Aranysárkány fejléc kép
Bibliográfiai adatok
 
AZ ESTI KORNÉL (1933) KELETKEZÉSTÖRTÉNETE  
  1925-1929  
  1925. november 1-jén, a Nyugat XVIII. évfolyamának 20. számában tette közzé Kosztolányi Dezső Ujságíró című elbeszélését, Esti első történetét. A főhős – aki ekkor még kizárólag vezetéknevével szerepel – Mogyoróssy Palit, a megbomlott elméjű újságírót kíséri utolsó szabad, zaklatott éjszakáján. A korai novellából lesz utóbb az Esti Kornél Nyolcadik fejezete. Ez a kötet egyetlen darabja, melyet az író csupán egy alkalommal publikált folyóiratban.  
  Csak az Édes Anna megjelenését követően, 1927 végén fordult vissza hőséhez Kosztolányi. Ekkor született meg az Esti már megint jót tesz, az Esti Kornél kötet majdani Tizenharmadik fejezete, de az Omelette à Woburn és a Sakálok is, melyek viszont a Tengerszem Esti Kornél kalandjai ciklusának darabjai lettek.  
  1929  
  A fordulópontot kétségkívül az 1929-es év jelenti. Ez az egyik legtermékenyebb éve Kosztolányi Esti-korpuszának. A tizenegy új szöveg, amely ez időben keletkezett, már kialakítja és kijelöli azt a műfaji és formai sokszínűséget, mely sajátossága az Esti Kornél- történeteknek.
n
Jegyzet "Nem is egyetlen műformatípus tehát az ún. Esti-novella, hanem a műfaj több változatát egybefűző elbeszélésciklus, melynek egyetlen állandó eleme van: Esti Kornél." − Kiss Ferenc, Az érett Kosztolányi, Budapest, Akadémiai, 1979, 437. p.
 
  Az ekkor publikált írások között még túlsúlyban vannak a tárcajellegű szövegek,
n
Jegyzet Esti Kornél naplója (1); Esti Kornél naplója : Egy különc följegyzései; Esti Kornél gondolatai (1), (2); Esti és a halál; Zár.
− mintha Kosztolányi először ebben találta volna meg Esti szerepeltetésének műfaját. A Pesti Hírlapban megjelent publicisztikákban Esti "szerzősége" alkalmat adott arra, hogy Kosztolányi mintegy átadja valaki másnak a nézőpontot, illetve úgy tüntesse föl, mintha másvalaki véleményét képviselné. A később az Esti Kornél kalandjai ciklusba került rövid történetek (Pofon, A patikus meg ő, Kalap) is ebbe a típusba tartoznak. De a tárcák és a kisebb novellák mellett 1928–29-ben közzétett két hosszabb elbeszélés – amelyekben a későbbi Ötödik
n
Jegyzet Ismeretes Devecseri Gábor értelmezése, a fejezetben szereplő Estinek Kosztolányival, Kanickynek Karinthy Frigyessel és Sárkánynak Somlyó Zoltánnal való azonosítása. (Devecseri Gábor, Az élő Kosztolányi, Budapest, Officina, 1945, 26–27, 53. p. = D. G., Lágymányosi istenek, Budapest, Szépirodalmi, 1967, 210– 211. (230.) p. A szövegben fölbukkanó alakok valóban alkalmat adhattak ilyesféle találgatásra. Tersánszky Józsi Jenő egyik visszaemlékezésében célzott rá, hogy ő is szereplője az Ötödik fejezetnek. (Tersánszky Józsi Jenő, Nagy Árnyakról bizalmasan : Kosztolányi Dezső, Kis Újság, 1949. 263. sz. (november 12.), 4. p.
és Tizenhatodik fejezetre ismerhetünk – már arra enged következtetni, hogy Kosztolányi tudatosan kezdte formálni Esti alakját. A Bácsmegyei Naplóban és a Nyugatban is megjelent Budapest, 1909 szeptember 10
n
Jegyzet Ez az egyetlen olyan, az 1933-as kötetbe került elbeszélés, amelyről egy rövid kortársi kritika is előkerült. Nádas Sándor írja a Pesti Futár 1929. 2. számának 8. oldalán, a "Magyar irodalom" című szemlerovatban: "Ugyanebben a Nyugat- számban Kosztolányi elbeszélése, melynek 1909 szeptember 10 a címe, igen kitünő, dicséretet érdemel."
végigkíséri a fiatal Esti egy napját, Esti és Elinger történetében viszont befutott íróként találkozhatunk vele, akárcsak a két évvel korábbi Esti már megint jót tesz esetében. A két utóbbi történet párhuzama tagadhatatlan, amennyiben mindkettő egy-egy irracionálisnak tetsző gesztussal, illetve ennek elgondolásával végződik: "Odakapott az özvegyhez, hogy mintegy támogassa, lelket öntsön beléje. Megragadta karját. Érdes, fekete ruha borította. Vékony volt. Amint rázta, zörgött. – Hó – kiabált – hó –, mintha ágaskodó lovat fékezne s kezében a csokoládétáblával hadonászott. Úgy rémlett, hogy vitatkozni akar vele. De egyszerre – maga se tudta hogyan – erősen, keményen, félreérthetetlenül megütötte. Most futásnak eredt. Egy mellékutcába rohant. Ott leesett a kalapja. – Mit csináltam? – lihegte. – Jaj, én szerencsétlen. Egy asszonyt. Egy gyönge, nyomorult nőt. Beszámíthatatlan vagyok."
n
Jegyzet Kosztolányi Dezső, Esti már megint jót tesz : Elbeszélés, Nyugat, XX. évf. (2. köt.) 24. sz. 1927. december 16., 819. p.
 
  " – Ha belökném – gondolta. – Csak egy mozdulat. Csak egy pillanat. Ez a tréfás és kaján ötlet azonban annyira csábitó volt és annyira élénk, hogy megriadva tőle, egyszerre szaladni kezdett, otthagyta őt a verse közepén és futott-futott, föl a lépcsőkre, a városba, az éjszakába, maga se tudta, hogy hová. Menekült."
n
Jegyzet Kosztolányi Dezső, Esti és Elinger, Bácsmegyei Napló, XXX. évf. 108. sz. 1929. április 28., 19–20. p.
 
  Mind a két idézett történet az Esti Kornél fejezeteként nyerte el ismert befejezését. Amikor a novellák bekerültek a kötetbe, Kosztolányinak egymáshoz képest is csiszolnia kellett az egyes szövegeken. Nem véletlen, hogy míg a Tizenhatodik fejezet esetében a drasztikusabb és jóval érdekesebb zárlat mellett döntött, addig ezzel párhuzamosan mérsékelte az özvegy történetének durvaságát, hiszen a kötetben Esti csupán dulakodik az özveggyel, de nem üti meg.  
  A korai évekről elmondható, hogy Esti a formálódása során még sok olyan adottsággal is rendelkezett, amit a kötet összeállításakor Kosztolányi elhagyott. "Családom van. Gyermekem. Rokonaim." – mentegetőzik a hős a korai változatokban (Esti már megint jót tesz). "Rokonaim vannak és barátaim."
n
Jegyzet Kosztolányi Dezső, Esti Kornél, Genius, 1933, 209. p.
– olvasható a kötet szöveghelyén. Az Első fejezetből azt tudjuk meg Estiről, hogy sohasem nősült meg.  
  A köteten belül is találhatók ellentmondások. A Hatodik fejezetben Estinek nincs testvére, nincsenek rokonai – egy távoli gazdag gyároson kívül –, nincsenek családtagjai, akikkel megoszthatná örökségét, bár az Ötödik fejezet végén szüleinek és testvéreinek ír levelet. S míg az Első fejezet szerint az elbeszélő és Esti kora gyermekéveik óta barátok,
n
Jegyzet "Emlékezetem nem oly régi, mint barátságunk. Ennek kezdete még csecsemőkorom ősemberi homályába vész el." (Kosztolányi Dezső, Esti Kornél, Genius, 1933, 7. p. )
addig a Hatodik fejezet arra utal, hogy harmincéves korukban még nem ismerték egymást.  
  Az, hogy – amint később látni fogjuk – Kosztolányi bizonyos helyeken igazítja és variálja egymást közt az egyes darabokat – arra enged következtetni, hogy az ellentmondások és következetlenségek tudatosak és a történetek lényegéhez tartoznak.
n
Jegyzet Amennyiben a folytonosság hiányával "a mű tagadja a szereplő jellemének realista hagyományát." (Szegedy-Maszák Mihály, Kosztolányi Dezső, Kalligram, 2010, 334. p.)
 
  Az 1929-es esztendő azért is kiemelten fontos, mert Esti csak ekkor kapta meg a Kornél keresztnevet: elsőként az 1929 februárjában a Pesti Hírlapban megjelent Esti Kornél naplójában szerepelt teljes nevén.  
  1930–1932  
  1930-ban olvasható először híradás arról, hogy kötet készül Esti Kornél címmel. A Magyar Hírlap "Mi készül?" rovatának egyik augusztus 24-i közleménye szerint:  
  " – Az őszi szezon érdekességei? Bizonyára nagy föltűnést fog kelteni Kosztolányi Dezsőnek két új, ősszel, illetve télen megjelenő munkája. A zsivajgó természet az egyiknek a címe. Egészen újszerű írásmű, amelyen megszólal az egész természet: az állatok, rovarok, növények, ásványok jellemzik saját magukat. ez a könyv tulajdonképpen kiegészítő része Kosztolányi nemrég megjelent Alakok című kötetének, amelyben embereket mutatott be az író hasonló módon. Ugyancsak nagy érdeklődésre tarthat számot a másik készülő Kosztolányi- kötet: Esti Kornél címen önéletrajzszerű novellasorozatot gyűjt össze Kosztolányi. Az Esti Kornél novelláinak nagy része már megjelent napilapokban és folyóiratok hasábjain, de sok közülük ebben a kötetben lát először napvilágot."
n
Jegyzet Mi készül?, Magyar Hírlap, 1930. augusztus 24., 23. p. A cikkre először Bíró-Balogh Tamás hívta föl a figyelmet: A kötetté formálás igénye : Az Esti Kornél keletkezéstörténetéhez, Tiszatáj, 2006. 12. sz. (december), 81–91. p.
 
