2021 óta a Szegedi Tudományegyetem Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskolájának hallgatója, a Klasszikus magyar irodalom program keretén belül. Témavezetői Dr. Hansági (Kulcsár-Szabó) Ágnes és Dr. T. Szabó Levente. Korábbi tanulmányait a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen végezte, Magyar irodalom, illetve Összehasonlító- és világirodalom szakon.
Kutatási területe a századvégi irodalmi sajtótörténet, azon belül A Hét című lap szerkesztői gyakorlata, poétikája. Emellett A Hét főszerkesztőjének, Kiss Józsefnek az életművével is foglalkozott, különös figyelemmel prózaírói munkásságára, Budapesti rejtelmek című folytatásos regényére.
A kutatócsoporton belül részt vesz a nemzetközi bicentenáriumi konferencia megszervezésében. Ezen kívül Fülöp Dorottyával közösen a digitalizált és átírt Jókai-levelek ellenőrzését és szöveggondozását végzi. Irodalmi sajtótörténeti tapasztalatait hasznosítva Jókai Mór nyílt leveleinek összegyűjtésén és rendszerezésén dolgozik.
A kutató publikációs listája a képre kattintva érhető el:
Copyrights © 2020 All Rights Reserved, Powered by ELTE