Oláh Miklós levelei régóta ismertek a hazai és nemzetközi kutatás számára, legalábbis egy jelentős részük bizonyosan: már több mint két évszázada, 1805-ben közölte néhány levelét Pray György Epistolae procerum regni Hungariae c. szövegkiadásában. Praynak tudomása volt ugyan Oláh saját kezűleg összeállított ún. Leveleskönyvéről (ami eredetileg: Epistulae familiares címen maradt fenn), azonban azt nem ismerhette, mivel az ez idő tájt lappangott, s csak évtizedekkel később került elő. 1875-ben végül Ipolyi Arnold, az Magyar Tudományos Akadémia II. osztályának elnöke adta közre ezt a gyűjteményt Oláh Miklós levelezése címmel. Ipolyi szövegkiadása tisztes forráskiadás, ami kora kiadási tradíciójának minden jegyét magán viseli: egyrészt modern szövegkiadási elveket alkalmaz, de ma már elavultnak tekinthető módszerekkel. A szöveg ortográfiáját standardizálta, a leveleket pedig kronológiai sorrendbe állította, azonban módosításaihoz (mind mikro-, mind makroszinten) nem fűzött jegyzeteket, a kiadás nem rendelkezik kritikai apparátussal, ahogyan történeti-magyarázó jegyzetekkel sem. Ezen hiányosságok még önmagukban talán nem kiáltanának újabb kiadásért, ha nem fedték volna el Oláh szövegeinek valódi arcát. Oláh ugyanis gyűjteménye összeállításakor a levelezését kiválogatta, átfogalmazta, olykor cenzúrázta, mely módosítások a kéziratban tetten érhetők, árulkodva Oláh szerkesztői módszereiről, illetve self-fashoningjének különféle módozatairól. Minderről azonban az Ipolyi-féle kiadás olvasói nem értesülnek. S ahogyan az lenni szokott, a kiadás felülírta a kéziratot, utóbbit senki sem forgatta az edíció létrejötte óta, ezért az Oláh-kutatás számára is ismeretlen volt mind ez idáig Oláh valódi írói habitusa. Oláh levélkorpuszának van azonban egy másik szegmense is, ami kimaradt Ipolyi edíciójából ti. azon levelek sokasága, amelyeket Oláh vagy nem válogatott bele gyűjteményébe, vagy eleve annak elkészülte után születtek. Míg a Leveleskönyv az 1527 és 1539 közti időszak levelezését tartalmazza, addig az Oláh későbbi munkásságát, hazai karrierjét és politikáját felölelő későbbi majdnem 30 év levelezése – eltekintve néhány levél publikálásától – e vállalkozásig kiadatlan, így a kutatás számára is gyakorlatilag ismeretlen volt. E helyzet megváltozása érdekében fontos lépéseket tettek mindenekelőtt az Egyháztörténelmi emlékek a magyarországi hitújítás korából c. és Monumenta Habsburgica regni Croatiae Dalmatiae Slavoniae c. sorozatok szerkesztői, majd az utóbbi évtizedekben Fodor István és Bessenyei József. Fodor Oláh magyar nyelvű leveleiből ismertetett párat, míg Bessenyei vatikáni kutatási során bukkant addig ismeretlen Oláh-levelekre, majd közölte ezeket a pápához írt fejedelmi levelek közt. Oláh brüsszeli éveinek ismertetése a németalföldi humanizmuskutatás szempontjából sem jelentéktelen téma, ezért aztán nem meglepő, hogy Oláh korábban ismeretlen levélváltásait adta közre Pieter Nanninckról (Petrus Nannius) szóló munkájában Amédée Polet. Mivel Oláhnak kiterjedt levelezőköre volt, a barátai és kollégái levelezését sajtó alá rendezők is publikáltak egy-egy korábban ismeretlen darabot, amiként az az Erasmus-levelezés kritikai kiadásának esetében is megtörtént. Elvétve regionális kiadványokban is találni levélközléseket, ezek lelőhelyét azonban csak az egyes levelekhez kapcsolódóan közlöm.
Oláh Miklós teljes, fennmaradt levelezése a Leveleskönyvet leszámítva azonban jelen kiadástervig nem volt összegyűjtve. Hazai és külföldi levéltárakban, kézirattárakban lappang még számos misszilise, ezek feltárása és közreadása jelen vállalkozás egyik legfőbb célja. Oláh leveleinek túlnyomórésze latinul íródott, de akad német és magyar nyelvű misszilis is, melyeket kis számukra való tekintettel szintén felvettünk e levelezéskiadás tervezetébe.
