, nem gúnyolódni.
HERMIA.
  Nem foghatom meg a miket beszélsz.
HELÉNA.
  Csak rajta hát! úgy! ölts szent képeket
  S vond félre a szád ha háttal leszek;
  Csak integessetek; szép tréfa ez,
 
n.430
Jól végrejátszva krónikába méltó.
  Ha volna érzés, illem
bennetek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
bennetek
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
  Nem
tüztök
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
Ko.
 
tűztök
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
 
engem
ilyen
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ílyen
*
Szövegforrás:
K1
 
[törölt]
« ilyen »
ílyen
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K2
 
célra ki.
  Jó múlatást;
egyrészt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
egy részt
*
Szövegforrás:
K1
 
magam hibája;
  Enyhíti majd távollét, vagy halál.
LYSANDER.
 
n.435
Várj, szép Heléna! halld mentségemet.
  Szerelmem, éltem, lelkem, szép Heléna!
HELÉNA.
  Ez már dicső!
HERMIA.
  Ne gúnyold, édesem!
DEMETRIUS.
  Ha nem fog a kérés: megtiltom én.
LYSANDER.
  Tilalmod annyi, mint kérése volt:
 
n.440
Fenyegetésed nem hatalmasabb
  Mint az ő léha esdeklései.
  Helén, szeretlek, mondom,
életemre!
n
Jegyzet A 3. kiad. sem dőlt szedéssel közli. Kiadásunk a K2., az 1. és 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
életemre!
n
Jegyzet A K1. aláhúzással nem ad utasítást a dőlt szedésre.
*
Szövegforrás:
K1
 
  S úgy esküszöm rá, hogy feláldozom
  Az ellen, ki tagadná hogy szeretlek.
DEMETRIUS.
 
n.445
No,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
No
*
Szövegforrás:
K1
 
én azt mondom, hogy jobban szeretlek.
LYSANDER.
  Ha mondod, állj ki, tettel bizonyítsd.
DEMETRIUS.
 
Jer
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Jöj »
n
Jegyzet kivakarva, javítva:
Jer
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
hát –
HERMIA.
  Lysander, mit jelentsen ez?
LYSANDER.
  Odább, te szerecsen !
DEMETRIUS.
  Nemi! nem fog ő –
 
Csak úgy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Csak úgy »
n
Jegyzet egy szóvá összevonva:
Csakúgy
Beszúrás
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
mutatja; teszed úgy-e, mintha
 
n.450
Jönnél, de nem
jösz
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
jősz
*
Szövegforrás:
K1
 
. Gyáva hős, eredj!
LYSANDER.
  Bocsáss, te macska, bojtorján, te, te!
  Mert úgy lerázlak:, mint hitvány kigyót.
HERMIA.
  Mily durvaság ez? Hogy
váltál ilyenné
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« lettél »
váltál
Beszúrás
ilyen
Beszúrás
,
n
Jegyzet átírással, toldással javítva
*
Szövegforrás:
K1
 
  Kedves?
LYSANDER.
  Kedves? odább, cirmos tatár!
 
n.455
Te undok gyógyszer, te gyülölt italt
HERMIA.
  Nem tréfa ez?
HELÉNA.
  Dehogy nem; a tiéd is.
LYSANDER.
  Demetrius, én állok a szavamnak.
DEMETRIUS.
  Kötés
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet Tudniillik Hermia Lysander karjaiba kapaszkodott már fölebb, a hol, mint kígyót le akarja rázni.
*
Szövegforrás:
1. kiad.
 
jobb volna; mert lám visszatart
  Gyenge kötés is; nem bízom szavadba.
LYSANDER.
 
n.460
Mi! hát megüssem, megverjem, megöljem?
  Bár
gyűlölöm
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
gyülölöm,
*
Szövegforrás:
K1
 
, csak nem bántom talán?
HERMIA.
  Bánthatsz-e jobban, mint
gyülőleteddel
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
[törölt]
« gyülöleteddel »
gyűlőleteddel
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
3. kiad
 
?
  Gyülölsz! miért? Oh jaj ! mi dolog ez?
  Nem Hermia vagyok? s te nem Lysander?
 
n.465
Rútabb se volnék tán mint azelőtt.
  Hisz még szerettél csak ez éjjel is,
  S elhagytál
volna,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
volna
*
Szövegforrás:
K1
 
(oh, ne adja isten!)
  Nem tréfa ez?
LYSANDER.
  Akár megesküszöm.
  Én többé látni sem ohajtalak.
 
n.470
Reményt se táplálj, nincs kérdés, se kétség;
  Nem tréfa,
szentvaló
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
szent való
*
Szövegforrás:
K1
 
, elhidd bizonnyal:
 
Gyülőllek
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
Gyűlöllek
*
Szövegforrás:
K1
 
Gyülöllek
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
, és Helénát szeretem.
HERMIA.
  Oh jaj! – te szemfényvesztő! te virágmoly!
  Szerelem tolvajja te! Azért jövél,
 
n.475
Hogy éjjel ellopd kedvesem szivét?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A K2.-ben a sor alatt, a lap alján ceruzával: Nincs még letisztdzva végig, egyébiránt az impurumból is lehet szedni, ha rákerűl a sor. Az egész ceruzával áthúzva.
*
Szövegforrás:
K2
 
HELÉNA.
  Szép,szép; bizony szép! Hát nincs benned egy csöp
  Leány
szemérem,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
szemérem
*
Szövegforrás:
K1
 
vagy tartózkodás?
  Nem nyugszol a míg gyöngéd nyelvem is
  Ki nem tör ellened? Te váz, te báb te!
HERMIA.
 
n.480
Még báb? dehogy! Most értem a bibét:
  Ő termetünket
hasonlíttatá
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
hasoníittatá
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
  Egymással össze: hogy ő lám magas,
  Ő
ilyen olyan
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
Ko.
 
ilyen-olyan
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
 
szál derék személy,
  Míg végre győzött nyulga termete. –
 
n.485
Azért növél hát oly nagyot
kegyében,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
kegyében
*
Szövegforrás:
K1
 
  Mert én
ily
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
íly
*
Szövegforrás:
K1
 
törpe,
ily
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
íly
*
Szövegforrás:
K1
 
kicsiny vagyok?
  Milyen kicsiny, te? te festett karó, he?
  Milyen kicsiny, he? csak nem oly kicsiny
  Hogy fel ne érje körmöm a szemed?
HELÉNA.
 
n.490
Kérlek, ha gúnyolódtak is, urak,
  Ne hagyjatok: sohsem voltam hamis,
  Civódni mint ő, semmi hajlamom,
  Igazi leány vagyok a gyávaságban:
  Ne hagyjátok rám jőni, hogy megüssön.
 
n.495
S ne gondoljátok, hogy mivel kisebb
  Birok vele.
HERMIA.
  Kisebb! no lám, megint.
HELÉNA.
  Ne bosszankodjál, édes Hermiám,
  Hisz jól tudod, mindig szerettelek,
 
Sohsem vétettem, őrzém
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Sohse vétettem, megörzém »
n
Jegyzet toldással és áthúzással javítva:
Sohse vétettem, örzém
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
titkaid,
 
n.500
Kivéve most egyszer Demetriusnak
  Sugtam meg éji elszökésteket.
  Ő jött utánad, én meg
őutána
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ő utána
*
Szövegforrás:
K2
 
;
  De elszidott, s
ijeszgetett
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ijesz
[törölt]
« t »
getett
n
Jegyzet a Kl.-ben átírással, a K2.-ben a t kivakarásával és összevonó-jellel javítva: ijeszgetett
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
nagyon
  Hogy megver, megtapos, sőt hogy megöl.
 
n.505
Most hát, ha békén hagytok, elmegyek
  Bolondságimmal, vissza Athenébe,
  És nem bolyongok itt. Eresszetek:
  Lám mily bohó és
együgyű
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
együgyü
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
vagyok.
HERMIA.
  No hát eredj. Ki gátol hogy ne menj?
HELÉNA.
 
n.510
Ez a bohó szív a mely itt marad.
HERMIA.
  Lysandernél, ugy-é?
HELÉNA.
  Demetriusnál.
LYSANDER.
  Ne félj, Heléna: egy
ujjal
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
újjal
*
Szövegforrás:
K1
 
se bánt.
DEMETRIUS.
  Nem ám! dacára hogy te pártolod.
HELÉNA.
  Jaj, ez nagyon gonosz ha megharagszik,
 
n.515
Szilaj volt már az
oskolában
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« iskolában »
oskolában
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
is.
  S nagyon erős tud lenni, bár kicsiny.
HERMIA.
  Megint kicsiny?
alacson
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
alacson,
*
Szövegforrás:
K1
 
meg kicsiny?
  Eltűritek hogy
így
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
igy
*
Szövegforrás:
K1
 
csúffá
teszen
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« tegyen »
teszen?
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K2
 
?
  Bocsássatok rá.
LYSANDER.
 
Elmenj
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Elmenj,
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
törpe jószág!
 
n.520
Te cseppnyi-csepp, te kis göcs, te parányi,
  Te makkopáncs.
DEMETRIUS.
  Be kész
vagy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
vagy,
*
Szövegforrás:
K1
 
egy olyan
  Mellett, ki megveti szolgálatod.
  Ne törd magad; ne szólj Heléna mellett;
  Pártját se fogd, mert hogyha még iránta
 
n.525
Csak legkisebb szerelmet is mutatsz,
  Torkodra forr.
LYSANDER.
 
No
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
No,
*
Szövegforrás:
K1
 
már nem csüng nyakamban,
  Kövess, ha mersz; lássuk melyőnk joga
  Helénához különb:
enyim? tied?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
enyim, tiéd?
*
Szövegforrás:
K1
 
DEMETRIUS.
  Kövesselek? lépést tartok veled.
  (LYSANDER és DEMETRIUS el.  
HERMIA.
 
n.530
No szép kisasszony! ez mind a te
műved,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
műved
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  Csak ne osonj el.
HELÉNA.
  Nem hiszek neked,
  S gyülölt körödben nem időzhetek.
  Kezed cibálni gyorsabb mint enyém,
  De lábam hosszabb, így elfutok én.
  (El.)  
HERMIA.
 
n.535
S mit mondjak erre? csak
bámulok
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
bámúlok
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
én.
  (El.)  
OBERON.
  Ez a te munkád: mindig ily bakot lősz,
  Vagy készakarva is dévajkodol.
PUCK.
  Árnyak királya, hidd meg, tévedés.
  Nem azt mondád-e, hogy megismerem
 
n.540
Athéni öltözetrül emberem?
  És annyiban nem jártam el hibásan
  Hogy átheni szemére
hullt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
húllt
*
Szövegforrás:
K1
 
varázsam;
  És annyiban még
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
jó,
*
Szövegforrás:
K1
 
hogy így esett,
  Mert e kocódás furcsa egy eset.
OBERON.
 
n.545
Most viadalra helyet nézni járnak:
  Vess hát, Robin, az éjre felleg-árnyat;
  A csillagos menny boltját vastagon
  Fedd barna köddel mint az Acheron;
  Vezesd tévútra úgy e két konok
 
n.550
Szerelmest, hogy veszítsenek nyomot.
  S majd a Lysander hangját vedd elő,
  Boszantsd Demetriust míg tűzbe jő;
  Majd mint Demetrius szórj szitkokat,
  Csald
messzi
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
messze
*
Szövegforrás:
K1
 
egymástól az ifjakat,
 
n.555
Míg
homlokukra,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
homlokukra
*
Szövegforrás:
K1
 
verdő szárnyon, ólom
  Lábbal csúsz a halált utánzó álom:
  Akkor Lysandemek facsard szemébe
  Ezt a füvet: van oly erő levébe'
  Hogy róla minden bűbáj tűnni fog
 
n.560
S a szemgolyó szokott fénnyel forog.
  Ha ébrednek, mind e visszavonás
  Álom legyen csak, meddő látomás.
 