  Nem kétséges, hogy magának a kötetnek terve nem származhatott mástól, mint Kosztolányitól. A beharangozott könyv végül nem jelent meg a megjelölt időpontban, 1930 telén; az pedig, amelyet 1933-ból ismerünk, nem tartalmaz egyetlen olyan fejezetet sem, amit az író ne közölt volna korábban. Ez az újságíró-Kosztolányi publikálási szokásaitól idegen passzus vélhetően inkább reklámfogásként került a híradás végére.  
  Valóban elgondolkodtató, hogy a tervezett "önéletrajzi kötetről" többé nem tett említést a Mi készül? rovat, és óvatosságra inthet Kosztolányi töredékben maradt regényének, a Mostohának példája is, ami számtalan beharangozója ellenére sem jelent meg soha, s fönnmaradt részletei sem egységesek.  
  1930-ban valóban inkább csak a kötet- és ciklusszervezés igényéről, s nem a kompozíció tényleges létrejöttéről lehetett szó, és az elképzelés a kötet anyagáról és felépítéséről még igen képlékeny volt. Ezt látszik megerősíteni az is, hogy az ekkor megjelenő új Esti-szövegek között nem kerültek túlsúlyba a későbbi fejezetek előzményei, Kosztolányi hasonló számban publikált olyan novellákat is, melyek utóbb kimaradtak a kötetből.  
  Ekkor láttak napvilágot a Harmadik, a Hetedik, a Tizenegyedik és a Negyedik fejezet első változatai: az őrült leány csókjáról, Kücsükről, a világ legelőkelőbb szállodájáról és a becsületes városról szóló történetek és – mások mellett – a Boncolás című szöveg is (amit sem a kötetbe, sem a későbbi ciklusba nem vett föl Kosztolányi). A Boncolás azért fontos, mert ezen írással kapcsolatban is fölvethető az önéletrajziság kérdése. Lengyel András tanulmányában
n
Jegyzet Lengyel András, Genézis és kompozíció viszonya az Esti Kornélban : Kosztolányi kísérlete az én-integritás bomlásának kompenzálására, Forrás, 2000. 6. sz. (június) 49–62. p. = L. A., Játék és valóság közt : Kosztolányi-tanulmányok, Szeged, Tiszatáj, 2000, (Tiszatáj könyvek), 212–238. p.
úgy érvel a tudatos kompozíció kialakítása mellett, hogy az 1929-ben – igaz, ekkor még nem Esti, hanem Kosztolányi nevével – napvilágot látott Vörös ökör (a kötet későbbi Második fejezete), valamint az 1930-ban közölt Csók és Boncolás című szövegeket egymás "fabuláris folytatásaiként" olvassa. Az elemi iskolai, majd az érettségi után a tengerhez induló hős vonatkalandját fölidéző történet, illetve az utóbbiban említett gyermekkori "vivisectiók"-nak
n
Jegyzet Illés Endre − Csáth Gézáról írva − felvetette, hogy Esti Kornél nemcsak Kosztolányi "visszakísértő ifj úsága, de a minduntalan felrémlő Csáth-profi l is, […] az őrült lány csókjáról szólót akár Csáth Géza írhatta volna." − Illés Endre, Csáth Géza, Apolló, 1936. 5. kötet, 259–265. (260.) p.
a Boncolásban kifejtett részleteivel való összekapcsolása látszólag igazolja azt, amit a Magyar Hírlap az "önéletrajzi novellasorozat" megjelöléssel állít.  
  A történetek folyóiratokban és lapokban publikált változatai azonban mást sejtetnek. Bár a Boncolás a Nyugatban Esti Kornél följegyzése alcímmel jelent meg,
n
Jegyzet Nyugat, XXIII. évf., 17. sz., 1930. szeptember 1., 345–347. p.
egy hónappal később Kosztolányi már az alcímet elhagyva, Esti Kornél neve nélkül közölte tárcáját a Naplóban.
n
Jegyzet Napló, XXXI. évf. 285. sz., 1930. október 19., 25. p.
Ebben az esetben tehát egy korábban Esti-szövegből lesz – igen szokatlan módon – nem-Esti. Ennek oka pedig föltehetően éppen a Csókkal való motivikus összefüggése, melyet ekkor készült megjelentetni Kosztolányi a Napló hasábjain – a kisregény rovatban.  
  Az október 17-i beharangozó így szól: "[…] az eddigieknél is teljesebb sikert várunk attól a bájos és érdekes kis regénytől, amelynek szerzője Kosztolányi Dezső, a címe pedig Csók. A tíz egynéhány folytatásra terjedő kis történet terjedelménél fogva inkább szórakoztató elbeszélés, mint regény, de regénnyé teszi szélesen ívelő, mesteri kompozíciója, az a kellemesen fűtött dinamika és a kevés szóval is sokat mondó elán, amely annyira kedveltté tette Kosztolányi kristálytiszta, csiszolt és előkelő prózáját a magyarul olvasó közönség előtt."
n
Jegyzet [szerző nélkül], Csók: E héten indul meg a Napló uj folytatásos regénye", Napló, XXXI. évf. 281. sz., 1930. október 15., 4. p. A történet a Naplóban 1930. október 18–26. között, részletekben megjelent.
 
  Két nappal később a Napló megerősítette az előbbieket, s rövid tartalmi összefoglalót is közölt. "Kosztolányi Dezsőt, a mai magyar irodalom kisszámú representative man-jeinek egyikét nem kell külön bemutatni a Napló közönségének. […] A Csók című kisregény hőse Esti Kornél, a költő állandó, kedvelt irodalmi figurája."
n
Jegyzet [szerző nélkül], Csók: E héten indul meg a Napló uj folytatásos regénye", Napló, XXXI. évf. 283. sz., 1930. október 17., 3. p.
 
  Azzal, hogy Kosztolányi a Napló-beli publikáláskor elhagyta a Boncolás alcímét, éppen azt a fabuláris kapcsot szakította szét, amely egy esetleges önéletrajzi ívet vonna a két történet közé. Az áthallás sokkal inkább példája Kosztolányi jellegzetes kisprózai eljárásának: egy-egy ötlettel, motívummal többször is élt, bizonyos témákat újra és újra körüljárt, bizonyos mondatokat, bekezdéseket másutt hosszan kidolgozott sokszor anélkül, hogy a vándorló részletekkel kapcsolatot akart volna teremteni a két írás között.
n
Jegyzet Éppen két Esti-szöveg között áll fenn a következő példa. Az 1930. augusztus 16- án a Nyugatban publikált A világ legelőkelőbb szállodájában olvashatók az alábbi sorok: "Annie Besant, a takarítóasszony, sóhajtva köszöntött. Cléo de Mérode, Elsler Fanny, Mária Antónia szomorúan jött-ment köröttem, mint akik aligha élik túl eltávozásomat s bánatukban méreggel vetnek majd véget fi atal életüknek. Chopin, Einstein, Murillo, Bismarck, Schopenhauer, Torricelli, II. Miklós, Caruso, Rodin s a kis szerencsétlenül járt dauphin is, valahányszor találkoztam velük a folyosón, viharosan »Jó reggelt, jó estét« köszöntöttek. Úgy hangzott ez, mint a kolostorban a karthauziak emlékeztetése: »Memento mori«." Egy évvel korábban, Esti Kornél naplója című szövegében (Pesti Hírlap, 1929. október 13. 4. p.) Kosztolányi még így írt: "Ebben a nagyon előkelő szállodában éjjel-nappal mindenki köszön nekem. Köszön a portás, a szobapincér, a szobalány, a bárszolga, a lift esfi ú, a személyzet minden egyes tagja. Hangjukban végtelen alázat és szeretet remeg, talán egy kis bánat is, hogy csak azóta ismernek, mióta itt váltottam szobát. Annyi tisztelet fogad, mint egy fejedelmet. Nem is bírnám ezt elviselni, ha nem tudnám, hogy minden köszönésük alján egy jámbor fi gyelmeztetés is lappang: »Emlékezzél a borravalóra.« Ennélfogva állandóan azt számítgatom, mibe fog kerülni nekem az udvariasság e megnyilatkozása, mely a szálloda hosszú folyosóin úgy hat érzékeny kedélyemre, mint a karthauzi szerzetesek komor szózata: »Memento mori«."
 
  A Csók kisregényként való közlése egyúttal arra is figyelmeztet, hogy azt az író ekkor még egészen biztosan nem egy kötet vagy novellaciklus részeként, hanem önálló elbeszélésként kezelte. A Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában Ms 4613/3 és Ms 4615/45 jelzet alatt őrzött kézirat, amely az összes ismert nyomtatott változatnál korábbinak tűnik, azt sejteti, hogy Kosztolányi eredetileg egy nagyobb terjedelmű szövegben gondolkodhatott. Ám ezt végül elvetette. E jóval bővebb autográf változatnak – amelyben az Estit megcsókoló lány neve még nem Editke, hanem Lujzika – végül egy jelentősen átírt és meghúzott változata jelent meg a Nyugatban 1930. július 1-jén, illetve folytatásokban a Napló hasábjain 1930 októberében. Ha tekintetbe vesszük is, hogy a kisregényként való beharangozás elsősorban reklámcélokat szolgálhatott, akkor sem zárható ki, hogy az író eredetileg hosszabb terjedelemben ígérte szövegét a Naplónak – ennek fogalmazványa lehet a kézirat, amelylyel azonban, úgy tűnik, nem volt elégedett, s végül nagyobb elbeszélésként, tömörebb, feszesebb szerkezettel bocsátotta a bácskai lap rendelkezésére. Erre utalhatott a beharangozó is, amikor a közölt szöveg terjedelmét szóba hozta. Nem érdektelen az sem, hogy Kosztolányi ezekben az években – mint arról a Mostoha töredékei tanúskodnak – készült és törekedett a regényírásra. Ennek nyomát őrzi a Csók fogalmazványa. Az író csak később fordult az Esti Kornélban megvalósított műfajötvözet felé.
n
Jegyzet "Kosztolányi az Esti Kornél megírásakor mellőzte a regényírás hagyományát, és a példázatból, valamint a románcos történetből vallomásszerű ötvözetet hozott létre." (Szegedy-Maszák Mihály, Az Esti Kornél jelentésrétegei = Újraolvasó : Tanulmányok Kosztolányi Dezsőről, szerkesztette Kulcsár Szabó Ernő, Szegedy-Maszák Mihály, Budapest, Anonymus, 1998, 172. p.)
 