Az Oláh-levelezés gerincét Oláh saját kezűleg összeállított Leveleskönyve adja. Bár a kiadása előszavában Ipolyi is ismertette valamelyest a kéziratot, a gyűjtemény jelentős terjedelme miatt és azért is, mivel az Ipolyi-féle kiadás óta gyakorlatilag senki se használta, érdemes röviden ismertetni a provenienciájával együtt, mintegy kiegészítve Ipolyi előszavát. A kolligátum, amit ma a Magyar Országos Levéltár őriz, nem kizárólag leveleket tartalmaz: a 609 levélen kívül 3 szónoki beszéd és 19 versmelléklet is található benne, s a belső címlapon szereplő felirat (Epistole familiares N. Olahi ad Amicos) nyomán Epistolae familiares címen, azaz Leveleskönyvként emlegeti a szakirodalom. A 609 levél ráadásul nem kizárólag Oláh által vagy hozzá címzett levél, hanem találni köztük olyat is, amit pl. Erasmus írt Mária királynénak, stb., az ilyen levelek természetesen nem képezhetik Oláh levelezésének kritikai kiadását, azonban feltűntetjük más megjelenési helyüket.
A Leveleskönyvet három másoló és Oláh maga állította össze, saját kezű javításaival ellátva. Nem fedezhető fel olyan kötetszerkesztői koncepció, mely a levelek kronologikus rendben való rendezésére vonatkozna, valószínűleg a levélcsomókat követték a másolók, s az így létrejött fasciculusokat fűzték össze, az üresen maradt lapokra pedig Oláh maga jegyzett vagy másolt be leveleket. A kötet 10 fasciculusból áll, a szerkezete így épül fel: 1. fasc.: 44 lap, fol. 1–55: 1. kéz, fol. 55–80: 2. kéz, + 8 számozatlan üres oldal, 2. fasc.: 38 lap, fol. 81–156: 2. kéz. 3. fasc.: 12 lap, fol. 157–176: 2. kéz + 4 üres oldal. 4. fasc.: 31 lap (eredetileg 32 volt, de az 1. kitépve) fol. 177–238: 2. kéz, fol. 238: Oláh autográf. 5. fasc.: 46 lap, fol. 239–330, 239–300: 2. kéz, 301–308: 2. kéz, 308–330: 1. kéz. 6. fasc.: 20 lap, fol. 331–410: 2. kéz, a 340. oldalon Oláh több sort beszúr a levél végére. 7. fasc.: 10 lap, fol. 411–430: 2. kéz. 8. fasc.: 29 lap (30 volt eredetileg, de az utolsót kivágták), fol. 431–488: 2. kéz. 9. fasc.: 44 lap, fol. 489–562: 2. kéz, fol. 562–546: Oláh autográf, fol. 565–576: 2. kéz, fol. 576: Oláh autográf. 10. fasc.: 3 lap, fol. 577–579: 1. kéz, fol. 579–582: 3. kéz.
Oláh Miklós végrendeletében rendelkezett könyveiről is, ennek ellenére mai napig kérdéses, hogyan került az Esterházyakhoz a Leveleskönyv. Az egyik lehetséges útvonal, hogy a végrendelet értelmében Liszthy Jánoshoz, Oláh Lucretia férjéhez került a kötet, s a Liszthyek köpcsényi birtokát az Esterházyak 1676-ban adományként megkapták a királytól. A másik útvonal, hogy a végrendeletben írtak ellenére nem került sem a nagyszombati könyvtárba, sem Liszthy Jánoshoz, hanem unokaöccse, Oláh-Császár Miklós örökösei révén bekerült az Esterházy-család gyűjteményébe: Oláh nővére, Orsolya unokája, Császár Orsolya Dersffy Ferenchez ment hozzá. Gyermekük, Dersffy Orsolya második férje Esterházy Miklós volt, a kötet ekkor kerülhetett a hercegi család gyűjteményébe. A kötet ismerete és használata az Oláh halálát követő időszakban csak egyszer mutatható ki: Istvánffy Miklós minden bizonnyal olvasta a kéziratban maradt gyűjteményt, s azt felhasználta Historia regni Hungarici című művében, ezután azonban a 19. század végéig semmi nyoma a kézirat hatásának. Miután Ipolyi felfedezte az Esterházy hercegek kismartoni családi levéltárában és 1875-ben közreadta kiadásában a kötet anyagát, a kézirat ismét a feledés homályába merült: mind a mai napig Ipolyi kiadása alapján készült minden tanulmány, újraközlés vagy fordítás. A kézirat sorsa pedig a következőképpen alakult: a kiadást követően is Kismartonban maradt egészen 1921-ig, mikor is a család úgy döntött, hogy az iratokat Eszterházára, a mai Fertődre helyezik át, onnan pedig egy 1925-ös döntés értelmében került Budapestre, az Esterházy család budavári palotájába, a Tárnok utcába. Bár a palotát a II. világháborúban bombatalálat érte, a kézirat mégis megmaradt épségen, s végül 1949-ben átszállították a többi irattal együtt a mostani őrzési helyére, az akkori Országos Levéltár, ma Magyar Nemzeti Levéltár Országos Leváltár Bécsi kapu téren lévő épületébe.