És
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Úgy »
n
Jegyzet áthúzva; elé:
És
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
Athenébe
visszatérjenek
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
vissza térjenek
*
Szövegforrás:
K1
 
,
  Halálig tartó
frigyben
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
frigyben
*
Szövegforrás:
K2
 
éljenek.
 
n.565
Míg ebbe' jársz, én elkérem,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Mig ebben eljársz, én kérem, »
n
Jegyzet áthúzásokkal, toldással javítva:
Míg ebbe' jársz, én elkérem, megyek,
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
megyek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A K2.-ben a sorhoz 3.) jelzéssel lapalji jegyzet:
n
Jegyzet Mert e miatt koccantak össze, s azért büntette férje a bűvőléssel. szerk.
n
Jegyzet A lap szélén: Arany János.
*
Szövegforrás:
K2
 
n
Jegyzet Mert e miatt koccantak össze, s azért büntette férje a bűvőléssel. Szerk.
n
Jegyzet A lap szélén: Arany János.
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  Királynémtól az indus gyermeket;
  Szemét az ocsmány bű alól feloldom,
  S szent lesz a békeség, a régi módon.
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Uram, siessünk; ím gyorsan szegik
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.570
Az éj sárkányi
a föld
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« a föld »
n
Jegyzet áthúzva; fölé:
[törölt]
«
útjok
Beszúrás
»
n
Jegyzet áthúzva; a lap szélén:
a föld
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
fellegit;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ím Aurora követje már közelget,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Fényes világa minden kósza lelket
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
A
cinterembe
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
cínterembe
*
Szövegforrás:
K2
 
űz;
s
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
és
n
Jegyzet nyilvánvalóan sajtóhiba.
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
a kárhozottak
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Kik átalút- s folyamsírban nyugodtak,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.575
Mind féregágyba visszamentenek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hogy a napfény ne lássa
szégyenek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
szégyenek
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Mely
napvilágról
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« napvilágtól »
napvilágról
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
önkint számüzé
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
S örökre, az éj árnyai közé.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
OBERON.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
De mi nemesebb szellemek vagyunk.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet Az 579. sor negyedik szavától kezdve az 580. sor végéig ceruzával aláhúzva; a lap szélén ceruzával: D. Az 579. és az 581. sorok részben, az 580. sor egészen áthúzva; javítások a sorok fölött és végén.
[törölt]
« De a mi lényünk jobb, nemesb idom, »
[törölt]
«
De a mi lényünk jobb, nemesebb fajta,
Beszúrás
»
n
Jegyzet Az 579. sor a De és a mi kivételével áthúzva; a sor vége fölött: szelle A sor végleges változata a K2.-ben alakult ki.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.580
Mert én a Hajnal kedvesével is
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« Én a hajnallal is kacérkodom, »
[törölt]
« Mert én »
Beszúrás
n
Jegyzet áthúzva, elé:
Én be
Beszúrás
vadásztam együtt már gyakorta
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
[törölt]
« Én már »
n
Jegyzet áthúzva, fölé
Mert én
Beszúrás
a hajnallal is kacérkodom,
*
Szövegforrás:
K2
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Gyakran vadászva járom a pagonyt,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« És mint vadász járom be a pagonyt; »
A Hajnal kedvesével a pagonyt;
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
A Hajnal kedvesével a pagonyt:
*
Szövegforrás:
K2
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Míg napkelet
kapúja
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
kapuja
*
Szövegforrás:
K1
 
lángot ont,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
S tengerre
tárva
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« nyitván »
n
Jegyzet áthúzva, utána:
tárván
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K2
 
ékes szárnyait
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Arannyá festi zöld hullámait.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.585
Te
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
De
*
Szövegforrás:
K1
 
mindazáltal ne időzz, siess,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hogy víradatra
készen itt lehess
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« jól készen lehess. »
n
Jegyzet Áthúzással és toldással javítva:
készen itt lehess.
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (El.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Fel s alá, fel s alá,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hordom
őket
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
őket,
*
Szövegforrás:
K1
 
fel s alá;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Falu, város fél, ha lát;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Goblin, hurcold fel s alá!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.590
Itt jő egyik.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  LYSANDER .  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
LYSANDER.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hol vagy, Demetrius, te
büszke?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« büszke, »
büszke?
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
szólj!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Itt, itt gazember! készen. Hát te hol?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
LYSANDER.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Megyek no!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Jer hát; víni jobb e hely
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.595
S egyenlőbb.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  LYSANDER a hang után el.  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  DEMETRIUS .  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
DEMETRIUS.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hé! Lysander! hát felelj.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Te nyúl, te gyáva! elszöktél ugy-e?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hová
rejtéd a bőröd?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
rejtéd bőröd?
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
Itt vagy-e?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Te gyáva szájhős! teli kérkeded
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
A bokrokat s a csillagos eget:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.600
S nem mersz kiállni? jer, gaz
fattyuja !
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
fattyúja!
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Vesszőre várlak: mert hitvány pulya
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ki fegyvert vonna rád.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
DEMETRIUS.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ott vagy? megállj!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Kövesd a hangom: víni jobb e táj.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  DEMETRIUS és PUCK el.  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  PUCK visszajő.  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
LYSANDER.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ő fut
előlem,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
előlem
*
Szövegforrás:
K1
 
mégis ő dacol,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.605
A merre hí, megyek, s nincs ott sehol.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
A gazfi gyorsabb lábu mint magam,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Váltig futottam, de ő meg rohan;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
El is buktam: sötét van,
zord a
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« csúnya »
n
Jegyzet áthúzva, fölé:
zord a
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
hely;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Lenyugszom. Áldott napvilág, jövel!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (Lefekszik.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.610
Csak egyszer lássam szürke fényedet:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Majd .megtalálom, hogy megemleget.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (Elalszik.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  PUCK és DEMETRIUS
visszajőnek
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
visszajő.
*
Szövegforrás:
K1
 
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ha! ha! ha!
nyúlszivű;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
nyúlszivű,
*
Szövegforrás:
K1
 
lám elmaradsz!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
DEMETRIUS.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Várj meg ha mersz, no! de jól tudom azt,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Csak bújsz előlem, zugról zugra
méssz
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
méssz,
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.615
S nem mersz
megállni
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
megállni,
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
hogy szemembe nézz.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
No
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
No,
*
Szövegforrás:
K1
 
merre vagy hát?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Itt la: ide gyer !
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
DEMETRIUS.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Nem; mert
bolonditsz.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
bolonditsz,
*
Szövegforrás:
K1
 
De nem viszed el:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Csak én szemedbe lássak napvilágon!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Most menj dolgodra. Szörnyü bágyadságom
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.620
E gyepre hosszan nyúlni kényszerit.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Várj el mihelyt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« De várj, mihent »
n
Jegyzet áthúzással, átírással és betoldással javítva:
Várj el, mihelyt
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
a napfény
közelit
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
közelít
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (Lefekszik s elalszik.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  HELÉNA .  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
HELÉN
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Oh, terhes éj ! hosszú unalmas éj !
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Rövidülj már; s te, reggel, hozz vigaszt,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hogy hazatérjek a
nap fényinél
n
Jegyzet Kiadásunk a K1., K2. és a 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
2. kiad.
 
napfényinél
*
Szövegforrás:
1. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.625
Ezektől, kiket
köröm úgy riaszt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
[törölt]
« társköröm »
n
Jegyzet társ áthúzva; a lap szélére írt úgy-gyal a javított változat:
köröm úgy
Beszúrás
riaszt
*
Szövegforrás:
K1
 
köröm ugy riaszt
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
S te, ki nem mindég futsz a bú
szemétől,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« szeméből »
szemétől
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Oh vonj el,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Oh,
[törölt]
« lopj ki »
n
Jegyzet áthúzva, alá
,
vonj el
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
álom, a magam
körétől
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« köréből »
körétől
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Még csak három? Egy
hián
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
hián;
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Kétszer kettő
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Kétszer-kettő,
*
Szövegforrás:
K1
 
férfi,
lány
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
lyány
*
Szövegforrás:
K1
 
..
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.630
Jön az is, de halovány.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Amor úrfi nagy zsivány,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Tőle ily bolond a lyány.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  HERMIA .  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
HERMIA.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Soha ily
aléltság !
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
aléltság,
*
Szövegforrás:
K1
 
ennyi leverő!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A sorok a K1.-ben négy betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Megtépve tüskén, ázva harmaton:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.635
Nem
járni, bennem
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
3. kiad
 
járni bennem,
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
 
csúszni sincs erő;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n
Jegyzet Kiadásunk a 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A sorok a K1.-ben négy betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Lábam nem oly gyors mint kivánatom.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Virradtig itten egyet pihenek.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ég óvd Lysandert, ha megküzdenek!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (Lefekszik.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Úgy, úgy,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.640
Jól alugy:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hadd kenem
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Szerelem-
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Vert szemedre
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben egy sor.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Gyógyszerem.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben egy sor.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (A nedvet LYSANDER szemébe facsarva.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.645
Ha ébredsz,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Érezz
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Nagy gyönyört
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
A gyülölt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Régi kedves bájain.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.650
Édes álom elmultával
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Teljesűljön
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Teljesüljön,
*
Szövegforrás:
K1
 
a nótával:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
„Kiki a maga párjával"
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Kiki a maga párjával
*
Szövegforrás:
K1
 
;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Jancsi
Pannit
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« Sárit »
n
Jegyzet áthúzva, a lap szélén:
Pannit
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
nyerje meg,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Zsák a foltját lelje meg;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.655
Hím
n
Jegyzet Kiadásunk a K1., K2., az 1. és 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
Him
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
a nőstényt vigye haza,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
S ne legyen panasza.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (PUCK el. LYSANDER, DEMETRIUS
stb.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
stb
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
alva
maradnak.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
maradnak
*
Szövegforrás:
K1
 
)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
 
MÁSODIK SZÍN.  
 
A liget más része.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
*
Szövegforrás:
K1
 
 
 
OBERON .
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
*
Szövegforrás:
K1
 
 
OBERON.
  Ugyan fölébredt-é Titánia;
  S mi tűnt először a szemébe, mellyen
  Otromba szenvedéllyel csüggni kelljen?
 
PUCK .
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
PUCK
*
Szövegforrás:
K1
 
 
  Itt jő futárom. – Nos, bohóka szellem,
 
n.195
Mi
ujság
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
újság
*
Szövegforrás:
K2
 
e varázs liget
körül?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
körűl ?
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
PUCK.
  Királyném szíve egy szörnyért
hevül.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
hevűl.
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
  Mig ő szent lugosába rejtve szunnyad
  Az álom-órán, ím, nem messze onnat
  Egy durva kézműves
ringyrongy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ringy-rongy
*
Szövegforrás:
K1
 
sereg,
 
n.200
Mely kenyerét műhelyben szerzi meg,
  Gyült össze, próba végett egy darabra,
  Mit Theseusnak szánt a nászi napra.
  E
vastagbőrüekből
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
vastag bőrüekből
*
Szövegforrás:
Ko.
 
egy szikár,
  Ki Pyramus szerepét fútta már,
 
n.205
Jelenet végin a bokorba
mén;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
mén,
*
Szövegforrás:
K1
 
 
Igy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Így
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
rá büvös hatalmat nyertem
én
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
én,
*
Szövegforrás:
K1
 
  S vállára nyomtam egy szamárfejet:
  Most jő Thisbének
ujra
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
újra
*
Szövegforrás:
K2
 
felelet
  S az én játszóm kilép. A többi meg,
 
n.210
Mint egy vadászt sejtő
vadlud-tömeg,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
vadlud tömeg,
*
Szövegforrás:
K1
 
vadlúd-tömeg,
*
Szövegforrás:
K2
 
  Vagy
rőt lábú
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
rőtlábú
*
Szövegforrás:
K1
 
varjak csoportja, mely
  Lövés után károgva röppen
el
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
el,
*
Szövegforrás:
K1
 
  S széledve söpri a híg levegőt:
 
Úgy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Ugy
*
Szövegforrás:
K1
 
futnak el mind, megpillantva őt.
 
n.215
Én űzöm: bukdosik egymáson ált',
 
Ki
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Ki,
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
Ko.
 
tolvajt,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
tolvajt
*
Szövegforrás:
K1
 
ki
segitséget
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
segítséget
*
Szövegforrás:
K1
 
kiált
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
kiiált.
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
Ko.
 
.
  Igy halva el érzésök, szellemök,
  Az érzéketlen támad ellenök:
  Megtépi tüske, galy, s egy-egy
darab
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
darab @
*
Szövegforrás:
K1
 
 
n.220
– Itt köntös-ujj, ott
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Itt köntös ujj ott
*
Szövegforrás:
K1
 
föveg
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
főveg
*
Szövegforrás:
K1
 
fűveg
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
Ko.
 
– elmarad
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
elmarad
*
Szövegforrás:
K1
 
.
  Míg őket én
igy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
így
*
Szövegforrás:
K2
 
kergetem agyon
  S szép Pyramust változva ott hagyom:
 
Véletlenűl
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
véletlenül
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
ébred Titánia,
  És egy szamárba kell bódulnia.
OBERON.
 
n.225
Jobban ütött ki,
hogysem
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
hogy sem
*
Szövegforrás:
K1
 
gondolám.
  De csöppentél az
atheni
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
áthéni
*
Szövegforrás:
K1
 
athéni
*
Szövegforrás:
K2
 
szemébe
  Szerelmi nedvet, mint parancsolám?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Demetrius, athénei ifiu, kedvese Heléna iránt meghidegülve, Hermiát üldözi szerelmével, a ki pedig Lysandert szereti, s Lysander is őt viszont. A tündér király, hogy Demetrius szívét Helénához visszahajlítsa, elküldi Puckot, .szolgáját, keresse föl az athénei ifjat, altassa el és csöppentsen szemébe alféle szerelmi nedvet, milyennel ő a tündérkirálynét elbüvölte. Puck csöppent is, de nem Demetrius, hanem a Lysander szemébe, ki főlébredvén, Helénát látja először s halálosan belészeret. Innen a nagy confusio a szerelmes párok közt. Szerk.
*
Szövegforrás:
K2
 
PUCK.
  Aludva leltem; és ott
közelébe
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
közelébe'
*
Szövegforrás:
K1
 
  Van a leány is, (ebben sincs hiba,)
 
n.230
Ha ébred, elsőbb azt kell látnia.
  DEMETRIUS és HERMIA jőnek.  
OBERON.
  Állj félre: itt jő az én emberem.
PUCK.
  A nőszemély az, de a férfi nem.
DEMETRIUS.
  Oh mért orcázod a ki úgy
szeret!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
szeret ?
*
Szövegforrás:
K1
 
  Ily szóval öld megölő ellened.
HERMIA.
 
n.235
Köszönd,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Köszönd
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
ha szidlak: mást érdemlenél,
  Mert
félek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
félek
*
Szövegforrás:
K1
 
átkomra méltót tevél.
  Ha meggyilkoltad álmában Lysandert
  S vérben bokáig vagy: gázold a tengert
  És ölj meg engem is.
 
n.240
Fényéhez a nap oly hű nem vala
  Mint Hermiához ő. S elillana
 
Mig
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Míg
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
én aluttam? … Inkább elhiszem
  Hogy a kerek föld
átlyukad,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
átlyukad
*
Szövegforrás:
K1
 
s ezen
 
Keresztül
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Keresztűl
*
Szövegforrás:
K1
 
búvik az éjféli hold
 
n.245
Hogy
elbámul
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
elbámúl
*
Szövegforrás:
K2
 
délben az ántipód.
  Te gyilkolád meg; úgy van, nincs különben,
  Gyilkos lehet
csak,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
csak
*
Szövegforrás:
K1
3. kiad
 
ily halotti szinben.
DEM:ETRIUS.
  Nem, a legyilkolt lesz inkább ilyen;
  Kegyetlenséged átveré szivem,
 
n.250
S te, gyilkosom, te szép
vagy,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
vagy
*
Szövegforrás:
K1
 
mint maga
  Amott Venus tündöklő csillaga.
HERMIA.
  S hogy illik e beszéd Lysanderemre?
  Add
vissza
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
Ko.
 
vissza,
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
 
fiú;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
3. kiad
Ko.
 
fiu ;
*
Szövegforrás:
2. kiad.
 
fiú,
*
Szövegforrás:
K1
 
mondd, hol van?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
mondd hol van,
*
Szövegforrás:
K1
 
merre?
DEMETRIUS.
  Kutyáknak adnám inkább tetemét.
HERMIA.
 
n.255
Kutya! ne bosszants hogy
szüz
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
Ko.
 
szűz
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
 
illemét
  Áthágja nyelvem. Meggyilkoltad őt?
  Ember se légy hát emberek előtt.
  Oh, mondj valót ez egyszer kedvemér':
  Ébren, ugy-é, ránézni sem merél
 
n.260
S álmába' mérted rá a hős csapást?
  Egy féreg, egy
kigyó
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
kígyó
*
Szövegforrás:
K1
 
se tenne mást!
  Az tette, kígyó: kettősb nyelvvel a
  Sem szúr, mint a tiéd, te vipera.
DEMETRIUS.
  Kár
igy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
így
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
tüzelni ok
nélkül
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
így
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
Ko.
 