  Az 1930-31-es évek fordulójának jelentős dokumentuma az először 1985-ben kéziratból közreadott Kosztolányi-napló is, amely arról tanúskodik, hogy Esti Kornél folyamatosan foglalkoztatta Kosztolányit. A sok meg nem valósított elképzelés mellett több, később Esti Kornél-fejezetté lett történet vázlatos terve is olvasható a naplóban, így a Csók (a Harmadik fejezet),
n
Jegyzet "Csunya-lány. Egyszer a vonaton éjjel megcsókolja Estit." (Im. 21. p.)
valamint az 1931 áprilisában megjelent Aranyeső (Hatodik fejezet)
n
Jegyzet "Esti a bankban százszor annyit kapott, mint jár neki. Akarja őrizni, nem bírja. Majdnem belehal. Elveszti az erszényét. Utánahozzák." (Im. 56. p.)
ötlete. Tehát a napló – melynek összeállítását a kiadás sajtó alá rendezői 1933 és 1934 közé teszik21 – olyan bejegyzéseket is tartalmaz, amelyek legalább három évvel korábbiak.
n
Jegyzet Ez a napló kompilációs megalkotottságával magyarázható: Kosztolányi nem lineárisan vezette jegyzőfüzetét, abba – kivágatként – korábbi feljegyzéseit is beragasztotta.
 
  1931 jelentőségteljes időpont az Esti Kornél keletkezéstörténetében. Egy most napvilágra került levél
n
Jegyzet A dokumentumért köszönettel tartozom Bíró-Balogh Tamásnak, a Kosztolányi- levelezés sajtó alá rendezőjének.
egyértelműen bizonyítja, hogy Kosztolányi 1931 elején már bizonyosan kötetben gondolkodott. Sőt: a dokumentum úgy is fölfogható, mint amely hitelesíti az 1930 augusztusában napvilágot látott híradást, miszerint Kosztolányi Esti Kornél címen kötetet kíván megjelentetni. A kötetalakító elképzelést tehát valóban 1930-ra datálhatjuk. Az 1931. február 31-én kelt levélben az író az alábbiakat közli Palágyi Róbert ügyvéddel:
n
Jegyzet Palágyi Róbert (1887–? [1959 u.]) szerzői joggal foglalkozó ügyvéd volt.
 
  Igen tisztelt doktor úr, van szerencsém mellékelten beküldeni összegyűjtött műveimnek tervezetét s arra kérem, juttassa el a Genius részvénytársaságnak, hangsúlyozván, hogy a tizenöt kötetes kiadásban a Mostoha, valamint az Esti Kornél című kötet még nem jelentek meg s legalább még három kötet van olyan, mely ezúttal teljesen új formában, bővített anyaggal jut a közönség elé. Ez a gyűjteményes kiadás értékét mindenesetre növeli s megállapodásunkkor mind nekünk, mind a kiadónak számba kell venni.  
  Vagyok igaz tisztelettel híve:  
  Kosztolányi Dezső
n
Jegyzet Gépirat Kosztolányi fejléces levélkartonján, autográf aláírással. A gépelési tévesztések azonnal javítva géppel, a kiemelések Kosztolányitól valók, a jól ismert zöld tintás aláhúzással. Lelőhely: ismeretlen. Fotómásolata Bíró-Balogh Tamás birtokában. Elkelt: Központi Antikvárium 111/55.
 
  A tervezett életműsorozat felbukkan a szerző Tevan Andornak írt levelében is, de itt az új kötetekről nem esik szó:  
  "Ezen az őszön tizenöt kötetben hozta [!] ki összes munkáimat a Genius Rt. Tekintve, hogy az ön kiadásában megjelent négy verseskönyvem (Négy fal között, Mágia, Mák, Kenyér és bor) oly rossz papíron jelent meg, hogy még mindig nem fogyott el, arra kérem barátilag, járuljon hozzá ahhoz, hogy ezeket a verseimet bevehessem a gyűjteményes kiadásba […]"
n
Jegyzet Kosztolányi Dezső, Levelek – Naplók, szerkesztette Réz Pál, Budapest, Osiris, 1996, 618. p.
 
  Augusztusi levelében az író ismét visszatért a kérdésre:  
  "Visszatérek arra, amiről múltkor írtam. Arról van szó, hogy az ön kiadásában megjelent négy kötet versemet engedje át nekem pusztán az összes műveim kiadására, mely körülbelül 1932 őszén fog megvalósulni. Kétségbeesett, eddig-soha-se-volt gazdasági viszonyok között indulok, [?] olyan feltételek mellett, melyet szégyenlek közölni. Minden kötelezettség és munka az enyém, s kiadómé semmi. Az anyagi eredmény – ezt is sejtheti – nem valami kecsegtető. Mégis bele kell vágnom ebbe a cudar vállalkozásba, pusztán erkölcsi okokból, mert életem múlik, s a korban mi, akik ma élünk, nemigen válogathatunk."
n
Jegyzet I. m. 626. p.
 
  A tervezett gyűjteményes kiadás végül nem készült el; a Mostoha és az Esti Kornél közül pedig, tudjuk, csak az utóbbi jelent meg a Geniusnál. Hogy Kosztolányiban 1931-re valóban megérett a kötet összeállításának szándéka, bizonyítják az ekkoriban írt és publikált új Esti-szövegek is. Míg a korábbi években nagy számban jelentek meg a korpusz azon részei, amelyek csak később, kötetekben lettek Esti Kornél-elbeszéléssé, addig 1931-ben Kosztolányi kizárólag Esti nevével szereplő írásokat közölt, mintegy keresve Esti alakjának lehetőségeit, határait.  
  A kompozíció még ekkor is képlékeny lehetett, s föltehetőleg egészen 1932 végéig az is maradt, hiszen a kötetet záró fejezetelőzménye, az Utam című novella még Esti Kornél neve nélkül jelent meg 1932 februárjában.  
  1932–1933 fordulóján  
  Elhúzódó válogatásra lehetne következtetni abból is, hogy sok olyan szöveg is ekkor született, amelyek később nem kerültek be a kötetbe. Ám nehéz volna eldönteni, hogy vajon Kosztolányi ekkoriban nem számolt-e eleve párhuzamos szövegcsoportokkal, tehát nem írt-e olyan Esti-szöveget, melyről tudta, hogy nem lesz része az Esti Kornélnak. Úgy gondolom, a Pesti Hírlapban közöl tárcák, például az Esti Kornél vallomása (1932. január 31.), Az álmokról (1932. június 26.) vagy a Kagyló és tenger (1932. október 30.), valamint az 1932- ben publikált további olyan Estit szerepeltető írások, amelyekből nem lett Esti Kornél-fejezet, joggal vetik föl ezt a lehetőséget. Ebben az évben már jól megfigyelhető a különbség azok között a szövegek között, amelyek hamarosan fejezetekké lettek és azok között, amelyek nem. Az előbbiek jóval hosszabbak, s mindig történetet mesélnek el (a Tizennyolcadik, Tizennegyedik, Kilencedik, Tizenhetedik és Tizedik fejezet előzményei valók ebből az évből), míg a kimaradt szövegek rövidek, esszéisztikusak, meditatívak (Boldogság, Margitka).  
  Mindez azt sejteti, Kosztolányi 1932-ben többé-kevésbé már a megírásakor tudta egy-egy Esti-szövegről, hogy része lesz-e a kötetnek.
n
Jegyzet Ellenpélda is akad, a már említett Utam.
S talán csak az lehetett kérdéses, hogy a korábbi évek írásai közül melyeket vegye föl az Esti Kornélba (hiszen például az 1927- es Omelette à Woburn vagy az 1931-es Cseregdi Bandi Párizsban, 1910-ben egyértelműen a történetet mesélő fejezetelőzményekkel tartott rokonságot).  
  Összességében a kötetbe kerülő valamennyi fejezetre igaz, még az egyetlen ötletre épülő, rövidebb darabokra is (mint az Aranyeső/ Negyedik fejezet, Kücsük/Hetedik fejezet, A világ legelőkelőbb szállodája/ Tizenegyedik fejezet), hogy végigvezetett cselekményük van, melyet az elbeszélő alig vagy jóval kevésbé boncol-elemez, mint a Tengerszem darabjai esetében. Nem véletlen, hogy az utolsó időkben Kosztolányi már csak hosszabb, cselekményesebb elbeszélésekkel gyarapította a kötet anyagát. Ez a válogatás egyik szempontja lehetett.  
  Az 1932. október 23-án megjelenő Ürögi Daniról, a Tizenhetedik fejezetről mondható el elsőként, hogy szinte bizonyosan a kötetbe szánta Kosztolányi. Ennek szövegén már fölfedezhető a kötetalkotó munkára jellemző vándoroltatás: a fejezetek összerendezésekor Kosztolányi több szövegrészletet, motívumot is átemelt egyik szövegéből a másikba – mondhatni, egyik fejezetből a másikba –, míg eredeti helyéről elhagyta, törölte azt, így csiszolva, rendezve a kötet anyagát. Az 1929-ben a Naplóban és Új Időkben megjelenő Esti és Elingerben olvashatók az alábbi sorok:  
  "Ekkor jelentették be Elingert. Az megállt a küszöbön és anélkül,  
  hogy mozdulna, így szólt állítómódban:  
  – Zavarlak.  
  – Dehogy, édes öregem, dehogyis.  
  – De igen. Zavarlak – mondta ellentmondást nem tűrve.  
  – Ugyan, ugyan. Örülök, hogy végre itt vagy. Ülj le.  
  – Érzem, – makacskodott, – hogy roppant el vagy foglalva.  
  – Hagyd már ezeket. Beszélj, beszélj, gyorsan.  
  – Hát kérlek, – hebegett, majd Esti arcára pillantott gyanakodva: – Tényleg nem zavarlak?  
  – Esküszöm, hogy nem. Mi ujság?"  
  Az 1931 márciusában közölt Ők ketten című szöveg (Tizenötödik fejezet) folyóirat-változataiban viszont ez áll:  
  "Pataki ivott egy kortyot.  
  – Jaj, – sóhajtott – Zavarlak. Tudom, hogy zavarlak."  
  Az Esti Kornélból az idézett részletek hiányoznak a Tizenhatodik, illetve Tizenötödik fejezetből. Kosztolányi vélhetőleg külön szervezőerőt láthatott az ötletben, melyet végül a Tizenhetedik fejezet, Ürögi Dani története örökített meg.
n
Jegyzet Az idézett szövegvándoroltatás miatt feltételezhető az is, hogy ekkor már a korábban írt, Elingert és Patakit szerepeltető szövegeket is a kötetbe kívánta emelni Kosztolányi.
 
  Hasonlóan súlyos érv szól amellett, hogy az 1933 elején közzétett Az Elnök című elbeszélés
n
Jegyzet Az elbeszélésről több reklám is tudósított, például a Pesti Napló az 1933. január 16-i Nyugat-közlésről írt január 15-én: [szerző nélkül], [A Nyugat], Pesti Napló, LXXXIV. évf. 12. sz., 1933. január 15., 17. p. Míg a Napló saját közleményét reklámozta két nappal a január 19-i közzététel előtt: [szerző nélkül], Az elnök : Kosztolányi Dezső hosszabb novellája a Napló regényrovatának legközelebbi szenzációja", Napló, XXXIV. évf. 17. sz., 1933. január 17., 2. p.
föltehetően már kötetfejezet volt, amikor először megjelent a Nyugat hasábjain. Az Elnökben, tehát a későbbi Tizenkettedik fejezetben szereplő Zwetschkét így jellemzi az elbeszélő Esti:  
  "Már nem röhögött olyan viharosan és szemtelenül, mint fiatalkorában. E helyett azonban mindíg nevetett, lassan s elnyújtva. Ismeritek azokat az embereket, akik minden mondat után nevetnek, akár vídámat, akár szomorút közölnek velünk? Ő is így mesélte el, hogy megnősült – hahaha – született egy kislánya – hahaha, – aztán négyéves korában meghalt agyhártyagyulladásban, – hahaha."  
  Az Esti és Elingerben ez még Elinger elidegeníthetetlen sajátossága, a kötetben megjelenő változatból azonban mindenestül hiányoznak az erre utaló folyóiratrészletek:  
  "Az én életem – mondta Elinger titkosan és jelentősen – valóságos tragédia, kérem – és most mutogatva vérszegény inyét, az aranyfoga fölött minden ok nélkül elkezdett vigyorogni."  
  "– Hála Istennek, – folytatta Elinger és itt abbahagyta a nevetést – azóta mindnyájan révbe értünk."  
  "Esti bizonyos kéjjel fizetett. Utána megkönnyebbülést érzett. Csak a jelenlétét nem bírta, azt a rémes modorosságát, hogy az élet legszörnyűbb dolgait röhögve adta elő, a vérszegény inyét s aranyfogát mutogatva."  
  A Tizenkettedik fejezet (eredetileg Az Elnök) keletkezési körülményeiről ismeretes Kosztolányiné értelmezése, amely szerint a Magyar PEN Klub viharos 1931–1932-es eseményeihez köthető. Kosztolányi 1930-ban Rákosi Jenőt váltotta föl a Magyar PEN Klub elnöki székében. De amikor a Rothermere lordtól kapott, az 1931-es év legjobb magyar szépirodalmi műve szerzőjének szánt ezer font jutalmat Móricz Zsigmondnak és Krúdy Gyulának ítélte oda, a konzervatív írók tüntetőleg lemondtak igazgatósági tagságukról, s az 1932-ben Budapestre tervezett nemzetközi PEN kongresszus finanszírozását a hivatalos körök attól tették függővé, hogy Kosztolányi lemondjon, és Berzeviczy Albertet válasszák meg elnöknek. Kosztolányiné könyve szerint ezt követően "Kosztolányi egy nyilatkozattal lemond, nem akarja veszélyeztetni a budapesti kongresszus ügyét. A dolog azonban ezzel nem fejeződik be, Berzeviczy Albertet ugyan megválasztják a Pen Klub elnökének, válaszul azonban vagy negyven tag kilép a Pen Klubból. Most Berzeviczy is lemond az elnökségről, s a tavaszi kongresszust újból veszély fenyegeti. Végül is a békét a külföld előtti jó hír érdekében Kosztolányi teremti meg. Berzeviczy díszelnök lesz, a kongresszust megtartják, és Dide, mint az elnöki tanács egyik tagja, részt vesz benne. A magyar ügy érdekében elégedett képet mutat, holott mondhatatlanul fáj neki ez a hivatalos sarokba állítás. […] Humorérzéke azonban valamiképpen segíti elviselni. A beavatottak mulatságára megírja az Elnök című novelláját, előbb a Nyugat-ban, majd az Esti Kornél kötetében közölte."
n
Jegyzet Kosztolányi Dezsőné, Kosztolányi Dezső : Életrajzi regény, Budapest, Révai, 1938, 230. p.; Budapest, Holnap, 1990, 243–244. p.
 
  A "beavatottak" Berzeviczy Albertre ismerhettek a német elnökben; Móricz Zsigmond 1933. június 9-i naplójegyzetében háborgott is azon, hogy Kosztolányi csak rejtett módon, német elnöknek maszkírozva karikírozta ki Berzeviczyt.
n
Jegyzet Idézi Móricz Virág, Tíz év (1–2), Budapest, Szépirodalmi, 1981, 1. kötet, 21−22. p.
 
  Bíró-Balogh Tamás tanulmánya
n
Jegyzet Bíró-Balogh Tamás, "Költői atlétika ez": Két fejezet az Esti Kornél regényes keletkezéstörténetéhez, Ex Symposion, 2008. 6. sz. 22–26. p.
szerint nem a PEN Klub, hanem a Kisfaludy Társaság ülésterme lehetett a színhelye a Kosztolányi által megörökített élménynek, talán itt bóbiskolt el Berzeviczy, aki e társaságnak is elnöke volt. De nem csak Berzeviczy példája inspirálhatta az írót. Egy vélhetően Kosztolányi által írt névtelen cikk, a Szabad-e a bírónak aludnia? című kis színes, amely a Bácsmegyei Naplóban jelent meg 1925-ben, egy Németországban megtörtént hasonló esetet beszélt el.
n
Jegyzet Lásd [szerző nélkül] [Kosztolányi Dezső], Szabad-e a bírónak aludnia? = K. D., Tere-fere : Kosztolányi Dezső írásai a Bácsmegyei Naplóból 1923–1926, sajtó alá rendezte Botka Ferenc, Budapest, Balassi – Újvidék, Forum, 2004. 285– 286. p. A szerző nélküli cikk írója – a Tizenkettedik fejezet elbeszélőjétől eltérően – még így foglalt állást: "A bírónak, ki a törvény fölött virraszt, mégsem illik aludnia."
 
  1933 tavaszán  
  Kosztolányi 1933-ban a kötet tavaszi megjelenéséig három Esti nevét szerepeltető írást közölt: a már említett Az Elnök mellett ugyancsak januárban jelent meg Az orvos gyógyítása, majd áprilisban az Esti Kornél leleplezése, a kötet Első fejezete.  
  Ezekben a hónapokban, január vége és április eleje közt dolgozhatott Kosztolányi a végleges kötetkéziraton. A jelen kritikai kiadás készítése közben szinte bizonyossá vált, hogy léteznie kellett egy ilyes dokumentumnak. Az író kiindulásként korábbi autográfjait, illetve a folyóirat-közlések megőrzött kivágatait használhatta. Kosztolányi akár többször is, több réteget létrehozva dolgozhatott ugyanazon a kéziratán. Feltételezésem szerint az Esti-történetek folyóiratközléseihez kizárólag másolati példányokat küldött szét. Az sem kizárt, hogy utóbb ő maga is a legépelt változatot dolgozta át.  
  Kéziratos dokumentumok hiányában – ami a Kosztolányi házát ért bombatalálat mellett jórészt annak tulajdonítható, hogy a szerkesztőségek nem őrizték meg ezeket az anyagokat – csak valószínűsíteni tudok, bizonyítani nem. Az sem tudható, hogy a végül egységesnek tekinthető kötetkéziratban milyen arányban szerepeltek kéziratos, gépiratos, valamint autográf szöveggel javított folyóirat-kivágatok. Ez utóbbira biztos nyomot egyedül a Tizedik és a Tizenhetedik fejezet esetében találtam, mert a kötetbeli szövegek megőrizték a Pesti Hírlap Vasárnapjában, illetve az Új Időkben megjelent változatok sajtóhibáit vagy egyes sajtóhibagyanús alakváltozatait.  
  Maradtak fönn autográffal javított sajtóközlések. Bár nem az Esti Kornél fejezetelőzményei, közgyűjteményekben sajátkezűleg javított lapkivágat formájában található meg több Kosztolányi-cikk. Az sem elképzelhetetlen, hogy Kosztolányi a különféle formában (kézirat, kivágat) egybegyűjtött leendő fejezeteket összegépeltette, később pedig ezzel dolgozott a kötet kialakításán.  
  Mivel a fejezetek előzményei több sajtóorgánumban, más-más munkafázisban is napvilágot láttak, azt a kötettel összeolvasva viszonylag nagy biztonsággal azonosítani lehet, hogy mely folyóirat-közlés alapjául szolgáló változat lehetett az, amihez az író a kötet összeállításakor visszatért.
n
Jegyzet A kötetváltozat csaknem mindig a Pesti Hírlaphoz vagy a Nyugathoz áll a legközelebb.
Ezeket az írásokat – amelyek keletkezésüket tekintve nyolc évet öleltek föl, 1925-től 1933-ig, s őrizték az időközben bekövetkezett változásokat Kosztolányi művészetében – a kötetalakító munka során az író bizonyos szempontok szerint egységesítette, illetve elképzelései szerint egymáshoz igazította.  
  Az általánosan jellemző tendenciák
n
Jegyzet Az egységesítő tendenciák kiemelésekor nincs könnyű dolga a sajtó alá rendezőnek, hiszen nem áll rendelkezésre a kötet kézirata, így csak a kötetkiadásból, illetve annak a korábbi sajtóközlésekkel való összeolvasásából lehet következtetni azokra a jellegzetességekre, amelyek Kosztolányi kötetalakító munkájához tartoztak. A kiadás egyes összehangolt szövegjellemzői azonban lehetnek a szerkesztő vagy épp a szedő egyéni helyesírásának, normáinak lenyomatai is. Óvatosan állítható csupán, hogy a központozás viszonylagos egysége, mely az Esti Kornélt jellemzi, Kosztolányitól származik. Hasonló a helyzet a határozott névelők számának kiegyensúlyozása esetében is, ami szintén a kötet jellegzetessége: a korábban megjelent változatokhoz képest húzással, illetve betoldással az Esti Kornél adja az arany középszert.
közül a legjelentősebb és szinte bizonyosan szerzői módosítás a – meglepő módon az Esti- szövegekre egészen 1932-ig jellemző – idegen szavak magyarosítása. Az aprólékos precizitással érvényesített purista törekvés a kötet összes fejezetét és szinte valamennyi idegen szavát érintette.
n
Jegyzet Néhány példa a számosból: lefelé licitál helyett lefelé veri az árat, fényreklám helyett fényhirdetés, riporter helyett tudósító, expresse helyett sürgős, horribilis helyett busás, autó helyett kocsi, kolumna helyett hasáb, míg sztetoszkóp helyett szívhallgató szerepel.
Kézenfekvő a párhuzam az éppen ekkor, 1932 végén megjelenő a Pesti Hírlap Nyelvőrével, melynek ötleteit-megoldásait Kosztolányi az Esti Kornél fejezeteinek átdolgozásakor a gyakorlatban is érvényesítette. Sőt, e munka helyenként alkalomul szolgálhatott a szótáranyag összeállításához is. Tolnai Vilmosnak (aki e kiadvány szerzőtársa is volt) a jegyzék összeszerkesztésének utolsó heteiben, 1932. november 24-én írott levelében Kosztolányi "utolsó kérés"-ként még néhány további szó fölvételét kérte a korábbiak közé, többek között az alábbit: "»Aquarium«: 1) halkalitka, 2) vízpalota (mint a mesében)."
n
Jegyzet Kosztolányi Dezső, Levelek – Naplók, szerkesztette Réz Pál, Budapest, Osiris, 1996, 676. p.
Az "Aquarium" szó eredetileg szerepelt a Harmadik fejezet előzményének – a Csók című elbeszélésnek – valamennyi változatában, a kötetben azonban már a két fönti alternatívából összeollózott "hal-palota"
n
Jegyzet Kosztolányi Dezső, Esti Kornél, Budapest, Genius, 1933, 49. p.
olvasható.  
  A mondathatárok átszervezése szintúgy az egységesség felé mutat: hosszabb mondatainak egy részét Kosztolányi fölbontotta, kisebb darabokra tördelte. Az Aranysárkány 1932 végén közreadott ifjúsági változatában ugyanez a tendencia érvényesül, így már-már kétségtelen: a rövidebb mondatok előnyben részesítése Kosztolányi saját nyelvi elképzeléseinek változásáról tanúskodik.  
  Fontos megjegyezni, hogy szinte valamennyi fölismerhető szerzői törekvés stiláris és tartalmi jellegű volt. Helyesírási-nyelvhelyességi szempontból, például az ékezés terén, a kötet csaknem olyan következetlen, mint valamennyi folyóiratközlés, illetve – kéziratainak tanúsága szerint – maga Kosztolányi is volt.  
  Az Esti Kornél füzérszerű megalkotottságából, egységéből adódik, hogy feladatunknak kell tekintenünk a szerkezet, a kompozíció kialakulásának problémáját is.
n
Jegyzet Kállay Miklós írja recenziójában: "Ramon Gomez de la Sernának, egy igen tehetséges modern spanyol írónak van hasonló módszere. Ő illeszt így össze apró történet-forgácsokból, egy-egy lírai elragadtatásból vagy aforizma-töredékekből regényeket." (Kállay Miklós, Kosztolányi Dezső új könyve : Esti Kornél, Képes Krónika, 1933. 12. sz. (június 11.), 25. p.)
Mivel semmiféle dokumentum nem ismeretes arra vonatkozóan, hogy Kosztolányi milyen szempontok alapján válogatta ki és rendezte egymás mellé a kötet fejezeteit, ez továbbra is értelmezői feladat marad. Annyi bizonyos, hogy a kötetformáló munka jelentős szempontja volt az egybegyűjtött fejezetek összecsiszolása, amit már érintettem korábban az alvó elnök és Ürögi Dani történetének példáján. Számos más esetben is fölismerhetők hasonló kisebb-nagyobb módosítások.  
  Pataki és Ürögi Dani neve – akiknek Kosztolányi külön fejezeteket szentelt az Esti Kornélban – a kötetben már ott szerepel a kávéházban lebzselők között az Ötödik fejezetben, holott korábban egyikőjük sem szerepelt a folyóiratváltozatok megfelelő szöveghelyein.
n
Jegyzet A két alak a Tengerszem "Esti Kornél kalandjai" ciklusában is föl-fölbukkan.
 
  A Tizenharmadik fejezet valamennyi sajtóközlésében olvashatók az alábbi sorok: "Mióta beszélt az özveggyel, mintegy atyafiságba került vele. Családja kitágult." A kötetben azonban az utóbbi mondat hiányzik. Talán éppen azért, mert a könyv egy korábbi fejezetében már szerepel annak egy változata: "Annyi emberrel ismerkedett meg, annyi új emberrel és két másik anyával is. Családja megnövekedett."
n
Jegyzet Kosztolányi Dezső, Esti Kornél, Budapest, Genius, 1933, 66. p.
Az, hogy Kosztolányit ennyire zavarhatta két hasonló mondat interferenciája – hiszen már nem különálló cikkekről volt szó –, egyúttal alátámaszthatja azt a korábbi állítást, miszerint a kötetben mégis megmaradt következetlenségek célzatosak.  
  Hasonló indokkal maradhatott ki a Tizennegyedik fejezetből, Gallusnak,
n
Jegyzet Gallus története rokonságot mutat Kosztolányinak az Ábécé a fordításról és ferdítésről című cikkének szatirikus részletével: a költői "arcképcsarnokként" közreadott, álgörög névvel ellátott elrettentő példák között található Ady Endre eltorzított alakja is. (Lásd Új Idők, 1929. május. 20 = Kosztolányi Dezső, Nyelv és lélek, vál. és sajtó alá rendezte Réz Pál, Budapest, Osiris, 1999, 435 –437. p.)
a művelt, de rossz útra tévedt műfordítónak történetéből az alábbi részlet, melyet mind a Napló, mind a Pesti Hírlap közölt: "Miután kiszabadult, egy sötét decemberi reggelen, úgy karácsony előtt, éhesen, lerongyoltan rontott be hozzám. Éppen fürödni készültem. A fürdőszobában térdrerogyott elém." A kötetben csak ennyi áll: "Miután kiszabadult, egy sötét decemberi reggelen, úgy karácsony előtt, éhesen, lerongyoltan rontott be hozzám. Térdrerogyott elém."
n
Jegyzet Kosztolányi Dezső, Esti Kornél, Budapest, Genius, 1933, 217. p.
A Tizenharmadik fejezet özvegye ugyancsak fürdés közben zavarja meg Estit, amikor először fölkeresi. Valószínűleg ezért húzott a Tizennegyedik fejezeten Kosztolányi.  
  Kétségkívül a kötet egyik legszebb gondolatmenete a Harmadik fejezet alábbi passzusa:  
  "Mindíg iszonyodott attól, hogy egy emberhez – aki csak olyan, mint ő, szóval gyarló, boldogságra vágyó s végül minden körülmények között nyomorultul elpusztuló – durva legyen, kíméletlen s tapintatlan, hogy megalázza őt önmaga előtt, hogy csak egy célzással, csak egy gondolattal is megbántsa és sokszor – legalább ezt képzelte – inkább meghalt volna, semhogy azt a hitet keltse, hogy valaki fölösleges ezen a világon s az illető, amíg elkotródik mellőle, pirulva mondogassa, »úgy látszik, terhére voltam… úgy látszik, un… úgy látszik, lenéz…« Ez az erkölcsi fölfogása, melyet Esti Kornél később részletesebben is kifejtett egyéb műveiben, már ekkor csírázott gyermeklelkében. Tudta, hogy keveset segíthetünk egymáson, hogy boldogulásunk érdekében kénytelenek vagyunk ártani másoknak, néha halálosan is, hogy a nagy dolgokban majdnem mindíg elkerülhetetlen a könyörtelenség, de ép ezért azt a meggyőződést vallotta, hogy emberiességünk, apostolkodásunk – becsületesen és őszintén – egyedül csak a kis dolgokban nyilatkozhat meg s a figyelem, az elnézésen és megbocsátáson alapuló kölcsönös kímélet, a tapintat a legtöbb, a legnagyobb dolog ezen a földön. Végül ezen a gondolatsoron haladva arra a sivárnak, sőt egyenesen pogánynak tetsző következtetésre lyukadt ki, hogy mivel igazán jók úgyse lehetünk, legalább udvariasak legyünk." [Kiemelések tőlem − tczj.]  
  Föltehetőleg a Csók kötetbe emelése miatt hagyta el Kosztolányi azt a korábbi megfogalmazást egy másik fejezetből (Ötödik), amely annak folyóirat-változataiban, 1929-ben még olvasható volt:  
  "Nem bírta el, hogy valakit szemtől-szembe megsértsenek. Ilyesmi annyira fájt neki, hogy inkább órákig együtt maradt unalmas emberekkel, mert nem tudott kellő módot találni, hogy tapintatosan lerázza őket és sokszor az az érzése támadt, hogy inkább meghalna, de senkinek se mondaná meg nyíltan, hogy fölösleges a világon. Miután egyszer rájött arra, hogy az élet lényege a durvaság és hogy egymás háta mögött úgyis rosszakat beszélünk és hogy gondolatban állandóan úgyis egymás pusztulását-halálát kívánjuk, a legnagyobb emberi erénynek, a jóakaraton és kölcsönös elnézésen alapuló, igazi udvariasságot tartotta s akarata ellenére ezt igyekezett gyakorolni mindenütt és mindenkivel. Többet ezen a földön senki se tehet." [Kiemelés tőlem, tczj.]
n
Jegyzet Sokatmondó, hogy Kosztolányi Esti-történeteiben többször kísérletet tett ez elképzelés megfogalmazására, mely az Esti Kornél kötetnek egyik alapgondolata lett. (Nem véletlen, hogy a tapintat és az udvariasság szavak és származékaik tizenegyszer-tizenegyszer szerepelnek a kiadásban.)
 
  A kötet nagy valószínűség szerint már készen állt, amikor Kosztolányi hozzáfogott a bevezető fejezet megírásához.  
  Az Első fejezetet az író kifejezetten az Esti Kornél számára alkotta a kötetkézirat összeállításakor.
n
Jegyzet Figyelemreméltó, hogy a jegyzőfüzet – melynek címlapjára Kosztolányi az 1933. március 10-i dátumot írta – egyik témavázlatának részletét az író beépítette az Első fejezetbe: "Ugratás. Amikor a hivatalfőnök jön. A feleség és férj unatkozik. Hogy lehetne beállítani egy dézsa vízbe. Lábfürdőt vetetünk vele. Ide kell elvezetni történetesen a cselekményt. A hivatalfőnök beugratása olyan nagyon nevetséges." (Kosztolányi Dezső, Napló : Igen becses kéziratok (1933–1934), sajtó alá rendezte Kelevéz Ágnes, Kovács Ida, Budapest, Múzsák – Petőfi Irodalmi Múzeum, 1985, 21. p.) Az Első fejezet elején Kosztolányi beszámol egy ugratásról, melynek lényege a vendégek megfürdetése.
Utolsóként jelent meg. Különlegessége, hogy a többi történettel ellentétben itt nem a sajtóközlések készültek el előbb, hanem a fejezet – Kosztolányi utóbb ezt alakította át a napilapok számára. Igen valószínű, hogy már befejezte, talán nyomdába is küldte a kötet kéziratát, amikor a Pesti Hírlap közölte a fejezet erősen meghúzott változatát 1933. április 9-én, Esti Kornél leleplezése címmel. A folyóiratban Kosztolányi helyenként a rövidítéstől függetlenül is módosított a szövegen ott, ahol a kihúzott részekből fakadó kapcsolások miatt ezt indokoltnak érezhette, s a szöveg végét a megjelenés közege szerint – könyv helyett napilap – megváltoztatta: "Így kezdtünk el együtt írni." A kötet változatával egybevetve úgy tűnik, Kosztolányi a Pesti Hírlap-közlést követően még egyszer – bizonyára már levonatban – javított a kiadásra szánt szövegen.  
  A szöveget a Napló április 23-án szintén Esti Kornél leleplezése címmel hozta le, de e változat több helyen eltér mind a Pesti Hírlapban, mind a kötetben olvashatótól. Kosztolányi vélhetőleg nem akarta a fejezetet változatlan másodközlésként publikálni Szabadkán, ezért dolgozta át. Másfelől a május elejéhez közeli dátum reklámlehetőséget is jelentett: a Napló változatának érdekessége, hogy utolsó mondata – a Pesti Hírlappal szemben – szinte beharangozó, mely a két héten belül megjelenő kötetet hirdeti: "Így jött létre könyvem, amely elejétől végéig Esti Kornélról szól."  
  Az Esti Kornél 1933. május 6-án jelent meg. A pontos dátumot Lengyel András azonosította: "A könyv ügyészségi kötelespéldánya – amelyet a nyomda a budapesti kir. ügyészséghez adott be a könyv elkészültekor – megmaradt: a szegedi Egyetemi Könyvtár őrzi (jelzete: 30202), s ezen a példányon jól olvasható az átvételi keletbélyegző."
n
Jegyzet Lengyel András, i. m. 212. p.
 
  Nincs tudomásom a kötetnek előzetes beharangozójáról, ám május 7-én a Genius már könyvújdonságai között hirdette:  
 
  Most jelent meg: Kosztolányi Dezső: Esti Kornél.  
  Regényes életrajz, félig realisztikus, félig fantasztikus visszaemlékezésekkel, a szerző ifjúságából, amikor "a trónon Ferenc József király ült", a kávéházakban pedig csak költők, különcök, bohémek tanyáztak.
n
Jegyzet Corvina, 1933. május 7., 57. p. A Corvina a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők heti közlönye volt.
 
 
  Hogy a hirdetésben fölkínált önéletrajzi utalás mennyire veendő komolyan, kérdéses, hiszen a közlemény nagyrészt a kötet összeollózott mondataiból áll. Idézetként lényegében megismétli az Esti Kornél első fejezetében olvashatókat:  
  – Szóval útirajz lesz? – firtattam. – Vagy életrajz?  
  – Egyik sem.  
  – Regény?  
  – Isten ments. Minden regény így kezdődik: "Egy fiatalember ment a sötét utcán, feltürt gallérral." Aztán kiderül, hogy ez a feltürt gallérú fiatalember a regényhős. Érdekcsigázás. Borzalmas.  
  – Hát mi lesz?  
  – Mind a három együtt. Útirajz, melyben elmesélem, hol szerettem volna utazni, regényes életrajz, melyben arról is számot adok, hogy a hős hányszor halt meg álmában.
n
Jegyzet Kosztolányi Dezső, Esti Kornél, Budapest, Genius, 1933, 19–20. p.
 
  Az önéletrajzi szempont egyfelől fontos, hiszen "a lehetséges olvasatok számát növeli",
n
Jegyzet Bíró-Balogh Tamás, Költői atlétika ez: Két fejezet az Esti Kornél regényes keletkezéstörténetéhez, Ex Symposion, 2008. 6. sz., 26. p.
másfelől viszont nem lehet megfeledkezni arról, hogy "az önéletrajz egyike azoknak a műfajoknak, amelyeket a könyv a megszüntetés igényével idéz meg".
n
Jegyzet Szegedy-Maszák Mihály, Kosztolányi Dezső, Kalligram, 2010, 325. p.
Pontosabban a fölfüggesztés igényével. A Második, illetve Harmadik fejezetben kibontott önéletrajzi elemeket a Negyedik és Ötödik fejezet korábban említett ellentmondásai érvénytelenítik, de az útirajz klasszikus konvenciói is – amelyek tetten érhetők például a Harmadik fejezet pontos leírásaiban – fölfüggesztődnek a becsületes városba vagy éppen a világ legelőkelőbb szállodájába történő "utazásokkor".  
  Nincs ez másként "a regény megidézett műfaja"
n
Jegyzet Dobos István, Az Esti Kornél önértelmező alakzatairól : Metafi ktív olvasás és intertextualitás, Alföld, 1999. 6. sz. (június) 55–79. p.
esetében sem. Az elutasítással játékba hozott regénykonvenciók egyszerre vannak jelen és függesztődnek föl az Esti Kornélban. Bíró-Balogh Tamás izgalmas filológiai párhuzamra mutat rá az Első fejezet idézett paszszusa és Kosztolányi egy 1932-ben a Színházi Életben publikált írása között: "Bevallom, a szépirodalom néha fáraszt. Kétségbeejt az a papíróceán, mely körülhullámoz. Úgy rémlik, hogy az emberek kinyomtatják mindazokat az álmokat, melyet éjszaka évadján álmodnak félöntudatlanul, s ahelyett, hogy ezeket a badar limlomokat a feledés papírkosarába vetnék, ívekbe fűzik, könyvekbe foglalják. Mire való ez? Az előbb találomra fölütöttem egy regényt s ezt a mondatot olvastam: »A sötétedő utcán egy fiatalember ballagott, feltűrt gallérral…« Fölsikoltottam az undortól. Eleve nem érdekelt ez a fiatalember. Tudtam, hogy sosem élt, s nem a képzelet szülötte, csak egy írásmodoré."
n
Jegyzet Kosztolányi Dezső, Irodalmi levél = K. D., Szabadkikötő : Esszék a világirodalomról, szerkesztette Réz Pál, Budapest, Osiris, 2006, 439–442. p.
Ami Kosztolányi cikkében még kritika, az az Esti Kornélban már játék ez írásmodorral.  
  Játék abból a szempontból is, hogy a kötetszerkezet szerint az Első fejezetben leírtak a műfajt és az írásmodort – az utóbbit negatív módon – igyekeznek előre meghatározni, rögzíteni az azt követő tizenhét fejezetre vonatkozóan. Ha viszont figyelembe vesszük, hogy ez a tizenhét fejezet már készen állhatott, amikor Kosztolányi megírta a bevezetőt, a műfaji meghatározást máris utólagos értelmezésnek, mintegy az olvasás eredményének tekinthetjük.
n
Jegyzet Hogy az első fejezet akár a többit olvasóként is elgondolható, alátámaszthatja az alábbi sor: "Egy esztendeig havonta összejöttünk egyszer-kétszer és ő mindíg hozott valami úti élményt, vagy regényfejezetet az életéből." (Kosztolányi Dezső, Esti Kornél, Budapest, Genius, 1933, 21. p. ) Tizenkét hónapra számolva a havi egy-két alkalom éppen 18 fejezetet tesz ki.
 
  A Bíró-Balogh Tamás által idézett párhuzam egyúttal arra is fényt vet, milyen következményekkel járhat Esti Kornél szerepeltetése egy szövegben: a fölidézés és fölfüggesztés játékával. Kosztolányi nem véletlenül kísérletezett időről időre korábbi szövegeinek Esti Kornél-történetté való átdolgozásán – akár teljes terjedelmükben, akár részleteikben.
n
Jegyzet Két rövid példával élve: 1933. április 20-án a Pesti Hírlapban megjelent, Kosztolányinak tulajdonított cikk ( -i, Tavaszi képek, Pesti Hírlap, 1933. április 20. 7. p.) egy elgázolt kalapról ír, amely "még kórházba se kerül. Egy ember réges-rég meghalt volna, ha négy gépkocsi száguld rajta keresztül. Mennyivel többet bír el egy kalap…". A Tengerszembeli ciklus Kalap című történetével akár egymás kifordításaként is olvashatók. Másutt, Az ismeretlen/Lidérc (1911) című szövegben olvashatjuk az alábbi sorokat: "Aléltan hajoltam a tükör lapjára. Az arc tovább is mozdulatlanul feküdt benne, mint üvegkoporsóban a halott, és az álom nem akart véget érni." (Kosztolányi Dezső, Az ismeretlen, Világ, 1911. 31. sz., február 5., 1–3. p.; Kosztolányi Dezső, Lidérc = K. D., A léggömb elrepül, szerkesztette Réz Pál, Budapest, Szépirodalmi, 1981, 335. p.) – Érdemes Az utolsó fölolvasás záró soraival egybevetni.
 
  E kérdés átvezet bennünket magának a hősnek, Esti Kornélnak történetéhez.  
  Esti Kornél: zárt, egész és titkos  
  1930. augusztus 10-én az író az alábbi mondat kíséretében adta közre Esti Kornél rímeit a Pesti Hírlapban: "Az alábbi verseket barátom irta, akit önök már ismernek."
n
Jegyzet Kosztolányi Dezső, Esti Kornél rimei, Pesti Hírlap Vasárnapja, LII. évf. 32. sz., 1930. aug. 10., 5. p.; Kosztolányi Dezső Összes versei, a szöveget gondozta és a jegyzeteket válogatta Réz Pál, Budapest, Osiris, 1999, 655–657.
 
  Talán nem túlzás azt állítani, hogy Esti figurája egyike a magyar irodalom legtöbbet értelmezett, legtalányosabb hőseinek. Eredete bizonytalan és sokrétű, sokan, sokféleképpen próbálták megfejteni.  
  Kosztolányi Dezsőné jegyezte föl férjéről és fiáról: "Van egy közös játszi alakjuk: hol Kornélka, hol Kálmánka, a rossz kisfiú, aki az ő másik gyermeke, de olyan rossz, hogy a kéményben lakik és oroszlánpaprikát eszik."
n
Jegyzet Kosztolányi Dezsőné, i. m. Révai, 1938, 223. p.; Budapest, Holnap, 1990, 188. p.
 
  Már Kiss Ferenc is említést tett a Pesti Hírlap Vasárnapjában megjelent Második én az életben és az irodalomban című névtelen, de Kosztolányinak tulajdonítható cikkről.
n
Jegyzet Kiss Ferenc, Az érett Kosztolányi, Budapest, Akadémiai, 1979, 441. p.
A világirodalom doppelgänger figuráira, Poe, E. T. A. Hoffmann, Maupassant, Dosztojevszkij és Heine művészetére történő utalás után a cikk így folytatódik: "Ez a külső hasonlatosság is gyakori problémája az irodalomnak és a művészeteknek, […] de sokkal érdekesebb a lelki hasonmás problémája, az Egy testben – két lélek."
n
Jegyzet [szerző nélkül], A második én az életben és az irodalomban, Pesti Hírlap Vasárnapja, 1930. május 4., 1. p.
Az újabb irodalmi példák – különös tekintettel Stevenson Dr. Jekyll és Mr. Hyde-jára, valamint Hans Heinz Ewers A prágai diák című munkájára – mellett a szerző olyan mindennapi helyzetekkel hozza összefüggésbe a lelki megkettőzöttséget, mint az álommunka, valamint a nyilvános szónoklat, amely alatt az embernek gyakran az az érzése támad, hogy kívülről hallja önmagát, s az a másik talán akkor is folytatná a beszédét, ha ő elhallgatna. Talán fölösleges nyomatékosítani, hogy mind az álom, de különösen a nyilvános beszéd milyen hangsúlyosan van jelen az Esti Kornélban.
n
Jegyzet "Ezt el kell mesélnem nektek − szólt Esti Kornél." Esti sok fejezetben lép föl mesélőként valamely "közönség", hallgatóság – barátai és ismerősei – előtt. A narratív szerkezetben tehát fontos szerep jut ennek az élőbeszédszerű történetmondásnak.
 
  Szegedy-Maszák Mihály Esti "többféle eredetéről" szólva az Erzsébet- és Jakab-kori angol színműveknek és a német romantikusoknak – Kosztolányi lehetséges olvasmányainak – kettős-én hagyományairól éppúgy szól, mint Oscar Wilde regényéről, a Dorian Gray arcképéről vagy Paul Valéry La Soirée avec Monsieur Teste című művéről.
n
Jegyzet Szegedy-Maszák Mihály, i. m. 328–329. p.
 
  Tanulságos lehet Kosztolányinak az imént már idézett korai elbeszélése, Az ismeretlen/Lidérc (1911) is, "melynek hősét mások olyan személlyel azonosítják, akiről ő nem is tud, majd saját apja nem ismeri föl, és amikor végül tükörbe néz, olyan személlyel találja szemben magát, akivel még sohasem találkozott."
n
Jegyzet Szegedy-Maszák Mihály, i. m. 330. p.
 
  "[…] Ösztönzően hathatott az Esti Kornél-figura megszületésére – írja Király István – egy más hőstípus is: az olyan visszatérő, énrejtegető kulcsfigurák sora, mint amilyen például − csak a Kosztolányitól kedvelt írókat említve − Coignard abbé volt Anatole France-nál, Salavin Duhamelnél, Trivulzió és Dénes Cholnoky Viktornál s Szindbád avagy Rezeda Kázmér Krúdy Gyulánál."
n
Jegyzet Király István, Egy magatartás anatómiája : Kosztolányi Dezső és Esti Kornél = K. I., Kosztolányi : Vita és vallomás: tanulmányok, Budapest, Szépirodalmi, 1986, 422–423. p.
 