A Leveleskönyv korpuszának második felében, azaz az 1534–1539 közti években teljesedik ki Oláh németalföldi humanista baráti kapcsolati hálózata, ekkor írja meg két történeti munkáját (Hungaria és Athila), vagy legalábbis azok első változatát, verseinek nagy részét (kiemelendők az Erasmus és saját fivére, Máté, illetve Szalaházy Tamás halálára írt epitaphiumai). Görögtudása ekkor jut el a csúcsra: Jakob Jespersennel sokat halad az ógörög nyelv studírozásában; németalföldi barátai szerint Oláh mindkét nyelvben (ti. latin és ógörög) járatossá vált. Az erasmusi baráti kör tagjai ódákat zengenek Oláh írásművészetéről és patrónusi tevékenységéről is – több alkalommal segíti ki barátait a hitelezőkkel szemben, az ifjú tehetségeket pedig szívesen karolja fel, fogadja be asztaltársának. A humanista levélírás egyik gyöngyszeme Adrien Amerot 1534. február 18-i levele, melyben Oláhnak Lukianosz Élősködő c. munkájáról, illetve annak filozófiai mélységeiről értekezik – nem tudni, hogy Oláh mennyire tudta követni Amerot okfejtését, mindenesetre úgy véltem, a mai olvasónak egy hosszabb regesztára lesz szüksége, hogy be tudja fogadni a levelet.
Az 1530-as évek közepétől egyre gyakrabban visszatérő elem a levelezésében, hogy tervezi hazatérését Magyarországra. Bár a humanista barátainak rendre azt írja, hogy a hivatali munka fárasztja és inkább szeretne az irodalomnak élni, hazatérésekor nem reménykedhetett abban, hogy az otiumban sok része lesz. Mindenesetre a Leveleskönyvét a németalföldi évekkel együtt – tehát 1539-ben – lezárta.
Első ismert levele, melyet már hazatérése után írt, Nádasdy Tamáshoz szól, s Brodarics Istvánt siratja benne, illetve a Magyar Királyság állapotát: szemléletesen írja le, milyen szomorú látvány fogadta őt hazatérve. De nem sokáig szomorkodhatott, mert a királynő bányavárosi ügyeit kellett intéznie, s ezért a következő éveket (1540–1543) Körmöc-, Selmec-, Besztercebányán és Zólyomban töltötte, s hivatalnoktársaival sorra teljesítette a rájuk bízott feladatokat. Ebből a korszakból viszonylag kevés levél maradt fent tőle, s valójában a szerzőséget is meg lehet kérdőjelezni e levelek egy részénél: német nyelvű, többedmagával együtt szignózott, nem autográf, túlnyomórészt hivatalos levelek ezek, melyeket Mária királyné érdekében, az ő felkérésére intézett társaival együtt a felső-magyarországi városok tanácsaihoz.
