Kosztolányi Dezső: Aranysárkány

Reggel kinyitották a gimnázium nagykapuját. Ábris igazgató már korán mint a tanév egyéb napjain.  

Jöttek a tanári karnak azok a tagjai, kik még nem utaztak el, pontosabban, mintha volna őket. Meg akarták tárgyalni az izgalmas, érthetetlen esetet.  

Elsőnek Biró Gyurka érkezett magából kikelve, az „Ostor” számát lobogtatva, utána Nyerge Lázár tartózkodóan, várva, hogy mi lesz az igazgató álláspontja, később Tálas Béla, porig a fájdalomtól, némán. Leültek az iroda nádszékeire. Tálas Béla a egyedül szomorkodott.  

Csöndesen beszélgettek egymás között, hogy ne zavarják az igazgatót, ki telefonon „érintkezésbe lépett” a polgármesterrel, a főispánnal, Gergelyt a hivatalos gyászjelentés kéziratával a nyomdába szalasztotta, több dolgot „megfontolás tárgyává tett”, intézte egyéb teendőit is: pecsételt, láttamozott, pótleltárakat alá. Amint panaszkodott: „azt tudta, hol van a feje”.  

Gyurka cigarettáját rágcsálta. Nyerge Lázár szivarra s beledugta abba a használt szipkába, melyet őrzött.  

– uraim – szólt az igazgató, ki mindegyikük közt legidegesebb volt s folyton izgatta önmagát és őket – nyugalom. Ne vesszük el a fejünket. Én a tragikus eseményt tegnap délután azonnal bejelentettem a minisztériumnak és a tankerületi főigazgatóságnak. Hol is az iktatószám? Csak hidegvér, az Istenre kérem az urakat, hidegvér. Semmi botrány.  

a botránytól tartott, hogy ismét meghurcolják az intézet, a tanári kar  

– Nem tudom – mondta félénken körültekintve, – mit csinál majd most a sajtó.  

A „sajtó”-n ők nem a két értették, hanem kizárólag az „Ostor”-t, melyet sohasem név szerint, de annál többet gondoltak rá, titkos rettegéssel.  

Biró Gyurka fogadkozott, hogy öklével töri be annak a gazember firkásznak a koponyáját, ha meg meri gyalázni a halott emlékét. Nyerge Lázár, ki Bahó Attilát, figyelmeztette kollégáját, hogy a lehet ilyen hangon tárgyalni s arra kérte, inkább intézze el szőrmentében. Biró Gyurka szaladt hajadonfőtt, de előbb pénzt vett magához.  

A főszerkesztőt az „Árpád-kávéház”-ban találta egy pohár rum mellett. Bahó Attila csodálkozott a fejleményen. Biró Gyurka a pénzt. Erre a főszerkesztő becsületszavára, hogy nem cikkezik, noha több adat áll rendelkezésére s áldozat ilyesmiről. Elnyomva egy részvétét fejezte ki a tanári karnak. Kedvesnek, megértőnek mutatkozott.  

Ez a valamicskét megnyugtatta az igazgatót.  

Ekkor lépett be Barabás doktor, ki megjött a hadgyakorlatról. Szürke lüszter civiljébe öltözködött. volt, nem katonás.  

Alig vették őt körül, megint az ajtó. Fóris Ferenc is megérkezett.  

Mihelyt tegnap délután megkapta az igazgató sürgönyét, vonatra ült s hajnali hatig tartott, fenyvessel falucskájából Sárszegre vergődött. Valami felöltő szikár termetét, mely még tette. Kezében kézibőrönd. Különben füstölt tót sajtot, ostyepkát senkinek hozott.  

Ő már mindenről tudott. Megérkezte után bebarangolta a várost, látták a főtéren, a kültelkeken, szinte egy időben, mintha egyszerre több példányban forogna közkézen. Köpenye lengett utána, a garaboncás felleghajtójára emlékeztetve. Künn a tarlókon fekete szemüvegét orrára illesztve álldogált, mint madárijesztő, a verebek a vádat képviselte mindenki ellen.  

Az intézetbe érve, átkutatott mindent. Itt a szünidő ellenére is élénk élet folyt. Diákok suttogtak folyosók mélyén, Ifjabb Ebeczky Dezső, Petőfi és Jámbor, már gyászszalaggal az iroda előtt várakoztak, hogy az igazgatónak, a tanári karnak fölajánlják szolgálatukat a temetés rendezése körül. Egy tanteremben, melynek ajtója nyitva maradt, a a gyászéneket tanulta s látni lehetett, amint a zenetanár fölemelte kezét és Gergely lótott-futott.  

Fóris az „esemény