AJOM jegyzetek

  , radikális felfogásra mutat. (Ugyanígy , költeményeinek 1847. évi kiadása előszavában s nak írt levelében (1847. aug. 17) : »A fiatal Magyarország nem akarja a haza kopott bocskorát örökké foltozni, hogy legyen folt hátán folt, hanem tetőtől talpig uj ruhába akarja öltöztetni«.)  

  Érinti költeményében a korszak minden fontos politikai és társadalmi kérdését. »Mindent belé akartam zsúfolni — írta nak, 1846. febr. 22. — . . . e miatt az egész valami elnyuló, s mint egész, kiállhatatlan valami lőn . . . akármi egyéb, csak víg eposz nem.« Nyoma van benne epikai tanulmányainak is : Homeros egy-egy szólama ötlik fel, az Aeneis példája a hős életének elmondásában (II. én.), az alvilági útban (V. én.) ; Tassóra mutat Armida neve, stb. ( Csengeri János : Vergilius a magyar költészetben. IK. 1931.,— két közlemény. — Trencsénÿ Károly : Arany János és az eposzi közvagyon. IK . 1927. )  

  A pályabírák jobb szemmel nézték a művet a szerzőnél. A három bírálat megjelent a Kisfaludy-Társaság Szépirodalmi Intézet Évlapjai, VII., MDCCCXLV—VI., »A Kisfaludy-Társaság történetei« c. fejezetben, 35—37.1. Itt következnek :  

  1. »Ha e pályairatok között épen sor szerint is nem az volna első melynek a jutalmat itélem, minden esetre fognék szólani valamennyiről. Most csak annyit, hogy ezen pályairatban vannak meg legtisztábban és előlegesen mindazon kellékek, melyek eposzban megkivántatnak. Tárgya igen is a jelenből van véve, azaz : élethű festését látjuk benne a mai magyar életnek. Az elbeszélési modor benne a csodásra is kiterjed, míg a többié valamennyié, kivéve tán A barlang szörnyé-t, csak a bohózati körben marad, így nem is emelkedik fel az eposi magasságra. ———«  

  Erdélyi János .  

  2. Tisztelt Társaság! Az 1845-d. évre kitűzött vígeposi jutalomra érkezett 5 rendbeli pályamunka örvendetes tanuságai azon érdeknek, mellyel az iró közönség a Társaság működése iránt folyvást viseltetik. S bár némelyike a fennebbi pályamunkáknak a készületlenség vagy elhamarkodás, sőt rögtönzet kézzel fogható bélyegét hordozza, a génius félreismerhetetlen fölcsillámlásai mellett (4. sz.) ; vagy egy legföllebb víg anekdotára való anyagot diluál 4 énekű éposszá (5. sz.); vagy egy, kicsapás elől kostaságba menekült collegiumi hős’ piszkos kalandjait vonja végig 4 éneken, oly ihlettel, milyennel a segélyűl hívott istenségek : a ,Pálinka és Krumplis kenyér’ szolgálhatnak (3. sz.); de a második sz. az époszi kellékek teljes nélkülözése mellett is a komoly ügyekezet, s bárha helyén kívül elhasznált, históriai bő ismeretek tekintetéből, méltányló figyelmet igényelhet ; a véletlen játékából is első helyre jutott 1. sz., sőt mondhatnám, egyetlen pályamű, az angol jeligés Elveszett Alkotmány pedig nemcsak viszonylagos, hanem általányos becsmérték szerint is, a kitűzött pályadijt teljes joggal megérdemli, sőt az irodalomnak is valóságos nyereségévé válik. Ebben, a nálunk napirenden levő politikai és sociális mozgalmak való eposzi objektivitással, szinte szoborszerű élethűségben, tárgyaltatnak, fűszerezve a legfinomabb iróniával, s a satyrának chamaeleoni árnyazataival: a horatiusi ,»ridendo dicere« verum’tól fogva egész a Iuvenalisi potentiáig.  