Már brüsszeli kintléte során arra törekedett, hogy egy komolyabb egyházi stallumot megszerezzen (Ep. 98, Ep. 178. stb.), de ezt először csak 1543-ban sikerült elérnie. Zágrábi püspöki kinevezése egyfajta megnyugvást hoz az életében, ha állandóságot nem is feltétlenül. Kancellárként ugyanis a király mellett tartózkodik a birodalmi gyűléseken Prágában, Wormsban, Olmützben, Augsburgban és a bécsi udvarban, leveleinek jelentős része továbbra is hivatalos jellegű, ám olykor-olykor bepillantást nyerhetünk a magánéletébe is: Nádasdy Tamással megosztja legbelsőbb félelmeit, Wolfgang Kremer, a korszak jelentős kereskedőjétől rendel finomabb kelméket, Kanizsai Orsolyát értesíti a sárvári birtokról küldött dinnyék udvari sikeréről. Mivel a Leveleskönyv utáni levelek többsége eddig kiadatlan, így a többség számára mindezidáig ismeretlen volt, nem lehetett tudni arról, hogy Oláh a későbbiekben szakított-e a humanista ideállal, írt-e humanista leveleket, tartotta-e a kapcsolatot németalföldi barátaival stb. Az itt közreadott korpusz arról tanúskodik, hogy Oláh hazatérése után is szívesen írt humanista leveleket: idézési és szövegalkotási technikája révén bizonyos címzettek esetén olyan magas színvonalú humanista leveleket hoz létre, mint az emigrációs éveiben láttuk (ld. pl. Ep. 631.).
A most közreadott levelekből Oláh self-fashioningjének újabb rétegei is felszínre kerültek. A Leveleskönyvből már az első kötet sajtó alá rendezésekor feltárt (ön)cenzúrázási és szerkesztési technikáit a későbbi anyagokban is megtalálni: bár az idő előrehaladtával egyre gyakrabban diktálja és/vagy tisztázza leveleit írnokok segítségével, a végső változatot (fair copy) többnyire akkor is átnézi, saját kezűleg javítja, utóirattal ellátja. Az idő előrehaladtával arányosan láthatólag egyre jobban foglalkoztatja családjának eredete, illetve a távolabbi rokonság is. Családfákat rajzol, közeli és távolabbi rokonait kérdezgeti a relációkról. Az Oláh család rokoni viszonyai a Hunyadi és a Drakula családokkal visszatérő eleme nem csupán leveleinek, hanem a Hungaria című történeti munkájában is bővebben esik szó róla. A most feltárt és részben itt, részben a későbbiekben közlésre kerülő források nagyban árnyalják az eddigi tudásunkat az Oláh család genealógiáját illetően. Az online kiadás jelen változata Oláh utolsó olyan levelével zárul, melyet még nem érsekként jegyez; érseki megbízatása során írt levelei majd a következő frissítések, bővítések során látnak napvilágot.
Oláh Miklós teljes levelezésének kritikai igényű kiadásával már régóta adós a nemzetközi humanizmuskutatás, s most ezt a hiányt igyekszünk pótolni. Jelen kritikai kiadás kettős célt tart szem előtt. Egyrészt egy olyan kiadást kíván adni az olvasó kezébe, mely Oláh írástechnikájáról valósabb képet mutat és jegyzetekkel kontextualizálva segít megérteni a levelek tágabb összefüggéseit. Másrészt Oláh leveleinek teljes kiadását igyekszik közreadni, azaz a Leveleskönyvből kimaradt darabokat is beilleszti a kötetbe, azonban kihagy belőle minden olyan szöveget, ami szűkebb értelemben véve nem tartozik a levelezéshez: beszédek, versmellékletek, egyéb csatolmányok nem képezik egy mai levelezéskiadás részét. Pl. Erasmus Tragoedia Basiliensis címen ismert rövid elbeszélése, amit Ipolyi még közölt kiadásában, de Erasmus leveleinek sajtó alá rendezője, P. S. Allen kiadásában nem szerepel. Ugyanígy, elhagytuk mindazon missziliseket, amelyeket nem Oláh írt, illetve nem hozzá címeztek – jóllehet, ő saját gyűjteményében közölte azokat.
A szövegkiadások mellett érdemes megemlíteni, hogy számos levélből készült angol, holland, magyar, román és szlovák nyelvű fordítás is. E fordítások sok esetben alapos jegyzeteket tartalmaznak, melyek nagyban hozzájárulnak Oláh munkásságának megismeréséhez, ezért e fordításokat e kiadás jegyzeteinek írása során szívesen idéztem.
A kiadások az alábbi linkeken érhetők el:
Epistulae. Pars I.: https://query.digiphil.hu/meta-search/result-list?id=kIZpW44BqO7hkTRYUqkm
Epistulae. Pars II.: https://query.digiphil.hu/meta-search/result-list?id=koZqW44BqO7hkTRYvamg
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE