Epithoma rerum Hungararum

Az Epitoma rerum Hungararum kritikai kiadásának digitális változata

A kiadás a képre kattintva érhető el!

A Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum (BSMRÆ) sorozat a középkori és kora újkori magyarországi és magyar vonatkozású latin nyelvű irodalom emlékeit teszi hozzáférhetővé a tudományos kutatás számára. Alapító szerkesztője Juhász László, kinek irányítása alatt 1930 és 1946 között harminckilenc kötet jelent meg. A sorozat három évtizednyi szünet után 1976-ban Pirnát Antal és Szörényi László szerkesztésében, az MTA Irodalomtudományi Intézete Reneszánsz Osztályának keretein belül indult újra (Series Nova). A sorozatot Szörényi László 1992-től Pajorin Klárával, majd 2006-tól Békés Enikővel együtt szerkeszti. A sorozat érvényben lévő szövegkritikai szabályzatát Békés Enikő és Bene Sándor tette közzé.

A BSMRÆ sorozat kötetei 2019-től fogva az Irodalomtudományi Intézet textológiai portálján kétrétegű PDF fájlokban elérhetők. A kereshető szövegréteg optikai karakterfelismeréssel (OCR), emberi ellenőrzés nélkül készült, ezért nyilvánvalóan egyenetlen minőségű és a tudományos igényű használatra csak korlátozottan alkalmas.

A digitalizáció közvetkező lépése valósul meg a kritikai kiadások szövegének a tudományos igényeket kielégítő, XML jelölőnyelven történő, a TEI (Text Encoding Initiative) szabványainak megfelelően kódolt digitális változatának hozzáférhetővé tételével. Elsőként Petrus Ransanus Epitoma rerum Hungararum című történeti műve Kulcsár Péter által sajtó alá rendezett kritikai kiadásának (1977) digitális változatát bocsátjuk közre.

Pietro Ranzano (1428 k. – 1492) domonkos szerzetes, Lucera püspöke a keresztény-humanista történetírás úttörő alakja. Nagy terjedelmű történeti munkája, az Annales omnium temporum írásába 1456–1460 között kezdett és már hatvan könyvvel volt készen, amikor Magyarországra érkezett. 1488 és 1490 között ugyanis a Nápolyi Királyság követeként Mátyás király udvarában tartózkodott, ahol az Aragóniai-ház bizalmasaként Beatrix királyné pozícióit igyekezett erősíteni. A főpap történetírói tekintélyét nemcsak az Annales már megírt könyvei, hanem a Hunyadi János életéről szóló munkája (De Ioanne Corvino), vagyis a család eredetmítoszának kidolgozása is emelte.
1488 tavaszán került ki a sajtóból Thuróczy János Chronica Hungarorum című kötetének első kiadása. A nyelvezetében és szellemében középkorias, a 14. századi krónikakompozíciókra nagyban támaszkodó Thuróczy-krónika a korízlésnek már nemigen felelt meg, így lehet, hogy – Pietro Ranzano és Antonio Bonfini személyében – rövidesen ketten is megbízást kaptak a magyar történelem humanista stílusú feldolgozására. Ranzano a Beatrix királynétól kapott krónikát forgatva 1489 elején látott a feladat megvalósításához, amit Mátyás halála (1490. április 6.) előtt be is fejezett. Műve, az Epitoma rerum Hungararum lapjain amellett, hogy Thuróczy szövegét kivonatolta, két önálló forrásfeltáráson alapuló fejezetben elsőként foglalkozott Magyarország földrajzi leírásával.

Az Epitoma első kéziratáról egy Mátyásnak szánt tisztázat készült, ennek kézbevételét azonban a király már nem érte meg. Ranzano, mikor követségének végeztével 1490 őszén Itáliába visszatért, az eredeti kéziratot Magyarországon hagyta, a tisztázatot pedig magával vitte, hogy a szöveget az Annales könyveihez illeszthesse. Ranzano a továbbiakban az Annales szerkesztésén dolgozott, ám halála meggátolta a munka befejezésében. Bár a Magyarországról hozott tisztázat elveszett, az Annales autográf kézirata – LXI. könyvében az Epitoma csonka, csak az 1456. évig átdolgozott szövegével – fennmaradt, ma Palermóban található. Az Epitoma utolsó szerzői változata a magyar tudományosság számára a 20. század elejéig ismeretlen volt. A Magyarországon hagyott kézirat előbb Antonio Bonfini forrásául szolgált, majd ez alapján a másolat alapján készült Pécsi Lukács Epitoma-kiadása (1579), ami után sorsáról nem tudunk többet, hasonlóan a Mátyás részére készített tisztázathoz, ez is elveszett. Szerencsére Ranzano az első szövegváltozatról egy további másolatot is készíttetett. Ez a másolat csak a szerző halála után lett befejezve, előbb Bakócz Tamás esztergomi érsek tulajdonában volt, annak halálát követően kerülhetett Bécsbe. Itt akadt rá Zsámboky János, aki nyomtatásban is közölte; ennek köszönhetjük az Epitoma editio princepsét (1558). A kéziratos másolat neves possessorok útján jutott mai őrzési helyére, az Országos Széchényi Könyvtárba. Az évszázadok során az Epitoma több ízben megjelent, Zsámboky kiadásán keresztül az edíciók többsége erre a ma Budán található a másolatra vezethető vissza. Az Epitoma fennmaradt kéziratait és nyomtatott kiadásait a kritikai kiadás készületei során Kulcsár Péter gyűjtötte össze, egyben tisztázta a források összefüggéseit, a szövegek leszármazását is.

A magyar irodalomtudomány filológiai portálján, a BTK Irodalomtudományi Intézet DigiPhil szolgáltatásában 2021. november 17-étől közrebocsátott szöveg XML kódját Bobák Barbara, Fellegi Zsófia és Tubay Tiziano szerkesztette, az optikai karakterfelismeréssel készült szöveg kézi javítása és a szövegkódolás Tubay Tiziano munkája.