  Azonban, midőn e pályamű becséről ily szíves elismeréssel szólok : nem fogja, reménylem, senki is kákán csomókeresésnek venni azon ohajtásom nyilvánitását, hogy a Tisztelt Társaság e művet, lenyomatás előtt, némely grammatikai és prosodiai hibák kijavitása végett, mellyekre nyomban példákat fogok mutatni, a szerzővel közölni méltóztassék. Ilyen hibák : Eccousé — Ecossaise (II. én. 90. sor  és II. 91. ) Cotilion : Cotillon helyett, Hyppophagé : Hippophagé helyett (II. 334. ). Két nagy zongora nyőtt el a fínom — Ujjak alatt (II.149. ) — Mert elnyő, vagy helyesebben elnyű, nem közép, hanem cselekvő ige. Föddé és föddés : feddé és feddés helyett (III. 388. , IV. 177—79.     ) Vődet : vőlegényedet helyett, mert vő : gener, a procus vagy sponsus pedig vőlegény. — Megtudokálandó : megtudakolandó helyett; faréven: fareven helyett (VI. 14. ) ; egyé : eggyé helyett.  

  Első | lépé | sűl a Fő | ispán’ tisztele | tére (II. 442. );  

  Álma ju | tott lege | lőször is | e | szébe, de | mint lepe | ték meg. (Így a kéziratban.) Ide tartoznak még : tízenkettediket ; túdós (II. 303. ) és útasitás (II. 312—131    ; műtét sat. ; az a’ és e’ szócskának, a h betűt előző rövid mássalhangzónak ’s az it igeragnak a legtarkább vegyületben, majd rövid majd hosszú verstagul vétele.  

  Stettner György .  

  3. A’ beküldött munkákról általában azt lehet mondani, hogy bár tartalmokra nézve különbözők, de szerkezetökre megegyeznek, mely nagyobb részt igen egyszerű, mindazon előnyök nélkül, melyeket a regényirodalomból kár nélkül el lehetett volna kölcsönözni. Azonban e helyett a jellemek és események részletesebb, kimerítőbb kifejezésére s leírására fordíttatott némi figyelem s ügyekezet, melynek ha nagyobb sikerülése mutatkoznék, bőven kipótolná a szövevényes regényiességet. De ezen várakozásnak a kidolgozás meg nem felel.  

  A beküldött komikai költeményekben több a szatira és didaxis, mint a komikum, s a nyelv és a verselés olynemű, mintha már irodalmunk vas korában élnénk. Eszme bőven van, de részint csak rokon fajú, nem azonnemű a feladattal, részint igen hiányos alakban. Legköltőibb a négyes rímekben írt költemény (IV.), eszmékben gazdagabb s nem költőietlen a Rák Bende című (I.), melyet, mint a többi között legtűrhetőbbet, jutalomra ajánlok.  

 

Vörösmarty

Vörösmarty Mihály

.  

  Megegyező lévén e szerint a birálók véleménye, az I. számú víg eposznak itéltetett a jutalom, s ez nem csak az Évlapokba felvétetni, hanem külön is kiadatni határoztatott. Felbontatván az illető jeligés levél, abból következő név tünt ki, mint szerzőé :  

  Arany János. — n.  

  (A kifejezést irodalmunk vaskoráról Tolnai Vilmos szerint a római irodalmi korszakok elnevezése nyomán kell érteni. Ott az arany- és ezüstkor után következett a vas-kor hanyatlása, (eszerint nálunk az Auróra és Athenaeum kifejlett verselése után. — It. 1913. — 317.1. ) A bírálatok kéziratait a Kisfaludy-Társaság őrzi ; énak hasonmása Kékynél : A százéves Kisfaludy-Társaság, 89. 1.  

  A jeligés levélbe a név mellé ez a kivánság volt zárva : »Azon nem várt esetre, ha netalán vizenyős munkám a tűzpróbát kiállván, ezen levélke a tüzet kikerülné : igazi nevemnek itteni bevallása mellett, kérném, ha lehet, jelen művet, így mint van, ál név alatt hagyni megjelenni.« (A levél a Kisfaludy-Társaság ereklyéi közt, hasonmása nél : A százéves Kisfaludy-Társaság (87. I.) — A jeligés levél különös kívánsága gyanút keltett, mintha a név álnév volna, minővel, a Társaság határozata értelmében, versenyezni nem lehet. Levelet küldtek ra, ,melyben a ref. paptól értesítés kéressék afelől : lakik-e n Arany János ; és ha igen, akkor eredeti nyugtatványa mellett gondoskodjék a nyert jutalomnak átvételéről.‘ Balogh Péter hitszónok-esperes megnyugtatta a Társaságot, hogy »a titokban működött, jeles tehetségű, szép olvasottságú iró, városának 2-dik jegyzője, ki jegyzői foglalatossága mellett a Német, Frantzia és Angol nyelvek értését is sajátjává tevén, tőle a Szép irodalom mezején több jeles munkákat várhatni. A nyert jutalom felvételére, majdan felküldendő nyugtatványa mellett, Méltóságos úr fiai Nevelőjét, tekintetes Szőnyi Pál urat fogja megkérni.« (1846. febr. 15. (Levél és nyugta a Társaság ereklyetárában, hasonmásuk könyvében.)  

  javaslatára a kéziratot visszaküldték a szerzőnek, hogy kinyomatás előtt itt-ott javítgassa. »Igazitnom kellene rajta, — írta nak — (1847. jan. 3.), de újat irni sem idő, sem kedv ; ezen pedig csak a tűz segithet. Visszaküldöm csaknem úgy, ahogy kaptam, hadd állja ki a sajtó nemezisét. Ha isten éltet, talán még engesztelő áldozatot viszek a komikum megsértett istennőjének.« Mégis ekkor cserélte fel a hosszú címet s az invokációt a mai rövidebbre. Egyet-mást megszívlelt a bírálók megjegyzéseiből: erre vallanak az olvashatatlanul kivakart sorok, félsorok, melyek helyébe ujakat irt. nak leírta az egésznek tartalmát (1846. febr. 22.), mutatványt is küldött belőle, négy részletet. (I. én. 1—6. sor         ,  I. én. 24. első félsora , 28—37. sor                   , I. én. 277—87. sor                     , 292—97. sor           , 302—310. sor                 , IV. én. 266—362. sor   ). már két pályázaton aratott sikert, most tanácsokat akart adni barátjának. A nyelv döcögését próbálta kisimítani; egyik bíráló sűrűn aláhuzta az a névelőt, ahol rövid volt, is ezt nézte hibának s az n adverbiumi végződést. (A mutatvány-részek később visszakerültek a költőhöz, vagy fiához; változtatásai közölve vannak az illető sorok variánsainál. Javaslatai elnyujtották volna a verset, tompították a célzásokat. El is késtek, mert a kézirat visszaküldését »szörnyen sürgették« (nak, 1847. nagypéntek). Ijedelem is volt : a javított kéziratot Tiszáék egyik szekere vitte re, a szekér az úton kigyulladt (nak, 1847. jan. 31.), de a kéziratot nem érte baj. — Ez volt az egyetlen kézirat, ez utazgatott annyit és ez ment aztán a nyomdába.  

  A költő a siker után sem békült ki művével. A VI. énekben az idő malmáról írva, maga bírálja (59—63. sor         ). Nem apróságokon szeretett volna javítani. »Nem a külforma — vers — stb. bánt engem abban : az bánt, hogy vig eposz helyett csak . . . alant járó humoristico-satirico-allegorico- comicus valami.« (U. annak 1847., nagypéntek.) — 1847. okt. elsején Toldy Ferenc értesíti, hogy az Évlapok nagy része ki van nyomva. »A cenzura kegyed munkájából összesen hat vagy hét verset tudott csak ki». Külön kiadásra nem kaptak engedélyt. A költő ezt válaszolta : »Az elveszett alkotmány külön nyomatását magam sem óhajtottam. Sajnálom elveszett időmet, melyet ez elveszett alkotmányra vesztegettem. S a cenzura igen kedvem szerint tesz, ha nem 6 vagy 7 sort, hanem ugyanannyi ezer verset tudott volna ki belőle« (1847. nov. 8.). —  

  Az Évlapok VII. kötete csak 1849-ben jelenhetett meg. A hatodik lapon ezt olvasni: »Pótlék. — Az Elveszett Alkotmány című jutalmazott víg eposból két hely marasztatott ki, mely itt pótlólag közöltetik.« E sorok : II. én. 531—39-ig                  és V. én. 432 félsora , 433—434 sorai   . A nyomtatott szöveg az akkori helyesírás szerint a’, ’s, melly alakot használ, kiteszi a hiányjelet ragtalan birtokosnál is, (I. én. 3, 11, 21 sorok      : „folyamok’ szélén”); a kézirat az a, s mellől gyakran elhagyja a hiányjelet, de állandón melly alakot írt. A kézirat puszta c-jét a nyomtatás mindenütt cz-re javította.  

  Később a költő még egyszer átnézte művét, az Évlapokban, mikor átsimította az Összes Költemények kiadásába. Ahol az idő malmáról van szó (VI.), önkénytelen hexameterben odaírta : »Ostoba Kauderwelsch ! ez az öt sor jó az egészben. —

N.-Körös

Nagykőrös

. dec. 16. 1853. « Az Összes Költemények közé habozva vette fel. nak azt írta : »Mit használ nekem, ha a Megveszett Alkotmányt megtagadom, kitagadom, miután vaskos könyvben meg van örökítve« (1857. febr. 5.).  

  A költő jegyzetei a kéziraton a lapok alján voltak ; odavalók, mert tréfásan a szövegbe illeszkednek. Egyet-kettőt a költő nyomdába adás előtt kitörölt, azokat megtalálni a variánsok során. Később az ÖK. 1867. évi kiadásának VI. kötete végére kézi példányába néhány új jegyzetet írt, elhomályosult tárgyi célzások megvilágítására. Ezek itt szintén a lap alján találhatók ; az előbbiek csillaggal, ezek számokkal vannak jelölve. Helyénvalónak látszott ezeken felül néhány célzást, vonatkozást a mai olvasó előtt megvilágosítani ; ezeket, mint a kiadó magyarázó jegyzeteit, itt közöljük.  

  Kézirat, kiadások.  

  A kézirat a Kisfaludy-Társaság ereklyetárában. A költő 1845-ben küldte fel a Társaság víg eposzra kitűzött pályázatára. Az egész a költő kezeírása, 90 oldalon, vastag fehér papíron, keményebb kék papír-borítólapok közt. A címlapon a Társaság titkárának kezeírása : Vettem oct. 25. 1845. Ezt a kéziratot adták nyomdába, rajta ceruzával a szedőnek szóló utasítások.  

  Kiadva először A Kisfaludy-Társaság Évlapjaiban, VII. kötet, MDCCCXLV—VI. 1849., a 462—575. lapon, a Koszoruzott Pályamunkák közt : Az elveszett alkotmány. — Víg eposz hét énekben. — Másodszor a költő Összes Költeményeinek V. kötetében, azóta az ÖK. és az Összes Művek minden kiadásában.  

  Irodalom.  

  Az eposz megjelenése az irodalomban nem keltett figyelmet, már a hosszú késedelem miatt sem. n nem sokba vették a »kis nótáros« diadalát. ». . . némely itteni urak annyira lovagoltak rajta, hogy . . . a többi rossz közt csak kevésbbé rossz volt s azért jutalmaztatott« — írta a költő Szilágyi Istvánnak (1847. jan. 31.). Nagy elismeréssel írt a műről Toldy Ferenc (A magy. nemz. irod. tört. a legrégibb időktől napjainkig, rövid előadásban) : »Bár nyelv és vers sok kivánni valót hagyott, . . . tekintve a komoly alapot s a szatirai ér gazdagságát és csípősségét, e mű meghaladott mindent, mit gúnyköltészetünkben eladdig birtunk.« Mikor az ÖK. gyüjteményében újra megjelent, Szász Károly írt róla ( Budapesti Közlöny, 1867. cikksorozata negyedik közleményében, 79. sz., jún. 15. ). Felrótta, hogy a költő feltűnően kevés személyt mozgat, a cselekményt machina intézi s az végül két allegóriai személlyé válik. Írtak róla továbbá :  

  Behyna Szalánczy Gyula : Néhány szó A. J.-nak Az elveszett alkotmány című víg eposzáról. — Lőcsei kir. k. gimn. Értesítőbe, 1880—81.  

  Ravasz Árpád : A humor A. J.-nál. — Székelyudvarhelyi ev. ref. főgimn. Értesítője, 1901.  

  Szalay Pál : Komikus eposzaink. — Gyöngyös, 1902. (55—75. 1.) Sokallja a machinát ; Bende alvilági útját Aeneasé párjának nézi.  

  Kéky Lajos: A. J. pályakezdése. — Beöthy Emlékkönyv, 1908. — 322—335.1., újabban az Olcsó Könyvtárban : Tanulmányok A. J. epikájáról. (A parodisztikus vonásokról.)  

  A. J. életrajza, I. kötet, 78—90. 1.-ig.  

  Több hozzászólást indított meg Móricz Zsigmond cikke : A. J. írói bátorsága. (Nyugat, 1931. IV. köt., 613—621.1.). Az eposz szikrázó szellemessége mellett politikai bátorságára mutatott rá. »Itt jelenik meg először az a szociológiai szemlélet, mely csak most, szinte száz év múlva nyert polgárjogot Magyarországon.« De úgy látja : »Humorának soha többet nincs olyan leütő ereje, nem támadja az életet, a társadalmat« ; később »nem áll e műve mögött«. »Csak két ízben volt ifju és bátor és szabad ember : első és utolsó munkájában : Az elveszett alkotmányban és az Őszikékben. Ott politikai, itt emberi bátorsága nyilatkozott meg.« Kosztolányi Dezső nyomban szót emelt amellett, hogy a költő magatartása később nem változott. Nemcsak A szegény jobbágy, A fülemile is , közéleti bírálat’. Hivatkozott a költő magánéletére, A walesi bárdok balladára, hogy a koronázás idején az érdemrendet alig akarta elfogadni, az országgyűlésen szóbahozott évdíjat az első hírre elhárította magától. (Levelei és miniszterekhez, meg Csengery Antalhoz, 1870. aug. 2.) — : Nyugat, 1932. febr. 1. A Budapesti Szemle a költő forradalmi verseire és cikkeire mutatott rá. (1932. 224. kötet, 304—308. 1.-ig. — )  

  Ujvári Lajos : A. J. írói bátorsága. — Magyar Szemle, 1932. 8. sz. — Nemcsak támadó bátorság van, a hitvalló bátorság mindig megvolt ban.  

  Molter Károly : Arany-valuta. — Erdélyi Helikon, 1932. 606—609.1.  

  Hódsági Béla : A. J. írói bátorsága. — Napraforgó, 1931. 2. sz.  

  Horlai Györgyné értekezése : Az elveszett alkotmány. — It., 1949. 2. sz. Móricz Zsigmond nyomán jár, kiemeli, hogy a költő a kicsinyek és gyöngék oldaláról bírálja a megyei életet. Politikai nézőpontja a parasztság sorsa volt. Az allegórikus alakokat is azért vezeti végig a költeményen, mert a földi dolgok földöntúli fonák képe a legélesebb szatírára ad alkalmat.  

  Soós Júlia : Arany János. — (A »Tanulj jobban« c. gyüjteményben.) Azt emeli ki, hogy az Erély és Lelkesedés szavaira főkép a »kicsinyek és együgyűek« jöttek felesküdni. Ezzel mondja ki , hogy »a közállapotok megváltozását nem a nemességtől, hanem a néptől várja.«