, leány:
 
n.265
Lysander vére nem kiált reám,
  Nem is
tudom,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
tudom
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
hogy meghalt volna már.
HERMIA.
  Oh
monddsza,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
monddsza
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
kérlek: jól
van
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
van,
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
ugy-e
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
úgy-e
*
Szövegforrás:
K2
 
bár?
DEMETRIUS.
  S ha
megsugom,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
meg
[törölt]
« mond »
sug
Beszúrás
om,
*
Szövegforrás:
K1
 
mi a jutalmazás?
HERMIA.
 
Felszabaditlak:,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Felszabadítlak,
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
hogy többé ne láss. –
 
n.270
Utált
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Útált
*
Szövegforrás:
K1
 
körödből most megyek, tova;
  Ha él, ha nem: engem ne láss
soha.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
soha,
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
  (El.)  
DEMETRIUS.
  Minek
kövessem
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
kövessem,
*
Szövegforrás:
K1
 
mig
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
míg
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
igy dühödik:
  Jobb itt maradnom egy kis ideig.
  Búm a teherrel súlyosbnak találom
 
n.275
Mellyel adós neki a bukott álom;
  Hadd rója most
le,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
le
*
Szövegforrás:
K1
 
vagy csak részbeli
  Kamatját is: hagyom törleszteni.
  (Lefekszik.)  
OBERON.
  Puck, mit miveltél! mily nagy baklövés!
  Most egy igaz szerelmest a nedü
 
n.280
Varázsa által megront bűvöd, és
  A hű lesz csalfa, nem a csalfa hű.
PUCK.
  Rendes dolog: hogy
mig
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
míg
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
hű marad egy,
  Az eskübontó milliókra megy.
OBERON.
 
Repülj
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Röpülj
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
szélgyorsasággal e cserén át,
 
n.285
Ne nyúgodj
mig
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
míg
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
föl nem leled Helénát,
  Szerelmi gondban ő beteg, sohajt,
  Halvány szegényke, szenved annyi bajt.
  Te holmi káprázattal csald elő,
  Ha ez
fölébred
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
felébred
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
, már itt
legyen
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
légyen
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
ő.
PUCK.
 
n.290
Futok, repülök;
igy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
így
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
ni, la!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ni la;
*
Szövegforrás:
K1
 
  Gyorsabban mint tatár nyila.
  (El.)  
OBERON.
  Bíborszínü kis
virág,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
virág
*
Szövegforrás:
K1
 
 
Melyet
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Mellyet
*
Szövegforrás:
K1
 
Me
[törölt]
« l »
lyet
n
Jegyzet az első l áthúzásával Melyet-re javítva
*
Szövegforrás:
K2
 
Ámor íve lőtt,
  Önts szemére
báj-erőt.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
bífoerőt.
*
Szövegforrás:
K1
 
 
n.295
Hogy, ha ébred s látja őt,
  Benne
leljen
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« lásson »
leljen
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
égi nőt,
  Mint ott Vénus, oly dicsőt.
  No, ha ébredsz s látod őt,
  Tőle kérd a gyógyerőt.
  PUCK visszajő.  
PUCK.
 
n.300
Tündér táborunk feje!
  Heléna, és vele
  Az elvétett hű legény
  Ki szerelmet esd szegény.
  Nézzük úgy-e? furcsa baj:
 
n.305
Beh bolond az
ember faj!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
ember-faj!
*
Szövegforrás:
Ko.
 
OBERON.
  Állj idébb; a neszre majd
 
Melyet
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Mellyet
*
Szövegforrás:
K1
 
ütnek, ébred
ez
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ez
n
Jegyzet aláhúzva, a kíadások mégsem dőlt szedéssel közlik.
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
.
PUCK.
  S kettő egy után sohajt;
  E bizony jó tréfa lesz.
 
n.310
Nincs nekem oly múlatság
  Mint az
összevisszaság
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
össze-visszaság
*
Szövegforrás:
K1
 
.
  LYSANDER és HELÉNA jőnek.  
LYSANDER.
  Csak azt ne mondd, hogy gúnyból
hódolok;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
hódol k?
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A sorok a Kl.-ben két betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Gúny és nevetség nem hullajt könyet;
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A sorok a Kl.-ben két betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Nézd, sirva esküszöm, s a mely dolog
 
n.315
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A sorok a Kl.-ben két betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Könnyel fogant, gyanúba nem jöhet.
  Hogy volna ez csúfság? hogy nézed annak
  Őszinte zálogit igaz szavamnak?
HELÉNA.
  Mind
többre-többre
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
többre többre
*
Szövegforrás:
K1
 
mén az álkodás.
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet a sor két betűhellyel beljebb kezdődik
*
Szövegforrás:
K1
 
Eskü öl
esküt:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
esküt;
*
Szövegforrás:
K1
 
oh, ördögi szentség!
 
n.320
Mind Hermiáé volt e fogadás:
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A sor a K1-ben két betűhellyel beljebb kezdődik
*
Szövegforrás:
K1
 
Mérj esküt esküvel, nem lesz különbség;
  Tedd serpenyőbe az
enyim
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
enyém
*
Szövegforrás:
K1
 
s övét,
  Egyforma
könnyűk
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
könnyü
*
Szövegforrás:
K1
 
, mint hitvány meséd.
LYSANDER.
  Nem volt eszem, hogy néki esküvém.
HELÉNA.
 
n.325
Most nincs ha megtöröd, azt mondom én.
LYSANDER.
  Demetrius nem érted, érte lángol.
DEMETRIUS .
 
(felserken)
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
(fölserken)
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
 
 
Helén, te nimfa
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Helén
[törölt]
« a, égi »
te nimfa
Beszúrás
n
Jegyzet Heléna a-ja és az égi áthuzva; fölé: te nimfa,
*
Szövegforrás:
K1
 
, istennő, remek!
  Oh mert mihez hasonlók e szemek!
  Kristály ehez sár. Oh, és hogy dagad
 
n.330
E csókoló cseresznye: ajjakad!
  Taurus
hegyormán
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
hegy ormán
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
a fehér fagyott hó,
  Mit a fölszél
tisztára
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« legyez »
 [!]
[sic!]
tisztára,
n
Jegyzet a sor fölött beszúrva:
söpre
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
söpre, holló
  A te
kezedhez
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« karodhoz »
kezedhez
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
. Oh, e fejedelem-
 
Fehérszint
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Fehér szint
*
Szövegforrás:
K1
 
hagyd csókkal pecsétlenem!
HELÉNA.
 
n.335
Szégyen! gyalázat! így rám esni mind;
  Csúfot belőlem űzni terv szerint;
  Ha lovag-érzés volna bennetek,
  Nem hagyna ily bántalmat tennetek.
  Tudom, gyülöltök: hát gyülölni sem
 
n.340
Birtok,
csupán
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« ha nem »
n
Jegyzet a nem hullámosan aláhúzva, majd áthúzva az egész, fölé: csupán
csupán
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
gúnyt űzve kettesen?
  Volnátok férfi, mint így szemre-főre,
  Tekint'nétek bizony a gyenge nőre;
  Miért ez eskü, bók,
túlzó
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
tulsó
*
Szövegforrás:
K1
 
magaszt,
  Midőn gyülöltök
szívből
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
szivből
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
, tudom azt.
 
n.345
Vágytársak lévén Hermiát szeretni,
  Vetélkedtek Helénát kinevetni.
 
Be
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Be
[törölt]
« h »
*
Szövegforrás:
K1
 
hősi tett,
be
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
be
[törölt]
« h »
*
Szövegforrás:
K1
 
férfias
merény,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
merény
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
 
Könyet
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Könnyet
*
Szövegforrás:
K1
 
facsarni gúnnyal egy szegény
  Leány szeméből! tenné azt nevelt,
 
n.350
Így
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Igy
*
Szövegforrás:
K1
 
sértegetni gyönge szűz kebelt,
  Csak, mert türelmét szegni kedve telt?
LYSANDER.
  Nem szép, Demetrius, ne tégy ilyet;
 
Tudom,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Tudom
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
hogy Hermiáért ég szived,
  S én tiszta
szivből
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
 
szivbűl
*
Szövegforrás:
2. kiad.
3. kiad
 
szivbül
*
Szövegforrás:
Ko.
 
önként
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
önkint
*
Szövegforrás:
K1
K2
3. kiad
 
rád hagyom
 
n.355
Szerelméből a mi részem vagyon,
  S Helénához te
hagyj egész
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« hadj »
hagj
Beszúrás
 [!]
[sic!]
[törölt]
« egész »
n
Jegyzet áthúzva, fölé:
nekem
Beszúrás
n
Jegyzet szintén áthúzva; a lap szélén: egész
*
Szövegforrás:
K1
 
jogot,
  Kit szeretek, halálig is fogok.
HELÉNA.
  No, ember ennyi gúnyt még nem lehellett.
DEMETRIUS.
  Lysander, csak maradj Hermia mellett,
 
n.360
Ő nem kell, s ha szerettem, vége már.
  Őnála vendég volt szivem, de már
  Helénájához megtért, mint haza,
  Ott is marad.
LYSANDER.
  Helén, nem igaz a !
DEMETRIUS.
  Meg ne hazudtold,
ha nem ismered
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« míg »
n
Jegyzet áthúzva, fölé:
ha
Beszúrás
nem ösmered,
*
Szövegforrás:
K1
 
 
n.365
– Mert meglakolsz – igaz hűségemet. –
  Ott jő a kedves, ki téged szeret.
  HERMIA .  
HERMIA.
  Az éj, ki a szem tisztét elveszi,
  Fülünk
hallásra
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
hallását
*
Szövegforrás:
K1
 
élesbbé teszi,
  S a mennyi részben csökkenté a látást,
 
n.370
A
hallószervnek
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
halló szervnek
*
Szövegforrás:
K1
 
ád megannyi rá'dást.
 
Szemem,
n
Jegyzet Kiadásunk a K1., K2., az 1. és 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Szemem
*
Szövegforrás:
Ko.
 
Lysander, téged nem lele,
 
Fülem hangod nyomán vezérele.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Fülem
Beszúrás
Hangod
n
Jegyzet a Hangod kezdőbetűjét A. elfelejtette kis h-ra javítani.
[törölt]
« nyomára »
nyomán
Beszúrás
[törölt]
« fül »
n
Jegyzet áthúzva
vezérele.
*
Szövegforrás:
K1
 
  De
mér'
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
mért
*
Szövegforrás:
K1
 
hagyál ott oly gyöngédtelen?
LISANDER.
  Maradhat-é, kit űz a szerelem?
HERMIA.
 
n.375
Lysandert tőlem szerelem? miféle?
LYSANDER.
  Saját szerelmem: a bájos
Heléne
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Heléne,
*
Szövegforrás:
K1
 
  Ki az éjt dicsőbben aranyozza meg
 
Mint ott ama tüzes O-k, s fényszemek.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Mint mind ama
[törölt]
« fenntündöklő »
n
Jegyzet áthúzva, fölé:
tüzes O-k s fény
Beszúrás
n
Jegyzet a lap alján olvashatóbban: tüzes O-k s fényszemek. A lap szélén ugyanez lehetett ceruzával, utóbb az olvashatatlanságig kitörölve.
szemek.
*
Szövegforrás:
K1
 
  Mit jársz
utánam?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
utánam,
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
vagy nem érted el:
 
n.380
Hogy útálatból szöktem tőled el?
HERMIA.
  Nem, e szavad nem érzésből jövő.
HELÉNA.
  No lám! ez is egy összeesküvő.
  Oh, értem, hárman összefogtatok
  Hogy velem ily
galádul
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
galádúl
*
Szövegforrás:
K1
 
bánjatok.
 
n.385
Rosz Hermia, te hálátlan leány !
  Együtt ezekkel fúvod a követ
  Hogy, mint csalétek, gúny-verembe csalj?
  Hát mind ama közös terv, fogadott
  Testvéri hűség, jól telt kedves órák,
 
n.390
Midőn
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Midön
*
Szövegforrás:
K1
 
szidtuk a
gyors lábú
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
gyorslábú
*
Szövegforrás:
K1
 
időt
  Ha válni kelle – mind felejtve van?
  El iskolánk? az ártatlan gyerekkor?
  S midőn, két művész istennő gyanánt,
  Együtt teremténk tűvel egy virágot,
 
n.395
Egy mintaképről, és egy pamlagon,
  Egy dalt csicsergve, egy
hangkulcs szerint,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
hangkúlcs szerént,
*
Szövegforrás:
K1
 