  Kosztolányi alakmásának kialakulás-történetéből csupán annyi bizonyos, hogy Esti első fölbukkanásának az 1925-ben publikált Ujságíró című elbeszélés tekinthető.  
  Fölvetődhet a kérdés, hogy az 1928-ban a Pesti Hírlapban és a Bácsmegyei Naplóban is megjelenő Kornél másodszor is meghal szövege hogyan kapcsolódik az Esti Kornél-történetekhez – tekintve, hogy csak a keresztnév szerepel. Bár a téma (halál) és ennek kibontása (a távol élő, barátja haláláról nem tudó ismerős kedvéért levélben másodszor is megöli Kornélt), valamint az elbeszélő fölfogása ("De a tragikummal rendszerint karöltve jár a komikum is. Az élet szeszélyes szertelenségén éppúgy lehet sírni, mint nevetni.")
n
Jegyzet Kosztolányi Dezső, Kornél másodszor is meghal, Pesti Hírlap, L. évf. 6. sz., 1928. jan. 8., 4. p.; Kosztolányi Dezső, Én, te, ő, szerkesztette Réz Pál, Budapest, Szépirodalmi, 1973, 7–8. p.
egyértelműen párhuzamba állítható az Esti-korpusszal, de Kornél alakja túlságosan a háttérben marad, szegény Kornélként kerül említésre és összességében jelentéktelennek tűnik föl előttünk. (Sokkal közelebb áll Esti későbbi alakjához az elbeszélőé.)  
  A név önmagában szintén nem ok arra, hogy a történetet Esti Kornél-szövegként kezeljem, hiszen a Kornél név már a húszas évek közepétől foglalkoztatta Kosztolányit − mint azt az Édes Anna is bizonyítja. Esti teljes bizonyossággal csak 1929-ben kapta meg a keresztnevét. Az 1925-ben először publikált történetben is, az 1927−28-ban megjelent szövegekben (Omelette à Woburn, Sakálok, Esti már megint jót tesz) is, de még a következő év januári Budapest, 1910 szeptember 10-ben is csak az Esti nevet olvashatjuk. Először az 1929 februárjában a Pesti Hírlapban megjelent Esti Kornél naplója esetében szerepelt a főhős teljes nevén. Az 1928-as Kornél másodszor is meghal tehát csak azt bizonyítja, hogy Kosztolányi az Édes Anna után is élt e keresztnévvel, azt azonban nem, hogy ebben az esetben a Kornél az Esti Kornél rövidített változata volna.  
  Bizonytalan az Esti megtudja a halálhírt státusza is. A szöveget elsőként Réz Pál közölte 1978-ban az Új Tükör című folyóiratban (december 24., 11. p.). A történetre vonatkozóan megjegyzi: "A ránk maradt hagyatékban Ms 4613/7 jelzettel egy kiadatlan Kosztolányi- írást találtam. Az írásnak – melynek gépiratán a kéziratos javítások, törlések és beszúrások Kosztolányi kezétől származnak –, nincs címe; Ms 4613/8 jelzettel megtalálható azonban a szöveg egy másik gépirata, azon ismeretlen kéztől származó címe is: Esti megtudja a halálhírt. […] Valószínű, csaknem bizonyos, hogy az írás Kosztolányi sokáig tervezett, de töredékben maradt regényének, a Mostohának egy fejezete, esetleg kezdete. Ha így van, a szöveg 1930-ban keletkezett."
n
Jegyzet Réz Pál, Egy ismeretlen Kosztolányi-írás, Új Tükör, 1978. december 24., 11.
Néhány évvel később, 1981-es Kosztolányi összes novellái I-III. című gyűjteményes köteteibe Réz föl is vette a történetet, amelyről ezt írja: "Kéziratból (a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárából) közöljük az Esti megtudja a halálhírt című írást, amelyről bizonyosan nem tudni, hogy Kosztolányi önálló elbeszélésnek szánta-e, avagy a Mostoha című, tervezett, de be nem fejezett regényének egy fejezete."
n
Jegyzet Kosztolányi Dezső, Esti Kornél, szerkesztette Réz Pál, Budapest, Szépirodalmi, 1981, (Kosztolányi Dezső Összes novellái, 2). 540. p.
Bíró-Balogh Tamás a Mostoha keletkezéstörténetének újradatálása során éppen az Esti Kornélnak tulajdonít kulcsszerepet: "A Mostoha nem készül el. Ennek egyik oka – különös módon – éppen az Esti Kornél lehet. 1930 őszén a novellákat háttérbe szorította a regény – ekkor éppen fordítva: a regényt a novellák. Kosztolányi újra a rövidforma felé fordult: 1932-ben havi rendszerességgel közli az Esti Kornél alakja köré szőtt novelláit, melyek egy része az Esti Kornél, más része pedig az Esti Kornél kalandjai részét fogja képezni. Ekkor már biztosan kötetben, illetve ciklusban gondolkodott."
n
Jegyzet [Bíró]-Balogh Tamás, "Új regényen dolgozik Kosztolányi Dezső". Az el nem készült Mostoha keletkezéstörténete, Holmi, 2004. 11. sz., 1411. p. = [B]-B. T., Álmodozók irkafirkája: irodalomtörténeti tanulmányok, Budapest, Ikerhold−Pont, 2006, 89. p.
Bíró-Balogh a Mostoha keletkezését a regényről szóló első híradástól, 1928 áprilisától datálja (nem számítva az előzetes drámatervekre vonatkozó utalásokat) az utolsó említéssel (1934) bezárólag, szemben a töredék sajtó alá rendezőjével, Dér Zoltánnal, aki 1930-ra teszi a genezis kezdetét. Akármikor is keletkezett ezen az időintervallumon belül az Esti megtudja a halálhírt szövege, Esti itt inkább tekinthető kölcsönzött novellaalaknak, mint az Esti Kornél-történetek hősét megelőlegező regényszereplőnek. Fontos megjegyezni, hogy a Dér által közölt töredék vonatkozó részlete ( Mostoha és egyéb kiadatlan művek, Újvidék, 1965, 37–38. p.) nem azonos az Esti megtudja a halálhírt szövegével, bár rokonságot mutat azzal mind a két szereplő, mint a szituáció és a motívumok tekintetében. Ezért föltételezhette Réz Pál, hogy a kéziratból kiadott elbeszélés akár a Mostoha egyik fejezetének fogalmazványa is lehet.  
  A szöveg státuszának tisztázásához esztétikai érvet hozott Szegedy- Maszák Mihály. Tanulmányában fölhívja rá a figyelmet, hogy a Dér Zoltán által közölt regényrészlet és a Réz által publikált töredék között különbség van, amit Réz maga is említ, néhány motívumnyi eltérésként. Szegedy-Maszák megjegyzi, hogy míg "az egyik szövegben Esti a halálra való fölkészülésnek a szükségességét, a másikban ugyanennek a lehetetlenségét fogalmazza meg. Tekintettel arra, hogy a kétféle magatartás az Esti Kornélban már úgy szerepel, mint a címszereplő személyiségének önellentmondása, a Mostoha némely vázlatai az Esti Kornél előtanulmányaiként is olvashatók."
n
Jegyzet Szegedy-Maszák Mihály, Az Esti Kornél jelentésrétegei = Tanulmányok Kosztolányi Dezsőről, szerkesztette Szegedy-Maszák Mihály, Kulcsár-Szabó Ernő, Budapest, Anonymus, 1998, 159. p.
Az Esti Kornél kötet előtanulmányaiként igen, Esti alakjaként azonban nem. Hiszen az 1933-ban megjelenő kötet főhősének személyisége 1925-től már folyamatosan jelen volt és alakult, formálódott a gyarapodó Esti Kornél-szövegekben. A Mostoha részfogalmazványának tulajdonított töredék sokkal inkább ennek az alakulásnak a részeként képzelhető el, mint előképként.  
  A név maga hasonlóan rejtélyes. "Esti Kornél? Hogy honnan támadt ez a név? Igazán magam sem tudnám megmondani. Talán a pesti polgár alakjából, aki nem derűs, világos, egyszerű, mint a nappal, de baljós és kétes, akár az este,
n
Jegyzet Talán fölösleges is itt utalni arra a nyilvánvaló körülményre, hogy Esti történeteinek tetemes része éjszaka játszódik.
keresztneve Kornél, tehát polgár, akár Vizy Kornél, Édes Anna Vizy Kornélja, de sokkal-sokkal bonyolultabb és veszélyes, furcsán ön- és közveszélyes, kissé az elmebaj határán, irracionális, mint maga az emberi élet. Tetszett neki ez a név, de sohasem elemezte keletkezését. Én is önkényesen teszem." – írta Kosztolányiné.
n
Jegyzet Kosztolányi Dezsőné, i. m., Révai, 1938, 276. p.; Budapest, Holnap, 1990, 230. p.
 
  Nem zárható ki, hogy Kosztolányi a név föltalálásakor Bors László Vidéki riporter című kisregényét is tekintetbe vette, melynek főszereplőjét, a húszéves újságírót, ki folyton-folyvást "szines és szintelen italokat ivott",
n
Jegyzet Az egyik legkorábbi, 1927-es Esti-történet, a Sakálok nyitómondata így hangzik: "Sárgát és pirosat ittunk összevissza, zöldet is, mindenféle vad szeszeket - kezdte Esti Kornél." (Kosztolányi Dezső, Sakálok = K. D., Tengerszem, Révai, 1936, 130. p.; Kosztolányi Dezső, Összes novellája, s.a.r. Réz Pál, Budapest, Helikon, 1994, 997–1003. p.)
Pesti Kornélnak hívták, s 1917-ben az Újvidéki Színház, 1918-ban pedig az Erdélyi Szemle című lapban is megjelent.
n
Jegyzet Szegedy-Maszák Mihály az Újvidéki Színház közlését említi(Szegedy-Maszák Mihály, Kosztolányi Dezső, Kalligram, 2010, 324. p.). Az új adatért hálával tartozom Buda Attilának: Bors László, Vidéki riporter, Erdélyi Szemle, 1918. augusztus 11−18., 25–27. p.
Szegedy-Maszák Mihály az Ujság 1908. január 30-i számát is megemlíti, mint amit Kosztolányi láthatott, s melynek címlapján ez olvasható: "Szezón a riviérán. Irta Őszi Kornél."
n
Jegyzet Szegedy-Maszák Mihály, i.m., 324. p.
 
  Lengyel András tanulmányában szintén az Édes Anna szereplőjével hozza összefüggésbe Kosztolányi gesztusát, ahogy Esti vezetéknevéhez kapcsolta a Kornél keresztnevet: "A Kornél keresztnév ugyanis alighanem az Édes Anna Vizy Kornéljára utal vissza, aki pedig saját kontextusában inkább negatív, mint pozitív regényszemélyiség, ellentétben az iskolába kerülő, még gyerek Kosztolányi/ Estivel [a Vörös ökör című elbeszélésben, amely még nem Esti, hanem Kosztolányi nevével jelent meg – tczj.]. Ez a "kornélosítás" tehát alighanem a figura "negatív" jegyeinek hangsúlyozása. […] S hogy itt valóban összefüggés tételezhető a két Kornél, Vizy és Esti között, mi sem mutatja jobban, minthogy a Vizynek keresztnevet adó "történeti" személy, Exner Kornél államtitkár neve vezetéknévként (mint Exner) is bekerül az Esti Kornél-szövegekbe (vö. a könyv Ötödik fejezetével). S nagyon jellemző, hogy az Ötödik fejezet első, Nyugat-beli közlésekor ez az Exner-név még nem szerepel – csak valamikor azután került be a szövegbe, miután a Csókban [helyesen: már az Esti Kornél naplójában, 1929-ben – tczj.] Estiből Kornél lett. De a Kornél keresztnév megjelenése ettől függetlenül is beszédes jelzés, hiszen ez már a figura összetettebb megjelenítése felé mutat."
n
Jegyzet Lengyel András, i. m. 223. p.
 
  Kosztolányi maga soha nem adott magyarázatot sem Esti Kornél nevére, sem alakjának eredetére. Más műveivel ellentétben egyetlen cikkében, nyilatkozatában, de még levelezésében sem beszélt sem hőséről, sem pedig a kötetről. 1932 májusában, a Színházi Élet Csókankét címen megjelenő összeállításának körkérdésére adott válaszában úgy nyilatkozott: "A csókról való legmélyebb élményemet a Csók cimü hosszabb elbeszélésben irtam meg. Itt az elbeszélés hősét, egy Olaszországba utazó huszéves költőt éjjel a vonaton, mikor alszik, orvul megcsókolja egy csunya, vézna kislány, akit anyja éppen az elmegyógyintézetbe szállit."
n
Jegyzet [szerző nélkül], Csókankét, Színházi Élet, XXII. évf. 20. sz., 1932. május 8–14., 18. p.
Kosztolányi tehát csak "egy huszéves költő"-ként hivatkozik az elbeszélés hősére, holott a Csók kezdetektől fogva Esti-történet volt. A lap egy másik számában, 1934-ben pedig a Vörös ökör című történetről mesél Esti említése nélkül, jóllehet az akkor már megjelent az Esti Kornél második fejezeteként is.
n
Jegyzet [szerző nélkül], Szeptemberi emlék, Színházi Élet, XXIV. évf. 37. sz., 1934. szeptember 2–8., 45–47. p.
 
  Talán nem véletlenül. "Nem óhajtom magam fölboncoltatni, amíg élek.” – szól Esti Kornél a Boldogság című történetben. – Hadd maradjon az, ami vagyok, zárt, egész és titkos."
n
Jegyzet Kosztolányi Dezső, Tengerszem, Budapest, Révai, 1936, 187. p.; Kosztolányi Dezső Összes novellája, sajtó alá rendezte Réz Pál, Budapest, Helikon, 1994, 1052–1055. p.