  Mintha kezünk, keblünk, elménk, szavunk
  Csak egy lett volna. – Így növénk együtt
  Mint összeforradt két cseresznye, mely
 
n.400
Elválva látszik, válva mégis egy;
  Mint egy kocsányon termett
pár bogyó
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« két »
n
Jegyzet áthúzva, a lap szélén:
két
Beszúrás
bogyó
*
Szövegforrás:
K2
 
;
  Ránézve két test, benne szív csak egy;
  Vagy mint cImerben lévő két paizs,
  Egy úr sajátja, egy sisak födi.
 
n.405
S te szétszakítnád régi szent frigyünk
  Hogy sértegetni férfiakhoz állj ?
  Ez nem barátság, nem leányhoz illő:
  Ezért nemünk is megró,
nemcsak
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
nem csak
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
én,
  Habár csak én érzem bántalmidat.
HERMIA.
 
n.410
Bámúlok e tüzes beszédiden;
  Nem én gunyollak: úgy látszik te engem.
HELÉNA.
  Hát nem te
kiszletéd
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« kisztetéd »
kiszletéd
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
gúnyból reám
  Lysandert, hogy szemem s arcom
dicsérje?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
dicsérje,
*
Szövegforrás:
K1
 
 
S Demetriust
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
A
 [!]
[sic!]
Demetriust
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
, a másik kedvesed
 
n.415
(Ki
az imént
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
azimént
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
K2
 
még lábbal rugdosa)
  Hogy nimfa, égi, istennő, remek
  Névvel ruházzon? Mért beszél ilyet
  Ha gyűlöl engem? És mérthogy Lysander
  Tagadja lángját, mellyel keble dús
 
n.420
Irántad, és nekem
szinlel
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
színlel
*
Szövegforrás:
K2
 
szerelmet,
  Ha nem te kisztéd, ha tudtodra nincs?
  Bár, mint te, oly kapós én nem vagyok,
  Nincs annyi kedvesem, se oly szerencsém,
  De, hogy viszonzás
nélkül
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
nélkűl
*
Szövegforrás:
K1
 
kell szeretnem,
 
n.425
Megszánnod illenék, nem gúnyolódni.
HERMIA.
  Nem foghatom meg a miket beszélsz.
HELÉNA.
  Csak rajta hát! úgy! ölts szent képeket
  S vond félre a szád ha háttal leszek;
  Csak integessetek; szép tréfa ez,
 
n.430
Jól végrejátszva krónikába méltó.
  Ha volna érzés, illem
bennetek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
bennetek
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
  Nem
tüztök
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
Ko.
 
tűztök
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
 
engem
ilyen
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ílyen
*
Szövegforrás:
K1
 
[törölt]
« ilyen »
ílyen
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K2
 
célra ki.
  Jó múlatást;
egyrészt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
egy részt
*
Szövegforrás:
K1
 
magam hibája;
  Enyhíti majd távollét, vagy halál.
LYSANDER.
 
n.435
Várj, szép Heléna! halld mentségemet.
  Szerelmem, éltem, lelkem, szép Heléna!
HELÉNA.
  Ez már dicső!
HERMIA.
  Ne gúnyold, édesem!
DEMETRIUS.
  Ha nem fog a kérés: megtiltom én.
LYSANDER.
  Tilalmod annyi, mint kérése volt:
 
n.440
Fenyegetésed nem hatalmasabb
  Mint az ő léha esdeklései.
  Helén, szeretlek, mondom,
életemre!
n
Jegyzet A 3. kiad. sem dőlt szedéssel közli. Kiadásunk a K2., az 1. és 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
életemre!
n
Jegyzet A K1. aláhúzással nem ad utasítást a dőlt szedésre.
*
Szövegforrás:
K1
 
  S úgy esküszöm rá, hogy feláldozom
  Az ellen, ki tagadná hogy szeretlek.
DEMETRIUS.
 
n.445
No,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
No
*
Szövegforrás:
K1
 
én azt mondom, hogy jobban szeretlek.
LYSANDER.
  Ha mondod, állj ki, tettel bizonyítsd.
DEMETRIUS.
 
Jer
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Jöj »
n
Jegyzet kivakarva, javítva:
Jer
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
hát –
HERMIA.
  Lysander, mit jelentsen ez?
LYSANDER.
  Odább, te szerecsen !
DEMETRIUS.
  Nemi! nem fog ő –
 
Csak úgy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Csak úgy »
n
Jegyzet egy szóvá összevonva:
Csakúgy
Beszúrás
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
mutatja; teszed úgy-e, mintha
 
n.450
Jönnél, de nem
jösz
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
jősz
*
Szövegforrás:
K1
 
. Gyáva hős, eredj!
LYSANDER.
  Bocsáss, te macska, bojtorján, te, te!
  Mert úgy lerázlak:, mint hitvány kigyót.
HERMIA.
  Mily durvaság ez? Hogy
váltál ilyenné
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« lettél »
váltál
Beszúrás
ilyen
Beszúrás
,
n
Jegyzet átírással, toldással javítva
*
Szövegforrás:
K1
 
  Kedves?
LYSANDER.
  Kedves? odább, cirmos tatár!
 
n.455
Te undok gyógyszer, te gyülölt italt
HERMIA.
  Nem tréfa ez?
HELÉNA.
  Dehogy nem; a tiéd is.
LYSANDER.
  Demetrius, én állok a szavamnak.
DEMETRIUS.
  Kötés
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet Tudniillik Hermia Lysander karjaiba kapaszkodott már fölebb, a hol, mint kígyót le akarja rázni.
*
Szövegforrás:
1. kiad.
 
jobb volna; mert lám visszatart
  Gyenge kötés is; nem bízom szavadba.
LYSANDER.
 
n.460
Mi! hát megüssem, megverjem, megöljem?
  Bár
gyűlölöm
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
gyülölöm,
*
Szövegforrás:
K1
 
, csak nem bántom talán?
HERMIA.
  Bánthatsz-e jobban, mint
gyülőleteddel
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
[törölt]
« gyülöleteddel »
gyűlőleteddel
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
3. kiad
 
?
  Gyülölsz! miért? Oh jaj ! mi dolog ez?
  Nem Hermia vagyok? s te nem Lysander?
 
n.465
Rútabb se volnék tán mint azelőtt.
  Hisz még szerettél csak ez éjjel is,
  S elhagytál
volna,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
volna
*
Szövegforrás:
K1
 
(oh, ne adja isten!)
  Nem tréfa ez?
LYSANDER.
  Akár megesküszöm.
  Én többé látni sem ohajtalak.
 
n.470
Reményt se táplálj, nincs kérdés, se kétség;
  Nem tréfa,
szentvaló
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
szent való
*
Szövegforrás:
K1
 
, elhidd bizonnyal:
 
Gyülőllek
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
Gyűlöllek
*
Szövegforrás:
K1
 
Gyülöllek
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
, és Helénát szeretem.
HERMIA.
  Oh jaj! – te szemfényvesztő! te virágmoly!
  Szerelem tolvajja te! Azért jövél,
 
n.475
Hogy éjjel ellopd kedvesem szivét?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A K2.-ben a sor alatt, a lap alján ceruzával: Nincs még letisztdzva végig, egyébiránt az impurumból is lehet szedni, ha rákerűl a sor. Az egész ceruzával áthúzva.
*
Szövegforrás:
K2
 
HELÉNA.
  Szép,szép; bizony szép! Hát nincs benned egy csöp
  Leány
szemérem,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
szemérem
*
Szövegforrás:
K1
 
vagy tartózkodás?
  Nem nyugszol a míg gyöngéd nyelvem is
  Ki nem tör ellened? Te váz, te báb te!
HERMIA.
 
n.480
Még báb? dehogy! Most értem a bibét:
  Ő termetünket
hasonlíttatá
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
hasoníittatá
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
  Egymással össze: hogy ő lám magas,
  Ő
ilyen olyan
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
Ko.
 
ilyen-olyan
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
 
szál derék személy,
  Míg végre győzött nyulga termete. –
 
n.485
Azért növél hát oly nagyot
kegyében,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
kegyében
*
Szövegforrás:
K1
 
  Mert én
ily
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
íly
*
Szövegforrás:
K1
 
törpe,
ily
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
íly
*
Szövegforrás:
K1
 
kicsiny vagyok?
  Milyen kicsiny, te? te festett karó, he?
  Milyen kicsiny, he? csak nem oly kicsiny
  Hogy fel ne érje körmöm a szemed?
HELÉNA.
 
n.490
Kérlek, ha gúnyolódtak is, urak,
  Ne hagyjatok: sohsem voltam hamis,
  Civódni mint ő, semmi hajlamom,
  Igazi leány vagyok a gyávaságban:
  Ne hagyjátok rám jőni, hogy megüssön.
 
n.495
S ne gondoljátok, hogy mivel kisebb
  Birok vele.
HERMIA.
  Kisebb! no lám, megint.
HELÉNA.
  Ne bosszankodjál, édes Hermiám,
  Hisz jól tudod, mindig szerettelek,
 
Sohsem vétettem, őrzém
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Sohse vétettem, megörzém »
n
Jegyzet toldással és áthúzással javítva:
Sohse vétettem, örzém
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
titkaid,
 
n.500
Kivéve most egyszer Demetriusnak
  Sugtam meg éji elszökésteket.
  Ő jött utánad, én meg
őutána
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ő utána
*
Szövegforrás:
K2
 
;
  De elszidott, s
ijeszgetett
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ijesz
[törölt]
« t »
getett
n
Jegyzet a Kl.-ben átírással, a K2.-ben a t kivakarásával és összevonó-jellel javítva: ijeszgetett
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
nagyon
  Hogy megver, megtapos, sőt hogy megöl.
 
n.505
Most hát, ha békén hagytok, elmegyek
  Bolondságimmal, vissza Athenébe,
  És nem bolyongok itt. Eresszetek:
  Lám mily bohó és
együgyű
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
együgyü
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
vagyok.
HERMIA.
  No hát eredj. Ki gátol hogy ne menj?
HELÉNA.
 
n.510
Ez a bohó szív a mely itt marad.
HERMIA.
  Lysandernél, ugy-é?
HELÉNA.
  Demetriusnál.
LYSANDER.
  Ne félj, Heléna: egy
ujjal
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
újjal
*
Szövegforrás:
K1
 
se bánt.
DEMETRIUS.
  Nem ám! dacára hogy te pártolod.
HELÉNA.
  Jaj, ez nagyon gonosz ha megharagszik,
 
n.515
Szilaj volt már az
oskolában
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« iskolában »
oskolában
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
is.
  S nagyon erős tud lenni, bár kicsiny.
HERMIA.
  Megint kicsiny?
alacson
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
alacson,
*
Szövegforrás:
K1
 
meg kicsiny?
  Eltűritek hogy
így
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
igy
*
Szövegforrás:
K1
 
csúffá
teszen
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« tegyen »
teszen?
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K2
 
?
  Bocsássatok rá.
LYSANDER.
 
Elmenj
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Elmenj,
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
törpe jószág!
 
n.520
Te cseppnyi-csepp, te kis göcs, te parányi,
  Te makkopáncs.
DEMETRIUS.
  Be kész
vagy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
vagy,
*
Szövegforrás:
K1
 
egy olyan
  Mellett, ki megveti szolgálatod.
  Ne törd magad; ne szólj Heléna mellett;
  Pártját se fogd, mert hogyha még iránta
 
n.525
Csak legkisebb szerelmet is mutatsz,
  Torkodra forr.
LYSANDER.
 
No
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
No,
*
Szövegforrás:
K1
 
már nem csüng nyakamban,
  Kövess, ha mersz; lássuk melyőnk joga
  Helénához különb:
enyim? tied?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
enyim, tiéd?
*
Szövegforrás:
K1
 
DEMETRIUS.
  Kövesselek? lépést tartok veled.
  (LYSANDER és DEMETRIUS el.  
HERMIA.
 
n.530
No szép kisasszony! ez mind a te
műved,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
műved
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  Csak ne osonj el.
HELÉNA.
  Nem hiszek neked,
  S gyülölt körödben nem időzhetek.
  Kezed cibálni gyorsabb mint enyém,
  De lábam hosszabb, így elfutok én.
  (El.)  
HERMIA.
 
n.535
S mit mondjak erre? csak
bámulok
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
bámúlok
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
én.
  (El.)  
OBERON.
  Ez a te munkád: mindig ily bakot lősz,
  Vagy készakarva is dévajkodol.
PUCK.
  Árnyak királya, hidd meg, tévedés.
  Nem azt mondád-e, hogy megismerem
 
n.540
Athéni öltözetrül emberem?
  És annyiban nem jártam el hibásan
  Hogy átheni szemére
hullt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
húllt
*
Szövegforrás:
K1
 
varázsam;
  És annyiban még
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
jó,
*
Szövegforrás:
K1
 
hogy így esett,
  Mert e kocódás furcsa egy eset.
OBERON.
 
n.545
Most viadalra helyet nézni járnak:
  Vess hát, Robin, az éjre felleg-árnyat;
  A csillagos menny boltját vastagon
  Fedd barna köddel mint az Acheron;
  Vezesd tévútra úgy e két konok
 
n.550
Szerelmest, hogy veszítsenek nyomot.
  S majd a Lysander hangját vedd elő,
  Boszantsd Demetriust míg tűzbe jő;
  Majd mint Demetrius szórj szitkokat,
  Csald
messzi
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
messze
*
Szövegforrás:
K1
 
egymástól az ifjakat,
 
n.555
Míg
homlokukra,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
homlokukra
*
Szövegforrás:
K1
 
verdő szárnyon, ólom
  Lábbal csúsz a halált utánzó álom:
  Akkor Lysandemek facsard szemébe
  Ezt a füvet: van oly erő levébe'
  Hogy róla minden bűbáj tűnni fog
 
n.560
S a szemgolyó szokott fénnyel forog.
  Ha ébrednek, mind e visszavonás
  Álom legyen csak, meddő látomás.
 
És
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Úgy »
n
Jegyzet áthúzva; elé:
És
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
Athenébe
visszatérjenek
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
vissza térjenek
*
Szövegforrás:
K1
 
,
  Halálig tartó
frigyben
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
frigyben
*
Szövegforrás:
K2
 
éljenek.
 
n.565
Míg ebbe' jársz, én elkérem,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Mig ebben eljársz, én kérem, »
n
Jegyzet áthúzásokkal, toldással javítva:
Míg ebbe' jársz, én elkérem, megyek,
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
megyek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A K2.-ben a sorhoz 3.) jelzéssel lapalji jegyzet:
n
Jegyzet Mert e miatt koccantak össze, s azért büntette férje a bűvőléssel. szerk.
n
Jegyzet A lap szélén: Arany János.
*
Szövegforrás:
K2
 
n
Jegyzet Mert e miatt koccantak össze, s azért büntette férje a bűvőléssel. Szerk.
n
Jegyzet A lap szélén: Arany János.
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  Királynémtól az indus gyermeket;
  Szemét az ocsmány bű alól feloldom,
  S szent lesz a békeség, a régi módon.
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Uram, siessünk; ím gyorsan szegik
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.570
Az éj sárkányi
a föld
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« a föld »
n
Jegyzet áthúzva; fölé:
[törölt]
«
útjok
Beszúrás
»
n
Jegyzet áthúzva; a lap szélén:
a föld
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
fellegit;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ím Aurora követje már közelget,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Fényes világa minden kósza lelket
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
A
cinterembe
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
cínterembe
*
Szövegforrás:
K2
 
űz;
s
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
és
n
Jegyzet nyilvánvalóan sajtóhiba.
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
a kárhozottak
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Kik átalút- s folyamsírban nyugodtak,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.575
Mind féregágyba visszamentenek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hogy a napfény ne lássa
szégyenek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
szégyenek
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Mely
napvilágról
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« napvilágtól »
napvilágról
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
önkint számüzé
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
S örökre, az éj árnyai közé.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
OBERON.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
De mi nemesebb szellemek vagyunk.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet Az 579. sor negyedik szavától kezdve az 580. sor végéig ceruzával aláhúzva; a lap szélén ceruzával: D. Az 579. és az 581. sorok részben, az 580. sor egészen áthúzva; javítások a sorok fölött és végén.
[törölt]
« De a mi lényünk jobb, nemesb idom, »
[törölt]
«
De a mi lényünk jobb, nemesebb fajta,
Beszúrás
»
n
Jegyzet Az 579. sor a De és a mi kivételével áthúzva; a sor vége fölött: szelle A sor végleges változata a K2.-ben alakult ki.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.580
Mert én a Hajnal kedvesével is
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« Én a hajnallal is kacérkodom, »
[törölt]
« Mert én »
Beszúrás
n
Jegyzet áthúzva, elé:
Én be
Beszúrás
vadásztam együtt már gyakorta
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
[törölt]
« Én már »
n
Jegyzet áthúzva, fölé
Mert én
Beszúrás
a hajnallal is kacérkodom,
*
Szövegforrás:
K2
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Gyakran vadászva járom a pagonyt,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« És mint vadász járom be a pagonyt; »
A Hajnal kedvesével a pagonyt;
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
A Hajnal kedvesével a pagonyt:
*
Szövegforrás:
K2
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Míg napkelet
kapúja
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
kapuja
*
Szövegforrás:
K1
 
lángot ont,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
S tengerre
tárva
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« nyitván »
n
Jegyzet áthúzva, utána:
tárván
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K2
 
ékes szárnyait
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Arannyá festi zöld hullámait.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.585
Te
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
De
*
Szövegforrás:
K1
 
mindazáltal ne időzz, siess,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hogy víradatra
készen itt lehess
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« jól készen lehess. »
n
Jegyzet Áthúzással és toldással javítva:
készen itt lehess.
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (El.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Fel s alá, fel s alá,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hordom
őket
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
őket,
*
Szövegforrás:
K1
 
fel s alá;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Falu, város fél, ha lát;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Goblin, hurcold fel s alá!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.590
Itt jő egyik.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  LYSANDER .  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
LYSANDER.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hol vagy, Demetrius, te
büszke?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« büszke, »
büszke?
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
szólj!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Itt, itt gazember! készen. Hát te hol?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
LYSANDER.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Megyek no!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Jer hát; víni jobb e hely
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.595
S egyenlőbb.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  LYSANDER a hang után el.  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  DEMETRIUS .  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
DEMETRIUS.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hé! Lysander! hát felelj.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Te nyúl, te gyáva! elszöktél ugy-e?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hová
rejtéd a bőröd?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
rejtéd bőröd?
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
Itt vagy-e?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Te gyáva szájhős! teli kérkeded
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
A bokrokat s a csillagos eget:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.600
S nem mersz kiállni? jer, gaz
fattyuja !
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
fattyúja!
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Vesszőre várlak: mert hitvány pulya
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ki fegyvert vonna rád.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
DEMETRIUS.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ott vagy? megállj!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Kövesd a hangom: víni jobb e táj.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  DEMETRIUS és PUCK el.  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  PUCK visszajő.  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
LYSANDER.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ő fut
előlem,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
előlem
*
Szövegforrás:
K1
 
mégis ő dacol,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.605
A merre hí, megyek, s nincs ott sehol.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
A gazfi gyorsabb lábu mint magam,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Váltig futottam, de ő meg rohan;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
El is buktam: sötét van,
zord a
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« csúnya »
n
Jegyzet áthúzva, fölé:
zord a
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
hely;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Lenyugszom. Áldott napvilág, jövel!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (Lefekszik.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.610
Csak egyszer lássam szürke fényedet:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Majd .megtalálom, hogy megemleget.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (Elalszik.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  PUCK és DEMETRIUS
visszajőnek
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
visszajő.
*
Szövegforrás:
K1
 
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ha! ha! ha!
nyúlszivű;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
nyúlszivű,
*
Szövegforrás:
K1
 
lám elmaradsz!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
DEMETRIUS.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Várj meg ha mersz, no! de jól tudom azt,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Csak bújsz előlem, zugról zugra
méssz
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
méssz,
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.615
S nem mersz
megállni
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
megállni,
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
hogy szemembe nézz.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
No
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
No,
*
Szövegforrás:
K1
 
merre vagy hát?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Itt la: ide gyer !
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
DEMETRIUS.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Nem; mert
bolonditsz.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
bolonditsz,
*
Szövegforrás:
K1
 
De nem viszed el:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Csak én szemedbe lássak napvilágon!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Most menj dolgodra. Szörnyü bágyadságom
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.620
E gyepre hosszan nyúlni kényszerit.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Várj el mihelyt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« De várj, mihent »
n
Jegyzet áthúzással, átírással és betoldással javítva:
Várj el, mihelyt
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
a napfény
közelit
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
közelít
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (Lefekszik s elalszik.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  HELÉNA .  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
HELÉN
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Oh, terhes éj ! hosszú unalmas éj !
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Rövidülj már; s te, reggel, hozz vigaszt,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hogy hazatérjek a
nap fényinél
n
Jegyzet Kiadásunk a K1., K2. és a 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
2. kiad.
 
napfényinél
*
Szövegforrás:
1. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.625
Ezektől, kiket
köröm úgy riaszt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
[törölt]
« társköröm »
n
Jegyzet társ áthúzva; a lap szélére írt úgy-gyal a javított változat:
köröm úgy
Beszúrás
riaszt
*
Szövegforrás:
K1
 
köröm ugy riaszt
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
S te, ki nem mindég futsz a bú
szemétől,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« szeméből »
szemétől
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Oh vonj el,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Oh,
[törölt]
« lopj ki »
n
Jegyzet áthúzva, alá
,
vonj el
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
álom, a magam
körétől
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« köréből »
körétől
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Még csak három? Egy
hián
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
hián;
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Kétszer kettő
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Kétszer-kettő,
*
Szövegforrás:
K1
 
férfi,
lány
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
lyány
*
Szövegforrás:
K1
 
..
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.630
Jön az is, de halovány.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Amor úrfi nagy zsivány,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Tőle ily bolond a lyány.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  HERMIA .  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
HERMIA.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Soha ily
aléltság !
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
aléltság,
*
Szövegforrás:
K1
 
ennyi leverő!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A sorok a K1.-ben négy betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Megtépve tüskén, ázva harmaton:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.635
Nem
járni, bennem
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
3. kiad
 
járni bennem,
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
 
csúszni sincs erő;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n
Jegyzet Kiadásunk a 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A sorok a K1.-ben négy betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Lábam nem oly gyors mint kivánatom.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Virradtig itten egyet pihenek.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ég óvd Lysandert, ha megküzdenek!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (Lefekszik.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Úgy, úgy,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.640
Jól alugy:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hadd kenem
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Szerelem-
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Vert szemedre
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben egy sor.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Gyógyszerem.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben egy sor.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (A nedvet LYSANDER szemébe facsarva.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.645
Ha ébredsz,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Érezz
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Nagy gyönyört
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
A gyülölt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Régi kedves bájain.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.650
Édes álom elmultával
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Teljesűljön
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Teljesüljön,
*
Szövegforrás:
K1
 
a nótával:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
„Kiki a maga párjával"
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Kiki a maga párjával
*
Szövegforrás:
K1
 
;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Jancsi
Pannit
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« Sárit »
n
Jegyzet áthúzva, a lap szélén:
Pannit
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
nyerje meg,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Zsák a foltját lelje meg;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.655
Hím
n
Jegyzet Kiadásunk a K1., K2., az 1. és 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
Him
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
a nőstényt vigye haza,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
S ne legyen panasza.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (PUCK el. LYSANDER, DEMETRIUS
stb.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
stb
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
alva
maradnak.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
maradnak
*
Szövegforrás:
K1
 
)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
 
MÁSODIK SZÍN.  
 
A liget más része.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
*
Szövegforrás:
K1
 
 
 
OBERON .
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
*
Szövegforrás:
K1
 
 
OBERON.
  Ugyan fölébredt-é Titánia;
  S mi tűnt először a szemébe, mellyen
  Otromba szenvedéllyel csüggni kelljen?
 
PUCK .
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
PUCK
*
Szövegforrás:
K1
 
 
  Itt jő futárom. – Nos, bohóka szellem,
 
n.195
Mi
ujság
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
újság
*
Szövegforrás:
K2
 
e varázs liget
körül?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
körűl ?
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
PUCK.
  Királyném szíve egy szörnyért
hevül.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
hevűl.
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
  Mig ő szent lugosába rejtve szunnyad
  Az álom-órán, ím, nem messze onnat
  Egy durva kézműves
ringyrongy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ringy-rongy
*
Szövegforrás:
K1
 
sereg,
 
n.200
Mely kenyerét műhelyben szerzi meg,
  Gyült össze, próba végett egy darabra,
  Mit Theseusnak szánt a nászi napra.
  E
vastagbőrüekből
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
vastag bőrüekből
*
Szövegforrás:
Ko.
 
egy szikár,
  Ki Pyramus szerepét fútta már,
 
n.205
Jelenet végin a bokorba
mén;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
mén,
*
Szövegforrás:
K1
 
 
Igy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Így
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
rá büvös hatalmat nyertem
én
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
én,
*
Szövegforrás:
K1
 
  S vállára nyomtam egy szamárfejet:
  Most jő Thisbének
ujra
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
újra
*
Szövegforrás:
K2
 
felelet
  S az én játszóm kilép. A többi meg,
 
n.210
Mint egy vadászt sejtő
vadlud-tömeg,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
vadlud tömeg,
*
Szövegforrás:
K1
 
vadlúd-tömeg,
*
Szövegforrás:
K2
 
  Vagy
rőt lábú
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
rőtlábú
*
Szövegforrás:
K1
 
varjak csoportja, mely
  Lövés után károgva röppen
el
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
el,
*
Szövegforrás:
K1
 
  S széledve söpri a híg levegőt:
 
Úgy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Ugy
*
Szövegforrás:
K1
 
futnak el mind, megpillantva őt.
 
n.215
Én űzöm: bukdosik egymáson ált',
 
Ki
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Ki,
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
Ko.
 
tolvajt,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
tolvajt
*
Szövegforrás:
K1
 
ki
segitséget
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
segítséget
*
Szövegforrás:
K1
 
kiált
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
kiiált.
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
Ko.
 
.
  Igy halva el érzésök, szellemök,
  Az érzéketlen támad ellenök:
  Megtépi tüske, galy, s egy-egy
darab
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
darab @
*
Szövegforrás:
K1
 
 
n.220
– Itt köntös-ujj, ott
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Itt köntös ujj ott
*
Szövegforrás:
K1
 
föveg
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
főveg
*
Szövegforrás:
K1
 
fűveg
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
Ko.
 
– elmarad
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
elmarad
*
Szövegforrás:
K1
 
.
  Míg őket én
igy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
így
*
Szövegforrás:
K2
 
kergetem agyon
  S szép Pyramust változva ott hagyom:
 
Véletlenűl
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
véletlenül
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
ébred Titánia,
  És egy szamárba kell bódulnia.
OBERON.
 
n.225
Jobban ütött ki,
hogysem
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
hogy sem
*
Szövegforrás:
K1
 
gondolám.
  De csöppentél az
atheni
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
áthéni
*
Szövegforrás:
K1
 
athéni
*
Szövegforrás:
K2
 
szemébe
  Szerelmi nedvet, mint parancsolám?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Demetrius, athénei ifiu, kedvese Heléna iránt meghidegülve, Hermiát üldözi szerelmével, a ki pedig Lysandert szereti, s Lysander is őt viszont. A tündér király, hogy Demetrius szívét Helénához visszahajlítsa, elküldi Puckot, .szolgáját, keresse föl az athénei ifjat, altassa el és csöppentsen szemébe alféle szerelmi nedvet, milyennel ő a tündérkirálynét elbüvölte. Puck csöppent is, de nem Demetrius, hanem a Lysander szemébe, ki főlébredvén, Helénát látja először s halálosan belészeret. Innen a nagy confusio a szerelmes párok közt. Szerk.
*
Szövegforrás:
K2
 
PUCK.
  Aludva leltem; és ott
közelébe
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
közelébe'
*
Szövegforrás:
K1
 
  Van a leány is, (ebben sincs hiba,)
 
n.230
Ha ébred, elsőbb azt kell látnia.
  DEMETRIUS és HERMIA jőnek.  
OBERON.
  Állj félre: itt jő az én emberem.
PUCK.
  A nőszemély az, de a férfi nem.
DEMETRIUS.
  Oh mért orcázod a ki úgy
szeret!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
szeret ?
*
Szövegforrás:
K1
 
  Ily szóval öld megölő ellened.
HERMIA.
 
n.235
Köszönd,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Köszönd
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
ha szidlak: mást érdemlenél,
  Mert
félek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
félek
*
Szövegforrás:
K1
 
átkomra méltót tevél.
  Ha meggyilkoltad álmában Lysandert
  S vérben bokáig vagy: gázold a tengert
  És ölj meg engem is.
 
n.240
Fényéhez a nap oly hű nem vala
  Mint Hermiához ő. S elillana
 
Mig
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Míg
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
én aluttam? … Inkább elhiszem
  Hogy a kerek föld
átlyukad,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
átlyukad
*
Szövegforrás:
K1
 
s ezen
 
Keresztül
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Keresztűl
*
Szövegforrás:
K1
 
búvik az éjféli hold
 
n.245
Hogy
elbámul
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
elbámúl
*
Szövegforrás:
K2
 
délben az ántipód.
  Te gyilkolád meg; úgy van, nincs különben,
  Gyilkos lehet
csak,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
csak
*
Szövegforrás:
K1
3. kiad
 
ily halotti szinben.
DEM:ETRIUS.
  Nem, a legyilkolt lesz inkább ilyen;
  Kegyetlenséged átveré szivem,
 
n.250
S te, gyilkosom, te szép
vagy,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
vagy
*
Szövegforrás:
K1
 
mint maga
  Amott Venus tündöklő csillaga.
HERMIA.
  S hogy illik e beszéd Lysanderemre?
  Add
vissza
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
Ko.
 
vissza,
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
 
fiú;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
3. kiad
Ko.
 
fiu ;
*
Szövegforrás:
2. kiad.
 
fiú,
*
Szövegforrás:
K1
 
mondd, hol van?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
mondd hol van,
*
Szövegforrás:
K1
 
merre?
DEMETRIUS.
  Kutyáknak adnám inkább tetemét.
HERMIA.
 
n.255
Kutya! ne bosszants hogy
szüz
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
Ko.
 
szűz
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
 
illemét
  Áthágja nyelvem. Meggyilkoltad őt?
  Ember se légy hát emberek előtt.
  Oh, mondj valót ez egyszer kedvemér':
  Ébren, ugy-é, ránézni sem merél
 
n.260
S álmába' mérted rá a hős csapást?
  Egy féreg, egy
kigyó
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
kígyó
*
Szövegforrás:
K1
 
se tenne mást!
  Az tette, kígyó: kettősb nyelvvel a
  Sem szúr, mint a tiéd, te vipera.
DEMETRIUS.
  Kár
igy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
így
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
tüzelni ok
nélkül
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
így
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
Ko.
 
, leány:
 
n.265
Lysander vére nem kiált reám,
  Nem is
tudom,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
tudom
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
hogy meghalt volna már.
HERMIA.
  Oh
monddsza,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
monddsza
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
kérlek: jól
van
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
van,
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
ugy-e
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
úgy-e
*
Szövegforrás:
K2
 
bár?
DEMETRIUS.
  S ha
megsugom,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
meg
[törölt]
« mond »
sug
Beszúrás
om,
*
Szövegforrás:
K1
 
mi a jutalmazás?
HERMIA.
 
Felszabaditlak:,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Felszabadítlak,
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
hogy többé ne láss. –
 
n.270
Utált
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Útált
*
Szövegforrás:
K1
 
körödből most megyek, tova;
  Ha él, ha nem: engem ne láss
soha.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
soha,
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
  (El.)  
DEMETRIUS.
  Minek
kövessem
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
kövessem,
*
Szövegforrás:
K1
 
mig
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
míg
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
igy dühödik:
  Jobb itt maradnom egy kis ideig.
  Búm a teherrel súlyosbnak találom
 
n.275
Mellyel adós neki a bukott álom;
  Hadd rója most
le,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
le
*
Szövegforrás:
K1
 
vagy csak részbeli
  Kamatját is: hagyom törleszteni.
  (Lefekszik.)  
OBERON.
  Puck, mit miveltél! mily nagy baklövés!
  Most egy igaz szerelmest a nedü
 
n.280
Varázsa által megront bűvöd, és
  A hű lesz csalfa, nem a csalfa hű.
PUCK.
  Rendes dolog: hogy
mig
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
míg
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
hű marad egy,
  Az eskübontó milliókra megy.
OBERON.
 
Repülj
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Röpülj
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
szélgyorsasággal e cserén át,
 
n.285
Ne nyúgodj
mig
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
míg
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
föl nem leled Helénát,
  Szerelmi gondban ő beteg, sohajt,
  Halvány szegényke, szenved annyi bajt.
  Te holmi káprázattal csald elő,
  Ha ez
fölébred
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
felébred
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
, már itt
legyen
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
légyen
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
ő.
PUCK.
 
n.290
Futok, repülök;
igy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
így
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
ni, la!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ni la;
*
Szövegforrás:
K1
 
  Gyorsabban mint tatár nyila.
  (El.)  
OBERON.
  Bíborszínü kis
virág,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
virág
*
Szövegforrás:
K1
 
 
Melyet
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Mellyet
*
Szövegforrás:
K1
 
Me
[törölt]
« l »
lyet
n
Jegyzet az első l áthúzásával Melyet-re javítva
*
Szövegforrás:
K2
 
Ámor íve lőtt,
  Önts szemére
báj-erőt.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
bífoerőt.
*
Szövegforrás:
K1
 
 
n.295
Hogy, ha ébred s látja őt,
  Benne
leljen
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« lásson »
leljen
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
égi nőt,
  Mint ott Vénus, oly dicsőt.
  No, ha ébredsz s látod őt,
  Tőle kérd a gyógyerőt.
  PUCK visszajő.  
PUCK.
 
n.300
Tündér táborunk feje!
  Heléna, és vele
  Az elvétett hű legény
  Ki szerelmet esd szegény.
  Nézzük úgy-e? furcsa baj:
 
n.305
Beh bolond az
ember faj!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
ember-faj!
*
Szövegforrás:
Ko.
 
OBERON.
  Állj idébb; a neszre majd
 
Melyet
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Mellyet
*
Szövegforrás:
K1
 
ütnek, ébred
ez
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ez
n
Jegyzet aláhúzva, a kíadások mégsem dőlt szedéssel közlik.
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
.
PUCK.
  S kettő egy után sohajt;
  E bizony jó tréfa lesz.
 
n.310
Nincs nekem oly múlatság
  Mint az
összevisszaság
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
össze-visszaság
*
Szövegforrás:
K1
 
.
  LYSANDER és HELÉNA jőnek.  
LYSANDER.
  Csak azt ne mondd, hogy gúnyból
hódolok;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
hódol k?
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A sorok a Kl.-ben két betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Gúny és nevetség nem hullajt könyet;
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A sorok a Kl.-ben két betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Nézd, sirva esküszöm, s a mely dolog
 
n.315
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A sorok a Kl.-ben két betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Könnyel fogant, gyanúba nem jöhet.
  Hogy volna ez csúfság? hogy nézed annak
  Őszinte zálogit igaz szavamnak?
HELÉNA.
  Mind
többre-többre
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
többre többre
*
Szövegforrás:
K1
 
mén az álkodás.
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet a sor két betűhellyel beljebb kezdődik
*
Szövegforrás:
K1
 
Eskü öl
esküt:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
esküt;
*
Szövegforrás:
K1
 
oh, ördögi szentség!
 
n.320
Mind Hermiáé volt e fogadás:
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A sor a K1-ben két betűhellyel beljebb kezdődik
*
Szövegforrás:
K1
 
Mérj esküt esküvel, nem lesz különbség;
  Tedd serpenyőbe az
enyim
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
enyém
*
Szövegforrás:
K1
 
s övét,
  Egyforma
könnyűk
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
könnyü
*
Szövegforrás:
K1
 
, mint hitvány meséd.
LYSANDER.
  Nem volt eszem, hogy néki esküvém.
HELÉNA.
 
n.325
Most nincs ha megtöröd, azt mondom én.
LYSANDER.
  Demetrius nem érted, érte lángol.
DEMETRIUS .
 
(felserken)
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
(fölserken)
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
 
 
Helén, te nimfa
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Helén
[törölt]
« a, égi »
te nimfa
Beszúrás
n
Jegyzet Heléna a-ja és az égi áthuzva; fölé: te nimfa,
*
Szövegforrás:
K1
 
, istennő, remek!
  Oh mert mihez hasonlók e szemek!
  Kristály ehez sár. Oh, és hogy dagad
 
n.330
E csókoló cseresznye: ajjakad!
  Taurus
hegyormán
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
hegy ormán
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
a fehér fagyott hó,
  Mit a fölszél
tisztára
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« legyez »
 [!]
[sic!]
tisztára,
n
Jegyzet a sor fölött beszúrva:
söpre
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
söpre, holló
  A te
kezedhez
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« karodhoz »
kezedhez
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
. Oh, e fejedelem-
 
Fehérszint
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Fehér szint
*
Szövegforrás:
K1
 
hagyd csókkal pecsétlenem!
HELÉNA.
 
n.335
Szégyen! gyalázat! így rám esni mind;
  Csúfot belőlem űzni terv szerint;
  Ha lovag-érzés volna bennetek,
  Nem hagyna ily bántalmat tennetek.
  Tudom, gyülöltök: hát gyülölni sem
 
n.340
Birtok,
csupán
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« ha nem »
n
Jegyzet a nem hullámosan aláhúzva, majd áthúzva az egész, fölé: csupán
csupán
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
gúnyt űzve kettesen?
  Volnátok férfi, mint így szemre-főre,
  Tekint'nétek bizony a gyenge nőre;
  Miért ez eskü, bók,
túlzó
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
tulsó
*
Szövegforrás:
K1
 
magaszt,
  Midőn gyülöltök
szívből
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
szivből
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
, tudom azt.
 
n.345
Vágytársak lévén Hermiát szeretni,
  Vetélkedtek Helénát kinevetni.
 
Be
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Be
[törölt]
« h »
*
Szövegforrás:
K1
 
hősi tett,
be
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
be
[törölt]
« h »
*
Szövegforrás:
K1
 
férfias
merény,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
merény
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
 
Könyet
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Könnyet
*
Szövegforrás:
K1
 
facsarni gúnnyal egy szegény
  Leány szeméből! tenné azt nevelt,
 
n.350
Így
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Igy
*
Szövegforrás:
K1
 
sértegetni gyönge szűz kebelt,
  Csak, mert türelmét szegni kedve telt?
LYSANDER.
  Nem szép, Demetrius, ne tégy ilyet;
 
Tudom,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Tudom
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
hogy Hermiáért ég szived,
  S én tiszta
szivből
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
 
szivbűl
*
Szövegforrás:
2. kiad.
3. kiad
 
szivbül
*
Szövegforrás:
Ko.
 
önként
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
önkint
*
Szövegforrás:
K1
K2
3. kiad
 
rád hagyom
 
n.355
Szerelméből a mi részem vagyon,
  S Helénához te
hagyj egész
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« hadj »
hagj
Beszúrás
 [!]
[sic!]
[törölt]
« egész »
n
Jegyzet áthúzva, fölé:
nekem
Beszúrás
n
Jegyzet szintén áthúzva; a lap szélén: egész
*
Szövegforrás:
K1
 
jogot,
  Kit szeretek, halálig is fogok.
HELÉNA.
  No, ember ennyi gúnyt még nem lehellett.
DEMETRIUS.
  Lysander, csak maradj Hermia mellett,
 
n.360
Ő nem kell, s ha szerettem, vége már.
  Őnála vendég volt szivem, de már
  Helénájához megtért, mint haza,
  Ott is marad.
LYSANDER.
  Helén, nem igaz a !
DEMETRIUS.
  Meg ne hazudtold,
ha nem ismered
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« míg »
n
Jegyzet áthúzva, fölé:
ha
Beszúrás
nem ösmered,
*
Szövegforrás:
K1
 
 
n.365
– Mert meglakolsz – igaz hűségemet. –
  Ott jő a kedves, ki téged szeret.
  HERMIA .  
HERMIA.
  Az éj, ki a szem tisztét elveszi,
  Fülünk
hallásra
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
hallását
*
Szövegforrás:
K1
 
élesbbé teszi,
  S a mennyi részben csökkenté a látást,
 
n.370
A
hallószervnek
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
halló szervnek
*
Szövegforrás:
K1
 
ád megannyi rá'dást.
 
Szemem,
n
Jegyzet Kiadásunk a K1., K2., az 1. és 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Szemem
*
Szövegforrás:
Ko.
 
Lysander, téged nem lele,
 
Fülem hangod nyomán vezérele.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Fülem
Beszúrás
Hangod
n
Jegyzet a Hangod kezdőbetűjét A. elfelejtette kis h-ra javítani.
[törölt]
« nyomára »
nyomán
Beszúrás
[törölt]
« fül »
n
Jegyzet áthúzva
vezérele.
*
Szövegforrás:
K1
 
  De
mér'
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
mért
*
Szövegforrás:
K1
 
hagyál ott oly gyöngédtelen?
LISANDER.
  Maradhat-é, kit űz a szerelem?
HERMIA.
 
n.375
Lysandert tőlem szerelem? miféle?
LYSANDER.
  Saját szerelmem: a bájos
Heléne
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Heléne,
*
Szövegforrás:
K1
 
  Ki az éjt dicsőbben aranyozza meg
 
Mint ott ama tüzes O-k, s fényszemek.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Mint mind ama
[törölt]
« fenntündöklő »
n
Jegyzet áthúzva, fölé:
tüzes O-k s fény
Beszúrás
n
Jegyzet a lap alján olvashatóbban: tüzes O-k s fényszemek. A lap szélén ugyanez lehetett ceruzával, utóbb az olvashatatlanságig kitörölve.
szemek.
*
Szövegforrás:
K1
 
  Mit jársz
utánam?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
utánam,
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
vagy nem érted el:
 
n.380
Hogy útálatból szöktem tőled el?
HERMIA.
  Nem, e szavad nem érzésből jövő.
HELÉNA.
  No lám! ez is egy összeesküvő.
  Oh, értem, hárman összefogtatok
  Hogy velem ily
galádul
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
galádúl
*
Szövegforrás:
K1
 
bánjatok.
 
n.385
Rosz Hermia, te hálátlan leány !
  Együtt ezekkel fúvod a követ
  Hogy, mint csalétek, gúny-verembe csalj?
  Hát mind ama közös terv, fogadott
  Testvéri hűség, jól telt kedves órák,
 
n.390
Midőn
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Midön
*
Szövegforrás:
K1
 
szidtuk a
gyors lábú
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
gyorslábú
*
Szövegforrás:
K1
 
időt
  Ha válni kelle – mind felejtve van?
  El iskolánk? az ártatlan gyerekkor?
  S midőn, két művész istennő gyanánt,
  Együtt teremténk tűvel egy virágot,
 
n.395
Egy mintaképről, és egy pamlagon,
  Egy dalt csicsergve, egy
hangkulcs szerint,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
hangkúlcs szerént,
*
Szövegforrás:
K1
 
  Mintha kezünk, keblünk, elménk, szavunk
  Csak egy lett volna. – Így növénk együtt
  Mint összeforradt két cseresznye, mely
 
n.400
Elválva látszik, válva mégis egy;
  Mint egy kocsányon termett
pár bogyó
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« két »
n
Jegyzet áthúzva, a lap szélén:
két
Beszúrás
bogyó
*
Szövegforrás:
K2
 
;
  Ránézve két test, benne szív csak egy;
  Vagy mint cImerben lévő két paizs,
  Egy úr sajátja, egy sisak födi.
 
n.405
S te szétszakítnád régi szent frigyünk
  Hogy sértegetni férfiakhoz állj ?
  Ez nem barátság, nem leányhoz illő:
  Ezért nemünk is megró,
nemcsak
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
nem csak
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
én,
  Habár csak én érzem bántalmidat.
HERMIA.
 
n.410
Bámúlok e tüzes beszédiden;
  Nem én gunyollak: úgy látszik te engem.
HELÉNA.
  Hát nem te
kiszletéd
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« kisztetéd »
kiszletéd
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
gúnyból reám
  Lysandert, hogy szemem s arcom
dicsérje?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
dicsérje,
*
Szövegforrás:
K1
 
 
S Demetriust
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
A
 [!]
[sic!]
Demetriust
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
, a másik kedvesed
 
n.415
(Ki
az imént
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
azimént
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
K2
 
még lábbal rugdosa)
  Hogy nimfa, égi, istennő, remek
  Névvel ruházzon? Mért beszél ilyet
  Ha gyűlöl engem? És mérthogy Lysander
  Tagadja lángját, mellyel keble dús
 
n.420
Irántad, és nekem
szinlel
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
színlel
*
Szövegforrás:
K2
 
szerelmet,
  Ha nem te kisztéd, ha tudtodra nincs?
  Bár, mint te, oly kapós én nem vagyok,
  Nincs annyi kedvesem, se oly szerencsém,
  De, hogy viszonzás
nélkül
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
nélkűl
*
Szövegforrás:
K1
 
kell szeretnem,
 
n.425
Megszánnod illenék, nem gúnyolódni.
HERMIA.
  Nem foghatom meg a miket beszélsz.
HELÉNA.
  Csak rajta hát! úgy! ölts szent képeket
  S vond félre a szád ha háttal leszek;
  Csak integessetek; szép tréfa ez,
 
n.430
Jól végrejátszva krónikába méltó.
  Ha volna érzés, illem
bennetek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
bennetek
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
  Nem
tüztök
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
Ko.
 
tűztök
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
 
engem
ilyen
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ílyen
*
Szövegforrás:
K1
 
[törölt]
« ilyen »
ílyen
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K2
 
célra ki.
  Jó múlatást;
egyrészt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
egy részt
*
Szövegforrás:
K1
 
magam hibája;
  Enyhíti majd távollét, vagy halál.
LYSANDER.
 
n.435
Várj, szép Heléna! halld mentségemet.
  Szerelmem, éltem, lelkem, szép Heléna!
HELÉNA.
  Ez már dicső!
HERMIA.
  Ne gúnyold, édesem!
DEMETRIUS.
  Ha nem fog a kérés: megtiltom én.
LYSANDER.
  Tilalmod annyi, mint kérése volt:
 
n.440
Fenyegetésed nem hatalmasabb
  Mint az ő léha esdeklései.
  Helén, szeretlek, mondom,
életemre!
n
Jegyzet A 3. kiad. sem dőlt szedéssel közli. Kiadásunk a K2., az 1. és 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
életemre!
n
Jegyzet A K1. aláhúzással nem ad utasítást a dőlt szedésre.
*
Szövegforrás:
K1
 
  S úgy esküszöm rá, hogy feláldozom
  Az ellen, ki tagadná hogy szeretlek.
DEMETRIUS.
 
n.445
No,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
No
*
Szövegforrás:
K1
 
én azt mondom, hogy jobban szeretlek.
LYSANDER.
  Ha mondod, állj ki, tettel bizonyítsd.
DEMETRIUS.
 
Jer
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Jöj »
n
Jegyzet kivakarva, javítva:
Jer
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
hát –
HERMIA.
  Lysander, mit jelentsen ez?
LYSANDER.
  Odább, te szerecsen !
DEMETRIUS.
  Nemi! nem fog ő –
 
Csak úgy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Csak úgy »
n
Jegyzet egy szóvá összevonva:
Csakúgy
Beszúrás
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
mutatja; teszed úgy-e, mintha
 
n.450
Jönnél, de nem
jösz
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
jősz
*
Szövegforrás:
K1
 
. Gyáva hős, eredj!
LYSANDER.
  Bocsáss, te macska, bojtorján, te, te!
  Mert úgy lerázlak:, mint hitvány kigyót.
HERMIA.
  Mily durvaság ez? Hogy
váltál ilyenné
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« lettél »
váltál
Beszúrás
ilyen
Beszúrás
,
n
Jegyzet átírással, toldással javítva
*
Szövegforrás:
K1
 
  Kedves?
LYSANDER.
  Kedves? odább, cirmos tatár!
 
n.455
Te undok gyógyszer, te gyülölt italt
HERMIA.
  Nem tréfa ez?
HELÉNA.
  Dehogy nem; a tiéd is.
LYSANDER.
  Demetrius, én állok a szavamnak.
DEMETRIUS.
  Kötés
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet Tudniillik Hermia Lysander karjaiba kapaszkodott már fölebb, a hol, mint kígyót le akarja rázni.
*
Szövegforrás:
1. kiad.
 
jobb volna; mert lám visszatart
  Gyenge kötés is; nem bízom szavadba.
LYSANDER.
 
n.460
Mi! hát megüssem, megverjem, megöljem?
  Bár
gyűlölöm
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
gyülölöm,
*
Szövegforrás:
K1
 
, csak nem bántom talán?
HERMIA.
  Bánthatsz-e jobban, mint
gyülőleteddel
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
[törölt]
« gyülöleteddel »
gyűlőleteddel
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
3. kiad
 
?
  Gyülölsz! miért? Oh jaj ! mi dolog ez?
  Nem Hermia vagyok? s te nem Lysander?
 
n.465
Rútabb se volnék tán mint azelőtt.
  Hisz még szerettél csak ez éjjel is,
  S elhagytál
volna,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
volna
*
Szövegforrás:
K1
 
(oh, ne adja isten!)
  Nem tréfa ez?
LYSANDER.
  Akár megesküszöm.
  Én többé látni sem ohajtalak.
 
n.470
Reményt se táplálj, nincs kérdés, se kétség;
  Nem tréfa,
szentvaló
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
szent való
*
Szövegforrás:
K1
 
, elhidd bizonnyal:
 
Gyülőllek
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
Gyűlöllek
*
Szövegforrás:
K1
 
Gyülöllek
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
, és Helénát szeretem.
HERMIA.
  Oh jaj! – te szemfényvesztő! te virágmoly!
  Szerelem tolvajja te! Azért jövél,
 
n.475
Hogy éjjel ellopd kedvesem szivét?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
n
Jegyzet A K2.-ben a sor alatt, a lap alján ceruzával: Nincs még letisztdzva végig, egyébiránt az impurumból is lehet szedni, ha rákerűl a sor. Az egész ceruzával áthúzva.
*
Szövegforrás:
K2
 
HELÉNA.
  Szép,szép; bizony szép! Hát nincs benned egy csöp
  Leány
szemérem,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
szemérem
*
Szövegforrás:
K1
 
vagy tartózkodás?
  Nem nyugszol a míg gyöngéd nyelvem is
  Ki nem tör ellened? Te váz, te báb te!
HERMIA.
 
n.480
Még báb? dehogy! Most értem a bibét:
  Ő termetünket
hasonlíttatá
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
hasoníittatá
 [!]
[sic!]
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
  Egymással össze: hogy ő lám magas,
  Ő
ilyen olyan
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
Ko.
 
ilyen-olyan
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
3. kiad
 
szál derék személy,
  Míg végre győzött nyulga termete. –
 
n.485
Azért növél hát oly nagyot
kegyében,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
kegyében
*
Szövegforrás:
K1
 
  Mert én
ily
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
íly
*
Szövegforrás:
K1
 
törpe,
ily
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
íly
*
Szövegforrás:
K1
 
kicsiny vagyok?
  Milyen kicsiny, te? te festett karó, he?
  Milyen kicsiny, he? csak nem oly kicsiny
  Hogy fel ne érje körmöm a szemed?
HELÉNA.
 
n.490
Kérlek, ha gúnyolódtak is, urak,
  Ne hagyjatok: sohsem voltam hamis,
  Civódni mint ő, semmi hajlamom,
  Igazi leány vagyok a gyávaságban:
  Ne hagyjátok rám jőni, hogy megüssön.
 
n.495
S ne gondoljátok, hogy mivel kisebb
  Birok vele.
HERMIA.
  Kisebb! no lám, megint.
HELÉNA.
  Ne bosszankodjál, édes Hermiám,
  Hisz jól tudod, mindig szerettelek,
 
Sohsem vétettem, őrzém
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Sohse vétettem, megörzém »
n
Jegyzet toldással és áthúzással javítva:
Sohse vétettem, örzém
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
titkaid,
 
n.500
Kivéve most egyszer Demetriusnak
  Sugtam meg éji elszökésteket.
  Ő jött utánad, én meg
őutána
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ő utána
*
Szövegforrás:
K2
 
;
  De elszidott, s
ijeszgetett
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
ijesz
[törölt]
« t »
getett
n
Jegyzet a Kl.-ben átírással, a K2.-ben a t kivakarásával és összevonó-jellel javítva: ijeszgetett
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
nagyon
  Hogy megver, megtapos, sőt hogy megöl.
 
n.505
Most hát, ha békén hagytok, elmegyek
  Bolondságimmal, vissza Athenébe,
  És nem bolyongok itt. Eresszetek:
  Lám mily bohó és
együgyű
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
Ko.
 
együgyü
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
vagyok.
HERMIA.
  No hát eredj. Ki gátol hogy ne menj?
HELÉNA.
 
n.510
Ez a bohó szív a mely itt marad.
HERMIA.
  Lysandernél, ugy-é?
HELÉNA.
  Demetriusnál.
LYSANDER.
  Ne félj, Heléna: egy
ujjal
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
újjal
*
Szövegforrás:
K1
 
se bánt.
DEMETRIUS.
  Nem ám! dacára hogy te pártolod.
HELÉNA.
  Jaj, ez nagyon gonosz ha megharagszik,
 
n.515
Szilaj volt már az
oskolában
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« iskolában »
oskolában
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
is.
  S nagyon erős tud lenni, bár kicsiny.
HERMIA.
  Megint kicsiny?
alacson
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
alacson,
*
Szövegforrás:
K1
 
meg kicsiny?
  Eltűritek hogy
így
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
igy
*
Szövegforrás:
K1
 
csúffá
teszen
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« tegyen »
teszen?
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K2
 
?
  Bocsássatok rá.
LYSANDER.
 
Elmenj
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
Elmenj,
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
törpe jószág!
 
n.520
Te cseppnyi-csepp, te kis göcs, te parányi,
  Te makkopáncs.
DEMETRIUS.
  Be kész
vagy
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
vagy,
*
Szövegforrás:
K1
 
egy olyan
  Mellett, ki megveti szolgálatod.
  Ne törd magad; ne szólj Heléna mellett;
  Pártját se fogd, mert hogyha még iránta
 
n.525
Csak legkisebb szerelmet is mutatsz,
  Torkodra forr.
LYSANDER.
 
No
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
No,
*
Szövegforrás:
K1
 
már nem csüng nyakamban,
  Kövess, ha mersz; lássuk melyőnk joga
  Helénához különb:
enyim? tied?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
enyim, tiéd?
*
Szövegforrás:
K1
 
DEMETRIUS.
  Kövesselek? lépést tartok veled.
  (LYSANDER és DEMETRIUS el.  
HERMIA.
 
n.530
No szép kisasszony! ez mind a te
műved,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
műved
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  Csak ne osonj el.
HELÉNA.
  Nem hiszek neked,
  S gyülölt körödben nem időzhetek.
  Kezed cibálni gyorsabb mint enyém,
  De lábam hosszabb, így elfutok én.
  (El.)  
HERMIA.
 
n.535
S mit mondjak erre? csak
bámulok
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
bámúlok
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
én.
  (El.)  
OBERON.
  Ez a te munkád: mindig ily bakot lősz,
  Vagy készakarva is dévajkodol.
PUCK.
  Árnyak királya, hidd meg, tévedés.
  Nem azt mondád-e, hogy megismerem
 
n.540
Athéni öltözetrül emberem?
  És annyiban nem jártam el hibásan
  Hogy átheni szemére
hullt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
húllt
*
Szövegforrás:
K1
 
varázsam;
  És annyiban még
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
jó,
*
Szövegforrás:
K1
 
hogy így esett,
  Mert e kocódás furcsa egy eset.
OBERON.
 
n.545
Most viadalra helyet nézni járnak:
  Vess hát, Robin, az éjre felleg-árnyat;
  A csillagos menny boltját vastagon
  Fedd barna köddel mint az Acheron;
  Vezesd tévútra úgy e két konok
 
n.550
Szerelmest, hogy veszítsenek nyomot.
  S majd a Lysander hangját vedd elő,
  Boszantsd Demetriust míg tűzbe jő;
  Majd mint Demetrius szórj szitkokat,
  Csald
messzi
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
messze
*
Szövegforrás:
K1
 
egymástól az ifjakat,
 
n.555
Míg
homlokukra,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
homlokukra
*
Szövegforrás:
K1
 
verdő szárnyon, ólom
  Lábbal csúsz a halált utánzó álom:
  Akkor Lysandemek facsard szemébe
  Ezt a füvet: van oly erő levébe'
  Hogy róla minden bűbáj tűnni fog
 
n.560
S a szemgolyó szokott fénnyel forog.
  Ha ébrednek, mind e visszavonás
  Álom legyen csak, meddő látomás.
 
És
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Úgy »
n
Jegyzet áthúzva; elé:
És
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
Athenébe
visszatérjenek
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
vissza térjenek
*
Szövegforrás:
K1
 
,
  Halálig tartó
frigyben
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
frigyben
*
Szövegforrás:
K2
 
éljenek.
 
n.565
Míg ebbe' jársz, én elkérem,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
Ko.
 
[törölt]
« Mig ebben eljársz, én kérem, »
n
Jegyzet áthúzásokkal, toldással javítva:
Míg ebbe' jársz, én elkérem, megyek,
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
megyek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A K2.-ben a sorhoz 3.) jelzéssel lapalji jegyzet:
n
Jegyzet Mert e miatt koccantak össze, s azért büntette férje a bűvőléssel. szerk.
n
Jegyzet A lap szélén: Arany János.
*
Szövegforrás:
K2
 
n
Jegyzet Mert e miatt koccantak össze, s azért büntette férje a bűvőléssel. Szerk.
n
Jegyzet A lap szélén: Arany János.
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  Királynémtól az indus gyermeket;
  Szemét az ocsmány bű alól feloldom,
  S szent lesz a békeség, a régi módon.
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Uram, siessünk; ím gyorsan szegik
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.570
Az éj sárkányi
a föld
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« a föld »
n
Jegyzet áthúzva; fölé:
[törölt]
«
útjok
Beszúrás
»
n
Jegyzet áthúzva; a lap szélén:
a föld
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
fellegit;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ím Aurora követje már közelget,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Fényes világa minden kósza lelket
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
A
cinterembe
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
cínterembe
*
Szövegforrás:
K2
 
űz;
s
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
és
n
Jegyzet nyilvánvalóan sajtóhiba.
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
a kárhozottak
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Kik átalút- s folyamsírban nyugodtak,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.575
Mind féregágyba visszamentenek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hogy a napfény ne lássa
szégyenek,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
szégyenek
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Mely
napvilágról
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« napvilágtól »
napvilágról
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
önkint számüzé
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
S örökre, az éj árnyai közé.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
OBERON.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
De mi nemesebb szellemek vagyunk.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet Az 579. sor negyedik szavától kezdve az 580. sor végéig ceruzával aláhúzva; a lap szélén ceruzával: D. Az 579. és az 581. sorok részben, az 580. sor egészen áthúzva; javítások a sorok fölött és végén.
[törölt]
« De a mi lényünk jobb, nemesb idom, »
[törölt]
«
De a mi lényünk jobb, nemesebb fajta,
Beszúrás
»
n
Jegyzet Az 579. sor a De és a mi kivételével áthúzva; a sor vége fölött: szelle A sor végleges változata a K2.-ben alakult ki.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.580
Mert én a Hajnal kedvesével is
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« Én a hajnallal is kacérkodom, »
[törölt]
« Mert én »
Beszúrás
n
Jegyzet áthúzva, elé:
Én be
Beszúrás
vadásztam együtt már gyakorta
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
[törölt]
« Én már »
n
Jegyzet áthúzva, fölé
Mert én
Beszúrás
a hajnallal is kacérkodom,
*
Szövegforrás:
K2
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Gyakran vadászva járom a pagonyt,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« És mint vadász járom be a pagonyt; »
A Hajnal kedvesével a pagonyt;
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
A Hajnal kedvesével a pagonyt:
*
Szövegforrás:
K2
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Míg napkelet
kapúja
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
kapuja
*
Szövegforrás:
K1
 
lángot ont,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
S tengerre
tárva
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« nyitván »
n
Jegyzet áthúzva, utána:
tárván
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K2
 
ékes szárnyait
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Arannyá festi zöld hullámait.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.585
Te
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
De
*
Szövegforrás:
K1
 
mindazáltal ne időzz, siess,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hogy víradatra
készen itt lehess
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« jól készen lehess. »
n
Jegyzet Áthúzással és toldással javítva:
készen itt lehess.
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (El.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Fel s alá, fel s alá,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hordom
őket
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
őket,
*
Szövegforrás:
K1
 
fel s alá;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Falu, város fél, ha lát;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Goblin, hurcold fel s alá!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.590
Itt jő egyik.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  LYSANDER .  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
LYSANDER.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hol vagy, Demetrius, te
büszke?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« büszke, »
büszke?
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
szólj!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Itt, itt gazember! készen. Hát te hol?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
LYSANDER.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Megyek no!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Jer hát; víni jobb e hely
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.595
S egyenlőbb.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  LYSANDER a hang után el.  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  DEMETRIUS .  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
DEMETRIUS.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hé! Lysander! hát felelj.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Te nyúl, te gyáva! elszöktél ugy-e?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hová
rejtéd a bőröd?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
rejtéd bőröd?
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
Itt vagy-e?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Te gyáva szájhős! teli kérkeded
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
A bokrokat s a csillagos eget:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.600
S nem mersz kiállni? jer, gaz
fattyuja !
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
fattyúja!
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Vesszőre várlak: mert hitvány pulya
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ki fegyvert vonna rád.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
DEMETRIUS.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ott vagy? megállj!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Kövesd a hangom: víni jobb e táj.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  DEMETRIUS és PUCK el.  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  PUCK visszajő.  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
LYSANDER.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ő fut
előlem,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
előlem
*
Szövegforrás:
K1
 
mégis ő dacol,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.605
A merre hí, megyek, s nincs ott sehol.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
A gazfi gyorsabb lábu mint magam,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Váltig futottam, de ő meg rohan;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
El is buktam: sötét van,
zord a
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« csúnya »
n
Jegyzet áthúzva, fölé:
zord a
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
hely;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Lenyugszom. Áldott napvilág, jövel!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (Lefekszik.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.610
Csak egyszer lássam szürke fényedet:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Majd .megtalálom, hogy megemleget.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (Elalszik.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  PUCK és DEMETRIUS
visszajőnek
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
visszajő.
*
Szövegforrás:
K1
 
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ha! ha! ha!
nyúlszivű;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
nyúlszivű,
*
Szövegforrás:
K1
 
lám elmaradsz!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
DEMETRIUS.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Várj meg ha mersz, no! de jól tudom azt,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Csak bújsz előlem, zugról zugra
méssz
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
méssz,
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.615
S nem mersz
megállni
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
megállni,
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
hogy szemembe nézz.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
No
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
No,
*
Szövegforrás:
K1
 
merre vagy hát?
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Itt la: ide gyer !
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
DEMETRIUS.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Nem; mert
bolonditsz.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
bolonditsz,
*
Szövegforrás:
K1
 
De nem viszed el:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Csak én szemedbe lássak napvilágon!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Most menj dolgodra. Szörnyü bágyadságom
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.620
E gyepre hosszan nyúlni kényszerit.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Várj el mihelyt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« De várj, mihent »
n
Jegyzet áthúzással, átírással és betoldással javítva:
Várj el, mihelyt
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
a napfény
közelit
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
közelít
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (Lefekszik s elalszik.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  HELÉNA .  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
HELÉN
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Oh, terhes éj ! hosszú unalmas éj !
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Rövidülj már; s te, reggel, hozz vigaszt,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hogy hazatérjek a
nap fényinél
n
Jegyzet Kiadásunk a K1., K2. és a 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
2. kiad.
 
napfényinél
*
Szövegforrás:
1. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.625
Ezektől, kiket
köröm úgy riaszt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
[törölt]
« társköröm »
n
Jegyzet társ áthúzva; a lap szélére írt úgy-gyal a javított változat:
köröm úgy
Beszúrás
riaszt
*
Szövegforrás:
K1
 
köröm ugy riaszt
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
S te, ki nem mindég futsz a bú
szemétől,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« szeméből »
szemétől
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Oh vonj el,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Oh,
[törölt]
« lopj ki »
n
Jegyzet áthúzva, alá
,
vonj el
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
álom, a magam
körétől
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« köréből »
körétől
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Még csak három? Egy
hián
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
hián;
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Kétszer kettő
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Kétszer-kettő,
*
Szövegforrás:
K1
 
férfi,
lány
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
lyány
*
Szövegforrás:
K1
 
..
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.630
Jön az is, de halovány.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Amor úrfi nagy zsivány,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Tőle ily bolond a lyány.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  HERMIA .  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
HERMIA.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Soha ily
aléltság !
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
aléltság,
*
Szövegforrás:
K1
 
ennyi leverő!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A sorok a K1.-ben négy betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Megtépve tüskén, ázva harmaton:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.635
Nem
járni, bennem
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
3. kiad
 
járni bennem,
*
Szövegforrás:
K1
K2
2. kiad.
 
csúszni sincs erő;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n
Jegyzet Kiadásunk a 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A sorok a K1.-ben négy betűhellyel beljebb kezdődnek.
*
Szövegforrás:
K1
 
Lábam nem oly gyors mint kivánatom.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Virradtig itten egyet pihenek.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Ég óvd Lysandert, ha megküzdenek!
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (Lefekszik.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
PUCK.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Úgy, úgy,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.640
Jól alugy:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Hadd kenem
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Szerelem-
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Vert szemedre
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben egy sor.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Gyógyszerem.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben egy sor.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (A nedvet LYSANDER szemébe facsarva.)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.645
Ha ébredsz,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Érezz
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Nagy gyönyört
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
A gyülölt
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
n
Jegyzet A Kl.-ben eredetileg két sor; utóbb négy sorra tagolva.
*
Szövegforrás:
K1
 
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Régi kedves bájain.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.650
Édes álom elmultával
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Teljesűljön
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Teljesüljön,
*
Szövegforrás:
K1
 
a nótával:
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
„Kiki a maga párjával"
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
Kiki a maga párjával
*
Szövegforrás:
K1
 
;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Jancsi
Pannit
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
[törölt]
« Sárit »
n
Jegyzet áthúzva, a lap szélén:
Pannit
Beszúrás
*
Szövegforrás:
K1
 
nyerje meg,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
Zsák a foltját lelje meg;
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
n.655
Hím
n
Jegyzet Kiadásunk a K1., K2., az 1. és 2. kiad. szövegét követi.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
 
Him
*
Szövegforrás:
3. kiad
 
a nőstényt vigye haza,
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
 
S ne legyen panasza.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.
 
  (PUCK el. LYSANDER, DEMETRIUS
stb.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
stb
*
Szövegforrás:
K1
K2
 
alva
maradnak.
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
maradnak
*
Szövegforrás:
K1
 
)  
*
Szövegforrás:
A kritikai kiadás szövege
K1
K2
1. kiad.
2. kiad.
3. kiad
 
*
Szövegforrás:
Ko.